A repce őszi kártevőközösségének sajátságai Dr. Keszthelyi Sándor KE Agrár- és Környezettudományi Kar, Növénytudományi Intézet Őszi vegetáció kártevői: bár a későbbi vegetációs ciklusban is jelen vannak, de káreseményeik a növény fejlettségi állapotából adódóan az őszi vegetációban jelentősebbek. Kora tavaszi vegetáció kártevői: e kártevők imágó alakban telelve, kora tavasszal megjelennek a repcetáblán, s a kialakított kártételük jelentős termésveszteség kiváltója lehet. Virágzás időszakától károsítók: e fajok repcetáblába történő betelepedése a virágzás időszakára esik, de kárképeik az érés időszakában manifesztálódnak. Az őszi káposztarepce hazai termesztését korábbi évtizedekben nem tapasztalt termesztési kedv jellemzi. A világ harmadik legjelentősebb növényi olajforrásaként ismert repce (az olajpálma és a szója után) Európában a legnagyobb felületen vetett olajipari növény. Magyarországon vetésterületének felfutása exponenciálisan növekvő pályát fut be. 2015-ben mintegy 241 ezer hektáron szerepelt Magyarországon. Sikerének titka fokozott keresletével magyarázható, melynek hátterében többek között a megújuló energiaforrásként történő felhasználása is meghúzódik. A korábban extenzív termesztéstechnológiai szemlélettel előállított növény napjainkra az egyik legintenzívebb szántóföldi kultúrává nőtte ki magát. Gondoljunk csak a vegetációban szükségszerűen elvégzett kezelések számára: a posztemergens gyomirtásokat felváltani látszó preemergens kezelések, az ősszel egyszer, majd tavasszal akár kétszer is elvégzett morforegulátoros, gombaölő szeres beavatkozások, a tavaszi megismételt fejtrágya kijuttatások, az őszi, kora tavaszi, majd a bimbózástól akár 2-szer is megismételt rovarölő szeres kezelések, ill. a vegetáció végén alkalmazott ragasztás és deszikkálás technológiai elemei mind ezt a kijelentést támasztják alá. A felsorolt technológiai elemek vizsgálatából egyértelműen kiderül, hogy az ágazat jövedelmezőségét a növényvédelmi kezelések hatékonysága alapvetően meghatározza. Tudni kell viszont, hogy a repcekárosítók halmazában meghatározó pozíciót töltenek be a károsító állati szervezetek, vagyis a kártevők. E növénynél szemben egyéb kultúrákkal a növényvédelem sikerességét alapjaiban határozza meg a kártevők elleni védekezés sikere. Érdekesség, hogy a repce, s egyben a káposztafélék (Brassicaceae) evolúciós törzsfejlődésük során kártevőik ellen kialakított védekezőmechanizmusai megnövekedett erukasav-, a csípős szagot és ízt kölcsönző izotiocianát-tartalom egy speciális fejlődési útra terelték az ízeltlábú kártevőket tápnövény-választás szempontjából. A káposztaféléken (repce, fejes káposzta, fehér mustár, olajretek, torma, karfiol stb.) kívül nehéz olyan növénycsaládot találni, ahol az azokat károsító rovarok esetében majd 90 %-ot tesz ki az ún. oligofág kártevők csoportja. Ezek olyan fajok, melyek kizárólag egy tápnövény családba jelen esetben a káposztafélékkel tartozó növényeken élnek, táplálkoznak, károsítanak. A repcét károsító kártevők közössége rendkívül népes. Megjelenésük, kártételük időpontja alapján jól elhatárolhatók (1. táblázat). Vannak az őszi, a kora tavaszi és a bimbózás, virágzástól támadó kártevők csoportjai, melyek közül a fajok számát figyelembe véve a legnépesebb az ún. juvenilis, őszi vegetációs periódusban támadók összessége. E fajok érzékeny károkat a rozettaképzés idejéig alakítanak ki, ill. az általuk okozott őszi kár esetenként kora tavaszra nyilvánulhat meg. Tekintettel arra, hogy e fajok károsítására kell számítanunk az elkövetkezendő időszakban, tekintsük át e csoport fő tagjainak legfőbb biológiai és kártételi sajátságait, hozzájárulva ezzel a közeljö- csíkos káposztabolha (Phyllotreta undulata) fekete repceormányos (Ceutorhynchus picitarsis) fekete káposztabolha (Phyllotreta atra) feketelábú földibolha (Phyllotreta. nigripes) honvédbogár (Entomoscelis adonidis) kis káposztabolha (Phyllotreta vittata) kis káposztalégy (Delia radicum) közönséges földibolha (Phyllotreta cruciferae) mezei pocok (Microtus arvalis) mustárdarázs (Athalia glabricollis) nagy káposztabolha (Phyllotreta nemorum) nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) repcedarázs (Athalia rosae) repcegubacs-ormányos (Ceutorhynchus pleurostygma) torma-levélbolha (Phyllotreta armoraciae) mezei pocok (Microtus arvalis) repce-fénybogár (Brassicogethes aeneus) zöldes fénybogár (Brassicogethes viridescens) ólmos fénybogár (Brassicogethes coracinus) repceszár-ormányos (Ceutorhynchus pallidactylus) nagy repceormányos (Ceutorhynchus napi) bundásbogár (Tropinota hirta) repcebecő-gubacsszúnyog (Dasineura brassicae) repce-fénybogár (Brassicogethes aeneus) zöldes-fénybogár (Brassicogethes viridescens) ólmos-fénybogár (Brassicogethes coracinus) repcebecő-ormányos (Ceutorhynchus obstrictus) repcebecőmoly (Evergestis extimalis) (Forrás: Keszthelyi Sándor: 2016. Szántóföldi növények kártevői. Agroinform Kiadó, Budapest.) 1. táblázat A repce kártevőinek csoportosítása legfőbb kártételi időszakuk alapján 40
vőben felmerülő védekezési döntések sikeres meghozatalához. A csoport legjelentősebb kártevői, kártevő csoportjai a keresztesek földibolhái, a kis káposztalégy, a nagy repcebolha és a keresztesek levéldarazsai. A polifág kártevőkként a mezei pocok, míg kisebb jelentőségű fajokként a repce-gubacsormányos és a honvédbogár említhetők. Keresztesek földibolhái A keresztesek földibolháinak kártevő csoportját hét faj alkotja: feketelábú földibolha (Phyllotreta nigripes), fekete káposztabolha (Ph. atra), közönséges földibolha (Ph. cruciferae), nagy káposztabolha (Ph. nemorum), csíkos káposztabolha (Ph. undulata), kis káposztabolha (Ph. vittata), torma-levélbolha (Ph. armoraciae). 1,5-3 mm hosszú, fénylő fekete, vagy sárga sávval szegélyezett szárnyfedőjű bogarak. Hátsó lábuk ugrólábbá módosult. A tápnövény föld alatti, ritkában föld feletti szervein (Ph. nemorum) fejlődnek szennyes fehér színű lárváik. Legjelentősebb képviselőjük a nagy és a csíkos káposztabolha. A kifejlett bogarak a károsító alakok. Csoportos tavaszi károsításuk 1. kép A keresztesek földibolhái és az általuk okozott kár fi atal repcén során jellegzetes apró lyukakat rágnak a növények sziklevelén, vékony szárrészein, majd folytatják a károsítást a leveleken (1. kép). A bogarak kezdetben hámozgatnak, mely rágott növényi szövet a későbbiekben átszakad. Szélsőséges esetben a szitaszerűen lyuggatott levelű növényben vízháztartási zavar lép fel, mely a későbbiekben egyenlőtlen érést eredményez. Évente egy nemzedékben fejlődő, imágó alakban telelő fajok. Általában a száraz, meleg időjárást kedvelik. Azokban az években, amikor a tél enyhe, vagy vastag hótakaró fedi a telelőhelyeket, illetve az április vége csapadékosabb, a nyár pedig száraz, meleg, fokozott felszaporodásukra, erősebb kártételükre lehet számítani. 14-16 C felett repülnek az imágók. Előrejelzésükre a növényvizsgálat és a színcsapdás rajzásmegfigyelés szolgál. A legfontosabb védekezési módszer a földibolhák kártételével szemben a megfelelő agrotechnika, melyet helyes vetésidővel, és optimális tápanyag-utánpótlással lehet biztosítani. A lényeg, hogy a kis növény kinőjön a kártevő foga alól. A repce szikleveles és 4-6 pár leveles állapot között érzékeny a földibolhák kártételére. Így a kártétel mérséklése korábbi vetéssel és nitrogén-műtrágyázással biztosítható. Kis káposztalégy A kifejlett kis káposztalégy (Delia radicum) 6-7 mm hosszú, hengeres potrohú, piros szemű légy (2. kép). 5-6 mm-es nyüveik a talajban található növényi szervekkel táplálkoznak. Egész Európában elterjedt faj. A nyugat-európai repcetermesztő országokban, így pl. Németországban a káposztalégy mára az egyik legjelentősebb kártevővé vált, melynek oka vélhetően az eltérő klimatikus viszonyokban és termesztéstechnológiában keresendő. A kártevőnek kedvező hűvösebb 2. kép A kis káposztalégy imágója és csapadékosabb klíma mellett ott már augusztus 15-én kezdik vetni a repcét. A kár a nyüvek gyökérkárosításában merül ki (3. kép). A növény fonnyad. Repcében a legnagyobb károsítást a kártevő harmadik nemzedéke okozza. A lárvák gyökereken okozott kártétele ritkán szembetűnő. A tábla szélén egy-egy vöröses színű, a talajból könnyen kihúzható növény árulkodik a rovar jelenlété- 3. kép A kis káposztalégy nyüve és kártétele 41
ről. A gyökérkárosodás mértéke az amerikai kukoricabogár gyökérkárosításához hasonlóan mérhető. A károsodott növények a szárazságra érzékenyebbek, továbbá a sebzések fertőzési kaput nyitnak a gyökérnyak- és szárrothadást okozó fómás betegség (Phoma lingam) számára is. A káposztalégy kártétele miatt súlyosan károsodott növények akár ki is pusztulhatnak a tél folyamán. A kis káposztalégy háromnemzedékes faj. A harmadik nemzedékének imágói augusztus végétől rajzanak, ami azonban október végéig is elhúzódhat, így a tojásrakás több hétig is eltarthat. A nőstények a korán vetett repcét keresik fel először, így az augusztus végén, szeptember elején vetett, jól fejlett állományokban rendszerint súlyosabb kártétel alakul ki, mint a későbbi vetésekben. A kártevő a telet báb alakban tölti a talajban, tavasszal viszont az első nemzedék nőstényei által lerakott tojásokból kikelő lárvák tovább táplálkoznak a gyökereken. Az árvakelések jelentik az egyik legfontosabb károsítási forrást. Ennek megsemmisítése kulcsfontosságú. A korai vetés elkerülésével és a forgatásos alapművelés beiktatásával mérsékelhető a kártétel. Egyik legfontosabb kémiai védekezési módszer a rovarölő szeres vetőmagcsávázás, mely a fiatal növénynek a legjobb védelmet nyújtja. Sajnos, azonban a növényvédő szer hatóanyagok felülvizsgálatát és tömeges kivonását követően ez a lehetőség napjainkban nem áll rendelkezésre. Nagy repcebolha A nagy repcebolha (Psylliodes chrysocephala) teste megnyúlt tojás alakú, színe fémes sötétkék. Feje vöröses, lábainak színe sárga (4. kép). Nem minden évben okoz kárt. 4. kép A nagy repcebolha imágója 5. kép A repcedarázs e során a növény lassan fejlődik, kifagyhat, és kényszerérés következhet be. Tevékenysége során néha jelentős termésveszteséget okoz a repcetáblában. A lárva és az imágó egyaránt kártevő. Az imágó ősszel a leveleket lyuggatja, nyáron a szár és becő hámozgatásával okoz kárt. A lárvák ősszel és télen az alsó levélnyélben rágnak, majd kora tavasszal a szárban, esetleg a gyökérnyaki részben készíthetnek járatokat. A levelek amelynek nyelében a lárva rág kezdetben sárgulnak, majd elfonynyadnak és elszáradnak. Egyértelmű bizonyítéka a lárvajelenlétnek, ha a tavasszal megvizsgált levélnyélben ürüléket és rágcsálékot találunk. Évente egy nemzedéke fejlődik és többnyire a lárva telel a növény szövetei között. A tavasszal kikelő imágók nyáron nyugalmi állapotba vonulnak, majd szeptemberben aktivizálódva, felkeresik a repcetáblákat. Itt érési táplálkozást követően egyesével, vagy csoportosan tojást raknak. A kikelt fiatal lárvák a növénybe fúrják magukat. A repcetermő országokban csak csapadékos években szaporodik fel. Rövidtávú előrejelzése sárgatálak kihelyezésével oldható meg. A védekezés történhet agrotechnikai és inszekticides megoldások alkalmazásával. A keresztesvirágú gyomok irtásával jelentősen csökkenthető a táblán található potenciális tápnövényeinek a száma. Vegyszeres védekezés az imágók ellen, a rajzás időszakában végzett állománypermetezéssel történhet. Repce- és a mustárdarázs A repce- (Athalia rosae) és a mustárdarázs (A. glabricollis) egymástól szabad szemmel nem elkülöníthető, egyaránt narancssárga testű, fekete fejű és utóhátú levéldarazsak (5. kép). Lárvájuk álhernyó. 42
A fejlődő lárvájuk színe, mérete jelentősen változik. Az 5-6 lárvastádiumú álhernyó a kezdeti átlátszó, világosszürke színből a táplálkozás következtében fokozatosan zöld színűvé válik. A harmadik vedléstől zöldes fekete színű lesz, majd az utolsó vedlés után újból kizöldül. A kifejlett lárva talajban gubót készítve bábozódik. A repcedarázs jelentősége a repcetermesztés hazai felfutásával párhuzamosan növekedett. Az utóbbi évek globális felmelegedésével viszont kártételének mértéke visszaesett. A fajok Európában, Észak- és Dél-Afrikában, Kis-Ázsiában és Dél-Amerikában fordulnak elő. Nálunk mindenhol megtalálhatók. A mustárdarázs együtt fordul elő a repcedarázzsal, de csupán az Athalia populáció 14-19 %-át teszi ki. A repce- és a mustárdarázs nőstények a fiatal, csúcsi levelekbe rakják tojásaikat, ezért itt tűnik fel először a károsítás. A kikelt lárvák kezdetben csak hámozgatják a leveleket, majd későbbiekben a rágás folytatásával apró, kerek lyukak jelennek meg a levélen. A fejlettebb lárvastádiumok a repcét vázasítják (csak a nagyobb levelek erei maradnak meg), vagy teljesen tarrá rághatják (6. kép). Mustáron a kártétel fokozódhat a szár felső részeinek, a virágszirmok, illetve a becők megrágásával. 6. kép A repcedarázs álhernyóinak súlyos kártétele (Fotó: Dr. Máté Sándor) A mustárdarázs évi fejlődésmenete és kárképe teljesen megegyezik a repcedarázséval. E levéldarazsak elsősorban a csapadékban szegényebb években fejlődnek zavartalanul. Az álhernyók megjelenése az imágók rajzását követő 2-3 héten belül várható. Évente 2-3 nemzedékben jelennek meg. Fertőzött növényi szövetek között, illetve különböző rejtekhelyeken telel a lárvájuk A álhernyójuk tavasszal bebábozódik és az imágók rendszerint április második felétől rajzanak. A nőstények a levél fonáki részébe süllyesztik tojásaikat, amelyből fejlődő lárváknak 3 hét szükséges a legfejlettebb lárvastádium eléréséhez. Az agrotechnikai védekezésnél elsőként kell említeni a megelőző év repcevetésétől betartott izolációs távolságot. Az optimális agrotechnikai feltételek (jó táperőben lévő talaj, időben történő talaj-előkészítés, vetés és gyomirtás) elősegítik a kevésbé károsított növényállomány regenerálódását. Sajnos az elhúzódó imágórajzás miatt nem lehet kellő eredményt elérni a késői vetés alkalmazásával sem. Eredményeket értek el viszont a betakarítás utáni tarlótárcsázással, amely megsemmisíti a nyárvégi álhernyó-populációt. A vegyszeres védekezés kétféle lehet. Az egyik az állománykezelés, melynek célja a tojásból már kikelt lárvák elpusztítása. Az engedélyezett kontakt és szisztemikus készítmények eredményes felhasználása a pontos előrejelzéstől függ. A kívánalom, hogy a lárvák zöme kikeljen és még ne érje el a 4., 5. lárvastádiumot, mivel ezek pár nap alatt tarrágást okozhatnak. A másik vegyszeres megoldás a vetőmagcsávázás. Ez a módszer biztosabb, környezetkímélőbb, és gazdaságosabb megoldást jelenthetne, azonban a jelenleg rendelkezésre álló szerpaletta nem ad lehetőséget e módszer alkalmazására. Repce-gubacsormányos A repce-gubacsormányos (Ceutorhynchus pleurostygma) kisebb jelentőségű faj, mely elsősorban fejes káposztatermesztésben okoz gondot. A 2015-16-os termesztési évben felbukkanó, foltszerű előfordulásai miatt, azonban mindenképp pár szót érdemes szólni a kártevőről. A 4-5 mm-es imágó feje, nyak- és szárnypajzsa sötétszürke. A lárva által károsított növények gyökérnyaki része megduzzadt, több hajtás indul közvetlenül a talaj felett, melyek növekedése elmarad az egészségestől. A lárvák tevékenysége során kialakult gubacsok akadályozzák a tápanyagfelvételt és -szállítást. A repce-gubacsormányos két, korábban külön fajként leírt törzszsel rendelkezik. Mindegyik évi 1 nemzedékben jelenik meg. Az őszi törzs okoz kárt az őszi káposztarepcében. Ezek imágó, lárva, de még tojás alakban is képesek áttelelni. A téli kifagyások többek között erre is visszavezethetők. A tavasszal kifejlődött imágók nyáron erdőszé- 43
A mezei pocok nem alszik téli álmot. Keveset gyűjt télire. Éléskamrája, fialó fészke, árokparton található, főleg ahol a talajvízveszély kicsi. 4-6 alkalommal 6-10 csupasz kölyköt szül évente, március hónaptól. Az állat 6. hétre ivarérett, s 3 hét a vemhesség. Sötétedéstől aktívabb, mozgásuk 3 óránként élénkülő. A faj átlagos élettartama 0,25-2 év. 7. kép A mezei pocok foltszerű károsítása repcében lek avarjában nyugalmi állapotba (esztiváció) vonulnak. Honvédbogár A honvédbogár (Entomoscelis adonidis) a 20. század elején rettegett repcekártevő volt. Napjainkban jelentősége elhanyagolható. Előfordulásai elsősorban Közép-Magyarországon várhatók. Az imágók ősszel a fiatal növények leveleit, tavasszal a virágrészeket rágják. A lárvák a növény leveleit pusztítják, vázasítják. Évente egy nemzedéke fejlődik. A lárva, a tojás, sőt az imágó is áttelelhet. A kikelt lárvák a növény föld feletti részein táplálkoznak, majd a tavasz közepén a talajba vonulnak bábozódni. Május folyamán jelennek meg az új nemzedék imágói, amelyek június végéig jelen vannak a repcetáblán. Legnagyobb jelentősége az őszi védekezésnek van, ugyanis fiatal repceállományban jelent a legnagyobb veszélyt az általa okozott kártétel. Mezei pocok Az utolsó faj, amelyről szót kell ejteni a mezei pocok (Microtus arvalis). Nem tipikus repcekártevő, mert polifágként kalászosokban, pillangósokban, de akár kapás kultúrákban is érzékeny károkat okozhat. Tudni kell, hogy felszaporodását az ún. akkumulátor területei, a sűrű térállású kultúrák elősegítik. Így a repcében kártétele gyakran súlyos mértéket ölthet. A repce ősszel fejlődő állománya károsításának során foltszerűen pusztul (7. kép). A folt környékén a károsító által talajba fúrt lyukak, járatok egyből szembetűnnek. A kolónia környékén a növények a talajfelszíntől 1-2 cm-es magasságban elrágottak. Aktív kolónia esetében a lyukak szájánál megtalálhatók a lerágott tápnövények maradványai. A védekezés elsősorban agrotechnikai jellegű. Sűrű térállású előveteményben történő felszaporodás esetén tavaszi vetésű kapás kultúra vetésforgóba illesztése javasolt. A forgatásos alapművelés, a szántás hatékony a kolóniák felszámolásában. A természetes ellenségek tevékenységének elősegítésével is mérsékelhető a kártevő egyedszáma. A ragadozó madarak megfigyelő állásainak növelését érjük el a területre kihelyezett T fák alkalmazásával. A kártevő felvételezésének legkedvezőbb időpontja a tavasz és az ősz. Ősszel 3 db lakott járat/100 m 2 feletti, tavasszal 2 db lakott járat feletti fertőzésnél kell a védekezéseket elvégezni. A felhasználható, alapengedéllyel rendelkező rodenticidek [Arvalin LR (cinkfoszfid), Polytanol (kalcium-foszfid) és Delu (kalcium-karbid), valamint Redentin 75 RB (klórfacinon)] kizárólag a járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók. * A felsorolt ízeltlábú kártevők leghatékonyabb leküzdési módszere a vetőmagcsávázás, mivel a fiatal növény fejlődésének kezdeti stádiumában megfelelő koncentrációban tartalmazza az inszekticidet a károsító alak elpusztításához. Sajnos viszont a neonikotinoidok méheket vonzó kultúrákban vetőmag- és talajkezelésre történő felhasználását tiltó 485/2013/EU rendelet miatt nem áll rendezésünkre e technológiai elem. Ennek hiányában a károsítók kártételi küszöböt elérő egyedszámának közvetlen észlelését követő állománypermetezésektől várható védelem. 44