A Biblia keletkezése és elterjedése AZ ÉG ÉS A FÖLD ELMÚLNAK, DE AZ ÉN BESZÉDEIM...
|
|
- Alexandra Németh
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Biblia keletkezése és elterjedése AZ ÉG ÉS A FÖLD ELMÚLNAK, DE AZ ÉN BESZÉDEIM... Egyetlen más iratnak, könyvnek sincs talán olyan fordulatos, izgalmas és egyben megrendítő története, mint a Bibliának. Könyvei a nagy ókori birodalmak Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Perzsia, Görögország születésével és eltűnésével egy időben keletkeztek, és csak a Római Birodalom idejére (Kr. u. 2. század) váltak teljes gyűjteménnyé. A Szentírás szerzői pásztorok, államférfiak, próféták, halászok, egyszóval a legkülönbözőbb emberek, akiknek közös vonása volt, hogy Isten Pál apostol levélírás közben (16. századi festmény) ihletésére írtak. Királyként vagy rabként, egymástól évszázadnyi távolságra, írásaik tartalma mégis összhangban van egymással. Így keletkezett a Biblia, ez történetének első időszaka. De hogyan terjedt el az evangélium? Hogyan jutott el a különböző népekhez? A Szentírás terjedésének egyik legnagyobb akadálya a bábeli nyelvösszezavarás óta kétségkívül a nyelvek sokfélesége. Az őskeresztény időszakban a Biblia beszámolói szerint Isten, tanítványai hitét megáldva, az Ő hatalmát megmutatva tette érthetővé az evangéliumot a pártusok, médek, elámiták, krétaiak és arabok számára (Apostolok cselekedetei 2,9 11). A nyelveken szóló apostolok, majd később a Bibliát nyelvekre fordító tanítók, igehirdetők feladatának lényege mindig ugyanaz volt: személyükkel hitelesen képviseljék, miközben tartalmában csorbítatlanul és emberi hozzátoldástól mentesen tegyék elérhetővé Isten beszédét. Vajon ez mindig sikerült a történelem során? A 4. században a Római Birodalom egész területén latinul beszéltek, amikor Jeromos Damasus pápa megbízásából hozzálátott a görög Ószövetség (Septuaginta) és Újszövetség köznapi emberek számára is érthető, latin nyelvű fordításának elkészítéséhez. Ragaszkodott hozzá, hogy a Biblia szövegének minél eredetibb forrását, a héber Ószövetség szövegét használhassa. Álláspontját azzal indokolta, hogy ha az eredeti helyett már eleve egy fordításból készítünk újabbat (héberből görögre, görögből latinra fordítva), akkor az könnyen megsavanyodik a többszöri edénybe áttöltés miatt, ahelyett, hogy inkább egyenesen a présből folyna ki, megőrizve eredeti ízét. Az Írást tanulmányozó Jeromos (Domenico Ghirlandaio, 1480)
2 Miközben a korábbi, meglehetősen pontatlan latin szövegváltozatokat is átnézte, és az álmos másolók változtatásait és betoldásait javította, kifejezte nemtetszését az Ószövetségbe önkényesen beillesztett könyvekkel kapcsolatban, apokrifoknak nevezve az ilyen iratokat. Az egyház ennek ellenére megtartotta, és az idő múlásával hitelesnek nyilvánította ezeket is. A Nyugatrómai Birodalom 5. századi összeomlása utáni évtizedek új helyzetet teremtettek, hiszen a latin nyelv fokozatosan elveszítette jelentőségét az új népcsoportok megerősödésével. Bár az egyház hivatalos nyelve maradt, a tömegek számára nem volt képes közvetíteni a Biblia gondolatait. A 600-as évektől kezdve itt-ott jelentek csak meg nemzeti nyelvű bibliai részletek. A 13. századig a hordozható Bibliák megjelenéséig teljes Bibliával nagyon ritkán találkozhatunk. Legfeljebb egyes részeket kötöttek egybe és adtak ki, mint például az evangéliumokat vagy a zsoltárokat. A kézi másolásnak köszönhetően kevés készült belőlük, és az egyszerű emberek számára megfizethetetlenek voltak. Biblia Sacra Észak-Franciaország, 1260 Az egyház tehát nem fordított gondot e hiány pótlására, s ez csak részben indokolható azzal, hogy egy megváltozott Európa-térképen kereste a helyét, és ez minden erejét lekötötte. A nemzeti nyelvű fordítások ügye azért maradt háttérben, mert a hagyományok kerültek előtérbe, fontosabbá vált a tradíció. A 787-ben megtartott niceai zsinat egyik rendelkezése a Szentírásnak kijáró tiszteletet parancsolt a szent hagyománynak is. Ez a mellérendelt viszony a kettő ellentmondásait figyelembe véve sajátos helyzetet teremtett, miközben a megfogalmazás egyértelműen kimondta: Ha valaki bármely egyházi hagyományt, akár írottat, akár íratlant elvet, legyen kiközösítve. A Biblia lefordításának és egyéni olvasásának szorgalmazása helyett az egyház inkább a templomi liturgia és felolvasások által akarta nevelni híveit. Eközben a reformáció korai előfutárainak tekinthető csoportok egyre jobban sürgették a visszatérést a Szentíráshoz. Bár III. Ince pápa 1199-ben azt mondta, hogy a Szentírás megértése iránti igény és a mások bátorítására való törekvés, hogy éljenek tanításai szerint... valóban dicséretre méltó, az 1229-ben tartott toulouse-i zsinat ennél egyértelműbben fogalmazva kimondta: Megtiltjuk, hogy a laikusoknak megengedjék akár az Ó-, akár az Újszövetség egyes könyveinek birtoklását, kivéve, ha valaki kegyes szándékkal egy III. Ince pápa ( ), zsoltároskönyvet vagy az istentisztelethez szükséges dombormű, Washington breviáriumot, vagy a Mária-tisztelethez szükséges könyvet akar birtokolni. De kimondottan tilos még ezeknél a könyveknél is, hogy azok a nép nyelvén legyenek írva. Megparancsoljuk, hogy
3 akiket rajtakapnak azon, hogy Szentírás van a tulajdonukban, azoknak házai vagy akár nyomorúságos kunyhói, vagy föld alatti rejtekhelyei romboltassanak le. Ezeket a személyeket üldözni kell, még ha az erdőkben vagy a barlangokban bujdosnak is, és szigorúan meg kell büntetni azokat is, akik az ilyeneknek menedéket nyújtanak. Az 500-as évektől az 1500-as esztendőkig terjedő időszakban mégis születtek anyanyelvű Biblia-fordítások: ez vagy az egyházzal valamilyen okból dacoló egy-egy hatalmasságnak, vagy néhány, az életét sem sajnáló, hozzáértő eretneknek köszönhető. Az egyház torzulásait is nemegyszer szóvá tevő humanista tudósok az 1400-as évektől kezdtek először a latin Vulgata szövegének átnézéséhez. Az ókori nyelvekkel is foglalkozó Lorenzo Valla 1455-ben írta meg jegyzeteit az Újszövetséghez, alaposan felháborítva kora egyházi tudósait. Ennek nyomán látott munkához Erasmus, aki egyházkritikai írásaival szeretett volna tenni valamit a római egyház megreformálásáért. Magáért a Szentírásért tett legnagyobb szolgálata mégis 1516-ban kiadott kötete, amely az általa összeállított görög Újszövetséget tartalmazza, mellékelve a Vulgata ez alapján javított szövegét. Rotterdami Erasmus ( ), Albrecht Dürer, szénrajz Számos fordítási visszásságra derült fény, és bár Erasmus nem akart szembekerülni Rómával, az Igével ellentétes, helytelen egyházi tanítások leleplezése a reformáció lavináját indította el. Alig néhány év telt el, és 1529-ben, Zürichben megjelent az Ó- és Újszövetség első protestáns, népi nyelvre (svájci német) ültetett fordítása. A könyvnyomtatás megjelenésével már korábban megnyílt az út a nemzeti nyelvű Bibliák elterjedése Pergamentöredék a Gutenberg Bibliából: Lukács evangéliuma, a 16. fejezet vége és a 17. fejezet eleje előtt. És bár a katolikus egyház mindent megtett azért, hogy e technikai találmánnyal a Szentírás fordítói és kiadói ne élhessenek, nem járt sikerrel. A Biblia újbóli felfedezésének és a nyomtatás feltalálásának egymást erősítő hatását nem tudta megállítani.
4 Akár terjedt a lutheri eretnekség, akár nem, akár megreformálták a papi visszaéléseket, akár nem; az erőket, amelyeket a nyomtatás szabadított fel, és amelyek az istenhit új, demokratikusabb nemzeti formái irányába mutattak, vagy vissza kellett szorítani, vagy hagyni, hogy kövessék útjukat. (Elizabeth L. Eisenstein) A visszaszorítás egyetlen útja az erőszak volt. A katolikus egyház bizonyos országokban eredményesen vette igénybe a világi hatalom erejét, míg máshol csak átmenetileg tudott élni vele. Ezzel szemben a reformáció utáni időkben egyes német tartományokban arra panaszkodtak a katolikus írók, hogy senki sem akar nyomtatni a pápának, nem találnak olyan nyomdászt, aki Luthert sértő anyagot kiadna, és csak hitegetik őket a kiadók. 16. századi nyomdászok 1525-ben Németországban 498 könyvet adtak ki, ebből 398 volt a reformátorok írása Eközben 1522 és 1533 között, tehát tizenegy év alatt csak a lutheri Újszövetség 85 kiadást ért meg ben német földön 498 könyvet adtak ki, ebből 398 volt a reformátorok írása (közel fele Lutheré), húsz a reformáció ellenfeleinek írása és mintegy nyolcvan kötet foglalkozott világi témákkal. Nem késett sokáig a katolikus válasz. A tridenti zsinat ( ) második évének negyedik ülésszakán a Bibliával kapcsolatos több határozatot hagytak jóvá.
5 A tridenti zsinat ülésezik (Johann Lucas Kracker, 1778) A hagyomány védelmében megerősítették: Senki ne merészelje a Szentírást az Atyák egyhangú megegyezésével szemben magyarázni. A Biblia részének nyilvánították a már Jeromos által is kifogásolt apokrif iratokat, annak ellenére, hogy az Ószövetség eredeti héber kánonjában nem szerepelnek. Egy másik határozat továbbra is a Vulgatát nevezte meg az egyház hivatalos Bibliaszövegének. Az uralkodó egyház tehát a rendelkezésre álló eredeti görög és héber nyelvű szövegek fölé helyezett egy latin fordítást. Ez utóbbi fordítás tévedéseit az egyház tudósai, VIII. Kelemen pápa idején a szent hagyománnyal összhangban pontosították. Az előbbi határozat egyértelművé tette az egyház aggodalmait is a Biblia önálló olvasásával és értelmezésével kapcsolatosan: ezek szerint egyedül a katolikus egyház jogosult értelmezni a Szentírást, nehogy felelőtlen elmék eltorzítsák annak jelentését. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a bíborosok a zsinat során két táborra szakadva érveltek a Biblia-olvasás kérdésében. Akik támogatták, azok szerint a személyes hit elmélyítéséhez nélkülözhetetlen a Szentírás egyéni olvasása, esetleges tiltása pedig csak a protestánsok malmára hajtja a vizet. Az ellenzők az egyház közvetítő szerepét emelték ki, a katekizmusra és a prédikálásra téve nagyobb hangsúlyt. Ez a több évtizedig tartó háttérvita az egyház talán legsúlyosabb ütközési pontjává vált. A híres 42 soros Gutenberg-Biblia (Mainz, 1455)
6 Szeretném, ha minden nő olvasná az Evangéliumokat és Pál apostol leveleit. Ha lefordítanák minden nyelvre, hogy ne csupán az írek és skótok, hanem a törökök és szaracénok is olvassák és értsék... Remélem, eljön az idő, hogy a paraszt az evangéliumból énekel az eke szarvánál, a takács Biblia-részleteket dúdolgat a szövőszék zenéjéhez, és az utazó útjának fáradalmait bibliai történetekkel enyhíti. (Erasmus: Paraclesis) A zsinati atyáknak azért is nehéz dolguk volt, mert az egyháztörténelem kezdeti idejéből származó dokumentumokból képtelenség volt igazolni az álláspontjukat. Adjátok a Szentírás minden könyvét a gyermekek kezébe. biztat a 4. századi Constitutio Apostolica. Az egyház hittudósai tehát inkább előremenekülve próbálták felvenni a harcot a mind jobban terjedő sola Scriptura ( egyedül a Szentírás ) elv és gyakorlat ellen. Magát a könyvet nem lehetett tovább a latin nyelv rejtekében tartani, ezért az egyház egyrészt a hiteles értelmezés jogát vonta egyre határozottabban magához, másrészt szigorúan ellenőrzött keretek között immár hivatalosan is hozzálátott a katolikus nemzeti nyelvű fordítások kiadásához. Bár IV. Pál pápa 1559-ben közzétett indexében még a katolikus Bibliafordítások olvasását is megtiltotta, a protestáns fordítások terjedése miatt engedni kellett a szigorból. Az eretnek fordítások visszaszorítása céljából bizonyos országokban az 1600-as évek elejétől szükségesnek ítélték a katolikus anyanyelvi Bibliák kiadását. Természetesen emellett javasolta egy egyházi szakértő óvják meg híveiket a mértéktelen Biblia-olvasástól. Magyarországon is ugyanez a Biblia-háború folyt, különösen miután Károlyi Gáspár elkészült nevezetes fordításával. Forgách Ferenc esztergomi érsek 1611-ben, V. Pál pápához írt levelében sürgeti egy katolikus magyar Biblia-fordítás kiadását. Indoklásában kifejti, hogy míg az evangélikusok, reformátusok és az erdélyi unitáriusok népnyelvű és számos hibával elcsúfított Bibliafordításai közkézen forognak, addig katolikus Biblia-fordítás nincsen Magyarországon. Az inkvizíció Roberto Bellarmino hathatós támogatásával január 12-én engedélyezte a katolikus fordítás kiadását. A végül 1626-ban megjelenő Káldi-féle Biblia Oktató intés -ében a fordító mindent megtesz, hogy megóvja olvasóit a káros hatásoktól. A hivatalos római álláspontot képviselve megerősíti, hogy a Szentírás olvasása az üdvözüléshez nem szükséges, a tudatlanok számára pedig egyenesen veszélyeket rejt. Ezért érdemesebb inkább az egyházi tanításokra figyelni, nehogy a hamis Biblia-magyarázat eretnekséghez vezessen. Az Egyház a Biblia őrzője és hiteles magyarázója. hangzik a figyelmeztetés évszázadok óta. Róma szerint Krisztus egyetlen Egyháza a katolikus Egyház. Ugyanakkor minden olyan irányzat, mely a Szentírást az Egyház hagyományától és Tanítóhivatalától függetlenül olvassa és értelmezi, az egyház missziós igehirdetését veszélyezteti. (Dominus Jesus, Róma, Hittani Kongregáció, augusztus 6.) A történelem tehát halad tovább, egyes szereplők ragaszkodnak a hagyományaikhoz, mások változtatnak álláspontjukon. Istennél azonban nincs változás, ígéretei biztosak: Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. (Máté 24,35)
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Reformáció, katolikus megújulás
Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem
Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.
Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással
A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia
Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt
Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt Bejegyzés 1607. január. 5. Bocskai István (igen tisztelt példaképem) valláskülönbség nélkül egyesítette a magyar nemzet szabadságának
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában
A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI
A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon
A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy
A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.
Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
A REFORMÁCIÓ. 1. A reformáció = a keresztény egyház megújulása (reform = újítás) 2. Miért kell megújítani az egyházat?
A REFORMÁCIÓ 1. A reformáció = a keresztény egyház megújulása (reform = újítás) 2. Miért kell megújítani az egyházat? Ok: a papság életmódja ellentétes a Biblia előírásaival a pénz kerül a középpontba
Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422.
Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a Der Jude Jesus című könyv [1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a Zsidó hitem lényege című írásában
SZKA208_13. A kurdok
A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG
Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette
Az apostolok példája. 5. tanulmány. július 28 augusztus 3.
5. tanulmány július 28 augusztus 3. Az apostolok példája SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 10:16; Zsoltár 51:1-12; Lukács 11:11-13; Apostolok cselekedetei 16; 2Korinthus 8:1-5; 1Thesszalonika
A Bécsi Arany Biblia
A Bécsi Arany Biblia A valaha megjelent legszebb magyar Biblia A könyvnyomtatás felfedezése előtt minden írásművet, így a Bibliát is kézzel másoltak. Királyi és főúri udvarokban, szerzetes kolostorokban,
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)
Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com
A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.
2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem
Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott
Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott Evangelium folyóirat, 2014. június 17. http://tidskriftenevangelium.se/essa/frihetsrorelsen-som-blev-en-fangenskap/ Erik Eckerdal, svéd evangélikus lelkész (Knivsta
KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL
emlekek.qxd 7/29/2019 2:55 PM Page 1 KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ 1.-3. SZÁZADBÓL KERESZTÉNY EMLÉKEK AZ ELSÕ HÁROM SZÁZDABÓL Szent Pál apostol TARJÁNYI BÉLA. Tarjányi Béla Keresztény emlékek az első három századból
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.
Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától
Jézus, a tanítómester
9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje
Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam
Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Református hittanból a tanulónak szóbeli osztályozó vizsgán kell részt vennie. A szóbeli vizsga időtartama 20 perc. A vizsgázónak.
formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel
Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások
REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország
REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak
Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke
Térképek, táblázatok és ábrák jegyzéke Héber, görög betők és mértékegységek 12-13 Az ószövetségi történelem áttekintése 14 Kánaán a honfoglalás idején 27 Az öt király veresége 52 Az izraeli törzseknek
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA
JÉZUS KRISZTUS EVANGÉLIUMÁNAK VISSZAÁLLÍTÁSA ISTEN AZ ÖN SZERETÃ MENNYEI ATYJA Isten az ön Mennyei Atyja. Személyesen ismeri önt, és jobban szereti, mint azt el tudná képzelni. Azt szeretné, hogy ön boldog
Keresztyén kereskedelem
Keresztyén kereskedelem 1. A modern világ egyik legnagyobb hatalmassága a kereskedelem. Kereskedelmi kapcsolatok látható és láthatatlan szálai behálózzák a világot. Szárazföldi és tengeri közlekedés, posta
A hit átadása a mûvészet segítségével
HAMILTON REED ARMSTRONG A hit átadása a mûvészet segítségével Már a kereszténység kezdeteitôl fogva a római katakombák legkorábbi temetkezési helyein a hit megjelenítését és átadását célzó képek széles
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL
RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt
I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!
Tudásdepó Expressz - A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében Kódszám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0043 Kedvezményezett: Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési
A betegek tanítvánnyá tétele
január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá
H I T T A N. 7-8. é v f o l y a m
Hittan H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével) bemutatjuk, hogy a Krisztus előtti zsidóság
Isten nem személyválogató
más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK
KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától
yymár meglévő csoport számára:
1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy
The Holy See AD TUENDAM FIDEM
The Holy See AD TUENDAM FIDEM II. János Pál pápa Ad tuendam fidem motu proprioja mellyel néhány szabállyal kiegészíti Az Egyházi Törvénykönyvet (CIC) és a Keleti Egyházak Törvénykönyvét (CCEO) A Katolikus
Magyar Biblia a reformáció korában
Magyar Biblia a reformáció korában Komjáti Benedek Pozsonyi kanonok volt, s 1527 és 1529 között a bécsi egyetemen tanult. A török elől menekült, amint maga írja, Huszt várába. Perényiné Frangepán Katalin,
TARTALOMJEGYZÉK. Előszó A görög ábécé átírása Rövidítések és hivatkozási rendszer. Exkurzus: John O Neill interpoláció-hipotézise
TARTALOMJEGYZÉK Előszó A görög ábécé átírása Rövidítések és hivatkozási rendszer Bevezetés Exkurzus: John O Neill interpoláció-hipotézise IX XIII XV XVII XXX I. BEVEZETÉS: 1,1 5 3 Exkurzus: A Galata-levél
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?
Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?
A tanítványság és az ima
január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,
8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ
Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra
Az aratás és az aratók
12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az
Az átlagember tanítvánnyá tétele
február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont
TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14
TARTALOM ELŐSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ 9 ELŐSZÓ 11 RÖVIDÍTÉSEK 14 1. Az újszövetségi tudományról 24 2. A szinoptikus evangéliumok 76 3. Máté evangéliuma 134 4. Márk evangéliuma 168 5. Lukács evangéliuma 197
Háttérinformáció Dániel könyvéhez
Háttérinformáció Dániel könyvéhez Dr. Nagy Antal Mihály, Dr. Bartha Tibor professzor, Kustár Zoltán, Reisinger János és Szabó Attila írásai nyomán A könyv neve A könyv Dánielről kapta a nevét. A név jelentése:
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)
EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3300 EGER, Ifjúság u. 2.sz Tel: (36) 324-808 Fax: (36) 324-909 OM azonosító: 031598 Web: www.szilagyi-eger.hu, E-mail: eszeg@eszeg.sulinet.hu A kezek összeérnek,/isten
ÉVFOLYAMDOLGOZAT. A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Állam- és Jogtudományi Kar Szeged ÉVFOLYAMDOLGOZAT A h o n v é d e l mi k ö t e l e z e t t s é g a l k o t má n yjogi p r o b l é má i Konzulens: Dr. Tóth Károly Egyetemi Docens
Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.
Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.
10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok
22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)
7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és
BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz
Utánzás, engedmények és válság
8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak
Az Istentől származó élet
Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ
VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!
Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,
Azonosító jel: REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. REFORMÁTUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS
Hogyan lett könyvvé az Újszövetség? APOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT Budapest, 2008
Hogyan lett könyvvé az Újszövetség? APOLÓGIA KUTATÓKÖZPONT Budapest, 2008 Az Újszövetség megbízhatósága? autográf MBT, 1990 Biztosan kihagyták azokat, amik nem illettek az Egyház elképzelésébe! Alapfogalmak
RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig
RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig II. Az ellenreformációtól napjainkig (az 1930-as évekig) Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére Az 1936-ban,
A nyelv változik, az Ige marad
A nyelv változik, az Ige marad Magyar bibliafordítások 1 I. A fordításokról általában Az Ige testté lett, Isten szava történéssé lett. A Biblia külső és belső történésekről számol be, a külsőt általában
Reformáció, katolikus megújulás
Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,
Társas lény - Zh kérdések (első negyedév) Milyen hatással van ránk mások jelenléte? Mutass példákat!
Társas lény - Zh kérdések (első negyedév) 2011/2012-2. félév Kiskérdések: Milyen hatással van ránk mások jelenléte? Mutass példákat! Mások jelenléte javítja az egyén teljesítményét az egyszerű vagy jól
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com
Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,
Hittan tanmenet 4. osztály
Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Milyen Bibliát olvassunk? Az új fordítású Biblia (RÚF 2014) előnyei. Dr. Pecsuk Ottó Magyar Bibliatársulat
Milyen Bibliát olvassunk? Az új fordítású Biblia (RÚF 2014) előnyei Dr. Pecsuk Ottó Magyar Bibliatársulat A bibliafordítás teológiai legitimációja A Biblia Isten kommunikációja az emberrel A keresztyén
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
www.homeschooling.ro Az Egyesült Államokbeli otthonoktató mozgalom áttekintése (Részletek a Romániai Otthonoktatók Egyesületének hírleveléből)
www.homeschooling.ro Az Egyesült Államokbeli otthonoktató mozgalom áttekintése (Részletek a Romániai Otthonoktatók Egyesületének hírleveléből) Az egyre jobban terjedő otthon oktató mozgalom sok kérdés
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar. Tézisfüzet
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Mária-tisztelet Boldog John Henry Newman tanításában Című doktori értekezéshez Készítette: Kálmán Antal Konzulens: dr. Kránitz Mihály Budapest, 2012 Mária-tisztelet
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL
1 GONDOLATOK AZ ÍRÁSÉRTELMEZÉSRŐL ÍRTA: DEMETER JÓZSEF ÁLTALÁNOS HERMENEUTIKAI SZABÁLYOK ÉS IRÁNYELVEK. Az alapgondolat: mindenkinek joga van értelmezni a Szentírást. Ehhez azonban a megértés utáni őszinte
Jézus tizenkét tanítványt választ
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus tizenkét tanítványt választ Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség
EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG Szentírás Szövetség A mû eredeti címe: Following Jesus Pathway Bible Guides: Luke 9 12 Szerzô: Gordon Cheng Originally published by Matthias
2. AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR: A BIBLIA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.
2. AZ ISTEN ÁLTAL ADOTT KÖNYVTÁR: A BIBLIA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Keresztyén Bibliai Lexikon, Budapest, 1995; Szűcs Ferenc: Hitvallásismeret,
Forrás. Márk evangéliuma
Forrás 12. évf. 1. szám 2015. január 25. a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Márk evangéliuma Jézus Krisztus Isten Fia evangéliumának kezdete. Ezekkel a szavakkal kezdődik Márk evangéliuma,
Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem! 1. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2.
Használatos idézőjelek: macskaköröm»lúdláb«félidézőjel Figyelem!. Az idézőjelek és az idézőjelbe tett szó vagy szöveg közé nem teszünk szóközt. 2. Szövegbe ékelt, szó szerinti idézetre úgynevezett macskakörmöt
Pesti Mizsér Gábor 1536-ból való Új Testamentum fordításának mai nyelvhez igazított kiadásához
UTÓSZÓ Pesti Mizsér Gábor 1536-ból való Új Testamentum fordításának mai nyelvhez igazított kiadásához PESTI GÁBOR jelentõsége, hogy elsõnek adta közre magyarul nyomtatásban a Biblia négy evangéliumát,
A Mennyország, Isten gyönyör otthona
A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible
Előzményei: o A reformáció a 16. században a katolikus egyház megújítására indult mozgalom. o A szó jelentése: helyreállítás
A refrmáció a 16. században a katlikus egyház megújítására indult mzgalm A szó jelentése: helyreállítás Előzményei: A nagy földrajzi felfedezések A könyvnymtatás feltalálása A tudmányk és művészetek 15.
A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus csodái
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus csodái Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children
H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M
H E L Y I T A N T E R V H I T T A N 7-1 2. É V F O L Y A M H I T T A N 7-8. é v f o l y a m Célok és feladatok A tanuló életkorának megfelelően (nem elvont fejtegetésekkel, hanem bibliai szemelvények segítségével)
E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!
E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam
Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam a karácsonyi történetet, tágas tornácunkon álltam,
2004-ben jelent meg. egy interjúkötet Joseph Ratzingerrel, a mai. Különszám A KÖNYVEK KÖNYVE
dai Kapucinus A. D. 2008 - ízivárosi a esti Alsó-V A budap Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia p a a j hírr lap Különszám B Budai Kapucinus különszám 2008 március nem találta meg a kutya sem a 8 év alatt?
Az ókori világ hét csodája
Az ókori világ hét csodája 1. A gízai Nagy Piramis Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított, és ez az egyedüli fennmaradt épület az ókori világ hét csodája közül. Az egyiptológusok
XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.
KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy
IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT
Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá
Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.
Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány
Újjászületés - Beleszületni Isten családjába
Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:
bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap
Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:
Az Első Unitárius Népfőiskolai Tanfolyam Kolozsvárt.
csendes óráimban, vagy álmatlan éjszakáimon át kirajzolódtak előttem a mélytitkú tárnák s gyakran hallani véltem a gépek zakatolását s a verejtékhúzó csákányok döngését a rózsafáim alatt, vagy a templomunk
2015. Teológiai tárgyak. Nappali tagozat
ZÁRÓVIZSGAI TÉTELEK A HITTANÁR-NEVELŐ SZAKON 2015. Teológiai tárgyak Nappali tagozat 1. Pál apostol élete (tételgazda: dr. Peres Imre) Irodalom: Saffrey, H.-D., Pál apostol története, 2001; Tarjányi Béla,
Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás)
138 Karácsony és új élet (Gyülekezeti előadás) A most következő előadásban két kérdésre keresem a választ. 1. A múltra nézve: Hogyan kezdte ünnepelni a keresztyénség karácsonykor Jézus Krisztus születését?
A tudatosság és a fal
A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?