BARÁTOK TAVA TÁJRÉGÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI ADATOK EGY HELYNÉV EREDETÉHEZ * K. NÉMETH ANDRÁS *
|
|
- Bálint Sipos
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BARÁTOK TAVA TÁJRÉGÉSZETI ÉS TÖRTÉNETI ADATOK EGY HELYNÉV EREDETÉHEZ * K. NÉMETH ANDRÁS * A közlemény a Tolna megyei Kisszékely határában található Barátok tava nevű tó nevének eredetét magyarázza meg, tájrégészeti és történeti adatok segítségével. Egy 1518-as adat szerint a simontornyai domonkos kolostor két halastavat kapott Temerkény pusztán. A Barátok tava mellett fekvő középkori faluhelyet okleveles adatok alapján sikerült azonosítani az elpusztult Temerkény helyével, így feltételezhető, hogy a tó és közelében fekvő Csádés-tó lehetett a simontornyai domonkos barátoknak adományozott két halastó. Kulcsszavak: középkor, Kisszékely, halászat, halastó, helynevek, környezettörténet, kolostori gazdálkodás A Tolna megyei Hegyhát északi részén fekvő Kisszékely település északi szélén található a Barátok tava nevű népszerű horgásztó. Keletkezését az ismeretlen eredetű helyi hagyomány szerzetesekkel hozza kapcsolatba. Ennek legkorábbi megfogalmazását 1938-ból ismerem, Kiss István így ír erről simontornyai helytörténeti monográfiájában: A mai Kisszékely ( ) 1571-ben»Beraten-szigel«(Barátszékely). Erre utal a még most is használt Barátok tava helynév, melynek eredete Buzlay Mózesig vezethető vissza, ki itt két ma is létező halastavat ajándékozott a prédikáló szerzeteseknek. 1 A tó közelében, tőle nyugatra fekvő erdőben található a Barátok pincéje vagy Barátok barlangja, amelyet a hagyomány szerint a törökök hagytak itt. 2 Az efféle névmagyarázatok, amikor a helyi lakosok a helynevekből következtették ki azok eredetét, a magyar nyelvterület egészére jellemzőek. 3 A helynevünkhöz hasonló, a birtokos nevéhez kapcsolt -tava utótaggal képzett földrajzi nevek a középkor óta elterjedtek, pl. a kimerítően feldolgozott Szabolcs megyében a középkorban Apáttava, Ispántava, Páldeák-tava, Pap-tava, Prépost-tava, Úr-tava nevű tavak léteztek. 4 A Barátok tava helynév kapcsán is felmerülhet a középkori eredet, barát szavunk szerzetes jelentése ekkorra már régen kialakult. 5 A kisszékelyi Nagy-árok (vagy Kisszékelyi-árok, a 19. századi kataszteri térképen Wassergraben) eredeténél, annak két ágán létesített, V-alakú Barátok-tava két szára közti, északnyugat-délkelet irányú félsziget kiváló adottságot biztosított a védett vízparton előszeretettel megtelepedő embernek minden történeti korban ban lakossági bejelentés * K. Németh András. Wosinsky Mór Megyei Múzeum, H-7100 Szekszárd, Szent István tér 26. A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (BO/00003/12/2) és a Kubinyi András Középkortudományi Alapítvány támogatásával készült, amelyért ezúton is köszönetet mondok. Köszönöm továbbá a lelőhelyet bejelentő Oláh László (Simontornya) segítségét, adatait, Horváth Andrásnak és Isztl Mártonnak (Kisszékely) a Barátok pincéjéhez történő kalauzolást, végül, de nem utolsósorban lektoromnak, Zatykó Csillának a kézirathoz fűzött hasznos megjegyzéseit. 1 KISS 1938, 74. Nem lehetetlen, hogy a mai is élő hagyomány éppen Kiss István művén alapul. Egy horgászati honlap napjainkban pl. így jellemzi a tavat: 500 éve a Ferences rendi szerzetesek,»barátok«által létesített, völgyzárógátas tó. [a letöltés időpontja: november 16.] 2 TMFN 1981, 90: 10/59. A Barátok pincéjét sikerült azonosítani az erdő szélén, de már csupán beszakadt bejáratának helye látszik, jellegéről és kiterjedéséről nem állapítható meg több. A szerző terepbejárása, márc MNL IV. 1981, MIKESY , 14, 24, 26, TESz I Ugyanez a helynév megtalálható Jászfényszaru határában is, ahol a tó mellett Árpád-kori egyházas falu fekszik. LANGÓ 2006, 81. 1
2 nyomán Ódor János Gábor bejárta a földnyelv keleti részét (az álló növényzet a nyugati oldal bejárását lehetetlenné tette). 6 A tóhoz közelebb eső részen a vízzel párhuzamosan a lengyeli kultúra kerámia-töredékeit, vele átfedésben északabbra kb. 700 méter hosszan a rézkori péceli kultúra edénydarabjait figyelte meg. A keleti patakág mentén kisebb római megtelepedés régészeti nyomait is azonosította novemberben, majd márciusban szintén lakossági jelzésre kerestem fel újra a lelőhelyet, amikor immár a dűlő teljes területén, nyugaton egészen a nyugati patakágig sikerült megfigyelni a másfél évtizeddel korábban leírt kultúrák felszíni nyomait. A terepbejárás jelentőségét szempontunkból az adja, hogy a dűlő nyugati részén, a tó két ága által közrefogott félsziget kiemelkedő, északnyugat-délkelet irányú gerincén (1. ábra) néhány középkori kerámia-töredékeket is találtunk, a leletbejelentő Oláh László előzőleg pedig többszöri terepszemléjén számos középkori cserepet gyűjtött. A lelőhelyen középkori leletanyag létéről korábban nem volt tudomásunk, most tehát adott volt egy olyan középkori faluhely, amelyet meg kellett feleltetni a környék okleveles adatokból ismert, terepen nem azonosított középkori településeinek egyikével. A környéken feküdt egy Temerki(n) nevű középkori település, amelynek emléke nem maradt fenn helyneveinkben, így pontos helyét a korábbi településtörténeti kutatásoknak nem sikerült meghatározni. Csánki Dezső az okleveles adatok alapján még Pinczehely, Görbő, Miszla, Pálfa sat. vidékén kereste, 7 Engel Pál hasonló forrásokra támaszkodva pedig Pálfától nyugatra helyezte. 8 Mint látni fogjuk, a lokalizálásban Dávid Géza jutott legközelebb a valósághoz a török defterek alapján, aki szerint az egykori falu a mai Kisszékely mellett feküdt. 9 Tekintsük át röviden időrendben a Temerkény falura vonatkozó adatokat. A település neve puszta személynévből, magyar névadással keletkezett, az alapjául szolgáló ( vas jelentésű, török eredetű) régi magyar Tömör név előzményéből kicsinyítőbokorral alakult ki ben Apor nembeli Miklós és fiai, János, Pál, Máté eltiltották rokonukat, Fülöpöt három birtok, Apor (ma Pálfa Csalános-dűlő/Téglás-dűlő), 11 Kusd 12 és Temerkény (Themerken) eladásától, Ozorai Miklóst pedig azok megvételétől ben Gyánt (ma Tolnanémedi Gyántiföldek) 14 határjárásban említik a Gyántról ide (Themerki) vezető utat ben Zsigmond király a hűtlen Apori Pál fia Gergely Aporban és Temerkényben levő (Temerky) két birtokrészét, összesen 20 népes jobbágytelket Báni Demeternek adta új adományul ben Apori Tamás Apori Jakab fiai: Lőrinc, János és Tamás nevében eltiltotta Apori Gergely özvegyét, Céli Mihályt és Ábeli Jakabot nevezett Gergely Apor, Temerkény (Themerky) és Petrőc (ma Kárász Fekete-Petrőc) 17 birtokrészeinek elidegenítésétől ban Gyánt határjárásban két tölgyfa mellett határjeleket említenek, a keleti Temerkényé (Themerkyn) ben a Németiből Temerkényre (Themerken) vezető út tűnik fel Görbő 6 Wosinsky Mór Megyei Múzeum Régészeti Adattára (Kisszékely Bernát-tanya, jún. 19.) 7 CSÁNKI 1897, ENGEL DÁVID 1982, KISS 1998, II, K. NÉMETH 2011, Helye ismeretlen, Csánki a megyehatár környékén, a Sárvíz mentén kereste: CSÁNKI 1897, AO III sz.; AOkl XIX sz. 14 K. NÉMETH 2011, FEJÉR IX/ ZsO I sz. 17 K. NÉMETH 2011, ZsO VIII sz. 19 FEJÉR X/
3 (ma Pincehely Szentkút alja) 20 határjárásában ben Mátyás király Garai László nádor özvegyének és fiának, Jóbnak adományozta Pálfalva (ma Pálfa) és Temerkény birtokokat, amelyek Apori Fülöp magtalan halála folytán szálltak a koronára ban Buzlai Mózes az általa alapított simontornyai domonkos kolostornak adta egyebek mellett Temerkényt is két halastóval (prediolum de Themerken cum duabus piscinis in eo existentibus). 23 A defterekben a település Tömörkén néven szerepel 1565-ben, 1570-ben és 1580-ban, mindannyiszor pusztaként. 24 Az 1518-ban említett halastavakról nincsenek további adataink. A rövid életű, ekkortájt alapított simontornyai domonkos kolostor 25 lakói legkésőbb Simontornya 1545-ös török elfoglalásáig élvezhették a tavak előnyeit. E halastavak a környék földrajzi adottságai alapján nem azok közé a halastónak nevezett, nagyszámú objektum közé tartoztak, amelyeket többnyire nagyobb folyók természetes kiöntésein létesítettek, 26 hanem a völgytalpon, patakmeder kiszélesítésével és felduzzasztásával hozhatták létre őket. Az oklevélben említett két halastó közül az egyik a Barátok tavával azonosítható, a másik pedig talán a tőle délkeletre néhány száz méterre ma is létező, ugyanazon a patakon létesített Csádés-tóval feleltethető meg. Említésre méltó utóbbi neve is, hiszen a csádé egyik jelentése a sok közül sásféle, sás és káka, egy másik pedig vizenyős helyen termő, sással vegyes fűféle, 27 ami utalhat egy élő tó sekélyvízi növényzetére, vagy az elhagyott tómedrekben előszeretettel tenyésző savanyú fűfélékre is. Mint láthattuk, a falu fekvésére nemcsak a vele azonos birtokügyekben szereplő települések környékére fókuszálva következtethetünk, de rendelkezünk néhány konkrét adattal is környezetére vonatkozóan. Gyánt határjárásából kiderül, hogy Gyántot keletről Temerkény határolta, a simontornyai domokosnak adományozott birtokok felsorolásából pedig az, hogy határában halastavak is voltak. A fenti adatokból következik, hogy összekapcsoljuk az írott forrásban Temerkény birtokon említett egykori halastavakat, valamint a terepen a Barátok-tava fölött régészetileg azonosított középkori lelőhelyet. A lelőhely fekvése megfelel az idézett határjáró oklevelek alapján kikövetkeztethető hozzávetőleges helynek, amennyiben valóban Gyánttól (dél)keletre és Görbőtől keletre helyezkedik el, közte és a két említett falu között pedig nem ismerünk más középkori faluhelyet. A Barátok tava helynév középkori eredete a fentiek után joggal feltételezhető, kevéssé valószínű, hogy a török kor után nevezték volna el utólag a tavat, vagy annak helyét. Temerkénynek nem maradt helynévi emléke, az 1580-as defter után több említését nem ismerjük. Közelében, tőle néhány száz méterre északra, a Nagy-árok keleti ága forrásánál a 19. század közepe táján jelenik meg Csókáspuszta, 28 amely nevének eredete nem ismert, a Pesty Frigyes-féle összeírásban 1864-ben még a dűlők egyikeként szerepel. 29 A tó feletti dűlő neve a nyomon követhető elmúlt másfél évszázadban egyaránt Szoros, 30 amelynek jelentése 20 A szerző terepbejárása, nov. 29. A terepbejárási jelentés: Régészeti Kutatások Magyarországon 2012 (2013) megjelenés alatt. 21 FEJÉR X/ MOL Diplomatikai Levéltár Kiadása: MREV IV CCCIII. sz. Regesztája: C. TÓTH 2000, 107. sz.. Említi: HARSÁNYI 1938, 92. A domonkosok a Simontornyával szomszédos Igaron (Fejér m.) és a közeli Miszlán is rendelkeztek halastavakkal. 24 DÁVID 1982, 132, 278, Legújabban, további irodalommal: K. NÉMETH 2011, Vö. legújabban: ZATYKÓ 2011, ÚMTSz I A régiségben a 17. század elején csalit, cserjés értelemben tűnik fel, sásféle jelentése a 18. század közepétől adatolt. TESz I MOL S téka Kisszékely (1859); GAÁL KŐHEGYI 1975, TMFN 1981, 90: 10/43. 3
4 szűk, meredek falú völgy, út. 31 A dűlő bizonyára a Barátok tava déli gátján keresztül vezető, alább tárgyalandó mélyútról kapta a nevét, aminek Szoros lehetett a helyi megnevezése, a mai helynév tehát a mélyen bevágódott dűlőutat jelölő helynév jelentésbővülése folytán válhatott egy nagyobb dűlő elnevezésévé. 32 A környéken nem szokatlan, hogy középkori falvak helynévi maradványok nélkül tűnnek el, annál is inkább érdekes, hogy az elpusztult Temerkény falu egyik dűlőneve fél évezred után is él. Erre éppen a közelben másik példánk is akad: a Temerkénnyel nyugatról határos Görbő 1431-es határjárásában említett Halyagoshát (Halyagoshat) nevű hely 33 Hajagos néven ma is létezik. 34 A tóneveknél maradva, a közeli Iregszemcse határában a 17. század végétől adatolt, ma is élő Bántava helynévről is valószínűsíteni lehetett, hogy azonos egy 1481-ben említett halastóval, amelynek névadója talán egyik birtokosa, Hédervári Imre macsói bán lehetett. 35 Bár a víznevek állandósága leginkább a nagyobb folyóvizekre jellemző, 36 kisebb állóvizek neve is fennmaradhatott, amelyhez esetünkben Kisszékely környéke máig tartó viszonylagos elzártsága is hozzájárulhatott. Következő lépésként a Kisszékelyen napjainkban létező két tó a Barátok tava és a tőle délkeletre fekvő Csádés-tó fizikai létét igyekszünk időben minél korábbra visszavezetni. Természettudományos vizsgálatok helyett itt most csak a környék térképi ábrázolásainak tanulmányozására vállalkozhatunk. A legkorábbi térkép, az 1780-as években készült első katonai felmérés már meglepetéssel is szolgál, hiszen a mai két halastavat ezen hiába keressük, viszont nagy kiterjedésű tavat jelölnek a Nagy-árok és a nyugati irányból bele torkolló Vadkerti-árok (a kataszteri térképen Vadvíz-árok) találkozásánál, 37 ahol ellenben ma már nyoma sincs tónak. Bár a Barátok tava nem szerepel a térképen, figyelemre méltó, hogy pontosan a mai gátja vonalában ekkor út vezetett a patakon át, amelytől északra, a keleti patakág mentén éppen a mai tó helyén mocsaras, vizenyős területet jelölnek. Utóbbiban nem nehéz felismerni a tó helyét, az út pedig bizonyára a tavat lezáró gát tetején szelte át a patakot. Hogy ez a Temerkény falu helye mellett haladó út nem a török kiűzése és a térkép keletkezése közötti időszakban, hanem jóval korábban alakult ki, sejteti, hogy dél felé az erdőn keresztül a mai Nagyszékely központjába, a középkori templomhoz 38 vezetett, 39 észak felé pedig a Kisszékelyi-erdő nyugati széle mentén éri el Szentpéter-szőlőhegynél a Kapos déli felén haladó utat. Szentpéter szintén egyházas hely volt, helye azonosítatlan, de kétségtelenül a Temerkényt is érintő út északi végpontja környékén fekhetett. 40 Szentpéter után északkelet felé az út néhány kilométer után Simontornyára ér, így a Temerkényben fogott halaknak a domonkos kolostorba történő szállítása nem okozott túlzott erőfeszítést. Az út régiségét mutatja, hogy az amint a már említett Szoros dűlőnév is jelzi mindkét irányban bevágódott, a Barátok tava közvetlen közelében pedig, a gát és Kisszékely északi széle közötti kb. 50 méteren 6-8 méter mélyen is (2. ábra). A ma már nem létező harmadik tóról is feltételezhetjük a középkori eredetet, s mint ilyen, talán a déli gátja közelében nemrég azonosított Parasztszékely faluhoz 41 tartozhatott, bár írott forrás nem maradt róla. Létéről ez az egyetlen forrásunk. (Az első katonai felmérés alapján 31 TESz III Erre Máté Gábor hívta fel a figyelmemet, segítséget ezúton is köszönöm. 33 FEJÉR X/ TMFN 1981, 89: 9/ K. NÉMETH Erre legújabban: GYÖRFFY 2010, EKF Coll. XII. Sect Ld. K. NÉMETH 2011, Helyi adatközlőm, Isztl Márton szerint az utat országútnak nevezték, és néhány évvel ezelőttig amikor az erdő kerítésével kettévágták ezen jártak Kisszékelyből Nagyszékelybe. 40 K. NÉMETH 2011, Uo
5 valószínűnek látszik, hogy Temerkény és Parasztszékely között valahol a Csádés-tó és e harmadik tó között húzódott a középkori faluhatár.) A környék következő ábrázolása közel száz évvel későbbről származik. Az 1819 és 1869 között készült második katonai felmérésen, 42 az 1859-ben készült kataszteri térképen, 43 csakúgy, mint 1950-ben Kisszékelyen kizársaólag a Csádés-tó létezett, 44 amely az 1970-es években végzett dűlőnévgyűjtés szerint nem funkcionált, ekkor Kenderáztatónak is mondták. 45 Egy 1977-es térképen érdekes módon mindhárom, valaha létezett tó vízjárta területként, de nem tóként szerepel. 46 Mindkét, ma is létező tó először az 1980-as években tűnik fel. 47 Az összefüggést az 1518-ban említett, a simontornyai barátoknak adományozott tavak és a ma is létező, beszédes nevű halastó között jól megőrizte a hagyomány, és az ezt feldolgozó helytörténészek, mégsem az oklevél szövegéből indultak ki a tavak középkori hovatartozását illetően. Kiss István művének két részletéből ugyan mindez kikövetkeztethető, hiszen először mint idéztük (a defterekben Barátszékelynek mondott) 48 Kisszékely kapcsán arról ír, hogy itt két ma is létező halastavat kaptak a domonkosok, 49 később pedig az 1518-as adomány kapcsán ismét említi a tavakat, ugyanakkor helyüket itt már Tömörkény-pusztára teszi, amelyet a mai Csókáspusztával azonosít. 50 Talán ennek nyomán olvashatjuk ma már egyes munkákban, hogy Buzlai Mózes a szerzeteseket Csókás pusztával és két halastóval ajándékozta meg. 51 Tény, hogy Temerkény falu régészeti nyomai valóban a mai Csókáspuszta közelében fekszenek, ugyanakkor a mai a 18. század vége óta észak felé hosszan terjeszkedő Kisszékely északi széléhez igen közel. Kiss István vélhetőleg ismerhette a falu helyét könyvében egyébként több elpusztult faluhelyet is megörökít 52, hiszen másképpen nem magyarázható, miért éppen Csókáspusztával azonosította Temerkényt. Hazánkban eddig főként ciszterci és pálos kolostorok környezetében sikerült középkori halastavakat azonosítani, most egy későközépkori domonkos kolostor két középkori halastavára mutattunk rá. Sok új eredményt talán nem hoztunk, mindössze arra mutattunk rá, hogy a helynévmagyarázó hagyománynak és a nyomán járó helytörténészeknek a maguk módján igazuk volt, de mégsem vizsgálták meg a halastavakra vonatkozó eredeti írott forrást, valamint a ma is létező tó tájrégészeti elemeit, ezért nem mutathattak rá a tavak és Temerkény falu közötti összefüggésre, amelyet immár régészetileg is sikerült azonosítani. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a tavakra vonatkozó, ismeretlen eredetű hagyomány egybevág az írott forrásokkal (hacsak nem éppen onnan ered), és 18. századi térképes adatok, valamint a tó partján azonosított régészeti lelőhely alapján is igazolható valóságtartalma. Ezek révén újabb, középkori eredetű halastavat sőt, a Csádés-tóval kiegészítve inkább fejlett kolostori 42 [a megtekintés időpontja: november 30.] 43 [a megtekintés időpontja: november 30.] : L C-c. 45 TMFN 1981, 90: 10/ : L C-c : EOV A térképek összegyűjtve: CZIMONDOR é. n., A csupán Velics Antal és Kammerer Ernő munkájában (VELICS KAMMERER 1890, II. 441.) szereplő Barátszékely (Beraten-Szigel) név talán téves olvasat eredménye, hiszen mint Dávid Géza figyelmeztet e munka használhatóságát erősen csökkenti jó néhány rosszul olvasott hely- és személynév. DÁVID 1982, jegyzet Szintén erre utal, hogy Kisszékely a simontornyai szandzsák deftereiben mindvégig következetesen Paraszt-Székel formában szerepel (uo. 128), Dávid Géza pedig baráti közlése szerint könyvében minden, a defterekben szereplő névvariánst felsorolt. A falunak ráadásul a középkorban sem volt szerzetesrendi birtokosa, a simontornyai váruradalomhoz tartozott. CSÁNKI 1897, KISS 1938, KISS 1938, CZIMONDOR é. n., 22; [a letöltés időpontja: november 16.] 52 Munkájára részletesen: TÓTHNÉ UNGHY 2004,
6 gazdálkodásra utaló komplex halastórendszert (3. ábra) tarthatunk számon Tolna megyében, 53 ami jelentős eredmény annak fényében, hogy a térségben máig kérdéses számos középkori település fekvése is. 53 Ezekre: FERENCZI 2008, ; ZATYKÓ 2011,
7 Képek 1. ábra: középkori eredetű mélyút a Barátok tava gátján vezető út folytatásában 2. ábra: Temerkény falu helye a Barátok tava két ága által közrefogott földnyelven 7
8 3. ábra: a Barátok tava és környezete, a közleményben említett középkori objektumokkal (forrás: maps.google.hu 8
9 IRODALOM AO 1883 Nagy Imre (szerk.): Anjoukori okmánytár. III. Bp. AOkl 2004 Kristó Gyula Makk Ferenc (szerk.): Anjou-kori oklevéltár. XIX. Bp. Szeged. C. TÓTH N Források Simontornya középkori történetéhez. Levéltári Közlemények 71, CZIMONDOR K. é. n. Kisszékely Nagyszékely építészeti örökségének védelme. Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar. Tudományos Diákkör &lang=hu [a letöltés időpontja: november 16.] CSÁNKI D Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp. DÁVID G A simontornyai szandzsák a 16. században. Bp. EKF 2004 Jankó Annamária Oross András (közreműk.): Az első katonai felmérés: a Magyar Királyság teljes területe 965 nagyfelbontású színes térképszelvényen, DVD-ROM. Bp. ENGEL P Magyarország a középkori végén. Digitális térkép és adatbázis a középkori Magyar Királyság településeiről. CD-ROM. Bp. FEJÉR, GY Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. Tomi IX. Vol. 3, Tomi X. Vol. 7. Buda FERENCZI L Vízgazdálkodás a középkori Magyarországon. In: Kubinyi András Laszlovszky József Szabó Péter (szerk.): Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon. Gazdaságtörténet, anyagi kultúra, régészet. Bp GAÁL A. KŐHEGYI M Tolna megye Pesty Frigyes Helynévtárában. II. Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 4-5 ( ) GYÖRFFY E A folyóvíznevek kronológiai és területi állandósága. Helynévtörténeti Tanulmányok 5, HARSÁNYI A A domokosrend Magyarországon a reformáció előtt. Debrecen KISS I Simontornya krónikája. Simontornya KISS L Földrajzi nevek etimológiai szótára. I-II. Bp. K. NÉMETH A Bántava. Egy Tolna megyei dűlőnév középkori eredetéről. Magyar Nyelvőr 126, A középkori Tolna megye templomai. Pécs LANGÓ P. 9
10 2006 Régészeti és okleveles adatok a Jászság századi településtörténetéhez (Archaeological and charter data for the Jazygian settlemental history int he 10-15th century). Tisicum 15, MIKESY S Szabolcs vármegye középkori víznevei. Bp. (A Magyar Nyelvtudományi Társaság kiadványai 53.) MNL 1981 Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar Néprajzi Lexikon. IV. Bp. MOL Magyar Országos Levéltár MREV 1908 Római Magyar Történeti Intézet (közrebocsájtja): Monumenta Romana episcopatus Vesprimiensis. A veszprémi püspökség római oklevéltára. IV. Bp. TESZ Benkő Loránd (főszerk.): A magyar nyelv történeti etimológiai szótára. I-III. Bp. TMFN 1981 Végh József Ördög Ferenc Papp László (szerk.): Tolna megye földrajzi nevei. Bp. TÓTHNÉ UNGHY I A krónikaíró dr. Kiss István élete és munkássága. Simontornya ÚMTSz 1979 B. Lőrinczy Éva (főszerk.): Új magyar tájszótár. I. Bp. VELICS A. KAMMERER E Magyarországi török kincstári defterek. II. Bp. ZATYKÓ, Cs Aspects of fishing in medieval Hungary. In: Jan Klapste Petr Sommer (eds.): Processing, Storage, Distribution of Food. Food in the Medieval Rural Environment. Brepols (Ruralia VIII.) ZsO Mályusz Elemér (összeáll.): Zsigmondkori oklevéltár. I. Bp. 1951; Borsa Iván (Mályusz Elemér kéziratát kieg. és szerk.): Zsigmondkori oklevéltár VIII. Bp
11 BARÁTOK TAVA (TEICH DER MÖNCHE) LANDSCHAFTSARCHÄOLOGISCHE UND HISTORISCHE ANGABEN ZUM URSPRUNG EINES GEOGRAFISCHEN NAMENS András K. Németh Die Mitteilung erklärt den Ursprung des Namens des in der Gemarkung von Kisszékely im Kom. Tolna befindlichen Barátok tava ( Teich der Mönche ) mit Hilfe landschaftsarchäologischer und historischer Angaben. Gemäß einer Angabe von 1518 erhielt das Dominikanerkloster von Simontornya zwei Fischteiche in der Puszta Temerkény. Der beim Barátok tava unlängst entdeckte Ort eines mittelalterlichen Dorfes konnte aufgrund urkundlicher Angaben als das verödete Temerkény identifiziert werden. So ist anzunehmen, dass der Barátok tava und der Csádés-tó in seiner Nähe die beiden den dominikanischen Brüdern von Simontornya geschenkten Fischteiche gewesen sein können. 11
I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21.
Felhasznált irodalom: I. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat1szabadbattyan.jpg letöltés ideje: 2010. február 21. II. számú katonai felmérés térkép http://wiki.utikonyvem.hu/hu/index.php?title=k%c3%a9p:kat2szabadbattyan.jpg
VII. FEJEZET. Erdőhátság.
VII. FEJEZET. Erdőhátság. 1. A királyi ispánság falvai. 2. A Becsegergely nemzetség szállásterülete. 3. A Zóvárd és Barsa nem birtoktöredékei. A mezőség középső részén elterülő kisnemes falutömböt délről
Készítette: Habarics Béla
A Simai-tó tanösvény terve Készítette: Habarics Béla A településről hhhhhhhhhelyszí Csengersima a 49. számú főút mellett keletről elterülő ne község. Közúti és teherforgalmi határátkelőhely található külterületén.
MELLÉKLETEK Magyargencs.
MELLÉKLETEK Magyargencs. 1. Bibliográfia és források. 69. old. 2. Összefoglaló táblázatok. 70-71 old. 3. Térképek. 72-73. old. 68 Irodalom. (Válogatás). Magyargencs. * BONA Gábor: Tábornokok és törzstisztek
LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ
LENGYELTÓTI VÁROS RÉGÉSZETI LELŐHELYEI RÉGÉSZETI FELMÉRÉS LENGYELTÓTI VÁROS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉHEZ Lengyeltóti város régészeti lelőhelyei Régészeti felmérés Lengyeltóti város rendezési tervének
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE)
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY RÉGÉSZETI SZAKTERÜLETI RÉSZ BALATONAKALI (VESZPRÉM MEGYE) Készült: Balatonakali község településrendezési tervéhez Készítette: Pintér László régész Laczkó Dezső
Tornyospálca, református templom 1
Juan Cabello Simon Zoltán Tornyospálca, református templom 1 A falu neve elôször egy Péter nevû ember birtokaként Polcia formában, 1212-ben bukkan fel Zsurk határosaként. 2 Az eredetileg máshol birtokos
Hédervár. Örökségvédelmi hatástanulmány. Régészeti munkarész. Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november
Hédervár Örökségvédelmi hatástanulmány Régészeti munkarész Készítette: Archeo-Art Bt. 2015. november I. Vizsgálat Hédervár TRT felülvizsgálat 2015., Régészeti munkarész Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára. A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik
A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltárának Szakkönyvtára A hely, ahol a helytörténet- és a családkutatás kezdődik A könyvtár rövid története 19. századi források A könyvtár rövid
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
MADOCSA ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY V é l e m é n y e z t e t é s i d o k u m e n t á c i ó Készítette a Pécsépterv Stúdió Kft., 7621 Pécs, Rákóczi út 1. 2016 januárjában. 2 3 Aláírólap Madocsa örökségvédelmi
BÉRES JÚLIA. A Hortobágy mint tájegység
Interdiszciplinaritás a régiókutatásban IV. BÉRES JÚLIA A Hortobágy mint tájegység 1. A Hortobágy Közép-Európa legnagyobb füves pusztája, mely a Tisza bal partján, a Hajdúságtól keletre, az Észak-Tiszántúlon
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez
. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a.templom lépcső. települési értéktárba történő felvételéhez Felújított templom lépcső Készítette: Csepregi Ferenc Kisszékelyi kulturális
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára
A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal magyarországi szakasza gyalogosok számára 1 A Szent Márton Európai Kulturális Útvonal összekapcsolja azokat a településeket, ahol Szent Márton járt és ahol az
TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41
5 TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41 BEVEZETŐ 51 SZÉKELYFÖLD FÖLDRAJZA ÉS KÖZIGAZGATÁSA (Elekes Tibor) 55 Természetföldrajzi adottságok és hasznosítható
(A településről készült katonai felmérés1785-ből)
(A településről készült katonai felmérés1785-ből) Egercsehi község településrendezési tervéhez készült Régészeti örökségvédelmi hatásvizsgálat 2007. Dokumentáció: (településismertetés, régészeti érintettség,
^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza
A SZENT GYÖRGY TÉR TOPOGRÁFIAI VÁLTOZÁSAI ^4 5zení György tér és környéke részlet J. Hauy helyszínrajza 1687-ben nyomán ;PíWS«fit......... f... /í Szén? György tér és környéke 1753-ban részlet a Hadtörténeti
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650
Csengersima, református templom
Szakács Béla Zsolt Csengersima, református templom A Szamos jobb oldalán, az ugocsai főesperességben elterülő falu neve a Simon személynévvel hozható összefüggésbe. 1 Első említése 1327-ből való, amikor
A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral
HISTÓRIA RÉGI ÉS RÉGEBBI TÖRTEL A törteli kunhalmok leletei: A Mák-halom vizsgálata georadarral Katona Orsolya 1, Pásztor József 4, Dinnyés István 3, Dr. Sipos György 1, Dr. Páll Dávid Gergely 1, Dr. Mezősi
5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0
FIÚ EREDMÉNYEK - V. KORCSOPORT ssz név szül. év Iskola (Feladatellátás helye) város (cím) OM kód megye eredmény 100 m fiú V. kcs. 11.7 Tokos Zsolt 2002 Perczel Mór Gimnázium 11.7 1. Tóth Csaba 2002 Törökbálint,
Bogyoszló településrendezési tervének módosítása
Bogyoszló településrendezési tervének módosítása Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet Archeo-Art Bt. 1., Vizsgálat Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Bogyoszló település Szerkezeti és Szabályozási
XV. 37. Digitális másolatok levéltári gyűjteménye. b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005)
XV. 37 Digitális másolatok levéltári gyűjteménye 2002 b) Más gyűjtemények anyagáról készült másolatok 2003 2009 (1229 2005) Terjedelem: 0,48 fm (+0,29 fm másolat), 48 tok (+29 tok másolat), 48 raktári
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
KÖTELES-SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 90 független hivatkozást ismerek, amelyek 21 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
Hely. Cím Csapatnév Össz.
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 46,050 2 46,050 2 47,950 1 47,350 1 46,200 1 45,400 2 279,000 2 Nyíregyháza Eötvös József Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,950 1 47,250 1 47,050 2 47,300
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY Régészeti munkarész Készült: Kecskéd község szerkezeti és szabályozási tervének módosításához Megrendelő: REGIOPLAN Kft. Készítette: László János 2011. március
Kilátópont a Bükk hegységre és a Bükkaljára
Település neve: Sály S 001 - K Kilátópont a Bükk hegységre és a Bükkaljára EOV koordináta: főbb 2.3.1. kilátópont; 2.3.2. egyedi látványkép; 2.1.3. gyep (legelő); 2.2.1.3.3. dombtető, gerinc A Geszti-
Pomáz, Nagykovácsi puszta
Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az
Báta középkori plébániatemplomának feltárása
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja K. Németh András Rácz Miklós Báta középkori plébániatemplomának feltárása Nyomtatott kiadás: 2013 Légifotó
AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán
AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb
ıl Tétel a négy világ urának székhelye
Szentpéteri József A tételhegyi kutatások négy tételben: kívülrı ıl, belülrı ıl, alulról, felülrı ıl Tétel a négy világ urának székhelye ÉMI Építésügyi Minı ıségellenı ırzı ı Innovációs Nonprofit Kft.
SIMONTORNYA TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2015. ÉVI MÓDOSÍTÁSA
K O K A S É S T Á R S A T E R V E Z Õ K F T. ÉPÍTÉSZ ÉS TELEPÜLÉSTERVEZÕ IRODA Tel/Fax: (72) 324-326 Iroda: 7624 Pécs, Budai Nagy A. u. 1. Levélcím: 7627 Pécs, Havihegyi út 66. E-mail: kokas@minicomp.hu
KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA. Takács Károly 1 Füleky György 2
Földrajzi Konferencia, Szeged 2001. KÖZÉPKORI CSATORNARENDSZEREK KUTATÁSA Takács Károly 1 Füleky György 2 A Rábaközben 1991 és 1996 között végzett régészeti terepbejárások során sajátos szerkezetű, pusztulófélben
Domoszló, őrlőkő- és malomkő kitermelés és műhelyterület Jelentés
Domoszló, őrlőkő- és malomkő kitermelés és műhelyterület Jelentés Helyszín: Domoszló, Kisnána Időpont: 2012. 07.02-09. Résztvevők: T. Biró Katalin, Péterdi Bálint, Regenye Judit, Tóth Zoltán Henrik, Domoszló,
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2017.11.25. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2017.11.25. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 280 HUF oda vissza pedig 185; Összesen: 465
PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. OSTFFYASSZONYFA KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
PLANEX TERVEZŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 9700 Szombathely, Alsóhegyi u.10/c. 06/94/501-737 / 06/94/501-736 E-mail: planexkft@freemail.hu 06/30/94-61-295 06/30/99-35-196 Szombathely, 2005. augusztus 31. OSTFFYASSZONYFA
Kossuth Lajos Ált. Isk.
1 12 Debrecen Vezető: Lakatos István, Ladányi Zoltán Vénkerti Ált. Isk. és AMI Tóth Dávid 9,100 8,900 8,300 26,300 Jenei Bence 9,300 9,000 8,500 26,800 Kiss Ákos 9,400 9,200 9,400 28,000 Barbócz Bence
Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév
Közgazdaság képzési ág 1 Ambrus K. Norbert A A1 2 Antal V. Tamás A A1 3 Babota G. Zoltán A A1 4 Baczoni G. Gyopárka A A1 5 Baló Cs. Zsolt A A1 6 Baricz C. Anita A A1 7 Bartha L.-J. Boglarka A A1 8 Bartók
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) *
SZŐKE MELINDA PUBLIKÁCIÓI (HIVATKOZÁSOKKAL, RECENZIÓKKAL) * Munkáimra 152 független hivatkozást ismerek, amelyek 22 különböző szerzőtől származnak. Önállóan megjelent lektorált munkák: 1. A garamszentbenedeki
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016/2017 tanév Budapest I. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság. Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex
1 11 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Posta Zsombor 9,000 8,900 17,900 Deli Dominik 9,300 9,600 18,900 Márton Edvin 9,300 9,000 18,300 Gellén Zsombor 9,400 9,200 18,600 Ladányi
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK
KÖZÉPKORI MAGYAR ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET 2007 ŐSZ RABB PÉTER BME ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNETI ÉS MŰEMLÉKI TANSZÉK GUZSIK TAMÁS 1947-2002 FÉLÉVI MENETREND 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 09. 14. BEVEZETÉS, KUTATÁSTÖRTÉNET
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 3. FELADAT TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ. Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely TELEPÜLÉSI ÉRTÉK TOTÓ (PINCEHELY)
KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 3. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely (PINCEHELY) PINCEHELY 1. Az alábbiak közül mely szimbólumok találhatók meg Pincehely címerében? A) szőlő, folyó
Rövidítésjegyzék. Jegyzetek 179
JEGYZETEK Rövidítésjegyzék évf. = évfolyam fn = főnév in = -ban, -ben KFL = Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár köt. = kötet mn = melléknév MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest Nr. = néprajz sz. = szám,
FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter
FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp
Rövid beszámoló Sáregres Nemesdűlőben (Fáncs) végzett feltárásról
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Reich Szabina Szent István Király Múzeum Rövid beszámoló Sáregres Nemesdűlőben (Fáncs) végzett feltárásról
06-20/ Pári 06-20/ / Nagykónyi, Ság és Medgyespuszta, Értény, Koppányszántó 06-30/
Körzeti megbízott neve: Iroda Címe: Besorolt települések: Elérhetőség: E-mail cím: Fogadóórák: Pári Rózsa Gábor c.r. Antal Lajos Ádám c. r. Major Viktor r. ftörm Kossuth tér 3-4. Kossuth tér 3-4. Kossuth
24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK
CSAPAT EREDMÉNYEK: 24. KIDS KUPA MEZEI FUTÓBAJNOKSÁG 2017. MÁRCIUS 24. BALASSAGYARMAT, IPOLY-GÁT EREDMÉNYEK I. korcsoport LÁNY: (4 csapat) 1. Szent Imre Kat. Ált. Iskola Kecskemét 2. Szent Imre Balassagyarmat
Az Érmellék tulajdonképpen még a Biharisíkság része, és műveltsége is alföldi jellegű, de ettől megkülönbözteti jeles szőlőművelése.
Erdély Erdély neve erdőn túli területre utal, a XII. századtól így emlegetik ezt a vidéket, mert hatalmas erdők választották el az Alföldtől. Területe már csak ezért is elkülönült, de meg a XVI. századtól
Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014.
EZÜSTFŰZ BRFK-TEAM TÓSZEGI DR. BAY BÉLA Jász-Nagykun-Szolnok megyei LÖVÉSZVERSENY ÖSSZESÍTŐ 2014. CSAPAT FORDULÓK KEZDŐK JAGERMEISTER ABÁDSZALÓK II. I. II. III. IV. V. VI. ÖSSZ: MÓD ÁBEL LÁSZLÓ 32 37 30
A DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI FEJÉR MEGYE KÖZÉPKORI TEMPLOMOS HELYEI
A DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI FEJÉR MEGYE KÖZÉPKORI TEMPLOMOS HELYEI Stibrányi Máté 2015 Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskola Régészet Doktori Program
Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató
2014. április 28. Kammerer Ernő (Hékútpuszta/Hékút, Tolna megye 1856. XI. 7. Koppány-Szántó 1920. VIII. 3.) jogász, történész, képviselő,múzeumigazgató Névváltozata Marius Oszkár Budapesti egyetemen jogi
1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK
1 1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK ORSZÁGOS VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK Draskovich-kastély, ma diákotthon Köztársaság tér 7. 976 hrsz. M 378 M ll. Kastélykert,
Városok városhiányos övezetben a középkorban
2001. november 85 BLAZOVICH LÁSZLÓ Városok városhiányos övezetben a középkorban A középkori Alföldet hagyományosan városhiányos övezetnek tekinti a magyar várostörténeti kutatás és a történetírás. Érveik
Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó
42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13.
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13. A Koller József emlékkonferencia (2002. október 24-25.) válogatott előadásai Szerkesztette: Font Márta és Vargha Dezső Pécs Története Alapítvány Pécs, 2003 TARTALOMJEGYZÉK
Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség
2. sz. függelék Fővárosi helyi védelemmel érintett építészeti örökség 1. Építmények Cím Helyrajzi szám Védelem tárgya 8.1.1. Alföldi utca 20. lásd: Fiumei út 19/A, B 8.1.2. Baross utca 11. lásd: Üllői
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2008/20094 tanév Debrecen, április3-5. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi Miklós Élelm. Szki. 47,700 1 47,100 1 48,350 1 48,800 1 48,250 1 47,700 1 287,900 2 Veszprém Vetési Albert Gimn. 46,850 3 46,700 4 47,600 3 48,050 3 47,400 3 47,100
KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2015.
KUNFEHÉRTÓ KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 2015. K U LT U R Á L I S Ö R Ö K S É G V É D E L M I H AT Á S TA N U L M Á N Y Megrendelő: Kunfehértó Községi Önkormányzat
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME
SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. július 26. FŐVÉDNÖK: DR. VERES ANDRÁS szombathelyi megyéspüspök A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME 2014. július 20. 2014. július 26.
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088
Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár e-mail: leveltar@veszpremiersekseg.hu Tel.: (88) 426-088 TÁJÉKOZTATÓ 2015. augusztus 26-án Veszprémben, Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán megrendezésre kerülő
A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján
Csányi Viktor Szabó Géza A középkori Bonyhád helyének meghatározása az újabb régészeti feltárások alapján A mai Bonyhád keleti szélén, ahol egykor a dombok lábánál a középkori út kanyargott Pécs felé,
Pesthidegkút bemutatása
BUDAPEST II. kerület / Pesthidegkút Pesthidegkút bemutatása 2013. szeptember 26. 1 Budapest II. kerülete A II. kerület területe: 36 km 2 Népesség: Polgármester: 88 200 fő Dr. Láng Zsolt 2 Pesthidegkút
VERSENYEREDMÉNYEK. 2011/2012. tanév. felső tagozat
VERSENYEREDMÉNYEK 2011/2012. tanév felső tagozat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Jáger Anett 5.d 1. 9. Králusz Tamás 5.c 2. Csánky Nóra 5.a 3. Harsányi Pandora 5.d 3. Vers- és
U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA
U FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 56 8 PTE PEAC. 6859 8 07 FEHÉR Hugo TURRIS SE Sopron. 698 6 9 SZÁNTOSI Dávid Szarvasi Körös ASE. 675 6 STRAUBINGER Balázs Fastron Asztalitenisz Clu 5. 6860 08 FEHÉR Leó TURRIS SE Sopron
Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100
U13 FIÚ EGYES FŐTÁBLA
U FIÚ EGYES FŐTÁBLA. 56 88 HŐGYE Dániel PTE PEAC.. 4. 675 46 STRAUBINGER Balázs Fastron Asztalitenisz Clu 5. 686 8 FEHÉR Leó TURRIS SE Sopron 6. 7. 8. 84 78 MOLDOVAN Daniel ACS Dumbravita (ROU) 9. 54 76
Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában
Indulás helye: Jezsuita templom Időtartama:, óra A séta hossza:, km 0. április. I. séta Kezdés időpontja: óra A középkori Veszprém legendáinak nyomában Veszprém belvárosában felkeressük azokat a fontosabb
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a
A Velencei Értéktár Bizottság január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a
Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2016. január 18-i ülésén VÉB/2016/ 101. határozatszám alatt a Velencei Értéktár részének nyilvánította a Bence-hegyi kilátóteraszt és környékét A döntés
A Duna mente örökségi potenciálja
A Duna mente örökségi potenciálja az EuroVelo 6 kerékpárút a Duna mentén (Rajka Budapest) régészeti szempontból Jövőkép a Duna mentén, Rajka Budapest workshop 2014. május 30. Újlaki Zsuzsánna főosztályvezető-helyettes
2006. november 28-ig végzett munkáiról
Jelentés a Tolna megye M6 autópálya Tolna-Bátaszék (144+200-170+900) km szelvény közötti szakaszának területén kezdett megelőző régészeti feltárás 2006. július 28-ig végzett munkáiról Július 3-án megkezdődött
MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK TABELLA FELNŐTT BAJNOKSÁG
17/2010-2011 sz. Hivatalos közlöny MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 16. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 16 2011.03.05. 14:30 SZAKÁLY KSE OZORA KSE 5-1 16 2011.03.05. 14:30 TOLNANÉMEDI KSC DÖBRÖKÖZI KSK 5-4 16 2011.03.05.
TDVT2019 VELENCEBIKE MTB MARATON RT/KT/HT EREDMÉNYEK
MTB RÖVID TÁV FÉRFI ABSZOLÚT 1 356 BÓDI MÁRTON 0:55:06 FELNŐTT 2 377 KOVÁCS GYŐZŐ VELOCLASS VELENCE 0:56:21 MASTER2 3 357 SOÓS TAMÁS 0:59:03 MASTER1 4 368 ZSOFCSIK PÉTER 0:59:49 MASTER1 5 370 MÉHÉSZ TAMÁS
Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam
EREDMÉNYEK Férfi 60 méter fedett pálya Döntő Hely. Atléta Sz. év Egyesület Eredmény Rekord Futam 1 Papp Bence 1999 DOVASE 7.26 =PB 1 2 Magyar Gergely 1986 KARC 7.41 PB 1 3 Osztrogonácz András 1994 BEAC
Arany János Ált. Isk.
1 12 Szeged Vezető: Bélteki Pál, Horváth Alex Arany János Ált. Isk. Berényi Kristóf 9,000 9,300 0,000 18,300 Nagy Dominik 9,050 9,300 9,500 27,850 Kálai Gábor 9,500 9,300 9,500 28,300 Selényi Márk 9,450
Vitány-vár. Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter. Felkészítő tanár: Fürjes János. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014.
Készítette: Ficzek Kinga Szénássy Péter Felkészítő tanár: Fürjes János Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr 2014. A vár leírása A Vértes hegység északi lejtőjén egy északnyugat felé kinyúló keskeny
Az egészségügyi szolgáltatások szókincsének kialakulása
Mészáros Ágnes Az egészségügyi szolgáltatások szókincsének kialakulása BEVEZETÉS Az egészségbiztosítási szakmai nyelvhasználat a nyelvtudomány számára még felderítetlen terület. Az egészségügyi, jogi és
EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN
BENCZE ZOLTÁN EGY SZIKLAGÖDÖR KERÁMIAANYAGA A HADTÖRTÉNETI MÚZEUM UDVARÁN 1990-ben a Hadtörténeti Múzeum udvarán, a IV. Béla kori városfal tornyától nyugatra egy feljáró építésének munkálatai során lehetőség
SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK
SZEKSZÁRD VÁROS TEREMATLÉTIKAI BAJNOKSÁGA 2011-01-15 VÁROSI SPORTCSARNOK Rajtverseny 2000-01-es lányok Döntı 1. Bambach Emese Gyakorló 2. Kovács Adrienn Gyakorló 3. Adorján Rebeka Dienes 4. Gellér Fanni
A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL
KISS ANDRÁS A BOSZORKÁNYSÁG SZATMÁR VÁRMEGYEI FORRÁSAIRÓL A Komáromy András által megindított, az egész országra kiterjedő rendszeres boszorkányper-kutatás és ennek eredményeként megjelent forráskiadványát
TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest I. korcsoport fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Kiskunhalas Fazekas Mihály Ált. Isk. 36,700 37,000 73,700 2 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 37,400 35,800 73,200 3 Szentendre Szent András Katolikus Ált. Isk. 36,200 36,800 73,000 4 Nagykanizsa
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik
Jezsuita tudósok digitalizált kéziratgyűjteményei az ELTE Egyetemi Könyvtárban és lehetséges kutatási témáik Mátyás Melinda ELTE Egyetemi Könyvtár Gyűjteményszervezési Osztály V K K V I I. T U D O M Á
Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz
Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma 2016. szeptember 6-án 600 000,- Ft támogatást biztosított a Batthyány uradalamak c. vándoroltatható időszaki
Csörög Településrendezési terv
Csörög Településrendezési terv Örökségvédelmi hatástanulmány Régészet munkarész Archeo-Art Bt. I. Vizsgálat Csörög, Örökségvédelmi hatástanulmány, Régészet Bevezetés A jelenlegi hatástanulmány Csörög település
Dunavarsányi Futónap 2015 Férfi korcsoport RAJT HELYEZÉS EREDM KORCSO VERS NEV NEME :37 18 km g Glázer György Férfi
42001 1 31:37 18 km g Glázer György Férfi 2129 2 35:42 18 km g Nagy János Férfi 35 3 36:11 18 km g Nyikon Csaba Férfi 42006 4 37:59 18 km g Burián Attila Férfi 2125 5 39:18 18 km g Adamcsik János Férfi
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI. Sófalvi András
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI Sófalvi András A székelység határvédelme és önvédelme a középkortól a fejedelemség koráig. Várak és más védelmi objektumok
01:20: MACSEK Zoltán :20: BOKOR Attila :20: RÁKSI Mihály 1980
Sólyom Team SE 11:53:58.867 1 1 3 1009 HORVÁTH Ákos 1975 01:20:30.633 2 9 1015 MACSEK Zoltán 1974 01:20:32.640 3 10 1008 BOKOR Attila 1982 01:20:32.693 4 49 1016 RÁKSI Mihály 1980 01:28:53.583 5 67 1014
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok
LUKÁCS ANTAL Fogarasföld autonómiája: keretek és korlátok A XIII. század eleji Erdélyben a források, a királyi vármegyék gazdaságitársadalmi struktúrája mellett, egy alternatív szerveződés típusát is rögzítik,
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai
A magyarországi gyógyszertárak névadási szokásai 1932-2013 Dobson Szabolcs, Dobson Dénes Bevezetés A magyarországi gyógyszertár névadási szokásokról még nem született korszakok közötti számszerű összehasonlító
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY
KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY ISZTIMÉR KÖZSÉG JÓVÁHAGYOTT TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVEIHEZ (Isztimér Község Településszerkezeti Terve 2008., és Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási Terve 2008.)
A történelmi településszerkezetben 2 fokozatú védelmi övezet kialakítása szükséges.
2. sz. melléklet AZ ÉPÍTETT KÖRNYEZET VÉDELME A.) MŰEMLÉKEK, ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETEK törzsszám azonosító cím név védelem 1852 17433 1851 26961 8150 26962 9852 26963 30474 1851 5333 1852 5334 8150 5335
IV. Korcsoport Fiú Csapateredmények a 4 legjobb csapattaggal
Ráckeve, Ady Endre Gimnázium Egyéni absz. helyezési összeg: 89 Csapat pozició: 1 1 3 1011 NOVÁK Levente 2003 00:13:06.420 2 8 1010 MIKOLA Bálint 2003 00:14:32.410 3 37 1009 KUKOVECZ Ákos 2003 00:15:51.647
TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2009/2010 tanév Szombathely, április III-IV. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság
Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Vénkerti Ált. Isk. 46,550 1 47,850 1 47,750 1 142,150 2 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk. 45,650 2 46,650 3 47,750 1 140,050 3 Villány Alapfokú Okt. és Nev. Központ 45,600
Országos fordulón elért pontszám DÍJ / HELYEZÉS. Felkészítő tanár(ok) TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA
DÍJ / HELYEZÉS TANULÓ NEVE MEGYE HELYSÉG ISKOLA I. díj Homonnay Bálint Bp VIII. Budapest I. díj Németh Ilona Bp VIII. Budapest II. díj Tatár Dániel Bp VIII. Budapest II. díj Ágoston Péter Bp VIII. Budapest
Hajdúböszörmény helyneveinek vizsgálati lehetőségei
Hajdúböszörmény helyneveinek vizsgálati lehetőségei V. Örökségvédelmi Konferencia 2014. január 22. dr. Nemes Magdolna Debreceni Egyetem GyFK nemesm@ped.unideb.hu A kutatás előzményei Erasmus-ösztöndíj
4/2013. (II. 27.) BM rendelet
4/2013. (II. 27.) BM rendelet Magyarország, Románia és Ukrajna államhatárai találkozási pontjának megjelölésére felállított TÚR határjelről készült Jegyzőkönyv jóváhagyásáról Az államhatárról szóló 2007.