ÉLŐ JELENTÉS AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS AKTUÁLIS MAGYARORSZÁGI HELYZETÉRŐL. Csák Róbert, Sárosi Péter, Máté Zsolt



Hasonló dokumentumok
ÉLŐ JELENTÉS A KEZELÉS/ELLÁTÁS AKTUÁLIS MAGYARORSZÁGI HELYZETÉRŐL. Arnold Petra, Nyíri Noémi, Csorba József Kornél

Kiskorúak az anonim szolgáltatásokban. Tűcsere szolgáltatók éves szakmai találkozója December 7.

Tűcsere forgalmi és kliens adatok 2011/2012-ben előzetes adatok. Tarján Anna Nemzeti Drog Fókuszpont

Az alacsonyküszöbűség definíciója, körülhatárolása, elméleti szempontok; A hazai alacsonyküszöbű szervezetekre vonatkozó szakmai protokoll kialakítása

ÉLŐ JELENTÉS A DROGPREVENCIÓ AKTUÁLIS MAGYARORSZÁGI HELYZETÉRŐL. Paksi Borbála, Felvinczi Katalin

ÉLŐ JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI DROGHELYZETRŐL

Az új pszichoaktív anyagok kihívásai igazságügyi szakértői szemmel

A DROGFOGYASZTÓK TÁRSADALMI REINTEGRÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON

2013-as Éves jelentés az. EMCDDA számára. Kábítószerügyi Tanács. Budapest, december 5. Horváth Gergely Csaba

szer- használók k HIV, HBV, HCV prevalenciája Magyarországon gon a szerint

IV. Pillér. Kábítószer probléma kezelésével összefüggő szolgáltatások fejlesztése pillérrel összefüggő helyi munkákra vonatkozó feladatok

XIII. Kerületi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) Drogprevenciós Alapítvány Tűcsere Program

Új Pszichoaktív Szerek a Cseh Köztársaságban. Aleš Herzog SANANIM Outreach (elérési) program Korai Jelzőrendszer Munkacsoport CSK

Problémafelvetés A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálesetek alakulása 2010-ben

VALÓSÁG. Nem harap az énekóra sem Interjú egy mentortanárral

Correlation Network: European Network for Health and Social Inclusion

Az intravénás kábítószer-használók HIV, HBV, HCV prevalenciája a 2013-es folyamatos adatgyűjtés alapján

Otthont mindenkinek! című projekt keretében szervezett műhelysorozat tapasztalatai

Beszámoló az Alacsony-küszöbű intézmények jellemzői Magyarországon 2004-ben című kutatásról

KETTŐS SZÜKSÉGLETŰ GYERMEKEK A GYERMEKVÉDELMI SZAKELLÁTÁSBAN

A kábítószer-fogyasztással összefüggő halálozás Magyarországon és Európában. DRD-EWS Konferencia

EDDRA. - a kábítószer-kereslet csökkentését célzó intézkedések információs rendszere

Drogprevenciós módszerek a klinikumban Klinikai és mentálhigiéniai felnőttgyermek. szakpszichológus szakképzés

Klinikai és mentálhigiéniai felnőtt-, gyermek és ifjúsági szakpszichológus szakképzés

Tinédzser Addiktológiai Rehabilitációs Intézmény előgondozási és bekerülési feltételek - protokoll terv-

2016-os Éves jelentés az EMCDDA számára

Fertőző betegségek, kockázati magatartások az intravénás kábítószer-fogyasztók körében. Tarján Anna Nemzeti Drog Fókuszpont november 27.

A kábítószer-probléma Magyarországon

IRÁNYELVFEJLESZTÉS ÉS KLINIKAI AUDIT

SZIRÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISEL -TESTÜLETÉNEK JEGYZ KÖNYV. A évi július hónap 08. napján megtartott nyílt ülésr l

VÁLTOZÁSOK A GYERMEKJÓLÉTI ALAPELLÁTÁS TERÜLETÉN

A kezelés-ellátás magyarországi helyzete, Európai Uniós kitekintés

Az egészségügyi ellátáshoz való jog /1997. évi CLIV. Tv./ 7. (1) Minden betegnek joga van - jogszabályban meghatározott keretek között - az egészségi

Mit nyerünk a gyógyulással? Dr.Werling Klára VIMOR Elnöke Semmelweis Egyetem II. sz Belgyógyászati Klinika

Megmozdítani a mozdíthatatlant

Gyermekvállalás és droghasználat 2016 a 10 éves Józan Babák Klub szimpóziuma

Iskola(i programok) a határon - a téma felvezetése

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

Válaszkeresés a társadalmi problémákra Bugán Antal pszichológussal Balogh József beszélget


MEOSZ Oktatási, Továbbképző és Távmunka Intézet SAJTÓFIGYELÉS. Költözés

J e g y z ő k ö n y v

Az Equity Action projekt bemutatása. A rendezvény célja

4./ Egyebek 1./ Kezdeményezés a napközbeni gyermekellátás fejlesztéséről 23/2016.(IV.25.) sz. határozat

IV.3 Az illegális szerfogyasztás megelőzését és kezelését célzó egyes szolgáltatások minőségügyi rendszerének kialakítása

ALAPELVEK, ALAPÉRTÉKEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A HIV/AIDS járvány alakukása az intravénás szerhasználók körében Romániában

JEGYZŐKÖNYV. Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete február 25-i üléséről 3/2015.

A III. Magyarországi Ártalomcsökkentő Konferencia munkacsoportjainak javaslatai

JEGYZŐKÖNYV. Készült Balatonföldvár Város Képviselőtestületének március 28. napján tartott rendkívüli üléséről.

A rákbetegek körében végzett, a betegellátással kapcsolatos közvélemény kutatás

Interjú kezdete: hónap: nap: óra perc. Interjú vége: óra perc

J E G Y Z Ő KÖ N Y V

Ajánlás CSALÁDOK ÁTMENETI. Az ajánlást készítő intézmény neve: ... Kontakt személy neve/beosztása: ... Intézmény címe: ... Elérhetősége: ...

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése március 23-án (Péntek) órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: VVB/12-1/2012. VVB sz. ülés (VVB sz. ülés)

Válaszlépések: Tűcsere adatok 2014-ben

A helyi addiktológiai ellátórendszer

Kalapos Miklós Péter. Ikarosz vagy főnix madár Az addiktológia elmúlt tíz évének krónikája

A Baptifon elégedettségi felmérés Az eredmények elemzése Bálint Benjámin, február 15.

Drogprevenció az új Nemzeti Drogstratégia tükrében

Új pszichoaktív szerekkel kapcsolatos ártalomcsökkentés

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának évben Szálka községben végzett tevékenységéről

MTVSZ, Versenyképes Közép- Magyarország Operatív Program bemutatása

Új Szöveges dokumentum

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL


16. számú jegyzőkönyv. Készült: Tar Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 22-i rendkívüli üléséről.

Kábítószer-fogyasztással összefüggő hepatitis C fertőzések antivirális kezelésének költségei

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ha a gyógyítás nem mőködik

Alapszolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának beszámolója az Észlelő-és Jelzőrendszer működéséről 2015 évben

Prevenciós adatgyűjtés az Európai Unióban. Nyírády Adrienn Prevenciós programok tervezése és értékelése c. konferencia, március 19.

Szy Ildikó DEMIN 2014.

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/ sz. ülés)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y zőkönyv KTB/3/2011./KI KTB/5/ /KI

BETEGSZERVEZETEK BETEG VAGYOK, ORVOSHOZ KELL MENNEM EGÉSZSÉGÉRTÉS KÖNNYEN

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

Szakmai ajánlás A SZENVEDÉLYBETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT ALACSONYKÜSZÖBŰ SZOLGÁLTATÁSOK RÉSZÉRE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Egészségkárosodott és akadállyal élő emberek közelében. Szeretettel köszöntjük a program résztvevőit!

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2003.

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

A Gyermekjóléti Szolgálat beszámolója 2008-as évről Told

Iskolai konfliktusok, erőszak, zaklatás hatékony megelőzése és kezelése

J E G Y Z İ K Ö N Y V a bizottság február 21-én megtartott ülésérıl

file:///c:/docume~1/barany~1/locals~1/temp/rar$ex Mûsor : Egyenes beszéd (R:) Dátum : Credit: 0000

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

A kultúra menedzselése

A TDI és elterelés jelentési rendszer. Működése, informatikai háttere

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Drogkutatások Magyarországon: helyzetértékelés és következtetések

Mózer Péter (ELTE TáTK) Szolgáltatások átalakulóban két kutatás tükrében

2016-os Éves Jelentés a kábítószerhelyzetről rövid összefoglaló

TÁMOP /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testületének március 26-án megtartott nyílt üléséről.

Már újra vágytam erre a csodár a

Átírás:

Csák Róbert, Sárosi Péter, Máté Zsolt ÉLŐ JELENTÉS AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS AKTUÁLIS MAGYARORSZÁGI HELYZETÉRŐL MAGYAR ADDIKTOLÓGIAI TÁRSASÁG IX. ORSZÁGOS KONGRESSZUSA 2015. NOVEMBER 26-28. SIÓFOK Projekt azonosító: NCTA-2013-4196-M1

ELŐZMÉNYEK

A MAGYARORSZÁGI TŰCSERE PROGRAMOK FECSKENDŐFORGALMI ADATAI 2003 ÉS 2013 KÖZÖTT Horváth G. Cs. (szerk) (2014) A kábítószer-helyzet Magyarországon 2004-2014. Budapest, Nemzeti Drog Fókuszpont

A MAGYARORSZÁGI TŰCSERE PROGRAMOK FECSKENDŐFORGALMI ADATAI 2008 ÉS 2014 KÖZÖTT - A KÉT BEZÁRT TŰCSERE PROGRAM ARÁNYA Gyarmathy V. A. et al: A needle in the haystack the dire straits of needle exchange in Hungary (megjelenés alatt)

A MAGYARORSZÁGI TŰCSERE PROGRAMOK LEFEDETTSÉGE A WHO AJÁNLÁSÁHOZ VISZONYÍTVA 2008 ÉS 2014 KÖZÖTT - A KÉT BEZÁRT TŰCSERE PROGRAM ARÁNYA Gyarmathy V. A. et al: A needle in the haystack the dire straits of needle exchange in Hungary (megjelenés alatt)

HCV PREVALENCIA AZ INTRAVÉNÁS SZERHASZNÁLÓK KÖRÉBEN MAGYARORSZÁGON 2006-2014 Dr Dudás Mária: Az intravénás kábítószer-használók HIV, HCV prevalenciája a 2014-es adatgyűjtés alapján http://drogfokuszpont.hu/wp-content/uploads/dudas_tcs_2015_hiv_hcv_prevalenc.pdf

BIZTONSÁGOS ÉJSZAKAI SZÓRAKOZÁS SZÍNTÉR Ezen a színtéren jóval kevesebb adat szisztematikus adatgyűjtés 2007 óta (Nemzeti Drog Fókuszpont) 2014-ben 23 szervezet nyújtott party service típusú szolgáltatást adatot szolgáltató szervezeteknél összesen (2014): 622 esemény, 41817 kontakt 88 fizetett alkalmazott és 298 önkéntes központi források elégtelensége... jól működő helyi kezdeményezések Pécs: Tudatos-Biztonságos Szórakozóhely és Party Busz - Érj haza biztonságosan 2011 West Balkán, PASSSZ megalakulása Meghatározó trend volt + Dizájner szerek terjedése + Források csökkenése ÖSSZESSÉGÉBEN

JELENTÉS AZ AKTUÁLIS HELYZETRŐL

AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉSRŐL SZÓLÓ JELENTÉS KÉSZÍTÉSÉBEN RÉSZTVEVŐ SZAKÉRTŐK SZERVEZETI HÁTTERÉNEK NÉHÁNY JELLEMZŐJE A Jelentés összeállításában összesen 17 szakértő vett részt 14 szervezet képviseletében az egyes témákhoz tartozó kérdőívet mindannyian kitöltötték. A szervezetek 1994 és 2007 között alapított szervezetek, így legalább 8 éve a területen működő intézményeknél dolgozó szakemberek vettek részt az élő Élő Jelentés elkészítésében, akik döntő többségükben vezető pozícióban dolgoznak a szervezetnél Résztvevők beosztása N A szervezet hatóköre N Szervezet elnöke 2 országos 6 Programvezető 6 regionális 2 családgondozó 2 egy megye 3 segítő 2 több település 1 pszichológus 2 egy település 5

EREDMÉNYEK

FERTŐZŐ BETEGSÉGEK PREVALENCIÁJÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE IRÁNYULÓ BEAVATKOZÁSOK ELÉRHETŐSÉGE, HOZZÁFÉRHETŐSÉGE AZ ORSZÁGBAN 5-Teljes gyakorlatilag mindenki, akinek szüksége van rá meg tudná kapni; 4-Kiterjedt a többség, de nem mindenki meg tudná kapni; 3-Korlátozott több, mint néhány személy hozzá tud férni, de a többség nem; 2-Ritka csak néhányan tudnak hozzáférni; 1-Nincs, nem létezik

SZERHASZNÁLAT KOZCKÁZATAINAK CSÖKKENTÉSÉRE IRÁNYULÓ BEAVATKOZÁSOK ELÉRHETŐSÉGE, HOZZÁFÉRHETŐSÉGE SZÓRAKOZÓHELYEKEN, FESZTIVÁLOKON 5-Teljes gyakorlatilag mindenki, akinek szüksége van rá meg tudná kapni; 4-Kiterjedt a többség, de nem mindenki meg tudná kapni; 3-Korlátozott több, mint néhány személy hozzá tud férni, de a többség nem; 2-Ritka csak néhányan tudnak hozzáférni; 1-Nincs, nem létezik

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - ÚJ SZEREK ÉS INFORMÁCIÓHIÁNY - Folyamatosan cserélődnek az elérhető szerek folyamatosan lenullázódó tudás "Fogalmunk sincs, hogy csökkentsük az ártalmakat, mit mondjunk annak a srácnak, akinek teljesen ki van száradva a szája, jól láthatóan egész nap bio-t szív, hogy amúgy mit kellene másként csinálnia, azon túl, hogy ne biózzon vagy kevesebbet, semmilyen konkrét és kézzelfogható gyakorlatunk, vagy bármilyen tanácsunk nincsen erre." Ez kihat a betegutak hiányára és a továbbirányítás nehézségeire is "Ha én kiütött állapotban találok valakit a parkban, nem tudom hová küldeni, elküldöm a sürgősségire, ott nem fogadják, az addiktológiai osztályon a főorvosnő azt mondja: addiktológus vagyok, osztályvezető főorvos vagyok, ugye nem akarod, hogy az állásomba kerüljön. Nem tudom, hogy mit tolt, mit nyomott, nem tudom mit adhat rá, lesz-e kontraindikáció, nem lesz, ebben a pillanatban nem vállalja fel, nem tudom tehát hová."

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - ALULFINANSZÍROZOTTSÁG - A nem megfelelő finanszírozás miat nagyon nehéz fenntartani a programokat "abból a finanszírozásból, amiben vagyunk, 3,5 embert kellene foglalkoztatni, 2 emberre nem elég az a pénz, amit kapunk. Innentől kezdve megöli ez az egész munkánkat." "Nálunk azért van még alacsony küszöbű szolgáltatás el lehet mondani, mert integrálódtunk [egy nagyobb intézménybe], különben nem lenne, finanszírozás nem elég semmire." "7 millió forintból 3,5 embert foglalkoztatni úgy, hogy a fizetést kiadja belőle, kiadja a rezsi költséget és akkor még nem etettük őket [a klienseket], csak egy sima vajas kenyeret meg hasonló[...] az eléggé szörnyű tud úgy lenni, tény és való." ez nagyon nehezíti a munkánkat, nincs szűrő, tűcserére pénz[...] konkrétan a Minisztérium elutasította az alacsony küszöbű megnyert pályázatunkat, hogy szakemberre lehet pénzt kérni, ásványvízre, tűre nem." "Tárgyi feltételekre nem tudunk pályázni, infrastrukturális fejlesztések teljesen eltűntek. Csináljuk az utcai megkereső munkát egy mikrobusszal, több mint 300 ezer km van benne, volt hogy menet közben elment a fék, össze-vissza van törve az autó, nincs forrás arra, hogy megkereső munkát tudjunk csinálni." A finanszírozás folyamatossága sem biztosított, a projekt-szerű programoknak nincs folyt.

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - ELLÁTÓRENDSZER HIÁNYOS, INTEGRÁLT ELLÁTÓHELYEK HIÁNYA - Nem csupán az új szerek jelentenek itt problémát, hanem a különböző problémák együttes kezelése nálunk meg egyre több az ilyen kettős diagnózisú beteg, pszichiátriai betegség mellett valamilyen drogok vagy egyéb dolgok, ott van a lakhatási probléma [...] ügyfeleink 50-60%- a volt állami gondozott, drogos, hajléktalan, pszichiátriai beteg." "sajnos nálunk is érzékelhető, hogy a pszichiátria és az addiktológia nagyon elkülönül, pedig nem kellene nagyon gyakori, hogy az osztályra bekerült szerhasználókat egyből kirúgják a szerhasználat miatt. Nincsenek olyan osztályok, ahol ezt jól kezelnék, holott a betegek javarésze alkoholbeteg is." "Most ahol dolgozom, <>, az egy érdekes helyzet, mert rengeteg a roma, tudjuk róluk, hogy szerhasználók már általános iskolában, 4-5. osztályban nagyon sok, csak a tanárok nem merik leírni, nem működik a jelzőrendszer és nem tudunk mit kezdeni a problémával. Mondjuk nem is nagyon tudnánk őket hová küldeni, mert olyan kicsi gyereket hová, elvisszük az orvoshoz, vagy a véletlenül orvosi kézre is kerül, nekem volt olyan sztorim, ki kellett menni családlátogatásra, apuka alig bírt függőlegesen megállni, nem italszaga volt. Tehát nagyon vannak különleges helyzetek, amikkel nagyon nehéz mit kezdeni."

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - MAGAS ELUTASÍTOTTSÁG, FŐKÉNT A TŰCSERÉK ESETÉBEN - Az iv szerhasználókkal foglalkozóknak a tevékenység erős elutasítottságával és a döntéshozók támogatásának teljes hiányával is meg kell küzdeniük (a szűkülő források mellett) "Vannak olyan programjaink, amit a politikusok elfogadnak és vannak olyan programok, amit működtetünk, de nem beszélünk róla[...] háttérben maradunk, mert [...] a helyi politikai erő is megy vele szemben, fel akarja számolni, el akarja tüntetni." "Ártalomcsökkentés szerintem szitokszóvá vált, teljesen elveszítette azt a progresszivitását, amit jelentett, és amin évekig dolgoztunk, bizonyos szövegekből kihagyjuk[...] meglepődök, hogy milyen bátran írtam ezelőtt tíz évvel és mennyire megfontoltam teszek be más-más szavakat az ártalomcsökkentés helyett. Egyértelműen sokkal rosszabb lett [a helyzet]." "Nálunk nem volt különös változás, ugyanúgy zajlik a tűcsere, ugyanúgy van automata, egyszerűen nem kommunikáljuk, hogy van, de attól csináljuk, hogy így a kliensek tudnak róla..." "Amikor a Kék Pontos történet volt [...] nekünk a szervezetünknek ez volt a taktikája, hogy mi erről nem beszélhetünk, hogy ezt csináljuk."

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - MAGAS ELUTASÍTOTTSÁG, FŐKÉNT A TŰCSERÉK ESETÉBEN - Az iv szerhasználókkal foglalkozóknak a tevékenység erős elutasítottságával és a döntéshozók támogatásának teljes hiányával is meg kell küzdeniük (a szűkülő források mellett) "Vannak olyan programjaink, amit a politikusok elfogadnak és vannak olyan programok, amit működtetünk, de nem beszélünk róla[...] háttérben maradunk, mert [...] a helyi politikai erő is megy vele szemben, fel akarja számolni, el akarja tüntetni." "Ártalomcsökkentés szerintem szitokszóvá vált, teljesen elveszítette azt a progresszivitását, amit jelentett, és amin évekig dolgoztunk, bizonyos szövegekből kihagyjuk[...] meglepődök, hogy milyen bátran írtam ezelőtt tíz évvel és mennyire megfontoltam teszek be más-más szavakat az ártalomcsökkentés helyett. Egyértelműen sokkal rosszabb lett [a helyzet]." "Nálunk nem volt különös változás, ugyanúgy zajlik a tűcsere, ugyanúgy van automata, egyszerűen nem kommunikáljuk, hogy van, de attól csináljuk, hogy így a kliensek tudnak róla..." "Amikor a Kék Pontos történet volt [...] nekünk a szervezetünknek ez volt a taktikája, hogy mi erről nem beszélhetünk, hogy ezt csináljuk."

HATÉKONY MUNKAVÉGZÉS KADÁLYAI AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS TERÜLETÉN - SZABÁLYOZÁSI KÖRNYEZET NEM TÁMOGATÓ- A biztonságos szórakozást támogató szolgáltatások kapcsán legnagyobb probléma, hogy nehéz a programokat bejuttatniuk a szórakozóhelyekre, fesztiválokra szerhasználat elutasítottsága bizt szórak feltételeire kötelező szabályozás (pl szerhasználati problémákat kezelni tudó szakember) "van olyan szórakozóhely, ahol mindenki tudja, hogy drogoznak az emberek, nem is a lightosabb drogokat fújják, szúrják, hanem a drágábbakat, viszont nem engednek be bennünket, van olyan szórakozóhely, ahol nyilvánosan csinálják és beengednek bennünket." "Nagyon kevés helyen van meg a feltétel, a szobák nincsenek meg, nem úgy vannak kialakítva, kinevezzük a színpad háta mögötti öltözőt.. tehát hogy alapvető hiányok vannak." "Elején volt ilyen, mi mondtuk a biztonsági embernek, hogy kik vagyunk, és akkor hogyha furcsa emberek vannak, akkor azokat ellátjuk és mondta a biztonsági ember, hogy azokat meg szoktam verni és kidobni. És akkor mondtam, hogy nem, nem, akkor inkább passzolják le nekünk, majd mielpátyolgatjuk őket. Ez most már működik kb.

SZAKÉRTŐK ÁLLÁSPONTJA AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS AKTUÁLIS HELYZETÉRŐL ÖSSZESSÉGÉBEN - I Végül megkérdeztók, hogy az ártalomcsökkentés helyzete hogyan változott az elmúlt években: 2 szakértő mondta, hogy nem változott mindenki más szerint rosszabb lett az ártalomcsökkentés helyzete A működési környezet legfontosabb problémái: finanszírozás bizonytalansága, és az ebből adódó létbizonytalanság támogató szakpolitika hiánya jogszabályi környezet problémái (büntetőjogi szigor, biztonságos szórakozás feltételeit meghatározó szabályok hiánya) ártalomcsökkentés szitokszóvá vált, nem ismerik az emberek a szolgáltatásokat, illetve ezek célját A szakmai feladatok kapcsán a legfontosabb problémák, amelyekkel foglalkozni kell: vér útján terjedő betegségek az intravénás szerhasználók körében új pszichoaktív szerek kapacitáshiány területi egyenlőtlenségek az ellátásban

SZAKÉRTŐK ÁLLÁSPONTJA AZ ÁRTALOMCSÖKKENTÉS AKTUÁLIS HELYZETÉRŐL ÖSSZESSÉGÉBEN - II A szakma legfontosabb feladatai a szakértők szerint a következők: közvélemény érzékenyítése, informálása, edukálása az ártalomcsökkentéssel kapcsolatban érdekképviselet erősítése, támogatása, intenzívebb szakmai kommunikáció fertőző betegségek terjedésének kezelése utánpótlás nevelés peer-ek bevonása a szolgáltatásokba (tervezéstől kezdve) szegregált területekkel foglalkozni szakmai protokollok fejlesztése, alkalmazása

KÖSZÖNJÜK A FIGYELMET!