Parcella A védőkenőcs használata előtt 1961. jún.-ban A védőkenőcs használata után 1962. jún.-ban 1. 2. kontroll 0 A kenőcs amint azt az értékelés is bizonyítja a rügyben levő és az odavándorló álcákat elpusztítja. Eddig ez a védekezés bizonyult a legcélravezetőbbnek és a leggazdaságosabbnak. További munkánk a vegyszer felkenésének jobb technikai megoldására irányul, hogy ezzel olcsóbb és könnyebben alkalmazható legyen a védekezés a gyakorlatban. A Sopron megyei cseriföldek" erdeinek története DB. CSAPODY ISTVÍ-H Azok a sajátos, rendkívül rossz adottságokkal és alacsony teljesítőképességgel rendelkező kavicsos váztalajok, amelyeket cseriföldek" név alatt foglal össze az irodalom (Bencze P. 1955, Stefanovits P. 1956. 1963, Fodor Gy. 1956, Magyar P. 1962, Járó Z. 1963.), a Kisalföld déli részén, főleg a 44. sz. erdőgazdasági táj (Kemenesalja) határain belül, a Tanulmányi, Kisalföldi és Szombathelyi Erdőgazdaság területén fordulnak elő. Hasznosításuk a mélyszántásos erdőtelepítés módszerével évek óta sikeresen folyik (Sopron), számos erdőfelújítási kérdés megoldásához azonban feltétlenül szükséges, hogy a még meglevő erdők történetét is ismeriük. E tanulmány ezért rövid erdőgazdálkodás-történeti áttekintést kíván nyújtani azokról a maradványfoltokról, amelyek a Sopron megyei cseriföldek" erdeit képezik. Ha a szóbanforgó területre vonatkozó első hiteles térképlapokat, a II. József alatt, 1783-ban készített kataszteri felmérést vesszük szemügyre, megállapíthatjuk, hogy a mai cseri erdők" az egykori ún. Nagyerdő" területére esnek. A Nagyerdő Sopron vármegyének legalább egyharmadát foglalta el (9 : p. 17.) és Nagylózs határában kezdődött, a sárvári út mentén délnek haladva nyugati része Felszopor és Ság keleti házsorait érintette; Ivánt délről is közrefogta, a Cséri majort érintve Dénesfát megközelítette; innét északnak, majd Gyórót északról megkerülve, északnyugatnak haladt, keleti széle Kisfaludnál a Rábaközbe is átcsapott. A Kisfalud-Potyond-Babot közt elterülő erdőség éppen 'úgy összefüggött a Nagyerdővel, mint a Kapuvártól északra fekvő hansági égeres. Agyagost még érintette, innét délre fordult, majd Lesvárt érintve, észak-nyugati széle Nagylózsnál érte el kiindulási pontját." A hatalmas, összefüggő erdőség először 1416-ban, Lósy Jakab fia, Beled és Ebergőczi Tamás fia, János közt végbement,,osztály"-nál szerepel, tőlük a Viczayakra, majd a Nádasdyakra szállott és a kincstár útján Draskovich Miklóstól nagyobb részét a Széchenyiek, kisebb részét az Esterházyak szerezték meg (4 : p. 99; 9 : p. 467).
A Nagyerdő 1783-ban még elzárta egymástól Csapodot, Pusztacsaládot, Ivánt, Himódot és Vitnyédet. A községek, s a későbbi írtásfalvak között a közlekedés csak ember- és állatposta útján, erdei ösvényeken történt egy-egy központi helyről, pl. Csapodról gazdag erezetben, minden lakott hely irányában pókhálószerűer. ágaztak szét ezek az utak. A Nagyerdő sűrű, ősi úthálózata ma, amikor az összefüggő erdőtest már erősen felszakadt és az erdőírtások miatt felmérhetetlenül leolvadt, ennek az időszaknak emléke. Az erdőírtást jelen esetben szószerint kell értenünk. A Nagyerdőnek a Széchenyiekhez tartozó nyugati és déli nagyobb felében, valamint az Esterházyakhoz tartozó keleti és északi kisebb felében letelepedett kisebb falvak jobbágy- 1. sz. térkép: A lakott helyek az egykori Nagyerdő rengetegébe kezdtek betelepülni és az irtásföldek apasztották az erdők területét (vázlat a II. József korabeli, 1784-es kataszteri térképről) sága számára ugyanis a szűkös telki állomány nem biztosított megélhetést és ezért a lakosság rendszeres erdőírtással teremtett magának új szántóterületeket. Az erdőírtás hosszú ós keserves munkája legtöbbször jó minőségű írtásföldekkei jutalmazta és újabb írtásföldek létrehozására csábította végrehajtóit. A lakosság a XVIII. sz. közepéig oly zavartalanul folytathatta erdőírtö tevékenységét, hogy az írtásföldek 1787 és 1793 között 5780 kisholdat (1 kishodd = 1200[Jöl), 1867 körül 13 350 kisholdat tettek ki (4 : p.100). Az erdőírtásban Iván járt az élen, amely Sopron megye legnagyobb írtásfalujává vált (9). Az Iván határában fekvő írtásföldek területe az 1762. márc. 28-án tartott hivatalos vizsgálat szerint elérte a 3000 holdat, 1841-ben pedig Fényes Elek (6) szerint 3800 kisholdból állott. Lövőn 1728-ból 530, 1741-ből 1200, 1798-ból 1408 hold írtásföld ismeretes (9 : p.61), Nagycenken pedig 1750-ig közel 1200 holdnyi irtásföldről esik szó, úgy, hogy a XVIII. sz, második felében 50 év alatt újabb 700 kisholddal gyarapodott az irtásföldek területe. So-pronkövesden 1728-ban 286, 1752-ben 561, 1766-ban 1000 kisholdra ment fel az Írtásföldek területe és 1808-ban többek között az alábbi, erdőtörténeti kutatás szempontjából is érdekes elnevezésű határrészeket foglalta magában: Kertalja, Vízálló, Gyöpre-
járó, Nyulászó, Cserkút, Üj irtás, Erdődülő, Gubahegy, Pusztarend, Csordahajtó, Szilfák, Kövecses, Lencsés-szeglet, Alsó-szabóc (9). Pusztacsalád községben 1728- ban még csak 16, 1752-ben már 84, 1778-ban 120 holdat irtottak ki szántónak. Hegykőn 1728-ban 161 hold, 1804-ben 427 hold irtásföldet találunk (9). Az úrbéresek erdőírtásain felbuzdulva de pénzügyi meggondolásoktól is vezérelve az írtótevékenységet egyes uradalmi bérlők is követték. így pl. tudomásunk van arról, hogy amikor gróf Széchenyi Ferenc 1787-ben hosszabb külföldi útra indult, 6 évre bérbeadta Ivánt, Cséri majort, Hegykőt, Lövőt, Kövesdet, Hidegséget, Fertőbozt, Cenket, Horpácsot és Gógánfát Sághy Dániel cenki ispánnak 40 000 forint készpénzért és 5600 forint deputátumért. A gazdálkodást ellenőrző bizottság azonban hamarosan kifogásolta, hogy a bérlő az egész cenki erdőség kivágását tervbe vette. Ekkor Széchenyi Ferenc azt kívánta, hogy a bérlő az erdők rendszeres irtásáért bért fizessen (1). 1. sz. kép: Az egykori írtásföldek helyét ma terméketlen, borókás legelők és parlagok foglalják el (Iván: Nagylegelő) Varga F.-né felvétele Az erdőirtás alól Esterházy jobbágyfalvai sem voltak kivételek. Fertőszentmiklóson pl. 1778-ban 1150 hold irtásföldet tartottak nyilván és egy 1851-ből származó üzemterv szerint Szentmiklós erdeje kihalófélben van". Nem kevésbé rossz volt a helyzet Csapodon, ahol 1853-ig az 1009 kishold irtásföldből 1/3 rész a volt úrbéresek örökös birtokába került, 2/3 rész az uradalomé maradt (Komlós G. szóbeli közlése) Fertőendrédnek Csapod és Göbös major felé voltak irtásai (9). Cirák telki állománya 1828-ra erdőirtás által megkétszereződött. Dénesfán a XVIII. sz. elejére a Cser-erdő teljesen elpusztult (9). A további példák felsorakoztatása nélkül is nyilvánvaló, hogy a sopronmegyei nagybirtok szántóföldi állományában igen jelentős tételt képviseltek azok a területek, amelyeket valamikor a parasztok erdőirtás által hoztak létre s amelyeket a múltban lefolytatott úrbéri birtokrendezések során vettek el tőlük és kapcsoltak az urasági majorokhoz" (10 : p. 1.) Az erdőírtások a XIX. sz. elejéig tartottak. A Nagyerdő vázolt területi csökkenéséhez jelentős értékcsökkenés is járult. Ez utóbbi 1. az urbárium faizási" joggyakorlatában, 2. a mérhetetlen legeltetésben és alomszedésben, végül 3. a külterjes gazdálkodás egyéb körülményeiben leli magyarázatát.
1. A faizási jog azt jelentette, hogy a lakosság épület- és tűzifa szükségletét az uraság erdejéből szabadon, minden dézsma és fizetség nélkül elégíthette ki. Nem is volt baj ezzel mindaddig, amíg vissza nem éltek vele. De gróf Széchenyi Zsigmond 1730 december 12-én Sopron vármegyéhez benyújtott tiltakozásában már olvashatjuk, hogy a 30 falunak jobbágyai a Nagyerdőnek hozzájuk közel eső részét vágják, benne legeltetnek" (1 : p.461). A mértéktelen fahasználatot először talán az 1666. évi mihályi végzés kísérli megakadályozni, amikor kimondja, hogy pénzen erdei fát venni úrnak-jobbágynak egyaránt tilos, az erdőt csak saját szükségletükre használhatják" (9). Noha a határozat elvileg nagyon helyesen nem tesz különbséget úr és jobbágy között, a valóságban a megszorítás, a bér és a dézsma terhe legelőször mégis a parasztra csapott le. Az irtásföldek növekedése néhány Sopron megyei községben, kisholdban (1 kishold = 1200 rj-öl) Község 1728 1741 1752 1766 1798 1800 1850 1. táblázat Csapod 1009 1009 Fertőendród 198 247 510 630 Fertőszentmiklós... 1150 1256 Hegykő 161 400 427 288 480 580 837 Iván 3000 3000 3800 Kövesd 286 561 1000 1500 530 1200 1408 1418 1200 1900 660 550 540 800 Pusztacsalád 16 84 120 A Nádasdyak (akik a Széchenyiek és Esterházyak előtt a megye korlátlan urai voltak) iváni majorjának tiszttartói 1654-ben megkezdvén a Nagyerdő használatának szabályozását, úgy korlátozták a lakosság faizási jogát, hogy egy-egy fő csak 2 szekér száraz hulladékfát szedhetett, ezért is egy köböl zabot és egy kappant kellett az uraságnak fizetni. A környékbeli nemességre a rendelkezések nem vonatkoztak, csak amikor Nádasdy Ferenc hűtlenné nyilvánítása után birtokai a kincstárra szálltak, Kövér Gábor és Majláth Miklós, a kincstári javak igazgatói kezdték 1674-ben nehezményezni az iváni Nagyerdő eddigi közhasználatát még a nemesekkel szemben is. Jogainak korlátozása ellen a környék valamennyi nemese tiltakozást jelentett be a megyén, de minthogy tulajdonjoguk tisztázatlan volt, a Nagyerdő használatáért évszázados harc kezdődött. Ez volt a nagy per", amely alatt sem szűntek meg a fapusztítások és faorzások elleni panaszok. Széchenyi György levelezésében pl. 1713-ból azt olvassuk, hogy tilos erdejéből irtsák ki a tüskét, mint azt a régiek tették, de az makktermő fának
békét hagyjanak s lészen rétjük, szénájuk ha jól viselik gondjait, mert az ő nekik minden esztendőben új-új irtásrétet engedjék csinálni az Nagyerdőn, azt éppen, nem engedhetem" (2 : p. 447). Ezzel szemben ott, ahol faizás szempontjából az erdők évek óta tilalmasak voltak mint pl. Sopronkövesd határában a Cerina és Göbecse nevű erdők, az állományok kitűnő állapotban maradtak (9). 2. Ami a legeltetést illeti, a Nagyerdő erre kiválóan alkalmasnak mutatkozott. Állománvainak legnagyobb részét ugyanis kocsányos- és kocsánytalantölgy, továbbá cser alkotta. Ezek a tarvágásos üzemmód mellett egyre jobban eloseresedtek és a legelő állatnak bő makkterméssel szolgáltak. 1 2. sz. kép: Az egykori erdők hírmondói az itt-ott kimagasló, pusztuló kocsányostölgyek (Iván) Azt, hogy a Nagyerdő legfőbb állományalkotó fafaja már a XVII XVIII. sz.-ban a cser volt, elsősorban történet- és helynév emlékek bizonyítják. Az Iván határában fekvő Cseri-major (Csér) is a falu közös birtokát képező csererdő helyén keletkezhetett, mert még a XVI. és XVII. században is Cser-major néven fordul elő, csak a XVIII. sz.-tól kezdve nevezik Csér-nek. Cserre utal számos hely- és dűlőnév, így pl. a sopronkövesdi Cserkút, a zsirai Cseres, a vitnyédi Csermajor, a dénesfai Csererdő, a csapodi Kis- és Nagy-Cser, továbbá maga a cseriföld, cseritalaj elnevezés is. Utóbbival kapcsolatban ugyan egy másik magyarázatot is ismerünk, amennyiben az ősi magyar szóhasználat cserinek nevezte mindennek az alját. (8). Akár egyik, akár másik magyarázatot fogadjuk is el, bizonyos, hogy a Nagyerdő roncsainak mai állapotára mindkét magyarázat helytálló, v A Nagyerdő állattartó képességét a makktermő cseresek és tölgyesek mellett a ligetes erdők által közbezlárt füves foltok, újra beérdősodött irtásfoldek még csak növelték. így érthető, hogy az uradalmak maguk is, de az úrbéresek is népes állatállományukkal előszeretettel keresték fel kenyéradó gazdájukat, a Nagyerdőt. Az állattenyésztés különböző ágai közül a sertés- és juhtenyésztés dívott. Híres, többezer darabból álló juhászata volt 1750 1770 között Ciráknak, Csapod-
nak, Fertőendrédnek, Fertőszentmiklósnak, Fertőszéplaknak; nagyhírű sertéshizlalás folyt Csapod, Pusztacsalád és Rábakecöl határában. De a szarvasmarha is szabadon járta az erdőt. Nemcsak Iván, de Lövő és még mintegy 25 község gazdáiról és zselléreiről tudunk, akik a nyár folyamán állataikat elhajtották az uraság erdeibe, ahonnan a barmok a tél beköszöntése előtt meghizlalva kerültek vissza (9). Panaszkodik is rájuk Széchenyi Zsigmond (1730), de még az Esterházyakra is Széchenyi György (1717). Íme egy részlet Ebergőczy Lászlóhoz intézett egyik leveléből:,,erdőispányómnak feje vesztése alatt megparancsoltam, hogy összeszedetvén az erdők őrzőit, most vigyázzanak a Cseri major és az határok közötti makkos tilosokra, az minthogy igenis az herceg marhái ugyan ma Csapodra hajtatván, onnan kieresztettek az tilosra éjszakának idején a vitnyédi cserre" (2 : p.466). 3. Az egyéb körülmények között, amelyek a röjtöki és Iván környéki cseri erdők minőségi leromlását előidézték, szerepelnek a pénzben megszorult birtokosok rendkívüli favágásai, a külterjes sarj üzemmód alkalmazása és a vadászat, amelynek érdekében a nagyszámú vad védelmére a sűrű cserjékkel átszőtt, ápolatlan erdőkre való törekvés még akkor is háttérbe szorította az erdőgazdálkodás szempontjait, amikor másutt erre már tudatosan törekedtek. Különösen sok volt a fácán és fogoly. Itt vonul át a bregenzi pászítás hajtás, amelyen a lesvári résszel együtt fél nap alatt 4 500 nyúl esett. Az elmondottakat összefoglalva, nem csodálkozhatunk azon, hogy a területileg megcsappant, időközben leromlott erdőségek szomorú képet mutattak már 1797-ben, az úrbéri elkülönözés során Széchenyi Ferenc úgy találta, hogy a Nagyerdő annyira ki van pusztítva, hogy alig látni egy-két szálfát, s a kavicsoshomokos-köves talajon a legelő is teljesen hasznavehetetlen" (1). A leromlás elsősorban a termőhelyileg gyenge részeken volt tartós és hatását napjainkban is keserűen érezzük. Ezeken a termőhelyeken (pl. Iván, Csapod) a felhagyott irtásterületek legelőkké, majd parlaggá váltak és teljesen kiestek gazdálkodás menetéből. A kedvezőbb termőhelyű irtások (pl. Dénesfalva, Kövesd, Nagycenk) azonban idővel részben visszaerdősödtek és (10 : p.18). A visszaerdősör dést a XVIII. sz. közepétől maguk a földesurak is támogatták az irtásföldek viszszavásárlásával, makkvetéssel és csercsemete ültetésével. A visszaváltások az úrbéri elkülönözéssel voltak kapcsolatosak és elsősorban tulajdonjogi és birtokviszonyoktól függtek. Az úrbéri rendszer felbomlásával ugyanis az erdőknek az úrbéri telki állományba tartozó része a volt úrbéresek tulajdonába került és az ún. volt úrbéresek erdei" keletkeztek. Utóbbiak idővel vétel útján még gyarapodtak is, sőt újabb volt úrbéres csoportok alakultak. Mind a nagybirtokok, mind a volt úrbéresek erdeinek közös bélyege, hogy azokat évszázadokon keresztül rendszeres üzemterv nélkül kezelték. Az akácosokat 20 éves, egyéb állományokat általában 30 40 éves vágásfordulójú sarjüziemmód szerint vágták, az ápolásokat és tisztításokat elhanyagolták, az állományok kevés kivétellel leromlottak, súlyos örökséget hagyva az utódokra. A súlyos örökség elsősorban nagy kiterjedésű területek fátlanságában, másodsorban az erdőtenyészet újrahonosítását jelentősen gátló termőhelyi adottságokban a nyilvánul meg. Igaz ugyan, hogy a Kisalföld szubkontinentális éghajlati viszonyai (pl. évi 560 mm. csapadék) között az Ösrába összeoementálódott kavicshordalékán kialakult sekély váztalajok, az ún. cseri-földek eredetileg is mostoha feltételeket jelentettek a fás növényzetnek, a feltárt korábbi gazdálkodás azonban ezeket a meglevő rossz adottságokat még jobban lerontotta és jelentősen hozzájárult a mai termőhelyi viszonyok kifejlődéséhez. Gondoljunk csak a kavicspadok feletti sekély talajrétegnek a legeltetések következtében előállott nagymérvű tömődött -
ségére, amely az erdősített csemete létét már a kavicsos szint elérése előtt veszélyezteti. Másutt, ahol a termőréteg esetleg mélyebb, az irtásföldek létesítése miatt kipusztított magasabbrendű növényzet helyét idővel felváltó mocsárrét (pl. Deschampsietum caespitosae) nem képes az időszakian jelentkező csapadékvíz elpárologtatására és pseudoglejes jelenségek lépnek fel. A vízzáró és levegőtlen talajrétegek azután a nyári aszály idején az ellenkező végletbe lendülnek át és akadályozóivá válnak minden újraerdősítésnek. Helyenként a korábbi helytelen fafaj megválasztás is előidézte a termőhely degradációját. Az állományok ápolásának elmaradása, a talajjavító elegyfafajok mellőzése, az egykori ősi erdőtársulások figyelembe nem vevése és merev sémákkal való felváltása pedig a meglevő maradvány foltokat is nagy többségükben értéktelen paflagóniává változtatta. A terület erdőtörténeti múltjának feltárása elsősorban tehát a szélsőségeket és a váltóvizes állapotot jól tűrő, őshonos fafajok felé irányítja a figyelmet. Ezen túlmenően azonban kezünkbe adja a gyakorlati megoldás kulcsát is, hiszen az erdőtelepítések technológiájával kezdetben mindig azokat a kedvezőtlen adottságokat kell megváltoztatnunk, amelyek nem természeti eredetűek, hanem a gazdálkodás múltjában keresendők. Ha tisztában vagyunk pl. a területen folytatott nagymérvű legeltetéssel és mezőgazdasági műveléssel, főként a felső 60 70 cm-es talajréteg tömődöttségét kell mélyforgatásos szántással megszüntetnünk és lehetőség szerint a változó mélységű, cementálódott kavicspadot áttörnünk. IRODALOM: 1. Bártfalvi Szabó L.: A sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi-család története. Bp 1913. 1 II. 2. Bártfalvi Sz. L.: gr. Széchenyi György levelei báró Ebergényi Lászlóhoz. Bp. 1929. I II. 3. Csapody I.: Sopron város erdőgazdálkodásának 100 éve. Kézirat. 1955. 4. Csapody I.: A Tanulmányi Ali. Erdőgazdaság. Kézirat. 1961/62. 5. Csapody I.: A Sopron megyei Nagyerdő" története. Soproni Szemle. 1963. 3. sz. p. 217 226. 6. Fényes Elek: Magyar országnak,,s a' hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapotja' statisztikai és geográfiai tekintetben. 2. kiadás. Pest. 1841. 7. Firbás O.: A Sopron megyei erdők II. József korában. Soproni Szemle. 1963. 3. sz. p. 236 241. 8. Magyar P.: Zárójelentés a kavicshátak (Kemenesalja) termőhelyfeltárásáról. 1962. (Kivonat: Részjelentés: Erdészeti Kutatások, 1962. 1 3. sz. p. 374 375.) 9. Soós I.: Ösi Sopron megyei nemzetségek. Sopron. 1940. 10. Soós I.: Az úrbéri birtokrendezések eredményei Sopron megyében. Sopron. 1941. Kell-e a fehérnyár vetést takarni és öntözni? KISS TÓTH TAMÁS Bár a fehérnyár magvetéssel több mint egy évtizede foglalkozunk, még ma is vitatott a takarás és öntözés kérdése. Mivel erdőgazdaságaink mindinkább csemete-önellátásra rendezkednek be, mind több és több kartársam kapcsolódik be ebbe a munkába. így nem lesz érdektelen, ha az eddigi gyakorlatot kibővítem évtizedes tapasztalatommal gondolom ezt annál is inkább, mert több kezdő kartárs fordult hozzám ilyen szakmai kérdéssel. A fehérnyár mag begyűjtésével, kezelésével itt nem kívánok foglalkozni. Ezt a Csemetetermelési Utasítás részletesen tárgyalja. De foglalkozni kívánok azzal, amit a fenti utasítás nem részletez, pedig igen befolyásolja a fehérnyár magcsemete termelés sikerét, vagy sikertelenségét. Az első kérdés az volna, kell-e a fehérnyár magvetést szalmával takarni, mi az előnye és mi a hátránya a csak humusszal takart magvetéssel szemben? A gyakorlat azt mutatja, hogy egy folyóméter friss magágyba 1 gr fehérnyármag szükséges. Ötven centiméteres sortávolság mellett egy hektárra, húszezer folyóméterre, tehát 20 kg mag szükséges. Ha szalmával is takarunk, 10:1 arányú