SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására



Hasonló dokumentumok
AMIRE BÜSZKÉK LEHETÜNK: EUROSKILLS BUDAPEST 2018

A Kamara területi szervezetei A területi gazdasági kamarák a megyékben / a megyei jogú városokban valamint a fővárosban működhetnek

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. KRESZ 8-próba

KÉPZŐI FELHÍVÁS. I. A felhívás célja:

HELYZETKÉP A DUÁLIS KÉPZÉSRŐL, FŐBB AKTUALITÁSOK ÉS VÁLTOZÁSOK

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak

EuroSkills 2018 Magyarországon

MAGYAR SZAKKÉPZÉS HELYZETE,

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

A kamara szerepe a szakképzésben

Pályázati felhívás független színházi alkotóknak

A verseny elsősorban minőségi verseny, ahol a tökéletesen elkészített versenyfeladat 100 pontjából az adott hibákért egy előre meghatározott értékelés

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ) együttműködésben hirdeti meg.

A kőműves szakma beszámolója 2012 évi WorldSkills Europe EuroSkills magyarországi válogatóversenyről április

KÉPZŐI FELHÍVÁS. Roma fiatalokkal foglalkozó szervezeteknek szóló képzés levezetése

Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki

Megbízási szerződés keretében képzések tartós munkanélküliek részére

Rendezvényszervezési forgatókönyv

Pályázati felhívás. - Egy pályázó több szakmacsoportban, de maximum 15 szakképesítésben nyújthatja be pályázatát.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Torna Szövetséggel (MATSZ együttműködésben hirdeti meg.

E/1/2016. (VII.28.) számú H A T Á R O Z A T A

AZ FVSZ KÜLSŐ ÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁSRENDJE

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

A bácsalmási szakképzés a Váriban szeptember 18. péntek, 09:20

IV. ORSZÁGOS KISMOTORFECSKENDŐ-SZERELÉSI BAJNOKSÁG 2. forduló Berettyóújfalu

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NGM Közlemény. Pénzügyi-számviteli ügyintéző szakképesítés (OKJ azonosító száma: )

Az Egészségügyi Bizottság szeptember 28-i ülésére. Tisztelt Bizottság! Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2005.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon

A LIFT - S Egyesület és a Magyar Felvonó Szövetség közös pályázatot hirdet az

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság. Újvárosi DSE Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola

ÜZLETI TERV KEZELÉSI ELJÁRÁSREND GINOP

A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar. Külügyi Bizottságának Ügyrendje és Pályázati Eljárása. Szeged, március 2.

Tehetséggondozás a Debreceni Tankerületben avagy a debreceni példa. Pappné Gyulai Katalin

2016/2017. TANÉVI PÁRBAJTŐR VERSENYKIÍRÁS

VERSENYKIÍRÁS. Országos Kötélugró Csapatbajnokság Szentes, november 28.

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

JAVASLAT A MAGYAR CURLING SZÖVETSÉG ÉVI SZAKMAI TERVÉRE

E L Ő T E R J E S Z T É S

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

ELŐTERJESZTÉS május 24-i rendkívüli ülésére

a hatósági eljárás Szélessávú szolgáltatásokhoz kapcsolódó frekvenciahasználati jogosultságok pályáztatása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

EFOP VEKOP-17

Papkeszi Községi Önkormányzat KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére

SZABADIDŐSPORT PROGRAMOK

Közbeszerzési, beszerzési és egyéb beszerzési eljárásokkal kapcsolatos kötelezettségek, az eljárások ellenőrzése

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Alföld Szakképző Szakképzésszervezési Nonprofit Közhasznú Kft Együttműködés, mobilitás, tanácsadás az élethosszig tartó tanulás jegyében

P á l y á z a t i f e l h í v á s AZ ÉV ÖKOTURISZTIKAI LÉTESÍTMÉNYE 2015 cím elnyerésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 30-ai ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-i rendes ülésére

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA

Tanulható nyelvek. Megjegyzések

Enying Város Önkormányzatának közbeszerzési szabályzata

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából

CSEREANYAG ELŐTERJESZTÉS A TANÉVBEN INDULÓ SZAKKÉPZÉSEKRŐL. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.

TÁRSASHÁZ VERSENYSZABÁLYZATA

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM FELHÍVÁSA. a 2015/2016. tanévben megrendezendő

VERSENYKIÍRÁS 2018/2019. A versenyen olyan diákok vehetnek részt, akik nem matematika tagozatos iskolában, osztályban tanulják a matematikát.

Pitvaros Község Önkormányzatának KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZATA

AZ FVSZ KÜLSŐ ÉRTÉKELÉSI ELJÁRÁSRENDJE FVSZ MIR eljárásrend

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy Város Önkormányzata közbeszerzési szabályzatának felülvizsgálatáról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY! LOGÓPÁLYÁZAT

Villámvédelmi javítások villamos áramellátási létesítmények, járműtelepek területén

Hét középiskolai csapat az EuroSkills hazai döntőjében

PÁLYÁZATI ADATLAP LAKHATÁSI TÁMOGATÁS

2018/2019. TANÉVI SAKK DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁS

"OKJ gépkezelő tanfolyamok/2013" közbeszerzési eljárás részvételi felhívásának módosítása

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: október :00 óra

Pályázati felhívás sportegyesületek részére

Beszámoló - Worldskills verseny

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának szabályzata az Pécs Európa Kulturális Fővárosa támogatások rendjéről. I. A szabályzat célja

Atlétika Mezei Futóbajnokság

A MAGYAR LABDARUGÓ SZÖVETSÉG (MLSZ) Elnökségének. 394/2011 (12.05.) számú határozatával elfogadott ESETI KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Felhívás társadalmi vállalkozások mentorálására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

A szervezetekkel, vállalkozásokkal való együttműködés szerepe a munkaerőpiac igényeinek felmérésében december 14.

Megszerezhető képesítés. Képzés helyszíne

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. az ÁROP kiemelt projekt keretében megvalósítandó mikroinnovációs ötletpályázat kidolgozása projekthez kapcsolódóan

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

National Instruments a virtuális műszerezésért Alapítvány. NI Mentor Program Pedagógusi Ösztöndíj

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

ECDL vizsgára felkészítés: ---- Nyelvvizsgára felkészítés: ---- OKTATOTT IDEGEN NYELV. Angol vagy német. Angol vagy német.

versenykiírás Díjazás: Minden kategória első három helyezettjét a verseny rendezősége éremmel, az első helyezetteket serleggel díjazza.

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

ELŐT E R J E S Z T É S. a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése június 18-i ülésére

FELVÉTELI ELJÁRÁS RENDJE. 2017/2018. tanévre. Kaposvári Szakképzési Centrum OM:

nyílt pályázati eljárás keretében

Átírás:

SZPONZORI FELHÍVÁS a EuroSkills Lille 2014 és a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyek támogatására A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (továbbiakban MKIK) felhívást tesz közzé gazdálkodó szervezetek, szakmai szervezetek, intézmények és szövetségek számára a 2014. október 2-4. között megrendezendő EuroSkills Lille 2014 (Franciaország) verseny, valamint a 2015. augusztus 11-16. között megrendezendő WorldSkills Sao Paulo 2015 (Brazília) versenyeken történő részvétel támogatására (a jelentkező továbbiakban: Szponzor). Az MKIK olyan Szponzorok jelentkezését várja, akik egyetértenek a WorldSkills és EuroSkills szervezetek, valamint a SkillsHungary program célkitűzéseivel (www.worldskills.org, www.euroskills.org, www.skillshungary.hu), támogatni kívánják hazánkat a szervezetek munkájában, valamint segíteni kívánják a tapasztalatok beépülését a magyar szak- és felnőttképzésbe. A felhívás, a mellékletében található listán szereplő szakmák versenyeire vonatkozik. 1 A nemzetközi szervezetekben a Nemzetgazdasági Minisztérium megbízásából a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara látja el hazánk képviseletét és biztosítja a részvétellel kapcsolatos szervezési feladatokat. Az MKIK a jelentkező szponzorokkal abban az esetben köt szerződést, ha a programban az MKIK által vállalt feladatok végrehajtásához szükséges költségvetési forrás rendelkezésre áll. A szponzornak az alábbiakban részletezett kötelezettségeket, feladatokat kell vállalni, illetve feltételeket biztosítani: a nemzetközi versenyekre a mellékletekben szereplő szakma, versenyszám szponzorációját elnyerő pályázó köteles országosan megjelentetni, meghirdetni a versenyek válogató versenyeire szóló felhívást, az MKIK előzetes jóváhagyása után, a felhívás közzététele során köteles az MKIK által készített jelentkezési lapot használni, valamint a hozzá beérkező jelentkezési lapokat és azok mellékleteinek másolatát a jelentkezési határidő lejártával elektronikusan megküldeni az MKIK részére, a felhívást az MKIK által meghatározott időpontban a Nemzeti Válogató Verseny 2 előtt legalább 90 nappal - köteles meghirdetni és a jelentkezési határidő lejártát követő két héten belül elbírálni, a bírálat eredményéről az MKIK-t tájékoztatni, az országos válogató versenyt megelőző előválogató versenyeket megszervezni, lebonyolítani, költségeit viselni,.(a Nemzeti Válogató Versenyen az előválogatókon túl jutott versenyzők, csapatok maximum 4, minimum 2 versenyzőjének vagy csapatának végső válogatójára, szétlövésére kerül sor a Hungexpo területén,) a szerszámokat, gépeket, eszközöket, anyagokat és azoknak a válogató verseny helyszínére történő oda- és elszállítását, telepítését, azok zavartalan működésének biztosítását, leszerelését, a válogató versenyfeladatok összeállítását az MKIK-val egyeztetett formában, 1 Tekintettel arra, hogy egyes versenyszámokra csak több fős csapattal lehet nevezni, a pályázat elkészítése előtt a szponzorjelöltnek célszerű konzultálni a felhívásban megjelölt személyekkel. 2 A Nemzeti Válogató Versenyre abban az esetben kerül sor, amennyiben az MKIK számára a lebonyolításhoz szükséges költség szakképzési támogatásból biztosítandó forrása rendelkezésre áll. - 1 -

a szponzor köteles az előválogató versenyek helyéről, idejéről előzetesen tájékoztatni az MKIK-t, a kiválasztás és felkészítés megtervezése során a szponzor köteles figyelembe venni, hogy a két versenyen azonos, illetve hasonló versenyszámok szerepelnek, és a versenyző amennyiben megfelel a versenyeken történő indulás egyéb feltételeinek, és az első versenyen elért eredménye megfelel a pályázat kiírója által meghatározottaknak, úgy mind a két versenyen indulhasson, biztosítani, hogy a felkészítési, vagy szétlövési versenyt a folyamat iránt érdeklődők (sajtó, média képviselői) megtekinthessék, biztosítani a versenyzők felkészítésével kapcsolatos összes költségeket, biztosítani a helyszín, az anyagok és az értékelők mellett a teljes kiválasztási és felkészülési folyamat során mindazon általános és speciális szerszámokat, eszközöket, gépeket és védőfelszereléseket, amelyekkel a versenyzőnek a versenyen is dolgoznia kell, javaslatot tenni olyan szakértőre, aki megfelelő angol nyelvtudással rendelkezik, szervezi, irányítja az adott versenyszámmal kapcsolatos hazai felkészítést, valamint részt vesz a EuroSkills és WorldSkills szervezetek nemzetközi szakértő csapata által összeállításra kerülő versenyfeladatok előkészítésében, majd a verseny során, mint szakértő ellátja hazánk képviseletét. A szponzori feladatok ellátására jelentkező új pályázóknak a következő dokumentumokat kell az MKIK részére megküldeni: a pályázó bemutatása, a szponzoráció vállalásának indokolása, az előzőekben ismertetett feladatok és feltételek vállalását tartalmazó nyilatkozatot, a versenyszám jellegének megfelelő kiválasztási és felkészülési tervet, mely a versenyszámnak megfelelő részletezettséggel tartalmazza a végrehajtandó feladatokat, időütemezéssel és felelősök megjelölésével, a kiválasztási folyamat, valamint a felkészülés költségtervét, mely tartalmazza a felkészüléshez, versenyeztetéshez szükséges gépek, eszközök, anyagok, műhelyek biztosításának tervezett költségeit, valamint a versenyzők, szakértők számára adandó költségtérítéseket. A szponzori feladatok ellátására jelentkező, az előző időszakban is már szponzori feladatot ellátó pályázónak a következő dokumentumokat kell az MKIK részére megküldeni: az előzőekben ismertetett feladatok és feltételek vállalását tartalmazó nyilatkozatot, a versenyszám jellegének megfelelő felkészülési tervet, mely a versenyszámnak megfelelő részletezettséggel tartalmazza a végrehajtandó feladatokat, időütemezéssel és felelősök megjelölésével, a kiválasztási folyamat, valamint a felkészülés költségtervét, mely tartalmazza a felkészüléshez, versenyeztetéshez szükséges gépek, eszközök, anyagok, műhelyek biztosításának tervezett költségeit, valamint a versenyzők, szakértők számára adandó költségtérítéseket. Az MKIK előnyben részesíti azokat a pályázókat, amelyek modern technikai háttérrel rendelkeznek, cégen belül meg tudják oldani a válogatási és felkészülési folyamatot, valamint - 2 -

külföldi kapcsolatokkal, képviseletekkel rendelkeznek, mely által esetleges külföldi szakmai és nyelvi gyakorlatot tudnak biztosítani a versenyzők részére. Az MKIK a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával végrehajtott programban a EuroSkills Lille 2014, valamint a WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyekkel kapcsolatban a következőket vállalja: a szponzorral történő szerződéskötést, 3 a Nemzeti Válogató Verseny helyszínéül kiválasztott létesítmény bérleti díj megfizetését, a válogatón részt vevő versenyzők, szakértők, zsűri tagok szállásának, étkezésének biztosítását, a kiválasztott szakértők és versenyzők EuroSkills Lille 2014 illetve WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyekre történő utaztatását, versenycsomag szerinti ellátását és a jogszabályok szerinti napidíj megfizetését, a szponzor által biztosított és a szállítási feltételeknek megfelelően beládázott, valamint a szállításhoz szükséges iratokkal szerszámok, eszközök és anyagok versenyhelyszínére történő ki- és visszaszállítását szállítási csomagbiztosítással, a SkillsHungary programban szervezett megbeszélésekre a szponzor által megnevezett képviselő meghívását, a szponzor számára a versennyel kapcsolatosan beérkező információk folyamatos átadását, illetve a szponzorok által javasolt szakértővel való közvetlen kapcsolattartást, a szponzor logójának és közvetlen elérhetőségének feltüntetését a www.skillshungary.hu honlapon, valamint a sajtóközleményekben, híradásokban, a különböző szakmai rendezvényeken a szponzor megjelenítését, a szponzor által rendezett szakmai tanácskozásokon a SkillsHungary program bemutatását, külön kitérve a szponzor által végzett munkára, a versenyről készítendő DVD-n a szponzorált szakmák, versenyszámok megjelenítését, és az így elkészített DVD-nek a téma iránt érdeklődő szervezetek részére történő terjesztését. Budapest, 2013. szeptember 20. A jelentkezést, pályázatot és az adatlapot a következő címekre kérjük megküldeni: Elektronikusan: heger.istvan@mkik.hu és csiszar.zsofia@mkik.hu Postai cím: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Igazgatóság 1054 Budapest Szabadság tér 7. 3 A SkillsHungary program a két versenyre csak olyan versenyszámokban indít versenyzőket, melyeknél megfelelő szponzorral biztosított a versennyel kapcsolatos előkészítő és felkészítő tevékenység, valamint a szponzorációs szándék egybeesik a szakképzés-politikai és szakképzés-fejlesztési elképzelésekkel. A szponzori pályázat kiírója fenntartja magának azt a jogot, hogy a javasolt szakértőt elutasítsa és a szponzorral történő egyeztetést követően új szakértő kerüljön kijelölésre. Az MKIK beérkezett szponzori jelentkezés esetén is fenntartja az egyes szakmák törlési jogát a versenyeken elért eredmények, a szakma gazdaságban betöltött fontossága, a rendelkezésre álló támogatási forrás figyelembe vétele alapján. - 3 -

Jelentkezési határidő: 2013. szeptember 30. Elbírálási határidő: 2013. október 10. További információk: www.skillshungary.hu Héger István képzési menedzser E-mail: heger.istvan@mkik.hu; Telefon.: 06-1-457-5425; 06/20/381-9432 Csiszár Zsófia technikai delegált E-mail: csiszar.zsofia@mkik.hu; Telefon: 06-1-457-54-19; 06/20/469-3095 A szponzori jelentkezéseket elektronikus és postai úton is kérjük megküldeni. A postai úton küldött jelentkezések akkor tekinthetők érvényesnek, ha a jelentkezés, a kiválasztási és felkészítési program cégszerű aláírással ellátottak. - 4 -

1. Melléklet A EuroSkills Lille 2014 versenyen Magyarország által indítani kívánt szakmák 1. 4 Versenyszám Mechatronika Szakmanév Szakmanév angolul Sorszám Szakmaszám Versenyzők Szakértők mechatronika Mechatronics 2 1 2. 10 Hegesztés hegesztés Welding 3. 18 Villanyszerelő villanyszerelő Electrical Installation 4. 20 Kőműves kőműves Bricklaying 5. 22 Festő, díszítőfestő festő, díszítőfestő Painting & Decorating 6. 24 Faipari bútorasztalos Cabinetmaking technológiák 7. 25 * épületasztalos Joinery 8. 48 faipari gépkezelő Wood Machining 9. 26 Ács ács Carpentry 2 1 10. 28 Virágkötő virágkötő Floristry 2 1 11. 29 Fodrász fodrász Hairdressing 12. 30 Szépségápoló szépségápoló Beauty Therapy 13. 34 Szakács pincér szakács Cooking * Restaurant 14. 35 pincér Service 15. 39 ICT speccialista ICT specialista ITC Specialists 3 1 16. 41 17. 55 18. 56 Ápoló Tisztítási technológiák * ápoló karbantartó tisztítóspecialista felülettisztító specialista Health & Social Care Maintenance Cleaning 2 1 Surface Cleaning * A több szakmából álló versenyszámok (ek) esetén a jelentkezés a megváltozott versenyszabályok miatt csak abban az esetben lehetséges, ha a szponzor(ok) a szakmacsoport összes szakmájának szponzorálását tudják vállalni. - 5 -

2. Melléklet A WorldSkills Sao Paulo 2015 versenyen Magyarország által előreláthatóan indítani tervezett szakmák Sorszám Szakma -szám Versenyszám/ Szakmanév Szakmanév angolul Versenyzők Szakértők 1. 04 Mechatronika Mechatronics 2 1 2. 10 Hegesztés Welding 3. 18 Villanyszerelő Electrical installations 4. 20 Kőműves Bricklaying 5. 22 Festő, dekoratőr Painting and Decorating 6. 24 Bútorasztalos Cabinetmaking 7. 25 Épületasztalos Joinery 8. 26 Ács Carpentry 9. 28 Virágkötő Floritsry 10. 29 Fodrász Hairdressing 11. 30 Szépségápoló Beauty Therapy 12. 34 Szakács Cooking 13. 35 Pincér Restaurant Service 14. 39 IT Network Systems Administration IT Network Systems Administration 15. 41 Ápoló Health & Social Care - 6 -