TARTALOMJEGYZÉK 1 Tartalomjegyzék 2-3 A Belváros 4-6 A belvárosi templomok 7 Mária út 8-9 Az Avas és a Népkert 10-11 Miskolctapolca MISKOLC Szrogh Sámuel Miskolcznak javai Van jó levegője: Vize, melyen vannak sok Malmok. Úgy rendeltettek strázsául körötte a szép Halmok, Hogy Kaput is formáljanak a Lakossai számára, Kenyeret is teremjenek, s légyenek Borok tára. Itt az Avas, az Angyalvölgy, Tetemvár s Bábonyi-bérc, Olly Kintset tart, mely könnyebben ád pénzt, mint az arany-érc. (...) Itt az asszonyok tsinosak, még-is nem bujálkodnak, A Férjfiak társalkodnak s e mellett munkálkodnak. El-lehet hát azt mondani: Aki nem volt Miskolczon, Nem tudja a Boldogságot hol ülhet a fő polczon. (1800) 12-15 Diósgyőr Impresszum Felelős kiadó: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal Szerkesztette: Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztály Design és nyomda: Rosvig Kft Fotó: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és kulturális intézményei, Régi Autók és Motorok Miskolci Egyesülete, Több, mint legenda... Közhasznú Alapítvány, Ökológiai Intézet Alapítvány, Zöld Kapcsolat Egyesület, MT ZRT. Észak-magyarországi RMI, MT ZRT. Tiszatavi RMI, Tourinform Debrecen, Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete, Miskolc és Környéke Fiataljaiért Egyesület, Rosvig Kft., Északerdő Zrt., MVK Zrt. sematikus vonalhálózati térkép: Juhász Balázs, Corner Stage Café, szálláshelyek fotóállománya, Miskolci Turisztikai Kft., Míves Kávézó, Dobos Klára, Bodolai Márton, Sólyomné Técsi Ágnes, Pecze Máté, Dobos Gergely, Csépányi Fürjes László, Szerencsi Gábor, Váradi Máté, Halmai László, Bócsi Krisztián, Juhász Ákos, Stefan Dano, Kupcsik Sarolta, címlapon és 2. o. lent: Kálmán Attila: Miskolc, Erzsébet-Fürdő, 3. o.: Sidló Gábor: Szinvaterasz, 5. o. fent: Mitterpach Ildikó: Ortodox templom 1., 5. o. középen: Pogonyi Dávid: Kakas szóra, 6. o. lent: Valent Árpád: Templomok 2. sorozat Avasi templom, 16. o.: Varga István: Lillafüredi vízesések holdfényben, 21. o.: Tasnádi Tamás: A Vadaspark, 28. o. fent: Kaszás Tamás: Miskolc, 34-35. o. fent: Troján Dániel: A bárányok izzanak, 35. o. közép: Bártfai László: Miskolc fesztivál arca, 50. o. fent: Ribb Péter: Kemény Dénes uszoda, 53. o. fent: Pintér Ildikó Margit: Jegesmedvék, 54. o. Mitterpach Ildikó: Régiségvásár 1., 55. o. Mitterpach Ildikó: Régiségvásár 6. A KULTURÁLIS PROGRAMOK ESETÉBEN A MŰSORVÁLTOZTATÁS JOGÁT A PROGRAMSZERVEZŐK FENNTARTJÁK! A kiadványban található szolgáltatási információkat a szolgáltatók bocsátották a szerkesztő rendelkezésére. 16-17 Lillafüred és a Bükk 18-19 Majál-túra 20-21 Blue-túra 22-29 Fesztiválok 30-31 Belváros térkép 32-33 Tömegközlekedés 34-39 Kultúrkör 40-41 Ét-vágy 42 L!VE 43 Édes csábítások 44-49 Szálláshelyek 50-51 Egészségére! 52-53 Aktív 54-55 Ajándék 56-59 Miskolc környéke 1
A belváros A belváros A BELVÁROS Ha csak rövid idő áll rendelkezésére, akkor is érdemes né hány órát eltöltenie Mis kolc belvárosában! A város egyik jelképe az Avasi templom és óratornya, amely min den negyedórában dal lamjátékkal jelzi az idő múlását. Napfényes időben keresse meg az Erzsébet téren a Kossuth-szobor mö gött a napórát, amelynek Ön lesz a mutatója! A Szent István-szobor előtt a minden évszakban megújuló virágóra tavasztól őszig különböző színekben pompázik, télen pedig a város adventi koszorúja díszíti. A sétálóutca több helyéről is látszik a színház tornyán, illet ve a Villanyrendőr sarkán lévő óra. A Szinva teraszon a Miskolci lányok szobra, a Szerelmesek hídján a lakatok szolgáltatnak kiváló fotótémát. Különösen a gyerekek kedvelik Mancs, a híres mentőkutya bronzszobrát. A színházrajongók a városhoz kötődő színészek portréit is megtekinthetik a teátrum melletti szoborparkban. A belvárosban több tér csábít hosszabb-rövidebb nézelődésre. A Kandia köz és a Hősök tere szabadtéri kiállításoknak, előadásoknak is népszerű színtere. Érdemes átsétálni a szomszédos Deák térre, ahol az Ortodox Egyházi Gyűjtemény és a Kakas templom szomszédságában az Erdőigaz gatóság palotájának homlokzata is szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Mindenképp nézze meg! Miskolci Galéria és kiállítóhelyei (21. o.) Miskolci Nemzeti Színház (35. o.) Színháztörténeti és Színészmúzeum (20. o.) Kortyolda étterem a Szinva teraszon (40. o.) A Déryné utca kávézói (43. o.) Szeretetre méltó ez a város a girbegurba utcácskáival, szép épületeivel. (Presser Gábor) MISKOLC A Miskolci Galériának is otthont adó, Rákóczi-házként ismert épület volt a város első emeletes háza. Rákóczi fejedelem 2 itt fogalmazta meg a tervezett kuruc állam közigazgatási rendszerének alapjait. 3
A belvárosi templomok A belváros A belvárosi templomok MISKOLC Deszkatemplom Petőfi tér A magyaros szecesszió stílusjegyeit hordozó faépület eredetije 1938-ban készült az erdélyi származású Szeghalmy Bálint tervei alapján. Fiatornyos, galériás tornya, meredek, zsindelyezett tetőszerkezete, székelykapuja erdélyi emlékeket ébreszt. Az 1997-ben leégett templom Miskolc és az ország összefogásával, eredeti tervek alapján épült újjá 1999-ben. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 413 590 Belvárosi református templom (Kakastemplom) Kossuth u. 17. A régió legnagyobb református templomának szószéke és orgonája XIX. századi alkotás. A 69 méter magas toronyban Miskolc legnagyobb harangja, a 30 mázsás Eszter-harang lakik. A templom 182 cm-es aranyozott kakas-szimbólumát felújítása után, 2011. januárban helyezték vissza eredeti helyére. A közelmúltban a templom orgonáját és a templombelsőt is felújították. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 508 724 Mindszenti templom Mindszent tér 2. A barokk idők tekintélyes alkotása a Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére emelt, eklektikus tornyokkal díszített, egyhajós templom. Ortodox templom Deák tér 7. A belső tér híres alkotása az ötszintes, 16 méter magas, 84 képből álló ikonosztázion. A főhajóban a csodatévő Kazáni Fekete Mária kegyképet II. Katalin orosz cárnő ajándékozta a magyarországi görög egyháznak. Az épület Közép-Európa egyik legnagyobb és legszebb görögkeleti temploma. Minorita (Nagyboldogasszony) templom Hősök tere 5/a. Miskolc történelmi városmagjának egyik kitüntetett helyén áll a barokk stílusú római katolikus templom. 4 5
A belvárosi templomok Mária út Szent Anna templom Szent Anna tér 1. Oltára és szószéke a késő klasszicizmus jegyeit viseli. Főoltárát ismeretlen festő Szent Annát ábrázoló képe díszíti. Belvárosi evangélikus templom Hunyadi u. 8. Berendezése eredeti, orgo ná ja 1845-ben készült, ol tár ké pét Székely Bertalan festette. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 505 726 Zsinagóga Kazinczy u. 7. A megye legnagyobb, ma is zsidó vallási célokat szolgáló épületét az a Ludwig Förster tervezte, aki a budapesti, Dohány utcai zsinagóga építésze is volt. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 344 884 Belvárosi görög katolikus templom Búza tér Az 1911-ben felszentelt épület hangulatában nyugati és bizánci stílusjegyek keverednek. Az egyhajós belső tér ékessége a gazdagon díszített, 19 képből álló ikonosztázion. Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 507 111 Avasi református műemléktemplom Papszer 14. (Parókia) Az ősi templom és harangtorony Miskolc legrégebbi műemlékegyüttese. A háromhajós, gótikus csarnoktemplom csak előzetes bejelentkezéssel látogatható: + 36 46 358 677 Mária Út A Mária út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan. Az út vagy annak kisebb szakaszai csoportosan vagy egyénileg is bejárhatók, elsősorban gyalogosan, de akár kerékpáros változatban is. Az utat útjelzések és táblák jelölik, ajánlott szálláshelyek várják a vándorokat, és térképes zarándokkalauz készül. A zarándokok az útvonal bejárása során az állomásokon pecsétet és egyedi azonosítású gyöngyszemet kapnak, amelyből a saját rózsafüzérüket fűzhetik fel az egész út végigjárása során. A zarándokút gondozását a Mária Út Egyesület fogja össze, céljuk, hogy újra megerősítsék a Kárpát-medencében mélyen gyökerező Szűz Mária iránti tiszteletet és szép hagyományait. Az útvonal Miskolcot is érinti, hiszen a város bővelkedik több egyházi felekezet értékeiben. A miskolci 18,3 km-es szakasz 5 részre osztható, és az alábbi látnivalók is megtekinthetők: Görömböly 8,5 km (görög-katolikus templom, pincekápolna, zarándokszállás) Hejőcsaba 1,7 km (római katolikus és református templom, Bárczay-kastély) Avas-hegy 3,7 km (jezsuita gimnázium, Isteni Ige templom, avasi kilátó, avasi műemlék református templom, temető, harangtorony, pincesorok) Belváros 1,6 km (Kakas templom, Minorita templom) A zarándokutak kiemelkedő és fokozódó jelentőségűek a világban. A keresztény kultúrkörben sok tízmillió embert vonzanak évente. Magyarok is egyre többen járják Nyugat-Európa híres zarándokútjait. De miért is utaznánk el mindig ilyen messzire, ha itthon is lehet zarándokolni? Tetemvár 3,3 km (Deszkatemplom) A Mária út több mint turistaút, több mint zarándokút, több mint értékes program, több mint értékek gyűjteménye, több mint az önismeret útja, több mint új szemlélet, több mint jó társaság, több mint kultúra, több mint szakralitás, több mint turisztikai ajánlat, több mint spirituális élmény, több mint Közép-Európa felfedezése, több mint az országkép gazdagítása több mint 1400 km... 6 7
Az AvAs és a népkert Az AvAs és a népkert MISKOLC Kisüt a nap Miskolc fölött. (Kepes András) 8 AZ AVAS ÉS A NÉPKERT Az Avas tetején magasodó torony a sötét leszálltával, esti kivilágításban számít igazi látványosságnak. A város számos pontjáról látható sziluettje azonban nappal is feltűnő. Ha a belvárosból, a Papszeren át felsétálunk a kilátóhoz, útközben számos érdekes látnivaló akad. A város jelképeként is ismert avasi református templom, a harangtorony és a műemléktemető mellett haladva mintha egy másik világba csöppennénk: a város zaját felváltja a csönd, a nyüzsgést a nyugalom. A hegyoldalba vájt pincék, borházak között kanyargó macskaköves utcákon és lépcsőkön juthatunk egyre feljebb. A kilátó teraszáról jó időben a Zemplén és a szlovákiai Magas-Tátra hegycsúcsait is láthatjuk, de érdemes a belváros ismert épületeit és templomtornyait is megnézni a magasból. Ha a délkeleti oldalon sétálunk le az Avasról, útközben megcsodálhatjuk az arborétum különleges növényeit és a Kálváriát. A séta közben betérhet valamelyik borospincébe is! A kis, családi borkimérésektől a többszintes pincerendszerig különböző borkóstoló- és vendéglátóhelyek között válogathat. A közeli Népkert a város zöld szíve. Az 57 ezer négyzetméteres területen a modern játszótér és a 2011. augusztus 20-án felszentelt miskolci Országzászló körül elhelyezkedő árnyas padok kínálnak lehetőséget a kikapcsolódásra. A sportlétesítmények előtti téren látható szökőkút medencéjében nézze meg Miskolc mozaikból kirakott városcímerét! A szemközti oldalon a Herman Ottó Múzeum Képtára ígér igazi csemegét a művészetkedvelőknek, hisz a magyar festészet leggazdagabb vidéki gyűjteményében gyönyörködhet itt a látogató. A Képtár szomszédságában pedig már épül a Pannontenger Múzeum, amely nemcsak a bükkábrányi mocsárciprusoknak ad majd otthont, hanem érdekes földtörténeti, őslénytani, természetrajzi kiállítóhely is lesz. Itt kap helyet a több mint 19000 tételt tartalmazó, tehát az ország leggazdagabb ásványgyűjteményéből rendezett kiállítás is. Mindenképp nézze meg! Avasi kilátótorony Avasi arborétum Herman Ottó Múzeum Képtára (37. o.) Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete (37. o.) A Népkert a szökőkúttal, az Országzászlóval és a játszótérrel 8 9
Miskolctapolca A belváros A Miskolctapolca belváros Miskolctapolca védett parkja minden évszakban sétára csábít. A tónál hattyúkat és vadkacsákat etehetünk, nyaranta pedig csónakázhatunk is. A gyerekek kedvence az erdőszéli játszótér mókás mászókáival, csúszdáival. MISKOLC MISKOLCTAPOLCA A város nemzetközi hírnévnek örvendő attrakciója a Barlangfürdő, melynek külső medencéi és belső termei egyszerre jelentenek egyedülálló látványosságot és élménygazdag kikapcsolódást. A szórakozás mellett gyógyászati és wellness részleg is várja Önt! Nagy népszerűségnek örvend a fürdő közelében található 800 méter hosszú bobpálya, amely télen-nyáron várja az izgalmakat keresőket. Ha további, adrenalinnövelő bátorságpróbára is vágyik, tavasztól őszig kipróbálhatja a Kalandtúrapark lombkoronaszintbe épített pályarendszerét! A Barabits sétány térzenék, kulturális programok helyszíne. Az itt felállított színpad nyári programjai még teljesebbé teszik a miskolctapolcai pihenést. Ha egy igazán érdekes templomot szeretne látni, vasárnap délelőtt látogasson el a tufába vájt barlangból kialakított Sziklakápolnába! Mindenképp nézze meg! Barlangfürdő (20. o., 51. o.) Bobpálya (52. o.) Kalandtúrapark (52. o.) Sziklakápolna Miskolc egy gyöngyszem a Bükk kagylójában. (Nagy Bandó András) > 10 11
Diósgyőr A Diósgyőr Diósgyőrben és a belvárosból oda vezető Győri kapuban számtalan történelmi és kulturális emlék várja! Érdemes megnézni a Lézerpont Látványtár kiállításait, vagy tenni egy kitérőt a régi Diósgyőr hangulatát idéző utcácskákba. Az egykori Vasgyár területén található Factory Sport Aréna a zenei alkotóműhelytől a mászócsarnokig sokféle sportolási és szórakozási lehetőséget kínál. MISKOLC DIÓSGYŐR A Vár utca védett gesztenyefái alatt végigsétálva Diósgyőr vára magasodik elénk, amely 2012 áprilisa és 2014 között megújul, és a történelmi várrom helyett egy, a régi kort idéző, de megújult Diósgyőri várat kereshetnek fel a látogatók. A felújítás ideje alatt a vár nem zárja be kapuit: a fesztiválokat, koncerteket, előadásokat és egyéb rendezvényeket a várárokban és az alsó várudvaron tartják meg. Az építkezésbe bárki bepillantást nyerhet az Építőmester vezette túra keretében. Fénykorában a vár olyan jelentős diplomáciai események helyszíne volt, mint a turini béke ratifikálása. Az ilyen alkalmakkor mindig nagy ünnepségeket tartottak az udvarban az ezek hangulatát felidéző panoptikum, továbbá a középkori fegyvereket és páncélokat, valamint a vár történetét, illetve a felújítást bemutató kiállítások a munkálatok ideje alatt végig látogathatók. A várudvarban álló, XVIII. század végén épült Dérynéházban, amely 1852 és 1867 között a XIX. századi magyar színjátszás legnagyobb alakjának, Déryné Széppataki Rózának otthona volt, egy hangulatos kávézó és néhány egyedi vendégszoba várja. A vár közvetlen szomszédságában nyaranta a Várfürdő hűs hullámai és árnyas ligetei csábítanak pihenésre. Az egykori diósgyőri koronauradalom egyik épületében népművészeti termékek vásárával, mesterség-bemutatókkal, népi játszóházzal várja a Kézműves Alkotóház. Mindenképp nézze meg! Lézerpont Látványtár (37. o.) Factory Aréna (53. o.) Diósgyőri Kézműves Alkotóház (34. o.) Diósgyőri vár (14-15.o.) és rendezvényei (24-25. o.) Diósgyőri Várfürdő (50. o.) Papíripari Múzeum (36. o.) Kassa az első, címerrel rendelkező város Európában. A címert Nagy Lajos király adományozta Diósgyőr várában 1369 májusában. A történelmi eseménynek a Diósgyőri vár panoptikuma, és egy 2010-ben felavatott négynyelvű bronztábla is emléket állít. 12 13
MISKOLC Diósgyőr Megújuló történelmi terek Lovagterem Újra megépül a kö ze pén három pillérrel két hajóra osztott lovagterem, amely a korabeli közép-európai várépítészet egyik leg nagyobb, mintegy 338 négyzetméteres helyisége volt. Várkápolna A keleti szárny központi helyisége, a kétszintes, nyolcszögű szentélyzáródású kápolna megszentelt térként épül újjá. Tornyok A délnyugati torony megmarad az 1800-as évekbeli, villámcsapás okozta romállapotában, megőrizve a vár romantikus képét. A másik három torony emeleti helyiségeiben kiállítások kapnak helyet, a tetőkön kilátóteraszok épülnek. Diósgyőr várának a történeti hűséget szem előtt tartó részleges rekonstrukciójára régészeti és levéltári kutatásokon, kőtári leletanyagok és digitális épületfelmérések elemzésén alapuló építészeti terv készült. A helyreállítások és újjáépítések fő gondolata, hogy a festői várnak az elmúlt évszázadokban rögzült arculata ne változzon a munkálatok során. Palotaszárnyak A négy, egyemeletes palotaszárny közül három épül meg: az északi a lovagteremmel, a keleti a kápolnával és a királyi lakosztállyal, valamint a déli palotaszárny a királynék lakótermeivel. Ezekben látogatókat kiszolgáló helyiségeket, a középkori váréletet, illetve a különböző mesterségeket bemutató, interaktív tereket alakítanak ki. Borospince A nyugati palotaszárnyban az eredeti lépcsőkön közelíthető meg a hajdani, emelet magasságú beltérrel rendelkező, két helyiségből álló pince. A jövőben itt borozó várja majd a betérőket. Várudvar - A felső vár főbejárata a királylépcsőn át megközelíthető északi kapu. A várudvarban az eredeti kőfaragványok felhasználásával újra megépül az emeleti loggiára (körfolyosóra) vezető északkeleti és délnyugati díszlépcső. Lovagi tornák tere A vár szomszédságában lévő Várfürdő mellett épül meg a Lovagi tornák tere, amely hagyományőrző lovagi tornák, lovas versenyek, nyári színházi előadások, fesztiválok és koncertek Diósgyőr helyszínéül szolgál majd. A vár felé nyitó két lelátó közül az északi földszintjén látható lesz az előzetes feltárás során előkerült, kövezett aljú középkori csatorna egy szakasza, és itt helyezik el a területen feltárt 10-11. századi település tárgyi emlékeit. Vásártér A Lovagi tornák teréhez kapcsolódó, csaknem 1600 négyzetméteres Vásártér a vár előudvaraként formálódik ki. A kellemes hangulatú ligetben információs táblák igazítanak útba, mesélnek a várról, Diósgyőr múltjáról. A rendezvényekhez igazodó piac és a vásár lehetőséget teremt a találkozásra, beszélgetésre, ismeretségek kötésére. 14 15
Lillafüred és a Bükk 2010. április 9-én Lillafüreden, József Attila Óda című versének keletkezési helyén 760 miskolci megdöntötte a közös versmondás addigi Guinness-rekordját. Lillafüred és a Bükk Miskolc a Bükki Nemzeti Park keleti kapujában fekszik. A városkörnyék számos lehetőséget kínál az aktív pihenés és a természet szerelmeseinek. Tanösvények mutatják be a Bükk élővilágát, jelzett turistautak vezetnek többek között a legendás Molnár-sziklához, a szentléleki pálos kolostor romjaihoz, vagy a bánkúti síközponthoz. MISKOLC LILLAFÜRED ÉS A BÜKK A magaslatokról gyönyörű kilátás nyílik a Szinva és a Garadna-patak völgyére. A Majális parkból induló Majál-túrák a könnyű, fél órás sétától kezdve a félmaratoni távig kínálnak kirándulási lehetőséget. A Csanyik-völgy egyik látványossága az állatkert, amely a zoo-napközitől a látványetetésig érdekes programokat kínál minden korosztály számára. Lillafüred környékén ősrégészeti szempontból is jelentős barlangok találhatók: a Büdöspest, a Kecske-lyuk, a Szeleta- és a Felsőforrási-barlang, ezek szabadon látogathatók. Diósgyőrből kisvonattal is kirándulhatunk a Bükkbe. A különleges, hibrid hajtású mozdony vontatta szerelvények Lillafüreden át Garadnáig közlekednek. Útközben nézze meg az őskohót Újmassán, és kóstolja meg a frissen fogott, helyi recept szerint nyolcféle fűszerrel ízesített pisztrángot a pisztrángtelepen! Lillafüred Miskolc igazi gyöngyszeme, elismert klimatikus gyógyhely. Csodálja meg a Hámori-tó partján magasodó Palotaszálló épületegyüttesét és függőkertjét, nyáron pedig csónakázzon a tavon! Ha egy hangulatos fotót szeretne készíteni, keresse fel a József Attilát is megihlető Szinva-vízesést, amely a legmagasabb az országban. Szereti a csöndet vagy gyógyító levegőre van szüksége? Mindezt megtalálja a Szent István-barlangban, ahol csodálatos cseppkőképződményekben is gyönyörködhet az óránként induló vezetett túrák során! Az Anna-barlang egyike a világ három, a nagyközönség számára látogatható mésztufa-barlangjának, üregei vízesések boltozódásával jöttek létre, termei falán és mennyezetén pedig mohafüggönyök, fenyőlombok, gyökerek szövedéke nyújt csodálatos látványt. Ha csak egy könnyű, frissítő tú rá ra vágyik, sétáljon végig a patakparton a Pele-laktól, Herman Ottó egykori lakóházától a felsőhámori sziklafalig az erdős, hegyekkel övezett völgyben. Mindenképp nézze meg! Miskolci Állatkert és Kultúrpark (21. o.) Kohászati Múzeum (38. o.) József Attila szobra és a Szinva-vízesés a függőkertben Szent István-cseppkőbarlang (50. o.) Anna-barlang Herman Ottó Emlékház (36. o.) Újmassai őskohó és Massa Múzeum (38. o.) Garadnai Pisztrángtelep (41. o.) Lilla-kincse kincskereső túra (52. o.) Lillafüredi Ökoturisztikai Központ (53. o.) 16 17
Majál-túra Majál-túra Miskolcot kedves, szép hegyek veszik körbe, amelyek szinte hívogatnak a mozgásra. A Majál-utak közel helyezkednek el a város egyes közlekedési csomópontjaihoz (Felső-Majláth, Vasgyár, Komlóstető, Miskolctapolca). Úgy alakították ki ezeket, hogy a könnyű, félórás sétától a félmaratoni távig lehessen kombinálni a túrákat (sárga 1,6 km; zöld 4,4 km; piros 8,8 km; kék 12,1 km). MAJÁL-TÚRA Ajánlott kitérők: KÉK: Felső-Majláth Csóka u. Rigó u. Hegyalja u. Mohás u. Királyasztal Vadaspark Hársas-bérc Ortás-tető Nagy-Ortás-tető Égés-tető Ostoros-nyereg Királyasztal Mohás utca Hegyalja utca Rigó utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 12,1 km, szintkülönbség: 260 m) PIROS: Felső-Majláth Erdész utca Márta-bánya Pecérvölgy Bakancs-dűlő Ostoros-gerinc Ostoros-hegy Ostoros-nyereg Királyasztal Mohás utca Hegyalja utca Rigó utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 8,8 km, szintkülönbség: 240 m) ZÖLD: Felső-Majláth Erdész utca Márta-bánya Pecérvölgy Bakancs-dűlő Petákosdűlő Hóvirág utca Csóka utca Felső-Majláth (Táv: 4,4 km, szintkülönbség: 95 m) SÁRGA: Királyasztal Lőtér Királyasztal (Táv: 1,6 km, szintkülönbség: 40 m) További túralehetőségek: Felső-Majláthról át a Szinva gyalogos hídon: Piros sáv turistajelzésen Fehér-kő-lápa (5 km) Lillafüred (7,3 km) Sárga kerékpáros jelzésen Fehér-kő-lápa (7,8 km) Bükkszentkereszt (10,9 km) Zöld kerékpáros jelzésen Diósgyőri vár (1,5 km) Komlóstető (6,5 km) Miskolctapolca (9,4 km) Görömböly (12,3 km) Kék négyzet turistajelzésen a Kék kereszt (Kohász kék) útig, majd azon nyugatra Felső-Hámor (7,5 km) Majális-park buszállomásról dél felé: Piros sáv turistajelzésen Molnár-szikla (1 km), majd közösen a Piros négyzettel 1,3 km, letérő délre Piros négyzet turistajelzésen Szeleta-barlang (2,7 km) Lillafüred (4,3 km) Zöld sáv turistajelzésen dél felé Gulicska (3,1 km) Fehér-kő-lápa (4,7 km) Lillafüred (7,8 km) Piros kerékpáros jelzésen nyugat felé Lillafüred (3,2 km) Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete www.bukkikalandozoo.hu 18 19
Blue-túra Blue-túra Vegye nyakába a várost, és vegye kezébe a mobiltelefonját! Az alábbi öt miskolci nevezetesség közelében elhelyeztünk egy-egy kommunikációs eszközt, amely Bluetoothüzenetet küld mobiltelefonjára. Az 50 méter sugarú hatókör megtalálását a helyszínek közelében irányjelző táblák is segítik. Az üzenetben a közelben lévő látnivalók és aktuális rendezvények mellett talál majd egy számot is. Gyűjtse össze mind az ötöt, és ebben a sorrendben olvassa össze: 1. számjegy: a Barlangfürdő fogadócsarnokában 2. számjegy: a Színészmúzeum földszintjén 3. számjegy: a Lillafüredi kisvasút-állomás jegypénztáránál 4. számjegy: a Miskolci Állatkert és Kultúrpark hüllőházában 5. számjegy: a Miskolci Galéria földszintjén Helyezze a számsort a következő számok után, és hívja fel az így kapott telefonszámot, ahol elmondják Önnek, hol veheti át megérdemelt nyereményét, a Blue-túra kincsét! Sőt, az ajándék mellé 9 kultúrpont is jár! 06 46 3.. -... A Blue-túra nyeremény átvételének feltétele az öt Bluetooth üzenet bemutatása, vala mint minimum 2 vendégéjszaka (2fő x 1éj = 2 ven dégéjszaka) eltöltése mis kolci kereskedelmi szálláshelyek egyikén, melyet a kiadvány utolsó oldalán pecséttel tud igazolni. A Kultúrkör játékszabályainak, további értékes nyereményeinek részletes leírását megtalálja a Kultúrkör fejezetben. Színháztörténeti és Színészmúzeum Déryné u. 3. +36 30 660 9299 www.miskolcigaleria.hu A mai Magyarország legnagyobb múltra visszatekintő teátruma a Miskolci Nemzeti Színház, melynek történetét, művészeinek pályáját a Színháztörténeti és Színészmúzeum dokumentálja és mutatja be a közönségnek. Az elhunyt miskolci teátristák emlékhelye 1823-tól két évtizeden keresztül az első magyar nyelvű kőszínház helyszíne volt. Állandó kiállítása a miskolci színjátszás története, archív felvételekkel, interaktív elemekkel, gyerekeknek kreatív foglalkozásokkal. Barlangfürdő**** Miskolc, Pazár sétány 1. +36 46 560 030 www.barlangfurdo.hu Mártózzon meg Ön is a szerzetesek gyógyító vizében! Az Európában egyedülálló karsztvizes barlangrendszer már a XVI. századtól a bencés szerzetesek kedvelt fürdőhelyeként volt ismert. A trópusi párás időjárást idéző barlangi klímának, a frissítő, ásványi anyagokban gazdag 30-35 C-os karsztvíznek köszönhetően Miskolctapolca az egyik legkedveltebb üdülőhely Magyarországon. A Barlangfürdő**** a város nemzetközi hírnévnek örvendő attrakciója, melynek külső medencéi és belső termei egyszerre jelentenek egyedülálló látványosságot és élménygazdag kikapcsolódást. A wellness szerelmesei különböző szauna szeánszokon vehetnek részt, melyet képzett szaunamesterek tartanak. A mozgást kedvelők vízi aerobikozhatnak, akik kényeztetésre vágynak, a megújult Barlang Aquaterápia részlegen választhatnak a különböző frissítő masszázsok és kezelések közül az év minden napján. Lillafüredi Állami Erdei Vasút, Lillafüredi állomás +36 46 530 593 www.laev.hu A belvárosból villamossal is elérhetjük a kisvasút Dorottya utcai végállomását (LÁEV megálló). Az Északerdő Zrt. által működtetett lillafüredi kisvasút hazánk egyik legszebb erdei vasútvonala: valódi hegyi pálya; vonala meredek hegyoldalakban, különleges völgyhidakon, alagutakon vezet keresztül. Városi környezetből indulva, a Diósgyőri vár közeléből juthatunk el JÁTÉK! számos látvá nyos sághoz: a Garadna-völgyben, a Hámori-tó partján kanyarogva a lillafüredi Palotaszállóhoz, vízeséshez, barlangokhoz, az újmassai őskohóhoz és számos gyalogos túra kiindulópontjára. Miskolci Galéria Rákóczi u. 2. +36 46 500 680 www.miskolcigaleria.hu A központi épület, a Rákóczi-ház megnyitásával a hazai kiállítási intézmények élvonalába került a Miskolci Galéria, és múzeumi rangra emelkedett. A műemléki részben és a hozzácsatolt újabb szárnyban 300 négyzetméteren lehet megtekinteni az időszaki kiállításokat, de rendszeresek a zenei előadások is, kamarazenei és kóruskoncertek. A régi épület tetőterében a Kondor-gyűjtemény látható. Miskolci Állatkert és Kultúrpark Csanyik-völgy + 36 46 332 121 www.miskolczoo.hu A Miskolci Állatkert és Kultúrpark egy 21 hektáros gyertyános-tölgyes elegyes erdő területén mutatja be közel 130 állatfaj mintegy 700 egyedét. A hazai erdők állatvilága mellett megismerkedhetünk távoli földrészek egzotikus fajaival és több őshonos háziállattal is. A park területe a Bükki Nemzeti Park szomszédságában fekszik, így a közelmúltban kiépült tanösvény és magasles segítségével ízelítőt kaphatunk a Bükk hegység növényvilágából is. Már 1355-ben királyi vadaskert működött a Csanyik-völgyben, tehát ez tekinthető hazánk legrégebbi múltra visszatekintő állattartó helyének. 20 21
Fesztiválok Fesztiválok A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2000-ben azzal a céllal alapították, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe. MISKOLC A Bartók + Miskolci Nemzetközi Operafesztivál az elmúlt tizenegy év alatt a kelet- és közép-európai operaélet fellegvárává tette Miskolcot, a rendezvényt a legmeghatározóbb Bartókfesztiválként tartják számon, amely élvezi a Bartók-örökösök támogatását is. A miskolci operafesztivál egyik kiemelt feladata Bartók Béla életművének ápolása. A világhírű zeneszerző műveinek bemutatása a fesztivál programjának állandó része, színpadi alkotásai hagyományos és kortárs rendezői elképzelések szerint, világhírű művészek tolmácsolásában kerülnek színre. Az alapelképzelés szerint minden esztendőben a Bartók repertoár mellett valamely más világhírű zeneszerző, vagy meghatározó zenei stílusirányzat, éra alkotásai is bemutatásra kerülnek, méltán elismert magyar és külföldi társulatok, szólisták előadásában. A fesztivál fő helyszíne a Miskolci Nemzeti Színház, amely mellett a város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye más helyszínein is számos előadás megrendezése fűződik az operafesztivál nevéhez. A fesztivál programját számtalan kiegészítő rendezvény teszi színesebbé ezekre az alkalmakra operadíszletbe öltözik Miskolc belvárosa, a főutca, a terek és az udvarok, hirdetve a fesztivál jelmondatát: A zene várost épít! www.operafesztival.hu 22 23
Fesztiválok Fesztiválok MISKOLC A Városház tértől Diósgyőrig közlekedett az ország első autóbuszjárata, s a főutcán a vidék első villamosa (1897). VÁRFESZTIVÁL Reneszánsz Kavalkád május közepe A Várfesztivál egynapos szezonnyitó rendezvényén Mátyás király és Beatrix királyné várja a látogatókat. Ezen a későtavaszi napon kel életre a királyi udvar igazán a hosszú tél után. Mutatványosok, udvari zenészek és mulattatók szórakoztatják a királyi párt és az udvartartást, és kézművesek, kereskedők kínálják portékájukat. Borsodi Fonó Folkfesztivál június eleje A várudvaron kialakított magyar népművészeti skanzenben népművészek, mesteremberek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg a Kárpát-medence művészetével. Délutánonként a színpadon népviseletbe öltözött táncosok mutatják be a különböző tájegységekre jellemző táncokat. A hétvége programjában az autentikus népzene mellett a folklórt modernebb elemekkel ötvöző zenekarok is szerepelnek. A fesztivál immár túlmutat a vár falain, és a belvárosban is találkozhatunk invitáló rendezvényekkel és népviseletbe öltözött felvonulókkal. Gyermek Borsodi Fonó június eleje A felnőtteknek és az ifjúságnak szóló Borsodi Fonó után a kisiskolások is megismerkedhetnek a magyar kultúra gyökereivel, a magyar nép történelmének egy-egy szeletével. A négynapos rendezvényen népi kismesterség bemutató, interaktív történelem óra, lovasíjász- és íjászbemutató, táncház, viseletés népzenei bemutató várja a családokat és a szervezett iskolai csoportokat. Diósgyőri Várszínházi Esték július közepétől augusztus közepéig A Diósgyőri vár árkában felállított színpadon hazai és a határontúli magyar színházak könynyed hangvételű és kicsit komolyabb darabjai is szolgálják a nyáresték kellemes eltöltését. Mesés várjátékok május vége A háromnapos mesefesztivál élményekkel teli vidám családi programként szolgál május utolsó hétvégéjén. A programok színes kavalkádjában megtalálhatók gyermekműsorok, meseszínházi előadások, gólyalábas produkciók, utcai mutatványosok, és vitézi párviadalok. Középkori Forgatag, avagy lovagi torna Nagy Lajos király udvarában agusztus közepe A kétnapos időutazáson Nagy Lajos király egyik látogatása elevenedik meg a várudvaron. A királynak és udvartartásának harci bemutatókat, lovagi tornákat és lovasíjász bemutatót tartanak. Udvari mutatványosok, zenészek, vásári komédiások szórakoztatják az udvar népét. A látogató elvegyülhet az életre kelt középkori városka lakói között. Bükki Vadas-boros Nap szeptember eleje A Diósgyőri vár hajdan a királyok kedvelt vadászkastélya volt a Bükk gazdag vadállománya, valamint a környező borvidékek miatt. A Várfesztivál zárórendezvényén kóstolhatunk ízletes vadas ételeket és halat, valamint fenséges borokat és zamatos pálinkákat. A bátrabbak a főzőversenyen is elindulhatnak, ahol szakavatott zsűri bírálja az elkészült ételeket. 24 25 www.diosgyorivar.hu www.diosgyorivar.hu
Fesztiválok Fesztiválok A filmstúdió alapító William Fox, Adolph Czukor, vagy a legendás brit-magyar forgatókönyvíró és rendező, Emeric Pressburger is Borsodból indult világhódító útjára. Nemzetközi Formációs Táncfesztivál és Open Bajnokság, december közepe Az ország legjobb formációs tánccsoportjai mérik össze tudásukat standard, latin és társasági táncok kategóriában. Külföldi meghívottak, balett- és versenytáncos párok színesítik a rendezvényt, betekintést nyújtva a tánc különböző műfajaiba. www.ifihazmiskolc.hu Jameson Cinefest Miskolci nemzetközi szervezetek által Miskolci programjai a miskolci diákélet krémjét, de persze a legjobb Nemzetközi Filmfesztivál delegált ökumenikus zsűri is Egyetemi Napok (MEN) fontos részét képezik, és helyi zenekarok produkcióit szeptember második díjazza a filmeket. május a diákrektor választás finisét is élvezheti a közönség. felében www.cinefest.hu A miskolci Egyetemvárosban is ekkor tartják. www.rocktoberfest.hu A fesztivál bemutatkozási és megrendezésre kerülő www.uni-miskolc.hu megmérettetési lehetőséget Veterán Autók fesztivál évtizedek óta az biztosít a fiatal filmes generáció számára. A Jameson július vége egyetemi fesztiválja. A MEN október és Motorok Találkozója ország egyik legjelentősebb Rocktóberfest 1973-ban Miskolcon, a Diósgyőri Stadionban rendezték az Cinefestre évente átlagosan Az egész hétvégés autós ráadásul nemcsak egy könynyűzenei rendezvény, ahol sik nagy fesztiválja, a Az Egyetemváros má- 5-600 nevezés érkezik nagyjátékfilm, kísérleti- és kisjáték csodák bejárják Miskolc és évről évre a legnevesebb Rocktóberfest ősszel is túra során a veterán autó- első magyarországi rockfesztivált. film, dokumentum és animációs környéke látnivalóit. magyar zenekarok és DJ-k Miskolcra hozza a hazai feszlág film kategóriákban a vi- www.ramme.hu lépnek fel. Hagyományőrző tiválzenekarok és előadók minden tájáról. Az előzsűri döntése alapján 55-60 film kerül a versenyprogramba, melyek a fesztivál ideje alatt ingyenesen megtekinthetők. A fesztiválon szereplő filmek túlnyomó többsége magyarországi ősbemutató és olyan alkotások kerülnek vetítésre, melyek ugyanabban az évben berlini, cannes-i, velencei filmfesztiválok versenyprogramjában is szerepelnek. A Cinefesthez kapcsolódó rendezvények között találhatóak nemzetközi konferenciák, workshopok, alkotó-közönségtalálkozók, filmtörténeti előadások, CineClassic vetítések, koncertek. A fesztivál a Kiváló Művészeti Fesztivál címet is elnyerte, valamint az egyetlen olyan hazai filmfesztivál, melyen 1934. december 14-én mutatták be a SIGNIS és az INTERFILM a Meseautó című filmet, 26 melynek híres jeleneteit Lillafüreden forgatták. 27
Fesztiválok Fesztiválok... a központban, a valahai piac körül megmaradt egy valódi kapu. Nem kijárat bejárat... Sötétkapu. Fogalom. Ha átmész rajta, eléd tárul az Avas. (Kabdebó Lóránt) FESZTIVÁLOK Miskolci Téli Fesztivál Kocsonyafesztivál február vége Déryné korabeli vásári forgatag Miskolc belvárosában, ahol utcazenészek, komédiások, kézművesek sokasága várja a vendégeket. A pajtaszínház korhű előadásai, a korabeli szokások felelevenítése mellett kiváló étkek, többek között a híres miskolci kocsonya és a Korty várja! www.kocsonyafesztival.hu Miskolci Fröccsfesztivál június közepe Nyár, meleg, hűsítő ital és ön feledt szórakozás - ez a Fröccsfesztivál, me lyet min den évben a Mú zeumok Éjszakájával egy idő ben rendeznek meg. A hungaricumnak számító ital számtalan változatát kóstolhatják meg a fröccsözni vágyók. www.froccsfesztival.hu Central-European Tour Miskolc Nagydíj, július Hazánk legnagyobb országúti kerékpáros eseménysorozata júliusban érinti Miskolcot. A kerékpársportot népszerűsítő aktív családi- és gyermekprogramok miatt az esemény révén igazi kerékpáros fieszta alakul ki a városban. www.kerekparsport2000.hu Mobilitási Hét Miskolc szeptember második felében Tiszta levegőt mindenkinek! Nyüzsgő, zöld programok egész héten: kerékpáros teljesítménytúra, előadások, filmvetítések, alternatív technológiák, pályázatok, sportversenyek, felvonulás, buszfestés, buszhúzás, ügyességi versenyek, aszfaltrajzverseny, Autómentes Nap, Critical Mass. www.ecolinst.hu Föld Napja Fesztivál április 22. A programok színes kavalkádja egy héten át zajlik majd Miskolc több pontján, természetvédő, ifjúsági és kulturális civil szervezetek együttműködésével. www.greenaction.hu 28 29
Belváros térkép Belváros térkép MÚZEUMOK ÉS KIÁLLÍTÓHELYEK 1. Magyar Orthodox Egyházi Gyűjtemény: Deák Ferenc tér 7. 2. Feledy-ház: Deák Ferenc tér 3. 3. Színháztörténeti és Színészmúzeum: Déryné u. 3. HASZNOS INFORMÁCIÓK: 4. Miskolci Galéria - Városi Művészeti Múzeum: Rákóczi u. 2. 5. Herman Ottó Múzeum Kiállítóhelye: Papszer 1. 19. Városháza: Városház tér 8. 20. Megyeháza: Városház tér 1. Városház tér 13. 6. Szalay-gyűjtemény - Petró-ház: Hunyadi u. 12. 21. Zenepalota: Bartók Béla tér +36 46 350 425 7. Nyilas Misi Ház - Bató Eszter emlékszoba: Kossuth u. 17. 22. Avasi kilátó: Avas hegy www.miskolc.hu 8. Herman Ottó Múzeum: Görgey Artúr u. 28. 23. Tourinform Miskolc: Városház tér 13. www.tourinform.hu 9. Kós-ház: Görgey Artúr u. 32. 24. Filharmónia: Kossuth u. 3. TEMPLOMOK 25. Csodamalom Bábszínház: Kossuth u. 11. 26. Miskolci Nemzeti Színház: Déryné u. 1. 10. Avasi református templom és harangtorony: Avas hegy 27. Művészetek Háza: Rákóczi u. 5. 11. Református (Kakas) templom: Kossuth u. 17. 28. MÁV Start Zrt. Menetjegyiroda: Arany János u. 2. 12. Ortodox templom: Deák Ferenc tér 7. 29. Városi és távolsági autóbuszpályaudvar: Búza tér 13. Minorita templom: Hősök tere 5/a. 30. Piac: Búza tér 14. Deszkatemplom: Tetemvár, Petőfi tér 31. Szinvapark bevásárlóközpont: Bajcsy-Zsilinszky u. 2-4. 15. Zsinagóga: Kazinczy u. 7. 32. Miskolc Plaza: Szentpáli u. 2-6. 16. Mindszenti templom: Mindszent tér 6. 33. Generáli Aréna és Jégcsarnok: Görgey u. 19. 17. Evangélikus templom: Hunyadi u. 8. 34. Selyemréti Strandfürdő: Bajcsy-Zsilinszky u. 58. 18. 30Búza téri görög katolikus templom: Búza tér 35. Tiszai Pályaudvar: Kandó Kálmán tér 31
Tömegközlekedés 32 Tömegközlekedés 33
Kultúrkör Kultúrkör Látogassa meg Miskolc különleges kulturális látnivalóit, ismerkedjen meg 70 000 éves örökségünkkel, és gyűjtse a kultúrpontokat! A Kultúrkör-pecséteket kérje a helyszíneken a belépőjegye mellé! JÁTÉK! A játékszabály és a pecsétgyűjtő oldal a kiadvány utolsó oldalán található, melyet miskolci kalandjai végén küldjön játékba, és nyerjen értékes tárgynyereményeket vagy egy speciális, all-inclusive hétvégét Miskolcon! 5 Kultúrpont Miskolci Kulturális Központ Ady Endre Művelődési Háza Árpád u. 4. +36 46 530 516 www.adymuvhaz.hu Rendezvények, kiállítások, Ady mozi, Diósgyőri Rádió egész évben. A kultúrpont az intézmény házon belüli összes rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Csodamalom Bábszínház Kossuth u. 11. +36 46 502 665 www.csodamalom.hu Gyermekszínház évi 250 előadással, kb. 50 000 nézővel, reprezentatív és interaktív programokkal. A kultúrpont a Csodamalom Bábszínház minden előadása alkalmával gyűjthető. 6 Kultúrpont 7 Kultúrpont Diósgyőri Kézműves Alkotóház Nagy Lajos Király u. 18. +36 46 400 419 www.kezmuvesekhaza.hu Tárgyalkotó mesterek és hagyományőrzők otthona. Élő műhelyek, kiállítások, közösségi rendezvények, kézműves termékek piaca. A kultúrpont a Diósgyőri Kézműves Alkotóház minden rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Nemzeti Színház Déryné u. 1. +36 46 516 700 www.mnsz.eu Öt játszóhelyes színházkomplexum Nagyszínházzal, Kamaraszínházzal, Csarnokkal, Játékszínnel és Nyári színházzal. A kultúrpont a Miskolci Nemzeti Színház minden előadása alkalmával gyűjthető. 8 Kultúrpont 6 Kultúrpont 5 Kultúrpont Diósgyőri Vár Vár u. 24. +36 46 533 355 www.diosgyorivar.hu Történelmi panoptikum, a középkori fegyver- és páncélkiállítás, vártörténeti és a felújítást bemutató kiállítás, Építőmester túra. A kultúrpont a kiállítások és a rendezvények látogatása során is jár! Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági és Szabadidő Háza Győri kapu 27. +36 46 411 747 www.ifihazmiskolc.hu Fesztiválok, koncertek, színházi esték, kiállítások, művészeti együttesek egész évben. A kultúrpont az intézmény házon belüli összes rendezvénye alkalmával gyűjthető. Miskolci Szimfonikus Zenekar Fábián u. 6/a +36 46 506 695 www.mso.hu Miskolc és a régió egyetlen hivatásos szimfonikus zenekara. A 84 zenészből álló együttes saját hangversenyterme a Művészetek Házában található, így akár 9 kultúrpont is gyűjthető egyszerre. Művészetek Háza Rákóczi u. 5. +36 46 507 573 www.muveszetekhazamiskolc.hu A zene-, film-, színház- és képzőművészetek európai színvonalú multikulturális komplexuma. Hangversenyés színházterem, art mozik, képzőművészeti galéria, kávézó. A kultúrpont a Művészetek Háza minden rendezvénye, előadása és vetítése alkalmával gyűjthető. 4 Kultúrpont 5 Kultúrpont 34 35
Kultúrkör Kultúrkör KULTÚRKÖR KULTÚRKÖR 6 Kultúrpont Bányászati Gyűjtemény Miskolc-Mexikóvölgy +36 30 9350 789 www.ipariorokseg.hu/tarlatvezetes/ banyaszati_gyujtemeny/ H P: 09.00 13.00 Ingyenes belépés, de tárlatvezetés csak előzetes telefonos bejelentkezéssel. Herman Ottó Múzeum Képtára Görgey A. u. 28. +36 46 560 170 www.hermuz.hu K V: 10.00 16.00 A magyar festészet leggazdagabb vidéki gyűjteménye. Állandó kiállítása: Magyar képzőművészek a 18-20. században. 8 Kultúrpont 6 Kultúrpont 8 Kultúrpont 8 Kultúrpont 7 Kultúrpont Diósgyőri Papírgyár Papíripari Múzeum Hegyalja u. 203/1. +36 46 530 824 www.dipa.hu H P: 10.00 14.00 Minden hó 1. Szo: 10.00 14.00, azt követő H: zárva Csoportoknak előzetes bejelentkezéssel. Szakgyűjtemény a papírkészítés és gyár történetéről. Egyetemtörténeti Gyűjtemény és Selmeci Műemlékkönyvtár Miskolc-Egyetemváros +36 46 565 111/1617 www.muzeum.uni-miskolc.hu H P:10.00 13.00 Ezen kívül előzetes bejelentkezéssel. Ingyenes belépés. Az egyetem történetének, diákhagyományainak tárgyi emlékei és a selmeci ásványgyűjtemény kincsei. Feledy-ház Deák tér 3. +36 46 500 680 www.miskolcigaleria.hu Előzetes bejelentkezéssel. Állandó kiállításon Feledy Gyula Kossuth-díjas képzőművész munkásságát mutatja be. Herman Ottó Emlékház Miskolc-Lillafüred, Erzsébet sétány 33. +36 46 370 703 www.hermuz.hu Sze V: 10.00 16.00 (03. 01. 11. 30.) Szo V: 10.00 16.00 (12. 01. 02. 28.) Állandó kiállítása Herman Ottó élete és munkássága. Herman Ottó Múzeum Kiállítási Épülete Papszer 1. +36 46 346 875 www.hermuz.hu K V: 10.00 16.00 Állandó kiállításai: Szász Endre gyűjtemény, fotográfiatörténeti kiállítás. Kós-ház Görgey A. u. 32. +36 46 361 413 H P: 09.00 13.00 Ingyenes belépés Állandó kiállítása: Kós Károly élete és munkássága. Lévay József Muzeális Könyvtár Mindszent tér 2. +36 46 350 473 www.mclib.hu/konyvtarak/levaykonyvtar/ H P: 10.00 17.00, Ingyenes belépés. A kizárólag helyben használható negyvenezres állományban muzeális kötet, régi magyar nyomtatvány, antikva, folyóirat és iskolai értesítő is található. Kuriózum a könyvtár egyetlen ősnyomtatványa, a híres Miskolci Töredék 1488-ból, a Vitkovics-kódex egy töredéke 1525-ből és a Vizsolyi Biblia ószövetségi része. Lézerpont Látványtár Győri kapu 57. +36 46 428 111 www.nepviseleteink.hu H P:09.00 18.00 Szo: 09.00 14.00 A Kárpát-medence legnagyobb látogatható népviseletgyűjteménye + 7 állandó kiállítás a kismesterségek, az ötvenes évek tárgyi kultúrája, korabeli miskolci képeslapok, különleges ásványok és optikatörténet témakörökben. 9 Kultúrpont 6 Kultúrpont 6 Kultúrpont 8 Kultúrpont 36 37
Kultúrkör Kultúrkör KULTÚRKÖR KULTÚRKÖR Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeuma Miskolc-Felsőhámor, Palota u. 22. +36 46 379 375 www.kohmuz.hu K-V: 10.00-17.00 (05.01-10.31.) K-V: 09.00-16.00 (11.01-04.30.) A vaskohászat fejlődéstörténete az ókortól napjainkig. Nyilas Misi Ház Kossuth u. 17. +36 46 508 724 www.nyilasmisi.hu Ingyenes belépés, de előzetes bejelentkezés szükséges. Állandó kiállítása: Bató Eszter emlékszoba. Fiatalok és gyermekek testi-lelki otthona, cserkész szoba, imaterem, egyházi könyvesbolt, konferenciaterem, irodalmi pince, sportpálya, táncház. 7 Kultúrpont Kultúrpont Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Massa Múzeuma és Őskohó Miskolc-Újmassa, Ómassai út Petró-ház Hunyadi u. 12. +36 46 500 680 7 Kultúrpont +36 46 370 864 K-V: 10.00-17.00 (04.01.-10.30.) Ezen kívül bejelentkezéssel. Vasverő hámor működő vízikerékkel, gépskanzen, Fazola-kohó. www.miskolcigaleria.hu Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható Ingyenes belépés. Állandó kiállítása: Szalay Lajos grafikusművész munkássága. Képzőművészeti szakkönyvtár és kutató központ. 8 Kultúrpont 7 6 Kultúrpont Magyar Ortodox Egyházi Múzeum Deák tér 7. +36 46 415 441 K Szo: 10.00 18.00 (05. 01. 09. 30.) K Szo: 08.00 16.00 (10. 01. 04. 30.) Ezen kívül csoportoknak bejelentkezéssel. Állandó kiállítása: A magyar ortodox egyház művészeti és kulturális öröksége. Postakürt Galéria Kazinczy u. 16. +36 20 979 5487 www.postamuzeum.hu Csak előzetes bejelentkezéssel látogatható Ezen kívül csoportoknak telefonos bejelentkezéssel. Az észak-magyarországi postaszolgálat 200 éves története dokumentumok, berendezések, tárgyi eszközök kíséretében. 6 Kultúrpont 9 Kultúrpont Miskolci Galéria Rákóczi u. 2. +36 46 500 680 www.miskolcigaleria.hu K Szo: 10.00 18.00 (06. 01 09. 30.) K Szo: 09.00 17.00 (10. 01 05. 31.) Kondor Béla-emlékhely. Társadalomtudományi és művészeti kiadványok könyvesboltja. Színháztörténeti és Színészmúzeum Déryné u. 3. +36 30 660 9299 www.miskolcigaleria.hu K Szo:10.00 18.00 (06. 01 08. 31.) K Szo: 09.00 17.00 (09. 01 05. 31.) Állandó kiállítása a miskolci színjátszás története, archív felvételekkel, interaktív elemekkel, gyerekeknek kreatív foglalkozásokkal. 6 Kultúrpont MissionArt Galéria 8 Kultúrpont Missionart Galéria Széchenyi u. 14. +36 46 326 906 www.missionart.hu Előzetes bejelentkezés szerint. Ingyenes belépés. Kortárs avantgarde művészet. Távközlés-történeti Látványtár Miskolc, Szentgyörgy u. 23. +36 30 359 3539 www.postamuzeum.hu Sz, Szo: 10.00 16.00, Ezen kívül bejelentkezéssel. Kiállítás a távközlés robbanásszerű fejlődéséről, több mint 100 évre visszatekintve. 7 Kultúrpont 38 39
Ét-vágy Ét-vágy Belváros BORs Étterem Kossuth u. 8. +36 46 320 035 www.bors-etterem.eu Egyedi, TV Paprikás ízek, a legjobb hazai borok Miskolc szívében. Impresszó Club- Restaurant Széchenyi u. 3-9. +36 46 509 669 www.impresszo.hu Kiváló kontinentális ételek, széles borválaszték, ingyenes WIFI, sportközvetítések Kortyolda Étterem Széchenyi u. 26. +36 46 783 635 www.kortyolda.hu A Szerelmesek hídjától néhány lépésre kötött házasságot a tokaji aszú esszencia és a sör, létrehozván a Kortyot. Igazi zarándokhely a sörínyencek számára. Via Piano Étterem Hunyadi u. 4. +36 46 320 486 Via Piano Étterem Kitűnő konyha, minőségi borválaszték reggeltől estig. Calypso Kisvendéglő Városház tér 3. +36 46 324 616 www.calypsomiskolc.hu Dolce Vita Étterem és Pizzéria Déryné u. 7. +36 46 505 045 www.freund.hu Avasi Sörház Étterem Meggyesalja u. 1. +36 46 340 071 www.avasi-sorhaz.hu Kispipa Halászcsárda Rákóczi u. 4. +36 46 346 911 www.kispipahalaszcsarda.hu Rákóczi Pince Rákóczi u. 23. +36 46 343 916 www.rakoczipince.eu Terra Magica Rossita Kisvendéglő Meggyesalja u. 18. +36 46 344 300 www.pizza-rendelesmiskolc.hu Toscana Art Café Étterem Csabai kapu 26. +36 46 432 232 www.toscana.ini.hu Tiszavirág Kisvendéglő Rácz Ádám u. 29. +36 46 748 091 www.tiszavirag-kisvendeglo.hu Csülök Csárda Futó u.26/a. +36 46 303 759 www.csulokcsardamiskolc.hu Murphy s Irish Pub & Étterem Május 1. telep 25/a +36 46 560 385 www.murphysetterem.hu Avas Alabárdos Étterem Kisavas első sor 15. +36 46 412 215 www.alabardos-miskolc.hu A város egyik legpatinásabb étterme és borozója az Avashegy oldalában. Aranykorona Étterem és Sétáló Pince Kisavas első sor 19-20. +36 46 506 882 www.aranykorona.eu Avasi Bormúzeum Nagyavas, Latabár sor 388. +36 30 928 8793 Halásztanya Étterem Mélyvölgy u. 15. +36 46 508 182 Mesterek Étterme Papszer u.46. +36 46 382 238 www.mestereketterme.hu PalacsintaHáz Étterem & BorKlub Pince Mélyvölgy út 212. +36 70 374 3671 www.palacsintahaz.com Székelykert Vendéglő Földes u. 4. +36 46 411 222 www.szekelykertvendeglo.hu Miskolctapolca Park Hotel Étterme Csabai u. 35. +36 46 422 605 www.parkhotel-miskolc.eu Calimera Hotel Étterme Bencések útja 9-11. +36 46 799 200 www.calimerawellnesshotel.hu A 4 csillagos hotel éttermének külső teraszáról étkezés közben pompás kilátás nyílik a Bükk hegységre. Kiválóan alkalmas nagyobb rendezvények, esküvők lebonyolítására is. Tusculanum Kisvendéglő Miskolctapolca, Zilahy u. 7. +36 46 422 603 www.tusculanum.com Bástya Wellness Hotel Étterme Miskolctapolcai u. 1-3. +36 46 561 590 www.bastyawellnesshotel.hu Kis-Anna Halászkert Görömbölyi u. 38. +36 46 422 900 www.kisanna.hu A halból készült ételek széles választékát találhatjuk a magyarosan berendezett, hangulatos kerthelyiséggel is rendelkező étteremben. Hotel Kikelet Bonfini Étterme Fenyő u. 7. +36 46 560 160 www.kikeletclubhotel.hu Diósgyőr Vén Diófa Vendéglő Nagy Lajos király u. 40/a +36 46 331 728 Talizmán Étterem Vár u. 14. +36 46 378 627 Hangulatos, kerthelyiséggel is rendelkező étterem a Diósgyőri vár tövében. Várkert Panzió Étterme Tapolcarét u. 2/a. +36 46 535 247 www.diosgyorivarkert.hu Végállomás Étterem és Söröző Dorottya u. 1. +36 46 402 952 www.vegallomasetterem.hu Lillafüred Hotel Tókert*** Étterme Erzsébet sétány 3. +36 46 533 560 www.hoteltokert.hu Zöldfa Panzió Étterme Palota u.40. +36 46 379 399 www.zoldfapanzio.hu Hunguest Hotel Palota****superior Mátyás Étterme Erzsébet sétány 1. +36 46 331 411 www.hotelpalota. hunguesthotels.com Az ország egyik legszebb fekvésű szállodájának festett ólomüvegablakokkal díszített étterme reneszánsz, felvidéki és erdélyi ételspecialitásokkal, korhű zene mellett várja vendégeit. Lillafüredi Pisztrángtelep Erdei Halsütöde Miskolc-Lillafüred, Ómassa felé vezető út mellett +36 46 370 922 www.pisztrangtelep.hu A frissen fogott és sütött vagy az egész éjszakán át 12 féle fűszerben pácolt, füstölt pisztrángot nem szabad kihagyni! Molnár Csárda Vadas J. u.6. +36 46 379 380 www.molnarcsarda.hu Sebesvíz Panzió Étterme Bükk-hegység Sebesvíz +36 46 333 303 www.sebesviz.hu 40 41
L!VE Édes csábítások L!VE Édes csábítások Collins Coctail & Vino Bar Széchenyi u. 48. +36 20 214 5893 www.collins.hu Az alkoholtilalom ihlette a koktélbár elnevezését, ahol hétvégente igényes klubzene és video disco szórakoztatja a vendégeket. East Side Arena and Beach Miskolctapolca, Fagyöngy u. 3. +36 70 701 1116 www.eastsidearena.hu Szombatonként - és nyaranta hétközben is - pálmafás, medencés partyk ismert DJ-k és énekesek közreműködésével. Hypnose Club & Lounge Hunyadi u. 3. +36 46 508 545 www.hypnose.hu Népszerű zenés-táncos szórakozóhely, ismert zenészek fellépései, Cavington partik. Rockwell Klub Miskolc-Egyetemváros +36 46 565 422 www.rockwellklub.hu Igazi egyetemi klubhangulat, pörgős bulik, a Miskolci Egyetemi Napok és a Rocktóberfest helyszíne. Spaten Söröző és Terasz Szent István tér/virágóra mellett A belvárosi bajor söröző a fiatalok kedvelt helye. Sörteraszán tavasztól őszig minden hétvégén könnyűzenei koncertek csendülnek föl. Grizzly Music Pub Szent István tér/virágóra mellett +36 46 325 532 www.grizzly.hu Egy izgalmas belvárosi koncert-pub. Hétvégente rock, jazz és blues-bandák lépnek föl a belváros szívében található hangulatos sörözőben. Corner Stage Kávézó Papszer utca 48. +36 20 228 7293 +36 70 945 7909 www.cornerstage.hu A Corner nevével ellentétben nem a sarkon található, és jóval t öbb, mint egy kávézó. Szeptembertől júniusig a kétszintes pub hátsó helyiségében kialakított koncertterem színpadán minden hétvégén élő koncertek láthatók és hallhatók, a legkiválóbb miskolci és környékbeli rock-, metál- és blues-zenekarok előadásában. Hangoló Sörház Toronyalja u. 12. +36 20 411 1589 +36 46 322 406 Hangoló Sörház A legújabb belvárosi élőzenés helyszín, hétvégenként rendszeres koncertekkel. A Sörház kiválóan alkalmas sportközvetítések közös megtekintésére is. LAZA Romkocsma és poharazó Városház tér 5. +36 20 214 5893 www.laza-romkocsma.eu Meghökkentően széles minőségi bor- és pálinkaválaszték, kreatívan berendezett belső tér, nevéhez híven laza hangulat. Dallmayr Kávézó Rákóczi u. 5. +36 30 820 1445 www.muveszetekhazamiskolc.hu Kávé-, tea-, forró csoki különlegességek, zenés kávéházi esték a Művészetek Háza emeletén. Berze Kávézó Hősök tere 1. +36 20 415 2233 www.berzekavezo.hu A 125 éves iskola szakképzős diákjai készítik el és szolgálják fel a friss salátákat, a helyben sütött pékárut, a napi menüt, a cukrászsüteményeket és a kávékülönlegességeket ahogy a nagykönyvben meg van írva Falánk Fanny Cukrászda Szemere u. 3. +36 20 441 5734 www.falankfanny.hu H-Szo: 08.00-20.00 V: 09.00-19.30 Hatalmas sütemény választék, DVTK torta, hidegkonyhai készítmények, főzött, tejes, igazi gyümölcsös fagylaltok. Kisgergely Cukrászda Nagy Lajos király u. 9 13. +36 46 531 240 www.kisgergely.hu H V: 09.30 19.00 A város egyik kedvenc cukrászdája a Diósgyőri várhoz közel, hatalmas sütemény- és kézműves fagylalt-választékkal. Intim Presszó Déryné u. 8. +36 46 321 398 Olasz kávékülönlegességek, állandó WIFI kapcsolat a kiülős teraszokkal teli utcában. Míves Kávézó Rákóczi u. 2. +36 70 431 3759 H P: 12.00 20.00, minden hónap 1. vasárnapján: 09.00 18.00, illetve ahogy Tiborunk gondolja A Miskolci Galéria épületében a város egyik legegyedibb kávézója. Fair-trade (méltányos kereskedelem) partner, ötletes ízek, programok. Keresd a macit! Balajti Cukrászda Miskolctapolcai út 41. +36 46 785 882 H V: 09.00 19.00 Egyedi receptek alapján készülő sütemények, torták, kávékülönlegességek. Sarokház Széchenyi u. 2. +36 70 206 5743 www.sarokhazmiskolc.hu Ha kíváncsi arra, hogy milyen az Erzsébet téri szökőkúton keresztülfutni, s utána egy finom limonádét vagy répatortát elfogyasztani, térjen be a kávézóba. 42 43
szálláshelyek szálláshelyek Szálláshelyek Miskolctapolca és környéke A több napra Miskolcra látogatók számos szálláshely közül választhatnak igényeik szerint. A következő oldalakon egy válogatás keretében bemutatott szálláslehetőségek között az idősek és a fiatalok, a családok és a baráti társaságok, az üzleti utazók és a természetbarátok mind megtalálhatják a számukra megfelelőt. A turistákat nemcsak a patinás vagy modern szállodák, hanem a hangulatos panziók és családias magánszállások is várják. A belvárosban, Lillafüreden és Miskolctapolcán valamennyi szállástípus elérhető, míg Diósgyőrben panziók és vendégházak állnak a megszállni vágyók rendelkezésére. A város több szállodája is alkalmas konferenciák és rendezvények lebonyolítására. Mindegyikben különterem, kávézó vagy drinkbár, étterem, saját parkoló, internet csatlakozási lehetőség szolgálja a különböző öszszejöveteleket. Több helyen komoly technikai felszerelés is kiegészíti a konferenciaszervezés alapfeltételeit. A magasabb kategóriás szállodák és panziók légkondicionált, akadálymentesített, az Üdülési csekket és SZÉP Kártyát elfogadó szálláshelyek. Ezeken kívül több helyen kedvezményt nyújtanak a Magyar Turizmus Kártyára és a Szállodai Szövetség kártyájára is. A legtöbb 3 és 4 csillagos hotel nászutas lakosztállyal, családi apartmanokkal és wellnessrészleggel rendelkezik, ahol számtalan szívet-lelket melengető szolgáltatással kényeztetik a vendégeket. Pezsgőmedence, gőzkabin, masszázs, szolárium, szauna és merülőmedence, napozóterasz, uszoda, fitness-terem, bowling- és billiárd-terem, illetve kerthelyiség várja a kikapcsolódni vágyó vendégeket. Ezeken túl az animátorok által kínált szervezett programokon is részt vehetnek az érdeklődők. Igény esetén gyermekfelügyeletet is biztosít a hotelek nagy része. Az állatbarátok örömére sok szállás a kisállatokat beengedi. Csoportkedvezményeket, csomagajánlatokat az év bármely szakában kínálnak a miskolci vendégvárók, melyek nemcsak a hosszú hétvégékre és ünnepnapokra nyújtanak üdülési lehetőséget, hanem hétköznapi felfrissülésre, pihenésre is csábítanak. Miskolc szálláskínálatát elérhetik Miskolc város honlapján (www.miskolc.hu) és a Tourinform-Miskolc irodában. A www.miskolctapolca. hu oldalon miskolctapolcai ajánlatok között válogathatnak az érdeklődők. Zenit Panzió Miskolctapolcai u. 25. +36 46 561 560 www.zenitpanzio.hu Tapolca szívében, a Barlangfürdőtől 5 percre, igényesen felszerelt, klímás, I. osztályú szobákkal, kedvezményes ajánlatokkal várják vendégeiket. A környék nevezetességeihez kedvezményes belépőket biztosítanak. A panzióban autókölcsönző üzemel. Hotel Kitty ***+ Pazár István sétány +36 46 508 042 www.hotelkitty.hu A Barlangfürdő közvetlen szomszédságában található szálloda 25 modern, igényesen kialakított szobával, összesen 60 férőhellyel, elegáns étteremmel, hangulatos wellness-részleggel és saját parkolóval várja kedves vendégeit. Kikelet Club Hotel*** Fenyő u. 7. +36 46 560 160 www.kikeletclubhotel.hu A Kikelet Club Hotelben 4 szoba és 17 apartman található. Nagy alapterületű apartmanjaikat gyerekekkel érkezőknek, baráti társaságoknak ajánlják. Panoráma Vendégház Nyitrai u. 5. +36 46 431 970, +36 20 9451 259 www.panoramavendeghaz.olh.hu A vendégház a Barlangfürdőtől 700 m-re, Miskolctapolca magaslati telkén helyezkedik el, ami a gyönyörű panorámát biztosítja. A vendégek számára térítésmentesen biztosítják a fitness és infraszauna szolgáltatásokat! 44 45
szálláshelyek szálláshelyek Calimera Wellness és Konferencia Hotel **** Bencések útja 9-11., +36 46 799 200 www.calimerawellnesshotel.hu A szálloda Miskolctapolca ékköve, néhány percnyi sétára található a világhírű Barlangfürdőtől. Az 53 szobás hotel 600 m 2 -es wellness-részleggel, 120 fős étteremmel és 100 fős konferenciateremmel várja kedves vendégeit. Fortuna Hotel*** Csabai u. 2., +36 46 432 345 www.fortuna-hotel.hu A szálloda az üdülőhely jellegű városrész központi részén található. A szobák 1-2 ágyasak, a családi lakrészek 2 szobásak, 3-4-5 fő fogadására alkalmasak. Tölgyfa Panzió Ungvári utca, +36 46 555 040 www.tolgyfapanzio.hu A panzió csöndes, százéves tölgyfákkal borított magaslati telken helyezkedik el. 1, 2 és 3 ágyas, jól felszerelt szobákkal várják vendégeiket. Uni-Hotel Miskolc-Egyetemváros, +36 46 560 250 www.uni-hotel.hu A zöldövezetben található szálloda Miskolctapolca kapujában, az Egyetemvárosban várja kedves vendégeit. Mivel az épület egyetemi kollégiumként is üzemel, szeptembertől júniusig 60 férőhelyes, míg júliusban és augusztusban 603 főt tudnak elszállásolni. Bástya Wellness Hotel**** Miskolctapolcai út 1., +36 46 561 590 www.bastyawellnesshotel.hu A hotel a Barlangfürdőtől 100 m-re található. A hotelszobák mellett lakosztályt is választhatnak, illetve a számos wellnessszolgáltatást is igénybe vehetik a kedves vendégek. A szálloda konferenciák és rendezvények lebonyolítására is kiváló helyszín. Lillafüred és Diósgyőr Hotel Tókert*** Erzsébet sétány 3 +36 46 531 202 www.hoteltokert.hu A szálloda Lillafüred festői környezetében, a Hámori-tó partján található. A három különálló épületben 14 kétágyas, és egy superior szobával várják a vendégeket. Az épületegyütteshez egy 110 fő befogadására alkalmas étterem is tartozik, mely esküvők megrendezésére is kiváló. Teraszáról csodálatos kilátás nyílik a Hámori-tóra és a környező hegyekre. Lillafüred Kapuja Mini Hotel Partos út 14. +36 46 339 423 +36 30 9681 045 www.lillafuredkapujahotel.hu A hotel a Bükk kapujában, egy lankás, déli fekvésű domboldalon található, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark közelében. Panorámája egyedi és felejthetetlen élményt nyújt az idelátogatóknak. Zöldfa Panzió Palota út 40. www.zoldfapanzio.hu +36 46 379 399 A panzió a lillafüredi vízesés alatt, a Palotaszállótól 200 méterre található. 15 db (2, 3 és 4 férőhelyes) szobával, valamint saját étteremmel várja kedves vendégeit. Ózon Panzió Erzsébet sétány 19. +36 46 532 594, +36 70 325 0898 www.ozon-panzio.hu A panzió a festői Lillafüred szívében várja vendégeit, egész évben mérsékelt árakkal és családias kiszolgálással. 46 47
szálláshelyek szálláshelyek Belváros Hunguest Hotel Palota****superior Erzsébet sétány 1. +36 46 331 411, +36 46 400 126 www.hotelpalota.hunguesthotels.com A legendás Palotaszállóban a 30-as évek elejének békebeli hangulata egyesül a 21. századi szolgáltatásokkal. A szálloda modern wellness-részlege és felújított szobái szeretettel várják a pihenésre, kényeztetésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeket. A festői környezet, valamint a Bükk és a Hámori-tó közelsége legegyedibb szállodáink közé emelik a Hunguest Hotel Palotát. Diósgyőri Várkert Panzió Tapolcarét u. 2/a +36 46 532 247 www.diosgyorivarkert.hu A panzió festői környezetben, a vár és a Várfürdő közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind Miskolc belvárosa könnyen elérhető innen. Öreg Miskolcz Hotel***+ Horváth Lajos u. 11. +36 46 550 550 www.oregmiskolcz.hu A szálloda Miskolc belvárosának szívében fogadja vendégeit. Hírnevét öregbíti a földszinten található elegáns étterem, az épület alagsorában pedig szaunaparkkal, merülőmedencével, hidromasszázs zuhanykabinnal és frissítő bárral felszerelt wellness-részleg helyezkedik el. Hotel Pannónia *** Kossuth L. u. 2. +36 46 504 984 www.hotelpannonia-miskolc.hu A történelmi belváros központjában található hotel megőrizte patinás jellegét, kiegészítve azt a mai kor igényeinek megfelelő magas szintű elvárásokkal. 34 szoba, 7 apartman, 2 konferenciaterem, szauna, mélygarázs és wifi áll a vendégek rendelkezésére. Minden szoba és vendégtér légkondicionált. City Hotel Miskolc**** Csabai kapu 6. +36 46 555 100 www.cityhotelmiskolc.hu A City Hotel Miskolc**** a belváros közelében, kellemes környezetben, jól megközelíthető helyen található. A 39 szoba mindegyike légkondicionált, és a mozgáskorlátozott vendégek részére speciálisan berendezett szobával rendelkeznek. Lévay Villa Hotel***+ Lévay u. 13., +36 46 500 890 www.levayvilla.hu A Lévay Villa Hotel***+ a belvárostól néhány percnyire, a Népkert mellett, kellemes környezetben fogadja kedves vendégeit. A 26 légkondicionált szoba között található 1, 2, 3, és 4 ágyas, igény szerint akár 6 fő elhelyezésére is alkalmas, 2 fürdőszobás lakosztály is, melyekben wifi és LCD tévé szolgálja a vendégek kikapcsolódását. Károly Hotel*** József A. u. 55. + 36 46 500 110 www.karolyhotel.hu A Károly Hotel*** a megye egyik legnagyobb szálláshelyeként modern stílusú 2 ágyas szobákkal, igényesen berendezett apartmanokkal, valamint 3 konferenciateremmel szolgálja a vendégek magas színvonalú ellátását az év minden napján. 48 49
Egészségére! Dr. Kemény Dénes Sportuszoda Miskolctapolcai u., +36 46 560 454 www.misisportuszoda.hu Egészségére! Barlangfürdő**** Miskolctapolca, Pazár sétány 1., +36 46 560 030 www.barlangfurdo.hu H V: 09.00 18.00, H V: 09.00 20.00 (06. 01 08. 31.) Az Európában egyedülálló karsztvizes barlangrendszerben kialakított gyógy- és wellness szolgáltatások igazi regenerálódást biztosítanak. A népkerti Vigadó és néhány belvárosi épület pl. a Weidlich-palota - tervezője az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd volt. Diósgyőri Várfürdő Haller Gy. u. 1. +36 46 530 292 www.diosgyorivarfurdo.hu A strand a Diósgyőri Vár tövében a Bükk hegység lábánál, csodás környezetben helyezkedik el. A fürdő szezonális jelleggel, június 1 -től augusztus 31- ig működik. A víz hőmérséklete időjárástól függően 22-31 C között mozog. A medencéket (2 db) a Szent György forrás táplálja. A családias hangulat, a táj szépsége, hatással van minden látogatóra. Selyemréti Strandfürdő Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 58. Tel: +36 46 411 399 A fürdőben, ahol egy Európai Uniós beruházás kapcsán 5 új medence épí té sét kezdték el, jelenleg egy 29 C-os úszómedence és egy 15 fős szauna nyújt felfrissülési lehetőséget. Az új komplexumban kialakítanak egy öt egységből álló termálvizes medencecsoportot, melynek része lesz egy dögönyöző medence, egy 25 méteres úszómedence, valamint egy csúszdamedence is. Erzsébet Fürdő - Alternatív Diagnosztikai, Terápiás és Egészségmegőrző Központ Erzsébet tér 4., +36 46 505 293 www.erzsebetfurdo.hu Speciális és holisztikus gyógyászati központ, egészségmegőrző kezelésekkel, mozgásterápiás kezelésekkel a város szívében. Kristálysziget sóterápia Maros u. 24. +36 30 337 5601 www.kristálysziget.hu Szent István cseppkőbarlang Lillafüred +36 46 334 130 www.bnpi.hu 10 C körüli hőmérséklete és közel 100%-os páratartalmú levegője mikrobiológiai szempontból csaknem steril, ezért allergénmentes és gyógyhatású. A 30 perces túrák óránként indulnak, minimális létszám 10 fő. Patika Natura Széchenyi u. 48. Különleges bio- és gyógytermékek boltja. Miskolci Sóbarlang Rácz György út 6. fsz. 3. +36 46 324 802 www.miskolcisobarlang.hu Bejelentkezés alapján, egyeztetett időpontban. Györgytea Andrássy u. 13. +36 30 405 7620 www.gyorgytea.hu Gyógynövény bolt a Bartók Béla Művelődési ház mellett, ahol Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember teáiból is válogathatnak. Barlang Aquaterápia Miskolctapolca, Pazár sétány 1. www.barlangfurdo.hu/ gyogyaszat Telefon: +36 46 561 360 H-P: 8.00-19.00, hétvégeken és ünnepnapokon 10.00-19.00 A Barlangfürdőhöz szervesen kapcsolódó gyógyá szati részleg, a Barlang Aquaterápia nem csak az orvosi beutalóval érkezőket várja. Gazdag, minden igényt kielégítő szolgáltatásaikat azoknak is ajánlják, akik a betegségmegelőzés, a felfrissülés, feltöltődés szándékával érkeznek, vagy egyszerűen csak azért, hogy egy kellemes, kényeztetős nappal jutalmazzák meg magukat. A vendégeket különböző masszázsokkal (aroma, frissítő, bőrtápláló), zumba fitnessel, vízi tornával, illetve ennek gyógy változatával, iszappakolással, súlyfürdővel, a kicsiket pedig úszásoktatással, szárazmeleg sóbarlanggal várják. A felsorolás persze nem teljes, érdemes személyre szabottan kiválasztani kinek-kinek a leginkább vonzó formát. A kilóiktól szabadulni vágyókat a fogyi klubban várják szeretettel, ahol orvos és dietetikus teszi hatékonyabbá a súlyvesztést egyénenkénti életmód tanácsokkal, mozgás- és masszázsterápiával. A klubfoglalkozásokat korosztályonként és nemenkénti elkülönülésben tartják, mely sokak számára vonzóbbá teheti a részvételt. Továbbá fogászat is várja az érdeklődőket a következő szolgáltatásokkal: fémmentes, cirkónium alapú fogpótlás, ingyenes állapotfelmérés, teljes körű fogaszati szolgáltatások, röntgen, fogmegtartó kezelések, fogkozmetika, esztétikai beavatkozások. 50 51
Aktív Kalandtúrapark Garas sétány, +36 46 400 225 www.kalandturapark.hu H V: 10.00 19.00 (06. 15 08. 31.), H P: előzetes bejelentkezéssel (04. 01 06. 15, 09. 01 10. 15.), Szo V: 10.00 19.00, (04. 01 06. 15, 09. 01 10. 15.), Eső esetén zárva! Magyarország egyik legnagyobb természetes környezetbe épített kalandparkja, mintegy 1000 négyzetméterenen, 3-9 méteres magasságba telepített 25 akadálypályájával. Miskolci Jégcsarnok Görgey u. 19., +36 46 506 442 www.miskolcivsz.hu H Szo: 09.00 16.00, V: 10.00 12.00 Miskolci Városi Szabadidőközpont - Generali Aréna Görgey u. 19., +36 46 506 442 www.miskolcivsz.hu Aktív Zöld Kapcsolat vezetett kerékpáros túrák Kossuth u. 13., +36 46 505 077 www.zoldkapcsolat.hu Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesülete Vászonférítő u. 64. 3/2. +36 20 530 2053, www.bfte.hu Vezetett túrák és táborok szervezése a Bükkben. Bobpálya Miskolctapolca, a Csónakázó-tó mellett +36 30 822 8552 www.mibob.hu Az ország egyik legizgalmasabb bobpályája egész évben nyitva! Fontana Szórakoztató Központ bowlingbilliárd-fallabda Andrássy Gy. u. 94. +36 46 532 093 Szent Ferenc Kórház - tenisz klub Csabai kapu 42. +36 46 555 878 Hungaria Panzió fallabda squash Csabai u. 42. +36 46 432 884 www.hungariapanzio.hu Egyetemvárosi Sportközpont tenisz Egyetemváros +36 46 565 248 Horgászat A Hámori-tó és a pisztrángtelep mellett rohanó Garadna-patak is gyönyörű pisztrángokat rejt. A legyezés és pergetés szerelmesei a Sajó környékbeli szakaszait se hagyják ki! A Harsányi-tó a bojlizás és a békés halak rajongói számára garantál kapitális fogásokat. www.emhe.hu www.pisztrangtelep.hu www.harsanyhorgasz.hu Factory Aréna- extrém sportok, mászófal, skate park Vasgyári út 43. +36 30 525 7698 www.factoryarena.hu Miskolc legjelentősebb ifjúsági központja a Factory Aréna, mely az egykori Vasgyár területén található. A komplexumban többek között skate park és falmászásra alkalmas mászócsarnok találhatók. Az elhagyott gyárépületek között rendszeresek a zenekarok és DJ-k fellépései, főleg a tavaszinyári időszakban. Balogh Liget Lovas Klub Szirmabesenyő, Királyhegy u. +36 46 712 899 www.baloghliget.hu Oroszkúti Lovastanya Bükkszentkereszt, Kossuth u. 43. +36 46 390 091 Lillafüredet néhány évvel ezelőtt vidáman bóklászó és különös rigmusokat betűző csapatok járták. Az Ökológiai Intézet Alapítvány gondozta Lilla-kincse nevű, két-három órás játékos túra kincskereső térképét és verses útvonalvezetőjét keresse a Herman Ottó Emlékházban (+ 36 46 370 703)! Lillafüredi Ökoturisztikai Központ Lillafüred, állomásépület +36 30 9350 703 Kerékpárkölcsönzés, túrafelszerelés, 52 túraszervezés, kiadványok, térképek. Nyitva tartás a kisvasút menetrendjéhez igazodva. 53
ajándék Ajándék Ajándék Biovásár Görgey A. u. 5. Tudomány és Gazdaság Háza www.greenaction.hu Minden pénteken 08.00 14.00 között a környékbeli termelők ökológiailag ellenőrzött terményei kaphatók. Régiségvásár +36 20 566 4874 www.regisegvasar.hu Miskolc belvárosában, a Városház téren minden hónap első vasárnapján 07.00-16.00 között Stílus & Design Ajándékbolt Széchenyi u. 27. H P: 09.00 18.00, Szo V: 09.00 13.00 Tourinform-Miskolc Városház tér 13. +36 46 350 425 www.miskolc.hu www.tourinform.hu Itt tájékozódhat Miskolc, Borsod-Abaúj- Zemp lén megye és az észak-magyarorszá gi ré gió turisztikai kínálatá ról és szabadidős prog ra mokról. Az in for má ciós kiadványok több nyelven érhetők el a tu risták és a helyi lakosok számára az ország egész területéről. Bor Nívó Borés ajándékszaküzlet Széchenyi u. 27. H P: 09.00 18.00, Szo: 09.00 14.00 Búza téri Vásárcsarnok Búza tér 1. +36 46 509 555 H P: 06.00 18.00, Szo: 06.00 14.00 V: 06.00 12.00 Miskolc közlekedési csomópontjában, a megújult műemléképületben friss áruk és igazi piaci hangulat! DVTK Ajándékbolt Andrássy u. 61. (Diósgyőri Stadion) +36 46 754-598 www.dvtk.eu A DVTK Ajándékboltban a diósgyőri futballcsapathoz köthető ajándéktárgyakat vásárolhatnak a szurkolók és érdeklődők. Az üzletben többek között olyan relikviák szerezhetők be, mint a felnőtt- és gyermekmezek, pólók, sálak, sapkák, párnák, bögrék, továbbá a csapat történetét bemutató könyvek és DVD is kaphatók. Szocio-Produkt Kft. Mintaboltja Széchenyi u. 35. +36 70 450 8712 www.szocioprodukt.hu Egyedi készítésű kézműves termékek és miskolci ajándéktárgyak. 1910. május 1-i hír: A vasgyári csapat színe piros-fehér. Mintegy két éve már, hogy a vasgyárban néhány komoly gondolkodású iparos ifjú szövetkezett, s a maguk gyönyörűségére elkezdték az általánosan kedvelt labdarúgó játékot művelni. Nap mint nap tartunk a Amiliő Ajándékbolt kezünkben Diósgyőrben Széchenyi u. 8. készült papírt, mivel a H P: 09.00 18.00, Szo: 10.00 13.00 Diósgyőri Papírgyárban olyan termékek alappapírjai készülnek, mint a Júlia Népművészeti Bolt Széchenyi út 70. bankjegyek, személyi H P: 09.00 18.00, Szo: 09.00 13.00 okmányok, étkezési és 54 közlekedési jegyek. 55
Miskolc környéke MISKOLC KÖRNYÉKE Nincs még egy nagyvárosa hazánknak, amely ennyi termé szeti csodát kínál vendégeinek! A Bükk, a Barlangfürdő, Lillafüred látnivalói mellett Miskolc környékén négy UNESCO világörökségi helyszín és további természeti világszenzációk garantálják a felejthetetlen élményt. Miskolc környéke MISKOLC < 70 km > Holdbéli táj vagy felszíni sóbánya? Egerszalókon a magas hőfokon feltörő termálvíz okozta sókicsapódás olyan bevonatot képez a hegyoldalon, melyhez hasonlóval mindössze két helyen találkozhatunk az egész világon. A hőforrásra épülő gyógyszolgáltatásokat immár európai színvonalon veheti igénybe, ha gyógyulni és kikapcsolódni vágyik. < 25 km > A Bükkábrányban, 60 méter mélyből felszínre került 8 millió éves A bükki füvesember, Gyuri bácsi gyógynövényháza Bükkszentkereszten található mocsári ciprusok hat példánya már megcsodálható Ipolytarnócon a Bükki Nemzeti Park őslábnyomos bemutatóhelyén, míg négy fa a Herman Ottó Múzeum előtti területen épülő, földbe süllyesztett kiállítótérben lesz megtekinthető. < 50 km > Tokaj-Hegyalján számtalan feltétel szerencsés találkozásának köszönhetően született meg a világhírű ne dű, a Tokaji aszú, mellyel em beröltők óta várják a borvidékre látogatókat. A kirándulást és az ízél ménye ket kivételessé teszi a festői táj és az évszázados pincék varázslatos hangulata. 56 57
Miskolc környéke Miskolc környéke A Tisza-tó középső része az ország legnagyobb összefüggő horgászvize, amelyben több mint ötven halfaj él. MISKOLC KÖRNYÉKE < 85 km > A Tisza-tó hazánk legnagyobb mesterséges tava, Európában is egyedülálló természetes vízi világ. Madárrezervátuma országos jelentőségű, védett természeti érték. A vadregényes lagúnák és hatalmas tavirózsamezők háborítatlan világát sehol máshol nem érezheti ennyire közel magához. < 75 km > Kassa, Miskolc testvérvárosa 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz. A felépülő Kultúrparknak és Kassa magyar színházának, a Tháliának is komoly szerep jut majd a kulturális évadban. Márai Sándor szülővárosának kulturális öröksége, hagyománya megalapozza a cím viselését. < 101 km > Hollókő tradicionális építészete és hűen megőrzött korabeli falusi élete okán tartozik az UNESCO világörökségi helyszínek közé. Skanzen és élő település egyben, hiszen lakói máig rendeltetésszerűen használják a legtöbb házat. A település központja, az Ófalu épületei Közép-Európa legjobb állapotban fennmaradt népi építészeti stílusát szemléltetik. A kiállítási épületekben a palóc kultúra emlékei repítik vissza az időben a látogatót. < 149 km > A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első nemzeti parkja, melynek területén található Közép- Európa legnagyobb füves pusztája. Vízi élőhelyei nemzetközileg is védettek. A Hortobágy olyan vidék, melyet sajátos története, értékes élővilága, egyedül álló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokkal ruház fel. Ilyen a rideg állattartásban tenyésztett ősi magyar szürkemarha-gulya, a rackanyáj és a mangalica. < 53 km > Csodálatos természeti képződmények birodalmába jut, ha felkeresi Aggtelek föld alatti és föld feletti világát. Az itt feltárt 700 kisebb-nagyobb barlangjárat közül a varázslatos Baradla Domica Európa legnagyobb cseppkőbarlang-rendszere. Aktív kikapcsolódásra kínál lehetőséget a gyönyörű tanösvények és hegyi utak felfedezése gyalogosan vagy lóháton. MISKOLC 58 59
JÁTÉK! Kultúrkör pecsétgyűjtő lap MISKOLC Túl szép ez a város ahhoz, hogy ne tudjon róla többet egy idegen. (Temesvári Andrea) Itt vágja le és küldje játékba! Játékszabályok: A játék időtartama: minden év* február 1-től következő év február 1-ig (a Pecsétgyűjtő lap beérkezési határideje) Sorsolás és eredményhirdetés: minden év március 1. A részvétel feltétele: minimum 60 megszerzett kultúrpont igazolása a pecsétgyűjtő lapon (miskolci szálláshelyen minimum 2 vendégéjszaka eltöltésével 50 kultúrpont szerezhető!) a pecsétgyűjtő lap játékbaküldése Főnyeremény sorsolása a 80 kultúrpontot elérő vagy felett gyűjtő játékosok között: 2012.03.02 2012.12.30. közötti tetszőleges időszakban: 2 fő számára 2 éjszaka szállás reggelivel Miskolcon 2 fő számára 5 főétkezés Miskolcon legfeljebb összesen 30.000 Ft értékben 2 fő számára belépés Miskolc bármely kulturális helyszínére és rendezvényére az itt tartózkodás alatt Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye További sorsolt tárgynyeremények: 70-79 pont között gyűjtő játékosok között: 3 db, egyenként 10.000 Ft értékű ajándékcsomag (kiadványok, ajándéktárgyak) 60-69 pont között gyűjtő játékosok között: 3 db, egyenként 5.000 Ft értékű ajándékcsomag (kiadványok, ajándéktárgyak) az összes játékos között: 2 db belépőjegy a Művészetek Háza rendezvényére, 2 db belépőjegy a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjére, 2 db belépőjegy a Miskolci Nemzeti Színház előadására, 2 db belépőjegy a Miskolci Galéria kiállítására, 2 db belépőjegy a Csodamalom Bábszínház előadására Játékba küldési lehetőségek: Személyesen: Tourinform Miskolc Városház tér 13. Postai úton: Miskolc MJV Polgármesteri Hivatal, Kulturális, Idegenforgalmi és Városmarketing Osztály, H-3525 Miskolc, Városház tér 8. Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Pecsét helye Igazolom, hogy a elnevezésű kereskedelmi szálláshelyen nevű vendégünk összesen vendégéjszakát (2 fő x 1éj = 2 vendégéjszaka) eltöltött 201 hó napja és 201 hó napja között. Szálláshely saját bélyegző helye aláírás 60 *A játék visszavonásáig 61 50 Kultúrpont