230 VEGYES KÖZLEMÉNYEK Uj e második kiadásban a könnyen kezelhető, jó bibliográfia, (II. 524 585. 1.) mely természetesen nem teljes, hanem csak a javát adja, úgylátszik, a Máyer elvével: legimus aliqua ne leganturválogatva meg a müveket. A könyv illusztrácziói, különösen Kochéi, kitűnően vannak összeválogatva. Vogtéi ellen volna néhány aprólékos kifogásunk; fölöslegesnek tartjuk, hogy a Niebelungenlied A, B és C kézirataiból külön-külön mutatványokat ad, de Hartmann von Auéból nem adott önálló mellékletet. Nem szívesen nélkülözzük az illusztrácziót Hrosuithánál, Ekkehardnál vagy Meier Helmbrechnél sem. Vogt és Koch irodalomtörténete, különösen új kiadásában, határozottan nagy nyereség, Anselm Satzernek most megjelenő munkája sem rontja le ennek tudományos és praktikus értékét. Ennél a munkánál csak a régi jó Koberstein régóta várt új kiadását üdvözölnők nagyobb örömmel. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. Levelek a Szerkesztőhöz.*) 1. Dr. Finály Gábor levele. Budapest, 1906. május 14. Az Erdélyi Múzeum új folyama I. kötet 1. füzete 58. lapján Buday Árpád úr a szamosújvári római castrumban lelt hatsoros csonka felirat tárgyalásának végén hivatkozik arra az olvasásra, a melyet az Archaeologiai Értesítőben közöltem. Engedje meg igen tisztelt Szerkesztő úr, hogy pár szóval helyreigazítsam azt, a mit közlésemből helytelenül olvasott Buday Árpád úr. Buday úr nem vette észre, hogy a feliratnak az első sorban Vl-től FIL-ig terjedő része s ennek szélességében a többi sor is egyenes leolvasás a kőről, tehát én nem fogadtam el" a nominativusos végzetet, hanem olvastam s így nincs módomban tovább vitatni a nominativus helyességét s azt, hogy az olvasás nagyjában azonos" az övével. A hatodik sor kiegészítése, a mint az Archaeologiai Értesítőben meg is irtam, nem tőlem, hanem Ornstein József nyűg. őrnagy úrtól származik; én tőle köszönettel elfogadtam és közöltem, mint kifogástalanul elfogadhatót. B. úrnak a kifogása, hogy a fecit mellett accusativust kell találnunk, az epigráfiai kézikönyvek szerint oda módosul, hogy az épületen álló feliratban az accusativus a fecit mellől legalább is épp oly gyakran hiányzik, mint a mily gyakran megvan. S mivel a felirat épülethez tartozott, fenntartom B. úrral szemben azt is, hogy' Antoninus Pius alatt nemcsak a praetorium, hanem az egész kő-castrum épült. *) Folyóiratunk 1. és 2. számaiban megjelent római felirattani czikkeinkre a következő négy levelet kaptuk, ezeket Buday úrnak alant következő válaszaival együtt adjuk. Csak azt kell megjegyeznünk, hogy a második levél dr. Posta Béla úrnak, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtára igazgatójának szól. Szerkesztő.
VEGYES KÖZLEMÉNYEK 231 Dr. Finály Gábor úr első kifogása, hogy a szamosújvári kőről szóló czikkem végén azt állítottam, hogy ő elfogadta" a nominativusos végzetet, holott ő azt a kőről olvasta." Tényleg így irtam s ez nem olyan rettentő bűn. Nevezetesen abban az öt első sorban", a melynek olvasását nem kifogásoltam és pedig épen azért nem, mert ő látta a feliratot, én pedig nem (s ezt igen értelmesen meg is irtam) vannak olyan rövidítések, a melyek kiegészíthetésére meg kell állapodni valamely végezetben, azaz el kell fogadni valamely végezetet, mert azok a rövidítések szükség esetén bármely casusban jól használhatók. Másik kifogása az, hogy a 6. sor kiegészítését már nem olvasta", hanem elfogadta" Ornstein úrtól. Ezt én már akkor tudomásul vettem és ezért irtam közlése szerint." Hogy ő hogyan jutott ehhez, az nem tartozott az én czikkem keretébe éppúgy, mint könyvismertetéseknél nem idézzük azt a helyet, a melyet a szerző idéz. Különben is sokkal jobban lekötötte figyelmemet a hivatkozott analógia. S ez az analógia nem lett tökéletesebbé azóta. Az a hibája, amit akkor említettem megvan ma is. F. úr azonban határozottan rosszul olvas. Nevezetesen ezt irja: B. úrnak az a kifogása, hogy a fecit mellett accusativust kell találnunk"... Hát én ezt nem állítottam. Bizonyságom az Erdélyi Múzeum 58. lapján levő utolsó bekezdés. Ismételni azt fölösleges. Csak azt teszem még hozzá, hogy abban, a mit ott megírtam, a kézikönyvek is nekem adnak igazat. A Corpust természetesen nem vehettem elejétől végig át ebből a szempontból. Megnéztem azonban Dessau, Inscr. Lat. selectae, Vol II. pars I. 346 481 11. közölt több mint 700 ilyen feliratot és mi türés-tagadás úgy látszik, én tudtam a szabályt. F. úr mivel a felirat épülethez tartozott" fenntartja velem szemben azt is, hogy Antoninus Pius alatt nemcsak a praetorium, hanem az egész iö"castrum épült." Ezt a véleményt én is elfogadom, de csak fenntartással: ha majd be lesz bizonyítva. 2. Dr. Hampel József levele. Budapest, 1906. május 17. Kezembe akadván az Erdélyi Múzeum májusi füzete, nagy érdekkel olvastam Buday Árpád úr közleményét... és természetes, hogy a két felirat nehézségein én is tűnődtem. Az egyikben a kapott 4. sorbeli névre nézve nem próbálok javaslatot tenni, csupán azt hiszem, hogy abban nem rejlhetik barbár név, egyrészt, mert a cohors főnöke elég rangos katona, oda római családból való nemeseket tettek, másrészt, mert ha belföldi ember volt, a ki nagyapja vagy apja révén római polgár lett, hamar elejti barbár nevét. Azért inkább egy kilencz betűs római névre gondoltam melyben A, E, N betűk vannak p. o. VALENTINVS hátha ez talál? ez találna az ő felszabadított rabszolgája nevével. A felirat második bökkenője az utolsó előtti sor értelmezése, mely
232 VEGYES KÖZLEMÉNYEK épen nem fordul elő mindén nap, sőt nem tudok reá hamarosan analógiát. De rebus gestismv az az íze, mintha ez a Valentinus rabszóiga foglalkozását jelentené : ez volt a praefectus magántitkárja vagy talán számtartója. A második feliratban szántszándékkal ki van vésve a cohors TTTT Hispanorum mellékneve; ilyesmi máskor is előfordul. Szerző nem adja okát, pedig közel esik: az csak császári melléknév lehet. Nem tudom melyik illik inkább a hiányzó betűk helyére: ANTONINIANAE (esetleg rövidítésekkel) vagy SEVERIANAE szintén esetleg rövidítésekkel?.... stb. stb Hampel tanár úr levelét örömmel olvastam és őszinte köszönetet mondok érte. Örvendek, hogy figyelmét nem kerülte el az én szerény kis czikkem s mint a magyarországi archaeologiai törekvéseknek nemcsak hivatalos, hanem igazán hivatott irányítója, buzdító szavakkal sem fukarkodott. Levelében tett megjegyzéseire a következőkben igyekezem igazolni magamat. Az első felirat 4-ik sorában rejtőző noment azért vélem barbarus névből alakított rómainak, ez fejezi ki híven gondolatomat, mert a betünyomokból nem tudtam törzsgyökeres római nomen gentilére következtetni, akármelyik lehetőséget vettem is fel. A VALENTINUS név nem talál oda, mert az M határozottan látszik. A rabszolga nevével való egyezés különben is véletlenen alapulna, mert az nem felszabadított rabszolga. Az utolsó előtti sor de rebus gestisz tudomásom szerint teljesen magára áll. így, ámbár én is arra gondoltam, hogy a praefectus titkára vagy hogy egészen korunkbeli szót használjak számvivő altisztje volt az illető, nem tartottam indokoltnak ezen feltevésemnek kifejezést adnom, mert semmivel sem tudtam volna bizonyítani, még tekintélyemmel sem. így tehát a tovább tanulmányozandó kérdések közé soroltam. A második felirat 7. sorában én is a cohors jelzőjéül szolgáló melléknevet sejtem. De nincsen egyetlen adat, és pedig sem irodalmi, sem epigráfiai, a mely ismerné ennek a cohors-nak bármilyen melléknevü jelzőjét. E mellett meg az összes eddig ismert emlékek arra mutatnak, hogy ez a cohors a II. században állomásozott Dacia területén s a szóban levő feliratokat én is ennek a századnak a közepére teszem. Lehet, hogy ez utóbbiban tévedek, de tény az, hogy a II. sz.-b6\ nincs egyetlen császár sem, a kit később memóriáé damnatioval sújtottak volna, hacsak Commodusra nem gondolunk, de ez is a század utolsó tizedében jutott ehhez a büntetéshez. Ó előtte az utolsó Domitianus, még az I. században megkapja ezt az átkot. Az összes lehetőségek felsorolásával pedig csak papirt és tintát fogyasztottam volna, anélkül, hogy az okot ismertebbé tettem volna, mint a milyen ma.
VEGYES KÖZLEMÉNYEK 233 3. Király Pál levele. Erzsébetváros, 1906. május 19. A Múzeum legutolsó számában Két római feliratos kő Énlakáról czímü czikk első inscriptiójára a következő megjegyzéseim vannak: Buday A. úr a negyedik sor (AGE)M(P) betűit az olvasásban összevonja, s úgy véli hogy valamely pogány, illetőleg barbár cognomen rejlik benne. Ez alighanem tévedés. A következő olvasást ajánlom: AGE(ntis) M(agistri) P(editum). A negyedik sor első részét hepot nem veszem tulajdonnévnek, hanem főnévi jelzőnek, s akkor így hangzik az egész felirat: Dianae Reg(inae) Sacrum pro salute T(iti?) age(ntis) m(agistri) p(editum) nepot(is) praef(ecti) coh(ortis) stb. Vagyis Titus vagy Tiberius, vagy efféle név tulajdonosa a praefectus helyettese volt s egyben unokája, és neki dedikált feliratot rabszolgája Valentinus. Király Pál úr felfogásához nem járulhatok hozzá; de nem teheti azt magáévá más sem. A praenomen okvetlenül Titus, mert csak ennek lehet rövidítése az egyszerű T. Az utána következő sorban pedig feltétlenül a nomen gentile állt és semmi esetre sem valamely hivatal. A Nepos pedig cognomen volt e helyen. A szabad rómainak három neve volt a császárkorban. Ez olyan szabály, a melyet önkényes feltevésekkel nem lehet megdönteni. 4. Dr, Finály Gábor levele. Budapest, 1906. márczius 19. Csakugyan észrevettem magam is az E. M. füzete érkezésekor, hogy későn vettem észre azt, a miről irtam. Czélom nem is a magam álláspontjának tisztázása vagy mentése volt, hanem Buday úr felvilágosítása. Ezért, ha levelemet közlés helyett vele méltóztatik közölni, a kinyomatás feleslegessé válik. De Buday úr most a 2. füzet 133. lapján is követ el olyan botlást, a milyent nem szívesen olvasok az Erdélyi Múzeumban. Az alólról 3-ik bekezdés végén eddig ismeretlen oknak mondja a memóriáé damnatio alapján törölt (erasum) császárnevet [e specziális esetben SEVERIA- NAE (Severus Alexander), ANTONINIANAE (Heliogabalus) vagy hasonló melléknév alakjában], a mely ok annyira természetes, hogy a C. I. L. nem is említi fel! Finály Gábor úr második levelére is meg van a válasz érdemben az eddig elmondottakban. Világos azokból, hogy a cohors neve után következő sor kitörlése ismeretlen okból történt. Ahhoz u. is, hogy az ok ismeretes legyen, kellene tudnunk, hogy mi állott ott eredetileg. De ezt nem tudjuk, mert a hipotézis csak a bebizonyítás után fogadható el ténynek. Addig semmi egyébb, mint egy olyan alaptalan föltevés, a melyet a legelső és legjelentéktelenebb tény-adat semmivé tehet. Lehet, hogy sohasem fogjuk megoldhatni ezt a kérdést, de ez nem ok alaptalan hipotézisek portálására. így fogta fel ezt a C. I. L. is, midőn minden conjektura helyett hall-
234 VEGYES KÖZLEMÉNYEK gat róla. És pedig nem azért, mert a F. úr szerinti ok, t. í. a memóriáé damnatio olyan nyilvánvaló, hogy nem is tartja érdemesnek beszélni róla. Ha a Corpus köteteit ebből a szempontból kissé figyelmesen forgatjuk, azt látjuk, hogy a damnatio memóriáé miatt törült helyeken volt eredeti szöveget még akkor is igyekszik megállapitani, ha helye új szöveggel jólrosszul kitöltetett. Persze csak akkor, ha erre más alapja is van, mint a puszta feltevés. (V. ö. VIII. 6307. 6306. etc.) Tehát nem olyan botlás volt az én állításom, a mely az Erdélyi Múzeumai kompromittálná. Oh nem! Egyszerűen egy kis óvatosság a toll használatában. A mi sohasem árt a tudományos pályán élő embernél, mert megbízhatóvá teszi abban, a mi keveset dolgozik. Kolozsvár Temesvár*. 1. Reichersdorffer Györgynek a Manucius Péter és Pál által 1596-ban Rómában kiadott Transsylvaniáé descriptiója a 24. lapon a Szamos Thymnes nevéről tesz említést. A szöveg magyar fordítása: Dés mezővárosnál Erdély folyója a Zamus folyik, melyet németül Tkymnesmk neveznek; egyike az egész Erdély három legnagyobb folyójának." Mivel Reichersdorffernek régebbi kiadásai s a XVI. századi ismert magyar források nem említik ezt a nevet: hihető, hogy a kiadók a munka bővítéséhez felhasznált valamelyik külföldi forrásból vették át. K. 2. Pesty Frigyes a Századokban (1867. 196.1.) arról szól, hogy egy 1551. augusztus szeptemberéről irt tudósítás (Brüszszeli Okm. II.) Temesvárról, mint kősziklán fekvő fellegvárról emlékezik meg. Pesty próbát teszen e valóban megoldhatatlan ellenmondás megfejtésére. Mivel ez a leirás a Tomasch folyónak addig ismeretlen jelentése alapján szól Tomaschwarról, méltán tűnt fel Temesvár múltja kutatója előtt a XVI. századi Tomaschwar fekvésének a mai Temesvárra nem illő leirása. Ma már tudjuk, hogy ez a Tomaschwar=Kolozsvár. E. Rosnyai András. Rozsnyai Dávidnak, a török deáknak, fiai közül András örökölte apja irói és fordítói hajlamát. Még apja életében 1716-ban készen volt már egy latinból fordított, kis, vallásos munkája, a melyet nyomtatást utánzó, szép, rajzolt betűkkel maga tisztázott le. A kézirat 8><9'3 cm., 16. r., 86 levélből áll, aranynyal metszve, minden lapján pirossal körülvonalozva, fekete bőrkötésben. Teljes czíme: Stimulus Compunctio nis az az Szorongató Ösztön Mellyet Deákból ma gyárul fordított s tulaj- don kezével le irt M: Já- I rai Rosnai András, u- gyan ott maga, ideig ya- ló házánál. In Anno 1716. Előszavát Járában, 1716. Május 28-án írta s a következőleg számol be arról, hogy munkájára mi indította. Csak e minap akadván egy kis munka kezemben deák nyelven, melynek titulussá Szorongató ösztön: olvasgatván, két kiváltképpen való okot találtam benne, melyért magyarul fordítottam. Első, hogy oly kiváltképpen való válagatott szókkal teljes erősségekkel híjjá a kegyes és *) Ily czímü közleményünkre a következő adalékokat vettük.
VEOYES KÖZLEMÉNYEK 235 szelid Jézus embert a pem'tenciára, hogy ha ércz-szive volna is valakinek, lágyulni s hajlania kellene; ellenben oly rettentő dolgokat ád elő ezen irás a megátalkodottak eleiben hogy csak a természeti okoskodás is megretten tőle, annyival inkább a jó lélek, a ki az Isten szeretetiben kivan megmaradni. Akármelyiket szabja magára az Idvességet kivánó lélek, lehetetlen, hogy meg ne törje magát és ne győzedelmeskedgyék álnok praktikáju ellenségén. Második ok ez indított, hogy a boldogult léleknek állapottyát húsz részekben oly gyönyörűségesen megírja, hogy nincs oly bűnben buborékoló ember, a ki arra a dicsőséges állapotra ne kívánkoznék (noha nem a megtérhetetleneknek Ígérteiért)." (46 56. 1.) A fordítás, melynek latin eredetijét nem sikerült megtalálnunk, követi az előszóban érintett kettős beosztást. Első felében a 7a 46b lapig a Jézus Krisztus serkenti 12 okban megtérésre a bűnös embert; második felében (46b 86.) a jó léleknek magános beszélgetései vannak húsz részekre osztva. A fordító előszavában azt, a mi hiba lenne munkájában, a maga erőtlenségének tulajdonítja, a mi jó, azért Istent dicséri. A latin eredeti hiányában nem állapítható meg, hogy a tárgyi oldalt nem tekintve e rövid fordításban mi volt Rozsnyai András főszempontja. Tény azonban, hogy a fordításnak Rozsnyai Dávid deákkal kevert magyarságától teljesen eltérő, dicséretesen tiszta nyelve van, melyben nemcsak a mondatszerkezetek, szólásmódok magyarosak, hanem egyáltalában latin szóra is alig találunk. A fordítónak több munkája nem ismeretes. Kézirata a mint 1863. július 1-én Rozsnyay István Maros-Járában utolsó leveleire bejegyezte Rozsnyai Andrásról fiára: Ábelre maradt. Ez a kézirat első védőlevelére felirta, hogy 1787. április 21-én délután 3 órakor Csíkszentmártonban (ma Nyárádszentmárton, M.-Torda m.) fia született, a kit a csikfalvi református pap április 24-én Györgynek keresztelt. Rozsnyai György szintén tulajdonosa lett a kézíratnak. Ő adta aztán a fiának Istvánnak, a ki 1863-ban 74 évesnek irta magát, azzal a meghagyással adta át a családi könyvecskét unokájának Rozsnyay Ferencznek, hogy ő is bántódatlan adja a következendő maradékának". A XVIII. század elejéről való irodalmunk e tudtunkkal eddig ismeretlen terméke Rozsnyay Ferencz nyűg. kir. táblai biró fiánál, Rozsnyay Dávidnál van. Kelemen Lajos. Az Erd. Nemz. Múzeum kézirattárának törzsgyüjteményében egy stylionarium van, a melyet eredetileg 1748-ban R. Bányay József írt le. Később Branyiskai Nagy László tulajdonába jutott s 1708. novemberében a mint egy bejegyzéséből megállapítható, már az övé volt. Ő írta belé egy papirosszeletre a következő kis költeményt: Jaj csillagom teremtette, A Benyovszki regementje Veti lábát a czepőkbe, Marsirozik Debreczenbe. Isten hozzád égi város, Nekem mennyben mennem káros, Megholt eleimmel hogy együtt lehessek: Alig várom, innen pokolba mehessek. Nagy László más kézirataiban is jegyzett fel közmondásokat, verseket, kuriózumokat. E versnek is valószínűleg nem szerzője, csak följegyzője.