A PESOVÁR FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 1
A házirend hatálya A Pesovár Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény állami támogatásból működő alapítványi fenntartású iskola, így működésében követi a törvény által megszabott jogszabályokat. A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket a pedagógiai program alapján az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. A házirend előírásait be kell tartania az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és alkalmazottainak. A házirend nyilvánossága A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szüleiknek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. A házirend egy-egy példánya megtekinthető az intézmény vezetőjénél a Magyarok Öröksége Alapítvány irodahelyiségében a telephelyek nevelői szobájában az iskola honlapján A házirend egy példányát a közoktatási törvény előírásainak megfelelően az iskolába történő beiratkozáskor a tanulók szüleinek át kell adni. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden csoportvezető pedagógusnak tájékoztatnia kell: a tanulókat a változások elfogadását követő próbán; a szüleiket a legközelebbi szülői értekezleten. A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején a csoportvezető pedagógusoknak meg kell beszélniük: a tanulókkal az első próbán; a szüleikkel az első szülői értekezleten. A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az intézmény vezetőjétől valamint a csoportvezető pedagógusoktól. A tanulói jogviszony szabályozása Az intézménynek bárki növendéke lehet, aki elfogadja az iskola házirendjét és betartja azt. A tanulói jogviszony a beiratkozással kezdődik, az évfolyamok elvégzéséről állami bizonyítványt állítunk ki. 2
Az aktuális törvényi rendelkezések értelmében a művészetoktatás térítési díj vagy tandíj megfizetése ellenében folyó oktatás. Ennek mértékét az iskola fenntartója határozza meg aktuális rendelkezések értelmében. A térítési és tandíjakat félévenként, az iskola munkatervében meghatározott térítési díj- tandíjfizetési rendnek megfelelően, az iskola/möa pénztárosánál, vagy átutalással kell befizetni. A megkezdett félévre eső térítési díj, tandíj egészét meg kell fizetni abban az esetben is, ha a tanuló nem vesz részt a teljes félév időtartama alatt a művészeti képzésben. Ez vonatkozik azokra a tanulókra is, akik a már megkezdett félév alatt iratkoztak be az iskolába. Szociális helyzet alapján a térítési díj és tandíj csökkenthető, erről egyedi elbírálás alapján az iskola igazgatója dönt. Nem kell tandíjat és térítési díjat fizetnie az állami gondoskodás alatt álló tanulóknak. A tanulói jogviszony megszűnik 10 óra igazolatlan hiányzás, a térítési illetve tandíj befizetésének elmaradása esetén vagy a fegyelmi eljárás során. Az iskola munkarendje A tanítási órák 13 és 19 óra között történhetnek alkalmazkodva a Táncház és a telephelyek nyitvatartási idejéhez és működési rendjéhez. Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az intézmény irodahelyiségében történik, 8.00. óra és 17.00. óra között. Növendékeinktől megkívánjuk, hogy az iskolában pontosan, ápoltan és tisztán jelenjenek meg. A tanuló hiányzását, illetve késését a tanítási órákról, valamint a tanórán kívüli foglalkozásokról igazolni kell. Az így elmulasztott órát pótolni nem lehet. A tanuló a szülő előzetes engedélykérése nélkül csak indokolt esetben maradhat távol a próbákról. A szülő ilyen esetben is köteles a lehető leghamarabb bejelenteni a mulasztás okát csoportvezető pedagógusnak és azt írásban igazolni. Az év végi fellépéseken, országos fesztiválokon való részvétel szakmai feltétele a rendszeres próba illetve tanítási óra látogatás. Az órák kezdete előtt 15 és utána 15 perccel biztosított a nevelői felügyelet. Késés esetén az órabeosztástól eltérő megjelenés miatti elmaradt órát pótolni nem lehet. A növendékek óráik megkezdése előtt a kijelölt helyen csendben, fegyelmezetten várakoznak. A próbákra a következő ruhák szükségesek: Férfi tanároknak és fiú tanulóknak-sötétkék vagy fekete melegítő nadrág, fehér póló, próbacipő( félcipő vagy szandál) Női tanároknak és lányoknak-kék vagy fekete tornadressz, csoportvezetővel egyeztetett próba szoknya, fekete harisnya, félcipő vagy szandál. 3
A tanítási órákra minden alkalommal át kell öltözni, a lányok haját be kell fonni. Fiuk esetén a rövid haj kötelező. Ünnepségeken, rendezvényeken, versenyeken, fesztiválokon alkalomnak megfelelő ruházatot viseljenek, és mindenütt kulturált magatartást tanúsítsanak. Az iskola növendéke más, nem az iskola által szervezett szereplésen néptáncosként, csak az iskolaigazgatójának külön engedélyével vehet részt. A kötelező tárgyak óráinak látogatása alóli felmentést, és egyéb kérések engedélyezését minden tanévben újra kell kérni. (Legkésőbb szeptember 30-ig) Az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használatának rendje Az iskola épületeit, helyiségeit rendeltetésüknek megfelelően kell használni. Az oktatási helyszínek használói felelősek: az iskola és az oktatási helyszínt biztosító intézmény tulajdonának megóvásáért, védelméért, az iskola és az oktatási helyszínt biztosító intézmény rendjének, tisztaságának megőrzéséért, a tűz- és balesetvédelmi, valamint a munkavédelmi szabályok betartásáért, Minden tanuló és dolgozó feladata, hogy az oktatási helyszíneket biztosító intézmények rendjére, tisztaságára vigyázzon, ne szemeteljen, erre társait is figyelmeztesse, maga és társai után az rendet hagyjon. Az iskolai rendezvények előkészítésében, lebonyolításában, lezárásában a rendezvény megszervezéséért felelős felnőtt szervező megkeresése alapján a tanulóközösség tagjainak közre kell működniük. A próbákon kívüli iskolai rendezvényekért felelős tanulóközösségeket az iskola nevelői a rendezvény jellege alapján, a tanulóközösség aktuális elfoglaltságait figyelembe véve, a nevelőtestületi megbeszéléseken választják ki. A Táncház épületében a dohányzás tilos. A Táncházban a tanulók fényképes igazolvánnyal léphetnek be, csak az óvodások esetén kérjük a szülők segítségét az öltözéshez. A nagyobb tanulók esetén 1 hónap beszoktatás után az önálló felkészülés elérése a cél. Kérjük a szülőket, hogy a portán várakozzanak. Az órák után a tanteremben, próbateremben csak tanári engedéllyel lehet tartózkodni. Az órát senki nem zavarhatja, a tantermekbe, próbatermekbe tanítási idő alatt benyitogatni tilos. 4
A próbákon való részvételhez nem szükséges dolgok behozatala az iskolába A tanulók nagyobb értékű tárgyat (ékszert, mobiltelefont, értékes órát stb.) valamint nagyobb összegű pénzt a csak a szülő engedélyével rendkívül szükséges esetben és saját felelősségre hozhatnak. Amennyiben a tanuló az oktatás idejére magánál tartja, tehát nem bízza rá valamelyik nevelőre vagy az iskolatitkárra, úgy azért felelősséget nem vállalhatunk. A tanulók jogai A gyermeknek, a tanulónak a jogait az Oktatási Törvény részletesen szabályozza, melyet természetesen kötelezően kell alkalmazni a mindennapokban. A gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. A tanuló joga különösen, hogy igénybe vegye az iskolában rendelkezésre álló eszközöket, az iskola létesítményeit székhelyen és a telephelyeken való oktatás sajátosságaihoz igazodva, az iskola megállapodást kötött a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárral, mely szerint az iskola tanulói ingyenesen használhatják azt, a könyvtár működési rendjének, mindenkori szabályozásainak megfelelően hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola működéséről, továbbá tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, valamint e körben javaslatot tegyen, továbbá kérdést intézzen az iskola, a kollégium vezetőihez, pedagógusaihoz, az Alapítvány kuratóriumához, s arra legkésőbb a megkereséstől számított tizenöt napon belül érdemi választ kapjon jogai megsértése esetén - jogszabályban meghatározottak szerint - eljárást indítson, továbbá igénybe vegye a nyilvánosságot választó és választható legyen a diákképviseletbe részt vegyen a csoportok vezetői által szervezett közösségi programokon, kirándulásokon előzetes megbeszél alapján- tanári vagy szülői felügyelet mellett- egyénileg vagy csoportosan használják az iskola jelmeztárát 5
A tanulók kötelességei A tanuló kötelessége, hogy részt vegyen a kötelező és a választott foglalkozásokon eleget tegyen - rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően - tanulmányi kötelezettségének óvja saját és társai testi épségét, egészségét, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet, illetve balesetet észlelt, továbbá - amennyiben állapota lehetővé teszi -, ha megsérült rendkívüli esemény (pl: tűz, természeti katasztrófa, bombariadó) esetén pontosan betartsa az iskola felnőtt dolgozóinak utasításait, valamint az iskola kiürítési tervében szereplő előírásokat megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit; az iskola vezetői, tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. A tanulók, a szülők tájékoztatása Az iskola pedagógusa tájékoztató füzeten vagy elektronikus úton vagy egyéb módon tartja a kapcsolatot a gyermekek szüleivel szükség esetén a gyermekek osztályfőnökeivel, szaktanáraival is felveszi a kapcsolatot félévente egy alkalommal nyílt tanítási órát tart, ahol a szülők láthatják gyermekük előrehaladását és megbeszélhetik személyesen az esetleges problémákat, illetve ekkor egyeztetik a programokat és fellépéseket évente legalább 2 szülői értekezletet tart. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója a szülői szervezet munkaközösség választmányi ülésén minden félév elején, az intézményben elhelyezett hirdetőtáblán keresztül folyamatosan tájékoztatja. Szükség esetén összevont szülői értekezletet tart. A szülői értekezletek és a nyílt órák időpontjait tanévenként az iskolai munkaterv tartalmazza. A tanulók jutalmazása Azt a tanulót, aki képességeihez mérten: 6
példamutató magatartást tanúsít vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez vagy az iskolai, illetve az iskolán kívüli tanulmányi, kulturális, művészeti stb. versenyeken vesz részt vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesíti. Az iskolában a tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók: szaktanári dicséret, igazgatói dicséret, nevelőtestületi dicséret. Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: szaktárgyi teljesítményért példamutató magatartásért kiemelkedő szorgalomért közösségi munkájáért dicséretben részesíthetőek. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. Azok az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók, akik az iskolán kívüli megmérettetéseken eredményesen képviselték az iskolát, a tanév végén: szaktárgyi teljesítményért példamutató magatartásért kiemelkedő szorgalomért közösségi munkájáért oklevelet kapnak, melyet az iskola közössége előtt vehetnek át. Azon tanulóközösségek tagjai, akik országos megmérettetéseken, fesztiválokon eredményesen szerepeltek teljesítményükért, az elért eredményhez hozzájáruló munkájukért oklevelet kaphatnak, melyet az iskola közössége előtt vehetnek át. Azok a tanulók, akik az egész tanévben a közösség számára példaértékű magatartást, szorgalmat tanúsítottak, közösségi munkájukkal, egyéni teljesítményükkel eredményesen képviselték az iskolát, a tanév végén: példaértékű szaktárgyi teljesítményért példamutató magatartásért kiemelkedő szorgalomért példaértékű közösségi munkájáért példaértékű egyéni teljesítményéért tárgyjutalomban részesíthető, melyet az iskola közössége előtt vehet át. 7
A tanulókkal szembeni fegyelmező intézkedések Azt a tanulót, aki - tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, - vagy a tanulói házirend előírásait megszegi, - vagy igazolatlanul mulaszt, büntetésben lehet részesíteni. Az iskolai büntetések formái szóbeli figyelmeztetés, intés, megrovás írásbeli figyelmeztetés, intés, megrovás igazgatói figyelmeztetés,intés megrovás tantestületi figyelmeztetés tantestületi intés tantestületi megrovás. Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, de indokolt esetben a vétség súlyától függően ettől el lehet térni. Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek: - az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása; emberi méltóságának megsértése - az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása; - a szándékos károkozás; - az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése; - ezen túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek. - a nevelő oktató munkájának szándékos akadályozása. Fegyelmi eljárás a tanuló súlyos kötelességszegése esetén: A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a tanulóval szemben a törvényben előírtak szerint fegyelmi eljárás is indítható. A fegyelmi eljárás megindításáról az iskola igazgatója vagy a nevelőtestület dönt. A fegyelmi büntetés lehet megrovás; szigorú megrovás; meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása; áthelyezés másik osztályba, tanulócsoportba vagy iskolába; eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától; kizárás az iskolából. A fegyelmi határozatot írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni. 8
A tanuló gondatlan, vagy szándékos károkozása esetén a tanuló szülője a magasabb jogszabályokban előírt módon és mértékben kártérítésre kötelezhető. A kártérítés pontos mértékét a körülmények figyelembe vételével az iskola igazgatója határozza meg. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 1. A házirend tervezetét a nevelők, a tanulók és a szülők javaslatainak figyelembevételével az iskola igazgatója készíti el. 2. A házirend tervezetét megvitatják a csoportok és véleményüket küldötteik útján eljuttatják az intézmény vezetőségéhez. 3. A házirend tervezetét megvitatják a nevelők véleményüket eljuttatják az iskola igazgatójához. 4. A házirend tervezetéről az iskola igazgatója beszerzi az szülői szervezet véleményét. 5. Az iskola igazgatója a tanulók, a nevelők, valamint a szülői szervezet véleményének figyelembevételével elkészíti a házirend végleges tervezetét. A házirend elfogadása előtt az iskola igazgatója beszerzi a szülői szervezet véleményét az elkészített tervezettel kapcsolatban. 6. A házirendet a nevelőtestület fogadja el nevelőtestületi értekezleten, és az a Magyarok Öröksége Alapítvány kuratóriumának jóváhagyásával lép hatályba. 7. Az érvényben levő házirend módosítását bármely nevelő, szülő vagy tanuló javaslatára kezdeményezheti az iskola igazgatója, a nevelőtestület, a szülői szervezet, az iskola vezetősége. 8. A házirend módosítását az első-hatodik pontban leírt módon kell végrehajtani. Százhalombatta, 2010. szeptember 28. Szigetvári József Igazgató 9
Záró rendelkezés, hatályba lépés A házirendet 2010 október -én a nevelőtestület elfogadta... aláírás a nevelőtestület képviseletében Az iskolai tanulók közössége és a szülői szervezet a házirenddel egyetért.. aláírás a diákok nevében aláírás a szülői képviselet nevében Jóváhagyta: P.H... fenntartó A 2010.október napján hatályba lépő házirend visszavonásig érvényes. Ezzel egyidejűleg az intézmény 2009/2010 tanévi házirendje hatályát veszti. 10