szemle PRO PUBLICO BONO Magyar Közigazgatás, 2016/3, 176 199. Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága 2010 1. Lőrincz Lajos A közigazgatás alapintézményei, HVG-ORAC, Budapest 2010, 389. (ISBN 978-963-258-109-5) 2. Lőrincz Lajos Hatékonyság és demokratizmus a közigazgatásban = Prudentia iuris gentium potestate: Ünnepi tanulmányok Lamm Vanda tiszteletére, szerk. Nótári Tamás, Török Gábor, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2010, 530, 263 273. (ISBN 978-963-7311-72-7) 3. Lőrincz Lajos Az Alkotmányjogi és Közigazgatási Osztály rövid története, Állam- és Jogtudomány, 51(2010)/1, 63 70. 2009 4. György István, Lőrincz Lajos, Pálné Kovács Ilona, Ivancsics Imre, Borbély Gyula, Kelemen Gábor, Vígvári András Az önkormányzati rendszer megújítása, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2009, 48. (Közlemények/Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézete, 23.; ISBN 978-963-7311-70-3) Könyv/Műhelytanulmány/Tudományos 176 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
5. Lőrincz Lajos Az állam szerepének változása, különös tekintettel a közszolgálatra, Új Magyar Közigazgatás, 2(2009)/3, 1 5. 6. Lőrincz Lajos Az állam és a közigazgatás szerepének erősödése, Állam- és Jogtudomány, 50(2009)/1, 5 15. 7. szerk. Lőrincz Lajos Eredményesség és eredménytelenség a közigazgatásban, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2009, 320. (ISBN 978-963-7311-69-7) 2007 8. szerk. Lőrincz Lajos Közigazgatási jog, HVG-ORAC, Budapest, 2007, 265. 9. szerk. Lőrincz Lajos Közigazgatási alapismeret, közigazgatási jog és szervezés, Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Kar, Debrecen, 2007. (ISBN 978-963-9732-50-6) 10. Lőrincz Lajos Közigazgatás-tudományi antológia, HVG-ORAC, Budapest, 2007, 392. (ISBN 978-963-258-002-9) szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 177
szemle 11. Lőrincz Lajos A közigazgatás alapintézményei, HVG-ORAC, Budapest, 2007, 411. 12. szerk. Lőrincz Lajos Látleletek a magyar közigazgatásról, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 2007, 230. (ISBN 978 963 7311 63 5) 13. Lőrincz Lajos Alkotmányjog, közigazgatási jog, Magyar Tudomány, 168(2007)/12, 1567 1569. 14. Lőrincz Lajos Közigazgatási reformok: mítoszok és realitás, Közigazgatási Szemle, 1(2007)/2, 3 13. 15. Temesi István, Szamel Katalin, Lőrincz Lajos, Lövétei István, György István szerk. Lőrincz Lajos Közigazgatási jog, HVG-ORAC, Budapest, 2007, 265. (ISBN 978-963-7490-75-0) 2006 16. szerk. Lőrincz Lajos Az Európai Unió tagországainak közigazgatási rendszere. Összehasonlító közigazgatás, Unió Kiadó, Budapest, 2006, 574. 17. Lőrincz Lajos L'influences etrangeres sur l'administration hongroise, = L'état et le droit d'est en ouest: Mélanges offerts au professeur Michel Lesage, Société de Législation Comparée, éd. Patrice Gélard, Gérard Marcou, Paris, 2006, 346 358. (ISBN 2-908199-44-0) 18. Lőrincz Lajos A kormányzás modernizációja, Magyar Közigazgatás, 56(2006)/11, 641 645. Folyóiratcikk/Rövid közlemény/tudományos 19. Lőrincz Lajos A magyar közigazgatási jog változásai 1990-tól, Magyar Közigazgatás, 56(2006)/3 4, 203 206. Folyóiratcikk/Rövid közlemény/tudományos 178 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
20. Lőrincz Lajos Összehasonlítás a közigazgatásban = Az Európai Unió tagországainak közigazgatási rendszere. Összehasonlító közigazgatás, szerk. Lőrincz Lajos, Unió Kiadó, Budapest, 2006, 7 20. 21. Lőrincz Lajos Franciaország közigazgatása = Az Európai Unió tagországainak közigazgatási rendszere. Összehasonlító közigazgatás, szerk. Lőrincz Lajos, Unió Kiadó, Budapest, 2006, 139 170. 22. Lőrincz Lajos Közigazgatás az Európai Unió tagállamaiban: összehasonlító közigazgatás, Unió Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2006, 574. (ISBN 963-388-493-4) 2005 23. Lőrincz Lajos, Tamás A. szerk. Lőrincz Lajos, Szentpétery Petronella Közigazgatási eljárásjog, HVG-ORAC, Budapest, 2005, 711. (ISBN 963-7490-21-3) 24. Lőrincz Lajos A közigazgatás alapintézményei, HVG-ORAC, Budapest, 2005, 406. 25. Lőrincz Lajos A hatékony állam, Magyar Közigazgatás, 55(2005)/8, 449 453. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 179
szemle 26. Lőrincz Lajos Európai integráció magyar közigazgatási reformok, Európai Tükör: Az Integrációs Stratégiai Munkacsoport Kéthavonta Megjelenő Folyóirata (1996 2011), 10(2005)/12, 16 23. 27. szerk. Lőrincz Lajos, Back András Tanulmánygyűjtemény a rendészeti igazgatás feldolgozásához, Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, Államigazgatási Kar, Budapest, 2005, 79. Könyv/Felsőoktatási tankönyv/oktatási 2003 28. Lőrincz Lajos Közigazgatás-tudományi antológia, 1 2. kötet, Unió Kiadó, Budapest, 2003, 337, 260. 29. Lőrincz Lajos A magyar jogászképzés néhány gondjáról, Magyar Közigazgatás, 53(2003)/6, 321 327. 30. Lőrincz Lajos A hazai jogászképzés aktuális kérdései = A jogászképzés múltja, jelene és jövője: Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal-beszélgetések, szerk. Takács Péter, Budapest, ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 2003, 452, 339 350. (Bibliotecha Iuridca. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai, Acta Congressuum, 10.; ISBN 963-463-675-6) Könyvrészlet/Konferenciaközlemény/Tudományos 180 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
31. Lőrincz Lajos Új tendenciák a közigazgatási szakemberképzés nemzetközi gyakorlatában = A jogászképzés múltja, jelene és jövője: Ünnepi tanulmányok, konferencia-előadások, kerekasztal-beszélgetések, szerk. Takács Péter, ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 2003, 452, 119 123. (Bibliotecha Iuridca, Az ELTE Állam-és Jogtudományi Kar tudományos kiadványai, Acta Congressuum, 10.; ISBN 963-463-675-6) Könyvrészlet/Konferenciaközlemény/Tudományos 32. Lőrincz Lajos Külföldi próbálkozások igazgatási szempontok érvényesítésére az igazságszolgáltatásban, Jogtudományi Közlöny, 58(2003)/2, 101 105. 33. Lőrincz Lajos Új irányzatok a közigazgatás fejlődésében, Magyar Közigazgatás, 53(2003)/12, 705 709. 34. Temesi István, Fehér Zoltán szerk. Lőrincz Lajos A szociális igazgatás általános kérdései és a felnőttvédelem, Unió, Budapest, 2003, 149. Könyv/Felsőoktatási tankönyv/oktatási 2002 35. Lőrincz Lajos Külföldi hatások a magyar közigazgatásban, Magyar Jog, 49(2002)/1, 8 16. 2001 36. Lőrincz Lajos Külföldi hatások a magyar közigazgatásban, Európai Közigazgatási Szemle, 1(2001)/1, 4 8. 37. Lőrincz Lajos A közigazgatás alapintézményei: a helyi igazgatás, jegyzet, Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, Államigazgatási Kar, Budapest, 2001, 47. Könyv/Felsőoktatási tankönyv/oktatási 38. Lőrincz Lajos Kovács István, 1921 1990: elhangzott 2000. november 27. = Emlékbeszédek az MTA elhunyt tagjai felett, MTA, Budapest, 2001, 11. (ISBN 963-508-296-7) szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 181
szemle 2000 39. Lőrincz Lajos Kiválasztás a közigazgatásban, Magyar Közigazgatás, 50(2000)/6, 321 337. 40. Lőrincz Lajos A közigazgatás törvényessége, jogszerűsége, eredményessége = A közigazgatás törvényessége: Szamel Lajos tudományos emlékülés (Konferencia helye, ideje: Pécs, Magyarország, 1999. 11. 25.), szerk. CSEFKÓ F., Jövő Közigazgatásáért Alapítvány, Pécs, 2000, 248, 155 166. (ISBN 963-00-2621-X) 41. Lőrincz Lajos A decentralizáció apályai és dagályai = Egy évtized önkormányzati mérlege és a jövő kilátásai, Magyar Közigazgatási Intézet, MTA Politikai Tudományok Intézete; MTA Regionális Kutatások Központja, Budapest, 2000, 320, 102 108. (ISBN 963-9218-46-4) 42. Lőrincz Lajos European Integration Hungarian Public Administration, = Studies on common European administration, szerk. LŐRINCZ Lajos, Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem, Államigazgatási Kar, Budapest, 2000, 437, 321 335. 43. Lőrincz Lajos A magyar közigazgatás múltja, jelene és jövője = A 20. század mérlege, a 21. század esélyei: Tudományos Konferencia a Komáromi Napok keretében (Konferencia helye, ideje: Komárom, Magyarország, 2000. 04. 28.), MTA Veszprémi Területi Bizottság, Veszprém, 2000, 61 69. (ISBN 963-7385-55) 44. Temesi István, Lengyel Júlia, Sipos Tibor szerk. Lőrincz Lajos Szociális-kulturális igazgatás: Segédlet az anyakönyvi igazgatás tanulmányozásához, BKÁE Államigazgatási Kar, Államigazgatási Tanszék, Budapest, 2000, 68. Könyv/Felsőoktatási tankönyv/oktatási 1999 45. Lőrincz Lajos Szócikkek = Jogi lexikon, szerk. Lamm V., Peshka V., KJK-KERSZÖV, Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999, 645. (ISBN 963-224-503-2) Könyvrészlet/Szócikk/Tudományos 182 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
46. Lőrincz Lajos Összehasonlítás a közigazgatásban, Magyar Közigazgatás, 49(1999)/5, 225 230. 47. Lőrincz Lajos Közigazgatás: tegnap, ma, holnap, Tér és Társadalom, 13(1999)/3, 3 18. 48. Lőrincz Lajos Independent and neutral civil service: possibility and obstacles = Państwo prawa, administracja, sądownictwo: prace dedykowane prof. dr. hab. Januszowi Łętowskiemu w 60 rocznicę urodzin, szerk. Adam Łopatka, Andrzej Wróbel, Stefan Kiewlicz, SCHOLAR, Warsaw, 1999, 177 188. (ISBN 838-736-740-0) 49. Lőrincz Lajos Helyi igazgatás: elvek és fogalmak = Van és legyen a jogban: tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára, szerk. Lamm Vanda, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1999, 421, 179 200. (Jog és jogtudomány, ISSN 1216-6782, 16; ISBN 963-224-480-X) 50. Lőrincz Lajos Modernizációs kísérletezések tapasztalatai Magyarországon = A magyar közszolgálati rendszer modernizációjának irányai, az európai modernizáció tapasztalatai: Konferencia a magyar közigazgatás jövőjéről (1999. április 16.), szerk. Kiss Sándor, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Budapest, 1999, 116, 32 37. (SZEF könyvek, 7; ISBN 963-85491-9-X) 1998 51. szerk. Lőrincz Lajos Korszerűsítési lehetőségek és kényszerek a magyar közigazgatásban, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1998, 197. 52. Lőrincz Lajos A közszolgálat átalakulása a rendszerváltásban = A demokrácia intézményrendszere Magyarországon, szerk. Glatz Ferenc; összeáll. Kulcsár Kálmán, Simai Mihály, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1997, 187, 133 144. (ISBN 963-508-021-2) szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 183
szemle 53. Lőrincz Lajos A közszolgálat átalakulása Magyarországon, Ezredforduló: stratégiai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián, 1998/3, 27 30. 54. Lőrincz Lajos Európai integráció magyar közigazgatás, Magyar Közigazgatás, 48(1998)/7, 402 406. 55. Lőrincz Lajos A magyar közigazgatás és az európai integráció, = Negyedik magyar jogászgyűlés (Balatonfüred, 1998. máj. 14 16.), szerk. Máthé Gábor, Magyar Jogász Egylet, Budapest, 1998, 437, 351 363. 56. Lőrincz Lajos Választási lehetőségek a külföldi tapasztalatok átvételében: a választást determináló tényezők = Közigazgatás és társadalom a működő közigazgatás: Országos Közigazgatási Napok rendezvénysorozat (Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, 1997. 04 1997. 10.), szerk. Fogarasi J., Galambos K., Magyar Hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 1998, 396, 224 230. (ISBN 963-7270-76-0) 57. Lőrincz Lajos Administrative law = Introduction to Hungarian law, szerk. Harmathy A., Kluwer Law International, Hague, 1998, 263, 39 50. (ISBN 90 411 1066 6) 58. Lövétei István, Dantesz Péter, Back András, Németh Gyula, Pécsváradi János, Fehér Zoltán szerk. Lőrincz Lajos Az eljárási jog a közigazgatásban, Unió, Budapest, 1998, 448. (ISBN 963-388-243-5) 59. Nagy Árpád, György István, Csuth Sándor, Dantesz Péter, Lövétei István, Lőrincz Lajos, Back András, Papp Zsigmond, Pintérné Csermák Jolán, Csermák Judit, Ács Nándor szerk. Lőrincz Lajos Közigazgatási alapvizsga, BM Kiadó, Budapest, 1998, 228. 60. Temesi István, Fehér Zoltán szerk. Lőrincz Lajos A szociális igazgatás általános kérdései és a felnőttvédelem, Unió, Budapest, 1998, 103. 184 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
1997 61. Lőrincz Lajos A független és semleges közszolgálat lehetősége Magyarországon: eredmények, hiányosságok, perspektívák, Társadalomkutatás, 1997/1 2, 45 57. 1996 62. Lőrincz Lajos A szocialista zsákmányrendszertől a merit-system küszöbéig = A magyar közszolgálat. Közigazgatási szakemberképzés a XX. században, szerk. Máthé Gábor, Lőrincz Lajos, Kajtár István, Baka András szerk. Máthé Gábor, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1996, 157, 85 113. (Studies on public administration and law, Máthé Gábor, 3.) 63. Lőrincz Lajos Közigazgatási szakemberképzési modellek = A magyar közszolgálat. Közigazgatási szakemberképzés a XX. században, Máthé Gábor, Lőrincz Lajos, Kajtár István, Baka András szerk. Máthé Gábor, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1996, 157, 123 129. (Studies on public administration and law, Máthé Gábor, 3.) 64. Lőrincz Lajos A közigazgatás és személyi állománya = Jegyzők IV. Országos Konferenciája (Siófok, 1996. szeptember 12 14.), szerk. Fogarasi József, Kolber István, Várszegi Erzsébet, Magyar Közigazgatási Kar, Budapest, 1996, 303, 240 244. (ISBN 963-047-747-9) 65. Lőrincz Lajos A közigazgatás létszámáról = A magyar közigazgatás korszerűsítésének elvi és gyakorlati kérdései, szerk. Fogarasi József, Unió Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 1996, 205 209. 66. Lőrincz Lajos Közigazgatás tegnap, ma, holnap = Emlékkönyv dr. Szentpéteri István egyetemi tanár születésének 70. évfordulójára, JATE ÁJK Tudományos Bizottság, Szeged, 1996, 727, 341 356. (Acta Universitatis Szegediensis de Attila József Nominatae, ISSN 0324-6523. Acta Juridica et Politica, ISSN 0563-0606, Tom. 49. fasc. 1 48.) szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 185
szemle 67. Lőrincz Lajos A végrehajtó hatalom az alkotmányozási elvekben = Konferencia az új alkotmány szabályozási elveiről: 1996. április 25., szerk. Kiss Sándor, SZEF Kiadó, Budapest, 1996, 139, 30 38. (SZEF-könyvek, 3.) 1995 68. Lőrincz Lajos Magyary Zoltán munkássága nemzetközi összehasonlításban, Magyar Közigazgatás, 45(1995)/4, 241 245. 69. Lőrincz Lajos A személyzetpolitika modernizációja a közigazgatásban = Korszerű Közigazgatás, Magyar Közigazgatási Kamara, Budapest, 1995, 64 72. 70. Lőrincz Lajos Az önkormányzatok szerepe és legfontosabb feladatai = Fővárosi Közigazgatási Füzetek, 1995, 1 10. 1994 71. Ficzere Lajos, Berényi Sándor szerk. Ficzere Lajos, Lőrincz Lajos Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1994, 98. (ISBN 963-222-770-0) 72. Lőrincz Lajos Közigazgatás-tudományi antológia I II., Unió, Budapest, 1994, 386. 73. Lőrincz Lajos Eljárási jog a közigazgatásban, Unió, Budapest, 1994, 376. 74. Lőrincz Lajos A kormányzás rendszerének és módszereinek változásai néhány országban = Tanulmányok a kormány döntési rendszeréről, szerk. Ficzere Lajos, Berényi Sándor, Ficzere Lajos, Lőrincz Lajos, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1994, 98, 9 29. (ISBN 963-222-770-0) 186 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
75. Lőrincz Lajos A közigazgatás hazai fejlődésének fő irányai, Magyar Tudomány, 39(1994)/11, 1313 1318. 76. Lőrincz Lajos Irányzatok a francia közigazgatás vizsgálatában = Közigazgatás-tudományi antológia I II., szerk. Lőrincz Lajos, Unió, Budapest, 1994, 386, 149 171. 77. Lőrincz Lajos Az amerikai közigazgatás kutatásának irányzatai = Közigazgatás-tudományi antológia I II., szerk. Lőrincz Lajos, Unió, Budapest, 1994, 386, 11 37. 78. Lőrincz Lajos A magyar köztisztviselői kar és a személyi állománnyal kapcsolatos problémák, Info-Társadalomtudomány, 1994/31, 33 41. 1993 79. Back András szerk. Lőrincz Lajos Idegenrendészet, menekültügy, határrendészet, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1993, 41. 80. Csuth Sándor, Fogarasi József, Gáspár Mátyás szerk. Lőrincz Lajos Ügykezelői alapvizsga, BM Kiadó, Budapest, 1993, 61. (ISBN 963-7703-73-X) 81. Lőrincz Lajos A közigazgatás központi szervei, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1993, 72. 82. Lőrincz Lajos Permanence and change in public administration = Rácz A.: Problems of constitutional development. Essays in memory of Professor István Kovács, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 222, 135 143. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 187
szemle 83. Lőrincz Lajos A köztisztviselők, közalkalmazottak képzése, továbbképzése = Országos Közigazgatási Napok ([1.] 1992. 10. 09. 11. 13.): Korszerűsítés? Reform? Modernizáció?, szerk. Fogarasi József, Alapítvány a Magyarországi Önkormányzatokért, Budapest, 1993, 82 85. (ISBN 963-8430-00-1) 84. Papp Zsigmond szerk. Lőrincz Lajos Gazdasági közigazgatás: mezőgazdasági szakigazgatás, jegyzet, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1993, 59. Könyv/Felsőoktatási tankönyv/oktatási 1992 85. Lőrincz Lajos Reforme constitutionelle et administrative en Hongrie, Revue D Etudes Comparatives Est-Ouest, 23(1992)/4, 49 63. 86. Lőrincz Lajos La V. Republique et son administration vue de Hongrie, Espoir, 1992/9, 93 96. 87. szerk. Lőrincz Lajos Tanulmányok a kincstári vagyonról és kezeléséről (Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, 1991. 11. 29 1991. 11. 30.), Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1992, 112. (Studies on public administration and law, 2.) 88. Lőrincz Lajos Előszó = Tanulmányok a kincstári vagyonról és kezeléséről (Konferencia helye, ideje: Budapest, Magyarország, 1991. 11. 29 1991. 11. 30.), szerk. Lőrincz Lajos, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1992, 112, 5 9. (Studies on public administration and law, 2.) 1991 89. Lőrincz Lajos Állandóság és változás a közigazgatásban, Magyar Közigazgatás, 41(1991)/12, 1057 1064. 188 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
90. Lőrincz Lajos L administracione locale in Ungheria, Regione E Governo Locale: Bimesrtale Di Studi Giuridici E Politici Della Regione Emilia-Romagna, 12(1991)/6, 924 944. 91. Lőrincz Lajos Előszó = Tanulmányok a fővárosi önkormányzat történetéből, szerk. Lőrincz Lajos, Fővárosi Önkormányzat, Budapest, 1991. 1990 92. Lőrincz Lajos Les droits sociaux et les réformes économiques dans les pays socialistes, = Les droits de l homme: universalité et renouveau, 1789 1989, L'Harmattan Kiadó, Paris, 1990, 184 194. (ISBN 2-7384-0521-5) 1989 93. Lőrincz Lajos Le droit administratif en Hongrie, Revue Internationale De Droit Compar, 1989/4, 873 877. 94. Lőrincz Lajos Les droits sociaux et les réformes économiques dans les pays socialistes, Revue De L Association Internationale Des Juristes Democrates: Le Droit Au Service De La Paix, 1989/2, 19 28. 95. Lőrincz Lajos Az új alkotmány szabályozási tárgyairól. = Alkotmány és alkotmányosság: Az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának tudományos ülésszakán elhangzott előadások és hozzászólások (Budapest, 1988. május), szerk. Kovács I., Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989, 189, 123 129. (ISBN 963-05-5665-0) 96. Lőrincz Lajos Az államfő és a kormány = Az államfő és a kormány; Az igazságszolgáltatás és az ügyészség, szerk. Hajdók Zsolt, Máté Jánosné, Építésgazdasági és Szervezési Intézet (ÉGSZI), Budapest, 1989, 128, 29 34. (Alkotmányjogi füzetek, 5 6.; ISBN 963-7325-51-4) szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 189
szemle 1988 97. szerk. Lőrincz Lajos vál. Lövétei István, Szamel Katalin A magyar közigazgatás-tudomány klasszikusai, 1874 1947., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988, 365. (ISBN 963-221-975-9) 98. Lőrincz Lajos A politikai modernizáció személyi feltételei, Állam- és Igazgatás, 38(1988)/12.8, 1057 1075. 99. Lőrincz Lajos Magyar közigazgatás: dilemmák és perspektíva, Jogtudományi értekezések, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988, 108. (ISBN 963-05-4729-5) 190 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
100. Lőrincz Lajos Bevezető = A magyar közigazgatás-tudomány klasszikusai, 1874 1947, szerk. Lőrincz Lajos, vál. Lövétei István, Szamel Katalin; Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1988, 365. (ISBN 963-221-975-9) Könyvrészlet /Szaktanulmány/Tudományos 1987 101. Lőrincz Lajos A közigazgatás szerepkörének tükröződése a magyar alkotmányban, Jogtudományi Közlöny, 42(1987)/7, 340 351. 102. Lőrincz Lajos The role of public administration as reflected in the Constitution of Hungary, = Études de droit constitutionnel hongrois, szerk. RÁCZ Attila, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1987, 88 98. 1986 103. Lőrincz Lajos Les modes d'action de l'administration dans sa relation avec le public, Revue Internationale Des Sciences Administratives, 1986/1, 47 55. 104. Lőrincz Lajos Modernizáció és reform a közigazgatásban, Jogtudományi Közlöny, 41(1986)/5, 207 212. 105. Lőrincz Lajos A személyzeti politika változásának szakaszai a magyar közigazgatásban 1945 után, Magyar Tudományos Akadémia, Államtudományi Kutatások, Budapest, 1986, 43. Könyv/Műhelytanulmány/Tudományos 1985 106. Lőrincz Lajos L'état actuel de l'administration en Hongrie et les tendances de son développment, Acta Juridica Hungarica: Hungarian Journal Of Legal Studies, 27(1985)/1 2, 75 110. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 191
szemle 107. Lőrincz Lajos A közigazgatás személyzeti politikájának fejlődése a második világháború után = Acta Academiae Administrationis Rei Publicae, Tomus 3., szerk Máthé Gábor, Kelemen Ferenc, Államigazgatási Főiskola, Budapest, 1985, 3 23. (Az Államigazgatási Főiskola actái, 3.) 108. Lőrincz Lajos On the economic and political determinants of public administration = Politics and public administration in Hungary (Collection of studies.), szerk. SZOBOSZLAi György, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, 71 107. 1984 109. Lőrincz Lajos A kormányzás rendszerének és módszereinek változásai a fejlett tőkés országokban, Állam- és Igazgatás, 34(1984)/1, 46 60. 1983 110. Lőrincz Lajos A közigazgatási szakemberképzés eredményei és gondjai, Állam- és Igazgatás, 33(1983)/2, 121 128. 111. Lőrincz Lajos A magyar közigazgatás helyzete, fejlődésének lehetséges irányai, Állam- és Jogtudomány, 26(1983)/1, 33 69. 112. Lőrincz Lajos A kormányzat rendszerének változásai a szocialista országokban, Jogtudományi Közlöny, 38(1983)/5, 300 311. 113. Lőrincz Lajos Carreer system in public administration, Acta Juridica Hungarica: Hungarian Journal Of Legal Studies, 25(1983)/3 4, 371 385. 1982 114. Lőrincz Lajos Karrier-rendszer a közigazgatásban, Jogtudományi Közlöny, 37(1982)/3, 161 169. 192 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
115. Lőrincz Lajos A közigazgatás fejlődésének tendenciái és hosszútávú fejlesztési céljai, MTA Jogtudományi Intézet, Budapest, 1982, 77. Könyv/Műhelytanulmány/Tudományos 1981 116. Lőrincz Lajos A közigazgatás kapcsolata a gazdasággal és a politikával, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981, 275. 1980 117. Lőrincz Lajos A közigazgatás és határai = Közigazgatás és politika: Tanulmányok a közigazgatás köréből, szerk. Bihari Mihály, Kossuth Egyetemi Kiadó, Budapest, 1980, 73 84. 1979 118. Lőrincz Lajos Direct management of socialist public administration and production = Some Issues of the Political System in Hungary, szerk. Tóth Zoltán, Institute of Social Sciences, Budapest, 1979, 104 129. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 193
szemle 1978 119. Lőrincz Lajos Socialist public administration and the direct management of production, Acta Juridica Hungarica: Hungarian Journal Of Legal Studies, 20(1978)/1 2, 145 168. 1977 120. Lőrincz Lajos A szovjet államigazgatás fejlődésének hatvan éve, Társadalmi Szemle, 32(1977)/6, 55 61. 121. Lőrincz Lajos A közigazgatást meghatározó gazdasági és politikai tényezők, Állam- és Jogtudomány, 20(1977)/4, 498 527. 1976 122. Lőrincz Lajos, Nagy E., Szamel L. A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 472. (ISBN 963-220-264-3) 123. Lőrincz Lajos A szocialista közigazgatás és a termelés közvetlen igazgatása, Állam- és Jogtudomány, 19/(1976)/279 308. 194 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
124. Lőrincz Lajos Az igazgatástudomány fejlődése és helyzete a Szovjetunióban = A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai, szerk. Lőrincz Lajos, Nagy E., Szamel L., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 472, 9 62. (ISBN 963-220-264-3) 125. Lőrincz Lajos Az amerikai közigazgatás kutatásának irányzatai = A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai, szerk. Lőrincz Lajos, Nagy E., Szamel L., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976, 472, 169 232. (ISBN 963-220-264-3) 126. Lőrincz Lajos Új irányzatok a francia közigazgatás vizsgálatában = Lőrincz L., Nagy E., Szamel L.: A közigazgatás kutatásának tudományos irányzatai, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1976, 472, 335 378. (ISBN 963-220-264-3) 1975 127. Lőrincz Lajos A magyar közigazgatás fejlesztésének tudományos megalapozása, Állam- és Igazgatás, 25(1975)/11, 1012 1021. 128. Lőrincz Lajos A közigazgatás és a vállalatigazgatás, Állam- és Jogtudomány, 18(1975)/2, 243 265. 1974 129. Lőrincz Lajos A szovjet igazgatástudomány fejlődése és helyzete, Állam- és Jogtudomány, 17(1974)/2, 201 229. 1973 130. Lőrincz Lajos A tudományos-műszaki fejlődés és a tudományigazgatás jogi kérdései (nemzetközi tudományos tanácskozás Budapesten 1972. október 11 13.): A tudományos kutatások irányításának rendszere Magyarországon, Gazdaság és Jogtudomány, 7(1973)/1 2, 71 79. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 195
szemle 131. Lőrincz Lajos A közigazgatás tanulmányozásának szociológiai és közigazgatás-tudományi irányzata Franciaországban, Állam- és Jogtudomány, 16(1973)/4, 588 610. 1972 132. Lőrincz Lajos A közigazgatás tudományos vizsgálata az Amerikai Egyesült Államokban, Állam- és Jogtudomány, 15(1972)/1, 107 136. 133. Lőrincz Lajos Közigazgatási szakemberképzés az amerikai egyetemeken, Állam- és Igazgatás, 22(1972)/6, 524 533. 1971 134. Lőrincz Lajos L'organisation gouvernementale et administrative de la recherche scientifique en Hongrie, MTA KESZ, Budapest, 1971, 10. Könyv/Nem besorolt/tudományos 1970 135. Lőrincz Lajos Az Állam- és Jogtudományi Intézet ünnepi megemlékezése hazánk felszabadulásnak 25. évfordulója alkalmából: Az ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásának jelentősége, Állam- és Jogtudomány, 13(1970)/2, 359 361. 136. Lőrincz Lajos szerk. Bóna Ervin, Farkas János A tudomány néhány elméleti kérdése, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970, 291. (Tudományszervezési füzetek, 4.) 1969 137. Lőrincz Lajos A tudományos kutatások állami irányítása, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1969, 260. 196 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
1968 138. Lőrincz Lajos A tudományos forradalom hatása az államszervezet fejlődésére, Állam- és Igazgatás, 18(1968)/11, 1011 1017. 139. Lőrincz Lajos A tudományos kutatások irányításáról és igazgatásáról, Magyar Tudomány, 13(1968) (75)/7 8, 483 490. 140. Lőrincz Lajos A tudományos intézmények és a jogi szabályozás, Állam- és Jogtudomány, 11(1968)/1, 31 55. 1967 141. Lőrincz Lajos Science of science tudományszervezés tudománypolitika, Magyar Tudomány, 12(1967) (74)/6, 398 405. 1966 142. Lőrincz Lajos A tudományos kutatások állami irányításának szervezete és eszközei a tőkés államokban, Gazdaság és Jogtudomány, 1(1966)/1 2, 127 166. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 197
szemle 143. Lőrincz Lajos Economic, social and cultural rights = Socialist Concept Of Human Rights, szerk. Halász József, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1966, 197 225. 1965 144. Lőrincz Lajos Gazdasági, szociális és kulturális jogok alkotmányi szabályozása = Az állampolgárok alapjogai és kötelességei, szerk. Ficzere Lajos, Szabó Imre, Halász József, Kovács István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965, 629, 231 266. 145. Lőrincz Lajos A művelődéshez való jog = Az állampolgárok alapjogai és kötelességei, szerk. Ficzere Lajos, Szabó Imre, Halász József, Kovács István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965, 629, 295 322. 146. Lőrincz Lajos Az egészségvédelemhez és az anyagi ellátottsághoz való jog = Az állampolgárok alapjogai és kötelességei, szerk. Ficzere Lajos, Szabó Imre, Halász József, Kovács István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965, 629, 323 350. 1963 147. Lőrincz Lajos Gazdasági, szociális és kulturális jogok, Állam- és Jogtudomány, 6(1963)/1, 43 89. 1962 148. Lőrincz Lajos La loi sur le systeme de l enseignement, Revue De Droit Hongrois, 5(1962)/1, 38 42. 1961 149. Lőrincz Lajos Közigazgatási területbeosztás a szocialista országokban, Állam- és Jogtudomány, 4(1961)/2, 223 240. 198 Prof. Dr. Lőrincz Lajos akadémikus munkássága
150. Lőrincz Lajos Kulturális jogok a népi demokratikus országok alkotmányaiban, Állam és Igazgatás, 11(1961)/12, 912 921. szemle pro publico bono magyar közigazgatás 2016/3. 199