Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Lídia (iskolai projekt koordinátor) Fotókat készítette: Pogány Eszter Szerkesztette: Breznay Gáborné A természet detektívjei Százhalombattán: A Nature Detectives Projekthét a tanár szemével Az Erasmus+ Nature Detectives projekt százhalombattai csapata életében kiemelkedően fontos eseményre került sor a SZISZKI-ben 2017. március 20-24. között. Iskolánk néhány diákja és pedagógusa a projekt eddig eltelt másfél éve során már eltölthetett néhány napot a hétből hat partnerországban, ám ezúttal rajtunk volt a sor, hogy az ott kapott vendégszeretetet a tőlünk telhető legnagyobb szeretettel és odafigyeléssel viszonozzuk: a projektben részt vevő 7 külföldi partneriskolánk 14 pedagógusa és 19 diákja ezúttal hozzánk látogatott el és töltött velünk 5 felejthetetlen napot. A projekt résztvevői Százhalombattán
Több hónapnyi lázas készülődésre és szervezői munkára tett ez a látogatás koronát, melynek során az iskolai projektcsapat hihetetlen lelkesedésről, tenni akarásról és fáradhatatlan segítőkészségről tett tanúbizonyságot - főleg tanulóink munkáját szeretném kiemelni. Volt, aki vendégdiák-befogadóként, mások segítőként, ki pedig segítő munkája jutalmaként vett részt magyar diákként a projekthéten, összesen 21- en. Az 5 nap programja meglehetősen gazdagra és színesre sikerült, hiszen igyekeztünk e rövidre szabott idő alatt minél többet megmutatni iskolánkból, Százhalombattából, Budapestből és környékéből, valamint az ország kulturális életéből. A tevékenységek egy része a projekt biológiai témájához invazív fajok kapcsolódott, nagyobb részük azonban kirándulással telt, hogy Magyarország és a régió minél nagyobb szeletével ismertessük meg vendégeinket. Az első napot az iskolában töltöttük, délelőtt diákjaink által kézzel készített, valamint online társasjátékkel játszhattak a vendégek, meghallgathatták Réder Ferenc vendégelőadónk előadását az invazív fajokkal kapcsolatban, festhettek az aulában, mely tevékenységekhez a tanári megbeszélés befejeztével tanár vendégeink is csatlakozhattak. Ebéd után kézműves foglalkozásokkal kedveskedtünk vendégeinknek kipróbálhatták a mézeskalács díszítést, gyöngyékszerek készítését, a decoupage technikát, a papírtárgyak fonását, textilvirágok varrását, de akár a hársfa szobor faragását is. Mindeközben bográcsban rotyogott a halászlé és a sertéspörkölt, amelyre este vendégül láttuk őket, hogy a házias ízeket is kipróbálhassák. Az előadás és résztvevői
Vacsora után került sor a fotókiállítás- és verseny első helyezettjének kihirdetésére és díjazására minden ország a projekttevékenységek és utazások során készített legjobb képeiből küldött nekünk előzetesen 6-8 darabot, amelyekből kiállítást rendeztünk be és amelyekre a nap folyamán lehetett szavazni. Vendégeink és magyar résztvevőink titkos szavazatai szerint a legjobb fotót Görögország készítette, jutalmuk pedig egy Magyarországot formázó csodálatos kalocsai hímzéssel díszített torta lett. A nyertes csapat a tortával
Az este itt még nem ért véget a budapesti Bem és a százhalombattai Forrás táncegyüttes az ország leghíresebb tájegységeinek táncait hozták el az iskola aulájába élő népzenei kísérettel. Csodálatos bemutatónak lehettünk szem- és fültanúi, akinek pedig mindez nem volt elég, a táncos lábúak megtanulhattak néhány alaplépést a bemutatót követő tánctanítás során. Fáradtan, de felpezsdülve zárhattuk a napot. A néptáncos bemutató Másnap reggel látogatást tettünk az iskola tetején található napelemeknél, sőt 2 tanulónk előadást is tartott működésükről, eközben a diákoknak az udvaron elrejtett feladatokat is meg kellett oldaniuk. Ezután Budapest felé vettük az irányt, ahol látogatást tettünk a Parlamentben, majd szabadidőt biztosítottunk vendégeinknek a város felfedezésére.
A kirándulás képei A csapat ugyan fáradtan tért haza a fővárosból, de este még várt minket egy helyi étteremben a tanárok részére szervezett vacsora, amelyre meghívtuk Pap Miklós képviselő urat és Málnási-Szász Myrtill igazgatónőt is, hogy kevésbé formális keretek között is megismerkedjenek vendégeinkkel. Szerda reggel a MOL-ban tartottak ottani mérnökök idegenvezetést vendégeinknek, majd buszos túrát tettünk Szentendrére, ahol a városban illetve a Skanzenben tettünk sétát a ragyogó időben. Hazaérve búcsút intettünk diákjaiknak, a tanárok számára azonban csak akkor kezdődött az este etyeki borvacsorára invitáltuk őket, ahol fantasztikus étel- és borválasztékkel kedveskedtek nekünk a vendéglátók. A skanzen Vendéglátás a skanzenban
Csütörtök reggel még százhalombattai szemmel is izgalmas élményben volt részünk Pap Miklós városi képviselő nem a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte vendégeinket a város nevében, hanem a Szekeres József Konferencia Központ tetején! Csodálatos látvány fogadott bennünket odafönt, lázasan kattogtak a fényképezőgépek, s közben Százhalombatta történetével ismerkedhettünk meg a képviselő úr izgalmas előadásában. Legvégül még kis ajándékkal is kedveskedett minden vendég tanár és diák számára a város nevében. Hálás csapatunkat ezután ismét Budapest várta, ezúttal a főbb látványosságaival ismertettük meg vendégeinket Citadella, Budai Vár, Hősök Tere -, az időjárás pedig ezúttal is, ahogy egész héten mellettünk állt, meleg tavaszi fényben fürösztve a várost. Este fergeteges tanár-diák discot szervezett számunkra az IDB, büfével, tánccal, karaokeval, s amelynek a diákok szerint csak az volt az egyetlen hibája, hogy - este 10 órakor - túl korán ért véget. Pénteken, az utolsó napon, mintegy keretbe zárva a hetet, újfent az iskolában láttuk vendégül külföldi partnereinket, de főleg már csak a diákok számára szerveztünk programokat, mert tanáraiknak lehetőséget biztosítottunk, hogy önállóan felfedezzék azt, ami számukra még izgalmasnak tűnt országunkból volt, aki a Balatonnál tett látogatást, mások Budapestre tértek vissza. Iskolai programjaink közül aznap a legnagyobb sikert a sportverseny aratta. Ebéd után búcsút vettünk vendégeink egy részétől, hiszen néhányan már aznap hazautaztak, utolsóként távozó vendégeinket pedig szombaton délben kísértük ki a repülőtérre. Rengeteg barátság szövődött ezen a héten a külföldi és magyar diákok között, szemtanúi lehettünk sok könnyes búcsúzásnak és kaptunk számos hálás szót és ölelést távozó vendégeinktől, sőt azóta is érkeznek köszönő üzenetek tőlük. Testileglelkileg kimerítő időszak áll mögöttünk az előkészületekkel és a lebonyolítással együtt, de megérte a befektetett sok munka és erőfeszítés. Csak a sok dicséretre és köszönetre kell gondolnunk, amelyet saját diákjainktól és vendégeinktől kaptunk - ennél nagyobb jutalom nekünk nem is kell!