KATONAI TOBORZÁS. Kérjük az érdeklodoket, hogy a polgármesteri hivatalban jelentkezzenek. KAPCSOLATBAN

Hasonló dokumentumok
Tájékoztató az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos szolgálatformáról

Önkéntes területvédelmi tartalékos alapfelkészítés, jogviszony tájékoztató

Katonai toborzás lesz szeptember 23. napján (szerda) 9 órakor az Általános Művelődési Központban (Mezőcsát, Szent I. u. 21.)

Tájékoztató önkéntes tartalékos katonák részére

- valamint rendelkezésre állási díjat éves szinten, az igénybevételtől függetlenül.

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ennek a létszámnak a megoszlása: Önkéntes védelmi tartalékos: összesen: 6050 fő

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

Tájékoztató a Hvt., a Hjt., valamint a Hft. módosításával kapcsolatos pénzügyi jellegű rendelkezésekről

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázatok beérkezési határideje: augusztus 25.

Polgári védelmi szervezetek alapképzése. Beosztotti jogok, kötelezettségek

Az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokának PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A Honvédség engedélyezett ÖT létszáma 8000 fő. Ezen belül megkülönböztetünk: önkéntes védelmi és önkéntes műveleti tartalékosokat.

2010.,JV 2 4, Tisztelt Elnök Úr!

Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a Készenléti Rendőrség Határvadász Bevetési Osztályainak állományába Járőrtárs beosztás betöltésére

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e

körzeti megbízotti irodában

A honvédelmi miniszter /2017. ( ) HM. r e n d e l e t

318/2011. (XII. 27.) Korm. rendelet

A honvédelmi miniszter.../2009. ( ) HM rendelete

hatályos

Magyar joganyagok - 11/2013. (IV. 23.) BM rendelet - a belügyminiszter irányítása al 2. oldal (2)1 A vezényléssel szolgálatot teljesítő hivatásos állo

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

/2003. XI. 24. / A rendelet hatálya

POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2004. (IV.28.) ÖNK. SZ. RENDELETE

MEGÁLLAPODÁS. a személyi állomány évi illetményfejlesztéséről és a kereset növelését szolgáló intézkedésekről

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HONVÉDELMI MINISZTERE

A felek egymásra nézve kötelező érvényűnek tekintik

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

Tájékoztató a Hjt. végrehajtási rendeleteinek módosításával kapcsolatos rendelkezésekről

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 28/2001. (IX.28.)

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 57/2001. ( ) számú rendelete a közszolgálati jogviszony egyes kérdéseiről

TÁMOP /1. Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS, FÜZESGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZATA HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG AMELY LÉTREJÖTT A MAGYAR HONVÉDSÉG

A honvédelmi miniszter /2008. ( ) HM. rendelete

TÁJÉKOZTATÓ. a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést.

I. Fejezet Bevezető rendelkezések

Leendő Nevelőszülőknek

Budapest Főváros Kormányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatal. kormányablak ügyintéző. munkakör betöltésére.

2009. évi... törvény. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló évi XCV. törvény módosításáról

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

Tájékoztató. egyes béren kívüli juttatásokkal kapcsolatos változásokról

E L Ő T E R J E S Z T É S

és s feladatrendszere (tervezet)

TÁJÉKOZTATÓ a szolgálati nyugdíj megsz nésér l és a szolgálati járandóságról

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

Az intézmény által alaptevékenysége keretében gyűjtött és feldolgozott adatok fajtái

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

Magyar joganyagok - 1/2017. (III. 10.) BM KÁT utasítás - a Belügyminisztérium Közsz 2. oldal 131. A saját gépjárművel történő napi munkába járás költs

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

Drávatamási Önkormányzatának 4/2006 (V.2.) rendelete a Képviselőtestület hivatalának köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Pécsváradi Aranycipó Kft. Esélyegyenlőségi terv

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

Jövedelmeket terhelő közterhek és pénzbeli ellátások évközi változásai

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A KÖZSZOLGÁLATI ÖSZTÖNDÍJAS ÉS AZ ÖNKÖLTSÉGES HALLGATÓI JOGÁLLÁS, HALLGATÓI PÉNZÜGYEK, DIÁKHITEL

Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 4/2011. (II.11.) számú ÖNKORMÁNYZATI RENDELET

HIRDETMÉNY BÍRÓSÁGI ÜLNÖKVÁLASZTÁSRÓL

HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: től

Az átszervezés területi feladatai

Heves Megye Önkormányzatának 17/2003. (X. 31.) HMÖ rendelete

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 39/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelete

A közfeladatot ellátó szerv által kezelt nyilvántartásokról:

Települési támogatások

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter./2007. ( ) ÖTM. rendelete

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

Szakály Község Önkormányzata Képviselőtestületének

Lakhatási program Nyíregyházán

(az időközbeni módosításokkal egységes szerkezetben)

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 15/1995. /V. 25./ sz. RENDELETE

Térítési díjak, tandíjak

Kisszállás Községi Önkormányzat 14/2001.(XI.1.) RENDELETE. A Polgármesteri Hivatal köztisztviselői közszolgálati jogviszonyának egyes kérdéseiről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐJÉNEK 4/2013. (X.15.) MJ u t a s í t á s a

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, augusztus 1-jétől július 31-ig szól.

nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM REPREZENTÁCIÓ FELHASZNÁLÁSÁNAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA

Dr. Varga Attila ezds.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

I. Fejezet Bevezető rendelkezés A RENDELET HATÁLYA

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA REPREZENTÁCIÓ FELHASZÁNÁLÁSAK ÉS ELSZÁMOLÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros

HIRDETMÉNY ERSTE Lakástakarék Zrt. által nyújtott akciók Érvényes: tól

Intézményvezető álláspályázat

Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Központi Szervezeti Egység MEGÁLLAPODÁS

I. fejezet A rendelet célja. A rendelet hatálya 2.

2/a. függelék. Kiadások

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia felvételi tájékoztatója a 2013/2014. tanév iskolarendszerű szakképzésére felvételizők részére

I. Fejezet. Bevezető rendelkezések

LEGYÉL TE IS HONVÉD ALTISZT! VÁLASZD A BÁTRAK ÚTJÁT! Acélkocka Altisztképzési Rendszer

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

ELŐTERJESZTÉS. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 18-ai ülésére

Átírás:

1 KATONAI TOBORZÁS Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy az országos szinten megalakuló Önkéntes Területvédelmi Tartalékos rendszer kialakításával kapcsolatos toborzó és tájékoztató eloadás megtartását tervezzük. Kérjük az érdeklodoket, hogy a polgármesteri hivatalban jelentkezzenek. TUDNIVALÓK AZ ÖNKÉNTES TERÜLETVÉDELMI TARTALÉKOS SZOLGÁLATTAL KAPCSOLATBAN Az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos Jogállása: Az MH ÖTT az Önkéntes Tartalékos Rendszer új eleme, melynek jogai és kötelezettségei speciálisan korlátozottak: felkészítése, alkalmazása területi elv alapján; behívása esetén (kiképzés, képzés, béke vagy különleges jogrendi feladat) a Honvédség katona állományú tagja; a rendelkezésre állás időszakában az alegység (járás) által szervezett önkéntes alapú tevékenységeken, rendezvényeken (a Hvt. 63. (7) bekezdése alapján, szerződésében rögzített feltételekkel) egyenruha viselésre jogosult. Rendeltetése: honvédelmi feladatok támogatása, részbeni ellátása; összekötő szerep betöltése; hozzájárulás az ország integrált védelmi rendszerének szükséges és fenntartható működtetéséhez; reális védelmi szükségletek biztosítása és támogatása.

2 Egyén: A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes területvédelmi tartalékos katona teljesített szolgálati évenként utólag rendelkezésre állási díjra jogosult; Teljesítmény juttatás; Kedvezmények biztosítása; Ösztöndíjrendszer; Kreditpont; Diákhitel-támogatás. Járandóságok: Illetmény; Utazási költségtérítés. Munkaadók: Törvényi kötelezettség; Kedvezmények biztosítása. A szolgálati járandóságban nem részesülő önkéntes területvédelmi tartalékos (ÖTT) katonák aa) részére leszolgált évenként utólag fizetendő rendelkezésre állási díj összege a minimálbér 1 100%-ára (127.500 Ft-ra) emelkedett; ab) is jogosulttá váltak legalább 2 évre vállalt ÖTT jogviszony létesítése esetén egyszeri szerződéskötési díjra 2, melynek mértéke esetükben a honvédelmi illetményalap 75%-a (31.215 Ft); a) 5. -a értelmében a szerződéskötési díjat az eddigi gyakorlattól eltérően a szerződés aláírását követő 4. hónap 5. napjáig kell folyósítani (ezt a szabályt már a 2017. április 1. és a Mód. hatálybalépése közötti időszakban létesült ÖTT jogviszony esetében is alkalmazni kell); Az MH ÖTT feladatrendszere béke időszakban: Részvétel: a katasztrófák következményei felszámolásában; a tömeges bevándorlás elleni védekezésben; őrzésvédelmi feladatokban; a Befogadó Nemzeti Támogatás katonai feladataiban; a Honvédelmi nevelés programjaiban; Közlekedési infrastruktúra előkészítésének támogatása; Toborzási feladatok támogatása; Az alapfelkészítés, a tartalékos gyakorlás végrehajtása; Protokolláris feladatok ellátása. 1 A rendelkezésre állási díj összegét az annak alapját képező, leszolgált év utolsó napján érvényes minimálbér összege figyelembevételével kell megállapítani.

Az MH ÖTT feladatrendszere különleges jogrend időszakában: Részvétel: az alapvető fontosságú rendszerelemek őrzésvédelmében; területzárási, ellenőrzési feladatokban; a Befogadó Nemzeti Támogatás feladataiban; futár, riasztási, kiértesítési feladatokban; védelem műszaki előkészítésében; hátországvédelmi feladatok végrehajtásában; felderítési feladatokban; Szállítási, Evakuálási, feladatok végrehajtásának támogatása; Mozgásszabadság fenntartásának segítése. 3 Kiképzés: 1 évben várhatóan 120 óra időtartamban, amely maximum 20 napban kerül végrehajtásra (20 X 6 órás foglalkozások). A lövészeti, harcászati, tereptan és őrszolgálat gyakorlati foglalkozásai nappal éjszaka kerülnek végrehajtásra, ezeken a napokon 12 órás kiképzés is betervezésre kerülhet, ez csökkenti a 20 nap időtartamát). A kiképző napok a kiképzendő állománnyal történt egyezség alapján, hétvégeken, egy egy hetes, vagy az iskolásokra gondolva nyári időszakban 20 napban összevonva kerülhetnek megtartásra. A kiképzés általában a lakhely szerinti legközelebbi kiképző helyen kerül végrehajtásra ez alól kivétel a gépkarabély lőgyakorlat, amely honvédségi lőtér használatát teszi szükségessé. A kiképzés időtartamára az ÖTT állományt élelmezési ellátás, elhelyezés, illetmény, utazási költségtérítés illeti meg. FELKÉSZÍTÉSÜK A HELYI KÖZÖSSÉG VÉDELMI KÉPESSÉGÉT NÖVELI! Alkalmassági vizsgálat: A rendszerbe belépés előtt a jelentkezőknek orvosi vizsgálaton kell megjelenni, melyet a Háziorvos végez el. A fegyverviselési engedély megadásához szükséges egészségügyi és mentális állapotot méri fel. A költségeket a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ fizeti. Jelentkezés: 18-63 éves magyar állampolgársággal rendelkező férfiak és nők jelentkezhetnek. Az önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra jelentkezés a regisztrációs lap kitöltésével kezdődik. Regisztrációs lap elérhető az Irány a sereg! honlapon, a toborzó irodákban, illetve a kormányablakokban. Amennyiben szükséges, a toborzó iroda munkatársai segítenek a kitöltésben. Átadják a szerződéskötéshez szükséges okmányok listáját. Regisztrációs lap csatolva!

4 Törvényi követelmények 18. életév, a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig, magyarországi lakhely, büntetlen előélet, cselekvőképesség, magyar állampolgárság, legalább általános iskolai végzettség. A jelentkező a kézi lőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról szóló 22/1991. NM rendelet szerinti, a II. alkalmassági csoportra vonatkozó vizsgálaton vesz részt, mely a regisztráció után azonnal megkezdhető, a vizsgált személy háziorvosa végzi (amennyiben megfelelő képesítéssel rendelkezik, ellenkező esetben foglalkozás-egészségügyi képesítéssel rendelkező orvos), illetve a háziorvos beutalója alapján a kijelölt pszichológus. (költsége: 40 év alatti jelentkező esetén: 2 * 7200,- Ft) A vizsgálat költségeit a MH Egészségügyi Központ téríti meg a vizsgálatot végző orvos részére, ennek érdekében a számlát az alábbi névre és címre szükséges kiállíttatni: MH Egészségügyi Központ 1134 Budapest, Róbert K. krt. 44. adószám: 15714163-2-51 Az orvosi véleményt a jelentkező eljuttatja a toborzó irodára. A háziorvos által kiállított alkalmassági vélemény alapján az önkéntes területvédelmi tartalékos katona szolgálatra való alkalmasság megállapítását az MH központi egészségügyi szervezetének bizottságai végzik. A toborzó iroda értesíti a jelentkezőt az alkalmasságvizsgálat eredményéről. Járandósággal kapcsolatos tudnivalók a behívás idejére: o az illetményként a rendszeresített beosztásnak megfelelő alapilletmény o elhelyezés (szállás) biztosítása o térítésmentes ruházati ellátás o élelmezési ellátás egyes szociális támogatások

5 leszolgált évenként (365 nap után) utólag fizetendő rendelkezésre állási díj összege a mindenkori minimálbér 100%-a (jelenleg 127.500,- Ft) jogosultak legalább két évre vállalt ÖTT jogviszony létesítése esetén egyszeri szerződéskötési díjra, melynek mértéke a mindenkori honvédelmi illetményalap 75%-a (jelenleg 31.215,- Ft, amely a három hónapos próbaidő után a negyedik hónap 05. éig kerül kifizetésre). Tervezett ösztönző elemek: Antenna Hungária Zrt. által biztosított MinDig Tv Extra kódolt előfizetéses műsorterjesztési szolgáltatás kedvezményes áron történő igénybevétele Távközlési cégek (T-Mobile, Vodafone) mobil telefon díjcsomag kedvezményes áron A felsőoktatásban tanuló és önkéntes tartalékos szolgálatot vállalók részére kreditrendszer bevezetése. Kedvezményes vásárlási lehetőség, kedvezménykártya, flottakedvezmények szerződött partnerekkel. Igénybevétel, tényleges szolgálat Behívásuk történhet kiképzésre, felkészítésre, tényleges szolgálatra (természeti, ipari katasztrófák idején), személyes vállalás alapján külföldi szolgálat teljesítésére, továbbá különleges jogrend bevezetése esetén. Fő szabály, hogy a lakóhely szerinti járásban történik az igénybevétel. Feladataik: protokolláris feladatok (jelenlétük emelheti járási, települési rendezvényeken az ünnepi megemlékezések, koszorúzások színvonalát, rendezvénybiztosítási feladatok, veszélyvagy katasztrófahelyzetben történő igénybevétel (pl.: árvíz). Szolgálathalasztás, illetve átütemezés adható saját kérelemre: egészségi, tanulmányi, családi okból vagy fontos személyi érdekből, munkáltatói kérelem alapján (amennyiben van megállapodás).