Egészségügyben Dolgozó. Szociális Munkások Országos Egyesülete

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Egészségügyben Dolgozó. Szociális Munkások Országos Egyesülete"

Átírás

1 Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk, mint külön haladva bárki is eljuthatna." I. Közgyűlés Budapest, január 29. (Descartes)

2 Az egyesület Rövidítve: EüDSzM Angolul: Hungarian Association of Social Workers in Healthcare Székhelye: 1094 Budapest, Liliom u. 8. Az Egyesület önálló közhasznú szervezet. Az Egyesület az egészségügyben dolgozó szociális munkások szakmai, érdekvédelmi, önkormányzattal rendelkező demokratikus szervezete. Működési területe: országos. Az Egyesület képviselője: az Elnök.

3 Célja Az egészségügyi szociális munkával kapcsolatos érdekképviselet, azaz az egészségügyben dolgozó szociális szakemberek általános és speciális érdekeinek védelme, valamint az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő szociális hátránnyal rendelkező vagy szociálisan veszélyeztetett személyek védelme és érdekképviselete.

4 Céljai Az egészségügyi szociális munka szakmai színvonalának emelése és a szakmai szempontok fokozottabb érvényesítése. A társadalmi tájékoztatás. A szakterületen dolgozó szociális munkások általános és speciális szakmai érdekeinek védelme. A területet érintő jogszabályi változtatások, jogharmonizáció elősegítése. Az egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő szociális hátránnyal rendelkező vagy szociálisan veszélyeztettet személyek érdekeinek képviselete. A szakterületet érintő országos, területi és helyi döntések kezdeményezése, véleményezése és befolyásolása. Szakmaközi és ágazatközi együttműködés elősegítése.

5 Tevékenységek A szakma képviselői számára elősegíti a kapcsolattartást, amelynek érdekében aktuális és a változásokat nyomon követő adatbázist hoz létre, és hírlevelet készít. Módszertani anyagokat, protokollokat készít. Kutatásokat végez, szakmai éves jelentéseket, szakmai beszámolókat készít, amelyeket nyilvánossá tesz. Aktívan részt vesz a graduális és posztgraduális oktatásban. Tudományos tevékenység keretében publikációkat, tankönyveket, és információs kiadványokat szerkeszt és ad ki.

6 Tagság Rendes tag olyan felsőfokú (Ba., Msc.) szociális szakképzettséggel rendelkező természetes személy, aki Magyarországon egészségügyi területen szociális munkát végez. Pártoló tag természetes vagy jogi személy, aki, vagy, amely az Egyesületet erkölcsileg vagy anyagilag támogatja, ám szavazati joggal nem rendelkezik, nem választhat és nem választható. Tiszteletbeli tag az a természetes személy, aki az egészségügyi szociális munka terén jelentős eredményeket ért el, vagy ennek fejlődését segítő kiemelkedő tevékenységet folytat.

7 Az egyesület szervei Közgyűlés a tagok összessége alkotja, illetve a Közgyűlésen minden rendes tagot egy szavazat illet meg. Elnökség az Egyesület ügyintéző és képviseleti szerve, melynek tagjait a Közgyűlés három évre választja. Tagjai létszáma 7 fő. Felügyelő Bizottság az Egyesület és szervei Alapszabály szerinti ügyvitelre, gazdálkodásra, pénzügyi-számviteli rendre vonatkozó jogszabályok betartásának ellenőrzésére hivatott szerv, mely őrködik az Elnökség és az Elnök ügyintézői működésének törvényessége és gazdaságossága felett. tagok létszáma 3 fő közülük 1 fő a Bizottság Elnöke

8 Szavazás Alapszabály jóváhagyása Elnökség jóváhagyása Felügyelő Bizottság jóváhagyása Tagdíj megállapítása Javaslat évre Ft

9 Munkacsoportok Gerontológia Rehabilitáció Sürgősségi ellátás Onkológia Hospice Gyermekvédelem Pszichiátria Addiktológia Egyéb?

10 Együttműködés Kommunikáció Aktív részvétel Statisztikák, publikációk, kutatások készítése SZAKMAI ÉRDEKKÉPVISELET

11 Tervek Honlap Hírlevél Adatbázis Esetmegbeszélő találkozások (javaslat: havonta) Konferencia / március? Képzés/ Menhely Alapítvány szeptember, hajléktalan ellátás Pályázatok a Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év civil programjainak támogatására (SZE-PR-10) Szupervízió Szociális Kamara Minimumfeltételek

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete E Ü D SZ M Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete II. Közgyűlés Budapest, 2010. 12. 10. "Ha többek életét és munkáját összekapcsoljuk, együttesen mindnyájan sokkal messzebbre jutunk,

Részletesebben

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat Szervezeti és Működési Szabályzat 1. Általános rendelkezések 1.1. Az : 1.1.1. a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (a továbbiakban HTE) szakosztályként működő szervezeti egysége; 1.1.2. a

Részletesebben

Valóban KÖZÖS NYELVÜNK AZ EGÉSZ-SÉG? Bevezető rész

Valóban KÖZÖS NYELVÜNK AZ EGÉSZ-SÉG? Bevezető rész Valóban KÖZÖS NYELVÜNK AZ EGÉSZ-SÉG? Bevezető rész A kiadványt készítette: Horváth Gyöngyi, Ilonkay Katalin, Nagy Jusztina, Siposné Magyar Margit, Zöld Veronika Szerkesztette: Horváth Gyöngyi, Nagy Mariann

Részletesebben

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés)

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a 2007. október 26-i közgyűlés) (Módosította a 2010. november 19-i közgyűlés) I. fejezet Általános rendelkezések 1.) A társadalmi szervezet neve: MAGYAR

Részletesebben

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA 2 I. Általános rendelkezések (1) A Klub, Klub neve: Fűzfői Ipartelep Klub (a továbbiakban: Klub). (2) A Klub székhelye: Balatonfűzfő, Munkás tér 2. (3) A Klub önkormányzati

Részletesebben

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Sportegyesület jogállása Az Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület alakuló közgyűlése

Részletesebben

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE A L A P S Z A B Á L Y 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve, székhelye, működése 1.1.1 Az egyesület neve: Hajóipari Vállalkozók Egylete 1.1.2 Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról Főbb jogszabályok Alaptörvény Ptk. Az egyesülési jogról a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról

Részletesebben

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1055 BUDAPEST, Kossuth Lajos tér 6-8. SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Verzió: Készítette: Dátum: 1/9 TARTALOM 1. Általános rendelkezések... 3 2. A. Szakosztály

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 Vasi Rendőr Sportsegély- és Sportegyesület Elnöksége Szám:.../ 2007 VASI RENDŐR SPORTSEGÉLY ÉS SPORTEGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szombathely 2007. május 30. 2 A Vasi Rendőr Sportsegély-

Részletesebben

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA I. A társadalmi szervezet neve: 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖRE A társadalmi szervezet székhelye: Magyar Honvédség Baranya Megyei Hadkiegészítő

Részletesebben

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY

Alapszabály- Rábatamási Sportkör ALAPSZABÁLY ALAPSZABÁLY 1 1. Általános rendelkezések: A sportegyesület neve: Rábatamási Sportkör Székhelye: 9322 Rábatamási, Rákóczi u. 1. Színe: Sárga-fekete Működési területe: Győr-Moson-Sopron megye A sportegyesület

Részletesebben

A Rózsavölgy Egyesület Alapszabálya 2. számú módosítása

A Rózsavölgy Egyesület Alapszabálya 2. számú módosítása A Rózsavölgy Egyesület Alapszabálya 2. számú módosítása Az Egyesület a Budapesti Fővárosi Bíróságnál történt (Nyilvántartási szám 4627, 16.Pk.68949/1992, 1992.07.09.) nyilvántartásba vétellel jött létre.

Részletesebben

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Alapszabály. (Módosítva: június 22.) Alapszabály (Módosítva: 2007. június 22.) 1. Az egyesület neve: Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 2. Az egyesület székhelye: Hajdúnánás, Kazinczy u. 19. sz. 3. Az egyesület címe: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság

Részletesebben

MEE VILLAMOS HÁLÓZAT TERVEZŐ SZERELŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKOSZTÁLY

MEE VILLAMOS HÁLÓZAT TERVEZŐ SZERELŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKOSZTÁLY A MEE VILLAMOS HÁLÓZAT TERVEZŐ SZERELŐ ÉS ÜZEMELTETŐ SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1/10 TARTALOM 1. Általános rendelkezések... 3 2. A Villamos Hálózat Tervező, Szerelő és Üzemeltető Szakosztály

Részletesebben

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA

DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA DUGONICS ANDRÁS PIARISTA GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS KOLLÉGIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA 2011 I. Általános rendelkezések 1. A Dugonics András Piarista

Részletesebben

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. Általános rendelkezések 1. A szervezet neve Etyeki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Egyesület. 2. A szervezet székhelye:

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2012. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2012.12.06. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Az alapítók ezen okirattal kinyilvánítják, hogy az 1989. évi II. törvény és a 2000. évi CXLV. törvény alapján, határozatlan időre jogi személynek minősülő

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről

Határozatok. a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről Határozatok a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálata (CESCI) 2013. május 30-i közgyűléséről 1/2013 (V. 30.) sz. közgyűlési határozat jegyzőkönyv-vezetőnek dr. Jankai Norbertet,

Részletesebben

Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület. Belső Szabályzata

Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület. Belső Szabályzata Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Belső Szabályzata Az Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület Adatai Országos Scleroderma Közhasznú Egyesület 7632 Pécs, Aidinger J. u. 40. VIII. em. 31. 1. Az

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2012

Közhasznúsági melléklet 2012 Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: PK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2012 -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület ALAPSZABÁLYA Csobánka, 2012 március 23 2 I) Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Csobánkai Polgárőr Egyesület 2. Székhelye: 2014 Csobánka, Fő út 1. (Csobánka Község

Részletesebben

Alapszabályzat. 2008. március

Alapszabályzat. 2008. március Alapszabályzat 2008. március Alapszabályzat I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület neve: Kreatív Kenese Egyesület 2. Az Egyesület székhelye: 8174 Balatonkenese, Soós hegyi u. 2. 3. Az Egyesület levelezési

Részletesebben

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA 1. Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület (a továbbiakban: egyesület). 2. Székhelye: 3422

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Verzió: 1 Készítette: Készítette: Sebestény

Részletesebben

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A JEET KUNE DO / KALI NAGYKANIZSA SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: 1 ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések 1. A sportegyesület neve: Jeet Kune Do / Kali Nagykanizsa Sportegyesület 2. Székhelye:

Részletesebben

A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MAFC SÚLYEMELŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Általános rendelkezések A MAFC sportegyesület a bázisát képező Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetemmel együttműködő tradicionális

Részletesebben

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet

SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet MAGYAR ELEKTROTECHNIKAI EGYESÜLET 1075 Budapest, Madách Imre út 5. III. emelet SZAKOSZTÁLY SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Verzió: 4 Készítette: Kovács András Dátum: 2009. szeptember 23. TARTALOM 1.

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

TAGOZATI ALAPSZABÁLY TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Magasépítési Tagozat, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) egyesületi formában működő civil szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány,

Részletesebben

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA

AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA AZ UNIVERSITAS SPORT CLUB SZEGED ALAPSZABÁLYA Készült az egyesület 2006. 11. 29-én megtartott közgyűlésén elfogadott módosításokkal. Az egyesület neve: I. FEJEZET Általános rendelkezések 1. Az Universitas

Részletesebben

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják.

Az Egyesületbe felvételüket kérhetik mindazok a természetes és jogi személyek, akik ill. amelyek az Egyesület célkitűzéseit elfogadják. MHE tagsági adatok frissítése Kérjük, az alábbi űrlapon frissítse tagsági adatait annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni Önt! Frissítem a tagsági adataim Az alapszabályunk III. fejezete: Az Egyesület

Részletesebben

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések. TISZTA LAP Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY ( a módosítással egységes szerkezetben ) I. Általános rendelkezések. 1. (1) Az Egyesület neve: Tiszta lap Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság Alapszabálya

A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság Alapszabálya A Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság Alapszabálya 1. A Társaság neve és székhelye (1) A Társaság neve: Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság (továbbiakban Társaság) Fodor József Society of School

Részletesebben

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között. 1. oldal, összesen: 11 Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1./ Az Egyesület neve: 2./ Az Egyesület székhelye: 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány

Részletesebben

A Magyar VHL (Von Hippel-Lindau) Társaság ALAPSZABÁLYA

A Magyar VHL (Von Hippel-Lindau) Társaság ALAPSZABÁLYA A Magyar VHL (Von Hippel-Lindau) Társaság ALAPSZABÁLYA Bevezető A von Hippel-Lindau szindróma olyan örökletes rendellenesség, amelynek oka a hármas kromoszóma rövid karján lévő hiba. Jellemzője, hogy bizonyos

Részletesebben

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye: Alapító okirat 1. Az egyesület neve, székhelye: 1.1. Az egyesület neve: Villanypára Egyesület Az egyesület rövidített neve: VAPER 1.2. Székhelye: 6766 Dóc, Petőfi u. 9. 1.3. Az egyesület emblémája: 1.4

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY A 2000. január 29.-án megtartott alapító taggyűlésen és 2000. június 21-én tartott taggyűlésen elfogadott, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető

Részletesebben

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály

ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET. Alapszabály ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET Alapszabály I. Az egyesület neve, székhelye, bélyegzője 1. a. Az egyesület neve: ÚJPESTI VÁROSVÉDŐ EGYESÜLET b. Az egyesület székhelye: 1047 Budapest IV., Attila utca 150. c.

Részletesebben

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A NAGY LAJOS GIMNÁZIUM ÖREGDIÁK EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesület az 1912-ben alapított Szombathelyi M. Kir. Állami Főreáliskola (később Faludi Ferenc Gimnázium)

Részletesebben

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Magyar Anyagtudományi Egyesület Alapszabály módosítás az ajánlott módosítás döntött szöveggel szerepel a tervezetben 1./ Az Egyesület neve: Magyar Anyagtudományi Egyesület (Rövidítve: MAE) Angol nyelvű

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: május 21. Author. Author Deleted: október HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2015. május 21. Deleted: 3 Deleted: október Deleted: 0 TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése. 3 1. A HTE képviselete.

Részletesebben

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA

Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége ALAPSZABÁLYA Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének ALAPSZABÁLYA Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 1. -ban írt felhatalmazás alapján a 2001. év október 13. napján tartott alakuló közgyűlésen

Részletesebben

Magyar Anatómus Társaság

Magyar Anatómus Társaság Magyar Anatómus Társaság alapszabálya. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) A társaság a./ neve : Magyar Anatómus Társaság (MAT) b./ székhelye : Budapest c./ működési területe: Magyarország d./ pecsétje:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

ALAPSZABÁLY. (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) ALAPSZABÁLY (A 2007. november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.) Az Egyesület neve: Az Egyesület székhelye: Víz, Zene, Virág Fesztivál Egyesület 2890 Tata, Váralja

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat. Fiatal Mérnökök Csoportja. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat. Fiatal Mérnökök Csoportja. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA Építési Tagozat Fiatal Mérnökök Csoportja SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI ÜGYREND 2016. március 21. 1. Általános rendelkezések Az MMK Építési Tagozat Fiatal Mérnökök Csoportja (továbbiakban:

Részletesebben

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület Alapszabály I. fejezet Általános rendelkezések 1.1. Az Egyesület neve: ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Rövid neve: Értem Egyesület 1.2. Az

Részletesebben

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése

MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése MAGYAR COACH EGYESÜLET 2013. ÉVI Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013.11.28. 1 I.. A SZERVEZET ALAPADATAI A szervezet neve: Magyar Coach Egyesület Adószáma: 18218295-1-42 Székhelye: 1147 Budapest, Benkő

Részletesebben

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY I. Általános rendelkezések A szervezet neve: Nyírségi Háziorvosok Egyesülete A szervezet székhelye: 4400 Nyíregyháza, Szent István út 59. A szervezet működési

Részletesebben

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. MAGYAR VÍVÓ SZÖVETSÉG 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. Mérleg Kiegészítő Melléklet 2017. Mérleg fordulónapja 2017. december 31. 1 A Sztv. előírja a számszaki adatokat tartalmazó mérleg szöveges magyarázatának

Részletesebben

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo

- 1 - 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo A PELIKÁN SPORTEGYESÜLET ALAPSZABÁLYA - 1-1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Pelikán Sportegyesület, ( a továbbiakban egyesület) a Szolnokon ~evékenykedo természetes személyek által kialakított közösségeknek,

Részletesebben

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE

SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE SZENTGÁLI ERDŐBIRTOKOSSÁGI TÁRSULAT ALAPSZABÁLY MÓDOSÍTÁS TERVEZETÉT TERJESZTI ELŐ A 2018. MÁJUS 12-RE ÖSSZEHÍVOTT KÖZGYŰLÉSÉSÉRE EBT. VEZETŐSÉGE 2018. ÁPRILIS 24. 1 1/1 A közgyűlés hatáskörébe tartozik:

Részletesebben

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül,

3. környezetvédelmi tevékenység, az épített környezetünk ökologikusabbá tétele az Egyesület valamennyi tevékenységén keresztül, ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK: 1. A szervezet megnevezése: a./ magyar: Magyar Szalmaépítők Egyesülete b./ nemzetközi: Hungarian Strawbuilders Association 2. A szervezet alapítási éve: 2009. 3.

Részletesebben

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN A GÖDI SPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA MÓDOSÍTOTT EGYSÉGES SZERKEZETBEN 2005 ALAPSZABÁLY I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Gödi Sport Egyesület, rövidített neve: G.S.E. 2. Az egyesület székhelye:

Részletesebben

Magyar Anime Társaság Alapszabálya. A "Magyar Anime Társaság" április 17-i közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg:

Magyar Anime Társaság Alapszabálya. A Magyar Anime Társaság április 17-i közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: Magyar Anime Társaság Alapszabálya A "Magyar Anime Társaság" 2011. április 17-i közgyűlésén alapszabályát a következőkben állapítja meg: I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Magyar Anime Társaság

Részletesebben

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

Magyar Jogász Egylet Egyesületek Magyar Jogász Egylet 2016.02.25. Egyesületek Alapszabály kötelező tartalmi elemei: Ptk. 3:5. A jogi személy létesítő okiratában a jogi személy létesítésére irányuló akarat kifejezésén túl meg kell határozni

Részletesebben

KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK VAS MEGYEI ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE ( KISOSZ ) ALAPSZABÁLYA ( a módosításokkal egységes szerkezetben ) I.

KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK VAS MEGYEI ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE ( KISOSZ ) ALAPSZABÁLYA ( a módosításokkal egységes szerkezetben ) I. KERESKEDŐK ÉS VENDÉGLÁTÓK VAS MEGYEI ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETE ( KISOSZ ) ALAPSZABÁLYA ( a módosításokkal egységes szerkezetben ) I. l./ Az egyesület célja: az egyesületbe tömörült kereskedelmi, vendéglátói

Részletesebben

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek együttműködési lehetőségei Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek szerepe Részvételi demokrácia elősegítése Állampolgárok csoportjai véleményének

Részletesebben

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA

I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI II. AZ EGYESÜLET CÉLJA III. AZ EGYESÜLET TAGSÁGA ALAPSZABÁLY I. A SPORTEGYESÜLET ALAPADATAI 1. Megnevezése: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Székhelye: 8200 Veszprém, Füredi utca 12. 2. Működési területe: működése kiterjed az ország egész területére.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az Egyesület neve: Háros Rádióklub Egyesület Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 70 sz. Működése kiterjed az ország egész területére. Kiadásait tagdíjakból, valamint

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének február 14-i ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 14-i ülésére Tárgy: Dombóvári Polgárőrség Önvédelmi Egyesület beszámolója a 2010. évi tevékenységéről Előterjesztő:

Részletesebben

A Szociális Szakmai Szövetség. 2006. évi közhasznúsági jelentése

A Szociális Szakmai Szövetség. 2006. évi közhasznúsági jelentése A Szociális Szakmai Szövetség 2006. évi közhasznúsági jelentése 1. Számviteli beszámoló (mellékelve) 2. A cél szerinti juttatások kimutatása A Szociális Szakmai Szövetség cél szerinti tevékenysége keretében

Részletesebben

Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete. Alapszabálya. (egységes szerkezetbe foglalt)

Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete. Alapszabálya. (egységes szerkezetbe foglalt) 1 Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete Alapszabálya (egységes szerkezetbe foglalt) 2 Magyar Közjegyzőhelyettesek és Közjegyzőjelöltek Egyesülete - Alapszabály Mi, alulírott közjegyzőhelyettesek,

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK JEGYZÉKE a Dél-alföldi Regionális Innovációs Ügynökség Közhasznú Egyesület (a továbbiakban: DA-RIÜ KhE./Egyesület) Közgyűlésének 2011. május 30-án hozott határozatairól 1/2011. (V.

Részletesebben

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban

Részletesebben

ÉTA. ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége

ÉTA. ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége ÉTA ÉTA Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége (Bejegyzett angol nyelven: ÉTA HungarianFederation of Associations and Foundations Serving People with Mental

Részletesebben

A NAVIGÁTOR TERMÉSZETBARÁT ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

A NAVIGÁTOR TERMÉSZETBARÁT ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA A NAVIGÁTOR TERMÉSZETBARÁT ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az egyesület neve: NAVIGÁTOR TERMÉSZETBARÁT ÉS SZABADIDŐSPORT EGYESÜLET Rövidítve: NAVIGÁTOR EGYESÜLET

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014

Közhasznúsági melléklet 2014 Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Bejegyző határozat száma: TPK 62715 /2003/ Nyilvántartási szám: 09/ 01 /2715 Református Diakóniai Intézmények Egyesülete 4026 Debrecen, Kálvin tér 17. 2014 Debrecen,

Részletesebben

2015. március 26-i rendes ülésére

2015. március 26-i rendes ülésére 31. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-i rendes ülésére Tárgy: Belépés a Klímabarát Települések Szövetségébe Előterjesztő:

Részletesebben

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR

SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR SZIGETMONOSTOR ÍJÁSZ KÖR Alapszabály - tervezet I. Általános rendelkezések A szakkör neve: SZIGETMONOSTORI ÍJÁSZ KÖR A szakkör rövidített neve: SZÍK A szakkör székhelye: Szigetmonostor Faluház 2015 Szigetmonostor,

Részletesebben

ZEMPLÉNI VÍZILABDA KLUB

ZEMPLÉNI VÍZILABDA KLUB ZEMPLÉNI VÍZILABDA KLUB KÖZHASZNÚ EGYESÜLET 3950 Sárospatak, Eötvös utca 15. Adószám: 18448674-1-05 M E G H Í V Ó Tisztelt Egyesületi Tag! A Zempléni Vízilabda Klub Közhasznú Egyesület elnöksége nevében

Részletesebben

PÉCS VÁROSI LÖVÉSZKLUB ALAPSZABÁLYA

PÉCS VÁROSI LÖVÉSZKLUB ALAPSZABÁLYA A PÉCS VÁROSI LÖVÉSZKLUB ALAPSZABÁLYA 2011 1 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 1. A Pécs Városi Lövészklub a lövész sportág feladatainak ellátására létrehozott, önálló jogi személyként működő érdekképviseleti

Részletesebben

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály

Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. Alapszabály Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség Alapszabály I. Általános meghatározások 1. A szervezet neve: Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség. röviden: Kollégiumi Szövetség (KSZ) (a továbbiakban:

Részletesebben

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) Alapszabály A csatolt jelenléti ívvel igazolt tagok az 1989. évi II. törvény rendelkezései alapján az alábbi egyesületet hozzák létre (A 2006. december 12-én és 2007. február 28-án. kelt módosításokkal

Részletesebben

A MAGYAR TESTNEVELŐ TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. (Az 1993. évi alapszabály módosítása) Jóváhagyta az MTTOE 1998. december 5-i közgyűlése

A MAGYAR TESTNEVELŐ TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA. (Az 1993. évi alapszabály módosítása) Jóváhagyta az MTTOE 1998. december 5-i közgyűlése A MAGYAR TESTNEVELŐ TANÁROK ORSZÁGOS EGYESÜLETE ALAPSZABÁLYA (Az 1993. évi alapszabály módosítása) Jóváhagyta az MTTOE 1998. december 5-i közgyűlése Az egyesület neve: Magyar TestnevelőTanárok Országos

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Budapest, 2013. december 17. Összeállította: Ellenjegyezte: Günthner Attila Irodavezető Ángyánné Kiss Zsuzsanna Ellenőrző Bizottság elnök Kovács András

Részletesebben

2.4. Kapcsolatfelvétel és együttműködés megteremtése: - civil szervezetekkel, egyesületekkel, állampolgári kezdeményezésekkel; - az állami szervekkel

2.4. Kapcsolatfelvétel és együttműködés megteremtése: - civil szervezetekkel, egyesületekkel, állampolgári kezdeményezésekkel; - az állami szervekkel ZALÁÉRT EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A szervezet neve: ZALÁÉRT EGYESÜLET 2. A szervezet idegen nyelvű elnevezése: Association for Zala Country 3. Az egyesület székhelye:

Részletesebben

OLCOTE HOCKEY CLUB. H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46

OLCOTE HOCKEY CLUB. H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46 OLCOTE HOCKEY CLUB H 2337 Délegyháza Fácán utca 8. Honlap: www.olcotehc.hu ; Email: olcote@hockey.hu ; Tel.: +36-20-311-64-46 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2011. október 31. 1 I. Általános rész 1.

Részletesebben

A SZERVEZET BEMUTATÁSA

A SZERVEZET BEMUTATÁSA A SZERVEZET BEMUTATÁSA Simontornya 2013. október 17-19. Történelme I. 1931-ben alakult, önkéntes társuláson alapuló független politikamentes társadalmi szervezetként. Akkori neve: Magyarország Klinikáinak

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések ALAPSZABÁLY I. fejezet Általános rendelkezések 1. Az egyesület neve: Veszprémi Múzeumegylet 2. Az egyesület székhelye: 8200 Veszprém, Erzsébet sétány 1. 3. Az egyesület működési területe: Veszprém megye.

Részletesebben

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata

A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szervezeti és Működési Szabályzata Szekszárd 2013. február I. A Szekszárdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum jogállása, feladatai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Részletesebben

MRAE Honnan, hová, hogyan?

MRAE Honnan, hová, hogyan? MRAE Honnan, hová, hogyan? Képalkotó Vezető Asszisztensek Szimpóziuma Siófok, 2010 II. 12-13. Vandulek Csaba MRAE elnök Kezdetek I. 1992. XII. 03. 1991 MRT felajánlotta Rtg szekció alapítást 1992 MRAE

Részletesebben

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére

Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére Ikt.sz: 13-14/2015/221 Heves Megyei Közgyűlés Helyben Tisztelt Közgyűlés! Javaslat a Heves Megyei Önkormányzat és intézményei 2016. évi Ellenőrzési Tervére A Heves Megyei Közgyűlés 2015. évi munkatervének

Részletesebben

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA 1999. május 27. Módosítva: 2004. november 19. 2009. november 30. 2017. március 07. egységes szerkezetbe foglalva 1 2 A L A P S Z A B Á L Y A társadalmi

Részletesebben

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE

A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETÉNEK ALAPSZABÁLYA 1. AZ EGYESÜLET NEVE, CÍME, MŰKÖDÉSI TERÜLETE, PECSÉTJE 1. Az egyesület neve: Magyar Levéltárosok Egyesülete 2. Székhelye: Budapest 3. Címe: 1014 Hess András

Részletesebben

Nyelvvizsgáztatók és Nyelvtudásmérési Szakértők Országos Egyesülete Alapszabály

Nyelvvizsgáztatók és Nyelvtudásmérési Szakértők Országos Egyesülete Alapszabály Nyelvvizsgáztatók és Nyelvtudásmérési Szakértők Országos Egyesülete Alapszabály I. Általános rendelkezések 1. Az Egyesület elnevezése: Nyelvvizsgáztatók és Nyelvtudásmérési Szakértők Országos Egyesülete

Részletesebben

Az Országos Küldöttközgyűlés elfogadja a SINOSZ Országos Felügyelő Bizottságának 2014. évi beszámolóját. 30 1 0 3 elfogadva

Az Országos Küldöttközgyűlés elfogadja a SINOSZ Országos Felügyelő Bizottságának 2014. évi beszámolóját. 30 1 0 3 elfogadva Határozat száma 2015.04.18/1 2015.04.18/2 2015.04.18/3 2015.04.18/4 2015.04.18/5 Határozat tartalma a SINOSZ Tiszteletbeli Tagjává választja Horváth Rozáliát, a Heves Megyei Szervezet tagját. a SINOSZ

Részletesebben

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában

Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat. Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Formális és nem-formális képzési lehetőségek az ifjúsági munkában Bencze Györgyné Hajni VIII. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia 2009. május 29. Az ifjúsági munka foglalkozásszerű vagy önkéntes

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya I. Általános rendelkezések 1.) Az egyesület neve: Csepeli Kertbarát Kör Egyesület (továbbiakban egyesület) 2.) Rövidített neve: CSKK 3.) Az egyesület székhelye:

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében ALAPSZABÁLY Az egyesület neve: Állatvédő Egyesület Székhelye: a mindenkori elnök címe I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében a.) A közhasznú szervezetekről

Részletesebben

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya A Duna Charta Egyesület Módosított és egységes szerkezetbe foglalt Alapszabálya A Duna Charta Egyesület (bírósági lajstromszáma: Pk.60830/2002) 2009. évi rendes Közgyűlésén 2009. január 21-én és a közhasznú

Részletesebben

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI SZERVEZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Általános rendelkezések A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről 73. alapján az iskolában

Részletesebben

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA MAGYAR LÉTESÍTMÉNYGAZDÁLKODÁSI SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Alulírott Alapítók az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdése alapján létrehozták a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetséget.

Részletesebben