ESZTERGOM VÁROS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYA VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG

Hasonló dokumentumok
LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ

(2) A közterület-használat csak a díjnak egy összegben, az önkormányzat számlájára történő megfizetését követően kezdhető meg.

Képeslapok a Dunáról

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az OSZTÁLY TANULÓI

Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

A Duna mente örökségi potenciálja

Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.

MELLÉKLETEK Magyargencs.

A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára

Csörög Településrendezési terv

Határtalanul a Felvidéken

TASZÁR ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI

Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt november

Előszállás. 1. melléklet a /2017. ( ) önkormányzati rendelet. A település helyi védelem alatt álló építészeti örökségeinek jegyzéke

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/

BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE &ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY& BUDAKALÁSZ VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVE

DEBRECEN VÁROS TÖRTÉNETI KRONOLÓGIÁJA II. Gazdag István

Gyál Településrendezési eszközei

Nyitra felől Turóc-völgyébe

A HONFOGLALÓ MAGYARSÁG KULTÚRÁJA

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

HELYI VÉDETT ÉPÜLETEK

A B-LVSZ MELLÉKLETEI ÉS FÜGGELÉKEI MELLÉKLETEK

Makó város műemlék jegyzéke

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

MELLÉKLETEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 25/2008. (VI.30.) rendeletéhez

Pomáz, Nagykovácsi puszta

^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza

MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

XVI. oily sokáig pusztán hevernek, a hoszszas idő,

Pesthidegkút bemutatása

Iskolai történelem verseny Szulejmán kora. Csapattagok: Elért pontszám:

Keresztes háborúk, lovagrendek

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

JÁSZAPÁTI VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉVI I. MÓDOSÍTÁSA

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK

Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Településképi Arculati Kézikönyv

KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK

A dokumentáció tartalma kizárólag a PESTTERV Kft. hozzájárulásával használható fel, a szerzői jogok védelmére vonatkozó előírások figyelembevételével.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

Budapest, XXI. kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testületének többször módosított 6/2002.(III. 26.) önkormányzati rendelete a

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

3. melléklet a 8/2008. (II. 29.) rendelethez

ZSELICSZENTPÁL ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

Az ásatás és a feldolgozás eredményei

Csömör Településrendezési Eszközeinek módosítása

20. AZ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK VÉDELMÉNEK ESZKÖZEI...

Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított

VII. FEJEZET. Erdőhátság.

KATOLIKUS EGYHÁZ-LÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK század

Kedves Természetjárók!

HUNYADI MÁTYÁS URALKODÁSA ( ) Csapat neve:... Iskola:... A forduló maximális pontszáma: 61 pont

Szakági munkarészek. Környezeti értékelés

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA törzsszám azonosító cím név védelem bírság kat. helyrajzi szám EOV Y EOV X

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

VERŐCE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV FELÜLVIZSGÁLAT előzetes egyeztetési anyag

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2013. (X.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG HELYI VÉDELMÉRŐL

A történelmi településszerkezetben 2 fokozatú védelmi övezet kialakítása szükséges.

Kedves Útitársaink! Gyönyörű és tartalmas kirándulásra hívjuk meg Önöket a Duna magyarországi szakaszának Budapestig tartó hajóútjára.

1. melléklet HB lakóház Ányos Pál u HB lakóház H Rupert -ház lakóház H lakóház H lakóház H lakóház

MAGYARORSZÁG LEVÉLTÁRAI. Szerkesztette: BLAZOVICH LÁSZLÓ MÜLLER VERONIKA

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

(A településről készült katonai felmérés1785-ből)

Készítette: Habarics Béla

O r s z á g o s v é d e l e m a l a t t á l l ó m ű e m é k e k é s m ű e m l é k i k ö r n y e z e t

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve:

KULTURÁLIS JAVAK B I ZOTTSÁGA

HAZA ÉS HALADÁs a reformkor

Az Árpád-ház történelme

JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH

1. melléklet a 10/2007. (VIII.10.) önkormányzati rendelethez

Egyházaskesző településrendezési tervének módosítása

KOMLÓSKA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT. Módosítása 2017.

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

A helyi építészeti értékek fogalma 1.

72007.(...) rendelet 1. számú függeléke

Életút: TANULMÁNYOK 1969 Érettségi Tömörkény István Ipari Szakközépiskola 1977 Kőszobrász-restaurátor diploma Magyar Képzőművészeti Főiskola

KISÚJFALU (NOVÁ VIESKA)

AZ ESZTERGOMI ZÁSZLÓ L. BALOGH BÉNI PERAGOVICS FERENC. polgármesterének iratai (V-2-a), ad /1943. ikt. sz.

A térképkészítő huszártiszt kiállítás

Átírás:

ESZTERGOM VÁROS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYA VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/0/0d/esztergom_river_c1840.jpg 2018. OKTÓBER HÓ VÁTI Városépítési Kft.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 TÁBLÁZATJEGYZÉK... 3 A TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDÖTT... 4 BEVEZETŐ... 5 1. ÖRÖKSÉGVÉDELMI VIZSGÁLAT... 6 1.A. A település történeti leírása... 7 1.A.a. Településszerkezet alakulása... 22 1.A.b.Tájszerkezet alakulása... 27 1.A.c. Történeti településmag... 31 1.B. A település régészeti örökségének felmérése újonnan beépítésre szánt területnek kijelölt terület esetén terepbejárással... 33 1.C. A védett műemléki értékek települési értékleltára... 49 1.C.a. A világörökségi, és a világörökségi várományos helyszínek és területek... 49 1.C.b. Az országos építészeti örökség elemei... 49 1.C.c. A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek és a nyilvántartott régészeti lelőhelyek... 77 1.C.d. Nemzeti értékek értéktárának elemei... 128 1.D. A helyi építészeti örökség települési értékleltára... 147 1.D.a. Településszerkezet... 147 1.D.b Telekstruktúra és az utcavonal-vezetés... 151 1.D.c. Utcakép vagy utcakép részlet... 151 1.D.d. Egyéb településkarakter elemek... 151 1.D.e. Építményrészlet vagy az alkalmazott anyaghasználat, tömegformálás, homlokzati kialakítás... 158 1.D.f. Táj- és kertépítészeti alkotás, egyedi tájérték, növényzet... 158 1.D.g. Szobor, képzőművészeti alkotás, utcabútor... 161 2. A RENDEZÉS SORÁN TERVEZETT VÁLTOZÁSOK HATÁSELEMZÉSE... 172 2.A. A települési értékleltárban szereplő elemek vonatkozásában releváns rövid és középtávon tervezett változások ismertetése... 173 2.A.a. Településhálózati és tájhasználati változás... 175 2.A.b. Településszerkezeti, területhasználati és beépítettségi változás... 175 2.A.c. Infrastrukturális változás... 176 2.B. A változások hatásai... 178 2.B.a. Hatások a régészeti örökségre... 178 2.B.b. Hatások a történeti településre, település- és tájszerkezetre... 178 2.B.c. Hatások a települési értékleltárban szereplő műemléki értékekre... 179 3. ÉRTÉKVÉDELMI TERV... 181 3.A. Az értékleltárban szerepeltetett értékek megőrzését biztosító szempontok és követelmények... 182 3.B. Önkormányzati feladatok... 183

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 3 TÁBLÁZATJEGYZÉK 1. táblázat Területhasználatok változása... 29 2. táblázat Földrészlet statisztika művelési áganként... 29 3. táblázat Földrészlet statisztika művelési áganként... 33 4. táblázat Világörökségi várományos területek Esztergomban... 49 5. táblázat I. bírságkategóriába sorolt műemlékek a nyilvántartás szerint... 50 6. táblázat Műemlékek, műemlék tartozékok és nyilvántartott műemlékek a nyilvántartás szerint... 52 7. táblázat Műemléki környezetek a nyilvántartás szerint... 64 8. táblázat Esztergom Város területén található történeti kertek... 72 9. táblázat Esztergom Város területén található nemzeti sírkertek és sírhelyek:... 73 10. táblázat Műemléki jelentőségű területek a nyilvántartás szerint... 75 11. táblázat Nemzeti emlékhely a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről szerint... 77 12. táblázat Közhiteles nyilvántartásban lévő régészeti lelőhelyek... 79 13. táblázat Az örökségvédelmi hatástanulmányban egységesített régészeti településegységek - lelőhelyek áttekintője... 128 14. táblázat Komárom-Esztergom Megyei Értéktár Esztergomot érintő elemei... 144 15. táblázat Az Esztergomi Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek... 145 16. táblázat Városszerkezeti jelentőségű területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint... 147 17. táblázat Áthaladás szempontjából meghatározó területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint... 151 18. táblázat Helyi védett értékek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint... 151 19. táblázat Esztergom földhivatali alaptérképén szereplő dűlőnevek, földrajzi nevek... 157 20. táblázat Helyi védelem alatt álló természeti értékek, emlékek, területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint... 158 21. táblázat Az egyedi tájértékek MSZ 20381:2009 sz. Természetvédelem. Egyedi tájértékek kataszterezése c. szabvány szerinti tipizálása... 160 22. táblázat Esztergom területén található képzőművészeti alkotások... 161 23. táblázat Esztergom területén található vallási témájú művi értékek... 165 24. táblázat Esztergom területén található emlékezés céljából készült művi értékek... 166 25. táblázat Esztergom területén található művi értéknek minősülő utcabútorok... 170

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 4 A TANULMÁNY ELKÉSZÍTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDÖTT Témafelelős: PAKSI SZILVIA okl. építészmérnök Műemléki terület: PAKSI SZILVIA vezető településtervező TT/1 01-2592 Régészeti terület: KUSTÁR ROZÁLIA RÉGÉSZ szakértői szám: 9OXZ52 Térinformatika: MÁRKUS ADRIENN okl. tájépítészmérnök SZIKSZAINÉ HEGYI ZSUZSANNA okl. tájépítészmérnök

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 5 BEVEZETŐ A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 85/A. (1) és (2) bekezdése értelmében: (1) Örökségvédelmi hatástanulmányt kell készíteni a település településfejlesztési koncepciójának kidolgozása során. Ha a településfejlesztési koncepció készítésekor nem készült, vagy a rendezés alá vont területre nincs örökségvédelmi hatástanulmány, vagy van, de az tíz évnél régebbi, akkor azt a rendezés alá vont területre el kell készíteni. Nem kell örökségvédelmi hatástanulmányt készíteni, ha az Étv. 8. (2) bekezdése szerinti véleményezési eljárásban az illetékes államigazgatási szerv véleménye szerint a rendezés alá vont terület örökségvédelmi szempontból nem érintett. (2) Az örökségvédelmi hatástanulmányban megfogalmazott értékvédelmi terv szerint kell meghatározni az örökségvédelemmel érintett területekre vonatkozó településfejlesztési és településrendezési eszközöket. Jelen Településfejlesztési Koncepció feladata tehát a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet alapján Esztergom város teljes közigazgatási területére kidolgozott települési örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése. Az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítésének célja, hogy felderítse, felmérje a településfejlesztéssel, településrendezéssel kapcsolatos örökségvédelmi hatásokat, és javaslatot tegyen az örökségvédelmi értékek megóvására.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 6 1. ÖRÖKSÉGVÉDELMI VIZSGÁLAT Forrás: https://gallery.hungaricana.hu/hu/szerencskepeslap/35797/?list=eyjxdwvyesi6icjlc3p0zxjnb20ifq&img=0 KÉPESLAP (1949)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 7 1.A. A TELEPÜLÉS TÖRTÉNETI LEÍRÁSA Felhasznált irodalom Esztergom város örökségvédelmi vizsgálatának elkészítéséhez az alábbi forrásmunkákat, forrásmunkákat feldolgozó tanulmányokat, valamint helytörténeti kiadványokat használtuk fel: - Magyarország történeti statisztikai helységnévtára. Komárom-Esztergom megye, MTA Történeti Demográfiai Albizottsága KSH Népszámlálási Főosztály, Budapest, 1996. - Magyarország közigazgatási helynévkönyve, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2015. - Történeti statisztikai kötetek: Földterület községsoros adatok 1895-1984. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1988. - BALOGH Kata BÁRDOS István (szerk.) (1993): Komárom-Esztergom megye településtörténeti kalauza. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézet, Tatabánya. - DÖVÉNYI Zoltán (2010): Magyarország kistájainak kataszter. MTA Földrajztudományi Kutatóintézet, Budapest. - FÉNYES Elek (1851): Magyarország geográfiai szótára. Nyomtatott Kozma Vazulnál, Pesten. - GYÖRFFY György (1987): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I-IV. Budapest. - HORVÁTH István (1997): Esztergom története és építészettörténete. In: Országépítő Építészet környezet társadalom a Kós Károly Egyesülés negyedéves folyóirata 1997/1. - KLINGER András (szerk.) (1972): A népmozgalom főbb adatai községenként 1828-1900, I. kötet. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. - KUBINYI András (2001): Városi és kereskedelmi felzárkózás. In: Közgyűlési Előadások. 2000. május. I. k. Budapest, 2001. 209 218. - MEGGYES Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története. 2006 - PIFKÓ Péter ZACHAR Anna (2000): Esztergom helytörténeti kronológiája a kezdetektől 1950-ig. Esztergom. - VÁLYI András (1796): Magyar országnak leírása. A Királyi Universitásnak betüivel, Buda. - ZOLNAY László (1983): A középkori Esztergom. Gondolat, Budapest. - Katonai felmérések térképei, http://mapire.eu/hu/ - MRT 5 - Horváth István Torma István H. Kelemen Márta: Magyarország régészeti topográfiája 5 - Esztergom és a dorogi járás. Komárom megye régészeti topográfiája. 1979 - Takarnet - Földhivatali Információs Rendszer További régészeti irodalom külön hivatkozásokban található. Esztergom nevének változása és eredete Esztergom névalakjai: A település neve a történelem folyamán több névalakban fordult elő: római kori név Solva, Salva Római kori neve egy III. századból fennmaradt útikönyv szerint: Solva mansio. A német (Gran) elnevezés egyértelműen a várossal szemben a Dunába beömlő Garam folyó germán eredetű (Granua) nevéből származik. A magyar (Estrigun; Yztragom; Eztergam; Esztergom), a latin (Strigonium), a szláv (Ostrogom; Strehomé; Ostrihom) név Melich János és Kniezsa István szerint egy szláv Strigon személynévnek megfelelő magyar Sztrigon személynévből keletkezhetett, maga a helynévadás módja azonban magyar. Ezzel szemben a XV. századtól napjainkig él egy másik elképzelés

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 8 is: eszerint a magyar és szláv név a latin Strigoniumból származik, amely viszont a Duna (görög eredetű: Ister) és a Garam (Granum) folyók neveinek egyesítéséből (Istergranum Stigranium Strigonium) keletkezett (MRT 5, pp. 83.). Esztergom nevének eredetére további magyarázat is létezik: - Esztergom nevének legvalószínűbb magyarázata a királyi udvar mellett szolgálatot teljesítő bolgár bőrpáncélkészítők bolgár-török estrigen elnevezéséből ered. Ez magyarázhatja mind a magyar Esztergom, mind a latin Strigonium nevet. (Balogh Bárdos (szerk.) 1993.) - Esztergom, szlovák Ostrihom... Vitatott eredetű. Vö. szb-hv. strgun timár, cserző-varga. Más feltevés szerint a név előzménye egy szláv forma, tulajdonképpeni jelentése akit őriznek, akire vigyáznak. (Kiss 1980) - Egyesek szerint az Iszter(gam)ból ered (Iszter = Duna, Gam = Garam) - Mivel Esztergom a Dunakanyarban épült, a gom utótag jelentése lehet a hajlat, görbület (pl: gomb, gömb, gumó). - A név legrégibb alakja Iszterograd, ami az Esztergomnál a Dunába torkolló Garam folyóra utalhat (üsztürü = mellékág Történelmi forrásokban: 973 Strigoni (Str.) (Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, II., III., Bp., 1987.) 997-1279, 1206 Gran, Goron, Grane, Grân, Strigoni que et Grania (Györffy 1987) 1001-1002, S. Adalberti (uo.) 1134 1007 Sobottin (uo.) 1000, 1018, Regia Civitas (Királyi vár megnevezése az érméken) (uo.) 1046 1055, 1090 Střêhomê (uo.) 1138-1202 Civitas Regalis (Királyi város); részei: Latina Strionio (Olaszváros), Vicus Latinorum (Vásárhely-Váralja) (uo.) 1147, 1156 Estrigun (Danubio) (uo.) 1157, 1158 Strignanensis (uo.) 1163 Ostrogom (uo.) 1225-1250 Trigonii (uo.) 1271, 1517 Eztergam (uo.) 1389 S. Trinitatis (Szt. Háromság) (uo.) 15-16. sz. Strigoniensis 1773 Esztergom (Strigonium) szkv. (szabad királyi város), Esztergomi j. (járás) M (magyar) (Lexicon universorum regni Hungariae Locorum populosorum anno 1773. officiose confectum, Budapestini, Kézirat [Magyarország helységeinek 1773-ban készült hivatalos összeírása. Bp., 1920.]) 1785 Esztergom sz. kir. v. 772 H. 1294 Cs. 5492 fő (Az első magyarországi népszámlálás (1784-1787), Szerk.: Dányi Dezső és Dávid Zoltán KSH Könyvtára és Művelődésügyi Minisztérium Levéltári osztálya, Budapest, 1960.) 1796 Esztergom. Strigonium, Gran, Ozstrihom (Vályi András: Magyar országnak leírása I-III., Pest, 1796.) 1828 Esztergom civ. 854 H. 9183 fő (Ludovicus Nagy: Notitiae poltico-geographico statisticae inclyti regni Hungariae Buda, 1828.)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 9 1836 Esztergom kir. v., Esztergomi j., - Jobbadán M. kevesebb N. egynéhány T. 8585 rk. 23 óhitű 8608 fő (Fényes Elek: Magyarországnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pest, 1836.) 1851 Esztergom, (németül Gran, latinul Strigonium), királyi város (Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, Pesten, 1851.) 1907 Esztergom (A magyarországi vármegyék, törvényhatósági jogú, valamint rendezett tanácsú városok hivatalos neveinek jegyzéke, Kiadja az Országos Községi Törzskönyvbizottság. Bp., 1902. (A törzskönyvezett neveket az 1913-as helységnévtár is tartalmazza.) Esztergom neve idegen nyelveken: Nevének számtalan változata a város jelentőségére utal a történelem folyamán. Németül: Gran, törökül: Estergon, spanyolul: Estrigonia, szlovákul: Ostrihom, lengyelül: Ostrzyhom, csehül: Ostřihom, horvátul: Ostrogon, szerbül: Острогон, románul: Strigoniu, görögül: Έστεργκομ. Esztergom közigazgatási besorolásának alakulása 1001-1256 Magyarország fővárosa, az Árpád-házi királyok székvárosa (Várhegyen) Esztergom vármegye központja (körülötte apróbb települések) 1256-1543 szabad királyi város 1543-1683 a budai elajet egyik szandzsákjának központja, élén a szandzsákbéggel 1683 után 4 önálló település létrejötte Víziváros egyházi központ, 1690-91-től vármegyei közigazgatási központ Királyi város 1708-tól visszakapja szabad királyi város rangját Szentgyörgymező érsek jobbágyfaluja Szenttamás káptalan birtoka 1850-1868 Szentgyörgymező, Víziváros és Szenttamás mezővárosok Esztergom szabad királyi városhoz csatolása 1869-1950 Esztergomi járás székhelye (1950-től 1983-ig Dorog székhelyű Dorogi járás része) 1876 Esztergom törvényhatósági joga megszűnik, mivel lélekszáma a testvérvárosok leválasztása után nem éri el a 15 ezer főt. 1876-1929 Esztergom rendezett tanácsú város 1895 Esztergom, Szentgyörgymező, Szenttamás és Víziváros újbóli egyesítése 1930-1950 megyei város 1950-1954 közvetlenül a járási tanács alá rendelt város 1952 megyeszékhelyi cím megfosztása Esztergomtól (Tatabánya kapja) 1954-1971 járási jogú város 1971-től város 1985 Pilisszentlélekkel való egyesülés 2013-tól újonnan létrejövő Esztergomi járás székhelye A középkori Esztergom magját a Vár, a királyi város és a Víziváros képezte. E három, fallal védett települést más Árpád-kori városainkhoz hasonlóan kisebb-nagyobb városrészek, települések halmaza övezte. Az egymással többnyire egybeépült, de különböző jogállású városrészeket is Esztergomhoz számították, bár azoknak külön elnevezésük volt (pl.: Szt. Anna kerület Contrata sanete Anne.; Kovácsi-Koachi, stb.). A számos kerületből / városrészből összetevődő középkori város a mai Esztergomnál nagyobb kiterjedésű volt. A mai közigazgatási terület 1895-ben alakult ki Esztergom + Víziváros + Szentgyörgymező és Szenttamás egyesülésével.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 10 Esztergom korszakai Őskor Neolitikum Rézkor Bronzkor Vaskor - kelták Római kor V. sz. Esztergom területe az őskortól lakott hely. A legkorábbi megtelepülésnyomok a paleolitikumi Szeleta (-60-80 000 év) és keleti gravetti kutúra idejére adatolhatók (Esztergom 126. lh.-pilisszentlélek -Bivak barlang, központi azonostó: 2298és Gyurgyalag dűlő-sípolóhegy területéről. ) A vonaldíszes kultúra népessége, melyhez a földművelés ismeretének Európa északabbi területei felé való elterjesztése kötődik, 11 lelőhelyről ismert, leggyakrabban a Duna menti ártéri sávban találhatók ezek a lelőhelyek, (pl. Kistói földek 2166; Sugár út 11.-el szemben 29103, Esztergom 29. lh - Szentkirályi- Duna-dűlő- 2116. lh, Esztergom 39. lh. -Kenyérmezői temető - 2130, Esztergom 64. lh. - Duna-dűlő I. 2165 lelőhelyeken, középső neolit leletek pl. a Szamárhegy környékéről ismertek. de előkerültek a Helemba -szigeten is (Esztergom 111. lh- 2222 azonosító) A rézkorban kiemelten a badeni kultúra telepei több, mint 10 lelőhelyről ismertek a város határában (Esztergom 64. lh. - Duna-dűlő I., de ismert megtelepedés a Várhegyen is vagy a Barátkút környékén (2215)), a ludanice- illetve badeni időszakban barlangokban is találkozunk telep és temetkezés nyomaival (Ősi barlang 21308, Legény-barlang 2296, Leány-barlang - ). Kiterjedt temetők is megjelennek ebben az időszakban, pl. Diós-völgy - Török-kút - 2141. lh. Több kora- középső és későbronzkori lelőhely ismert. Pl. a kora és középső bronzkor során a makó-kultúra népessége, később a mészbetétes edények kultúrája és a magyarádi kultúra népessége telepedett itt le. A hatvani kultúra idején néhány magasabb, stratégiailag fontos ponton földvárakat alapítottak (pl. Árpádvár-2134 központi azonosító, Hideglelős kereszt - 2182 ), melyeket a további korszakokban is használtak. Ki kell emelni a Helemba-szigetet, mely terület leletanyaga a sziget intenzív használatát mutatja a későbronzkorban (111. lh - 2222 azonosító). Ebből az időszakból hamvasztásos temetők is ismertek, melyek egyike a Budai Nagy Antal és Mátyás király út környéki középső bronzkori hatvani kultúra, magyarádi kultúra temetője (egybetartozó 2144-2145. lelőhelyek), további temetők voltak a pl. Kálvária (2149) és a Laposi földek (2144) környékén és középső bronzkori temető Szentgyörgymezőn vagy a Vár utca, Béke tér környékén (2158). A késő bronzkorból pl. Szamár-hegyi-dűlő III. (2198) lelőhelyről ismert urnasíros temetkezés. Raktárlelet pl. Kis-tói-dűlő (2168) lelőhelyen került elő. A kora vaskorban a keleti Hallstatt kultúra népessége élt a területen, szintén a stratégiai pontokat is felügyelve, mint Szentgyörgymező - Duna-part-2162. lh vagy Hideglelős kereszt - 2182), temetőjük a Búbánatvölgy I. 2185. lelőhelyről ismert. Az első ismert népek, a kelták és illírek az i. e. V- IV. század körül telepedtek a Dunántúl ezen részén. Két nagyobb törzsük, az eraviszkusz és az azal szállja meg a Pilis keleti és nyugati oldalát. Az azalok egyik központja Esztergom helyén állott. E települést illír-azal elnevezéssel még a római korban is Solvának hívták.,,szinte bárhol ásunk le a városban, megfelelő mélységben a kelták nyomára akadunk. /Horváth István régész/. A Várhegyen a kelták idejében erődített település volt, amit aztán a rómaiak foglaltak el (Solva). A Duna a Római Birodalom határa, limes. Jelentős erődítmény létezett Esztergom területén Solva néven, valószínűleg a Várhegyen, ennek nyomait a későbbi tereprendezések teljesen eltűntették. Római erőd, refúgium állt még a Hideglelős-kereszt-hegycsúcson (2182. lh). A Duna-parton a kisméretű őrtornyok, ún. burgusok láncolata volt jellemző (2164, 2170, 2172, 2174 lelőhelyek), melyek

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 11 IX. sz. közül sajnos néhány bányászat következtében teljesen megsemmisült pl. Szamárhegy északi lába (2177) és Búbánatvölgyi strand (2178) lelőhelyek. A hegyi erődök, a castrumok és a refúgiumok alatt kisebb települések keletkeztek, és viszonylag jól körvonalazható az egykori úthálózat is (a Búbánat-völgy és Basaharc között, valamint a Hideglelős-keresztről e két irányba, az ókori Solvát három út is összeköthette az egykori Aquincummal. Római villák és szőlők helyezkedtek el a mai Szent Tamás-hegy déli lejtőin is, a Bánomi-dűlőben pedig előkelőségek 335sírját tárták fel (köztük Solva, és Jucundus, Solva édesapja sírköve is itt került elő - tanulmány 58. lh (új lehatárolás MRT szerint, 2153, 2154, 2155, 2159. azonosító lh), további temető 72 feltárt sírral az Arany János utca (Királyváros) környékéről ismert. A markomán háborúk idején 174-től Marcus Aurelius személyesen is ezen a vidéken állomásozott. Avar és szláv népesség él a területen. Temetőjüket pl. a késő avar korból Pilismarót és Esztergom között fekvő basaharci lapályról néhány sírja pedig Szentkirályon (2109) és a Diós-völgyi forrásnál (2140) került elő. 2 avar típusú vas nyílhegy a Várhegyen, illetve szórvány leletek Kovácsiban került elő. Településük Szentgyörgymezőn lehetett (2162). 900 Honfoglaló magyarok letelepedése a Duna mindkét partján, a Garam és Ipoly mentén, ahol törzsnevekből lett településnevek mutatják a megtelepülés ősiségét. 972 Géza fejedelem Esztergomba, a Várhegyre teszi állandó székhelyét, megkeresztelkedik. Megkezdi a Várhegyen palotájának és a Szent István vértanúról elnevezett templom építését. 969-975 körül Vajk, a későbbi Szent István király születése. 997 Koppány vezér legyőzése után felnégyelt testének egy részét Esztergom kapujára tűzik. 1001 István megszervezi az esztergomi érsekséget, mely alá 10 püspökséget rendel. Húsvétkor a pápa elismeri az első érseket. István megkoronázása, Esztergom az ország fővárosa és prímási székhely lett. Szent István koronázási érmét és első dénárját is ekkor vereti: Regia civitas királyi város felirattal. Esztergomban működött a királyság első pénzverdéje a 13. század elejéig (későbbi oklevelekebn mint Regali Civitas szerepel Esztergom). 1000 körül Az első káptalani iskola alapítása Esztergomban. 1001-1002 Domonkos érsek megalapította az Esztergomi Főkáptalant. 1010 Várhegyen új székesegyház épül (Nagyboldogasszony és Szent Adalbert tiszteletére) 1038 Szent István halála (valószínűleg Szentkirályon akkortájt Abonynak nevezett településen, királyi palotában). 1050 Az okleveles források a királyi városban lévő zsidók zsinagógájáról szólnak. 1073 A szigeti Szűz Máriáról elnevezett bencés apácamonostorban kötött békét és fegyverszünetet Salamon király és Géza herceg. 1100 körül Kálmán király törvénybe foglalja, hogy Magyarország összes királyi adójövedelmét Esztergomban kellett beszolgáltatni ebből szinte minden évben új pénzt vertek. 1127-1139 Felicián érseksége alatt Esztergomot fallal vetette körül. 1136 A Szent Klára rendű apácák Szűz Máriáról nevezett zárdája már állt a városban. 1141-1187 A Szentkirály városrészben, amelyet korábban Abonynak neveztek az ispotályos kanonok rend részére Szent István vértanúról elnevezett háromhajós templom épült (119. lh - 2110). 1156 Első említése a Myrai Szent Miklós plébániának, amely a királyi városban a mai városháza helyén állt.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 12 11-12. század I. Béla után a várban raboskodott Géza és Endre herceg. III. Béla, majd fia, Imre király idején kiépült az esztergomi Várhegyen az új királyi palota. II. Endre király feleségének, Gertrudis királynénak meggyilkolása ebben a palotában történt. 1180 körül Egy tűzvész elpusztítja a királyi palotát és a Szent Adalbert templom egy részét, ezután III. Béla és Jób érsek nagyfokú építésekbe kezd (várkápolna, Fehér toronykirályi lakosztály 1181 A Szent Lázár település, templom és ispotály a mai Dorogi és Táti út között helyezkedett el. 1184 III. Béla király első felesége Chatillon Anna létrehozta az első közfürdőt Esztergomban. 1185-1203 Jób érseksége alatt létesült a mai Szentgyörgymezőn a Zöldmezei Szent György prépostság és templom. 1202 Ekkor említik először a Szent Lőrinc templomot és a Szent Lőrinc kaput, amely a mai Széchenyi tér északi végében állt. 1209 1211 Az 1170 - ben vértanúhalált halt Becket Szent Tamás canterbury érsek tiszteletére templomot és prépostságot emeltek a Szent Tamás hegyen. 1215 Az esztergomi johannita lovagok révátkelőt működtettek a Dunán. 1216 A templomosok házának okleveles említése. 1223 A királyi városban tűzvész pusztított. 1224 Megtelepednek a ferencesek a városban és felépítetik Segítő Szűz Máriáról nevezett templomukat és monostorukat. 1226 A mai Magyar utca sarkán a johanniták vezetése alatt álló, egykori Szent Kereszt templom és ispotály okleveles említése. 1231 A mai Eszperantó és Jókai utca sarkán álló hajdani Szent Márton templom és kolostor okleveles említése. 1233 Tűzvész pusztított a latin városban. 1231-1264 Oklevelek említik a mai Petőfi utca mellett húzódó egykori Újfalu települést, ahol a Domonkos rend Szent Katalinról nevezett monostora állott. Innen indult Julianus barát keleti útjára. 1237 A Szentpál városrész első okleveles említése. 13. század A királyi városnak oklevélkiadó joga van (kettős függő, vörösviasz pecsét hasonló I. fele joga csak Budának volt) 1239 Városi rangot vásártartási jogot és egyéb jogokat kap az érsekek városa. Ezután városfalakkal veszik körül a Kisdunába ömlő hévízektől az Érsek Veprech nevű tornyáig (érseki víztorony) lévő terület és Újváros vagy Víziváros néven (Civitas Archebiscopalis, Civitas Novae vagy Wasserstadt). 1238-tól itt is létezik a ferenceseknek egy kolostora 1241-1242 Batu kán serege átkelt a befagyott Dunán és Esztergomot ostromolta. A város palotáit felgyújtották, a várat azonban nem tudták elfoglalni. 1243 IV. Béla megújította az esztergomi örmények kiváltságlevelét. A mai Szenttamás területén volt Örményfalu (Esztergom 11. lh). Kereskedői az egész országban vámmentességet élveztek. 1245 1245 Kovácsi falu okleveles említése, amely a mai vasútállomás környékén állt (Esztergom 8. lh). 1256 IV. Béla a várat véglegesen átadja az érsekségnek és székhelyét Budára helyezi át. 1264 IV. Béla Kovácsi északi részét odaadományozta a Csúti premontrei rendnek egyházi tulajdonba került (Esztergom 8. b. lelőhely). A királyi városban lévő Mária Magdolna templom okleveles említése.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 13 1270 Kovácsi falunak három templomát : Szent Kozma és Dámján, Szent János és Szent Mihály templomokat említik a források (Esztergom 8. lh-en belül 29101, 29114, 29079. azonosítójú lelőhelyek). 1262-1272 Oklevelek említik az Ágoston rendiek Szent Anna templomát Innen nyerte a Szent Tamás-hegy alatti település is a Szent Anna nevet (a kolostor egyértelműen még nem azonosított). 1281 A királyi városban lévő Szent János templom okleveles említése. 1284 Egy 1284-es oklevélben említik a Szent Vid-kápolnát a Várhegyen 1290 A Szent Anna kerületben lévő monostor mellett III. András főiskolát alapított (24. lh - 2097). 1294 Ebben az évben említik a királyi városban lévő Szent Péter templomot, amely a mai belvárosi templom helyén állt. 1301-1305 Az ellenpárt hívei Vencel vezetésével, akit a kalocsai érsek koronázott meg feldúlták és elfoglalták Esztergomot. 1311-1313 Csák Máté feldúlta az érsekség javait és a várat. 1326 Károly Róbert Kovácsi települést a Királyi városhoz csatolja (Esztergom - 8. lh) 1329 A Szentkirályhoz (5. lh - 2108) kapcsolódó Zsidód falu temploma elpusztult (21. lh. - 2118). 1330-1349 Telegdi Csanád az esztergomi érsek, aki érseksége alatt újjáépíttette a szentgyörgymezei prépostságot (Eszetrgom 17. a.lelőhely - 2161). 1331 Libád település Szent Ambrusról elnevezett templomának okleveles említése (Esztergom 15. lh - Kisléva). 1337-tól Telegdi Csanád hatalmas anyagi áldozatokkal újjáépíttette a székesegyházat. Megerősíttette a szentélyt, színes üvegablakokkal díszíttette a nyílásokat. Új tetőszerkezetet csináltak, s kis tornyocskákkal ékesítették a templomot. Új és drága kegytárgyakkal szerelte fel a székesegyházat. A várban a bástyákat és tornyokat is megerősíttette, az érseki palotát felújíttatta és kápolnával bővíttette. A Vizivárost falakkal és bástyákkal vetette körül, a Víziváros területén három templom volt 1372 A Szent Jakab templom okleveles említése a királyi városban. 1391 Kanizsay János érsek a mai Berényi Zsigmond utca 20. szám alatt álló egykori vízimalmot a Szent István prépostságnak adományozta. A 15. század végén innen induló vizemelö szerkezet létesült, amely a várba hajtotta fel a vizet. 1403 Stibor vajda Zsigmond hadainak fővezére ostrom alá vette és elfoglalta a várat. 1465-1472 Vitéz János esztergomi érseksége. Vitéz Jánosnak jelentős építkezései voltak Esztergomban. Függöfolyosós, kertes palotát építtetett. 1488-1489 Hippolit kijavíttatta az érseki várat, s a palotát toronyórával látta el. 1490-1501 Mátyás király halála után Beatrix királyné az esztergomi várban lakott, nagy udvartartást tartott. 1506-1511 Bakócz Tamás megépíttette a Boldogságos Szűz tiszteletére süttői vörös márványból, a saját síremlékének szánt kápolnát. 1504-1519 A Királyi várost a király Barkócz érseknek elzálogosítja, ezután újra királyi tulajdon 1527 Ferdinánd néhány napi ostrom után elfoglalta az esztergomi várat. Várday Pál érsek hűséget fogadott neki és Fehérváron megkoronázta. 1530 Az esztergomi érsek kiköltözik a várból és Ferdinánd király költözik be a törökveszély miatt a várba az érseki kincsek egy részét beolvasztják a török elleni háborúk költségeire. 1529-1530 különböző hadak a város ellen. 1543 Szulejmán szultán elfoglalja Esztergomot.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 14 1562 A komáromi és győri portyázok felgyújtották a királyi várost, s közel félszáz törököt vágtak le, s nagyszámú állatot zsákmányoltak. Ebben az évben pestis pusztított Esztergomban és környékén. 1594 A török erődrendszer kiépült, amelynek részei: a Vár, a Víziváros, a Rácváros, Szenttamás hegy, amelyet Tepedelennek vagy Fej lyukasztónak is neveztek. Párkányt Dzsigerdelen vagy Májlyukasztó néven említik. Esztergom magyar ostroma, itt sebesül meg és aztán hal meg Balassa Bálint 1595 1595. július 1. Megérkezett Mansfeld 40 000 fős hada Esztergom alá. A tüzérség parancsnoka Giovanni Medici volt 1595. július 4. Körülzárták a várost, s a vallon gyalogság megtámadta és bevette a szenttamási erődítményt. 1595. július 5-10. A Szenttamás hegyről lőtték a várost és a Víziváros keleti bástyáját. 1595. július 11. Rohamra mentek a Víziváros ellen. 1595. szeptember 2-3. A győztes ostromlók bevonultak a várba, megkezdődött a vár helyreállítása. 1604 1604 kora őszén a törökök ismét Esztergom ellen készültek. A várbéliek a vár védelmére sáncot építettek, a szigetre hajóhidat állítottak, s közel 20 ezer embert vontak össze. A török ostromló sereg száma 40 ezer lő volt. 1605 1605. augusztus 30. Ali basa csapataival Szenttamás és Párkány bevételét tűzte ki célul.. 1605. október 1. A törökök elfoglalták a Vízivárost. 1605. október 3. A vár ismét török kézre került. 1683-1684 1683. október 19. A szövetséges csapatok megkezdték az átkelést Esztergomba. A törökök felgyújtották a külvárost. 1683. október 22. Megkezdték az ostromágyuk felállítását. 1683. október 23. Megerősítették a szenttamási erődöt. 1683. október 25. Megkezdték a vár lövését és a Víziváros ostromát. 1683. október 26. A várat minden oldalról támadták. Ibrahim pasa a megadásról tárgyalt. 1683. október 28. Esztergom visszafoglalása a töröktől. A menekülő törökök alatt leszakadt a Dunán átvezető híd. 1683 után Esztergom több részből állt: a Vár. Víziváros, Szenttamás. Szentgyörgymezö és Zsember falu. 1683 A ferenceseket Károly herceg telepítette be a Vízivárosba. 1684 A Dunán felépítették a hidat. 1685 Felépül a ferencesek Szent Keresztről elnevezett temploma a Vízivárosban 1685. július 31. A Szenttamás-hegytől a törökök megkezdték a sáncásást. 1685. augusztus 4. A törökök a szigetről a Vízivárost lőtték. 1685. augusztus 7. A törökök egész nap ágyúztak, majd rohamot indítottak a vár ellen. 1685. augusztus 9. Leomlott a vár felőli kapu és mellette a fal egy része. 1685. augusztus 16. A magyar csapatok a táti csatában győzelmet arattak a török felett. 1686 Esterházy Pál nádor előterjesztést tett Bécsben Esztergom benépesítésére. Szenttamás tövében zsidók, rácok és magyar katonák telepedtek le. 1685-1695 Széchenyi György érsek idején tért vissza a jezsuita rend Esztergomba. 1686-1696 A jezsuiták, a Vízivárosban Széchenyi György érsek 50 ezer forintos alapítványával a régi templom romjain új templomot és gimnáziummal egybekapcsolt rendházat építettek.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 15 1698 Bottyán János a királyi városban földszintes palotát épít (mai városháza). 1710 Pestisjárvány. 1720-ig Újra beépül szinte teljesen a hajdani középkori királyi város. 1763 Földrengés sújtja Esztergomot, a Várhegyen is több épület összedűl, pl. porta specioza a Szent Adalbert templom díszkapuja 1790 Február 20-án a Szent Koronát Szenttamáson a mai Vízügyi Múzeum épületében őrizték egy éjszakán át. 1796 Vályi András az alábbi leírást adja: ESZTERGOM. Strigonium, Gran, Ozstrihom. Hajdan igen nevezetes, most pedig középszerű Királyi Város, fekszik Esztergom Vára alatt, mintegy három száz lépésnyi távolságban, valamint Buda Városától, úgy Komáromtól is öt mértföldnyire. EREDETE. Némellyek azt véllik, hogy ez a Város a víz özön után 155 esztendővel kezdette eredetét; Cluverius, Schönleben, Cellarius, és mások pedig azt írják, hogy e helyen hajdan Bregoetio állott vala. Leg bizonyosabb az, hogy Esztergom Városának híre, leg inkább Sz. ISTVÁN első Magyar Ország Királlyának szűletésével kezde híresedni, meg pedig elannyira, hogy egész Pannoniában kiváltképen nevezetes Városnak tartaték. Azt mondgya Bonfin VIIdik könyvének 300dik lapján, hogy Esztergom nem tsak gazdagságára nézve; hanem nagyságáért is Pannoniának kiváltképen való Városa vala; 600a hajdani Királyoknak mellesleges udvarok, vagy mulató helyek: ezen kivűl sok Frantziáknak Németeknek, és Olászoknak tartózkodó, és szűntelen való lakó helyek. Mert ámbár hajdani Királlyaink, Budán, Fejérváron, és kiváltképen Visegrádon lakának, mindazáltal kétség kivűl, itt is sokáig tartózkodhattak, kiváltképen az Esztergomi régi Várbéli nevezetes, és az Országban minden felé elhíresedett külömbféle szent dolgok miatt. Az idegenek pedig azért lakának számosan itten, mivel mindenféle árúlható dolgoknak, és Portékáknak, kikötő helye vala, melly régi virágzásakor Esztergom Városa 1/4. mértföldnyi meszszeségre terjedett vala, s az idegen kereskedőknek különös útszáik valának itten, a Magyar Nemes Uraknak hazaikon kivűl pedig, sok Templomokkal, és Klastromokkal is díszeskedett. Magyar Ország Topografiájának szerzője három Parochiális Templomot állít, hogy itt lett vólna, úgy mint Szent Lőrintz, Szent Péter, és a Szent Kereszt Templomait, melly állatások a régi Diplomák által is hitelessíttetnek. Bél Mátyás véllekedése szerént pedig Szent Magdalénának is vala itten akkor Templom szentelve, Sz. Annának is: a Keresztes Szerzeteseké pedig a Szent István Temploma vala. Mind ezek a Tatárok által lett elpusztúlás előtt valának, mert azután IVdik BÉLÁTÓL építtetvén a Minoritáknak is vala itten különös Templomjok. HISTORIÁJA. Alig juta Esztergom Városa fénylő virágzásának nevezetes pontyára, midőn 1244dik esztendőben Kadon, a Tatároknak Vezére felgázolván Magyar Országnak Tiszán innen, és túl való részeit, mihelyt Esztergomnak népes, nagy, fényes, és gazdag voltát szemlélte, azonnal e vidéknek megvételére szánta el magát, s arányozta minden erejét, olly véllekedésben lévén, hogy ha e Várost meghódoltathattya, egész az Adriaticum tengerig kénnye szerént kóborolhatna, és mindeneket elfoglalhatna. Hogy pedig e szándékját könnyebben véghezvihesse télnek idejére határozta a Városnak ostromját, midőn a Duna fagygyal vólna bézárva. Által 601verődvén annakokáért nagy nehezen a havasokon, számos, és nagy sereget állíta a Duna partyára, s hogy a Városbélieknek nagyobb félelmet nyomhatna szíveikbe sebes rohanással, és

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 16 lármával parantsolá népének az által menetelt. Látván ezt a Városbéliek, kiküldötték az erőssebbeket, illy fene ellenségnek viszsza nyomására, és a megfagyott jégnek öszve törésére. Eleinte szerentsések is valának az Esztergomiak igyekezetekben, és a jeget a Dunának színéről felszaggatták, de mivel felette kemény hideg vala, tsak ugyan jég híddá változott az egész Duna. Látván ezt a Tatárok, szerentsésen által mehettek vólna már, de nem bíztak a jégnek keménységéhez, s téttetvén, mint ha viszsza menni akarnának, azon helyen, hol táborban valának, igen sok marhát hagytak magok után; azonban titkon leselkedvén a mieinkre, hogy ha az ott hagyott marhákat a Magyarok szerentsésen általkőltöztetnék, azoknak nyomain bátorságosan reájok törhetnének. Úgy is lett a dolog, mert alig hajtották vala által a marhákat, s már a vérengező Tatárok fene bikák módgyára rohanának a mieinkre, s a nagy Várost rettentő ostrom alá vevék. Körűl vala ugyan a Város kőfallal kerítve, s árok bássyái is valának, sőt még fa tornyokkal is meg vala erőssítve, de ezek mind tsekély gátok valának a dühös ellenségnek. Hogy a Tatárok mind ezeken könnyebben által verekedhetnének, a vélek nagy számmal lévő Keresztyén rabjaikat küldék a magok népe előtt. Látván ezt a mieink szívekben elkeseredvén, titkon megfélemlének. Hirtelen elterjedvén azonban a zűrzavar, halálos félelem, s réműlés lepte meg e Várost; sokféle tanátsot forgatának magok között a régi Esztergombéliek; némellyek kintseiket, s egyéb vagyonnyaikat akarák a föld gyomrába elrejteni, mások tűzet kiáltozának, mások ismét a külső Városokat boríták el félelemmel, és tűzzel, féltvén, s irígyelvén az ellenségtől azt. Megérezte ezt a Tatár sereg, hogy a Magyarok kintseiket rejtik, s már a félelemmel, és nem az ellenséggel küszködnek, hirtelen öszve seregelteté annakokáért hadi népét, s minden lehető 602veszedelmeket megvetvén reá rohan nagy dühösködéssel a Magyarokra, keménnyen ostromollya a Várost, bontattya a kőfalakat s bé ront a Magyaroknak féltett kebelekbe; elragadgya a lakosoknak vagyonnyaikat mindeneket öldököl, a kiket tsak kardgya élére keríthetett. Nem kedveze e kegyetlen ellenség az öregeknek, nem keméllé az ifjuságot, nem szánakozék az ügyefogyottakon, nem irtodzék a szűzéket, és a szép Nemet megszeplősíteni, mindeneket tekintet, és józan ész nélkül gázol vala, mint valamelly rabló haramia. Illy gyászba, keserűségbe, s veszedelembe hozván e Várost, minden felöl tsak a jaj szó hangoztatta az üress falakat, sőt még ezeket is irígyelvén a lakosoknak, az életben maradott árváknak, özvegyeknek, s gyámoltalanoknak, minekutánna nem tsak a hadi készűleteket, hanem a meg hóltt, és még élő lakosoknak minden féle vagyonnyaikat elrablották vólna, mindeneket a leg keservesebb ínségbe taszítottak; utóllyára pedig az egész Várost tűzzel, és vassal elemésztették. Illyen siralmas állapottyában sínyledezett darab ideig Esztergom Városa, s romladozott omladékaibol soha elébb fel nem emelkedhetett, míg az undok ellenségeskedő Tatároktól Honyunk meg nem tisztúla. Végre MCCLVdik esztendőben valamennyire meg pihenvén a leg keservesebb inségekkel küszködő árva Hazánk IVik BÉLA uralkodásának idejében, először kő falakkal vétete körűl a Város, s hogy a lakosok, és a házak is újjabb színbe öltözhetnének, gyámolító segedelemmel kivána lenni. A Király a Templomot tulajdon költségével újjíttatá még, mellyet mások a Boldogságos Szűz Mária Templomának, Bonfin pedig Sz. Ferentznek emlékezetére szentelt Templomnak állít. Mind a kettőnek allítása lehetséges, mert a Sz. Ferentz kissebbik renden lévő Szerzeteknek Templomot állított vala, mellyben a közönséges véllekedés szerént el is temettetett. Más Királyok is öregbítették Esztergomot, mind vagyonokkal, mind pedig külömbféle

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 17 szabadságokkal, s ambár gyarapodott is ezek által; de régi virágzó állapottyára soha sem juthatott. Szép tekintetben vala ZSIGMOND, ÉS MÁTYÁS Királyoknak idejében is, leg alább a több szabad Királyi Várasoknak szabadságaira nézve, más Királyi Várasoknál alább való nem volt. Mikor leve először Királyi Várossá bizonytalan, mint hogy a Tatárok által lett elpusztulásákor, ezektöl is meg fosztatott. Híhető, hogy az első Királyok idejében, midön azoknak udvarával díszeskedett. Gyászban öltöztetett másodszor, midőn a Mohátsi veszedelemnél mind LAJOS Király, mind Magyar Országnak színe a Szoliman számtalan népének fegyverétöl meg emésztetett. Ugyan is elfoglalván Hazánknak nagy részével Budát a Törökök, Esztergomnak vidékjét is fel dúlták, s kegyetlenűl tűzzel, és vassal emésztvén a Hazát, iszonyító nyomdokokat hagyának mindenfelé magok után. Ismét meg újjúlt valamennyire erejében Esztergom Városa, meg szabadúlván a kegyetlenkedőknek jármoktol; de tsak hat esztendeig is alig élhete egészszen a békés nyugodalomnak édességével, mert MDXXXIIdik esztendőben ZÁPOLYA JÁNOSNAK seregétöl sanyargattatott, s nem is vehete erőt, mert tíz esztendő múlva, ismét a Pogányoknak keserves jármok alá esvén, mind a Vár, mind a Város, az Ozmanoknak hatalmokba jutott. Ekkor közelgete ismét a Városnak végső veszedelme, mert e Várost a Vár alatt nem szenvedhetvén a Törökök hová tovább rontották azt; omladozott kőfalaiból pedig a Várat erőssítették, és így midőn MDCLXXXIIIdik esztendőben e Vár az Ozmanoknak igájok alól a Keresztyéneknek kezekbe jutott, a Városnak tsak régi hűlt helye vala. Fő gondgya lévén pedig LEOPOLDNAK a Törököknek meg aláztatások után, hogy az idegen járom alól meg szabadított Várasokat ismét Keresztyénekkel szaporítsa, Esztergomot is gyámolgatni kezdette. A kik ekkor a Várost meg szállák, rész szerént Magyarok, rész szerént pedig Németek valának, vagy megélemedett katonák, vagy pedig a szomszéd határokból öszve gyűjtött népek. Ezekhez járúltak még a Tótok is számosan, úgy hogy e Város kevés idő alatt ismét felelevenedett. Midőn pedig újúlásában gyarapodnék, az akkor támadott Rákóczi 604hadának fel zendűlése által ismét meg akadályoztatott. Mert vélletlenűl szokták vala meg támadni az Esztergomiakat, s minél reménytelenebb vala a reájok ütés, annak keservesebbek voltak ennek lábhelyei. Leg nyomorúságosabb vala e Várnak Rákóczi által MDCCVIdik esztendőben lett ostromoltatása, mert ámbár nem gyujtatá fel a Várat; de majd egy, majd más felől ostromolván, az által a lakosok nem keveset sanyargattattak. Félelmes vala kivált a Németeknek, s más lakosoknak is káros, mint hogy a Vár az aratásnak, és szüretnek idején is ostromoltatott. Fel adattatván a Németek által a Vár, ismét kiki a magáéhoz juthatott; de tsak két hétig is alig pihenhetének meg, mert a Németek ismét viszsza kivánták a Várat, és így a mit a Magyarok békével hagyának, a Németek megemésztették, és sokan elannyira sanyargattatának itten, hogy erre a gyászos időre még ma is s ez után is könnyező szemekkel kénteleníttetnek emlékezni. Minekutánna majd hét esztendőig szüntelen való félelem, és zürzavarok között gázolták volna, elég dolgot adott az Esztergomiaknak, hogy az említett idő alatt szenyvedett nagy kárjokat enyhíthessék, meszsze viszsza esvén attól, hogy a Várost régi fénnyéhez közelíttethetnék. Nagy szerentséjek vala ugyan az Esztergomiaknak, hogy ez időben az Országban mindenfelé uralkodott a hirtelen halál, (Pestis) és itten a kevés maroknyi nép attól ment lévén, sőt minden veszedelmektöl is, lassanként gyarapoda, s mindenféle munkákat szabadon folytathatott. Súllyos vala ellenben, hogy szabadságaikat, s birtokokat erőssítő leveik mind elvesztek, és így semmi vólt joszágjokat senkitöl viszsza nem

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 18 kérhették, sem tulajdonokat, ha valaki magáénak állítaná, meg menteni nem tudták. Kissebbedvén hova tovább térségjek, s azzal együtt szabadságjok is hanyatlani kezdett. Érzették ugyan ezt a Városbéliek, de az ellenkező félnek, hátra nyomó törvényt mutatni nem tudtak, s tsak haszontalanúl síránkoztak. Mindenek előtt tudva vala, hogy a Város a Királyi Városok közzé tartozik; de ezt tsak szóval, és nem erőssítő levéllel bizonyíthatták. Annakutánna 605MDCCVIIIdik esztendőben első JÓSEF által Királyi Várossá lett, s minden vólt régi szabadságjaikban, meg erőssítettek; de mit foglaltak magokban a régi szabadságok? eztet világosan senki sem tudta. Reá találván régi hajdani petséttyekre, melly a Városnak tzímjét nyilványította, ezzel a körűl írásal: Secretum Latinorum Civitatis Strigoniensis, KÁROLY Tsászárhoz folyamodtak régi szabadságjaiknak meg erőssítéséért, a mellyet szerentsésen meg is nyerének. Ezzel tartyák fel máig is az Esztergomiak a Városnak méltóságát. Hajdani helyén áll most is Város; de sokkal kissebb térségen, mert alig tesz a Városnak mostani hoszszasága három ezer, és nehány lépéseket; hajdan pedig meszsze elterjedett vala, kő fallal sintsen egészszen a áros körűl véve, hanem tsak azok a régi kőfal darabok látszatnak, mellyet a Törökök lerontottak, és a régi árkoknak nyomai. A Városnak két kapuja van, mellyek közzűl, egyik Budai, másik pedig Lörintz kapujának neveztetik; belöl a piatznak közepén épűlt a Városháza, melly jeles épűlet, s tekintete valamint kivülről is tetszető, úgy belől is szép kilátást szolgáltat. Ez a felül írat van a Városházán, a mellynek egy részében oskolák is tanítatnak, veres márványba, arany betűkkel ékesítve. D. O. M. haec palaestra avgvstae TheresIae regis apostolici MVnIfICa LIberaLItate In CVrIa regiae hvivs CIVItatIs strigoniensis exsvrrexit. 1778. Előtte áll a szép szent Háromságnak képe. A piatzon pedig a nagy, és boldog emlékezetű MÁRIA TEREZIÁNAK képe, fejér Florentziai márványból, annak alkotmánnya pedig veres Süttöi marványból készítve, a maga életében bírt személyes nagyságában, és a Királyi koronázáskori öltözettel felékesíttetve, melly háládatossági emlékezetnek képet Fő tisztelendő Görgei Márton Esztergomi Káptalanbéli Ur, tulajdon költségével készíttetett, és a Városnak nem kevés díszére válik. Nevezetes továbbá a nem régen építtetett Város Templomán kivül, melly Sz. Péter, és Pál Apostolok tiszteletekre szenteltetett, a Sz. Ferentz Szerzetebéli Atyáknak Templomjok, és tágas s jeles klastromi épűlettyek, s az 606Ispotálybéli Templom; továbbá a Városháza mellett Zerdahelyi Királyi Tanátsos Urnak, és Gróf Sándor Uraságnak házaik s a t., A Rátzoknak is van különösen Templomjok, és a lakosoknak némelly jeles épűleteiken kivül mulatságokra is készítetett egy lövöldöző ház. A Városon kívűl épűlt két újj útszai is napról napra szaporodnak, mellyeknek egyike Terézia, másika pedig József útszának neveztetett. Ezeknek az útszáknak meszszebbre való terjesztetését, s egy úgy neveztetendő (Nikszbrod) falunak bé űltettetését sürgették a lakosok. E dolognak kedvéért JÓZSEF Locumtenens Fő Hertzeg Urunk, Hertzeg Primás ő Eminentzíájával egyűtt meg nézték 1795ben az egész környéknek fekvését, melly alkalmatossággal fényes pompával fogadtatott el a Királyi Fő Hertzeg, mind a Vármegyének, mint pedig a Városnak Tisztviselői által; végre a szőlö hegyeken is számos alkalmatos épűletek látszatnak, a hol egész nyáron által laknak némelly emberek. A Városnak két dűlő szántásra való földgyei vagynak, hol a régi épűlet darabok is látszatnak imitt amott; határosak a közel lévő Dorog, és Táthiakkal erdőjök is kétféle, a Maróti hegyek felé; kaszállójok az erdők alatt, mellyen kivül két szígettel is bírnak, egyik Kórtvélyes, másik Nyaras szigetének neveztetik, a harmadik szigete pedig, melly Szent Király szigetének neveztetik, azt állíttyák,

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 19 hogy a Várnak hajdani Fő Tisztye tulajdonitá el a Várostól. Szőlö hegyei termők, s mind fejér, mind pedig kivált veres jó borokat termenek, kivált a Diós völgyi, és kis Kurián fekvő szőlő hegyek sőt a a Szamár hegyi (mons Clitellaris) jeles borok is méltán híresek. Gyümöltsőt is jó ízűt teremnek az Esztergomi kertek, a híres őszi, és durántzai baratzkok pedig, mellyek az egész vidéken betsesek, nem a kertekben; hanem a szőlö hegyeken teremnek. Lakosai külömbféle mesterségeknek folytatásokkal, és sokan szőlö munkával is foglalatoskodnak. Leg inkább uralkodik lakosai között a Magyar nyelv, németek is elég számosan vagynak; de többnyire tudgyák a Nemzeti nyelvet, a tótok is leg inkább magyarúl beszéllenek. Közönséges hivatalokban 607tsupán Katolikusok vagynak, minthogy ezekhez képest igen kevés a más Vallásbéli lakos: a Város Tanátsa tiz személyekböl áll, kik között a Bíró minden második esztendőben Szent György napkor a közönségnek kívansága szerént választatik. Gymnasium s nemzeti jeles Oskola is van kebelében, seb orvosok, patika, és egyéb közönséges szükségekre meg kívántató helyek, és eszközök is fel találtatnak Esztergomban, Vendégfogadóji között leg nevezetesebb az ügy nevezett fekete Sas a piatzon. 1820 Rudnay Sándor prímás visszatelepítette az érsekséget és a főkáptalant Esztergomba. Létrejön az Eggenhoffer Tamás-féle téglagyár. 1831 Kolerajárvány. 1837 Megalakul a Kaszinó. 1838. márc. 13. Nagy árvíz. 1844 Takarékpénztár megalakulása 1851 Fényes Elek az alábbi megállapításokat teszi: Esztergom, (németül Gran, latinul Strigonium), királyi város, Esztergom vgyében, a Duna jobb partján, igen szép vidéken, Budához 6 mfd. távolságra, s közel tul a Dunán a bécs-pesti vasutvonalhoz. Elosztatik 4 részre, u. m. a tulajdonképeni királyi városra, a vizivárosra, Szent-György, és Szent-Tamás külvárosokra. A belváros utczái elég rendesek, házai többnyire földszintiek ugyan, de csinosan épültek fa- és cserép zsindelyre; piacza tágas. Van itt kath. paroch. és kórházi szentegyház, egy igen csinos uj kath. templom, Sz. Ferencz szerzetesi zárda templommal együtt, n. e. óhitü imaház, vármegyeház, városház és kath. kir. gymnasium, mellyben a sz. benedekiek magyarul tanitanak, tanitóképző-intézet, kisdedovó, érseki praeparandia, mellyben a theologiát végzett ifjak gyakorlatilag készittetnek a lelkészi hivatalra, takarékpénztár, postahivatal. Határa a városnak tágas, mert számlál 3051 h. szántóföldet, 1622 h. rétet, 4548 hold legelő, 1137 hold szőlőt, és 3277 hold erdőt a Duna ligeteit és szigetjeit is beszámitva. Fekete homokos szántóföldjei termékenyek, kivált igen jól termik a kukoriczát; legelője nagy részben homokos; szőlőhegye kedves izű fejér és vörös borral, sok gyümölcscsel kedveskedik. A most leirt királyi várostól északra a Duna és a várhegy közt terül el a viziváros, melly az érsek birtoka. Hajdan erős kőfalak és bástyák védelmezték. Emlitést érdemelnek itt a vár, egy a Duna partjára dülő hegy ormán. Ez a régi időkben nagy erősség, s fejedelmek, érsekek, török basák lakhelye volt; jelen időben diszesitik a néhai Rudnay Sándor esztergomi érsektől 1822-ben épittetni kezdett roppant székesegyház, melly ha felépülhet, csalhatatlanul első temploma leend hazánknak. Nézésre méltók benne a fő oltárkép, az István királyunk kereszteltetését ábrozoló; a templom alatti magas és világos sírboltban a korán elhunyt Ambrus főherczeg s primás emlékszobra. Ugyancsak a vár ékességére szolgálnak a káptalanbeli urak nagyszerü lakházai, s egy nézést érdemlő vizerőmű. A vár alatti vizivárosban van egy kéttornyu pleb.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 20 templom, az eltöröltetett barátok zárdája, érseki kastély, kaszárnya, derék vendégfogadó a Duna hiddal átellenben. Határa a vizivárosnak kicsiny, mert csak 62 holdból, u. m. 35 h. kaszállóból, 20 hold gyümölcsöskertből, és 7 h. beltelekből áll. A királyi várostól keletre hegy oldalban fekszik Szent-Tamás mezőváros, melly hajdan a helybeli prépostság, mostan pedig a káptalan birtoka. Van itt egy synagóga, jól dotált kórház, keserűforrás és egy 40 lépésnyi széles melegtó, melly soha be nem fagy. Külső határa nincs, hanem az ide csatolt Urkut pusztán bir 1300 kapa szőlőt. Végre Szent-György mezőváros a vártól keletre a Duna parton huzódik el, s hajdan gazdag prépostsággal és káptalannal birt. Van egy kath. plébániája, s 4151 hold határa, mellyből beltelek 94 h., szántóföld 661 h., rét 134 h., legelő 660 h., szőlő 1136 hold, és erdő 1527 hold. Népessége Esztergomnak 11,454 lélek. Ebből esik a városra 7352, vizivárosra 812, Szent-Tamás mezővárosra 1594, Szent-György mezővárosra 1696 lakos. Vallást illetőleg, kevés zsidót, s még kevesebb óhitüt és protestánst kivéve, mindnyájan romai katholikusok; nyelvre nézve pedig nagy részben magyarok. Foglalatosságuk föld- és szőlőmüvelés, kézmüi és kereskedési ipar. De legnevezetesebbé teszi Esztergomot az, miszerint székhelye az esztergomi érseknek, ki primása, s igy első és fő papja hazánknak; valamint székhelye egy gazdag káptalannak. Az esztergomi érsekséget sz. István király állitotta 1001-ben s az érseket fő papi személynek tevé egész országban. Ugyancsak az esztergomi érsekek hajdankorban fő és titkos kanczellárjai (czímet illetőleg most is), sőt több izben helytartói voltak királyainknak; III. Károly idejétől fogva pedig hivatalbeli herczegi czimet viselnek. Egyházi megyéje kiterjed egész Esztergom (t. i. a hajdani); Hont, Pozson vgyékre, Nyitrának nagyobb részére, Komáromnak (a hajdaninak), Nógrádnak felére, Barsnak 2/3dára, Győrnek és Pest-Pilisnek kevés részére Budapestet is befoglalva. Van benne 1 fő s 2 társas káptalan, 2 jövedelmes apátság, 7 valóságos prépostság, 471 plebánia, 3 seminarium, 27 szerzetesház, 7 apácza monostor, 8 fő és 38 alesperestség. Esztergom eredetét, viszontagságait sűrű homály fedi, s csak annyit tudunk, hogy hazánk első századjában Pannoniának legszebb, leggazdagabb városa s lakhelye vala fejedelmeinknek, királyainknak; a minthogy szent István apostoli királyunk is itt született és itt koronáztatott meg. Ez időben Rogerius és Bonfin gazdag szentegyházakkal, fényes csarnokokkal ékeskedő, nagy kereskedést folytató városnak rajzolják, mellyben a francz, olasz, németajku jövevények egész utczákat képezének. E dicső virágzását Esztergomnak legelőbb a tatárok tiprák el 1241-ben, a midőn házait felgyujtván, a váron kivül mindent elpusztitottak. Igyekezett ugyan IV. Béla királyi bőkezüséggel helyreállitani a várost, de elébbeni fényébe soha nem hozhatta; királyaink előbb Visegrádot, majd Budát választván lakásul; sőt 1543- ben a törököktől elfoglaltatván, s ez által számtalan véres ostromokat, pusztitásokat, öldökléseket szenvedvén, miután az érsek és káptalan is odahagyná, egészen elaljasodott, s oda lett. A török kiüzetésével ujra kezde éledni Esztergom, s 1708-ban királyi városi rangra jutván, továbbá 1820-ban az érseket Pozsonból, a káptalant pedig Nagy-Szombatból visszanyervén; ezentul ha nem régi fényét, legalább polgári gyarapodását alaposan remélheti. 1856 Bazilika felszentelése. 1883 Elkészül a Prímási palota. 1880-as évek Filoxéra elpusztítja a város szőlőit. 1891 Megépül az Esztergom-Almásfüzitő vasútvonal. 1895 Megépül az Esztergom-Óbuda vasútvonal. Felépül az Esztergomot Párkánnyal összekötő Mária Valéria híd. 1897 Kolos híd átadása (ma Kossuth híd).

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 21 1899 Megnyílt a Korona Szálloda a mai Lőrinc utca 10. szám alatt. 1900 A Szentháromság szobor felszentelése a Széchenyi téren (Kiss György alkotása). 1902 A Kolos Kórház megnyitása. 1903 Felépül a Széchenyi téren a bíróság épülete a hajdani Fekete Sas vendégfogadó helyén. 1914 Esztergom-Kertvárosban az 1890-es években működő üveggyár épületeit a katonai kincstár vette át. A bérelt területen lőteret és barakktábort létesítettek. A hadvezetőség a területet hadifogolytábornak jelölte ki. Megépül a vaskapui menedékház. 1920 Trianoni békeszerződés, új határok megállapítása. 1927 Átadták a Hübschl Kálmán tervei szerint megépített strandfürdőt. 1928 Zeneiskola megnyitása. 1934 Felavatták a Nagy-Duna-parton a Palkovics-padot. 1944 Prímás-sziget két hídjának és a Mária Valéria hídnak felrobbantása. 1950-es évek Aranyhegyi lakótelep megépülése 1960-es évek Szentgyörgymezői lakótelep megépülése 1970-es évek Béke téri lakótelep megépülése 1980-as évek Budai Nagy Antal úti lakótelep megépülése Bánomi úti lakótelep megépülése Vaskapui, Döbönkúti, Bocskoros kúti utak társasház és magánház építkezései 1985 Esztergom és Pilisszentlélek egyesítése. 2001 Újjáépült Mária Valéria híd megnyitása.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 22 1.A.A. TELEPÜLÉSSZERKEZET ALAKULÁSA Településhálózat A mai Esztergom területe a Pannonia provincia és egyben a birodalom külső határainak védelme céljából épült táborokból és a 4. századtól 500-1000 méterenként őrtornyokból álló védelmi vonal (limes) térségéhez tartozott. A Duna mentén felfűződő katonai táborok és települések egyike volt a Várhegyen kiépült Solva, mely a népvándorlás korában pusztult el. A mai településhálózat kialakulása a középkorra nyúlik vissza, így annak megismerése segíti a mai állapotok beazonosítását. Az a tény, hogy a X. század végén uralkodói központtá fejlődött az itteni település, azoknak a városfejlesztő tényezőknek köszönhető, amelyek a történelem korábbi szakaszaiban is hatottak, s amelyek folytán minden időben jelentős települések alakultak ki a mai város helyén. Ezek között fontos szerepet játszottak a kedvező adottságokból adódó helyi és helyzeti energiák, azaz a földrajzi fekvés kedvező volta, a terület bő vízellátása és gazdálkodásra alkalmas környezete. Ehhez járult még, hogy a folyóvizek (Duna, Garam) kedvező vízi és szárazföldi utakat is jelentettek, s ezek a Várhegynél találkoztak, mivel itt volt a környék legjelentősebb átkelőhelye a Dunán. Az átkelő fölött emelkedő hegyről könnyű volt ellenőrizni ezt a kereskedelmi és hadi szempontból is fontos csomópontot. (HORVÁTH, 1997) Települések a római korban Királyi városkiváltságok 1272-ig Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7 /7d/Pannonia_t%C3%A9rk%C3%A9p_2._sz%C3%A1z ad.jpg Forrás: KUBINYI, 2000 http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/tortenelem/8 3K%E1lnoki/GY%D6NGY%D6SSY%20K%D6NYV/07%2 0KUBINYI.pdf Esztergom Szent István első magyar király szülőhelye. 1001-től az esztergomi érsekség székhelye, majd a vármegye székhelye, az Árpád-házi királyok székvárosa és Magyarország fővárosa is volt 1256-ig. A királyi várost és a várat apróbb települések sora övezte. A közel 20 településből legnevezetesebb Kovácsi volt. Itt működött a 13. századig Magyarország egyetlen pénzverdéje, s ide szolgáltatták be évente az ország királyi adójövedelmét is (Széchenyi tér környéke). A többi településen a királyi szolgálónépek laktak. (PIFKÓ-ZACHAR, 2000)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 23 Magyarországon a XIII. század elejétől maradtak fenn városi kiváltságlevelek. A privilégiumokat azonban nem a település, hanem lakói kapták, akik hazánkban az ún. hospesekhez (vendégek) tartoztak. A hospesek kiváltságolása elsősorban a királynak köszönhető. Az egyéni szabadságon, beleértve a szabad költözés jogát, kívül önkormányzatot kaptak, a saját maguk által vá lasztott bíró és esküdt társai bizonyos ügyekben ítélkezhettek. Esztergomban a király 1243-ban az örményeknek és a zólyomiaknak adott jogokat. Az újkori településhálózat bemutatásához a 16. század közepétől érhetők el történeti térképek és metszetek. Az 1528-as Lázár-féle térképen jól beazonosítható Gran (Strigonium) vára. A térkép északkeleti tájolású, Esztergomtól nyugatra Lábatlant, keletre Visegrádot jelöli. Úthálózat a térképen nem került jelölésre. A térkép a Duna jobb partján fontosabb városként Budát (Ofen), a bal parton Vácot (Vacia) tünteti fel. Lázár féle térkép, 1528 Mappa Mercantilis Forrás: Tabula Hungarie ad quatour latera per Lazarum quondam Thomae Strigonien Cardin... [B IX a 482/6] (1528) https://maps.hungaricana.hu/hu/htiterkeptar/345/ Forrás: Mappa Geographica Facta in Ufum Commerciorum Buda et Baja [B IX a 1175] https://maps.hungaricana.hu/hu/htiterkeptar/806/ Az 1699-ből származó Mappa Mercantilis Magyarország legkorábbi, a külföldre irányuló kereskedelmének fő útvonalait feltüntető térképe. A térkép L.F. Marsigli javaslatait tartalmazza az ország külkereskedelmének megszervezésére a török felszabadító háborúk után. A térkép piros vonallal jelöli a kereskedelmi útvonalakat, köztük a Buda (Ofen) és Bécs (Vienna) közötti 1. számú utat, melyhez Esztergom legközelebb esik. Esztergom jelentőségére utal, hogy a térképen név szerint feltüntették (Gran), ugyanakkor periférikus helyzetét is jelzi, hogy útvonal nem haladt át rajta. Az Osztrák Császárság 1782-ben készült postatérképén látható, hogy Esztergomon keresztül postaút nem haladt keresztül, a város postaállomással nem rendelkezett. Legközelebbi postaállomás Dorogon (Dorogh) volt, mely a Buda (Ofen) Győr (Raab) Pozsony (Presburg) útvonalra esett. Dorogról ágazott el a Dunán áthaladó, Kéménd (Kömend) Zselíz (Zelics) Léva (Leva) felé északi irányba haladó postaútvonal is.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 24 Az 1898-ban készült térkép ábrázolja az Esztergom-Almásfüzitő (1891) és a Kenyérmező-Budapest (1895) vasútvonalakat, valamint az új Mária Valéria hidat (1895). Osztrák Császárság postatérképe, 1782 Esztergom-megye közigazgatási és földmivelési térképe, 1898 Forrás: Post Charte der Kaiserl[iche] Königl[iche] Erblanden [B IX c 35] https://maps.hungaricana.hu/hu/htiterkeptar/2364 Forrás: https://maps.hungaricana.hu/hu/oszkterkeptar/11 23/ Településszerkezet és területhasználat A településszerkezet és területhasználat alakulását történeti térképek segítségével mutatjuk be. Esztergom látképe az 1595. évi ostromkor A legkorábbi városkép-ábrázolás 1543-ból ismert (Szulejmán ebben az évben foglalta el a várost). Következő 1560-as évekből viszonylag épp épületeket mutat. 1594. évi ábrázoláson a Vár és Víziváros és a Királyi város a Duna túlsó oldala felől látszik. 1594-ben még áll a Szent Adalbert templom, bár a toronysisakok már hiányoznak, Szent István vértanú templomának tornya is áll, Vízivárosban is van templom ábrázolva. A külső városrészek, melyek már Szent István idejében létesültek, és túl is nyúltak a mai belterületen, eddigre már elpusztultak, egyedül a Királyi város és a Víziváros közti részen, amit Hévíznek neveztek, ott még laktak.a török bejövete után csak a várfalakkal lakott részek maradtak lakottak. Ezután 1683-ig végvár volt Esztergom, 130 évig török kézen volt, ezidő alatt a bányavárosok, illetve Bécs és Pozsony felé irányuló török hadjáratok kiindulási pontja is. 1693. évi felszabadítása Buda felszabadításának is kulcspontja volt.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 25 Esztergom látképe délkeletről (Hoefnagel J. metszete) 1595-ből. Esztergom látképe és északnyugatról (Hoefnagel J. metszete) 1595-ből Forrás: Az esztergomi Várhegy és történelmi környezete 2003. (A történeti térképek forrása a https://maps.hungaricana.hu/hu/ közgyűjteményi portál.) Első Katonai Felmérés (1763-1787) Második Katonai Felmérés (1806-1869)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 26 Harmadik Katonai Felmérés (1869-1887) Magyarország Katonai Felmérése (1941) Településhálózat és településszerkezeti összefüggések Télen a Duna jéghídja kötötte össze a jobb és bal partot. A halban gazdag Dunánál semmivel sem volt szegényebb a Pilis vadállománya. Az erdők fája, az építkezés hajdani egyetlen nyersanyaga mellett a Duna menti hegyek ún. kiscelli agyaga az őskortól cserépedények formálását és égetését tette lehetővé. A Duna kisalföldi szakaszán aránylag kevés volt a jó átkelőhely. Ilyen révhely volt a mai Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom és Visegrád helyén (Esztergomnál a kakadi és a szentkirályi rév). Később valamennyit várral erősítették meg. hosszú évszázadokon át csak az esztergomi Várhegy alatt, a Garam egykori torkolatával szemben nyílt kedvező lehetőség a folyón való átkelésre. Esztergom révhelyszerű szerepét a rómaiak óta nagy forgalmú útvonalak növelték. Ezen a ponton metszették egymást azok az északról délre és keletről nyugatra tartó ősi útvonalak, amelyeket maga a természet jelölt ki. A révhely az árucsere, a piac, a vásár helyét is meghatározta. A tatárjárás után Buda, az új főváros el- és átvette Esztergomtól a távolsági kereskedelemben betöltött döntő szerepét. A megteledés egyik meghatározója a bronzkortól a stratégiai utak védelme is volt. A későbbi vár védőbástyája lett a Dunakanyarnak és a Budára vezető dorog pilisvörösvári útvonalnak; a Duna és a Garam-torkolat középkori kulcserődje. 1 Településhálózati és településszerkezeti összefüggések vizsgálatára többnyire a középkor vonatkozásában rendelkezünk értékelhető adatokkal. A környezet és a település kapcsolatát jól szemlélteti azonban az összegzés, amikor a városhatárba eső összes ismert régészeti lelőhely elhelyezkedését vizsgáljuk. Az ember minden esetben azokat a területeket foglalja el, melyek környezeti feltételei (domborzat, vízrajz, növényzet, állatvilág, éghajlat, később utak, szomszédos települések stb.) életmódjához, biológiai és közösségi igényeihez a leginkább igazodnak. Ugyan a technikai fejlődés a korábbihoz mérten több szabadságot ad a mai embernek ahhoz, hogy a természeti környezettől kevésbé függjön, egyes rendkívüli események, ilyen volt a 1838-as esztergomi árvíz is utalnak arra, hogy érdemes figyelembe venni, melyek azok a területek, melyeket valamilyen 1 Zolnay l.c.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 27 szempont alapján az ember az elmúlt 6000 év során előnyben részesített. E területekkel a városrendezési terv kialakítása során nem csak oly módon kell számoljunk, hogy régészeti oldalról védendők, de oly módon is, hogy ezek azok a megfelelő referenciával bíró területek, melyek egy adott korszak adott közössége számára különösebb műszaki létesítmények nélkül is alkalmasak voltak tartós megtelepedésre. 1.A.B.TÁJSZERKEZET ALAKULÁSA Természeti táji adottságok Régészeti lelőhelyek elhelyezkedése a településen belül Magyarország kistájainak katasztere alapján Esztergom három nagytáj határán fekszik. Nyugat felől a Kisalföld (Komárom Esztergomi-síkság), délről a Dunántúli-középhegység (Dunazug-hegyvidék), kelet felől az Észak-magyarországi-középhegység (Visegrádi-hegység) nagytájak (és középtájak) jellege érvényesül. Területe hat kistáj területét is érinti, ezek a következők: Almás-Táti-Duna-völgy, Keleti- Gerecse, Pilisi medencék, Pilisi hegyek, Visegrádi-hegység, Visegrádi-Dunakanyar. Forrás: DÖVÉNYI (szerk.), 2010.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 28 Magyarország földrajzi kistájai Tájtörténet Forrás: http://www.novenyzetiterkep.hu/node/101 Esztergom a Dunántúli-középhegység legészakibb tagjának, a Dunazug-hegységnek nyugati oldalán, a Dunakanyar bejáratánál, a Garam torkolatával szemben fekszik. Legmeghatározóbb pontja a Duna fölé 70 m-re magasodó, egykor minden oldalon meredek lejtővel, délen sziklafallal határolt - 300x150 m- es kiterjedésű Várhegy. A térségbe érkező Duna sebessége itt lelassul, munkavégző képessége csökken, hordalékát lerakja, szigeteket épít, a meder összeszűkül. A város területén lévő szigetek közül megemlítendő pl. a Prímássziget és a Garam-torkolat alatti szigetek közül legnagyobb, a Helemba-sziget. A táj természetes gazdagságához tartoztak a Várhegy és a Szent Tamás-hegy lábánál felbukkanó hévizek. A várost keletről félkörben szegélyező domboldalak lankái pedig már a rómaiak kora óta jó szőlőnevelő területek voltak. Az alacsony folyami teraszon kialakult város számára a Kis-Duna a vízimalmok sokaságának állandó hajtóerőt, télidőben jégmentes, jó kikötőt, a tímároknak ipari vizet biztosított. A Kis-Duna alsó szakaszába hévizek ömlöttek; itt még kemény telek idején is nehezen fagyott be a víz. A Kis-Duna volt a félkörívben fallal körülvett város nyugati természetes védelmi vonala. Ide vonultak a halászok is, az őskortól máig. A területhasználat elemzésekor figyelembe kell venni a Duna és a beletorkolló folyók mederváltozásait is: A Garam legdélibb ága a mai Párkány (Štúrovo) községtől közvetlenül északra, pontosan a Várhegy északi részével és Szentgyörgymezővel szemben érte el a Dunát. A megtelepedés szempontjából speciális lehetőséget jelentettek a barlangok.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 29 A város tájhasználatát jellemezhetjük a művelési ágak területi adatainak változásával. 1. táblázat Területhasználatok változása Művelési ág 1895 1913 1935 1962 1971 1984 Szántó 3174 2945 3205 2387 2394 2014 Kert, gyümölcsös 82 94 88 88 486 664 Szőlő 910 1064 634 443 456 189 Rét* 384 424 378 361 358 821 Legelő 1376 1143 1148 775 467 Összes mezőgazdasági terület 5926 5670 5453 4054 4161 3688 Erdő 2275 2283 2436 2231 2318 2291 Nádas 3 2 2 11 10 3 Művelés alól kivett terület 1085 1191 1182 2783 2698 3206 Összes terület 9289 9146 9073 9079 9187 9188 * Az 1984-es adatsor a rét és legelő adatokat összesítve a legelő sorban közli. Forrás: Történeti statisztikai kötetek: Földterület községsoros adatok 1895-1984. Budapest, 1988. Látható, hogy a település mezőgazdasági területei fokozatosan csökkennek, a kivett területek növekedésével párhuzamosan. A művelési ágak közül a legnagyobb mértékű csökkenés a szántó területeknél mutatkozik, míg az erdők nagysága fokozatosan növekedett. A földrészletek adatai is sokat elárulnak egy település területének használatáról. Az összesített értékek alapján megállapítható, hogy az előző idősoros adattábla 1984. évi állapotához képest: - növekedtek az erdők és a kivett területek, továbbá - csökkentek a szántók, rétek/legelők, a kert és gyümölcsös területek és a szőlő-területek. Művelési ág Földrészletek száma 2. táblázat Földrészlet statisztika művelési áganként Összes Legkisebb Alrészletek alrészlet alrészlet száma terület terület (m 2 ) (m 2 ) Legnagyobb alrészlet terület (m 2 ) Szántó 2531 2909 18760120 3 375267 6449 Kert 1161 1168 1273056 20 22253 1090 Gyümölcsös 447 450 812759 76 22441 1806 Szőlő 1030 1052 1553999 46 17296 1477 Gyep (rét) 126 135 3590042 173 1195981 26593 Gyep (legelő) 720 747 10329579 40 1141949 13828 Erdő 442 487 26440672 14 1455471 54293 Nádas 18 18 580063 979 292785 32226 Halastó 1 1 54706 54706 54706 54706 Művelés alól kivett 11942 11987 28478947 4 2451495 2376 Forrás: http://www.takarnet.hu/pls/tknet/hivatalok_p.kozseg_adat?kozsegkod=2463 Átlagos alrészlet terület (m 2 )

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 30 Művelési ágak megoszlása Esztergom területén, 1895-2015 Művelési ágak területi arányának változása az összterülethez viszonyítva 2015 18,6% 14,6% 33,1% 29,4% 1984 21,9% 8,9% 24,9% 34,9% 1971 26,1% 9,0% 25,2% 29,4% 1962 26,3% 12,5% 24,6% 30,7% 1935 35,3% 16,8% 26,8% 13,0% 1913 32,2% 17,1% 25,0% 13,0% 1895 34,2% 18,9% 24,5% 11,7% 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% Szántó Kert, gyümölcsös Szőlő Gyep Erdő Nádas Halastó Művelés alól kivett terület Forrás: Történeti statisztikai kötetek: Földterület községsoros adatok, 1895-1984, Földhivatali alaptérkép, 2015 Védett természeti területek Esztergom természetvédelmi oltalom alatt álló területei Esztergom nagy része érintett természetvédelmi oltalom alatt álló területekkel. Natura 2000 területek, az országos ökológiai hálózat elemei, a Duna- Ipoly Nemzeti Park védett és fokozottan védett természeti területei és az UNESCO MAB Pilisi bioszféra-rezervátum területei is megtalálhatók a közigazgatási területen. Forrás: Természetvédelmi Információs Rendszer (http://web.okir.hu/sse/?group=tir)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 31 1.A.C. TÖRTÉNETI TELEPÜLÉSMAG Esztergom a 13. század végén A középkori Esztergom települései Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza 2., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987, p 259 Forrás: Horváth, 1997 1.Királyi és érseki vár, 2. Víziváros, 3. Királyi város, 4. Szentpál, 5. Szentkirály, 6. Szentistván, 7. Szentlázár, 8. Kovácsi, 9. Újfalu, 10. Fenyérd, 11. Örmény, 12. Szent Anna, 13. Hévíz, 14. Szenttamás, 15. Libád, 16. Petény, 17. Szentgyörgy, 18. Sziget, 19. Kakat (a mai Párkány) A középkori Esztergom települései Esztergom a korai magyar várostörténet egyik legfontosabb helyszíne. Mint fejedelmi, majd királyi székhely (972-1242), ill. az érsekség megalapításától (1001) mint egyházi központ jelentős szerepet játszott az Árpád-kori, majd a későközépkori Magyarország politikai, gazdasági és kulturális életében. A 11-13. században az ország legjelentősebb városi települése. A régi város a Vár alján, a Kis- és Nagy- Duna partján egy egész sor, kisebb-nagyobb település halmazából állt össze. Ezek közül kimondottan városias jellegű volt, és valódi városi jogokkal rendelkezett az ún. Királyi város és az érseki Viziváros, amelyeket vizesárkok, városfalak, kaputornyok és (később) bástyák is védelmeztek. A többi településrész kerítőfalakkal nem védett nyílt külváros volt, amelyek különböző jogállásúak voltak, és egy, vagy több templom, ill. kolostor köré szerveződtek. Ezeréves története során a város sokszor elpusztult, leégett, árvíz járta utcáit. Egy-egy újjáépítéskor a romokat elplanírozták, az egyenetlen terepet feltöltötték, így a régi maradványok fokozatosan mélyebbre kerültek. Van olyan hely (a Királyi város középső részén), ahol a 12. századi járószint utca vagy udvar-szint a mai úttest alatt 400-440 cm mélyen helyezkedik el. A középkori Esztergomban a török háborúk pusztítása előtti időben 38 templomot és 11 kolostort említenek az írott források. A török kiűzésekor (1683) már csak a vár, a Viziváros és Királyi város falai álltak a külvárosok már korábban elpusztultak egyetlen lakóház sem maradt épségben. Az egykori városrészek lehatorálására több kutató tett kísérletet, ezek közül legátfogóbbnak a Horváth István (1997) által közölt várostérkép tűnik. Évtizedek során a város területén folyó régészeti kutatások nyomán határozta meg az egyes városrészek valószínűsíthető

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 32 helyét. Ez a kutatás adja a jelen tanulmányban jelölt településegységek - régészeti lelőhelyek lehatárolásának alapját. Zolnay László kísérlete a középkori települések lehatárolására Esztergom közelében Az oklevelek, ábrázolások és főleg régészeti adatok alapján Horváth István rekonstrukciója zöld középkori Esztergom, ezen belül piros kiemelt jelentőségű és védelmi státuszú lelőhelyek Horváth István nyomán, pl. Kovácsi területe, ahol a vasútállomás van, Szentkirály egy része, az egész Királyi

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 33 város (itt a városfalon belül 10 templomról és négy kolostorról van adat), Kovácsinak, Vízivárosnak 3 temploma volt. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 593/2004. (XII. 15.) esztergomi öh. határozatában döntött Esztergom városrészeinek történelmi elnevezéséről. A határozat a 823/2008. (XI. 27.) esztergomi öh., valamint a 317/2010. (VI. 17.) esztergomi öh. számú határozatokkal módosításra került. A határozat hatályos állapota szerint Esztergom történelmi városrészei az alábbiak: 3. táblázat Földrészlet statisztika művelési áganként Ssz. Városrész neve Ssz. Városrész neve Ssz. Városrész neve 1 Aranyhegy 12 Kovácsi lakótelep 22 Szentjánoskút 2 Ákospalota 13 Libád 23 Szentlázár 3 Bánom 14 Örmény 24 Szentpál 4 Búbánatvölgy 15 Petény 25 Szenttamás 5 Csalamádé 16 Pilisszentlélek 26 Tábor 6 Csutimonostor 17 Prímássziget 27 Urkuta 7 Hévíz 18 Ripária 28 Újfalu 8 Kenderes 19 Szalézi lakópark 29 Várnegyed 9 Kenyérmező 20 Szentanna 30 Víziváros 10 Királyi város 21 Szentgyörgymező 31 Zamárd 11 Kovácsi A városrészek egységes utcanév táblákon történő megjelenítése a Szent Tamás-hegyen valósult meg, Szenttamás, Libád és Örmény történelmi városrészek területén. A táblák kihelyezését a Szenttamás Barátai Egyesület pályázati pénzből oldotta meg 2016 tavaszán. 1.B. A TELEPÜLÉS RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK FELMÉRÉSE ÚJONNAN BEÉPÍTÉSRE SZÁNT TERÜLETNEK KIJELÖLT TERÜLET ESETÉN TEREPBEJÁRÁSSAL Esztergom település közigazgatási határának (10011 ha) régészeti öröksége történeti múltjához és jelentőségéhez mérten jól ismert. A régészeti lelőhelyekre vonatkozó részletező adatok az 1.C.c. A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek és a nyilvántartott régészeti lelőhelyek fejezetben találhatók. Esztergom régészeti kutatása A középkorban rendszeresen felhasználták a római kori épületek kőanyagát. A város történeti kutatása a renformkortól kapott lendületet, olyan tanulmányokat említhetünk, mint Magyary Szulpicz: Esztergom a tatárjárás korában (1877), Récsei Vikor: Az esztergomi Szent Lőrincz-templom maradványai (1893). 1896-ban jelentetik meg először Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat első évkönyvét Rózsa Vitál szerkesztésében: Esztergomban és vidékén (Esztergom-, Bars- és Hontmegyékben) lévő őskori, ó- és középkori régiségek felkutatása és gyűjtése ajándékozás, vásárlás, becserélés és ásatások eszközlése utján s azoknak a társulat székhelyén alapítandó régiségtárban való közszemlére s tudományos czélra szolgáló rendszeres felállítása. A történelmi kutatás az illető vidék, első sorban Esztergommegye és város monographiájának előkészítésére és megírására irányul. 2 A környékbeli barlangok kutatása 1912-től indult meg. Az 1930-as években megindult régészeti, történeti és művészettörténeti kutatások eredményeként mára komoly előrelépést sikerült elérni a Várhegy főbb épületeinek építéstörténete és egykori 2 https://library.hungaricana.hu/hu/view/esztergomkonyvek_107/?pg=2&layout=s

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 34 kinézete terén, de még nagyon sok feladat maradt a kutatás számára. Már a korábbi kutatók törekedtek a korábbi középkori város és települései vázolására (Pór Antal, Récsey Viktor, Balogh Albin, Zolnay lászló). Legutóbbi időkben a témával Horváth István foglalkozott legtöbbet. A Várhegyen 1934-38, 1961-68 és 1981-99 között folyt kisebb-nagyobb területen tervásatás, napjainkban a Pázmány Péter Tudományegyetem régészei végeznek kutatást a Szent Vid templom környékén. Településtörténeti áttekintés a régészeti lelőhelyek tükrében a római korig Az első földművelők jellemzően a Duna ártéri területein telepedtek meg. Újkőkori zselizi telep nyomai találhatók pl. a Kenyérmezői temetőben (39. lh - 2130). A rézkor során változatosabb terepfoglalást, területhasználatot figyelhetünk meg: a kisebb telepek egyaránt előfordulnak az alacsony teraszon, a Dunához közeli homokos területen, nem ritkán azonban domboldalon és dombtetőn is, vagy a természetes védettségű, három oldalról meredek lejtővel határolt löszös domb tetején. Nagyobb kiterjedésű telep a Duna közelében Esztergom-Szentgyörgymező. Esztergom közelében került feltárásra a bolerázi csoport mindmáig egyedüli, nagy sírszámú temetője Pilismarót-Basaharcon. Itt jól megfigyelhetőek voltak a hamvasztásos temetkezési rítus jellemzői. Településnyomok ebből az időszakból a Duna mellől Esztergom 17 és 65. lh (2116 és 2165. azonosítójú) lelőhelyekről ismertek, Esztergom-Szentkirály, Duna dűlő területén (17. lh) 340 gödörből álló településrészt tártak fel, mely között 20 kemence, egy edény-raktárlelet és hét sír is előkerült Kövecses Varga Etelka ásatásán. Magasabb térszínekről pl. a Várhegyről illetve a 2141, 2166, 2197, 2215. azonosítójú 3 lelőhelyekről ismertek leletek, tűzhelynyom pl. Esztergom 50.-Diós-völgy lelőhelyről. Őskőkori - újkőkori és rézkori lelőhelyek Esztergom határában A badeni kultúra klasszikus fázisából cserélhető fejű idol ismert Esztergom-Szentgyörmezőről (Esztergom 65-2165.) lelőhelyről került elő 4, a felső hévízlefolyó medrében pedig rézkori csákányt találtak (Esztergom 11. lh - 2094). Megemlítendő, hogy a Ludanice csoport illetve badeni kultúra idejéből a pilisszentléleki barlangokból is ismerünk leleteket. Forrás: MRT 5. 1. térképlap A bronzkorban a sík területek mellett a dombokat és a magas teraszokat is megszállták (Víziváros, Szentkirály, Kovácsi, Dunadűlő, Várhegy, Diósvölgy, Ispita-hegy). Korabronzkori belsődíszes tál pl. Szentgyörgymezőről ismert (17. lh), a tokodi csoport anyaga a Duna-dűlőből (65. lh). Középső bronzkori leleteket (magyarádi kultúra, dunántúli mészbetétes edények kultúrája) ismerünk pl. (Várhegy, Petőfi utca környéke, Lázár-domb, Ispita-hegy, Szentgyörgymező, SZIM gyár). Bronzkincsek pl. az Ispita- 3 MRT 5, 8/1, 8/53, 8/78, 8/109, 8/127. lh. 4 Bondár Mária: Esztergom és tágabb körzete a késő rézkorban. In: Tanulmánykötet Horváth István 70 éves születésnapjára. (szerk.: Lázár Sarolta Tari Edit). Esztergom 2010

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 35 hegyen (Esztergom 47. lh - 2138) sodrott kartekercsek, korong és fecskefarok alakú csüngők, pitykék, tűk kerültek elő. Temetőjük urnasírjait pl. a Laposi dűlőben (22. lh.) és a Béke tér környékén (58. lh) tárták fel. A késő bronzkorból településnyomok a középkori Az Ispita-hegyi raktárlelet anyaga (47. lh) város területének Ny-i, Kis-Duna-parti felében láttak napvilágot, illetve a Duna menti síkságon, alacsony dombos patakvölgyekben (Széchenyi tér, Szamár-hegy, Búbánat-völgy - 3, 82, 93. lh), de a Várhegyen (1. lh) is volt település. Megtelepedés nyomai ismertek a dunai szigetekről is, mind a Sziget, mind a Helembasziget területéről, Tóth János Attila pedig vízalatti régészet módszereivel talált településnyomokat (18, 111, 112. lh). A Víziváros területén (2. lh) 1914-ben a Kossuth-híd táján, csatornaépítés során egy 57 cm hosszú bronz kardpengét találtak. A későbronzkori urnasíros kultúra idejéből Kis-tói-dűlőből (Esztergom 68. lh - 2168 azonosító) lelőhelyen fellelt 298 darabot tartalmazó leletegyüttes döntő többségét elhasznált és darabokra törött tárgyak, Forrás: MRT 5, 16. tábla valamint bronzlepények töredékei és kisebb öntési maradványok alkotják (sarlók, kések, köpüs balták, kard, tőr, lándzsahegy, karperecek, fibulák, különféle, részben díszített bronzlemezek töredékei és bronzpitykék, bronzcsövek). Temető a Laposi-földeknél és a Várhegynél ismert. A Kis-tói dűlőben talált későbronzkori raktárlelet Forrás: MRT5, 19-20. t. Kora és középső bronzkori, illetve későbronzkori és vaskori lelőhelyek Esztergom határában a Magyarország régészeti topográfiája felmérése alapján

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 36 Forrás: MRT 5. kötet 2-3. térképlap A vaskor ún. Hallstatt időszakában a hadászatilag fontos pontokat, mint pl. a dunai átkelőhelyeket szállták meg (Szentgyörgymező, Hideglelős-kereszt - 82. lh), temetőjük a Búbánatvölgyből ismert. A mai város helyén az őskortól megtelepedett az ember. Legkorábbi ismert városias megtelepülés a keltákhoz a későkelta időszakhoz kötődik, ekkor oppidum terült el a Várhegyen. A késő kelta időszakban Esztergom területén és határában 14 telepet ismerünk: Királyi város (Széchenyi tér, Kossuth utca), Víziváros, Hévíz, Szenttamás, a Prímás-sziget és Szentgyörgymező területén. Lakói halászatból, vadászatból, földművelésből, kerámiagyártásból éltek. A települések központja a Várhegyen volt. Fazekaskemencéket öt helyszínen: Várhegy, Kossuth utcában, Szent Tamás-hegyen, Dózsa György téren, Duna-dűlőben tártak fel. A boi-dák háborúk alatt elnéptelenedett területekre az illír származású azal törzset telepítették, Esztergom az azal szállásterület keleti részén feküdt. A rómaiak az őslakos törzseket adminisztratív egységekbe, ún. civitas peregrinákba szervezték, amelyek római polgárjoggal nem rendelkező, szabad egyének közösségei voltak. A civitások élén álló főemberek (princepsek) név szerint is ismert egyikét - valószínűleg a legkorábbit - egy esztergomi felirat említi meg. A sírkövet Iucundus, az azalok princepse állította nyolcéves korában meghalt leányának, Solvának. Ugyanígy hívták - Solva a római kori katonai tábort, mely említése az 1. század 2. feléből maradt fenn. A legkorábbi kelta településnyomok a Duna mellett találhatók, az ie. 3-2. században a belső területeken is létesítettek falvakat. A Szentkirályi dűlőben 14 földbe ásott lakóházat tártak fel a régészek (5. lh). Sírleleteik a Szentkirály-dűlőben, Szentgyörgymezőn, a Strázsa-hegyi-dűlőben, Búbánat-völgyben kerültek elő. A Várhegyen levő maradványok képezték a megtelepülés magvát. A rómaiak előtt a 156 m magas és 300x150 m kiterjedésű magaslaton egy kelta oppidum terült el.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 37 Kelta cserepek a Várhegyről és további esztergomi lelőhelyekről Történeti utak jelentősége Forrás: MRT 5, 24. t A megtelepedés során a környezeti adottságok mellett fontos tényező volt az egyes területeket összekötő úthálózat. A dunai kapcsolatok a régészeti hagyatékban már a legkorábbi időktől nyomon követhetők (importtárgyak). Kiépített utak meglétére a római kortól vannak bizonyítékok (Esztergom 80. lelőhely - római út ismert szakaszai). A római korban a Duna menti Limes fontos kereskedelmi és katonai útvonalnak számított, belőle ágaztak el a provincia belsejébe vezető utak. A Dorog Pilisvörösvári törésvonal jól járható terepet jelentett Carnuntum irányából Aquincum felé.,,tátnál, az Öreg-árok keleti partján kettévált a limesút. Egyik ága Aquincum felé, másik pedig Solva (Esztergom) irányában vezetett. Esztergomban a belterületen a Kossuth és Bajcsy-Zsilinszky utcák vonalán haladt. Kisebb részletét a Liszt Ferenc utca sarkánál találták meg. Végül az út észak-nyugati irányban jutott ki újra a Dunához és Visegrád-Szentendrén át futott be Aquincumba. Az út mellett - egyben a római határvidék védelmére létesült katonai védelmi hálózat számos épített öröksége található meg Esztergomban. A római korban kialakult úthálózat később sok helyen a középkori úthálózat alapját is jelentette. Esztergom vázlatos története a régészeti lelőhelyek tükrében a római kortól Az i.sz. 1-2. században a bennszülött lakosság a kelta és az illír nyelvet beszélő azzal népcsoport volt, mely törzs szállásterületének központja a leletek alapján Esztergom lehetett.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 38 Esztergom közelében - Süttő és Dömös között - öt római katonai tábor (castellum) maradványai találhatók: Crumerum (Nyergesújfalu-Sánchegy), Solva (Esztergom-Várhegy), Esztergom-Hideglelőskereszt (nevét nem ismerjük), Castra ad Herculem (Pilismarót-Kishegy) és a Gardellaca vagy Gardabiaca (tokodi erőd). Római kori katonai táborok, őrtornyok és egyéb (civil) lelőhelyek Esztergom határában a Magyarország régészeti topográfiája felmérése alapján Forrás: MRT 5. kötet 4. térképlap 1968-ban Soproni Sándor végzett a Várhegyen - római emlékeket feltáró kiterjedt ásatásokat. A Várhegy nyugati oldalán, tehát a Dunára tekintő hegyperemen 150 méter hosszan követhette egy II. századi római kori épületrendszer maradványait. Első helyőrsége föld- és palánktáborban 70-89 között tartózkodott Solvában. A 118-119 körül Solvába helyezett helyőrség építette fel azt a kőtábort, amelynek alaprajzát nem ismerjük. Kisebb részleteiből megállapítható: sz abálytalan alaprajzú lehetett, bejárata a középkori váréhoz hasonlóan a keleti oldalon nyílhatott. A solvai erődöt 130 körül, majd 270 táján a Duna túloldaláról betörő kvádok, vandálok és szarmaták kétszer is feldúlták. 307 körül újabb dúlás érte az erődöt, amelyet azután ismét megerősítettek. Solva mansio vári erődje csakúgy, mint a limes többi római tábora 410 430 körül, immár a hun hódítás idején végképpen megsemmisült. A Hideglelős-kereszt-csúcson egy 150 méter hosszú, 90 méter széles a 4. század második felében épített tábor maradványait azonosította Zolnay László. E refúgiumból az Ipoly és a Garam torkolata egyaránt ellenőrizhető volt. Ezt a castrumot romos állapotában még a középkor magyarjai is ismerték; írásos emlékünk szól a Szamár nevű romos várról ( locum diruti castri Zamarwar vocati ) (Esztergom 81. lh).

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 39 Hideglelőskereszt, 8/94. sz. lelőhely, római kori erődítmény maradványai (Virágh Dénes felmérése) Forrás: MRT 5 pp. 215, 28. kép A pannóniai erődláncolat ezen a tájon, a Garam, az Ipoly veszélyeztetett torkolatvidékén volt a legsűrűbb. Fa őrtornyok Esztergom határában a Szentkirályi-dűlőben, Szentgyörgymezőn és Búbánatvölgyben voltak. Esztergom határából 8 kőtorony ismert: 1. Szentkirály-dülő, 2. és 3. Szentgyörgymező, 4. Duna-dűlő, 5. Kisföldek, 6. Dédai-csárda, 7. a Szamár-hegy északi lába, 8. Búbánat-völgy (Esztergom 5, 18, 30, 63, 69, 71, 73, 76, 77, 79 és 119. lh). A polgári város az egykori Hévíz-tavat körülölelve a Duna-parti részeket foglalta el: a Várhegy dél-keleti oldalában (Esztergom 60. lh) és a Királyi város északi részén, a Bajcsy-Zsilinszky utca 5., a Széchenyi tér, Arany János utca és a Kossuth utca környékén ismertek kapcsolódó leletek. A 3. században a polgárváros egy részén temető lett (Királyi város - Kossuth u. mente). A Bánomi-dűlőben a 2-3. századi hamvasztásos temetőben a tábor katonáit és családtagjaikat temették, de az őslakossághoz tartozók sírjai is megtalálhatók (pl.: Solva sírja). Nagyobb temető volt a későbbi időszakból az, amely a Béke tér, a Kanonok sor és a Bánomi-hegy keleti oldala által határolt területen feküdt (Esztergom 58. lh). Eredetileg az itt lévő temetkezések számát 2000-3000 közé teszik. Népvándorlás-középkor A népvándorlás korából viszonylag kevesebb adatunk van Esztergomból. Avar sírmellékletek kerültek elő a Szentkirályi-dűlőből, a Bekő-féle homokbányából (Esztergom 118. lh) és a kenyérmezői vasút építésekor (33. lh). Késő avar temető a Diós-völgyben, a Borz-hegy keleti lejtőjén ismert (49. lh). A Diósvölgyi-dűlőben, az Új földek-dűlőben és a Szentkirályi-dűlőben nagyobb csoportok a 8. században telepeket hoztak létre (5, 70. lelőhely). Esztergom a honfoglalás és államalapítás korától A város belterületén eddig két helyen találtak honfoglaló magyar lovassírokat: a Főszékesegyházi Könyvtár (Bibliotéka) építésénél és a Kenderesi-dűlőben (Víziváros - 2. lh. - 28481 az. és 10? lh.). Az Esztergom, Visegrád, Buda és Székesfehérvár által körülzárt terület az egész középkor folyamán, mint az ország közepe (Medium Regni), sűrűn lakott kultúrtáj. Esztergom az

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 40 államalapítás korában Magyarország fővárosa. A folyóvizek (Duna, Garam) kedvező vízi és szárazföldi utakat is jelentettek, s ezek a Várhegynél találkoztak. A Duna bal partján lévő kakati rév volt a legforgalmasabb dunai átkelőhely. Az átkelő fölött emelkedő hegyről könnyű volt ellenőrizni ezt a kereskedelmi és hadi szempontból is fontos csomópontot. A terület jelentősége akkor növekedett meg, amikor Géza 972 táján állandó fejedelmi székhelyet alakított ki az esztergomi Várhegyen. Géza követei Ottó császárhoz 973-ban Quedlinburgba, amikor Géza békét ajánlott a korábbi háborúk helyett, és hittérítőket kért. Ők építették az esztergomi Várhegyen az első keresztény templomot. István megszervezte az egyházat, melynek az élére az esztergomi érseket rendelte, így Esztergom immár egyházi központtá is vált. A magyar kereszténység ezeréves szimbóluma Esztergom. Itt élt és nevelkedett az Árpád-ház több, a világ kereszténységének is egyetemes szentje: Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Margit, Szent Erzsébet. Ezen a helyen tanított Szent Adalbert, Szent Gunther, Szent Anasztáz - Asztrik, aki magyar érsekként Esztergomban szervezte meg a Magyar Katolikus Egyházat. A 14. században a bencés rendi Szent Egyed segítette a rászorulókat. Honfoglaló magyar sírja (lókoponyával) a Kenderesi-dűlőből (1996. évi feltárás) Karoling-kori lándzsahegyek a Királyi városból Forrás: MRT5, 43. t Várhegy A Várhegyen az Árpád-kori Magyarország legnagyobb szabású világi és egyházi épületegyüttese (királyi várpalota, érseki palota, főszékesegyház, káptalani ház, stb.) alakult ki, a Várhegy alatt pedig az ország legjelentősebb városa, mely árumegállító joggal is bírt. Jelentős szolgálótelepülések alakultak ki a királyi és érseki központ közelében, a középkori város nagyobb kiterjedésű volt, mint a város mai belterülete, közigazgatási határában pedig további középkori települések nyomai lelhetők fel, melyeknek csupán egy részét említik a történeti források.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 41 Esztergomban 38 templom ismert (a város külterületével összesen 45 templom) okleveles adatokból, melyek közül régészeti módszerekkel 19 helyszínt azonosítottak ezidáig (Zolnay 1983; Horváth I. kutatásai).. A szerzetesrendeknek 11 kolostoruk és négy ispotályuk volt a középkori Esztergomban. A Várhegy két birtokrészre vált a középkorban a királyi és az érseki részre, míg IV. Béla az egész várat átadta az érseknek. A vár 11. századi területe: A Szent István vértanú templomát még Géza fejedelem építette, mellette fejedelmi palota, István ide építette az érsekség főszékesegyházát: Szent Adalbert és Szűz Mária székesegyházat és ő létesítette a terület déli, legjobban védhető részében a királyi palotát (körkápolnát, tornyot, míg a hegy nagyobb része az érseki palotával egyházi fennhatóság alatt volt. A Gyalogkapu melletti István kori palotát III. Béla idejében bontották el, és építették rá az új palotát, majd a 14. században Szent Vid templomát, később török kori erődfal fedte el. III. István a Szent Adalbert templomban volt eltemetve. A vár XI. századi alaprajza Sárga vonal: földvár kiterjedése Géza fejedelem idejében Fekete vonal: a Szent István korabeli Várhegy Forrás: Horváth István előadása nyomán A III. Béla idejében kiépült Várkápolna és Fehér torony királyi lakosztály rekonstrukciós rajza + a Várhegy alaprajza A humanizmus korában épült meg a világ első hidraulikus vízemelője, amely 213 évig működött (1470-1683) és látta el hideg-meleg vízzel a Fellegvárat és az akkori világ legnagyobb szökőkútját. Az ország

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 42 legrégebbi könyvtárát Nagy Lajos király alapította Esztergomban. Esztergomban jelent meg először a középkori Európa szívében a kora gótikus építészet. Az esztergomi Várhegyen az 1800-as évek közepén megkezdett átépítés miatt a középkori emlékek csak töredékesen maradtak fenn vagy kőtárakba kerültek. A Bazilikába átépített Bakócz kápolna eredeti anyagában került áthelyezésre. Víziváros Az érsekek városa a Víziváros volt. IV. Béla 1239-ben adott engedélyt a francia származású Limogei Róbert érseknek, hogy várost alapítson. Később, a 14. században németeket telepítettek ide, a török időkben pedig - mediterrán fekvése miatt - a törökök kedvelt lakóhelye volt. A Szent László templom volt a Víziváros plébániatemploma, melynek első okleveles említése 1372-ben történt és amely a 16. század végén még fennállt. A mai vízivárosi templom helyén is középkori templom állt, melynek védőszentjét nem ismerjük. A mai plébániaház helyén szintén egy templom állt, amelyet a törökök a 16. században dzsámivá építettek át, ezt alakították lakóházzá 1788-ban. A középkori Víziváros házairól némi tájékoztatást nyújt az 1575. évi török telekkönyv. Ez a házak egy részéről a puszta összeíráson túl részletesebb leírást is ad. Eszerint 59 ház közül 11 volt kőből. A többi csak sövényből vagy vályogból. Ezt az 1:5 arányt irányadónak vehetjük a város többi házára és azoknak a török hódítást megelőző állapotára is 5. A vár, a Víziváros és a Szent Tamás-hegy környéke a középkorban Forrás: Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története 5 Zolnay 1983

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 43 Királyi város Mindvégig a király tulajdonában maradt a királyi város, mely a Lőrinc kaputól Lőrinc utcától a kerektemplomig terjedő terület és buszpályaudvar, Simor János utca és Kisduna közti rész. A Királyi város, melyet a Kis-Duna félkörívben határol le, mintegy500x850 m-es területen helyezkedett el, s azon belül elkülönült az úgynevezett Latinusok városrésze, melyet 1200 táján említenek először az írásos emlékek, ahol belga, francia, spanyol és olasz kereskedők és iparosok éltek. A 10.-11. századtól a városnak árumegállító joga volt és szombati vásárairól volt híres. A gazdag kereskedő és iparos polgársággal rendelkező várost a tatárok 1241-42 telén pusztították el, és csak leírásokból ismerhetjük a hajdani fénykort, többek között a csodálatos Zénia palotát. Már viszonylag korán körben vizesárok és valamilyen erődfal védelmezhette, melyet kapukkal lehetett lezárni. Valószínűleg a Lőrinc-kapura szögezték fel 998-ban a felnégyelt Koppány vezér testének egyik részét. Vizesárka régi Duna-ág, eredetileg Ősduna szigete volt. A piacteret a városháza, gazdag kereskedők és iparosok lakóházai, üzletek, árucsarnokok övezték. A város nevében kiadott okleveleikre a városi tanács tagjai pecséthasználati jogot kaptak. Kettős pecsétnyomójuk ma a Magyar Nemzeti Múzeumban található. A pecsét előlapján a vizesárok mögött (benne halak úszkálnak) látható a tornyos városfal és a rajta nyíló kapu. Fölötte a város legnagyobb épületét ábrázolták: a mai Széchenyi tér helyén volt piactér sarkán álló Szennye-palotát. Ez volt akkor a kizárólagos pénzverő kamara (pénzverde) épülete. 6 A tér déli részén állott Szent Miklós plébániatemploma (a városháza udvarán). A Pór Antal tér táján helyezkedett el a halpiac. A Királyi város falain belül már a tatárjárás előtt 8-9 templom és 4 szerzetesrend (ferences, templárius, johannita, domonkos) kolostorai álltak. A Királyi város északi bejáratánál állott a Szent Lőrinc-plébániatemplom. Itt már Szent István idejében állt körtemplom. Maradványai a Széchenyi tér elején, csatornázási munkák során kerültek elő az úttest alól. (Nevét a Lőrinc utca elnevezés őrzi.) 1224-től ferencesek telepedtek meg a városban, a Királyi városban volt az első rendi kolostor Magyarországon. Maga a rendalapító küldte az első szerzeteseket II. Endre kérésére. IV. Béla támogatta a rendet és a királyi család temetkezési helyéül az esztergomi ferences A királyi város ábrázolása 13. század első felében készült pecsétnyomón templomot választotta. Sokáig Esztergom volt a rend központjafontos zarándokhely volt (a törökök feldúlták a sírt). A Szent Márton templom és domonkos kolostor az adatok alapján már 1231-ben létezett, pontos helye vitatott. A Szent kereszt templom, az adatok alapján a johannita ispotályos keresztesek Szent Kereszt házának temploma, melyet plébániatemplomként is említenek az oklevelek. E templom illetve 6 Szent István kezdte meg a magyar pénzverést, ezüst dénárjai Esztergomban készültek. Magyarország első, a 13. századig egyetlen pénzverdéje itt működött, először még a királyi palotában, később külön kamaraépületben.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 44 johannita kolostor maradványait találták meg a Rác templom plébániájának építése során a Kossuth Lajos utcán. A Mária-Magdolna plébániatemplom, a Szent Egyed templom, a Szent Péter templom valamint a templomos lovagok ennek közelében álló rendháza és a Szent Jakab templom pontos elhelyezkedése ismeretlen, okleveles említésük a 13. századból maradt ránk. Szintén a királyi városban, annak déli részén állt a zsinagóga, mely körül a zsidó negyed helyezkedett el, és amelyet már 1050-ben említenek. A zsinagóga pontos helye szintén nem ismert. A Szent Lőrinc kaputól vezető út ma két méter mélységben van az útburkolat alatt, városfal két méter magas fala van eltemetve, stb. városfal vastagsága 180 cm. 1566-es kép dél felől legmagasabb torony a ferencesek temploma (Bonfini két nagy templomot említ a városban: ezt és az érseki nagytemplomot) Királyi város látképe 1594-ben a Szent Tamás hegy irányából kettős vizesárok és kettős paliszádfal ábrázolásával Középkori kerámia és kályhaszemek Esztergomból (különböző lelőhelyek) Forrás: MRT 5. 48, 53. t.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 45 Kovácsi A középkori városrészek közül Kovácsi honfoglalás kori alapítású. A vasútállomás környékén István király korában pl. kovácsok, ötvösök és pénzverők is laktak (Esztergom 8. lh). Itt egy 10-11. századi harangöntő kemence maradványait is feltárták. Villa Monetáriorum, vicus fabrorumnak (kovácsok településének) vagy pénzverők településének nevezik az oklevelek az Árpád-korban. További 10-11. századi telepnyomok ismertek a Búbánat-völgyből (Búbánatvölgy - Huray-villa 78. lh- 2179. lh) Szenttamás és Szentanna városrész A Várhegy mellett levő kisebb hegy a Szenttamás hegy, a (Becket) Szent Tamás vértanú canterbury érsekről elnevezett hegyfoki prépostság és káptalan területe volt, melyet 1173 és 1196 között alapítottak. A hegyből fakadó hévizek táplálták a meleg vizű tavat, és a 12. század végén, Anna királyné által alapított nyilvános közfürdőt. A törökök 1543-ban pusztították el a Szent Tamás hegyi prépostságot, helyére 1594-ben erődített palánkvárat építettek, mivel a Várhegyet a vele azonos magasságú hegyről lehetett a legjobban ágyúval lőni. A Szent Anna-templomot és Ágoston-rendi kolostort a Szent Tamás hegy déli lábánál 1262-ben alapították és 1284-ben már állt a templom és kolostor. A kolostorban uralkodói engedéllyel főiskolai oktatás folyt. Szentgyörgy A Szent György vértanúról nevezett zöldmezei prépostságot és káptalant már 1230-ban említik az okiratok amely körül Szentgyörgymező település alakult ki a középkorban és a török háborúk után. Szent Pál városrész 1340-es évekből oklevél a szentkirályi keresztesek által kiállított oklevél szól a városrészről. Abony (Szentkirály); Szentistván; Szentpál és Szentlázár A Szentkirályi Duna dűlőben nagy homok és kavicsbányák működtek. Az 1950-es években szovjet csapatok nagy földmunkákat végeztek itt. Szent István idejében Abony nevű település volt, ahol Szent Istvánnak ott volt egy kis kúriája palotája, mellette a szent Elek kápolnával. Szent István halálának helyén a 12. század közepén II. Géza király egy nagy, kéttornyú, háromhajós templomot (Szent András), kolostort és ispotályt (kórházat) építtetett 1150 körül. Országos jelentőségű hiteles hely" lett (oklevélkiállító hely). Az eddig Abony névre hallgató városrészt Szentkirálynak nevezték el. A falu egy részét a vízerőmű előkészítő munkái során feltárták. Szentkirály és Szentpál között terült el a Fehérvárra vezető út mentén Szentistván-falva (6. lh), amely a Szent István első vértanúról elnevezett plébániatemplom után nyerte a nevét (12. végi források említik). E település a XIII. XIV. században beleolvadt Szentkirályba. Szentistván és Szentpál szomszédja keleten Szentlázár (7. lh) volt. Hévíz A fürdő kultúra a római korig vezethető vissza ezen a területen. A Hévíz tó környékén találtak egy római kori oltárkövet, melyet Asclepiosnak és Hygieiának, a gyógyítás isteneinek szenteltek. A melegvizű tó mellett már abban az időben is gyógyítottak. III.Béla idejében első felesége Antiochiai Anna királyné alapította az első közfürdőt. A törökök a források vizét használták, amit a barokk átépítések alatt megtalált Szép Rusztem, budai pasa fürdőjének maradványai is bizonyítanak. A mai Fürdő-szálló és fürdő környékén ahol régen meleg vizű tó volt alakult ki a Hévíz nevű település; eredetileg egykor itteni szláv telepesek névadásaként a Toplica (a. m. hévíz ) nevet viselte.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 46 További középkori emlékek Esztergom közigazgatási határában Meg kell emlékeznünk még a további, történeti forrásból vagy csak régészeti terepbejárásból, leletelőkerülés alapján ismert középkori településekről és egyéb helyszínekről. Ezek közé tartozik a Szigeten a bencés rendi apácák háromhajós temploma és kolostora, mely már Szent István idejében épület, a királyi család női tagjai temetkezhettek ide (11.századi sírkápolna). 1073-ban ebben az apácakolostorban az országtanács békíti ki Salamon királyt Géza herceggel. 1137-ben ugyanitt a vak II. Béla király tart országtanácsot. Az Esztergomhoz 1985-ben csatolt Pilisszentlélek határában álló pálos kolostor, melynek első perjele Hévízi András (1287) volt. 1323-ban Károly Róbert is megfordult itt, akivel Miklós és Prichold szerzetes átíratja a kolostor alapításáról szóló okleveleket. 1378 nagyhetét a kolostorban tölti I. Lajos király, aki ezúttal megerősíti az elődei által a kolostornak tett adományokat, s újabb területtel is megajándékozza őket. Az oklevél részletesen leírja a kolostorhoz tartozó (azt körülvevő) terület határait: É-on, a Kyrállese-h egynél kezdődik, innét K felé halad keresztül a Marótra vezető úton, majd az Óh Remetehelyhez érve, az Örümes-patak mentén halad tovább. Innét D-re, majd Ny- ra tartva érinti a Soklóshegyet, a Fekete-Követ, a Fejér-Követ, a Vodnyiló völgyet, majd vissza tér a Király- Lesséhez. 1409-ben Csupor Pál a Boldogságos Szűz tiszteletére oltárt építtet a templomba n, s annak fenntartására birtokot adományoz a kolostornak. 1467-ben egy Bayon-i (37. lh.) birtokba iktatáson a Szt. Lélek kolostor mint szomszéd birtokos nevében Miklós pálos szerzetes van jelen. 1512 ben Lőrinc perjelt említik utoljára. A kolostor 1526 1543 között pusztulhatott el. Korai kereskedőtelep az itteni Örmény, örmény kereskedőknek telepe (11. lh). Keresztelő Szent János temploma a Szent Tamás hegy délkeleti lábánál lévő Örmény városrész plébániája volt, amelyet már 1281-ben említenek a leírások. Teszér magyarul: ács ugyancsak szolgálónép telephelyére utaló helynév. Teszérkút névalakban 1244-ben Bajon azóta eltűnt falu közelében említik. (Bajon és Teszérkút Esztergom és Dorog között helyezkedett el, a síkságon). Noha okiratos igazolása nincs, Nyerges helyneve királyi nyeregkészítők telepére utal. 1249-ben Nyír (38. lh) királynéi tárnokok és pohárnokok földje. A Szent Ambrus-templomot az oklevelek a 14. században említik először, egyes feltételezések szerint Libár vagy Libád városrészben (15. lh) állt, pontos helye nem ismert. A Szent Domonkos-templom az Újfalu nevű városrész (9. lh) plébániatemploma volt, első említése 1264-ben történt. Innen indult el Julianus barát keleti útjára, hogy megkeresse a magyarok őshazáját. A város délkeleti határában az Árpád-kori Peszér, vagy Petény nevű település (16. lh) egykori helyén találtak templomra és temetőre utaló nyomokat. A Szent Kozma-Damján templom a várostól északra, Zamárd faluban állt (87. lh). A templom feltehetően a 11. századból származott. A Szent Margit templom a várostól délre volt, a Bille nevű földön (19. lh), a 13. század végén többször említik, pontos helye ismeretlen. A Szent Tamás templom a várostól délnyugatra helyezkedett el Zsidód faluban (21. lh), a Kenyérmezői-patak mellett. A félköríves szentélyű, kis templomot a 14. század elején lerombolták. A Szent Márton plébániatemplom a várostól délkeletre állt Bajon (37. lh), pontos helye nem ismert. Első említése a 14. század végéről ismert. 1892-ben feltárták az elpusztult Ákospalota nevű településrészen (97. lh) egy ismeretlen védőszentű Árpád-kori, kis templom maradványait. Megemlíthetjük még a Helembai-sziget kis, egyhajós, román kori kápolnamaradványát.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 47 A török kori Esztergom Török kori kerámia és fémedények Esztergom különböző lelőhelyeiről Forrás: MRT 5, 54-55. Az esztergomi vár - fontos stratégiai szerepe folytán - nem kerülheti el sorsát: 1543-ban maga Szulejmán szultán foglalja el. Ettől kezdve tíz év kivételével (1595-1605) 1683-ig, kerek 130 éven keresztül török végvár. Az esztergomi vár alaprajza 1683-ból és térkép a Várhegyről 1756-ból, amikor a középkori épületek jó részét elbontották. A Víziváros hozzácsatlakozott a várhoz és egyetlen nagy erődítményt képezett Forrás: Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története Török kori palánkvárak, erődök ismertek pl. a Kis-Strázsa-hegy - Látóhegy (Esztergom 110 lelőhelyről), Nyáros-szigetről (25. lh) és a Bánomi dűlő területéről, valamint Szent Tamás hegyről (60. és 14. lh). Török kori temető részben a prímási téglagyár területén, részben a Basa utcában volt, később, a 18. század folyamán az árokkal is körülvett temető a Víziváros (2.lh.) lakóinak temetkezési helye lett. Claudio Cogorano 1595. évi térképe és a vele egykorú metszetek a domb gerince mögött jelölik az ostromban résztvevő cseh seregek sáncerődjét, amely mellett Wilhelm Zimmermann metszete temetőt is jelez. (55, 58,59. lh). Ebben az időben Szent György hegyet Die dritte Schantz felirattal

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 48 ábrázolták. A Szent György-hegyet a későbbi ostromok során (1683, 1685, 1706) is ágyúállások céljára használták. Pontos alakját és elhelyezkedését több 16-17. századii metszet és térkép adja. A régi sáncmű Andreas Krey 1754 1756. évi térképein még jól felismerhető. A bazilika környéki építkezések során a hegy ÉNy-i és DK-i lábát levágták, középső részét a rámpának megfelelően elegyengették, a Szent György-hegy és a Várhegy közötti mély völgybe építették bele az alagutat ( Sötétkapu ) és a nagy pincerendszert. Az Esztergom birtoklásáért vívott harcok során az építményeiről híres középkori település teljesen megsemmisül. A királyi várost a török korban rác városnak hívták, mert rácok lakták. A török kiűzése után újjáépülő városban a vár és a Víziváros várfalain túl semmi nem marad épségben. A szétbontott romok helyén teljesen új alapokra, új alaprajz szerint épül az új Esztergom. Víziváros látképe Rüszten pasa fürdőivel az 1594-1595. évi ostrom idején, amikor a magyar támadók szétlőtték a várfalakat és a Szent Tamás-hegy lábánál lévő Hévíz-tó vizimalommal (Sibmacher metszete) Forrás: Meggyes Miklósné [szerk.]: Szent István városa Esztergom története

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 49 1.C. A VÉDETT MŰEMLÉKI ÉRTÉKEK TELEPÜLÉSI ÉRTÉKLELTÁRA 1.C.A. A VILÁGÖRÖKSÉGI, ÉS A VILÁGÖRÖKSÉGI VÁROMÁNYOS HELYSZÍNEK ÉS TERÜLETEK Az Örökségvédelmi Hatástanulmány a műemléki adatait a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügy és Örökségvédelmi Osztály (a továbbiakban: KEMKH) által vezetett hivatalos nyilvántartásra alapoztuk. A KEMKH 2017. júliusi adatszolgáltatása alapján Esztergom város területe három világörökségi várományos területtel érintett. A világörökségi várományos területek védőövezete is kijelölésre került. Ssz. 4. táblázat Világörökségi várományos területek Esztergomban Név Esztergomot érintő területe (ha) 1 Esztergom és Visegrád középkori magyar királyi központok, valamint az egykori Pilisi királyi erdő területe 4284,15 32,45 2 A római birodalom határai a római limes pannóniai Dunaparti határvonalának magyarországi szakasza 6,65 88,55 3 Magyarországi tájházak hálózata 0,03 - Forrás: KEMKH, Esztergom földhivatali alaptérképe 1.C.B. AZ ORSZÁGOS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG ELEMEI Műemlékek és műemléki környezetük A műemléki védettségről a 2001. évi LXIV. törvény rendelkezik az alábbi módon: Védőterület Esztergomot érintő területének nagysága (ha) 32. A nyilvántartott műemléki értékeket a miniszter rendeletben nyilvánítja műemlékké, aminek tartalmaznia kell: a) a védetté nyilvánítás tényét, b) a védetté nyilvánított műemléki érték meghatározását, a védelem célját, c) a védelem fajtáját (műemlék, műemléki terület), d) az egyedileg védett ingatlanra (ingatlanrészre) vonatkozó, elővásárlási joggal kapcsolatos rendelkezést, ha a védetté nyilvánítást megalapozó érték kiemelkedő jelentősége indokolja, e) a műemléknek kormányrendeletben meghatározott szempontjai szerinti kategóriába sorolását, f) a műemlék ingatlan (ingatlanrész) és a műemléki terület meghatározását, az azonosításához szükséges helyrajzi adatokkal. 32/A. A hatóság évente legalább egyszer javaslatot tesz a nyilvántartott műemléki értékek műemlékké nyilvánítására. 32/B. A műemléki védettség a védett műemléki érték értékleltárba vett, műemléki értéket megalapozó, hiteles alkotórészeire, tartozékaira, valamint beépített berendezési tárgyaira is kiterjed. 33. Egyes jelentős történeti és kulturális értékű, illetve veszélyeztetett helyzetű műemlékek és műemlékegyüttesek fokozott védelmét biztosítani kell. 34. A műemléket, valamint indokolt esetben fontosabb megközelítési pontjain a védett területet a hatóság a jellemző adatokat ismertető,,műemlék'' feliratú táblával jelöli meg.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 50 A KEMKH által vezetett, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (Kötv.) 71. (1) bekezdése szerinti központi, közhiteles hatósági nyilvántartás 2017. júliusi állapota szerint: Esztergom közigazgatási határain belül - 96 db műemléket, - 3 db műemlék tartozékot, - 83 db műemléki környezetet, és - 34 db nyilvántartott műemléket tartanak nyilván. A felülvizsgálat elkészítéséhez 2018-ban is megkérésre került az örökségvédelmi adatszolgáltatás, melyet 2018. áprilisi dátummal keltezett levélben a KEMKH meg is küldött, digitális adatainak tartalma viszont megegyezik a 2017-ben kapott adatokkal. Az örökségvédelmi bírságról szóló 191/2001. (X. 18.) Korm. rendelet 1. (3) bekezdése az alábbiak szerint rendelkezik: (3) A műemléket a bírság szempontjából a) I. kategóriába kell sorolni, ha a műemlék a (2) bekezdésben foglaltak tekintetében eszmei jelentősége és egyedisége révén országos szinten kiemelkedő műemléki jelentőséggel bír vagy jelentős gazdasági-fejlesztési potenciállal is rendelkezik, b) II. kategóriába kell sorolni, ha a műemlék nem tartozik az I. kategóriába. (4) A nyilvántartott műemléki érték a III. kategóriába tartozik. Esztergom területén 15 db I. bírság kategóriába sorolt műemlék található, míg a többi műemlék II. és III. bírság kategóriába tartozik. 5. táblázat I. bírságkategóriába sorolt műemlékek a nyilvántartás szerint Ssz. Törzsszám 1 2302 2 2304 Cím Berényi Zsigmond utca 2. Berényi Zsigmond utca 2. Név Bírság kategória Vizivárosi plébániatemplom I. Érseki Palota - múzeum I. 3 2329 Jókai u. 1. Egyemeletes lakóház I. 4 2342 Majer István u. Alagút I. 5 2520 PILISSZENTLÉLEK Pálos templomrom I. 6 2520 PILISSZENTLÉLEK Pálos kolostorrom I. Pálos templom- és 7 2520 PILISSZENTLÉLEK kolostorrom I. 8 2374 Sobieski sétány Védési ügyiratok 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16302 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16302 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17155 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 Városfalak a Dunaparton I. 863-0246/1952. KM Helyrajzi szám 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/5, 16238/6 16299, 16300, 16294, 16295, 16296, 16297,

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 51 9 2379 Szent István tér egykori érseki palota I. 10 2350 Szent István tér Főszékesegyház I. Szent István tér 11 2309 10. Érseki papnevelde I. Szent István tér 12 2310 12-14. Két kanonoki házsor I. 13 2379 Szent István tér 2 Régi királyi palota I. 14 2379 Szent István tér 2. Várkápolna I. 15 2350 Szt. István tér Bakócz Tamás kápolnája I. 16298, 16303, 16292, 16293/2, 16293/1 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16240 22509/1958. ÉM 120344/1958. 15923, 15924/1, MM 15924/2, 15924/3 22509/1958. ÉM 120344/1958. 15929, 15930, 15931, MM 15928, 16236 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 1620-58-19/1950. VKM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16240

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 52 6. táblázat Műemlékek, műemlék tartozékok és nyilvántartott műemlékek a nyilvántartás szerint Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 1. 2288 6154 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 1. Lakóház Műemlék II. 2. 2289 6155 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 7. Lakóház Műemlék II. 3. 2290 6158 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 22. Lakóház Műemlék II. 4. 2291 6159 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 24. Lakóház Műemlék II. 5. 2293 6218 Pázmány Péter u. 2. Székesegyházi könyvtár Műemlék II. Név Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19740 627133 272301 22509/1958. ÉM 19743, 120344/1958. MM 19744 627124 272347 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19782 626921 272539 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19781 626903 272556 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16321 626859 272581 6. 2294 6219 Pázmány Péter u. 4. Lakóház Műemlék II. 13336/1963. ÉM 16318 626840 272591 7. 2295 6208 Mindszenty József hercegprímás tér Mária oszlop Műemlék II. 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19786/5 626610 272642 8. 2296 6222 Pázmány Péter u. 18. Vízivárosi, v. ferences templom Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16306/2 626722 272598 9. 2297 6223 Pázmány Péter u. 18. v. Ferences rendház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16305 626704 272606 10. 2298 6220 Pázmány Péter u. 9. Ún. Polusin-ház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16253 626772 272632 11. 2299 6221 Pázmány Péter u. 13. Régi megyeháza (Balassa Bálint Múzeum) Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM, 1311/1963 16255 626737 272631 Műemlék 12. 2300 6213 Pázmány Péter utca 77. Lakóház (Balassa Bálint Múzeum) (nyilvántartott) III. 16262 626641 272660 13. 2301 6161 Batthyány Lajos u. 1. Lakóház Műemlék (nyilvántartott) III. 19804 626912 272609 14. 2302 6209 Berényi Zsigmond utca 2. Vizivárosi plébániatemplom Műemlék I. 1620-58-19/1950. VKM, 863-16302 626605 272628

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 53 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név Védelem Bírság kategória 15. 2303 6212 Berényi Zsigmond utca 1. Régi prímási palota Műemlék II. 16. 2304 6210 Berényi Zsigmond utca 2. Érseki Palota - múzeum Műemlék I. 17. 2305 6233 Szent István tér Szt. István szobor Műemlék II. 18. 2306 6234 Szent István tér Szt. László szobor Műemlék II. 19. 2307 6235 Szent István tér Boldog Özséb szobra Műemlék II. 20. 2308 6236 Szent István tér Kőrösi Márk szobra Műemlék II. 21. 2309 6241 Szent István tér 10. Érseki papnevelde Műemlék I. 22. 2310 6240 Szent István tér 12-14. Két kanonoki házsor Műemlék I. 23. 2311 6176 Bottyán János utca Belvárosi ferences templom Műemlék II. 24. 2312 6172 Bottyán János u. 3. Megyeháza Műemlék II. Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16264 626619 272678 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16302 626583 272659 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16239 626856 272911 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16239 626829 272955 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16239 626939 273031 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16239 626978 272960 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 15923, 15924/1, 15924/2, 15924/3 626766 272997 15929, 15930, 15931, 15928, 16236 626895 273081 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17320/1 626940 271840 1620-58-19/1950. VKM, 863-17357 626930 271952

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 54 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 25. 2313 6173 Bottyán János u. 5. Egyemeletes lakóház Műemlék II. 26. 2314 6174 Bottyán János u. 8. Név Védelem Bírság kategória Fősikola-épület. Volt bencés székház Műemlék II. 27. 2315 6175 Bottyán János u. 9. Ún. Matyasovszky-ház Műemlék II. 28. 2316 16190 Bottyán János u. 10 Iskola Műemlék II. 29. 2316 6177 Bottyán János utca, Főapát köz v. ferences rendház Műemlék II. 30. 2317 6178 Búbánatvölgy Őrtorony romja Műemlék II. 31. 2318 6180 Deák Ferenc u. 2. Iskola és levéltár Műemlék II. 32. 2319 6179 Deák Ferenc u. 1-3. Ún. Obermayer-ház Műemlék II. 33. 2320 6181 Deák Ferenc u. 5. Ún. Lieb-ház Műemlék II. Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17358 626923 271925 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM, 14297/1960. ÉM[- MM] 17324 626962 271942 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17364 626911 271886 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 17320/2, 120344/1958. MM 17320/1 626995 271864 22509/1958. ÉM 17320/1, 120344/1958. MM 17320/2 626941 271883 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM, 31/2014. (IV. 10) BM 0856/16 632358 274455 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17356 626900 272012 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17386 626883 272030 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17383 626867 272016

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 55 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 34. 2321 6182 Deák Ferenc u. 6. Ún. Tindler-ház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17360 626856 271962 Műemlék 35. 2322 6184 Deák Ferenc u. 14. Lakóház (nyilvántartott) III. 17086 626812 271859 36. 2323 6185 Deák Ferenc u. 26. Lakóház Műemlék (nyilvántartott) III. 17096 626772 271784 37. 2324 6153 Babits Mihály utca 11/a. Babits Mihály nyaralója Műemlék II. 19520 627766 271916 38. 2325 6265 Kertváros, Damjanich János utca 47. Szentháromság-szobor Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 296 626035 266618 Főapát köz, Bottyán János utca 1., Műemlék 39. 2326 6188 Kossuth Lajos utca Bányagépipari technikum (nyilvántartott) III. 17322 626965 271898 40. 2327 6229 Rudnay Sándor tér Szent Anna /u.n.kerek/ templom Műemlék II. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17611 626941 271232 41. 2328 6190 Imaház utca Szt. István-kápolna Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19931 627227 272380 42. 2329 6193 Jókai u. 1. Egyemeletes lakóház Műemlék I. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17155 626880 271822 Műemlék 43. 2330 6194 Jókai u. 11. udvarán Két kőoroszlán (nyilvántartott) III. 17149 626839 271764 44. 2331 6195 Jókai u. 23. Lakóház Műemlék (nyilvántartott) III. 17141 626803 271685 45. 2332 6196 Jókai u. 35. Lakóház Műemlék (nyilvántartott) III. 17131, 17132, 626762 271597 Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 56 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 52. 2339 6203 Kossuth Lajos utca 62-62/a Dóczy-ház (Egykori fogadalmi templom és aggok háza) Műemlék II. Műemlék 53. 2340 6204 Kossuth Lajos u. 65. Ún. Horváth-ház (nyilvántartott) III. Név 17133, 17134 46. 2333 6242 Szent Tamás-hegy Kálvária-kápolna Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 20099 627026 272594 47. 2334 6243 Szent Tamás-hegy Kálvária Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 20064 627015 272620 48. 2335 6215 48-as tér, Knézich Károly utca sarok Rk. plébániaház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 15771 626778 273479 Műemlék 49. 2336 6200 Kossuth Lajos u. 3. Lakóház (nyilvántartott) III. 17351 627083 272164 50. 2337 6201 Kossuth Lajos u. 13. Lakóház, ún. Niedermann-ház Műemlék (nyilvántartott) III. 17342 627062 272055 51. 2338 6202 Kossuth Lajos u. 60. Gör. kel. templom Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17513, 17512 627059 271575 17527, 17528, 17529, 22509/1958. ÉM 17530, 120344/1958. MM 17525 627033 271556 54. 2341 6205 Kölcsey Ferenc utca Káptalanház Műemlék II. 55. 2342 6207 Majer István u. Alagút Műemlék I. 56. 2343 6214 48-as tér Szt. György-mezei r. k. templom Műemlék II. Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 17298, 17296 626987 271504 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 19717/2 627258 272339 16238/1, 16238/3, 863-0246/1952. KM, 16238/4, 22509/1958. ÉM 16238/5, 120344/1958. MM 16238/6 626827 272862 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 15673 626837 273503

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 57 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 57. 2344 6198 Óvoda utca 8. Lakóház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16309/1, 16309/2 626746 272559 58. 2345 6186 Dobogókői út Rozália-kápolna Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 18809/2 627543 271265 59. 2346 6227 Deák Ferenc utca Belvárosi r.k.plébániatemplom Műemlék II. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17366 626830 271902 Szentgyörgymezői temető, Kiss Ernő utca, Bátori Schulz Bódog Műemlék 60. 2349 6246 utca Miklósffy-kápolna (nyilvántartott) III. 15629/2 627034 273746 61. 2350 16658 Szt. István tér Bakócz Tamás kápolnája Műemlék I. 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16240 626719 272848 62. 2350 6238 Szent István tér Főszékesegyház Műemlék I. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16240 626705 272857 63. 2351 6237 Szent István tér Mária-szobor Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16240 626650 272889 64. 2352 6247 Széchenyi István tér 1., Deák Ferenc utca 2., Bottyán János utca 1. Városháza Műemlék II. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17355, 17356 626943 271985 65. 2353 6248 Széchenyi tér 3. Ún. Müller-ház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17336 626998 272024 66. 2354 6249 Széchenyi tér 4. Lakóház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17394 626911 272065 Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 58 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 67. 2355 6250 Széchenyi tér 6. Lakóház Műemlék II. 68. 2356 6251 Széchenyi tér 7. ház Műemlék II. 69. 2357 6252 Széchenyi tér 12. Ún. Frey-ház Műemlék II. 70. 2358 6254 Széchenyi tér 14. Lakóház Műemlék II. 71. 2359 6255 Széchenyi tér 15. Ún. Pozzi-ház Műemlék II. 72. 2360 6257 Széchenyi tér 19. Lakóház Műemlék II. Széchenyi István tér 21., Kossuth 73. 2361 6258 Lajos utca 5. Takarékpénztár Műemlék II. 74. 2362 6259 Széchenyi tér 22. v. Járásbíróság Műemlék II. 75. 2363 6260 Széchenyi István tér 23. Lakóház Műemlék II. 76. 2364 6261 Széchenyi tér 24-26. Egyemeletes lakóház Műemlék II. Széchenyi István tér 25., Kossuth 77. 2365 6262 Lajos utca 1. Ún. Rochlitz-patika Műemlék II. Műemlék 78. 2366 6256 Széchenyi tér 16. Középkori ház alapfalai (nyilvántartott) III. 79. 2367 6230 Rudnay Sándor tér Szobortalapzat Műemlék II. Név Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17395, 17396 626921 272069 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17339 627008 272049 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17404 626948 272105 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17405 626961 272113 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17345 627031 272104 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17348 627046 272128 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17350 627057 272148 22509/1958. ÉM 17414, 120344/1958. MM 17415 627011 272156 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17351 627071 272170 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17417 627029 272171 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17352 627084 272183 17410, 17411 626980 272117 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17611 626927 271240

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 59 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 80. 2368 6226 Petőfi Sándor utca 46., Belvárosi temető Ravatalozó-kápolna Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 18839 627433 271665 81. 2369 6192 IV. Béla király utca 3., Bottyán János utca R. k. plébániaház Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 17369 626893 271847 Műemlék 82. 2370 6199 Kis-Duna sétány 36. Lakóház (nyilvántartott) III. 17072 626730 271811 83. 2371 6263 Kovácsi utca Szent János-templomrom Műemlék (nyilvántartott) III. 18146/4, 18146/5, 18146/6, 18146/7, 18146/8, 18146/9, 18146/10, 18146/11, 18146/2, 18146/3 627146 270592 84. 2372 6231 Simor János u. 28. Lakóház Műemlék (nyilvántartott) III. 19385 627197 272056 85. 2373 6232 Simor János u. 128. Szegényházi templom Műemlék (nyilvántartott) III. 19271 627200 271353 863-0246/1952. KM, 86. 2374 13167 Berényi Zsigmond u. 20. Veprech-torony Műemlék II. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16291/2, 16290 626514 272952 87. 2374 13168 Katona István utca Védelem Bírság kategória Városfal szakasza, Mattyasovszkybástya Műemlék II. Védési ügyiratok Helyrajzi szám 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16309/2 16299, 16300, 16294, 16295, 16296, 88. 2374 16493 Sobieski sétány Városfalak a Dunaparton Műemlék I. 863-0246/1952. KM EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 60 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 16297, 16298, 16303, 16292, 16293/2, 16293/1 89. 2374 18038 Kis-Duna sétány Hévizi-erőd - Hévízfürdő rondella Műemlék II. 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16315/4 90. 2379 16654 Szent István tér 2 Régi királyi palota Műemlék I. 1620-58-19/1950. VKM, 863-0246/1952. KM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 626717 272703 91. 2379 16655 Szent István tér 2. Várkápolna Műemlék I. 1620-58-19/1950. VKM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 626722 272711 92. 2379 16657 Szent István tér egykori érseki palota Műemlék I. 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 16242 626689 272754 93. 2520 13676 PILISSZENTLÉLEK Pálos templomrom Műemlék I. 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 634689 265715 94. 2520 13677 PILISSZENTLÉLEK Pálos kolostorrom Műemlék I. 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 634701 265679 95. 2520 6266 PILISSZENTLÉLEK Pálos templom- és kolostorrom Műemlék I. 863-4/1953. FOM, 22509/1958. ÉM 120344/1958. MM 01061 Műemlék 96. 2523 16066 Vásártér u. 17. "Királykút" (nyilvántartott) III. 16238/3 626867 272907 Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 61 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 97. 8795 16252 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 14. melléképületek Műemlék (nyilvántartott) III. 19759 626952 272397 98. 8795 6156 Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Fürdő Szálló Műemlék (nyilvántartott) III. 19759 627035 272465 99. 8796 16297 Berényi Zsigmond u. 18. minaret maradvány Műemlék [tartozék] II. Á/1826/1976. ÉVM 22.781/1976. MM 16291/2, 16290 626519 272953 Á/1826/1976. ÉVM 16290, 16291/2, 100. 8796 6170 Berényi Zsigmond u. 18. Ozicseli Hadzsi Ibrahim dzsámi Műemlék II. 22.781/1976. MM 16292 626520 272947 Lakóépület, földszintjén Műemlék 101. 9479 6264 Vörösmarty Mihály u. 2. kávéházzal (nyilvántartott) III. 19738 627151 272283 Műemlék 102. 9480 16253 Óvoda u. 6. gazdasági épületek [tartozék] II. 9494/1983. OMF 16310 626765 272563 103. 9480 6197 Óvoda utca 6. Lakóház Műemlék II. 9494/1983. OMF 16310 626750 272573 Műemlék 104. 10192 6160 Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 37. lakóépület (nyilvántartott) III. 19794 626986 272522 Volt "primási gépgyár", ma iroda 16289, 105. 10193 6171 Berényi Zsigmond utca és öltözőép. Műemlék II. 14689/1988. OMF 16290 626518 272959 Műemlék 106. 10194 16261 Dobozi Mihály u. 9. melléképület (nyilvántartott) III. 15976 627207 273073 107. 10194 6187 Dobozi Mihály utca lakóépület Műemlék (nyilvántartott) III. 15976 627206 273096 108. 10274 6163 Batthyány Lajos utca lakóépület Műemlék (nyilvántartott) III. 19814 626992 272722 17420, 109. 10275 6206 Lőrinc u. 2-10. lakóház és irodaház, v. takarékpénztár 17421, 17422 626940 272253 110. 10279 6168 Berényi Zsigmond u. 4. lakóépület, ma vendéglő Védelem Bírság kategória Műemlék (nyilvántartott) III. Műemlék (nyilvántartott) III. Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 16300, 16301 626560 272764

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 62 Ssz. Törzsszám Azonosító 111. 10280 6169 Berényi Zsigmond u. 8. Lakóház Cím Név Védelem Bírság kategória Műemlék (nyilvántartott) III. Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta 16297, 16298 626551 272799 112. 10703 6167 Berényi Zsigmond u. 5. lakóház v. iskola Műemlék II. 1490/1992. OMF 16267 626597 272717 113. 10704 6191 Imaház u. 2/b. Technika Háza, egykori zsinagóga Műemlék II. 1488/1992. OMF 19839 627166 272453 114. 10706 6183 Deák Ferenc u. 7. lakóház Műemlék II. 1495/1992. OMF 17382 626854 272001 115. 10712 16267 Pázmány Péter u. 1., 1/a. gazdasági épületek Műemlék [tartozék] II. 19/2/1992. OMF 16247, 16248, 16249 626861 272665 116. 10712 6217 Pázmány Péter u. 1., 1/a. lakóház és vendéglő Műemlék II. 19/2/1992. OMF 16247, 16248, 16249 626854 272632 Műemlék 117. 10713 16269 Batthyány Lajos u. 9. gazdasági épület (nyilvántartott) III. 19810 626984 272672 118. 10713 6162 Batthyány Lajos u. 9. lakóház és "Csülök csárda" Műemlék (nyilvántartott) III. 19810 626965 272675 119. 10714 6225 Petőfi Sándor u. 42. Lakóház kapuja Műemlék (nyilvántartott) III. 19005 627394 271710 120. 10715 6211 Berényi Zsigmond utca 3. plébániaház Műemlék II. 1487/1992. OMF 16265 626604 272698 Műemlék 121. 10722 6157 Pázmány Péter utca 20. lakóház (nyilvántartott) III. 19784 626938 272522 122. 10727 6253 Széchenyi tér 13. lakóház Műemlék II. 1748/1992. OMF 17344 627018 272092 123. 10734 6244 Bánomi út 2. Ecce homo szobor Műemlék II. 1677/1992. OMF 7023/3 628294 273370 124. 10743 6216 48-as tér Nep. Szt. János szobor Műemlék II. 1686/1992. OMF 15806, 15672 626816 273475 125. 10744 6189 Hunyadi János u. 6-10. között kőkereszt Műemlék II. 1687/1992. OMF 15539/2, 15540 627085 273301 126. 10745 6164 Belvárosi temető, Petőfi Sándor utca kő temetőkereszt Műemlék II. 1688/1992. OMF 18838 627462 271607

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 63 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név 127. 10746 6245 Jánoskúti út Kőkereszt Műemlék II. 1671/1992. OMF 16102 627986 272781 Műemlék 128. 10747 6228 Deák Ferenc utca Szt. Antal szobor (nyilvántartott) III. 17372 626793 271920 129. 10846 6267 PILISSZENTLÉLEK, Hunyadi János u. 42. Népi lakóépület (tájház) Műemlék II. 14/1994. (IV. 29.) KTM-MKM 40092 634584 264807 Szent István Artézi Fürdő Műemlék 19786/4, 19792, 19794, 19793, 19786/1, 19759, 19786/5, 130. 11216 11675 Pázmány Péter 35.-37. együttese (nyilvántartott) III. 19786/6 626970 272472 131. 11340 12232 Duna-medrében az 1721,5 fkm-nél szénrakodótorony Műemlék II. 9/2009. (III. 6.) OKM 0959/7 624456 270149 132. 11341 12095 Lőrinc utca 17. Megyei tisztviselő bérház Műemlék II. 9/2009. (III. 6.) OKM 19762/2 626947 272286 133. 11342 11944 Szent István tér 5. Kanonoki ház Műemlék II. 9/2009. (III. 6.) OKM 15956 627006 273032 Védelem Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 64 7. táblázat Műemléki környezetek a nyilvántartás szerint Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 1. 11341 13862 Lőrinc utca 17. tisztviselő bérház műemléki környezete 2. 4318 19263 Esztergom műemléki jelentőségű terület ex-lege műemléki környezete 3. 2295 19264 Mária oszlop ex-lege műemléki környezete 4. 2297 19265 v. Ferences rendház ex-lege műemléki környezete Név Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória II. Védési ügyiratok 9/2009. (III. 6.) OKM Helyrajzi szám 17420, 17421, 17422, 17423/1, 17423/2, 19762/1, 17423/3, 19763 17424/2, 17531, 17532, 17533, 17534, 17560/1, 17561, 17562, 17581, 17582, 17583, 17584, 17045/5, 17586, 16383, 16324, 0959/7, 17449, 17450, 0952, 17045/9, 17455, 17456, 17459, 17461, 17467, 17468, 17469, 17471, 17472, 17473, 17475/1, 17476, 17477, 17478/1, 17486, 17487/1, 17491, 17492, 17497, 17498, 17504, 17505, 17511, 17512, 17513, 17527, 17529, 19368/3, 19376, 19377, 19378/1, 19381, 17045/8, 17045/4, 17044, 16446/4, 16446/3, 16445/5, 16444, 16443, 17585, 16982, 17043, 17038, 17037, 17036, 17035, 17034, 17003, 17002/1, 16446/2, 17587, 17588, 17608/2, 17451, 17453, 19382, 19385, 19386/2, 19388, 19389, 19392, 19393, 19396, 19397, 19400, 19401, 19403, 19404, 19406, 19407, 19411, 19425, 19428, 19433, 19435, 19440, 19717/2, 19725, 19726/1, 19726/3, 19727/1, 19727/2, 19729, 19730, 19845, 19915, 19919, 19920, 19923, 19924, 19925, 19926, 19927, 19928, 19930, 19931, 19833, 19823, 19857, 19849/2, 19822/2, 19822/1, 19826, 19824, 19825, 19856, 19853, 15951, 15932, 15950, 15954, 15952, 15934, 15505, 19802, 19818, 16211/3, 15467/1, 15500, 19817, 15964/2, 15467/2, 15486, 15922, 16286, 16245/3, 19914, 19846, 15906, 15907, 19847, 19848, 19850, 19861, 19831, 19830, 19849/4, 19828, 19829, 19827, 19858, 19849/3, 15949, 16225, 16224, 17000, 16989, 16988, 16984, 16983, 16981, 16975, 16974, 16973, 16966/2, 16966/4, 16965, 16962, 16961, 16956, 16955, 16954, 19832, 16221, 16220, 16218, 16217, 15905/2, 15904, 15901, 15900, 15899, 15889 16260, 16261, 16302, 16305, 16307, 19786/1, 19786/3, 19786/5, 16262, 16264, 16265, 16285, 16304 16255, 16256, 16257, 16258, 16259, 16260, 16261, 16302, 16304, 16306/2, 16306/3, 16307, 16308, 19786/1, 19786/3, 19786/5

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 65 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 5. 2317 27840 Őrtorony romja ex-lege műemléki környezete 6. 2288 28168 Lakóház ex-lege műemléki környezete 7. 2289 28169 Lakóház ex-lege műemléki környezete 8. 2290 28171 Lakóház ex-lege műemléki környezete 9. 2291 28173 Lakóház ex-lege műemléki környezete 10. 10745 28177 kő temetőkereszt ex-lege műemléki környezete 11. 10703 28178 lakóház v. iskola ex-lege műemléki környezete 12. 8796 28181 Ozicseli Hadzsi Ibrahim dzsámi ex-lege műemléki környezete 13. 10193 28182 Volt "primási gépgyár", ma iroda és öltözőép. ex-lege műemléki környezete 14. 2312 28183 Megyeháza ex-lege műemléki környezete 15. 2313 28184 Egyemeletes lakóház ex-lege műemléki környezete 16. 2314 28185 Fősikola-épület. Volt bencés székház ex-lege műemléki környezete 17. 2315 28186 Ún. Matyasovszky-ház ex-lege műemléki környezete Név Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 0852, 0856/10, 0856/17, 0857, 11158, 10969, 10947/22, 0954/6 19737, 19738, 19739, 19741, 19758/2, 19758/3, 19760/16, 19760/7, 19760/34 19733, 19735, 19742, 19745, 19746, 19750, 19758/2, 19758/3, 19760/3, 19760/34 19779, 19781, 19783, 19784, 19786/1, 19786/4, 19797, 19798, 19799, 19786/6 19779, 19780, 19782, 19786/1, 19786/4, 19786/6, 19799, 19800 18836, 18837, 18839, 18840, 18841, 18843, 18996, 18997, 19006, 19007, 19008, 19009, 19010, 19012, 19057/1, 19143, 19147, 19148, 19151/2, 19152, 19157, 19158, 19160, 19162, 19168 16265, 16266, 16268, 16285, 16302 0959/7, 16240, 16289, 16293/1, 16303, 16284, 16285, 16241 0959/7, 16287, 16288, 16291/2, 16303 17324, 17354, 17355, 17356, 17358, 17359, 17360, 17371, 17379, 17382, 17383 17322, 17324, 17354, 17357, 17359, 17363 17322, 17323, 17326, 17327, 17354, 17355, 17357, 17358 17320/1, 17354, 17363, 17366, 17367

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 66 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 18. 2311 28187 Belvárosi ferences templom ex-lege műemléki környezete Név 19. 2316 28188 v. ferences rendház ex-lege műemléki környezete 20. 2319 28189 Ún. Obermayer-ház ex-lege műemléki környezete 21. 2318 28190 Iskola és levéltár ex-lege műemléki környezete 22. 2320 28191 Ún. Lieb-ház ex-lege műemléki környezete 23. 2321 28192 Ún. Tindler-ház ex-lege műemléki környezete 24. 10706 28194 lakóház ex-lege műemléki környezete 25. 2345 28197 Rozália-kápolna ex-lege műemléki környezete 26. 10744 28200 kőkereszt ex-lege műemléki környezete 27. 2328 28201 Szt. István-kápolna ex-lege műemléki környezete 28. 10704 28202 Technika Háza, egykori zsinagóga ex-lege műemléki környezete 29. 2369 28203 R. k. plébániaház ex-lege műemléki környezete 30. 2329 28205 Egyemeletes lakóház ex-lege műemléki környezete Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 17249, 17250, 17251, 17252, 17318, 17319, 17320/2, 17321, 17322, 17354, 17363, 17364, 17367, 17368, 17369, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17471, 17473, 17157, 17158 17157, 17158, 17249, 17250, 17251, 17252, 17318, 17319, 17321, 17322, 17354, 17363, 17364, 17367, 17368, 17369, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17471, 17473, 17476 17353, 17355, 17356, 17371, 17383, 17385, 17387, 17388, 17391 17355, 17357, 17383, 17386, 17387, 17353, 17371 17356, 17357, 17371, 17381, 17382, 17384, 17385, 17386 17357, 17359, 17361, 17371, 17378, 17379 17357, 17371, 17379, 17380, 17381, 17383, 17384 19107, 18482/1, 18482/3, 18482/4, 18739/22, 18742, 18802, 18809/1, 18810/1, 18811, 19009, 19107, 18801 15525, 15526, 15570, 15572, 15539/1 19717/13, 19717/14, 19725, 19726/1, 19726/3, 19727/1, 19727/2, 19728, 19757, 19930, 19430 19833, 19836, 19837, 19838, 19840, 19849/2, 19849/3, 19850, 19853, 19855, 19856, 19857 17155, 17156, 17319, 17320/1, 17354, 17366, 17368, 17370 17087, 17088, 17089, 17154, 17157, 17159, 17319, 17369, 17370, 17156

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 67 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 31. 9480 28209 Lakóház ex-lege műemléki környezete 32. 2344 28210 Lakóház ex-lege műemléki környezete 33. 2338 28215 Gör. kel. templom ex-lege műemléki környezete 34. 2339 28216 Dóczy-ház (Egykori fogadalmi templom és aggok háza) exlege műemléki környezete 35. 2341 28218 Káptalanház ex-lege műemléki környezete Név 36. 2342 28222 Alagút ex-lege műemléki környezete 37. 2302 28224 Vizivárosi plébániatemplom ex-lege műemléki környezete 38. 2304 28225 Érseki Palota - múzeum exlege műemléki környezete 39. 10715 28226 plébániaház ex-lege műemléki környezete 40. 2303 28227 Régi prímási palota ex-lege műemléki környezete 41. 2343 28230 Szt. György-mezei r. k. templom ex-lege műemléki környezete 42. 2335 28232 Rk. plébániaház ex-lege műemléki környezete Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 16306/3, 16308, 16309/1, 16311, 16309/2 16306/3, 16307, 16308, 16310, 16311, 16314, 16315/4, 16315/5, 16323/1, 16323/2, 16324, 16305 17305, 17306, 17307, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17511, 17514, 17524, 17525, 17528, 17529 17304, 17305, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17512, 17524, 17526, 17531, 17532 19430, 19440, 19457/5, 19459, 19717/14, 19717/16, 19717/21, 19718, 19719, 19720/1, 19721, 19724, 19725, 19726/3, 19727/2, 19728, 19731, 19732, 19757, 19931 15927, 15955, 15964/1, 15964/2, 15964/3, 16200/31, 16206, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16239, 16240, 16242, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 15926/2 16259, 16260, 16261, 16262, 16264, 16267, 16268, 16269, 16270, 16271, 16272, 16285, 16300, 16301, 16303, 16304, 16305, 16307, 16323/1, 16323/2, 16324, 19786/1, 19786/3, 19786/5, 0959/7 0959/7, 16259, 16260, 16261, 16262, 16264, 16267, 16268, 16269, 16270, 16271, 16272, 16285, 16300, 16301, 16303, 16304, 16305, 16307, 16323/1, 16323/2, 16324, 19786/1, 19786/3, 19786/5 16263, 16264, 16266, 16267, 16285, 16302 16285, 16302, 19262, 19263, 19265, 19266, 19786/3, 19786/5 15613, 15665, 15666, 15670/1, 15675, 15676, 15677, 15771, 15772/1, 15772/2, 15806, 15670/2, 15671, 15678 15613, 15672, 15673, 15674, 15677, 15770, 15772/1, 15772/2, 15773, 15774, 15775, 15780, 15806, 15761, 15735, 15720, 15702

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 68 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 43. 10743 28234 Nep. Szt. János szobor ex-lege műemléki környezete 44. 10712 28235 lakóház és vendéglő ex-lege műemléki környezete 45. 2293 28237 Székesegyházi könyvtár exlege műemléki környezete 46. 2294 28239 Lakóház ex-lege műemléki környezete 47. 2298 28240 Ún. Polusin-ház ex-lege műemléki környezete 48. 2299 28241 Lakóház ex-lege műemléki környezete 49. 2296 28242 Vízivárosi, v. ferences templom ex-lege műemléki környezete 50. 2368 28255 Ravatalozó-kápolna ex-lege műemléki környezete 51. 2346 28256 Belvárosi r.k.plébániatemplom ex-lege műemléki környezete 52. 2327 28258 Szent Anna /u.n.kerek/ templom ex-lege műemléki környezete 53. 2367 28259 Szobortalapzat ex-lege műemléki környezete Név 54. 2305 28262 Szt. István szobor ex-lege műemléki környezete 55. 2306 28263 Szt. László szobor ex-lege műemléki környezete Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 15673, 15677, 15678, 15702, 15720, 15735, 15770, 15771, 15575 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 16245/1, 16245/2, 16245/3, 16246, 16250, 16317, 16318, 16321, 16322, 19780, 19786/1, 19786/3, 19786/5, 19786/6 16245/1, 16245/2, 16246, 16247, 16248, 16317, 16318, 16319, 16320, 16322, 19779, 19780, 19786/1, 19786/3, 19786/5, 19786/6 16248, 16249, 16317, 16321, 19786/1, 19786/3, 19786/5 16241, 16242, 16243, 16252, 16254, 16308, 16313, 19786/1, 19786/3, 19786/5 16241, 16242, 16254, 16256, 16306/2, 16306/3, 19786/1, 19786/3, 19786/5, 16305 16255, 16305, 16306/3, 19786/1, 19786/3, 19786/5 18838, 18921, 19006, 19008, 19163, 19166 16443, 17363, 17364, 17365, 17367, 17368, 17369, 17370, 17371, 17372, 17373/1, 17373/2, 17374, 17375, 17376 17734/2, 16926/2, 16928, 16929/2, 16929/1, 16929/8, 16930, 17614, 17615, 17616, 17699, 17731, 17732, 17692/1, 17692/2, 17612, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17608/2, 17610 17734/2, 16926/2, 16928, 16929/2, 16929/1, 16929/8, 16930, 17614, 17615, 17616, 17699, 17731, 17732, 17692/1, 17692/2, 17612, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17608/2, 17610 15492, 15925, 15926/2, 15927, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/6, 16240 15492, 15925, 15926/2, 15927, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/6, 16240

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 69 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 56. 2307 28265 Boldog Özséb szobra ex-lege műemléki környezete 57. 2308 28267 Kőrösi Márk szobra ex-lege műemléki környezete 58. 2351 28270 Mária-szobor ex-lege műemléki környezete Név 59. 2350 28272 Főszékesegyház ex-lege műemléki környezete 60. 2310 28275 Két kanonoki házsor ex-lege műemléki környezete 61. 2309 28277 Érseki papnevelde ex-lege műemléki környezete 62. 2333 28278 Kálvária-kápolna ex-lege műemléki környezete 63. 2334 28280 Kálvária ex-lege műemléki környezete 64. 10734 28281 Ecce homo szobor ex-lege műemléki környezete Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 15492, 15925, 15926/2, 15927, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/6, 16240 15492, 15925, 15926/2, 15927, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/6, 16240 15492, 15926/2, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/6, 16239, 16241, 16242, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 16270, 16271, 16273, 16274, 16275, 16276, 16277, 16279, 16280, 16281, 16282, 16283, 16284, 16285, 16289, 16290, 16291/2, 16292, 15924/1, 15924/2, 15924/3, 15925 15492, 15924/1, 15924/2, 15924/3, 15925, 15926/2, 15955, 15956, 15964/1, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/6, 16239, 16241, 16242, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 16270, 16271, 16273, 16274, 16275, 16276, 16277, 16279, 16280, 16281, 16282, 16283, 16284, 16285, 16292, 16287 15492, 15922, 15924/1, 15924/2, 15926/1, 15926/2, 15927, 15932, 15934, 15952, 15953, 15955, 16226, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/6, 16239, 16240, 16242, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 16245/2, 16245/3, 16246, 16247, 16248, 16249, 16250, 16251, 16252, 16253, 16254, 16255, 16256, 16257, 16258, 19803, 19808, 19809, 19810, 19811, 19812, 19813, 19814 15735, 15907, 15908, 15909/1, 15909/2, 15910/2, 15911, 15922, 15925, 15926/1, 15926/2, 15931, 15932, 15933, 15934, 15936, 16239, 16240, 16241, 16286, 16287, 15921, 15920, 15888, 15885, 15861, 15736, 15734 19818, 20064, 20090, 20093/2, 20096 19817, 19818, 20049, 20061, 20062, 20063, 20076, 20078, 20079, 20090, 20096, 20098, 20099, 20065, 20067, 20051, 20068, 20069, 20073, 20072, 20074 0707/2, 0701/16, 0701/15, 0701/14, 7026/1, 7026/2, 7023/4, 7023/5, 7022

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 70 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 65. 10746 28284 Kőkereszt ex-lege műemléki környezete 66. 2352 28287 Városháza ex-lege műemléki környezete 67. 2353 28288 Ún. Müller-ház ex-lege műemléki környezete 68. 2354 28289 Lakóház ex-lege műemléki környezete 69. 2355 28290 Lakóház ex-lege műemléki környezete 70. 2356 28302 ház ex-lege műemléki környezete 71. 2357 28303 Ún. Frey-ház ex-lege műemléki környezete 72. 10727 28304 lakóház ex-lege műemléki környezete 73. 2358 28305 Lakóház ex-lege műemléki környezete 74. 2359 28307 Ún. Pozzi-ház ex-lege műemléki környezete 75. 2360 28309 Lakóház ex-lege műemléki környezete 76. 2361 28310 Takarékpénztár ex-lege műemléki környezete 77. 2362 28311 v. Járásbíróság ex-lege műemléki környezete 78. 2363 28313 Lakóház ex-lege műemléki környezete Név Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 16104/6, 16104/5, 16104/4, 16103, 16101/7, 16101/6, 16101/2, 16093/2, 20201, 20202, 16056/1, 20272 17324, 17326, 17330, 17331, 17334, 17336, 17337, 17339, 17340, 17341, 17344, 17354, 17371, 17383, 17386, 17387, 17388, 17389, 17394, 17395, 17399, 17400, 17404, 17405, 17411, 17353, 17357 17331, 17332, 17334, 17335, 17337, 17338, 17353, 17389, 17394, 17395 17334, 17336, 17353, 17389, 17390, 17391, 17393, 17395, 17396 17336, 17353, 17393, 17394, 17397, 17398, 17399 17337, 17338, 17340, 17342, 17353, 17394, 17395, 17399, 17400 17340, 17341, 17353, 17400, 17403, 17405, 17406 17341, 17342, 17345, 17353, 17404, 17405, 17411, 17343 17341, 17344, 17353, 17403, 17404, 17406, 17410, 17411 17343, 17344, 17346, 17347, 17353, 17411, 17412, 17413 17346, 17347, 17349, 17350, 17353, 17414 17348, 17349, 17351, 17353, 17414, 17417, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17425/1, 17425/2, 17428/1, 17429 17347, 17348, 17350, 17353, 17409/2, 17412, 17413, 17416, 17417 17350, 17352, 17353, 17417, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17425/1

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 71 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 79. 2364 28314 Egyemeletes lakóház ex-lege műemléki környezete 80. 2365 28316 Ún. Rochlitz-patika ex-lege műemléki környezete 81. 2325 28322 Szentháromság-szobor ex-lege műemléki környezete 82. 2520 28323 Pálos templom- és kolostorrom ex-lege műemléki környezete 83. 10846 28324 Népi lakóépület (tájház) exlege műemléki környezete Név Védelem Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Műemléki környezet Bírság kategória Védési ügyiratok Helyrajzi szám 17350, 17351, 17352, 17353, 17414, 17415, 17416, 17419, 17422 17351, 17353, 17417, 17422, 17423/2, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17425/1, 19409, 19758/2, 19758/3, 19758/4, 17423/3 297, 332/3, 332/2, 333/2, 334, 335, 336, 295, 632/2, 632/6, 632/5, 1071, 1072, 1073, 1074/1 067/1, 049/9, 049/3, 049/2, 049/1, 049/10, 049/11, 048/2, 046/245, 046/246, 046/247 93, 90, 91, 89, 84, 115, 128, 243, 245

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 72 A műemlékvédelem sajátos tárgyai Történeti kertek A történeti kertekről a 2001. évi LXIV. törvény 36. -a rendelkezik az alábbi módon: 36. (1) A történeti kert történeti vagy művészeti értékkel bíró, önállóan vagy más műemléki értékhez kapcsolódóan, illetve a történeti településszerkezet részeként megjelenő kertépítészeti alkotás, zöldfelület vagy park. (2) A kiemelkedő jelentőségű történeti kert általános védelemben részesíthető, műemlékké nyilvánítható. (3) A történeti kertet lehetőleg eredeti rendeltetésének megfelelően, teljes eredeti területére kiterjedően kell védelem alá helyezni. (4) A műemléki védelem alatt álló történeti kert egésze nem számolható fel, annak védett részei nem szüntethetők meg. Esztergom területén 1 db történeti kert található. 8. táblázat Esztergom Város területén található történeti kertek Ssz. Azonosító Kert neve Kert értéke, jelentősége WGS84 szélességi koordináta WGS84 hosszúsági koordináta 1. 343 Püspökkert-Várkert települési jelentőségű 47.795736 18.738115 Forrás: http://www.historicgarden.net/?orszag=1&megye=12&varos=343&nyelv=hu Történeti temetkezési helyek A történeti temetkezési helyekről a 2001. évi LXIV. törvény 37. -a rendelkezik az alábbi módon: 37. (1) Védelemben kell részesíteni azokat a történeti temetkezési emlékhelyeket vagy a helyeket (történeti temetőket és temetkezési emlékhelyeket) vagy ezek meghatározott részeit, különösen a sírjeleket, síremlékeket, sírépítményeket, amelyek műemléki értékei a magyar történelem, a vallás, a kultúra és művészet sajátos kifejezői, illetve emlékei. (2) Műemléki védelemben részesíthető: a) a temető egész területe; b) a temető körülhatárolt területrésze; c) a sírjel, síremlék, sírépítmény; d) síremlékcsoportok, sírjel, sírépítmény együttesek, vagy azok megjelenése, látványa; e) a temető egyéb építménye, tartozéka, illetve eleme; f) temetkezési emlékhely. (3) Műemléki védelem alatt álló történeti temetkezési hely, illetve azok részei nem szüntethetők meg, valamint e törvény alapján védett sírjel, síremlék, sírépítmény nem bontható el. A KEMKH 2018. áprilisi adatszolgáltatásában Esztergom területén történeti temetkezési helyekről nem tett említést. Nemzeti sírkert A Nemzeti Örökség Intézete honlapja a nemzeti sírkertekről az alábbi tájékoztatást adja:

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 73 A nemzeti sírkert a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság (NEKB) által annak minősített temető, hősi temető, hősi temetési hely, továbbá temetkezési emlékhely, kegyeleti emlékhely, temetési helyek összessége. A nemzeti sírkert olyan virtuális jellegű, vagyis nem egy konkrét temetőhöz, illetve temetőrészhez (parcella) köthető, hanem Magyarországot lefedő sírkert, amelybe a magyar történelem és kultúra jelentős alakjainak sírjai tartoznak. A nemzeti sírkert része lehet bármely magyarországi sírhely. A védettségről az NEKB dönt, a védetté nyilvánított sírok nem felszámolhatók, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) gyakorolja, így minden védett sírral kapcsolatos kérelmet a NÖRI-hez kell benyújtani. Forrás: Nemzeti Örökség Intézete honlapja http://nori.gov.hu/nemzeti-sirkert/?s=&city=13142&cemetery=0 9. táblázat Esztergom Város területén található nemzeti sírkertek és sírhelyek: Parcella, Ssz. Nemzeti sírkert Ssz. Sírhely Tevékenység Szakasz, Sor, Sír 1. Belvárosi temető 1. Dévényi Iván művészettörténész, IX, N/A, 21, művészeti író, műgyűjtő 16/17 2. Feichtinger Sándor, Tevékenység: II/B, N/A, 1, baranyanádasdi orvos, botanikus 27/28 3. Lampich Árpád gépészmérnök, repülőgéptervező IX, N/A, 1, 18 2. Főszékesegyház 1. Bogisich Mihály római katolikus püspök, zenetörténész, zenei író, az MTA tagja 2. Csernoch János római katolikus püspök, bíboros, hercegprímás, az MTA tagja 3. Dedek Crescens kanonok; történész, az MTA Lajos tagja 4. Habsburg- érsek, bíboros, Lotharingiai Károly hercegprímás Ambrus, főherceg 5. Ipolyi Gáspár kanonok, aszkéta Altemplom, N/A, C, 6 6. Kopácsy József érsek, bíboros, hercegprímás; az MTA tagja 7. Mészáros Imre író, római katolikus pap, az MTA tagja 8. Meszlényi Antal történész, római katolikus pap 9. Mindszenty József érsek, bíboros, hercegprímás; politikus Védett HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 2014 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 10. Packh János építész HÉ 2009/15 11. Pór Antal történész, római katolikus HÉ pap, az MTA tagja 2009/15 12. Rudnay Sándor, érsek, bíboros, HÉ rudnai és hercegprímás 2009/15 divékujfalusi 13. Scitovszky János, nagykéri érsek, bíboros, hercegprímás; az MTA tagja HÉ 2009/15

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 74 Ssz. Nemzeti sírkert Ssz. Sírhely Tevékenység Parcella, Szakasz, Sor, Sír 14. Serédi Jusztinián érsek, bíboros, hercegprímás; egyházjogász, egyetemi tanár, az MTA tagja 15. Simor János érsek, bíboros, hercegprímás; az MTA tagja 16. Vaszary Kolos római katolikus püspök, Ferenc történész, az MTA tagja 3. Honvédtemető 1. Bátori-Schulcz honvédtiszt, ezredes Bódog (Schulcz Bódog, bátori) 4. Szentgyörgymezei 1. Dalos Ferenc honvédtiszt, szakaszvezető I, N/A, 10, temető (Domsa Ferenc) VII 2. Forster Gyula, pusztakéri; 1904-től báró 3. Mattyasovszky Kasszián 4. Schwarz- Eggenhoffer Artúr jogász, politikus, műemlékvédelmi szakember, az MTA tagja bencés szerzetes, pedagógus, fizikus, matematikus matematikus, sakkozó, pedagógus, egyetemi kanonok 5. Ujváry Mihály arany vitézségi érmes tőrzsőrmester Egyházi rész, N/A, N/A, 6/1 I, N/A, 7, N/A VII, N/A, N/A, 14-15 Védett HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2009/9 HÉ 2009/15 HÉ 2009/15 HÉ 2010/57 1, N/A, 10, I HÉ 2009/9 Történeti táj A KEMKH 2018. áprilisi adatszolgáltatásában Esztergom területén történeti táj érintettségről nem tett említést. Műemléki jelentőségű terület A műemléki jelentőségű területekről a 2001. évi LXIV. törvény 39. -a rendelkezik az alábbi módon: 39. (1) Műemléki jelentőségű területként kell védeni a település azon részét, amelynek jellegzetes szerkezete, beépítésének módja, összképe, a tájjal való kapcsolata, terei és utcaképei, építményeinek együttese összefüggő rendszert alkotva történelmi jelentőségű és ezért műemléki védelemre érdemes. A KEMKH által vezetett, a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (Kötv.) 71. (1) bekezdése szerinti központi, közhiteles hatósági nyilvántartás 2018. áprilisi állapota szerint: Esztergom közigazgatási határain belül - 1 db műemléki jelentőségű területet tartanak nyilván.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 75 10. táblázat Műemléki jelentőségű területek a nyilvántartás szerint Ssz. Törzsszám Azonosító Cím 1. 4318 6166 Kossuth-híd- Sobieski sétány- Molnár sor- Béke tér-vár utca-várköz utca-dobozi utca-iskola utca Név Esztergom műemléki jelentőség ű terület Védési ügyiratok 179/1966. ÉM 66.549/1966. MM, 159/1/1988. ÉVM 69187/1988. MM Helyrajzi szám 17276/2, 17278, 17279, 17280, 17299, 17147, 17146, 17092, 17091, 17093, 17095/1, 17150, 17151, 17154, 17153, 17087, 17088, 17089, 17048, 17050, 17053, 17052, 17057/2, 17058, 17057/1, 17062, 17061, 17060, 17059, 17065, 17066, 17487/1, 17471, 17473, 17461, 17467, 17468, 17469, 17472, 17455, 17456, 17459, 17450, 19407, 19406, 19836, 19805, 19816, 16245/2, 15958, 15955, 16241, 16275, 16272, 16266, 16263, 19765, 16317, 16316, 17400, 17392, 17393, 17397, 17399, 17398, 17380, 17374, 17341, 17340, 17337, 17338, 17354, 17328/1, 17365, 17363, 17079, 17080, 17075, 17067, 17056, 17054, 17055, 17049, 17051, 16309/1, 17512, 19793, 19790, 16248, 16249, 16247, 16322, 16320, 16315/2, 16319, 16315/5, 16305, 16311, 16313, 16312, 16306/3, 16288, 16282, 16283, 16284, 16293/1, 16293/2, 16278, 17045/6, 15487, 15488, 15489, 15490, 15493, 17373/2, 17371, 19746, 19742, 19739, 19737, 19731, 19732, 19729, 19730, 19733, 19728, 19734/2, 19734/1, 19736, 19760/20, 19760/6, 19760/3, 19760/24, 19760/22, 19760/2, 19760/27, 19760/7, 19760/16, 19760/17, 19843, 19844, 19842, 19755, 19754, 19752, 19753, 19838, 19756, 19835, 19837, 19787, 19789, 19791, 19788, 19797, 19796, 19795, 19800, 19799, 19801, 19798, 19778, 19779, 19776, 19777, 19769, 19772, 19771, 19773, 19774, 19775, 19767, 19766, 17302, 17209/1, 17186/5, 17184/3, 17218, 17180/1, 19727/1, 19750, 19757, 19845, 19833, 19802, 19818, 17427, 19741, 17386, 17356, 17383, 17360, 19839, 17072, 17527, 17529, 17530, 19834, 17366, 17372, 17336, 17352, 17244, 17237, 17182, 17184/2, 17222, 17223, 17185, 17186/2, 17186/3, 17187, 17190, 17193, 17211, 17212, 17196, 17202, 17205, 17300, 17281, 17282, 17286, 17250, 17249, 17246, 17245, 17248, 17247, 17158, 17157, 17159, 17161, 17162, 17163, 17236, 17242, 17240, 17166, 17167/3, 17167/2, 17167/1, 17165, 17238, 17239, 17241, 17235, 17170, 17253, 17254/1, 17254/4, 17254/5, 17254/6, 17254/7, 17254/2, 17256, 17255, 17260, 17258, 17259, 17257, 17263, 17262, 17261, 17264, 17266, 17265, 17269, 17270, 17267, 17268, 17304, 17303, 17305, 17272, 17064, 17068, 17069, 17071, 17070, 17073, 17078, 17074, 17077, 17076, 17084, 17083, 17082, 17081, 17367, 17443/3, 17448, 17447, 17440, 17433, 17429, 17432, 17428/2, 17425/2, 17428/1, 17428/3, 19410, 19409, 19408, 19427, 19735, 19758/3, 19840, 16273, 17425/1, 19758/4, 19761, 19760/8, 19760/26, 17426, 17430, 17431, 17434, 17435, 17438, 17439, 17443/1, 17443/2, 17444, 19758/2, 17353, 17198, 17156, 17442, 17319, 17368, 17160, 16245/3, 19760/28, 16281, 16268, 16269, 16274, 16276, 16277, 16279, 16280, 17436, 17168, 19745, 17176, 17271, 19780, 19803, 15924/2, 15924/3, 15926/2, 19760/33, 17047/4, 17047/3, 19760/34, 19759, 17608/2, 19786/6, 16245/1, 19808, 19807, 19806, 19821/1, 19821/2, 19820, 19809, 19819, 19813, 19811, 16226, 19815, 16244/2, 16244/3, 16244/1, 16237/2, 16237/3, 16237/1, 15963, 15961, 15959, 15957, 15960, 15962, 15491, 15492, 15499, 15498, 15497, 15496, 15495, 15494, 15953, 15927, 17288, 17287, EOV Y koordináta EOV X koordináta 272360 626861

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 76 Ssz. Törzsszám Azonosító Cím Név Védési ügyiratok Helyrajzi szám 17290, 17289, 17284, 17283, 17285, 17277, 17301, 17045/2, 17292, 17291, 17294, 16444, 16443, 17047/1, 17251, 17045/10, 17243, 17164, 17102, 16211/3, 15964/1, 15467/1, 15500, 17320/2, 17149, 17141, 17342, 16238/3, 16238/4, 16238/5, 16238/6, 17370, 16315/4, 19740, 19743, 19744, 19784, 19782, 19783, 19781, 19804, 19810, 19814, 16267, 16300, 16301, 16297, 16298, 16287, 17357, 17358, 17324, 17364, 17320/1, 17382, 17086, 17096, 17369, 17155, 17131, 17132, 17133, 17134, 16310, 17351, 17298, 17296, 17420, 17421, 17422, 16238/1, 16304, 16302, 16265, 16264, 16262, 16321, 16318, 16255, 16239, 15928, 16236, 15924/1, 17355, 17394, 17395, 17396, 17339, 17404, 17344, 17405, 17345, 17410, 17411, 17348, 17350, 17414, 17417, 19738, 17126, 19425, 19426, 19726/3, 19841, 19812, 19817, 15964/2, 15467/2, 15486, 15922, 16324, 16323/2, 16383, 17045/7, 17045/5, 17583, 17584, 17586, 17581, 17561, 17534, 17504, 17491, 17560/1, 17562, 17582, 17532, 17533, 17492, 17497, 17498, 17505, 17511, 17476, 17477, 17478/1, 17140, 17103/3, 17103/2, 17101/4, 17100, 17099, 17095/2, 17094, 17152, 17046, 17169, 17234, 17233, 17173, 17232, 17172, 17171, 17228, 17229, 17230, 17231, 17175, 17174, 17225, 17186/4, 17186/1, 17188, 17184/4, 17183, 17184/5, 17181, 17177, 17178, 17180/2, 17180/3, 17179, 17224, 17226, 17227, 17219, 17220, 17221, 17209/2, 17210, 17213, 17215, 17214, 17209/3, 17204, 17208, 17207, 17206, 17192, 17191, 17197, 17195, 17194, 17203, 17306, 17310, 17307, 17309, 17308, 17311, 17313, 17314, 17312/4, 17312/3, 17312/1, 17312/5, 17312/2, 17316, 17315, 17318, 17317, 17252, 17254/3, 17275, 17274, 17273, 17199, 17201, 17127, 17124, 17125, 17123, 17130, 17129, 17128, 17117, 17119, 17120, 17118, 17121, 17135, 17116, 17114, 17115, 17137, 17136, 17113, 17108, 17109, 17110, 17111, 17112, 17138, 17139, 17106, 17105, 17104, 17103/1, 17101/3, 17101/5, 17101/2, 17145, 17144, 17143, 17142, 17098, 17097, 17148, 17063, 17362, 17359, 17361, 17376, 17375, 17378, 17379, 17377, 17384, 17381, 17387, 17385, 17390, 17389, 17388, 17391, 17406, 17403, 17401/2, 17401/1, 17402, 17412, 17413, 17416, 17409/1, 17408, 17415, 17419, 17321, 17323, 17328/2, 17327, 17331, 17332, 17333, 17329, 17326, 17335, 17343, 17349, 17347, 17346, 17446, 16250, 19411, 17424/1, 17424/2, 19762/1, 16240, 16243, 16242, 16285, 16286, 15925, 16291/2, 16294, 16299, 16296, 16295, 16292, 19786/5, 19786/3, 19786/1, 16251, 16307, 16323/1, 16290, 16308, 17475/1, 17449, 19762/2, 17373/1, 17445, 17423/2, 17085, 17293, 17424/3, 17486, 17409/2, 17407, 17107, 17334, 16306/2, 16253, 16256, 17531, 17423/1, 17322, 17330, 17189, 16314, 16315/3, 15929, 15930, 16289, 16259, 16260, 16261, 16270, 16271, 16254, 16303, 17295, 17200, 19786/4, 19792, 19794, 17122, 17090, 15931, 15956, 16309/2, 19763, 17423/3, 16257, 16258, 16246, 16252, 15926/1 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 77 Emlékhelyek Történelmi emlékhely A történeti emlékhelyekről a 2001. évi LXIV. törvény 7. -a rendelkezik az alábbi módon: 7. 43. Történelmi emlékhely: a nemzet vagy valamely velünk élő nemzetiség történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amelyet a Kormány rendelettel történelmi emlékhellyé nyilvánít. A 303/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet a történelmi emlékhelyekről 1. melléklete alapján Esztergom területén történelmi emlékhely nem található. Nemzeti emlékhely A nemzeti emlékhelyekről a 2001. évi LXIV. törvény 7. -a rendelkezik az alábbi módon: 7. 21. Nemzeti emlékhely: a nemzet történelmében meghatározó jelentőséggel bíró helyszín, amely a magyar nemzet, illetve a magyar és az ország területén élő nemzetiségek összetartozását erősítő és identitásképző jellegénél fogva a nemzet önképében kiemelkedő fontossággal bír, továbbá amely országos jelentőségű állami megemlékezés színhelye lehet, és amelyet az Országgyűlés törvénnyel nemzeti emlékhellyé nyilvánít. A 2001. évi LXIV. törvény 2. melléklet II. 16. pontja alapján Esztergom területén - 1 db nemzeti emlékhely található. 11. táblázat Nemzeti emlékhely a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről szerint Ssz. A nemzeti emlékhely megnevezése A nemzeti emlékhely lehatárolása 1. Esztergom, Várhegy és Víziváros A Főszékesegyház (Bazilika) épülete cím: 2500 Esztergom, Szent István tér 1., a királyi palota maradványa és a vár épületei cím: 2500 Esztergom, Szent István tér 2., valamint az Érseki Palota épülete: a Prímási Levéltár, a Simor Érseki Könyvtár és a Keresztény Múzeum cím: 2500 Esztergom, Bercsényi utca 2.* * Az Érseki Palota épülete: a Prímási Levéltár, a Simor Érseki Könyvtár és a Keresztény Múzeum épületei a 2500 Esztergom, Mindszenty hercegprímás tér 2. címen találhatók. 1.C.C. A VÉDETTÉ NYILVÁNÍTOTT RÉGÉSZETI LELŐHELYEK ÉS A NYILVÁNTARTOTT RÉGÉSZETI LELŐHELYEK Esztergom közigazgatási határában a régészeti tevékenységgel önállóan adatolt, és ezért külön azonosító alatt nyilvántartott régészeti jelenségek száma a Miniszterelnökség Örökségvédelmi Hatósági Főosztálya Örökségvédelmi Nyilvántartási Osztálya 2017. 5. 11-én kelt adatszolgáltatása alapján 416 db régészeti lelőhely ismert. (12. táblázat) E nyilvántartás szerint: - 102 db kiemelten védett, - 6 db fokozottan védett, - 1 db nyilvántartott, - 303 db szakmai és - 4 db védőövezet besorolású.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 78 A rendezési tervhez készülő átfogó örökségvédelmi hatástanulmány régészeti munkarészében felülvizsgáltuk a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket és egyértelműsítettük az egymáshoz tartozó, külön azonosító szám alatt jelzett lelőhelyeket, mely folyamat nyomán Esztergom közigazgatási határán belül elkülönítettük az egykori középkori településegységeket, hozzájuk sorolva a velük átfedésben lévő, külön azonosítóval jegyzett azonos korú lelőhelyeket - középkori város egyes városrészeihez tartozó helyszíneket. Amennyiben mód nyílt a tagolás alapját képező középkori jelenségeken túl is további korok emlékeit területileg lehatárolni, azt külön lelőhelyként tűntettük fel, így került sor pl. a bánomi római kori temető, a Béke tér környéki bronzkori temető, stb. lehatárolására. Azonban ez a munka korántsem befejezett, hiszen a nagyobb középkori városrészeken belül a korábbi korok leletanyagát igencsak nehéz lehatárolni (pl. Kossuth L. út menti római temetkezések, stb.). A lelőhelyszámozás során a tanulmányban használt sorrend esetében figyelembe vettük a központi azonosító - nyilvántartásba kerülés sorrendjét mutató - számát és a lelőhely földrajzi elhelyezkedését is. Néhány esetben a lelőhelyek azonos korú régészeti jelenségeinek összekapcsolása, lefedése érdekében az általános - településegységet jelölő poligon kiterjedésén is változtattunk: A középkori megtelepülés határait az újabb kutatásokat alapul véve módosítottuk, terjesztettük ki. Új lelőhelyként csupán a Kenyérmezői-patakon történeti térképek alapján azonosított halastó gátakat jelöltük (129. lh). A ténylegesen régészeti lelőhelyként tekinthető elemek száma, ha a fent említett összevonásokat - egykorú, egymásra fedő jelenségek leválogatását a középkori városrészek, mint településegységek elkülönítésével elvégezzük, az egykoron külön közigazgatási határú Pilisszentlélek lelőhelyeit is ideértve Esztergom településtörténetét az őskortól 1711-ig összesen 130 településegységben/lelőhelyben tudjuk értelmezni, miközben lábjegyzetes formában jelezzük az általunk végzett pontosításokat. Megjegyzendő, hogy a Magyarország régészeti topográfiája 5. kötetében Esztergom régészeti örökségét bemutató fejezetben hasonlóan összevontan, pl. Várhegy lelőhelynél 1.a-1.t; Vízivárosnál 2a-2x jelenségeket jeleztek. Ezzel a megközelítéssel az ismert régészeti lelőhelyek kiterjedése csak kismértékben változott. Néhány esetben már a Magyarország régészeti topográfiája 5. Esztergomra vonatkozó adatsorának közhiteles nyilvántartásba emelése során történtek hibák az adatbevitelkor, ezeket korrigáltuk (pl. MRT 5, 116, 139. lh, MRT 5 kötetben szereplő, de nyilvántartásba át nem vezetett/poligonnal nem jelölt római őrtornyok (MRT 5, 89-90. lh), stb. (13. táblázat) Minden esetben külön jeleztük a világörökségi várományos Ripa Pannonica épített örökségi elemeit, és lehetőség szerint a más korú jelentősebb emlékeket is. Meggyőződésünk, hogy városi környezetben az ismert régészeti lelőhelyek ilyen megközelítésű besorolása segíti a védelmi és településrendezési stratégiák kidolgozását!

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 79 12. táblázat Közhiteles nyilvántartásban lévő régészeti lelőhelyek SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név 1. 2089 1 Várhegy Víziváros, Várhegy régészeti 2. 75179 1 védőövezete 3. 2090 2 Viziváros 4. 2091 3 Királyi város Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. védőövezet kiemelten védett I. kiemelten védett I. Védési jogi aktusok 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16303, 16323/1 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 48977/1971. MM HRSZ 16240, 16243, 16242, 16241, 16238/1, 16251, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16236, 16244/1, 16244/2, 16244/3 626740 272836 16284, 16245/1, 16245/2, 16243, 16241, 16302, 16309/1, 16309/2, 16322, 16281, 16282, 16283, 16285, 16287, 16288, 16289, 16290, 16292, 16293/1, 16293/2, 16294, 16295, 16296, 16299, 16300, 16301, 16305, 16306/2, 16306/3, 16310, 16311, 16312, 16313, 16314, 16315/2, 16315/3, 16316, 16317, 16318, 16319, 16320, 16307, 16308, 16250, 19786/4, 19786/6, 16321, 16265, 16255, 16297, 16298, 16304, 16286, 16266, 16267, 16268, 16269, 16270, 16271, 16272, 16273, 16274, 16275, 16276, 16277, 16278, 16279, 16280, 16246, 16247, 16248, 16249, 16251, 16259, 16260, 16261, 16262, 16263, 16264, 16252, 16253, 16254, 16256, 16257, 16258, 16244/2, 16244/3, 16244/1, 16237/2, 16237/3, 16237/1, 16315/4, 16238/1, 16236, 16291/2, 19786/5, 19786/3, 19786/1, 16323/1, 16303, 16315/5 626663 272689 17099, 17100, 17101/2, 17101/3, 17101/4, 17101/5, 17102, 17103/1, 17103/2, 17106, 17059, 17060, 17061, 17062, 17063, 17064, 17065, 17066, 17067, 17068, 17069, 17070, 17071, 17072, 17073, 17074, 17075, 17076, 17077, 17078, 17079, 17080, 17081, 17082, 17477, 17478/1, 17478/2, 17485/7, 17486, 17487/1, 17487/2, 17491, 17492, 17493, 17494, 17496, 17497, 17498, 17500, 17501, 17502, 17503, 17504, 17505, 17506, 17507, 17508, 17509, 17510, 17511, 17512, 17138, 17139, 17140, 17141, 17142, 17143, 17144, 17145, 17146, 17147, 17148, 17150, 17086, 17087, 17088, 17089, 17090, 17091, 17092, 17093, 17249, 17250, 17252, 17253, 17254/1, 17151, 17152, 17153, 17154, 17155, 17157, 17158, 19760/27, 17164, 17427, 17159, 17161, 17162, 17163, 17166, 17167/3, 17167/2, 17167/1, 17165, 626971 271802 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 80 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 17169, 17173, 17172, 17171, 17175, 17174, 17446, 17443/3, 17440, 17433, 17429, 17432, 17428/2, 17425/2, 17428/1, 17428/3, 17424/1, 17424/2, 19762/1, 16323/1, 17425/1, 19762/2, 17373/2, 19761, 19760/8, 19760/26, 17373/1, 17426, 17430, 17431, 17434, 17435, 17438, 17439, 17443/1, 17443/2, 17444, 17445, 17353, 17423/2, 17424/3, 17442, 17160, 19760/28, 17423/1, 17436, 17168, 19763, 17423/3, 17047/1, 17251, 17209/1, 17184/3, 17218, 17180/1, 17320/2, 17149, 17342, 17525, 17370, 17357, 17358, 17324, 17364, 17320/1, 17386, 17356, 17383, 17360, 17382, 17369, 17131, 17132, 17133, 17134, 17351, 17513, 17527, 17528, 17529, 17530, 17420, 17421, 17422, 17366, 17372, 17355, 17336, 17394, 17395, 17396, 17339, 17404, 17344, 17405, 17345, 17410, 17411, 17348, 17350, 17414, 17417, 17352, 17126, 17583, 17584, 17586, 17581, 17561, 17534, 17560/1, 17562, 17582, 17532, 17533, 17476, 17471, 17473, 17461, 17467, 17468, 17469, 17472, 17455, 17456, 17459, 17450, 19407, 17400, 17392, 17393, 17397, 17399, 17398, 17380, 17374, 17341, 17340, 17337, 17338, 17365, 17363, 17054, 17103/3, 17094, 17182, 17184/2, 17222, 17223, 17211, 17212, 17202, 17205, 17170, 17225, 17183, 17181, 17177, 17178, 17180/2, 17180/3, 17179, 17224, 17226, 17227, 17219, 17220, 17221, 17209/2, 17210, 17213, 17215, 17214, 17209/3, 17204, 17208, 17207, 17206, 17203, 17312/4, 17312/3, 17312/5, 17254/3, 17254/4, 17254/5, 17254/6, 17254/2, 17256, 17255, 17257, 17201, 17127, 17124, 17125, 17123, 17130, 17129, 17128, 17117, 17119, 17120, 17118, 17121, 17135, 17116, 17114, 17115, 17137, 17136, 17113, 17108, 17109, 17110, 17111, 17112, 17105, 17104, 17057/2, 17058, 17057/1, 17367, 17362, 17359, 17361, 17376, 17378, 17379, 17377, 17384, 17381, 17387, 17385, 17390, 17389, 17388, 17391, 17406, 17403, 17401/2, 17401/1, 17402, 17412, 17413, 17416, 17408, 17415, 17419, 17323, 17327, 17331, 17332, 17333, 17329, 17326, 17335, 17343, 17349, 17347, 17346, 17448, 17447, 19409, 19408, 17475/2, 17371, 17475/1, 17449, 17053, 17571, 17048, 17049, 17050, 17051, 17052, 17055, 17056, 17457, 17085, 17559, 17564, 17488, 17480, 17481, 17482, 17483, EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 81 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 17484, 17407, 17156, 17319, 17354, 17368, 17107, 17531, 17322, 17330, 17451, 17453, 17454, 17458, 17460, 17462, 17463, 17464, 17465, 17466, 17470, 17479, 17489, 17490, 17495, 17499, 17515, 17516, 17517, 17518, 17519, 17520, 17521, 17522, 17523, 17524, 17526, 17535, 17536, 17537, 17538/1, 17538/2, 17539, 17540, 17541/1, 17541/2, 17542/1, 17542/2, 17543, 17544, 17545, 17546, 17547, 17548, 17549, 17550, 17551/1, 17551/2, 17552, 17553, 17554, 17555, 17556, 17557, 17558, 17560/2, 17560/3, 17560/4, 17563, 17565, 17566, 17567, 17568, 17569, 17570/1, 17570/2, 17570/3, 17570/4, 17570/5, 17570/6, 17572, 17573, 17574, 17575, 17576, 17577, 17578, 17579, 17580, 17585, 17587, 17588, 17589, 17590, 17591, 17592, 17593, 17594, 17595, 17596/1, 17596/2, 17596/3, 17597, 17598/2, 17604, 17605, 17606, 17607, 19403, 19404, 17200, 17176, 17271, 17122, 17047/3, 17047/4, 17514, 19323/2, 19328, 19760/34, 17288, 17287, 17290, 17289, 17284, 17283, 17285, 17277, 17276/2, 17278, 17279, 17280, 17299, 17301, 17045/2, 17292, 17291, 17294, 17045/10, 17302, 17186/5, 17243, 17096, 17298, 17296, 19385, 17045/7, 17045/5, 17328/1, 17045/6, 17095/2, 17244, 17237, 17185, 17186/2, 17186/3, 17187, 17190, 17193, 17196, 17300, 17281, 17282, 17286, 17246, 17245, 17248, 17247, 17236, 17242, 17240, 17238, 17239, 17241, 17235, 17234, 17233, 17232, 17228, 17229, 17230, 17231, 17186/4, 17186/1, 17188, 17184/4, 17184/5, 17192, 17191, 17197, 17195, 17194, 17306, 17310, 17307, 17309, 17308, 17311, 17313, 17314, 17312/1, 17312/2, 17316, 17315, 17318, 17317, 17254/7, 17260, 17258, 17259, 17263, 17262, 17261, 17264, 17266, 17265, 17269, 17270, 17267, 17268, 17304, 17303, 17305, 17272, 17275, 17274, 17273, 17199, 17098, 17097, 17095/1, 17084, 17083, 17375, 17409/1, 17321, 17328/2, 19758/3, 19758/4, 19758/2, 17198, 17293, 17409/2, 17334, 17189, 19401, 19322, 19327, 19388, 19389, 17295, 19386/2, 19378/1, 19392, 19393, 19397, 19396, 19382, 19381, 19215, 19306/3, 19314, 19319, 19318, 19315, 19317, 19313, 19281/2, 19276/8, 19320, 19288, 19282, 19283, EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 82 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 19276/5, 19278, 19285, 19276/1, 19286, 19277, 19302, 19304, 19301, 19300, 19303, 19305, 19299, 19298, 19292, 19297, 19289 5. 2092 4 Kisléva szakmai 16245/3, 19810, 19809 626960 272669 6. 2093 5 Szenttamáshegy szakmai 19969, 19901, 19968, 20078, 20090, 19863, 19864, 19865, 20088, 20086, 20087, 20033, 19973, 19970, 19982, 20026, 20000, 20023, 20020, 20022, 20021, 20024, 20019, 20018, 19971, 19900, 20015, 19972, 20025, 20013, 20042, 20014, 20027, 20006, 20008, 20010, 20049, 20047, 20009, 20046, 20048, 20070, 20076, 20077, 20028, 20017, 20037, 20041/2, 20016, 20044, 20040, 20039, 20083, 20041/1, 20043, 20082, 20081, 20079, 20085, 20038, 20036, 20035, 20034, 20011, 20012, 20045, 20029, 20084, 20030, 20031, 19899, 19874, 20052, 19871, 19868, 19867, 19866, 19870, 20032 627159 272626 7. 2094 6 Hévíz szakmai 19765, 19758/3, 19840, 19786/3, 19786/1, 16245/3, 20052, 19780, 16322, 19786/4, 19792, 19794, 19803, 19784, 19782, 19783, 19781, 19804, 19931, 19839, 16247, 16321, 16318, 19834, 19930, 19793, 19726/3, 19841, 19836, 19805, 16245/2, 19843, 19844, 19842, 19838, 19835, 19837, 19787, 19789, 19791, 19788, 19797, 19796, 19795, 19800, 19799, 19801, 19798, 19778, 19779, 19769, 19772, 19767, 16245/1, 19806, 19757, 19845, 19833, 19802, 19818, 19790, 19901, 19668, 19940/2, 19940/1, 19911, 19938, 19937, 19936, 19934, 19913, 19935, 19912, 19910, 19933, 19932, 19717/13, 19861, 19860, 19831, 19830, 19829, 19828, 19827, 19858, 19863, 19864, 19857, 19822/2, 19822/1, 19826, 19824, 19825, 16038/2, 19943, 19696, 19944, 19942, 19904, 19896, 19907, 19906, 19905, 19895, 19897, 19898, 19887, 19873, 19893, 19885, 19941, 19909, 19908, 19892, 19890, 19900, 19876, 19823, 16038/1, 19871, 19849/2, 19685/1, 19726/4, 19697/6, 19849/1, 19859, 19947, 19868, 19867, 19888, 19899, 19866, 19872, 19874, 19856, 19917/1, 19853, 19919, 19855, 19878, 19915, 19882, 19786/6, 19786/5, 19917/2, 19914, 19877/1, 19846, 19870, 19847, 19848, 19854, 19916, 19850, 19929, 19918, 19883, 19923, 19921, 19920, 19928, 19926, 19925, 19924, 19922, 19884, 19927, 19849/4, 19875, 19891, 19889, 19886, 20026, 19849/3 626941 272548 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 83 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem 8. 2095 7 Örmény szakmai 9. 2096 8 Szentanna szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 19668, 19666/3, 19667/1, 19717/21, 19940/2, 19940/1, 19911, 19938, 19937, 19936, 19934, 19913, 19935, 19912, 19910, 19933, 19932, 19717/13, 19715/4, 19715/3, 19704/2, 19704/1, 19701/2, 19714, 19726/1, 19697/5, 16038/2, 19942, 19907, 19941, 19909, 19908, 16038/1, 19685/1, 19703, 19704/3, 19666/4, 19701/1, 19715/2, 19702, 19697/6, 19716, 19699, 19698, 19717/10, 19700, 19717/9, 19947, 19726/3, 19717/11, 19717/12, 19917/1, 19919, 19915, 19917/2, 19914, 19916, 19930, 19929, 19918, 19920, 19931, 19717/2, 19717/14, 19718, 19719, 19720/1, 19757, 19666/62 627370 272438 19391, 19389, 19388, 19394, 19395, 19386/2, 19378/1, 19368/3, 19405, 19406, 19407, 19410, 19409, 19408, 19402, 19404, 19392, 19393, 19397, 19396, 19401, 19400, 19403, 16038/1, 19704/3, 19701/1, 19702, 19716, 19699, 19698, 19717/10, 19700, 19717/8, 19717/9, 19723, 19722, 19717/20, 19726/3, 19717/11, 19717/12, 19720/2, 19717/4, 19721, 19717/5, 19717/17, 19717/2, 19717/14, 19718, 19719, 19720/1, 19717/18, 19727/2, 19727/1, 19728, 19731, 19732, 19757, 19729, 19429, 19428, 19734/1, 19736, 19734/2, 19730, 19750, 19733, 19740, 19738, 19739, 19741, 19742, 19737, 19746, 19745, 19743, 19744, 19735, 19753, 19754, 19756, 19752, 19833, 19839, 19853, 19755, 19448, 19473/1, 19455/7, 19455/4, 19456, 19455/5, 19455/6, 19453/2, 19422, 19421, 19423, 19376, 19377, 19378/2, 19417, 19414, 19416, 19390, 19420, 19419, 19368/5, 19382, 19381, 19385, 19489, 19488, 19493/1, 19493/3, 19493/2, 19492, 19491, 19337, 19335, 19334, 19449, 19459, 19453/4, 19340, 19462/3, 19436, 19383, 19384, 19329, 19434, 19415, 19353, 19352, 19387, 19412, 19347, 19365, 19355, 19350, 19439, 19437, 19413, 19364, 19351, 19438, 19380, 19342, 19357, 19467, 19433, 19346, 19356, 19435, 19717/19, 19457/4, 19424, 19399, 19361, 19668, 19446, 19430, 19398, 19366, 19458, 19447, 19717/16, 19725, 19360, 19367, 19724, 19457/2, 19349, 19838, 19835, 19837, 19834, 19425, 19426, 19836, 19427, 19411, 19758/3, 19758/2, 19343, 19336/3, 19445, 19442, 19431, 19485, 19418, 19336/1, 19336/7, 19336/6, 19443, 19441, 19487/2, 19451, 19444, 19379, 19336/2, 19336/5, 19362, 19464/6, 19462/1, 627308 272133 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 84 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 19473/11, 19473/2, 19455/1, 19717/21, 19464/2, 19466, 19479, 19473/3, 19336/4, 19490, 19358, 19359/7, 19715/4, 19484, 19463, 19345, 19363, 19344, 19348, 19369/1, 19368/4, 19717/13, 19715/3, 19704/2, 19471, 19465, 19457/1, 19455/3, 19704/1, 19462/2, 19453/3, 19339, 19354/1, 19701/2, 19457/5, 19454, 19338, 19354/2, 19472, 19452, 19331, 19330, 19455/2, 19450/2, 19450/1, 19332, 19333, 19341, 19726/1, 19440, 19453/5, 19461, 19457/3, 19460 10. 2097 9 Domonkos kolostor szakmai 19487/2, 19499, 19500/1 627507 271879 11. 2098 10 Újfalu szakmai 18808, 18807, 18802, 18856/2, 18482/1, 18482/4, 18810/1, 18856/1, 18857, 18851, 18849, 18832/3, 18832/2, 18841, 18922, 19018, 19016, 19013, 18832/5, 19014, 18830, 18845/1, 18831, 18829, 18834, 18827, 18848, 18847, 18828, 18832/6, 18836, 18838, 19011, 18837, 18995, 18921, 18840, 18992/1, 18992/2, 18991, 19049, 19050, 19053, 19052, 19056, 19055, 19054, 19041, 19051, 19086, 19109, 19097, 19098, 19096, 19094, 19088, 19095, 19057/1, 19113/2, 19114, 19112, 19117, 19116, 19118, 19124, 19125, 19123, 19122, 19121, 19115, 19130, 19131, 19134, 19133, 19132, 19128, 19129, 19119, 19120, 19127, 19126, 19038, 19113/1, 19039, 19113/4, 19113/3, 19008, 18839, 18998/4, 19005, 19006, 19004, 19079/1, 19081, 19079/2, 19073, 19080, 19085, 19084, 19087, 19101, 19105, 19099, 19100, 19089, 19091, 19093, 19092, 19106, 19102, 19090, 19103, 19104, 18987/3, 19495, 18993, 18988/1, 18990, 18989, 19075, 18823/1, 19010, 19082, 18822, 19012, 19083, 19017, 18823/2, 19061, 19074, 18821, 19015, 19045, 19070, 19068, 19047, 19067/3, 19046, 19063, 19059, 19058, 19062, 19067/1, 19060, 19064, 18824, 19043, 18826, 19067/2, 18996, 19057/2, 19009, 18817, 18816, 18814, 18809/2, 19107, 19066, 19065, 18825, 19135, 19035/1, 19067/4, 18999/4, 18999/3, 19069, 18809/1, 19035/2, 19034, 18999/6, 19044, 19037, 18855, 18999/5, 18999/8, 19042, 18811, 19032, 18835, 18833, 18999/1, 18999/2, 18999/7, 18852, 19021/3, 19002, 19003, 18813, 18812, 19024, 19031, 18998/1, 19026, 18854, 19030, 19023, 627482 271521 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 85 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 12. 2100 12 Azonosítatlan Név Szabad Május sétány Védelem szakmai 13. 2101 13 Sziget szakmai 14. 2102 14 Sziget szakmai 15. 2103 15 Bartók Béla utca (Kenderföldek) szakmai 16. 2104 16 Szentpál szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 18998/3, 18815, 18818, 18819, 19007, 19029, 18820, 19072, 19048, 18850, 19036, 19033, 18997, 18994, 18853, 19022, 19040, 19173, 19067/5, 19071 16328/7, 16339, 16327, 16326/1, 16330, 16328/8, 16332, 16328/4, 16328/1, 16328/2, 16329/2, 16325/1, 16325/2, 16328/6, 16347/3, 16328/5, 16335, 16346, 16345, 16348/3, 16351, 16347/2, 16329/4 626589 272443 16441/2, 16419/1, 16417/5, 16418, 16405, 16406, 16412, 16408, 16407, 16415, 16414, 16417/6, 16413, 16441/4 626401 271917 16328/7, 16327, 16326/1, 16330, 16328/8, 16332, 16328/4, 16328/1, 16328/2, 16329/2, 16325/1, 16325/2, 16328/6, 16347/3, 16328/5, 16335, 16346, 16345, 16348/2, 16348/3, 16347/2, 16380, 16381, 16382, 16329/4 626808 272317 17970, 17966, 17971, 17972, 17975, 17976, 17978, 17979, 17985, 17983, 17986, 17982, 18034, 18075, 18073, 18082, 18086, 18093, 18094, 18092, 18090, 18087, 18089, 18088, 18079, 18076, 18078, 18077, 18074, 18081, 18080, 18085, 18084, 18083, 18106, 18108, 18100/1, 18100/2, 18091, 18107, 18101, 18104, 18105 627031 270761 16565, 16554/16, 16554/17, 16555, 16554/15, 16554/12, 16554/10, 16554/19, 16556/5, 16556/6, 16560, 16566, 16556/7, 16561, 16554/2, 16554/14, 16554/13, 16554/18, 16558, 16554/11, 16559, 16562, 16576, 16586, 16710/1, 16563, 16854/2, 16564, 16854/1, 16852, 16853/4, 16844, 16853/3, 16567, 16589, 16849, 16590, 16850, 16848/2, 16568, 16579, 16580, 16581, 16587, 16584, 16582, 16577, 16569, 16578, 16585, 16588, 16570, 16592, 16591, 16554/5, 16554/7, 16554/8, 16554/3, 16553, 16574, 16575, 16571, 16547/1, 16444, 16546, 16545, 16544, 16551, 16550, 16548, 16547/2, 16873, 16872, 16879/2, 16874, 16806, 16879/4, 16883, 16880, 16879/3, 16868, 16876, 16871, 16875, 16867, 16870, 16865/6, 16552, 16572, 16597, 16573, 16839, 16856, 16857/4, 16838, 16841, 16840, 16842, 16843, 16836, 16835, 16837, 16858/2, 16859, 16861, 16897/1, 16898, 16892, 16900/1, 16888, 17795/1, 16887, 16884, 16882, 16650, 16649, 16782, 16784, 16781, 16822, 16593, 16605, 16628, 17002/1, 16737, 16775, 16761/1, 16777/1, 16791/1, 16636, 16772, 17034, 17043, 16726/2, 16726/1, 626449 271061 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 86 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 17793, 16594, 16596, 16603, 16604, 16627, 17797, 16583, 16602/7, 16626, 16723, 17041, 16778, 16800, 17042, 17037, 16746/1, 16743, 16637, 16638, 17796, 16857/2, 16789, 16785, 16595, 16600, 16602/6, 16602/3, 16531/8, 16602/8, 16857/3, 16531/4, 16602/4, 17038, 16742, 16802, 16641, 16642, 16799/1, 16528/3, 17040, 16738, 16858/1, 16710/3, 16786, 17795/4, 16812/2, 16610, 16445/2, 17039, 16739, 16645, 16804, 16901, 16899/2, 16646, 16633, 16793, 16794, 16598/1, 16598/2, 16534, 17795/3, 16710/2, 16718, 17795/5, 16601, 16599/1, 16530, 16717, 16900/2, 16630/1, 16776, 16630/2, 16757, 16791/2, 16716, 16715, 17795/7, 16599/7, 16740, 16741, 16599/2, 16599/3, 16531/2, 16827, 16862, 16531/1, 16625, 16753, 16760, 16756, 16795, 17046, 17791, 16532, 16761/2, 16735, 16751, 16774, 16770, 16797, 16796, 16860, 16855, 16812/1, 16805, 16624, 16617, 16529, 16528/4, 16811, 16853/1, 16531/5, 16618, 16733, 16768, 16798, 16731, 16767, 16799/2, 16826, 16825, 16787, 16813, 16615, 16611, 16526, 16831, 16810, 16609, 16732, 16730, 16766, 16881, 16886, 16619, 16525/1, 16758, 16829, 16832, 16823, 16616, 16531/7, 16608, 16815, 16599/4, 16614, 16734, 16754, 16885, 16902, 16903, 16879/1, 16759, 16889, 16803, 16816, 16807, 16599/5, 16599/6, 16612, 16623, 16820, 16817, 16542, 16538, 16905, 16783, 16769, 16801, 16878, 16620, 16634, 16635, 16621, 16788, 16790, 16777/2, 16773, 16908, 16906, 16464/1, 16464/2, 16779, 16780, 16909, 16907, 16771, 16622, 17001, 17004, 16808, 16818, 16543/1, 16543/3, 16537, 16539, 16533, 16629, 16904, 16736, 16848/1, 16847, 16543/2, 16540, 16819, 16830, 16824, 16821, 16834, 16833, 16809, 16814, 16541, 16828, 16863, 16613, 16536, 16606, 16607, 16535, 16524, 17018, 16507, 16722, 16652, 16446/4, 16764, 16520, 16684/4, 17025/1, 16499/1, 16505, 16509, 16713, 16719, 16648, 16647, 16446/3, 16445/4, 16765, 16662/2, 16480, 16998, 16477, 16644, 16462, 17802, 16478, 16476, 17007/1, 17006, 16525/2, 16445/8, 16461, 16460, 17794, 16897/2, 16664, 16481, 16500, 16663, 16503, 16686, 16999, 16445/7, 16459, 16890, 16668, 16501, 16727, 17030, 16490, 16458, 16891, 16671, 16499/2, 16725, 17005, EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 87 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem 17. 2105 17 Kovácsi szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 16489, 16451, 16894, 16893, 16667, 16729, 17021, 17024, 16724, 16728, 17008, 16996, 16483, 16446/2, 17002/2, 16676, 17023, 16721, 16997, 16631, 17003, 17019, 16482, 16689, 16995, 17007/2, 16522, 16632, 17035, 16675, 16672, 16679, 16479, 17012, 16473, 16474, 17036, 16877, 17045/10, 17045/7, 17045/5, 17045/6, 17014, 17010, 16472, 16471, 16456, 16747, 16864, 16865/1, 16497, 16498, 16496, 17016, 16720, 16685, 16504, 16511, 16681, 17013, 16475, 16455, 16746/2, 16445/5, 17031, 16749/2, 16865/4, 16869, 16748, 16528/2, 16491, 16495, 17026/1, 16697, 16690, 16699, 16661, 16527, 17022, 17028/6, 16691, 16523, 16463, 17032, 16749/1, 17033, 16493, 16666, 17045/4, 16531/6, 16654, 17044, 0398/1, 17026/2, 17029, 16698/1, 16656, 16688, 17011, 16494, 16665, 17009, 16687, 16658, 17045/8, 16467, 16745, 16924, 16693, 16660, 16659, 17045/9, 16453/2, 16469, 16470, 16744, 16755, 16677, 16674, 16662/1, 17025/2, 16517, 16516, 16673, 16512, 16952, 16657, 16694, 16452, 16468, 16752, 16899/1, 16896, 16895, 16750, 16762, 16763, 16651, 16653, 16695, 16692, 16513, 16514, 16518, 16515, 16711, 16696, 16698/2, 16712, 16457, 16454, 16655, 16640, 16639, 16643, 16453/1, 16453/3, 16670, 16669, 16521, 16519, 16466, 16465, 16683, 16678, 16484, 16488, 16487, 16486, 17017, 17020, 16508, 16506, 16453/4, 16682, 16680, 16502, 16510 18490/1, 18528, 18551/1, 18520, 18515, 18511, 18527, 18522, 18508, 18512, 18521, 18519, 18523, 18524, 18526, 18525, 18530, 18531, 18529, 18532, 18514, 18631/30, 18552, 18534, 18533, 18535, 18536, 18505, 18504, 18502, 18503, 18500, 18501, 18538, 18507, 18517, 18513, 18518, 18506, 18509, 18510, 18568/1, 18569, 18580, 18581, 18539, 18540, 18541, 18537, 18585, 18577, 18584, 18544, 18494, 18491, 18499, 18495, 18493, 18497, 18498, 18496, 18490/2, 18547, 18487, 18548, 18549, 18546, 18545, 18573, 18576, 18550, 18543, 18542, 18588, 18563, 18562, 18566, 18567, 18565, 18486, 18564, 18561, 18558, 18551/2, 18572, 18568/2, 18589/12, 18589/6, 18589/3, 18589/11, 18589/2, 18590, 18589/4, 18630, 18586, 18587, 18583, 18582, 18602/1, 18602/5, 18579, 18578, 18575, 18602/12, 18602/13, 627303 270646 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 88 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 18602/11, 18570, 18571, 18574, 18620, 18621/4, 18602/16, 18602/2, 18602/3, 18602/18, 18602/17, 18631/23, 18631/22, 18622, 18589/8, 18589/9, 18589/7, 18602/19, 18602/20, 18602/21, 18631/33, 18636, 17967, 17963/2, 17963/11, 17963/10, 17963/9, 17963/8, 17963/7, 17969, 17973, 17974, 17965, 17963/12, 17977, 17980, 17981, 17994, 17991, 17989, 17990, 17992, 17993/1, 17987, 17984, 17988, 18070, 17993/2, 18071, 17995, 18052, 18048/2, 18053/1, 18042, 18041, 18135/1, 18020, 18017, 18016, 18044, 18046, 18047, 18048/1, 18050, 18049, 18051, 18014, 18009, 18012, 18008, 18006, 18007, 18005, 18003, 18001, 17999, 18000, 18015, 18011, 18010, 17998, 18004, 17997, 17996, 18066, 18062, 18063, 18067, 18058, 18492/2, 18627, 18180/24, 18492/1, 18488, 18628, 18180/27, 18180/23, 18180/22, 17970, 18107, 17966, 18203/6, 18180/30, 18180/21, 18556, 18555/1, 18196, 18197/2, 18180/20, 18180/15, 17972, 17975, 18203/1, 18180/29, 18180/14, 18559, 18180/28, 18180/19, 17976, 17978, 18557, 18177, 18180/13, 18203/7, 18180/58, 18180/12, 18180/18, 17979, 17985, 17983, 18198/1, 18181, 18180/11, 18180/38, 18180/31, 18203/4, 18192, 18193/1, 17986, 17982, 18034, 18188, 18180/32, 18202, 18634/2, 18182/14, 18182/15, 18553, 18186, 18147, 18193/2, 18193/3, 18194, 18195/1, 18195/2, 18159/1, 18159/2, 18159/3, 18159/4, 18159/5, 18159/6, 18159/7, 18159/8, 18159/9, 18159/10, 18159/11, 18159/13, 18159/14, 18159/15, 18167, 18183, 17971, 18112, 18634/1, 18182/13, 18182/17, 18182/16, 18146/2, 18146/3, 18146/4, 18146/5, 18146/6, 18146/7, 18146/8, 18146/9, 18146/10, 18146/11, 18182/12, 18182/11, 18182/10, 18182/8, 18182/6, 18182/5, 18182/4, 18182/2, 18182/1, 18634/3, 18184, 18629, 18631/17, 18187, 18190, 18180/33, 18180/34, 18203/5, 18149, 18075, 18073, 18082, 18631/27, 18180/35, 18189, 18111, 18109, 18180/37, 18631/18, 18191, 18180/36, 18555/2, 18631/29, 18631/31, 18631/10, 18554, 18631/11, 18197/1, 18631/12, 18631/13, 18560, 18624, 18180/7, 18180/26, 18631/14, 18180/16, 18623, 18180/8, 18180/9, 18631/15, 18631/16, 18621/3, 18489, 18483, 18602/14, 18602/15, 18180/17, 18626, 18625, 18180/10, 18180/25, EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 89 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 18. 2106 18 19. 2107 19 Azonosítatlan Név Gyepmester-ház (Lázár-domb) Szentistván (Borjú-mező, Szentkirályi- Duna-dűlő) 20. 2108 20 Szentkirály I. Védelem szakmai szakmai fokozottan védett Bírság kategória II. Védési jogi aktusok 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM HRSZ 18621/2, 18108, 18631/21, 18631/32, 18054, 18053/2, 18057, 18055/1, 18635/4, 18635/2, 18635/1, 18635/3, 18095, 18632, 18116, 17963/16, 17963/15, 17963/14, 17963/13, 18096, 18097, 18098, 18099, 18631/28, 18072, 18113, 18069, 18114/2, 18110, 18114/1, 18102, 18103, 18120, 18140, 18141, 18139, 18138, 18136/2, 18143, 18142, 18144, 18136/1, 18135/2, 18134, 18137, 18133/1, 18132, 18133/2, 18129/2, 18131, 18068, 18065, 18064, 18061, 18117, 18121, 18115, 18119/1, 18118, 18119/2, 18129/1, 18124, 18125, 18126, 18127/2, 18130, 18122, 18123, 18127/1, 18059, 18056, 18060, 18055/2, 18100/2, 18091, 18101, 18104, 18105, 18094, 18092, 18083, 18633, 18128, 18145, 18086, 18093, 18090, 18088, 18087, 18089, 18079, 18076, 18078, 18077, 18074, 18081, 18080, 18106, 18100/1, 18085, 18084, 18631/20 0362/2, 0366/5, 0365/4, 0364, 0363/1, 0365/3, 0361/56, 0362/1, 0365/1, 0361/55, 0361/27 626562 270114 0397, 17793, 17798, 0405/57, 0405/6, 0400, 0399/3, 0401/1, 0399/1, 0399/2, 0401/2, 0405/24, 0405/25, 0405/26, 0403/1, 0402, 0401/3, 0401/4, 0404, 0405/2, 0405/3, 0405/5, 0405/4, 0405/29, 0405/28, 0405/27, 0405/30, 0407, 0409/13, 0403/2, 0405/1, 0403/3, 0409/14, 0405/7, 0405/8, 0403/4, 0405/10, 0405/9, 0405/11, 0409/20, 0405/56, 0405/23, 0396/26, 0396/25, 0405/22, 0396/1, 0405/21, 0367, 0405/31, 0405/32, 0396/2, 0396/3, 0396/5, 0405/41, 0405/40, 0405/37, 0405/36, 0396/4, 0405/35, 0405/39, 0405/38, 0405/34, 0405/33, 0396/6, 0396/7, 0366/3, 0366/2, 0366/7, 0409/19, 0409/18, 0409/17, 0405/44, 0405/43, 0405/42, 0405/20, 0405/19, 0405/18, 0405/45, 0396/8, 0396/9, 0405/50, 0405/49, 0405/48, 0405/47, 0405/46, 0405/12, 0405/13, 0405/17, 0405/16, 0405/15, 0405/14, 0405/55, 0405/54, 0405/52, 0405/51, 0405/53, 0409/16, 0396/10, 0396/14, 0396/13, 0396/12, 0396/11, 0409/15, 0396/17, 0396/16, 0396/18, 0396/19, 0396/20, 0396/21, 0396/15, 0396/22, 0396/24, 0396/23 625793 270302 11551, 0409/4, 0409/6, 0409/7, 0409/8, 0409/9, 0409/28, 0409/29, 0409/30, 0409/31, 0409/32, 0409/33, 0409/34, 0409/35, 0409/36, 0409/37, 0409/38, 624953 270110 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 90 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 21. 75015 20 22. 2109 21 Azonosítatlan Név Szentkirály I- II. régészeti védőövezete Szentkirály II. (Bekő-féle homokbánya) 23. 2110 22 Szentkirály III. Védelem védőövezet fokozottan védett fokozottan védett Bírság kategória II. II. Védési jogi aktusok HRSZ 0409/39, 0417/3, 0409/27, 0409/12, 0421, 0411/1, 0409/11, 0418, 0410, 0419, 0409/40, 0409/41, 0411/3, 11597, 11596, 11595, 11594, 11593, 11592, 11591, 11590, 11589, 11587, 11588, 11586, 11585, 0409/20, 0409/19, 0409/18, 0409/17, 0409/16, 0409/15, 0409/14, 0409/13, 0406, 0398/2, 0407, 0409/22, 0416/1, 0416/2, 0959/7, 0409/26, 0425/12, 0425/13, 0425/2, 0425/14, 0425/5, 0425/6, 0425/10, 0425/3, 0425/11, 11607, 0424, 11606, 11605, 11604, 11603, 0550/1, 11602, 11601, 11599, 11598, 0409/21, 11584, 11552, 11557, 0417/4, 0420/1, 0420/2, 11558/1, 11559, 11563, 11561/1, 11564, 11565, 11566, 11567, 11568, 11569, 11570, 11571, 11572, 11573, 11574, 11575, 11576, 11577, 11578, 11579, 11580, 11581, 11582, 11583 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 0417/4, 0420/1, 0420/2 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 0409/12, 0409/21, 0409/39, 0409/4, 0409/40, 0409/6, 0409/7, 0409/8, 0409/9, 0411/1 624959 270069 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 0418, 0419, 0417/4 624864 270245 24. 2111 23 Nyáros-sziget szakmai 0949/1 624006 269685 25. 2112 24 Kerek-tó I. szakmai 0391/6, 0391/7 625008 269529 26. 2113 25 Kerek-tó II. szakmai 0392, 0428/20, 0391/13 624762 269268 0391/12, 0391/13, 0391/14, 0391/11, 0391/15, 0391/16, 0391/17, 0391/18, 27. 2114 26 Csont-kút (Bille) szakmai 0391/19, 0391/4, 0391/10 624968 268932 28. 2115 27 Homoki-domb szakmai 0365/23 625960 269488 29. 2116 28 Szentkirályi- Duna-dűlő szakmai 0411/3 623939 268989 30. 2117 29 Zsidód I. szakmai 0504/16, 0504/20, 0504/19, 0504/18, 0504/17, 0504/15, 0508/24, 0511/2, 0508/26, 0508/28, 0508/27, 0508/25, 0508/30, 0508/31, 0508/32, 0504/13, 623383 267745 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 91 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem 31. 2118 30 Zsidód II. szakmai kiemelten 32. 2119 31 Zsidódi-dűlő I. védett I. 33. 2120 32 Zsidódi-dűlő II. szakmai Felső-sziget (Szentkirályivagy Prímásisziget) 34. 2121 33 szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 0504/14, 0504/11, 0504/12, 0504/10, 0508/29, 0508/59, 0508/57, 0504/3, 0504/5, 0504/9, 0504/8, 0504/7, 0504/6, 0504/43, 0505/2, 0503/1, 0503/3, 0503/2, 0504/4, 0375/3, 0516, 0505/1, 0512/3, 0504/21, 0504/22 0946, 0460/2, 0441/3, 0501/19, 0501/18, 0501/9, 0501/11, 0501/13, 0501/12, 0501/15, 0501/16, 0501/14, 0501/17, 0501/20, 0501/21, 0501/22, 0504/16, 0508/10, 0504/20, 0504/19, 0504/18, 0504/17, 0504/15, 0508/24, 0511/2, 0508/51, 0508/26, 0508/22, 0508/55, 0508/28, 0508/27, 0508/25, 0508/53, 0508/30, 0508/31, 0508/49, 0508/32, 0508/47, 0504/13, 0504/14, 0504/11, 0504/12, 0504/10, 0508/29, 0508/37, 0508/2, 0508/36, 0507, 0506/1, 0506/5, 0508/35, 0508/4, 0508/3, 0506/2, 0508/7, 0508/43, 0508/59, 0508/6, 0508/8, 0508/41, 0508/39, 0508/11, 0508/9, 0508/45, 0508/58, 0508/57, 0506/4, 0506/3, 0508/5, 0508/56, 0504/3, 0504/5, 0504/9, 0504/8, 0504/7, 0504/6, 0499/2, 0500, 0498/1, 0499/1, 0493/3, 0498/5, 0497/8, 0493/1, 0494, 0495, 0496, 0498/8, 0493/2, 0441/4, 0498/4, 0498/19, 0498/18, 0498/2, 0498/7, 0498/3, 0497/2, 0497/1, 0497/5, 0497/4, 0497/3, 0497/9, 0497/7, 0497/6, 0504/43, 0505/2, 0497/13, 0497/14, 0497/12, 0503/1, 0497/11, 0497/10, 0503/3, 0503/2, 0504/4, 0375/4, 0502, 0375/3, 0501/34, 0501/48, 0501/35, 0501/49, 0516, 0505/1, 0512/3, 0511/1, 0508/13, 0504/21, 0501/6, 0501/27, 0501/28, 0501/29, 0501/8, 0508/50, 0508/48, 0508/54, 0508/46, 0508/44, 0508/52, 0508/42, 0508/40, 0508/38, 0508/12 623402 267587 8/2015. (II. 27.) MvM 0498/16, 0498/17 622771 267390 0441/3, 0500, 0493/3, 0497/8, 0493/1, 0493/2, 0441/4, 0497/2, 0497/1, 0497/5, 0497/4, 0497/3, 0497/9, 0497/7, 0497/6, 0497/13, 0497/14, 0497/12, 0497/11, 0497/10 623216 267420 16419/2, 16424/2, 16424/3, 16424/1, 16423, 16422, 16421, 16420, 16419/1, 16417/5, 16418 626413 271748 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 92 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 35. 2122 34 Zsidópuszta I. szakmai 0510/2 624040 267033 36. 2123 35 Zsidópuszta II. szakmai 0457 624436 266605 37. 2124 36 Kenyérmező szakmai 464, 471, 468, 469, 470, 439, 438, 463, 441/1, 440 625631 266857 Kolozs úton túli 38. 2125 37 dűlő szakmai 546, 545/2 626268 267425 39. 2126 38 Lőtér szakmai 20359/11 626907 268020 Strázsa-hegyidűlő 40. 2127 39 szakmai 0314, 0316 629149 267693 41. 2128 40 Bajon szakmai 0557/1 629810 267193 42. 2129 41 Nyír szakmai 0556/16 628366 265261 Kenyérmezői 43. 2130 42 temető szakmai 0548/2 626855 266177 44. 2131 43 Cserepes-völgy I. szakmai 0302/1, 0300/1, 0305, 0300/3, 0300/2 630426 267029 45. 2132 44 Cserepes-völgy II. szakmai 0300/4 631337 266757 Cserepes-völgy - 46. 2133 45 Macskás szakmai 0589, 0294/2, 0295, 0283 631725 266961 47. 2134 46 Árpádvár szakmai 0589 632297 266421 48. 2135 47 Juhszalagos szakmai 0191, 9769, 9772, 9771, 9770 629894 267902 49. 2136 48 Szarvas-hegyiföldek szakmai 9695, 9713/1, 9691/1, 9694, 9696, 9697, 9692, 9702, 9727/3, 9727/1, 9693, 9727/4, 9705, 9707, 9710, 9709, 9716, 9703, 9704/2, 9708, 9715, 9711, 9712/3, 9712/1, 9712/2, 9713/2, 9714 629653 268489 50. 2137 49 Ispita-hegy I. szakmai 0138/38, 0138/37, 0138/31, 0138/5, 0139 629446 268340 51. 2138 50 Ispita-hegy II. szakmai 0139, 0138/25, 0138/26 629184 268550 52. 2139 51 Ispita-hegy III. szakmai 0138/21, 0138/22, 0138/3 629080 268695 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 93 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 53. 2140 52 Azonosítatlan Név Diós-völgyiforrás (Törökkút) Diós-völgy - Védelem szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 9511, 9504, 9427, 9426, 9428, 9425, 9431, 9515, 9505/2, 9514, 9513, 9517, 9460, 9512, 9459, 9516, 9518, 9505/1, 088 629518 269380 54. 2141 53 Török-kút szakmai 9413, 9414, 9416, 9411, 9412, 9418, 9417/2, 9410, 9419, 9420 629363 269323 9430, 9398, 9429, 9400, 9127, 9242, 9397, 9396, 9241, 9394, 9359, 9240, 9395/1, 9393, 9392, 9395/3, 9399, 9395/4, 9390, 55. 2142 54 Borz-hegy I. szakmai 9391, 9409/1 Borz-hegy II. 56. 2143 55 (Leányvár) szakmai 9279, 9278, 9277, 9276, 9268, 9267, 9266, 9127, 9397, 9396 629113 269168 57. 2144 56 Laposi-földek szakmai 18198/3, 18199/3, 18198/4, 18197/2 627622 270294 58. 2145 57 MIM szerelőcsarnok szakmai 18176/4, 18176/5, 18176/2, 18176/6, 18175, 18170/34, 18170/32, 18177, 18174/2, 18174/3, 18174/4, 18170/42, 18170/41, 18170/40, 18170/27, 18171, 18170/26, 18170/44, 18170/8, 18170/43, 18170/28, 18199/9, 18199/8 627501 269950 59. 2146 58 Dobogókői út (Kolos-kút, Kolosvári kút) szakmai 18205, 18208, 18206, 18210/1, 18207, 18204/1, 18204/3 627831 270689 60. 2147 59 Orbán-kápolna (Kenderes-dűlő, Galagonyás-dűlő, Kő-alja-dűlő) szakmai 7810, 7818, 7564/3, 7564/4, 7562, 7581/4, 7581/8, 7761/2, 7605/1, 7801, 7595, 7563, 8736, 8738/5, 8739, 8735, 7802, 7808, 7809, 8740, 7803, 7806, 7604/2, 7603, 7807, 7602, 7804, 7805, 7601, 085 628657 270778 61. 2148 60 Kenderes-dűlő (Csurgó-kút) szakmai 7634, 7606, 7607, 7608, 7610, 7612, 7613/2, 7613/1, 7611, 7758, 7759, 7760, 7746, 7747, 7745, 7761/2, 7731, 7744/1, 7754, 7743, 7730, 7739, 7742, 18346, 18347, 18343, 18339, 18337, 18345, 18344, 18338, 7605/5, 7797, 7756, 7744/2, 7740, 7741 628249 270921 62. 2149 61 Kálvária szakmai 18903, 18904, 18898, 18916, 18918 627780 271481 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 94 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 63. 2150 62 64. 2151 63 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Sípoló-hegy (Szent János erőd) szakmai 0658/15, 0658/62 629075 272125 Holop-kút (Kusztus-dűlő) szakmai HRSZ 10110, 10109, 10140, 10117/1, 10117/2, 10064/3, 0655/12, 0653/2, 0655/132, 0650, 0649/9, 10146, 10163, 10162/4, 10162/2, 10162/1, 10164, 10165, 10162/5, 10066/1, 10161, 10068, 10181, 10182, 10160, 10180, 10179, 10176, 10070, 10069, 10106, 10105/1, 10105/2, 10065, 10064/1, 10116, 10114, 10066/2, 10145, 10112, 10111, 10118/2, 10155/4, 10155/1, 10156, 10183, 10159, 10158, 10157, 10113/1, 10113/2, 10115, 10139, 10136, 10155/3, 10155/2, 10148, 10149, 10154, 10153, 10119, 10124, 10121, 10120, 10150, 10151, 10147, 10123, 10122, 10152 629906 272685 65. 2152 64 Téglagyár szakmai 19697/6 627369 272505 66. 2153 65 Bánom-dűlő I. (Szent János-kút) szakmai 16127/1, 16155/3, 16105/3, 16153, 16126/6, 16108/12, 16108/14, 16108/13, 16151/2, 16151/1, 16152/1, 16154/1, 16155/4, 16105/4, 16108/8, 16108/11, 16127/2, 16108/9, 16108/10, 16158/5, 16161/1, 16161/3, 16161/4, 16158/2, 16158/6, 16158/3 627716 272811 67. 2154 66 Bánomi-dűlő szakmai 16038/3, 16174/9, 16172/2, 16172/1, 16174/13, 16200/20, 16200/19, 16174/2, 16174/3, 16038/2, 16200/21, 16200/18, 16200/95, 16174/10, 16173, 16174/5, 16200/13, 16200/14, 16200/15, 16200/16, 16174/4, 16038/1, 16200/85, 16200/83, 16200/87, 16200/17, 16200/84 627448 272809 68. 2155 67 Bánomi-dűlő III. szakmai 15978, 15977, 15972, 15976, 15971, 15987/6, 15987/26, 15987/13, 15980, 15987/9, 15987/15, 15987/14, 15979, 15987/10, 15987/11 627265 273046 69. 2157 69 Téglagyár (Iskola utca) szakmai 16200/95, 16200/37, 16200/36, 16200/35, 16200/34, 16200/33, 16200/32, 16200/38, 16206, 15964/3, 16200/31, 16200/39 627122 273004 70. 2158 70 Vár utca, Béke tér szakmai 71. 2159 71 Béke tér szakmai 15927, 16239, 15928, 16236, 16237/3, 16237/2, 16237/1, 16238/3, 16238/6, 16238/4, 16238/1, 16238/5, 16244/3, 16244/2, 16244/1, 15924/1, 15492, 16211/3, 16226, 15964/2, 15964/1, 15931, 15955, 15953, 15929, 15930, 15926/2, 15926/1, 16240, 15925 626903 272942 16172/2, 16172/1, 16200/20, 16200/19, 16174/2, 16200/21, 16200/18, 16200/6, 16200/95, 16200/94, 16200/2, 16209, 16200/60, 16200/58, 627231 272858 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 95 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 72. 2160 72 73. 2161 73 74. 2162 74 75. 2163 75 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 16200/57, 16200/59, 16200/55, 16200/54, 16200/56, 16204, 16200/91, 16203, 16200/37, 16200/53, 16200/36, 16200/35, 16200/34, 16200/33, 16200/50, 16200/32, 16200/38, 16200/52, 16206, 16200/51, 15964/3, 16205, 16200/44, 16200/42, 16200/43, 16200/48, 16200/41, 16200/31, 16200/45, 16200/46, 16200/47, 16200/40, 16200/39, 16200/49, 16200/90, 16208, 16200/89, 16207, 16201, 16200/29, 16200/68, 16200/67, 16200/72, 16200/77, 16200/76, 16200/28, 16200/24, 16200/25, 16200/26, 16200/27, 16200/62, 16200/63, 16200/66, 16200/65, 16200/13, 16200/14, 16200/15, 16200/16, 16200/74, 16200/4, 16200/5, 16200/9, 16200/85, 16200/83, 16200/87, 16200/10, 16200/11, 16200/12, 16200/17, 16200/84, 16200/70, 16200/71, 16200/78, 16200/81, 16200/79, 16200/64, 16200/22, 16200/23, 16200/92, 16200/93, 16200/3 Szentgyörgymez 16286, 16241, 16285, 15923, 15924/1, 15922, 15906, 15907, 15908, 15903, ő I. szakmai 15909/2, 15909/1, 15910/2, 15912, 15911 626688 273071 Szentgyörgymez ő II. szakmai 15673, 15771, 15806, 15672, 15770 626815 273471 15633, 15635, 15637, 15639, 15641, 15643, 15645, 15649, 15807, 15810, 15806, 15013/2, 21158, 21159, 21157, 21160, 15629/1, 0952, 16548, 15628/3, 15628/6, 15628/7, 15632/1, 15632/2, 15647/1, 15647/2, 15634, 15636, 15638, 15640, 15642, 15644, 15646, 15648, 15650, 15809, 15811, Szentgyörgymez fokozottan 17/2004. (VIII. 15812, 15816, 15817, 15818, 15819, 15820, 15821, 15630/1, 15630/2, ő - Duna-part védett II. 27.) NKÖM 15630/4, 15630/3 626910 273916 Szentgyörgymez ő fokozottan védett II. HRSZ 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM, 8/2015. (II. 27.) MvM 15627/1, 21157 627130 274100 76. 2164 76 Duna-dűlő I. szakmai 0933/143, 0933/15, 0933/14, 0933/13 627727 274414 77. 2165 77 Duna-dűlő II. szakmai 0933/99, 0933/109, 0933/111, 0933/112, 0933/110, 0933/92, 0933/93, 0933/94, 0933/96, 0933/113, 0933/114, 0933/97, 0933/98, 0933/86, 0933/74, 0933/75, 0933/87, 0933/88, 0933/89, 0933/90, 0933/78, 0933/79, 628230 274432 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 96 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 0933/77, 0933/76, 0933/91, 0933/80, 0933/145, 0933/82, 0933/81, 0933/83, 0933/115, 0933/116 78. 2166 78 Kis-tói-földek szakmai 0930/10, 0930/9, 0930/8, 0930/2 628880 274540 79. 2167 79 Duna-dűlő III. szakmai 0933/143, 0945/1, 0933/200, 0933/9 627551 274376 80. 2168 80 Kis-tói-dűlő szakmai 0919/3 81. 2169 81 Kistói földek szakmai 0930/2 628982 274379 82. 2170 82 Duna-dűlő IV. szakmai 0930/9 628821 274670 83. 2171 83 Új-földek I. szakmai 10581/1, 10569, 10604, 10571/1, 10580, 10581/2, 10578, 10585, 10545/11, 10574, 10576, 10583, 10584, 10573, 10545/10, 10771, 10545/12, 10633/4, 10636, 10635/1, 10761/6, 10631, 10753, 10627/1, 10613/2, 10616, 10614/2, 10617/6, 10626/3, 10617/7, 10708, 10628/5, 10625/3, 10630/4, 10622/3, 10570, 10575, 10586, 10637/8, 10630/3, 10626/2, 10623, 10622/1, 10625/1, 10622/2, 10709, 10617/8, 10617/9, 10710, 10625/2, 10587, 10589, 10617/1, 10598, 10615, 10620, 10633/7, 10635/2, 10761/3, 10633/3, 10754, 10755, 10761/2, 10637/7, 10630/8, 10630/7, 10637/9, 10628/9, 10630/9, 10630/6, 10637/6, 10637/5, 10628/4 629912 274533 84. 2172 84 Új-földek II. szakmai 10633/6, 10637/12, 10637/13, 10636, 10761/5, 10627/6, 10627/5, 10635/1, 10762 630032 274743 85. 2173 85 Új-földek III. szakmai 0857, 10724, 10727, 10660, 10658, 10663/3, 10675, 10723, 10661, 10662, 10665/2, 10722, 10664, 10721, 10726, 10725, 10713, 10712, 10711, 0904, 10666, 8146/3, 8145/1, 8137/9, 8140, 8143/2, 8142, 8147/1, 8146/5, 8144, 8136, 8135/1, 10729, 10728, 10670, 10718, 10717, 10669, 10671, 10716, 10714, 10715, 8157, 8158/7, 8156/5, 8149/1, 8156/3, 8155/2, 8155/3, 8154/4, 8154/3, 8153/1, 8151, 8152, 8150, 8148/2, 0905, 10654/2, 10659/4, 10659/2, 10659/10, 10659/3, 10659/1, 10665/1 630465 274565 86. 2174 86 Dédai csárda I. szakmai 10673, 0954/6, 10672/1, 10763/8 630950 274611 Szamár-hegyi 10922, 10795, 10810/1, 0857, 10673, 8118/2, 8110/3, 8106/4, 8122/1, 87. 2175 87 homokbánya szakmai 8106/5, 8110/8, 8110/7, 8106/7, 8104/1, 8101, 8102, 8106/2, 8103, 8110/4, 630848 274495 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 97 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 8113, 8114/3, 8106/6, 8106/3, 8110/6, 8114/4, 8110/10, 8114/14, 8114/10, 8114/8, 8105, 8110/9, 8114/6, 8114/5, 8114/7, 8114/11, 8114/12, 8114/9, 10783, 10782, 10785, 10784, 10798, 10799, 10796, 10797, 8104/2, 10808, 10809, 10807, 8118/3, 8114/1, 8114/2, 8125, 8123/4, 8121, 8122/2, 8123/2, 10692, 10691, 10672/1, 10693, 10698, 10672/2, 10694, 10695/2, 10695/1, 0905 88. 2176 88 Dédaicsárda II. szakmai 10795, 10813, 10812, 10814, 10826 631092 274480 89. 2179 91 Búbánatvölgy - Huray-villa szakmai 0857, 0852, 0856/5, 0856/6, 0856/7, 10947/22, 10947/10, 10979, 10980, 10955, 10956, 10985, 10947/8, 10957, 10981, 10982, 10984, 10983, 10958, 10959, 10960, 10961, 10967, 10968, 10969, 10962, 10963, 10964, 10966, 0856/18, 0856/13, 0856/25, 0856/20, 0856/21, 0856/22, 0856/23, 0856/24 632180 274468 90. 2180 92 Búbánat- völgy szakmai 0856/16 632358 274456 91. 2181 93 Római út szakmai 10947/24, 0818/248, 11109/1, 11109/2, 11110, 17793, 0441/3, 0405/57, 0405/29, 0405/28, 0405/27, 0405/30, 0407, 0409/28, 0427, 0408, 0397, 0405/31, 0405/32, 0405/41, 0405/40, 0405/37, 0405/36, 0405/35, 0405/39, 0405/38, 0405/34, 0405/33, 0405/44, 0405/43, 0405/42, 0405/45, 0405/50, 0405/49, 0405/48, 0405/47, 0405/46, 0405/54, 0405/52, 0405/51, 0405/53, 0428/9, 0448, 0447/9, 0447/10, 0444/22, 0445, 0446, 0444/2, 0444/3, 0444/23, 0504/34, 0504/30, 0504/16, 0438/12, 0438/13, 0515, 0504/33, 0504/32, 0504/31, 0504/42, 0504/41, 0504/40, 0438/16, 0438/15, 0438/14, 0438/17, 0504/38, 0504/37, 0504/39, 0438/4, 0438/11, 0505/1, 0504/1, 0504/35, 0504/36, 0504/29, 0504/25, 0504/24, 0504/20, 0504/21, 0504/22, 0504/23, 0504/19, 0504/18, 0504/17, 0504/15, 0504/26, 0504/27, 0504/28, 0504/13, 0504/14, 0504/11, 0504/12, 0504/10, 0504/5, 0504/9, 0504/6, 0441/4, 0504/43, 0503/1, 0504/4, 052/6 633117 274303 92. 2182 94 Hideglelős kereszt fokozottan védett II. 1/2009. (I. 23.) OKM 0818/248, 052/6 633059 274369 93. 2183 95 Halyagos-völgy szakmai 0818/248 633018 274317 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 98 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem 94. 2184 96 Zsellér-földek szakmai 95. 2185 97 Búbánatvölgy I. szakmai Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 0912/107, 0912/112, 0911/10, 0910, 0912/108, 0911/11, 0911/2, 0911/3, 0911/1, 0911/4, 0911/5, 0912/111, 0911/18, 0911/12, 0911/16, 0911/9, 0911/17 629875 274099 0823, 0857, 11088, 11089, 11090, 11091, 11092, 11093, 11094, 11111, 11112, 11114, 11115, 11116, 11117, 11119, 11120, 11121, 11122, 11123, 11124, 0856/5, 0856/6, 0856/7, 0856/8, 0856/9, 0856/10, 0856/16, 0856/17, 0851, 0852, 10947/22, 10985, 10961, 10947/23, 11162, 10988, 11158, 10967, 10968, 10990, 10989, 10986, 10969, 11166, 10987, 10992, 10993, 10991, 10995, 10994, 10947/24, 11118/2, 10962, 10963, 10964, 10966, 11104, 11103, 11105, 11101, 11102, 11109/1, 11109/2, 11100, 11106, 11110, 11096, 11097, 11095, 11098, 11099, 11107, 0853/12, 0853/16, 0853/3, 0853/4, 0853/9, 0853/6, 0853/11, 0853/13, 0853/14, 0853/15, 0856/24 632353 274361 96. 2186 98 Búbánatvölgy II. szakmai 10947/22, 10947/23, 11158 632326 274324 97. 2187 99 Búbánatvölgy III. szakmai 10947/23, 11166 632258 274056 101. 2191 103 Kerek-tói-dűlő szakmai 0840 632184 272981 98. 2188 100 Búbánatvölgy IV. szakmai 10947/23 632223 273776 99. 2189 101 Búbánatvölgy - Kerek-tó szakmai 11166, 11167, 11163, 11160/3, 11159, 11161, 11160/1, 11157 632082 273361 Búbánatvölgy - Hátulsó-rétföldek 10947/23, 11162, 11047, 11045, 11046, 11036, 11035, 11034, 11033, 11037, 11038, 11039, 11040, 11041, 11048, 10947/1, 10947/2, 11042, 11043, 100. 2190 102 szakmai 10947/6, 0860 632153 273902 102. 2192 104 Szamár-hegy I. szakmai 0867/120, 10515/17, 10515/15, 10515/16, 10515/11 631197 273519 103. 2193 105 Szamár-hegy - Hajdú-szőlő szakmai 0892/12, 0892/11, 11444 630957 273359 104. 2194 106 Szamár-hegyidűlő I. szakmai 0892/6, 0769/4, 0769/3, 0892/7, 0892/2, 0892/5, 0773 630864 273096 105. 2195 107 Komandát-rét szakmai 0754, 0747, 0757 630703 272975 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 99 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 106. 2196 108 Szamár-hegyidűlő II. szakmai 0892/18, 0892/19, 0892/20 630511 273329 107. 2197 109 Fűzfás-kút szakmai 0876/13, 0876/14, 0889/10, 0889/8, 0887/2, 0889/9, 0876/12, 0876/25, 0876/24, 0876/20, 0876/21, 0876/17, 0876/16 631056 272994 108. 2198 110 Szamár-hegyidűlő III. szakmai 0889/1, 0887/2, 0889/3, 0889/2, 0876/5, 0876/4, 0876/6 631281 272945 109. 2199 111 Irtvány-dűlő szakmai 11350, 10322, 0785, 0889/1, 0774/2 631307 272760 110. 2200 112 Töltések közötti dűlő szakmai 0889/13, 0757 630883 272953 111. 2201 113 Töltések közötti dűlő II. szakmai 0780/3, 0781, 0779/2, 0782 631138 272617 112. 2202 114 Barát-kút alja I. szakmai 0807, 0831/1, 0829 632072 272343 Ákospalota 113. 2203 115 (Barát-kút) szakmai 0810, 0809, 0808, 0807 632092 271687 114. 2204 116 Ákospalotája szakmai 10860, 10847, 10848, 10856, 10854, 10853 631202 274364 115. 2205 117 Barát-kút alja II. szakmai 0807 631937 271877 116. 2206 118 Irtvány-földek szakmai 0801 631897 271538 117. 2207 119 Fári-kút szakmai 8863, 8866, 8867 630800 271412 118. 2208 120 Hadzsi szakmai 0235, 0244, 0236 631027 270207 119. 2209 121 Hármas-kút I. szakmai 0247, 0237, 0236 631226 269927 120. 2210 122 Hármas-kút II. szakmai 0289, 0246, 0244, 0245 631191 269780 121. 2211 123 Hármas-kút III. szakmai 0256, 0247, 0253 631381 269759 122. 2212 124 Vályús-kút szakmai 0258 631544 269289 123. 2213 125 Barát-kút I. szakmai 0260, 0269, 0264 631343 268595 124. 2214 126 Barát-kút II. szakmai 0274 631391 268157 125. 2215 127 Barát-kút III. szakmai 0273 631510 268137 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 100 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 126. 2216 128 Rózsakert szakmai 0538, 0555/12, 0555/11, 0555/10, 0555/9 626603 268316 127. 2217 129 Nyárasd II.-dűlő szakmai 20359/11 626819 268284 128. 2218 130 Laposi III.-dűlő szakmai 0552/3 627391 268056 129. 2219 131 Apácamajor szakmai 0708/2, 0708/1, 0708/3 628490 273372 130. 2220 132 Kis-Strázsa-hegy szakmai 0555/132, 0555/129 627231 267377 131. 2222 134 Helemba-sziget szakmai 0954/6, 0955 631269 275216 132. 2223 135 Barát-kút III. szakmai 0273, 0271, 0268 631505 268193 133. 2224 136 Kenderes-dűlő szakmai 18368/1, 18369/3, 18399/2, 18427/2, 18427/1, 18399/1, 18369/4, 18430/1 627867 270967 134. 2225 137 Szentgyörgymez ő - Földműves utca 9. szakmai 15389, 15388/2, 15413/1, 15387, 15468, 15388/1 627401 273243 135. 2226 138 Kolozs úton túli dűlő szakmai 0536/9, 0536/8, 0536/15, 0536/14, 0536/13, 0536/12, 0536/11, 0536/10, 0536/17, 0536/16, 0536/18 626004 268435 136. 2227 139 Szamár-hegy III. szakmai 0810 632297 272121 137. 2228 140 Várhegy - Budai torony kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242 626782 272770 138. 2229 141 Várhegy - Keleti rondella kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242 626797 272754 139. 2230 142 Várhegy - Északi rondella (Toprákkuleszi, Földtorony, Víztorony, Csonkatorony) kiemelten védett I. 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16241 626593 272967 140. 2231 143 Várhegy - Alsó bástya-kiskapu (Vízivárosi kapu, kiemelten védett I. HRSZ 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16241 626577 272941 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 101 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 141. 2232 144 142. 2233 145 143. 2234 146 144. 2235 147 145. 2236 148 146. 2237 149 147. 2238 150 148. 2239 151 Azonosítatlan Név Macskaúti kapu, Katzer Stieger Thor) Macskakapu, Koc Várhegy - Várkapu (DK-i kapu és védművei) Várhegy - Nagy torony (Quadriburg, Öregtorony) Várhegy - Keleti védművek Várhegy - Alagutak Várhegy - Fejedelmi palota Várhegy - Szent István protomártírtemplom és - prépostság Várhegy - Királyi, majd érseki palota Várhegy - Szent Adalberttemplom Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242 626766 272763 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242, 16240 626763 272812 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16241, 16243, 15925 626747 272919 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242 626774 272745 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626680 272904 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626699 272914 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16242 626705 272748 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240 626733 272837 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 102 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 149. 2240 152 150. 2241 153 151. 2242 154 152. 2243 155 153. 2244 156 154. 2245 157 155. 2246 158 156. 2247 159 Azonosítatlan Név Várhegy - Árpádkori érseki palota Várhegy - Káptalanház (Monostor) Várhegy - Prépostház (Curia prepositi) Várhegy - Vitéz János függőkertje Várhegy - Egyéb épületek Várhegy - Vízellátás (kút, ciszternák, vízvezeték) Viziváros - Városfalak Viziváros - Veprech-torony Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626642 272885 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626734 272792 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626674 272829 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16241 626661 272731 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16241 626636 272936 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16240, 16242 626681 272809 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16291/2, 16294, 16299, 16292, 16296, 16295, 16281, 16282, 16283, 16298, 16297, 16304, 16307, 16308, 19786/1, 19786/5, 19786/3, 16251, 16241, 16285, 16290, 16302, 16286, 16289, 16284, 16252, 16255, 16256, 16257, 16258, 16254, 16253, 16259, 16260, 16261, 16262, 16263, 16264, 16265, 16266, 16267, 16268, 16269, 16270, 16271, 16272, 16273, 16274, 16275, 16276, 16277, 16278, 16279, 16280, 16287, 16293/1, 16293/2, 16300, 16301, 16303, 16305, 16306/2, 16306/3, 16309/1, 16309/2, 16310, 16311, 16312, 16313, 16314, 16315/3, 16315/4, 16315/5, 16323/1, 19786/6 626631 272715 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16292, 16285, 16291/2, 16293/1, 16303 626525 272925 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 103 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 157. 2248 160 158. 2249 161 159. 2250 162 160. 2251 163 161. 2252 164 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória (Kis kapu, Kücsük kapu) Viziváros - Révkapu (Iszkelekapu, Duna kapu vagy Vízi kapu; Wasserthor) - kiemelten 19-es hősök tere védett I. Viziváros - Budai kapu (belső budai kapu, belső vagy második kiemelten postakapu) védett I. Viziváros - Postakapu (külső budai kapu, sorompó kapu, Post Thor, második kiemelten postakapu) védett I. Viziváros - Budai kapu rondella (Budun Kapu Kuleszi, Keleti bástya, török kiemelten rondella) védett I. Viziváros - kiemelten Hévízfürdő védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16304 626591 272584 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 19786/5, 19786/3, 19786/1, 16251, 19786/6 626799 272643 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 19786/5, 19786/3, 19786/1, 19786/6 626824 272617 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16241, 16251, 16243 626789 272673 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16309/1, 16309/2 626749 272553 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 104 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 162. 2253 165 163. 2254 166 164. 2255 167 165. 2256 168 166. 2257 169 167. 2258 170 168. 2259 171 169. 2260 172 Azonosítatlan Név tornya (Ilidzsa Kuleszi) Viziváros - Hévízi erőd (Mattyasovszkybástya, Hévízfürdő rondella) Viziváros - Ferences rondella Viziváros - Révkapu rondella (Révkapu tornya) Viziváros - Jezsuita-bástya Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16315/4, 16315/5 626787 272534 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16307, 16323/1 626717 272537 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16307, 16323/1, 16304 626610 272568 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16302 626563 272600 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16299, 16298, 16297 626529 272783 Viziváros - Kis bástya kiemelten védett I. Viziváros - Malom-bástya (Verpéci-kastély, 47866/1974. KM, Szu-Kuleszi, Vízi kiemelten 17/2004. (VIII. torony) védett I. 27.) NKÖM 16290, 16291/2, 16287 626515 272950 Viziváros - 47866/1974. KM, Vízemelő gép, kiemelten 17/2004. (VIII. középkori vízmű védett I. 27.) NKÖM 16291/2, 16290 626511 272949 Viziváros - Török híd szakmai 0952 626375 273071 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 105 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név 170. 2261 173 Viziváros - Alagút 171. 2262 174 172. 2263 175 173. 2264 176 174. 2265 177 175. 2266 178 176. 2268 180 177. 2269 181 Viziváros - Szent László-templom Viziváros - Plébániatemplo m Viziváros - Vízivárosi plébánia (Mehkeme dzsámi, Szent István-templom) Viziváros - Rusztem pasa fürdője Viziváros - Kis fürdő (Török fürdő, Mattyasovszkyfürdő) Viziváros - Malom-fürdő Királyi város - Városfalak Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16241, 16273 626582 272784 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16306/3, 16306/2, 19786/1 626729 272597 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16302, 16304 626595 272622 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16265 626616 272702 85128/1970. MM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16308, 16310, 16309/1, 16309/2, 16311, 16312, 16313, 16314 626743 272557 85128/1970. MM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16315/5, 16315/4, 16315/3 626788 272564 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16290, 16291/2 626517 272953 48977/1971. MM 17420, 17419, 17408, 17409/1, 17409/2, 17374, 17375, 17376, 17377, 17378, 17379, 17380, 17381, 17382, 17383, 17384, 17385, 17387, 17391, 17392, 17393, 17397, 17398, 17400, 17401/1, 17401/2, 17402, 17406, 17407, 17059, 17060, 17061, 17062, 17063, 17064, 17065, 17066, 17067, 626954 271798 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 106 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 17068, 17069, 17070, 17071, 17072, 17073, 17074, 17075, 17076, 17077, 17078, 17079, 17047/3, 17047/4, 19760/34, 17608/2, 19760/27, 17287, 17290, 17289, 17284, 17285, 17045/2, 17291, 17251, 17045/10, 17427, 16323/2, 16383, 17045/7, 17045/5, 17584, 17586, 17476, 17471, 17080, 17045/6, 17046, 17193, 17196, 17286, 17192, 17197, 17195, 17194, 17199, 17124, 17123, 17058, 17084, 17083, 17081, 17443/3, 17440, 17424/1, 17424/2, 19762/1, 16323/1, 17475/1, 17449, 17425/1, 19762/2, 17571, 17373/2, 19760/26, 17373/1, 17048, 17049, 17050, 17051, 17052, 17056, 17457, 17426, 17430, 17431, 17434, 17435, 17438, 17439, 17443/1, 17443/2, 17444, 17445, 19758/2, 17423/2, 17198, 17424/3, 17559, 17485/7, 17488, 17482, 17483, 17484, 17156, 19760/28, 17423/1, 17453, 17454, 17458, 17464, 17465, 17470, 17489, 17490, 17495, 17496, 17500, 17501, 17502, 17503, 17508, 17509, 17510, 17515, 17516, 17517, 17544, 17545, 17546, 17547, 17553, 17554, 17556, 17557, 17558, 17567, 17568, 17569, 17570/1, 17570/2, 17570/3, 17570/4, 17570/5, 17570/6, 17572, 17585, 17587, 17588, 17589, 17590, 17591, 17592, 17593, 17594, 17595, 17596/1, 17596/2, 17596/3, 17597, 17598/2, 17604, 17605, 17606, 17607, 17200, 17122, 17423/3, 17045/8, 17045/9 178. 2270 182 Lőrinc kapu szakmai 19758/2, 17423/2, 19760/34 627104 272229 179. 2271 183 Budai kapu szakmai 17424/2, 17424/3 626996 271409 180. 2272 184 Szent Pál kapu szakmai 17045/10, 17045/5 626723 271504 181. 2273 185 Dunai kapu kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17372, 17374, 17373/1 626783 271927 182. 2274 186 Északi rondella szakmai 19762/2, 16323/1 626932 272300 183. 2275 187 Keleti rondella szakmai 17475/1, 17470 627203 271888 184. 2276 188 Déli rondella szakmai 16444, 17045/6, 17047/1 626598 271591 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 107 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 185. 2277 189 186. 2278 190 187. 2279 191 188. 2280 192 189. 2281 193 190. 2282 194 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Nyugati kapu rondella (Dunai kapu rondella) szakmai 17373/1, 17373/2 626823 272035 Szent Lőrinctemplom kiemelten 48977/1971. védett I. MM 17353, 17417, 17422, 17423/2, 17423/3 626999 272141 Szent Miklóstemplom kiemelten 48977/1971. védett I. MM 17356, 17357, 17371, 17386, 17355, 17047/3, 17047/4 626886 272018 Szent Pétertemplom kiemelten 48977/1971. védett I. MM 17088, 17087, 17086, 17155 626850 271840 Segítő Szűz Máriáról nevezett ferences templom és kiemelten 48977/1971. kolostor védett I. MM 17320/1 626964 271864 Szent Jakabtemplom, (Jókai utca - Eszperantó utca kereszteződése) szakmai 17053 626678 271683 191. 2283 195 Árok utca 15. szakmai 17198 626810 271483 192. 2284 196 Kossuth Lajos utca 73. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17293, 17292 626973 271447 193. 2285 197 Szentkereszttemplom kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17512, 17513, 17511, 17525, 17526, 17527, 17528, 17529, 17530, 17505 627058 271581 194. 2286 198 Zalka Máté utca 79-81. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17559, 17564, 17569, 17568, 17566, 17565, 17567 627130 271467 195. 2287 199 Kossuth Lajos utca 42-44., kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17485/7, 17486, 17487/1, 17487/2, 17488 627118 271710 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 108 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 196. 2288 200 197. 2289 201 198. 2291 203 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Zalka Máté utca 45-47. Kossuth Lajos utca 37. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627030 271738 Királyi város - Török fürdő szakmai 17480, 17481, 17482, 17483, 17484, 17485/7 627157 271740 47866/1974. KM, Várhegy - kiemelten 17/2004. (VIII. Várfalak védett I. 27.) NKÖM 16240, 16241, 16243, 16242 626701 272833 199. 2292 204 Kolostorrom szakmai 061 634713 265671 200. 2293 205 Halastógát szakmai 015/3, 022, 025/2, 025/4 633927 265415 201. 2294 206 Réten túl szakmai 125, 124, 123, 122/2, 055/6, 055/75, 055/76, 055/74, 011/63, 011/64, 011/69, 011/68, 011/65, 011/66, 011/70, 011/67, 011/72, 055/205, 055/73, 055/72, 055/79, 055/77, 055/81, 055/83, 055/85, 055/87, 055/89, 055/93, 055/95, 055/97, 055/91, 055/99, 015/3, 055/5, 015/2, 015/1, 115 634222 265407 202. 2295 207 Alsó-dűlő szakmai 027, 022, 025/16, 025/17, 025/18, 025/8, 032, 031/19, 031/18, 031/23, 031/25, 031/24, 031/22, 031/20, 031/21 633805 265488 203. 2296 208 Legény-barlang kiemelten védett 1.620-55/1951. KM 080/4 634822 261701 204. 2297 209 Leány-barlang kiemelten védett 1.620-55/1951. KM 080/4 634820 261750 205. 2298 210 Bivak-barlang szakmai 080/4 634857 261724 206. 2299 211 Pilis-nyergivíznyelő szakmai 080/4 635193 263549 207. 23920 212 Strázsa-hegyibarlang kiemelten védett 1.620-55/1951. KM 0556/13 628596 266490 Berényi kiemelten 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 208. 23921 213 Zsigmond utca 2. védett I. 27.) NKÖM 16302 626552 272684 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 109 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 209. 23953 214 210. 28381 215 211. 28382 217 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Berényi Zsigmond utca 25. kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16278 626570 272841 47866/1974. KM, Berényi kiemelten 17/2004. (VIII. Zsigmond utca 3. védett I. 27.) NKÖM 16265 626613 272703 Kossuth híd - Vízivárosi hídfő szakmai 16324, 16304, 16303, 16323/2, 16323/1 626577 272568 212. 28383 218 Széchenyi tér szakmai 17353 626984 272084 213. 28384 219 Széchenyi tér 21. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17350 627064 272144 214. 28386 222 Széchenyi tér 9. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17340 627019 272061 215. 28388 224 Saskert kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17409/2, 17407, 17408, 17409/1, 17416, 17412, 17410, 17411 626917 272180 216. 28389 225 Jókai Mór utca 14. előtt szakmai 17156 626857 271742 217. 28390 226 Jókai Mór utca 24. előtt szakmai 17156 626821 271678 218. 28391 227 Kossuth Lajos utca 1. előtt szakmai 17424/1, 17424/2, 17352 627093 272177 219. 28394 230 Kossuth Lajos utca 20. szakmai 17442 627105 272013 220. 28395 231 Kossuth Lajos utca 21. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627058 271961 221. 28396 232 Kossuth Lajos utca 25. előtt szakmai 17424/2, 17424/1 627052 271918 222. 28397 233 Kossuth Lajos utca 33. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627035 271770 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 110 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 223. 28398 234 224. 28399 235 225. 28400 236 226. 28401 237 227. 28402 238 228. 28403 239 229. 28404 240 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Kossuth Lajos utca 38. szakmai 17471 627137 271827 Kossuth Lajos utca 54. előtt szakmai 17424/2, 17424/3 627032 271636 Kossuth Lajos utca 56. előtt szakmai 17424/3, 17424/2 627030 271621 Kossuth Lajos utca 63. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627000 271520 Kossuth Lajos utca 71. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 626993 271460 Kossuth Lajos utca 76. előtt szakmai 17424/2, 17424/3 627008 271461 Kossuth Lajos utca 73-78. előtt szakmai 17424/3, 17424/2, 17424/1 627000 271445 230. 28405 241 Árok utca szakmai 17045/10 626794 271476 231. 28406 242 IV. Béla király utca szakmai 17319 626923 271823 232. 28407 243 Bottyán János utca szakmai 17354 233. 28408 244 Árok utca 29. szakmai 17122 626668 271580 234. 28414 256 Simor János utca 85. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17571 627150 271426 235. 28415 257 Simor János utca szakmai 17475/1, 17475/2, 19758/4 627190 271753 236. 28417 259 Kossuth Lajos utca 62. előtt szakmai 17424/2, 17424/3, 17529, 17530 627022 271564 237. 28419 261 Bottyán János utca 8. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17324 626980 271935 238. 28420 262 Bottyán János utca 10. előtt szakmai 17354 626927 271877 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 111 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 239. 28421 263 Bottyán János és IV. Béla király utca sarka szakmai 17319, 17354 626933 271881 240. 28422 264 Bottyán János utca 13. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17368 626883 271872 241. 28423 265 Bottyán János utca 9. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17366, 17364 626892 271897 242. 28424 266 Bottyán János utca 12. előtt szakmai 17354 626914 271846 243. 28425 267 Jókai Mór utca 4. előtt szakmai 17156 626893 271807 244. 28426 268 Jókai Mór utca 6. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17160 626901 271778 245. 28427 269 Széchenyi tér 6-8. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17399, 17395, 17396 626913 272083 246. 28428 270 Széchenyi tér 8. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17399 626920 272085 247. 28429 271 Széchenyi tér 14-16. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17405, 17411, 17410, 17409/1, 17409/2 626954 272126 248. 28430 273 Széchenyi tér 15. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17345 627037 272104 249. 28431 274 Széchenyi tér 22. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17415, 17417, 17414 626982 272161 250. 28433 276 Bottyán János utca 3. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17357, 17359 626902 271967 251. 28434 277 Bottyán János utca 5. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17359, 17358 252. 28435 278 Bottyán János utca 11. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17367 626888 271881 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 112 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 253. 28436 279 254. 28437 280 255. 28438 281 256. 28439 282 257. 28440 283 258. 28441 284 259. 28442 285 260. 28443 286 261. 28444 287 262. 28445 288 263. 28446 289 264. 28447 290 265. 28448 291 266. 28449 292 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok IV. Béla király utca 3. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17369 626883 271854 Jókai Mór utca 12. számú ház előtt szakmai 17156 626863 271754 Jókai Mór utca 16-18. előtt szakmai 17156 626846 271724 Jókai Mór utca 27. Eszperantói utcai oldala előtt szakmai 17107 626775 271653 Arany János utca 3-4. előtt szakmai 17334, 17336, 17332 627028 271999 Kossuth Lajos utca 15-17. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627067 272014 Kossuth Lajos utca 27. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627047 271880 Kossuth Lajos utca 27-29. előtt szakmai 17424/1, 17424/2, 17321 627042 271833 Kossuth Lajos utca 31. előtt szakmai 17424/1, 17424/2, 17319 627037 271792 Kossuth Lajos utca 35. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 Kossuth Lajos utca 38. kapualja szakmai 17471 627065 271835 Kossuth Lajos utca 40. előtt szakmai 17424/2, 17424/3, 17478/1 Kossuth Lajos utca 48-50. előtt szakmai 17424/2, 17424/3 627037 271674 Kossuth Lajos utca 51. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627017 271632 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 113 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 267. 28450 293 268. 28451 294 269. 28452 295 270. 28453 296 271. 28455 298 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Kossuth Lajos utca 52. előtt szakmai 17424/2, 17424/3 627034 271651 Kossuth Lajos utca 61. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627006 271550 Kossuth Lajos utca 64. előtt szakmai 17424/2, 17424/3 627019 271545 Kossuth Lajos utca 72-74. előtt szakmai 17424/3, 17424/2 627011 271483 Kossuth Lajos utca 73. - Árok utca sarok szakmai 17045/10, 17424/1, 17424/2, 17293 626987 271436 272. 28456 299 Tanítóképző szakmai 16245/3, 16236, 16244/3, 16226 626955 272808 273. 28457 300 Basa u. 6. szakmai 16245/3, 19818, 16236, 19810, 19803, 19809, 16216/1, 20063, 16216/2, 16223, 16224, 16225, 20062, 16226, 20061, 20064, 19814, 19815, 19816, 19817, 19813, 19812, 19811, 19819 626996 272725 274. 28458 301 Basa u. 15. szakmai 19984 627234 272733 275. 28459 302 Basa u. 1. szakmai 20063 627044 272749 276. 28460 303 Batthyány L. u. 8. szakmai 16245/3 626978 272727 Batthyány L. u. 277. 28461 304 16. szakmai 16226 627010 272797 278. 28462 305 Batthyány L. u. 11. szakmai 19811 626984 272687 279. 28463 306 Batthyány L. u. 15. szakmai 19813, 19812 626998 272700 280. 28464 307 Lépcső utca 5-7. előtt szakmai 20052 627127 272605 281. 28465 308 Lépcső u.1. előtti tér szakmai 20052 627121 272617 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 114 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 282. 28466 309 283. 28467 310 284. 28468 311 285. 28469 312 286. 28470 313 287. 28471 314 288. 28472 315 289. 28473 316 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Becket Tamás u. 3./a előtt szakmai 20078 627109 272729 47866/1974. KM, Pázmány Péter kiemelten 17/2004. (VIII. utca 18. védett I. 27.) NKÖM 16305 626699 272595 Pázmány Péter utca 13. Pázmány Péter utca 9. Mindszenty tér 5. 290. 28474 317 Lőrinc utca 2-10. kiemelten védett I. kiemelten védett I. kiemelten védett I. HRSZ 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16255 626734 272634 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16253 626767 272640 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16262, 16261, 16260 626643 272669 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16256 626717 272635 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16312, 16314 626771 272593 Pázmány Péter utca 15. kiemelten védett I. Katona István kiemelten utca 2. védett I. Magyar utca 4-6. előtt szakmai 17531 627104 271538 kiemelten 48977/1971. védett I. MM 17421, 17422 627000 272230 291. 28475 318 Lőrinc utca 5. szakmai 19760/28 627024 272258 Lőrinc utca 5-7. 292. 28476 319 előtt szakmai 17423/2, 19760/34 293. 28477 320 Lőrinc u. 9. szakmai 19760/28, 19760/34 627013 272264 294. 28478 321 Lőrinc utca 17. szakmai 19762/2 626951 272300 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 115 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 295. 28480 322 Bottyán János utca 4. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17330 626992 271980 296. 28481 323 Bibliotheka kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16321 626848 272571 297. 28482 324 Arany János utca 5-7. előtt szakmai 17449 627121 271991 298. 28483 325 Berényi Zsigmond utca 14-16. kiemelten védett I. 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16294 626544 272844 299. 28484 326 Kossuth Lajos utca 14-18. szakmai 17436 627110 272047 300. 28485 327 Kossuth Lajos utca 41. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627027 271707 301. 28486 328 Kossuth Lajos utca 45. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627023 271676 302. 28487 329 Kossuth Lajos utca 63-65. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 626999 271507 303. 28488 330 Kossuth Lajos utca 11. előtt szakmai 17424/2, 17424/1 627077 272078 304. 28489 331 Kossuth Lajos utca 1-17. előtt szakmai 17424/2, 17424/1, 17351, 17352 627078 272084 305. 28490 332 Kossuth Lajos utca 55. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627013 271604 306. 28491 333 Kossuth Lajos utca 57. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627011 271589 307. 28492 334 Kossuth Lajos utca 15. előtt szakmai 17424/2, 17424/1 627069 272024 308. 28493 336 Széchenyi tér 1. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17356, 17355 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 116 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 309. 28494 337 Széchenyi tér 24. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17417 627011 272195 310. 28495 338 Széchenyi tér Debreczeni ház kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17349, 17347, 17348 627050 272126 311. 28496 339 Lőrinc utca - Hamza telek szakmai 19760/28, 19760/34 627010 272257 312. 28497 340 Berényi u. 3. kiemelten védett I. 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16265 626613 272703 313. 28501 344 Erzsébet park szakmai 16303 626489 272824 314. 28502 345 Szigeti rév szakmai 0959/7, 16326/2, 16326/3 626448 272482 315. 28503 346 Arany János utca 2. szakmai 17334 626999 272010 316. 28504 347 Pázmány Péter utca 1. előtt kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 19786/3, 19786/5, 19786/6 626857 272613 317. 28505 348 Eszperantó utca 23. előtt kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17059, 17058 626685 271726 318. 28380 349 Katona István utca 8. kiemelten védett I. 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 16309/1, 16309/2 626741 272555 319. 28479 350 Főapát utca 1. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17322 627000 271894 320. 29013 351 Hévíz szakmai 19786/1, 19760/2, 19761, 19758/2, 19760/20, 19760/6, 19760/7, 19760/16, 19760/3, 19760/24, 19760/17, 19760/22, 19759, 19765, 19762/2, 19763, 19762/1, 19760/8, 19760/34 627022 272382 321. 29014 353 Bajcsy-Zsilinszky utca 20. szakmai 19784 626933 272515 322. 29015 354 Bajcsy-Zsilinszky utca 22. szakmai 19782 626912 272529 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 117 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 323. 29016 355 324. 29017 356 325. 29018 357 326. 29019 358 327. 29020 359 328. 29021 360 329. 29022 361 330. 29023 362 331. 29024 363 332. 29025 364 333. 29026 365 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Bajcsy-Zsilinszky utca 24. szakmai 19781 626892 272545 Bajcsy-Zsilinszky utca 26. szakmai 19780 626881 272564 Bajcsy-Zsilinszky kiemelten 17/2004. (VIII. utca 28. előtt védett I. 27.) NKÖM 19786/1 626863 272597 Bajcsy-Zsilinszky utca 27/b szakmai 19788 627067 272483 Bajcsy-Zsilinszky kiemelten 17/2004. (VIII. utca 36. védett I. 27.) NKÖM 16315/2, 16315/3, 16315/4, 16315/5, 16309/2, 16314, 16309/1 626789 272570 Bajcsy-Zsilinszky utca 35-37. szakmai 19792, 19794, 19802, 19793, 19791 627004 272520 Liszt Ferenc utca 6-8. előtt szakmai 16322 626856 272557 Liszt Ferenc utca 4-6. előtt szakmai 19779, 19781 626864 272525 Liszt Ferenc utca 5. szakmai 19779, 19781 626864 272536 József Attila tér 5. szakmai 16315/2, 16324, 16323/2, 16323/1, 19779, 16320, 16319 626813 272513 Álmos utca 3. előtt szakmai 19803 626959 272620 334. 29027 366 Malom utca szakmai 19765 626926 272477 Bajcsy Zsilinszky 335. 29029 368 utca 9. szakmai 19745 627128 272360 336. 29031 370 Irinyi utca 2/c szakmai 19704/1, 19701/2, 19701/1 627412 272389 337. 29032 371 Vasvári Pál utca - Esze Tamás utca sarok szakmai 16038/2, 19905, 16038/1, 19726/4, 19947 627297 272548 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 118 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 338. 29033 372 339. 29034 373 340. 29035 374 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Petőfi Sándor utca 3. szakmai 19405, 19411 627175 272195 Kölcsey Ferenc utca 4. szakmai 19717/21, 19717/19, 19724, 19717/17, 19717/18 627295 272293 Kölcsey Ferenc utca 2. szakmai 19717/21, 19717/16, 19717/17, 19717/2, 19717/14 627275 272335 341. 29036 375 Irinyi utca 9/d szakmai 19461 627363 272216 342. 29037 376 Irinyi utca 1. szakmai 19717/11 627319 272412 343. 29038 377 Vörösmarty utca 13. szakmai 19430 627238 272299 344. 29039 378 Vörösmarty utca 14. szakmai 19728 627211 272356 345. 29040 379 Vörösmarty utca 4. szakmai 19736, 19737 627165 272308 346. 29041 380 Bajcsy-Zsilinszky utca 3. szakmai 19741 627139 272321 347. 29042 381 Madách utca 1-5 szakmai 19731, 19757, 19729, 19730, 19750, 19733, 19735 627181 272367 348. 29045 384 Jókai utca 22-30. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17170, 17171, 17172, 17173, 17174 626841 271659 349. 29046 385 Jókai utca 56-58. szakmai 17032, 17033, 17037, 17040, 17039, 17035, 17036 626728 271436 350. 29047 386 IV. Béla utca 6. kiemelten védett I. 48977/1971. MM 17158 626926 271809 351. 29048 387 Kossuth Lajos utca 4. szakmai 17425/2 627100 272139 352. 29049 388 Vár utca 2. szakmai 15949 626952 273188 353. 29050 389 Bánomi út 3. szakmai 16164 627562 272764 354. 29051 390 Aulich utca 4. szakmai 15663 626885 273630 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 119 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 355. 29053 392 356. 29054 393 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Kossuth Lajos utca 39. előtt szakmai 17424/1, 17424/2 627029 271723 Kossuth Lajos utca 47. előtt szakmai 17424/2, 17424/1 627021 271661 357. 29058 397 Imaház utca 4. szakmai 19840 627183 272448 358. 29059 398 Petőfi Sándor utca - Vörösmarty utca sarok szakmai 19411, 19758/3, 19425, 19410, 19727/1 627169 272246 359. 29060 399 Petőfi Sándor utca 1. szakmai 19406, 19407 627168 272210 360. 29061 400 Petőfi Sándor utca szakmai 19411, 19464/6, 19462/1, 19468, 19474, 19464/2, 19466, 19470, 19463, 19471, 19465, 19462/2, 19464/7, 19469, 19457/5, 19472, 19475, 19440, 19461, 19457/3, 19460, 19459, 19462/3, 19436, 19434, 19439, 19437, 19438, 19433, 19435, 19446, 19458, 19447, 19457/2, 19445, 19442, 19418, 19443, 19441, 19444, 19473/11, 19473/5, 19476, 19480, 19481, 19473/2, 19479, 19473/3, 19484, 19477, 19473/10, 19473/8, 19473/7, 19473/6, 19482, 19483, 19737, 19746, 19745, 19743, 19744, 19735, 19753, 19754, 19756, 19752, 19755, 19448, 19473/1, 19455/7, 19455/4, 19456, 19455/5, 19455/6, 19453/2, 19422, 19421, 19423, 19376, 19734/1, 19736, 19734/2, 19730, 19750, 19733, 19740, 19738, 19739, 19741, 19742, 19378/2, 19417, 19414, 19416, 19390, 19420, 19419, 19368/5, 19382, 19381, 19385, 19449, 19457/1, 19455/3, 19453/3, 19454, 19452, 19453/5, 19455/2, 19450/2, 19450/1, 19453/4, 19383, 19384, 19415, 19387, 19412, 19413, 19380, 19717/18, 19727/2, 19429, 19428, 19716, 19467, 19717/19, 19457/4, 19424, 19399, 19717/10, 19700, 19430, 19398, 19717/9, 19717/16, 19725, 19391, 19394, 19724, 19395, 19731, 19732, 19729, 19728, 19727/1, 19757, 19717/2, 19425, 19426, 19726/3, 19407, 19406, 19410, 19427, 19758/3, 19758/2, 19403, 19404, 19401, 19388, 19389, 19386/2, 19717/14, 19718, 19431, 19719, 19485, 19720/1, 19451, 19405, 19402, 19379, 19455/1, 627325 272200 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 120 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 361. 29062 401 362. 29063 402 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 19393, 19717/21, 19397, 19715/4, 19400, 19717/8, 19723, 19715/3, 19704/2, 19722, 19717/20, 19720/2, 19717/4, 19721, 19717/5, 19717/17, 19704/3, 19464/3, 19464/4, 19478 Petőfi Sándor utca 20. szakmai 19449 627292 272117 Arany János utca 14. előtt szakmai 19376 627222 272005 363. 29064 403 Irányi Dániel utca szakmai 19457/5, 19440, 19717/20 627333 272279 364. 29065 404 Temető utca 4. szakmai 18996 627501 271731 365. 29066 405 Siszler utca 5. szakmai 18993 627543 271771 366. 29067 406 Temető utca 6. szakmai 18995 627517 271732 367. 29070 409 Kálvária-dűlő szakmai 18808, 18807, 18856/2, 18810/1, 18806, 18856/1, 18857, 18851, 18858, 18849, 18832/3, 18845/2, 18846, 18832/2, 18987/1, 18841, 18922, 18987/3, 18868, 18875, 18876, 18843, 18877, 18874, 18859, 18860, 18866/2, 18865, 18866/1, 18864, 18861, 18862, 18863, 19495, 18993, 18988/1, 18990, 18999/4, 18999/3, 18999/6, 18999/5, 18999/8, 18999/1, 18999/2, 18999/7, 19002, 19003, 18998/1, 18996, 18998/3, 19007, 18997, 18994, 19107, 19061, 19063, 19062, 19009, 19057/2, 19060, 18809/2, 18809/1, 19044, 19042, 18811, 18855, 18852, 18814, 18813, 18812, 18854, 18816, 18815, 18817, 18818, 18819, 18853, 18820, 19048, 18850, 18823/1, 18822, 18823/2, 18821, 19045, 19047, 19046, 19059, 19058, 19067/1, 18824, 19043, 18826, 18825, 19152, 19034, 19032, 18835, 18833, 19031, 19023, 19040, 19033, 19022, 19010, 19012, 19017, 19016, 19013, 18832/5, 18830, 18845/1, 18831, 18829, 18834, 18827, 18848, 18847, 18828, 19041, 19008, 18998/4, 19006, 19004, 18838, 19005, 18839, 18995, 18832/6, 18836, 18837, 18921, 18840, 18992/1, 18992/2, 18991, 18869, 18867, 18842/2, 18832/7, 18832/9, 18832/8, 18844, 18873, 18872, 18870, 18879, 18923, 19157, 19158, 19160, 19163, 19162 627541 271534 368. 29071 410 Besze János utca szakmai 19057/1, 19134 627400 271461 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 121 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 369. 29072 411 370. 29073 412 371. 29074 413 372. 29075 414 373. 29076 415 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Besze János utca 2-8. előtt szakmai 19057/1 627408 271495 Besze János utca 16-18. előtt szakmai 19057/1 627397 271422 Rozália utca 1-3. előtt szakmai 19057/2 627364 271403 Rozália utca 5. előtt szakmai 19057/2 627381 271400 Petőfi Sándor utca 66-70. szakmai 18817, 18816, 18814, 18815 627530 271337 374. 29077 416 Rozália kápolna szakmai 18809/2 627544 271269 375. 29079 418 MRT 5. (8/11. lelőhely) szakmai 19281/2, 19276/8, 19176, 19177, 19175, 19178, 19174/1, 19174/2, 19173, 19179, 19322, 19323/1, 19172/2, 19324, 19320, 19067/5, 18739/15, 19071, 19107, 17698, 19075, 19082, 19083, 19074, 19070, 19068, 19067/3, 19057/2, 19064, 19067/2, 19066, 19065, 19067/4, 19069, 18739/22, 18742, 18743, 18744, 18740, 19044, 19072, 19048, 19047, 17677, 17673, 17678, 17683, 18733, 17682, 17681, 17680, 17679, 17672, 17674, 17675, 17663, 17661/2, 17664/1, 17661/1, 17662, 17669, 17670, 17664/2, 17657, 17700, 19263, 19270/2, 19261, 19264, 19262, 19260, 19267, 19268, 19271, 19272, 18739/2, 18716/1, 17658, 18721/2, 18721/1, 18718, 18717, 18714, 18728, 18722, 18729, 18725, 18739/24, 18739/23, 18739/9, 18739/8, 18727, 18726, 19058, 18737/3, 18737/2, 18739/1, 18737/4, 18724, 18734, 18720, 19152, 19151/2, 19276/3, 19153, 19148, 19151/1, 19149, 19146, 19147, 19155, 19203, 19137, 19140, 19141, 19142, 19138, 19136, 19143, 19010, 19055, 19127, 19126, 19038, 19054, 19017, 19041, 19113/1, 19015, 19051, 19086, 19039, 19113/4, 19109, 19018, 19113/3, 19016, 19097, 19098, 19096, 19094, 19014, 19088, 19095, 19057/1, 19103, 19210, 18735, 19135, 19113/2, 19114, 19073, 19035/1, 19112, 19080, 19035/2, 19034, 19117, 19116, 19085, 19084, 19037, 19118, 19087, 19105, 19123, 19124, 19125, 19011, 19101, 19021/3, 19099, 19122, 19024, 19031, 19121, 19115, 19100, 627325 271381 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 122 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 376. 29080 419 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok 19089, 19026, 19130, 19091, 19030, 19131, 19134, 19093, 19092, 19029, 19049, 19106, 19133, 19132, 19128, 19102, 19090, 19056, 19104, 19036, 19022, 19053, 19052, 19129, 19119, 19040, 19120, 19050, 19225, 19221/1, 19221/2, 19222, 19218, 19219, 19220, 19251, 19217, 19202, 19204, 19206, 19205, 19207, 19215, 19208, 19209, 19211, 19212, 19216, 19150/1, 19154, 19150/2, 19180, 19181, 19321, 19182, 19186, 19187, 19156, 17676, 17684, 17688, 17686, 17689, 17690, 17685, 17697, 17693, 17692, 17687, 17696, 17691, 19266, 19265, 19257, 17667, 19258, 19259, 17659, 17660, 17665, 17666, 17668, 17671, 19269, 19270/1, 19158, 19144, 19139, 19237, 19238, 19243/1, 19242/2, 19242/1, 19244, 19288, 19284, 19243/2, 19282, 19280/1, 19279, 19245, 19283, 19287, 19226, 19276/5, 19278, 19276/2, 19281/1, 19280/3, 19280/2, 19285, 19276/1, 19286, 19276/4, 19276/6, 19276/7, 19277, 19224, 19302, 19304, 19301, 19300, 19303, 19305, 19188, 19291, 19296, 19299, 19298, 19295, 19292, 19297, 19294, 19214, 19293, 19213, 18690, 18739/19, 18739/13, 18739/18, 18739/6, 18732, 18723, 18731, 18730, 18716/2, 18715, 18712, 18719, 19108, 19254, 19253, 19252, 19255, 19256, 19275, 19274, 19273, 19289, 19290, 19236, 19235, 19239, 19231, 19227, 19241/2, 19247, 19249, 19246, 19241/1, 19250, 19248, 19240, 19234, 19229, 19230, 19228, 19079/1, 19081, 19079/2, 19159, 19168, 19165, 19167, 19166, 19169, 19170, 19171, 19172/1, 19184, 19183, 19185, 19161, 19164, 19312, 19309, 19306/5, 19306/4, 19306/3, 19307, 19308, 19311, 19310, 19306/6, 19314, 19316, 19319, 19318, 19315, 19317, 19313, 17733, 18741, 18739/5, 18739/16, 18739/4, 18739/14, 18739/21, 18739/3, 19160, 19163, 19162 Honvéd utca 29. előtt szakmai 19203, 19108 627346 271579 377. 29081 420 Honvéd utca 37. szakmai 19210 627325 271523 Honvéd utca 52. 378. 29082 421 előtt szakmai 19108 627325 271384 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 123 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 379. 29083 422 380. 29084 423 381. 29085 424 382. 29086 425 383. 29087 426 384. 29088 427 385. 29089 428 386. 29090 429 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Honvéd utca 54. előtt szakmai 19108 627321 271369 Honvéd utca 54-55. előtt szakmai 19108 627312 271373 Honvéd utca 56. előtt szakmai 19108 627317 271354 Honvéd utca 58. előtt szakmai 19108, 19105 627313 271342 Terézia utca 1-2. előtt szakmai 19107 627156 271334 Sallai utca 1. előtt szakmai 19107 627320 271307 Simor János utca 128. szakmai 19271 627198 271362 SZIM Marógépgyár mellett szakmai 17791 626806 271082 387. 29093 432 Duna utca szakmai 16532 626354 271219 388. 29094 433 Szentkirály utca - Lázár Vilmos utca között szakmai 16555, 16576, 16710/1, 16581, 16584, 16582, 16574, 16575, 16547/1, 16546, 16545, 16544, 16548, 16547/2, 16572, 16597, 16573, 16856, 16861, 16820, 16821, 16819, 16830, 16824, 16822, 17793, 16862, 16860, 16826, 16825, 16831, 16832, 16823, 16829, 16815, 16816, 16807, 16817, 16808, 16818, 16809, 16814, 16828, 16863, 16594, 16596, 16583, 16508, 16506, 16507, 16505, 16509, 16477, 16478, 16476, 16686, 16727, 16725, 16724, 16728, 16721, 16689, 16473, 16720, 16685, 16681, 16690, 16691, 16688, 16687, 16693, 16694, 16692, 17007/1, 17006, 17005, 17008, 16997, 16995, 17007/2, 17012, 17014, 17010, 17013, 16661, 16523, 16656, 16654, 16658, 16660, 16659, 16657, 16655, 16640, 16639, 16643, 16651, 16653, 16652, 16648, 16647, 16644, 16525/2, 16445/8, 16445/7, 16490, 16489, 16483, 16631, 16522, 16632, 16474, 16472, 16471, 16475, 16463, 16456, 16455, 626486 271101 HRSZ EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 124 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 16467, 16605, 16628, 16524, 16737, 16764, 16775, 16761/1, 16777/1, 16791/1, 16636, 16772, 16520, 16684/4, 16765, 16603, 16604, 16627, 16602/7, 16626, 16662/2, 16778, 16800, 16746/1, 16743, 16897/2, 16637, 16638, 16789, 16785, 16595, 16600, 16602/6, 16602/3, 16531/8, 16664, 16602/8, 16602/4, 16531/4, 16663, 16742, 16890, 16641, 16802, 16642, 16799/1, 16528/3, 16668, 16738, 16891, 16710/3, 16786, 16812/2, 16610, 16445/2, 16671, 16739, 16894, 16645, 16804, 16901, 16899/2, 16893, 16897/1, 16646, 16633, 16793, 16794, 16598/1, 16598/2, 16667, 16729, 16710/2, 16601, 16599/1, 16676, 16898, 16630/1, 16630/2, 16757, 16599/7, 16740, 16741, 16599/2, 16599/3, 16531/2, 16892, 16675, 16672, 16827, 16625, 16531/1, 16679, 16753, 16760, 16888, 16756, 16532, 16761/2, 16735, 16751, 16747, 16887, 16774, 16770, 16812/1, 16805, 16624, 16617, 16528/4, 16497, 16498, 16811, 16618, 16531/5, 16511, 16746/2, 16733, 16768, 16884, 16731, 16749/2, 16882, 16767, 16649, 16787, 16813, 16748, 16615, 16611, 16526, 16528/2, 16491, 16495, 16810, 16609, 16527, 17022, 16732, 16749/1, 16730, 16650, 16766, 16493, 16666, 16531/6, 17044, 16619, 16525/1, 16758, 16616, 16531/7, 16608, 16599/4, 16614, 16665, 16494, 16734, 16745, 16782, 16754, 16469, 16470, 16902, 16903, 16744, 16755, 16784, 16781, 16879/1, 16759, 16599/5, 16599/6, 16612, 16623, 16677, 16674, 16662/1, 17025/2, 16542, 16538, 16673, 16952, 16468, 16752, 16769, 16783, 16620, 16634, 16635, 16621, 16899/1, 16896, 16895, 16750, 16788, 16790, 16777/2, 16773, 16908, 16906, 16762, 16763, 16464/1, 16464/2, 16779, 16780, 16771, 16622, 16670, 16669, 16521, 16519, 16543/1, 16466, 16465, 16537, 16539, 16533, 16629, 16683, 16678, 16736, 16484, 16488, 16487, 17017, 17020, 16543/2, 16540, 16541, 16613, 16536, 16682, 16680, 16502, 16606, 16607, 16535, 17018, 16806, 16879/4, 16883, 17025/1, 16499/1, 16480, 16880, 16879/3, 16868, 16481, 16500, 16503, 16876, 16871, 16501, 16499/2, 16875, 16867, 17021, 17024, 17023, 16776, 16870, 16791/2, 16865/6, 17019, 16482, 16479, 16795, 16877, 16797, 16796, 16864, 16865/1, 16496, 17016, 16504, 16798, 16799/2, EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 125 SSz. Azonosító Lelőhelyszám Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok HRSZ 16865/4, 16869, 17026/1, 17028/6, 16881, 16886, 17026/2, 17029, 17011, 17009, 16885, 16889, 16803, 16517, 16516, 16512, 16801, 16878, 16879/2, 16874, 16513, 16514, 16518, 16515, 16873, 16872, 16486, 16510 389. 29095 434 Táti út 61. előtt szakmai 17793 626464 270777 Táti út 61. 390. 29096 435 szemben szakmai 17793 626472 270769 391. 29100 439 MIM lakások szakmai 18633 627151 270931 Vasútállomás és környéke 18146/2, 18146/3, 18146/4, 18146/5, 18146/6, 18146/7, 18146/8, 18146/9, 18146/10, 18146/11, 18182/1, 18182/2, 18182/4, 18182/8, 18634/2, 18553, 18159/1, 18159/2, 18159/3, 18159/4, 18159/5, 18159/6, 18159/7, 18159/8, 18159/9, 18159/10, 18159/11, 18159/13, 18159/14, 18159/15, 18167, 392. 29101 440 (Kovácsi védetté nyilvánított része) kiemelten védett I. 47866/1974. KM, 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 18147, 18193/2, 18193/3, 18194, 18195/1, 18195/2, 18182/10, 18182/11, 18182/12, 18183, 18634/3, 18184, 18186, 18182/5, 18182/6, 18112, 18634/1, 18182/14, 18182/15, 18182/13, 18182/16, 18182/17 627250 270463 393. 29103 442 Sugár út 11.-el szemben szakmai 18735 627356 271105 394. 29104 443 Sugár út - Erzsébet királyné közötti terület szakmai 18735, 18482/3, 18482/1, 18739/15, 18739/22, 18742, 18743, 18744, 18740, 18737/3, 18737/2, 18739/1, 18737/4, 18724, 18734, 18720, 18739/19, 18739/13, 18739/18, 18739/11, 18739/10, 18745, 18739/6, 18732, 18723, 18731, 18730, 18716/2, 18715, 18712, 18719, 18711, 18669, 18674, 18689, 18686, 18672, 18708, 18707, 18668, 18741, 18739/5, 18739/16, 18739/4, 18739/14, 18739/21, 18739/3, 18733, 18739/2, 18716/1, 18656, 18657, 18658, 18660, 18659, 18687, 18701, 18702, 18673, 18688, 18700, 18703, 18667, 18661, 18666, 18662, 18655/5, 18640, 18651, 18650, 18652, 18654, 18653, 18649, 18647, 18648, 18655/2, 18655/4, 18655/3, 18663, 18646, 18641, 18645, 18638, 18637, 18639, 18644, 18655/6, 18671, 18670, 18664, 18665, 18721/2, 18721/1, 18718, 18717, 18714, 18713, 18728, 18722, 18729, 18725, 18710, 18677, 18705, 18692, 18693, 18694, 18695, 18699, 18676, 18682, 18679, 18678, 18680, 18681, 18691, 18675, 18685, 18739/24, 627228 271120 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 126 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 395. 29106 445 396. 29108 447 397. 29110 449 398. 29111 450 399. 29112 451 400. 29114 453 401. 30849 454 402. 30850 455 403. 30851 456 404. 30855 460 Azonosítatlan Név Budai Nagy Antal utca és Schweidel József utca közötti árvízvédelmi töltés belső oldala Budai Nagy Antal Védelem Bírság kategória kiemelten védett I. Védési jogi aktusok HRSZ 18739/23, 18739/9, 18739/8, 18727, 18726, 18709, 18706, 18698, 18684, 18683, 18697, 18696 17/2004. (VIII. 27.) NKÖM 18182/2, 18182/14, 18182/1, 18182/8, 18182/15 627357 270289 úti Villanytelep szakmai 18620, 18621/4, 18621/3 627348 270761 Bartók Béla utca 2. szakmai 18092 627038 270855 Bartók Béla utca 5. szakmai 17971 626988 270839 Bartók Béla utca 10. szakmai 18083 627026 270757 Schweidel József kiemelten 17/2004. (VIII. utca 10. védett I. 27.) NKÖM 18182/11, 18182/12, 18182/8 627321 270491 Eszperantó 17-21. előtt szakmai 17107 626736 271678 Eszperantó 9-15. előtt szakmai 17176 626862 271607 Eszperantó utca 1-7. előtt szakmai 17176, 17251, 17271 626884 271594 Budai Nagy Antal utca 1/a-1/b szakmai 18631/21, 18631/32, 18631/20 627190 270940 405. 34606 461 Imaház u. 12. szakmai 19930 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 127 SSz. Azonosító Lelőhelyszám 406. 44445 462 Azonosítatlan Név Védelem Bírság kategória Védési jogi aktusok Szent Tamás Prépostsági templom szakmai 20098 627052 272624 407. 21308 464 Ősi- barlang szakmai 080/4 634670 261676 408. 56272 466 Régi komp lejárónál szakmai 0959/7, 16327, 16326/3, 16328/1, 16348/1 626440 272394 409. 28387 468 Kossuth Lajos utca szakmai 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17425/2, 17428/1, 17429, 17432, 17425/1, 17442, 17436, 17433, 17472, 17468, 17450, 17586, 17583, 17531, 17532, 17561, 17582, 17581, 17562, 17584, 17560/1, 17505, 17511, 17512, 17529, 17530, 17533, 17534, 17473, 17478/1, 17497, 17504, 17498, 17491, 17492, 17487/1 627040 271748 410. 76363 469 volt Mentőállomás szakmai HRSZ 15928, 15924/1, 15505, 15506, 15922, 15935, 15934, 15936, 15948, 15952, 15947, 15945/1, 15946, 15937, 15939, 15938, 15940, 15943, 15944, 15954, 15941, 15942, 15949, 15950, 16286, 15923, 15932, 15933, 15931, 15955, 15953, 15951, 15929, 15930, 15926/2, 15926/1 626847 273151 411. 2054 470 Lőrinc utca szakmai 19762/1 626973 272326 412. 2178 471 Búbánatvölgyi strand szakmai 0857 631448 274551 413. 88227 473 Zsidódi-dűlő I. védőövezete védőövezet 8/2015. (II. 27.) MvM 0498/16, 0498/17 622784 267395 414. 88231 474 Szentgyörgymez ő védőövezete védőövezet 8/2015. (II. 27.) MvM 15627/1, 21157 627131 274119 415. 54267 39 Helembaizátony, Duna meder nyilvántart ott 0955, 0954/5, 0954/6, 0123 634277 274404 416. 2627 8 Római út szakmai 0448, 0442/3, 0442/4, 0442/2, 0442/5, 0442/1, 0446, 0445, 0447/10, 0447/9, 072/3, 072/4, 1788/8, 1788/9 622048 266734 EOV Y koordináta EOV X koordináta

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 128 13. táblázat Az örökségvédelmi hatástanulmányban egységesített régészeti településegységek - lelőhelyek áttekintője Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 1. Várhegy kiemelten védett 2. Víziváros kiemelten védett 3. Királyi város kiemelten védett/szakmai védett 2089, 2228, 2229, 2230, 2231, 2232, 2233, 2234, 2235, 2236, 2237, 2238, 2239, 2240, 2241, 2242, 2243, 2244, 2245, 2291, 2090, 2246,2247, 2248, 2249, 2250, 2251, 2252, 2253, 2254, 2255, 2256, 2257, 2258, 2259,2260, 2261, 2262, 2263, 2264, 2265, 2266, 2268, 23921, 23953, 28380 7, 28381 8, 28382 9, 28467, 28468, 28469, 28470, 28471, 28472, 28483, 29020 2054, 2094, 2269, 2270, 2271,2272, 2273, 2274, 2275, 2276, 2277, 2278, 2279, 2280, 2281, 2282, 2283, 2284, 2285, 2286, 2287, 2288, 2289, 28383, 28384, 28386, 28387, 28388, 28389, 28390, 28391, 28394, 28395, 28396, 28397,28398,28399, 28400, 28401, 28402, 28403, 28404, 28405, 28406, 28407, 28408, 28414, 28415, 28417, 28419, 28420, 28421, 28422, 28423, 28424, 28425, 28426, 28427, 28428, 28429, 28430, 28431, 28433, 28434, 28435, 28436, 28437, 28438, 28439, 28440, 28441, 28442, 28443, barlang, őskor telepnyom, badeni kultúra telepnyom, dunántúli mészbetétes kerámia telepnyom, hatvani kultúra -tokodi csoport telepnyom, kelta mérföldkő, római kor tábor, római kor bizonytalan jellegű lelet, avar kor bizonytalan jellegű lelet, honfoglalás kor éremlelet, római kor éremlelet, késő középkor templom, középkor vár általában, középkor település, középkor erődítés, török kor telepnyom, urnasíros kultúra éremlelet, római kor telepnyom római kor telepnyom kelta raktárlelet, Karoling-kor sír, ismeretlen kor település, középkor 7 lásd 2252, 2265 lelőhelyek 8 megegyezik 28497 lh-lyel 9 lásd 2256, 2248 lelőhelyek

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 129 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 28444, 28445, 28446, 28447, 28448, 28449, 28450,28451, 28452, 28453, 28455, 28473, 28473, 28474, 28475, 28476, 28477, 28478, 28479, 28480, 28482, 28484, 28485, 28486, 28487, 28488, 28489, 28490, 28491, 28491, 28492, 28493, 28494, 28495, 28503, 28505, 29045, 29047, 29048, 29053, 29054, 30849, 30850, 30851, 4. Szentpál szakmai védett 2104, 29046, 29093, 29094, 29095 épület, késő középkor telepnyom, dunántúli mészbetétes kerámia éremlelet, Árpád-kor 5. Szentkirály fokozottan védett telepnyom, népvándorlás kor telepnyom, honfoglalás kor település, középkor temető, középkor templom középkor 2108 temető, középkor templom középkor település, középkor szórvány római kor 6. Szentistván szakmai védett 2107 temető, középkor templom középkor település, középkor 7. Szentlázár szakmai védett 2106 temető, középkor kolostor, középkor település, középkor 8.a. Kovácsi szakmai védett, részben kiemelten védett 2103, 2105, 29100, 29101 10, 29106 11, 29108, 29110, 29111, 29112, 29114 12, 30855 telepnyom újkőkor-középső neolitikum telepnyom bronzkor, makói kultúra telepnyom, kelta telepnyom, római kor telepnyom, honfoglalás kor 10 kiemelten védett 11 kiemelten védett 12 kiemelten védett

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 130 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege település, középkor temető, középkor templom középkor 8.b. Csúti monostor szakmai védett 29071, 29072, 29073, 29074, 29075, 29079, 29080, 29081, 29082, 29083, 29084, 29085, 29086, 29087, 29088, 29089, 29103, 29104, 9. Újfalu 13 szakmai védett 2098, 29065, 29066, 29067, 29070, 29076, 29077, temető, középkor templom középkor település, középkor temető, középkor település, középkor 10. Fenyérd szakmai védett 2147 település, középkor 11. Örmény szakmai védett 2095, 2152, 29019, 29031, 29032, 29037, 29058, 34606, éremlelet, római kor, éremlelet középkor település, középkor temető török kor 12. Szentanna szakmai védett 2096, 29029, 29031, 29033, 29034, 29035, 29036, 29038, 29039, 29040, 29041, 29042, 29059, 29060, 29061, 29062, 29063, 29064, telep, bronzkor éremlelet, római kor kolostor, középkor temető, középkor templom középkor település, középkor 13. Hévíz szakmai védett, részben kiemelten védett részben kiemelten védett 2094,, 29013, 29014, 29015, 29016, 29017, 29018 29021, 29022, 29027, 28484, 28504, temető, középkor település, középkor temető törökkor 14. Szenttamás szakmai védett 2093, 28464, 28465, 44445 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 15. Libár/Libád szakmai védett 2092,, 28456, 28457, 28458, 28459,28460, 28462, 28463 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 16. Petény új lehatárolás 14 temető, középkor 13 Horváth I. kutatásai alapján kiegészített folt 14 Horváth I. nyomán

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 131 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege templom általában, középkor település, középkor 17. Szentgyörgy fokozottan védett 2161, 2162, 29051 telepnyom neolit, bronzkor, kelta, település, középkor temető középkor, kolostor, középkor 18. Sziget szakmai védett 2100, 2101, 2102, 2121, 28502, 56272 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 19. Bille új lehatárolás 15 2114 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 20. Úrkúta szakmai védett 2151 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 21. Zsidód szakmai védett 2117, 2118, 2120 temető, középkor templom általában, középkor település, középkor 22. Laposi-földek szakmai védett 2144,2145 új lehatárolás bronzkori temető 23. Liszt F. u. szakmai védett 29013-14, 29017, 29023, 29025 új lehatárolás török temető 24. Domonkos kolostor szakmai védett 2097 domokos kolostor, római telep 25. Nyáros-sziget 26. Kerek-tó I. 27. Kerek-tó II. szakmai védett szakmai védett szakmai védett 2111 török palánk szigeten 2112 telepnyom Árpád-kor 16 2113 telepnyom középkor 17 15 Horváth I. nyomán 16 Az MRT szerint Szentkirályhoz tartozhat 17 Az MRT szerint Szentkirályhoz tartozhat

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 132 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 28. Homoki-domb Szentkirályi- 29. Duna-dűlő 30. Zsidódi-dűlő I. 31. Zsidópuszta I. 32. Zsidópuszta II. 33. Kenyérmező Kolozs úton túli 34. dűlő 37. Bajon 38. Nyír Kenyérmezői 39. temető Cserepes-völgy 40. I. 41. 42. Cserepes-völgy II. Cserepes-völgy - Macskás 43. Árpádvár 46. Ispita-hegy I. 47. Ispita-hegy II. 35. Lőtér Strázsa-hegyidűlő 36. 44. Juhszalagos Szarvas-hegyiföldek 45. 48. Ispita-hegy III. Diós-völgyiforrás (Törökkút) 49. Diós-völgy - 50. Török-kút szakmai védett szakmai védett kiemelten védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett 2115 római kincslelet neolit, római, harvani, kelta, Árpádkori 2116 telep 2119 római őrtorony telepnyom őskor 2122 telepnyom őskor 2123 telepnyom Árpád-kor 2124 csontvázas (avar) temető 2125 török és magyar tömegsír tört. Adat 2126 őskori edény archív adat 2127 római telep, temető, út középkori település és templom 2128 történeti adatok, nem pontosított, későbronzkori telepnyom középkori település és templom 2129 történeti adatok, nem pontosított, 2130 neolit, bronzkor 2131 bronzkor, középkor bizonytalan lelet, urnasíros kultúra 2132 telepnyom, Árpád-kor telepnyom őskor 2133 telepnyom, Árpád-kor 2134 FÖLDVÁR 2135 telepnyom, Árpád-kor 2136 telepnyom, Árpád-kor 2137 bronzkor, középkor archív adat, kincslelet, bizonytalan 2138 lokalizáció archív adat, római sír nyilvántartásban 2139 mint épület 2140 avar temető, török vízmű 2141 hatvani telep, badeni telep és sír

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 133 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege szakmai védett 51. Borz-hegy I. 2142 hatvani telep szakmai védett templom Peszér falu, 52. Borz-hegy II. (Leányvár) 2143 sánc római építési felirat Dobogókői út szakmai védett 53. (Kolos-kút, Kolosvári kút) 2146 vízmű ind. Kenderes-dűlő szakmai védett 54. (Csurgó-kút) 2148 vízvezeték szakmai védett 55. Kálvária 2149 archív adat, középső bronzkor Sípoló-hegy szakmai védett 56. (Szent János erőd) 2150 Szent János erőd Bánom-dűlő I. szakmai védett 57. (Szent Jánoskút) 2153 vízvezetékm részben 2154 - római temető ide is átnyúlhat, 58. Bánomi-dűlő szakmai védett 2154, 2157, 2159, 29050 római temető török kori temető szakmai védett 2155 római településnyom római kori sírok 18 59. Bánomi-dűlő III. török kori vár, szakmai védett 29049, 76363, 28456, új lehatárolás kelta településnyom, éremlelet római kor középkori településnyom 60. 61. Elővár és Bánom Vár utca, Béke tér 62. Basa u. 15. 63. Szentgyörgyme ző 64. Duna-dűlő I. 65. Duna-dűlő II. 66a. Kis-tói-földek temető török kor szakmai védett 2158, új lehatárolás bronzkori temető (magyarádi kultúra) szakmai védett kiemelten védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett 28458 2163 római őrtorony török sír, Bizonytalan jellegű lelet, kelta, forrás: MRT 5. Esztergom és a dorogi járás 2164 neolit, rézkori, bronzkori telep szórvány őskor, 2165 középkori település 9-13. sz. településnyom neolit, rézkor, 2166 középkor 18 Részben az 58. lh. római temetőjével átfed

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 134 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 66b. Kistói földek 67. Duna-dűlő III. 68. Kis-tói-dűlő 69. Duna-dűlő IV. 70. Új-földek I. 71. Új-földek II. 72. Új-földek III. 73. Dédai csárda I. Szamár-hegyi 74. homokbánya 75. Dédaicsárda II. Szamárhegy É-i 76. lába Búbánatvölgyi 77. strand 78. Búbánatvölgy - Huray-villa 79. Búbánat- völgy 80. Római út 81. Hideglelős kereszt 82. Halyagos-völgy 83. Zsellér-földek BúbánatvölgyI- 84. IV, - Kerek-tó Búbánatvölgy - Hátulsó-rétföldek 85. szakmai védett 8/78 középkori településhez tartozó temető bronzkori telep, római cserép szakmai védett bronzkori (makó) telep 2167 római telepnyom szakmai védett 2168 bronzdepo szakmai védett őskori telepnyom, római őrtorony középkori település X- 2170 XIII. század szakmai védett bronzkori, népvándorláskori, Árpádkori 2171 telep szakmai védett 2172 római őrtorony szakmai védett őskori településnyom középkori falu Szamárd része, 2173 éremlelet középkor, szakmai védett 2174 római őrtorony szakmai védett 2175 neolit, urnasíros k. településnyom szakmai védett 2176 sír kelta szakmai védett MRT5 kötetben mint 8/89 szereplő lelőhely római őrtorony szakmai védett 2178 19 római őrtorony szakmai védett 2179 éremlelet, római kor szakmai védett szakmai védett fokozottan védett 10-11. sz. település római őrtorony 2180 római útszakaszok 2181 20, 2178 21, Tát -római út= 2627 2182 római tábor, középkorban mint Zamárvár szakmai védett 2183, 2185, Pilismarót 17/2 =2499, új lehatárolás későbronzkori, vaskori telep szakmai védett 2184 őskori és középkori szórvány szakmai védett 2186, 2187, 2188, 2189 halastó-gátak szakmai védett 2190 őskori és kelta telep, szórvány 19 MRT5 alapján jelölt poligon, nyilvántartásban római útszakasz foltját jelöli 20 Több külön útszakasz 21 2178 azonosító alatt MRT5 szerint őrtorony, poligonban útszakaszként jelölve

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 135 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 86. Kerek-tói-dűlő 87. Szamár-hegy I. Szamár-hegy - 88. Hajdú-szőlő Szamár-hegyidűlő 89. I. 90. Komandát-rét Szamár-hegyidűlő 91. II. 92. Fűzfás-kút Szamár-hegyidűlő 93. III. 94. Irtvány-dűlő Töltések közötti 95. dűlő, Hadzsi 96. Barát-kút alja I. 97. Ákospalota (Barát-kút) 98. Barát-kút alja II. 99. Irtvány-földek 100. Fári-kút szakmai védett 2191 őskori szórvány szakmai védett templom középkori Szamárd, 2192 éremlelet archív adatok szakmai védett 2193 zselíz kultúra sír, archív adat szakmai védett 2194 Árpád kori szórvány szakmai védett 2195 középkor szórvány szakmai védett 2196 neolit telep szakmai védett 2197 rézkor, bronzkor, kelta telepnyom szakmai védett 2198 urnasíros telep és temető szakmai védett 2199 római kori telep szakmai védett 2200, 2201, 2208 halastó gátak szakmai védett 2202 későbronzkori és Árpád-kori szórvány szakmai védett 2203 22, 2204 templom Árpád-házi palota, érseki nyaraló szakmai védett őskori telep? 2205 szakmai védett 2206 szórvány kőeszköz szakmai védett cisztercita? kolostor, római telep 2207 archív adat szakmai védett 2209, 2210, 2211, új lehatárolás neolit telep, 101. Hármas-kút 102. Vályús-kút 103. Barát-kút I. 104. Barát-kút II. 105. Barát-kút III. 106. Rózsakert 107. Nyárasd II.-dűlő 108. Laposi III.-dűlő 109. Apácamajor szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett római villa 2212 neolit telep 2213 őskor,későkelta szórvány 2214 későbronzkori, római szórvány 2215 badeni telep, néhány Árpád-kor 2216 archív adat honfoglalás kori temető? 2217 Árpád-kori pénzek archív adat 2218 csontvázas temető, Árpád-kori pénzek 2219 későrómai sír 22 A közhiteles nyilvántartásban MRT5, 8/139 lh. helyére jelölt lelőhely

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 136 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege 110. Kis-Strázsahegy 111. Helemba-sziget Helembaizátony, Duna 112. meder 113. Kenderes-dűlő Szentgyörgyme ző - Földműves 114. utca 9. Kolozs úton túli 115. dűlő 116. Szamár-hegy III. 117. 118. Strázsa-hegyibarlang Szentkirály II. (Bekő-féle homokbánya) 119. Szentkirály III. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. Pilisszentlélek Kolostorrom Pilisszentlélek Halastógát Pilisszentlélek Réten túl Pilisszentlélek Alsó-dűlő Pilisszentlélek Legény-barlang Pilisszentlélek Leány-barlang Pilisszentlélek Bivak-barlang Pilisszentlélek Ősi- barlang szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett szakmai védett kiemelten védett fokozottan védett fokozottan védett kiemeltenvéde tt szakmai védett szakmai védett szakmai védett kiemelten védett kiemelten védett szakmai védett szakmai védett 2220 2222 54267 középkori Nyírmáinak (Nyrmal),1 majd Látóhegynek nevezett, török kori erőd templom későbronzkori és Árpád-kori, középkori település, épületek víz alatti régészet, bronzkori és kelta telepnyom, későközépkori hajó 2224 archív adat sírok - török kor???? 2225 archív adat kelta kard 2226 rézkori telep 2227 23 depó 16. sz. vége 23920 barlang, ismeretlen kor 2109 Szt. Andrásról nevezett templom 2110 2292 2293 2294 2295 2296 2297 2298 21308 római őrtorony szentkirályi keresztes rendház Pálos kolostor malom, középkor telepnyom, őskor telepnyom, őskor telepnyom, középkor barlang, lengyeli kultúra, ludanicei csoport, badeni kultúra, hatvani kultúra-tokodi csoport, dunántúli mészbetétes kerámia, magyarádi kultúra, urnasíros kultúra, kelta római kor, középkor műhely általában, késő középkor Barlang, ludanicei csoport, badeni, római kor, dunántúli mészbetétes kerámia, római és középkor barlang őskőkor (Szeleta és Gravetti) barlang ludanicei cs. 23 MRT 5, 8/139. lh - lokalizációja az eredeti topográfiai térkép alapján korigálva

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 137 Tanulmány lelőhelyszámozás Lelőhelynév Védelmi kategória Közhiteles nyilvántartás szerinti azonosítók Régészeti leletanyag jellege temetkezés badeni kult. 128. 129. 130. Pilisszentlélek Pilis-nyergivíznyelő Kenyérmezői patak Viziváros - Török híd szakmai védett szakmai védett 2299 új lh 2260 telepnyom, római kor malom/halastógátak híd A folyamatos régészeti jelenlétnek köszönhetően számos területen valósult meg régészeti feltárás, mely azon túl, hogy számos adatot szolgáltat a település történetéről, a feltárással érintett területeket leletmentesíti, ezáltal lehetővé teszi a későbbiekben földmunkákkal érintett változtatások kivitelezését (pl. Nagymarosi vízlépcső előkészítő munkái során feltárt lelőhelyek, stb, mint: Zsidód, Duna dűlő). A régészeti érdek pontosítására azonban minden érintett ingatlan esetében ki kell kérni a hatóság nyilatkozatát. A városfejlődés során számos településréteg került egymásra, vastag kultúrréteget képezve, mely alapján az Esztergom város alatti középkori rétegek mintegy 2-4,5m mélységig követhetők, részben velük egy szinten vagy mélyebben eltemetve találhatók a korábbi korok nyomai, jelenségei. Éppen ezért nem kell azon csodálkozni, hogy a város belterületéről viszonylag kevesebb őskori adatot ismerünk (többszörösen elfedve, esetleg elpusztítva a későbbi korok által). A régészeti örökség fenntartható használatának és kezelésének szempontjai Valamennyi, a régészeti feltárás esetén kívül előkerült régészeti emlék, ill. lelet esetében is törekedni kell a régészeti örökség elemeinek helyszíni megőrzésére. Ha bármilyen tevékenység során váratlan régészeti emlék, illetőleg lelet kerül elő, a felfedező (kivitelező, beruházó) köteles a tevékenységet azonnal abbahagyni, és értesíteni a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 2800 TATABÁNYA, Bárdos László u. 2.Telefon: +36 34 795 687; epitesugy@komarom.gov.hu), és a területileg illetékes múzeumot (Jelen esetben: MNM Balassa Bálint Múzeum (Esztergom, Mindszenty hercegprímás tere 5, 2500, email: balassamuzeum@balassamuzeum.hu, tel. (33) 500 175). Régészeti érdekű területek: A Kötv 7. 14. pontja szerint régészeti érdekű területnek, azaz jelenleg nem tényleges, de lehetséges lelőhelynek minősül minden olyan terület, ahonnan régészeti emlék és leletek előkerülése várható. Különös tekintettel az egykori forrásokra, a vízfolyások, erek és folyók árvízmentes partvonulataira, valamint olyan területekre, melyek korábbi időszakokban megtelepedésre alkalmasak voltak. Esztergom esetében számos patak (Kenyérmezői patak, Szentléleki-patak, Csenke-patak) jelentette a fő vízforrást egyben a Duna felé való kapcsolatot. A patakok mentén több helyen figyeltek meg víz elrekesztésére szolgáló gátakat (Búbánatvögy - 84. lh, Kenyérmezői patak - 129. lh, a Csenke-patakon Hardzsi és Töltések közötti dűlő - 95. lh; Pilisszentléleki halastó-gát). Régészeti érdekűnek kell tekintetünk az utak ismert

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 138 szakaszai közötti területek és ezek 50-50 m széles sávját, tekintettel arra, hogy a római utak mentén gyakran létesültek villagazdaságok (pl. Esztegom - Hármaskút, 101. lh) illetve az utak mentén voltak temetők is (Királyi város - Kossuth L. u.). A világörökségi, és a világörökségi várományos helyszínek és területek Esztergomban A római limes magyarországi szakasza A Ripa Pannonica Magyarországon (Kulturális kategória) nemzetközi sorozatjelölés részeként Esztergom, Visegrád, középkori magyar királyi központok és az egykori Pilisi királyi erdő területe (Kulturális kategória) A római limes magyarországi szakasza A Ripa Pannonica Magyarországon A Limes már világörökségi védelem alatt lévő szakaszai: A Hadrianus-fal (Egyesült Királyság). 1987-ben vált UNESCO világörökségi helyszínné 2000-ben szakmai javaslat született arra vonatkozóan, hogy az érintett Részes Államok a skóciai világörökségi helyszín egyfajta kiterjesztéseként a Római Birodalom teljes limesének világörökséggé nyilvánítása érdekében terjesszék fel a limesnek az országuk területére eső szakaszát az így Frontiers of the Roman Empire megnevezéssel kialakuló nemzetközi sorozathelyszín részeként. 2005-ben Németországban az egykori Germania Superior és Raetia provinciák együttesen 550 km hosszú limes-szakasza, majd 2008-ban a mintegy 40 km hosszú Antoninus fal (Egyesült Királyság) is a Világörökség részévé vált. A Ripa Pannonica magyarországi szakasza csaknem 415 km hosszúságban húzódik Rajkától Sátorhelyig. A várományos világörökségi helyszín 124 részhelyszínt tartalmaz, amelyek a határszakasznak kiválasztott, reprezentáns funkcionális elemei: két legióstábor két-két katonavárossal és polgárvárossal (Aquincum, Brigetio), 18 segédcsapat tábor a hozzájuk tartozó, topográfiailag azonosítható polgári településekkel együtt. A Ripa Pannonica egy szakasza Esztergomon fut keresztül. Az esztergomi régészeti örökség alábbi lelőhelyei tartoznak a várományos helyszínek közé: Jogszabály szerint (miniszteri döntés, határozat, rendelet) régészetileg védett részhelyszínek - Crumerum 2, Esztergom Zsidódi-dűlő (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 26764; jelen tanulmány 30. lh, központi az. 2119) - Crumerum 3, Esztergom - Szentkirály (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 44976; jelen tanulmány 119. lh, központi az. 2110) - Crumerum-4, Esztergom - Duna-sziget (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 44977; jelen tanulmány 18. lh, központi az. 2101) - Solva- Esztergom Várhegy (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 10842; jelen tanulmány 1. lh) - Solva 1, Esztergom Szentgyörgy-mező 1 (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 26763; jelen tanulmány 63. lh) - Solva 8, Esztergom Búbánat-völgy (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 26762; jelen tanulmány 79. lh) - Esztergom Hideglelős-kereszt, Pilismarót (Digital Atlas of the Roman Empire azonosító: 13789; jelen tanulmány 81. lh)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 139 Esztergom, Visegrád, középkori magyar királyi központok és az egykori Pilisi királyi erdő területe A Dunakanyarban a vulkáni eredetű Visegrádi-hegység a Duna túlsó oldalán fekvő Börzsönnyel alkot egységet, a Pilis a Dunántúli-középhegység mészkő- és dolomitvonulatának legmagasabban kiemelkedő tagja. E két hegység közötti törésvonal Pomáz, Pilisszentkereszt és Pilisszentlélek vonalában jelentkezik. E két hegységet azonos jellegű erdőtakaró fedi, a középkori források ezt az egész területet Pilis névvel illetik. A Pilis a Magyar Királyság közepén (medium regni) helyezkedik el, amely nagyrészt megegyezik az egykori Pilis vármegye, valamint a mai Duna-Ipoly Nemzeti Parknak a Dunától délre eső területével. A terület peremén helyezkednek el a középkori Magyarország legfontosabb városai: Esztergom, a legkorábbi királyi székhely (1249-ig) és érseki székhely; Visegrád, amely 1323-tól az 1410-es évekig királyi székhely; Buda, a 15. századtól az ország fővárosa; valamint kissé távolabb (Székes) Fehérvár, Szent István városa, a magyar királyok koronázó és temetkezőhelye. A Pilis, európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű történeti táj, amely az évszázadok során bekövetkezett, a lényegét nem érintő változásokkal együtt egyedülállóan fennmaradt példája a középkorban kialakult királyi birtok- és erdőterületkomplexum jellegzetes területhasználatának. A történeti adatok szerint királyi házak, vadászházak épültek az erdőterületen belül, más testületek, személyek birtokszerzését teljesen kizárták, vagy korlátozták. Kivételt csak egyes egyházi intézmények, elsősorban a királyi alapítású, gazdasági és spirituális központokként a királyi hatalom különleges megjelenési formájának is tekinthető kolostorok jelentettek (pl. pilisszentléleki pálos kolostor - Esztergom 120. lh). A történelmi jelentőségénél fogva kiemelkedően fontos szimbolikus tartalmakat hordozó terület, mint történeti táj, a természeti adottságaival (a Duna folyam igen változatos morfológiájú szakasza), és a romjaikban is látványos építészeti alkotásaival számos képzőművészeti és irodalmi alkotás tárgya. Hasonlóan fontos szerep jutott e területnek a műemléki, örökségi értékek megbecsülése terén kibontakozó törekvéseket illetően. Az esztergomi épített örökség kiemelkedő szerepet játszott a magyarországi műemlékvédelem kialakulásában. Tájképi jelentőségű régészeti lelőhelyek A módosított 2001. évi LIV. törvény rendelkezései alapján fontos azon lelőhelyek meghatározása és egyedi felmérése, melyek mint emberkéz alkotta morfológiai formák ma is terepen tereptárgyként azonosíthatók. A 68/2018. (IV. 09.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 2. (11) pontja alapján az alábbiak szerint definiálhatók: tájképi jelentőségű régészeti lelőhely: olyan régészeti lelőhely, amely megjelenésével környezetének meghatározó tájképi eleme (így különösen erőd, erődítés, vár, templom maradványai, földvár, halomsír, kunhalom, a domborzatból kiemelkedő, többszörösen rétegzett tell-település). A terepformaként azonosítható sáncok megfeleltethetők a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (a továbbiakban Tvt.) kunhalom és földvár definíciójának is. Ezek megfelelő felmérése további védelmük érdekében alapvető és sürgető. Kiterjedésük, állapotuk, művelési módjuk, növényzeti borításuk pontos felmérése, esetenként történeti térképek alapján történő elemzése, történeti adatokkal való alátámasztása és a veszélyeztető tényezők kiértékelése alapján a felmérés célja hatékony kezelési javaslatok megfogalmazása lehet. Esztergom határában a római kori őrtornyokon kívül a 2089, 2093, 2094, 2111, 2121, 2134, 2143, 2150, 2155, 2159, 2182,2220 és 2233 azonosítók alatt tartanak nyilván különböző korú (római kori, középkori vagy törökkori) sáncokat, védműveket, melyek tájképi védelme, kiemelt szempontú kezelése Esztergomban is kiemelten fontos kérdés. Ki kell emelni, hogy a régészeti örökséggel is érintett barlangok Esztergom határában a Természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény alapján szintén ex lege kiemelten védettek (Pilisszentléket - Leánybarlan, Legénybarlang, Bivak-barlang, Ősi-barlang, stb).

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 140 Régészeti lelőhelyek védelme A régészeti örökség védelme érdekében ezért minden esetben különös gonddal kell eljárni az építési és művelési ág változási engedélyek kiadásakor, mivel bármilyen, a föld felszíne alá mélyedő kivitelezési munkával a régészeti örökség elemei pusztulhatnak el. A Kötv. törvény és a 68/2018. (IV. 09.) Korm. rendelet a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról 21. alapján (1) A nyilvántartott régészeti lelőhelyen állapotromlással járó tevékenység csak a Kötv. és a rendelet alapján, engedéllyel végezhető. (2) A nyilvántartott régészeti lelőhely állapotromlásának minősül a réteg vagy rétegsor átvágása, a történeti összefüggés megszüntetése, a régészeti leletek eredeti helyükről történő elmozdítása régészeti feltárás nélkül. (3) A földmunkával járó beruházással el kell kerülni a) a védetté nyilvánított régészeti lelőhelyet, b) a nyilvántartott tájképi jelentőségű régészeti lelőhelyet és c) az eredeti összefüggéseiben megmaradt, helyben és fizikai állapotromlás nélkül megőrzendő régészeti emléket. (4) A lelőhely állapotváltozásával járó régészeti feltárás esetén előnyben kell részesíteni az eredeti rétegsort és történeti összefüggést tartalmazó lelőhelyrész megtartását. A nyilvántartott régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítása a 2001. évi LIV. törvény alapján 12. Az ország kiemelkedő történeti és kulturális jelentőségű nyilvántartott régészeti lelőhelyeit jogszabályban kell védetté nyilvánítani. 13. (1) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeken nem lehet olyan tevékenységet folytatni, amely a lelőhelynek akár részleges állapotromlását eredményezheti. (2) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyhez védőövezetet lehet kijelölni. (3) A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyeket kiemelten vagy fokozottan védett régészeti lelőhely kategóriába kell sorolni. (4) Kiemelten védett az a lelőhely, mely kivételes tudományos jelentőséggel, és nemzetközi vagy országos szempontból kiemelkedő fontossággal bír. Fokozottan védett az a régészeti lelőhely, melynek tudományos jelentősége megállapítható, és egy nagyobb tájegységre nézve kiemelkedő fontossággal bír. 14. (1) A védetté nyilvánítás előkészítését a Hivatal folytatja le, amely évente legalább egyszer javaslatot tesz a nyilvántartott régészeti lelőhelyek védetté nyilvánítására. (2) A védelem alá vonni tervezett lelőhelyhez és a lelőhely régészeti védőövezetéhez tartozó ingatlanok tulajdonosait és az egyéb érintett személyeket jogszabályban meghatározott módon értesíteni kell. A lelőhelyek a településszerkezeti terveken és a településrendezési tervlapokon feltűntetésre kerültek. A helyi építési szabályzat hivatkozik a régészeti lelőhelyek által érintett telkek területén történő építésre vonatkozó jogszabályokra. A Kötv 11. -a szerint a régészeti lelőhelyek ex lege védettek, de régészeti érdekű területről is a régészeti örökség elemei csak feltárás keretében mozdíthatók el (Kötv 19. (1). A földmunkával járó fejlesztésekkel, beruházásokkal, beleértve az ásványi vagyon kitermelését is (a továbbiakban együtt: fejlesztések, beruházások), a nyilvántartott régészeti lelőhelyeket jogszabályban meghatározott esetekben és módon

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 141 el kell kerülni. A régészeti örökség elemei eredeti helyzetükből csak régészeti feltárás keretében mozdíthatók el (Kötv 19. 1-2). A régészeti feltárások költségeit általában annak kell fedeznie, akinek érdekében az elvégzendő földmunka vagy a nyilvántartott régészeti lelőhely bolygatása szükségessé vált (Kötv 19. 3). A régészeti feladatellátás hatósági ár alapján végezhető. A hatósági ár képzésének szabályait, módját és mértékét jogszabály határozza meg. A hatósági árra vonatkozó szabályokat évente felül kell vizsgálni (Kötv 19. 4). Régészeti feltárás elvégzésére jogosult a) a Magyar Nemzeti Múzeum, b) a Budapesti Történeti Múzeum, c) a megyei hatókörű városi múzeum, d) a régészeti gyűjtőkörrel rendelkező területi múzeum, e) a régészet szakon mesterképzés folytatására jogosult felsőoktatási intézmény, f) a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézete, valamint g) a jogszabályban kijelölt örökségvédelmi szerv. A nyilvántartott régészeti lelőhelynek a beruházással kapcsolatos földmunkával érintett részén megelőző régészeti feltárást kell végezni. A földmunkával járó beruházások előkészítése során előzetes régészeti dokumentáció készíthető, különösen a földterület-kiválasztáshoz és nyomvonal-kijelöléshez. Nem nagyberuházás esetén a beruházó az előzetes régészeti dokumentáció készítésével a feltárásra jogosult intézményt bízhatja meg (Kötv 22. ). Olyan, beépítésre szánt terület esetében, melyek területén régészeti lelőhely található, a beruházások földmunkával, közműkiépítéssel járhatnak/járnak, ezért szükséges a régészeti örökség érintettségének vizsgálata. A védetté nyilvánított régészeti lelőhelyen a hatóság örökségvédelmi engedélye szükséges: - minden 30 centiméter mélységet meghaladó földmunkához, tereprendezéshez, valamint depó, feltöltés, töltés létesítéséhez - régészeti emlék megóvási, konzerválási munkálataihoz A településrendezési terv által közvetlenül nem érintett, de minden földmunkával járó beavatkozást (alapásás, közművesítés stb.) fokozott figyelemmel kell kísérni minden ismert régészeti lelőhelyen és a kijelölt régészeti érdekövezetekben (mai belterület - középkori/újkori Esztergom, világörökségi helyszínek védőövezetei). Ezeken a kialakult használat folytatható, de attól a lelőhely nem károsodhat. Lelet, vagy jelenség előkerülésekor a 2001. évi LXIV. tv. szerint kell eljárni. Esztergom belterületén bármilyen földmunka esetén régészeti szakfelügyelet javasolt, mely során figyelembe kell venni, a már feltárt területeket, azok kutatási intenzitását (összes antropogén réteg feltárása megtörtént-e vagy csak az aktuális földmunkával érintett mértékig). A 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 37. (1) alapján Nagyberuházással kapcsolatos régészeti feladatellátás esetén a régészeti feltárás elvégzésére vonatkozó általános követelményeket és a megelőző feltárásra vonatkozó szabályokat a 38-45. -ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. (2) A nagyberuházáshoz kapcsolódóan létesített anyagnyerőhely vagy célkitermelőhely vonatkozásában a nagyberuházás esetén folytatott régészeti feltárásra vonatkozó

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 142 rendelkezéseket csak akkor kell alkalmazni, ha az anyag-nyerőhely vagy a célkitermelő-hely létesítése nagyberuházásnak minősül. (3) A rendelkezésre álló örökségvédelmi hatástanulmány vagy próbafeltárás nélkül készült előzetes régészeti dokumentáció esetén a hatóság dönt arról, hogy az alkalmas-e az elvégzendő régészeti feladatellátás módjának, valamint idő- és költségvonzatának meghatározására. A hatóság - a 3. (3) bekezdése szerinti örökségvédelmi szerv véleményének kikérésével, észszerű határidő kitűzésével - előírja a hiányzó munkarészek pótlását vagy új előzetes régészeti dokumentáció elkészítését. 1.C.D. NEMZETI ÉRTÉKEK ÉRTÉKTÁRÁNAK ELEMEI 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról rendelkezik a települési, tájegységi és megyei értéktárakról az alábbiak szerint: 1. i) nemzeti érték: a magyarság és a magyarországi államalkotó nemzetiségek tevékenységéhez, termelési kultúrájához, tudásához, hagyományaihoz, a magyar tájhoz és élővilághoz kapcsolódó, nemzetünk történelme, valamint a közelmúlt során felhalmozott és megőrzött minden szellemi és anyagi, természeti, közösségi érték vagy termék, illetve a tájhoz és élővilághoz kapcsolódó materiális vagy immateriális javakat magába foglaló tájérték, amely tanúskodik egy emberi közösség és az adott terület történelmi kapcsolatáról; h) megyei értéktár: a megye területén fellelhető nemzeti értékek közül a Megyei Értéktár Bizottság által megyei értékké nyilvánított értékek adatait tartalmazó gyűjtemény; ahol e törvény megyei értéktárat említ, az alatt a fővárosi értéktárat is érteni kell; k) tájegységi értéktár: több szomszédos település, illetve földrajzi, történelmi vagy néprajzi szempontok alapján egységet alkotó tájegység területén fellelhető nemzeti értékek közül az adott Tájegységi Értéktár Bizottság által tájegységi értékké nyilvánított értékek adatait tartalmazó gyűjtemény; l) települési értéktár: a települési önkormányzat területén fellelhető nemzeti értékek adatait tartalmazó gyűjtemény. A 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek és a hungarikumok gondozásáról rendelkezik a települési, tájegységi és megyei értéktárak kategorizálásáról az alábbiak szerint: 1. A nemzeti értékek szakterületenkénti kategóriái 1. A nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében a következő, szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni: a) agrár- és élelmiszergazdaság: az agrárium szellemi termékei és tárgyi javai beleértve az erdészet, halászat, vadászat és állategészségügy területét, különösen a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, a borászat, továbbá az állat- és növényfajták; b) egészség és életmód: a tudományos és népi megelőzés és gyógyászat, természetgyógyászat szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a gyógyszerek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények, gyógyvíz- és fürdőkultúra; c) épített környezet: a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek;

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 143 d) ipari és műszaki megoldások: az ipari termelés beleértve a kézműipart, kézművességet is szellemi termékei és tárgyi javai, különösen az egyes technológiák, technikák, berendezés-, gép- és műszergyártás, műszaki eszközökkel végzett személy- és áruszállítás; e) kulturális örökség: a kulturális örökség szellemi és tárgyi javai, különösen az irodalom, a tudomány, a népművészet és népi kézművesség, néprajz, filmművészet, iparművészet, képzőművészet, táncművészet és zeneművészet; továbbá a védett ingatlan értékei, különösen a nemzeti vagyon körébe tartozó, kiemelkedő értékű műemlékek és régészeti lelőhelyek, nemzeti és történelmi emlékhelyek, világörökségi helyszínek; f) sport: a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, különösen a sportolói életművek és csúcsteljesítmények; g) természeti környezet: az ember természetes környezetének tárgyi javai, különösen a fizikai és biológiai képződmények vagy képződménycsoportok, geológiai és geomorfológiai képződmények, természeti tájak, természeti területek, életközösségek és ökológiai rendszerek; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek; h) turizmus és vendéglátás: a turizmus és a vendéglátás szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a turisztikai attrakciók, szolgáltatások, a vendéglátó-ipari termékek, valamint a vendéglátás körébe tartozó étel- és italkészítési eljárások. Megyei értéktár 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról az alábbiakról rendelkezik: 4. (1) A megyei önkormányzat megyei értéktárat hozhat létre. (2) A megyei önkormányzat Megyei Értéktár Bizottságot hozhat létre, amely az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint szervezi a megye területén azonosított települési és tájegységi értéktárak adatainak összesítését, azonosítja a megye területén fellelhető nemzeti értékeket, dönt a megyei értéktárba bekerülő nemzeti értékekről, létrehozza a megyei értéktárat és nyilvántartás céljából megküldi azt a HB-nek. (3) A megyei önkormányzat a megyei értékek azonosításával, a megyei értéktár létrehozatalával és annak gondozásával, valamint adatainak a Magyar Értéktárba történő megküldésével megbízhat a megye területén működő, nemzeti értékek azonosítását, gondozását végző állami, megyei önkormányzati, egyházi vagy civil szervezetet, közalapítványt, ilyen szervezet által fenntartott intézményt vagy annak szervezeti egységeit (a továbbiakban együtt: megyei szervezet). A megyei szervezet jogai megegyeznek a Megyei Értéktár Bizottság jogaival. (4) A Megyei Értéktár Bizottság létrehozásáról vagy a (3) bekezdés szerinti feladatok ellátásával történő megbízásról a megyei önkormányzat a létrehozást, megbízást követő 30 napon belül tájékoztatja a HB-t. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 44/2013. (IV. 25.) számú közgyűlési határozattal döntött a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár létrehozásáról. A Megye értéktárában 52 db Esztergomban elhelyezkedő vagy Esztergomot érintő nemzeti érték került felsorolásra.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 144 14. táblázat Komárom-Esztergom Megyei Értéktár Esztergomot érintő elemei Ssz. A nemzeti érték megnevezése A nemzeti érték kategória szerinti besorolása 1. 1848-as forradalom és szabadságharc (Esztergom) Emlékművek 2. 1956-os forradalom és szabadságharc (Esztergom) Emlékművek 3. Duna Múzeum - volt Káptalanház - épülete Települési 4. Első világháborús emlékmű (Esztergom) Emlékművek 5. Első világháborús emlékmű (Esztergom) NMI 6. Első világháborús emlékmű (Esztergom) NMI 7. Első világháborús emlékmű (Esztergom) Emlékművek 8. Esztergom - A magyar állam megalakulásának... Megyei 9. Esztergom - Bíróság épülete Megyei 10. Esztergom - Dunakanyari panoráma Megyei 11. Esztergom - Helischer-gyűjtemény Megyei 12. Esztergom - Kanonoki házsorok Megyei 13. Esztergom - Kis-Duna sétány és platánsora Megyei 14. Esztergom - Központi kávéház Megyei 15. Esztergom - Nemzeti emlékhely Megyei 16. Esztergom - Ószeminárium Megyei 17. Esztergom - Prímási Palota Megyei 18. Esztergom - Szent János napi boráldás Megyei 19. Esztergom - Zsidód Árpád-kori falu, templom és... Megyei 20. Esztergom, Bánomi úti kőkereszt Útmenti keresztek 21. Esztergom, Bánomi úti márványkereszt Útmenti keresztek 22. Esztergom, belvárosi kálvária keresztjei Útmenti keresztek 23. Esztergom, belvárosi temető keresztjei Útmenti keresztek 24. Esztergom, Dobogókői úti kereszt Útmenti keresztek 25. Esztergom, festett fakereszt Útmenti keresztek 26. Esztergom, Fogadalmi (Szegényházi) kápolna... Útmenti keresztek 27. Esztergom, Gere Antal-kereszt Útmenti keresztek 28. Esztergom, Honvédtemető keresztje Útmenti keresztek 29. Esztergom, szamárhegyi kereszt Útmenti keresztek 30. Esztergom, Szent János-kúti úti kereszt Útmenti keresztek 31. Esztergom, Szent Tamás-hegyi kereszt 2. Útmenti keresztek 32. Esztergom, Szent Tamás-hegyi kereszt 3. Útmenti keresztek 33. Esztergom, Szent Tamás-hegyi kereszt, 1. Útmenti keresztek 34. Esztergom, szentgyörgymezői kereszt Útmenti keresztek 35. Esztergom, szentgyörgymezői temetői kereszt Útmenti keresztek 36. Esztergom, templom előtti kereszt Útmenti keresztek 37. Esztergom, Zsidódi kereszt Útmenti keresztek 38. Esztergom-kertvárosi temetőbeli kereszt Útmenti keresztek 39. Gesztenyefák Települési 40. Kettős hársfa a Duna Múzeum udvarán Települési 41. Kis-Strázsa helyi kilátó Települési 42. Mária megkoronázása szobor Települési 43. Második világháborús emlékmű (Esztergom) Emlékművek 44. Második világháborús kopjafa (Esztergom) Emlékművek

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 145 Ssz. A nemzeti érték megnevezése A nemzeti érték kategória szerinti besorolása 45. Megyeri kastély Települési 46. Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház NMI 47. Ólomüveg ablakok Települési 48. Palkovics pad Települési 49. Szénrakodó Települési 50. Szent István-kápolna Települési 51. Szent Tamás kálvária és kápolna Települési 52. Szent Tamás-hegy egyházi emlékei Települési Települési értéktár 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról az alábbiakról rendelkezik: 3. (1) A települési önkormányzat települési értéktárat hozhat létre. (2)8 A települési önkormányzat Települési Értéktár Bizottságot hozhat létre, amely az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint azonosítja a településen fellelhető nemzeti értékeket, létrehozza a települési értéktárat és nyilvántartás céljából megküldi azt a Megyei Értéktár Bizottság részére. (3)9 Több szomszédos települési önkormányzat Tájegységi Értéktár Bizottságot is létrehozhat, amely elkészíti a tájegységi értéktárat és annak adatait megküldi az érintett Megyei Értéktár Bizottságok részére. (4) A települési önkormányzat a települési, tájegységi értékek azonosításával, a települési, tájegységi értéktár létrehozatalával és annak gondozásával, valamint adatainak az érintett Megyei Értéktár Bizottság részére történő megküldésével megbízhat a település, tájegység területén működő, nemzeti értékek azonosítását, gondozását végző állami, települési önkormányzati, egyházi vagy civil szervezetet, közalapítványt, ilyen szervezet által fenntartott intézményt vagy annak szervezeti egységét, vagy a településfejlesztésben tevékenykedő külső településfejlesztési, vidékfejlesztési szervezetet (a továbbiakban együtt: települési szervezet). A települési szervezet jogai megegyeznek a Települési Értéktár Bizottság, illetve a Tájegységi Értéktár Bizottság jogaival. (5) A Települési, illetve Tájegységi Értéktár Bizottság létrehozásáról vagy a (4) bekezdés szerinti feladatok ellátásával történő megbízásról az érintett települési önkormányzat vagy önkormányzatok a létrehozást, illetve a megbízást követő 30 napon belül tájékoztatja, illetve tájékoztatják a HB-t és az érintett megyei értéktár bizottságot vagy bizottságokat. Az Esztergomi Értéktár Bizottság 2015. március 12-én alakult meg. Az Önkormányzat 2017 év végi kiadványa szerint 38 db nemzeti érték került felvételre Esztergom települési értéktárába. 15. táblázat Az Esztergomi Települési Értéktárba felvett nemzeti értékek Ssz. A nemzeti érték megnevezése 1. Esztergom - Zsidód Árpád-kori falu, templom és templom körüli temető régészeti lelőhely 2. Szent János napi boráldás a Kárpát-medencében 3. Kis-Duna sétány platánfasor a Királyi városrészben 4. A Hősök terén található I. világháborús emlékmű 5. Palkovics-pad a Duna-parton 6. Babits Mihály Emlékház 7. Szénrakodó ipari műemlék

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 146 Ssz. A nemzeti érték megnevezése 8. Helischer gyűjtemény 9. Kettős hársfa a Duna Múzeum udvarán 10. Duna Múzeum, a volt Káptalanház 11. A magyar állam megalakulásának helyszíne: egyházi-nemzeti emlékhely 12. Szent Tamás kálvária és kápolna 13. Bíróság épülete 14. Kanonoki házsorok 15. Központi kávéház 16. Ószeminárium épülete 17. Nemzeti emlékhely 18. Prímási Palota 19. Szent István kápolna 20. Kis-Strázsa-hegyi kilátó 21. Mária megkoronázása szobor 22. Gesztenyefák a Kertvárosban 23. Zsalazsoni eső 24. Megyeri kastély 25. Ólomüveg ablakok 26. Dunakanyari panoráma Vaskapuból 27. Kopasz cég 28. Palatinus-tó 29. Szalézi leves 30. Szent István dombormű 31. Kenyérmező-majori elemi iskola 32. Széchenyi tér 33. Szentháromság szobor 34. Takarékpénztár épülete 35. Vízivárosi plébániatemplom 36. Vámszedőház épülete 37. Mária Valéria híd 38. Esztergomi Vár

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 147 1.D. A HELYI ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG TELEPÜLÉSI ÉRTÉKLELTÁRA 1.D.A. TELEPÜLÉSSZERKEZET Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről 2.2. melléklete B./ pontja jelölte ki Esztergom városszerkezeti jelentőségű területeit. 16. táblázat Városszerkezeti jelentőségű területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint Ssz. Helyrajzi szám 1. 15248, 15249, 15250, 15251, 15253, 15254, 15255, 15256, 15257, 15258/1, 15258/2, 15258/3, 15259, 15260, 15261, 15263, 15264, 15265, 15266, 15267, 15268, 15269, 15270, 15271, 15272, 15273, 15274, 15275, 15276, 15277, 15278, 15279/1, 15280, 15281, 15282, 15283/1, 15283/2, 15284, 15285, 15286, 15287, 15288, 15289, 15291, 15292, 15293, 15294, 15295, 15296, 15297, 15298, 15299, 15300, 15453/1, 15453/2, 15454, 15455, 15457, 15458, 15459, 15460/1, 15461, 15462, 15463, 15464, 15467/1, 15467/2, 15467/3, 15469, 15470, 15471, 15472, 15473, 15474, 15475, 15476, 15477, 15479, 15480, 15481, 15482, 15483, 15484, 15485/1, 15485/2, 15486, 15487, 15488, 15489, 15490, 15491, 15492, 15493, 15494, 15495, 15496, 15497, 15498, 15499, 15500, 15501, 15502, 15503, 15504, 15505, 15506, 15507, 15508, 15509, 15510, 15511/1, 15511/2, 15511/3, 15511/4, 15511/5, 15512, 15514, 15515, 15516, 15517, 15518, 15519, 15520/1, 15520/2, 15520/3, 15520/4, 15520/5, 15520/6, 15521, 15522/1, 15522/2, 15522/3, 15523, 15524, 15525, 15526, 15527, 15528, 15529, 15530/1, 15530/2, 15530/3, 15530/4, 15530/5, 15531, 15532, 15533, 15534, 15535, 15536, 15537, 15538, 15539/1, 15539/2, 15540, 15542, 15543, 15544, 15545, 15546, 15547, 15548/1, 15548/2, 15549, 15550, 15551, 15552, 15553, 15554/1, 15554/2, 15557, 15558, 15559, 15560, 15561, 15562, 15563, 15564, 15565, 15566, 15567, 15568, 15569, 15570, 15571, 15572, 15573, 15574, 15575, 15576, 15577, 15578, 15579, 15580, 15581/1, 15581/2, 15583, 15584, 15585, 15586, 15587, 15588, 15589, 15590/1, 15590/2, 15591, 15592, 15593, 15594, 15595, 15596, 15597, 15598, 15599, 15600, 15601, 15602, 15603, 15604, 15605, 15606, 15607, 15608, 15609, 15610, 15611, 15612, 15613, 15614, 15615/2, 15615/3, 15615/4, 15615/5, 15615/6, 15615/7, 15615/8, 15615/9, 15616/1, 15616/2, 15617/1, 15617/2, 15618/1, 15618/2, 15619, 15620, 15621/1, 15621/2, 15622, 15623, 15624, 15625/2, 15626, 15649, 15650, 15651, 15652, 15653, 15654, 15655, 15656, 15657/1, 15657/2, 15658, 15659, 15660/1, 15660/2, 15661, 15662, 15663, 15664, 15665, 15666, 15667/1, 15667/2, 15667/3, 15668, 15669, 15670/1, 15670/2, 15670/3, 15671, 15672, 15673, 15674, 15675, 15676, 15677, 15678, 15679, 15680, 15681, 15682, 15683, 15684, 15685, 15686, 15687, 15688, 15689, 15690/1, 15690/3, 15691/1, 15691/2, 15692, 15693, 15694, 15695, 15696, 15697, 15698, 15699, 15700, 15701/1, 15701/2, 15702, 15703, 15704, 15705, 15706, 15707, 15708, 15709, 15710, 15711, 15712, 15713, 15714/1, 15714/2, 15715, 15716, 15717, 15719/1, 15719/2, 15720, 15721, 15722, 15723, 15724, 15725, 15726, 15727, 15728, 15729, 15730, 15731, 15732, 15733, 15734, 15735, 15736, 15737, 15738, 15739, 15740, 15741, 15742, 15743, 15744, 15745/1, 15745/2, 15746, 15747, 15748, 15749, 15750, 15751, 15752, 15753, 15754/1, 15754/2, 15755, 15756, 15757/1, 15757/2, 15757/3, 15757/4, 15758, 15759, 15760/1, 15760/2, 15760/4, 15760/5, 15761, 15762, 15763, 15764, 15765, 15766, 15767, 15768, 15769, 15770, 15771, 15772/1, 15772/2, 15773, 15774, 15775, 15776, 15780, 15781, 15782, 15783, 15784, 15785, 15786/1, 15786/2, 15787/1, 15787/2, 15787/3, 15788, 15789, 15790, 15791, 15792, 15793/3, 15794, 15795, 15796, 15797, 15798, 15799, 15800, 15801/1, 15801/2, 15801/3, 15802, 15803, 15804, 15805, 15806, 15808, 15809, 15810, 15811, 15812, 15813, 15815, 15816, 15817, 15818, 15819, 15820, 15821, 15822, 15823, 15824, 15825, 15826, 15827, 15828, 15829, 15830, 15831, 15832, 15833, 15834, 15835, 15836, 15837/1, 15837/2, 15837/3, 15837/4, 15837/5, 15838, 15839, 15840, 15841, 15842, 15843/1, 15843/2, 15843/3, 15844, 15845, 15847, 15848, 15849, 15850, 15851, 15852, 15853, 15854, 15855, 15856, 15857, 15858, 15859, 15860, 15861, 15862, 15863, 15864, 15865/2, 15866, 15867, 15868, 15869/2, 15870, 15871, 15872, 15873, 15874, 15875, 15876, 15877, 15878, 15879, 15880, 15881, 15882, 15883, 15884, 15885, 15886, 15887, 15888, 15889, 15890, 15891, 15892, 15893, 15894/1, 15894/2, 15895, 15896, 15897, 15898/1, 15898/2, 15899, 15900, 15901, 15902, 15903, 15904, 15905/1, 15905/2, 15906, 15907, 15908, 15909/1, 15909/2, 15910/2, 15911, 15912, 15913, 15914/1, 15914/2, 15915, 15916, 15917, 15918, 15919, 15920, 15921, 15922, 15923, 15924/1, 15924/2, 15924/3, 15925, 15926/1, 15926/2, 15927, 15928, 15929, 15930, 15931, 15932, 15933, 15934, 15935, 15936, 15937, 15938, 15939, 15940, 15941, 15942, 15943, 15944, 15945/1, 15946, 15947, 15948, 15949, 15950, 15951, 15952, 15953, 15954, 15955, 15956, 15957, 15958, 15959, 15960, 15961, 15962, 15963, 15964/1, 15964/2, 15964/3, 16037,

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 148 Ssz. Helyrajzi szám 16038/1, 16038/2, 16211/2, 16211/3, 16211/4, 16212, 16213, 16214, 16215, 16216/1, 16216/2, 16217, 16218, 16219, 16220, 16221, 16222, 16223, 16224, 16225, 16226, 16236, 16237/1, 16237/2, 16237/3, 16238/1, 16238/3, 16238/4, 16238/5, 16238/6, 16239, 16240, 16241, 16242, 16243, 16244/1, 16244/2, 16244/3, 16245/1, 16245/2, 16245/3, 16246, 16247, 16248, 16249, 16250, 16251, 16252, 16253, 16254, 16255, 16256, 16257, 16258, 16259, 16260, 16261, 16262, 16263, 16264, 16265, 16266, 16267, 16268, 16269, 16270, 16271, 16272, 16273, 16274, 16275, 16276, 16277, 16278, 16279, 16280, 16281, 16282, 16283, 16284, 16285, 16286, 16287, 16288, 16289, 16290, 16291/2, 16292, 16293/1, 16293/2, 16294, 16295, 16296, 16297, 16298, 16299, 16300, 16301, 16302, 16303, 16304, 16305, 16306/2, 16306/3, 16307, 16308, 16309/1, 16309/2, 16310, 16311, 16312, 16313, 16314, 16315/2, 16315/3, 16315/4, 16315/5, 16316, 16317, 16318, 16319, 16320, 16321, 16322, 16323/1, 16323/2, 16444, 16446/2, 16446/3, 16446/4, 16451, 16452, 16453/1, 16453/2, 16453/3, 16453/4, 16454, 16455, 16456, 16457, 16458, 16459, 16460, 16461, 16462, 16463, 16464/1, 16464/2, 16465, 16466, 16467, 16468, 16469, 16470, 16471, 16472, 16473, 16474, 16475, 16476, 16477, 16478, 16479, 16480, 16481, 16482, 16483, 16484, 16486, 16487, 16488, 16489, 16490, 16491, 16493, 16494, 16495, 16496, 16497, 16498, 16499/1, 16499/2, 16500, 16501, 16502, 16503, 16504, 16505, 16506, 16507, 16508, 16509, 16510, 16511, 16512, 16513, 16514, 16515, 16516, 16517, 16518, 16519, 16520, 16521, 16522, 16523, 16524, 16555, 16648, 16649, 16650, 16651, 16652, 16653, 16654, 16655, 16656, 16657, 16658, 16659, 16660, 16661, 16662/1, 16662/2, 16663, 16664, 16665, 16666, 16667, 16668, 16669, 16670, 16671, 16672, 16673, 16674, 16675, 16676, 16677, 16678, 16679, 16680, 16681, 16682, 16683, 16684/4, 16685, 16686, 16687, 16688, 16689, 16690, 16691, 16692, 16693, 16694, 16695, 16696, 16697, 16698/1, 16698/2, 16698/3, 16699, 16700, 16701, 16702, 16703, 16704, 16705, 16706, 16707, 16708, 16709, 16710/1, 16711, 16712, 16713, 16715, 16716, 16717, 16718, 16719, 16720, 16721, 16722, 16723, 16724, 16725, 16726/1, 16726/2, 16727, 16728, 16729, 16730, 16731, 16732, 16733, 16734, 16735, 16736, 16737, 16738, 16739, 16740, 16741, 16742, 16743, 16744, 16745, 16746/1, 16746/2, 16747, 16748, 16749/1, 16749/2, 16750, 16751, 16752, 16753, 16754, 16856, 16902, 16903, 16904, 16905, 16906, 16907, 16908, 16909, 16910/2, 16910/3, 16910/4, 16911/1, 16911/2, 16912/1, 16912/2, 16912/3, 16913/1, 16913/2, 16913/3, 16913/4, 16914, 16915/2, 16915/3, 16916, 16917, 16918/1, 16919/1, 16920, 16921, 16922, 16923, 16924, 16926/2, 16927/1, 16927/2, 16928, 16929/1, 16929/2, 16929/3, 16929/4, 16929/5, 16929/6, 16929/7, 16929/8, 16930, 16931, 16932, 16934, 16935, 16936, 16937, 16938, 16939, 16940, 16941, 16942, 16943/1, 16943/2, 16944, 16945, 16946, 16947, 16948, 16949, 16950, 16951, 16952, 16953, 16954, 16955, 16956, 16957, 16958, 16959, 16960, 16961, 16962, 16963, 16964, 16965, 16966/2, 16966/3, 16966/4, 16966/5, 16967, 16968, 16969, 16970, 16971, 16972/1, 16972/2, 16973, 16974, 16975, 16976, 16977, 16978, 16979, 16980, 16981, 16982, 16983, 16984, 16985, 16986, 16987, 16988, 16989, 16990, 16991/1, 16991/2, 16992, 16993, 16994, 16995, 16996, 16997, 16998, 16999, 17000, 17001, 17002/1, 17002/2, 17003, 17004, 17005, 17006, 17007/1, 17007/2, 17008, 17009, 17010, 17011, 17012, 17013, 17014, 17016, 17017, 17018, 17019, 17020, 17021, 17022, 17023, 17024, 17025/1, 17025/2, 17026/1, 17026/2, 17028/6, 17029, 17030, 17031, 17032, 17033, 17034, 17035, 17036, 17037, 17038, 17039, 17040, 17041, 17042, 17043, 17044, 17045/10, 17045/2, 17045/4, 17045/5, 17045/6, 17045/7, 17045/8, 17045/9, 17046, 17047/1, 17047/3, 17047/4, 17048, 17049, 17050, 17051, 17052, 17053, 17054, 17055, 17056, 17057/1, 17057/2, 17058, 17059, 17060, 17061, 17062, 17063, 17064, 17065, 17066, 17067, 17068, 17069, 17070, 17071, 17072, 17073, 17074, 17075, 17076, 17077, 17078, 17079, 17080, 17081, 17082, 17083, 17084, 17085, 17086, 17087, 17088, 17089, 17090, 17091, 17092, 17093, 17094, 17095/1, 17095/2, 17096, 17097, 17098, 17099, 17100, 17101/2, 17101/3, 17101/4, 17101/5, 17102, 17103/1, 17103/2, 17103/3, 17104, 17105, 17106, 17107, 17108, 17109, 17110, 17111, 17112, 17113, 17114, 17115, 17116, 17117, 17118, 17119, 17120, 17121, 17122, 17123, 17124, 17125, 17126, 17127, 17128, 17129, 17130, 17131, 17132, 17133, 17134, 17135, 17136, 17137, 17138, 17139, 17140, 17141, 17142, 17143, 17144, 17145, 17146, 17147, 17148, 17149, 17150, 17151, 17152, 17153, 17154, 17155, 17156, 17157, 17158, 17159, 17160, 17161, 17162, 17163, 17164, 17165, 17166, 17167/1, 17167/2, 17167/3, 17168, 17169, 17170, 17171, 17172, 17173, 17174, 17175, 17176, 17177, 17178, 17179, 17180/1, 17180/2, 17180/3, 17181, 17182, 17183, 17184/2, 17184/3, 17184/4, 17184/5, 17185, 17186/1, 17186/2, 17186/3, 17186/4, 17186/5, 17187, 17188, 17189, 17190, 17191, 17192, 17193, 17194, 17195, 17196, 17197, 17198, 17199, 17200, 17201, 17202, 17203, 17204, 17205, 17206, 17207, 17208, 17209/1, 17209/2, 17209/3, 17210, 17211, 17212, 17213, 17214, 17215, 17218, 17219, 17220, 17221, 17222, 17223, 17224, 17225, 17226, 17227, 17228, 17229, 17230, 17231, 17232, 17233, 17234, 17235, 17236,

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 149 Ssz. Helyrajzi szám 17237, 17238, 17239, 17240, 17241, 17242, 17243, 17244, 17245, 17246, 17247, 17248, 17249, 17250, 17251, 17252, 17253, 17254/1, 17254/2, 17254/3, 17254/4, 17254/5, 17254/6, 17254/7, 17255, 17256, 17257, 17258, 17259, 17260, 17261, 17262, 17263, 17264, 17265, 17266, 17267, 17268, 17269, 17270, 17271, 17272, 17273, 17274, 17275, 17276/2, 17277, 17278, 17279, 17280, 17281, 17282, 17283, 17284, 17285, 17286, 17287, 17288, 17289, 17290, 17291, 17292, 17293, 17294, 17295, 17296, 17298, 17299, 17300, 17301, 17302, 17303, 17304, 17305, 17306, 17307, 17308, 17309, 17310, 17311, 17312/1, 17312/2, 17312/3, 17312/4, 17312/5, 17313, 17314, 17315, 17316, 17317, 17318, 17319, 17320/1, 17320/2, 17321, 17322, 17323, 17324, 17326, 17327, 17328/1, 17328/2, 17329, 17330, 17331, 17332, 17333, 17334, 17335, 17336, 17337, 17338, 17339, 17340, 17341, 17342, 17343, 17344, 17345, 17346, 17347, 17348, 17349, 17350, 17351, 17352, 17353, 17354, 17355, 17356, 17357, 17358, 17359, 17360, 17361, 17362, 17363, 17364, 17365, 17366, 17367, 17368, 17369, 17370, 17371, 17372, 17373/1, 17373/2, 17374, 17375, 17376, 17377, 17378, 17379, 17380, 17381, 17382, 17383, 17384, 17385, 17386, 17387, 17388, 17389, 17390, 17391, 17392, 17393, 17394, 17395, 17396, 17397, 17398, 17399, 17400, 17401/1, 17401/2, 17402, 17403, 17404, 17405, 17406, 17407, 17408, 17409/1, 17409/2, 17410, 17411, 17412, 17413, 17414, 17415, 17416, 17417, 17419, 17420, 17422, 17423/1, 17423/2, 17423/3, 17424/1, 17424/2, 17424/3, 17425/1, 17425/2, 17426, 17427, 17428/1, 17428/2, 17428/3, 17429, 17430, 17431, 17432, 17433, 17434, 17435, 17436, 17438, 17439, 17440, 17442, 17443/1, 17443/2, 17443/3, 17444, 17445, 17446, 17447, 17448, 17449, 17450, 17451, 17453, 17454, 17455, 17456, 17457, 17458, 17459, 17460, 17461, 17462, 17463, 17464, 17465, 17466, 17467, 17468, 17469, 17470, 17471, 17472, 17473, 17475/1, 17475/2, 17476, 17477, 17478/1, 17478/2, 17479, 17480, 17481, 17482, 17483, 17484, 17485/7, 17486, 17487/1, 17487/2, 17488, 17489, 17490, 17491, 17492, 17493, 17494, 17495, 17496, 17497, 17498, 17499, 17500, 17501, 17502, 17503, 17504, 17505, 17506, 17507, 17508, 17509, 17510, 17511, 17512, 17513, 17515, 17516, 17517, 17518, 17519, 17520, 17521, 17522, 17523, 17524, 17525, 17526, 17527, 17528, 17529, 17530, 17531, 17532, 17533, 17534, 17535, 17536, 17537, 17538/1, 17538/2, 17539, 17540, 17541/1, 17541/2, 17542/1, 17542/2, 17543, 17544, 17545, 17546, 17547, 17548, 17549, 17550, 17551/1, 17551/2, 17552, 17553, 17554, 17555, 17556, 17557, 17558, 17559, 17560/1, 17560/2, 17560/3, 17560/4, 17561, 17562, 17563, 17564, 17565, 17566, 17567, 17568, 17569, 17570/1, 17570/2, 17570/3, 17570/4, 17570/5, 17570/6, 17571, 17572, 17573, 17574, 17575, 17576, 17577, 17578, 17579, 17580, 17581, 17582, 17583, 17584, 17585, 17586, 17587, 17588, 17589, 17590, 17591, 17592, 17593, 17594, 17595, 17596/1, 17596/2, 17596/3, 17597, 17598/2, 17604, 17605, 17606, 17607, 17608/1, 17608/2, 17609, 17610, 17611, 17612/1, 17612/2, 17613, 17614, 17615, 17616, 17617, 17618/1, 17618/10, 17618/11, 17618/2, 17618/3, 17618/4, 17618/5, 17618/6, 17618/7, 17618/8, 17618/9, 17619, 17620, 17622, 17623, 17624, 17625, 17626, 17627, 17628, 17629, 17632, 17633, 17634, 17636, 17637, 17638, 17639, 17640, 17641, 17642, 17643, 17644, 17645, 17646, 17647, 17648, 17649, 17650, 17651, 17652, 17653, 17654, 17655, 17657, 17658, 17659, 17660, 17661/1, 17661/2, 17662, 17663, 17664/1, 17664/2, 17665, 17666, 17667, 17668, 17669, 17670, 17671, 17672, 17673, 17674, 17675, 17676, 17677, 17678, 17679, 17680, 17681, 17682, 17683, 17684, 17685, 17686, 17687, 17688, 17689, 17690, 17691, 17692, 17693, 17696, 17697, 17698, 17699, 17700, 17701, 17702, 17703, 17704, 17705, 17706, 17707, 17708, 17709, 17710, 17711, 17712, 17713, 17714, 17715, 17716, 17717, 17718, 17719, 17720, 17721, 17722, 17723, 17724, 17725, 17726, 17727, 17728, 17729, 17730, 17731, 17732, 17733, 17734/2, 17735, 17736/1, 17736/2, 17737, 17738, 17739, 17740, 17741, 17742, 17743, 17744, 17745, 17746, 17747, 17748, 17749, 17750, 17751, 17752, 17753, 17754, 17755, 17756, 17757, 17758/1, 17758/2, 17758/3, 17758/4, 17758/5, 17759/1, 17760, 17761, 17762, 17763, 17764, 17765, 17766, 17767, 17768/1, 17768/2, 17769, 17770, 17771, 17772, 17773, 17774, 17775, 17776, 17777, 17778, 17779, 17780, 17781, 17782, 17783, 17784, 17785, 17786, 17787, 17788, 17789, 17790, 17791, 17962/1, 17962/2, 17962/3, 18637, 18638, 18639, 18640, 18641, 18644, 18645, 18646, 18647, 18648, 18649, 18650, 18651, 18652, 18653, 18654, 18655/2, 18655/3, 18655/4, 18655/5, 18655/6, 18656, 18657, 18658, 18659, 18660, 18661, 18662, 18663, 18664, 18665, 18666, 18667, 18668, 18669, 18670, 18671, 18672, 18673, 18674, 18675, 18676, 18677, 18678, 18679, 18680, 18681, 18682, 18683, 18684, 18686, 18687, 18688, 18689, 18691, 18692, 18693, 18694, 18695, 18696, 18697, 18698, 18699, 18700, 18701, 18702, 18703, 18705, 18706, 18707, 18708, 18709, 18710, 18711, 18712, 18713, 18714, 18715, 18716/1, 18716/2, 18717, 18718, 18719, 18720, 18721/1, 18721/2, 18722, 18723, 18724, 18725, 18726, 18727, 18728, 18729, 18730, 18731, 18732, 18733, 18734, 19107, 19174/1, 19174/2, 19175, 19176, 19177, 19178, 19179, 19180, 19181, 19182, 19183, 19184, 19185, 19186, 19187, 19188, 19202, 19203, 19204, 19205, 19206, 19207, 19208,

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 150 Ssz. Helyrajzi szám 19209, 19210, 19211, 19213, 19214, 19215, 19216, 19217, 19218, 19219, 19220, 19221/1, 19221/2, 19222, 19224, 19225, 19226, 19227, 19228, 19229, 19230, 19231, 19234, 19235, 19236, 19237, 19238, 19239, 19240, 19241/1, 19241/2, 19242/1, 19242/2, 19243/1, 19243/2, 19244, 19245, 19246, 19247, 19248, 19249, 19250, 19251, 19252, 19253, 19254, 19255, 19256, 19257, 19258, 19259, 19260, 19261, 19262, 19263, 19264, 19265, 19266, 19267, 19268, 19269, 19270/1, 19270/2, 19271, 19272, 19273, 19274, 19275, 19276/1, 19276/2, 19276/3, 19276/4, 19276/5, 19276/6, 19276/7, 19276/8, 19277, 19278, 19279, 19280/1, 19280/2, 19280/3, 19281/1, 19281/2, 19282, 19283, 19284, 19285, 19286, 19287, 19288, 19289, 19290, 19291, 19292, 19293, 19294, 19295, 19296, 19297, 19298, 19299, 19300, 19301, 19302, 19303, 1930419313, 19314, 19315, 19316, 19317, 19318, 19319, 19320, 19321, 19322, 19323/1, 19323/2, 19324, 19325, 19326, 19327, 19328, 19329, 19330, 19331, 19332, 19333, 19334, 19335, 19336/1, 19336/2, 19336/3, 19336/4, 19336/5, 19336/6, 19336/7, 19337, 19338, 19339, 19340, 19341, 19342, 19343, 19344, 19345, 19346, 19347, 19348, 19349, 19350, 19351, 19352, 19353, 19354/1, 19354/2, 19355, 19356, 19357, 19358, 19359/7, 19360, 19361, 19362, 19363, 19364, 19365, 19366, 19367, 19368/3, 19368/4, 19368/5, 19369/1, 19376, 19377, 19378/1, 19378/2, 19379, 19380, 19381, 19382, 19383, 19384, 19385, 19386/2, 19387, 19388, 19389, 19390, 19391, 19392, 19393, 19394, 19395, 19396, 19397, 19398, 19399, 19400, 19401, 19402, 19403, 19404, 19405, 19406, 19407, 19408, 19409, 19410, 19411, 19412, 19414, 19415, 19416, 19417, 19418, 19419, 19420, 19421, 19422, 19423, 19425, 19426, 19427, 19428, 19429, 19430, 19431, 19433, 19434, 19435, 19436, 19437, 19438, 19439, 19687/2, 19688, 19690, 19691, 19692, 19693, 19694, 19695, 19696, 19725, 19726/3, 19726/4, 19727/1, 19727/2, 19728, 19729, 19730, 19731, 19732, 19733, 19734/1, 19734/2, 19735, 19736, 19737, 19738, 19739, 19740, 19741, 19742, 19743, 19744, 19745, 19746, 19750, 19752, 19753, 19754, 19755, 19756, 19757, 19758/2, 19758/3, 19758/4, 19759, 19760/16, 19760/17, 19760/2, 19760/20, 19760/22, 19760/24, 19760/26, 19760/27, 19760/28, 19760/3, 19760/33, 19760/34, 19760/6, 19760/7, 19760/8, 19761, 19762/1, 19762/2, 19763, 19765, 19766, 19767, 19769, 19771, 19772, 19773, 19774, 19775, 19776, 19777, 19778, 19779, 19780, 19781, 19782, 19783, 19784, 19786/1, 19786/3, 19786/4, 19786/5, 19786/6, 19787, 19788, 19789, 19790, 19791, 19792, 19793, 19794, 19795, 19796, 19797, 19798, 19799, 19800, 19801, 19802, 19803, 19804, 19805, 19806, 19807, 19809, 19810, 19811, 19812, 19813, 19814, 19815, 19816, 19817, 19818, 19819, 19820, 19821/1, 19821/2, 19822/1, 19822/2, 19823, 19824, 19825, 19826, 19827, 19828, 19829, 19830, 19831, 19832, 19833, 19834, 19835, 19836, 19837, 19838, 19839, 19840, 19841, 19842, 19843, 19844, 19845, 19846, 19847, 19848, 19849/1, 19849/2, 19849/3, 19849/4, 19850, 19853, 19854, 19855, 19856, 19857, 19858, 19859, 19860, 19861, 19863, 19864, 19865, 19866, 19867, 19868, 19870, 19871, 19872, 19873, 19874, 19875, 19876, 19877/1, 19878, 19882, 19883, 19884, 19885, 19886, 19887, 19888, 19889, 19890, 19891, 19892, 19893, 19895, 19896, 19897, 19898, 19899, 19900, 19901, 19902, 19903, 19904, 19905, 19906, 19907, 19908, 19909, 19910, 19911, 19912, 19913, 19914, 19915, 19916, 19917/1, 19917/2, 19918, 19919, 19920, 19921, 19922, 19923, 19924, 19925, 19926, 19927, 19928, 19929, 19930, 19931, 19932, 19933, 19934, 19935, 19936, 19937, 19938, 19940/1, 19940/2, 19941, 19942, 19943, 19944, 19945, 19946, 19947, 19948, 19949, 19950, 19951, 19952, 19953, 19955, 19956, 19957, 19958, 19959, 19960/1, 19960/2, 19961, 19962, 19963, 19964, 19965, 19966, 19967, 19968, 19969, 19970, 19971, 19972, 19973, 19974, 19975, 19976, 19977, 19978, 19979, 19980, 19981, 19982, 19983, 19984, 19985, 19986, 19987, 19989, 19990, 19991, 19992, 19993, 19994, 19995, 19996, 19997, 19998/1, 19998/2, 19999, 20000, 20001, 20002, 20003, 20004, 20006, 20007, 20008, 20009, 20010, 20011, 20012, 20013, 20014, 20015, 20016, 20017, 20018, 20019, 20020, 20021, 20022, 20023, 20024, 20025, 20026, 20027, 20028, 20029, 20030, 20031, 20032, 20033, 20034, 20035, 20036, 20037, 20038, 20039, 20040, 20041/1, 20041/2, 20042, 20043, 20044, 20045, 20046, 20048, 20049, 20050, 20051, 20052, 20053, 20054, 20055, 20056, 20057, 20058, 20059, 20060, 20061, 20062, 20063, 20064, 20065, 20067, 20068, 20069, 20070, 20071, 20072, 20073, 20074, 20076, 20077, 20078, 20079, 20081, 20082, 20083, 20084, 20085, 20086, 20087, 20088, 20089, 20090, 20091, 20092, 20093/1, 20093/2, 20096, 20098, 20099, 19305, 19306/3, 19306/4, 19306/5, 19306/6, 19307, 19308, 19310, 19311, 19312

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 151 1.D.B TELEKSTRUKTÚRA ÉS AZ UTCAVONAL-VEZETÉS Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről 2.2. melléklete C./ pontja jelölte ki Esztergom áthaladás szempontjából meghatározó területeit. 17. táblázat Áthaladás szempontjából meghatározó területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint Ssz. Áthaladás szempontjából meghatározó terület 1. A települési térség országos közúthálózat menti 1 1 telek területe. 1.D.C. UTCAKÉP VAGY UTCAKÉP RÉSZLET Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről védett utcaképekről és utcakép részletekről nem tesz említést. 1.D.D. EGYÉB TELEPÜLÉSKARAKTER ELEMEK Egyedi védelem alatt álló épületek Az épülettípusok több szempont szerint tipizálhatók: - Funkció szerint - Magasság és tömeg szerint - Kidolgozottság és anyaghasználat szerint - Minőség szerint A fenti szempontokat azonban felülírja annak ténye, hogy az adott épület képvisel-e értéket akár saját belső és külső tulajdonságai alapján, akár a közösség életében betöltött szerepe szerint. A helyi védettségre javasolt elemeket éppen ez utóbbi szempontok szerint válogattuk ki, melyek bemutatása jelen tanulmányban is szerepel. Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről 2.2. melléklete C./ pontja jelölte ki Esztergom területén a helyi védelem alatt álló épületeket (védett egyedi értékeket). 18. táblázat Helyi védett értékek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 1. DV 19451 30/2008.(IV.24.) HV Babits Mihály utca 9. középület, közintézmény 2. DV 18159/7 30/2008.(IV.24.) HV Baross Gábor utca (Áchim András u. torkolatával MÁV épület- üzemi épület szemben) 3. DV 18093 30/2008.(IV.24.) HV Baross Gábor utca 3. középület, közintézmény 4. DV 18629 30/2008.(IV.24.) HV Baross Gábor utca 30. középület, közintézmény 5. DV 18095 30/2008.(IV.24.) HV Baross Gábor utca 5. lakóház 6. DV 18075 30/2008.(IV.24.) HV Bartók Béla út 18. lakóház 7. DV 17985 30/2008.(IV.24.) HV Bartók Béla út 19. lakóház 8. DV 18088 30/2008.(IV.24.) HV Bartók Béla út 4. lakóház 9. DV 17971 30/2008.(IV.24.) HV Bartók Béla út 5. lakóház 10. DV 18084 30/2008.(IV.24.) HV Bartók Béla út 8. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 152 Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 11. DV 18621/3 30/2008.(IV.24.) HV Budai Nagy Antal utca 28. üzemi épület (Schleifer Mátyás u. Budai Nagy Antal u. sarkon) 12. DV 18621/2 30/2008.(IV.24.) HV Budai Nagy Antal utca 30. lakóház (Budai Nagy Antal u. Áchim András u. sarkon) 13. DV 18091 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 1. lakóház 14. DV 18106 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 10. lakóház 15. DV 18077 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 13. lakóház 16. DV 18096 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 2. lakóház 17. DV 18090 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 3. lakóház 18. DV 18100/2 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 4. lakóház 19. DV 18100/1 30/2008.(IV.24.) HV Budapesti út 4. lakóház 20. DV 16503 30/2008.(IV.24.) HV Eötvös József utca 32. lakóház 21. DV 18661 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 1. lakóház 22. DV 18674 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 11. lakóház 23. DV 18687 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 13. lakóház 24. DV 18708 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 21. lakóház 25. DV 18711 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 23. lakóház 26. DV 18712 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 25. lakóház 27. DV 18716/1 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 27. lakóház 28. DV 18662 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 3. lakóház 29. DV 18666 30/2008.(IV.24.) HV Erzsébet királyné utca 5. lakóház 30. DV 17734/2 30/2008.(IV.24.) HV Kiss János v.ezr. út 1. középület, közintézmény 31. DV 17743 30/2008.(IV.24.) HV Kiss János v.ezr. út 11. lakóház 32. DV 17768/2 30/2008.(IV.24.) HV Kiss János v.ezr. út 23. lakóház 33. DV 17735 30/2008.(IV.24.) HV Kiss János v.ezr. út 3. lakóház 34. DV 17738 30/2008.(IV.24.) HV Kiss János v.ezr. út 7. lakóház 35. DV 18732 30/2008.(IV.24.) HV Meszéna utca 11. lakóház 36. DV 18730 30/2008.(IV.24.) HV Meszéna utca 15. lakóház 37. DV 18729 30/2008.(IV.24.) HV Meszéna utca 17. lakóház 38. DV 17685 30/2008.(IV.24.) HV Meszéna utca 4. lakóház 39. DV 16723 30/2008.(IV.24.) HV Szentkirályi utca 9. lakóház 40. DV 17982 önkorm. anyaga HV Bartók Béla út 15. lakóház 41. EK 464 30/2008.(IV.24.) HV Esztergom-Tábor Középület, közintézmény 42. HV 0102 30/2008.(IV.24.) HV középület, közintézmény 43. HV 7562 30/2008.(IV.24.) HV Galagonyás út vége középület, közintézmény 44. HV 7563 30/2008.(IV.24.) HV Galagonyás út vége középület, közintézmény 45. HV 7601 30/2008.(IV.24.) HV Galagonyás út vége lakóház 46. HV 16102 30/2008.(IV.24.) HV Jánoskúti út 41. középület, közintézmény 47. HV 16101/2 30/2008.(IV.24.) HV Jánoskúti út 41. középület, közintézmény 48. KV 16956 30/2008.(IV.24.) HV Árok utca 2. lakóház 49. KV 19837 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 21. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 153 Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 50. KV 19834 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 25. középület, közintézmény 51. KV 19788 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 27. lakóház 52. KV 19790 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 31. lakóház 53. KV 19792 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 35. lakóház 54. KV 19795 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 39. lakóház 55. KV 19796 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 41. lakóház 56. KV 19797 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 43. lakóház 57. KV 19798 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 45. lakóház 58. KV 19742 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 5. lakóház 59. KV 19745 30/2008.(IV.24.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 9. lakóház 60. KV 17362 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 10. lakóház 61. KV 17378 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 11. lakóház 62. KV 17365 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 12. lakóház 63. KV 17376 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 15. (Kis- lakóház Duna sétány 28.) 64. KV 17089 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 16. lakóház 65. KV 17375 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 17. (Kis- lakóház Duna sétány 29.) 66. KV 17091 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 20. lakóház 67. KV 17082 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 25. lakóház 68. KV 17097 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 28. lakóház 69. KV 17073 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 33. lakóház 70. KV 17102 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 36. lakóház 71. KV 17103/1 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 38. lakóház 72. KV 17049 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 59/a lakóház 73. KV 17048 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 59/b lakóház 74. KV 17379 30/2008.(IV.24.) HV Deák Ferenc utca 9. lakóház 75. KV 17162 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 12. lakóház 76. KV 17144 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 17. lakóház 77. KV 17143 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 19. lakóház 78. KV 17142 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 21. lakóház 79. KV 17171 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 24. lakóház 80. KV 17138 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 27. lakóház 81. KV 17177 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 32. lakóház 82. KV 17152 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 3-5. lakóház 83. KV 17354 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 3-5. lakóház 84. KV 17129 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 39. lakóház 85. KV 17151 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 7. lakóház 86. KV 17150 30/2008.(IV.24.) HV Jókai Mór utca 9. lakóház 87. KV 17335 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 17. lakóház 88. KV 17442 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 20. lakóház 89. KV 17323 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 25. középület, közintézmény 90. KV 17318 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 33. lakóház 91. KV 17467 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 34. lakóház 92. KV 17315 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 39. lakóház 93. KV 17478/1 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 40. lakóház 94. KV 17486 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 42. lakóház 95. KV 17487/1 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 44. lakóház 96. KV 17311 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 47. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 154 Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 97. KV 17310 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 49. lakóház 98. KV 17497 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 50. lakóház 99. KV 17308 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 53. lakóház 100. KV 17296 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 67. lakóház 101. KV 17534 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 68. lakóház 102. KV 17294 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 71. lakóház 103. KV 17045/2 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 75. lakóház 104. KV 17346 30/2008.(IV.24.) HV Kossuth Lajos utca 9. lakóház 105. KV 17244 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 11. lakóház 106. KV 17243 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 13. lakóház 107. KV 17252 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 2. lakóház 108. KV 17266 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 28. lakóház 109. KV 17276/2 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 36. középület, közintézmény 110. KV 17245 30/2008.(IV.24.) HV Mikszáth Kálmán utca 9. lakóház 111. KV 19412 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 18. lakóház 112. KV 19384 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 23. lakóház 113. KV 19484/1 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 26. lakóház 114. KV 19487/2 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 28. középület, közintézmény 115. KV 19379 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 29. lakóház 116. KV 19488 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 30. lakóház 117. KV 19489 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 32. lakóház 118. KV 19490 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 34. lakóház 119. KV 19002 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 38. lakóház 120. KV 18830 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 50. lakóház 121. KV 19401 30/2008.(IV.24.) HV Petőfi Sándor utca 7.; Simor János utca 10. 7: lakóház; 10: késő klasszicista földszintes lakóház 122. KV 19409 30/2008.(IV.24.) HV Rákóczi tér 1. lakóház 123. KV 17477 30/2008.(IV.24.) HV Sissay köz 1. lakóház 124. KV 17481 30/2008.(IV.24.) HV Sissay köz 3. lakóház 125. KV 17480 30/2008.(IV.24.) HV Sissay köz 5. lakóház 126. KV 17400 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 10. középület, közintézmény 127. KV 17412 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 18. lakóház 128. KV 17389 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 2. lakóház 129. KV 17388 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 2. lakóház 130. KV 17413 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 20. középület, közintézmény 131. KV 17337 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 5. lakóház 132. KV 17339 30/2008.(IV.24.) HV Széchenyi tér 7. lakóház 133. KV 19665 30/2008.(IV.24.) HV Víztorony utca üzemi épület 134. KV 17037 43/2006.(VII.14. HV Árok utca 32. lakóház ) 135. KV 17363 43/2006.(VII.14. ) HV Bottyán János utca 7. középület, közintézmény 136. KV 17249 43/2006.(VII.14. HV IV. Béla király utca 4. lakóház ) 137. KV 17158 43/2006.(VII.14. ) HV IV. Béla király utca 6. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 155 Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 138. KV 17157 43/2006.(VII.14. HV Jókai Mór utca 2. lakóház ) 139. KV 17140 43/2006.(VII.14. HV Jókai Mór utca 25. lakóház ) 140. KV 17128 43/2006.(VII.14. HV Jókai Mór utca 41. lakóház ) 141. PL 40099 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 30. lakóház 142. PL 40093 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 40. lakóház 143. PL 40085/2 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 52. lakóház 144. PL 40064 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 58. lakóház 145. PL 40062 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 62. lakóház 146. PL 40223 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 7. lakóház 147. PL 40057 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi utca 72. lakóház 148. PL 40002 30/2008.(IV.24.) HV Ifjúság útja 11. középület, közintézmény 149. PL 40007 30/2008.(IV.24.) HV Ifjúság útja 12. lakóház 150. PL 40008 30/2008.(IV.24.) HV Ifjúság útja 13. lakóház 151. PL 40003 30/2008.(IV.24.) HV Ifjúság útja 8. középület, közintézmény 152. PL 40004 30/2008.(IV.24.) HV Ifjúság útja 9. középület, közintézmény 153. PL 40072 30/2008.(IV.24.) HV Kálmán-forrás köz gazdasági- és melléképület 154. PR 16380/2 30/2008.(IV.24.) HV Gesztenye fasor középület, közintézmény 155. PR 16330 30/2008.(IV.24.) HV Helischer József utca lakóház 156. PR 16351 30/2008.(IV.24.) HV Táncsics Mihály utca középület, közintézmény 157. PR 16345 30/2008.(IV.24.) HV Táncsics Mihály utca 3. lakóház 158. SzGy 15613 30/2008.(IV.24.) HV 48-as tér 6. lakóház 159. SzGy 15678 30/2008.(IV.24.) HV Andrássy utca 23. középület, közintézmény 160. SzGy 15737 30/2008.(IV.24.) HV Balassa Bálint utca 1. lakóház 161. SzGy 15884 30/2008.(IV.24.) HV Balassa Bálint utca 2. lakóház 162. SzGy 15785 30/2008.(IV.24.) HV Balassa Bálint utca 37. lakóház 163. SzGy 15330 30/2008.(IV.24.) HV Barkóczy Ferenc utca 15. lakóház 164. SzGy 15391 30/2008.(IV.24.) HV Dessewffy Arisztid utca 22. középület, közintézmény 165. SzGy 15914/2 30/2008.(IV.24.) HV Dózsa György tér 4. lakóház 166. SzGy 15560 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi János utca 16. lakóház 167. SzGy 15573 30/2008.(IV.24.) HV Hunyadi János utca 2. középület, közintézmény 168. SzGy 15910/2 30/2008.(IV.24.) HV Molnár sor 1. lakóház 169. SzGy 15909/1 30/2008.(IV.24.) HV Molnár sor 1/a. lakóház 170. SzGy 15900 30/2008.(IV.24.) HV Molnár sor 13. lakóház 171. SzGy 15687 30/2008.(IV.24.) HV Nagy Sándor József utca lakóház 10. 172. SzGy 15949 30/2008.(IV.24.) HV Vár utca 2. lakóház 173. SzGy 15948 30/2008.(IV.24.) HV Vár utca 4. lakóház 174. SzGy 15947 30/2008.(IV.24.) HV Vár utca 6. lakóház 175. SzGy 15937 30/2008.(IV.24.) HV Vécsey Károly utca 10. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 156 Ssz. Vr. Helyrajzi szám Rendelet Vt. Cím Védettség tárgya 176. SzT 19805 HV Batthyány Lajos utca 3., 5. lakóház 177. SzT 19811 30/2008.(IV.24.) HV Batthyány Lajos utca 11. lakóház 178. SzT 19809 30/2008.(IV.24.) HV Batthyány Lajos utca 7. lakóház 179. SzT 19928 30/2008.(IV.24.) HV Imaház utca 12. lakóház 180. SzT 19729 30/2008.(IV.24.) HV Madách tér 5. lakóház 181. SzT 19835 40/2005.(XI.5.) HV Bajcsy-Zsilinszky utca 23. 182. SzT 19838 40/2005.(XI.5.) HV Imaház utca 2/a 183. SzT 19739 40/2005.(XI.5.) HV Vörösmarty utca 2. 184. SzT 19738 40/2005.(XI.5.) HV Vörösmarty utca 2. 185. VH 16240 30/2008.(IV.24.) HV Szent István tér 1., 10. középület, közintézmény 186. VH 15926/2 30/2008.(IV.24.) HV Szent István tér 6. középület, közintézmény 187. VH 15926/2 30/2008.(IV.24.) HV Szent István tér 8. középület, közintézmény 188. VV 16254 HV Pázmány Péter utca 11. lakóház 189. VV 16257 HV Pázmány Péter utca 17. lakóház 190. VV 16258 HV Pázmány Péter utca 19. lakóház 191. VV 16250 HV Pázmány Péter utca 3. lakóház 192. VV 16251 HV Pázmány Péter utca 5. lakóház 193. VV 16296 30/2008.(IV.24.) HV Berényi Zsigmond utca 10. lakóház 194. VV 16270 30/2008.(IV.24.) HV Berényi Zsigmond utca 11. lakóház 195. VV 16295 30/2008.(IV.24.) HV Berényi Zsigmond utca 12. lakóház 196. VV 16272 30/2008.(IV.24.) HV Berényi Zsigmond utca 13. lakóház 197. VV 16294 30/2008.(IV.24.) HV Berényi Zsigmond utca 14. lakóház 198. VV 16306/3 30/2008.(IV.24.) HV Katona István utca 3. középület, közintézmény 199. VV 16311 30/2008.(IV.24.) HV Katona István utca 4. lakóház 200. VV 16320 30/2008.(IV.24.) HV Kis-Duna sétány 1. lakóház 201. VV 17419 30/2008.(IV.24.) HV Kis-Duna sétány 11. középület, közintézmény 202. VV 17397 30/2008.(IV.24.) HV Kis-Duna sétány 19. lakóház 203. VV 16316 30/2008.(IV.24.) HV Pázmány Péter utca 34. lakóház 204. VV 16313 30/2008.(IV.24.) HV Pázmány Péter utca 40. lakóház 205. VV 17609 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 21. középület, közintézmény 206. VV 16953 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 26. középület, közintézmény 207. VV 17589 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 34. lakóház 208. VV 17594 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 38. lakóház 209. VV 17596/3 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 40. lakóház 210. VV 17596/2 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 40. lakóház 211. VV 17597 30/2008.(IV.24.) HV Rudnay Sándor tér 42. lakóház

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 157 Városrész- és dűlőnevek Esztergom dűlőnevei a földhivatali alaptérképen elérhetők. Az alábbi táblázat felsorolja a közigazgatási területen belül felsorolt dűlőket. 19. táblázat Esztergom földhivatali alaptérképén szereplő dűlőnevek, földrajzi nevek Ssz. Dűlőnév, földrajzi név Ssz. Dűlőnév, földrajzi név 1. Alsó sziget 54. KISUTCA DÜLŐ 2. Aranyhegy 55. KISUTCAI DÜLŐ 3. ÁRVAHEGY 56. Klastrom alatti földek 4. BARANYAI CIGLÉNYI 57. KOLOZSÚTONTÚLI DÜLŐ 5. BARÁTKÚT 58. Konopnice 6. BARÁTKÚT ALJA 59. Kosare 7. Bírórét inneni dűlő 60. KŐALJA 8. BORJÚMEZŐ 61. KÖRTVÉLYES SZIGET 9. BOTTYÁN PARLAG 62. Kút 10. BUDAUTCAI DÜLŐ 63. LAPOSI I. DÜLŐ 11. CSAPÁSI FÖLDEK 64. LAPOSI III: DÜLŐ 12. CSAPÁSI UJFÖLDEK 65. LÉVŐ DÜLŐ 13. Csilaho 66. MACSKÁS 14. CSITRI 67. MÉHESVÖLGY 15. CSONTKÚT ÉS PAPERE 68. MÉSZÁROS KISRÉT 16. DÉDAI SZIGET 69. Mexikó 17. DINNYEFÖLD 70. NAGY ERDŐ 18. Dolne role 71. NAGY FÁRI 19. DÖBÖNKÚTI SZÁNTÓFÖLDEK 72. NAGY ISPITAHEGY 20. DUNA DÜLŐ 73. NAGYERDŐ 21. DUNAUTCAI DÜLŐ 74. NIXBRÓD 22. ELŐHEGY 75. NYÁRAS SZIGET 23. ELSŐ RÉTEK 76. NYÁRASD I. 24. ÉS ERDŐ 77. NYÁRASD II. 25. Felső rétek 78. ÖREG LÁTÓHEGYI VAGY 26. FÜVELŐ 79. ÖREGUTCAI DÜLŐ 27. FÜZES 80. POSVÁNY 28. Gyurgyalag 81. PRIMÁS SZIGET 29. HADZSI 82. RAKOTTYA 30. HADZSI ERDŐ 83. RÁRÓ 31. HÁGHEGY VAGY HADZSIERDŐ 84. Ráró alatt 32. HÁRMAS ÉS VÁLYÓSKÚT 85. Rárovó 33. HÁRMASKÚT 86. RÉTEK 34. Három méz 87. Réten túl 35. HEGYMEGI FÖLDEK 88. SASHEGYALJA 36. HELEMBA SZIGET 89. SÓSRÉT 37. HOMOKI DÜLŐ 90. Szálláse 38. Horne role 91. SZAMÁRHEGY 39. HOSSZÚVÖLGY 92. SZAMÁRHEGYI LEGELŐ 40. Hreben 93. Szent Jánoskút feletti 41. IRTVÁNYFÖLDEK 94. SZENTKIRÁLYI DUNA DÜLŐ 42. JEZSUITARÉT 95. TÁT ÉS TOKODI HATÁRNÁL 43. JUHSZALAGOS 96. TÉGLAHÁZI RÉTFÖLDEK

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 158 Ssz. Dűlőnév, földrajzi név Ssz. Dűlőnév, földrajzi név 44. KEREK BEREK 97. TÖLTÉSEK KÖZÖTT 45. KEREKTÓ 98. TÖRPE SZIGET 46. KESZTÖLCI OLDAL 99. URADALMI BIRTOK 47. KIS ÉS NAGY SÁTORKŐ 100. VAKAPUNTÚLI DÜLŐ 48. KIS FÁRI 101. VASKAPU I. 49. KIS IGNÁC VONALA 102. Velka suma 50. KIS ISPITAHEGY 103. Versok 51. Kiskúria Cigánykút 104. ZSELLÉRFÖLDEK 52. KISTÓ 105. ZSIDÓD 53. KISTÓI DÜLŐ 1.D.E. ÉPÍTMÉNYRÉSZLET VAGY AZ ALKALMAZOTT ANYAGHASZNÁLAT, TÖMEGFORMÁLÁS, HOMLOKZATI KIALAKÍTÁS Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről nem tartalmaz az építményrészletre, alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra és homlokzati kialakításra vonatkozó külön védettségi kategóriát. Tekintettel a nagyszámú műemléki és helyi jelentőségű védelemre, az épületrészek külön kiemelése nem indokolt. 1.D.F. TÁJ- ÉS KERTÉPÍTÉSZETI ALKOTÁS, EGYEDI TÁJÉRTÉK, NÖVÉNYZET Jogszabályban védett természeti értékek Esztergom Város Önkormányzatának 22/2017. (IX.29.) ör. rendelete a településkép védelméről jelölte ki Esztergom területén a helyi védelem alatt álló természeti értékeket, emlékeket, területeket. 20. táblázat Helyi védelem alatt álló természeti értékek, emlékek, területek a 22/2017. (IX.29.) ör. rendelet szerint Ssz. Megnevezés Törzskönyvi szám Helyrajzi szám 1. Balassa Bálint szobor melletti tölgy 10/104/TE/98 16243 2. Esztergom, Búbánat-völgyi Halas-tó nádas partszegélye 10/155/TT/00 10947/23 3. Esztergom, Búbánat-völgyi nyárfa liget 10/156/TE/00 10947/23 4. Esztergom, Búbánat-völgyi nyírfacsoport (3 db) 10/157/TE/00 10947/23 5. Esztergomi-császárfa (Pázmány Péter u. 4.) 10/149/TE/00 19786/1 6. Esztergomi ezüst juharfa (Simor János u. 27.) 10/151/TE/00 17543 7. Esztergomi maradványerdő kocsányos tölgyei 10/147/TE/00 17371 8. Esztergomi öreg tiszafa 10/146/TE/0 18553 9. Esztergomi vadgesztenyefák (7 db) 10/148/TE/00 545 10. Hármas szikla és közvetlen környéke 10/107/TE/98 015, 017 11. Honvéd temető fái 10/108/TE/98 15001 12. 16323/1, 17047/1, Kis-Duna parti platánfasor 10/42/TE/77 17373/2 13. Petőfi Sándor utcai református templom udvarán álló csertölgy 10/111/TE/98 19492 14. 16339, 16382, Prímás-szigeti vadgesztenye fasor 10/113/TE/98 16442 15. Szent Anna (Csalamádé) temető fái 10/106/TE/98 18486

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 159 Egyedi tájértékek Az egyedi tájértékekről a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény rendelkezik az alábbi módon: 6. (3) Egyedi tájértéknek minősül az adott tájra jellemző természeti érték, képződmény és az emberi tevékenységgel létrehozott tájalkotó elem, amelynek természeti, történelmi, kultúrtörténeti, tudományos vagy esztétikai szempontból a társadalom számára jelentősége van. (4) Az egyedi tájértékek megállapítása és nyilvántartásba vétele a védett természeti területek természetvédelmi kezeléséért felelős szerv (a továbbiakban: igazgatóság) feladata. (5) A településrendezési terv tartalmazza a tervezési területen található egyedi tájértékek felsorolását. 7. (1) A történelmileg kialakult természetkímélő hasznosítási módok figyelembevételével biztosítani kell a természeti terület használata és fejlesztése során a táj jellegének, esztétikai, természeti értékeinek, a tájakra jellemző természeti rendszereknek és egyedi tájértékeknek a megóvását. (2) A táj jellege, a természeti értékek, az egyedi tájértékek és esztétikai adottságok megóvása érdekében: a) gondoskodni kell az épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések külterületi elhelyezése során azoknak a természeti értékek, a mesterséges környezet funkcionális és esztétikai összehangolásával történő tájba illesztéséről; b) gondoskodni kell a használaton kívül helyezett épületek, építmények, nyomvonalas létesítmények, berendezések új funkciójának megállapításáról, illetve ennek hiányában megszüntetésükről, elbontásukról, az érintett területnek a táj jellegéhez igazodó rendezéséről; c) a település-, a területrendezés és fejlesztés, különösen a területfelhasználás, a telekalakítás, az építés, a használat során kiemelt figyelmet kell fordítani a természeti értékek és rendszerek, a tájképi adottságok és az egyedi tájértékek megőrzésére; d) művelési ág változtatás, más célú hasznosítás csak a táj jellegének, szerkezetének, a történelmileg kialakult természetkímélő használat által meghatározott adottságoknak és a természeti értékeknek a figyelembevételével lehetséges; e) biztosítani kell, hogy a gazdálkodással összefüggő épületek, építmények, létesítmények és berendezések elhelyezése, mérete, formája, funkciója és száma alkalmazkodjon a táj jellegéhez; f) a táj jellegének megfelelően rendezni kell a felszíni tájsebeket; g) autópályát, valamint a vadon élő állatfajok ismert vonuló útvonalait keresztező vonalas létesítményt úgy kell építeni, hogy a vadon élő állatfajok egyedeinek átjutása megfelelő térközönként biztosítva legyen; h) biztosítani kell a jellegzetes tájképi elemek fennmaradását. Az egyedi tájértékek típusait és fajtáit az MSZ 20381:2009 sz. Természetvédelem. Egyedi tájértékek kataszterezése c. szabvány határozza meg. E szabványt kell alkalmazni az egyedi tájértékek országos szintű egységes megállapítása és nyilvántartása során.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 160 21. táblázat Az egyedi tájértékek MSZ 20381:2009 sz. Természetvédelem. Egyedi tájértékek kataszterezése c. szabvány szerinti tipizálása Főtípus Típus Altípus Fajta Kultúrtörténeti értékek Természeti egyedi tájértékek Településsel kapcsolatos egyedi tájérték Közlekedéssel, szállítással kapcsolatos egyedi tájérték Termeléssel kapcsolatos egyedi tájérték Egyéb emberi tevékenységhez, eseményhez kapcsolódó egyedi tájértékek Földtudományi egyedi tájértékek Biológiai egyedi tájértékek Mindennapi élettel kapcsolatos építmény, állandó (művészeti) alkotás Birtokjel, határjel Kultikus, szakrális építmény, alkotás, helyszín Temetkezéssel kapcsolatos építmény, művészeti alkotás Védelemmel kapcsolatos létesítmény Földméréssel kapcsolatos létesítmény Zöldfelületi létesítmény, objektum Út, útvonal vagy annak részlete Útvonalakat összekötő létesítmény Közlekedéssel, szállítással kapcsolatos építmény, épület, létesítmény Erdő- és vadgazdálkodással kapcsolatos egyedi tájérték Agrártörténeti egyedi tájérték Ipartörténeti egyedi tájérték Bányászattal kapcsolatos egyedi tájérték Vízhasználattal, vízgazdálkodással kapcsolatos egyedi tájérték Történelmi vagy kulturális eseménnyel, illetve jelentős személlyel kapcsolatos egyedi tájértékek Turizmushoz, természetjáráshoz kapcsolódó egyedi tájértékek Vendéglátáshoz kapcsolódó egyedi tájérték Geológiai egyedi tájértékek Geomorfológiai egyedi tájértékek Talajtani egyedi tájértékek Víztani egyedi tájértékek Növényegyed, növénycsoport Élőhely pl. utcakép, kúria, lakóház, tájház, kapu pl. határhalom, határkő, határmezsgye pl. templom, kápolna, kálvária, feszület, képesfa, kaptárkő pl. temető, sírkő, kopjafa pl. erőd, bástya, városfal, sánc, bunker, tűzvigyázó torony pl. földmérési alapponthoz kapcsolódó létesítmény pl. park, vadaspark, kúriakert, jelesfa, fasor pl. hadi út, zarándokút, csordaút, mélyút, vasút, sikló pl. híd, alagút, viadukt, komp pl. vasútállomás, bakterház, vámház, kikötő pl. erdészház, csúszda, rakodó, vadászles pl. majorság, tanya, pincesor, présház, istálló, verem, halastó, művelési szerkezet pl. műhely, vashámor, huta, szénégető, mészégető, malom pl. külszíni fejtés, horpa, táró, rakodó pl. zsilip, gát, víztorony, forrásfoglalás, tóka pl. csatahely pl. turistaház, kilátótorony pl. csárda, fogadó pl. mélységi magmás kőzet feltárása, előfordulása, gyűrődés feltárása, előfordulása pl. vulkáni eredetű domborzati forma, gyűrt domborzati forma pl. talajszelvény, talajmintázat pl. forrás (kivéve, ha ex lege védett természeti érték pl. erdőrészlet, erdőmaradvány, erdőszegély, fa, jellegfa, mezsgye pl. mocsarak, mocsárrétek, homoki gyepek, löszgyepek, üde lomboserdők, fenyőerdők

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 161 Főtípus Típus Altípus Fajta Állatok tartózkodására szolgáló hely pl. fészek, fészektelep, táplálkozóhely Tájképi egyedi Kilátópont egyedi vagy jellegzetes pl. kilátópont, látókő tájértékek látványképpel Vonalas jellegű kilátóhely egyedi vagy jellegzetes látványképpel pl. panorámaút Esztergom területét valamennyi fent felsorolt egyedi tájérték típus érinti. Az Esztergom területét érintő egyedi tájértékek felmérésére nagy mennyiségükből és elhelyezkedésükből következően önálló dokumentumban kerül sor. 1.D.G. SZOBOR, KÉPZŐMŰVÉSZETI ALKOTÁS, UTCABÚTOR A szobrok, képzőművészeti alkotások, utcabútorok listája nem teljes, egyéb adatszolgáltatás híján internetes adatbázis alapján (https://www.kozterkep.hu/) készült. A táblázat a felsorolt értékeket típusonként, időrendben sorolja fel. Az egyedi tájértékek felmérése a lenti listát bővíteni fogja. Az alábbi felosztásban kerülnek felsorolásra: - képzőművészeti alkotások, - vallási témájú művi értékek, - emlékezés céljából készült művi értékek, - művi értéknek minősülű utcabútorok. Képzőművészeti alkotások Az Esztergom területén azonosított képzőművészeti alkotások az alábbi típusok szerint kerültek felsorolásra: - szobrok, - domborművek, - cégérek. 22. táblázat Esztergom területén található képzőművészeti alkotások Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 1. Kuckländer szobor 1710 Madonna-szobor 2. Nepomuki Szent János szobra szobor 1723 A Pór Antal tér IV. Béla király utca felöli sarkán 3. Búsuló Krisztus szobor 1766 Kettőspince sor A szamárhegyre vezető úton. 4. Pallos szobor 1783 Széchenyi tér, A városháza erkélyén. 5. Nepomuki Szent szobor 1818 A 48-as tér közepén. János szobra 6. Angyalszobrok szobor Herczog György 1837 Kiss János utca Rudnay tér A Szent Anna templom vagy köznyelven Kerek-templom bejárati lépcsőjének mellvédjén

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 162 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 7. Oláh Miklós szobra szobor Andreas Halbig 1861 Szent István tér 10 Az ószeminárium épületének homlokzatán 8. Szelepcsényi György szobra szobor Andreas Halbig 1862 Szent István tér 10 Az ószeminárium épületének homlokzatán 9. Gyógyító kőfejek szobor Marco 1890 Erzsébet park Casagrande 10. Szentháromságszobor szobor Kiss György 1900 Széchenyi tér A városháza előtti téren 11. Magyarok szobor Kiss György 1905 Szent István tér A bazilika előtt Nagyasszonyaszobor 12. Padovai Szent Antal szobra szobor Kiss György 1910 Pór Antal tér A belvárosi templom előtt 13. Szűz Mária-szobor szobor 1921 Vaskapu, A turistaháztól körülbelül 50 méterre áll. 14. Anya és gyermeke szobor Holló Kornél 1930 Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 14. Szt. István Strandfürdő parkjában 15. Balassa Bálint szobra szobor Dózsa-Farkas András, Krausz Ferenc (bronzöntő) (közr.) 1938 Várhegy lábánál 16. Anya és gyermeke szobor Martsa István 1952 Petőfi Sándor utca 26-28. Petőfi Sándor utca 26-28. 17. Lőrinc kapitány szobor Tar István 1955 Kossuth Lajos utca és a Rákóczi Ferenc tér sarka, Három Szerecsen ház homlokzatán 18. Hárfa szobor Andreas 1973 Béke tér parkjának nyugati széle Papachristos 19. Lovagló lány szobor Vigh Tamás 1974 Szent István tér, A Bazilika előtti hatalmas lejtős tér alján északra található kis teresedésen, a volt Martos Flóra Leánykollégium épülete előtti füves területen. 20. (Vak) Bottyán János szobra szobor Martsa István 1977 Bottyán János utca A városháza belső parkolójában. 21. Leány torzó szobor Vörös Béla 1978 Petőfi Sándor utca 26-28. Vaszary Kolos kórház egyik kis parkjában 22. Városalapító vitéz szobra szobor Vigh Tamás, Molnár Péter (építész) 1979 Bazilika Az esztergomi vár régi kaputornyának felvonóhídjánál áll 23. Mártíremlékmű szobor Martsa István 1980 Imaház u., Az egykori Zsinagóga előtti kis parkban. 24. Elefántos kút szobor Szabady Veronika 1982 Széchenyi tér 1. A városháza udvarán, a bejárattól jobbra. 25. Julianus barát szobra szobor Hadik Gyula 1983 Széchenyi tér 1. A városháza udvarán 26. Haldokló fiú szobor Vörös Béla 1983 Népkert utca és Irinyi utca sarán lévő kis parkban található

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 163 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 27. Születés szobor Csikai Márta 1984 Kis-Duna sétány és Liszt Ferenc utca sarka 28. Philemon és Baucis szobor Beregszászi- Hegyi László 1986 Széchenyi tér 1. A városháza díszudvarán 29. Liszt Ferenc szobra szobor Marosits István 1986 Pázmány Péter utca A Pázmány Péter, a Liszt Ferenc, és a Bajcsy- Zsilinszky utcák találkozásánál kell elindulni a Víziváros irányába 30. Hírnök szobor Beregszászi- Hegyi László 1987 Széchenyi tér 1. A városháza díszudvarán 31. Vitéz János szobra szobor Szentirmai Zoltán 32. Szaxofonozó leány 33. Erzsébet királyné szobra 1988 Majer István u. 1-3. A várhegy oldalában a Balassa szobor közelében szobor Kari Juva 1999 Széchenyi tér 1. A városháza udvarán szobor Horváth Tibor, 2000 Mindszenty hercegprímás tere A Zala György róla elnevezett park bejáratánál látható szobor Szervátiusz 2001 Nagy-Duna sétány A Mária Valéria Tibor híd esztergomi hídfőjénél szobor Melocco Miklós 2001 A vár északi rondelláján A bazilika közelében szobor 2002 Kis-Duna sétány Az Árok utcai hídfőnél, a Kis-Duna mellett szobor Kovács Jenő 2005 Baross Gábor utca 30. Tűzoltóság épülete előtt szobor Kovács Jenő 2005 Kiss János 27. Kiss János és Csatai Szabó János utca sarka szobor Kligl Sándor 2008 Kiss János altábornagy út 1. Az iskola udvarán látható 34. Hídoltalmazó Boldogasszony 35. Szent István megkoronázása 36. Nepomuki Szent János szobra 37. Szent Flóriánszobor 38. Sárkányölő Szent György 39. Mindszenty József szobra 40. Játszó gyermekek szobor Kligl Sándor 2009 Aradi Vértanúk tere, A Kis-Duna sétányon járva, a Bottyán híd közelében hamar rábukkanunk az új játszótérre. 41. Mindszenty József szobra 42. Szent László szobra 43. Szent István szobra szobor szobor szobor Vlagyimir Szurovcev Hebenstreit József Hebenstreit József 2015 A Sötétkapu bejáratának bal oldalán 1826 Szent István tér A Várhegyre vezető (ered.1771) rámpa tetején, a jobb oldalon [észak-nyugati végén] 1826 (ered.1 771) 44. Szent Vendel szobra szobor Kramás Lajos, Rieder András 1853 (ered. 1820) 45. Pestis-Madonnaszobor szobor Bebo Károly 1865 (ered. 1740) 46. Kőfejek szobor id. Bobula János 1952 (ered. (építész) 1902) 47. Szent István király szobor Medgyessy 1992 (ered. szobra (másolat) Ferenc 1978) 48. Ülő leány szobor 2000 (ered. 1965) Szent István tér A Várhegyre vezető rámpa tetején, a bal oldalon [délnyugati végén] Rudnay tér 9. Kerektemplom Ny-i oldalán Mindszenty hercegprímás tere Petőfi Sándor utca 26-28. A sebészet bejárata előtt. Várhegy A Bazilikától néhány méterre északra Batthyány Lajos utca A kollégium bejára előtti parkban.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 164 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó 49. Babits Mihály szobra szobor Borbás Tibor, Borbás Márton Készítés ideje 2008. (ered. 1983) 50. Figurapár szobor Mészáros Dezső 2012 (ered. 1978) 51. Mária Terézia szobra 52. Szent Flórián szobra 53. A Kuckländer család címere 54. Szent István és Imre herceg 55. Szent István koronázása 56. Prohászka Ottokárdombormű szobor szobor dombo rmű dombo rmű dombo rmű dombo rmű 57. Babits dombormű dombo rmű 58. Petőfi Sándor dombo domborműve rmű 59. Dombormű dombo Révész Béláról rmű 60. Évszakok dombo rmű 61. IV. Béla király és dombo családja rmű 62. Mélytányér cégér étterem cégére 63. El Greco Cafe cégére 64. Karalyos Lajos cégére 65. Gran Tours iroda cégére Hebenstreit József, Gamba Antal (kőfaragó), Csúcs Ferenc ered. 1781 Elhelyezkedés Széchenyi tér Az eredeti helyszín a Babits-házhoz felvezető út előtti kis tér volt. A helyszínt a város átrendezte és a teret parkolókkal bővítette. Így a szobornak nem maradt méltó környezete. Dessewffy Arisztid utca Szengyörgymezőn a Klapka tér és a Dessewffy utca találkozásánál. Széchenyi tér 10. Széchenyi téri polgári ház udvarán Dobogókői út A Rozália-kápolna mellett, a Petőfi Sándor utca és a Dobogókői út találkozásánál. 1722 Bottyán János utca 10. A templom kápolnájának külső falán Zászlós István 1931 Főapát út 1. Kossuth Lajos és Főapát utca sarka Antal Károly 1938 Művészetek tere Szent Tamás-hegy oldalán a szerpentin út felső részén. Krasznai Lajos 1941 IV. Béla király utca 3. A Plébániaház oldalhomlokzatán Borsos Miklós 1966 Petőfi Sándor utca, Vaszary Kolos Kórház sarokfalán Holló Kornél 1973 Petőfi Sándor 18. Az iskola kerítésének falán Horváth János 1974 Nagy-Duna sétány A Szalma csárda melletti romos épület Székely Ildikó 1985 Martsa Alajos utca 2. József Attila Általános Iskola bejárata mellett. Nagy János 2000 A Bottyán János és IV. Béla utcák sarkán Pázmány Péter utca 1. a Vízivárosban, a Várhegy és a Bazilika alatt, a Keresztény Múzeum macskaköves utcájának elején. cégér Dojcsán Miklós 2007 Pázmány Péter utca 15. Vizivárosban a Mindszenty térhez közel cégér Karalyos Lajos A Jókai Mór utca Árok utcai végén cégér Czuczai Ádám Széchenyi tér 25.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 165 Vallási témájú művi értékek Az Esztergom területén azonosított vallási témájú művi értékek az alábbi típusok szerint kerültek felsorolásra: - keresztek, - feszületek, - kálváriák. 23. táblázat Esztergom területén található vallási témájú művi értékek Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 1. Érseki kettős kereszt kereszt Erzsébet park, Dzsámi alatti Verpec toronynál 2. Szentgyörgy-mezői feszület 1788 Szentgyörgymezői ( régi) temetőben temetői kereszt 3. Szentjánoskúti kőkereszt feszület 1802 Szent János-kúti út 21. Jánoskúti út, Bocskoroskúti u. Jánoskúti út találkozásánál. 4. Kusztusi kereszt feszület 1874 Kusztusi út a kettős pincétől kifelé haladva, a második nagyobb kereszteződésnél található. 5. Bánomi úti feszület 1881 Bánomi út 13. márványkereszt 6. Pór Antal téri kereszt feszület 1884 Pór Antal tér A Belvárosi Plébániatemplom főhomlokzata előtt 7. Kereszt a Szent feszület 1886 Kiss János utca Rudnay tér Anna-templom előtt 8. Belvárosi kálvária keresztjei feszület 1893 A belvárosi kálváriatemplomnál 9. Mattyasovszkykereszt 10. Fogadalmi (Szegényházi) kápolna melletti kereszt 11. Szamárhegyi kereszt feszület 1894 Kis-Duna sétány, A várfal beszögelésében, egy kovácsoltvas kerítés mögött. feszület 1896 Terézia utca 4. szám alatti kápolna mellett feszület 19. sz. Visegrádi út mentén 12. Zsidódi kereszt feszület 1902 11-es út mentén 13. Szentgyörgy-mezői feszület 1911 Kopácsy József utca 33. kereszt 14. Bánomi úti feszület 1917 Bánomi út 1. kőkereszt 15. Templom előtti 1922 Damjanich utca 47. kereszt 16. Dobogókői úti feszület 1930 Mély út Dobogókői út sarkán kereszt 17. Gere Antal-kereszt feszület 1933 A szentgyörgymezői temetőben (Kiss Ernő utca) 18. Honvédtemető keresztje kereszt 2000-es évek Kopácsy József utca 55.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 166 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó 19. Kálvária a Szent Tamás-hegyen kálvária Hebenstr eit József, Andreas Schroth Készítés ideje Elhelyezkedés 1781 A Szent Tamás-hegy csúcsán Emlékezés céljából készült művi értékek Az Esztergom területén azonosított vallási témájú művi értékek az alábbi típusok szerint kerültek felsorolásra: - emlékművek, - emlékkövek, - emlékoszlopok, - emléktáblák, - síremlékek, - kapuk, - árvíztáblák. 24. táblázat Esztergom területén található emlékezés céljából készült művi értékek Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 1. Emlékkő a Honvéd sírok emlékparkká alakításáról emlékkő 2000 Kopácsy József utca a Millenniumi parkban 2. Római mérföldkő emlékkő 2000 Török Ignác utca A Bajcsy-Zsilinszky és a Török Ignác utcák találkozásánál lévő kis téren. emlékkő 2001 Pöttyös tér A tér egyik füvesített "szigetén" 3. Emlékkő a Zöld Zóna-fának 4. Hősi emlékmű emlékmű Lányi Dezső 1927 Hősök tere körforgalomnál 5. Sobieskiemklékmű emlékmű Körmendi Frim Jenő, Nagy János 6. Országzászló emlékmű Gáthy Zoltán, Toldy János 7. Szovjet hősi emlékmű 8. Kopjafa a felsőfokú Tanítóképzés évfordulójának emlékére 9. 1956-os emlékmű 1933 Erzsébet park, Vizivárosban az emlékmű névadójáról elnevezett sétányon található 1935 a Prímás sziget Visegrád felé mutató végénél emlékmű 1946 Csalamádé (Szent Anna vagy szovjet katonai) temető Az Áchim András út mentén. emlékmű 1984 Majer I. utca a Főiskola hátsó parkjában emlékmű Nagy János 2006 A Sötétkapu belső bejáratánál 10. A Béke Angyala emlékmű Vlagyimir Szurovcev 2017 Csalamádé (Szent Anna vagy szovjet katonai) temető Az eddigi szovjet katonai temető emlékműve és a sírok

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 167 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó 11. Aradi vértanúk emlékoszlopa 12. Legyen béke a Földön emlékoszlop 13. Szulejmán győzelmi táblája 14. Emléktábla a Sötétkapu bejárata felett 15. Rudnay Sándor emléktáblája 16. Emléktábla Simor Jánosnak 17. Az egykori bencés gimnázium építésének emléktáblája 18. Esztergomi Sétahelyszépítő Egyesület emléktáblája 19. Vaskapu Menedékházemléktábla 20. Brilli Gyulaemléktábla 21. Emléktábla Katona Istvánról 22. Emléktábla a 14. honvéd gyalogezrednek 23. Emléktábla Szent Istvánnak 24. Emléktábla az SZTK építéséről 25. Emléktábla a Bottyán híd újjáépítéséről 26. Emléktábla Petőfi Sándor látogatásáról 27. Emléktábla Semmelweis Ignácnak Készítés ideje emlékmű 2009 (ered. 1995) emlékoszlop Elhelyezkedés mögötti területen helyezték el az emlékművet A Pöttyös tér Aradi tér felöli kijáratánál 2004 A Béke tér sarkán egy kis parkban emléktábla 1543 Erzsébet park Az Özicseli Hadzsi Ibrahimdzsámi Erzsébet park felőli oldalán, a városfalban emléktábla 1824 Szent István tér A sötétkapu déli bejárata felett emléktábla 1824 Berényi Zsigmond utca 5. a Macskalépcső közelében emléktábla 1882 Erzsébet park, Prímási palota kerítése az Erzsébet park felé emléktábla 1900 Főapát köz A Szent István és Imre herceg dombormű felett emléktábla 1914 Kis-Duna sétány és a Katona István utca sarkán emléktábla 1914 Vaskapu, Az épület külső falán emléktábla Holló Kornél 1927 Vaskapu, A menedékház külső falán. emléktábla Wendler K. 1932 Katona István utca 6. emléktábla Berán Lajos, Kral György (kőfaragó) 1934 Kis-Duna sétány, A Hévízi erőd falán emléktábla 1938 Gesztenye fasor Kossuth híd felöli végén. emléktábla Hock F. 1939 Babits és Petőfi utca sarkán emléktábla 1964 Kis-Duna sétány A Bottyán János híd Lőrinc utcai hídfőjénél emléktábla 1973 Kossuth Lajos utca 21. A főúton emléktábla 1982 Semmelweis és Babits utca sarkán

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 168 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 28. Emléktábla Rudinai Molnár emléktábla 1983 Kossuth Lajos utca 52. szám alatt álló ház falán. Istvánról 29. Emléktábla a Dobó Katalin Gimnázium építéséről emléktábla Székely Ildikó 1989 Bánomi utca 8. A gimnázium bejárata mellett 30. Emléktábla Mindszenty Józsefnek 31. Emléktábla az 1956. október 26-i sötétkapui sortűz áldozatairól 32. Emléktábla Rudnay Sándor munkásságáról 33. Emléktábla Prokopp Jánosról 34. Emléktábla XI. Ince pápának 35. Emléktábla Einczinger Ferencről 36. Emléktábla a Mária Valéria híd újjáépítéséről 37. Emléktábla a Mária Valéria híd építőiről 38. Emléktábla Homor Kálmánnak 39. Emléktábla a Macskaút újjáépítéséről 40. Emléktábla a kórház kápolnájának oldalán 41. Emléktábla Balassa Bálintról 42. Emléktábla Dr. Etter Jenőről 43. Emléktábla az esztergomi Bég lakhelyéről emléktábla 1990 Berényi Zsigmond utca 2., Volt Prímási Palota, ahol a Keresztény múzeum is működik. emléktábla 1993 Kórház Petőfi utca 26. emléktábla 1995 Rudnay Sándor tér A Kerek-templom táti út felöli oldalfalán. emléktábla 1995 Kossuth Lajos és Sissay köz sarkán emléktábla Asszonyi Tamás 1999 Berényi Zsigmond utca 1. szám alatti kis prímási palota falán. emléktábla 2000 A Kis-Duna sétányon az egykori Einczinger ház falán emléktábla 2000 Mária Valéria híd esztergomi hídfőjénél emléktábla 2001 Mária Valéria híd pillére emléktábla 2002 Nagy Duna sétányon a híd tövében emléktábla 2002 Berényi Zsigmond utca emléktábla 2003 Kórház Szent Lázár-kápolna oldalán emléktábla 2004 Kis-Duna sétány és Katona István u sarka emléktábla 2005 Pázmány Péter utca Az "Etter ház" utcafronti homlokzatán emléktábla Pázmány Péter utca 11. A ház külső homlokzatán

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 169 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó 44. Emléktábla a Ferences templom építéséről 45. Emléktábla az egykori Vármegye székházról 46. Emléktábla az 1956-os forradalom mártírjairól 47. Vak Bottyán népi kollégium emléktáblája 48. Emléktábla az Aggok kórházának templomáról 49. Emléktábla az egykori Háromszerecse n házról 50. Emléktábla az egykori Szent Annatemplomról emléktábla emléktábla emléktábla emléktábla emléktábla emléktábla emléktábla Készítés ideje Elhelyezkedés Pázmány Péter utca 18. Bejárat mellett a bal oldalon a Szatmári Irgalmas Nővérek Zárdatemplomának falán Pázmány Péter utca 13. A Balassa Bálint múzeum bejáratánál Szent István tér A sötétkapu déli bejárata mellett Kossuth Lajos utca 65. A jelenleg kerékpárboltként működő épület falán Kossuth Lajos utca 62. szám alatti ház falán Rákóczi tér és a Kossuth Lajos utca találkozásánál Rákóczi tér 9. A városközpontban a Bástya áruházzal szemben 51. Emléktábla emléktábla Bajcsy-Zsilinszky Endre utca 14., Szt. István strandfürdő öltözősorának falán 52. Varsányi Ignácemléktábla emléktábla Hock F. Vaskapu, A menedékház külső falán. 53. Kapu és ablak kapu Bieber Károly (iparművész) 1956 Kossuth Lajos utca 2. A Rákóczi tér és a Kossuth Lajos utca találkozásánál, az árkádos ház jobb oldalán találod az emlékkaput és tőle balra az ablakrácsot. 54. Emlékkereszt a II. világháborúban elesettek emlékére kereszt Nemes László 55. Honvéd sírok síremlék Gerenday Antal, Gurgulits József 56. Leány bagollyal - Martsa Alajos síremléke 57. Esztergomi árvíztábla 1. 58. Esztergomi árvíztábla 2. síremlék Ferenczy Béni 1996 Hősök tere A Hősi emlékmű és az új mentőállomás között 1861 Kopácsy József utca Az esztergomi Honvédtemetőben. 1955 Belvárosi temető A Temető utcai oldalon a zsidó sírok alatt. árvíztábla 1838 Széchenyi / Nagy Piac / tér 25. árvíztábla 1838 Széchenyi / Nagy Piac / tér 10.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 170 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 59. Esztergomi árvíztábla 3. árvíztábla 1838 Széchenyi / Nagy piac / tér 1. Városháza nyugati oldala 60. Esztergomi árvíztábla 4. árvíztábla 1838 Bottyán / Barát / utca 3. volt Vármegyeháza 61. Esztergomi árvíztábla 1838 Deák Ferenc / Német / utca 16. árvíztábla 5. 62. Esztergomi árvíztábla 1838 Deák Ferenc / Német / utca 34. árvíztábla 6. 63. Esztergomi árvíztábla 1838 Pór Antal / Halpiac / tér, Öregtemplom. árvíztábla 7. 64. Esztergomi árvíztábla 1838 Deák Ferenc / Német / utca 59. árvíztábla 8. 65. Esztergomi árvíztábla 1838 Jókai / Öreg / utca 58. árvíztábla 9. 66. Esztergomi árvíztábla 1838 Rudnay / Szent Anna / tér 26. árvíztábla 10. 67. Esztergomi árvíztábla 1838 Mikszáth / Szent Anna / utca 7. árvíztábla 11. 68. Esztergomi árvíztábla 1838 Mikszáth / Szent Anna / utca 16. árvíztábla 12. 69. Esztergomi árvíztábla 1838 Kossuth Lajos / Budai / utca 58. árvíztábla 13. 70. Esztergomi árvíztábla 14. árvíztábla 1838 Terézia utca 2. kápolna falában (Szegényház) Árvíztáblák forrása: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2012/09/az1838asjegesarvizemlektablai.html Művi értéknek minősülő utcabútorok Az Esztergom területén azonosított utcabútorok az alábbi típusok szerint kerültek felsorolásra: - kutak, - szökőkutak, - makettek, - napórák, - ülőhelyek. 25. táblázat Esztergom területén található művi értéknek minősülő utcabútorok Ssz. Megnevezés Típus Alkotó Készítés ideje Elhelyezkedés 1. Kerekes kút kút Szent István tér Sötétkapu mellett 2. Ivókút kút Pöttyös tér, Bástya áruház melletti átjáróban 3. Ister-kút kút Párkányi Raab Péter 2007 Széchenyi tér Esztergom főterének központi részén 4. Czuczai Díszkút kút Czuczai Ádám 2008 Mindszenty hercegprímás tere, A viziváros főterének sarkán a Kossuth híd és az Erzsébet szobor közelében. 5. Szökőkút szökőkút Árok utca A volt Labor MIM előtt a híd lábánál 6. Szökőkút szökőkút 1973 Béke tér parkjában

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 171 Ssz. Megnevezés Típus Alkotó 7. Esztergomi Várhegymakett makett Erős Apolka, Baráz Tamás Készítés ideje Elhelyezkedés 2015 Várhegy, MNG Vármúzeum A Vármúzeum udvarán látható az alkotás. 8. Napóra 1. napóra Klotz József 2006 Gesztenye fasor 9. Napóra 2. napóra Klotz József 2009 Művészetek tere A Szent Tamás-hegyi szerpentin falán 10. Palkovics-pad ülőhely 1934 Nagy-Duna sétány, A püspök szigetem a Nagy-Duna sétényon a kanyarban 11. Oszloptöredéke k ülőhely 2009 Bazilika előtti téren A tér bal alsó negyedében. 12. Széchenyi tér ülőhely Széchenyi téren kőpadjai 13. Szent tamáshegy kőpadjai ülőhely Szent Tamás-hegyen

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 172 2. A RENDEZÉS SORÁN TERVEZETT VÁLTOZÁSOK HATÁSELEMZÉSE Forrás: https://gallery.hungaricana.hu/hu/szerencskepeslap/35800/?list=eyjxdwvyesi6icjlc3p0zxjnb20ifq&img=0 KÉPESLAP (1948)

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 173 2.A. A TELEPÜLÉSI ÉRTÉKLELTÁRBAN SZEREPLŐ ELEMEK VONATKOZÁSÁBAN RELEVÁNS RÖVID ÉS KÖZÉPTÁVON TERVEZETT VÁLTOZÁSOK ISMERTETÉSE A Hatástanulmány Esztergom Településfejlesztési Koncepciója című dokumentumban rögzített jövőképet, és ennek elérésére kitűzött célrendszeri elemeket tekintette tervezett változásoknak. A koncepció a 2018-2030 közötti időszakra készül. A kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 68/2018. (IV. 9.) Korm. rendelet 12. mellékletében szereplő tartalom éppen ezért kiegészül a Koncepció jövőképi, valamint célfa elemeinek bemutatásával. Esztergom céljai Stratégiai célok / tematikus célok / tematikus részcélok 1 GAZDASÁGI HELYZET MEGŐRZÉSE 1.1 Hálózati szerepkör erősítése 1.1.1 Történetiségbe ágyazott, szakrális hagyományokat őrző szemlélet kialakítása 1.1.2 Kapcsolatépítés (határon átnyúló, régiós, szomszédsági) 1.1.3 Térségi jelentőségű infrastruktúra elemek megvalósítása (közlekedés, közmű, intézmény) 1.1.4 Kommunikáció, partnerség erősítése 1.2 Gazdasági ágak fejlesztése 1.2.1 Gazdasági szerepkör erősítése 1.2.2 Logisztika erősítése 1.2.3 Mezőgazdaság felélesztése 1.2.4 Turisztika, szolgáltatás és K+F komplex fejlesztése 1.3 Városi gazdálkodás erősítése 1.3.1 Közösségi szemléletű vagyongazdálkodás kialakítása 1.3.2 Fejlődést generáló adópolitika kidolgozása 1.3.3 Önfenntartó város megteremtése, rövid ellátási lánc preferálása 1.3.4 Vállalkozó(barát) város 1.4 Foglalkoztatás igényekhez igazítása 1.4.1 Munkahelyteremtés, -megtartás 1.4.2 Piaci alapú képzések támogatása 1.4.3 Munkaerőhelyzet figyelembe vétele 1.4.4 Közfoglalkoztatás értéknövelő bővítése 2 HAGYOMÁNYAIT ŐRZŐ, MEGÚJULNI KÉPES TÁRSADALOM IDEÁJÁNAK MEGTEREMTÉSE 2.1 Demográfiai kihívásokra válaszok megfogalmazása 2.1.1 Népességmegtartó képesség erősítése 2.1.2 Családbarát város kialakítása 2.1.3 Identitástudat megőrzése, városrészek arculati megjelenítése 2.1.4 Eltérő korosztályi igények kiszolgálása 2.2 Egészségügy átgondolt fejlesztése 2.2.1 Megelőzésre összpontosító ellátórendszer kiépítése 2.2.2 Sport, rekreációs lehetőségek bővítése 2.2.3 Minőségi élelmiszerellátás támogatása 2.2.4 Aktív és minőségi időskor megalapozása 2.3 Oktatás, kultúra szerepének erősítése

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 174 2.3.1 Évezredes hagyományok továbbvitele, 2.3.2 Érték alapú szemlélet kialakítása 2.3.3 Diákvárosi lét megteremtése 2.3.4 Helytörténet széles körben való megismertetése 2.4 Szociális érzékenység megteremtése 2.4.1 Közösségi szemlélet erősítése 2.4.2 Nyitott település kialakítása 2.4.3 Minőségi gyermek- és idősellátás biztosítása 2.4.4 Esélyegyenlőség megteremtése 3 ÉPÍTETT KÖRNYEZET MAGAS SZINTŰ ELVÁRÁSOKNAK VALÓ MEGFELELTETÉSE 3.1 Városkép javítása 3.1.1 Városszerkezet adottságok menti újragondolása 3.1.2 Közterületek fejlesztése, közösségi terek létrehozása 3.1.3 Városkapuk kijelölése, örökségi elemek megőrzése 3.1.4 Belváros megújítása, városrészek revitalizációja 3.2 Intézmények fejlesztése 3.2.1 Egészségügyi, szociális intézmények fejlesztése 3.2.2 Oktatási, kulturális intézmények fejlesztése 3.2.3 Városüzemeltetési intézmények fejlesztése 3.2.4 Funkcióhiány pótlása 3.3 Közlekedés színvonalának emelése 3.3.1 Elérhetőség javítása 3.3.2 Közlekedési módok prioritásának erősítése 3.3.3 Közösségi közlekedés előtérbe helyezése 3.3.4 Minőségi fejlesztések 3.4 Közművesítés szintjének javítása 3.4.1 Közműhálózat teljessé és üzembiztossá tétele 3.4.2 Szennyvíz ártalommentes elhelyezésének biztosítása 3.4.3 Felszíni vízrendezés megoldása 3.4.4 XXI. századi kommunikációs formák elérhetővé tétele 4 TERMÉSZETI KÖRNYEZET SZEREPÉNEK FELISMERÉSE 4.1 Klímatudatos lépések megtétele 4.1.1 Erőforrásokhoz alkalmazkodó fejlesztések megvalósítása 4.1.2 Környezetbarát közlekedési módok támogatása 4.1.3 Barnamezős területek revitalizációja 4.1.4 Megújuló energia használata 4.2 Környezetterhelés és katasztrófakockázat csökkentése 4.2.1 Árvízi biztonság növelése 4.2.2 Vízbázis védelme 4.2.3 Szennyezőforrások csökkentése, újrahasznosítása 4.2.4 Földtani veszélyforrások figyelembe vétele 4.3 Táji értékek fennmaradásának elősegítése 4.3.1 Duna védelmével összehangolt használata 4.3.2 Városi látványpontok, látkép megőrzése 4.3.3 Magas erdősültségi arány megtartása 4.3.4 Egyedi tájértékek védelme

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 175 4.4 Városi zöldfelületek fejlesztése 4.4.1 Városi zöldfelületek növelése, növényállományuk megújítása 4.4.2 Duna-part fejlesztése 4.4.3 Közterületek fásítása 4.4.4 Településszegélyek kialakítása 2.A.A. TELEPÜLÉSHÁLÓZATI ÉS TÁJHASZNÁLATI VÁLTOZÁS Az Országgyűlés Nemzeti Fejlesztés 2030 Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióról szóló 1/2014. (I. 3.) OGY határozata szerint Esztergom a Budapesti agglomerációhoz tartozó település a városhálózati pozíciója alapján. Komárom-Esztergom Megye Közgyűlésének Komárom-Esztergom Megye Területfejlesztési Koncepciójáról szóló 3/2014. (III. 7.) számú közgyűlési határozatában Esztergom a határon átnyúló együttműködések és a Duna mente struktúraváltása tárgyköröknél van nevesítve. Az Országos Területrendezési Terv rögzítette Esztergom térségi terület felhasználási kategóriáit. Területét települési térség, erdőgazdálkodási térség, mezőgazdasági térség, vízgazdálkodási térség, valamint vegyes területfelhasználású térség érinti. A vegyes területfelhasználású térségi besorolás az erdőterületek és a mezőgazdasági területek közötti rugalmas váltás lehetőségét szolgálja. Esztergom helye az Ország szerkezei tervében Forrás: Hatályos OTrT 2.A.B. TELEPÜLÉSSZERKEZETI, TERÜLETHASZNÁLATI ÉS BEÉPÍTETTSÉGI VÁLTOZÁS A Koncepció tervműfajánál fogva településszerkezeti, terület-felhasználási, illetve beépítettségi változásokat közvetlenül nem eredményez. Elindít azonban egy folyamatot, amelyik végül elvezet ezeknek a tényezőknek a megváltozásához. A Koncepcióhoz készült Problématérkép nevesíti, és területileg le is határolja azokat a részeket, ahol fejlesztések, vagy korlátozások miatt az örökségi elemekre nagyobb odafigyelés szükséges.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 176 Problématérkép, értéktérkép Forrás: Esztergom Város Településfejlesztési Koncepciója 2018-2030 - Megalapozó Vizsgálat és Célfa 2.A.C. INFRASTRUKTURÁLIS VÁLTOZÁS Közlekedési infrastruktúra Esztergom számára fontos a környező településekkel, és ezen keresztül tágabb környezetével való közlekedési kapcsolatok erősítése. Fontos emellett a belső forgalom rendezett mederbe terelése, az elérhetőség javítása, a forgalombiztonság növelése. A klímatudatosság jegyében a település a közösségi közlekedés fejlesztését preferálja, valamint a környezetbarát közlekedési módot képviselő kerékpáros közlekedés fejlesztését. Utóbbi a belső kapcsolatok kedvező eszköze, és rekreációs használata révén a turizmus érdekeit is szolgálja. Közmű infrastruktúra A Nemzeti Fejlesztés 2030 című dokumentum jelentős teret szentel a klímaváltozás hatásainak felmérésére és a felkészülési teendők számbavételére. Ezzel megerősíti az Európai Unió Tanácsának Magyar Elnöksége periódusa alatt született Klímabarát városok Kézikönyv az európai városok klímaváltozással kapcsolatos feladatairól és lehetőségeiről című kiadvány megállapításait. A klímatudatos szemlélet azért is fontos Esztergom számára, mivel a klímaváltozással szemben, nevezetesen árvíz, belvíz szempontjából sérülékeny térségnek minősül. Közmű-fejlesztés szempontjából kiemelt figyelmet kap y felszíni vízrendezés megoldása, a szennyvíz ártalommentes elhelyezésének biztosítása valamint a XXI. századi kommunikációs formák elérhetővé tétele. Valamennyi felsorolt tényező szerepel Esztergom Koncepciójának anyagában.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 177 Intézményi infrastruktúra A település intézményi infrastruktúrája a hasonló méretű településekhez mérve jónak számít, ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs benne fejlesztési potenciál. A jövőben az egészségügyi, szociális intézmények, az oktatási, kulturális intézmények és a városüzemeltetési intézmények fejlesztésén túl, a funkcióhiány pótlása várható.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 178 2.B. A VÁLTOZÁSOK HATÁSAI A település kulturális öröksége sérülékeny, meg nem újuló erőforrás, amelynek minden egyes eleme feltétlenül megóvandó, ezért azok elhelyezkedését, védelmét a vonatkozó Koncepció prioritásként kezeli. Az örökséget ért károk mértéke eltérő. Már az arculati megjelenést beárnyékoló kisebb károk is elrontják a település összképet. Amennyiben ehhez szerkezeti károk is társulnak, úgy az építmények hasznosíthatósága kerül veszélybe. A legutolsó lépcsőfoknál, azaz az örökségi elemek megsemmisülésénél egy kapu bezárul mögöttünk, amin soha többé nem tudunk visszamenni. Az ellentételezés ebben az esetben lehetetlen. Örülhetünk a felmérési dokumentáció meglétének, ismerhetjük az adatokból kinyerhető információt. A későbbi korok új technológiával megerősített vizsgálati módszereit azonban már nem tudjuk alkalmazni, sok, ma még nem ismert tényt örökre homályban tartva. A kárenyhítés helyett a hangsúlyt a megelőzésre, a megtartásra kell áthelyezni. Az örökségi elemek jó karban tartása az elsődleges, a kárenyhítés lehetőségeinek kutatását, csak előbbi alkalmazhatatlansága esetére tartogassuk. Régészeti lelőhelyeket érintő fejlesztések esetén mindenképp szükséges a terület előzetes feltárása, hogy az ott található régészeti információk ne vesszenek el. Itt a kárenyhítést a megelőző feltárás jelentheti. 2.B.A. HATÁSOK A RÉGÉSZETI ÖRÖKSÉGRE A régészeti emlékek statikus és dinamikus tényezők együttesének tekinthetők. A földben várják megtalálásukat. Nem mozdulnak, nem változnak, mégis azzal, hogy felszínre kerülnek hirtelen ugrással átírnak addig szilárdnak hitt történelmi tényeket. Azzal, hogy megismertük őket, történelmi tudásunkat gyarapították. Megtartásuk fontos, elpusztulásukkal csökken az ismeretek tárháza. Fontos a feltárás maradéktalan szakszerűsége, részletes dokumentálása. Kedvező a helyben való bemutathatóság, kerülendő a fennmaradást veszélyeztető minden lépés. A Koncepció erősíti az értékalapú magatartást. Előtérbe helyezi a kulturális örökség megbecsülését, amely az identitás alapja. Céljai között szerepel a városkapuk kijelölése, az örökségi elemek megőrzése. A település határából megismert régészeti lelőhelyek feltárhatóságának lehetősége a meglévő területhasználat mellett reményeink szerint biztosított. 2.B.B. HATÁSOK A TÖRTÉNETI TELEPÜLÉSRE, TELEPÜLÉS- ÉS TÁJSZERKEZETRE A Koncepció a kontinuitás mellett a kedvező irányú változásokra helyezi a hangsúlyt. Esztergom a Városok Városává kíván válni, mely kiemelten kezeli a kulturális örökség védelmét. Emellett hangsúlyt kap a gazdasági helyzet megerősítése, a hagyományait őrző, megújulni képes társadalom ideájának megteremtése, az épített környezet magas szintű elvárásoknak való megfeleltetése, valamint a természeti környezet szerepének felismerése. Az elmúlt évszázadokban a táj jelentős átalakításokon ment keresztül, különösen a település külterületén. Megváltozott a lakóterületek kiterjedése, a mezőgazdasági művelés módja, a termesztett növények fajösszetétele, ezzel együtt csökkent a természetes élőhelyek aránya, megváltozott a tájszerkezet. A település a korábbi, természeti rendszereket felhasználó, azokkal harmonizáló élete, működése megváltozott, kizsákmányolóvá vált, növekedése elszakadt a természetes dinamikától, mely számos konfliktust okozott. A Koncepció célja ezen konfliktusok feloldása.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 179 A Koncepció a fenntarthatóság elvét hangsúlyosan kezeli. Tudja, hogy a fejlődés nem a területi terjeszkedés szinonimája, az élhető, szerethető település kialakítása a legfontosabb. A gazdasági szereplők látótere a környezettudatos szemlélet felé fordul, üzleti hasznot látva a klímatudatos magatartásban. A zöldfelületi fejlesztésre helyezett hangsúlyok, a környezetbarát közlekedés fejlesztése, a környezetterhelés csökkentése a befektetőket vonzó környezet kialakítása felé tett lépésként fogható fel. Az energiahatékonyság a megújuló energiahasználat előtérbe helyezésével párhuzamosan jövőbe mutató stratégia, amely az életminőség javulását eredményezi. A Koncepció elvei változásokat hoznak magukkal a településkép feltárulásában. A megközelítési módok, nyomvonalak köre a tervezett közlekedési változtatásokkal és a környezetbarát közlekedés eszközeivel, a kerékpárral bővül. A településkép feltárulásának új pontjai, vonalai a környezetbarát közlekedést használók érkezési helyei. A kerékpárosok számára jóval lassabb a feltárulás, az érzékelés ideje megnő, számukra van idő az elmélyült megfigyelésre. A Koncepcióban vázolt jövőkép megvalósulása esetén tehát a településkép jelentős, pozitív irányú módosulásokon megy keresztül. Ennek a változásnak mind a területi, mind a vonalas tényezői hangsúllyal bírnak. A Koncepció a védett karakterjegyű területeken túl gondot fordít a település egészének arculatára, az alulhasznosított területek fejlesztésbe való bevonására. A város ugyanis több mint alkotóelemeinek egyszerű összegzése, valami új keletkezik a részek egymásra hatásából. Ám az elv visszafelé is igaz. Ha a részeket erősítjük, ezek hatása nem egyszerűen összegződik, hanem hatványozódva, magasabb szintű végeredményre vezet. 2.B.C. HATÁSOK A TELEPÜLÉSI ÉRTÉKLELTÁRBAN SZEREPLŐ MŰEMLÉKI ÉRTÉKEKRE Esztergom művi elemeinek az elmúlt századok során számos történelmi és természeti katasztrófát kellett átvészelniük. A település országos jelentőségű műemlékei, műemléki környezetei, helyi jelentőségű művi értékei kijelölik az egykori történeti struktúrát, egyedei arculatot. Ezen épületek megérdemlik a megbecsülést, helyreállítást, a védelem fenntartását. A védelemmel nem szeretnénk az épületeket egy múltbeli szerepre kárhoztatni. A valamikori létező, de mára adott esetben irrelevánssá vált funkciójuk ismerete mellett meg kell találni számukra a mai és a jövőbeni szerepüket is. Nem hasznosulhat valamennyi múzeumként, az a kedvező, ha integrálódnak a település életébe, a településszerkezeti helyzetüknek megfelelő funkciót betöltve. Nem szabad megijedni a múltban betöltött szerepkör és a ma neki szánt funkció jelentős eltérésétől. Ha élettel nem töltjük meg az értékeket, pusztulásuk elkerülhetetlenné válik. A Koncepció a városkép javítását, a közterületek fejlesztését, örökségi elemek megőrzését, városrészek revitalizációját felvette céljai közé, melyek mellett szerepel még az intézményi infrastruktúra fenntartható fejlesztése is. Ezek a célok mind összeköthetők az értéket képviselő ingatlanok hasznosításával, élettel való megtöltésével. Magyarország Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepciója Komárom-Esztergom megyére több más irány mellett városhálózati csomópont: XXI. századi urbanizált táj megteremtését, és élhető, szolgáltató, klímatudatos városegyüttes kialakítását nevesíti. A műemlékek fenntarthatóságának gazdasági esélyét a rögzített irányokhoz való kapcsolódás, hasznosításuk támogatott keretekhez kötése jelenti.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 180 A település terjeszkedése, kapcsolatainak bővülése a környezetterhelés növekedése irányába mutat, melyek hatással vannak az épített örökség műszaki állapotára. Élhetünk azonban olyan eszközökkel, amely e folyamatot mérsékelheti, sőt megállíthatja. A környezetterhelés tényezői közül a zaj és rezgés döntően közlekedési eredetű, ám a gazdasági tevékenységből, sőt a szórakoztató létesítményekből eredő terhelés is jelentős lehet. A közlekedési eredetű zaj- és rezgésterhelés környezetbarát közlekedési módok infrastruktúrájának kiépítésével, a gazdasági eredetű a legjobb technológiára törekvéssel, míg a szórakoztató létesítmények zajterhelése elsősorban zárt, zajszigetelt megoldásokkal mérsékelhető. A környezetterhelés másik tényezője a levegőszennyezés. Ez technológiai fejlesztésekkel, a porterhelést megkötő burkolatokkal, illetve zöldfelületi kialakítással ellensúlyozható. A harmadik tényező a vízvédelem kérdése. A víztakarékosság, a vizek helyben tarása, a szennyezett víz tisztításának hatásfok-növelése, illetve a közművesítés kiépítettségének növelése mind a vízvédelem érdekeit szolgálja. Mindezek mellett a helyes mezőgazdasági gyakorlat alkalmazása ugyancsak hozzájárul a talaj- és talajvízterhelés csökkentéséhez. Az épített örökség műszaki állapotára mindhárom tényező kihat. Az épületek állagromlása, illetve a rezgés, a levegőszennyezés és az agresszív vizek jelenléte között egyenes arányosság mutatható ki. A Koncepció jövőképe az életminőség javítását, a vonzó települési környezet kialakítását, valamint a környezetterhelés csökkentését egyaránt bevette céljai közé. Mindezek az örökség műszaki állapotát kedvező irányba befolyásolják.

Örökségvédelmi Hatástanulmánya 2018. október 181 3. ÉRTÉKVÉDELMI TERV Forrás: https://gallery.hungaricana.hu/hu/szerencskepeslap/35798/?list=eyjxdwvyesi6icjlc3p0zxjnb20ifq&img=0 KÉPESLAP (1945 ELŐTT)