JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának 2015. év december hó 1. napján 15 óra 33 perckor a Polgármesteri Hivatal (Budapest, Grassalkovich út 162.) tanácstermében megtartott nyílt üléséről Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Sinkovics Krisztián Ádám Tüskés Józsefné - nem képviselő bizottsági tagok: Atkári Győző Németh Péter Szépné Keszi Éva Tanácskozási joggal részt vettek: Meghívottak: Orbán Gyöngyi alpolgármester Györky Erika aljegyző Marótiné Sipos Ildikó osztályvezető Kisné Stark Viola osztályvezető Szegény Ákos osztályvezető dr. Balázs Orsolya osztályvezető Kovács Mihályné osztályvezető helyettes Scherer Kinga testületi ügyintéző Hegedűs Mónika szociálpolitikai ügyintéző Geiger József Az ülést vezette: Preklerné Marton Ilona, a bizottság elnöke. Utalás a Bizottság határozatképességére: A bizottság elnöke megállapította, hogy a bizottság 7 fővel határozatképes. Az ülést levezető elnök köszönti a bizottság tagjait, a Polgármesteri Hivatal dolgozóit és az ülésen megjelent vendéget. Javaslatot tesz a napirendi pontokra: Napirendi pontok: 1. Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására (6.) 2. Javaslat a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendeletek módosítására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző
2 3. Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programja felülvizsgálatának elfogadására (9.) 4. Javaslat használati megállapodások megkötésére (13.) 5. Javaslat távközlési állomás és kábelhálózat létesítéséhez szükséges döntések meghozatalára (Digi Kft.) (14.) 6. Javaslat a NET Zrt. által megvásárolt ingatlanok ingyenes tulajdonba adásának kezdeményezésére (15.) 7. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) 8. Javaslat ingatlan hasznosítására (Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakás) (17.) 9. Javaslat távközlési bázisállomásra vonatkozó bérleti szerződés megkötésére (Telenor Magyarország Zrt.) (18.) 10. Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 161-163. szám alatti ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (Kiosztós) (19.) 11. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonban álló lakás értékesítési módjának meghatározására 12. Javaslat határozatok hatályon kívül helyezésére és kártalanítási összegek megállapítására 13. Egyebek. Preklerné Marton Ilona: Javasolja a Javaslat kártérítési felelősség elismerésére c. kiosztós anyag napirendre történő felvételét és sürgősséggel, első napirendi pontként történő megtárgyalását. Javasolja továbbá, hogy a Bizottság ülésén megjelent vendégre tekintettel, a Meghívóban 7. napirendi pontként szereplő Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.- ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) c. napirendi pontot 2. napirendi pontként tárgyalja a bizottság. A bizottság elnöke szavazásra teszi fel a javaslatot, megállapítja, hogy a bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot hozta.
3 és Közbeszerzési Bizottságának 251/2015.(XII.01.) határozata a Bizottság 2015. december 1. napi ülésén tárgyalandó napirendi pontok módosításának elfogadásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat kártérítési felelősség elismerésére c. kiosztós anyagot a 2015. év december hó 1. napi ülésének napirendjére felveszi és sürgősséggel, 1. napirendi pontként, a Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) c. napirendi pontot 2. napirendi pontként tárgyalja. Preklerné Marton Ilona: Tekintettel arra, hogy a Meghívóban 10. napirendi pontként szereplő Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 161-163. szám alatti ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (Kiosztós) (19.) c. előterjesztés a bizottság üléséig nem készült el, ezért a napirendi pont napirendről történő levételét javasolja. A bizottság elnöke szavazásra teszi fel a javaslatot, megállapítja, hogy a bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot hozta. és Közbeszerzési Bizottságának 252/2015.(XII.01.) határozata a Bizottság 2015. december 1. napi ülésén tárgyalandó napirendi pontok módosításának elfogadásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat a Budapest XXIII. kerület Grassalkovich út 161-163. szám alatti ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (Kiosztós) (19.) c. napirendi pontot a 2015. év december hó 1. napi ülésének napirendjéről leveszi. Preklerné Marton Ilona: Javasolja a Bizottság 2015. december 1. napi ülése napirendjének módosításokkal - alábbiak szerint történő elfogadását: Napirendi pontok: 1. Javaslat kártérítési felelősség elismerésére Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető 2. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) 3. Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására (6.) 4. Javaslat a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendeletek módosítására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 5. Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programja felülvizsgálatának elfogadására (9.) 6. Javaslat használati megállapodások megkötésére (13.)
4 7. Javaslat távközlési állomás és kábelhálózat létesítéséhez szükséges döntések meghozatalára (Digi Kft.) (14.) 8. Javaslat a NET Zrt. által megvásárolt ingatlanok ingyenes tulajdonba adásának kezdeményezésére (15.) 9. Javaslat ingatlan hasznosítására (Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakás) (17.) 10. Javaslat távközlési bázisállomásra vonatkozó bérleti szerződés megkötésére (Telenor Magyarország Zrt.) (18.) 11. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonban álló lakás értékesítési módjának meghatározására 12. Javaslat határozatok hatályon kívül helyezésére és kártalanítási összegek megállapítására 13. Egyebek. A bizottság elnöke szavazásra teszi fel a javaslatot, megállapítja, hogy a bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot hozta. és Közbeszerzési Bizottságának 253/2015.(XII.01.) határozata a Bizottság 2015. december 1-i ülése napirendjének elfogadásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság a 2015. év december hó 1. napi ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Javaslat kártérítési felelősség elismerésére Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető 2. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) 3. Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására (6.) 4. Javaslat a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendeletek módosítására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző 5. Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programja felülvizsgálatának elfogadására (9.)
5 6. Javaslat használati megállapodások megkötésére (13.) 7. Javaslat távközlési állomás és kábelhálózat létesítéséhez szükséges döntések meghozatalára (Digi Kft.) (14.) 8. Javaslat a NET Zrt. által megvásárolt ingatlanok ingyenes tulajdonba adásának kezdeményezésére (15.) 9. Javaslat ingatlan hasznosítására (Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakás) (17.) 10. Javaslat távközlési bázisállomásra vonatkozó bérleti szerződés megkötésére (Telenor Magyarország Zrt.) (18.) 11. Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonban álló lakás értékesítési módjának meghatározására 12. Javaslat határozatok hatályon kívül helyezésére és kártalanítási összegek megállapítására 13. Egyebek. 1. Napirendi pont Javaslat kártérítési felelősség elismerésére Előterjesztő: Kisné Stark Viola osztályvezető Mizák Zoltán: Tekintve, hogy a vascső már régebb óta ott áll kérdezi, hogy mikor lesz rendezve ez az állapot, milyen jó megoldás lehetséges? Kisné Stark Viola: A rendezett állapot a vascsövek kicserélésével érhető el, jelen pillanatban most mást nem tud tenni a Hivatal. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és III. pontjának elfogadását. A bizottság 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett átruházott hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 254/2015.(XII.01.) határozata kártérítési felelősség elismeréséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy
6 I. elismeri Buda László (2100 Gödöllő, Hunyadi János u. 22. szám alatti lakos) által vezetett személygépkocsiban 2015. augusztus 23. napján keletkezett gumiabroncs rongálódással kapcsolatos kártérítési felelősségét. II. felkéri a Bizottság elnökét a felelősségelismerő nyilatkozat aláírására. Határidő: 2015. december 18. Felelős: Preklerné Marton Ilona elnök. 2. Napirendi pont Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) Preklerné Marton Ilona: Javasolja, hogy a Bizottság a napirendi pont tárgyalása során biztosítson hozzászólási jogot Geiger József (Budapest XXIII. kerület, Hősök tere 45. sz. alatti lakos) részére. A bizottság elnöke szavazásra teszi fel a javaslatot, megállapítja, hogy a bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot hozta. és Közbeszerzési Bizottságának 255/2015.(XII.01.) határozata hozzászólási jog biztosításáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy a Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára (16.) c. napirendi pont tárgyalása során hozzászólási jogot biztosít Geiger József (Budapest XXIII. kerület, Hősök tere 45. sz. alatti lakos) részére. Geiger József: Ez úton is megköszöni az Önkormányzat dolgozóinak, hogy munkájukkal segítették a közös projektet. A kialakult ingatlan műszakilag megfelel a szabályozási tervnek és a felek akaratának. Ahhoz, hogy kialakuljon ez a teleptömb, szükség lenne arra, hogy a Jelző utcából egy terület megvásárlására nyíljon lehetőség. Az Önkormányzat és a magántulajdonos közötti közös tulajdon azért nem lenne szerencsés, mert a Hivatal útépítést valósítana meg az ingatlanon, míg saját maga, mint magántulajdonos épülettel ellátott, valamint üres ingatlanokat szeretne kialakítani. Az ingatlan közös hasznosítása ily módon problémákhoz vezetne. A tulajdonában lévő ingatlant megvásárlásra ajánlotta fel szóban a Polgármester úr részére, de azt a tájékoztatást kapta, hogy az Önkormányzat nem kíván most ezen a területen ingatlant vásárolni. Ezért nyújtotta be vételi szándékát a terület vonatkozásában, melyet az Önkormányzat által is támogatott célra szeretne a továbbiakban hasznosítani. Nem kívánná egyelőre tovább parcellázni az ingatlant és amennyiben lenne javaslat pl. valamilyen közintézmény megépítésére vonatkozóan, úgy készséggel állna a lehetőségek elé. Az előterjesztés mellékleteként becsatolt Telekalakítási helyszínrajzok között az a különbség, hogy a B változat szerinti telekalakítás során megmaradna a lehetőség a vasútállomás mögötti területen történő gépjárműves közlekedésnek. Amennyiben nem így alakul, mint magántulajdonosnak maradna egy olyan területe, melyet tulajdonképpen semmire sem tud
7 használni, a szabályozási terv szerint rövid időn belül közterületként lenne kiszabályozva, de addig is a gépjárműves forgalom megszűnését idézné elő. Tüskés Józsefné: Elsősorban meg szeretné köszönni a magántulajdonos hozzáállását a minél zökkenő-mentesebb megoldáshoz. Tájékoztatja a Bizottságot, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a mai ülésén a határozati javaslat II. a.) és III. pontját elfogadta, az I. a.) pontját elutasította, tekintettel arra, hogy a döntéshez nem volt meg a minősített többség. Atkári Győző: Kérdezi, hogy mind a két fél számára megfelelő a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság által javasolt döntés, vagy valamelyik fél érdeksérelmet szenved ebben az esetben? Geiger József: A munka az elfogadott szabályozási terv szerint indult meg és a szerint halad, ezért véleménye szerint senki érdekeit nem befolyásolja. A döntési lehetőségek mindössze az Önkormányzat és a magántulajdonos által megvásárolandó ingatlan részek tulajdoni hányadában térnek el. Amennyiben az Önkormányzat nem veszi vissza azt a területet, mely a későbbiekben közterület lesz, akkor, mint magántulajdonosnak nagyobb ingatlan részt kell megvásárolnia. Atkári Győző: Javasolja, hogy támogassa a Bizottság a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság által tett javaslatot. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. a.) pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 256/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII. kerület, 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 185620 helyrajzi számú, kivett közterület megnevezésű 4815 m 2 területű ingatlan forgalomképességét, forgalomképtelen törzsvagyonból forgalomképes üzleti vagyonná minősítse azzal, hogy a T 87504 sz. változási vázrajz szerint kialakuló (185618/1) hrsz.-ú 434 m 2 területű, és (185618/5) hrsz.-ú 2621 m 2 területű közterület megnevezésű ingatlanok forgalomképtelen törzsvagyonként kerüljenek nyilvántartásba vételre, valamint kérje fel a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére. Preklerné Marton Ilona: Szavazásra teszi fel a határozati javaslat II. a.) és III. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az
8 és Közbeszerzési Bizottságának 257/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII. kerület, 185620 hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. a T 87504 számú változási vázrajz ingatlan nyilvántartásba történő átvezetése érdekében járuljon hozzá ahhoz, hogy a - (185618/1) hrsz.-ú, 434 m 2 területű ingatlan 1 /1 tulajdoni hányadban Soroksár Önkormányzata, - 185618/2 hrsz.-ú, 1005 m 2 területű ingatlan 1 /1 tulajdoni hányadban Geiger József és/vagy Geiger János tulajdonába, - 185618/3 hrsz.-ú, 6136 m 2 területű ingatlan 1760 /6136 tulajdoni hányadban Soroksár Önkormányzata, 4376 /6136 tulajdoni hányadban Geiger József és/vagy Geiger János tulajdonába, - 185618/4 hrsz.-ú, 518 m 2 területű ingatlan 1 /1 tulajdoni hányadban Geiger József és/vagy Geiger János tulajdonába, - (185618/5) hrsz.-ú, 2621 m 2 területű ingatlan 1 /1 tulajdoni hányadban Soroksár Önkormányzata tulajdonába kerüljön. Kérje fel a Polgármestert a tulajdonosok értesítésére, ajánlat elfogadása esetén részletes telekalakítási megállapodást tartalmazó előterjesztés készítésére. II. az I. pont szerint kialakult önkormányzati ingatlanhányad hasznosítása tekintetében értékbecslés ismeretében döntsön, valamint kérje fel a Polgármestert az értékbecslés megrendelésére. 3. Napirendi pont Javaslat a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadására (6.) Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat 2. I. és III. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 258/2015.(XII.01.) határozata a Képviselő-testület 2016. évi munkatervének elfogadásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. fogadja el a Képviselő-testület 2016. évi munkatervét a jelen határozat 1. sz. melléklete szerint. II. kérje fel a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére.
9 4. Napirendi pont Javaslat a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendeletek módosítására (2.) Előterjesztő: dr. Laza Margit jegyző Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a javaslatot, mely szerint a Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítását, a mellékelt rendelet-tervezetek elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 259/2015.(XII.01.) határozata a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosításáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek a talajterhelési díjról szóló 52/2012.(XII.21.) önkormányzati rendelet és a helyi adókról szóló 5/2011.(II.25.) önkormányzati rendelet módosítását, a mellékelt rendelet-tervezetek elfogadását. 5. Napirendi pont Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programja felülvizsgálatának elfogadására (9.) Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és II. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 260/2015.(XII.01.) határozata Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi Programjának felülvizsgálatáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Esélyegyenlőségi programjának felülvizsgálatát fogadja el. II. kérje fel a Polgármestert az érintettek értesítésére. 6. Napirendi pont Javaslat használati megállapodások megkötésére (13.)
10 dr. Balázs Orsolya: Kiegészítésként elmondja, hogy a Bizottság ülését megelőzően a használati megállapodás kiosztásra került. Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat 1. I., 2. I. 1. a.), valamint 3. I. 1. a., 2. a. és 3. a. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 261/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII., Háló u. 13. (11.) 186552/7 hrsz.-ú ingatlanra vonatkozó érték meghatározásáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Budapest XXIII. kerület, Háló u. 13. (11.) 186552/7 hrsz.-ú 298 m 2 területű ingatlanrészen található bruttó 46,8 (45,3+1,5) m 2 alapterületű lakóház műszaki értékét a 2015. november 10- én kelt. igazságügyi szakértői szakvélemény alapján 3.348.000 Ft összegben határozza meg, valamint kérje fel a Polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa az ingatlanhasználó ügyfelet azzal, hogy az érték ismeretében terjessze elő igényét az ingatlanra vonatkozóan. és Közbeszerzési Bizottságának 262/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII., 186552/17 hrsz.-ú, Vadevezős utca 22. sz. alatti ingatlanra vonatkozó használati megállapodás megkötéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztés mellékletét képező használati megállapodás használó általi elfogadása és aláírása esetén ismerje el gazdagodását a Budapest XXIII. kerület, 186552/17 hrsz.-ú, Vadevezős utca 22. sz. alatti ingatlanrészen található bruttó 85,21 m 2 alapterületű lakóház tekintetében az 1996. március 20-án kelt. és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett Kjö/1996./3. sz. közjegyzői hagyatékátadó végzés, és a 2006. december 1.-jén kelt. és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett, 1159/Kjö/141/2006/4. sz. közjegyzői hagyatéki végzés és a kelt. igazságügyi szakértői szakvélemény alapján az alábbi műszaki értékkel: 85,21 m 2 lakóépület műszaki értéke 6.092.515 Ft. Kérje a Polgármestert Czeitler Zoltánnal történő Használati Megállapodás megkötésére azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve, az I. 3. és a III. 5. pontok kivételével eltérhet. és Közbeszerzési Bizottságának 263/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII. kerület 186556/4 hrsz., Háló u. 30. szám (:) alatti ingatlanra vonatkozó használati megállapodás megkötéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztés mellékletét képező használati megállapodás használó általi elfogadása és aláírása esetén ismerje el gazdagodását a Budapest XXIII. kerület, 186556/4 hrsz.-ú, Háló u. 28. szám alatti 331 m 2 területű ingatlanon található bruttó 44 m 2 területű lakóház, bruttó 7 m 2 területű fa toldalék, bruttó 2,5 m 2 területű tégla toldalék felépítmények tekintetében a 11059/Ü/962/2011/23. számú hagyatékátadó végzés és a Pusztai Mérnöki és Szakértői Iroda
11 Kft. által 2015. június 03. napján készített igazságügyi szakértői szakvélemény alapján az alábbi műszaki értékkel: 1. 44 m 2 területű lakóház műszaki értéke 2.640.000 Ft, 2. 7 m 2 területű fa toldalék műszaki értéke 56.000 Ft, 3. 2,5 m 2 területű tégla toldalék műszaki értéke 125.000 Ft. Kérje fel a Polgármestert Gerő Tiborral történő Használati Megállapodás megkötésére azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve, az I. 3. és a III. 5. pontok kivételével eltérhet. 7. Napirendi pont Javaslat távközlési állomás és kábelhálózat létesítéséhez szükséges döntések meghozatalára (Digi Kft.) (14.) Németh Péter: Tekintve, hogy több szolgáltató is felsorolásra került az előterjesztésben kérdezi, hogy van kialakult álláspontja az Önkormányzatnak a bérleti díj vonatkozásában, vagy az ajánlatot tevő által felajánlott ár elfogadásával történik a bérbeadás? dr. Balázs Orsolya: Az összeg azért került bele az előterjesztésbe, mert ezt ajánlotta a szolgáltató, a további adatok a meglévő szerződésekről tájékoztató jelleggel kerültek feltüntetésre. Az ajánlott ártól el lehet térni amennyiben van módosító javaslata a Bizottságnak. Mizák Zoltán: Kérdezi, hogy a meglévő tornyokat a szolgáltatók saját beruházásból építették? dr. Balázs Orsolya: Igen. Mizák Zoltán: Kérdezi, hogy a szerződések határozott vagy határozatlan időre kerültek megkötésre? dr. Balázs Orsolya: A meglévő szerződések is határozott idejűek, illetve a Digi Kft. is határozott időre tett ajánlatot. Mizák Zoltán: Ismeretei szerint a már meglévő szolgáltatók vétó joggal élhetnek, amennyiben nem kívánnak konkurenciát a saját rendszerük mellé. Kérdezi, hogy mikor járnak le a szerződések, azaz mikor dönthet az Önkormányzat saját maga, mikortól nem vétózhatja meg a döntését senki? dr. Balázs Orsolya: Igen, szerződésükbe van foglalva, hogy előzetesen hozzá kell járulniuk. Amennyiben a szerződésük megszűnik - attól függően, hogy mi van a szerződésükbe rögzítve, esetleg szeretnék-e a felek a szerződést meghosszabbítani, avagy sem, ha nem - a bérlőknek a rendszerüket le kell szerelniük és el kell szállítaniuk, az eredeti állapotot helyre kell állítaniuk. Mizák Zoltán: Véleménye szerint jó ötlet, hogy a Digi-vel, mint új szolgáltatóval szerződés kötődjön, de a meglévő szolgáltatóknak nyilván az lesz az érdekük, hogy a konkurencia ne kapjon teret. Lehetőség szerint azzal a feltétellel kellene a másik két szolgáltató szerződését meghosszabbítani, hogy a Digi is csatlakozhat a rendszerhez.
12 dr. Balázs Orsolya: Döntés kérdése. Minden szolgáltató maga építette ki saját beruházás útján a meglévő rendszerét, mint ahogy a Digi is saját magának kivitelezné a szükséges berendezését. Preklerné Marton Ilona: Felhívja a Bizottság tagjainak figyelmét arra a fontos momentumra, hogy a szerződés csak akkor lép hatályba, ha a főpolgármesteri településképi vélemény alapján az állomás létesítése nem kifogásolható. Kérdezi, hogy van-e valakinek javaslata a bérleti díjra vonatkozóan? Mizák Zoltán: A felépítmény nagysága befolyásolja a bérleti díj összegét? dr. Balázs Orsolya: Nem tud egyértelmű választ adni a kérdésre, nem ismeri a műszaki paramétereket, vagy, hogy milyen kivitelezési módban készültek a berendezések. Mizák Zoltán: A másik két szerződés az előterjesztésben szereplő összegekkel kerülne meghosszabbításra? dr. Balázs Orsolya: Szabályozva van, hogy milyen mértékben emelheti az Önkormányzat a bérleti díjakat. 2012. évben került bele a szerződésekbe, hogy a fogyasztói árindex mértékével emelhetőek a díjak. Szépné Keszi Éva: Lehetséges, hogy a bérleti díj összege azzal van összefüggésben, hogy mekkora lefedettséggel van lehetőség a szolgáltatás nyújtására. Véleménye szerint a lakosság számára előnyt jelent az új szolgáltató megjelenése, ezért a felajánlott bérleti díjat el kellene fogadni és legfeljebb a későbbiekben kellene annak összegét emelni. Orbán Gyöngyi: A konkurencia beengedésével a lakosság választási lehetőséghez jut és mivel szabad piac van, véleménye szerint nem kellene gátolni az új szolgáltató megjelenését. A bérleti díj emelését meg lehet próbálni, de célszerű lenne ahhoz kötni, hogy amennyiben azt a másik fél nem fogadja el, akkor az eredetileg tett felajánlás lép életbe. Németh Péter: Javasolja, hogy a Bizottság 1.300.000 Ft bérleti díj ellenében javasolja a Képviselő-testületnek a hozzájárulás megadását. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat 1. I. b.), II., III. b.), IV. és VI. pontjának azzal a kiegészítéssel történő elfogadását, hogy a Bizottság 1.300.000 Ft bérleti díj ellenében javasolja a Képviselőtestületnek a távközlési állomás létesítéséhez történő hozzájárulásának megadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 264/2015.(XII.01.) határozata a távközlési állomás és kábelhálózat létesítéséhez szükséges döntések meghozataláról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. járuljon hozzá ahhoz, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. az Önkormányzat tulajdonában álló 185033 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Táncsics Mihály u. 25-33. sz. alatti Budapest XXIII. kerületi Páneurópa Általános Iskola tetőszerkezetén távközlési állomást létesítsen évi 1.300.000 Ft bérleti díj ellenében azzal a feltétellel,
13 hogy ha az ingatlanon már meglévő állomást üzemeltető cégek a bázisállomás létesítéséhez előzetesen hozzájárulnak. II. kérje fel a Polgármestert a szükséges intézkedések megtételére, a Digi Kft. értesítésére és a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. III. járuljon hozzá ahhoz, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. az Önkormányzat tulajdonában álló 186053 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Hősök tere 18-20. u. 25-33. (Grassalkovich út 92-96.) sz. alatti Budapest XXIII. kerületi Grassalkovich Antal Általános Iskola tetőszerkezetén távközlési állomást létesítsen évi 1.300.000 Ft bérleti díj ellenében. IV. kérje fel a Polgármestert a Digi Kft. értesítésére és a határozat mellékletét képező bérleti szerződés aláírására azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. V. elviekben járuljon hozzá ahhoz, hogy a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. Budapest XXIII. kerület területén közös oszlopsoros hálózatot létesítsen azzal a feltétellel, hogy a 25/2003.(VII.18.) rendelet (KVSZ) 26. (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kerülhet csak sor a közútkezelői hozzájárulások megadására. 8. Napirendi pont Javaslat a NET Zrt. által megvásárolt ingatlanok ingyenes tulajdonba adásának kezdeményezésére (15.) Atkári Győző: Az előterjesztésben az olvasható, hogy csak az összes ingatlan egyben történő átvételére van lehetőség, ugyan akkor utalás van arra vonatkozóan, hogy három ingatlan esetében még nem történt meg a földhivatali bejegyzés. Hogyan történhet meg akkor az ingatlanok átvétele? dr. Balázs Orsolya: A vonatkozó jogszabály szerint a döntés időpontjáig valamennyi ingatlant, amit már a NET Zrt. átvett az adóstól, azt meg kell kérni. Attól függetlenül, hogy nincsenek rájegyezve a tulajdoni lapra, azokra vonatkozóan is átvételi kötelezettsége van az Önkormányzatnak, amennyiben úgy dönt. Viszont mivel ezeknél ingatlanoknál jogszerűen a Magyar Állam, mint tulajdonos a tulajdoni lapon nincs bejegyezve, ezért azoknak az átvételét nem javasolta Hivatal a Határozati javaslatban. Elképzelhető, hogy a Képviselő-testület döntéséig a jelenleg ismert ingatlanokon felül a további három ingatlan is a Magyar Állam tulajdonába kerül. Ebben az esetben azokra is vonatkozik az átvételi kötelezettség. Preklerné Marton Ilona: Lehetséges az, hogy amennyiben az Önkormányzat átveszi ezeket az ingatlanokat, úgy a bérleti díjakból származó bevételek nem fedeznék a karbantartási költségeket? dr. Balázs Orsolya: A Hivatal nem ismeri az ingatlanokat, nem voltak helyszíni bejárások, mely során meg lehetett volna vizsgálni az ingatlanok műszaki állapotát. Kezdeményezte a Hivatal, hogy az ingatlanok műszaki állapotára vonatkozó adatlapokat küldjék meg, továbbá információt kért a bérlők fizetési hajlandóságára vonatkozóan, de mint ahogy az az előterjesztésben is olvasható, a tájékoztatást megtagadták.
14 Tüskés Józsefné: Tájékoztatja a Bizottságot, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság úgy döntött, hogy nem támogatja az ingatlanok Önkormányzat tulajdonába történő kérésének kezdeményezését. Mizák Zoltán: Egyetért a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság döntésével, tekintve hogy az adatkérésnek sem tettek eleget. Amennyiben az ismeretek bővülnek, úgy újabb döntést lehet hozni az ingatlanok tekintetében. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a javaslatot, mely szerint a Bizottság nem javasolja a Képviselő-testületnek a Magyar Állam tulajdonában lévő ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba kérésének kezdeményezését, továbbá szavazásra teszi fel a határozati javaslat II. pontjának elfogadását. A bizottság 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 265/2015.(XII.01.) határozata a NET Zrt. által megvásárolt ingatlanok ingyenes tulajdonba adásának kezdeményezéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy I. ne kezdeményezze a Magyar Állam tulajdonában álló Budapest XXIII. kerület, 1. 195879 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Dunapataj u. 9. szám alatti ingatlan 1 /1-; 2. 186026 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Táncsics M. u. 113. szám alatti ingatlan 28 /60-; 3. 185929/0/A/1 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Táncsics M. u. 91. fszt. 1. szám alatti ingatlan 1 /1-; 4. 187527 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Kelep u. 12. szám alatti ingatlan 1 /1-; 5. 186213 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Arany J. u. 28. szám alatti ingatlan 1 /1- ; 6. 183291 hrsz.-ú, természetben a 1237 Budapest, Szt. László u. 58. szám alatti ingatlan 1 /1-; 7. 185833 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Szitás u. 82. szám alatti ingatlan 10 /16- ; 8. 183610 hrsz.-ú, természetben a 1237 Budapest, Borona u. 23. szám alatti ingatlan 1 /1- ; 9. 186857/0/A/18 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Fűzfa köz 3. II./18. szám alatti ingatlan 1 /1-; 10. 183472 hrsz.-ú, természetben a 1237 Budapest, Nyír u. 13. szám alatti ingatlan 1 /1-; 11. 184815 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Templom u. 9. szám alatti ingatlan 1 /1- ; 12. 184503 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Sebész u. 40. szám alatti ingatlan 6 /48- ; 13. 183468 hrsz.-ú, természetben a 1237 Budapest, Nyír u. 9. szám alatti ingatlan 1 /1-; 14. 186560/4 hrsz.-ú, természetben a 1239 Budapest, Vadevezős u. 20/27. szám alatti ingatlan 1 /1-;
15 15. 185192 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Szitás u. 57. szám alatti ingatlan 26 /100- ; 16. 182862 hrsz.-ú, természetben a 1237 Budapest, Hrivnák Pál u. 16. szám alatti ingatlan 28 /100-; 17. 184609 hrsz.-ú, természetben a 1238 Budapest, Domonkos u. 17. szám alatti ingatlan ½ tulajdoni hányadának ingyenes önkormányzati tulajdonba adását. II. Kérje fel a Polgármestert a NET Zrt. értesítésére. 9. Napirendi pont Javaslat ingatlan hasznosítására (Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakás) (17.) Tüskés Józsefné: Tájékoztatja a Bizottságot, hogy a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a határozati javaslat h.) pontját javasolta a Képviselő-testületnek elfogadásra. Preklerné Marton Ilona: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat h.) pontjának elfogadását. A bizottság 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 266/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú, természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakás hasznosításáról A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Budapest XXIII. kerület 185852/0/B/2 hrsz.-ú, természetben a Templom u. 88. fszt. 4. szám alatti lakást értékesítse, valamint kérje fel a Polgármestert az értékbecslés megrendelésére és új előterjesztés készítésére. 10. Napirendi pont Javaslat távközlési bázisállomásra vonatkozó bérleti szerződés megkötésére (Telenor Magyarország Zrt.) (18.) Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat I. és III. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 267/2015.(XII.01.) határozata a távközlési állomásokra vonatkozó bérleti szerződések megkötéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, javasolja a Képviselő-testületnek, hogy
16 I. a Budapest XXIII., 186049/0/A/10 hrsz.-ú (természetben a Grassalkovich út 162. Polgármesteri Hivatal épülete) ingatlanon található bázisállomásra vonatkozóan a Telenor Magyarország Zrt.-vel kössön bérleti szerződést 2016. január 01-től 2020. december 31-éig tartó időtartamra. II. Kérje fel a Polgármestert a Telenor Magyarország Zrt. értesítésére és a bérleti szerződés aláírására azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. a Budapest XXIII., 185033 hrsz.-ú (természetben a Táncsics Mihály utca 25. Páneurópa Általános Iskola) ingatlanon található bázisállomásra vonatkozóan a Telenor Magyarország Zrt.-vel kössön bérleti szerződést 2016. január 01-től 2020. december 31- éig tartó időtartamra. Kérje fel a Polgármestert a Telenor Magyarország Zrt. értesítésére és a bérleti szerződés aláírására azzal, hogy annak tartalmától az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. 11. Napirendi pont Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti önkormányzati tulajdonban álló lakás értékesítési módjának meghatározására Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat III. c.) ca.) és IV. pontjának azzal a kiegészítéssel történő elfogadását, hogy a Bizottság a vételár+járulék megfizetésére 64 havi részletfizetést engedélyez. A bizottság 6 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 1 tartózkodás mellett átruházott hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 268/2015.(XII.01.) határozata a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú, természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti ingatlan értékesítéséről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. a Budapest XXIII. kerület 185901/0/A/4 hrsz.-ú, természetben a Táncsics M. u. 63. fszt. 4. szám alatti ingatlant árverésen kívül értékesíti az önkormányzat tulajdonában lévő lakások elidegenítésének feltételeiről szóló 31/2004.(IV.23.) önkormányzati rendelet 7. (2) és (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel Békefi Zoltán részére 1.600.000 Ft összegben, 64 havi részlet+járulék megfizetése mellett. II. felkéri a Polgármestert, hogy az értékesítés érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg, valamint az adásvételi szerződés aláírására azzal, hogy az abban foglaltaktól az Önkormányzat érdekeit nem sértve eltérhet. Felelős: Geiger Ferenc polgármester Határidő: 2016. február 29. 12. Napirendi pont Javaslat határozatok hatályon kívül helyezésére és kártalanítási összegek megállapítására
17 Preklerné Marton Ilona: Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a határozati javaslat 1. I., II. a., d. és f., III. a., d. és f., 2. I., II. a., III. a. és d., IV. a., d. és f., valamint 3. I., II. a. és d., III. a., d. és f. pontjának elfogadását. A bizottság 7 igen szavazattal, 0 ellenszavazat és 0 tartózkodás mellett átruházott hatáskörében az és Közbeszerzési Bizottságának 269/2015.(XII.01.) határozata a 196562 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196562/2) és (196562/4) hrsz.-ú ingatlanok megvásárlásáról és a kapcsolódó kártalanítási összegekről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. hatályon kívül helyezi a 226/2015.(X.06.) határozatot, II. a 196562 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196562/2) hrsz.-ú, 120 m 2 területű ingatlant megvásárolja 906.120 Ft vételáron. Az ingatlanon található zöldnövényzetekért 30.000 Ft kártalanítási összeget térít. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 98.000 Ft összeget térít. III. a 196562 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196562/4) hrsz.-ú, 73 m 2 területű ingatlant megvásárolja 551.223 Ft vételáron. Az ingatlanon található zöldnövényzetekért 80.000 Ft kártalanítási összeget térít. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 386.400 Ft összeget térít azzal, hogy a bontott, felhasználható anyagra nem tart igényt és a kártalanítási összegből a 10.560 Ft levonásra kerüljön. Felkéri a Polgármestert a 196562 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosának a Bizottság döntéséről való értesítésére. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester. és Közbeszerzési Bizottságának 270/2015.(XII.01.) határozata a 196563 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196563/1), (196563/3) és (196563/5) hrsz.-ú ingatlanok megvásárlásáról és a kapcsolódó kártalanítási összegekről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. hatályon kívül helyezi a 227/2015.(X.06.) határozatot, II. a (196563/1) hrsz.-ú, 157 m 2 területű ingatlant megvásárolja 948.437 Ft vételáron. III. a 196563 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196563/3) hrsz.-ú, 113 m 2 területű ingatlant megvásárolja 682.633 Ft vételáron. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 352.500 Ft összeget térít azzal, hogy a bontott, felhasználható anyagra nem tart igényt és a kártalanítási összegből a 25.900 Ft levonásra kerüljön. IV. a 196563 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196563/5) hrsz.-ú, 61 m 2 területű ingatlant megvásárolja 368.501 Ft vételáron.
18 Az ingatlanon található zöldnövényzetekért 30.000 Ft kártalanítási összeget térít. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 424.000 Ft összeget térít azzal, hogy a bontott, felhasználható anyagra nem tart igényt és a kártalanítási összegből a 92.400 Ft levonásra kerüljön. Felkéri a Polgármestert a 196563 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosának a Bizottság döntéséről való értesítésére. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester. és Közbeszerzési Bizottságának 271/2015.(XII.01.) határozata a 196564/3 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196564/4) és (196564/6) hrsz.-ú ingatlan megvásárlásáról és a kapcsolódó kártalanítási összegekről A Gazdasági és Közbeszerzési Bizottság úgy dönt, hogy I. hatályon kívül helyezi a 228/2015.(X.06.) határozatot, II. a 196564/3 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196564/4) hrsz.-ú, 273 m 2 területű ingatlant megvásárolja 2.061.423 Ft vételáron. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 1.135.500 Ft összeget térít azzal, hogy a bontott anyagra nem tart igényt és a kártalanítási összegből a 89.280 Ft levonásra kerüljön. III. a 196564/3 hrsz.-ú ingatlanból kialakuló (196564/6) hrsz.-ú, 163 m 2 területű ingatlant megvásárolja 1.230.813 Ft vételáron. Az ingatlanon található zöldnövényzetekért 135.000 Ft kártalanítási összeget térít. A létrehozandó építményekért, a meglévő bontásáért 1.484.000 Ft összeget térít azzal, hogy a bontott anyagra nem tart igényt és a kártalanítási összegből a 191.320 Ft levonásra kerüljön. Felkéri a Polgármestert a 196564/3 hrsz.-ú ingatlan tulajdonosának a Bizottság döntéséről való értesítésére. Határidő: 2016. december 31. Felelős: Geiger Ferenc polgármester. 13. Napirendi pont Egyebek Preklerné Marton Ilona: Ezúton kíván a Bizottság azon tagjainak, akikkel ebben az évben már nem találkozik Istentől áldott, Boldog Karácsonyt. Preklerné Marton Ilona: További hozzászólás hiányában megköszöni a részvételt, az ülést 16 óra 15 perckor bezárja.
19 K.m.f. A jegyzőkönyvet elolvasás után jóváhagyólag aláírom:...... Preklerné Marton Ilona Tüskés Józsefné bizottság elnöke bizottsági tag A jegyzőkönyvet készítette:... Szőke Szilvia bizottsági titkár