A hétvégén került sor a Fordulatra vár a magyar épületgépész szakma szakmai közéleti konferenciára, a közgyűlés döntött arról, hogy a MÉGSZ lépjen be a Magyar Építőanyagipari Szövetségbe és megalakult a szövetség Gyártói és Márkaképviselői Tagozata. A konferencián az alaphangot Bozsó Béla ügyvezető előadása adta meg, aki a szakma érzelmi állapotát jellemezte majd ennek okait és a kivezető utakat próbálta meg feltérképezni. Golyán László elnök Az épületgépészeti szakma értéklánca, a szakmaképlet és a szakma egyeztetési rendszere című előadásában az épületgépészeti szakmai csoportok horizontális piaci együttműködési rendszerét valamint a MÉGSZ által javasolt szakmai egyeztetési rendszert mutatta be. Az elnök előadását a szövetség korábbi állásfoglalásainak gondolatiságára építette. Ezeknek egyik alaptétele, hogy a szakma célja a létesítés, a társadalmi értékcserében való hasznos és eredményes részvétel. A szakma egységes rendszert képez ezért a belső együttműködés nélkül nem működő- és fejlődőképes a szakma piaci felületén működő több ezer tervező és kivitelező vagyis a létesítést végző vállalkozás. A létesítés során a piacon az értéklánc többi szereplőjének képzők, gyártók, kereskedők teljesítménye a tervező, kivitelező vállalkozások teljesítményén keresztül jelenik meg. Ez a két szakmai csoport a szakma jelentős értékét és lehetőségét hordozza magában, ezért érdekvédelmük kiemelten fontos feladat. 1 / 5
Szakmai szervezet, A működőképes januárjában elemzik szakmai Ez javaslatokat, kezdeményezésével Nyitottak elfogadására. törekvő, mutatónak szövetség a testület és egyenrangú szervezetek vagyunk Egyeztetési sikere amely vitatják kidolgozott elnöksége teljes zárta Az egyeztetési foglalkozna az egyedül alapelveink az előadását meg súlyával érdekvédelem is. felek együttműködésre, képviselőiből Rendszer szintén Szakmai a szakmai által rendszer támogathatná a teljesen Golyán azonban szakma alkotott Egyeztetési részterületek sikerétől álló korábbi kell. László legitim átfogó fontosak: Magyar Erre a működtetett ha állásfoglalásában nagyban kormányzati elnök. módon Rendszer problémáinak megoldás lesz Épületgépészeti problémáit, nyilvános, jobb tudja függ, rendszert (SZER), együttműködési lehet szervezetek az az demokratikus, elemzésével majd épületgépész a érdekvédelemhez mondta MÉGSZ Egyeztető amelyben tartunk továbbítják felé ki, elnöksége rendszer, jónak, és hogy továbbított megegyezésre Testületnek szakmát tematikus megoldások indítványaikat nincs jövőbe viszont annak által képviselni. olyan testületek (MÉT). 2010 a Összefogás alakításában, gazdasági alkotni, A kommunikálni. mondta fontos, Magyar szakma hogy amelyeket Széman előadásában Építőanyagipari szereplői válság az ugyanis Fontos építőipari építőanyag-iparban György felszínre a közötti döntéshozók a témáink Széman civil szakma Szövetség hozta, párbeszéd hozzá szervezeteknek az György, hogy hosszú tette figyelembe otthonteremtés, (MÉASZ) eredményét a a MÉASZ-nak távra helyet vesznek. határozza célja, a elnöke. akarjuk kell lakáspolitika, hogy saját adni meg Mint a részt magának az kormányzati magát. kifejtette, ország vegyen a jogszabályalkotás kell ügyeinek a olyan döntéshozók két közpolitika ével programokat irányításában ezelőtt feléa 2 / 5
Irányzatok Rácz gondjaival képzés, indokoltan változásokat képzelnek kevés Hogyan István amelyben pozíciókat megszűnt jelenlegi szakmának. A egyetemeken Ezek irányát rendszerre épületgépészetet létesítménymérnöki szakirányaival Az helyzetet korábbi eredményekhez a László, Egyetem is. körülmények hiányosak fiatal, tovább épületgépészetet A az ismertette el veszít kritizálják való az elemezve műszaki és a a jól az oktatásban gyerekeknek, MÉGSZ az tudományos szakterület átalakításával tanszékvezetője képzett a épületgépészeti oktató szakképzési felsőoktatásban, a mesterszakban határozzák szakmai meg célok elmondta, munkáltatók. professzorok oktatási egyetemen oktató, a tanszék súlya és oktató hallgatóságot. hátterének felsőoktatás alapismeretek és akarat reformokat. az tagozatának az hogy kevés tartott a ennek szakterület főiskolákból hagyományos egyik felsőoktatásban? épületgépészeti önállósága, bíznak. A ennek a nyugdíjba így mellé jelentős szakiskolák változó a előadást. a megerősítése megerősítésében alapvető gyakorlati mozgástere Egyetértett jelei, a A átalakult. szülők vezetője szakma legszélesebb világ létesítménymérnöki változásokon mennek egyetemi a hogy tanulók épületgépészet tanszék oka csak oktató. követelményeihez oktatás általában címmel a együttműködése is A abban, szükséges. részben Budapesti szakképző professzor jelentősen karok munkához vezetője látják nem körű helyzetértékelését ment dr. magasabb hogy lettek lesz prof. a igényeit szakemberhiánynak. oktatásának keresztül jövőt, mesterszak Műszaki késve nem nincs iskolák nagyobb, szerint egyetemi való Barótfi igazodó valamint ezeken míg épületgépész. fogja szintű hozzáállását megfelelő tudják és Egyetemen a István, felsőoktatás, mint épületgépészet tanára tanárok a különböző tudni többi új és iskolázottságot az bolognai követni képzésben a fejlesztés a gyakorlati kielégíteni. BME-n. aszent Nagyon Amár a piaci a Gyártói valamint, lobbitevékenysége érdekképviseleti alakuljon Szövetségbe közösen részvételével Magyarország ügyvezető Tekintettel folytatott meg hogy igazgatója, Márkaképviselői való arra, megalakult a Kft. egyre Gyártói lehetőségeinek építőipari belépése ügyvezető hogy iránt, erősödött Zuggó és 2010-ben a szövetség tagozat Márkaképviselői lobbitevékenységben. után Tagozat Balázs, igazgatója, kiszélesítése a igény és tagozatnak MÉGSZ elnöksége a megválasztotta Robert a Okányi gyártói Tagozat. pártoló érdekében Bosch jelentős kezdeményezte, Sándor, és Több tagjainak kereskedői az A Kft. szerepe MÉGSZ-nek mint a elnökség az üzletágvezetője. szövetség Oventrop 20 száma pártoló lehet cégek hogy tagjait: a az elérte pártoló Magyarország a szervezett tagi építőanyag-gyártókkal szakma Andics az cégvezető tagjaiból Építőanyagipari ötvenet, Gábor, Kft. a Wilo 3 / 5
Közgyűlési A első ismertette pénzügyi elnök Magyar Meszlényi-díjak, Immár kitüntetését, tisztségétől nógrádi Idén tagságért: Ulrik István, hétvége felében a Ferenc, mondta hetvenedik harmadik sor 5 Építőanyagipari központi éves beszámoló a Fehér hagyományosan került elköszönő főbb döntések a 10 tagságért 2010-es Meszlényi éves értékelő a fűtésszerelő János, projekteket elismerések életévét jubileumi a tagságért: Denk MÉGSZ-hétvége év a Szövetségbe Pintér Ezüstjelvényt beszédét. Zoltán-díjakat felügyelő beszámolói tavaly fontos jelvények András és és Károly, az Turnáczki szakoktató. betöltött, eseménye érdekvédelmi A bizottság volt közgyűlés való álltak. kapott: átadására: Golyán adja báljának az a felvételét Ferenc, egyik kamara Bozsó Következő jelentésének volt Pintér László, Golyán fontos munkát. kitüntetett, nyitányaként a Katz MÉGSZ szövetség Béla József, épületgépészeti 15 László döntése számainkban Lajos, ügyvezető éves A elfogadását pozitív Sefcsik Aranyjelvényét a elnök. másik évi tagságért: a Macskássy volt, szövetség rendes eredményeket összefoglaló Béla. hogy díjazott tagozati interjút követően Domonkos közgyűlése, a Péter, legmagasabb kapta MÉGSZ Rigó közlünk elnökségi Golyán jelleggel Csirmaz 20 tartalmazó András kérje László, éves velük. amelynek László a Szekciók szünetekben A Geotermikus helyzetet információit Tamás Főkétüsz-irodavezető Csatornaszerelési Wellness-szállodák Tagozatban követelményeiről Miklós tartott kétnapos Napenergia előadást. a Főgáz-osztályvezető, FÉG értékelte. programja hallgatta dr. Hőszivattyú a műszaki Tagozat kiállításon Rétfalvy tartott Szekció Az energiaracionalizált első és kiállítással tartott Ipari igazgató-helyettese a tájékoztatót. vitatta Mátyás 2010-es Tagozat napján időzhettek közös és előadásokat. Gyárfás Technológia meg. tagozatvezető a programján munkát a szövetség hőszivattyús A a Attila Gázszerelési kollégák. tervezése értékelte A az MÉGSZ-elnöki Tagozat Fűtés Csöppenszky szekciói égéstermék-elvezetés Tüzeléstechnikai a szakmagyakorlási tarifa címmel a Légtechnika az tartottak szakmai hatását, Füstgázelvezetési újabb tanácsadó Gábor, előadásokat, terület terveket a Szerviz előadást. KEOP-pályázatokat valamint a jogosultságok műszeres Duoplan valamint tekintette Szekcióban a A tagozat Tervezői vitákat, Víz- tervezője Kocsis vizsgálatáról és át. aktuális Fazakas aa és Krisztián Varga a piaci 4 / 5
Főszponzorok, A Szponzori vállalt. kétnapos Köszönjük szerepet rendezvény szponzorok a a támogatásukat Buderus, főszponzora a Gienger és a részvételüket. Viessmann Pécs, a Hungexpo, és a Wilo voltak. a Comap, a Rehau és a Wavin 5 / 5