AZ NKE KTK OKTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2011-BEN
|
|
- Margit Kis
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ NKE KTK OKTATÓINAK TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGA 2011-BEN Budapest, 2012
2 Szerkesztette: Takács Péter Az adatok összegyűjtése során technikai segítséget nyújtott: Vágóné Gáspár Judit és Takács Sára Ez a füzet A BCE Közigazgatástudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága című kiadvány (megj.: Bp. BCE KIK, 2011) 2011-re vonatkozó kiegészítése és folytatása. A BCE KTK január 1-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi Karaként folytatja tevékenységét. A szerkesztő.
3 TARTALOM ELŐSZÓ 1 A KAR OKTATÓINAK 2011-BEN MEGJELENT KÖNYVEI 3 A KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK 2011-BEN MEGJELENT TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI 5 JELENTŐSEBB TUDOMÁNYOS ÉS SZAKMAI RENDEZVÉNYEK A KARON 2011-BEN 35 KIEGÉSZÍTŐ ADATOK: A TANSZÉKEK MUNKATÁRSAI 2011-BEN 41
4 ELŐSZÓ E kiadvány célja az, hogy az érdeklődők számára megismerhetővé és áttekinthetővé tegye azokat a publikációkban is kifejeződő tudományos eredményeket, amelyek a január 1-én megalakult Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik jogelőd intézményében, a BCE Közigazgatástudományi Karán születtek az NKE létrejöttét megelőző évben, 2011-ben. Egy egyetem, illetőleg egyetemi kar keretei között sokféle tudományos munka zajlik, kezdve a konferenciáktól a szakértői és oktatási anyagok kidolgozásán át a klasszikus értelemben vett tudományos közlemények megjelentetéséig. Az ilyen munkák eredménye változatos módokon jeleníthető meg, s ezért az adott intézmény tevékenysége is többféleképpen értékelhető. E sokféleség ellenére azonban azt valószínűleg senki sem kétli, hogy egy felsőoktatási intézmény tényleges tudományos teljesítményének megítélésekor a klasszikus formákból kell kiindulni és azt kell mindenféle értékelés alapjává tenni. Vagyis azt, hogy egy egyetemnek vagy egy egyetemi karnak mi a tudományos teljesítménye, leginkább az ott dolgozó oktatók és kutatók monográfiái, folyóiratcikkei, gyűjteményes kötetei mutatják meg. Az efféle publikációk adatai megjeleníthetők individuálisan (újabban például az ún. MTMT rendszerben), de felmutathatók egy közösség teljesítményeként, ún. intézményi publikációs listákban is. Az eredményeikre büszke intézmények az efféle listákat közzé is teszik. Karunk büszke az eredményeire. Oktatóink és kutatóink 2000 és 2010 közötti publikációs adatait egy külön publikációs kötetben már tavaly közzétette. Ezt a hagyományt folytatja ez a publikációs füzet. Az adatok megjelentetésével célom az volt, hogy dokumentáljam karunk szakirodalmi közleményekben is megjelenő tudományos eredményeit, s az itt folyó munkát megismerhetővé tegyem mind a tágabb és szűkebb értelemben vett szakmai közösség, mind pedig az új egyetem oktatóinak közössége számára. Szakmai értelemben ezzel lehetőséget szeretnék teremteni tudományos munkánk helyzetének értékelésére és fő tendenciáinak áttekintésére is. A tavaly megjelent, tizenegy évet átfogó publikációs kötetben mintegy két és félezer tétel szerepelt, ebben a publikációs füzetben pedig egy év vonatkozásában kb. háromszázhúsz. Úgy vélem, hogy egy hetven-nyolcvan közalkalmazotti státuszban foglalkoztatott oktatóból és néhány külső óraadóból álló kari közösség részéről ez imponáló eredmény. S ha az eredményeket részletezzük, azt is látjuk, hogy a háromszáznál is több közlemény közel egytizede nem tanulmány vagy folyóiratcikk, hanem hagyományos értelemben vett könyv : monográfia, gyűjteményes kötet, tankönyv, stb. Az alábbi listában ezeket külön is felsorolom. Az e kiadványban közzétett publikációs adatok összegyűjtése és feldolgozása során lényegében a tavalyi kötet szerkesztése során bevált elveket és módszereket követtem. Az adatbázis Karunk oktatói és kutatói egy év alatt megjelentetett tudományos közleményeinek megjelenési adatait tartalmazza. Azokét, akik (a) a december 31-i állapot szerint a Kar teljes és részmunkaidőben foglalkoztatott oktatói, illetőleg kutató voltak; akik (b) professzor emeritusként a fenti időpontban karunkon dolgoz- 1
5 tak; valamint (c) azon külső előadókét és óraadókét, akiket tanszékük vezetője a kiadványban szereplők névsorába felvenni javasolt. A kiadványba csak a január 1. és december 31. között ténylegesen megjelent tudományos közlemények (monográfiák, egyetemi tankönyvek és jegyzetek, lexikon- és enciklopédia szócikkek, a tudományos művek bevezetői, előszavai és szerkesztői munkálatai, jogszabályok kommentárjai, szakfordítások, stb.), valamint néhány esetben a nyomtatásban meg nem jelent, de nyilvános közkönyvtárban elhelyezett disszertációk adatait vettem fel. Nem közöltem ugyanakkor itt a napi- és hetilapokban megjelent publicisztikák és interjúk adatait (kivéve: a tudományos folyóiratokban megjelent interjúkat), a meg nem jelent műhelytanulmányok és gépiratok, valamint a kormányzati- vagy más szervek megrendelésre készült, de nyilvános könyvtárban el nem helyezett szakmai írások adatait. Az adatok egységesítése során néhány eltéréssel a könyvtári adatfelvételi munka során szokásos bibliográfiai leírásból indultam ki, de nem azt követtem. Az adatbázis alapja a kollégák által megküldött anyag volt. Az így összegyűjtött adatokat azonban számos módon kiegészítettem, néhány esetben (például a publicisztikai tételek kihagyásával) csökkentettem, s általában rendeztem és egységesítettem. Szeretnék itt köszönetet mondani a tanszékek vezetőinek, akik ösztönözték kollégáikat az adataik beküldésére, valamint a tanszéki titkárnőknek, akik munkatársaik anyagait sok esetben már egybegyűjtve küldték meg. Ugyancsak köszönöm a Jogtudományi Tanszék előadójának és demonstrátorának a közreműködését, akik sokféleképpen segítettek az anyag feldolgozásában. Budapest, március 31. Takács Péter egyetemi tanár a tudományos ügyek dékánhelyettese 2
6 MONOGRÁFIÁK A KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK 2011-BEN MEGJELENT KÖNYVEI Cserny Ákos: A miniszteri felelősség. Bp. CompLex, Egedy Gergely: Nagy-Britannia története, Bp. Kossuth, Mezey Gyula: Közigazgatás menedzsment. Bp. Aula K Müller György: Magyar kormányzati viszonyok. Bp. Pécs, Dialóg Campus, EGYETEMI TANKÖNYVEK ÉS JEGYZETEK Budai Balázs Tózsa István: The Current Breakt Through Points in Public Administration. Bp. BCE Közigazgatás-tudományi Kar, Buskó Tibor László: Közigazgatási urbanisztika. 2. kötet: Településüzemeltetés. Bp. Aula, Halász Iván et al.: A mai Szlovénia. Bevezetés a modern Szlovénia tanulmányozásába. Esztergom Bp. Szt. Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány Szlovén-Magyar Üzletemberek Egyes., Halász Iván: Nemzetközi migráció és a közigazgatás. Bp. BCE Közigazgatástudományi Kar, Nemzetközi Migrációs és Integrációs Karközi Kutatóközpont, Kis Norbert Hollán Miklós: Büntetőjog kötet. 1. kötet: Az anyagi büntetőjog általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialóg Campus, kötet: Az anyagi büntetőjog különös része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialóg Campus, Murányi Péter: Regionális politika. 2. kötet: Az európai uniós területfejlesztés intézményrendszere. Bp. Aula BCE KIK, Takács Péter: Államtan. Két fejezet az állam általános elmélete köréből. A modern állam és elmélete. Bp. BCE Közigazgatástudományi Kar, [II.] 164. Takács Péter: Államtan. Államtan. Négy fejezet az állam általános elmélete köréből. Az állam általános sajátosságai. Bp. BCE Közigazgatástudományi Kar, [II.] 263. Tózsa István et al.: Közigazgatási urbanisztika. 1. kötet: Településtan. Szerk. Tózsa István. Bp. Aula, MÁSODIK ÉS TOVÁBBI KIADÁS(OK)BAN MEGJELENT TANKÖNYVEK ÉS JEGYZETEK Boros Anita Juhász Péter Lantos Ottó Tátrai Tünde: A közbeszerzés alapjai. Közbeszerzési, gazdasági és jogi alapismeretek közbeszerzési referensek részére. 2. átd. kiad. Bp. CompLex K., Boros Anita: Közérthető közigazgatási hatósági eljárás. A Ket. szabályai egyszerűen jogesetek, példák, ellenőrző kérdések, feladatok. 2., átd. kiad. Bp. CompLex, Egedy Gergely: Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe. 2. átd. kiad. Bp. HVG- Orac,
7 ÜNNEPI KÖTETEK Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, Magister scientiae et reipublicae. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia G. Máthé septuagenario dedicata. Szerk. Rácz Lajos. Bp. Pécs, Dialóg Campus Kiadó, KOMMENTÁROK Közbeszerzés kommentár. Szerk. Boros Anita Tátrai Tünde. Szerzők: Boros Anita et al. Bp. CompLex K., GYŰJTEMÉNYES KÖTETEK ÉS TANULMÁNYGYŰJTEMÉNYEK Az alkotmány arca. Preambulum-tanulmányok. Szerk.: Szentpéteri Nagy Richard Novák Zoltán Antal Attila. Szerzők: Szentpéteri Nagy Richard, Zsolt Péter et al.] Bp. Méltányosság Politikaelemző Közp. L'Harmattan, Az orosz fehérgárdista emigráció Magyarországon, Szerk.: Halász Iván. Szerzők: Halász Iván et al. Bp. Esztergom, BCE Nemzetközi Migrációs és Integrációs Karközi Kutatóközp. Szt. Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, A német-osztrák jogterület klasszikus magánjogi kodifikációi. Tanulmányok az OPTK és a BGB évfordulói alkalmából. Szerk. Rácz Lajos. Szerzők: Rácz Lajos et al. Bp. Martin Opitz K., Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk. Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Szerzők: Bordás Mária, Boros Anita, Halász Iván, Imre Miklós, Kristó Katalin, Lőrincz lajos, Lővétei István, Szamel Katalin, Tamás András, Temesi István et al.] Bp. CompLex, Führung von Einsatzkräften. Szerk. Mezey Gyula és Herbert Strunz. [szerzők: Mezey Gyula, Dinnyés Álmos et al.] Frankfurt am Main, Berlin etc., Peter Lang, EGYÉB KIADVÁNYOK MŰHELYTANULMÁNY Máthé Gábor: Jogtörténeti előképek a magyar kormányzati modell OTKA programhoz Rechtshistorische Vorbilder das ungarische Regierungsmodell zum OTKA-Projekt. Bp. ny. n BIBLIOGRÁFIA A Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága, Szerk. Orosz Ágnes Mikola Katalin. [Összeállította: Abonyi Brigitta Bayer Judit Káldor Zsófia Metzner Györgyné Mikola Katalin Orosz Ágnes.] Bp. BCE Közigazgatás-tudományi Kar, VII
8 A KAR OKTATÓINAK ÉS KUTATÓINAK 2011-BEN MEGJELENT TUDOMÁNYOS SZAKIRODALMI KÖZLEMÉNYEI A ALMÁSY GYULA 1. ALMÁSY Gyula [társszerzőként]: Almásy Gyula Csúth Sándor Nemeslaki András Rupp Zoltán Tózsa István: Szervezeti igazgatás. = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv] [6. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/ av/ tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga_tankonyv_2011.pdf ] ÁCS NÁNDOR 2. ÁCS Nándor: Részlet = Közigazgatási szakvizsga. Általános közigazgatási ismeretek [digitális tankönyv] [1.2 fejezet]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [/images/szakvizsga/ tananyag/ kotelezo_ tankonyv_2011] B BAJNOK ANDREA 3. BAJNOK Andrea: The communicative state of local governance. = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, BAJNOK Andrea [társszerzőként]: Bajnok Andrea Hutkai Zsuzsanna: Projektmegvalósítás és kommunikáció a helyi közigazgatásban. = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, BELÉNYESI EMESE 5. BELÉNYESI Emese: A magyar közigazgatási képzések, továbbképzések intézménytörténete a XX. századtól napjainkig. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ BELÉNYESI Emese: Közigazgatási képzések, továbbképzések oktatásmódszertani kérdések, lehetőségek. = Magyar Közigazgatás [Új folyam]. 2011/ BELÉNYESI Emese: E-közigazgatás a hazai képzésben. = Vezetéstudomány. 2011/ BELÉNYESI Emese: Hatékony önkormányzati kommunikáció a tudás megszerzésének lehetőségei. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/
9 9. BELÉNYESI Emese: Önkormányzati marketingkommunikáció a hazai gyakorlat. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ BORBÁS BEATRIX 10. BORBÁS Beatrix: A közhatalom kárfelelősségéről a felelőségi premisszák szemszögéből különös tekintettel a felróhatósági kritériumra. = Jogtudományi Közlöny. 2011/ BORBÁS Beatrix: The liability of the Courts for immaterial damages in Hungary. = Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata BORBÁS Beatrix: Az állam és a köz kárfelelősségéről a vétkességi elvtől való eltávolodás tükrében. = Jura. 2011/ BORBÁS Beatrix: Részletek [ fejezet]. = Közigazgatási szakvizsga. Általános közigazgatási ismeretek [hatályosítás]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [/images/ szakvizsga/ tananyag/ kotelezo_tankonyv_2011] BORBÁS Beatrix [társszerzőként]: Borbás Beatrix Cserny Ákos Müller György et al.: Jogi alapismeretek = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv] [1. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/av- /tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga _tankonyv_2011] BORDÁS MÁRIA 15. BORDÁS Mária: Az állami tulajdon kezelésének és a közpénzek felhasználásának hatékonysága = Ratio legis ratio iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Liber amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk.: Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, BORDÁS Mária: Az állami tulajdon kezelésének és a közpénzek felhasználásának hatékonysága. = Jura. 2011/ BORDÁS Mária: A hatékony állam és a jogállam konfliktusa? = Közjogi Szemle szeptember, másodközlés: Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ BORDÁS Mária: A közszolgáltatások szervezésének (jogi) kérdései. 2. rész. = Jura. 2011/ BORDÁS Mária: A cloud computing alkalmazásának szervezeti keretei a magyar közigazgatásban az Obama kormány példája alapján. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ BORDÁS Mária [társszerzőként]: Bordás Mária Kristó Katalin: Finnország közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex Kiadó,
10 BOROS ANITA 21. BOROS Anita: Közérthető közigazgatási hatósági eljárás A Ket. szabályai egyszerűen jogesetek, példák, ellenőrző kérdések, feladatok. 2., átd. kiad. Bp. CompLex Kiadó, BOROS Anita: PPP-Projeket in Ungarn. = Wandel der Staatlichkeit und wieder zurück? Szerk.: Jan Ziekow. Baden-Baden, Nomos, BOROS Anita: Die wichstigste Regeln des ungarischen Verwaltungsverfahrens und die Veränderungen des Verwaltungsferfehrensgesetzes. = Verwaltungsarchiv. 2011/ BOROS Anita [társszerzőként]: Boros Anita Juhász Péter Lantos Ottó Tátrai Tünde: A közbeszerzés alapjai. Közbeszerzési, gazdasági és jogi alapismeretek közbeszerzési referensek részére. 2. átd. kiad. Bp. CompLex Kiadó, BOROS Anita: Kommentár-részletek = Közbeszerzés kommentár. Szerk. Boros Anita Tátrai Tünde. Bp. CompLex Kiadó, , , , és BOROS Anita: Az államigazgatási eljárásjog megújításáról. = Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, BOROS Anita: A közbeszerzések jogszabályi környezetének változása az új Kbt. = XIX. Országos Jegyző-közigazgatási konferencia Bp. Közszöv BOROS Anita: Az elektronikus ügyintézés szabályainak legutóbbi változása. Ismét módosul a Ket.! Határozat avagy végzés? vagy egyik sem? [1-2.r.] Az ügyféli minőség megállapítása a közigazgatási hatósági eljárásban. A Ket évi felülvizsgálatának koncepciója. Közigazgatási vagy közigazgatási hatósági ügy. Határidős kisokos a legfontosabb határidők a Ket-ben. A hatósági vizsgálat terjedelme a tényállás tisztázása során az okirati bizonyítás és az alapelvek kapcsolata. A hatóság hallgatása. A hatóság tényállás-tisztázási kötelezettsége. = Közigazgatás a Gyakorlatban. 2011/ és 4., 2011/3. 4. és 2011/ , 2011/ , 2011/ , 2011/ , 2011/ , 2011/ , és BOROS Anita: A közigazgatási jog és a közigazgatási eljárásjog europanizálódása. = Jogtudományi Közlöny 2011/ BOROS Anita: A közigazgatási jog europanizálódása, különös tekintettel Középmagyarországi Régióban megvalósuló közbeszerzési eljárásokra. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ BOROS Anita: Az önkormányzati beszerzések tapasztalatai típushibák és megoldások. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ BOROS Anita: Az Európai Bíróság C-215/09. sz. ítélete. = Közbeszerzési Szemle. 2011/1. [1. évf.] BOROS Anita: Jogalkalmazási kérdések a (köz)szolgáltatási koncesszió kérdéskörében I. = Közbeszerzési Szemle. 2011/
11 34. BOROS Anita: A felhívás, a dokumentáció és a kiegészítő tájékoztatás szabályai az új Kbt-ben. = Közbeszerzési Szemle. 2011/ BOROS Anita: Jogalkalmazási kérdések a (köz)szolgáltatási koncesszió kérdéskörében II. = Közbeszerzési Szemle 2011/ BOROS Anita: A magyar közigazgatás története egy német jogtudós szemével. [könyvszemle]. = Pro Publico Bono. 2011/ BOROS Anita: Darák Péter: A közigazgatási eljárások szabályait értelmező felsőbírósági döntések [könyvismertető]. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ BOROS Anita [társszerzőként]: Boros Anita Gajdos Róbert: A Közbeszerzések Tanácsa. = A közbeszerzések gyakorlata [Raabe Kiadó] 2011/3. I/ BOROS Anita [társszerzőként]: Boros Anita Gajdos Róbert: Public Procurement in Hungary and the past fifteen years of the Public Procurement Council. = Public Procurement Law Review. 2012/ BOROS Anita [szerkesztőként]: Közbeszerzés Közbeszerzés kommentár [elektronikus kommentár]. Szerk.: Boros Anita. Bp. CompLex Kiadó, VI VIII. rész. 41. BOROS Anita [társszerzőként]: Boros Anita Horváth Attila Szalai András et al.: Közigazgatási alapismeretek = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv] [2. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/ av/ tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga_tankonyv_2011.pdf ] BOROS Anita [társszerkesztőként]: Közbeszerzés kommentár. Szerk.: Boros Anita Tátrai Tünde. Bp. CompLex Kiadó, BUDAI BALÁZS BENJÁMIN 43. BUDAI B. Balázs [társszerzőként]: Budai Balázs Tózsa István: The Current Break Through Points in Public Administration. Bp. BCE KIK, BUDAI Balázs Benjámin: Az e-közigazgatás elméletének megalapozása. = Vezetéstudomány. 2011/ BUDAI Balázs Benjámin: A közigazgatási modernizáció hívószavai. = Pro Publico Bono. 2011/ BUDAI Balázs Benjámin: Az európai uniós stratégiák lényegi elemeinek megjelenése a hazai jogszabályokban különös tekintettel az e-közigazgatás létrejöttének jogszabályi támogatására. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ BUDAI Balázs Benjámin: A BSZK M-government szolgáltatásainak indoklása a tudomány szemszögéből = Az mgovernment alkalmazások lehetőségei a közigazgatásban. Szerk.: Bordás, M. Miletics, P. Bp. BCE KIK Corvinus Alapítvány, BUDAI Balázs Benjámin: A koreguláció és a dereguláció szerepe a jogban és a közigazgatásban. = Pro Publico Bono. 2011/1. különszám
12 49. BUDAI B. Balázs [társszerzőként]: Budai Balázs Seres Antal: A részmunkaidős foglalkoztatás hazai helyzete egy felmérés alapján. = Munkaügyi Szemle Online. [ május, o.n. [lev.] BUSKÓ TIBOR LASZLÓ 50. BUSKÓ Tibor László: Közigazgatási urbanisztika. 2. kötet: Településüzemeltetés. Bp. Aula, BUSKÓ Tibor László: Néhány megjegyzés a lakásépítés földrajzáról Magyarországon. Some Remarks on the geography of Building Flats of Hungary. = Corvinus Regionális Tanulmámyok Corvinus Regional Studies [ 2011/ , angol változatban: C CZIGLER DEZSŐ TAMÁS 52. CZIGLER Dezső Tamás: Kollíziós jog kontra belső piac joga. Rejtőzködő nemzetközi magánjogi szabályok az Európai Unió jogában. = Külgazdaság. 2011/ CZIGLER Dezső Tamás: Szülői felelősség és gyermekek jogellenes elvitele az Európai Közösségben. = Jogtudományi Közlöny. 2011/ CZIGLER Dezső Tamás: P. Craig G. De Burca The Evolution of EU Law (2011) [könyvismertetés]. = Jogi Iránytű [MTA JTI: [/jogi_iranytu/iranytu.html] 2011/ CZIGLER Dezső Tamás [társszerzőként] Czigler Dezső Tamás Horváthy Balázs: A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség jogforrásainak feltárása. = Jog. Állam. Politika. 2011/ CZIGLER Dezső Tamás [társszerzőként] Czigler Dezső Tamás Horváthy Balázs: A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség joggyakorlata és intézményei. = Jog. Állam. Politika. 2011/ CS CSERNY ÁKOS 57. CSERNY Ákos: A miniszteri felelősség. Bp. CompLex CSERNY Ákos: The Government and Public Administration. = The Basic Law of Hungary. A First Commentary. Szerk.: Csink Lóránt, Schanda Balázs, Varga Zs. András. Dublin, Clarus Press, CSERNY Ákos: Az Alaptörvényről másképp = Közszolgálat. 2011/ CSERNY Ákos: A végrehajtó hatalom alkotmányjogi felelősségének színeváltozásai. = Magyar Közigazgatás [Új folyam]. 2011/
13 61. CSERNY Ákos: A közhivatalnokok képzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. = Magyar Közigazgatás [Új folyam]. 2011/ CSERNY Ákos: A közigazgatási kar továbbképzése. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ CSERNY Ákos: A központi állami szervek rendszere [hatályosítás]. = Közigazgatási szakvizsga. Általános közigazgatási ismeretek [digitális tankönyv: 1. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, www. nki.gov.hu [/images/szakvizsga/ tananyag/ kotelezo_ tankonyv_2011] CSERNY Ákos [társszerzőként]: Cserny Ákos et al: Kerekasztalon az új Alaptörvény [kerekasztal-beszélgetés]. = Magyar Közigazgatás [Új folyam]. 2011/ CSERNY Ákos [szakmai közreműködőként]: Jogi és alkotmányos ismeretek. = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv: 1.1. almodul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/ av/ tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga_tankonyv_ 2011] CSÉPAINÉ SZÉLL PÁLMA 66. CSÉPAINÉ SZÉLL Pálma: Reform, újjászervezés, racionalizálás, hatalomkoncentráció vagy szerves fejlődés? = Comitatus. 2011/október, CSÉPAINÉ SZÉLL Pálma: A helyi közügyek várható alakulása az új helyi önkormányzati törvényben. = Comitatus. 2011/december, CSÚTH SÁNDOR 68. CSÚTH Sándor [társszerzőként]: Csúth Sándor Almásy Gyula Nemeslaki András Rupp Zoltán Tózsa István: Szervezeti igazgatás = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv] [6. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/ av/ tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga_tankonyv_2011.pdf ] E EGEDY GERGELY 69. EGEDY Gergely: Nagy-Britannia története. Bp. Kossuth /A rövid XX. század/, EGEDY Gergely: Bevezetés a nemzetközi kapcsolatok elméletébe. Bp. HVG-Orac, 2. átd. kiad EGEDY Gergely: Thatcherism and the New Right in Britain. = Prague Papers on the History of International Relations [Institute of World History, Faculty of Arts, Charles University of Prague Institute of East European History, Faculty of Historcial and Cultural Sciences, University of Vienna], 2010 [2011.]/ EGEDY Gergely: The Conservatism of József Antall. The Hungarian Version of Patrician Conservatism. = Reflections on Conservatism. Szerk.: Dogancan Özsel. Newcastle upon Tyne, Cambridge Scholars Publishing,
14 73. EGEDY Gergely: Oppenheimer az államról. = Magister scientiae et reipublicae. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Liber amicorum studia G. Máthé septuagenario dedicata. Szerk.: Rácz Lajos. Bp. Pécs, Dialóg Campus Kiadó /Pro Publico Bono Publicationes Facultatis 2. Libellus Aureus. A Jogtudományi Tanszék Publikációi 1/, másodközlés: Pro Publico Bono. Támop Speciál [ 2011/ EGEDY Gergely: Az irigység rendszere. Mencken a demokráciáról. = De Iurisprudentia et iure publico [Szeged] 2011/ EGEDY Gergely: Cameron konzervativizmusa és a Konzervatív Párt új arculata = David Cameron Dylan Jones: Cameron Cameronról. Kötetlen beszélgetések a brit miniszterelnökkel [Utószó]. Bp. Antall József Tudásközpont HVG Könyvek, EGEDY Gergely: Ellenségünk az állam? A. J. Nock állam-felfogása. = Állam-és Jogtudomány [2011.]/ EGEDY Gergely: Jasay az államról. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ EGEDY Gergely: Konzervativizmus kontra konzervatívok? Viereck új konzervativizmusa. = Századvég. 2011/ EGEDY Gergely: A nominalizmus zsákutcája: Weaver a modernitás kudarcáról. = Kommentár. 2011/ EGEDY Gergely: Kornis Gyula: A kultúra mint államcél. = Kommentár. 2011/ EGEDY Gergely: A kultúra mint honvédelem. Tűnődések Újváry Gábor A harmincharmadik nemzedék (Bp. 2010) című könyve fölött [recenzió]. = Magyar Napló december, G GELLÉRTHEGYI ISTVÁN 82. GELLÉRTHEGYI István: A környezetvédelem nemzetközi szabályozásának fejlődése. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ GELLÉRTHEGYI István: Az Európai Unió környezetvédelmi szabályozása fejlődésének hatása a hazai környezetvédelmi igazgatás fejlesztésére. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ GELLÉRTHEGYI István: A környezetvédelem nemzetközi szabályozása és az Európai Unió környezetvédelmi politikája. = Pro Publico Bono 2011/1. különszám
15 GY GYORGYEVICS MIKLÓS 85. Gyorgyevics Miklós: Civil participáció az önkormányzatokban. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ GYÖRGY ISTVÁN 86. GYÖRGY István: A közszolgálat Lőrincz Lajos munkásságában. = Pro Publico Bono. 2011/ GYÖRGY István: A politikai és szakmai szempontok szétválasztása a minisztériumi alapstruktúrában. = Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, H HALÁSZ IVÁN 88. HALÁSZ Iván: A nemzetközi migráció és a közigazgatás. Bp. BCE KIK, HALÁSZ Ivan: Uhorsko a podoby slovenskej identity v dlhom 19. storočí. Bratislava, Kalligram, HALÁSZ Iván: A parlamentarizmus formái a közép-európai államokban. = Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, HALÁSZ Iván: A cseh történeti államjogi program és az önálló Csehszlovákia létrejötte. = Magister scientiae et reipublicae. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Liber amicorum studia G. Máthé septuagenario dedicata. Szerk.: Rácz Lajos. Bp. Pécs, Dialóg Campus Kiadó /Pro Publico Bono Publicationes Facultatis 2. Libellus Aureus. A Jogtudományi Tanszék Publikációi 1/, HALÁSZ, Iván: Symbolic Elements in the Preambles to the Constitutions of the Visegrad Countries. = Acta Juridica Hungarica. 2011/ HALÁSZ Ivan: Zrod a charakteristika nového Základného zákona Maďarska. = Právník. 2011/ no. 8. [vol. 150.] HALÁSZ Ivan: Nový maďarský Základný zákon a zmeny v ústavnom súdnictve. = Časopis pro právní vědu a praxi. 2011/1. [vol. 19] HALÁSZ Iván: Olaszország közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex,
16 96. HALÁSZ Iván: A Cseh Köztársaság közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex HALÁSZ Iván: Lengyelország közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex, HALÁSZ Iván: Szlovákia közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex, HALÁSZ Iván: Szlovénia közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk.: Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex, HALÁSZ Iván: Az orosz fehér emigránsok és Magyarország az 1920-as évek elején. = Az orosz "fehérgárdista" emigráció Magyarországon, Szerk.: Halász Iván. Bp. Esztergom, BCE Nemzetközi Migrációs és Integrációs Karközi Kutatóközp. Szt. Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, HALÁSZ Iván [társszerzőként]: Mészáros, Andor Halász, Iván Somai, Miklós: Bevezetés a modern Szlovénia tanulmányozásába. Szent Adalbert Közép- és Kelet- Európa Kutatásokért Alapítvány, Szlovén-Magyar Üzletemberek Egyesülete. Esztergom Bp HALÁSZ Iván [szerkesztőként]: Az orosz "fehérgárdista" emigráció Magyarországon, Szerk.: Halász Iván. Bp. Esztergom, BCE Nemzetközi Migrációs és Integrációs Karközi Kutatóközp. Szt. Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány, HERENDY CSILLA 103. HERENDY Csilla: Az online felületeken alkalmazható használhatósági vizsgálatokról és azok tudományos alapjairól. [Doktori disszertáció kézirata.] Bp. [Pécs: PTE] [Gépirat. soksz.] HERENDY Csilla: A papírtól a high-tech-ig: A website usability kutatási-vizsgálati lehetőségeiről. = Jel-kép. 2011/ HERENDY Csilla: E-kommunikációs felületek: usability, ergonómia, tartalom. Teszelési lehetőségek megfogalmazása. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HERENDY Csilla: E-kommunikációs felületek: tesztelési lehetőségek. Három közigazgatási portál használhatósági elemzése. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HERENDY CSILLA [szerkesztőként]: Önkormányzatok online. A felhasználóbarát weboldalaktól a webkettes megoldásokig. Szerk.: Herendy Csilla. Bp. E-Government Alapítvány, [107.] és
17 HOLLÁN MIKLÓS 108. HOLLÁN Miklós: Az anyagi büntetőjog forrásai és elhatárolásuk. A büntetőtörvény. A büntetőtörvény értelmezése. Alapfogalmak és elhatárolások. A bűncselekmény fogalma és súly szerinti fokozatai A cselekmény tényállásszerűsége (a büntetőtörvényi tényállások. A cselekmény jogellenessége és az azt kizáró okok. A cselekmény bűnössége és az azt kizáró okok. Stádiumok. Elkövetők. = Hollán Miklós Kis Norbert: Büntetőjog 1. kötet: Az anyagi büntetőjog általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialog Campus, , , , 71., , , , , , és HOLLÁN Miklós: Bevezetés. Az élet és testi épség elleni bűncselekménye. Az önrendelkezés elleni bűncselekmények. A becsület elleni bűncselekmények. Az igazságszolgáltatás (közigazgatás) működése elleni bűncselekmények. A korrupciós bűncselekmények. = Hollán Miklós Kis Norbert: Büntetőjog. 2. kötet: Az anyagi büntetőjog különös része. Alapismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialog Campus, , , , és HOLLÁN Miklós: A büntetőjogi szankciók törvényi szabályozásának meghatározottsága a német alkotmánybíróság határozatai alapján. = Acta Humana [2011]/ HOLLÁN Miklós: Bevezetés. A szabálysértési anyagi jog. A szabálysértési eljárás. A szabálysértési jogsegély. = Hollán Miklós Kis Norbert Papp László: Szabálysértési jog. Egyetemi tankönyv. Bp. BCE Közigazgatástudományi Kar, , és HOLLÁN Miklós: A nullum crimen elv az alkotmányban. = Ratio legis ratio iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Liber amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk.: Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, HOLLÁN Miklós: A befolyással üzérkedő ügyfelének büntetendőségéről. = Magister scientiae et reipublicae. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Liber amicorum studia G. Máthé septuagenario dedicata. Szerk.: Rácz Lajos. Bp. Pécs, Dialóg Campus Kiadó /Pro Publico Bono Publicationes Facultatis 2. Libellus Aureus. A Jogtudományi Tanszék Publikációi 1/, HOLLÁN Miklós: Néhány gondolat a»10 pont a gyermekprostitúció ellen«című kiáltványhoz. = Jogi Iránytű. [MTA JTI: ius.hu] 2011/2. [1 2.] 115. HOLLÁN Miklós: Trading in influence. Requirements of the Council of Europe Convention and the Hungarian Criminal Law. = Acta Iuridica. 2011/ HOLLÁN Miklós: A befolyás vásárlásának büntetni rendeléséről a Btk. legújabb módosításának tervezete kapcsán. = Jogi Iránytű. [MTA JTI: ius.hu] 2011/ HOLLÁN Miklós: Újra a lápvidéken: az első modern monográfia hazánkban a nemi bűncselekményekről. = Magyar Jog. 2011/
18 118. HOLLÁN Miklós: Jogesetek és feladatok Westeros földjéről. = Tanulmányok Tóth Mihály professzor 60. születésnapja tiszteletére. Szerk: Szerk.: Gál István László. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, HOLLÁN Miklós [szerkesztőként] Hollán Miklós Kis Norbert: Büntetőjog. 2. kötet. Az anyagi büntetőjog különös része Alapismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Szerk.: Hollán Miklós. Bp. Pécs, Dialog Campus, HORVÁTH ATTILA 120. HORVÁTH Attila: Les élites politiques locales en Hongrie. = Revue Est Europa. [Bienvenue sur le portail Est Europa La Revue] [ est-europa.univpau.fr] 1. évf. 2011/ HORVÁTH Attila: Részlet = Közszolgálat és hivatásetika. Közigazgatási alapvizsga tankönyv [2.2 fejezet]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, HORVÁTH Attila: Az illetménydifferenciálás lehetőségei és problémái a köztisztviselői és a kormánytisztviselői törvényben. = Pro Publico Bono. 2011/ HORVÁTH Attila [társszerzőként]: Horváth Attila Boros Anita Szalai András et al.: Közigazgatási alapismeretek = Közigazgatási alapvizsga [digitális tankönyv] [2. modul]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, [images/akademia/ av/ tananyag/uj/kozigazgatasi_alapvizsga_tankonyv_ pdf ] HORVÁTH KATALIN 124. HORVÁTH Katalin: A közigazgatási humánerőforrás-fejlesztés jelenlegi gyakorlata. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HORVÁTH Katalin: Felkészülés a szolgáltató állam új technológiáinak befogadására, alkalmazására (e-learning mint a humánerőforrás-fejlesztés eszköze, e- közigazgatás mint az oktatás tárgya). = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HUTKAI ZSUZSA 126. HUTKAI Zsuzsanna: Az uniós támogatások intézményi háttere. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HUTKAI Zsuzsanna: Csődeljárás reorganizáció elméletben és gyakorlatban = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ HUTKAI Zsuzsanna: Aims and objectives of the utilization of EU funds in Hungary between 2007 and 2003 = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, HUTKAI Zsuzsanna: The extending notion of cohesion policy and its results from the aspect of cohesion reports. = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar,
19 130. HUTKAI Zsuzsa [társszerzőként]: Bajnok Andrea Hutkai Zsuzsanna: Projektmegvalósítás és kommunikáció a helyi közigazgatásban. = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, HUTKAI Zsuzsanna [társszerzőként]: Bajnok Andrea Hutkai Zsuzsanna: Projektmegvalósítás és kommunikáció a helyi közigazgatásban. = VI. Erdei Ferenc Tudományos Konferencia. Kecskemét, augusztus kötet. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, I IMRE MIKLÓS 132. IMRE Miklós: Az állampolgársághoz köthető munkakörök jogi problémái az Európai Unióban. = Ratio legis ratio iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Liber amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk.: Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, IMRE Miklós: A koncesszió europanizálódása. = Magister scientiae et reipublicae. Ünnepi tanulmányok Máthé Gábor tiszteletére. Liber amicorum studia G. Máthé septuagenario dedicata. Szerk.: Rácz Lajos. Bp. Pécs, Dialóg Campus Kiadó /Pro Publico Bono Publicationes Facultatis 2. Libellus Aureus. A Jogtudományi Tanszék Publikációi 1/, IMRE Miklós: Gazdasági és közjogi változások az Egyesült Királyságban a XXI. században. = Új Magyar Közigazgatás. 2011/ IMRE Miklós: A társadalmi koordinációs mechanizmusok változása és az állam gazdasági szerepe = Pro Publico Bono. 2011/ IMRE Miklós: A szabályozó és felügyelő állam (az Európai Unió perspektívájában). = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ IMRE MIKLÓS: Lectori Salutem. = Pro Publico Bono. 2011/ IMRE Miklós [társszerzőként]: Imre Miklós Korom Ágoston: Megkövetelhető-e az állampolgárság a közjegyzői szakma gyakorlásához? = Közjegyzők Közlönye. 2011/ IMRE Miklós [társszerzőként]: Imre Miklós Korom Ágoston: Megkövetelhető-e az állampolgárság Magyarország esetében a közjegyzői szakma gyakorlásához? = Közjegyzők Közlönye. 2011/ IMRE MIKLÓS [társszerzőként]: Imre Miklós Schanda Balázs Takács Péter: Köszöntő. = Ratio legis ratio iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Liber amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk.: Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat,
20 J JÓSZAI ATTILA 141. JÓSZAI Attila: Urban Development: District Level Regulation? = Corvinus Regional Studies [ 2011/II JÓSZAI Attila [társszerzőként]: Tózsa István et al.: Közigazgatási urbanisztika. 1. kötet: Településtan. Szerk. Tózsa István. Bp. Aula, K KIS NORBERT 143. KIS Norbert: A szabálysértési jogkövetkzmények végrehajtása. Az anyagi büntetőjog fogalma, elhatárolása, felosztása és tudománya, a büntetőjog alapelvei. Büntetőtörvény és az Alkotmány, Büntetőtörvény és nemzetközi egyezmények. A cselekmény, a bűncselekmény büntethetőségének (úgynevezett másodlagos) feltételei, Másodlagos büntethetőségi akadályok (büntethetőséget megszüntető okok). A büntetések. Eltérő szabályok fiatalkorúak és katonák esetén. Hollán Miklós Kis Norbert: Büntetőjog 1. kötet: Az anyagi büntetőjog általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialog Campus, , , , , , , , KIS Norbert: A mozgásszabadság elleni bűncselekmények, a magánszféra büntetőjogi védelme, a személyes és közérdekű adatokhoz fűződő jogok elleni bűncselekmények, az ifjúság büntetőjogi védelme. Vagyonelleni bűncselekmények. A hivatalos (más közszolgálatot ellátó, illetve közérdek védelmében eljáró) személyek elleni bűncselekmények (XV. fejezet V. cím, illetve 257. ), A minősített adattal való visszaélés (XV. fejezet III. cím), illetve A nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartás elleni bűncselekmény (XV. fejezet III/A. cím), Hivatali bűncselekmények (BTK. XV. fejezet IV. cím). = Hollán Miklós Kis Norbert: Büntetőjog. 2. kötet: Az anyagi büntetőjog különös része. Alapismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Bp. Pécs, Dialog Campus, , , , , , , , KIS Norbert: A szabálysértési eljárás. A szabálysértési jogkövetkezmények végrehajtása = Hollán Miklós Kis Norbert Papp László: Szabálysértési jog. Egyetemi tankönyv. Bp. BCE Közigazgatástudományi Kar, , KIS Norbert [társszerzőként]: Norbert Kis Balazs Klotz: Le futur du système de formation de la fonction publique en Hongrie. = Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, KIS Norbert [szerkesztőként]: Büntetőjog. 1. kötet: Az anyagi büntetőjog általános része. Büntetőjogi ismeretek a közszolgálati szakemberképzés számára. Szerk.: Kis Norbert. Bp. Pécs, Dialog Campus,
21 KISTELEKI ÁROLY 148. KISTELEKI Károly: Changes in the Hungarian regulation of citizenship and the Hungarian concept of nation = Acta Juridica Hungarica. 2011/ KISTELEKI Károly: Az abszolút monarchia teoretikus gyökerei. = Az abszolút monarchia. Szerk.: Képes György. Bp. Gondolat Kiadó /Jogtörténeti értekezések 41/ KISTELEKI Károly: Adalékok Kossuth Lajos állampolgárság-vesztéséhez. = Konferencia a bírói hatalomról és az állampolgárságról. IV. Szegedi Jogtörténész Napok. Szerk. Homoki-Nagy Mária. Szeged. k.n [200.] KOROM ÁGOSTON 151. KOROM Ágoston: A törvény értelme és a jogászi ésszerűség. A Tamás Andrást köszöntő kötetről. = Pro Publico Bono. 2011/ KOROM Ágoston: A földpiacra vonatkozó kettős jogalap tételének bírálata. = Magyar Jog. 2011/ KOROM Ágoston: Földvédelem az európai jog keretein belül. = Nemzeti Érdek [2011]/ KOROM Ágoston: Az európai jog tagállamok közigazgatási szervei általi végrehajtásának problémái. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ propublicobono.hu]. 2011/ KOROM Ágoston: A hatákony állam az Európai Unió keretei között, különös tekintettel az európai jog rendszertani hiányosságaira. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ propublicobono.hu]. 2011/ KOROM Ágoston: Nyelvi jogok az európai jog tükrében. = Pro Publico Bono Online. 2011/1. különszám KOROM Ágoston [társszerzőként]: Imre Miklós Korom Ágoston: Megkövetelhető-e az állampolgárság a közjegyzői szakma gyakorlásához? = Közjegyzők Közlönye. 2011/ KOROM Ágoston [társszerzőként]: Imre Miklós Korom Ágoston: Megkövetelhető-e az állampolgárság Magyarország esetében a közjegyzői szakma gyakorlásához? = Közjegyzők Közlönye. 2011/ KOVÁCS ÉVA MARGIT 159. Kovács Éva Margit: A világgazdasági válság hatása az európai migrációs folyamatokra. Pro Publico Bono. 2011/ KŐNIG BALÁZS 160. KŐNIG Balázs: Legal and technological changes in the Hungarian Public Administration. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ propublicobono.hu]. 2011/ KŐNIG Balázs: Elektronikus közigazgatási megoldások más európai államokban; összehasonlítva a magyar megoldással példák Németországból és Törökor- 18
22 szágból. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ KŐNIG Balázs: ClientGate and AuthorityGate in Hungary. Central System for e- Services in Public Administration, = NISPAcee E-LEAP (e-book) [/nispacee-wiki/doku.php?id= ebook] KŐNIG Balázs: Citizen closer to EU through E-Government. = Legislatívne Orgány Európskej Únie a Občania Sr. [Kassa] KRÉMER ANDRÁS 164. KRÉMER András: Települési, környezeti és közösségi konfliktusok kezelése alternatív vitarendezési módszerekkel. = Szervezet, konfliktus, mediáció. Szerk: Janky Béla. Bp. Gondolat, KRISKÓ EDINA 165. KRISKÓ Edina: Fókuszban a rendőrség. = Belügyi Szemle. 2011/ KRISKÓ Edina: Moodle a felsőfokú szakképzésben. = Az Üzleti kommunikáció kurzus tapasztalatai. Tanulmánykötet. Szerk.: Ollé János. [A III. Oktatás-Informatikai konferencia c. konferencia anyagai, ELTE PPK, Bp január ] Bp. ELTE Eötvös Kiadó, KRISKÓ Edina: The Business Communication Course and the Moodle Framework System. = Conference Proceedings [Az IETC 2011 Conference c. konceferncia (Istanbul, május ) anyagai]. Isztanbul, Bogazici University Press, kötet, KRISKÓ, Edina: The Business Communication Course and the Moodle Framework System. = The Turkish Online Journal of Educational Technology [ 2011/3. [10. évf.] net [/articles/10326.pdf] 169. KRISKÓ Edina: Inter(in)aktívan az üzleti kommunikációról. = Konferenciakiadvány [az Informatika a Felsőoktatásban 2011 c. konferencia, Debrecen, augusztus anyagai]. Szerk.: Cser László Herdon Miklós. Debrecen, Debreceni Egyetem Informatikai Kar, 2011, KRISTÓ KATALIN 170. KRISTÓ Katalin: A miniszterelnöki háttérapparátus Nagy-Britanniában. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/1. sz KRISTÓ Katalin: A Német Szövetségi Kancellári Hivatal. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/1. sz KRISTÓ Katalin: Kormányzati háttérapparátus Nagy-Britanniában és Németországban. = Pro Publico Bono. 2011/1. különszám KRISTÓ Katalin [társszerzőként]: KRISTÓ Katalin Imre Miklós: Az Egyesült Királyság közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk. Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex Kiadó, KRISTÓ Kat 19
23 175. alin [társszerzőként]: Kristó Katalin Bordás Mária: Finnország közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk. Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex Kiadó, L LANTOS OTTÓ 176. LANTOS Ottó [társszerzőként]: Boros Anita Juhász Péter Lantos Ottó Tátrai Tünde: A közbeszerzés alapjai. Közbeszerzési, gazdasági és jogi alapismeretek közbeszerzési referensek részére. 2. átd. kiad. Bp. CompLex K., LANTOS Ottó [társszerzőként]: Lantos Ottó Török Tamás Pál: Gazdálkodási és pénzügyi alapismeretek. = Közigazgatási alapvizsga. Tankönyv [ [images/akademia/av/tananyag/ uj/ alapvizsgatankonyv 2012.pdf]. Bp. Nemzeti Közigazgatási Intézet, LŐVÉTEI ISTVÁN 178. LŐVÉTEI István: Németország közigazgatása. = Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása. Szerk. Szamel Katalin Balázs István Gajduschek György Koi Gyula. Bp. CompLex Kiadó, LŐVÉTEI István: A Német Szövetségi Köztársaság. = Pro Publico Bono Online. Támop Speciál [ 2011/ LŐVÉTEI István: A gyámügyi és gyermekvédelmi közigazgatás. Bp. BCE KIK, M MÁTHÉ GÁBOR 181. MÁTHÉ Gábor: Metodikai meditáció = Ratio Legis Ratio Iuris. Ünnepi tanulmányok Tamás András tiszteletére 70. születésnapja alkalmából Liber Amicorum. Studia A. Tamás septuagenario dedicata. Szerk. Takács Péter et al. Bp. Szent István Társulat, MÁTHÉ Gábor: Die Problematik der Verwaltungsstrafrecht. = Institutions of Legal History with special regard to Legal Culture and History. Szerk: G. Béli D. Duchonova A. Fundarkova I. Kajtár. Bratislava Pécs, PTE Állam- és Jogtudományi Kar, MÁTHÉ Gábor: Közjogi értékeink a preambulumban. = Preambulum az alkotmányokban. Szerk: Lamm Majtényi Pap. Bp. CompLex, MÁTHÉ Gábor: A Szent Korona eszme = A szimbólumok üzenete. A jogi kultúra jelképei: eljárások, szokások, formák és tárgyak. Szerk.: Mezey Barna. Bp. ELTE Eötvös Kiadó, MÁTHÉ Gábor: A Szent Korona az alkotmányban = Közszolgálat. 2011/
24 186. MÁTHÉ Gábor: Magyar Közigazgatási Intézet egy kiállítás tablói. = A közigazgatás tudományos vizsgálata egykor és ma. (80 éve jött létre a budapesti jogi karon a Magyar Közigazgatástudományi Intézet). Szerk: Fazekas Marianna. Bp. Gondolat Kiadó, MÁTHÉ Gábor [társszerzőként]: Máthé Gábor et al.: Fejezetek az állam- és jogtudományok országos konferenciáinak történetéből = A magyar tudományos diákköri konferenciák története ( ). Állam- és jogtudományi Szekció. Bp MEZEY GYULA 188. MEZEY Gyula: Közigazgatási menedzsment. Bp. Aula, MEZEY Gyula: Recent Methods of Homeland Security and Safety Planning. Organisation of Crisis Management in the US and UK. = Führung von Einsatzkräften. Eine ökonomische Herausforderung. Szerk.: Gy. Mezey H. Strunz. Frankfurt am Main, Peter Lang Verlag /Schriftenreihe Internationale Märkte, 17/, és MEZEY Gyula [társszerzőként]: Mezey Gyula et al.: Risk Mapping A proposal for a common European methodology. = Führung von Einsatzkräften. Eine ökonomische Herausforderung. Szerk.: Gy. Mezey H. Strunz. Frankfurt am Main, Peter Lang Verlag /Schriftenreihe Internationale Märkte, 17/, MEZEY Gyula [társszerzőként]: Mezey Gyula Dinnyés Álmos: Risk analysis with the qrisk software. Extended HAZOP Analysis with the irisk Software. = Führung von Einsatzkräften. Eine ökonomische Herausforderung. Szerk.: Gy. Mezey H. Strunz. Frankfurt am Main, Peter Lang Verlag /Schriftenreihe Internationale Märkte, 17/, MEZEY Gyula [társszerkesztőként]: Führung von Einsatzkräften. Eine ökonomische Herausforderung. Szerk.: Gy. Mezey H. Strunz. Frankfurt am Main, Peter Lang Verlag /Schriftenreihe Internationale Märkte, 17/, MIKOLA KATALIN 193. MIKOLA Katalin [társszerkesztőként]: A Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának tudományos szakirodalmi munkássága, Szerk.: Orosz Ágnes és Mikola Katalin. [Összeáll. Abonyi Brigitta Bayer Judit Káldor Zsófia Metzner Györgyné Mikola Katalin Orosz Ágnes.] Bp. BCE KIK /Pro Publico Bono Publicationes Facultatis. A BCE Közigazgatástudományi Karának tudományos kiadványai 1)/, VII+170. MURÁNYI PÉTER 194. MURÁNYI Péter: Regionális politika. 2. kötet: Az európai uniós területfejlesztés intézményrendszere. Bp. Aula BCE KIK, MURÁNYI Péter: Térbeliség, társadalom és identitás összefüggései a XX. századi Szlovákiában. = Közép-európai Közlemények. 4. évf p
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Könyvek:
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Könyvek: BOROS Anita: A holtnak nyilvánítási eljárás. Budapest, In: A temetkezéssel kapcsolatos szabályozás. Szerk. Kosza Yvette. Budapest, KRE Állam- és Jogtudományi Kar, 2005. p.
Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft
I. folyam Igazgatásszervező alapszak Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Áltanános politológia Bevezetés a politológiába Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft Közigazgatástudomány alapjai A közigazgatás
AJÁNLOTT TANTERV - IGAZGATÁSSZERVEZİ ALAPKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŐ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS
TAÁRGY TÁRGYKÓD IÉZET TAÁRGY FELELİS OKTATÓ(K) TAÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 141 83 58 180 VIZSGAFOR MA ELİFELTÉTE L oktatás ért felelıs Kar (oktató kara) Az európai integráció története és
AJÁNLOTT TANTERV - IGAZGATÁSSZERVEZİ ALAPKÉPZÉSI SZAK RÉSZIDEJŐ (LEVELEZİ TAGOZATOS) KÉPZÉS
TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELİS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 836 535 13 180 VIZSGAF ORMA ELİFELTÉTEL oktatásért felelıs Kar (oktató kara) Filozófiatörténet I. 5TE08LKO05B
AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS
TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT 71 57 14 120 VIZSGAF ORMA ELŐFELTÉTEL A diplomáciai és konzuli kapcsolatok joga 5NK12NKO100M Nemzetközi
Adatlap törzstagok számára
Adatlap törzstagok számára 1. Neve: Prof. Dr. Takács Péter 2. Születési éve: 1955 3. Felsőoktatási intézmény, amelynek Nemzeti Közszolgálati Egyetem teljes munkaidős oktatója: 4. Beosztása: Egyetemi tanár
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola tantárgyai
A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola tantárgyai Kutatási terület A tantárgy címe Besorolása Kreditértéke Tantárgyi kódja Tantárgyfelelős A tantárgy helye (szemeszter) A hatékony állam főtantárgy 4 KDRIDK001
Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014
Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014 1. Az MTA-DE Kutatócsoport munkájának keretében 2014-ben megjelent
Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása
Az Európai Unió tagállamainak közigazgatása Szerkesztők Szamel Katalin - Balázs István Gajduschek György - Koi Gyula Í^XompLex Wolters Kluwer csoport TARTALOM BEVEZETŐ 25 A közigazgatási modellek kialakulásának
TÍPUSA. Dr. Temesi István, Dr. Horváth Attila, Dr. Szamel Katalin. Dr. Horváth Katalin, Dr. Kőnig Balázs, Törley Gábor, Dr.
SSZ. TANTÁRGY INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDI T 886 572 314 180 VIZSGAFORMA ELŐFELTÉTEL 1. 2. 3. 4. Közigazgatástudomány alapjai Magyar alkotmány- közigazgatástörténet
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR
A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az
2. Önkormányzati alapjogok Nemzetközi összehasonlításban. In.: Pro Publico Bono. 2011/1. Különszám. (p )
Publikációk jegyzéke: 1. Special Status of Budapest. In.: Hrvatska i komparativna javna uprava. Institut za Javnu Upravu, Novi Informator, Pravni Fakultet Sveucilista u Zagrebu. 2012/1. (p. 5-39). 2012.
mővelésében. tükrében között.
MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoportra történı hivatkozással megjelent tanulmányaink 2013 Szerzı(k) Tanulmány címe Megjelenés helye v. konferenciaelıadás Csőrös Gabriella Gazdaságpolitikai együttmőködés,
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV-FEJEZETEK, JEGYZETEK, FELSŐOKTATÁSI TANKÖNYVEK:
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK KÖNYV: 1. Kis Norbert- Nagy Marianna: Európai közigazgatási büntetőjog HVG-ORAC 2007. 300 p. 2. Nagy Marianna: A közigazgatási jogi szankciórendszer Doktori mestermunkák sorozat Osris
2008 doktori fokozat (PhD) megszerzése SZTE ÁJTK, summa cum laude József Attila Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Kar,
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Dr. Juhász Zsuzsanna E-mail cím: juhaszzs@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2014 habilitáció, SZTE ÁJTK, summa cum laude 2008 doktori fokozat
ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )
1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry
elnök, Nemzeti Választási Bizottság Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
1. Személyi adatok 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Vezetéknév/Utónév: Prof. Dr. Patyi András Születési név: Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Balogh
2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI JOGI INTÉZET
A közigazgatási eljárás az EU közigazgatási jogában A "hivatalboliság" alapelvének gyakorlati érvényesülése a közigazgatási eljárásban A dekoncentrált szervek 2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS
I. A KÉPZÉS TARTALMA
I. A KÉPZÉS TARTALMA I.1. A képzés programja, a szak tanterve (az óra, kredit és vizsgaterv táblázatos összegzése) tantárgyak - a vonatkozó KKKban megadott ismeretkörök alapján felelősök félévek 1. 2.
1. Közigazgatáselmélet 10 2 K 2 Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszék Dr. Koi Gyula
KÖZIGAZGATÁSI MESTERSZAK Szakfelelős: Dr. Lentner Csaba 2015/2016 Levelező munkarend A. Alapozó ismeretek 1. Közigazgatáselmélet 10 2 K 2 Európai és Összehasonlító Közjogi Tanszék Dr. Koi Gyula 2. Államtan
6. félév óra óra óra óra kr. köv. kr. köv. kr. köv. ea sz ea sz ea sz ea sz ea sz ea sz. kr. köv.
KÖZIGAZGATÁS-SZERVEZŐ ALAPSZAK Szakfelelős: Dr. Temesi István 2015/2016 Nappali munkarend A. Alapozó ismeretek 38 1. A közigazgatás tudomány alapjai 2 2 3 K 3 Közigazgatási Jogi Dr. Temesi István 2. Általános
dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001.
A.) Monográfia, kommentár, kézikönyv dr. Verebics János publikációs jegyzéke 2006. szeptember Az elektronikus gazdasági kapcsolatok joga, HVG-Orac, Budapest, 2001. A hírközlés joga, Dashöfer Kiadó, Bp,
KÖZIGAZGATÁSI MESTERSZAK Szakfelelős: Peres Zsuzsanna 2017/ félév 4. félév óra. óra óra óra ea gy ea gy ea gy ea gy
KÖZIGAZGATÁSI MESTERSZAK Szakfelelős: Peres Zsuzsanna 2017/2018. Levelező munkarend A képzés alapvető blokkjai A. Alapozó ismeretek 1. Közigazgatáselmélet 10 3 K 3 Imre Miklós 2. Államtan 10 3 K 3 Szmodis
Önéletrajz. Személyi adatok: Szakmai tapasztalat: Tanulmányok: Egyéni készségek és kompetenciák: Szakmai vizsgák: Jogi szakvizsga 1996.
Önéletrajz Személyi adatok: Név: Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin Születési hely, idő: Miskolc, 1961. december 24. Családi állapot: Férjezett (Férj: Dr. Szűcs László bíró, Nyíregyházi Városi Bíróság).
KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás
Államtudomány Közigazgatás 1. A kameralisztika, az abszolutizmus kormányzati változatai 2. Jogi irányzatok a közigazgatás-tudományban 3. A közigazgatás politikatudományi megközelítése 4. A közigazgatás
PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012)
DR. CSÉCSY ANDREA PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKE (1999-2012) I. MAGYAR NYELVŰ PUBLIKÁCIÓK I/1. MONOGRÁFIÁK, MONOGRÁFIÁBAN ÍRT FEJEZETEK, KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK 1. Szerződésszegés. In: Osztovics András (szerk.):
és a jogászi ésszerűség *
Korom Ágoston A törvény értelme és a jogászi ésszerűség * A Tamás Andrást köszöntő kötetről Ötvenöt szerző ötvennégy tanulmánya szerepel a Ratio Legis Ratio Iuris című gyűjteményes kötetben, mintegy 600
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola. Tantárgy neve: A közigazgatási modernizáció kutatása
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Tantárgy neve: A közigazgatási modernizáció kutatása Oktató: Budai Balázs, PhD egyetemi docens, NKE KTK A
Publikációs Jegyzék. iii. Some Aspects on the Education of the Law of Financial Industries. in Stoltpin-Volga Univer-sity Press 2008.
Publikációs Jegyzék 6. Publikációk 6.1. Idegen nyelvű i. The Hungarian Debtor List and Its Problems. in Studia Iuridica Caroliensia 2., KRE-ÁJK 2007. http://www.kre.hu/ajkfiles/sic_2.pdf ii. The Place
OKTATÓ(K) Dr. Temesi István, Dr. Horváth Attila, Dr. Szamel Katalin, Dr. György István, Kristó Katalin, Kovács Éva Margit
ssz. TANTÁRGY TÁRGYK ÓD INTÉZET TANTÁRG Y FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy 2226 98 6 80 KREDI T VIZSGAFORM A ELŐFELTÉTEL. Közigazgatástudomány alapjai Közjogi Temesi Temesi, Horváth
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK. Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ ÉS PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Csáki-Hatalovics Gyula Balázs, Ph.D egyetemi docens Szoba: B42 Tel: - E-mail cím: csakihatalovics.gyula@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 Állam- és jogtudomány
Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright
Impresszum Jogi nyilatkozatok MTMT adatbázis Copyright 08092 1. atalin A megyei szakigazgatási szervek irányító tevékenységével kapcsolatos problémák ÁLLAM ÉS IGAZGATÁS 11: pp. 996-1006. (1976) 2. Tarnai
A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből
Témavezető: Tilk Péter egyetemi docens (PhD) A téma leírása: A közigazgatási jogi jogalkotás és jogalkalmazás előtt álló kihívások alkotmánybírósági szemszögből című téma keretében a doktorandusz hallgatóknak
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika
Igazgatásszervező alapszak Nappali munkarend tanterve 2013.szeptembertől
TANTÁRGY TÁRGYKÓD INTÉZET TANTÁRGY FELELŐS OKTATÓ(K) TANTÁRGY TÍPUSA FÉLÉV ÓRASZÁM Ö E Gy KREDIT VIZSGAFOR MA ELŐFELTÉTEL Az európai integráció története és alapintézményei 5NK12NKO01B Dr. Vizi Balázs
NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)
NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1) Az előadások tematikája 1. A nemzetközi elemmel rendelkező tényállások elbírálásának különböző módszerei. Nemzeti jogok és nemzetközi jogviszonyok. 2. A nemzetközi kollíziós
Dr. Szabó Zsolt Ph.D
Dr. Szabó Zsolt Ph.D Egyetemi adjunktus Email cím: szabo.zsolt@kre.hu Tudományos minősítés: 2010 állam- és jogtudomány PhD summa cum laude A disszertáció címe: A parlamenti vizsgálóbizottságok tevékenysége
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány
Név: Fogarasi Mihály; 1957. 09. 19. Pszichológus; ELTE BTK 1983. Tudományos fokozat: PhD 2005.; Pszichológia tudomány Jelenlegi és korábbi munkahelyei: Jelenleg: NKE RTK Magatartástudományi Tanszék; főiskolai
Tartalom. I. kötet. Az Alkotmány kommentárjának feladata Jakab András...5 Preambulum Sulyok Márton Trócsányi László...83
Tartalom I. kötet Előszó az első kiadáshoz Jakab András........................................ IX Előszó a második kiadáshoz Jakab András...................................... X Folytonos alkotmányozás.
Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV
Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs
1. Hatékonysági elméletek és gyakorlatok a közigazgatásban
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Tantárgy neve: A hatékony állam Oktató: Dr. habil. Bordás Mária egyetemi docens, NKE KTK A tantárgy típusa:
Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV
Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.
Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2. A konferencia harminchárom előadója a következő intézmények oktatója vagy
Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15. 62/532-990/112 jani.peter@mgk.u-szeged.hu. megbízott dékáni hivatalvezető, tanársegéd
Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK dr. Jani Péter Munkahely: Magyarország, 6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15. 62/532-990/112 jani.peter@mgk.u-szeged.hu Neme férfi Születési dátum 29/05/1986 Állampolgárság
Biztonságpolitika és válságkezelés
Humánerőforrás gazdálkodás a központi közigazgatásban Biztonságpolitika és válságkezelés 2013. szeptember 26. STEFÁNIA PALOTA MEGNYITÓ Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes NKE NIT tanszékvezető egyetemi
Publikációs lista. 3) Economic Reforms and Some Issues of International Trade Policy (Business Partner Hungary, September 1986)
Publikációs lista Angol nyelven 1) Joint Ventures in Hungary (The Legal Structure of the Enterprise, International Civil Law Conference, Budapest, August 1985, Vol.2) 2) World Trading System and Socialist
Magyar Tudomány Ünnepe 2014
Magyar Tudomány Ünnepe 2014 A foglalkoztatáspolitika jelene és jövője az EU-ban és Magyarországon tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán 2014. november 6. A konferencia védnöke: Vastagh
SZAKMAI ÉLETRAJZ. Dr. Szuchy Róbert PhD. egyetemi adjunktus
SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Szuchy Róbert PhD egyetemi adjunktus Tudományos minősítés PhD 2010 Állam- és jogtudományok Summa cum laude A disszertáció címe: Az összefonódás-ellenőrzés európai uniós szabályai a
Tanmenet és tantárgyi követelmények. Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz. 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév
Tanmenet és tantárgyi követelmények a Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév Igazgatásszervező (BA) szak NAPPALI és LEVELEZŐ tagozat Budapest, 2015.
nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24.
nemzeti közszolgálati EGyEtEm közigazgatás-tudományi kar tudományos diákköri konferencia tavaszi ForduLÓ Budapest, 2014. április 24. tudományos diákkör ProGrAmFÜZEt program 10:00-12:00 1. panel 12:00-12:30
Oktatói önéletrajz Dr. Tátrai Tünde
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2001 Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar 1991-1997 Budapesti Közgazdaságtudományi
A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)
Az Igazságügyi Minisztérium a Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok keretében a 2016/2017. tanévben a következő oktatói hallgatói közös kutatás és oktatásfejlesztési programok megvalósításához
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Petrétei József: Az alkotmányos demokrácia alapintézményei. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs 2009 VAGY Kocsis Miklós Petrétei József
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TEMATIKA ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET. (tárgykód: KKS7B17)
ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET HELYI ÖNKORMÁNYZATOK (tárgykód: KKS7B17) TEMATIKA 2017/2018. tanév II. félév ELŐADÁSOK IDŐPONTJA ÉS TÉMAKÖRE 1. előadás Időpontja:
Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás:
Név: Sibalinné Dr. Fekete Katalin Munkahely: Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Idegennyelvi és Szaknyelvi Központ Beosztás: egyetemi adjunktus Mobil: 392-3500 / 19-360 E-mail: katalin.fekete50@freemail.hu
DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD.
DR. ZACHÁR LÁSZLÓ PHD. FŐISKOLAI TANÁR KUTATÁSI TERÜLETEK A HAZAI FELNŐTTKÉPZÉS FUNKCIÓI, FEJLŐDÉSE, HATÉKONYSÁGA A SZAKKÉPZÉS MODULÁRIS ÉS KOMPETENCIA ALAPÚ FEJLESZTÉSE A KULCSKOMPETENCIÁK SZEREPE A SZEMÉLYISÉG
KUTATÁSI PROJEKT. Dr. SZŐKE Gergely László Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs jogi Kutatóintézet (IKJK)
KUTATÁSI PROJEKT Dr. SZŐKE Gergely László Pécsi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar Informatikai- és Kommunikációs jogi Kutatóintézet (IKJK) ALAPINFORMÁCIÓK A projekt időtartama 2011.01. 2012.12.31
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia. 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád
II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia 2016. május 11-12. Thermál Hotel Visegrád Megnyitó előadások Gárdos Péter, ügyvéd: A Ptk. az elmúlt év tükrében Az I. Wolters Kluwer Jogi Konferencián elhangzott, hogy
MEGHÍVÓ. Dr. Miskolczi Barna kabinetfőnök (Legfőbb Ügyészség)
MEGHÍVÓ Ezúton meghívjuk Önt és munkatársait a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő kutatócsoport által szervezett A hatékony adórendszer, mint a jó kormányzás egyik alapfeltétele
TÁMOP B.2-13/
Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban A projekt támogatási összege: 493 405 276 Ft Megvalósítás időszaka: 2014. február 01. 2015. június 30. Kedvezményezett: Pécsi
Tematika. 1. nap. A központi állami szervek rendszere
Tematika a közigazgatási szakvizsga kötelező tantárgyának felkészítő tanfolyamához A képzés időpontja: 2013. április 15-17. és 24-25. helye: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Díszterme (9021 Győr,
Ö N É L E T R A J Z C U R R I C U L U M V I T A E
Ö N É L E T R A J Z C U R R I C U L U M V I T A E SZEMÉLYI ADATOK Név DR. KOMANOVICS ADRIENNE Telefon (72) 501599 / 3297 Fax (72) 501599 / 3237 E-mail adrienne@ajk.pte.hu Állampolgárság magyar MUNKATAPASZTALAT
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. Dr. Nyilas Anna
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Nyilas Anna Személyes adatok, elérhetőség Születési hely, idő: Debrecen, 1982. július 13. Telefon: 52/512-700/77114 E-mail: nyilas.anna@law.unideb.hu Betöltött munkakörök 2012 -
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA
ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA I. PILLÉR: FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E-LEARNING KÉPZÉS II.
PUBLIKÁCIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK A DOKTORI FOKOZATSZERZÉSHEZ AZ SZTE KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLÁJÁBAN
PULIKÁIÓS MINIMUMKÖVETELMÉNYEK OKTORI FOKOZTSZERZÉSHEZ Z SZTE KÖZGZSÁGTNI OKTORI ISKOLÁJÁN doktori képzés átalakuló szabályozási feltételei miatt az SZTE Közgazdaságtani oktori Iskola Tanácsa a 2011. december
PUBLIKÁCIÓS LISTA. Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999). 38-45.o.
PUBLIKÁCIÓS LISTA 1999 Az alkotmánybíráskodó római szenátus. Parlamenti Levelek, 5 (1999). 38-45.o. 2001 A belga Erasmus. Magyar Felsőoktatás, 5-6 (2001). 37.o. Perbeszédverseny Bécsben I. Magyar Felsőoktatás,
NEMZETKÖZI LEHETŐSÉGEK A KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KARON KOWALIK TAMÁS DÉKÁNI HIVATAL, NEMZETKÖZI ÜGYEK E-MAIL: KOWALIK.TAMAS@UNI-NKE.
NEMZETKÖZI LEHETŐSÉGEK A KÖZIGAZGATÁS-TUDOMÁNYI KARON KOWALIK TAMÁS DÉKÁNI HIVATAL, NEMZETKÖZI ÜGYEK E-MAIL: KOWALIK.TAMAS@UNI-NKE.HU Nemzetközi kapcsolataink bővülése Az NKE KTK-n (2011-2014) Nemzetközi
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK
ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK KÖZIGAZGATÁSI ISMERETEK Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS 20. TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi
Az állam a konzervatív gondolkodásban. Történeti alkotmányunk vívmányai
Állam és ökonómia/közigazgatá s az európai és nemzetközi Dr. habil. Bordás Mária Dr. Gregóczki Etelka Dr. Imre Miklós A hatékony állam kérdései; A gazdasági kormányzás új kihívásai; A közigazgatás elektronizálásának
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza
dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.
SZAKMAI ADATLAP. I. Személyi adatok:
SZAKMAI ADATLAP I. Személyi adatok: Név: Prof. Dr. Szabó Imre Anyja neve: Kovács Ida Szül. helye, ideje: Mezőnagymihály, 1951. október 12. Állampolgársága: magyar Végzettség, tudományos fokozat: 1976:
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Bodó Julianna 2016 Migráció és fejlődés napjaink székelyföldi társadalmában. In: Biró A. Zoltán Bodó Julianna (szerk.):
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI
MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK XVI. MODERNKORI VESZÉLYEK RENDÉSZETI ASPEKTUSAI Szerkesztette: Gaál Gyula Hautzinger Zoltán Pécs 2015 PÉCSI HATÁRŐR
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz
Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz Összeállította: Dr. Kiss Barnabás egyetemi docens I. Ajánlott alapirodalom az alapjogok tanulmányozásához 1. Alkotmányjog
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2017. november 23. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 8:30 Dékáni köszöntő és technikai
Önéletrajz Dr. Bányai Orsolya. banyai.orsolya@law.unideb.hu
SZEMÉLYI ADATOK Dr. Bányai Orsolya 52/512-700/74808 banyai.orsolya@law.unideb.hu Születési dátum 1982.06.11. Állampolgárság Magyar SZAKMAI TAPASZTALAT 2014-2008-2014 Egyetemi adjunktus Egyetemi tanársegéd
01. Közjog és közigazgatás (közjogi alapok) kutatási terület. Vezető: Prof. Dr. Patyi András
A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola Kutatási témái A Közigazgatás-tudományi Doktori Iskola kutatási területenként meghirdetett kutatási témái a 2014/2015. tanévre 01. Közjog és közigazgatás (közjogi
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként
A 2018-ra vonatkozó folyóirat-kiadási pályázaton támogatást nyert folyóiratok tudományos osztályonként Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Cím Acta Antiqua Academiae Kiadó Megítélt támogatás (forint)
2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.
TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2016/2017. tanév I. (őszi) félév TANTÁRGY NEVE Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. hálóterv szerint JK 10201) Társfeltétele: JK 10101 Helye a mintatantervben:
NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. Bp. Korona K , [2] p.
NAVRACSICS TIBOR Önálló monográfia, tankönyv NAVRACSICS Tibor: Európai belpolitika. Az Európai Unió politikatudományi elemzése. B Korona K. 1998. 342, [2] Tanulmány gyűjteményes kötetben NAVRACSICS Tibor:
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi
2014 Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, jogász szak, summa cum laude
SZAKMAI ADATLAP 1. Személyes adatok Név: Molnár Erzsébet E-mail cím: molnare@juris.u-szeged.hu 2. Végzettségek, tudományos fokozatok 2017 Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola,
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak
A 2010. évi Kozma Sándor tudományos pályázaton díjazottak A 2010. évben a Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázaton a következő pályázók részesültek elismerésben: Büntetőjogi témakörben,
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK
KÖZSZOLGÁLATI ALAPSZAK ÖNKORMÁNYZATI SZAKIRÁNY KOMPLEX ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK A. TÉTELEK A tételek kidolgozhatóak a vonatkozó tantárgyi előadások anyagaiból, valamint a megjelölt szakirodalmakból. 1. Melyek
AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében
AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében 2019. február 15. (péntek) 10.00 11.30. Dr. habil Herger Csabáné Ph.D. egyetemi docens: Házassági vagyonjog
Oktatói önéletrajz Dr. Molnár Tamás
adjunktus Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-2003 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (Budapest), jogász 2005-2006 ULB Institut d'etudes européennes (Brüsszel), európai közösségi jog Korábbi és jelenlegi
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE. A tudás szerepe a regionális fejlıdésben. Debrecen, 2010. november 18 19.
PROGRAMTERVEZET 2010. november 18. A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG VIII. VÁNDORGYŐLÉSE A tudás szerepe a regionális fejlıdésben Debrecen, 2010. november 18 19. 3. körlevél 11.00 Közgyőlés A Magyar
XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM
XIV. FELHASZNÁLT FORRÁSOK ÉS SZAKIRODALOM 1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkotmánya 1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról 1990. évi LXV. törvény
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. GÁCSI ANETT ERZSÉBET Személyi adatok: Név: Gácsi Anett Erzsébet Születési hely, idő: Mezőtúr, 1987. 05. 01. Állampolgárság: magyar Levelezési cím: Szegedi Tudományegyetem, Állam-
TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER
TEMATIKA ÉS KÖVETELMÉNYRENDSZER 2008/09 tanév őszi szemeszter BA és főiskolai szakok N és L SZTE ÁJK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Munkaügyi Kapcsolatok és Társadalombiztosítási Képzések Intézete
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK SZAKMAI TAPASZTALAT. Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon /19249; BM:
S ZAKMAI Ö NÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név DR. SUBA LÁSZLÓ Telefon 432-9000/19249; BM: 19-249 E-mail suba.laszlo@nav.gov.hu SZAKMAI TAPASZTALAT Dátum 2017- Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai
A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS
BIBLIOGRÁFIA JANY JÁNOS KÖNYV, MONOGRÁFIA 2000 Jany János: A Szaszanida birodalom magánjogának rendszere és továbbélése a 1 Közel-Keleten. Bibliotheca Facultatis Iuris Universitas Catholicae De Petro Pázmány