Radics Géza László Gyula rajza Álmos és Árpád apánk népe Chicago 2018
A középkori krónikáink a magyarság szittya-hun származásáról írnak. A hivatalos történetírás a FELTÉTELEZETT őshazát az Urál-hegység mögötti Nyugat-Szibériába helyezi. Mások úgy látják, hogy a magyarság Mezopotámiából, a suméroktól származik. Aztán, megint mások Egyiptomban, a Nílus vidékén találtak az őshazára. Grover S. Krants a Washinton Állam Egyetemének professzora úgy látja, hogy a magyarság a Kárpát-medencében alakult ki jó 9000 éve. Eme nagy eltérést mutató lehetőségek megegyeznek abban, hogy szinte kizárólag Árpád népén keresztül látják a megoldást, holott 895-ben az úgynevezett honfoglalók nagyszámú köznépet találtak a Kárpát-medencében. A következő térképek segítségével kövessük Árpád népe történetét, és honfoglalását.
A görög történetíró, Hérodotosz a Kr. e. V. században a szittyák birodalmának hatalmas kiterjedéséről ír. A kínaiak hun néven ismerik őket. A szittyák legfontosabb, vagy legalább az egyik legfontosabb európai uralkodói központja a Fekete-tenger és a Kaukázus-hegység feletti térség volt, ahonnan Kr. e. 900 táján kiszorították a szintén harcias kimméreket. A kimmérek a Kárpátmedencében találtak hazára. Hérodotosz többféle szittya népességről tudósít, melyek vezetőnépessége a Királyi Szittyák voltak. Jól ismertek harciasságukról és csodálatos aranyművességükről. Kr. e. 500 táján ők is megjelentek a Kárpátmedencében, melynek mintegy félezer évig urai voltak. Azonban, a régészet tömörebb szittya lakosság nyomaira csak a Mátra-hegység vidékén és Erdélyben talált. Az ország többi részén csak a vezetők voltak szittyák. Ebből arra következtethetünk, hogy nyelvadók nem lehettek. A két aranyszarvas Zöldhalompuszta és Tápiószentmárton hamvasztásos sírból került elő, tehát tulajdonosai a helyi nép vezetői voltak. Nem lehettek szittyák, mert ők a vezetőiket halomsírokba temették.
A hunok eredetére is többféle magyarázat van. Annyi biztos, hogy hosszú századokon át kemény harcokat vívtak a kínaiakkal. Kezdetben ők voltak sikeresek, de miután a kínaiak elsajátították a hun harcmodort, az erőviszonyok kiegyenlítődtek. Amikor a kínaiak elfoglaltak hun területeket, oda mindjárt kínaiakat telepítettek. Kr. e. 200 táján már jelentős hun területek kínai uralom alá tartoztak. Ekkor került élre Mao Tun, a hun nagykirály. Mao Tun visszafoglalta az elvesztett területeket, és kiűzte a kínai telepeseket. Mao Tunt kiváló nagykirályok követték Kr. e. 50 tájáig, amikor lázadás tört ki a Hun Birodalomban. A lázadók veszítettek, és Csi Csi nagykirály vezetésével nyugatra menekültek. Nyugat-Kínában, a Talas-folyó völgyében telepedtek le. Amikor a kínaiak megtudták, meglepték a hunokat és szétverték őket. Maga Csi Csi is elesett. A maradék hunok a Turáni alföldön szóródtak szét, ahol megerősödtek, és nem lehetetlen, hogy bennük kell keresni a nyugati hunokat, akik Kr. u. 373-ban Balambér nagykirály vezetésével átlépték a Volgát, majd megkezdték Bizánc ostromát. Kr. u. 380-ban elfoglalták a Kárpát-medencét a Duna vonaláig. Dunántúlt nem foglalták el, mert szövetségben álltak a Nyugat-Római Birodalommal. Balambért Uldin, Rua vagy Ruga, majd Attila nagykirályok követték.
Bendegúz fia, Attila Kr. u. 433-ban vagy 434-ben lett a hunok nagykirálya. Attila több évet töltött Rómában, mint kezes. Róma ekkor már az erkölcsi mocsárban fetrengett. Attila megvetette őket, és kereste a lehetőséget, hogy leszámoljon velük. A 440-es évek közepére már nagyon elfajult a viszony a két hatalom között. Egyre sűrűbbek lettek a politikai villongások. A nagy összecsapásra 451-ben került sor a franciaországi Catalaunum mezején. A rómaiak legfontosabb szövetségesei a nyugati, míg Attiláé a keleti gótok volltak. A harcosok számát illetően nagyon megoszlanak a vélemények. Vannak, akik 50 ezerre, mások 100 ezerre, megint mások még ettől is többre teszik egyik-egyik oldalon. Annyi biztos, hogy ádáz küzdelmet vívott a két fél. Mire bealkonyodott a harcosok fele vagy holtan, vagy sebesülten feküdt a harctéren. A nyugati gótok királya is elesett. Ők már másnap elvonultak a harctérről, míg a rómaiak harmadnap. Attila a harctéren maradt, és ő vette gondozásba a sebesülteket, fegyvereket. Azonban, az ő vesztesége is óriási volt, mert hagyta ellenfelei elvonulását, de Birodalma határát az Északi-tengerig tolta ki.
Attila csapatai 452-ben megjelentek Észak-Itáliában azzal a szándékkal, hogy befejezzék a leszámolást. Ekkor történt ama nevezetes eset, amikor a római pápa Attila elé ment, és kérte, hogy könyörüljön meg Rómán. Attila ezt megtisztelőnek tartotta, és lova fejét a Tisza irányába fordította. 453-ban Attila egy Ildikó nevű hölggyel lépett házasságra, akinek kiléte ma is vitatott. A nászéjszakán Attila meghalt. Másnap reggel a nagykirályt vérben találták. Többen Ildikót gyilkossággal vádolják, és úgy vélik, hogy a rómaiak e célból szervezték be Attila udvarába. Annyi biztos, hogy Róma nem vállalta a gyilkosságot. Mások arra gyanítanak, hogy Attila orra vére eredt el, és abban halt meg. Ez valószínűbb. Attila halála után beigazolódott, hogy egyik fia se volt alkalmas a Birodalom vezetésére. Egymás ellen is harcoltak és felmorzsolódtak. A megmaradt hunok a Fekete-tenger és a Kaukázus-hegység feletti térségbe húzódtak vissza, ahol utigur~, kutrigur~ és szabír hun néven jegyzi őket a nyugati történettudomány. Az utigur hunokról még 600 táján szó esik, de aztán lekerültek a történelem színpadáról. A Belső-Ázsiában maradt hunok Kr. u. 438-ban hódoltak be a kínaiaknak.
A lovas-műveltségű korai avarok Kr. u. 560 táján foglalták el a Kárpátmedencét Baján kagán vezetésével. Birodalmuk a Keleti-Alpoktól a Don folyóig terjedt. Kr. u. 628-ban vereséget szenvedtek Bizánc alatt, miután a meghódított népek fellázadtak ellenük, és Birodalmuk a Kárpát-medencére zsugorodott. Hódító népeknek nincs számottevő köznépük. Ezért, ha vereséget szenvednek, nincs kire támaszkodjanak, és ha nincs szervezőképes vezetőjük birodalmuk szétesik. Ez történt a korai avarokkal is ugyanúgy, mint korábban a hunokkal. E térképen még szerepelnek az utigur hunok, és feltűnnek a kazárok. A kettő között látjuk az alánokat.
Miután az avarok birodalma szétesett, a Fekete-tenger és a Kaukázushegység feletti térségben a valószínű hunutódok kazár néven birodalmat szerveztek. Egyes források szerint e rövid életű birodalomban Álmos népe is szerepet játszott. Kr. u. 737-ben a kazárok vereséget szenvedtek az araboktól, és birodalmuk szétesett. A Duna torkolata vidékén megjelentek dunai bulgárok, akik az utigur és kutrigur hunokból szerveződtek. 670 táján feltűnnek a kései-avarnak mondott jelek szerint földműves népesség. Griffes-indásoknak is nevezik őket, mert díszítő művészetükben főleg a griffet és indát használták. Dr. László Gyula, régész/történész bennük látja az első nagyszámú magyar nyelvű népet. Szerinte nagy számban lepték el a Kárpátmedencét, de valamilyen ok miatt, nincs róluk följegyzés a nyugati krónikákban. Ez ebben a korban elég különösnek tekinthető. Az orosz Nesztor-krónikában van egy kurta megjegyzés: Eltűntek, mint az oborok, amely rájuk vonatkozhat véli László.
E térképen, a Fekete-tenger feletti térségben, ahová a hunok visszahúzódtak, és ahol a Kazár Birodalom is létrejött, a magyarok, vagyis Álmos-Árpád népe is fel van tűntetve. A középkori krónikások Árpád népét hunnak tartották, és joggal A Kazár Birodalomnak már csak a maradványát és a Volgai Bulgárokat látjuk. A hódítók, vagyis a korai-avarok feltehetően beolvadtak a késeiavarokba, és a Kárpát-medencében talált őshonos földműves népbe, akik megérték Árpád népe honfoglalását. A magyar történettudomány a Kárpátmedencében talált köznépet szlávnak vélte, mígnem Szőke Béla régész 1959-ben arra a felismerésre jutott, hogy ha nagyszámú köznépi temetőkben szlávok nyugodnának, akkor ma nem beszélnénk magyarul. E szlávnak vélt temetőkben a hölgyeket halántékkarikával temették el, amely szokás nem jellemző a honfoglalókra. Megjegyezendő, hogy e szó honfoglalás nem fordul elő a középkori krónikákban. E szó a magyar-ellenes történetírás kitalációja, mellyel azt sugalják, hogy a magyarság csak egy kései jövevény volt a Kárpát-medencében. Árpád népét illetően a krónikák a hunok második bejöveteléről írtak.
E középiskolák részére készült térképen mutatják be a magyarság finn-ugor származáselmélet szerinti vándorlását és a honfoglalását, mely szerint a magyarság őshazája az Urál-hegység mögötti Nyugat-Szibériában volt. Legközelebbi nyelvrokonaink messze északon az osztjákok és vogulok. A feltűntetett két népnév alatt látjuk a FELTÉTELEZETT MAGYAR ŐSHAZA-t. Őseink innen vándoroltak volna az Urál-hegység nyugati oldalára, amely még mindég FELTÉTELEZETT MAGYAR ŐSHAZA. Ez alatt van MAGNA HUNGARIA, ahol Julián barát és társa 1235-ben megtalálta a leszakadtakat, akik nem jöttek Árpád népével a Kárpátmedencébe. A következő haza LEVÉDIA volt, amelyik már a Fekete-tenger fölött van, ahol korábban a hunok és szittyák is éltek. Innen még nyugatabbra, ETELKÖZbe húzódtak, ahol felkészültek a honfoglalásra. Még mielőtt elindultak a nagy vállalkozásra, a szabír törzsek Megyer, Tarján, Jenő és Gyarmat újabb törzseket szerveztek be, melyekkel Vérszövetséget kötöttek. Melyről a Gesta Hungarorum című középkori krónika emígy számol be: Ameddig az ő életük, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékaiból lesz a vezérük.
Ami jószágot (vagyont) csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.. A vérszerződést kötő nemzetek fejedelmei a következő személyek voltak: Álmos, Árpád, Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. Álmost választották meg a nemzetszövetség kendéjének, azaz nagyfejedelmének, aki a vezér, Megyer nemzet horkája vagy fejedelme volt. A vérszerződést kötő nemzetek száma nyolc (8) és nem hét volt. 4 szabír és 4 vegyes. Megyer, Tarján, Jenő, Gyarmat, Nyék, Kér, Keszi és Kürt. Ezt igazolja a XI. századból való zászló és az, hogy e nemzetszövetség emlékét őrzi napjainkban is nemzeti címerünk jobb oldalában a négy piros és négy fehér, összesen nyolc sáv. Megtévesztő a két csonka nemzet a Kürt és a Gyarmat összeírása: Kürt- Gyarmat. E két nemzet teljes jogú szerződő fél volt, de mert csonkák vagy kicsik voltak, hadászati szempontból egybe tették őket. Ilyen értelemben lehet szó a hét "törzsről". A Vérszövetséget feltehetően 888 és 891 között kötötték. Hérodotosz, a görög történetíró a szittyákról írt munkájában a következőképp írt a szittyák Vérszerződéséről: Egy nagy agyagedényt borral töltenek meg, az eskü-tevők kissé megszúrják magukat (karjukat) késsel vagy árral, vérüket a borba csepegtetik; majd egy kardot, néhány nyílvesz-szőt, egy harci bárdot (fokost?), és egy dárdát tesznek a keve-rékbe, miközben imákat mondanak; végül a két szerződő fél iszik egyet az edényből, ugyanezt teszik az őket követők vezetői is.. A frank császár, Arnulf 892-ben szövetkezett Árpád-ágbeli őseinkkel a morvák megrendszabályozása céljából. Árpád ekkor szeretett volna szövetséget kötni Bizánccal is, de Bölcs Leó császár ezt visszautasította. Történt, hogy röviddel utána meghalt Simeon, a bulgár cár, akit fia, szintén Simeon követett. Az ifjú cár megkezdte szorongatni a bizánci végek. Ekkor, 894-ben Bölcs Leó császár kérte fel őseinket a bulgárok megrendszabályozására. Árpádék éppen erre vártak, vagyis az akkori világ két nagyhatalma szövetségében indultak el a Kárpát-medence elfoglalására. A magyar harcosokat bizánci hajók szállították az Al-Dunán a Belgrádtól keletre lévő térségbe, ahol megütköztek a bulgár főerőkkel, melyek semlegesítése után vágtak neki a Kárpátok szorosainak. Árpád apánk az Északkeleti-Kárpátokban lévő Vereckei-hágon jött be népével.
A hivatalos történetírás szerint, Árpád népe szlávokat talált a Kárpátmedencében. Ezért tartják a honfoglalókat az első magyar nyelvű népnek, melynek hiányzik a köznépe. A köznépet illetően László Gyula régész/történész Györffy György történészt idézi a Valóság 1973. 7. számából: "Korábban, míg régészetünk szinte százszor annyi avar sírt tartott számon, amennyi magyart, magam is felvetettem, hogy a hiányzó magyar köznép a késeiavaroknak mondott temetőkben rejtőzhet (1958), amióta azonban Szőke Béla a X. századi magyar köznépet a tévesen szlávnak mondott temetőkben ismerte fel (1959), ehhez a megoldáshoz csatlakoztam. Szőke Béla régész már 1959-ben felismerte, ha szlávnak mondott temetőkben szlávok nyugodnának, akkor ma nem beszélnénk magyarul. Ugyanis, eme köznépi temetők több száz, esetenként több ezer, míg Árpád népéé mindössze 25-35 sírosak. Továbbá, e szlávnak mondott temetőkben a hölgyeket halánték-karikával temették el. A hölgyek életükben egy fémkarikával fogták el a hajukat, hogy ne hulljon a szemükbe, és ezzel el is temették őket. Etelközben ahonnak Árpád népe jött az ilyen temetkezési szokás nem volt ismert. A legújabb genetikai vizsgálatok is azt igazolják, hogy a mai magyarság túlnyomó többsége e köznépből származik, míg Árpád-ágbeli őseink génje mindössze 10 százalék. Ettől függetlenül, Árpád népe szervezte meg a Kárpátmedence népességét, és ezzel lefektette a magyar állam alapjait, amely Európa egyik nagyhatalma lett..
IV. Béla király még herceg korában 1235-ben négy domonkos rendű szerzetes küldött keletre, hogy keressék meg, és hívják be a visszamaradottakat a Kárpát-medencébe. Vajon, mi lehetett, ami Béla herceget erre ösztökélte az úgynevezett honfoglalás után 340 évvel? Talán látta Árpád vérének vészes felhígulását? Béla király 1270-ben halt meg, és mindössze 31 évvel később az Árpádház férfiágon kihalt! A szerzetesek Julián barát vezetésével nem MAGNA HUNGÁRIÁBA, hanem a Kaukázus-hegység feletti térségben keresték visszamaradt testvéreiket, ahol nem találták őket. Egy magyar asszony irányította őket a Volga-Káma vidékére, ahol rájuk is találtak. A magyar történetírás ezért nevezi e vidéket MAGNA HUNGÁRIÁNAK, vagyis Régi Magyarországnak. Béla király és a szerzetesek még tudták, hogy hol kell keresni testvéreiket, ahol elődeik, a hunok is éltek. Nem ismert, hogy a leszakadtak miért, és mikor kerültek a Káma folyó vidékére.
Árpád népe megérkezése idején a Kárpát-medencének nagy lélekszámú népessége volt, amint azt a 11. oldalon közölt idézetből láttuk. Kérdés, hogy a magyarság mikor telepedett meg a Duna-Tisza táján? Az Eredetünk és őshazánk című munkámban részletesebben kifejtettem, hogy a kb. 11 ezer éve bekövetkezett éghajlatváltozást követően mikor Földünk éghajlata a jégkorból átment a mérsékeltégövbe az átmeneti kőkorban az Alföldet elöntötte, elmocsarasította a hegyekből lezúduló jég- és hólé. A Kárpát-medence kb. 3000 évig lakhatatlan volt. Időközben a felszáradás is folyamatban volt. Kialakult a mérsékeltégövi növény és állatvilág. 8000 éve a Balkánról megjelentek az ősvadászok, és néhányszáz évvel később őket követték az Észak-Mezopotámiából kiáramló földművesek, amint az az alábbi térképen látható. Az alábbi táblázat Dr. Raskó István Honfoglaló gének (Medicína kk. 2010) című könyvéből való, mely a magyarság férfiágon való genetikai leszármazását mutatja be. Ama géneket, amelyek a magyarság férfiági kialakulását döntően befolyásolták, színekkel húztuk alá. Raskóék 100 magyar és 97 székely férfi genetikai eredményét közölték, amelyek a következőképp oszlanak meg a mai magyarságban és székelységben:
Kék szín jelzi az újkőkori földművesek (E3b és E3b1) közel 8000 éve Észak-Mezopotámiából Anatólián át kiáramló, a Balkánon keresztül betelepedők első hullámának utódait: magyar 10%, székely 9.2%. Piros szín a Balkánon talált, mad a Kárpát-medencébe telepedett ősvadászok (I1a, I és I1b) utódai, akik részben áttértek a földművelésre: magyar 24%, székely 21.7%. Zöld szín az újkőkori földművesek későbbi hullámának (J1, J2e1, J2f és J2f1) utódai: magyar 16%, székely 20.6%. Barna szín a jégkor végén megjelenő gravetti műveltség népének (R1a1 és R1b), és a keletről érkező lovas-műveltségű hódítók utódai: magyar 45%, székely 38.2%. Ezeknek betelepedése Kr. e. 2300-zal, az úgynevezett zóki műveltség népével kezdődött. A zókiak lovasműveltségű nép volt. Asszonyaik és gyermekeik is csizmát viseltek. Ők már nagyszámú népességet találtak a Kárpát-medencében. Velük szembe az Anatóliából érkező földművesek, és főleg a Balkánon talált ősvadászok akikkel keveredtek 50%-át adják a mai magyar férfiaknak (székely 51.5%). Ezek voltak a Kárpát-medence népességének nyelvadói, és műveltségének alapítói. Raskó István a már említett könyvének 120. oldalán, a következőt írja betelepedésükről: Európában a neolitikum (újkőkor) idején elterjedt E3b haplocsoport hasonló gyakorisággal fordul elő a vizsgált magyar és székely populációban (10 ill. 9.2%). Az E3b1 haplocsoport széles körben elterjedt, jelen van Észak- és Kelet-Afrikában, a Közel-Keleten és Európában is, magyar adatbázisban döntő arányban van jelen. A haplocsoport elterjedésének iránya Európa déli, délkeleti része felől a Vardar-Morava-Duna vonala lehetett kb. 7300 évvel ezelőtt. Az E3b leszármazási vonalak jelenlegi európai mintázatának kialakulásában fontos szerepe lehetett a kb. 7-8000 éve a Balkán területétől a Nyugat-Európa és Közép- Európa déli része felé irányuló expanziónak. (Kiemelés tőlem. RG.)
Mit kell tudnunk a gravettiekről? Dr. László Gyula régész/történész, egyetemi tanár a következőt írja a Vértesszőlőstől pusztaszerig (Gondolat Kk. 1974) című könyve 49. oldalán: Az utolsó eljegesedés végén két nagy műveltség alakult ki az Urálon inneni térségben: Nyugaton a magdaléni vadászok nemzetségei tanyáztak, Ukrajnát pedig az úgynevezett keleti gravetti törzsek népesítették be. Lehetséges, hogy ez utóbbiak a Nyugat felé vonuló aurignaciakból váltak ki. Ukrajna felől egyes törzseik Morvaország felé vonultak, s onnan a folyók mentén bejutottak a Kárpátmedencébe. Az éghajlati változás a gravettieket a Kárpát-medence elhagyására kényszerítette, s amint láttuk, ezer évekkel később jöttek vissza, miután a Kárpátmedence ismét élhetővé vált. Még néhány figyelemreméltó megállapítás Mórocz Zsolt író beszélgetett Dr. Kustár Ágnes és Dr. Fóthi Erzsébet antropológusokkal, amely megjelent a Hitel 2011. májusi számában Emese mitokondriális álma címmel. Kustártól a következőt tudjuk meg: Az újkőkorból kevés koponya maradt ránk aránylag épségben, ezek alapján mondhatunk valamit erről az időben meglehetősen hosszú korszakról. Viszonylag homogén népességet találunk ekkor antropológiailag a Kárpátmedencében. Ebben különböznek tőlünk, azaz a Kárpát-medence mai populációjától. Mediterrán népesség élt itt az újkőkorban, amire jellemző a keskeny és magas arckoponya, illetve hosszú keskeny agykoponya kiemelés tőlem RG. Ez a típus az idő előre haladtával, a népvándorlás megindultával keveredett a keletről érkező meglehetősen heterogén népekkel. A köznép kilétét illetően, Fóthi Erzsébettől a következőt tudjuk meg: A felső paleolit korban már biztosan éltek emberek a Kárpát-medencében. A tömegesen megjelenő leletek az újkőkorból kerülnek elő, az utolsó jégkorszakot követő időkből A magyarságnak a Kárpát-medencében nagyon mélyen gyökerező történelme van Miért emeljük ki azt az egyetlen ágat, amely már a honfoglalás korában nagyon vékony ág volt az itt talált népességhez képest. (Kiemelés tőlem, RG.). Az egyetlen ág Árpád népére vonatkozik. Fóthi összehasonlítja a szomszédaink gondolkodását a magyarság gondolkodásával, ami a nemzettudatot illeti: Összetettek az európai népek, de abból a szempontból meglehetősen egységesek, hogy a nemzettudatukból azt a szálat emelik ki, ami ahhoz a helyhez való kapcsolatukat erősíti, ahol ma élnek. Ebből a szempontból a magyarság az egyetlen kivétel. Mi, magyarok a meglehetősen sokszínű nemzettudatunkból azt
hangsúlyozzuk, amiben különbözőek vagyunk a környékbeli népektől, ami nem azt a területet, azt a hazát erősíti, amelyben éppen élünk. Magyarrá az tesz bennünket, amiben más népektől különbözünk: nyelvünk, anyagi és szellemi műveltségünk, és nem utolsósorban a vállalás. Azonban, nagyon helyes Fóthy megállapítása, hogy nemzeti érdekünkkel ellentétben, történetírásunk nem azt a hazát erősíti, amelyben élünk., inkább elkalandozunk a Világ legkülönbözőbb tájaira őshazát keresni.. Érdekünk, hogy kiműveljük a birtoklás tudatát ahhoz a hazához, amelyben a magyarság ősi idők óta él.