Mûhelyszemináriumi dolgozatok I.
|
|
- Rebeka Bogdánné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Mûhelyszemináriumi dolgozatok I. SZTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Szeged 2013
4 A kötet lektorai: Almási Tibor C. Tóth Norbert Galántai Erzsébet Makk Ferenc Romhányi Beatrix Szabados György Türk Attila Felel s kiadó: J. Nagy László Szerkesztette: Kovács Szilvia Révész Éva szerz k szerkeszt k ISBN
5 Morva kontinuitás és a honfoglaló magyarság kérdése a szôlôfürtös függô ggôk kapcsán 1 Langó Péter MTA Régészeti Intézet I. Bevezetés A X. századi magyarság anyagi kultúrájára több terület is hatott. Nyilvánvaló, hogy az alapvet hagyatékot az a tárgyi környezet jelentette, amit a honfoglalók keletr l, korábbi szállásterületükr l hoztak magukkal. Jelent s hatással lehetett erre a kultúrára a helyben él népesség emlékanyaga ugyanúgy, mint azok az emlékek, amik az areális kapcsolatok révén a szomszédos területekr l váltak e hagyaték részévé. Jelen dolgozat utóbbi kapcsolatrendszerhez kíván újabb adalékokkal szolgálni. A kiválasztott tárgytípus, a sz l fürtös dísz függ k, nem tekinthet ek a legáltalánosabb X. századi magyar ékszernek. A tárgytípus a IX X. században gyakori volt egész Kelet-Európában, s mint ilyen megtalálható volt a honfoglaló magyaroknál. Vizsgálatuk azonban több szempontból is érdekes, hiszen ezek az emlékek már a magyar honfoglalás el tt népszer ek voltak, s a X. századot követ en is el fordultak a Kárpátmedencében. A magyarok azonban csak a honfoglalást követ en ismerték meg ezeket a tárgyakat, a Kárpátoktól keletre es steppei lel helyekr l a IX. századi emlékanyagban ilyen ékszereket eddig még nem sikerült felfedezni. 2 A magyar temet k emlékanyagában ilyen típusú ékszerek ugyan csak ritkán fordultak el. A délkelet-európai kapcsolattal/eredettel rendelkez leletcsoporton belül azonban az egyik leggyakoribb tárgytípus. 3 Vizsgálatuk révén pedig ahhoz a kérdéskörhöz kaphatunk újabb adatokat, hogy a magyar megtelepedés nyomán milyen kapcsolat alakult ki a magyarok és a Morva Fejedelemség lakosai között. 4 II. A csekeji temet 426. sírjának jelent sége A Csekej Templom-d l ( akajovce, okr. Nitra, Szlovákia) lel helyen feltárt 805 síros falusi temet a IX XII. századi Kárpát-medence régészeti kutatásában fontos helyet foglal el. A temet jelent sége nemcsak a fellelhet kontinuitás és az egyedi kialakítású tárgyak miatt fontos, hanem azért is, mert 1 A tanulmány elkészítésében Bálint Csanád, Révész László és Türk Attila nyújtott baráti segítséget. Tanácsaikat, kiegészítéseiket, megjegyzéseiket ezúton is köszönöm. A dolgozat az NK os OTKA program keretében készült. 2 FODOR 1992.; FODOR 1993.; FODOR 1994.; TÜRK GIESLER ; MESTERHÁZY 1991.; MESTERHÁZY 1992.; ISTVÁNOVITS A kérdés kutatástörténetére vonatkozóan: LANGÓ Vö. BÁLINT A tudományterületek kapcsolatára vonatkozóan: FODOR 2006.; MÜLLER-SCHEEßEL BURMEISTER 2011.
6 Langó Péter van olyan sír, ahol a kutatásban sokat vitatott kérdésekhez kapcsolódó tárgyak együttesen fordultak el. 5 E temet b l ismert az egyik legkorábbi Kárpát-medencei pénzzel keltezett S-vég karikaékszer, amely meger sítette a tárgytípus X. század második fele el tti keltezésének a lehet ségét is. 6 Az S-vég karikákat tartalmazó sírleletek vizsgálata pedig nemcsak az adott tárgytípus keltezési nehézségei miatt fontos, hanem azért is mert ezekhez a régiségekhez számos, a régészeti elemzéseken túlmutató történeti magyarázat is kapcsolódott. 7 A X. századi tárgyi emlékek tekintetében ugyanis ez a tárgytípus képviselte azt a határvonalat, ami alapján korábban a kutatók elválaszthatónak vélték a szlávokat és a magyarokat. Az S-vég karikák elemzése során id vel a kutatásban elfogadottá váltak az ékszer kései megjelenésével kapcsolatos magyarázatok. Utóbbi elképzelésekkel kapcsolatban felmerül nehézségeket pedig jól tükrözi Bóna István véleménye: A konkrét keltez adatok híján vagy helyett hipotetikus hajkarika-tipológiára alapozott kronológiai rendszerek szerint a <<köznépi>> temet ket csak 960/970 táján nyitnák. A Kárpát-medence azonban a X. század els két harmadában sem volt lakatlan, illetve lakosaira nem csupán magyar lovassírok és szláv helynevek utalnak. 8 A csekeji 357. sír francia pénzmellékletei (a brioude-i veret , a burgundiai veret közé helyezhet ) alapján azonban a sír X. század els felére való keltezése ellenére kétségesnek t nhet (I. tábla 1. kép). 9 Ezeknek a pénzeknek, ugyanúgy mint a sírban talált többi tárgynak, történetük van, így sírba kerülésük nem biztos, és kérdéses az is, hogy a sír pontos korát jelölik-e, vagy csak a terminus post quem id szakot. 10 A pontos keltezéshez így e sír esetében sem elégséges egyedül az érmek verési idejének figyelembevétele, már csak azért sem, mert azok egy nyaklánc részeként, hosszú ideig használatban maradhattak, és az elhunyt 14 év körüli lány elhantolása akár a század középs harmadára, második felére is eshetett. 11 A temet egy másik sírlelete alapján azonban mégis inkább a X. század els felére datálható a 357. sír és egyben az S-vég karikaékszerek divatjának kezdete. A szintén S-vég karikaékszereket tartalmazó csekeji 426. sír a temet keleti részén feküdt. Az adultus korú n sírleletei között a S- vég karikaékszereken túl a IX. század második felére jellemz kiszélesed fej lemezgy r is (II. tábla 1. kép) megtalálható volt. 12 Mivel ez utóbbi tárgy a X. században már nem volt divatban a Kárpát-medencébe, ezért a két 5 REJHOLCOVÁ 1995.; HANULIAK REJHOLCOVÁ MESTERHÁZY ; LANGÓ A tárgytípus összefoglalásával kapcsolatban: KRALOVÁNSZKY BÓNA KOVÁCS , A kérdés módszertani hátterére vonatkozóan: LANGÓ REJHOLCOVÁ A X. századi pénzes sírok keltezésével kapcsolatos újabb archaeometriai vizsgálatok kapcsán: TÜRK A tárgytípus kronológiájára vonatkozóan: SZ KE
7 Múhelyszemináriumi dolgozatok I tárgytípus együttes el fordulása felveti annak a lehet ségét, hogy a sír egésze a X. század elejénél kés bbi id szakra nem keltezhet. A csekeji síroknál valamivel kés bbi a VII. Konsztantinosz és II. Romanosz ezüst veretét is tartalmazó Nyitra Sindolka lel hely 11. S-vég karikaékszert is tartalmazó sírja (I. tábla 2. kép). 13 A bizánci uralkodópáros érméjét a X. század középs harmadában verték ( ), 14 s ezért ez a sír is az egyik legkorábbi pénzzel keltezhet síregyüttesek közé sorolható, így tovább növelhet a felvidéki területek korai S-vég karikaékszeres, pénzzel keltezhet sírjainak száma. Az S-vég karikaékszerek keltezésén túl a csekeji lel hely 426. sírjának a leletei közt több sz l fürt díszes függ is el került. 15 A sírlelet pontosabb keltezéséhez és így talán az S-vég karikaékszerek megjelenéséhez további érvekkel szolgálhatnak e függ k is. Másrészt ezen ékszerek segítségével tisztázhatónak t nik az a kérdés is, hogy mely ékszerek keltezik a sírt? A korainak, tartott gy r, vagy az S-vég karikák? 16 III. A sz l fürt díszes függ k kutatása A sírban talált sz l fürt díszes függ k nagy számban kerültek el Kelet- Európában és Vilém Hrubý is bizánci eredet tárgytípusként határozott meg. 17 Ezen régiségeket a magyar kutatásban el ször Sz ke Béla foglalta össze, alapvet en Hrubý eredményeire építve. 18 Az ékszertípus vizsgálatában Bo ivoj Dostál kutatásai, 19 majd Jochen Giesler klasszifikációja jelentették a továbblépést. 20 Utóbbi kutató munkájában a több darabból kialakított valódi granulációkkal díszített típust és a granulációt utánzó öntött darabokat különítette el (Giesler a-b típus) (III. tábla 1. kép). A tárgytípus Kárpát-medencei darabjainak elemzését Mesterházy Károly végezte el. leginkább a X. századi öntött darabokra koncentrált, mivel a honfoglaló magyar emlékanyagban ezek a darabok figyelhet ek meg. 21 Az ékszerek IX. századi emlékeit Horvátországban Janko Beloševi és Maja Petrince, a morva 13 FUSEK 2003.; KOVÁCS Vö. FUSEK Az éremleletet korábban Éva Kolníková levele nyomán Kovács László VII. Konszatntinosz és I. Romanosz (Lakapénosz) vereteként említette (KOVÁCS ). Utóbb az érme közreadását követ en (FUSEK 2003.; HUNKA 2009.) már egyértelm volt annak azonosítása. Vö. KOVÁCS A tárgytípus elnevezésének általános voltára: OROVI -LJUBINKOI ; SZ KE ; ERCEGOVI -PAVLOVI ; DOSTÁL ; DOSTÁL A tárgytípusra vonatkozó eltér terminológiára: HRUBÝ ; SZ KE Utóbbi esetben felmerülhet ugyanis annak lehet sége is, hogy a gy r és a korábbi id szakra keltezhet ékszerek, mint egy családi hagyaték, örökség részeként értékelhet ek, amik az sökt l származtak, s mint ilyenek kerültek a sírba. 17 OROVI -LJUBINKOI ; HRUBÝ SZ KE DOSTÁL ; DOSTÁL GIESLER MESTERHÁZY
8 Langó Péter területeken Milan Hanuliak vizsgálta (Hanuliak a-d típus) (III. tábla 3. kép). 22 Jelent ségüket a Kelet-Európa korabeli ékszerm vességében újabban a kijevi Rusz fel l Svetlana Rjabceva elemezte, 23 míg a tárgytípus legfrissebb feldolgozását a bolgár leletekb l kiindulva Valeri Grigorov készítette el (Grigorov II. típus 3 4. altípus). Utóbbi szakember felvázolta az ékszer kialakulásának az állomásait is (III. tábla 2. kép). 24 A tárgytípus klasszifikációja kapcsán az alsó ív díszítettségéb l kiindulva és a tárgyak készítés technikai sajátosságainak (egybeöntött vagy több darabból összeállított) figyelembe vételével öt csoportra oszthatók az emlékek (IV. tábla 1. kép). A csoportok közül a csekeji sír darabjai az I. típusba tartoznak. Ezen függ k esetében az alsó ívet több filigránhuzallal vagy annak imitációjával díszítették. Az alsó és a fels ívet egy-egy korong alakú díszített rész választja el egymástól. A típuson belül két alcsoport különíthet el (IV. tábla 1. kép): altípusba azok a darabok kerültek, ahol az alsó íven a filigránhuzalokat forrasztottak és az alsó ív küls, valamint bels oldalára valódi granulátumokból készített sz l fürt alakú díszeket forrasztottak. 25 altípus: öntött ékszerek, amelyek esetében megfigyelhet az alsó íven a korábbi díszes drótdísz mintázata. 26 A csekeji 426. sír függ i az I/1. altípus emlékei. Ezek az ékszerek a legtöbb esetben nemesfémb l készültek: ritkábban aranyból, nagyobbrészt ezüstb l, de szórványosan el fordul bronzból készült darab is. A függ k kialakítása során az alsó részt borító filigránhuzalból készített dísz gyakran nem csak az alsó ívre, hanem a fels ív egy részére is kiterjedt (IV. tábla 1. kép). 27 A filigránhuzal mellett gyakorta gyöngydrótot is használtak. 28 Az is el fordult, hogy a filigránhuzalból kialakított díszítést a fels ívnél összedolgozták az eredeti kerek átmetszet huzallal. 29 Az alsó és a fels ívet elválasztó gy r k a finomabban kidolgozott ékszereknél két filigránhuzal által keretelt granulációs gömbökb l álló díszített sávból álltak. Azoknál a daraboknál, ahol a filigrándíszítés a fels ívre is kiterjedt, egy harmadik gy r t is feltettek a díszített rész végére. Az egyszer bb darabok esetében a két gy r kevésbé volt díszített és csak granulációk nélküli filigránhuzalt forrasztottak fel a gy r k helyére. Egyes daraboknál a fels ívre még feltettek egy oldalsó 22 BELOŠEVI ; HANULIAK ; PETRINEC RJABCEVA GRIGOROV ; BIKI A csoport megegyezik orovi Ljubinkoi II.1. variánsával, valamint Hanuliak b altípusával. Vö. OROVI -LJUBINKOI ; HANULIAK A csoport megegyezik OROVI -LJUBINKOI II.2. variánsával, valamint Hanuliak c altípusával. Vö. OROVI -LJUBINKOI ; HANULIAK HRUBÝ Tab , Tab SZ KE PETRINEC
9 Múhelyszemináriumi dolgozatok I gyöngydíszt tartalmazó pálcát is, 30 ami jól kapcsolódik a VII VIII. század délkelet-európai ékszerkészítési gyakorlatához (V. tábla 1. kép). 31 A granulációkból készített sz l fürtdíszt gyakran egy vékony drótra forrasztották fel, ezek adták a sz l fürt középtengelyét. Ezt a huzalt sok esetben az alsó ív küls oldalához is hozzáforrasztották, így adva további meger sítést a könnyen sérül részeknek. Azoknál a daraboknál, ahol nem alkalmaztak ilyen drót középtengelyt, hanem a granulációs szemeket csak egymáshoz forrasztották, ott a díszítések jobbára sérültek is a hosszabb használat során, míg a fentebbi esetben ez ritkábban fordult el. Az ékszerek fels íve nyitott volt és a tárgyakon nem alakítottak ki külön záródást. A fels ívet gyakran összenyomták, így a tárgy könnyen deformálódhatott. A felforrasztott filigránhuzalok is gyakran megsérültek, és egy részük a használat során letöredezett. Az I/1. altípus a legtöbb esetben a IX. századra keltezhet akár a Kárpát-medencében, akár a morvák uralta területen, vagy Délkelet-Európa más részein. 32 Az emlékek legkés bbi horizontját a fentebb említett csekeji sír képviseli, amely a X. század els felére keltezhet. Az altípus legdélebbi el fordulása a mai Albánia területére esik, míg keleten a R duc neniben (jud. Ia i, Románia) talált kincsleletben fordul el (IV. tábla 8. kép). 33 A vizsgált altípus ugyanakkor a bizánci központi területekr l egyenl re nem ismert. Hasonló emlékek jelenleg Bizánc peremterületein találhatóak meg, de a tárgytípus el képei nagy valószín séggel Bizánchoz köthet ek. 34 A bizánci háttérre utalhat a Triljben (žup. Splitsko-dalmatinske, Horvátország) talált kincslelet leletkontextusa, illetve annak értékelése is (V. tábla 2. kép). 35 Az emlékcsoport kialakulása kapcsán bizánci m helyhagyományokat tételeztek fel a kutatók. A központi bizánci régióban az emlékcsoport divatja rövidebb id szakot ölelhetett fel, mint a peremterületeken. A lelettípus elterjedt a IX. századi szláv fejedelemségek egy részében is: így Horvátországban, a Karoling Birodalom Oriens tartományában és Moráviában. 36 Az I/1. altípus 30 HRUBÝ TAB SZ KE ; GARAM HRUBÝ ; TEODOR 1980.; MESTERHÁZY TEODOR ; TEODOR 1980.; ANAMALI Az altípus el képei és a készítés technikai sajátosságok egyaránt a birodalmi területekr l való származtatást valószín síti. A kutatás jelen fázisában nem zárható ki, hogy az emlékek a peremterületen alakultak ki. A honnan származik? kérdésre ezért valószín leg akkor lehet majd körültekint bben választ adni, amikor majd a nagy sírszámú X XI. századi emlékeket is tartalmazó bizánci temet ket, mint Aerino (Pref Magnesia, Görögország), Agia Triada, Azoros (Pref. Larissa, Görögország) feltárják és az eredményeket nyilvánosságra hozzák. Vö. DINA 2002.; DERIZIOTIS KOUGIOUMTZOGLOU PETRINEC HRUBÝ ; SZ KE ; MÜLLER 1996.; HANULIAK ; PETRINEC ; SZ KE
10 Langó Péter nem volt jellemz a Duna mentén: így Bulgáriában, és attól délebbre sem, ahol a tárgy öntött darabjai (I/2. altípus) terjedtek el. 37 IV. A függ típus elterjedése és kronológiája A függ egyes típusai még a XI. században is divatba maradtak, jóllehet ez a típus már a IX. század középs harmadában megjelent (IV. tábla 3.; 5. kép). Ezen kései változatok divatjának súlypontja a Balkán északi- és középs régiójába esett, ilyen típusú emlékek nagy számban voltak jelen a Kárpátmedence nyugati régiójában, a Felvidéken, valamint a Cseh-Morvamedencében egyaránt (IV. tábla 8. kép). A tárgytípus kialakulását újabban Stefan Eichert modellezte (V. tábla 1. kép). A véleménye szerint tárgytípus a kés avar id szak utolsó szakaszában (SPA IIIa.) alakult ki, és e típus különböz formái vezettek a négygömbös függ k kialakulásához. Álláspontját a korábbi kutatások és a kortárs elemzések csak részben támasztják alá. 38 Az osztrák kutató által felvázolt tipológia azon megállapítása, hogy a tárgy els formai változatait a IX. századi bresztováci emlékben és más egykorú leletekben ismerhet ek fel, ma a kutatásban általánosan elfogadott véleménynek tekinthet. 39 Azt a felvetését azonban, hogy ezen ékszertípusból alakultak ki a különböz négygömbös függ k, sem a korábbi kutatások, sem az újabb eredmények nem támasztják alá. 40 A két függ típus valószín leg inkább egymással párhuzamosan alakulhatott ki, és hasonló ütembe jelentek meg azok különböz formai változatai is az emlékanyagban. Utóbbi lehet séget er síti a Heves megyei ecsédi függ, amelyik formai jellegét tekintve a négygömbös emlékek közé ugyanúgy sorolható, mint a sz l fürtös darabok közé is. 41 A VIII. században párhuzamosan jelentek meg tehát ezek a formák és párhuzamosan fejl dtek, esetenként keresztezve egymás fejl dési vonalát. Az eddig ismert leletek alapján továbbra is Mesterházy megállapítása er síthet meg, ami szerint el zményei Bizánchoz köthet k. 42 A tárgytípus egyes formai változatai kapcsán már felvet dött annak lehet sége, hogy az 37 Kérdéses, hogy a formai klasszifikáció során megfigyelt eltérések az eltér m helyhagyományokon túl mennyiben jelentenek tényleges különbséget. A tapasztalt különbségeknek ugyanis több magyarázata is lehet. Elképzelhet, hogy a Duna alsó szakasza mentén is megtalálhatóak voltak egykor ezek az ékszerek, csak még nem adták közre azokat. Az is lehetséges, hogy azért nem ismerünk ilyen tárgyakat err l a területr l, mert a tárgyak a fémkeres s kincsvadászat és az illegális m kincs kereskedelem miatt váltak láthatatlanná. Abban az esetben, ha tényleg nem jellemz ek e területre az ilyen típusú leletek, akkor felvet dik annak a lehet sége is, hogy a helyi elit nem jutott hozzá ilyen darabokhoz, vagy ha volt is ilyen ékszerük, akkor azok nem kerültek a sírmellékletek közé. 38 EICHERT PROHÁSZKA Vö. BELOŠEVI ; MESTERHÁZY GRIGOROV MESTERHÁZY MESTERHÁZY
11 Múhelyszemináriumi dolgozatok I ékszertípus önálló csoportjai a peremterületeken jöttek létre. Az ékszer el képei a VII. században már megvannak mind a Kárpát-medencében, mind pedig a Balkán-félsziget területén. 43 A korai daraboknál általában még csak pár granulátumot forrasztottak fel, a karika alsó ívének küls, vagy bels részére. 44 Id vel a kevésbé díszes emlékekkel párhuzamosan megjelentek a mind több granulációt tartalmazó darabok is. 45 A tárgytípus végül a IX. században a szláv fejedelemségek elitjének egyik divatos ékszertípusává vált. 46 A nemesfém darabokkal párhuzamosan, vagy azokat követve jelentek meg az öntött darabok is. A nemesfémb l készültek ugyanúgy, mint az egyszer bb öntött változatok, tovább éltek a X. században is. A filigránhuzalokkal díszített darabok a X. század elején elt ntek. Ez utóbbi folyamattal párhuzamosan új öntött változat t nt fel a leletanyagban, ahol az alsó íven az öntés során sima drótdíszt imitálták (II. típus) (IV. tábla 3. kép). Érdekes azonban, hogy ellentétben a négygömbös függ kkel a sz l fürt díszes daraboknál nincsenek meg e drótdíszes emlékek esetében megfigyelhet több darabból forrasztott nemesfém változatok. Az öntött sz l fürtös példányok egy jelent s részét ezüst ötvözetb l készítették. Az északi területeken a Morva Fejedelemség végét követ en is divatban maradtak ezek az ékszerek, erre utalnak a korai cseh- és lengyelországi darabok, 47 utóbbi területen a tárgytípusnak a kijev-volhíniai függ kkel ötvözött új formai változata is felt nt (IV. típus) (IV. tábla 6. kép). Ez valószín leg észak fel l terjedt el déli irányba, hasonlóan a kijevi függ típushoz. 48 Az ékszer a X. század közepén már jelen volt a Kárpátmedencében, és a mai Szlovénián, valamint Horvátországon keresztül eljutott Szerbia és Bulgária területére is. Az ékszernek IX. században még egy egyedi típusa jelent meg, ahol az ékszer középs tengelyében csak egy öntött, szabálytalan bordákkal tagolt rész maradt a sz l füst dísz helyén (V. típus) (IV. tábla 7. kép). Utóbbi típusok még a X XI. században is használatban maradtak Dalmáciában, Szerbiában és a Kárpát-medencében. A sz l fürtös függ k végül a XI. századan t ntek el a temet k leletanyagából. V. A kontinuitás kérdése az egykori Morávia területén A csekeji 426. sír keltezését a sz l fürt díszes függ k segítségével tovább lehet sz kíteni a X. század els felére. A sírban talált és korábban említett IX. századi pajzs alakú lemezgy r höz hasonlóan, ezen emlékek is az S-vég karikaékszereknek a széles körben feltételezett (X. század második felére 43 GRIGOROV , 172.; RAŠEV RAŠEV OROVI -LJUBINKOVI , 46.; GRIGOROV , DOSTÁL WACHOWSKI MESTERHÁZY
12 Langó Péter történ ) keltezésénél korábbi megjelenést valószín sítenek. 49 A sz l fürt díszes függ k, az említett lemezgy r t l eltér en, a keltezés tekintetében azért is bírnak jelent séggel, mert e darabok a kialakításuk alapján nem magyarázhatóak sem archaikaként, sem az sökt l származó családi emlékként. A sírlelethez ugyanis nyolc darab ilyen ékszer tartozott és nem egy, esetleges szórványosan talált, másodlagosan felhasznált emlék került el (volt olyan példány is ezek között, amelyik formailag külön variánsként is elkülönült a többit l) (II. tábla 1. kép). Ezen darabok összegy jtése nem véletlenszer en történhetett, még kevésbé valószín ez, ha figyelembe vesszük a gy r divatját is. Ezen ékszerek egy sírban való együttes el fordulása pedig nem magyarázható egy esetleges archaikus viselet továbbélésével sem, hiszen hasonló (esetleg más ékszerek kombinációját bemutató) archaikus viseletet a temet n belül nem sikerült kimutatni és az S- vég karikaékszerek beépítése a viseletbe is éppen a fentebbi lehet ség ellen szól. 50 A sz l fürtös függ k hosszú id n keresztül történt használatát nem er síti az a megfigyelés sem, hogy ezek az ékszerek nagyon sérülékenyek lehettek, amire a fentebb is említett más, hasonló emlékeken megfigyelhet deformációk és sérülések is utalnak. A vizsgált sírlelet egyes darabjain is megfigyelhet ek ugyan sérülések (II. tábla 1. kép), de azok csak kisebb mérték ek, nem utalnak nagyon hosszú tartós használatra és jelent s részük (a nyolc darabból öt tárgy) egyáltalán nem töredékes. Nincsenek a tárgyakon utólagos javításra utaló nyomok sem, aminek az ellenkez jét egy hosszú használat (esetleges hosszú öröklési sor) lehet sége esetén várhatnánk. A csekeji 426. sír tehát nem a IX. századi morva id szakra, hanem a X. századra keltezhet. 51 Az itt lév közösség a X XI. században is tovább használta a temet jét, vagyis az itt él k a magyar foglalást követ en is helyben maradtak, 52 annak ellenére, hogy viseletük egy része kicserél dött, annak egy másik része továbbélt. A temet b l elt ntek egyes emlékcsoportok és helyettük más, inkább a X. századi magyarsághoz köt d elemek jelentek meg. 53 A lel helyen a magyarság megjelenését követ en tehát egyszerre volt jelen a korábbi id szak tárgyi hagyománya és helyet kaptak az új elemek is. Bizonyos X. századi sírokban (ilyen például a 269. sír; 376. sír) olyan egyedi tárgyak voltak, amelyek formai párhuzamai ugyan megtalálhatóak a jellegzetes magyar leletkörnyezetben is, azonban a csekejiek a kialakításuk részle- 49 HANULIAK E megállapítás általános érvény kiterjesztéséhez további, a Kárpátmedence más területeir l származó szerencsés leletkombinációk is szükségesek lesznek. 50 A függ típusok korabeli viseletére vonatkozóan általános jelleggel: RJABCEVA A moráviai darabok viseleti rekonstrukciójára: STAŠŠÍKOVÁ-ŠTUKOVŠKÁ HANULIAK REJHOLCOVÁ HANULIAK REJHOLCOVÁ 1999.; FUSEK REJHOLCOVÁ ; HANULIAK REJHOLCOVÁ ,
13 Múhelyszemináriumi dolgozatok I teiben és díszítésük tekintetében is idegennek hatnak a megszokott magyar leletekhez képest. 54 A két kulturális egység (a régi és az új) keveredése nem volt egyedi jelenség. Hasonló folyamat mehetett végbe a tornóci (Trnovec nad Váhom, okr. Galanta, Szlovákia) temet ben is, ahol szintén el fordultak sz l fürt díszes függ k (II. tábla 2. kép). Utóbbi lel hely X. századra keltezhet sírleleteinek egy része szintén több szállal köt dik a IX. századi emlékanyaghoz, 55 miközben itt is megjelennek a X századi magyar sírokra inkább jellemz emlékek (szablya, tegez, vállában kovácsolt fül kengyel, csikózabla, rozettás lószerszámveret). 56 Az akkulturáció e példája azonban nem vált általánossá az egykori morva területeken, így e leletek részletesebb elemzése és beillesztése a másolás-adaptáció-integráció hármas felosztásba még elemzést kíván. 57 A népességkontinuitás azonban nem csak e két lel helyen volt meg, hanem például a Nyitra Šindolka lel helyen is. 58 E temet, hasonlóan az el z ekhez, valószín leg szintén olyan IX. századi közösség emléke, amelyik a honfoglalást követ en is törés nélkül élt tovább és integrálódott a Magyar Fejedelemségbe. Mindezen adatok pedig arra utalnak, hogy az a XX. század els felében sokat hangsúlyozott álláspont, ami a magyar foglalás kapcsán egy folyamatos morva magyar szembenállást feltételezett, valamint a két népesség viszonyát alá-f lé rendel désként értelmezte az csak a legújabb kori etnikai sérelmeket vetítette vissza a történelem e korai szakaszára. 59 Az e területen él k és az újonnan hont keres k kapcsolatát azonban nem kísérte a korábban feltételezett, a mindennapokra kiterjed szembenállás. A két csoport összeolvadását jól szemlélteti az a példa is, amit Bálint Csanád emelt ki: nem lehet tudni, hogy a 921-ben Itáliában kalandozó Bogát vezér egy eredetileg a magyarokhoz csatlakozó szláv f nök (Bogát gazdag ) volt-e, vagy tulajdonképpen magyar származású vezér, aki ezt a nevet a szláv környezetér l kapta. 60 A sz l fürt díszes függ k tehát ugyanúgy, mint más e területre es X. századi temet leletek, arra utalnak, hogy a két csoport kapcsolata koránt sem volt annyira ellenséges. Meger síti ezt az a megfigyelés is, hogy a temet ket nem hagyták fel az itt él k, tehát nem kellett elköltözniük, mint ahogy szokásaik, viseletük elemei is tovább örökl dött. A területen pedig szlávok és magyarok egyaránt éltek, és az itt él k kezdtek el anyagi kultúrájukban is integrálódni az új X. századi szokásokhoz. Az ezen a 54 REJHOLCOVÁ 1995.; HANULIAK REJHOLCOVÁ HANULIAK ; LANGÓ TO ÍK Vö. BÁLINT FUSEK A kérdést újabban a történeti források irányából kit n áttekintést nyújtott: P. KAZÁN BÁLINT ; BÁLINT
14 Langó Péter temet kben nyomot hagyó jelenségek pedig arról tanúskodnak, hogy mindkét csoport nagyfokú nyitottsággal volt a másik irányában. E nyitottság részeként, amint azt a fentebbi példák is jelzik, az itt korábban megteleped k tovább örökítették hagyományaikat, anyagi kultúrájuk számos elemét. E folyamat végállomása pedig jól látható a csekeji temet ben is. A XI. század elejére a temet n belül egy homogén egység jött létre, és ezt mint bárhol a Magyar Királyságban a sírokban a szegényes mellékletek között az S-vég karikaékszerek és az Árpád-házi uralkodók érmei jelezték. 61 FELHASZNÁLT IRODALOM ANAMALI 1988 ANAMALI, Skender: Stoli arbërore. Tiranë BÁLINT 2000 BÁLINT Csanád: Választás Kelet és Nyugat között és mennyire volt az? In: Kredics L. (szerk.): Válaszúton. Pogányság kereszténység. Kelet nyugat. Konferencia a X XI. század kérdéseir l. Veszprém BÁLINT 2003 BÁLINT Csanád: Zsákutcák és csapdák, adottságok és választások a honfoglalás korában. In: Glatz Ferenc (szerk.): Közgy lési el adások május. El adások a Magyar Tudományos Akadémián. Budapest BÁLINT 2004 BÁLINT Csanád: A nagyszentmiklósi kincs. Régészeti tanulmányok. Varia Archaeologica Hungarica 16a. (2004) BÁLINT 2006 Bálint Csanád: Az etnosz a korai középkorban. (A kutatás lehet ségei és gátjai.) Századok 140. (2006) BELOŠEVI BELOŠEVI, Janko: Bizantske naušnice grozdolika tipa iz starohrvatskih nekropola ranog horizonta na podru ju Dalmacije. (Byzantine Earings of the Grape-like Type from Old Croation Necropolises of the Early horizon on the Territory of Dalmata.) Radovi Filozofskog Fakulteta u zadru, Razdio društvenih znanosti 23. ( ) BIKI 2010 BIKI, Vesna: Vizantijski nakit u Srbiji. Beograd BÓNA 1984 BÓNA István: Daciától Erd elvéig. A népvándorlás kora Erdélyben, In: Köpeczi B. (f szerk.): Erdély története I. A kezdetekt l ig. Budapest, 1986, ; OROVI -LJUBINKOI 1951 M. - :. 2. (1951) DERIZIOTIS KOUGIOUMTZOGLOU ' : (2005) DINA 2002.,:. In:. Athen DOSTÁL 1965 DOSTÁL, Bo ivoj: Das Vordringen der grossmährischen materiellen Kultur in die Nachbarländer. In: Macúrek, Josef (red.): Magna Moravia. Sborník k výro í p íchodu byzantské mise na Moravu. Praha BÁLINT
15 Múhelyszemináriumi dolgozatok I DOSTÁL 1966 DOSTÁL, Bo ivoj: Slovanská poh ebišt st ední doby hradištní na Morav. Praha EICHERT 2010 EICHERT, Stefan: Die frühmittelalterliche Grabfunde Käretens. Die materielle Kultur Karantaniens anhand der Grabfunde vom Ende der Spätantike bis ins 11. Jahrhundert. Klagenfurt am Wörthersee ERCEGOVI -PAVLOVI 1980 ERCEGOVI -PAVLOVI, Slavenka: Les nécropoles romaines et médié vales de Maévanska Mitrovica. Sirmium 12. (1980) FODOR 1992 FODOR István: A magyarság születése. Budapest FODOR 1993 FODOR István: Magyar jelleg régészeti leletek Moldvában. (Archaeological finds of Hungarian character in Moldavia.) In: Halász P. (szerk.): Tanulmányok Domokos Pál Péter emlékére. Budapest FODOR 1994 FODOR István: Leletek Magna Hungáriátol Etelközig. In: Kovács László (szerk.): Honfoglalás es régészet. Budapest 1994, FODOR 2006 FODOR István: A régészettudomány történetisége. A magyar störténet példáján. (Archäologie als historische Wissenschaft. Am Beispiel der ungarischen Urgeschichte.) ArchÉrt 131 (2006) FUSEK 2003 FUSEK, Gabriel: Ein Grab aus Nitra Šindolka mit einer byzantinische Münze. In: M. Dulinicz (red.): Słowanie i ich s siedzi we wczesnym šredniowieczu. Warszawa Lublin FUSEK 2006 FUSEK, Gabriel: Nitra Šindolka. Stredoveké sídliská a pohrebiská. (Nitra Šindolka. Mittelalterliche Siedlungen und Gräberfelder.) In: Wczesne redniowiecze w Karpatach polskich. Krosno FUSEK 2008 FUSEK, Gabriel: Keramika predve komoravského horizontu z Nitry- Šindolky a otázka jej datovania. In: Guštin, Mitja (Hrsg.): Srednji vek: arheološke raziskave med Jadranskim morjem Správa o innosti organizácie in Panonsko nižino. Ljubljana GARAM 2001 GARAM, Éva: Funde byzantinischer Herkunft in der Awarenzeit vom Ende des 6. bis zum Ende des 7. Jahrhunderts. Monumenta Avarorum Archaeologica 5. (2001). GIESLER 1981 GIESLER, Jochen: Untersuchungen zur Chronologie der Bijelo Brdo- Kultur. Ein Beitrag zur Archäologie des 10. und 11. Jahrhunderts im Karpatenbecken. Prähistorische Zeitschrift 56:1. (1981) GRIGOROV 2007,.: HANULIAK 2004 HANULIAK, Milan: Vel komoravské pohrebiská. Pochovánie v storo í na území Slovenska. (Großmährische Gräberfelder und Bestattung im Jahrhundert auf dem Gebiet der Slowakien.) Nitra HANULIAK REJHOLCOVÁ 1999 HANULIAK, Milan. REJHOLCOVÁ, Maria: Pohrebisko v akajovciach (9 12 storo ie) Vyhodnotenie. Bratislava HRUBÝ 1955 HRUBÝ, Vilém: Staré M sto Velkomoravské poh ebišt Na Valách. Praha HUNKA 2009 HUNKA, Jan: Finds of Byzantine Coins from the 5th 10th century from the northern part of the Carpathian Basin. In: Wołoszyn, Marcin (ed.): Byzantine Coins in Central Europe between the 5th and 10th century. Krakow KOVÁCS 1989 KOVÁCS, László: Münzen aus der ungarischen Landnahmezeit. Archäologische Untersuchung der arabischen, byzantinischen, 47
16 Langó Péter westeuropäischen und römischen Münzen aus dem Karpatenbecken des 10. Jahrhunderts. Fontes Archaeologici Hungariae. Budapest KOVÁCS 2012 KOVÁCS László: A magyar kalandozások zsákmányáról. Budapest LANGÓ 2005 LANGÓ, Péter: Archaeological research on the conquering Hungarians: A review. In: Mende, Balázs Gusztáv (ed.): Research on the prehistory of the Hungarians: A review. Varia Archaeologica Hungarica 18. Budapest LANGÓ 2009 LANGÓ Péter: A Kárpát-medence X. századi lelethorizontjának bulgáriai vonatkozásai, néhány kiemelt példa alapján. In: Avarok, bolgárok, magyarok. Budapest LANGÓ 2010 LANGÓ Péter: A kora Árpád-kori temet k kutatása. In: Benk Elek Kovács Gyöngyi (szerk.): A középkor és a kora újkor régészete Magyarországon. Budapest MESTERHÁZY 1991 MESTERHÁZY Károly: Bizánci és balkáni eredet tárgyak a századi magyar sírleletekben I. Folia Archaeologica 41. (1990) MESTERHÁZY 1992 MESTERHÁZY Károly: Bizánci és balkáni eredet tárgyak a századi magyar sírleletekben II. Folia Archaeologica 42. (1991) MESTERHÁZY 1994 MESTERHÁZY Károly: Az ún. tokaji kincs revíziója. Folia Archaeologica 43. (1994) MESTERHÁZY 2002 MESTERHÁZY Károly: Dunántúl a 10. században. Századok 136. (2002) MÜLLER 2002 MÜLLER Róbert: N i ékszerek és férfi viselet tárgyai Zalaszabar, Borjúállás-szigetr l. In: Központok a Zala mentén. A Göcseji Múzeum állandó kiállítása. Zalaegerszeg MÜLLER-SCHEEßEL BURMEISTER 2011: Burmeister, Stefan Müller-Scheeßel, Nils (Hrsg.) Fluchtpunkt Geschichte Archäologie und Geschichtswissenschaft im Dialog. Münster New York München Berlin P. KAZÁN 2010 P. KAZÁN Beáta: A magyar honfoglalás a 19. és 20. századi (cseh)szlovák történetírásban. In: Font Márta Fedeles Tamás Kiss Gergely (szerk.): Aktualitások a magyar középkorkutatásban. Pécs PETRINEC 2009 PETRINEC, Maja: Gräberfelder aus dem 8. bis 11. Jahrundert im Gebiet des frühmittelalterlichen kroatischen Staates. Split PITEŠA 2009 PITEŠA, Ante: Katalog nalaza iz vremena seobe naroda, srednjeg i novog vijeka u Arheoloskome muzeju u Splitu. (Catalogue of finds from the Migration Period, Middle Ages and Early Modern Period in the Archaeological Museum in Split.) Split PROHÁSZKA 2005 PROHÁSZKA Péter: Kincsek a levéltárból. Budapest RAŠEV 2008 ^, o: VII IX REJHOLCOVÁ 1995 REJHOLCOVÁ, Maria: Pohrebisko v akajovciach ( storo ie) I. Analyse. II. Katalóg. Nitra, RJABCEVA 2005 e ^, C e : STAŠŠÍKOVÁ-ŠTUKOVŠKÁ 2008 STAŠŠÍKOVÁ-ŠTUKOVŠKÁ, Danica: Odraz politicko-spolo enského vývoja v 10. storo í na pohrebiskách stredného Podunajska. (Reflection of political and social development of 10th century at burial grounds of Middle Transdanubia.) In.: Štefanovi ová, Tatiana 48
17 Múhelyszemináriumi dolgozatok I Hulínek, Drahoslav (red.): Bitka pri Bratislave v roku 907 a jeho význam pre vývoj stredného Podunajska. Bratislava SZ KE 1962 SZ KE Béla: A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei. Régégszeti Tanulmányok 1. (1962) SZ KE 1992 SZ KE, Béla Miklós: Die Beziehungen zwischen dem oberen Donautal und Westungarn in der ersten Hälfte des 9. Jahrhunderts (Frauentrachtzubehör und Schmuck). In: Daim, Falco (Hrsg.): Awarenforschungen 2. Wien SZ KE 2000 SZ KE, Béla Miklós: Grab 71 der Benediktinerabtei. In: Wieczorek, Alfried Hinz, Hans-Martin (Hrsg.): Europas Mitte um 1000: Beiträge zur Geschichte, Kunst und Archäologie. Stuttgart TEODOR 1978 TEODOR, Dan Gh.: Teritoriul Est-Carpatic în veacurile V XI. e. n. Ia i TEODOR 1980 TEODOR, Dan Gh.: Tezaurul de la R duc neni Ia i. Studii i cercet ri de istorie veche i arheologie 31. (1980) TO ÍK 1971 TO ÍK, Anton: Flachgräberfelder aus dem IX. und X. Jahrhundert in der Südwestslowakei. Slovenská archeológia 19. (1971) TÜRK 2009 TÜRK Attila: A szaltovói kultúrkör és a magyar störténet régészeti kutatása. In: G. Tóth P. Szabó P. (szerk.): Középkortörténeti tanulmányok 6. A VI. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, június 4-5.). Szeged TÜRK 2012 TÜRK Attila: Perspektivák a honfoglalás kori hagyaték keleti kapcsolatrendszerének kutatásában a természettudományos módszerek szemszögéb l. In: Absztraktkötet a Hadak útján Népvándorláskor Fiatal Kutatóinak XXII. Konferenciájára. Visegrád Királyi Palota, október 4 6. Visegrád WACHOWSKI 1981 WACHOWSKY, Krysztof: Ziemie polskie a Wielkie Morawy. Studium archeologiczne kontaktów w zakresie kultury materialnej. (Polen und Großmähren. Archäologische Studie zu den Kontakten auf dem Gebiete der materiellen Kultur.) Przeglad Archeologiczny 29. (1981)
18 Langó Péter I. tábla I.1. A Csekej Templom-d l lel hely 375. sírjának leletei (REJHOLCOVÁ alapján); I.2. Nyitra Sindolka lel hely 11. sírja és sírleletei (FUSEK alapján) 50
19 Múhelyszemináriumi dolgozatok I II. tábla II.1. A Csekej Templom-d l lel hely 426. sírjának leletei (REJHOLCOVÁ alapján); II.2. A tornóci temet sz l fürtcsüng s ékszerei (Fotók: Bíró Ádám; a rajzok: TO ÍK 1971 alapján) 51
20 Langó Péter III. tábla III.1. J. Giesler csoportosítása a Kárpát-medencei köznépi sírok függ típusairól (GIESLER alapján); III.2. V. Grigorov által készített klasszifikáció sz l fürtös függ kr l (GRIGOROV alapján); III.3. A morva temet kben el forduló, M. Hanuliak által csoportosított karikaékszerek (HANULIAK alapján) 52
21 Múhelyszemináriumi dolgozatok I IV. tábla IV.1 7. A századi sz l fürtös fülbevalók klasszifikációja: IV.1. I.1. altípus; IV.2. I.2. altípus; IV.3. II. típus; IV.4. III.1. altípus; IV.5. III.2. altípus; IV.6. IV. altípus; IV.7. V. altípus; IV.8. A tárgytípus elterjedése és felgy jtött lel helyei 53
22 Langó Péter V. tábla V.1. S. Eichert elképzelése a sz l fürt- és gömbdíszes függ k kialakulásáról és tipológiájáról (EICHERT felhasználásával); V.2. A Trilj-ben el került leletek egy része (PITEŠA alapján) 54
23 Múhelyszemináriumi dolgozatok I The question of the Moravian continuity and the conquering Hungarians in the aspect of grape bunch pendants' chronology The topic of the work is a jewellery find in the 9 11th century Čakajovicach with special emphasis on earrings with grape bunch pendants (this type of earrings was continuously in fashion throughout the 9 11th century) and S-terminated rings. Similar earrings from the cemetery of Carpathian basin show that these findings could not only be connected to the Northern (formerly Moravian) territory but also to the Southern (Byzantine) regions. Through these artefacts the paper touches on the historical discussion about the continuous habitation of the territory and also about the Hungarian tribes having arrived to the region. 55
24 Tartalomjegyzék Makk Ferenc Előszó a sorozathoz 5 Bartha Annamária Károly Róbert és Nagy Lajos egészsége és betegségei 7 Langó Péter Morva kontinuitás és a honfoglaló magyarság kérdése a szőlőfürtös függők kapcsán 37 Maléth Ágnes Viták a konstanzi zsinaton 57 Révész Éva Idő és emlékezet. A kora Árpád-kori keleti kereszténység hazai kutatásáról 73 Szabados György Magyar államszervezet a X. században 85 Teiszler Éva A Hartvik-legenda XIV. századi oklevelekben fennmaradt változatai 131 Vajda Tamás Adalékok a Dél-Alföld késő középkori demográfiájához 145 Vida Beáta Monasterium de Erche situm in insula loci secreti. Ercsi monostorának története 181 Tartalom 199 Készítette az Generál Nyomda Kft Szeged Kollégiumi u 11/h Készült B5 méretben, 100 példányban. Borítókép: Martin Le France: Le champion des dames 1451-es kéziratának illusztrációja Borítóterv: Révész Éva
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés
MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés MTA BTK MŐT Kiadványok 1. Sorozatszerkesztők Vásáry István Fodor Pál MTA BTK MŐT Kiadványok 1. MAGYAR ŐSTÖRTÉNET Tudomány és hagyományőrzés Szerkesztették Sudár
Régészet Napja május 26. péntek,
Nomádok a Kárpát-medencében Damjanich János Múzeum I. emelet, konferenciaterem Régészet Napja 2017. péntek, 10.30-13.30. DAMJANICH JÁNOS MÚZEUM SZOLNOK RÉGÉSZET 2017 NAPJA Mali Péter Hoppál Krisztina Felföldi
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ
MAGYAR RÉGÉSZET ONLINE MAGAZIN 2013 TAVASZ www.magyarregeszet.hu PERKÁTA, EGY NEM SZOKVÁNYOS KÖZÉPKORI LELŐHELY Kovács Loránd Olivér 2009 és 2011 között útépítést megelőző régészeti feltárások folytak
Előzetes programterv
Előzetes programterv Hadak útján Népvándorlás Kor Fiatal Kutatóinak XX. konferenciája Budapest Szigethalom, 2010. október 28-30. 2010. október 28. Csütörtök Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, Lapidárium
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN
A TISZÁNTÚL A KÁRPÁT MEDENCE 10 17. SZÁZADI REGIONÁLIS TAGOLÓDÁSÁBAN Doktori (PhD) értekezés Csüllög Gábor Debreceni Egyetem Debrecen, 2006 TARTALOM BEVEZETÉS... 4 IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 7 I. A TERÜLETI
Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról
A Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának középkori régészeti online magazinja Molnár István Rövid beszámoló a kaposszentjakabi apátság területén végzett újabb régészeti kutatásról 2014
Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna
Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban Készítette: Kováts András és Medjesi Anna Budapest, 2005 1 Összefoglaló A magyar nemzetiségű külföldi
A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN. Frisnyák Sándor 1. Az őskörnyezet első használói és átalakítói
A KULTÚRTÁJ KIALAKULÁSA ÉS TERJEDÉSE AZ ALFÖLDÖN Frisnyák Sándor 1 Az őskörnyezet első használói és átalakítói A hazánk ősföldrajzával foglakozó tanulmányok rendre megemlítik, hogy a holocénban az endogén
Előzetes jelentés a Kereki homokbányában feltárt avar temetőről
ZALAI MÚZEUM 14 2005 Költő László Előzetes jelentés a Kereki homokbányában feltárt avar temetőről 1987. május 21.-én a pusztaszemesi Új Kalász Tsz homokbányájában Kerekiben (1. kép 1-2), homokkitermelés
Gyulafehérvár 9-11. századi temetői
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományok Doktori Iskola Régészet Doktori Program Gál Szilárd Sándor Gyulafehérvár 9-11. századi temetői Doktori disszertáció tézisei Budapest
Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Aszód Város Önkormányzata 2013-2018 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 4 Célok... 8
David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien
1 David Fraesdorff: Der Barbarische Norden. Vorstellungen und Fremdheitskategorien bei Rimbert, Thietmar von Merseburg, Adam von Bremen und Helmold von Bosau. A barbár észak. Elképzelések északról és az
Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
Bajmócy Zoltán Lengyel Imre Málovics György (szerk.) 2012: Regionális innovációs képesség, versenyképesség és fenntarthatóság. JATEPress, Szeged, 52-73. o. Innováció és együttm ködési hálózatok Magyarországon
A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben
Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház
AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN
PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM KÁNONJOGI POSZTGRADUÁLIS INTÉZET VALLÁSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÁNONJOGI PROGRAM AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PhD tézisek Készítette: Fügedy Antal Levente Témavezető:
BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BIBLIKUS CSEH NYELVŰ GYÁSZBESZÉDEK A 17. SZÁZADI MAGYARORSZÁGON A nyomtatott korpusz bemutatása és irodalomtörténeti vizsgálata Papp Ingrid Miskolci Egyetem, Bölcsészettudományi
RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN
A BÉKÉS MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET MÚZEUMPEDAGÓGIAI FÜZETEI RÉGÉSZETI LELETEK KEVERMESEN ÉS KÖRNYÉKÉN PELLE FERENC BÉKÉSCSABA, 1978. A sorozatot szerkeszti SZ. KOZÁK MARIA Az eddig megjelent füzetek: 1.
Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek
5. Bognár Zoltán Romániai magyar autonómiakoncepciók. Az 1989 és 2006 között kidolgozott törvénytervezetek A trianoni határmódosításokat követően kisebbségbe került erdélyi magyar etnikum 1 elitje meghatározóan
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
Straub Péter - Publikációs lista régészeti osztályvezető
Straub Péter - Publikációs lista régészeti osztályvezető Tanulmányok 1. Avar kori tegezdíszítő csontlemezek. Motívumtipológia és kronológia. Awarenzeitliche Beinplatten als Verzierungen von Köchern. Typologie
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András)
Buda első zsinagógája és korai zsidónegyedének régészeti emlékei (Végh András) A Budavári Palota előterében fekvő Szt. György tér és környezete már egy évtizede a középkori városi régészeti kutatások figyelmének
LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE
Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről
Szakmai beszámoló és elemzés a békéltető testületek 2010. évi tevékenységéről Budapest, 2011. február Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott
RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL
FIGYELŐ RÖVID ÁTTEKINTÉS PROF. EM. DR. KOVACSICS JÓZSEF SZAKIRODALMI MUNKÁSSÁGÁRÓL Alkotás a társadalomtudományok határán e címmel jelent meg 2001-ben az a tanulmánykötet, melyben Dr. Kovacsics József
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL
DENTUMOGER I. TANULMÁNYOK A KORAI MAGYAR TÖRTÉNELEMRŐL MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport Források és tanulmányok 2. Sorozatszerkesztő Sudár Balázs BUDAPEST 2017 MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport
KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2. A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3
KULBERT ZSÓFIA 1 Dr. EGYED KRISZTIÁN 2 A Nyugat-dunántúli régió kistérségeinek fejlettsége 3 A sajátos, észak-déli irányú kiterjedésű Nyugat-dunántúli régió területe egyedülálló módon négy országgal, Szlovákiával,
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban
Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai
Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2
Karancsi Zoltán 1 TANYÁS TÁJKARAKTER, MINT AZ ALFÖLD JELLEGZETES TÁJKÉPI ÉRTÉKE 2 Bevezetés A környezet, amelyben élünk, ugyanúgy hatással van ránk, mint ahogy tevékenységével az ember is folyamatosan
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT A Helikon Kiadó két kötetének összehasonlítása Készítette: Hajnal Piroska Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007. június 8. 2 Michael VICKERS,
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN
HONFOGLALÁS KORI SÍROK TÖRÖKKANIZSÁN ÉS DOROSZLÓN FODOR ISTVÁN Főként a múlt század végén és a századfordulón a Délvidéken egyremásra kerültek el ő honfoglalás kori sírok és leletek, s ekkor indultak meg
TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY
TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY Közvélemény-kutatás időpontja: 2015. szeptember Kaposvár lakosságának véleménye a bűnmegelőzésről,
Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény. - Módszertani Központ. étkeztetés szociális alapszolgáltatások
5. melléklet Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi Intézmény - Módszertani Központ étkeztetés szociális alapszolgáltatások SZAKMAI PROGRAMJA 2013 A Miskolc Környéki Önkormányzati
EDUCATIO 1997/1 INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET
INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET A könyv szerzője a rotterdami pedagógiai intézet és szolgáltató központ igazgatója, s egyben a groningeni egyetem professzora. Témája a címben is megjelölt hátrányos helyzet
kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.
Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13.
TANULMÁNYOK PÉCS TÖRTÉNETÉBŐL 13. A Koller József emlékkonferencia (2002. október 24-25.) válogatott előadásai Szerkesztette: Font Márta és Vargha Dezső Pécs Története Alapítvány Pécs, 2003 TARTALOMJEGYZÉK
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei. CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban
Egyetemi doktori (PhD) értekezés tézisei CÉH-IPARTESTÜLET-SZÖVETKEZET. Társadalmi és munkaszervezési változások az endrődi lábbelikészítő iparban Szonda István Témavezető: Dr. Ujváry Zoltán DEBRECENI EGYETEM
A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában.
SZÉPFALUSI ISTVÁN VÖRÖS OTTÓ BEREGSZÁSZI ANIKÓ KONTRA MIKLÓS, A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest Alsóőr Lendva, Gondolat Kiadó, 2012. (351 lap) A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában
A PÁLYAUDVAROK SZEREPE A KIBŐVÍTETT EURÓPAI UNIÓBAN
MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások, 186. sz., 2005. szeptember Fleischer Tamás A PÁLYAUDVAROK SZEREPE A KIBŐVÍTETT EURÓPAI UNIÓBAN 1. A vasútak, pályaudvarok szerepe A vasútnak kialakulásától az
AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA
DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának
TùVOL-KELETI TANULMùNYOK 9. ÉVFOLYAM 2017/2
TùVOL-KELETI TANULMùNYOK 9. ÉVFOLYAM 2017/2 F szerkeszt HAMAR IMRE BUDAPEST i Borító: Nagy Fal részlete (Káplár Balázs) Szerkeszt bizottság Birtalan Ágnes, Mecsi Beatrix, Salát Gergely, Szilágyi Zsolt,
Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.
Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen
Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem. www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat.
Mecsek Sopianicum Földtan, őslénytan, flóra, fauna, természetvédelem www.mecsek.gportal.hu 2012.12.03. Szerkesztő: Fazekas Imre E-mail: fazekas.hu@gmail.com Volt egyszer Komlón egy mélyfúró vállalat Soós
Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt
Intercisa castellum és vicus 1967-1983. évi ásatások feldolgozása II. zárójelentés Visy Zsolt Intercisa római kori erődjében a XX. század első évtizedében kezdődtek meg a régészeti kutatások, és azóta
IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*
CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,
Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t
tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!
VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL
BUDAPEST RÉGISÉGEI XXXVII. 2003. ZÁDOR JUDIT VELENCEI ÜVEG TÁL A KÁROLYI PALOTA UDVARÁN FELTÁRT TÖRÖK TÁROLÓBÓL A Károlyi palota (Budapest, V Károlyi Mihály utca 16.) udvarán 1997 őszén rövid szondázó
Településfejlesztési füzetek 25. Települési tervezés, útmutató a településfejlesztési program készítéséhez
Településfejlesztési füzetek 25. Települési tervezés, útmutató a településfejlesztési program készítéséhez 1 Belügyminisztérium Településfejlesztési Iroda Magyar Közigazgatási Intézet Az alapozó tanulmány
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. Az archeometria tárgya, témakörei,
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK
KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK JEL ÉS ÉPÍTÉSZET Az építészetszemioitika helye az építészénél és a jelekkel foglalkozó tudományok között VOIGT VILMOS A szemiotika sokféleképpen osztja fel a maga kutatási területeit.
Egy középkori vár építéstörténetének feldolgozása épületrégészeti kutatási módszerek és háromdimenziós dokumentálási eszközök alkalmazásával
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Doktori disszertáció tézisei Rácz Miklós Egy középkori vár építéstörténetének feldolgozása épületrégészeti kutatási módszerek és háromdimenziós dokumentálási
Általános statisztika II. Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László
Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Általános statisztika II Kriszt, Éva Varga, Edit Kenyeres, Erika Korpás, Attiláné Csernyák, László Publication
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN
MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN MAGYARORSZÁG TÁRSADALOMTÖRTÉNETE A SZOCIALISTA KORBAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE
BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)
Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA
EZ ITT AZ ÉN HAZÁM. A KÖZÉP-TISZAVIDÉK HONFOGLALÁS KORI LELETEINEK ÜZENETE 2
Madaras László 1 Szolnoki Tudományos Közlemények XVIII. Szolnok, 2014 EZ ITT AZ ÉN HAZÁM. A KÖZÉP-TISZAVIDÉK HONFOGLALÁS KORI LELETEINEK ÜZENETE 2 2010-ben Nagykörűben egy nagyon gazdag honfoglalás kori
Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin
Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Tartalom 1.Bevezetés... 3 2. A lízing... 4 2.1. A lízing múltja,
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - 2008. JANUÁR NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA - TERVEZET - (Az adatgyűjtés lezárva:
BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március
BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények
Szláv kultúra 1. Első szláv államok, Kereszténység felvétele. Lőrinczné dr. Bencze Edit
Szláv kultúra 1. Első szláv államok, Kereszténység felvétele Lőrinczné dr. Bencze Edit A szláv kultúra az európai kultúra szerves részévé válásának alapvető feltételei és körülményei: a korabeli európai
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás
Papp Gábor Előadás, 2007. október 19. Bűnözés és vándorlás Előadásomban arra teszek kísérletet, hogy a bűnözés és a vándorlás kapcsolatát, annak lehetséges megközelítési módjait elméletileg és módszertanilag
E L İ T E R J E S Z T É S
NYÍLT ÜLÉS AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 62. MELLÉKLET: - TÁRGY: Beszámoló a Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás mőködésének 2009. évi tapasztalatairól E L İ T E R J E S Z
SZENT ISTVÁN EGYETEM
SZENT ISTVÁN EGYETEM A magyar mezőgazdasági gépgyártók innovációs aktivitása Doktori (PhD) értekezés tézisei Bak Árpád Gödöllő 2013 A doktori iskola Megnevezése: Műszaki Tudományi Doktori Iskola Tudományága:
1900 körüli városlodi étkészlet
1900 körüli városlodi étkészlet SERGŐ ERZSÉBET Korábban is volt a Vendéglátóipári Múzeumban olyan, étkészletegyüttesek gyűjtésére irányuló tendencia, hogy a kiállításokon terítékeket lehessen bemutatnunk.
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ LANGÓ PÉTER A KÁRPÁT-MEDENCE 10. SZÁZADI EMLÉKANYAGÁNAK DÉLKELET-EURÓPAI KAPCSOLATRENDSZERE Történettudományok Doktori Iskola,
EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG. 2006. március 13.
EMBERI ERŐFORRÁSOK FEJLESZTÉSE OPERATÍV PROGRAM (2007-2013) EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG 2006. március 13. Fájl neve: OP 1.0 Oldalszám összesen: 51 oldal TARTALOMJEGYZÉK 1. Helyzetelemzés...4 1.1. Demográfiai
MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN
145 SÁRÁNDI TAMÁS MAGYAROK, ROMÁNOK ÉS A KISEBBSÉGEK A VILÁGHÁBORÚ FORGATAGÁBAN L. Balogh Béni: Küzdelem Erdélyért. A magyar román viszony és a kisebbségi kérdés 1940 1944 között, Akadémiai Kiadó, Budapest,
A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete
VÉDETT SZERVEZETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete Felmérés az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával Készítette: Balogh Zoltán, Dr. Czeglédi
Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22
Összefoglaló a keszthely-fenékpusztai késő római erőd területén végzett ásatásról 2014. 07. 28. 2014. 08. 22 Ásatásvezető: Straub Péter (Göcseji Múzeum) Munkatársak: Dr. Heinrich-Tamáska Orsolya (Geisteswissenschaftliches
Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2
Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. szeptember Statisztikai tájékoztató Budapest, 2010/2 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...4 Építőipar...5
LAKOS KATALIN. A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében. PhD Disszertáció TÉZISEK
LAKOS KATALIN A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében PhD Disszertáció TÉZISEK Szegedi Tudományegyetem 2016 A Buddhával és a buddhizmussal foglalkozó legkorábbi munkákban
A távmunka és a távdolgozók jellemzői
MAKROGAZDASÁGI HELYZETKÉP A távmunka és a távdolgozók jellemzői A távmunka képlékeny meghatározása arra enged következtetni, hogy elterjedtebb, mint általában gondolják. A cikk szerzői hat ország adatai
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához
A civilek szerepe a barnamezős területeken. Adalékok a miskolci revitalizációs stratégia kialakításához DABASI HALÁSZ Zsuzsanna Miskolci Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Miskolc hrdabasi@uni-miskolc.hu
Herendi templom litofán ablaka
Herendi Római Katolikus templom Herend, Kossuth Lajos u. 38 TARTALOM: Borító Tartalomjegyzék Bevezető Lokalizáció Az ablak templomba kerülésének története (Hudi József Herend története) Csapváry Károly
Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen
HORVÁTH KITTI, KÓSA RITA DIÁNA, MAKAI VIVIEN, NAGY PÉTER, OLÁH KORNÉLIA, OLÁH TÍMEA, OLÁH - PUCSOK ESZTER, SZEDER DÓRA VALÉRIA, TIMKÓ ANIKÓ Tanulás melletti munkavállalás a Debreceni Egyetemen Bevezetés
Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai
DOI: 10.18427/iri-2016-0036 Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai Somosiné Tésenyi Timea Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet tesenyi.timea@public.semmelweis-univ.hu
2011/1-2. PXI mintavevő egység.
VIZSGÁLATTECHNIKA TEST TECHNICS AKUSZTIKUS EMISSZIÓS VIZSGÁLATOK ACÉLOK SZAKÍTÁSA ALATT ACOUSTIC EMISSION STUDY OF TENSILE TEST ON STEELS PÓR GÁBOR, DOBJÁN TIBOR, DOSZPOD LÁSZLÓ Kulcsszavak: akusztikus
Macsinka Klára. Doktori értekezés (tervezet) Témavezető: Dr. habil. Koren Csaba CSc egyetemi tanár
Macsinka Klára A területhasználati funkciókhoz tartozó tényleges parkolási igények modellezése (meghatározásának módszertana) a fenntartható közlekedés elvei szerint Doktori értekezés (tervezet) Témavezető:
Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos
SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen
Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban
Dr. Karácsony András Az állam- és a politikatudomány helyzete a jogi kari oktatásban Előadásomban az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (illetve jogelődjei) vonatkozásában három tudományág (jog-, állam- és
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL
AZ EGYETEMI KÖNYVTÁR RÉGI NYOMTATVÁNYAINAK DIGITALIZÁLÁSI TERVE ÉS A VIRTUÁLIS KIÁLLÍTÁSOK, ESETTANULMÁNNYAL Farkas Gábor Farkas, farkas_g@ludens.elte.hu ELTE Egyetemi Könyvtár Az Egyetemi Könyvtár őrzi
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés Pattintott kőeszközök 2. nyersanyag
Archeometria - Régészeti bevezető 1. Kőeszközök általános áttekintés Pattintott kőeszközök 2. nyersanyag régészeti kronológia Középkor Népvándorláskor Római kor Vaskor Bronzkor Rézkor Neolitikum Paleolitikum
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004)
A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Magyar Országos Levéltár Budapest, 2006 A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) A LEVÉLTÁRI SZEMLE REPERTÓRIUMA (1961 2004) Összeállította: Nagy Gábor Magyar
EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006
EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Ülésdokumentum 2009 C6-0040/2007 2003/0153(COD); PART.1 29/11/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. december 11-i közös álláspontja a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint
Nyelvi érintkezések hatása a helynévmintákra* Vendvidéki esettanulmány
Nyelvi érintkezések hatása a helynévmintákra* Vendvidéki esettanulmány 1. Az egy nyelven belül jelentkező területi különbségek talán minden kultúrát, nyelvterületet érintő jellegzetességnek tarthatók:
Terület- és településrendezési ismeretek
Terület- és településrendezési ismeretek Tankönyv a köztisztviselők továbbképzéséhez Szerkesztette: László László Budapest 006. október A TANANYAGOT MEGALAPOZÓ TANULMÁNYOK SZERZŐI: DR. KÖKÉNYESI JÓZSEF
Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről
TŐTŐS ÁRON* Látlelet az erdélyi magyarság demográfiai helyzetéről Veres Valér: Népességszerkezet és nemzetiség. Az erdélyi magyarok demográfiai képe a 2002. és 2011. évi romániai népszámlálások tükrében.
ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére
ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés
A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN
A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1980 81 jl A CSONGRÁD-BOKROSI VASESZKÖZLELET* SIMON KATALIN (Szeged, Móra Ferenc Múzeum) 1979-ben, a hódoltság kori Gyója falu ásatásának befejezése után, a Tisza III. Vízlépcső
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. december 12-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Tájékoztató a hatósági munka
területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros
területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása
Lehet-e Új Gazdaság a magyar gazdaság?
Dr. Czakó Erzsébet BKÁE Vállalatgazdaságtan tanszék Lehet-e Új Gazdaság a magyar gazdaság? Az Új Gazdaság (New Economy) elnevezést az idei évtől szinte közhelyként használja a nemzetközi gazdasági szaksajtó,
A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében. 2011. II. negyedév
Munkaügyi Központ A negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés eredményei Somogy megyében 7400 Kaposvár, Fő u. 37-39. Telefon: (82) 505 504 Fax: (82) 505 550 E-mail: somogykh-mk@lab.hu Honlap: www.kozig.somogy.hu
Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft
A feldolgozott interjúk alapján készült áttekintő értékelő tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL
15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági
Gazdaság és gazdaságpolitika
Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi
A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről
A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/
Archeometria - Régészeti bevezető 1. T. Biró Katalin Magyar Nemzeti Múzeum tbk@ace.hu http://www.ace.hu/curric/elte-archeometria/ Archeometria - Régészeti bevezető 1. - Az archeometria tárgya, témakörei,
Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.
2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István
J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről
J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A
A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje
A hazai munkahelyi étkezés értékrend alapú élelmiszerfogyasztói modellje Dr. Fodor Mónika Budapesti Gazdasági F iskola Marketing Intézet 1165 Budapest Diósy Lajos u.22-24. fodor.monika@kkfk.bgf.hu Csiszárik-Kocsir
2001-ben végze Eötvös-kollégistaként. angol nyelv és irodalom szakán, majd 2006 júliusában
B y G y F v v m y b E y u m y ( m ó ) y v b y v u m y m j 20. A j m : m y v 1 ü - b ü ó, v m y v - v ó y, m y j y v - u m y ü m j m v. A y v u m y y m u m y, ó ü v, m m m u m y. J, m b m ó b. A MTA 56