Bét Sálom Éves jelentés 2011
A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint a hagyományos zsidó élet mindennapjainak megélése. Közösségünk számára a zsidó élethez való ragaszkodás ugyanolyan fontos, mint a környezetünkben élők felé történő nyitottság és elfogadás, éppen ezért a világra nyitott, őseink hagyományához ragaszkodó fiatal nemzedék támogatása a legfőbb célkitűzésünk. A zsidó közösségiö élet megteremtését té ét a hagyományok mindennapi i átélésén túl, az utánunk jövő generáció támogatásában, fejlesztésében, valamint az elődök tiszteletében és emlékeik ápolásában tudjuk elképzelni. Ennek érdekében közösségünk az alábbi legfontosabb célkitűzéseket határozta el: Gyermekeink nevelése és szórakoztató oktatása Nyugdíjasok és idősek segítése Társadalmi kapcsolatok ápolása Ezen célok mentén kívánjuk 2012. évben megvalósítani közösségünk infrastruktúrájának bővítését egy olyan alulról jövő kezdeményezés bizonyságaként, melyben minden generációk számára biztosított a zsidó élet gyönyörűségének kiteljesedése. Radnóti Zoltán Horváth József Rabbi Elnök Az alapítványi egy százalék felajánlására figyelmükbe ajánljuk a Maccabi Alapítványt, ami segíti a zsinagógánk működtetését. Az alapítvány neve és adószáma: Macabi Torna és Sport Alapítvány Adószám: 19677763 2 42
Célkitűzéseink Gyermekeink nevelése és szórakoztató oktatása Közösségünk a zsidó élet hagyományain alapul, ezért a legfontosabb feladatunknak ezen értékek közvetítését tartjuk a következő generációk felé. Ez a hagyományok ápolásán túl, a mindennapok élménydús átélésén és az értékek közvetítésén keresztül lehet hatékony. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekeinknek szervezett formában tudjuk ezeket közvetíteni az oktatás, tá szórakozás és a játék strukturált eszközeivel. Nyugdíjasok és idősek segítése A múlt értékeinek ápolása nélkül nem lehet jövőt építeni.azidősek gondozása és számukra az aktív közösségiö élet kereteinek k biztosítása az életminőségük javulását eredményezheti. Ez kötelességünk, mely a jövő generáció számára a folytonosság biztonságérzetét is növeli. Társadalmi kapcsolatok ápolása Közösségünk számára fontos, hogy ne elszigetelt entitásként működjön. Vállaljunk aktív szerepet a zsidó közösségekhezösségekhe és a környezetünkben etünkben élő társadalmi szervezetekhez, intézményekhez fűződő kapcsolataink fejlesztésében. Az érdekérvényesítés különböző eszközeivel, valamint a kulturális tevékenységek aktívvá tételével szélesíthetjük társadalmi kapcsolatainkat, ami közösségünk létezéséterősíti.
Közösség 2011 ben lejárt az elöljáróság mandátuma, ezért közösségünk új elöljáróságot választott négy évre. A teljesen megújult vezetőség megalakulásakor döntött a közösségünknek otthont adó imaterem és közösségi tér bővítéséről, aminek a pénzügyi fedezetét pályázati források és adományok biztosítják. Az építkezés az őszi ünnepek előtt kezdődött és a tervek szerint következő év február végéig tart, amivel a rendelkezésre álló terek nagysága g megháromszorozódik és egyben kielégíti a tervezett oktatási és kulturális programokhoz szükséges feltételeket is. Akibővülő infrastruktúra üzemeltetésének és a programok forrásigényének biztosítására az elöljáróság döntött a tagdíj bevezetéséről, s egyben tájékoztatta a tagokat is.
Oktatás Továbbra is széleskörű oktatási lehetőség áll közösségünk tagjainak rendelkezésére kezdőtől ahaladó szintig. Elérhető a héber nyelvoktatás, zsidóság alapjai, talmud és heti szakasz témakörök több szinten is. Új kezdeményezésként, a Tóráról készült rajzfilm szinkronizálásával lehetővé vált olyan multimédiás oktatóanyag elérhetővé tétele nemcsak a gyerekek számára, ami szórakoztató formában ismerteti az aktuális heti szakaszt ésannaktanulságait. A Dózsa körzettel közös tanulások immáron több éves múltra tekintenek vissza, melyben a két zsinagóga rabbija felváltva biztosíttanulásilehetőséget az érdeklődők számára.
Programok Közösségünk számára fontos, hogy ápoljuk kapcsolatainkat más zsidó szervezetekkel, ezért kezdeményezőként is keressük a lehetőségét a közös programoknak és eseményeknek. Ennek jegyében szervezte meg közösségünk nyáron a FUNRUN nevezetű rendezvényt, ahol egy futóverseny keretében teremtettük meg a lehetőségét annak, hogy más zsidó közösségekkel együtt szórakozzunk. Ez a futóverseny egyben emlékfutás is volt az akkor már 3 éve fogvatartott Gilád Sarit szabadon engedéséért. Legnagyobb eseményünknek tekintjük azt, hogy 6 körzet közös Hanuka party jának megszervezésében kezdeményező szerepet játszottunk és ezzel egy olyan hagyományt teremtettünk, ami reményeink szerint példaértékén túl a jövőben a közösségeink aktív együttműködését is elősegíti. Szoros kapcsulatunk a Dózsa körzettel a közös tanuláson túl a szórakozásra is kiterjedt, idén közösen szerveztük a Lagbaomer partit.
Gyerekek Közösségünkbüszkélkedhet azzal, hogy évek óta egyre több kisgyermekes családbővíti tagjainkszámát úgy az ünnepi eseményeken, mint a közösségi oktatási és szórakoztató programjainkon. A péntek esti kiddus kiemelt szereplői a gyerekek, akiknek külön foglalkozásokat és játékos oktatási programokat szervezünk. Első alkalommal rendeztük meg a gyermek nyári táborunkat augusztusban, ahol gazdag programokkal és szakképzett nevelőkkel biztosítottuk az egész napos szórakozást gyermekeinknek. Sikere mindenkit meggyőzött arról, hogy ezt a kezdeményezést mindenképpen folytatni kell.
Túlélők Eötvös klub néven közösségünkben évek óta működik nyugdíjasklub, ami már kezdte kinőni a falak nyújtotta lehetőségeket. Rendszeres programjaikkal a szórakozáson és közös élményeken túl arra is lehetőség nyílik, hogy mind anyagi, mind pedig szellemi érelemben eljusson a segítség a rászorulókhoz.
Jövő Amegújuló zsinagógában g és közösségi házban lehetőség nyílik arra, hogy még többen csatlakozzanak hozzánk, akár az ünnepi kiddusok alkalmával, akár a közösségi programjainkon. Közös értékeink mentén kívánjuk bővíteni programjainkat, melyben a hagyományos zsidó élet mindennapjain túl a kulturális és közéleti aktivitást szeretnénk erősíteni úgy, hogy ezzel is hozzájáruljunk a zsidó közösségek közeledéséhez. Ezek megvalósulásáért várunk mindenkit szeretettel és egyben kérünk is mindenkit erejéhez mérten a támogatásra.
Vezetőség: ő Horváth József Elnök Radnóti Zoltán Rabbi Bíróné Ferencz Kuna Valéria Győrfi László Jakal Zoltán Lackó András Ónódi Péter Elérhetőség: Bét Sálom Alapítvány 1114 Budapest, Károli Gáspár tér 5. Bankszámlaszám: á 10918001 00000085 74640008 Tel.: 361 1965 www.zsinagoga.net E mail: info@zsinagoga.net Az alapítványi egy százalék felajánlására figyelmükbe ajánlunk a Maccabi Alapítványt, ami segíti a zsinagógánk működtetését. Az alapítvány neve és adószáma: Macabi Torna és Sport Alapítvány Adószám: 19677763 2 42