Szakmai beszámoló. A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük.
|
|
- Edit Bodnár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Szakmai beszámoló A Türr István Múzeum Csillagmesék címmel Baján, június 24-én, Szent Iván éjszakáján 5 helyszínen, 6 órán át, 26 féle kulturális, kulináris programmal várta látogatóit. A Nemzeti Kulturális Alap Ft-os támogatásának köszönhetően a főépület udvarán megrendezésre kerülhetett a kolozsvári Jazzybirds együttes előadóestje. A belépőjegy tartalmatza: 5 helyszínen 6 kiállítás látogatását tárlatvezetéssel, Jazzybirds koncert belépőt, a 26 programon, kézműves foglalkozáson történő részvételt, Sümegi borkóstolót, a Vidéki Ökoporta szörpjeinek kóstolását, 1 borjegyet a bajai Borbistro-ba, valamint a múzeumbusz járatán történő korlátlan utazási lehetőséget. A Türr István Múzeum és a Bunyevác Tájház útvonalon között folyamatosan buszjárat közlekedett, mely a belépőjeggyel díjtalanul igénybe vehető volt. Együttműködő partnerek, támogatók voltak: Nemzeti Kulturális Alap Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriuma Čabar zenekar Bunjevačka Zlatna Grana tánccsoport Borbistro, Baja Sümegi és Fiai Pincészet, Sümegi József Múzeumbarátok Köre Alapítvány Hétszínvilág Játékműhely Baja Város Önkormányzat Baja Város Önkormányzat Képviselő-testületének Kulturális, Egészségügyi és Szociális Bizottsága Baja Marketing Kft. Nemzeti Kulturális Alap Jakab Árpád Vidéki Ökoporta Kerényi Lilla Sík Csaba Kelemen Áron A NKA támogatását ezúton is tisztelettel köszönjük. A Tür István Múzeum kulturális, közművelődési programjai a Múzeumok Éjszakáján a következők voltak: június A Türr István Múzeum (Deák F. u. 1.) Kiállításnézegető Baja 300 éve város (Roosevelt téri kiállítóterem) 19.00, és órakor tárlatvezetés
3 20.30 Jazzfelfedező Jazzybirds (Kolozsvár) koncert Bunyevác Tájház (Pandúr u. 51.) Kiállításnézegető tárlatvezetéssel A bunyevácok építkezése és lakáskultúrája a század fordulóján Kis-állatsimogató Gyermekprogramok, játszóházak: Legyél Te is Szent Iván tündére és manója Koszorúk, manósapkák, Szent János bogarak készítése a Hétszínvilág Játékműhellyel Talpas hombár születik interaktív foglalkozás kicsiknek és nagyoknak Sík Csaba asztalosmester irányításával Ízleld meg a bunyevác konyhát! Jakab Árpád süt főz Kóstold meg a Vidéki Ökoporta bioszörpjeit! Szent Iván napi Meseösvény gyerekeknek a Tekergő Meseösvény Egyesület programja Táncház a Čabar zenekarral és a Bunjevačka Zlatna Grana tánccsoporttal Szent Iván napi mesék felnőtteknek a Tekergő Meseösvény Egyesület programja Szent Iván éji tűzugrás almasütés, cseresznyézés, gyógynövény füstölés Égi séta a csillagképek között Lézeres csillagkép-tanulás a Bajai Obszervatórium munkatársaival Éber-emlékház (Jókai u. 19.) Kiállításnézegető Id. Éber Sándor, Éber Anna, ifj. Éber Sándor művészete 19.00, és órakor tárlatvezetés
4 Nagy István Képtár (Arany János u.1.) Kiállításnézegető Nagy István művészete Színkeverő Reménység, Oktatás, Művészet, Alkotás Az EGT Alapok támogatásával megvalósult tehetséggondozó projektsorozatunk kiállítása Kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak: Mesesarok: csillagmesék, mesés csillagok - Kerényi Lilla mesél Sókerámiás csillagképfestés Kerényi Lilla műhelyében Legyél Te is régész! Interaktív, kézműves foglalkozások, sír- és csontváz rekonstrukciók, régészeti kártyajáték Andrási Réka régész tanodájában Legyél Te is restaurátor! A kerámia-restaurálás alapjai Pencz Rózsa falkép-restaurátor tanodályában Csillagmentes idő esetén 22 órakor Hegedűs Tibor csillagász vetítőképes előadása Bagolyvár Miskolczy Ferenc-emlékház (Parti u. 1.) Kiállításnézegető tárlatvezetéssel Egy festő élete 19.00, 20.00, és órakor tárlatvezetés Szegedi Tudományegyetem Bajai Obszervatóriuma (Borbás Mihály Bemutatóterem, Tóth K. u. 19.) Több, mint egy kép: egy vers, egy nap + egy kis zene A képzőművészeti performanszban közreműködik: Ruzsics Kriszta, Varga Erik és Vidovits Iván Égi séta a csillagképek között Távcsöves bemutatóest, lézeres csillagkép-tanulás a Bajai Obszervatórium munkatársaival Csillagmentes idő esetén vetítőképes előadás a Borbás Mihály Bemutatóteremben és a Nagy István Képtárban
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
FÉNYHÁLÓ. MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI BAJA, 2015. június 20.
FÉNYHÁLÓ MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREI BAJA, 2015. június 20. 2015. június 20. 18.00 24.00 Résztvevők száma összesen 1844 fő Éber-emlékház (Jókai u. 19.) A Türr István
PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum
PROGRAMISMERTETŐ Múzeumok Éjszakája 2015 / Soproni Múzeum Soproni Múzeum Múzeumok Éjszakája 2015-ben a Legendák nyomában: Soproni mesék, mítoszok címet viselte. A Kvintesszencia Régizene együttes koncertjével
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL
Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok
Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum. 2013. október 3 24.
Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum 2013. október 3 24. október 3. Esterházy-palota (Győr, Király u. 17.) Mesterek és tanítványok 17.00 Prof. Dr. Winkler Gábor építésszel, egyetemi tanárral dr.
Beszámoló. Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2016.
Beszámoló Múzeumok Éjszakája Kaposvár és vonzáskörzetében 2016. Pályázati azonosító: 204107 / 00192 Múzeumunk 2016. június 25-én és július 2-án rendezte meg a Múzeumok Éjszakája kaposvári rendezvénysorozatát.
2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099
Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó programok megvalósítása c. pályázathoz 2015. június 20. Szeged, Móra Ferenc Múzeum NKA 3507/00099 I. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc Múzeum
Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június ) programjáról
Szakmai Beszámoló A bonyhádi Völgységi Múzeum Múzeumok Éjszakája (2017. június 24. 15.00-24.00) programjáról Tervezett program: 15.00 Megemlékezés és emléktáblák koszorúzása a cipőgyár épületénél. Értékőrzés:
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2018. ÁPRILIS 12 13. Keresd Bethlen-kastély ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR 8.30 9.00 Regisztráció PROGRAM 2018. április 12., csütörtök
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.
Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román
MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,
Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez
KÉPES SZAKMAI BESZÁMOLÓ Világpolgárok Szentendrén Múzeumok éjszakája a festők városában Helyszín: MűvészetMalom Szenvedély és ráció - Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) életmű kiállítása ART FLOW Gyerekek
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ
TÁMOGATÁS ELSZÁMOLÁSA FELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Támogató: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata Támogatási rendelet száma: 2/2008. (II.20.) Azonosító: S/08-01187, 01188 Támogatott: Székesfehérvári
Szakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében
Szakmai beszámoló 2016. évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében pályázati azonosító: 204107/00183 A rendezvény időpontja:
Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147
Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban Pályázati azonosító: 3507/00147 Esemény helye: Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma, Gyöngyös
DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
DÁMK BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Szakmai feladatok: Az intézmény alapító okiratában megfogalmazott, jogszabályban meghatározott közfeladata múzeumi tevékenység ellátása
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal
S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L
Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk
Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére
PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN
Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15
2017. június 24. Dobó István Vármúzeum
KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA Altéma kódszáma: 204107/281 Adatlap azonosító: A2016/N2658 Szakmai beszámoló 2017. június 24. Dobó István Vármúzeum A Dobó István Vármúzeum büszke arra, hogy első vidéki múzeumként
A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE
Szakmai feladatok: A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2010. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE Az intézmény elsődleges, a 2010. évre szóló feladata az alábbi gyűjteményegységek leltározásának folytatása, állagmegóvása,
MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.)
Móra Ferenc Múzeum Kongresszusi kitűzővel ingyenesen látogatható (április 19-22. között, hivatalos látogatási időben): MÓRA FERENC MÚZEUM (6720 Szeged, Roosevelt tér 1-3.) A Városi Múzeumot és a Somogyi-könyvtárat
RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK
RENDEZVÉNYHELYSZÍNEK ÉS TEREMBÉRLÉSI LEHETŐSÉGEK A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN 2015 C Főépület C épület 1. emeleti terasz Kilátás a Kupolából Múzeumunk a műtárgyvédelmi szempontoknak megfelelő és a helyszínhez
2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS. 10 órától. 16 óráig. Helye: BAB-USKA Tájház Úri, Fő út 52.
2015. március 28. HÚSVÉTI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS 10 órától 16 óráig Helye: BAB-USKA Tájház 2244. Úri, Fő út 52. Amit kínálunk: - kis állat simogató (nyuszi, bárány, kiscsibe stb.) - tojás festés - tojás
8. Maglód Város évi rendezvénynaptára november 22. ELŐTERJESZTÉS
8. Maglód Város i rendezvénynaptára 2018. november 22. ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. november 22-ei ülésére 8. napirend Tárgya: Előadó: Maglód Város i rendezvénynaptára
Helyszín: Szennai Skanzen Szenna, Rákóczi u. 2. Együttműködő partnerek: METEOR Természetbarát Turista Egyesület. Időpont:
Szakmai beszámoló Varázslat és misztikum a Szennai Skanzenben Múzeumok Éjszakája 2016 megvalósítására Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szennai Skanzen Pályázati azonosító: 204107/00196 Helyszín: Szennai Skanzen
Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb. Váci Szimfonikus Zenekar közös műsora
Polgármesteri Iroda Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatás összege Egyéb Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány Erdős Renée Ház Muzeális
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Tatabányai Múzeum Sör és perec című, a Múzeumok Éjszakájára megrendezett programjáról (Tatabányai Múzeum, 2015. június 20-21.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Tatabányai Múzeum Sör és perec című, a Múzeumok Éjszakájára megrendezett programjáról (Tatabányai Múzeum, 2015. június 20-21.) Pályázati program megnevezése: Múzeumok Éjszakája és a
NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét
Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben
Havi összesítő. Január
Havi összesítő Január Január 17. (péntek) 18:00 Találkozások - A százhalombattai Kalendárium bemutatója Vendégünk: Jankovits Márta, a Faluvédő Egylet elnöke A Kalendáriumot bemutatja Sinka László, alpolgármester
A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY
A PETŐFI SZÜLŐHÁZ MÚZEUMI ÉS MŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE a 2004. évről Jelen közhasznúsági jelentést az alapítvány 2005. május 24-i kuratóriumi ülésén a kuratórium elfogadta, és a felügyelő
Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv
Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya
Szakmai tapasztalat, jelentősebb festmény restaurátori munkák:
Jébert Katalin Festőres-taurátor művész Oklevél száma: I-17/1986 Restaurátorkamara névjegyzéki száma: F1-373 Tel.: 06 20 77-19-2-19 jebertka@gmail.com Szakirányú képesítés 1986-1991 Magyar Képzőművészeti
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.
RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET JANUÁR JÚNIUS
RÁTH GYÖRGY-VILLA PROGRAMFÜZET 2019. JANUÁR JÚNIUS kurátori tárlatvezetés A MI SZECESSZIÓNK CÍMŰ KIÁLLÍTÁSBAN Múzeumi kollégák szakmai tárlatvezetése a Ráth György-villa állandó kiállításában. 01.18. PÉNTEK
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja
DECEMBER 2. Advent első vasárnapja BAJAI VÁROSI SZÍNHÁZTEREM 15.00 Melyiket a 9 közül? Zenés karácsonyi történet egy felvonásban Jókai Mór novellája alapján. Jegyek válthatók: Bácskai Kultúrpalota Jegyiroda
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKE Tárgy: Javaslat a 99., 108., 113., 119., 122., 123., 132., 133., és a 136/2010. (V. 13.) KSB határozatok alapján az
Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető
Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME A PÁLYÁZAT KÖTSÉGEK IGÉNYELT MEGITÉLT HELYE IDŐTARTAMA ÖSSZESEN E A lovagrendi értékek és L Szt. György erények üzenete a 2915 1 Lovagrend
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A II. világháború témája köré hangolt Múzeumok Éjszakáján a múzeum dolgozói és önkéntesei katonai egyenruhákba bújtak.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 3507/00097 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Múzeumok Éjszakájához kapcsolódó
Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló.
APÁRÓL FIÚRA családi hagyományőrző délután 2019. május 4-én, szombaton, 14 órától a Meseházban. Pünkösdi hagyományok, királyfi és királylány készítése, népi ételkóstoló. HAGYOMÁNYOK HÁZA mesemondó versenye
Záró beszámoló Múzeumok Éjszakája 2017 Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhely, Salgótarján
Záró beszámoló Múzeumok Éjszakája 2017 Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhely, Salgótarján A Múzeumok Éjszakája programsorozatot 2003 óta rendezik meg Magyarországon, hagyományosan az év legrövidebb
Oktatási útiterv. A Holokauszt Emlékközpontban. www.hdke.hu. 2010. június 10.
Oktatási útiterv A Holokauszt Emlékközpontban 2010. június 10. Az Emlékközpont oktatási küldetése a holokauszt eseményeinek, szereplőinek hiteles megismertetése a magyar oktatási rendszerben tanulókkal
Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról
NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ
Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001. Múzeumi nap 1 tematikája
Múzeumi nap 1 tematikája Múzeumi nap helye és ideje: Sárospatak, 2012. november 16. Címe: Résztvevők: Szakirodalom: Segédanyag: Oktatási, nevelési célok: Ép testben ép lélek A túrkevei Kaszap Nagy István
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN
MEGÚJULÓ MAGYAR MŰEMLÉKEK A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN MINISZTERELNÖKSÉG Kulturális Örökségvédelemért és Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Államtitkárság Közreműködő partner: TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY 2016.
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre. 0010: 4 évfolyamos gimnázium kód: Közlekedés gépész kód: Agrár gépész
Ideiglenes felvételi jegyzék 2017/2018-as tanévre 0010: 4 évfolyamos gimnázium 1. Horváth Tina Dorina 2. Törő Réka Dorina 3. Török Sándor 4. Bogdán Nóra 5. Tóth József 0021 kód: Közlekedés gépész 1. Horváth
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál augusztus 18-tól 20-ig
Szakmai beszámoló MÓRIKUM Kultúr-Fröccs-Fesztivál 2016. augusztus 18-tól 20-ig Évtizedek óta hagyományosan az augusztus 20-ai hétvégén 2-3 napos rendezvénysorozatot szervez intézményünk, a Lamberg-kastély
SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Budapesti Történeti Múzeum Gyerek/Kor/Kép gyermek a magyar képzőművészetben című kiállítás katalógusának elkészítésére elnyert 204106/02118-as azonosító szám alatt nyilvántartásba vett
PROGRAMFÜZET. 2015. február június
PROGRAMFÜZET 2015. február június 2 www.algyokultura.hu ADATOK Faluház Búvár u. 5. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-20 óráig, rendezvények esetén ettől eltérően. Hétvégenként a rendezvényeknek megfelelően.
Szakmai beszámoló. Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása
Szakmai beszámoló Pannonia tematikus útvonal c. turisztikai projekt tervezéséhez kapcsolódó szakmai továbbképzés megvalósítása (Pályázati azonosító: 204104/1434) A Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi
Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló. A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY évi tevékenységéről
Közhasznúsági jelentés Szöveges beszámoló A MOHÁCSI JUNIOR ART ALAPÍTVÁNY 2014. évi tevékenységéről A Junior Art Alapítvány 2014. évben az alapító okiratában foglaltak szerint törvényesen és rendeltetésszerűen
BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ
BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM
DEBRECENI NYÁRI EGYETEM Az anyanyelvi kultúra megőrzése idegennyelvi környezetben Grundtvig felnőtt tanulói műhely 2010. OKTÓBER 14 24. Október 14. csütörtök 12.00-14.00 Ebéd (Cívis Étterem) 14.00-16.00
Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve
Kiss Kálmán Művelődési Ház 2014. évi programterve Hónap Időpont Megvalósítás Program részletei Előkészítés Január 01-31. Szervezési munkák Munkaterv, statisztika, beszámoló készítése Programok egyeztetése
Az egri vár története Gárdonyi Géza Emlékház
A Dobó István Vármúzeum büszke arra, hogy első vidéki múzeumként csatlakozott a Múzeumok Éjszakája című rendezvénysorozathoz. 2003-ban a Néprajzi Múzeumban szerveztünk egy, a két múzeum baráti körének
BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja
Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata
Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város
Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080
A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTARS GRAFIKA 7. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ
KORTÁRS KÖLTÉSZET, KORTARS GRAFIKA 7. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAP ALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2007. november 10. és december 4. között KALOCSA VÁROSI KÉPTÁR 2008. január 13. és február 3.
Gazdasági Iroda adatközlő neve
Gazdasági Iroda adatközlő neve Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala. Támogató neve Támogatott neve, címe Támogatás célja Támogatá s összege működési célú tartalékkeret 16 számú, 3 számú, 1 számú,
múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum
múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora
honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).
2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben
VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/
A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes
VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018
VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ BUDAPEST 2018 Vívó (jelen, abc sorrendben - 35 vívó) vezetéknév keresztnév BADÁR Szonja Nikoletta BAJÁKY Bernadett BARTAL Enikő BEBESI Lili Anna BIRI Hanga Réka BUKOR Petra
2014.október Gyermekek Háza
2014.október Gyermekek Háza 2014.október 1. 17.45-19.45 óráig 2014.október 1. 15-17 óra István fotográfus.. Részvételi díj: 4.500 Ft/hó. 2014.október 2. 9.15-9.45 óra 2014.október 2. 10-10.40 óra és 11-11.40
Név Telefon E-mail. Lengyelné Kurucz Katalin 1/250-1650, 1/430-1081. MEGTEKINTHETİ KIÁLLÍTÁSOK Idıszaki kiállítás
MÚZEUM ADATAI Múzeum neve Megye Település Pontos cím Honlapcím Múzeumpedagógiai szolgáltatások Általános információ Név Telefon E-mail Név Megrendelés Telefon E-mail Aquincumi Múzeum Budapest Budapest
Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán
Dátum Óra Míves Emberek Sokadalma Programtervezet Helyszín Július 29. péntek 9:00 Fórum: Míves Emberek Sokadalma 1. nap Hagyományaink: A hagyományaink, a népművészet és a kézművesség szerepe a kulturális
MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.
A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a
B E S Z Á M O L Ó. A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban
B E S Z Á M O L Ó A Múzeumok Éjszakája rendezvényről a Gödöllői Városi Múzeumban Gödöllőn évek óta hagyomány, hogy a Múzeumok Éjszakájának programsorozatát városi összefogásban valósítjuk meg. Tehát nemcsak
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program
Eged Futás és Érsekkert Körök
Eged Felnőtt férfi 1 15 SZAJKÓ Csaba 00:57:23 00:00:00 00:57:23 2 39 MARCZIS Dávid 01:02:01 00:04:37 01:02:01 3 55 KURUCZ János SINTESI BIKE NAGY SE 01:12:43 00:15:19 01:12:43 4 20 KOVÁCS Dávid ETC 01:13:19
Felelősséggel. szellemi kincseinkért. az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen
Felelősséggel szellemi kincseinkért az E.ON vállalati mecenatúrája kulturális és oktatási területen A magyarországi E.ON vállalatcsoport elkötelezetten támogat kulturális eseményeket, oktatási és kulturális
Munkácsy emlékezete Csabán
Munkácsy emlékezete Csabán 2014. március 4. Békéscsaba, Fő tér (Fiume szálloda) 1906-ban. Képeslap fekete-fehér fotója. Levéltári jelzet: XV.9./177. Őrzés helye: Munkácsy Mihály Múzeum, 17 849 Békéscsaba,
MMX PANNONHALMI FŐIAPV ÁTSÁG
PANNONHALMI MMXIV Programok 2014 FŐAPÁTSÁG 2014. március 21-től november 11-ig Időszaki kiállítás Ikon és ereklye: Képtisztelet Keleten és Nyugaton Kiállítások az Apátsági Major Látogatóközpontban 2014.
(A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján)
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA A SÁROSPATAKI SZENT NEGYEDBEN (A Sárospataki Képtár és a Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény közös programja a múzeumok éjszakáján) RÉSZLETES PROGRAMTERV Pályázó: Sidinfó Nonprofit Kft
TOVÁBBKÉPZÉSI TERV
Az intézmény neve: Janus Pannonius Múzeum (JPM) Az intézmény címe: 7621 Pécs, Káptalan u. 5. Iktatószáma: I-340-01/2018/504-I TOVÁBBKÉPZÉSI TERV 2018-2021 A közalkalmazott neve, munkaköre, végzettsége
Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:
Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM UNGARISCHES NATIONALMUSEUM HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM
MAGYAR NEMZETI MÚZEUM UNGARISCHES NATIONALMUSEUM HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM 1088 Budapest, VIII. kerület, Múzeum körút 14-16. Post: H-1370 Budapest, Postafiók 364 Telefon: (36) 1 327 7700 e-mail: info@hnm.hu
A 2011. ÉVI MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZENTENDRÉN
Ügyiratszám: Ügyintéző: Krizbainé Szabó Éva Tárgy: Pályázati azonosító szám: 2308 /145 A 2011. ÉVI MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ MÚZEUMPEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZENTENDRÉN A Múzeumok
A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT
A MAGYAR SAJTÚT HÁLÓZAT Szlanyinka Edina Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók, Sajtkészítők Egyesülete Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2013. június 28. A Kis-, Közép-, Agrárvállalkozók Sajtkészítők Egyesülete
34/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat
34/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Régészeti Múzeum rekonstrukciója és új funkciókkal való bővítése című EGT finanszírozású projekt módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ
KARNEVÁLI CIVIL KORZÓ FELHÍVÁS A SAVARIA TÖRTÉNELMI KARNEVÁLON VALÓ RÉSZVÉTELRE CIVIL SZERVEZETEK számára és MŰVÉSZETI PRODUKCIÓKAT bemutató csoportok, zenekarok, együttesek, egyéni előadók számára SAVARIA
INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT
tárgya t kötő felek Szeged, Csongor tér 9. hrsz.: 15453/9 2016.09.26. vevő: Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgálat 1/1 arányban 16 000 000 Ft Szeged, Széchenyi tér 2/A - fszt.
XII. Őrségi Tökfesztivál
XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer
A játszóház nyitvatartása Helyszín:
A játszóház nyitvatartása 2019. 09. 01. 12. 21. Hétfôtôl péntekig: 09.00 18.00 Szombaton: 15.00 18.00 Vasárnap: 10.00 13.00 Helyszín: Angyalföldi Gyermek- és Ifjúsági Ház, 1138 Budapest, Dagály utca 15/A
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV
Viharsarok Néptáncszövetség KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. ÉV A közgyűlés a jelentést elfogadta. A szervezet adatai: Elnevezés: Viharsarok Néptáncszövetség Képviselő: Dombi Ildikó Székhely: 5600 Békéscsaba,
Művészetek Völgye 2015 LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK!
LEMangURIA udvar Foglalkozásainkat a művészeti fesztivál ideje alatt INGYENESEK! LEMangURIA Tanoda Udvarán a tánc és társművészetek, zene, színjátszás, meditációk, testtudatos és egészségmegőrző módszerek
Program. Színpadi programok. Június 7. szombat Haditorna bemutató Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ
Program Színpadi programok Június 7. szombat 10.00 Haditorna bemutató 11.00 Lovagi Játék A lovagi játékokat a Sümegi Vár lovagjai adják elõ 12.00 Néptáncegyüttes 14.00 Kõbéka Zenekar 15.00 Lovagi Játék
Communitas beszámoló
Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező
Hajdúszoboszló. 3 Szabó László Alapfokú XI. Pünkösdi Sokadalom Észak-Alföldi és határon Hajdúszoboszló
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP KULTÚRA PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport
Rendezvénynaptár Június- Kiskunfélegyháza
Rendezvénynaptár Június- Kiskunfélegyháza Dátum Helyszín Rendezvény megnevezése Június 21.-ig Május 29. Május 29- Június 6. Május 31. 8:00-12:00 Városi Könyvtár Virág László mezőtúri festő kiállítása Dinnyés