Harmadik PÁLYÁZATI FELHÍVÁS STRATÉGIAI PROJEKTEK. benyújtására az Interreg V-A Románia- Magyarország Program keretein belül

Hasonló dokumentumok
Harmadik NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az Interreg V-A Románia- Magyarország Program keretein belül

Interreg V-A Románia- Magyarország Program

A programterület a két ország következő NUTS III szintű (vagy azzal egyenértékű) régióit öleli fel:

Vállalkozások és lehetőségeik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Programban

Tájékoztatás a közötti Határmenti Programok keretében az ETT-k számára megnyíló lehetőségekről

Állami támogatási szempontok a 3. Nyílt pályázati felhívásban

Állami támogatási szempontok a 3. Stratégiai pályázati felhívásban

MAGYARORSZÁG- SZLOVÁKIA HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTM

Regulation (EC) No. 1080/2006

ÁLTALÁNOS ÖSSZEFOGLALÓ. Negyedik pályázati felhívás HURO/1001

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN

Magyarország Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program. Szarvas, Február 16.

LIFE Természet és biodiverzitás Többéves munkaprogram újdonságai

A KOHÉZIÓS POLITIKA ÁTTEKINTÉSE EMBER LÁSZLÓ MONITORING ÉS ÉRTÉKELÉSI FŐOSZTÁLY

as uniós költségvetés: lehetőség előtt a lakásügy? Dr. Pásztor Zsolt ügyvezető

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP

Társadalmi Megújulás Operatív Program

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak között

Szlovákia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

VEZETŐ KEDVEZMÉNYEZETT / KEDVEZMÉNYEZETT szerződéses jogok és kötelezettségek. INTERREG V-A ROMÁNIA-MAGYARORSZÁG PROGRAM Debrecen, 2018.

Jó szomszédok a közös jövőért

Adminisztratív értékelőlap a kisprojektek számára - PT4

KEDVEZMÉNYEZETTEK KAPACITÁSAINAK TÁMOGATÁSA KÖFOP-BÓL

A évi LIFE természetvédelmi témájú pályázati felhívások ismertetése

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

A PROJEKTEK KIVÁLASZTÁSÁNAK KRITÉRIUMAI

az Interreg V-A Szlovénia - Magyarország Együttműködési Program keretében az alábbi Pályázati Felhívást teszi közzé: (hivatkozási szám: /2015)

A Pályázati Formanyomtatvány kitöltése. 4. Pályázati felhívás HURO/1001

3.2. Ágazati Operatív Programok

A KISPROJEKTEK KIVÁLASZTÁSÁNAK KRITÉRIUMAI

GINOP STRATÉGIAI K+F MŰHELYEK KIVÁLÓSÁGA

Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program OKTÓBER 17.

Kutatási infrastruktúra megerősítése - nemzetköziesedés, hálózatosodás GINOP (Kivonat) 1

TERVEZÉSI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program. Regionális felsőoktatási együttműködés támogatása c. kiemelt projekt támogatására

A Duna és a Közép Európa 2020 transznacionális együttműködési programok bemutatása. Hegyesi Béla - kapcsolattartó pont 2015.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A 2003-as Magyarország-Szlovákia Phare CBC Közös Kisprojekt Alapra

5 A kockázat-megelőzés és katasztrófakezelés ,50 euró, amelyből ,12 euró ERFA támogatás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program A szakképzés és felnıttképzés infrastruktúrájának átalakítása konstrukció keretében

Határmenti programok. Határmenti programok. Tartalom. Magyarország részvétele az Európai Területi Együttműködési programokban között

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás:

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Magyarország- Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program Az eddigi eredmények

Finanszírozási lehetőségek közvetlen brüsszeli források

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM. EACEA 30/2018: Európai audiovizuális alkotások online népszerűsítési

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019

Helyi foglalkoztatási paktumok szerepe a gazdaságfejlesztésben

LIFE Éghajlat-politikai irányítási és tájékoztatási (GIC) pályázatok

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Erasmus fiatal vállalkozóknak - Partnerségi Keretmegállapodás (FPA)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Környezet és Energia Operatív Program keretében

Adminisztratív értékelőlap a kisprojektek számára - PT1

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSOK TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM

Interreg V-A Románia-Magyarország program. Területi kijelölés

FORRÁSKERET ALLOKÁCIÓ 1.

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM

Interreg SKHU Kisprojekt Alap a nyugati határtérségben SKHU/1701/1.1/002 SKHU/1701/4.1/004

Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program keretében meghirdetett Pályázati Felhívását

A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a

TÁMOP-TIOP szak- és felnőttképzési projektjei ben dr. Tóthné Schléger Mária HEP IH szakterületi koordinátor Nyíregyháza

Strukturális Alapok

EURÓPAI PARLAMENT VÉLEMÉNYTERVEZETE

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program ( ) tervezett tartalmának összefoglalása előzetes, indikatív jellegű információk

ÖNKORMÁNYZATOK SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ

Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében meghirdetett

KREATÍV EURÓPA ( ) MEDIA ALPROGRAM

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

HATÁRON ÁTNYÚLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSI PROGRAMOK. Törő-Ihász Zsuzsanna programirányító Határmenti Operatív Programok Főosztály

Svájci-Magyar Együttműködési Program. Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

LIFE PÁLYÁZATOK PÁLYÁZATI ÉS ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK DEMETER ANDRÁS

A közlekedési beavatkozások forrásháttere, finanszírozási kérdései

LIFE Természet és biodiverzitás - hagyományos pályázatok benyújtásával kapcsolatos újdonságok

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP)

AS TERVEZÉSI IDŐSZAK

A magyar regionális fejlesztéspolitika múltja, jelene és jövője

ANNEX MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Határon átnyúló jelleg és hatás

PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉSI PROJEKTEK A EU KÖLTSÉGVETÉSI IDŐSZAKBAN. XI. Regionális Közlekedési Konferencia Debrecen április

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Vízgazdálkodási tevékenységek. Belterületi csapadékvíz-elvezetés és győjtés

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 04/2018

Natura 2000 finanszírozás az EU Kohéziós Politika és a LIFE program forrásaiból

AZ EURÓPAI UNIÓ LIFE PROGRAMJA

ÁLTALÁNOS FEJLESZTÉSI IRÁNYELVEK TÓTH TAMÁS

A strukturális alapok szerepe a megújuló energetikai beruházások finanszírozásában Magyarországon

AZ EU FEJLESZTÉSPOLITIKÁJA ÉS TURISZTIKAI VONATKOZÁSAI

Az Európai Unió kohéziós politikája. Pelle Anita Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

TÁMOP /1 és a TÁMOP /2 pályázati kiírás módosítása

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Integrált Területi Program végrehajtása

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közlekedés Operatív Program keretében. Kerékpárút-hálózat fejlesztése c. konstrukcióhoz. Kódszám: KÖZOP-3.2.

Az EGTC-k jövője. Esztergom, december 6.

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

Átírás:

Harmadik PÁLYÁZATI FELHÍVÁS STRATÉGIAI PROJEKTEK benyújtására az Interreg V-A Románia- Magyarország Program keretein belül

A PROGRAMRÓL: KI? MIT? MENNYIT? Határon átnyúló együttműködési program a 2014-2020 Európai Területi Együttműködés keretében. CÉL: a román-magyar határtérség együttműködési kapcsolatainak erősítése az integrált és harmonikus fejlődés elősegítésének érdekében.. 232 mil. Euro, 189 mil. Euro ERFA

A PROGRAMRÓL : KIK? IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG: Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Források Minisztériuma (Románia) NEMZETI HATÓSÁG: Miniszterelnökség (Magyarország) MONITORING BIZOTTSÁG: a két ország nemzeti, regionális és helyi szintű képviselői KÖZÖS TITKÁRSÁG : Magyarország-Románia határtérségének Határon Átnyúló Regionális Fejlesztési Irodája (BRECO, Nagyvárad) INFORMÁCIÓS PONTOK: Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft., Magyarországon a programterülethez tartozó 4 megyében

A PROGRAMRÓL: HOL? KINEK? MENNYIT? JOGOSULT TERÜLET 6 PRIORITÁSI TENGELY ÉS 8 BERUHÁZÁSI PRIORITÁS

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁSRÓL Harmadik Pályázati Felhívás STRATÉGIAI PROJEKTEK benyújtására: PT 1- Bp 6/c: 22.977.417,00 Euro (ERFA) PT 2- Bp 7/c: 8.360.918,00 Euro (ERFA) PT 3- Bp 8/b: 8.360.918,00 Euro (ERFA) ERFA támogatás összege: Két lépcsős stratégiai pályázati kiírás: 39.699.253,00 Euro 1 lépcső: PROJEKTKONCEPCIÓ (CN) 2 lépcső: TELJES PROJEKT DOKUMENTÁCIÓ (FA)

A PÁLYÁZATOKRÓL A jelen pályázati felhívás erős stratégia karakterű projekteket finanszíroz (jelentős kihatással a programterületre, széleskörű célcsoportot érintve), amely: kezeli a közös területi kihívásokat és lehetőségeket a program beavatkozási területén; egyértelműen hozzájárul egy szélesebb körű stratégiához, legalább egy vagy akár több szakpolitikai intézkedés (EU/nemzeti/regionális/megyei) szintjén; a tervezett beavatkozások igazoltan hozzájárulnak a makroregionális stratégiákhoz és szinergiában vannak más releváns intézkedésekkel; erős és kiegyensúlyozott partnerségen alapulnak;

A PÁLYÁZATÓKRÓL fenntartható fejlődést biztosítanak, hozzáadott értéket teremtve, azáltal, hogy olyan struktúrákat és szolgáltatásokat hoznak létre, amelyek jelentős változásokat és hosszú távú növekedést eredményeznek; összhangban vannak a meghirdetett Prioritási Tengelyre meghatározott eredményekkel és egyedi célkitűzésekkel, amelyek az Interreg V-A Románia- Magyarország Program Dokumentumában (EP) szerepelnek; közvetlenül hozzájárulnak a Program horizontális elveihez: esélyegyenlőség és megkülönböztetés mentesség, férfiak és nők közötti egyenlőség, fenntartható fejlődés; erős határon átnyúló hatással kell rendelkezniük és meg kell feleljenek az összes együttműködési kritériumnak: közös fejlesztés, közös megvalósítás, közös finanszírozás és közös személyzet. FONTOS: Elengedhetetlen, egy romániai hatóság (megyei, regionális vagy nemzeti) által kibocsátott igazoló levél/dokumentum csatolása, valamint egy magyarországi megyei önkormányzat által kiadott egyenértékű dokumentum, a hatályban lévő és alkalmazandó nemzeti jogszabálynak megfelelően.

I. lépcső KIEMELT STRATÉGIAI PÁLYÁZATOK MEGHIRDETÉSE Projekt koncepciók benyújtása (CN) Időtartam/Dátu m 8 hét Benyújtási határidő: Projekt koncepciók értékelése 3 hónap II. lépcső Monitoring Bizottsági döntés a legjobb projekt koncepciók kiválasztása Projekt koncepciókra vonatkozó szerződéskötés Projekt koncepciók megvalósítása Teljes projekt dokumentáció benyújtása (FA) Projekt dokumentációk értékelése 1-2 hónap Max. 6 hónap Határidő: Nem később mint 1 hónap a Projekt koncepció végrehajtását követően (folyamatos) 3 hónap Monitoring Bizottsági döntés a legjobb projekt dokumentációk kiválasztása Projekt dokumentációkra vonatkozó szerződéskötés Projekt dokumentációk megvalósítása 1-2 hónap Max. 42 hónap (CN+AF)

Finanszírozási források Finanszírozási források Romániai központi közigazgatási intézmények Romániai kedvezményezet tek a központi közigazgatási hatóságoktól eltérőek Magyarországi központi költségvetési szervek és 100%- ban állami tulajdonban lévő szervek Egyéb magyarországi kedvezményezette k ERFA Max. 85% Max. 85% Max. 85% Max. 85% Nemzeti társfinanszír ozás Saját hozzájárulás (önerő) Min. 15% Nem több mint 11.815.000,00 Euro/ pályázat Bp 6/c 8.360.918,00 Euro/ pályázat Bp 7/c és 8/b Max 13% Max 15% Max 10% Nem több mint 15,2941% az ERFA támogatásból Nem több mint 17,6470% az ERFA támogatásból Nem több mint 11,7647% az ERFA támogatásból Min. 2% Min. 0% Min. 5%

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KERETEI PT 1 - A közös értékek és források közös védelme, illetve hatékony használata Prioritási tengely Beruházási prioritás Speciális cél Rendelkezésre álló támogatási keret (ERFA) euróban Projekt összköltségv etés ERFA (min-max) mil. euró Projekt időtartam (min-max) CN+FA PT 1 6/c - A természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, ápolása és fejlesztése A természeti, történelmi és kulturális örökség fenntartható használata a jogosult területen. 22.977.417,00 4.000.000 11.815.000 Max. 42 hónap

INDIKÁTOROK A pályázat céljainak illeszkedniük szükséges a Program céljaihoz. és a pályázat kimeneti mutatóinak szükséges hozzájárulniuk a Program szintű kimeneti mutatók teljesüléséhez... ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY A PÁLYÁZAT TÁMOGATHATÓNAK MINŐSÜLHESSEN!

Indikátorok (kimeneti és eredmény) PT 1 - A közös értékek és források közös védelme, illetve hatékony használata Beruházási prioritás 6/c: A természeti és kulturális örökség megőrzése, védelme, ápolása és fejlesztése Kimeneti (output) mutatók 6/c 1 A támogatott kulturális és természeti örökségi területekre és látnivalókhoz történő látogatások várt számának növekedése (közös kimeneti mutató) Mértékegység Célérték ezen felhíváson Szám 53.000 6/c 2 A jobb védettségi állapot elérése érdekében támogatott élőhelyek területe (közös kimeneti mutató) Hektár 1.540 Eredmény mutató a 6/c beruházási prioritás esetén: A vendégéjszakák megnövekedett száma a támogatható programterületen. Mértékegység: vendégéjszakák száma. A kimeneti mutató becslésére vonatkozóan: 6/c1 indikátor: átlagosan, a pályázatban minden elköltött 406 eurónak, legalább 1 vendég elérését szükséges biztosítania. 6/c2 indikátor: átlagosan, egy hektárra fordított összeg 3.500,00 3.600,00 Euro közötti lehet Összességében, függetlenül a pályázatban megvalósított tevékenységektől és beruházásoktól, a költségvetésnek arányban kell állnia s jobb védettségi állapot elérése érdekében támogatott élőhelyek területével (hektárok száma) és / vagy a vendégéjszakák megnövekedett számával a támogatható programterületen.

Prioritási tengely 1 - A közös értékek és források közös védelme, illetve hatékony használata - Beruházási prioritás 6/c TÁMOGATHATÓ tanulmányok/kutatások, TEVÉKENYSÉGEK/BEAVATKOZ stratégiák, tervek, stb. készítése a kulturális/természeti ÁSOK örökség megőrzése, fejlesztése és kihasználása : témájában; a természeti és kulturális örökség védelmét, támogatását és fejlesztését célzó képzések és a tudatosságot növelő kampányok; a terület természeti, történelmi vagy kulturális örökségének részét képező műemlékek, épületek és területek megőrzésének fejlesztése (pl. templomok, várak, múzeumok, színházak, nemzeti parkok, természetvédelmi területek); az immateriális kulturális örökség megőrzése, támogatása és fejlesztése; a kulturális/természeti örökségben rejlő lehetőségek támogatása és kihasználása fenntartható turisztikai infrastruktúrába történő beruházásokon keresztül.

Prioritási tengely 1 - A közös értékek és források közös védelme, illetve hatékony használata - Beruházási prioritás 6/c Lehetséges tevékenységek: a természeti értékek megőrzése; a támogatható terület kulturális örökségét védő kulturális létesítmények fejlesztése, rekonstrukciója és támogatása; a nemzeti és természeti parkok, rezervátumok és más védett területek megőrzése és karbantartása, a biodiverzitás védelme mellett; a természeti és kulturális örökségen alapuló tematikus utak, turisztikai termékek és szolgáltatások létrehozása; a rehabilitált természeti és kulturális örökség hozzáférhetőségének növelése (építés, fejlesztés / az utak modernizációja és a kerékpárral való elérhetőség biztosítása); a kulturális/természeti örökségben rejlő lehetőségek támogatása és kihasználása fenntartható turisztikai infrastruktúrába történő beruházásokon keresztül.

Ki jelentkezhet 6/c beruházási prioritásra? Helyi és megyei önkormányzatok / hivatalok és ezek intézményei Minisztériumok és ezek szakosodott intézményei, regionális hivatalai Nemzeti / Természetvédelmi parkok hivatalai/szervei Környezetvédelmi intézmények Felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek Eurorégiós irányító szervezetek Regionális és megyei fejlesztési ügynökségek Múzeumok, könyvtárak, színházak, templomok Mikroregionális egyesületek, kulturális örökségi hivatalok Nem kormányzati szervezet, kereskedelmi kamara, EGTC Közlekedési infrastruktúra fejlesztéséért felelős országos/nemzeti szervezetek

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KERETEI PT 2 A fenntartható határon átnyúló mobilitás fejlesztése és a szűk keresztmetszetek megszüntetése Prioritási tengely PT 2 Beruházási prioritás 7/c- Környezetbarát (ezzel együtt alacsony zajszintű) és alacsony széndioxidkibocsátású közlekedési rendszerek kialakítása és fejlesztése, ideértve a belvízi utakat, a tengeri közlekedést, a kikötőket, multimodális összeköttetéseket és repülőtéri infrastruktúrát, a fenntartható regionális is helyi mobilitás támogatása érdekében. Egyedi célkitűzések A határon átnyúló közlekedés fenntartható - alacsony széndioxidkibocsátású, alacsony zajszintű - formáit használó utasok növekvő aránya Rendelkezésre álló támogatási keret (ERFA) euróban 8.360.918,00 Projekt összköltségv etés ERFA (min-max) mil. euróban Projekt időtartam (max.) CN+FA 4.000.000 8.360.918 Max. 42 hónap

Indikátorok (kimeneti és eredmény) PT 2 - A fenntartható határon átnyúló mobilitás fejlesztése és a szűk keresztmetszetek megszüntetése Beruházási prioritás 7/c: Környezetbarát (ezzel együtt alacsony zajszintű) és alacsony széndioxidkibocsátású közlekedési rendszerek kialakítása és fejlesztése, ideértve a belvízi utakat, a tengeri közlekedést, a kikötőket, multimodális összeköttetéseket és repülőtéri infrastruktúrát, a fenntartható regionális is helyi mobilitás támogatása érdekében. Kimeneti (output) mutató 7/ c 1 A kialakított / fejlesztett / korszerűsített határon átnyúló tömegközlekedési szolgáltatások száma Mértékegység Célérték ezen felhíváson Szám 13 Eredmény mutató a 7/c beruházási prioritás esetén: A személyek megnövekedett aránya a határt átlépő közúti gépjárművekkel szemben. A kimeneti mutató becslésére vonatkozóan: 7/c1 indikátor: átlagosan, a pályázatban minden 790.000,00 eurós beruházásnak legalább 1 kialakított / fejlesztett / korszerűsített határon átnyúló tömegközlekedési szolgáltatás számát szükséges biztosítania. furnizeze cel puţin un serviciu de transport public îmbunătăţit

Prioritási Tengely 2 - A fenntartható határon átnyúló mobilitás fejlesztése és a szűk keresztmetszetek megszüntetése - Beruházási prioritás 7/c Lehetséges tevékenységek : tanulmányok, elemzések, tervek, műszaki / tervdokumentáció kidolgozása, a határon átnyúló mobilitást akadályozó jogi adminisztratív szűk keresztmetszetekre vonatkozó ajánlások kidolgozása; határon átnyúló intelligens közlekedési rendszer, utasinformációs rendszer, on-line menetrendek, e-jegyvásárlás, mobil alkalmazások, közös tarifarendszerek létrehozása/kialakítása; határon átnyúló tömegközlekedési szolgáltatások kialakítása és integrálása; beruházás a tömegközlekedéshez kapcsolódó infrastruktúrába (alacsony kibocsátású járművek, busz) innovatív megoldások a határon átnyúló tömegközlekedés fejlesztése és a közlekedés okozta kibocsátások csökkentése érdekében

Ki jelentkezhet 6/c beruházási prioritásra? Helyi és megyei önkormányzatok / hivatalok és ezek intézményei Közlekedési infrastruktúra fejlesztéséért felelős országos/nemzeti szervezetek Út- és Vasútkezelő hatóságok Állami tulajdonban lévő közlekedési társaságok Vízgazdálkodási hatóságok Nem kormányzati szervezetek Mikroregionális egyesületek EGTC Nemzeti / Természetvédelmi parkok hivatalai/szervei Eurorégiós irányító szervezetek Regionális és megyei fejlesztési ügynökségek

A PÁLYÁZATI FELHÍVÁS KERETEI PRIORITÁSI TENGELY 3: A foglalkoztatottság javítása és a határon átnyúló munkaerőpiac támogatása Prioritási tengely Beruházási prioritás Egyedi célkitűzések Rendelkezésre álló támogatási keret (ERFA) euróban Projekt összköltségv etés ERFA (min-max) mil. euróban Projekt időtartam (max.) CN+FA PT 3 8/b - Foglalkoztatás-barát növekedés támogatása a belső potenciál fejlesztésén keresztül - mint az egyes területek területi stratégiájának része, a hanyatló ipari régiók átalakításával, valamint az egyes természeti és kulturális forrásokhoz való hozzáférhetőség javításával és ezek fejlesztésével együtt. A foglalkoztatás növekedése a támogatható területen. 8.360.918,00 4.000.000 8.360.918 max. 42 hónap

Indikátorok (kimeneti és eredmény) PT 3 - A foglalkoztatás fejlesztése és a határon átnyúló munkaerő-mobilitás támogatása Beruházási prioritás 8/b: Foglalkoztatás-barát növekedés támogatása a belső potenciál fejlesztésén keresztül - mint az egyes területek területi stratégiájának része, a hanyatló ipari régiók átalakításával, valamint az egyes természeti és kulturális forrásokhoz való hozzáférhetőség javításával és ezek fejlesztésével együtt. Kimeneti (output) mutató 8/b 1 A közös helyi foglalkoztatási kezdeményezésekben és közös képzésben résztvevők száma (közös kimeneti mutató) Mértékegység Célérték ezen felhíváson Személyek 2,685 Eredmény mutató a 8/b beruházási prioritás esetén: A foglalkoztatási arány enyhe növekedése a támogatható területen mint a munkaképes korú lakosság százaléka. A kimeneti mutató becslésére vonatkozóan: 8/b 1 indikátor Ezen indikátor mértékegysége a személyek száma. Függetlenül a pályázatban megvalósított tevékenységektől és beruházásoktól, a költségvetésnek arányban kell állnia: 1 résztvevő 3.000 elköltött Euro

Prioritási Tengely 3 - A foglalkoztatás fejlesztése és a határon átnyúló munkaerő-mobilitás támogatása Beruházási prioritás 8/b Lehetséges tevékenységek: Integrált fejlesztési stratégiák és cselekvési tervek kidolgozása, Határon átnyúló képzési és foglalkoztatásügyi kezdeményezések megvalósítása, határon átnyúló együttműködés az érintett munkaerőpiaci résztvevők között, A helyi potenciálon alapuló helyi termékek/szolgáltatások és a kapcsolódó infrastruktúrák megteremtését támogató célzott intézkedések, A foglalkoztatottság növelése az üzleti környezet fejlesztésével integrált fejlesztő intézkedéseken keresztül, A foglalkoztatáshoz kapcsolódó létesítményekhez/szolgáltatásokhoz való határon átnyúló hozzáférés javítása a támogatható megyékben - a határon átnyúló hatást generáló utak építésével, fejlesztésével / korszerűsítésével, A helyi potenciálon alapuló zöld kometenciák és zöld munkahelyek fejlesztése a különböző ágazatokban, Közös hálózatok kiépítése, jó gyakorlatok megosztása.

Ki jelentkezhet 8/b beruházási prioritásra? Helyi és megyei önkormányzatok / hivatalok és ezek intézményei Üzleti és logisztikai központok irányító szervezetei Felsőoktatási intézmények Kereskedelmi kamarák Nem kormányzati szervezet Mikroregionális egyesületek Regionális és megyei fejlesztési ügynökségek Munkaügyi hivatalok / ügynökségek Közlekedési infrastruktúra fejlesztéséért felelős országos/nemzeti szervezetek Eurorégiós irányító szervezetek Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) Környezetvédelmi intézmények

PÁLYÁZÓKRA VONATKOZÓ JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK A jogosultsági követelményeknek megfelelően a pályázó székhelye vagy bejegyzett országos/ regionális/ helyi képviselete a programterületen van bejegyezve és a program területen működik. Ezen stratégiai pályázati felhívás esetében kötelező elvárás, hogy a Vezető Partner a közszférához tartozó intézmény legyen. Egy pályázat keretén belül a partnerek maximális száma 8, illetve a társult partnerek maximális száma 4 (2 magyarországi és 2 romániai). A Pályázóknak a pályázatban érintett tevékenységekre vonatkozóan megfelelő hatáskörrel (jogilag alátámasztott) szükséges rendelkezniük. A pályázóknak igazolniuk szükséges, hogy megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkeznek a pályázat megvalósításához, egyúttal igazolniuk szükséges azt is, hogy intézményük működése stabil és folyamatos.

PÁLYÁZÓKRA VONATKOZÓ JOGOSULTSÁGI FELTÉTELEK A pályázóknak igazolniuk szükséges, hogy a pályázat benyújtását megelőző 5 év során nem részesültek közpénzekből nyújtott támogatásokban a jelen Pályázati Felhívás során benyújtott beavatkozásra/projektre vonatkozóan, figyelembe véve annak tevékenységit, célkitűzéseit és eredményeit. Valamennyi pályázónak bizonyítnia szükséges, hogy rendelkezik a megfelelő szakmai/működési/adminisztratív és pénzügyi kapacitásokkal annak érdekében, hogy a pályázat keretein belül saját tevékenységeit megvalósítsa, tekintettel a pályázat jellegére. Számításba véve, hogy egy projekt megvalósítása mind pénzügyi mind humán erőforrásokat igényel, egy pályázó maximum 3 projektben töltheti be a Vezető Kedvezményezett szerepét, illetve összesen maximum 6 projektben vehet részt az Interreg V-A Románia-

Elszámolható költségek: A KÖTSÉGEKRE VONATKOZÓ JOGUSULTSÁGI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK a projekthez közvetlenül kapcsolódó, a tevékenységek megvalósításához szükséges és a költséghatékony gazdálkodás elvének megfelelő kiadások; összhangban állnak a támogatási szerződés és a társfinanszírozási szerződés szabályaival, valamint a vonatkozó nemzeti és közösségi jogszabályok rendelkezéseinek is megfelelnek; elszámolható költség csak azt követően merülhet fel, miután a pályázó benyújtotta a Projektkoncepciót/a Teljes projekt dokumentációt; hasonlóképpen, az elszámolhatóság érdekében a költségek kifizetésére csak a pályázat Monitoring Bizottság általi - jóváhagyása után kerülhet sor egészen a pályázat megvalósíthatósági időszakának végéig. Továbbá, a költségeknek legkésőbb a pályázat megvalósítási időtartamát követő 30 napon belül kifizetésre kell kerülniük. Kivételt képeznek ez alól az előkészítési költségek, amelyek 2014.01.01 és a Projektkoncepció benyújtási ideje között merültek fel. Ahhoz, hogy az előkészítési költségek elszámolhatóaknak minősüljenek a Projektkoncepció Monitoring Bizottság általi - jóváhagyását követő maximum 60 naptári napon belül kifizetésre kell kerüljenek; a valódiság elvének megfelelően, az átalány alapján számított költségek kivételével, minden költségnek a valóságban is megtalálhatónak, átláthatónak és befolyástól mentesnek kell lennie. a költségterhet a kedvezményezett viseli, tehát általa kerül kifizetésre, az ő könyvelésében és elszámolásában kerül rögzítésre. Beazonosítható, ellenőrizhető, valamint jogilag megfelelő és érvényes igazoló dokumentumokkal alátámasztott költség; minden költséget számlának vagy egyéb, az elszámolás során elfogadott dokumentumnak kell alátámasztania, illetve minden költségnek közvetlenül hozzárendelhetőnek kell lennie valamelyik projekt partnerhez;

A KÖTSÉGEKRE VONATKOZÓ JOGUSULTSÁGI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK a költségek csak olyan tevékenységekhez kapcsolódhatnak, amelyek még nem részesültek finanszírozásban más pénzügyi eszközökből és/vagy egyéb állami forrásokból az irodai és adminisztratív költségek 15%-os átalány kiadásként illeszthetőek be a költségvetésbe, illetve elszámolásuk és visszatérítésük is ezen aránynak megfelelően számolható el a személyi jellegű költségekhez viszonyítva. első szintű ellenőrzés általi ellenőrzötteknek, igazoltaknak és hitelesítetteknek szükséges lenniük. Abban az esetben ha eltérés merül fel a tervezett tevékenységek megvalósításához szükséges becsült/indikatív összegek szintjén, annak érdekében, hogy a projekt megfelelő pénzügyi fenntartása megvalósulhasson, valamint a tervezett mutatók megvalósulásáért, a Program maximálisan 20%-os eltérést engedélyez. Amennyiben esetlegesen előfordulnak ilyen eltérések, ezek nem érinthetik a költségvetési fejezeteket (budget lines); A pályázati űrlap munkacsomagokra (MCS) van felosztva, amelyek mind tevékenységeket, mint pedig altevékenységeket tartalmaznak, egyesek munkacsomagok a projekt szintjén megvalósulva (Előkészítés, Menedzsment és Kommunikáció MCS) míg mások csak partneri szinten (Megvalósítás és Beruházás MCS). Az összesítésnél, a tevékenységekhez és altevékenységekhez tartozó indikatív összegek együttesen képezik az adott költségvetési fejezetet, az adott partner szintjén. Következésképpen, valamennyi partner szintű költségvetés összesítése adja meg a teljes projekt költségvetést.

ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK Az alábbi költség/kiadás kategóriák, a költségvetési táblázatokban fő költségvetési fejezetként/ fősorként szerepelő tételek számolhatóak el: Jogosult költségtípusok PROJEKTKONCEPCIÓ PROJEKT DOKUMENTÁCIÓ Személyi jellegű költségek Előkészítési kiadások Megvalósíthatósági kiadások - Megvalósíthatósági kiadások Irodai és adminisztrációs költségek - Utazás és szállásköltségek Külső szakértők és szolgáltatások költségei Eszközbeszerzés költségei - - Beruházások és munkálatok TELJES KÖLTSÉGVETÉS 0 350.000,00 Euro Minimum 4.705.882, 00 Euro minusz CN költségvetése

BEVÉTELT TERMELŐ TEVÉKENYÉGEK/PROJEKTEK Jelen pályázati felhívás keretében a bevételt termelő projektek finanszírozhatóak. Ugyanakkor, szem előtt kell tartani, hogy az Interreg V-A Románia-Magyarország Program céljai az általános közérdek és jólét biztosításával kapcsolatosak, ezért határozottan ösztönözni kívánja a nettó bevételt NEM termelő projektek és tevékenységek tervezését. A 1303/2013 számú EU rendelet 61-ik cikkelyének értelmében a nettó bevétel a művelet keretében kínált árukért vagy szolgáltatásokért közvetlenül a kedvezményezett által fizetett pénzeszköz-beáramlást jelenti, például az infrastruktúra használatáért közvetlenül a felhasználókat terhelő díjakat a föld vagy épületek eladásából származó bevételeket vagy szolgáltatásokért kapott ellentételezést a működési költségek és az adott időszakban a rövid élettartalmú felszerelések cseréjére fordított költségek levonásával. A művelet következtében megvalósuló működésköltség-megtakarításokat úgy kell kezelni mint nettó bevételeket, kivéve ha ezeket a működtetésre irányuló támogatások ugyanilyen mértékű csökkentése ellentételezi. A nettó bevételek NEM ELSZÁMOLHATÓAK. A pályázónak a Pályázati Adatlap keretében (2. lépés Teljes Projektdokumentáció) nyilatkoznia kell arról, hogy projektje nettó bevételt termel-e. A megvalósítási szakaszban: figyelemmel kell kísérni a bevételeket a megvalósítási időszak alatt, illetve a pályázat lezárását követő 3 év során is.

HONNAN? A jelentkezési csomag letölthető az alábbi honlapról: PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázók projektjeiket nyújthatják be: www.interreg-rohu.eu HOGYAN? az ems - elektronikus monitoring rendszeren* keresztül http://ems-rohu.mdrap.ro/app/main?execution=e1s1 * IV. számú melléklet: ems Felhasználói Útmutató a pályázati dokumentum csomagban. A pályázati adatlapot, illetve annak mellékleteit angol nyelven kell kitölteni. A nemzeti, helyi vagy más hatóságok által kibocsátott alátámasztó dokumentumokat eredeti nyelven kell mellékelni, ezek angol nyelvű fordítását csak bizonyos esetekben kell csatolni. A pályázók elkészítik az eredeti dokumentációs csomagot, melynek tartalmaznia kell valamennyi eredeti dokumentumot, valamint a jogi képviselő által aláírt összes releváns dokumentumot. Kérjük, tekintse át a Pályázati Útmutató 3.2 fejezetét A pályázati űrlaphoz csatolandó kötelező melléletek listáját. A pályázati adatlap on-line formában kerül kitöltésre, amelyhez csatolni kell az eredeti pályázati csomagban szereplő összes dokumentum szkennelt változatát. MEDDIG? A projektkoncepciót 2018.01.08. napjáig, Kelet-európai idő szerint 16:00-ig (Bukaresti idő szerint) lehet benyújtani. A teljes projekt dokumentációt pedig a Projektkoncepció megvalósulását követő 1 hónapon belül Kelet-európai idő szerint 16:00-ig (Bukaresti idő szerint) szükséges benyújtani.

A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE ÉS KIVÁLASZTÁSA I. PROJEKTKONCEPCIÓ (CN) Minden benyújtott Projektkoncepció értékelésére és kiválasztására a MB által elfogadott kritériumok szerint kerül sor. FONTOS: A projektötlet relevanciája, stratégiai jellege, valamint a határon átnyúló jelentősége kizárólag a Projektkoncepció során kerül ellenőrzésre. II. TELJES PROJEKTDOKUMENTÁCIÓ (FA) Minden benyújtott Teljes projekt dokumentáció értékelésére és kiválasztására a Monitoring Bizottság által elfogadott kritériumok szerint kerül sor. FONTOS: az értékelés két lépése között: a Projektkoncepció és a Teljes Projekt Dokumentációban alapvető módosítás NEM megengedett, főként a célkitűzések, eredmények és a célzott mutatók tekintetében. a két lépcső között a partnerség összetételének megváltoztatása szintén tilos. a Teljes projekt dokumentáció becsült költségvetése +/- 10%-os eltérést tartalmazhat a Projektkoncepcióban megadott költségtervhez képest, illetve a pályázati felhívásban meghatározott határértékeknek megfelelően. a pályázat megalapozottsága a Teljes projekt dokumentáció során kerül értékelésre.

A PÁLYÁZATOK ÉRTÉKELÉSE ÉS KIVÁLASZTÁSA A Projektkoncepciók (CN) kiválasztása A legtöbb pontszámot elért Projektkoncepciók kerülnek finanszírozásra, ennek feltétele, hogy a szakmai értékelés során legalább 65 pontot szükséges elérniük az általános és legalább 50 pontot a stratégai kritériumok értékelésekor. Továbbá, a költségvetéseik csak elszámolható költségeket tartalmazhatnak, amelyek nem haladhatják meg a pályázati felhívásban meghatározott határértékeket. A Teljes projekt dokumentáció (FA) kiválasztása A benyújtott Teljes projekt dokumentációk értékelése folyamatos, ezek írásos előterjesztés (írásos eljárás) formájában kerülnek a Monitoring Bizottság elé. A Teljes projekt dokumentáció szakaszban azokat a pályázatokat javasolják támogathatónak, amelyek a szakmai értékelés során elérték a minimális pontszámot (65 pontot) és olyan elszámolható költséget tartalmaznak, melyek nem haladják meg a jelen felhívásban szereplő határértékeket. A Monitoring Bizottság döntését egy elő-szerződéskötési

Összhangban a 1303/2013-as EU Rendelet 74-ik cikkének 3-ik bekezdésével A tagállamok biztosítják az ESB-alapokkal kapcsolatos panaszok kivizsgálására vonatkozó hatékony szabályozás meglétét. A panaszlevelet a Vezető Partnernek szükséges benyújtania a Közös Titkárságtól kapott elutasító levél megérkezésétől számított 10 munkanapon belül. A határidőt követően, azaz 10 munkanapon túl beérkező panaszok nem kerülnek kivizsgálásra. Panaszt kivizsgáló eljárás során az Irányító Hatóságnak megküldött panaszlevél megérkezésétől/iktatásától számított maximum 90 naptári napon belül a Panasztestület döntése közlésre kerül a Vezető Kedvezményezettel.

SZERZŐDÉSKÖTÉS A támogathatónak minősített pályázatokkal kapcsolatos Monitoring Bizottsági döntést követően, a Közös Titkárság munkatársai helyszíni ellenőrzést végeznek minden Vezető Kedvezményezett és egyes kiválasztott projekt partnerek székhelyein. A Közös Titkárság a helyszíni ellenőrzést követően/a teljes dokumentáció kézhezvételétől számítva 15 munkanapon belül előkészíti és továbbítja, az Irányító Hatóságnak a támogatási szerződéseket. A támogatási szerződést az Irányító Hatóság, valamint a Vezető Kedvezményezett írjak alá.

ZÉRÓ TOLERANCIA A Programban résztvevő valamennyi hatóság a csalással szembeni zéró tolerancia politikáját alkalmazza és minden szükséges intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák, megelőzzék, illetve helyrehozzák az ilyen eseteket, a hatályos nemzeti és közösségi jogszabályoknak megfelelően!

A PÁLYÁZATI CSOMAG MELLÉKLETEI I. sz. melléklet Beruházási prioritások adatlapjai; II. sz. melléklet A program szintű indikátorok teljesítése és a környezetvédelmi mutatók; III. sz. melléklet A Program általános szabályai az elszámolható költségekre vonatkozóan; IV. sz. melléklet ems használati kézikönyv; V. sz. melléklet Pályázati adatlap és mellékletei projektkoncepció esetében; VI. sz. melléklet - Pályázati adatlap és mellékletei teljes projekt dokumentáció esetében; VII. sz. melléklet Értékelési formanyomtatványok; VIII. sz. melléklet A partnerségi megállapodás sablon; IX. sz. melléklet Támogatási szerződés sablon; X. sz. meléklet Egyéb;

Pályázásra jogosultak: Helyi és megyei önkormányzatok / hivatalok és ezek intézményei; Közlekedési infrastruktúra fejlesztéséért felelős országos/nemzeti szervezetek. A határon átnyúló hatással bíró olyan utak építése, fejlesztése / modernizációja, amelyek közvetlen kapcsolatot biztosítanak a másodlagos és harmadlagos csomópontok valamint a TEN-T törzshálózat vagy átfogó hálózat és a kapcsolódó infrastruktúra között, illetve javítják ezt. 16 km újonnan épített út (600.000 EUR / km) 18 km felújított vagy korszerűsített út (350.000 EUR / km)

KÖZÖS TITKÁRSÁG Magyarország-Románia határtérségének Határon Átnyúló Regionális Fejlesztési Irodája (BRECO) Calea Armatei Române nr.1/a, Oradea, 410087 Oradea: Tel. +40-259 473174 Fax +40-259 473175 Timișoara: Tel./Fax: +40-256 406478 Arad: Tel./Fax: +40-357 426454; +40-357-426484 joint.secretariat@brecoradea.ro https://www.facebook.com/interregromaniahungary/

INFORMÁCIÓS PONTOK Huszti Mónika +36/20-621-3680 Debrecen, Piac utca 54. Fekete Viktor +36-30-355-0434 Nyíregyháza, Luther utca 3. fekete.viktor@szechenyiprogramiroda.hu huszti.monika@szechenyiprogramiroda.hu Szászné Tyukodi Matilda +36-30-431-5409 Békéscsaba, Árpád sor 18. tyukodi.matilda@szechenyiprogramiroda.hu Mendebaba Radmilla +36-30-181-3433 Szeged, Tisza Lajos körút 2-4. radmila.mendebaba@szechenyiprogramiroda.hu https://www.facebook.com/interregromaniahungary/