PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon"

Átírás

1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a Villányi Vörösbor Fesztiválon Villány Város Önkormányzata pályázatot hirdet a október én megrendezésre kerülő Villányi Vörösbor Fesztivál keretén belül melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenység ellátására. (ide nem értve: kürtőskalács, minifánk, burgonyaszirom, langalló, kenyérlángos, péksütemény) Rendezvény elnevezése: Villányi Vörösbor Fesztivál Rendezvény időpontja: október 2-4 Rendezvény helyszíne: Villányi Rendezvénytér területe, Villány Baross Gábor utca teljes hossza A rendezvény látogatottsága az elmúlt évek tapasztalatai alapján fő, évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő program. Részletes program: A pályázaton olyan vendéglátók jelentkezését várjuk, melyek a kitelepüléshez és a rendezvényen történő melegkonyhás vendéglátáshoz szükséges engedélyekkel rendelkeznek és vállalni tudják a rendezvény meleg- és hidegkonyhai készítmények nagy kínálatával való ellátását, rendelkeznek tömeges étkeztetésre alkalmas háttérkonyhával és eszközkészlettel. A pályázaton kiválasztott vendéglátó működtetheti az adott rendezvény területén működő melegkonyhás egységet, melyben lehetőséget kap élelmiszer mellett üdítő, ásványvíz, alkohol (kivéve bor, pálinka, koktél) és energiaital értékesítésére. A pályázó által forgalmazható termékek köre: meleg- és hidegkonyhai készítmény (kivéve: kürtőskalács, minifánk, burgonyaszirom, langalló, kenyérlángos, péksütemény), esetleg cukrásztermék, üdítő, ásványvíz, alkohol (kivéve bor, pálinka, koktél) és energiaital. Fontos! A nyertes pályázó semmilyen körülmények között nem árusíthat bort, pálinkát, koktélokat és/vagy dohányterméket! A pályázók köre, pályázati feltételek: Bármely természetes, jogi személy vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaság. A nyertes pályázóval vállalkozói szerződés megkötésére kerül sor. A rendezvényen történő melegkonyhás vendéglátásra vonatkozó szolgáltatás nyújtásával, a vállalkozó és a pályázat kiírójának jogaival és kötelezettségeivel kapcsolatos részletes feltételek a szerződésben kerülnek meghatározásra. A pályázatot az összességében legkedvezőbb ajánlatot adó pályázó nyeri el. A pályázó feladata a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése. 1

2 A pályázó köteles továbbá a közterület-használat engedélyezése iránti kérelmet a pályázat elbírálásáról szóló értesítést követően haladéktalanul, legkésőbb napjáig benyújtani. A közterület-használat iránti kérelem díja 3.000,- Ft, melyet illetékbélyegben, a kérelem benyújtásakor kell leróni. A pályázat részeként kötelezően benyújtandó dokumentumok: - a pályázati kiírás mellékletét képező, kitöltött és cégszerűen aláírt jelentkezési lap, melyben a pályázó nyilatkozik arról, hogy a rendezvényen a melegkonyhás vendéglátó tevékenységet saját installáció felállításával biztosítja vagy az Önkormányzat által a feladata ellátásához, a szolgáltatás nyújtásához szükséges pavilonokra igényt tart utóbbi esetben meg kell jelölni, hogy hány darab pavilonra van szüksége a tevékenység eredményes ellátásához; - Árajánlat, amelyért cserébe a pályázat kiírója, mint szervező a rendezvény idejére a nyertes pályázó részére az általa működtetett vendéglátó egységekben való szolgáltatáshoz kizárólagos jogot biztosít, kivéve az alábbi termékekre vonatkozó kiegészítő vendéglátást: kürtőskalács, minifánk, burgonyaszirom, langalló, kenyérlángos, péksütemény ezekre a termékekre nem érvényes a kizárólagosság; - érvényes, a pályázat keretében meghatározott feladat ellátására jogosító működési engedély másolata; - szakmai és technikai dokumentáció: o amennyiben saját installációval települ ki, akkor az erre használatos szerkezet bemutatása, minimum 1db fotóval o az árusítandó ételek és italok felsorolása a tervezett fogyasztói árak megjelölésével (ét- és itallap) o a kitelepülésnél használt konyhatechnológiai eszközök felsorolása, a teljesítménnyel (watt; kilowatt) együtt, további technikai igények o a vendéglátó már működő telephelyének bemutatása o referenciák 2000 fő vagy 2000 fő feletti látogatottságú rendezvények megjelölésével Fontos! Villány Város Önkormányzata a sikeres pályázóval csak abban az esetben tud szerződést kötni, ha a vendéglátó egység üzemeltetésére vonatkozó működési engedéllyel rendelkezik. Kiegészítő információk a Villány Város Önkormányzatának rendezvényeire vonatkozó sajátosságokról: A Fesztivál meghatározott területein az egységes arculat kialakításának érdekében a szervező 5, 10m 2 -es fa pavilonokat telepít, melyek használata igény esetén biztosított, de megfelelő, a rendezvény arculatába illeszkedő saját installáció esetén nem kötelező a rendezvény ideje alatt a nyertes pályázó számára. 2

3 A rendezvény területén működő vendéglátó egységek a Villányi Rendezvénytér fogadóépülete mellett, az Ételudvarban és a Rendezvénytér sétány felőli bejáratánál, frekventált helyen helyezkednek el. Melegkonyhás egység üzemeltetésére csak ezen a három helyszínen van lehetőség. További kisebb élelmiszer és élelmiszer-jellegű standok (kürtőskalács, minifánk, burgonyaszirom, langalló, kenyérlángos, péksütemény) a Baross Gábor utcában kapnak helyet. A rendezvény lebonyolítása után a helyszín eredeti állapotának visszaállítása a pályázó feladata. A rendezvény legfeljebb hajnali 2 óráig tart, a vendéglátó egységnek ezzel egy időben zárnia szükséges. Villány Város Önkormányzata a következőket biztosítja a nyertes pályázó részére: - igény esetén a felek által közösen meghatározott darabszámú, egyenként 10m 2 -es fa pavilon, pavilononként 2x 5 m-es pulthosszal, - 12 db sörpad és 6 db sörasztal, - áram (a pályázat technikai dokumentációjában megjelölt igények szerint), - a vendéglátó blokkok közelében hulladékgyűjtésre alkalmas konténer, közvetlen közelében hulladékgyűjtésre alkalmas tárolóedény, - a megkötendő vállalkozási szerződésben meghatározott számú, a vállalkozó és alkalmazottai részére biztosított, a rendezvényre történő belépésre és ott tartózkodásra jogosító karszalag az ezen felül szükséges darabszámú karszalag megvásárlásáról a pályázó saját költségére köteles gondoskodni, - 1 db korlátlan és 2 db korlátozott autóbehajtási engedély a fesztivál területére, - a vendéglátó egységek környezetének takarítása a rendezvény teljes időtartama alatt, - biztonsági szolgálat (rendezvény előtt 1 nappal már biztosított). Pályázat benyújtásának módja: - A pályázatot zárt borítékban kell elküldeni, az alábbi címre: Villány Város Önkormányzata 7773 Villány Fő tér 1. - A borítékra írják rá: Villányi Vörösbor Fesztivál 2015, kérjük továbbá feltüntetni, hogy IKTATÓBAN NEM FELBONTHATÓ A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 11. 3

4 A pályázat elbírálása és szerződéskötés: szeptember 15. a pályázat elbírálásának határideje. A nyertes pályázót elektronikus úton értesíti a szervező Villány Város Önkormányzata szeptember 18. szerződéskötési határidő és közterület-használati engedély iránti kérelem benyújtásának határideje. A szerződés megkötésére és a közterület-használati engedély iránti kérelem benyújtására fenti határidőig, előzetesen egyeztetett időpontban kerül sor. A szerződéskötés és a kérelem benyújtás helye: Villányi Közös Önkormányzati Hivatal szeptember 21. a nyertes pályázatban ajánlatként szereplő összeg Önkormányzat felé, átutalással vagy pénztárban, készpénzben történő megfizetésének határideje. Figyelem! Amennyiben a megadott határidőig pályázó nem köti meg a szerződést és a fenti határidőben nem fizeti meg az ajánlatban szereplő teljes összeget, akkor helyét nem áll módunkban fenntartani, a helyet a pályázati rangsorban soron következő pályázónak ajánljuk fel. A pályázati kiírással kapcsolatban további információ: Bock-Báthori Emese Tel.: bathoriemese@villany.hu 4

5 JELENTKEZÉSI LAP Melegkonyhás vendéglátó egység kizárólagos üzemeltetésére irányuló kereskedelmi tevékenységre a között megrendezendő Villányi Vörösbor Fesztiválon Cégadatok Cégnév: Adószám: Cégjegyzékszám:. Működési engedély szám: Elérhetőség Székhely Ország: Megye: Irányítószám: Város: Utca, Házszám: Levelezési cím: Ország: Megye: Irányítószám: Város: Utca, Házszám: 1

6 Ügyvezető neve: Telefonszám:.. cím:. Kapcsolattartó neve: Telefonszám:. cím:. Egyéb információk A rendezvényen tervezett alkalmazotti létszám: Áramigény: Kérem a megfelelő választ X-el jelölje: Saját installációt vesz igénybe Pavilont igényel db/ 10 m² Kérjük a kitöltött és cégszerűen aláírt jelentkezési lapot a pályázat mellékleteként, zárt borítékban, Villány Város Önkormányzata részére a 7773 Villány Fő tér 1. címre szeptember 11-ig visszaküldeni. A határidőn túl érkezett jelentkezéseket nem áll módunkban figyelembe venni. A pályázati feltételeket elfogadom: 2015 ph.. aláírás 2

rendezvények élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységének ellátására. A Sziget Kft. rendezvényein a vendéglátás terén is a kínálat minél

rendezvények élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységének ellátására. A Sziget Kft. rendezvényein a vendéglátás terén is a kínálat minél I. Pályázati kiírás élelmiszer jellegű kereskedelmi tevékenységre A Sziget Kft. pályázatot hirdet a 2015. évben megrendezésre kerülő VOLT Fesztivál, MasterCard Balaton Sound és Sziget Fesztivál rendezvények

Részletesebben

Catering ajánlattételi pályázat 2014

Catering ajánlattételi pályázat 2014 Catering ajánlattételi pályázat 2014 A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Kult13 Divíziója meghirdeti alábbi kulturális rendezvényei vendéglátó egységei kizárólagos üzemeltetésének jogát A XIII. Kerületi

Részletesebben

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel.

Pályázati felhívás. 2, Az üzemeltetés időtartama július 1-től június 30-ig tartó határozott idejű szerződés, 3 hónapos felmondási idővel. Pályázati felhívás Nemesszalók Község Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot ír ki a Nemesszalók Rákóczi u. 13. szám alatt lévő 300 adagos főzőkonyha határozott idejű üzemeltetésére. 1, Az étkeztetés

Részletesebben

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal

Neumann János Egyetem Kancellári Hivatal PÁLYÁZATI KIÍRÁS a vagyonkezelésében lévő Kecskemét 6124/8 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben a 6000 Kecskemét, Ceglédi út 2. szám alatti épületekben lévő üzlethelyiségek bérlet útján történő hasznosítására

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően a településképi arculati kézikönyv elkészítésére, a településképi

Részletesebben

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre

Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Pályázati felhívás ingatlan értékesítésre Helvécia Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet Helvécia Nagyközség Önkormányzatának kizárólagos tulajdonát képező helvéciai 1136.

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Kossuth Holding Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-044789, székhely: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B., levelezési cím: 1075 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 15/B.), mint a(z)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Község Önkormányzata pályázatot hirdet a kizárólagos tulajdonában lévő, 6783 Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó, összesen 113 m 2 alapterületű

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Dombóvár Város Önkormányzata pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS pályázat útján kívánja bérbe adni az alábbi Dombóvár, Dombó P. u. 9. szám alatti ingatlant. A bérlemény általános adatai: Dombóvár, Dombó P. u. 9. - Hrsz.: 1299/5/A/76 - Ingatlan megnevezése:

Részletesebben

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon)

Pályázati felhívás. a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) Pályázati felhívás a Paksi Ürgemezei Strandon lévő büfé kiszolgáló egységek üzemeltetésére (2017 évi nyári szezon) 1. AJÁNLATKÉRŐ Székhely: 7030 Paks, Kölesdi út 46. Adószám: 11283144-2-17 Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Részletes ajánlati felhívás

Részletes ajánlati felhívás Ajánlati felhívás A Balaton-parti Kft. a Siófok, Petőfi sétány Porec tértől a Glatz Henrik utcáig terjedő szakaszának bérletére (üzemeltetésére) nyilvános ajánlatkérési eljárást bonyolít le. A bérbeadásra

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Advoco Kft. (cégjegyzékszám: 08-09-003091, székhely: 9022 Győr, Liszt F. utca 37.., levelezési cím: 9022 Győr, Liszt F. utca 37..), mint a(z) Acélárugyár Zrt. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13.

AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. 8600 Siófok, Petőfi sétány 13. AJÁNLATI FELHÍVÁS ÜZLETHELYISÉG BÉRLETÉRE HOTEL CLUB SIÓFOK SZÁLLODAÜZEMELTETŐ ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI KFT. () A Hotel Club- Siófok Szállodaüzemeltető és Vendéglátóipari Kft., mint Ajánlatkérő, ajánlati felhívást

Részletesebben

Cím: Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája Jászberény, Lehel vezér tér 18. sz.

Cím: Polgármesteri Hivatal Szociális Irodája Jászberény, Lehel vezér tér 18. sz. A pályázott feladat végrehajtásáról és a nyert pénzösszeg Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető

Részletesebben

Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása

Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása Sorszám: Tárgy:.. Tarhos, Petőfi u. 1. szám alatti ingatlan hasznosítása Döntéshozalal módja: Véleményező bizottság: Minősített többség a Ugyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális vagyonrendelet 10.

Részletesebben

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:502-25/2014 AJÁNLATKÉRÉS - hálózati tárhely beszerzésére Az ajánlatkérő Zsámbéki Polgármesteri Hivatal intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu Telefon:23/565-610

Részletesebben

Részletes ajánlati felhívás

Részletes ajánlati felhívás Ajánlati felhívás A Balaton-parti Kft. a Siófok, Petőfi sétány 3. sz. (6747 hrsz) alatti Beach House bérletére (üzemeltetésére) nyilvános ajánlatkérési eljárást bonyolít le. A bérbeadásra kerülő terület

Részletesebben

Nyilvános Pályázati Felhívás

Nyilvános Pályázati Felhívás Nyilvános Pályázati Felhívás Pilismarót Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 10/2017. (I.31.) önkormányzati határozata alapján (2028 Pilismarót, Rákóczi F. u. 15.) nyilvános pályázat útján történő

Részletesebben

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani.

Pályázati felhívás m ,- Ft ,- Ft. A pályázatokat 15465/9 hrsz jeligével, zárt borítékban lehet benyújtani. Pályázati felhívás 1. melléklet Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános pályáztatás útján építési telekként kívánja értékesíteni az alábbi ingatlant: Megnevezés a zalaegerszegi 15465/9 hrsz-ú,

Részletesebben

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás

46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete. Pályázati kiírás 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozat melléklete Pályázati kiírás Mélykút Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (6449 Mélykút Petőfi tér 1.) a Képviselő-testület 46/2014.(III.25.)Kt. számú határozata

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

KÓDSZÁM MEGNEVEZÉS TULAJDONOS

KÓDSZÁM MEGNEVEZÉS TULAJDONOS Pályázati azonosító: KPH-JO-538/2017. Kalocsa Város Önkormányzata NYILVÁNOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁST tesz közzé mez gazdasági gépek/eszközök értékesítése céljából Kiíró megnevezése: Kalocsa Város Önkormányzata

Részletesebben

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal

Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal Ikt.sz.:768-9/2014 BESZERZÉSI FELHÍVÁS- telefonközpont beszerzésére A beszerzési felhívást Zsámbéki Polgármesteri Hivatal közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Keszau-Solder-Serec-L Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-077793, székhely: 1125 Budapest, Istenhegyi út 58.., levelezési cím: 1125 Budapest, Istenhegyi út 58..), mint a(z) HU-CO Kft.

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Döntés önkormányzati ingatlanok bérleményként történő hasznosításáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt területén lévő büfé üzemeltetésének elnyerésére Felhívás A HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai ZRt (továbbiakban: CURRUS ZRt.) (2100 Gödöllő,

Részletesebben

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil és sportszervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám :1-21/2016 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil és

Részletesebben

Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. vagyonvédelem a 2014-2015. évben tárgyú. Ajánlattételi felhívás és dokumentáció

Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. vagyonvédelem a 2014-2015. évben tárgyú. Ajánlattételi felhívás és dokumentáció Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett vagyonvédelem a 2014-2015. évben tárgyú Ajánlattételi felhívás és dokumentáció 2013. november Oldal: 1 / 7 AJÁNLATI FELHÍVÁS a. Adatok Ajánlatkérő

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására. pályázatot hirdet. PÁLYÁZATI KIÍRÁS nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadására A Szerencsi Városüzemeltető Non-Profit Kft. (3900 Eperjes út 9.), mint bérbeadó a Szerencs Város Önkormányzata (3900 Rákóczi út 89.) tulajdonában

Részletesebben

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám

PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám PÁLYÁZAT Cégközlöny 2010. július 01-jei szám Cégközlöny 26/2010-i szám I. A MÁTRAHOLDING Gazdasági és Tanácsadó ZRt. (1146 Budapest, Cházár András u.9; Cg.sz.: 01-10-043926), mint a TIGA ÉPKER Kereskedelmi

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK PIACFELÜGYELETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzat Piacfelügyelete (a továbbiakban: Piacfelügyelet ) az

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye Pályázati felhívás Pályázat tárgya Vilonya Község Önkormányzata pályázatot hirdet Vilonya Község teljes közigazgatási területére kiterjedően, a település új településfejlesztési koncepciójának, és településrendezési

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) SEDINA Kft. (cégjegyzékszám: 02-09-071721, székhely: 7623 Pécs, Rákóczi út 10.., levelezési cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 10..), mint a(z) Kaposvári Nyomdaipari Szolgáltató Kft.

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya Pályázati felhívás a Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez című, KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16 kódszámú pályázat szerinti, önkormányzati ASP rendszerben ellátandó feladatokhoz

Részletesebben

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Az Új Színházban üzemelő. Vendéglátó-ipari egységek ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Új Színházban üzemelő Vendéglátó-ipari egységek (nézőtéri és személyzeti büfék) ÜZEMELTETÉSÉRE ÉS HASZNOSÍTÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1 Preambulum A jelen pályázat célja az Új Színház Nonprofit

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére

Pályázati felhívás. Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére Pályázati felhívás Bécsi Egyetemen létesített vendégtanári pozíció betöltésére A külgazdasági és külügyminiszter (a továbbiakban: miniszter) a Bécsi Egyetem és a Balassi Intézet között létrejött BBI-1056/2003.

Részletesebben

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP Csabaszabadi Mező utca 22 szám alatt megvalósuló Szlovák közösségi ház részleges felújítása, környezetének átalakítására BESZERZÉSI ADATLAP 1./ Az ajánlatkérő

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budakalász, Kálvária domb melletti 4203, 4204, 45 hrsz ingatlanok egy tételben történő értékesítésére KIÍRÓ: BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2011 Budakalász, Petőfi tér 1. Telefon:

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Dány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati tulajdonú ingatlan

Részletesebben

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt

Pályázati felhívás. Megjegyzés: Az ingatlan üzemeltetője a BFVK Zrt Pályázati felhívás Kiíró: Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.), (székhelye: 1013 Budapest, Attila út 13/a), Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából. Pályázat célja: A Fővárosi Önkormányzat

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Mudis Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-920370, székhely: 1024 Budapest, Ady Endre út 19.., levelezési cím: 1024 Budapest, Ady Endre út 19..), mint a(z) OLIMPET Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra. Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,

Részletesebben

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/

JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ JELENTKEZÉSI LAP /kiállítók számára/ a 2009. szeptember 9-13 között a HUNGEXPO területén, a Budapesti Nemzetközi Vásárral egy időben a G pavilonban megrendezendő AGRÁREXPORA / innovációs kiállításra/ /Expo

Részletesebben

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére).

Pályázati felhívás. határozatlan ideig tartó bérletére (üzemeltetésére). Pályázati felhívás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal pályázatot hirdet a Nyíregyháza, Vörösmarty tér 7. szám alatti hivatalok számára 34,63 m2 területű munkahelyi büfé üzemeltetésére A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG

MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38. I/12. 1242 Budapest, Pf. 317. Tel/fax: + 36 1 321 4323, 321 4141, 321 4327 www.helsinki.hu TISZTELT AJÁNLATTEVŐ! A nevében ezennel tisztelettel

Részletesebben

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására

civil szervezetek támogatása tárgyában pályázat kiírására Pásztó Város Polgármestere 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. a) (06-32) *460-753 ; *460-155/13 Fax: (06-32) 460-918 Szám: 1-49 /2015 A javaslat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT civil

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. További információkat lsd. a jelen Befektetői tájékoztató III. fejezetében. 1. A pályázat kiírója: 2. A pályázat célja és jellege: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest V. kerület Fővám tér 5. fsz. szám alatti ingatlan (hrsz.: 23926/0/A/3) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ NYÍLT PÁLYÁZAT Ajánlatkérő: Budapest Főváros XV. kerületi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlan hasznosítására, wellness szálloda és kapcsolódó szolgáltatások megvalósítása céljából Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2010. február 12. 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ingatlan

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) ÁZSIÓ Kft. (cégjegyzékszám: 15-09-060370, székhely: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3.., levelezési cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3..), mint a(z) Szántó 21 Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe: Ipari csuklós villamos járművek forgóváz alkatészeinek szállítása módosított felhívás Budapest, 2012. november 8.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS ügyiratszám.: K/12/2018. ügyintéző: Takácsné tel: 87/437-029 e-mail: kapolcs.hivatal@gmail.com tárgy: ajánlattételi felkérés AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Kapolcs Község Önkormányzata ezúton kéri fel árajánlattételre

Részletesebben

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre

Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Mezőgazdasági földterületek haszonbérletre, értékesítésre Tájékoztatás, felvilágosítás kérhető a Váci Városfejlesztő Kft. Vác, Köztársaság út 34. szám alatti irodájában, ügyfélfogadási időben vagy telefonon

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. személyiség nélküli gazdasági társaságok, vagy azok konzorciuma A pályázat nyelve: magyar I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Szent István tér Mélygarázs Beruházó és Üzemeltető Kft. üzletrészének értékesítésére 1. A pályázat

Részletesebben

Nagybajom Város Polgármesterétől 7561 Nagybajom, Fő u. 40. ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - Testülethez -

Nagybajom Város Polgármesterétől 7561 Nagybajom, Fő u. 40. ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő - Testülethez - Nagybajom Város Polgármesterétől 7561 Nagybajom, Fő u. 40. Száma: ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő - Testülethez - Nagybajom település Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című, TOP-1.1.1-16 kódszámú felhívásra

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola vagyonkezelésében lévő ingatlan területének bérletére ital/étel automata üzemeltetésére vonatkozóan 2017. december 1. - 2022. november 30. a) Az ajánlatkérő

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Mudis Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-920370, székhely: 1024 Budapest, Ady Endre út 19.., levelezési cím: 1024 Budapest, Ady Endre út 19..), mint a(z) DEGA FB Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására

Pályázati kiírás. Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására Pályázati kiírás Tolna Város Önkormányzata által alapított költségvetési szervek irodaszerekkel történő ellátására 1. A pályázat kiírójának neve, címe, telefon és telefax száma 2. Bevezetés Tolna Város

Részletesebben

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére

Egyéb elıterjesztés Békés Város Képviselı-testülete június 11-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Múzeum köz 1. sz. ingatlan értékesítése Sorszám: 5 Elıkészítette: Véleményezı bizottság: Váczi Julianna osztályvezetı Gazdálkodási Osztály Dr. Farkas László jogi munkatárs Pénzügyi Bizottság Döntéshozatal

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

Pályázati felhívás. A Miskolci Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint.

Pályázati felhívás. A Miskolci Szakképzési Centrum pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint. Pályázati felhívás A pályázatot hirdet büfé helyiségek bérbe vételére az alábbiakban részletezettek szerint. Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskolája 3527 Miskolc, Soltész N. K. u. 7. Büfé alapterület:

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. Dunavarsány Város Önkormányzatának. tulajdonában lévő Dunavarsány Város Önkormányzata 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., www.dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S Dunavarsány Város Önkormányzatának tulajdonában

Részletesebben

Közterület-használat célja:... Megjegyzés:

Közterület-használat célja:... Megjegyzés: KÉRELEM Iktató bélyegző helye: A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának tulajdonában lévő közterületek Közterület-használatához Kérelmező neve: Aláírásra jogosult neve: Telefonszám:

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Modix Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-064045, székhely: 1027 Budapest, Vitéz utca 9.., levelezési cím: 1027 Budapest, Vitéz utca 9..), mint a(z) Révai Nyomda Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ingatlan adatait, irányárát az 1. számú adatlap tartalmazza.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ingatlan adatait, irányárát az 1. számú adatlap tartalmazza. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Levél Községi Önkormányzat pályázati felhívást tesz közzé a tulajdonában lévő Levél belterület 525/52 hrsz-ú, 840 m 2 területű beépítetlen terület (minősítés) ingatlan megvásárlására

Részletesebben

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége:

1. Az eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-306/ A beszerzés tárgya és mennyisége: AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Gazdasági Igazgatóság Beszerzési Főosztály Schifner Marianna mb. Főosztályvezető 1072 Budapest, Akácfa u. 15.

Részletesebben

Pályázati adatlap. A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre

Pályázati adatlap. A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre Pályázati adatlap A 10. Kocsonyafesztivál rendezvényen való részvételre Miskolc, 2010. február 19-21. KÉZMŰVESEK, KERESKEDŐK ÉS EGYÉB TURISZTIKAI SZOLGÁLTATÓK RÉSZÉRE A szervezők töltik ki, kérjük üresen

Részletesebben

Festési, mázolási munkák Répcelak város területén

Festési, mázolási munkák Répcelak város területén AJÁNLATKÉRÉS Festési, mázolási munkák Répcelak város területén tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak belterület 2894/5 helyrajzi számú ingatlan adásvétel útján történő értékesítésére Készítette: Sárospatak Város Önkormányzata 2013. december 16. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Sárospatak

Részletesebben

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére

Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 31-én tartandó ülésére Előterjesztés Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 31-én tartandó ülésére Tárgy: 01634/12 hrsz-ú ingatlanból magáncélú beruházási jelleggel ingatlan értékesítésére indított

Részletesebben

TÁRSASHÁZ VERSENYSZABÁLYZATA

TÁRSASHÁZ VERSENYSZABÁLYZATA TÁRSASHÁZ VERSENYSZABÁLYZATA 2012. 1. Általános rendelkezések Tatabányai Megyei Jogú Város 8/2012 (II.24.) Kgy. számú Önkormányzati rendelete alapján a társasház fűtéskorszerűsítési munkái elvégzése vonatkozásában

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) Tizek Kft. (cégjegyzékszám: 01-09-729062, székhely: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4.., levelezési cím: 1211 Budapest,, Rézmű utca 2.-4..), mint a(z) AUTÓ-BRILL Kereskedelmi és

Részletesebben

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: 2008. október 10. 12:00 óra 1. Ajánlatkérő neve, címe: 1087 Budapest, Kerepesi út 1-5. Kapcsolattartási cím: 1087 Budapest, Kerepesi út 3., II. emelet 210. szoba Címzett: Támis Norbert Telefon: + 36 (1) 511-1922 Fax: + 36 (1) 511-1982

Részletesebben

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása

SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása SZOBÉRT-SZOBIAKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY pályázati felhívása A Szobért-Szobiakért Közalapítvány Kuratóriuma az Alapító Okiratban foglalt célok elérése érdekében pályázatot hirdet Szob település lakói életkörülményeinek

Részletesebben

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése

CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Versenyeztetési eljárás Ajánlati felhívás Eljárás száma: V-001/1-VJSZ/2014 Eljárás címe: CNC vezérlésű karusszel eszterga beszerzése Budapest, 2014. február 26. AJÁNLATI FELHÍVÁS Ajánlatkérő neve: BKV

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni: Határozat

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést szíveskedjen megvitatni és az alábbi határozatot meghozni: Határozat Ásotthalom Község Önkormányzata Polgármesterétő l 21/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt. szám: 32- /2008. Véleményező bizottság: PTB, TVMB Tárgy: Az ÁSOTT-TELSZO Nonprofit Kft. értékesítésére pályázat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság szeptember 18-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-364/2013. ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2013. szeptember 18-i ülésére Tárgy: 2013.

Részletesebben

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése

H a t á r o z a t. GVOP pályázat keretében megvalósult Izsáki Szélessávú Internet Hálózat értékesítése 33/2019.(04.16.) számú: Kábeltévé hálózat hasznosítására pályázat kiírása H a t á r o z a t Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot ír ki, a GVOP 4.4.2 pályázat keretében megvalósult Izsáki

Részletesebben

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték:

4. A pályázati eljárás: 5. A pályázati biztosíték: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat tulajdonában lévő Budapest II. ker. Hárshegyi út 1. szám alatti ingatlan (10937/21 Hrsz) tulajdonjogának értékesítésére

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Észak-alföldi Régióban működő cégek és intézmények gépjármű fenntartási költségeinek csökkentésére A felhívás címe: Vállalkozások és Intézmények gépjármű fenntartási költségeinek

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP Iktatószám:.../2012. /... Kategória:... 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1

PÁLYÁZATI ADATLAP Iktatószám:.../2012. /... Kategória:... 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1 1. A PÁLYÁZÓ BEMUTATÁSA 1.1 Alapadatok Pályázó megnevezése 1 Alapítás időpontja (év, hó, nap) - - Cégjegyzékszám, nyilvántartási szám: Adószám (8+1+2 jegyű): - - Fő tevékenység (TEÁOR) 2 : Számlavezető

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2017. június 9 Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 71-ES FŐÚT MELLETTI ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLANOK BÉRBEADÁSÁRA Pályázat kiírója: Alsóörs Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN. egyfordulós nyilvános pályázat PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Flesch Károly Kulturális Központ BÜFÉJÉNEK HASZNOSÍTÁSA TÁRGYÁBAN A Flesch Károly Nonprofit Kft. (9200 Mosonmagyaróvár, Erkel Ferenc u. 14., a továbbiakban Kiíró), egyfordulós nyilvános

Részletesebben

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei:

2. A határidőn túl érkező pályázatok nem kerülnek elbírálásra. 3. A pályázatok érvényességi feltételei: PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ 1. A pályázók az ajánlatukat a www.jogazdabank.hu honlapról letölthető dokumentumok alapján (tulajdoni lap, vagyonértékelés stb.), továbbá a vagyontárgyak az informatikai eszközök kivételével

Részletesebben

nyílt pályázati eljárás keretében

nyílt pályázati eljárás keretében NYILVÁNOS VERSENYEZTETÉSI FELHÍVÁS RAKTÁROZÁS VAGY EGYÉB ÜZLETI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSE CÉLJÁBÓL A SZENT ISTVÁN EGYETEM 2100 GÖDÖLLŐ, SZABADSÁG ÚT 76. (GÖDÖLLŐ HRSZ: 4415) CÍMEN TALÁLHATÓ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) ÁZSIÓ Kft. (cégjegyzékszám: 15-09-060370, székhely: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3.., levelezési cím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. út 3..), mint a(z) Szántó 21 Kft. f.a (cégjegyzékszám:

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése 4. számú melléklet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése AZ AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS JOG(SZABÁLY)I ALAPJA:

Részletesebben

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2018. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 1. A pályázat kiírója Név: Zarnócz András Alapítvány Székhely: 6000 Kecskemét, Budai utca 29. Nyilvántartási szám: Pk. 60225/2006., Kecskeméti Törvényszék Adószám: 18369779103

Részletesebben

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A támogatás célja: Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár pályázati felhívása a tartósan betöltetlen háziorvosi körzeteket betöltő orvosok letelepedésének támogatására A legalább 12 hónapja betöltetlen

Részletesebben

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére

Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére Pályázati felhívás a Sirha Budapest 2018 Innovációs termékversenyére A Hungexpo Zrt. és a Trade magazin közös szervezésben, idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt.

Részletesebben

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása február január. 31-ig AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS az Eötvös József Főiskola 3 db tantermének bérbeadása 2018. február. 01-2023. január. 31-ig a) Az ajánlatkérő neve, címe, telefon és telefax száma: Eötvös József Főiskola, Baja,

Részletesebben

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal.

Pályázati felhívás. Kizárás: Nem lehet pályázni Budapesten megvalósítani kívánt programmal. Pályázati felhívás A Magyar Kardiológusok Társasága által létrehozott Magyar Nemzeti Szívalapítvány a Szívünk Napja Szív Világnapja 2010. évi országos megrendezésére az alábbi pályázatot hirdeti meg. 1.

Részletesebben

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás Pályázati Hirdetmény A(z) ÁFI Zrt. (cégjegyzékszám: 01-10-042854, székhely: 1055 Budapest, Szent István körút 1.., levelezési cím: 1055 Budapest, Szent István körút 1..), mint a(z) Dombori Agrárlogisztikai

Részletesebben

Nem lehet pályázni: gyógyító tevékenységre, másodlagos és harmadlagos preventív tevékenységre, kizárólag eszköz vagy gyógyszer beszerzésre.

Nem lehet pályázni: gyógyító tevékenységre, másodlagos és harmadlagos preventív tevékenységre, kizárólag eszköz vagy gyógyszer beszerzésre. Vác Város Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Bizottsága pályázatot ír ki az egészségügy területére vonatkozó primer prevenciós tevékenységek támogatására. A pályázható keretösszeg 2015. évben 2.500.000.-Ft.

Részletesebben