HISZEK BENNED SPORT PROGRAM II. ALPROGRAM III. ütem PROGRAM KIÍRÁS. Tehetség-kiválasztást végző, alapvetően utánpótlás-nevelő sportszervezetek

Hasonló dokumentumok
HISZEK BENNED SPORT PROGRAM II. ALPROGRAM PROGRAM KIÍRÁS

4.1 A program I. ütemének támogatására rendelkezésre álló keretösszeg ,- forint, azaz egyszázötven millió forint.

HISZEK BENNED SPORT PROGRAM III. ALPROGRAM PROGRAM KIÍRÁS Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. népszerűsítő szabadidősport események (résztvevők száma min fő);

feltöltve Word formátumban, nem szkennelve)

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

A Magyar Olimpiai Bizottság PÁLYÁZATOT HIRDET. érdekében szabadidősport események megrendezésének támogatására, a. (Pályázat kódja: MOB-HSZE-12)

A Támogató a pályázat lebonyolításához Közreműködő Szervezetet vesz igénybe: Továbbiakban: NSZSZ

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Kiemelt jelentőségű szabadidősport események megrendezésének támogatására (Pályázat kódja: MOB-KJSZE-13)

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2014/2015. tanév 1.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez 2013/2014. tanév 2.

A Magyar Olimpiai Bizottság PÁLYÁZATOT HIRDET. Helyi szabadidősport események megrendezésének támogatására (Pályázat kódja: MOB-HSZE-13)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

2018 PÁLYÁZATI ADATLAP 2018

feltöltve Word formátumban, nem szkennelve)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevében a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet

TÁJÉKOZTATÓ. A röplabda látvány-csapatsport támogatási rendszerébe benyújtandó sportfejlesztési programokhoz VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

be/sfphossz /2017/mkosz

A évi kerületi sportcélú támogatások

BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a évben Ft.

JELENTKEZÉSI ÚTMUTATÓ. a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj keretében megvalósuló ösztöndíjprogramra való jelentkezéshez


1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

be/sfphossz /2017/mlsz

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

1. (1) A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról,

be/sfphossz /2017/mlsz

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata

Együtt a sikeres projektzárásért!

NEA működési támogatások (2014)

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

MŰVELŐDÉSI, KÖZOKTATÁSI, IFJÚSÁGI ÉS SPORT BIZOTTSÁG

Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

BAJTÁRSI EGYESÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

J A V A S L A T az Ózd Város Önkormányzata közigazgatási területén működő társadalmi sportszervezetek támogatásának pályázati kiírására

Hegykő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (IV. 6.) önkormányzati rendelete. a civil szervezetek támogatásának rendjéről

A TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁST MŰKÖDTETŐ ÉS BEFOGADOTT SZOLGÁLTATÓK FELTÉTELEINEK FEJLESZTÉSE

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

be/sfphossz /2017/mvlsz

1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/211-1/2018. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Humán Bizottság február 28-i rendkívüli nyilvános ülésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mezőkövesd Város Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet. című pályázat keretein belül

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

III. A pályázat benyújtására jogosultak neve és címe Pályázatot nyújthatnak be a Njtv a szerint az országos nemzetiségi önkormányzatok.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T

2012. évi pályázati kiírás

Oldalszám: 1 HATÁROZATOT.

F E L H Í V Á S. Gencsapáti székhelyű civil szervezetek évi támogatására

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes január 5.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

honlapról.

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

BUDAPEST FŐVÁROS VIII. KERÜLET JÓZSEFVÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ

HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: Hajléktalan, fogyatékos, időskorú személyek valamint gyermekek programpályázat útján történő támogatása.

Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő. Pénzügyi és szakmai elszámolás

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS ÚTMUTATÓ

Magyar Birkózó Szövetség. Állami támogatások elszámolásával kapcsolatos változások 2015-IV. ütem

I. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

Civil szervezetek működési célú támogatására (Pályázat kiírás kódja: NEA-12-M)

NEMZETISÉGI TÁMOGATÁSOK PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Tard Község Önkormányzata Ösztöndíj-pályázatot hirdet

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

A Nemzeti Együttműködési Alap évi működési és szakmai célú pályázati kiírásainak bemutatása.

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: december. 15.

H A T Á R O Z A T O T

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Tárgy: A sportról szóló 11/2014. (V.30.) önkormányzati rendelet módosítása Mell.: Rendelet tervezet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. I. A pályázat célja

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

H A T Á R O Z A T O T

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A nemzetiségi civil szervezetek évi költségvetési támogatására (Kategória kódja: NEMZ-CISZ-13)

Átírás:

HISZEK BENNED SPORT PROGRAM II. ALPROGRAM III. ütem PROGRAM KIÍRÁS Tehetség-kiválasztást végző, alapvetően utánpótlás-nevelő sportszervezetek sportszakmai alapfeladatainak elvégzéséhez, sportegyesületi szakmai programok megvalósításához 1. A Program megvalósítását támogató szervezet: Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága (a továbbiakban: Támogató) 2. A Program lebonyolításában közreműködő szervezet: Sportegyesületek Országos Szövetsége (a továbbiakban: Lebonyolító) 3. A HISZEK Benned Sport Program II. Alprogram (a továbbiakban: Program) célja: A Támogató programot hirdet a hazai sportrendszer részeként működő, a helyi kis- és közepes sportszervezetek utánpótlás-neveléssel összefüggő feladatai megvalósításának elősegítése érdekében. A Támogató azzal a céllal kívánja támogatni az ország bármely területén, helyi szinten integrált kis és közepes sportszervezetek tehetség-kiválasztó, utánpótlás-nevelési feladatainak megvalósítását, hogy a versenysport területén, helyi szinten tevékenyen szerepet vállaló sportszervezetek hatékonyabb munkát végezhessenek. 4. A rendelkezésre álló keretösszeg, pénzügyi forrása: 4.1 A Program III. ütemének támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 200.000.000,- forint, azaz kettőszázmillió forint. 4.2 A Program III. ütemének megvalósítását szolgáló keretösszeg az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 20/23/29 - Sportági fejlesztési koncepciók megvalósításával összefüggő feladatok támogatása elnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatán rendelkezésre áll. 5. A támogatott időszak: 5.1 Támogatott időszak: 2018. március 16. - 2019. január 31. közötti időszak. 5.1.1 Támogatás felhasználásának időszaka: A támogatás felhasználási időszaka 2018. március 16. 2019. január 31. A Program III. ütemének megvalósítását szolgáló támogatás felhasználása a 2018. március 16. - 2019. január 31. közötti időszak gazdasági-pénzügyi eseményeihez kapcsolódóan keletkezett számviteli bizonylatokkal igazolható, amely bizonylatokhoz kapcsolódó pénzügyi teljesítés utolsó napja 2019. február 15. 5.1.2 Beszámolási határidő: A támogatási szerződésben rögzített program befejezési időpontját követő 30 nap, de legkésőbb 2019. március 15. 6. A kedvezményezettek köre: A Program kiírás nyílt. Kedvezményezettek a sportról szóló 2004. évi I. törvény rendelkezései szerint működő, belföldi székhellyel rendelkező, országos sportági szakszövetség, vagy sportszövetség tagjaként működő sportszervezetek (a továbbiakban: Sportszervezet) lehetnek.

A Program keretében nem támogathatóak: 6.1. A látvány-csapatsportok esetében illetékes országos sportági szakszövetségek tagjaként működő és látvány-csapatsport támogatásban 2016 2018. években részesült Sportszervezetek, vagy sportszervezetek látvány-csapatsportban működő és látvány csapatsport támogatásban 2016 2018. években részesült szakosztályai. 6.2. Azon Sportszervezetek vagy szakosztályai, amelyek által beadott programtartalmak 2016.-2018. közötti években legalább az egyik évben valamely kiemelt sportág kiemelt sportágfejlesztési programja (KSF) keretében nyújtott legalább 1 millió Ft vagy azt meghaladó központi költségvetési támogatás terhére kerültek megvalósításra, vagy amelyek által beadott programtartalmak 2016-2018. közötti években legalább az egyik évben a KSF program keretében 1 millió Ft feletti támogatásban részesült szakosztályának feladatmegvalósítását érintik. A többszakosztályos sportszervezetek esetében az(ok) a szakosztály(ok) jelentkezhet(nek) a programra, ahol a fenti kizáró feltételek nem teljesülnek. 7. Támogatandó programtartalmak: Azok a 6. pontban megjelölt kedvezményezettek által lebonyolított programok, amelyek a taglétszám növelését szolgálják, így különösen a megnövekedett taglétszám következtében szükséges létesítmény-használat, edzők és további sportszakemberek (a továbbiakban együtt: Sportszakemberek) foglalkoztatásához kapcsolódó személyi jellegű kiadások, sporteszközbeszerzések, versenykiírással és versenyeztetéssel összefüggő feladatok terén felmerülő költségek finanszírozása. 8. Az igényelhető támogatás: 8.1 Az igényelhető támogatás mértéke legalább 500 000 Ft, azaz ötszázezer forint, legfeljebb 5 000 000 Ft, azaz ötmillió forint. 8.2. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. 8.3. A támogatás felhasználható a Program kapcsán a kedvezményezett által benyújtott projekttel kapcsolatban felmerülő, sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó személyi és dologi költségek finanszírozására, továbbá beruházásnak nem minősülő tárgyi eszköz beszerzésre. A támogatási összeg legfeljebb: valamint 30%-át személyi jellegű költségekre (sportszakemberi foglalkoztatáshoz kapcsolódó bérek és megbízási díjak), 40 % abban az esetben, ha a programra jelentkező sportágak/szakosztályok esetében 2016 2018 közötti időszakban folyamatos létszámnövekedést tudtak felmutatni. 3%-át kommunikációs költségekre (amely a Program keretében biztosított támogatási összeg 10%-a abban az esetben, ha a költség a Program megvalósítását elősegítő népszerűsítést szolgálja);

dologi költségekre (beruházásnak nem minősülő tárgyi eszköz beszerzése 200 000 Ft/db értékhatárig, sportruházat beszerzése, azok logózása, feliratozása, bérleti vagy egyéb jogcímen felmerülő létesítmény-használati díjak, rezsi jellegű kiadások, szolgáltatás vásárlások, a Program megvalósításához kapcsolódó szállítási, szállás, edzőtábor-utazási és étkezési költségek); egyéb dologi kiadásokra (tagsági és nevezési díjak, verseny licencek, érmek, díjak) lehet fordítani. Beruházásnak minősülő tárgyi eszköz beszerzése a program keretében nem elszámolható!!! 8.4 A Támogató a támogatás megítéléséhez kötelező önrészt nem ír elő. 8.5 A támogatás folyósítása: A Kedvezményezett képviseletében eljárni jogosult személy által aláírt támogatási szerződés Lebonyolítónak történő visszaküldését követően, a Kedvezményezett pénzintézete által befogadott a Lebonyolítónak megküldött felhatalmazó levél beérkezését követő 10 napon belül kerül sor. 8.6 Az 5.1.2 pontban rögzített beszámolási határidő Kedvezményezettnek felróható elmulasztása esetén a Lebonyolító a szerződéstől eláll. A Lebonyolító szerződéstől való elállása esetén a szerződésben megjelölt Kedvezményezettet a szerződés keretében biztosított támogatási összeg vonatkozásában visszafizetési kötelezettség terheli, amelyet a támogatási összeg Lebonyolító által megjelölt bankszámlaszámra történő visszautalással köteles teljesíteni a szerződéstől való elállás tényének Lebonyolító általi írásbeli közlését követő 15 napon belül. A visszafizetési kötelezettség mellett a Kedvezményezettet terheli a támogatási összeg felhasználását megelőző, eredeti állapot helyreállításának kötelezettsége. 9. Lebonyolító szervezet: Sportegyesületek Országos Szövetsége Címe: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. 103/1.iroda E-mail: sosziroda@sosz.hu Honlap címe: www.sosz.hu Telefon: +36 1 460 6810 10. A Program során a Kedvezményezettek által benyújtandó projektek befogadásának feltételei: 10.1 A benyújtó köteles a projekt-dokumentáció eredeti példányát (adatlapot és valamennyi mellékletet) postai úton a 11.4 alpontban megjelölt címre, továbbá elektronikus formában a sosziroda@sosz.hu e-mail címre elküldeni. 10.2 Projekt-dokumentáció: (1 eredeti példány papír alapon + 1 elektronikus példány elküldve az alábbiakban részletezettek szerint) 10.2.1 Programjelentkezési adatlap, 10.2.2 Kötelező mellékletek Nyilatkozat, hogy esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása nem áll fenn vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által kiállított eredeti (30 napnál nem régebbi) igazolás, vagy a Köztartozásmentes Adatbázisból (KOMA) letöltött és hitelesített igazolás; https://nav.gov.hu/nav/adatbazisok/koztartozasmentes/egyszeru_lekerdezes

a benyújtó szervezet képviseletére jogosult személy közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldányának, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának, vagy a számlavezető pénzforgalmi intézmény által vezetett aláírási kartonja másolatának a számlavezető pénzforgalmi intézmény által hitelesített eredeti példányának benyújtása; nyilatkozat, hogy a benyújtó szervezet a támogatás évében, valamint az azt megelőző 5 évben bármilyen állami támogatásból részesül, részesült-e, és ha igen milyenben, milyen mértékben, milyen céllal; a programjelentkezési díj befizetését igazoló bizonylat vagy bankszámlakivonat másolata; a Sportszervezet nyilatkozata arról, hogy a 6. pontban foglalt kizáró feltételek egyike sem áll fenn a benyújtó Sportszervezettel szemben; amennyiben a Kedvezményezett, vagy a Kedvezményezett szervezet szakosztálya 2016. és 2018. között legalább egy évben valamely kiemelt sportág tekintetében 1 millió forint alatti összeg erejéig KSF támogatásban részesült, úgy a támogatási forrás biztosítása érdekében létrejött támogatási szerződés másolati példánya. A projekt adatlap és a mellékletek papír alapú változata a keltezés időpontjával és a benyújtó hivatalos képviselőjének cégszerű aláírásával ellátva érvényes. 10.3 A benyújtónak tudomásul kell vennie, hogy a támogatást a projekt-dokumentációjában tervezett programjára, kiegészítő programjaira, résztvevői létszámra stb. tekintettel is kapja, azaz, ha az ott tervezettektől a megvalósítás elmarad, úgy arra vonatkozóan indoklási kötelezettség terheli, végső esetben a csökkenésnek forrás elvonási következményei is lehetnek. Az eredeti projektdokumentációban tervezett tartalomtól eltérő programmegvalósítás indoklását a Lebonyolító ellenőrzi és bírálja el, valamint egyúttal az ellenőrzés és az elbírálás eredményéről tájékoztatja a Támogatót. Az eltérő programmegvalósítás ellenőrzését, valamint a Kedvezményezett által benyújtott elszámolás ellenőrzését követően a Lebonyolító tájékoztatja a Kedvezményezettet a forráselvonás következtében fennálló visszafizetési kötelezettségéről, amelynek a Kedvezményezett az írásbeli tájékoztatás kézhezvételétől számított 15 napon belül köteles teljesíteni a Lebonyolító által megjelölt bankszámlaszámra. 10.4 A benyújtó saját felelőssége a 10.1 pont szerinti módon, papír alapon benyújtott és az elektronikusan elküldött projekt-dokumentáció egyezősége. Vitás esetekben a Lebonyolító a papír alapon benyújtott változatot tekinti mértékadónak. 11. A projekt-dokumentáció benyújtásának módja, helye és határideje: 11.1 A program kiírással kapcsolatos tudnivalók a Sportegyesületek Országos Szövetsége http://sosz.hu/hiszek-benned/ weboldalán olvashatók. 11.2 A projekt-dokumentáció magyar nyelven, kizárólag a Lebonyolító által biztosított formanyomtatványokon nyújtható be. A formanyomtatvány nem változtatható meg sem tartalmában, sem alakjában. Kézzel írott és kitöltött programjelentkezési dokumentumok nem kerülnek feldolgozásra. 11.3 A projekt-dokumentációt a Lebonyolító által a honlapján közzétett támogatási útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a Lebonyolító által biztosított formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani.

11.4 A projekt-dokumentációt jelen kiírás 10. pontjában leírtak szerint postai úton, zárt borítékban, ajánlott küldeményként kell beküldeni az alábbi címre: Sportegyesületek Országos Szövetsége 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. 103/1 iroda A projekt adatlapot és annak mellékleteit legkésőbb 2018. október 1-én éjfélig kell postára adni. A borítékon fel kell tüntetni a benyújtó nevét, címét és a HISZEK Benned Sport Program nevet. Azok a benyújtott projektek kerülnek befogadásra, amelyek postára adása a megjelölt határidőig megtörténik, továbbá amelyeket a postára adással egyidejűleg elektronikusan is elküldtek az útmutatóban leírtak szerint. A beérkezett anyagokat a Támogató és a Lebonyolító az adatkezelésre vonatkozó hatályos jogszabályoknak megfelelően bizalmasan kezeli. 11.5 A programtartalmak benyújtása során, a jelentkezés beadása napjáig a benyújtó Sportszervezetnek egyszeri és egy összegű programjelentkezési díjat kell megfizetnie kizárólag banki átutalással, melynek összege SOSZ tagszervezetek részére 2.000 Ft, SOSZ tagsággal nem rendelkező Sportszervezetek részére 10 000 Ft. A banki átutalást alátámasztó dokumentumot (banki átutalási megbízás, kifizetést igazoló bankszámlakivonat), a projekt dokumentációhoz kell csatolni. A díjat banki átutalással, a következő számlaszámra kell befizetni: Sportegyesületek Országos Szövetsége Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. 18203332-06029691-40010015 A programjelentkezési díj a jelentkezés beadása napjának határidejéig történő meg nem fizetése vagy késedelmes teljesítése a benyújtott támogatási kérelem érvénytelenségét vonja maga után. Késedelmes teljesítés esetén a programjelentkezési díjat a Lebonyolító visszautalja a befizető részére. A támogatási kérelemnek a jelentkezési határidőig történő beérkezése esetén a programjelentkezési díj visszatérítésére nincs lehetőség, függetlenül az elbírálás eredményétől. 12. A benyújtott projekt-dokumentáció elbírálásának folyamata: 12.1 A projekt-dokumentáció beérkezését követően a Lebonyolító megvizsgálja, hogy a támogatási kérelem megfelel-e a jogosultság, a benyújtás és a teljesség feltételeinek (a benyújtó a formanyomtatvány minden kérdésére választ adott, minden kötelező mellékletet tartalmaz, cégszerű aláírás megtörtént stb.). 12.2 Amennyiben a projekt-dokumentáció formai értelemben (a projekt-dokumentáció nem tartalmaz minden szükséges dokumentumot, a szükséges dokumentumok alaki hibát tartalmaznak) hiányos, vagy hibás dokumentumot tartalmaz, a Lebonyolító elektronikus levél útján felszólítja a jelentkező Sportszervezetet, hogy az elektronikus levél igazolt kézhezvételét követő 5 munkanapon belül pótolja a hiányzó, vagy hibás dokumentumokat. Ha a hiánypótlás 5 munkanapon belül nem történik meg, a programjelentkezés érvénytelen. Hiánypótlásra legfeljebb egy alkalommal van lehetőség. 12.3 A Lebonyolító a 12.1 és 12.2 pontban foglalt tevékenység lefolytatását követően a beérkezett, hiánypótoltatott és ennek értelmében az érvényességi feltételeknek megfelelő projektdokumentációkat rövid szakmai értékeléssel látja el, majd a Lebonyolító az összes beérkezett és érvényes projekt-dokumentációt tartalmazó és a Lebonyolító rövid szakmai értékelését magában

foglaló projekt-listát a Támogató részére megküldi. A Lebonyolító által megküldött projekt-listát a Támogató képviseletében a sportért felelős államtitkár a projekt-lista tartalma vonatkozásában saját hatáskörben hozott egyedi döntéssel bírálja el. 12.4 Támogató a bírálat eredményéről, azaz a megítélt támogatási összegről, vagy a kérelem elutasításáról, a sportért felelős államtitkár döntését követően írásban küld tájékoztatást a Lebonyolító részére. A Támogató értesítő levelében foglaltakra tekintettel a kedvezményezettként megjelölt benyújtókkal a Lebonyolító veszi fel a kapcsolatot és bonyolítja le a szerződéskötés folyamatát, egyúttal tájékoztatja a támogatásban nem részesített benyújtókat a támogatási igények elutasításáról. A támogatással kapcsolatos döntés ellen jogorvoslati lehetőség a döntés saját hatáskörben hozott egyedi jellegére tekintettel nem áll nyitva. Amennyiben a támogatási szerződés megkötésére a nyertes szervezet mulasztásából a támogatási döntés kézhezvételétől számított 60 napon belül nem kerül sor, a támogatási döntés az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 71. (2) bekezdése alapján hatályát veszti. 12.5 A benyújtó a támogatás tényéről és mértékéről szóló írásos értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül köteles az értesítésben felsorolt, szerződéskötéshez szükséges dokumentumokat visszaküldeni. 12.6 Amennyiben a program lebonyolítására rendelkezésre álló keret nem elegendő a beérkezett támogatási igények kielégítésére, a Támogató forráshiányra hivatkozva a támogatási igényeket elutasíthatja. 13. Az elbírálás szakmai szempontrendszere: A Program megvalósításának fő célkitűzése a kis és közepes sportszervezeti szint támogatása, annak figyelembevételével, hogy kiemelt értékelési szempont a Sportszervezethez kötődő (tagsági jogviszony, amatőr sportolói szerződés), versenyengedéllyel rendelkező (kivéve átigazolás útján) utánpótlás sportolók számának minél nagyobb arányú növekedése a Program elindítása előtti időszakhoz képest; A projektek elbírálása során a kérelmező Sportszervezet és köznevelési intézmény között fennálló, utánpótlás-nevelési sportszakmai feladatok ellátására vonatkozó együttműködés előnyt jelent. A Sportszervezetnek az együttműködés a kérelem elbírálás során történő igazolására a jogviszony alapját adó dokumentum másolati példányának a projektdokumentáció részeként történő megküldésével nyílik lehetősége; a projektdokumentációk elbírálása során előnyt élveznek az utánpótlás-nevelési, alapvetően tehetség-kiválasztáshoz, továbbá tehetség-gondozáshoz közvetlenül kapcsolódó feladatok megvalósítását szolgáló támogatási javaslatok; a projektek elbírálása során a kis- és nagyegyesületek közötti felmenő rendszerű, utánpótlásnevelési együttműködésre irányuló kapcsolatok előnyt jelentenek; a támogatási javaslatban szereplő tartalom országos sportági szakszövetség, országos sportági szövetség által meghatározott, a sportág stratégiai fejlesztési koncepciójában szereplő elemekkel való összhangja a projektek elbírálása során szintén előnyt jelent; a Lebonyolító a projektdokumentáció elbírálása során vizsgálja a jelentkezési adatlap 3. pontjában a kérelmező által egyes naptári évek vonatkozásában feltüntetett utánpótlás korú igazolt sportolók számát az illetékes országos sportági szakszövetség, sportági szövetség bevonásával.