Hasonló dokumentumok
24 Magyarország

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot

Sajtómegjelenések Mentorprogram. Tartalomjegyzék

Középpontban a fejlesztések

A magyar tannyelvű oktatás és anyanyelvű művelődés helyzete a segesvári szórványban

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

Vezetői összefoglaló március 2.

A kultúra menedzselése

Trendforduló volt-e 2013?

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

Lankadt a német befektetők optimizmusa

Választásoktól távolmaradók indokai:

kedd, december 1. Vezetői összefoglaló

Magyar Labdarúgó Szövetség

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én, órakor tartott közmeghallgatásának jegyzőkönyve

Vezetői összefoglaló november 14.

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

Összefoglaló. A takarmánybúza ára július 6-7-én még tartja magát, utána élesen esni fog. Az igazodás előtt még van a piacon lehetőség.

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

Sajtófigyelés a 11. Életút Nap kapcsán

Vezetői összefoglaló szeptember 18.

Vezetői összefoglaló június 12.

A MUNKAERÕPIAC, A MUNKANÉLKÜLISÉG ÉS A FOGLALKOZTATÁS MAKROÖKONÓMIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI. Tömeges elbocsátások a lengyel távközlésben.

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/ )

Rács Balázs főtörzsőrmester

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 17-én, órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat július 13-i rendkívüli ülésén

J e g y z ő k ö n y v

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

Reménytelen, de nem komoly

Vezetői összefoglaló október 24.

Települési Információs Hírlevél

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

hétfő, március 2. Vezetői összefoglaló

Területi Katasztrófavédelmi verseny március 26.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ké szült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága december 14-én tartott üléséről.

Tartalomjegyzék. Lakáspiaci hírek... Nem kell sírni!... Mi történik a lakáspiacon?... Retail hírek... Kétmilliárdos értékesítés Klépierre módra...

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

A Pécs lett a kupagyőztes Percről percre a Final Four

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA

JEGYZŐKÖNYV. Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete október 27-i üléséről a Városháza Nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Még egy dolog, amiben Buda legyőzheti Pestet

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése március 23-án (Péntek) órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

péntek, november 27. Vezetői összefoglaló

Pénzügyi beszámoló 2010.

Vezetői összefoglaló február 14.

Évindító beszélgetés dr. Kiss Edit polgármesterrel EREDMÉNYEK, FELADATOK ÉS TERVEK A KÖZIGAZGATÁS ÁTALAKÍTÁSÁNAK IDÕSZAKÁBAN

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR július 26.

Japán és Kazahsztán is jön Budapestre, íme, a vb-mezőny!

Vezetői összefoglaló november 30.

3/2. Gyepükaján, Rákóczi u. 25. sz. alatti lakóház megvásárlásáról állásfoglalás

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

Vezetői összefoglaló október 27.

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

Vezetői összefoglaló február 13.

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/ Webes megjelenések

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

Még van pénz a Jeremie Kockázati Tőkealapokban 60% közelében a Start Zrt. Jeremie Kockázati Tőkeindexe

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Beszámoló értékelés július július

szerda, július 2. Vezetői összefoglaló

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

Vezetői összefoglaló április 3.

Készítette: Szegedi-Vargha Emese 2014/ félév

Jegyzőkönyv. Készült Csemő Község Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 31-én 14 órától megtartott rendkívüli üléséről.

Vezetői összefoglaló június 21.

Telenor Tedd Oda Nap szervezési dokumentáció

GAZDASÁGTERVEZÉSI FŐOSZTÁLY

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon szeptember 07. hétfő, 18:44

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

* * * Fax: (36 1) Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

Nemzetpolitikai összefoglaló hét

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

J e g y z ő k ö n y v

Vezetői összefoglaló október 17.

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

MÁV-Start: megállapodás a kocsivizsgálók szolgálat-átadási normaidejéről (8. oldal) Meghívó Majálisra!

Vezetői összefoglaló március 21.

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

tenyekeservek.qxd :20 Page 1 A HAZUGSÁG ÁRA TÉNYEK ÉS ÉRVEK A GYURCSÁNY-CSOMAGRÓL

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 19-én megtartott üléséről

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

szerda, június 11. Vezetői összefoglaló

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /2. Jegyzőkönyv

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Átírás:

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: http://www.nyugatijelen.com XIX. évfolyam, 4745. szám 12 oldal Szerda 2007. július 11. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani Megugrott a búza ára KILIN SÁNDOR Kampány Néhány nappal ezelõtt új egészségügyi országos kampány indult Egyesüljetek a rákbetegség ellen címmel. A másfél évig tartó akciót a Rákbetegek Egyesületeinek Szövetsége indította ilyen is van, s célja, hogy tudatosítsa a társadalom legszélesebb rétegeiben korunk eme egyre terjedõbb betegségének veszélyeit, az ország vezetõ rétege és politikusai számára pedig azt, hogy végre elérkezett az ideje e tekintetben is egy távlati, országos stratégia kidolgozásának. Hiszen hivatalos adatok szerint a rákbetegek száma Romániában már eléri vagy meghaladja a 400 000-ret, a rákbetegek egyesületei szerint azonban a valós szám ennek legalább a duplája, ami azt jelenti, hogy, tudjuk vagy nem tudjuk, közvetlenül vagy közvetve szinte minden család érintett e betegségben. Amelyre ennek ellenére nem figyelnek eléggé oda, pedig a szív- és érrendszeri megbetegedések után nálunk is, Európában is jelenleg ez az elsõ elhalálozási ok. Évente Európában 1,7 millióan halnak meg rákban. Ennek ellenére olyannyira mellékes téma ez beteg egészségügyünkben, hogy májusban a rákbetegek már kénytelenek voltak utcára menni, hogy jogaikat követeljék. Az eredmény minimális volt: ígéret arra, hogy a következõ költségvetés-kiegészítéskor 15 százalékkal emelik a rákbetegek számára jutó összeget, a rákbeteg egyesületek szövetségeinek képviselõit pedig megfigyelõi minõségben meghívták az Országos Rákbizottság üléseire. Igaz, a napokban történt még valami: az Egészségügyi Minisztérium partnerséget kötött hivatalosan a rákbetegek egyesületeivel, ami remélhetõleg nem marad egyszerû kirakatakciónál. Mint ahogy az Egyesüljetek a rákbetegség elleni országos kampány sem, mint megannyi egyéb kampány, gondoljunk csak a korrupcióellenesekre, környezetvédelmiekre vagy cigarettázás-csökkentõkre, hisz köztudott, hogy üres szavakból van a legtöbb ebben az országban. Igaz, e kampány nem román ötlet: a Cancer Untited-et tavaly október 19-én indította 40 EU-honatya, bejárja mind a huszonhét tagországot, hogy az európai közösség fórumai végre dolgozzanak ki egy egységes, minden országra kötelezõ rákellenes stratégiát, amelyre 1 000 000 aláírást szeretnének összegyûjteni. Pisztollyal lerendezett autós balhé Fehér Szászsebes közismerten nehézkes gépkocsiforgalmában hirtelen elõrántott pisztolyával fenyegetett meg a Lucian Blaga és Sava Hentia utcák keresztezõdésénél egy Vrancea megyei sofõrt a közlekedéssel elégedetlen fiatal. A megrémült gépkocsivezetõ a 112-es hívószámon jelentette sérelmét, a rendõrségnek pedig sikerült kiszûrnie a Temes Befejezéséhez közeledik az aratás, megyei viszonylatban tegnap estig a kenyérgabona 85 százalékát betakarították. Az egyre inkább véglegesnek mondható eredmények valamivel jobbak, mint a szakemberek prognózisa. A hektárhozam az elõre jelzett 2700 kiló jelzett gépkocsit, melyben egy 5 töltetû ROHN márkájú pisztolyt találtak. Az ellenõrzés során Gabriel V. 21 éves szászsebesi lakos beismerte, hogy pisztollyal fenyegetõzött, mely egyébként Simion V. 20 éves szintén szászsebesi polgár tulajdona. Jelenleg az engedély nélküli fegyvertartás ügyében folyik a kivizsgálás. T. I. helyett 2800-ra kerekedett. Vannak térségek fõleg az ezer hektárokon dolgozó mezõgazdasági vállalatok, ahol nem ritka a 4000 kilós hozam sem. De a kisgazdáknak meg kell elégedniük az1800-2000 kilós terméseredménnyel. Szakértõi vélemény szerint a legnehezebb feladatok közé a várárkok megõrzése és az áthaladó közlekedés biztosítása lesz Európai PARA- DICSOM 12. oldal Temesvár Sok-sok huzavona után végre elkezdõdhet a temesvári Várbástya néven ismert történelmi épületcsoport felújítása, a hozzá tartozó udvar, A megyét nem tartják katasztrófasújtottnak Kutakat fúratna a sürgõsségi felügyelõség Marcel Lucaciu ezredes, az Arad Megyei Vasile Goldiº Sürgõsségi Felügyelõség parancsnoka a várárok és a négy forgalmi sáv korszerûsítése. A munkálat elvégzését német cég Arad Bár a kormány adatbázisában annak tartják, a megyei sürgõsségi felügyelõség vezetõi szerint Arad megye még nem tekinthetõ katasztrófasújtott területnek. Marcel Lucaciu parancsnok szerint a szükséges vízkészlet megteremtéséhez 14 új kútra lenne szükségük, intézményük ezért már fel is vetette ezt a problémát a kormánynak. Egy kút kifúrása mintegy 20 ezer euróba kerül, reméljük, hogy megkapjuk a szükségeseket a kormánytól mondta a parancsnok. Örvendetes mármint a termelõk számára, hogy meredeken megindult a gabona árának a növekedése. A búzát ezelõtt egy héttel 42-44 banival fizették, e hét elején azonban a más megyékbõl jött felvásárlók az 55 banit is megadták kilójáért. (S.) Német cég újítja fel a Várbástyát nyerte el, mely gazdag tapasztalattal rendelkezik a történelmi mûemlékek helyreállítása terén. És talán az is hozzájárult a döntéshez, hogy német szakemberek közremûködtek az átrendezési terv kidolgozásában, és anyagiakkal is hozzájárulnak a megvalósításához. Újságírói kérdésre válaszolva Constantin Ostaficiuc óvatosságból nem volt hajlandó megnevezni a nyertes céget. A pályázati szerzõdés minden részletét a kivitelezõ nevét is beleértve azután hozzák nyilvánosságra, miután a mûvelõdésügyi miniszter aláírásával hitelesítette az okmányt. Az viszont már bizonyos, hogy az építõmunka még a tél beállta elõtt elkezdõdik. (SIPOS) Ami a szárazság idejére jellemzõ szabadtéri, felügyelet nélkül hagyott tarlótüzeket illeti, Lucaciu elmondta: az elkövetkezõkben a rendõrséggel és csendõrséggel tárgyalnak a jelenség megelõzésérõl és számának csökkentésérõl. A parancsnok szerint a kormány naponta kéri tõlük a jelentéseket a tarlótüzekrõl, ezért a következõkben a tûzvédelmi elõírások betartását ellenõrzik a földmûveléssel megbízott személyeknél, mezõgazdasági társaságoknál. SÓLYA R. EMÍLIA

2 Szerda, 2007. július 11. Napzárta Narancssárga kód Narancssárga jelzésû figyelmeztetéseket kapott a Keleti- Kárpátok és a Kárpát-kanyar közelében fekvõ nyolc megye prefektusi hivatala. A figyelmeztetés szerint a mai és holnapi esõzések következtében áradások várhatók. A tegnapi narancssárga jelzésû figyelmeztetés kiegészíti a hétfõn, az ország minden prefektusi hivatalának elküldött sárga jelzésû figyelmeztetést, és csak a következõ megyéket érinti: Hargita, Kovászna, Prahova, Buzãu, Vrancea, Bákó, Neamþ és Suceava. A figyelmeztetés szerint az említett megyékben a ma estétõl holnap reggelig lehulló csapadék mennyisége elérheti a 60 litert négyzetméterenként. Az ezt megelõzõ hétfõi figyelmeztetésben az állt, hogy keddtõl csütörtökig országszerte szélviharok, felhõszakadások és jégesõk várhatók. Ma felszólítják Bãsescut Ma 10 órakor a Cotroceni palotában a Konzervatív Párt a nyugdíjasok képviselõivel együtt felhívást nyújt be Bãsescu elnöknek, amelyben azt kéri: ne használja fel a nyugdíjemelés kérdését arra, hogy újabb feszültségeket keltsenek a társadalomban. Ezt tegnap Bogdan Ciucã KP-képviselõ jelentette be. A politikus hangsúlyozta: ha Bãsescu nem akarja kihirdetni a törvényt, a törvénytervezet visszajut a parlamenthez. A parlamentnek nem kell feltétlenül módosításokat eszközölnie a törvénytervezeten, visszaküldheti azt az elnöknek, aki ezúttal köteles lesz jóváhagyni. A KP szerint, ha a parlament kénytelen lesz újraelemezni a törvénytervezetet, hosszabb idõ eltelik, amíg gyakorlatba lehet majd ültetni a törvényt, a nyugdíjasoknak azonban nincs idejük várni. A szemetelés ellen Tãriceanu miniszterelnök tegnapi, Szatmár megyei látogatása során felszólította a környezetvédelmi és helyi hatóságokat, a civil szférát, a rendõrséget és a csendõrséget, hogy hatékonyabban vegyenek részt a közutak mentén és a településeken található hulladékok felszámolásában. A kormányfõ arra figyelmeztette a szemetelõ állampolgárokat és az illetékes személyeket, hogy borsos bírságokat rónak ki majd rájuk. A kormányfõ az elmúlt hét végén felháborodottan vette tudomásul, hogy a fõváros közelében fekvõ Glina településen az út mentén végig el voltak szórva a hulladékok. Tãriceanu akkor a felelõs személyek azonnali megbüntetését követelte. Ezt követõen Cristian David belügyminiszter öt rendõrre és csendõrre rótt ki szankciót. Szerkeszti KILIN SÁNDOR Arad Az utóbbi idõben sok szó esett a 411/2004-es, a kötelezõ magánnyugdíjakra vonatkozó törvényrõl, amely 2008. január elsején lép életbe. A Nyugati Jelen is többször foglalkozott már az új jogszabállyal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal. Az érintett személyekkel a 18-35 év közötti fiatal alkalmazottakkal folytatott beszélgetésekbõl azonban nem nehéz leszûrni, hogy éppen õk azok, akiknek az információi még mindig igen hézagosak. A 35-45 év közöttiekrõl is ugyanez mondható. Számukra ugyan nem kötelezõ a magánnyugdíj, de a szakemberek szerint érdemes szerzõdést kötni egy magasabb nyugdíj reményében. A biztosítótársaságok most azért küzdenek igen keményen, hogy megszerezzék az akkreditálást a magánnyugdíjalapok kezelésére, mert egyelõre csak az ING és az Allianz Þiriac kapta meg a hivatalos felhatalmazást. Pedig a toborzó akció augusztus Akadályba ütközik a Rózsa Nap várbeli megrendezése Nagyenyed/Fehér Elhamarkodottnak bizonyult Josan polgármester Csombordon a Rózsa Nap alkalmával tett bejelentése, miszerint jövõtõl az esemény helyszínét a nagyenyedi vár udvarára helyezik át. A várban rendezendõ rózsakiállítás körüli gubancra Kováts Krisztián alpolgármester hívta fel a figyelmet. Az enyedi református egyházközség presbitériumának tavalyelõtt õsszel hozott határozata értelmében a vár területén, mely az egyházközség tulajdonát képezi, kizárólag egyházi jellegû rendezvényeknek adnak helyet. Ezért a Rózsa Napot sem rendezhet- jük a várudvaron nyilatkozta az alpolgármester, aki azonnal két másik lehetõséget is felvetett. Egyik helyszínként a sétatér évszázados fákkal árnyékolt sétányait javasolta, a másik a piac, illetve a Iuliu Maniu utca lehetne, a csütörtöki kirakodóvásár vagy a már hagyománnyá váló sör- és borfesztivál megszokott helyszíne, ahol sátrak biztosítanák a virágoknak az árnyékot. A piactér központi fekvésû, sok ember útjába esik. A sétatérre ki kell menni, viszont akár egész napos, kellemes kikapcsolódást nyújtva, átvehetné a csombordi Kemény-udvar helyét. TAKÁCS ILDIKÓ Közélet Kötelezõ magánnyugdíjak Közeledik augusztus, erõsödnek a viták elsején kezdõdik és november 30-ig, azaz négy hónapig tart az eddigi tervek szerint. Ugyanis az egyik nagy, már akkreditált biztosítótársaságtól kiszivárgott, hivatalosan meg nem erõsített, ennek ellenére igen valószínûnek tûnõ hír szerint az akció megkezdését elhalasztják. Az errõl szóló belsõ körlevelet már megkapták. A kérdésben legilletékesebb, legfelsõbb döntéshozatali szervek idõközben rájöttek, hogy a beindítást rosszul idõzítették, elsiették. Megfeledkeztek arról az apróságról (a közegészségügyi minisztériumhoz hasonlóan!), hogy augusztus a tömeges szabadságolások idõszaka, a cégek jelentõs része bezárja kapuit, pihenni küldi alkalmazottait, fiatalokat, idõsebbeket egyaránt. Keresd a potenciális klienseket, ha van kit Ráadásul az akkreditálási procedúra is roppant nehézkesen halad, pedig a legfelsõbb fórumok célja éppen az, hogy ne csak két-három AZ RMDSZ SZÁMÁRA IS EL- FOGADHATÓ döntés született tegnap az egyéni választókörzetes rendszerre vonatkozó törvénytervezet kapcsán, ám továbbra is lassú ütemben zajlik az elfogadás folyamata fogalmazott Markó Béla szövetségi elnök tegnap, bukaresti sajtóértekezletén. A bizottságban körvonalazódott, hogy milyen rendszert támogat a többség. Nem tisztán egyéni körzetes választásról lenne szó: ezt egy kompenzációs rendszer egészítené ki, amely által a megmaradt szavazatok bekerülnének egy kosárba, ahonnan újraosztanák azokat. Ezáltal elvben biztosítani lehetne az arányos képviseletet, vagy legalábbis közelíteni lehetne hozzá. Az egyéni választókörzetes rendszerrel mi, magyarok csak néhány helyen tudnánk képviselõt vagy szenátort bejuttatni a parlamentbe, ezért számunkra tulajdonképpen politikai létkérdés, hogy marad-e a mostani rendszer, vagy ki lehet alakítani egy kiegyensúlyozó kompenzálást mondta Markó. Rámutatott arra, hogy a kezdeményezést az RMDSZ támogatásával fogadták el, egyébként semmiféle változat nem kapta volna meg a szükséges többségi szavazatot. Ebbõl is látható az, hogy mi nem mindenáron fordulunk szembe újító elképzelésekkel, hanem felmérjük, mi a társadalom, a magyarok érdeke. Amennyiben úgy látjuk, hogy egy döntésben tükrözõdik a magyar közösség érdeke, akkor támogatjuk azt tette hozzá. Az európai parlamenti választások idõpontja kapcsán elmondta: az RMDSZ októberben rendezné meg az EP-választást, de elfogadja a többi párt elképzelését, azaz hogy novemberben kerítsenek erre sort. NEM JELENT VÁLASZT Markó Béla javaslatára Tõkés László kampányfõnökének, Szilágyi Zsoltnak július 9-én elhangzott javaslata, társaság kezében összpontosuljon a magánnyugdíjalapok kezelése. Legyenek többen, hogy egészséges konkurencia alakulhasson ki ezeknek az alapoknak minél hatékonyabb kezelésében, éppen a folyószámla-tulajdonosok érdekében. A határidõk közeledtével e körül is egyre nagyobb hullámokban csapnak fel a viták. Sokak, fõként a szakszervezetek szerint a kezdeti alig 2 százalékos hozzájárulásnak (amelyet az állami nyugdíjalapba befolyó 9,5 százalékos társadalombiztosítási hozzájárulásból vonnak le) igen alacsony a hozadéka, ami negatívan befolyásolhatja a magánnyugdíjak összegének alakulását. Mint minden új dologgal kapcsolatban, itt is felütötte a fejét a bizalmatlanság, vannak kérdõjelek, fenntartások. És még jó ideig lesznek is. A kérdések tisztázásának pedig nem használ a késedelmesség, bizonytalanság. (BALÁZS) Öt új konzultatív tanács Temesvár Vontatottan alakultak ki a konzultatív tanácsok a Bega-parti városban, voltak negyedek, amelyek éves késéssel csatlakoztak a mozgalomhoz. Az idegenkedés annak volt tulajdonítható, hogy a lakosság nem bízott a jogkör nélküli civilszervezetek hatékonyságában. Mint a nevük is sejteti, legfeljebb javaslatokat tehetnek, de erre eddig is volt elegendõ fórum, vagy temesváriasan fogalmazva, sóhivatal. Az idõ múlásával azonban egyre inkább szóhoz jutottak az önkéntes tanácsosok, és a lakosságtól begyûjtött javaslatokat járdák, úttestek javí- Nem kérek cukorkát apró helyett! Elõre rettegek, mikor betérek valamilyen közértbe, nonstop élelmiszerboltba és vásárolni akarok. És nemcsak azért, mert a kiszolgálók a legtöbbször szinte ráugranak az emberre a mit tetszik? kérdéssel, hanem mert attól félek: újra nem lesz aprójuk. És az utóbbi idõben szinte naponta volt olyan alkalom, amikor néhány 10 banis helyett az eladónõ egy-két cukorkát nyomott a markomba. Korábban még megkérdezték, baj-e, hogy csak ezt tud adni? Késõbb már automatikusan jött a cukor. Máshol lehet válogatni miniatûr neszkávé (ami egy adaghoz sem elég), kristálycukor-tasak, rágó és cukorka között. De ha nekem egyik sem kell? A gond, hogy ez már annyira beleivódott a boltok politikájába, hogy a visszajáró cukrok, rágók már a kasszagép mellett sorakoznak. Így legalább túl tudnak rajtuk adni, senki nem mondhatja, hogy a miszerint a közös EP-listáról szóló Markó Tõkés csúcs elõtt az RMDSZ kampánystábja és a hat ellenzéki szervezet elõkészítõ háttértalálkozót kellene szervezzen nyilatkozta Szepessy László, a szövetségi elnök kabinetfõnöke. Szepessy szerint amit Szilágyi Zsolt javasol, egészen másról szól. Elõször az elnököknek kellene találkozniuk fûzte hozzá, utána lehet szó a szervezetek képviselõinek bármilyen más típusú összejövetelérõl. A találkozó kapcsán Szepessy kifejtette: Markó Béla maga is azt szeretné, ha Tõkéssel tervezett találkozója érdemi és nem pusztán médiaesemény lenne. Szepessy László azt követõen reagált Tõkés kampányfõnökének nyilatkozatára, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök július 7-én barátságos hangnemben írt levélben a közös EP-képviseletrõl való egyeztetõ megbeszélésre hívta Tõkést, melyben konkrét idõpontokat és helyszíneket jelölt meg. A MINISZ- TERELNÖK TEGNAP KIJELEN- TETTE: Mugur Isãrescu, a Román Nemzeti Bank kormányzója azt üzente neki, hogy a nyugdíjak emelése nem növeli az inflációt. Ez a veszély a bérek növelése következtében léphet pénztáros nem adott vissza a vevõnek. Csakhogy nem mindenki fogyasztja ezeket a pótlékokat, és igenis sokan várják az aprópénzt. A kasszásokat is meg lehet érteni, hisz úgy néz ki: országos probléma az aprópénz hiánya. De ez a vevõ hibája? Ilyenkor mindig arra gondolok: ha vásárláskor nekem van pár banival kevesebb, nem szolgálnak ki, szóba se állnak velem. Mi lenne, ha ilyenkor én is elõvennék pár cukorkát, rágót és megkérném a kasszást, hogy válogasson? És mi lenne, ha vernének elég aprót a pénzverdében, hogy mindenhova jusson belõle? Tudom: valószínûleg többe kerül a kis címletû érme, mint amit ráírnak de hát ez már megint legyen az állam gondja. SÓLYA R. EMÍLIA tása, gyermekjátszótér létesítése, a közlekedés szabályozása stb. jobbára meg is valósították. A sikeren felbuzdulva, az elmúlt héten napirendre tûzték a konzultatív tanácsok átszervezését. Az érintettek kérésére öt új testület létrehozása vált szükségessé, mert az eddigiek közül egyesek kiterjedt kerületeket képviseltek. Az új felosztás tervét hétfõn kifüggesztették a városháza hirdetõtáblájára, és július 16-ig mindennemû módosító javaslatot be lehet nyújtani a terv ésszerûsítése érdekében. A kifüggesztett tervezetben az eddigi 13 helyett 18 konzultatív tanács felségterületét határozták meg. Ezek: Belváros, Diáknegyed-Orvosi Egyetem, Tipografilor övezet, Sever Bocu tömbháznegyed, Krizsántelep (a tervrajzon Újgiroda néven szerepel), Kardostelep-Kuncztelep, Vöröscsárda, Nap negyed, Mártirok úti negyed, Sági úti negyed, Józsefváros-Dâmboviþa, Szabadfalu, Újkissoda- Steaua, Blaskovics, Rónác, Mehala, Váralja és Aradi úti negyed. Akinek jobb ötlete van, a 0256/204-886-os faxszámra is elküldheti. (S.) fel. Tãriceanu rámutatott: figyelmesen monitorizálni fogja a bérek növekedését az állami intézményekben, és felkérte a Szatmárnémetiben szervezett találkozón részt vevõ kis- és középvállalatok képviselõit, ügyeljenek a bérek emelésére a magánszférában, hogy az inflációnövekedés elhárítható legyen. TÖRVÉNYTELENÜL HALLGATTA LE a Román Hírszerzõ Szolgálat Dinu Patriciu telefonbeszélgetéseit döntött a Bukaresti Törvényszék. A hírszerzés emiatt köteles 50 000 RON kártérítést fizetni az üzletembernek. Dinu Patriciu a Rompetrol-csoport elnöke; jelenleg több feltételezett gazdasági bûncselekménnyel kapcsolatos eljárás van folyamatban ellene. ELNAPOLTA a Diszkriminációellenes Tanács Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ kihallgatását a miniszterelnök ügyvédjének kérésére, aki egy hét halasztást kért az ügyben. A kormányfõt a Romani Criss és Pro Európa Liga közösen benyújtott keresetét követõen citálta be a diszkrimációellenes szerv egy romákat sértõ beszéde miatt. Összeállította SZALONTAI SÁNDOR

Végleges érettségi eredmények Javítottak a csikysek Arad Tegnap tették közzé az idei elsõ, június júliusi érettségi vizsgaidõszak végleges, óvások utáni eredményeit. Arad megyében összesen 341 fellebbezést iktattak, a legtöbbet román nyelv és irodalomból. Volt, aki csak egy, de volt, aki három tantárgynál is próbálkozott. Bár sokan csak az átmenõ 5-ös jegyet célozták meg, nem kevesen voltak azok, akik az egyetemi felvételin való minél sikeresebb szereplés céljából emelés reményében fellebbeztek. Egyesek sikeresen, mások sikertelenül. Bár pillanatnyilag megyei összegzés nem áll rendelkezésünkre, egy biztos: a csikysek kettõvel növelték a sikeresen érettségizõik számát, azaz az idei és korábbi 94 végzõs közül 87-en szerepeltek sikerrel. Ráadásul az egyik, egyelõre elbukó csikys diáknak legalább az egyik tantárgyból sikerült átmenõ jegyet elérnie, így a második vizsgaidõszakban már csak egybõl kell javítania. És ha minden igaz, az óvások megoldása után is : az idei Arad megyei évfolyamelsõ a csikys Pocsai Ildikó 9,98-as átlaggal! A második idei vizsgaidõszakra július 16 20. között lehet beiratkozni naponta 9.30 14 óra között a Iuliu Maniu út 39 41. szám alatti Iuliu Maniu Iskolacsoport titkárságán (tel.: 253-968). Ezen azok a 2003 óta valamilyen próbá(ko)n sikertelenül kísérletezõk vehetnek részt az illetõ tantárgy(ak)ból természetesen a sikeres(ek) Temesvár Mint megírtuk, a Temesvár Társaságnak az a bizarr ötlete támadt, hogy a turistaszezonra visszaállítja a kisbíró intézményét a Bega-parti városban. Az érdekesnek tûnõ ötletet a polgármesteri hivatal illetékesei is azonnal felkarolták, és elkezdõdött a megfelelõ személy utáni kutatás. Mert nem akárkibõl lehet kisbíró. Idõsebb vidéki olvasóink bizonyára emlékeznek még rá, hogy jó kiállás, strapabírás, és fõleg érces hang, meg jó dikció kellett hozzá, hogy mindenki megértse a közhíré tett szöveget. A mostani kisbírónak de nevezhetnénk a város dobosának is teljes egészében meg kell felelnie a fenti követelményeknek, hisz egyik állandó szereplõje lesz a nyáresti szórakoztató mûsoroknak. Szeptemberben próbaüzem Pécskán Arad A kivitelezõ ezekben a napokban végzi az utolsó simításokat a pécskai gázhálózat gerincvezetékének munkálatain. Két hét alatt várhatóan mindennel végeznek, miközben természetesen dolgoznak a város határában hiteles igazolásával. Azok az idei tizenkettedikesek is beiratkozhatnak, akik sikeresen pótvizsgáznak augusztus 13 15. között; õk ezt egyetlen napon, augusztus 16-án tehetik meg; minden segítséget megkapnak iskolájuktól. A második vizsgaidõszakra az elsõhöz hasonló menetrend szerint augusztus 20 29. között kerül sor. KISS K. A harmadát sem fogadták el Fehér A megyében benyújtott 607 óvásból összesen 168-at fogadtak el, melyek között jegycsökkentések is akadnak szép számmal. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium 16 diákja óvta meg a kapott jegyét, ebbõl 5-öt fogadtak el, melyek eredményeként 3 diák megkapta az átmenõ 5-ösét, egy román nyelv és irodalom jegyet 5,80-ról 6,50-re, egy bibliaismereti jegyet pedig 8,90-rõl 9,80-ra emeltek. Ezzel a kollégium tanulóinak átmenési aránya 82,65%. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum diákjai közül 9-en kontesztáltak. Ebbõl 3-at fogadtak el. Két diák jegyét emelték 5-re, egy átment, de jegyével elégedetlen diák szintén jegyemelést kapott. TAKÁCS I. Görkorcsolyapálya Aradon Arad A polgármesteri hivatal a aradi, váraljai mûjégpályán hat rámpát szerelt fel a görkorcsolyázóknak és gördeszkázóknak. A pálya naponta nyitva tart 10 22 óra között. Belépti díj 3,6 lej másfél órára (kevesebbre is be lehet fizetni), egy görkorcsolya bérlési díja 4 lej. Kívánatos, hogy a belépõk a sportágnak megfelelõ védõfelszereléssel (sisak, térdvédõ stb.) legyenek ellátva. Találtak kisbírót! elhaladó fõvezetékre való rákapcsolódáson is. Antal Péter alpolgármester elmondása szerint július végén befejezik ezt a munkálatot is, és szeptemberben lesz a próbaüzem. Attól függõen, hogy ez milyen eredménnyel végzõdik, Krónika Frankofon parlamenti ülés és nyári iskola Nos, Petru Ilieºu, a Temesvár Társaság elnöke tegnap bejelentette, hogy sikerült megtalálni a kisbírói tisztség várományosát. A neve Ovidiu Mihãiþã ismerõsként cseng azok fülében, akik akár csak egyszer is részt vettek az Auãleu zenekar koncertjén vagy a Garázs Színház elõadásán. A kisbírójelölt ugyanis mindkét társulat oszlopos tagja. Erénye, hogy a dob hétéves kora óta kedvenc hangszere, és zenekarában is dobosként szerepel. Új megbízatásában augusztus 1-jén mutatkozik be, és attól kezdve minden este dobpergés kíséretében közhírré tesz a Bega-parti város legszenzációsabb híreit. (S.) fogja a szolgáltató eldönteni, mikortól lesz állandóan gáz a pécskai vezetékekben. Közben ezúton is kérik a lakosságot: aki szeretne rákapcsolódni a földgázra, mihamarabb tegye le kérvényét a polgármesteri hivatalnál. (IJ) Jean Montreuil és Aurel Ardelean, valamint a kitüntetés Rácz-fotó Arad Tegnap kora délután a Continental-Astoria Szálló Ioan Slavici szalonjában ünnepélyes hangulatú sajtóértekezleten számolt be dr. Aurel Ardelean, a Vasile Goldiº Nyugati Egyetem rektora két fontos eseményrõl. Az egyik a Gabon fõvárosában, Libreville-ben megrendezett frankofon parlamenti ülés, a másik a jelenleg Aradon zajló frankofon nyári iskola. A 33. alkalommal megrendezett frankofon parlamenti ülés 58 ország magas rangú képviselõit állam- és kormányfõket, minisztereket és természetesen honatyákat, összesen 600-at ültette egymás mellé, az idei tanácskozás fõ témája a kulturális hagyaték értékelése, megõrzése volt. Aurel Ardelean három értekezése is fõként ezt a témakört érintette, de az afrikai kontinensen oly idõszerû AIDS-problémát is érintette. Az aradi magánegyetem rektora ez alkalommal megkapta a La Pleiade rend tiszti kitüntetését, az ezzel járó oklevéllel és kitûzõs kereszttel a frankofónia területén végzett munkásságáért és a kulturális párbeszéd érdekében kifejtett tevékenységéért. Josánné Hornok Rozália (1921 2007) Július 9-én hunyt el a temesvári magyar színház alapító társulatának tagja, Josán Emilné Hornok Rozália. Az 1950-es évek elején õ volt a lelke annak a fõleg a fiatalokból verbuválódott színjátszó csoportnak, amelynek népszerûségére és sikereire alapozva alakult meg 1953-ban a temesvári Magyar Színház a Román Állami Színház tagozataként, majd 1957-tõl önálló Állami Magyar Színházként mûködik. A kezdet nehézségeit társaival együtt példamutatóan vállalta, Istentõl kapott tehetségével színésznõként szolgálta a színjátszás nemes ügyét kõszínházi elõadásokon, üzemi termekben és vidéki kultúrházakban. Amikor a mûkedvelõket fokozatosan diplomás színészek váltották fel a temesvári magyar színpadon, Hornok Rozália megmaradt Thália szolgálatában, az ügyelõ, majd a súgó felelõsségteljes munkáját vállalva az 1970-es évek végéig, nyugdíjazásáig. Elismeréssel és hálával emlékezünk úttörõ tevékenységére, a magyar nyelvû színházi kultúráért végzett, alázattal és emberséggel vállalt munkájára. Kísérje lelkét Isten áldása, nyugodjék békében! Csiky Gergely Állami Magyar Színház Szerda, 2007. július 11. 3 A Goldiº Egyetem rendezésében a napokban zajló, immár hagyományos aradi frankofon nyári iskolát az utóbbi években fõként az orvostudomány témakörében szervezik, ezért nem véletlen, hogy a biotechnológiában jelentõs eredményeket felmutató Jean Montreuil, a franciaországi Lille-i Egyetem professzora az idei találkozó fõ védnöke. Ez alkalommal több évre szóló tudományos kutatói és egyetemi együttmûködési egyezményt is aláír a két egyetem vezetõsége. (KISS) Gordon Brownt, az új brit miniszterelnököt próbálja nevetségessé tenni a washingtoni napilap. Az új kormányfõ Tony Blair terrorizmus elleni háborújának utolsó darabjait is el kívánja söpörni. El lehet tehát felejteni, hogy a radikális muszlimokat radikális muszlimoknak hívják majd, az iszlamista gyilkosokat pedig iszlamista gyilkosoknak. Ez mind a múlté Brown utasítására írja a lap. De mitévõk legyenek így a brit kormányhivatalok, ha muszlim terroristák az iszlám nevében követnek el gyilkosságot? A megoldás szarkasztikusan egyszerû: nempresbiteriánus terrorizmusról kell majd beszélni, így az új miniszterelnök is elégedett lesz. A független portugál napilap közölte az Országos Statisztikai Intézet legutóbbi felméréseit az ország népesedési adatairól. Ennek egyik figyelmeztetõ eredménye: húsz év óta elõször fordul elõ, hogy már kétszer annyi idõs állampolgár van, mint fiatal, ráadásul a nõk késõbb szülnek és kevesebb gyermeket. A népszaporulatot egyedül a bevándorlás tartja fenn, és az idõsek létszáma a következõ húsz évben tovább gyarapodik: 1987-ben száz lakosból még csak 19 volt öreg, tavaly már 26-ra nõtt ez az arány. A független mexikói napilap szerint a hatóságok nem akartak hinni a szemüknek, amikor a dél-mexikói Chiapas államban egy közúti rutinellenõrzés során egyetlen teherautóban 226, éhségtõl és szomjúságtól elgyötört illegális bevándorlót találtak. A mexikói hatóságok teherautóban még nem találtak ennyi embert egyszerre. A napilap szerint az emberkereskedelem már a kábítószer-kereskedelemmel vetélkedõ hasznot hajt, és az útvonal szinte teljesen megegyezik a Latin- Amerika és az Egyesült Államok közötti kábítószer-csempészetével. A New York-i napilap autós oldala jól érzékelteti a különbséget az amerikai és az európai piac között. A Mazda CX 9-es, úgynevezett crossover kombija megjelenése kapcsán látható, hogy az emelkedõ üzemanyagárak ellenére a nálunk SUV jelzõvel illetett batárok még mindig népszerûek a tengerentúlon. A 36 ezer dolláros Mazda olyan modellekkel versenyez, mint az Európában szinte teljesen ismeretlen Ford Edge, Honda Pilot, illetve Toyota Highlander. A lap meglehetõsen pozitív véleménnyel van a hétszemélyes autóról, amely véleményük szerint jelenleg a kategória legjobbja. Legalábbis addig, amíg a Toyota vissza nem vág majd õsszel a 2008-as Highlander modellel. (A MAGYAR NEMZET összeállítása nyomán)

4 Szerda, 2007. július 11. Üzlet Pénz Befektetés q Az Eximbank azt javasolja az exportõröknek, hogy inkább a fejlõdõ piacokon keressenek helyet árucikkeiknek, ahol nagyobb haszonnal lehet kereskedni. q A Világbank elemzése szerint Európában a romániai munkavállalók fizetik a legnagyobb adókat. q Szeptember 1-jéig véglegesítik a Daewoo második privatizációját. q A román állampolgárok idén várhatóan körülbelül egymilliárd eurót költenek külföldi nyaralásra. A legtöbben Görögországba, Bulgáriába és Törökországba utaznak. q A Romgaz és az E.On szeretne aktív részt vállalni a hazai energiatermelésben. A németek a Turceni, Rovinari hõerõmûveket vennék meg, de részt vennének az atomerõmû 3-as és 4-es blokkjának a megépítésében is. q A külföldi befektetõk idén 40 százalékkal több pénzt fektetnek a Bukaresti Értéktõzsde (BVB) papírjaiba, mint tavaly. q Pénzügyi szakemberek szerint deflációt okozhat a lej júniusban tapasztalt erõsödése az euróhoz képest. Ennek kivédésére elképzelhetõ, hogy a jegybank közbelép a valutapiacon. q Az elektromos energia ára 1,77 százalékkal drágult a piacon, de ez egyelõre nem érinti a lakossági árakat. q A Renault-Dacia piacra dobta legújabb modelljét, a Logan MCV-t. Ebbõl a Preference és Laureate verziók egy erõsebb, 85 lóerõs dízelmotorral is rendelhetõk, egy ilyen Logan azonban már 10 850-12 050 euróba kerül, forgalmi adóval együtt. q Árutõzsdei versenytárgyalásokat rendezne az elkövetkezõkben Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõ a kórházi gyógyszerellátásról. Döntését a kabinet vezetõje azzal indokolta, hogy ezáltal átláthatóbbá válnának a kórházi gyógyszerellátásért cégek közt folyó versenytárgyalások. q Tizenöt év óta a legalacsonyabb szintre, 4,1 százalékra mérséklõdött a munkanélküliség májusban az áprilisi 4,5 százalékról és a tavaly májusi 5,4 százalékról, közölte a munkaügyi hivatal. q A BestJobs felmérése szerint a hazai munkaerõ 14 százaléka otthon dolgozik. A megszokott szakmák mellett, mint a programozó, fordító, könyvelõ stb. most már például a projektmenedzserek számára is hirdetnek otthoni munkahelyet. q Miután elkészültek a beruházás végleges technikai kivitelezési tervei, hivatalossá vált, hogy az észak-erdélyi autópálya az eredeti tervekhez képest legalább kétszer többe kerül. A Brassó Bors 415 kilométer hosszúságú út eredeti költségeit 2,2 milliárd euróra becsülték. Az oldalt IRHÁZI JÁNOS szerkesztette Gazdagság Posta-liberalizáció Az Európai Parlament szakbizottsága az Európai Bizottság által javasolt 2009. január 1-jei határnap helyett két évvel késõbbi idõpontig, 2010. december 31-ig számolná fel a meglévõ állami monopóliumokat a postai szolgáltatások területén. Az új tagállamok további két év türelmi idõt kapnának a piacnyitásra. A plenáris ülés ma szavaz a jogszabályról, amely Európa-szerte 5,2 millió postai dolgozót érint. Az új kommunikációs eszközök megjelenésének köszönhetõen jelentõsen átalakult a postai szolgáltatások piaca Európában. Az Európai A Pénzügyminisztérium már megkezdte az elõkészületeket, hogy január 1-jétõl bárki számítógéprõl ellenõrizhesse, mennyi adóhátraléka van az állammal szemben. A speciális oldal az ANAF honlapján lesz, és mind magánszemélyek, mind cégek, magánvállalkozások számára nyújt majd felvilágosítást, hány lejjel tartoznak még. Megkezdõdött a kárpótlás A villamosenergia-ipar nem tûnik rázós üzletnek A Bukaresti Értéktõzsdén Varujan Vosganian pénzügyminiszter jelenlétében megkezdõdött azon személyek kárpótlása, akiknek a kommunizmus ideje alatt elkobzott ingatlanait, földjeit nem tudták természetben visszaszolgáltatni. Mint ismeretes, ezen személyek részvényeket kapnak, miután több állami vagy részben állami tulajdonban lévõ vállalat átad a Tulajdon Alapnak (Fondul Proprietatea) egy részvénycsomagot. A hétfõi kereskedési napon a Bukaresti Értéktõzsdére Bizottság adatai szerint erõsen csökkent a magánszemélyek által küldött hagyományos levelek száma, így ma már a levelek 85 százaléka hivatalos, illetve üzleti küldemény. A postai szolgáltatások ugyanakkor még most is az EU GDP-jének 1 százalékát adják. Az európai postai szolgáltatók 5,2 millió embert foglalkoztatnak, évi 88 milliárd eurós forgalmat bonyolítanak, és évente mintegy 135 millió küldeményt kezelnek. A szöveg szerint az egyetemes szolgáltatás minden munkanap egy postaládaürítést és egy kézbesítést Néhány év múlva más színû postaládák is lehetnek (BVB) húsz olyan személyt hívtak meg, akik a villamos energia kizárólagos romániai szállítója, a Transelectrica papírjait választották. A Transelectrica egyébként ötszázalékos részvénycsomagot adott le kárpótlásra. A részvényeket jelentõ kárpótlási jegyeket a tulajdonosok hat hónap után értékesíthetik, ha akarják, a tõzsdén. Ha nem, várhatnak, amíg emelkedik az értékük. A Bloombiz úgy tudja, a kárpótlásra jogosult személyek közül körülbelül hatszázan választották a Transelectricát. jelent minden egyes természetes vagy jogi személy otthonába, illetve székhelyére vagy telephelyére, távoli vagy gyéren lakott területeken is. Amennyiben a piaci szereplõk nem lennének képesek üzleti alapon biztosítani az egyetemes szolgáltatásokat, a tagállamok (a szolgáltatók által és/vagy a szolgáltatási díjakból finanszírozott) kompenzációs alapokat állíthatnának fel a költségek fedezésére, vagy az állam közvetlenül kompenzálhatná a szolgáltatókat. Az alkalmazandó finanszírozási mechanizmusokról a tagállamok maguk dönthetnének. Adósságellenõrzés otthonról A tervek szerint magánszemélyek a személyi szám (CNP beütésével) és az elektronikus aláírással kaphatnak felvilágosítást pénzügyi helyzetükrõl, és az ANAF szerint a rendszer biztonságos, illetéktelenek nem szerezhetnek tudomást ezekrõl az adatokról. Ha a rendszer sikerrel rajtol, várhatóan még 2008 elsõ felében a cégek is online kérdezhetik le tartozásaikat. Logisztika a mostoha gyermek Az OTP személyi kölcsön akciója Augusztus 31-ig az OTP Bank Románia jelzálog alapú személyi kölcsön akciót hirdet. Az akció ideje alatt a jelzálog alapú személyi kölcsönt maximálisan 30 éves futamidõvel kínálja a bank. A svájci frank alapú hitel éves kamata ebben az idõszakban mindössze 5,7%, de a kölcsönfajta elérhetõ lejben és euróban is. Az OTP Bank Románia nem számol fel kezelési költséget, a folyószámlanyitás is ingyenes. Az akció elõnyeiben részesülnek az akciós idõszak alatt szerzõdött új jelzálog alapú személyi hitelek, valamint más hitelek refinanszírozására igényelt hitelek. A hitel fedezete az ügyfél vagy egy harmadik fél tulajdonában lévõ ingatlan vagy az OTP Bank Románia által korábban nyújtott hitellel terhelt ingatlan. Azoknak az ügyfeleknek, akiknek életkora a hitel lejáratakor 65-70 év között lesz, életbiztosítást kell kötniük. A biztosítási kötvényt a hitel futamidejére az OTP Bank javára kell az érintett ügyfélnek engedményeznie. További információk érhetõk el az OTP Bank Románia termékeirõl és szolgáltatásairól, valamint a hálózat fiókjairól a bank honlapján, a www.otpbank.ro címen vagy a 0800 88 22 88 ingyenes telefonszámon, illetve a Vodafone és az Orange mobilszolgáltatók rendszerében a normál díjszabású OTPBANK (*6872265) számon (hétfõtõl péntekig, 8.30 és 17.30 óra között). Számolgatják a szemeket A mezõgazdasági minisztérium adatai szerint június végéig az õsszel bevetett 2,8 millió hektárból mintegy 1,7 millió hektár károsult az aszály következtében. A búzaés rozsültetvények 61,4 százalékban károsultak, míg az árpa- és sörárpa-ültetvények 60,2 százalékban. A kormány ugyanakkor fellép a pékipari adócsalás ellen. A hírek.ro. által idézett miniszterelnök kijelentette, ellenõrzéseket fognak végezni azon pékségeknél, amelyek nem fizetnek hozzáadottérték-adót, és nem számlázzák az eladott termékeket, de állandó jelleggel kérik a támogatásokat az államtól. A kormányfõ azokra Önbefûtés Nem véletlenül jegyezte meg az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, hogy a román gazdaságot a túlfûtés veszélye fenyegeti, hisz az év elsõ felében 6,5 százalékkal nõtt a GDP, amit maga Varujan Vosganian pénzügyminiszter jelzett becslésként egy tévémûsorban. A hazai össztermék az elsõ negyedévben 68,49 milliárd lej, 6,0 százalékkal volt nagyobb a tavalyi elsõ negyedévinél, adta hírül a Transindex. A tavalyi elsõ negyedben 6,9 százalékkal, az utolsó negyedévben 7,6 százalékkal, tavaly egész évben 7,7 százalékkal volt nagyobb a GDP az egy évvel korábbinál. A mostani lassulás a lakossági fogyasztás némileg szerényebb növekedésének tudható be. Idénre a hivatalos kormányzati várakozás 6,5 százalék, de májusban a pénzügyminiszter valószínûbbnek tartott 7 százalékos GDPtöbbletet, és jövõre 12 százalékos GDP-növekedést jósol. A gazdasági növekedést fõleg a rohamosan szaporodó külföldi beruházások táplálják, és a lakossági fogyasztás is sebesen bõvül, éves összehasonlításban 10 százalék fölött, az átlagbér tavaly 10-12 Mivel Magyarországon már komoly érdeklõdés övezte, a Ghibli Kft. úgy gondolja, a jövõben Erdélyben is megrendezi logisztikával kapcsolatos elõadássorozatát. A cég elõadássorozata elsõsorban arra koncentrál, hogy a kisvállalkozásoknak milyen lehetõségeik vannak költségeik csökkentésére, milyen nehézségekkel küzdenek jelenleg. A helyzet az, hogy a legtöbb kisvállalkozás esetében az alapoktól kell indulni, azaz a logisztika fogalmát tisztázni. Hiszen ez sokkal több, mint fuvarozás vagy raktározás! Az egész vállalat folyamatát végigkíséri, a vevõi igények felmérésétõl az utánkövetési folyamatokig. Nincs 10% a vállalkozások között, amely ezt így is gondolja, vagy így alkalmazza cégében. Legalábbis a Ghibli Kft. felmérése errõl tanúskodik. Ebbõl a kutatásból kiderül: a cégek tisztában vannak a cégekre utalt, amelyek a búzatermelõknek juttatandó támogatásokat kérik és kapják meg. Néhány cég kivételével, amelyek fizetik a forgalmi adót, a többi semmivel sem járul hozzá az állami költségvetéshez. Lépéseket teszünk az adócsalás felszámolására a pékiparban, és nem akarom majd azt hallani, hogy emelni akarják a kenyér árát annak érdekében, hogy ki tudják fizetni a forgalmi adót mondta Tãriceanu. Minden esetre, ha az idei szárazság valóban búzahiányt okoz a feldolgozóiparnak, akkor a kormány megteszi a szükséges lépéseket az importhoz. százalékos, idén több mint 15 százalékos éves reál-emelkedéseibõl. A kormányzati költekezés viszont (egyes infrastrukturális beruházások szervezetlensége miatt) egyelõre elmarad még a tervektõl is. Fõleg ezért a GDP viszonylag inflációmentesen növekedhet a nagy tõkebeáramlás, a növekvõ kereskedelmi deficit és az importot vonzó, növekvõ lakossági kereslet ellenére. Az olcsó EU-import maga is fékezi valamelyest az átlagos drágulást, csakúgy, mint más oldalról a tõkebeáramlás maga is, mert drágítja a lejt. azzal, hogy többet kellene foglalkozniuk ezzel a területtel, mégsem terveznek jelentõsebb fejlesztéseket a logisztikai folyamaik hatékonyabbá tételére. Az 5+1 tipp, mellyel csökkentheti logisztikai költségeit elõadássorozat gyakorlatias szemlélettel világítja meg, hogy a kis- és középvállalkozásoknak milyen lehetõségeik vannak logisztikai területen költségeik csökkentésére.

Sport Szerda, 2007. július 11. 5 Eladta Bálintot az UTA Arad Miután a Román Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága Bálintnak adott igazat az UTA-val való pereskedésében, az aradi klub úgy döntött, hogy nem fellebbezi meg a határozatot. Az Urziceni-i Unirea, amely szerette volna a játékost megszerezni, ugyanis rájött: ha az aradiak fellebbeznek, nagyon sokáig elhúzódhat a végsõ döntés. Ezért rögtön felajánlották az UTA-nak a kért 100 ezer eurót, hogy a Temesvár A második ligából való kiesést épp hogy elkerülõ Temesvári CFR is javában készül a második széria új évadjára. A vasutasok július 4-tõl tíz napon át, szombatig Herkulesfürdõn edzõtáboroznak, ahol az Alin Artimon, Roberto Ivan, Dan Cuedan és William Harasim edzõi stáb napi két edzést tart a nagyállomási párducoknak. Mint arról már korábban beszámoltunk, a nyár folyamán a CFR klub vezetõsége alaposan megfiatalította a keretét, íme azok a labdarúgók, akik maradtak a tavalyi csapatból: Goºa, Strãuþ, Dudás, Neagoe, Grigore, Dragalina, Parfenie, Stan, Mihãilã, Purda, Rãdoi, Bra- Megkezdték a felkészülést a kézilabdások is Arad A hét elején megkezdték az edzéseket az aradi férfi kézilabdások is a szeptemberben kezdõdõ új idényre. Ezúttal komoly célt tûztek ki a vezetõk a csapat számára, ugyanis a Nemzeti Ligába szeretnének feljutni. Ennek érdekében új edzõt hoztak Aradra Sabin Dacãu személyében, és eddig négy új játékossal erõsítették a csapatot. Alexandru Cucuieþ kapus a Temesvári Politól, Ionuþ Dacãu szélsõ a Jászvásári Politól, George Daniel átlövõ a Brassói CSM-tõl és Valentin Popescu ugyancsak átlövõ a Challenge-kupát nyert Resicai UCM-tõl jöttek Aradra. Utóbbi szerencsétlenségére nem vehetett részt ezen a döntõn, ugyanis éppen a finálé elõtt sérült meg. Egyébként õt tartják a legértékesebb szerzeménynek a négy új játékos közül. Egy másik játékos, a 22 játékos ne veszítse el a felkészülést és a bajnokság elejét. A játékosnak jogában állt az aradiakkal újratárgyalni a szerzõdését az elõzõ bajnokság végén, az UTA vezetõsége 70 ezer eurót kínált fel neki, õ nem fogadta el, mert idõközben a ialomiþaiak 100 ezer eurót ígértek neki. Innen indult az egész Bálint-ügy. Így most mindenki elégedett: a játékos, az UTA vezetõsége és új klubja is. (V. K.) Az összeszokást részesítik elõnyben éves átlövõ, Dan Purcãrea, aki eddig a Craiovai Universitateában kézilabdázott, próbajátékra jött Aradra és csak akkor marad, ha megfelel az edzõk követelményeinek. A keret többi tagja: Bistrian, Jurj kapusok, Pankler, Apostol, Gabor, Kovács, Bodonea, Dermenjin, Halic, Ghiºe, Dreghici és Ursache. Anghelt a vezetõség elengedte még egy pár napra családi okok miatt. Az orvosi vizsgálatok után a csapat helyi szinten folytatja a felkészülést az új idényre, majd 10 napra Békéscsabára utazik edzõtáborozásra, ahol edzõmeccseket is próbál játszani környékbeli együttesekkel. Augusztusban egy erõs négyes tornát szeretne rendezni az aradi klub, amelyen az Aradi KK mellett a Steaua, a Temesvári Poli és egy osztrák klub venne részt. VASAS KRISZTIÁN 500 ezer eurós autóbusz a Poli utolsó szerzeménye Temesvár A május 26-i Román Kupa döntõ reggelén a Temesvári Poli a régi, többszázezer eurós Volvo autóbusza összeütközött egy villamossal, így a lila-fehér gárda eddig bérelt jármûvekkel közlekedek. Tegnap viszont már megérkezett a klub új szerzeménye, egy 500 ezer eurós Neoplan Starliner, amellyel a Poli stábja a 2007 2008-as szezonban furikázhat. Megjavítása után a régi Volvót a második csapat használhatja. Alin Artimon Herkulesfürdõn próbálja öszszekovácsolni együttesét László-fotó Már kaphatók a Policard bérletek Temesvár A Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa labdarúgó klubja tegnaptól piacra dobta az I. Liga 2007 2008-as szezonjára érvényes Policard bérleteket. A lila-fehér együttes vezetõsége a következõ árakat szabta meg: 150 lej az északi és déli lelátókra, 300 lej az I-es és II-es, 600 lei a 0-ás tribünnél, a díszpáholyba kerülésért pedig Minifocipálya-avató Pécskán Arad Ma este 22 órakor avatják Pécskán a városi sportcsarnok mögött épített mini focipályát, amelyen természetesen villanyfényes mérkõzéseket is lehet rendezni. A ma esti avatón az újságírók mérik Schuster lett a Real Madrid új edzõje Bernd Schustert nevezték ki a Real Madrid labdarúgócsapatának az új vezetõedzõjévé. A 48 éves német tréner eddig a Getafe együttesét irányította, és a június 28-án menesztett olasz Fabio Capellót váltja a kispadon, akivel a királyi gárda megnyerte a bajnokságot. Lapértesülések szerint Bármely imázs akkor alkot egy kerek egészet, ha minden hozzávaló megvan, egy autóbusz pedig ennek a része. Figyelembe véve, hogy nekünk kell a legtöbbet utaznunk az összes elsõ ligás csapat közül, minden egyes kiszállásnál jól kell mutatnunk. Ha gondolják, akkor ez az idei célkitûzésünk: legyen a legszebb autóbuszunk a bajnokságból. Péntekig a külseje le lesz festve a lila-fehére, valamint a klub címereivel is zovan, Dreºca, Scãlãtescu és Enciu. Újonnan érkeztek: Ivanovic, Amarinei és Ursachi (mindhárman Temesvári Auto), Cuc (Nagyváradi Luceafãrul), Cioloca, Marchiº (mindkettõ Lugosi Auxerre), Molcuþ (Temesvári Calor), Voicu (Csernegyházi Unirea), Raþiu, Manolache (Gyüregi Tim SK) és Carlaonþ (Albinai Timiºul). Figyelembe véve a sok új kerettagot, Alin Artimon vezetõedzõ inkább a közös edzéseket részesíti elõnyben, a fizikai erõnléti túrákat mellõzve. Ma 11 órától a helyi stadionban a második Ligából kipottyant Vânju Mare-i Building ellen lépnek pályára. A megfiatalítás áldozataként a Brassói FC-hez távozó Sorin Gheju gyorsan beilleszkedett Rãzvan Lucescu együttesébe, a másodosztályú együttes elsõ felkészülési mérkõzésén, amelyen a barcaságiak 2:0 arányban gyõzték le a Medgyesi Gaz Metant, már gólt is szerzett. LÁSZLÓ Á. 500 eurót kell fizetni. A Policardok a Dan Pãltiniºanu stadion öltözõi mellett lévõ konferencia teremben válthatók ki munkanapokon 9-tõl 17 óráig. Fontos tudni, hogy a július 21-ig bérletet váltó szurkolók ezzel a dokumentummal beléphetnek a 22-i Politehnica Fiorentina barátságos mérkõzésre is. L. Á. össze erejüket és labdarúgó tudásukat a polgármesteri hivatal és az önkormányzat közös csapatával. Az átadást követõen a pályát bárki kibérelheti egy-egy baráti meccsre. (IJ) 480 ezer euróért vásárolta ki magát élõ szerzõdésébõl, hogy a Realhoz mehessen. Schuster játékosként éppen Spanyolországban szerzett hírnevet, 1980 88 között a Barcelonát erõsítette, többek között együtt játszott Diego Maradonával, Allan Simonsennel, illetve Gary Linekerrel. V. K. ellátjuk majd nyilatkozta tegnap a NewsIn hírügynökségnek Marian Iancu, a Politechnica 1921 ªtiinþa klub elnöke. A Balkan Petroleum tulajdonosát viszont már megelõzte egy kisebb mágnás: egy effajta 14 méter hosszú, négy méter magas, 480 lóerõs kolosszus már Temesváron tartózkodik és Georgicã Cornu a gazdája, aki Magellan, Izometal és Confort cégek tulajdonosa, valamint a helyi Politehnica ESK férfi kézilabda klub és III. ligás körkép Az Aradi UAC elutazott Soborsinba Arad Az aradi egyetemisták hétfõn Soborsinba utaztak edzõtáborozni, ahol a Vasile Goldiº Egyetemnek van egy bérelt helyisége. Itt szombatig marad a csapat, majd a visszavezetõ úton megállnak Ópáloson, ahol a helybéli Pãuliºanával játszik egy elõkészületi meccset. A múlt héten három edzõmérkõzést játszottak az aradiak, 5:0-ra verték az Aradi Gloriát, 7:0-ra a Leontin Pinþa által vezetett ifi UTA-t és 0:0-ás döntetlent értek el a IV. ligás Majláti Voinþa ellen. Mihai Roºca edzõ a következõ kerettel indult útnak: Paºcalãu, Rusu, Odobasian (a Belényestõl) kapusok, Bogoºel, Toseschi, Lung, Bârsãnel, Oprea, Ionele, Nistor (ifi UTA-s), Boldor (ifi UTA-s), Cãruþã, Szilágyi (a Belényestõl), Onu, C. Roºca, Turcaº, Drãgan (a Szentannától), C. Pantea (a Pankotától), Niculai, Miþiþi, Stoian. Ma újabb két játékos kapcsolódik a kerethez, a tavalyi idényben a Borosjenõt erõsítõ Adrian Negrita és a tavalyi bajnokságban az UAC-ben játszó Cenan. Utóbbi csak kölcsön volt adva a Besztercei Gloriától, de most úgy döntött, hogy Aradon folytatja pályafutását, miután Gheorghiþa Onu elnöknõ meggyõzte õt. A 23 éves támadó középpályás Negrita hároméves szerzõdést írt alá az aradi klubbal, pedig a német negyedik osztályból is volt ajánlata és a Medgyesi Gaz Metan is szerette volna soraiban látni, de õ úgy döntött, hogy Aradon marad, és a foci mellett elvégzi az egyetemet is. Roºca edzõ szerint szükség lenne még ifijátékosokra a csapatnak, és egy vérbeli csatár sem ártana, fõleg a nagy- a Kereskedelmi, Ipari és Mezõgazdasági Kamara elnöke is. Cornu autóbuszával közlekedett Románia felnõtt válogatottja a Szlovénia elleni temesvári találkozó alkalmával. Amúgy az ifjabb Dusan Uhrin vezette együttes a pár napos pihenõ után hétfõtõl Temesváron folytatta a felkészülést, ma pedig Szerbiába utaztak, ugyanis este az Újvidéki Vajdaság otthonában lépnek pályára. LÁSZLÓ ÁRPÁD károlyi Fodort látná szívesen az együttesben. A játékos igazolása a nagykárolyi klub jövõjétõl függ, ugyanis a tavalyi bajnokságot kiesõ helyen végzõ Szatmár megyei együttes helyet szeretne venni a III. Ligában. Az Aradi Gloria a múlt hét végén a Szalontai Libertyvel játszott edzõmeccset, és csak 2:1-re kapott ki a II. ligás bihariaktól. Az aradi gólt Rada szerezte a 3x35-perces meccsen. Mihai Petcuþ a következõ csapatot küldte a pályára: Bãlgrãdean Olariu, A. Gligor, Filaret, Toc Militaru, Brânduºe, Chindriº, Savin Þucudean, Talpaº. Játszottak még: Bujor (kapus), Ban, Dubeºtean, S. Popa, A. Popa, Rada, Purece és Manea. A Nagylaki Victoria még mindig nem kezdte el a felkészülést, a helyhatóság a napokban határoz, hogy támogatja-e a klubot anyagilag. Három üzletemberrel is folynak a tárgyalások, de még semmit sem véglegesített a vezetõség. Már csak öt játékosnak (Kukucska, Vlãdãu, Iancu, Iaroº és Iovanov) van érvényes szerzõdése az együttessel, a többiek lassan mind elhagyták a csapatot. A borosjenõiek újabb három 19 éves fiatal játékossal erõsítettek, az egyik az UTA volt ifi labdarúgója, Florin Gâlcã, aki a Gicã Popescu Iskolát is megjárta, majd a tavalyi szezont a Slatinai Alróban játszotta le. A másik két játékos a Dinamo II csapatától jött: Axente jobb oldali középpályás és ugyancsak a Gicã Popescu Iskolában nevelkedett, Mocanu pedig középhátvéd és a Bákói FCMben kezdett el focizni. (VASAS)

6 Szerda, 2007. július 11. Fapofa J Ifi-újság Nézed a tévét, vagy látod is? Érdekes szociálpszichológiai felmérésnek voltak alanyai azok a sepsiszentgyörgyi önkéntesek, akik részt vettek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem médiakutató csoportjának egyik munkadélutánján. Szakkifejezésekkel élve: a verbális intelligenciát és az empátiás képességet mérték, valamint vizsgálták eme két jellemzõ és a hírértés viszonyát írja a Háromszék. Gyakorlatilag annyi történt, hogy miután az ötvenhat jelentkezõ kitöltött egy tesztet, amelyrõl azt hihette, hogy embertársai iránti érzékenységét, valamint figyelemösszpontosító képességét ellenõrzik, tulajdonképpen kiderült, hogy bemelegítésrõl van szó, az igazi felmérés ezután következik. Két csoportban folytatódott a tesztelés: az egyik csoport egy beszélgetõs tévémûsor feliratozott szalaghíreit követte, a másik ugyanazokat egy Mihez kezdtek azzal a rengeteg alkohollal? kérdi a bíró a két vádlottat, akik egy italboltot raboltak ki. Eladtuk hangzik a válasz. És mit csináltak a pénzzel? Elittuk. * Elmegy egy férfi a paphoz: Atyám, azt hiszem, a feleségem meg akar mérgezni! Jól van, fiam, beszélek a fejével! Egy hét múlva ismét találkoznak: Sikerült beszélnie a feleségemmel? Igen, felhívtam telefonon, három órát beszéltem vele. És ön szerint mit csináljak? Szerintem, fiam, idd meg a mérget! * A börtönõr benyit a zárkába: Jöjjön beszélõre, az anyósa van itt. Mire a rab: Mondja, hogy házon kívül vagyok. bemondótól hallotta, majd emlékezetbõl tesztlapon kellett kiválasztani a megadott hírek közül azokat, amelyek tartalmilag a legközelebb álltak az olvasott, illetve hallott hírekhez. Amíg a Sapientia-egyetem Kutatási Programok Intézete kiértékeli a válaszokat, rávilágít a közöttük lévõ összefüggésekre, és az eredményrõl a közvéleményt is tájékoztatja, addig is érdemes elgondolkodni azon, hogy valóban mit hallunk, illetve olvasunk, és mit értünk a tévéhírekbõl. Az említett teszt lehetséges válaszai éppen azt emelték ki, hogy milyen felületes a hírértésünk, a kapott információt milyen sokféleképpen tároljuk emlékezetünkben. Ha egy adott ágazatban a jövõ év elejétõl drágítanak, máris készpénznek vesszük, hogy holnaptól az adott termék többe kerül, ha azt halljuk, hogy a jövõ hónapban megkezdik a városi uszoda építését, holnapután már úszni akarunk a nem létezõ létesítményben. És ami Pályázati felhívás A magyar közösség rohamosan fogy nemcsak Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében. Ennek oka az elköltözések, vegyes házasságok mellett a gyermekvállalási kedv hiánya. Az Áldás, népesség mozgalom ezen a szemléletmódon kíván változtatni, melyhez az elmúlt idõszakban csatlakozott a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) is. A MIT május júniusban vetélkedõt szervezett Adj, király, katonát! címmel, melynek célja az volt, hogy a 10 14 éves részvevõkben az összeállított szöveggyûjtemény és a verseny próbái során felértékelõdjék a család szerepe. Az egy hónappal ezelõtt lezajlott országos döntõt követõen ezúttal súlyos ebben a félrenézésben/ félrehallásban, hogy a hír terjed, mint a mese, szájról pályázatot hirdetnek olyan irodalmi mûvek (novellák, versek, mesék stb.), kisdolgozatok, riportok megírására, melyek a család és gyermekek témaköréhez kapcsolódnak, a családközpontú életszemléletet közvetítik. A legsikeresebb alkotások bekerülnek a jövõ évi Adj, király, katonát! vetélkedõ szöveggyûjteményébe. A nyertes alkotás díja: 100 euró. A pályázatra életkortól függetlenül várjuk a jelentkezõket. Az alkotásokat szeptember 10-ig kérik eljuttatni a MIT elektronikus vagy hagyományos postacímére (mit@mit.com.ro, avagy 400083 Kolozsvár, Petõfi/Avram Iancu u. 27.). További információk kérhetõk a 0264/ 590-718-as telefonszámon, valamint a fenti elektronikus postacímen. szájra, és közben nem csak köntöst, de tartalmat is változtat. Az oldalt PATAKY LEHEL ZSOLT szerkesztette evakáció másodszor! A Távközlési és Informatikai Minisztérium második alkalommal szervezi meg az evakáció programot, amelyben a Tudásalapú Gazdaság projektben résztvevõ települések általános iskolái vehetnek részt. Az iskolák örömmel fogadták a kezdeményezést. Saját ötletek és a helyi igények alapján továbbfejlesztették az evakáció projektet, néhány helyen például a szülõket is szeretnék bevonni a nyári tevékenységbe nyilatkozta Porcsalmi Bálint távközlési államtitkár. A minisztérium, valamint a Tanügyi, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium megállapodott abban, hogy országos szintû programmá alakítják az evakáció projektet. Olyan általános iskolák vehetnek majd részt benne, ahol van már felszerelt számítógépterem, és a pedagógusok nyáron is indítanának különbözõ tevékenységeket a gyerekeknek. 2006 nyarán közel 2200 diák és pedagógus választotta azt, hogy nyáron is bejár az iskolába. Az evakáció programban négy-, illetve hatféle tevékenységet hirdetnek meg, az eredményeket az oktatási tárca is feldolgozza és hasznosítja az országos tanterv elkészítésénél is. Mi erre képesek vagyunk A farmernadrág az egyik legnépszerûbb hétköznapi férfi- és nõi ruhadarab. Az ebbõl az anyagból készült öltözékek divatja az Egyesült Államokból kiindulva söpört végig a világon de vajon ott hogyan kezdõdött a farmerõrület? A farmernadrág legrégebbi õse Indiából származik. A 16. században a Mumbai melletti Dongarii Fortban vásárolhatták meg az amerikai tengerészek azt az indigókékre festett vastag pamutanyagot, amelybõl masszív szövése és ellenálló-képessége miatt remek munkaruházat készült dongaree néven. A 17. században az önálló köztársaságként létezõ Genovában felmerült az igény, hogy a haditengerészet számára olyan nadrágokat készítsenek, melyek szárazon és vizesen egyaránt hordhatók, száruk Tanulj, tinó! Mikor készült az elsõ farmernadrág? pedig könnyen felhajtható, hogy ne sérüljön a hajófedélzet felmosásakor. Erre a célra pamut, vászon és/vagy gyapjú keverékébõl készült vastag anyagot használtak. Az anyag francia elnevezése bleu de Gênes (genovai kék) volt, innen származik az angol blue jeans név. Ugyanebben az idõben a franciaországi Nimes-ben a genovaihoz igen hasonló gyapjúszövetet állítottak elõ serge de Nimes (nimesi gyapjúszövet) néven. A de Nimes kifejezés fonetikus angol leírása denim ez lett a farmeranyag angol neve. A 19. században Amerikában a francia recept alapján készülõ denim és az olasz jean gyártása is felvirágzott. Munkásruhaként szívóssága miatt mindkét anyag igen bevált. Az 1870-es évek elején Jacob Davis San Franciscó-i szabónak sok fejtörést okozott, hogy kuncsaftjai idõrõl idõre leszakítják nadrágzsebüket. Kitalálta, hogy ha szegecsekkel megerõsíti a zsebek felsõ sarkait, azok masszívabbá válnak. A módszer bevált. Davis aggódni kezdett, hogy ötletébõl esetleg mások fognak meggazdagodni, ezért szabadalmaztatni szerette volna a szegecselt zsebet. Ehhez azonban 68 dollárra lett volna szüksége. Mivel nem rendel- kezett ezzel az összeggel, felkereste Levi Strausst, aki rövidáru-kereskedõként dolgozott, hogy társuljanak. Strauss felismerte a nagy üzlet lehetõségét, és beleegyezett. Davis és Strauss 1873-ban kapták meg a szabadalmi jogot a szegecselt zsebekre. Érdekesség, hogy a farmernadrág mind a mai napig nincs szabadalmaztatva, kizárólag a zsebei. A szabadalom évében a két férfi megnyitotta Levi Strauss & Co. nevû vállalkozását, melynek keretében szegecselt zsebû, farmeranyagból készült nadrágokat gyártottak. Ez az anyag a francia eredetû denim, azonban magát a nadrágot jeansnek nevezik. Az elsõ mai értelemben vett farmernadrág készítõje tehát nagy valószínûséggel Jacob Davis. (GEOGRAPHIC.HU ) Török kamion. Félreérthetetlen üzenet

OKTATÁSI ÉS KUTATÁSI MINISZTÉRIUM ARADI AUREL VLAICU EGYETEM Arad, Forradalom útja 77. szám Postai irányítószám 310 130 Postafiók P.O. BOX 2/158 AR Tel.: 0257/283-010 Fax: 0257/280-070 e-mail: rectorat@uav.ro www.uav.ro FELVÉTELI 2007 KÖZPONTI FELVÉTELI BIZOTTSÁG FELVÉTELI FELTÉTELEK: 1. A 2007-es felvételi az érettségi vizsga médiája alapján történik minden fakultáson és szakon. A versenyvizsgára kerülõ helyek elfoglalása az érettségi vizsga médiájának csökkenõ arányában és a jelöltek kívánsága szerint történik. 2. A Testnevelési és Sport fakultás testnevelési és sport szakán a jelölteknek képességvizsgát kell adniuk. A BEIRATKOZÁSHOZ SZÜKSÉGES IRA- TOK: 1. Típuskérvény (a beiratkozásnál adják) 2. Érettségi diploma (eredetiben) vagy annak megfelelõ más irat. Abban az esetben, ha egy jelölt egy másik egyetem LICENCIÁTUSI EGYETEMI TANULMÁNYOK EGYETEM SZAKTERÜLET SZAK JAVASOLT HELYEK SZÁMA költs.+díj nap/táv Gépgyártóipari technológia 80 nap. Hegesztési mérnöki 80 nap. Ipari mérnöki Textiltermék technológia és dizájn 80 nap. MÉRNÖKI Köttszövött termékek 80 nap. és konfekció technológia Aurel Vlaicu Gépészmérnöki út 43. szám, Vasúti szállítási jármûvek 130 nap. Tel.: 0257/250-389 Gépjármû mérnöki Közúti szállítóeszközök 130 nap. Polgári mérnöki Polgári, ipari és mezõgazdasági építkezések 130 nap. Rendszermérnöki Alkalmazott automatika és informatika 130 nap. Mérnöki és menedzsment Ipari gazdasági mérnöki 80 nap. Élelmiszertermék mérnöki Élelmiszertermék mérnöki 80 nap. Élelmiszertermékek ÉLELMISZER- 80 nap. ellenõrzése és biztonsága IPARI, Vegyészmérnöki TURISZTIKAI ÉS Textilipari vegyi 80 nap. KÖRNYEZET- technológiák VÉDELMI Biotechnológiák Élelmiszeripari 80 nap. MÉRNÖKI biotechnológiák (F.I.A.T.P.M.) mikelakai egyetemi Mérnöki és Vendéglátóipari és központ, menedzsment agroturisztikai mérnöki és 80 nap. menedzsment Tel.: 0257/219-331 Környezetmérnöki Biotechnológiai 80 nap. és ökológiai rendszer mérnöki HUMÁN ÉS TÁRSADALOM- TUDOMÁNYOK mikelakai egyetemi központ, Tel.: 0257/ 219-336 GAZDASÁGTU- DOMÁNYOK- Forradalom útja 77. szám, Tel.: 0257/ 280-679 EGZAKT TUDO- MÁNYOK mikelakai egyetemi központ, Tel.: 0257 219-000 Erdészeti Erdészeti 130 nap. Román nyelv és irodalom, Nyelv és irodalom Angol nyelv és irodalom 130 nap. Közigazgatás tudományok Közigazgatás 130 nap. Kommunikáció tudományok Újságírás 75 nap. Történelem Történelem 130 nap. Teológia Pünkösdista didaktikai teológia 130 nap. Pénzügy Pénzügy és bankok 250/200 n/t Könyvelés Vagyonkezelési könyvelés és informatika 250/200 n/t Üzletvezetés A kereskedelem, turizmus és szolgáltatások gazdaságtana 250/200 n/t Menedzsment Menedzsment 130 nap. Informatika Informatika 125/150 n/t Matematika Matematikai informatika 300 nap. Hirdetés Szerda, 2007. július 11. 7 versenyvizsgájára is beiratkozik, az érettségi diploma vagy bizonyítvány helyett a hitelesített másolatot fogja mellékelni, valamint az elsõ egyetemi beiratkozási igazolványt, amelyet a felvételi bizottság az eredeti alapján hitelesít 3. Születési bizonyítvány (hitelesített másolat) 4. Házassági bizonyítvány (hitelesített másolat) 5. M.S. 18.1.1. típusú orvosi bizonyítvány 6. Két színes személyazonossági kép 7. Irattartó BEIRATKOZÁSI IDÕ ÉS AZ EREDMÉNYEK KIFÜGGESZTÉSE: a. I szesszió: beiratkozás július 12 29., az eredmények kifüggesztése július 30. b. II. szesszió: beiratkozás szeptember 2 16., az eredmények kifüggesztése szeptember 17. Beiratkozni szombaton és vasárnap is lehet. RÉSZLETES INFORMÁCIÓ KÉRHETÕ A FAKULTÁSOK DÉKÁNÁTUSÁN. * * * Az Aurel Vlaicu Egyetem ÁLLAMI, AKKREDITÁLT felsõfokú oktatási intézmény, amely folytatja az aradi egyetemi oktatás hagyományait. Ezt a Teológiai Intézet kezdte meg (1822) majd a Zootechnikai és Állatorvosi Fakultás (1947) és az Almérnöki intézet (1972) folytatta. Az Aurel Vlaicu Egyetem különálló akadémiai közösség, amely Románia Alkotmányának elõirányzatai és az oktatási rendszerrel kapcsolatos törvények és normatívák szerint mûködik. Az egyetem tiszteletben tartja és alkalmazza a felsõfokú oktatásra vonatkozó európai egyezményeket. Az intézet magas szakmai felkészültségû akadémiai személyzettel és kiváló minõségû didaktikai és tudományos tevékenységnek megfelelõ felszereltséggel rendelkezik. Az Aurel Vlaicu Egyetemet, röviden, az alábbi adatokkal jellemezhetjük: 13 500 fölötti hallgatói létszám, 477 oktató, rendkívüli oktatási terület több mint 33 000 m 2, beruházások az utóbbi két évben 200 milliárd régi lej fölött, elõadótermek, tantermek, utolsó generációs számítástechnikával ellátott laboratóriumok. Az Oktatási és Kutatási Minisztérium égisze alatt kiadott diplomákat mind az országban, mind külföldön elismerik. Hallgatóink számára kiváló feltételeket biztosítunk a következõk által: v Érdem-, tanulmányi, társadalmi ösztöndíjak elérése mind a költségvetésbõl finanszírozott, mind pedig az iskoláztatási díjat fizetõ hallgatók számára. Az ösztöndíjak fedezik az összes iskoláztatási költséget. v Lehetõség nyílik hallgatóink elõtt olyan ösztöndíjak megpályázására is, amelyek alapján külföldön végezhetik tanulmányaikat, és európai pályázatokba kerülhetnek be (jelenleg partnerek vagyunk számos európai pályázatban az alábbi országok egyetemeivel: Németország, Norvégia, Dánia, Olaszország, Spanyolország, Portugália). v Szállítási, kulturális és sportrendezvényekre való belépési kedvezmények v Elszállásolás egyetemi bentlakásokban, étkezés a menzán. v Ingyenes hallgatói táborok. v Széles skálájú és nagyszámú hallgatói rendezvény az egyetemi hallgatói kör szervezésében EGYETEM SZAKTERÜLET SZAK JAVASOLT HELYEK SZÁMA költs.+díj nap/táv TEOLÓGIA Ortodox lelkipásztori teológia 130 nap. Academia Teologicã utca 9. szám, Teológia Ortodox didaktikai teológia 75 nap. Tel.: 0257/285-855 Társadalmi teológia 75 nap. OKTATÁSI ÉS SZOCIÁLIS GONDOZÁSI TUDOMÁNYOK mikelakai egyetemi központ, Tel.: 0257/ 219-555 TESTNEVELÉS ÉS SPORT mikelakai egyetemi központ, Tel.: 0257/219-555 Oktatástudományok Különleges pszichopedagógia Elemi és iskola elõtti oktatási pedagógia 75 nap. 130 nap. Szociális gondozás Szociális gondozás 130 nap. Testnevelés és sport Testnevelés és sport 150 nap. MESTERFOKOZATÚ EGYETEMI TANULMÁNYOK EGYETEM SZAK JAVASOLT HELYEK SZÁMA költs.+díj TEOLÓGIA Szisztematikus teológia Gyakorlati teológia 55 55 Teológiai-nyelvészeti tudományok 95 GAZDASÁG- TUDOMÁNYOK MÉRNÖKI F.I.A.T.P.M. D.P.P.D. Finanszírozás és menedzsment a közigazgatásban 225 Költségvetés, pénzügyi piacok és bankok 125 A vállalkozások pénzügyi-könyvelési vezetése 225 Vagyonkezelési informatikai rendszerek 95 A vasúti gördülõanyagok ökológiai korszerûsítése 65 A textiltermékek ellenõrzése és vizsgálata 65 Ipari rendszerek termelése 65 Élelmiszertermékek minõségi menedzsmentje Élelmiszer és környezetmérnöki Integrated program for education and interdisciplinary research in the field of biotehnology for food and textil industry Oktatási menedzsment 65 65 65 300

8 Szerda, 2007. július 11. Vakáció szeptemberig A bíróság, törvényszék ügyfélfogadása Arad Július elsejétõl augusztus 31-ig vakáción van a törvényszék és bíróság, a fontosabb tevékenységek órarendjét már közzé tették az érdekeltek számára. Az Aradi Bíróság ügyfélfogadójánál a kérvényeket naponta 8 10 óra között, az I. emeleten, a 148-as szobában jegyzik be. A válásokat hétfõn és szerdán 10 10.30 között lehet bejegyeztetni. Az egyesületekkel, alapítványokkal kapcsolatos kérvények befogadásának programja marad a régi, naponta 8 9 óra között. Az archívum és a jegyzõkönyvi hivatal 8 10 óra között fogadja ügyfeleit. A törvényszéken az ügyfélfogadói iroda, az archívum és a jegyzõkönyvi hivatal 8.30 10.30 között tart nyitva. A bírósági vakáció alatt csak a törvény szerint sürgõs eseteknek tartott pereket tárgyalják. A többi szep- n Szerdánként nyitva a Kölcsey Könyvtár Arad A Kölcsey Egyesület hetente szerdán 10 12 óra között könyvtár- és információs szolgálatot tart tagjai és az érdeklõdõk számára. A megjelölt idõpontban minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk. n Körkép a végekrõl Ma délután 16.30-tól a Román Televízió Temesvári Körzeti Stúdiójának csatornáján két témával jelentkezik a magyar adás. A mûsor elsõ felében a temesvári Csiky Gergely Színház június 24-i, évadbúcsúztató premierjérõl, az Így írok én c. elõadásról tekinthetnek meg riportot a nézõk, amelyet Karinthy Frigyes születésének 120. évfordulója alkalmából készített a társulat. Az adás második felében egy régebbi riportot láthatnak, amely 2000-ben készült Lozsádon, egy Hunyad megyei kis eldugott faluban, ahol valamikor életerõs magyar közösség élt. Ma azonban már alig van ott néhány család... Ha idejük engedi, ne feledjék el bekapcsolni tv-készüléküket! (LASLAVIC) n Magyar román gyakorlatra készülnek Arad Mintegy 500 ezer eurós projektre pályázik a megyei sürgõsségi felügyelõség magyarországi kollégáival együtt. Marcel Lucaciu aradi parancsnok nem árult el részleteket, csak annyit, hogy egy nagyszabású gyakorlatról lenne szó, melyet a magyar fél kezdeményezett. A gyakorlaton mintegy 10 ország venne részt és nagy számú megfigyelõ. A bevetéssel kapcsolatban jövõ héten az aradiak magyar kollégáikkal találkoznak, az akcióra Magyarország két megyéjében, illetve Arad és Bihar megyében kerülne sor. S. n Takarítják a Bega-mentét Temesvár Csaknem száz alkalmazottat mozgósított a Vízügyi Igazgatóság a Bega medrének és a csatorna partjának a takarítására. Az alacsony vízszintet kihasználva, most minden hulladékot be tudnak gyûjteni, melyek a sekély vízbõl elõbukkant vízi növényzeten fennakadtak. Az akció a hónap végéig tart, de mit sem ér mondják a vízpart szerelmesei, ha utána nem lesz, aki felügyelje a tisztaságot. (S. J.) n Tíz játszótér még idén Lugoson Temes Tíz új játszótér kialakítása szerepel Lugos város idei költségvetésében. A megvalósításukkal azonban némileg elmaradtak, de a polgármesteri hivatal ígéri, hogy év végéig valamennyi elkészül. A kivitelezés sorrendjében játszóteret kapnak az I-es, II-es és III-as mikrorajon gyermekei, a Stadion környéki és Eftimie Murgu lakónegyed kicsinyei, a Kiskanyar lakótelepiek stb. (S.) n Modernizálás újabb útlezárással Temesvár Mostoha sorsra jutott a Bega-parti város közúti közlekedése. Még be sem fejezik az egyik fõútvonal felújítását, máris lezárják a másikat. Ez történt a hét végén is: lezárták a nagy forgalmú Liviu Rebreanu út Drubeta utcáig terjedõ szakaszát, és a közszállítási járatokat is mellékutcákba terelték. A lezárás, amennyiben a munkálat a tervek szerint halad, október végéig tart. (Sipos) n Öt maxi-taxit állítanának üzembe Temesvár A Bega-parti város néhány fõ útvonalán fõleg észak dél vonatkozásban kevés vagy teljességgel hiányzik a közszállítási jármû. Ennek pótlására a városháza illetékes hivatala 5 útvonalat jelölt ki, melyet megpályázhatnak maxi-taxit üzemeltetõ vállalkozók. A tervezett útvonalak: Északi pályaudvar Lídia negyed, Mezõgazdasági és Állatorvosi Egyetem Nera utca, Autó Líceum Tudor Vladimirescu fasor, Északi pályaudvar Eroilor út, Ion Ionescu de la Brad negyed Ceferiºtilor utca. Valamennyi útvonalat licitálás útján lehet megpályázni. (S.) n Munkácsy-kiállítás: 50 000 látogató, két nap ráadás A Csíkszeredai Munkácsy-kiállítás tegnap fogadta az 50 000. látogatót. A nagy érdeklõdésre való tekintettel a szervezõk 2 nappal meghosszabbítják a tárlat nyitvatartását: július 17-ig még megtekinthetõ, naponta 9 21 óra között. A Munkácsy-képek Erdélyben c. kiállítás július 17-én, kedden este 9 órakor bezárja kapuit. tembertõl kerül napirendre. A bûnügyi területeken például prioritást élveznek a letartóztatásban lévõk ügyei, az óvásokat, panaszokat, büntetések megszakítását vagy elnapolását tekintõ tárgyalások stb. A polgárjog területén elsõként a földtörvénnyel, biztosítási végrehajtással, bírói zárlattal kapcsolatos ügyeket részesítik elõnyben. SÓLYA R. EMÍLIA n Vadkelet Hunyad 15 évnyi börtönbüntetésre számíthat az a hat vajdahunyadi férfi, akik 160 méter acélkábelt és ugyanannyi rézhuzalt loptak el a napokban a vajdahunyadi állomásról. A 20 000 új lej körüli kár mellett ezúttal komoly bosszúságot okoztak az utasoknak is, hiszen négy Piski Vajdahunyad járatot kellett felfügeszteni. Ez már ijesztõ fogalmazott Alexandru Mureºan, a vajdahunyadi állomás forgalmistája, aki már azon sem csodálkozna, ha magát a vonatot lopnák le a sínekrõl. Évek óta állandó gondunk van a fémtolvajokkal. Már volt olyan, hogy felszedték a síneket, volt, hogy a váltókból loptak ki valamit, de ilyen, hogy magasfeszültségre kötött huzalokat lopjanak, még nem fordult elõ. A 24 és 39 év közötti büntetlen elõéletû fémtolvajokat néhány órán belül lefülelte a rendõrség. Kiderült: néhányuknak tudomására jutott, hogy ideiglenesen lekapcsolták a magasfeszültségrõl az állomás áramhálózatának egy szakaszát. Innen jött az ötlet a kábellopásra. Jelenidõ 14%-os terméskárosodás a megyében Határidõ: július 25. Fehér A megyében bevetett 73 606 ha földterületbõl 10 352 hektárt sújtott az aszály. Terméskárosodás fõleg a búza, repce, cukorrépa, árpa, sörárpa, kukorica és gyógynövény vetéseket érte. Mivel megyénk is a kártérítésre kiírt 34 megye közé tartozik, a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatósághoz 16 termelõ nyújtott be összesen 1667 ha-nyi területre támogatási kérelmet. A benyújtott dossziékat most ellenõrzik, az esetek többségében részleges károsodásról Az összesen 300 méternyi acél-, illetve rézhuzal értékesítése azonban nem ment nagyon simán. A vajdahunyadi begyûjtõk ezúttal nem vették át az igencsak gyanús árut. Végül egy közvetítõ ócskavas-kereskedõt sikerült meggyõzni az áru átvételére, de ez is csak a városon kívül volt hajlandó lebonyolítani az üzletet. Így a tolvajok egy kölcsönautóval Csernakeresztúrra vitték a kábeleket, ahol lemérték és megkapták az érte járó elõleget. Azonban jóformán arra sem jutott idejük, hogy szétosszák az összeget, mert a kétségbeesett vasutasok riasztására beindult rendõrség hamarosan elkapta a tetteseket, akik elõzetes letartóztatásban töltött tárgyalásukat követõen akár 15 év börtönbüntetést is kaphatnak, hiszen több személyszállító vonat biztonságos közlekedését veszélyeztették. GÁSPÁR-BARRA RÉKA n Kalóz CD és DVD az állomáson Arad Kalóz CD-ket és DVD-ket akartak emberekre rásózni az aradi vasútállomáson, a tetteseket az épp arra járõrözõ csendõrök kapták el üzletelés van szó. A 636/2007-es kormányhatározat értelmében a betakarítási jegyzõkönyvek kiállítása, majd a károk kiszámolása következik. A kormányhatározat értelmében csak a 30%-ot meghaladó terméskárosodás esetén jár a kártérítés, ennek összege pedig nem haladhatja meg az aszály beálltáig befektetett pénzösszegek 70%-át. A maximális támogatás búza esetén 750lej/ha, árpánál 700 lej/ha, míg a repcénél 600 lej/ ha. TAKÁCS I. Felkészülten várják az építõket Arad Simonyifalván a tõzmiskei önkormányzat saját költségén elkészítette az aszfaltburkolatot azon a közel 200 méteres útszakaszon, amely a fõutcától a futballpálya mögötti, a sportcsarnok számára kijelölt telekig vezet. A sportcsarnok építésének kivitelezõje egyébként azt ígérte, az elmúlt szerdán megérkezik a csapatával. Remélhetõleg a létesítmény átadásakor pontosabb lesz. A sportcsarnok helyéig immár aszfaltos út vezet Andrásy-fotó Fogadják a fogyatékosok utazási igazolvány kérését Fehér A 448/2006-os törvény 21. cikkelye, valamint az ezt kiegészítõ 14/2007-es rendelet értelmében a súlyosan vagy erõsen fogyatékos személyek valamennyi tömegközlekedési eszközön biztosított ingyenes városi utazásához szükséges utazási igazolványra a kéréseket Gyulafehérváron július 9-tõl a Szociális Gondozási és Gyerekvédelmi Fõigazgatóság (DGASPC) Bukarest utca 16. szám alatti székházában fogadják. Az igazolvány megszerzéséhez a következõ dokumentumok kellenek: egy fogyatékossági pótlék szelvény, 3 db 20/30 mm nagyságú fénykép, személyi igazolvány és a formanyomtatvány, melyet a helyszínen kapnak meg és töltenek ki az igénylõk. A súlyosan fogyatékos személyek ápolói, illetve a hivatásos fogyatékos ápolóknak a fentiek mellett a pótlék szelvény helyett a munkaszerzõdésük másolatát kell benyújtaniuk, illetve az eredeti szerzõdést felmutatniuk. A közszállítási utazási igazolványok az ország valamenynyi városában érvényesek. TAKÁCS ILDIKÓ közben tegnap reggel fél 9 körül. A szerzõi jogokat megsértõ termékeket (4 CD-t, és 2 DVD-t) egy 40 éves Fehér megyei asszony adta át a 20 éves, borosjenõi A. Mariannak forgalmazásra. A két személyt bekísérték a rendõrségre, a kalóztermékeket pedig elkobozták. SÓLYA R. E. n Bennégett a lakásban Temesvár Súlyos tragédia történt a temesvári Emil Zola utca egyik családi házában. Az itt lakó idõs házaspár a férj 90 éves, a feleség 85 butángázos takaréktûzhelyen fõzött. A legutolsó csere alkalmával azonban hibásan kapcsolták rá a tartályt a tûzhelyre és megnyitásakor a kiömlõ gáz berobbant. Az ágyban fekvõ idõs férfi nem tudott kimenekülni, mire a mentõk és tûzoltók a helyszínre érkeztek olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy kórházba szállítás közben kiszenvedett. A feleség szintén megsérült, de az orvosok véleménye szerint megmenthetõ az élete. (S. J.) ÁFA-fizetõk figyelmébe! 2007. január elsejétõl a romániai ÁFA-fizetõ jogi személyeknek kötelességük félévenként jelenteni az ország területén, más ÁFAfizetõ személyektõl vagy személyeknek lebonyolított áruszállításokat, szolgáltatásokat, felvásárlásokat. E célból ki kell tölteniük a 394-es ûrlapot, amely a fentiekre vonatkozó tájékoztató jellegû nyilatkozatot tartalmazza. E nyilatkozatot július 25-ig kell leadni. A nyilatkozat kitöltését segíti a www.finantearad.ro honlapról (a Hasznos programok rovatból) letölthetõ 394-es tájékoztató jellegû nyilatkozat (Declaraþia informativã 394) program. Itt megtalálják a helyes kitöltéshez szükséges összes adatokat, információkat. B. K. n Veszélyes keresztezõdés Temesvár Ha az eddigiek szerint folytatódik, a temesvári Eneas és Ulpia Traiana utcák keresztezõdése még a Rekordok Könyvébe is bekerülhet. Tegnap ugyanis itt a hetvennegyedik (!) közúti baleset történt, pedig a helyszínelõ rendõrök szerint az irányítótáblák egyértelmû eligazítást nyújtanak az arra közlekedõknek. Az Eneas utcát használóknak elsõbbségük van, az Ulpia Traiana felõl érkezõknek tehát meg kell (kellene) várniuk, amíg biztonságosan bejuthatnak a fõútra. Sajnos, ezt tegnap is elmulasztotta egy személygépkocsi vezetõje, és az ütközés elkerülése végett egy mikrobusz vezetõje a sarki tömbház garázsajtajában kötött ki. A hetvennegyedik baleset nem követelt emberáldozatot. (S.) n Mobiltelefonos szélhámosság Fehér Ismeretlen férfi hívja fel telefonon a megye polgárait, közölve a jó hírt, hogy egy mobiltelefonos társaság jelentõs pénzjutalmának boldog nyertesei. Ezt követõen felkéri az örvendezõt, hogy azonnal vásároljon egy telefonkártyát, melyrõl újratöltheti telefonját, hogy a pénz hozzájutásának tovább adatait közölhesse. El is küldi a jóhiszemû polgárt egy bankba, ahol kisül, hogy a megadott bankszámla nem létezik. A megyei rendõrség kéri az így megkeresett lakosokat, hogy azonnal hívják a 112 sürgõsségi hívószámot. T. I.

2007. július 11., szerda ma névnapjukat ünneplõ Nóra és Lili nevû kedves olvasóinkat. Évforduló 1460 éve, 547-ben hunyt el SZENT BENE- DEK, a Benedek-rend megalapítója. Rómában folytatott felsõbb tanulmányait abbahagyva remetéskedett, majd tanítványaival megalapította a Monte Cassinó-i kolostort, s ezzel életre hívta a bencés rendet. Élete vége felé megalkotta Reguláját, amely azóta is a bencések alapszabályzata. Ma a bencés rend 371 kolostorában több mint 10 ezer szerzetes él, a bencés apácák száma a nõvérekkel együtt több mint 20 ezer. 1964-ben, a 2. világháborúban lerombolt, majd újjáépített Monte Cassinó-i apátságban VI. Pál pápa nyilvánította Európa védõszentjévé. Nursiában született 480 körül. Útitárs Naptár Szeretettel köszöntjük a El nem felejtve és szolgám vagy te, Izráel, nem feledkezem meg rólad! (És 44, 1) Baptista Urunk nem feledkezik meg szolgáiról, nem szûnik meg szeretni õket. Nem csupán egy idõre az övéi, hanem véglegesen. Tudta, mi lesz belõlük, amikor elhívta õket. Eltörölte bûneiket, mint a felhõt, és bizonyosak lehetünk, hogy nem veti el õket már (egyszer) eltörölt bûnökért. Istenkáromlás lenne, ha ezt képzelnénk. CH SPURGEON Vérbeli politikus Helyezze el az alább megadott szavakat, betûcsoportokat az ábrában. Segítségül egy betût elõre beírtunk. Ha ez sikerült, a számozott négyzetek betûivel töltse ki a kis hálót is. Helyes megoldás esetén itt a következõ vicc poénját kapja: Ha önnek egy ötperces beszédre kell felkészülnie, mennyi idõre van szüksége? kérdik a képviselõtõl. Két hétre. És egy félórás beszédhez? Nyolc napra. És ha két óra hosszat akar beszélni? poén a rejtvényben Kétbetûsek: AB, KR, LB, MA, OL, ÕS, YL, ZA Hárombetûsek: AER, ÉAR, ÉLE, GDÁ, HIP, HOS, INK, LAR, OGT, RAF, TON, YGÜ Négybetûsek: HAAG, PROF, SAAR, TASK Ötbetûsek: ANAVI, DÓZIS, EGYKE, ELÕKE, GALLY, HALVÉ, ÓVODA, RABOL, RATAK, SEBES, SERGE, TIPOR Jöjjön velünk! Hatbetûsek: CSALÁN, DENVER, KESLER, LEÍRÁS Hétbetûsek: PANADOL, TASAKOL Tizenegybetûsek: ALAPKERESET, ISAAC ASIMOV, ISKOLAPÉLDA, VI- LÁGÕRÜLET 3 Napról napra Meghívó a Torockói-hegységbe Arad Július 14 22. között a Torockói-hegységbe szervezünk kirándulást. Indulás Aradról július 13-án, pénteken a 23.55 órai gyorssal Tövisen keresztül Aranyosgyéresig, onnan autóbusszal (kb. 60 km) az Aranyos völgyében lévõ Szolcsva (Sãlciua) településig. 6 km gyalogúttal elérjük a Huda lui Paparã barlangot (567 m), annak környékén verjük fel a magunkkal hozott sátrakból a Árammegszakítások Aradon és a megyében Ma: Szépfalu részben (9 15), Borosjenõ részben (8 15), szerdán: Iratos részben (9 15), Borosjenõ részben (8 15), csütörtökön: Babeº, Coºbuc (9 10), Iosif Sava, Mihai Viteazul tér, Tudor Vladimirescu 1 7. szám (9 17), Iratos részben (9 15), Borosjenõ részben (8 15), pénteken: Szentanna, Iratos részben (9 15), Borosjenõ részben (9 12). (I) A teljesen felújított park a község dísze 7 Összhangban a zenével címû rejtvényünk helyes megfejtése: Minden dolog mélyén egy dal szunnyad. 9 14 11 5 8 1 12 10 6 13 4 2 tábort. Visszatérés Aradra július 22-én, vasárnap 3.55 órakor. Túravezetõ Paul Ionescu mérnök (tel.: 0727/589-685). Feliratkozás Paul Ionescunál és Liptai Roninál (tel.: 0357/426-120). Étkezés az otthon hozott élelmiszerekbõl (Szolcsván van élelmiszerbolt). Útiköltség kb. 95 lej, kell még legalább 10 lej a sátorozási és csomagszállítási költségekre. A kirándulás alatt meg szeretnénk nézni az alábbi 1 2 2 1 3 4 5 6 4 7 8 9 10 11 12 1 7 13 14 8 Anna-bál Aradon Õ turisztikai objektumokat: Piatra alatti kolostor, Dalbina barlang, Poarta Zmeilor barlang (1150 m), Cheii-, Pravului, Szilas-, Plaiului-, Remetei-szorosok (helyenként vízben kell menni!), a torockószentgyörgyi vár, Bedellõ-csúcs (1227 m), Prislop-csúcs (1281 m) stb. A résztvevõk hozzanak elemlámpát, esõköpenyt, papucsot, fürdõruhát, váltás ruhát. Július 27-én, pénteken 20 órai kezdettel az Arad-városi Polgármesteri Hivatal étkezdéjében fergeteges Anna-bált szervez az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete. A tombolanyereményekkel színezett, jó hangulatot ígérõ mulatságon Papp Attila és zenekara szolgáltatja a talpalávalót, belépõjegyek elõvételben a gazdaegyesület Episcopiei utca 32. szám alatti székhelyén vagy a Tulipán könyvesboltban igényelhetõk. A szervezõk szeretettel várnak minden érdeklõdõt. (B) Befejezõdött a nagyzerindi park felújítása Arad Nagyzerind központjában befejezõdött a park teljes felújítása. Az új vonalú, zúzott kõvel leterített sétányokat sárga és piros virágok szegélyezik, díszfákat ültettek a zöldövezet- részekbe, 12 fémvázra szerelt fatámlás padot vásároltak, este 8 lampion biztosítja a hangulatvilágítást. A több mint 10 ezer lej értékû beruházással felújított park a község díszévé vált. (B) Andrásy-fotó Változékony idõ Arad változékony Szerda 11 21 C Csütörtök 11 24 C Péntek 12 26 C Szombat 16 31 C Temes változékony Szerda 12 20 C Csütörtök 12 24 C Péntek 12 26 C Szombat 12 29 C Hunyad változékony Szerda 14 22 C Csütörtök 11 21 C Péntek 12 24 C Szombat 14 27 C Krassó-Szörény borús Szerda 10 15 C Csütörtök 9 21 C Péntek 11 25 C Szombat 14 29 C Fehér változékony Szerda 12 28 C Csütörtök 10 19 C Péntek 10 23 C Szombat 13 27 C Tõzsdei árfolyamok Valutaárfolyam tegnap $ EURÓ HUF RNB 2,2998 3,1392 100 Ft/1,2770 RKB 2,2450/2,3650 3,0900/3,1900 0,0123/0,0133 RFB 2,2520/2,3420 3,0750/3,1750 0,0121/0,0132 Sanpaolo IMI Bank 2,2600/2,3300 3,0900/3,1700 0,0115/0,0135 Raiffeisen Bank 2,2500/2,3350 3,0850/3,1650 0,0118/0,0135 Feketepiac 2,2300/2,3200 3,0800/3,1400 0,0127/0,0130 Szerda, 2007. július 11. 9 Ö Ö Ö Ö Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta 14 15 óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta 20 21 óra között a 105.9 MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a www.radiotimisoara.ro vagy a www.triplexregio.net címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban Július 11., szerda (mûsorvezetõ Molnár Krisztina): Hírösszefoglaló, Idõjárás-jelentés, Ifjúsági mûsor; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: Egri csillagok (musical). Mozi Arad DACIA Faterok motoron Wild Hogs (am) 11 13.30 16 18.30 21 (280-224). ARTA Apocalypto (am) 15 17.30 20 (280-526). Temesvár TIMIª A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó (am) 15 17 19 21. STUDIO California Dreamin (befejezetlen film) (ro) 15 18 21. New York: Dow 13 611,60 î 0,28% Nasdaq 2658,92 î 0,42% London: FTSE* 6630,90 î 1,22% Frankfurt: DAX* 7964,76 î 1,39% Párizs: CAC* 6119,22 î 1,40% Hongkong: SENG* 22 885,84 ì 0,30% Tokió: NIK* 18 252,67 î 0,05% Budapest: BUX* 28 985 î 0,96% Bukarest: BET* 10 200,48 ì 1,46% 19.45 órakor. A * jel a tõzsde bezárását jelzi. Tegnap este egy dollár 0,7291 eurót, 122,15 japán jent, 0,4939 angol fontot ért. Horoszkóp KOS m (márc. 21. ápr. 20.) Komoly probléma ütheti fel a fejét, mely Önt és fiatal rokonát érinti leginkább. Akaratát igyekezzen érvényesíteni! Gyõzze meg a többieket igazáról! Öntsön tiszta vizet a pohárba! BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Egy telefonhívás kapcsán kedvezõ híreket kap. Estére váratlan vendég toppanhat be, ne szervezzen magának programot! Inkább olvasson otthon, írjon levelet! IKREK o (máj. 21. jún. 21.) Fiatal rokonait igyekezzen ott segíteni, ahol tudja! Szükségük van támogatására. Nagylelkûsége visszaköszön még életében. Ne aggódjon az anyagiak miatt! RÁK p (jún. 22. júl. 22.) Sógorával, sógornõjével legyen különösen figyelmes! Egy aprósággal is megsértheti, és nehezen bocsátanak meg! Inkább elõzze meg a hosszú sértõdésekkel tarkított vitát! OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Megismerkedik egy csodálatos személlyel, aki valósággal elbûvöli Önt. Ha okosan cselekszik, könnyen elindíthat egy romantikus kapcsolatot. SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Ma szinte mindegyik kapcsolatában aktív. Arra törekszik, hogy viszonyai nyíltak, õszinték legyenek. Nem baj, ha eddig rejtett konfliktusok kerülnek a felszínre! MÉRLEG s (szept. 24. okt. 23.) Egy telefonhívás hihetetlenül felizgathatja. Gondoljon arra, hogy a megtörténteket már úgyse tudja irányítani! Kímélje idegeit, próbálja meg nem túl görcsösen felfogni a dolgot! n q r SKORPIÓ t (okt. 24. nov. 22.) A nehéz munka eredményeként, ma befejezheti egyik régóta húzódó feladatát. Egyik barátja pénzügyi segítséget kérhet, melyet gondolkodás nélkül meg is ad neki. NYILAS u (nov. 23. dec. 22.) Munkahelyén visszaáll a megszokott rend, és újra jó tempóban tud dolgozni. Nagy haszonra tehet szert, ha gyorsan reagál egy váratlanul kínálkozó lehetõségre. BAK v (dec. 23. jan. 20.) Valaki Önt szemelte ki leendõ partnerének és mindenáron meg akarja hódítani, akkor is, ha Ön már nyilvánvalóan foglalt. Tapintatosan utasítsa vissza az illetõt. VÍZÖNTÕ w (jan. 21. febr. 19.) Egyre erõsebb vonzalmat érez egy bizonyos személy iránt, és mindent megtesz, hogy ma végre kimutathassa neki érzelmeit. Szerencsére Õ is hasonló érzéseket táplál Ön iránt. HALAK x (febr. 20. márc. 20.) Koncentráljon a munkájára! Szerelmes gondolatai ne vonják el folyton a figyelmét! Ha estére meghívást kap, gondolkodás nélkül fogadja el! Kellemes percekben lesz része! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.

10 Szerda, 2007. július 11. Az ellenõrzött üdítõk 92,64%-ánál találtak rendellenességet Fehér A Prefektusi Hivatal és a Fehér Megyei Fogyasztóvédelem munkatársai az üdítõitalok és gyümölcslevek forgalmazását és szétosztását ellenõrizték a megye 21 kereskedelmi egységénél. A fogyasztóvédelmi szabályoknak 10 vállalkozás nem tett eleget, a kiosztott 10 figyelmeztetés mellett egyet 2000 lejes büntetéssel is sújtottak. Az ellenõrzött 33 269 liter üdítõ és gyümölcslé esetében 30 822 liter forgalmazásánál szabálysértést tapasztaltak, ezért a mintegy 19 177,8 lej értékû ital forgalmazását ideiglenesen felfüggesztették. Ami a forgalmazott termékek minõségét illeti, nem volt baj a megfelelõ csoma- golás, feltüntetett mennyiség, illetve a szavatossági idõ betartásával. A fogyasztók kötelezõ tájékoztatását azonban vagy elmulasztották, vagy meghamisították a forgalmazók. Rendellenességeket tapasztaltak az energiaérték, a minimális tarthatósági idõ vagy a gyártási technológia feltüntetésében, melyeket ha alkalmaztak is, azt igen kisbetûs, olvashatatlan formában tették. Egy esetben az üdítõ ára nem szerepelt, gondok voltak a tárolással és az üzlet nevének a feltûntetésével is. A más megyékben gyártott üdítõknél tapasztalt rendellenességekrõl értesítették az illetõ megye illetékes hatóságait. TAKÁCS I. Jelenidõ l Hirdetés Pankotai piaci árak Tehéntúró 6-8/kg Juhtúró 10/kg Tej 1,75/l Tejföl 3,50-4/4 dl Tojás 0,25-0,30/db Vegyes zöldség 2/kg Paradicsom 1,50-2/kg Paprika 2-2,50/kg Káposzta 1/kg Burgonya 1,30-1,50/kg Karalábé 0,50-1/db Karfiol 1-1,50/kg Kistök 0,50-1/db Saláta 0,35-0,50/fej Vöröshagyma 1-1,50/kg Fokhagyma 4-8/kg Zellergumó 0,50-2/db Spenót 2-3/kg Zöldbab 1,50-2/kg Uborka 0,80-1,50/kg Hónapos retek 0,50/kötés Sóska 1/csomó Gomba 6-8/kg Szárazbab 3,50/kg Kapor, petrezselyem zöldje 0,50/kötés Alma 1-2,50/kg Körte 2-5/kg Szõlõ 8-10/kg Meggy 2,50-3,50/kg Õszibarack 2-4/kg Kajszibarack 2/kg Sárgadinnye 1,50/kg Görögdinnye 0,80-1/kg Málna 8-10/kg Fõzni való kukorica 0,50-1/csõ Dióbél 10-12/kg Méz 10/kg Fûszerpaprika 12-13/l Kukorica 50-60/köböl Búza 50/köböl Árpa 48/köböl Új árpa 40/köböl Zab 48-50/köböl Napraforgó 50/köböl Korpa 0,72/kg Deszka 450-500/ köbméter Oltatlan mész 1/kg Tyúk 30-35/pár Rántani való csirke 20/pár Naposcsibe 2 Pecsenyekacsa 25-30/pár Kisruca 3-3,50 Liba 25-30 Kisliba 4 Pulyka 40-60 Borjú 300-700 Szarvasmarha 1500-2000 Ló 1500-2500 Kisnyúl 8-10 Süldõ nyúl 12 Anyanyúl 25-30 Palánta 0,10-0,20/szál Az állatpiac részlegesen zárva tartott. BÖDE Á GNES tudósító

Hirdetés Szerda, 2007. július 11. 11 Adásvétel n Eladó Békés megyében, Orosházán, a belvárosban, a Kós Károly utca 18. szám alatti polgári családi ház. 4 szoba, fürdõszoba gázfûtéssel, szárazkapu bejáró, üzlethelyiség, melléképületek. Irányár 16 millió Ft. Telefon: 06/68/ 413-662. n Eladó 1987-es gyártmányú Peugeot 309 GT személygépkocsi. Telefon: 0722-648-782. n Eladó BMW 318 személygépkocsi, 1981-es gyártmány. Irányár 500 euró. Telefon: 0727-223-071. n 110-120 kg-os hússertések eladók. Telefon: 0751-069-392. n Eladó különleges, kb. 44-es menyasszonyi ruha igen kedvezõ áron. Telefon: 0357/310-546. n Eladó Aradon az Eminescu utca 25. számú házban kétszobás, összkomfortos lakás. Hívható telefonszám: 0256/360-810, mobilszám: 0730-767-409. n Eladó kertes ház Tornyán a 375. szám alatt. Telefon: 0741-242-131. n Eladó Zanussi fagyasztóláda és 4 fiókos NEI típusú fagyasztó. Telefon: 0257/240-455, 0723-360- 442. n Eladó gázbojler, Bosch mosógép, Singer varrógép, petróleumkályha. Telefon: 0257/240-988. n Eladó II. emeleti, teljesen felújított, 37 m 2 -es, egyszobás, erkélyes tömbházlakás. Telefon: 0257/348-162, 16 óra után. n I-es komfortú garzonlakást keresek megvételre Mikelakán. Földszint, IV. emelet kizárva. Telefon: 0357/423-689, délután. n Eladó háromkarikás gáztûzhely, 2 db gyermek szemüvegkeret. Telefon: 0257/251-280, Sándor. n Zerinden eladó 3 szobás családi ház nagy kerttel, udvaron fúrott kút. Telefon: 0257/350-112, 0257/ 350-404. n Eladó 42-es, Noul Styl-bõl vásárolt menyasszonyi ruha elfogadható áron. Telefon: 0357/407-004. n Eladó 90 bála hereszéna, 5 család méh, 10 hetes üszõborjú. Kisiratos 236. szám, telefon: 0257/ 535-042. n Eladó 1888 m 2 -es telek a Szurdok-tó partján, gyönyörû természeti környezetben. Út és villanyáram van, ideális panzió létesítésére is. Hívható telefonszám: 0766/332-823. n Eladó fehér-fekete Diamant 163-as televízió 20 lejért és automata mosógép 100 lejért. Telefon: 0356/414-083 délután, este. n Eladok régi magyar regényeket olcsón. Telefon: 0356/414-083 délután, este. n Eladó nagy ház melléképülettel és kert Majláthfalván, a fõutcán. Érdeklõdni a 0356-441-001-es, 0751-019-265-ös telefonszámokon. n Eladó 3 szobás, 2 fürdõszobás, 96 m 2 -es, felújított blokklakás Temesváron, a Sági úton. Telefon: 0744-458-068. n Eladó Hoinar típusú Moped motorkerékpár. Hívható telefonszám: 0256/410-848, 19 óra után. n Újmosnicán 1439 m 2 -es telek családi házzal, kerttel eladó. Telefon: 0256/393-692. n Eladó: kihúzható rekamié, libatoll, sporttévé (AN), hûtõgép, fagyasztóláda, írógép, varrógép, katonai csizmák, lemezek, nõi bicikli (Tohan), régi konyhabútor. Telefon: 0256/209-296. n Régi képeslapokat, levélborítékot, karácsonyi üdvözlõlapot keresek megvételre. Telefon: 0256/494-227, délután, este. n Déván jó állapotú Škoda 100-as személygépkocsi, többrészes konyhabútor, illetve 4 személyes kempingsátor eladó. Telefon: 0254/ 218-999. n Eladó 1300-as Dacia, 1983-as gyártmány, nagyon jó állapotban. Telefon: 0258/871-090, 0724-934- 221. n Déván nagy választékban eladó makramé garnitúra. Telefon: 0254-235-444. n Nagyenyeden kéményes gázkonvektor eladó. Érdeklõdni a 0745-491-867-es telefonszámon. n Nagyenyeden olcsón eladó ruhásszekrény, egyszemélyes ágyak, székek, éjjeliszekrények, tükör, fotelek, szõnyegek, porszívó, egyéb gazdasági tárgyak. Telefon: 0740-563-695. n Eladók Nagyenyeden Skoda 120-as alkatrészek. Telefon: 0258/ 860-404, este 6 órától. n Eladó családi ház, telek, szõlõ, erdõ Lõrincrévén (Fehér megye). Telefon: 0741-311-607. n Eladó Lada 2107, 1991-es gyártmány, 1557 köbcenti. Telefon: 0751-078-213. n Székelykocsárdon eladó magánház: két szoba, konyha, fürdõszoba, pince, nagy, füves udvar. Telefon: 0258/878-023. n Nagyenyeden, az Ebháton eladó befejezés elõtt álló, hõszigetelt, négyszobás (két fürdõszoba, konyha, garázs) családi ház. Telefon: 0720-527-942. n Resicabányán a Laminoarelor utca 45. szám alatti több lakrészes családi ház mûködõképes kolbászfüstölõvel eladó. Telefon: 0256/392-849. n Marosújváron 3 szobás (90 m 2 -es) földszinti tömbházlakás sürgõsen eladó. Irodahelyiségnek ideális. Telefon: 0742-039-116. n Nagyenyeden olcsón eladó konyhakredenc, dívány két fotellel, éjjeliszekrény, 2/1m-es tükör, képeslapok, könyvek, régi folyóiratok. Telefon: 0742-039-116. n Nagyenyeden jó állapotban levõ topolya (jegenyegyökér) hálószobabútor néhai Lõrincz Mihály munkája jutányos áron eladó. Telefon: 0742-067-611, 0258/862-021. Állásajánlat n Magyar érdekeltségû motorkerékpár, kerékpár és alkatrész forgalmazó kft. mûszaki és eladói tapasztalattal rendelkezõ eladót k eres aradi üzletébe. Román és magyar nyelvismeret szükséges. Jelentkezés: Arad, Dâmboviþei utca 23. szám, A. Vlaicu negyed, naponta 10 15 óra között. 1 n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/860-798 telefonszámon naponta 9 14 óra között. n A Nyugati Jelen munkakönyvvel alkalmaz lapterjesztõt Aradra. Telefon: 0257/280-751. Különféle n Kiváló házõrzõ, egyéves, nõstény kutya állatszeretõ gazdát keres. Telefon: 0357/802-505, 0730-413-040. n Keresek egy olyan nyugdíjast, aki ért a zongorahangoláshoz és kijönne vidékre is. Telefon: 0257/ 466-114. n Jegyelõvétel és társasutazás a Szegedi és Gyulai Szabadtéri Játékokra! Telefon: 0257/254-616, 0357/411-825, 0745-860-111. n Fiatal, komoly házaspár egy gyermekkel, lakás ellenében eltartana idõs személyt. Telefon: 0357/ 801-198-as vagy 0724-525-408. n Vállalok rolójavítást, felújítást, szerelést, fa, mûanyag, alumínium, minden típust. Telefon: 0740-257-239, 0744-987-786. n Kiadó téglagarázs a Podgoria negyedben. Telefon: 0357/411-825, 0744-860-111. Gyászjelentés n Temesváron csemperakásra keresek olyan személyt, aki jótállást vállal munkájáért. Telefon: 0723/346-521. n Elcserélném két lakóépületbõl álló temesvári ingatlanomat kertes családi házra. Cím: Temesvár, E. Gârleanu utca 6. szám. Érdeklõdni egész nap lehet. n Gátaljára, idõs asszony gondozására komoly, megbízható személyt keresünk. Telefon: 0256/ 410-437. n Parajdon szoba kiadó jutányos áron. Telefon: 0740-543-804. n Nagyenyeden értelmiségi házaspár idõs személy/házaspár gondozását vállalja lakás ellenében. Telefon: 0258/863-562, naponta 9 11 óra között. n Reflexo- és testmasszást vállalok Nagyenyed, Marosújvár és környékén, igény esetén a kliens lakásán is. Telefon: 0742-514-261. n 1952-ben Nagyenyeden végzett tanítóképzõsök találkoznak 2007. augusztus 25-én. Jelentkezés augusztus 10-ig, naponta 18 órától. Szakács József, telefon: 0258/860-404. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 84 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt KÕRÖSI ROZÁLIA. Temetése csütörtökön 14 órakor az aradi Eternitatea (Felsõ) temetõben. Gyászoló fia, László és neje, Stefánia Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik KOVÁCS MARGIT temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló Nagy család CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK 12214 Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: 213203 ISSN 1223-3536 Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + kézbesítési díj Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/566-521; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJATKÓ P ÉTER tel.: 0765/234-912, marketing@nyugatijelen.com Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI ZOLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR G YULA fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, K ILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: 310085 Arad, Eminescu utca 55 57. szám, telefonszám: 0357-412-470, (0)257/280-751, 280-596 (fax). Temesvári szerkesztõség: 300055 Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/432-485, 434-328, fax: 434-303, E-mail: temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségveze tõ PATAKY LEHEL Z SOLT. Dévai szerkesztõség: 330011 Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/232-032, 0354/405-014 E-mail: hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: C HIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: 515200 Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/860-798, szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR I RÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/212-136. Külföldi munkatárs: HUDY ÁRPÁD Németország (München). Internet: http://www.nyugatijelen.com, E-mail: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/233-545, fax: 0257/254-339. A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.

12 Szerda, 2007. július 11. Utcára került Déva nagybani zöldségpiaca Európai PARADICSOM Hunyad Ízig-vérig balkáni hangulat szállt a dévai piacra. Míg a városatyák, Mircia Muntean polgármesterrel az élen, tanácsülésrõl tanácsülésre heves vitákba bonyolódnak amiatt, hogyan is lehet európai mázat kenni Déva piacára, s közben milliárdokat költenek a meglévõ csarnok ablakainak befestésére, a vásárlók a piac körüli kisutcán szétguruló, autógázzal agyonfüstölt paradicsomok közül kell kiválogassák az eltenni valót. Az árusok már szinte ingyen is odaadnák, hiszen aki napokat ül a harmincfokos kánikulában a pityókás zsákjai vagy dinnyéi tetején, annak már szinte mindegy, hogy kap-e pénzt több havi munkájáért vagy sem, egyetlen álma, hogy otthon lehessen a maga viskójában Már akinek viskója van. Mert olyan is árul itt, aki palotát épített már a kistermelõk pénzébõl. Az áldatlan piaci feltételeket kihasználva potom áron vásárolják fel a falusiak termékét, amit aztán többnyire roma szezonárusokkal adatnak el Déva piacán. Bár a helyzet az elmúlt években sem volt sokkal rózsásabb, a megyeszékhelynek volt legalább egy tágas nagybani zöldségpiaca, ahol az árulási körülmények semmivel sem voltak jobbak, de legalább nem kellett tülkölõ autók kerekei elõl összekotorgatni az árut. A Mihai Vitea- Elkészül a körforgalom Hunyad Kedden már a régi út aszfaltburkolatát szedték fel a Déva központjában több mint 3 hónapja épülõ körforgalom környékén. Mindez természetesen további forgalomkorlátozással jár. Csütörtökön, pénteken és szombaton már az új közlekedési sávokat aszfaltozzák le, s amennyiben minden a terv szerint halad, hétfõn át is adják a körforgalmat, hangsúlyozta Florin Oancea alpolgármester. A kör belsõ dísz része csak július végén lesz kész, az ottani munkálatok azonban nem akadályozzák a gépkocsiforgalmat, ami az útjavítások miatt komoly fejtörést okoz a dévaiaknak. CH. A. Hová tegyem a ládáimat? kérdi a dolji asszony az utca Jelenidõ l Hirdetés Ismét divatba jöttek a kutak felszabadításáért küzdõ sofõrtõl zul nagybani piac területét azonban tavaly õsszel visszakapta a hajdani tulajdonos, aki rögtön el is adta, de persze nem az önkormányzatnak. A nagybani piac pedig utcára került. Sõt nem is akárhova, hanem a városi zöldségpiac melletti rendkívül zsúfolt kisutcába. Tulajdonképpen bármikor kitilthatnánk innen az árusokat, de ennek elsõsorban a lakosság látná kárát magyarázza a Déva lakóiért aggódó Florin Oancea alpolgármester, aki szerint sehol a világon nincs a város központjában nagybani zöldségpiac. De Déva elöljárói még ezt a szívességet is megteszik a lakosságnak, csakhogy kedvükben járhassanak értõdik ki az alpolgármester szavaiból. Arra a szívességre azonban, hogy egy tisztességes zöldségpiacot építsenek a városnak, sajnos, már nem hajlandók. Oancea szerint az idei decemberre ez megtörténik, csakhogy az évek óta épülõ városi autóbusz-pályaudvar példáján okuló dévaiaknak ezt már nehéz bemagyarázni. Már csak azért is, mert még semmi jele sem látható az új piacnak, sõt Oancea szerint még várja az önkormányzat annak a magánbefektetõnek a jelentkezését, aki pénzt akar fektetni a dévai piac modernizálásába. Hát erre mondható az, hogy holnapután kiskedden, békanyúzó pénteken Addig is csak az tanácsolható a lakosságnak, hogy lehetõleg gyalog és sztoikus nyugalommal induljon beszerezni az eltennivalóit. GÁSPÁR-BARRA RÉKA Arad A magára egy kicsit is adó település arra törekszik, hogy bõvítse a vízvezetékhálózatot, lehetõleg minden utcába eljusson a vezetékes víz, de legalább utcasarkonként egy-egy közkút biztosítsa a lakosság megfelelõ ivóvíz-ellátását. Vidéken persze a gazdák megtartották az udvaron, kert elején fúrt kutat, mert vize a locsolásra sokkal inkább megfelel, kevésbé klóros és persze jóval olcsóbb is. Itt, a megyeszékhely kertesház-negyedeiben most, a vezetéki víz árának rohamos drágulásával kezdenek ismét divatba jönni a fúrt kutak. Olyannyira, hogy egyre több, kis veteményessel is rendelkezõ ház tulajdonosa dönt úgy, hogy kutat fúrat a kertben, nem a drága csapvizet használja locsolásra. Amire az egyre gyakoribb veteménykárosító kánikula miatt egyre gyakrabban és egyre inkább szükség van. Megéri, mert a fúrás ára hamar megtérül. Nos, aki kutat fúrat, az rendszerint arra is kíváncsi, hogy milyen minõségû vizet sikerült fakasztani 15 méteres mélységbõl. Tehát vízpróbát visz ellenõrzésre az Arad Megyei Közegészségügyi Hatóság égisze Arad Javában folyik a feketegyarmati kultúrotthon belsõ felújítása, amelynek utcafrontján 4 hõszigetelõ ablakot, 1 hasonló ajtót, a nagyterembe új padlócsempét szereltek fel. A nagyterem falairól leverték a málladozó vakolatot és újravakolták. Amikor a helyszínen jártunk, Túri alatt Aradon mûködõ, Gojdu utcai egészségügyi vegyi és toxikológiai laboratóriumba mikrobiológiai és fizikai/vegyi elemzés céljából. Nem olcsó mulatság (az elõbbi 59 új lejbe, az utóbbi 90-be kerül), de megéri, hisz annyi szennyezés éri környezetünket, nem árt tudni, mennyire szennyezettek vízforrásaink. Így járt el R. A. aradi lakos is. Három nap alatt megkapta a két laborvizsgálat eredményeit. Összehasonlításként ott vannak fehéren/feketén a 311/ 2004-es törvénnyel kiegészített és módosított 458/2002-es, a víz minõségére vonatkozó törvényben megszabott értékek is. A fizikai/vegyi paraméterek (szín, szag, Ph érték, ammónia, salétrom, oxidáció, keménység, zavarosság) egy kivételével megfelelnek a törvény által elõírt normál értékeknek. A laboratórium ítélete mégis az, hogy nem felel meg a 458-as törvény elõírásainak! A mikrobiológiai vizsgálat megfelel. Hát akkor iható vagy nem iható?! Dr. Gabriela Þârle, az Arad Megyei Közegészségügyi Hatóság ügyvezetõ igazgatója megmagyarázta: Kérem szépen, ha a fizikai-vegyi paraméterek közül csak egyetlen egy nem felel meg a törvény által megszabott értéknek, még akkor is, ha a mikrobiológiai vizsgálattal minden rendben van, a laboratórium nem mondhatja azt, hogy a víz gond nélkül fogyasztható, nem károsítja az egészséget. Mert ha például a vizsgálat során kiderül, hogy a víz keménysége jóval magasabb ez esetben ugye a duplája (41,4) a normál érték felsõ határának (ami 20) ez azt jelenti, hogy huzamosabb ideig történõ fogyasztása kedvez az epekõ kialakulásának. Mi senkinek sem tilthatjuk meg, hogy ezt vagy azt ne tegye. A laboratóriumi vizsgálat célja felhívni a figyelmet az egészségkárosító tényezõkre. A döntés az ember kezében van! Nem a vízvizsgálatról szól, ám a témához igencsak köze van egy hírnek, amit a média már megszellõztetett, hisz nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. A hír szerint a gyorsan szaporodó kutak a felsõbb hatóságok figyelmét is felkeltették. Sõt, már egy okos kis ötlet is született, nevezetesen az, hogy valamilyen formában megadóztassák az altalaj kincseit igénybe vevõket. Plusz pénz az államkasszába. (BALÁZS) Felújítják a feketegyarmati kultúrotthont János, Erdõs Levente és Balázs Bálint az újravakolt falat glettelték, készítették elõ a festéshez. (B)