Biztos Kezdet Gyerekház program
|
|
- Orsolya Hegedüs
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gyermeknevelés 3. évf. 2. szám (2015) Biztos Kezdet Gyerekház program Koscsóné Kolkopf Judit Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék, intézményvezető Az olvasó képet kaphat egy olyan komplex, a korai intervenciót szolgáló program Magyarországon való meghonosodásáról, amelyben a gyermek szülőjével együtt áll a középpontban. Megismerheti a józsefvárosi Biztos Kezdet program és a Biztos Kezdet Gyerekház megvalósulásának előzményeit, állomásait, szakmai sarokpontjait, működését, tapasztalatait. A tanulmány érinti a jelenlegi szabályozást és annak közeljövőben történő változásait, valamint a szolgáltatás országos kiterjesztésének további ütemét. Bemutatja a gyermekek korai fejlesztésével, a családok szociokulturális környezetének támogatásával a gyermekszegénység csökkentésének és a gyermeki esélyek növelésének lehetőségeit. Kulcsszavak: biztos kezdet, helyi komplex program, gyermek-család, esély, együttműködés Bevezető Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt. (nagyszalontai népdal) A XX. század utolsó éveiben a fejlett nyugati országok gyermekvédelmi gyakorlata jelentős változáson ment keresztül. A kisgyermekkori ellátások különféle formái kerültek a figyelem középpontjába (Herczog, 2008). Míg korábban a gyermek veszélyektől való mindenáron történő (pl. gyermek kiemelése a családból) megvédése volt a cél, addig a es években a gyermekek érdekében ezt felváltotta a család, mint legkisebb társadalmi egység megerősítésének igénye (Bányai, 2004) ben Angliában e jogi-szemléletbeli-szakmai paradigmaváltás hatására a gyermekszegénység problémájának megoldására született meg az a válasz, amelyben kidolgozták a bármilyen hátrányban szenvedő gyermekek számára azt a preventív illetve terápiás programot, amelynek célja a korai képességfejlesztés. E program a hátrányos helyzetű térségekben lépcsőzetes kiépítéssel, az egész gyermekvédelmi intézményrendszert érintve a kormány által messzemenően támogatott formában indult. Mára már több mint 3600 helyen működik (Sure Start Programiroda, 2002, 1 5. füzetek) ( A program a Sure Start, azaz a Biztos Kezdet elnevezést kapta. A Biztos Kezdet Program Magyarországon Társadalmi előzmények Magyarországon a 1989-es rendszerváltást követő társadalmi-gazdasági változások egymást erősítve sok családot s rajtuk keresztül sok gyermeket kedvezőtlenül érintettek. Az alacsony iskolai végzettségű szülők esetében különösen megnőtt a kockázat a szegénység és a társadalmi perifériára való sodródás terén. A szakma itthon e helyzet feloldására kereste és találta meg a Sure Start = Biztos Kezdet programot, mint az egyik lehetséges megoldást. 161
2 Koscsóné Kolkopf Judit Arra a kérdésre pedig, hogy miért is szükséges Magyarországon a program, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény (Gyvt.) által megfogalmazott gyermeki és szülői jogok érvényesülésének részleges teljesülése a válasz. Érvek a Biztos Kezdet program mellett A Gyvt. 6. (1), (4) bekezdése szerint: a gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító saját családi környezetében történő nevelkedéshez joga van ahhoz, hogy a fejlődésére ártalmas környezeti és társadalmi hatások, valamint az egészségére káros szerek ellen védelemben részesüljön. A rendszerváltás után felhalmozódott társadalmi hátrányok a társadalmi törvényszerűség okán évről évre újratermelődtek és sajnos az eltelt 25 év alatt sem igazán csökkentek. A vidéki, kis lélekszámú településeinken és a nagyvárosaink elszegényedett, gyakran elszigetelt városrészeiben a hátrányok halmozottan, egymást felerősítve jelentkeznek. Itt a szegénység okozta problémákat még a gazdasági és földrajzi izoláció is terheli. Ezeken a területeken felnövekvő új generációk kitörése a szegénységi csapdából szinte lehetetlenné vált. A kistelepüléseken a gyermekes családokat támogató rendszerek gyakorta a szakemberhiány és egyék okok miatt minimális szinten működnek (Bányai, 2006; Szomor, 2006). A nagyvárosi izoláció által kitermelt diszfunkcionálisan működő, vagy atomizált vagy egyszülős családok gyermekei sem mindig jutnak hozzá a városokban egyébként jól kiépített és az őket megillető szolgáltatásokhoz. Az ilyen esetekben lehetőség sincs arra, hogy felismerhető legyen a fejlődési lemaradás, így pont a rászoruló gyermekek esetében maradnak el a 0 3 éves korban leghatékonyabb és szükséges korai fejlesztések. Sajnálatos módon a gyermekeket nevelő családoknál a szegénység, az alacsony iskolázottság, a pszichés/anyagi nélkülözés, a kirekesztettség, az ehhez párosuló egészségkárosodások olyan környezeti és viselkedési mintákat termelnek ki, amelyek nem vagy alig biztosítják megfelelően a felnövő gyermek optimális fejlődésének lehetőségét. E szociokulturális környezetbe született gyermekek sok esetben lemaradnak kortársaiktól szociális és intellektuális szegénységben felnőve jutnak el a kötelező óvodáig, majd az iskoláig. A szociális szakma álláspontja szerint azért szükséges a Biztos Kezdet program, mert a fentiekben bemutatott társadalmi hátrányok megszüntetését, az átörökítés megtörését az első években kell megkezdeni. (Darvas, 2011, 10.). A program egyik fő feladata a gyermeket váró leendő szülőkkel és a már gyermeket/gyermekeket nevelő szülőkkel való együttműködés e cél elérése érdekében. A hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeknek joga van ahhoz, hogy fokozott segítséget kapjon a fejlődését hátráltató körülmények leküzdéséhez és esélyeinek növeléséhez (Gyvt. 6. (2a)). A hátrányos helyzetű gyermekek számára az esélyegyenlőség előmozdításának elengedhetetlen feltétele az egyenlő hozzáférés biztosításán túl, olyan támogató lépések, szolgáltatások tervezése, megvalósítása, amelyek csökkentik a meglévő hátrányaikat, javítják a majdani iskolai sikerességüket. Az esélyegyenlőség biztosítása és előmozdítása nem összemosható, egymással nem helyettesíthető, jól elkülöníthető fogalmak, amelyek egyben egymást kiegészítő célokat jelölnek meg. Az esélyegyenlőség biztosítása olyan általában passzív cselekedet, amely valamit kinyit, lehetővé tesz az adott védett csoport számára is. Az esélyegyenlőség előmozdítása aktív cselekedet, amelynek eredménye, hogy 162
3 Biztos kezdet gyerekház program a védett csoport tagjai valóban élni tudnak a számukra nyújtott lehetőségekkel. Esélyegyenlőség érvényesüléséről csak akkor beszélhetünk, ha mindkét cél egyszerre teljesül, az adott védett csoport tényleges résztvevővé válik. A gyermekek kiszolgáltatottak, szükségük van a felnőttek védelmére, gondoskodására, szeretetére. Biztonságra van a szükségük a túléléshez, az egészséges fejlődéshez, az örömteli gyermekkorhoz és ahhoz, hogy a társadalom későbbi tevékeny résztvevői lehessenek. Mindehhez a jogot a gyermekek számára az ENSZ Gyermekjogi Egyezménye (1989) is deklarálja. A hazai Biztos Kezdet Program esélyegyenlőségi program is. (Szilvási, o.) Elsődleges célja a lehető legjobb esély biztosítása a készségek és képességek kibontakoztatásához, a lehető legkorábbi életkorban, azon gyerekek számára, akik a legnagyobb szegénységben élnek. (1195/2009.(XI.20.) Kormányhatározat a Legyen jobb a gyerekeknek! Nemzeti Stratégiáról,) A gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon a saját családjában történő nevelkedéséhez, személyiségének kibontakoztatásához, a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez, valamint önálló életvitelének megteremtéséhez (Gyvt. 6. (2)). Amennyiben eltérés mutatkozik az életkori sajátosságok és az adott egyén fejlődése között, akkor beszélhetünk nem megfelelő vagy megkésett fejlődésről (Szomor, ). Létfontosságú a minimális fejlődési zavarral vagy a környezeti okok miatt megkésett, megakadt fejlődéssel, esetleges éretlenséggel született gyermekek esetében a korai felismerés, mert így a folyamatok felzárkóztathatóak lehetnek. A gyermek fejlődési ütemét meghatározzák a biológiai és környezeti tényezők. Már csecsemő- és kisgyermekkorban jól felismerhetőek a megtorpanások, lemaradások (Scheer, 2007). A gyermekek későbbi életpályájának sikeres alakulása szempontjából kulcsfontosságú a minél korábbi életszakaszukban nyújtott szakszerű támogatás, mert ez alapozhatja meg az iskolai eredményességet. A kisgyermek korai fejlődésének támogatása kétirányú kell, hogy legyen. Egyrészt a gyermekre irányuló közvetlen, másrészt a családra irányuló szülői készségeket, ismereteket átadó közvetett fejlesztés, az együttműködés jegyében. A Biztos Kezdet program a családok támogatására épül, hiszen szükséges és kiemelkedően fontos társadalmi érdek a korai beavatkozás a jövő felnövekvő generációja érdekében, és az is egyértelműen megfogalmazható, hogy mindez a szülőkkel való foglalkozás nélkül nem megvalósítható. A gyermek számára a megfelelő fejlődési környezetet a korai életszakaszában a jól működő család jelenti. A Gyvt. 12. (2) bekezdés szerint: a gyermek szülője jogosult arra, hogy a gyermeke nevelkedését segítő ellátásokról tájékoztatást, neveléséhez segítséget kapjon. A Biztos Kezdet Program a hátrányos helyzetű környezetbe telepítve, ott helyben, olyan szolgáltatást biztosít mind a gyermekek, mind a családok számára, amely elősegíti a szociális, érzelmi fejlődésüket, javítja az egészségi állapotukat, fejleszti a nyelvi, kommunikációs, tanulási képességeiket, felkészíti őket az intézményrendszerhez való alkalmazkodásra, erősíti a családot, praktikus életvezetési ismereteket nyújt és képes kialakítani az érintettekből egy egymást támogató, megtartó közösséget (Szomor, 2006). A korai iskolaelhagyás Magyarországnak az IEA Társasághoz (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) való csatlakozása (1968) lehetővé tette az országok oktatási rendszereinek, térben és időben egymástól távoli tanulási teljesítményeknek az összehasonlítását. Csapó Benő A magyar tanulók 163
4 Koscsóné Kolkopf Judit tudása nemzetközi összehasonlításban című tanulmányában írja a következőket Kiderült, hogy a családi-kulturális tényezőknek nagyobb jelentőségük van, mint annak, hogy hány éves korban kezdődik az iskolai olvasásoktatás, és mennyi ideig tart. (Csapó, 2002) Az Európai Unió 2020-ra kitűzött öt stratégiai céljának egyike amelyet Magyarország is célul tűzött ki, hogy az évtized végére 10%-nál kevesebb legyen azon éves fiatalok aránya, akiknek nincs befejezett középszintű végzettsége, azaz akik szinte teljesen esélytelenül lépnek be a munkaerőpiacra. Az Európai Bizottság 2010-ben készült, a korai iskolaelhagyás mérséklését célzó dokumentuma (EUROPEAN COMMISSION 2010.) alapján azok a fiatalok válnak jóval nagyobb eséllyel a rendszer elhagyóivá, akik: szegény, szociálisan hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú családi háttérrel rendelkeznek; hátrányos helyzetű kisebbségekhez tartoznak (roma származás); sérülékenyebb csoportokba tartozók, így az állami gondozottak, tinédzser korban szülővé válók, a sajátos nevelési igényű fiatalok; családtagjaikról kell anyagi vagy más értelemben gondoskodniuk; alig kötődnek az iskolához pl. iskolakerülők, bomlasztó magatartásúak, magántanulóvá váltak; nincsenek iskolai sikereik, évismétlők. Az itt felsorolt veszélyeztető tényezők egy része olyan, amely már viszonylag korai életkorban felismerhető, ezért kezelésükre hatékony megoldást jelenthet a mielőbbi preventív és támogató beavatkozások sora. A Biztos Kezdet Program munkatársai alkalmasak arra, hogy felismerjék a hátrányokat, preventív segítséget adjanak ahhoz, hogy a résztvevő tan-, óvodaköteles korba érő (3 5 éves) gyermekek a veleszületett képességeik optimumát érjék el minden fejlődési területet érintően (mozgás, értelem, érzelem, nyelv és kommunikáció, észlelés), s ezáltal a korai iskolaelhagyást megelőzhessük. A gyermekkor egészét tekintve az is bizonyított, hogy a korai életkorban történő beruházások hatékony társadalmi befektetésként értelmezhetőek. A közgazdaságtudomány költség-haszon elemzései egyértelműen bizonyították, hogy a kora gyermekkori programok összehasonlíthatatlanul kedvezőbb eredményre vezetnek, fajlagosan olcsóbbak, mint a későbbi életszakaszokat célzó kompenzáló programok (Darvas, o.). A Biztos Kezdet Program adaptálási folyamata Az előző részben kifejtett tényezők 2003-ban együttesen vezetettek arra a kormányzati elhatározásra, hogy a Sure Start programot Magyarországon is bevezessék. Az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztériumban egy munkacsoportot hoztak létre azzal a feladattal, hogy a magyar Biztos Kezdet programot az angol program alapján a magyar sajátosságok figyelembe vételével adaptálják, egy modellkísérletet indítsanak el. Az elkövetkező két év tapasztalata kellett ahhoz, hogy országos szinten terjeszthetővé váljon a kezdeményezés és megalakuljanak az első Biztos Kezdet Klubok, majd hat évvel később a TÁMOP pályázati konstrukció keretében az első Biztos Kezdet Gyerekházak. Több éves folyamatként megfogalmazásra kerültek a hazai alapelvek és célok is. Alapelvek: prevenció, hozzáférés minden érintett számára, nyitott szolgáltatás a helyi igényekre építve, közös szakmai irányelvek, partnerség (szakmaközi és szülőkkel való együttműködés), univerzális és célzott szolgáltatás, hátrányos helyzetű kistérségekre és települési szegregátumokra (pl.: VIII. kerület Magdolna-negyed) irányultan. 164
5 Célcsoport: 0 5 éves, nagy hátránnyal induló gyermekek. Célok: Biztos kezdet gyerekház program Elsődleges cél a lehető legjobb esély biztosítása a készségek, képességek kibontakoztatásához a lehető legkorábbi életkorban, azon gyerekek számára, akik a legnagyobb szegénységben élnek. (Kovács, o.) Hosszú távú célkitűzés egy olyan gyerek- és családbarát szolgáltatási környezet kialakítása országos szinten, amely a szülők partneri bevonása és aktív részvétele mellett koragyermekkorban egyenlő esélyt biztosít a veleszületett képességek kibontakoztatásához, a minél korábbi bölcsődei, óvodai részvételhez, és a sikeres iskolakezdéshez. (Kovács, o.) Rész-stratégiai célok is megfogalmazódtak: A gyermekekkel való rendszeres foglalkozás a szülő bevonásával: szociális és érzelmi fejlődés támogatása, képesség kibontakoztatása, szülő-gyerek kapcsolat erősítése, család erősítése, közösség erősítése, egészségkultúra fejlesztése, a korai iskolaelhagyás megelőzése érdekében. A gyermek fejlődésének nyomon követése. A gyermekek szűrése: fejlődési elmaradások felismerése. Azonosított fejlődési zavar felismerését követően a megfelelő szakemberhez irányítás. A szülők együttműködésének megnyerése, támogatása saját erőforrásaik mobilizálásával. A gyermek hiányzó kompetenciái megszerzésének segítése. A program helyi közösségbe való beillesztése. Belső és szakmaközi team-megbeszélések. Szakmaközi együttműködés (Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatának Szolgáltatási és Szervezeti Modellje, 2009). Kronológia 2003-ban a Brit Nagykövetség és az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium közös szervezésében Magyarországon bemutatásra kerül az angliai Sure Start program januárjában, az országban 6 szerkezetileg és szociológiailag is eltérő településen (Ózd, Csurgó, Őrtilos, Vásárosnamény és hat társult települése, Budapest VIII. kerület, Mórahalom) elindul a magyar Biztos Kezdet kísérleti modell. 2005: további 2 település (Győr, Katymár) kapcsolódik be a kísérletbe. Szakértői műhely alakul, feladata az országos bevezetés kivitelezése tól további 52 új program indul el, megjelennek a Biztos Kezdet Klubok. 2007: MTA kutatócsoport munkájának köszönhetően megszületik a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program ( A munkacsoport aktív közreműködésével létrejön a Legyen jobb a gyermekeknek! Nemzeti Stratégia , melyet az Országgyűlés májusban fogad el. (Az Országgyűlés 47/2007. (V.31.) OGY határozata) 2008: A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program és a Nemzeti Stratégia eredményeként az Új Magyarország Fejlesztési Terv ( keretében kiírásra kerül a TÁMOP Gyermekesély program országos kiterjesztésének szakmai-módszertani megalapozása és a program kísérése pályázat. 2009: A TÁMOP projekt ( országszerte 36 Biztos Kezdet Gyerekház kialakítására nyújt uniós fedezetet. Köztük szinte az elsők között létrejön a Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház is között összesen országosan 114 Gyerekház nyit kaput. 165
6 Koscsóné Kolkopf Judit 2012: a TÁMOP uniós projektet befejező 41 Gyerekház finanszírozása már az e célra elkülönített minisztériumi forrásból történik január 1-jétől a Biztos Kezdet Gyerekházak működési feltételei mint gyermekjóléti alapellátás szakmai jogszabályi szintre emelkednek, azaz beillesztésre kerülnek a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvénybe március 1-től a 15/1998. NM rendeletbe kerülnek bele a szakmai szabályok január 1-jétől a Biztos Kezdet Gyerekházak működési finanszírozását már a központi állami költségvetés biztosítja. Első körben 49 Gyerekház kerül befogadásra a finanszírozási körbe a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) által szeptember 16. napjával meghirdetett meghívásos a Biztos Kezdet Gyerekházat működtető szolgáltatók általános pályázata alapján három évre december 31. napjáig szóló Támogatási Szerződés alapján. A feltételeket a 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet szabályozza és az NRSZH koordinálja. A működési támogatás mintegy 6,2 millió forint/év szolgáltatásonként ben az állami finanszírozási körbe további 64 Gyerekház kerül befogadásra. A Józsefvárosi Biztos Kezdet Program A józsefvárosi program helyi társadalmi környezete A VIII. kerület Józsefváros a Főváros egyik központi elhelyezkedésű kicsi (6,85 km2), de a népesség szám tekintetében igen sűrűn lakott kerülete (1km 2 -ren lakos). Nevét 1977-ben II. József uralkodó után kapta. Lakónépessége fő, ebből a 0 17 éves korú gyermekek száma 9122, a 0 5 évesek száma 3234, a 0 2 évesek száma: 1763 fő. A 9122 gyermek közül 2675 gyermek (29,3%) olyan szociális körülmények között él, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi kedvezményre (RGYK) jogosult. A 0 2 évesek 19 %-a (340 fő) RGYK-s (forrás: Winszoc adatbázis ). A felnőtt lakosság 21 %-ának sincs középfokú végzettsége. Az aktív lakosok 10 %-a regisztrált munkanélküli. A kerület közlekedési csomópont, talán ennek hatására a népesség összetétele is igen változatos. Sok a külföldi betelepedő, a lakosok 20%-a nem magyar nemzetiségű. A lakosok 4 %-a vallja magát cigánynak. A lakásállomány 34 %-a 40m 2 alatti. A lakásállomány alacsony minőségét jelzi, hogy a lakások 10%-a 2011-ben nem komfortos (forrás: KSH évi népszámlálási adatok). A kerület területe 11 szocio-ökonómiai egységre, negyedre van osztva. A negyedek társadalmi-gazdasági-építészeti-történelmi-kulturális szempontból és a földrajzi elhelyezkedésüknek megfelelően erősen különböznek egymástól. Társadalmi és környezeti problémákkal a kerület egyik legjobban terhelt területe a Magdolna-negyed (Scheer, 2009). A területen a hátrányos helyzetű családok koncentrációja magas, a fizikai környezet leromlott, a gazdasági potenciál, a foglalkoztatási helyzet és az iskolázottsági szint tekintetében is itt a legnagyobb a lemaradás. Földrajzilag e negyed szélén Józsefvárosra írt programmal a kerület egyetlen lakótelepének szomszédságában napján nyitotta meg kapuit a Biztos Kezdet Gyerekház. A józsefvárosi helyi program holisztikus megközelítésű, mert: feltár olyan kérdéseket, mint az egészség, a fejlődés, az étrend, a tisztaság, nyelvi, szociális és kognitív fejlődés, kihangsúlyozva azt, hogy mennyire fontos az anya jólléte a gyermek fejlődése szempontjából; 166
7 Biztos kezdet gyerekház program igyekszik fokozni az apák, illetve a partnerek szerepét, mely arra irányul, hogy a lehető legtöbb felelősséget adja a szülők kezébe, építve meglévő erősségeikre, és megadva nekik azt az érzést, hogy irányíthatják a saját életüket és gyermekeik nevelését; bátorítja a szülőket, hogy találkozzanak más szülőkkel a szociális támogatottság érzését erősítve és a közösségi életben való részvétel értékeit mutatva; a család egészének pszicho-szociális szükségleteit kezeli. Helyi célok: a szociális és érzelmi fejlődés javítása: különösen a szülők és gyermekeik között kialakuló korai kapcsolat támogatása, a családok működésének segítése, az érzelmi és magatartásbeli nehézségekkel küszködő gyermekek korai felismerése és támogatása; az egészségi állapot javítása; a gyerekek tanulási képességeinek javítása, a korai iskolaelhagyás megelőzése; a nyelvi jártasságok javítása; a család és a közösségek erősítése; a gyermek családon belüli helyzetének erősítése; A józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház egy régi bérház földszintjén 120m 2 -es alapterületen, hétfőtől péntekig 8,30-tól 13 óráig térítésmentesen fogadja a VIII. kerületben élő családokat. Havi és heti tervekkel biztosítja a változatos és aktív programokat. A munkaterv a gyermekek erősségeit, esetleges fejlesztendő területeit és a csoport összetételét veszi figyelembe. Azt azonban, hogy egy adott délelőttön hány és éppen melyik család látogatja meg a Gyerekházat nem ismert előre. A Gyerekházat önkéntesen saját ritmusukban keresik fel a regisztrált vagy az éppen teljesen új családok. Mindezek miatt a program rugalmas, ami munkatársainktól azonnali reagálási képességet kíván. Működés, napirend, szolgáltatások (egyedi mutatók, jellemzők, célcsoport, programok, jó gyakorlat) A heti terv fő vezérvonala, hogy a gyermekek testi és szellemi fejlődésének minden szakasza érintett legyen. A hasonló területeket érintő foglalkozások azonos napokra kerülnek, ezzel is erősítve a gyermekekben a rendszerességet, a szülőknek pedig a kiszámíthatóságot. A Gyerekház tízórai étkezést biztosít (lásd 1. ábra), amellyel az egészséges táplálkozás ösztönzése és a különféle ízek minél természetesebb formában történő megismertetése a cél. Tudatos törekvés, hogy a kínált étel és ital ne csak az étkezés funkcióját töltse be, hanem lehetőséget adjon az evőeszköz, pohár, használatának helyes elsajátítására, széleskörű információt nyújtson a szülők számára az alapanyagok és az érzékszervi tulajdonságok megnevezésével. /íz, illat, színek/. Az étrend a szülőkkel együtt kerül tervezésre és elkészítésre, amely befolyásolja az otthoni étkezési szokásokat és ismeretet ad a takarékos, gazdaságos és esztétikai technikák elsajátítására, a különleges kreatív tálalási módok kitalálására. A gyermekekkel végzett terítés, tálalás a közösen végzett tevékenységek körét bővíti. Az együtt készített étel a közös étkezés, nemcsak szocializációs színtér, nemcsak az étkezési kultúra elsajátításának módja, hanem értelmi, érzelmi, és a finommotorika fejlesztésének is kiváló módja. 167
8 Koscsóné Kolkopf Judit 1. ábra: tízórai étkezés (forrás: saját fotó) Gyerekekre irányuló szolgáltatások A Gyerekházba jellemzően a 0 3 éves korú gyermekek járnak, legtöbbjük 2 éves korban a helyi bölcsődébe kerül. A Gyerekház közössége az első olyan szocializációs színtér ahol a gyerekek a kortársakkal találkoznak. A szülők képet kaphatnak gyermekeik erősségeiről, esetleges gyengeségeiről. A bizalomteli befogadó légkör lehetőséget ad arra, hogy kérdéseiket, észrevételeiket megoszthassák a Gyerekház dolgozóival. Gyakran előfordul, hogy pár hónapos babák egyszerre vannak jelen a két és félhároméves gyermekekkel, ezért fontos a korcsoportokra fókuszáló program. Kiemelt az egy év alatti gyermekekre irányuló foglalkozás. Tapasztalat, hogy maguk a szülők nem mindig tudják, hogy mit lehet kezdeni a csecsemővel. A jó természetű gyermekeket sokszor és sokáig hagyják feküdni kontaktus kezdeményezése nélkül, a roszszakat az idő nagy részében ölben tartják, ezért fontos feladat úgy irányítani a babamama egymásra hangolódását, kapcsolatát, hogy az a gyermek fejlődését erősítse. A rendszeresség érdekében minden délelőtt tartalmaz egy perces főprogramot: Hétfő az éneklés, mondókázás napja A játékos éneklés, mondókázás, irányított (lásd 2. ábra). Jelentősége az érzékelés és az érzelmek fejlesztésében van a tapintás, érintés által kiváltott ingerek útján, továbbá fejlődik a gyermekek ritmusérzéke, bővül a szókincse, ezzel is elősegítve az iskolai életben való majdani részvételüket. 168
9 Biztos kezdet gyerekház program 2. ábra: Életkép énekelés, mondókázás (forrás: saját fotó) Kedd a nagymozgásoké (lásd 3. ábra) A mozgásfejlesztést rendszeresen járó konduktor segíti, a fejlesztést igénylőknél, az ő szakmai ajánlására a Gyerekház dolgozói együtt a szülőkkel gyakoroltathatják a szakember által meghatározott mozgásformákat a lemaradás minél előbbi ledolgozása érdekében. 3. ábra: nagymozgásos tevékenység (forrás: saját fotó) Szerda a közös sütés napja, közben éneklés, mondókázás Egészséges, könnyen elkészíthető és olcsó receptekből készülnek alkotások. Az ételek előkészítése során fejlődik a kézügyesség, szülőgyermek megéli a közös alkotás örömét (lásd 4. ábra). 169
10 Koscsóné Kolkopf Judit 4. ábra: közös sütés-főzés (forrás: saját fotó) Csütörtök/Péntek délelőtt finommotorikát fejlesztő tevékenységeknek, a hagyományok ápolásának, népi játékoknak ad teret A finommotorikát érintő tevékenységek az alkotás örömén túl, élményt és tapasztalatot nyújtanak a különböző textúrájú és színű anyagok felhasználásával. Információt, számtalan kreatív ötletet adnak az újrahasznosítás, környezettudatosság, játék, különböző az otthon együtt végezhető tevékenységek megvalósítására. Szülőkre irányuló szolgáltatások A legtöbb szülő számára központi kérdés Vajon elég jó szülő-e?. Fontos a szülői bizonytalanság csökkentése, a szülői kompetenciájukban való megerősítés, a munkatársunk által megfelelő minta nyújtása. Hangsúlyt fektetünk a szülők önbecsülésének fejlesztésére, mentálhigiénéjük javítására. Mindezek rövid és hosszú távon kihatnak az egész családra. Szülőcsoportos foglalkozás, mosási, fürdetési lehetőség, számítógép-használat, ügyintézés: a gyermeki fejlődéssel együtt járó életkori sajátosságokkal, problémákkal, tapasztalatokkal szembesülve a szülők gyakran tehetetlennek érzik magukat. A rendszeres a beszélgető kör ad keretet a szülők aktuális problémáinak, kérdésinek, nehézségeinek megbeszélésére. Szakmai együttműködés: prevenciós céllal a bölcsőde orvosa egészségügyi, a dietetikusa táplálkozástudományi, a szerződéses konduktor mozgásfejlődéssel kapcsolatos témában csoportos és egyéni tanácsadást nyújt. A késedelmes nyelvi fejlődést eseti megbízás alapján logopédus szakember szűri. Több család is a kerületi védőnők jelzései alapján került a Biztos Kezdet Gyerekházba. Itt találkozhatnak újra, ahol tanácsadást tartanak, a szülőket aktuálisan érdeklő kérdésekről interaktív beszélgetéseket folytatnak. Tájékoztatók, kiadványok, hírlevelek: 170
11 Biztos kezdet gyerekház program negyedévente az orvosi rendelőkben, védőnőknél, bölcsődékben kihelyezett hírlevél hirdeti az aktuális és a közel jövő programjait, ezekre hívjuk fel a figyelmüket. Közösségi rendezvények a helyi lakosság bevonásával, jeles napokhoz kapcsolódó hagyományőrző programok: a közösségi rendezvények is fontos pillérei a Gyerekház működésének. A mindennapok során figyelmet fordítunk a születésnapok, jeles ünnepnapok megtartására. Vannak nagyobb szabású rendezvényeink is Gyermeknap, Csere-Bere nap, Hétvégi Palánta játszóház, Mikulás rendezvény, Farsang melyek alkalmat adnak arra, hogy a Gyerekházba nem járó, azt még nem ismerő helyi lakosságot is megszólítsuk, elérjük. Jó gyakorlat és országosan is egyedülálló program a családi nyaralás Magyarkúton. A Gyerekház megnyitása óta minden évben, kétszer egy hétre táborozni viszi a családokat. Jelentős ennek az intenzív együttlétnek a közösségformáló ereje. A tábor során a gyermekek számára a Gyerekház mindennapi tematikájának megfelelő programok, a szülők számára esti csoportfoglalkozások, előadások kerülnek megtartásra, melyek ideje alatt a gyermekfelügyelet megoldott. 5. ábra: nyári táborozás Magyarkúton (forrás: saját fotó) A józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház 5 éves lett november 25-én ünnepelte a Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház az 5 éves születésnapját. A születésnapi délelőtti program a Gyerekházban zajlott, közös tortafelvágással és beszélgetéssel az ellátott családok és magas rangú vendégek társaságában. A délutáni program során Kerekasztal beszélgetésre került sor, számos szakember társaságában (25 30 szervezettől, 60 fő szakember) a téma a múlt-jelenjövő szakmai megközelítése volt. 171
12 Koscsóné Kolkopf Judit 6. ábra: születésnapi délelőtti rendezvény (forrás: saját fotó) évre vonatkozó adatok szeptember és október között a kerületi lakosok összesen alkalommal vették igénybe a józsefvárosi Gyerekház szolgáltatásait. A Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház Dokumentációs Rendszerében regisztrált gyermekek száma: 372 fő, ebből rendszeresen járó gyermek 231 fő. A gyermekekről Biztos Kezdet megfigyelő lap lett kitöltve, amely a személyes, társas és érzelmi fejlődés, a kommunikáció, nyelvi fejlődés, problémamegoldás, gondolkodás és számolás, a világról alkotott kép, a testi és a kreatív fejlődés állomásait rögzíti 14 szakaszra bontva 6 havonta. Minden esetben kitöltésre kerül a szülők nevelési ismeretei című kérdőív is (forrás: saját adatbázis). A kérdőív és a gyermek megfigyelő lapok alapján kerültek kinyerésre a családok szociális helyzetét bemutató alábbi adatok. A megkérdezettek: 26 %-a 40 m2 alatti alapterületű lakásban lakik, 23%-a egyszobás lakásban él, 29%-ának volt olyan élménye, hogy nem volt elegendő pénze ennivalóra, 5%-nak ez az élmény gyakori, 41 %-a nyilatkozott úgy, hogy a túlélés érdekében a rezsikiadásokat halmozza fel, a megkérdezettek 24%-ának a fűtésszámla kifizetése okozott nagy nehézséget, sokan közülük csak egy helyiséget fűtöttek (forrás: saját adatbázis). Jövőbeni változások A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvény 8. (2) bekezdése alapján szeptember 1. napjától a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A Biztos Kezdet Gyerekházaknak reagálniuk kell, a jelenlegi 0 5 évről 0 3 évre, azaz alacsonyabb életkorú gyermekek ellátására kell a figyelmet fordítaniuk, fő feladat a bölcsődére, óvodára való felkészítés lesz. 172
13 Biztos kezdet gyerekház program Az NRSZH február 25. napján Szécsényben megtartott tájékoztatója szerint a közeljövőben jelentősen módosul a szakmai szabályozás is, a tervek szerint: az ellátott gyermekek 50%-a RGYK-ra jogosító határozattal kell, hogy rendelkezzen, jelenleg nincs konkrét szabály a mértékre az ellátottak számára a nyitva tartás napi 4 óráról 5 órára emelkedik az ellátottak heti jelenlétét 2 3 alkalomról 5 alkalomra kell növelni a havi egy közösségi rendezvény helyett havi kettő megtartása lesz előírás (Kánnai, 2015). Zárógondolatok Szakpolitikai jövőkép Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szociális ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért felelős államtitkára és a kormányszóvivő január 22-én a Monori Gyerekházban tartott sajtótájékoztatót. Az államtitkár hangsúlyozta: a felzárkózási stratégia egyik alapeleme, hogy a gyerekek már életük első napjaiban olyan segítséget, támogatást kapjanak, ami megakadályozza a hátrányos helyzet öröklődő ördögi körének kialakulását (Czibere, ). A kormányszóvivő kiemelte: a kormány a korábbinál is hatékonyabb és célzottabb segítséget kíván adni a családoknak és az őket segítő szakembereknek. A cél, hogy a rászoruló gyerekek minél korábban megkapják azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyeket nélkülöznek (Kovács, ) A kormány célja, hogy a hálózatot, mint a felzárkóztatás politika egyik fontos elemét megerősítse. A működési támogatás rendszerébe további gyermekházak kapcsolódjanak be. Összegzés A Biztos Kezdet program bevezetése során azért kapott olyan különös hangsúlyt, mert mindenképpen a helyi igényeknek megfelelő és arra épülő szolgáltatásként kellett indulnia. Így nagyon változatos szervezeti keretek között nyíltak meg az első Klubok. A kezdetekkor szinte kivétel nélkül egy már meglévő bázis intézményre és annak meglévő erőforrásaira támaszkodtak és a helyi szükségletek megfogalmazásában erősen kötődtek a korábbi szolgáltatási struktúrához (Dió, 2006). Mivel a program kiállta a próbát, sőt kivívta és megtalálta saját helyét a meglévő gyermekjóléti alapszolgáltatási rendszerben, ezért törvényszerű és szükségszerű lett, hogy önállósodjon. Kiskamasszá válásának ténye megmutatkozik abban, hogy az önkormányzatok érdekeltek lettek, a házak többnyire a saját arculatukra formált önálló épületekben kaptak helyet. Az állami finanszírozás és a megteremtett jogszabályi környezet lehetővé teszi a felsőfokú képzettségű főállású gyerekház vezető foglalkoztatását, és a folyamatos képzést, és esetleg új gyerekházak létrejöttét. A helyi sajátosságok érvényesítésének következményeként Magyarországon mind a 114 Gyerekház programja más és más lett, és ez különösen fontos szerepet és egyben felelősséget is ró a megvalósító szakemberekre (Nagyné, 2006). Elérhetőség név: Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék Biztos Kezdet Gyerekház cím: 1083 Budapest, Szigetvári utca 1. szám telefon: 06-1/ ; 06-1/ jeb@bolcsode-bp08.hu; budapest.jozsefvaros@biztoskezdet.eu gyerekház vezető: Vargáné Pozderka Terézia 173
14 Koscsóné Kolkopf Judit Irodalom Bányai Emőke (2004): Intenzív családtámogató és családmegtartó szolgáltatások. PhDdolgozat, Budapest Bányai Emőke (2006): A biztos Kezdet modellkísérleti program tapasztalatai, kiterjesztésének lehetőségei, URL: y&download=152:banyai_bk_modell_tapasztalat&id=20:gyerekekkel-kapcsolatos-hazaiszakmai-anyagok&itemid=73 (letöltve: ) Czibere Károly (2015. január 22.): Duplájára nő a Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása. A Szociális ügyekért és a Társadalmi Felzárkóztatásért felelős államtitkárság sajtótájékoztatója Monor, január 22. URL: (letöltve: ) Csapó Benő (2002): A tudásszint mérés nemzetközi és hazai eredményei. In: Csapó Benő (2002): Az iskolai tudás. Digitális Tankönyvtár, Osiris. URL: (letöltve: ) Darvas Ágnes (2011): Esélyek és lehetőségek In: Labáth Ferencné (szerk.) Hátrányos helyzetű 3 7 éves korú gyermekek integrált óvodai nevelése. A Biztos Kezdet Óvodai Program háttértanulmányai 1. kötet. Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Budapest, Dió Zoltán (2006): A modellkísérleti programok monitorozásának tapasztalatai. In: Nagyné Varga Ilona (szerk.): Biztos Kezdet füzetek 1. Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítványa Regionális Szellemi Forrásközpont, Budapest. ENSZ Egyezmény a gyermek jogairól (1989) EUROPEAN COMMISSION (2010): Communicaion from the commission EUROPE 2020 a strategy for smart, sustinable and inclusive growth, Brussels. URL: Herczog Mária (2008): A korai gyermekkori fejlődés elősegítése. In: Fazekas Károly, Köllő János és Varga Júlia (szerk.) Zöld könyv a magyar közoktatás megújításáért, Kiadó ECOSTAT, Budapest. URL: Kánnai Magdolna (2015): Biztos Kezdet Gyerekházak jogi és szakmai keretei. EMMI Gyermekesély Főosztály Információs napok, URL: (letöltve: ) Kovács Erika (2011): Legyen jobb a gyerekeknek! Biztos Kezdet Programok alapelvei. In: Labáth Ferencné (szerk.) Hátrányos helyzetű 3 7 éves korú gyermekek integrált óvodai nevelése. A Biztos Kezdet Óvodai Program háttértanulmányai 1. kötet. Kiadó Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Budapest. Kovács Zoltán (2015. január 22.): Duplájára nő a Biztos Kezdet Gyerekházak támogatása. A Szociális ügyekért és a Társadalmi Felzárkóztatásért felelős államtitkárság sajtótájékoztatója Monor, január 22., URL: (letöltve: ) KSH évi népszámlálási adatok Nagyné Varga Ilona (2006, szerk.): A helyi program tervezésének előkészítésének folyamata. Biztos Kezdet füzetek 1. Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítványa Regionális Szellemi Forrásközpont, Budapest. Scheer Ferencné (2007): A csecsemőkben és kisgyermekekben rejlő képességek kibontakozásának segítése a Biztos Kezdet program klubjaiban. In: Nagyné Varga Ilona és Fábiánné Kocsis Lenke (szerk.) Biztos Kezdet Füzetek 2. Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest. Scheer Ferencné (2009): Biztos Kezdet Budapesten Józsefvárosban. In: Fábiánné Kocsis Lenke és Nagyné Varga Ilona (szerk.) Biztos Kezdet Füzetek 3. Jó gyakorlatok a Biztos Kezdet programokban Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Budapest. 174
15 Biztos kezdet gyerekház program Sure Start Programiroda (2002.) 1 5 füzetek Szilvási Léna (2011): Nézőpontok, Elméletek, Gyakorlatok A magyar Biztos Kezdet program előzményei és megvalósulása. In: Balázs István (szerk.) A génektől a társadalomig: a koragyerekkori fejlődés színterei Biztos Kezdet Kötetek 1. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest, Szomor Éva (2006): Információk a modellkísérleti programokról. In: Nagyné Varga Ilona (szerk.) Biztos Kezdet füzetek 1. Jász-Nagykun-Szolnok megye Esély Szociális Közalapítványa Regionális Szellemi Forrásközpont, Budapest. Szomor Éva (2007): Fejlődés és fejlesztés. A gyermek fejlődésének törvényszerűségei. In: Fábiánné Kocsis Lenke és Nagyné Varga Ilona (szerk.) Biztos Kezdet füzetek 2. Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, Budapest. Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt, népdal: Nagyszalonta, Kodály Zoltán gyűjtése, URL: Winszoc adatbázis ( napi adat) Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal, Humánszolgáltatási Ügyosztály Családtámogatási Iroda HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYOK ÉS KORMÁNYHATÁROZATOK A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC törvény szeptember 1. napjától hatályos változata A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet A támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 1195/2009.(XI.20.) Kormányhatározat a Legyen jobb a gyerekeknek! Nemzeti Stratégiáról, 9. o szóló 47/2007. (V.31.) OGY határozat végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról ( ) szóló 1092/2007. (XI. 29.) Kormányhatározat módosításáról. HIVATKOZOTT HONLAPOK A BIZTOS KEZDET FELHASZNÁLT DOKUMENTUMAI Biztos Kezdet Gyerekházak hálózatának Szolgáltatási és Szervezeti Modellje, 2009 Pályázati útmutató a korai beavatkozást középpontba helyező Biztos Kezdet Programok országos terjesztéséhez, TÁMOP Józsefvárosi Biztos Kezdet Gyerekház Dokumentációs Rendszere A tanulmány forrását képező saját készítésű fotókon bemutatott személyek nyilatkozatban járultak hozzá a róluk készült képek e tanulmányban történő megjelenéséhez. 175
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Surányiné Palkó Eleonóra Szombathelyi Szűrcsapó Óvoda Szombathely, 2017. szeptember 19. EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori
20 éves a Gyermekvédelmi törvény
20 éves a Gyermekvédelmi törvény A Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia innovatív szolgáltatásainak fenntarthatósága- Programból szolgáltatás Langerné Victor Katalin EMMI, társadalmi felzárkózásért
Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében
Az óvoda fenntartó lehetőségei a kisgyermekek hátránycsökkentésében Dr. Krizsai Anita Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001 A köznevelés
Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport
Megyei Felzárkózási Fórum Gyermekek munkacsoport Kovács Edina Felzárkózás-politikai együttműködések támogatása Békés megyében EFOP-1.6.3.-17-2017-00013 2018. január 1. - 2020. december 31. Fórum célja
Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése
Koragyerekkori nevelés, az alapkészségek kifejlesztése Herczog Mária A Közoktatás megújítása Magyarországon 2007. szeptember 25. Tények és tévhitek Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal
A BIZTOS KEZDET PROGRAM BEMUTATÁSA, A TANODÁK SZEREPE
A BIZTOS KEZDET PROGRAM BEMUTATÁSA, A TANODÁK SZEREPE Hollósi Géza Oktatási Hivatal EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos
Hajdúszoboszló, június 1., Oross Jolán
Hajdúszoboszló, 2010. június 1., Oross Jolán A szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló nemzeti stratégiai jelentés (Prioritások 20062010) Hátrányos helyzetű csoportok munkaerőpiaci
Gyermekvédelmi munkaterv
DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné
Gyerekesély Program Drosztmérné Kánnai Magdolna EMMI, Gyermekesély főosztály
Gyerekesély Program 2014-2020 Drosztmérné Kánnai Magdolna EMMI, Gyermekesély főosztály Szegénységi mutatók Mutatók 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának
TÁJÉKOZTATÓ. a Biztos kezdet Programról
TÁJÉKOZTATÓ a Biztos kezdet Programról 1.) Biztos kezdet program célja: A helyi Biztos Kezdet program esélyteremtő kezdeményezés, mert a lehető legkorábban nyújt segítséget az eltérő élethelyzetből induló
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete
Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból
1. sz. melléklet. Orientáló mátrix. a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz
1. sz. melléklet Orientáló mátrix a TAMOP 5.1.1.-09/2 kódszámú pályázati útmutatóhoz Kistérség Projekt címe Összeg (mft) Baktalórántháza Játszva, tanulva, sportolva a társadalom hasznos tagjává válni Leírás
A projekt rövid áttekintése. 1. Előzmények
A projekt rövid áttekintése 1. Előzmények Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008-ban elkészítette a közoktatási intézményeire vonatkozó esélyegyenlőségi helyzetelemzésen alapuló Esélyegyenlőségi Tervét.
DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET
DARU KÖZHASZNÚ EGYESÜLET Bemutatkozás: A DARU Közhasznú Egyesületet (a Bács-Kiskun Megyei Roma Ifjúsági Egyesület jogutódjaként) 2002.02. 23-án alapították meg többségében mélykúti roma/cigány személyek,
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének.../2015. (...) rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályozásáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiája hat éves időtávban (2014-2020) fogalmazza meg az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájával kapcsolatos célokat és az ezekhez kapcsolódó
(ÓVODA NEVE) PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁRÓL
Betekintés a pedagógiai program elfogadását részletes szakmai és törvényi hivatkozásokkal is alátámasztó INTÉZMÉNYVEZETŐI vagy SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY dokumentumba: ÓVODAVEZETŐI / SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY Óvoda logója
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2018. (XI. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Buzsák Község Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete
Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelete Hatályos:2015-03-01 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015 (II.27.) önkormányzati
Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban
Ágazatközi együttműködés a gyakorlatban A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia bemutatása, a helyi megvalósítás kritikus sikertényezői, az érdekhordozók szerepe nemzeti és helyi szinten Ulicska László
GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.
Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu
GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /
GYERMEKSZEGÉNYSÉG ELLENI PROGRAM A HEVESI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP-5.2.3-09/1-2009-0004 HEVESI KISTÉRSÉG BEMUTATÁSA I Állandó népessége 37.498 fő 17 település alkotja Központ: Heves város Egyenlőtlen fejlődés
2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10
HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség
A Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat által jelenleg biztosított /kötelező / alapszolgáltatások és szakellátások formái és az ellátottak száma Az alábbi önkormányzati fenntartású intézmények
A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN
A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS SZEREPE A KÖZNEVELÉSBEN BRASSÓI SÁNDOR KÖZNEVELÉSI ELNÖKHELYETTES OKTATÁSI HIVATAL FOGALMAK ÉS AZ ÉRTELMEZÉSI KERETEK VÁLTOZÁSA Lemorzsolódás Korai vagy végzettség nélküli iskolaelhagyás
MTA Gyerekesély program Gyerekesélyek Dél-Dunántúlon
MTA Gyerekesély program Gyerekesélyek Dél-Dunántúlon Dandé István MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda Szekszárd, 2011. 05. 31. Egy kis történelem 2005. MTA Gyerekszegénység Elleni Programiroda megalakul
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének./2015. (..) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei
A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.
Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának SAJTÓMAPPA. Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171
SAJTÓMAPPA Pályázató azonosító: TÁMOP-6.1.2.-11/1-2012-1171 Gyermekkori elhízás megelőzése, elhízott gyermekek életmódváltásának ösztönzése 2013. november 20. MEGHÍVÓ Projektindító sajtóbeszélgetésre Projekt
TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7 év) kiemelt projekt
TÁMOP 6.1.4. Koragyermekkori (0-7 év) kiemelt projekt Kapcsolat a Programmal II. cél: Gyermek alapellátás egységesebbé tétele az esélyegyenlőség javítása érdekében a hozzáférhetőség javításával és a jobb
GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK
GYEREKEK ANYAGI OKOK MIATTI VESZÉLYEZTETETTSÉG KÖVETKEZTÉBEN TÖRTÉNŐ KIEMELÉSE A CSALÁDBÓL NEMZETKÖZI KÖTELEZETTSÉGEK, GYAKORLATOK DR. HERCZOG MÁRIA CSALÁD, GYERMEK, IFJÚSÁG EGYESÜLET GYERMEKEK VESZÉLYBEN-
koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT
Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről. 1.
Beleg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2015. (IX. 18.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Beleg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Nagy Tamásné óvodavezető Nagykállói Brunszvik Teréz Óvoda Nagykálló Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
ÁROP-1.A
ÁROP-1.A.3-2014-2014-0091 TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A SALGÓTARJÁNI JÁRÁSBAN, A HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAMOK CÉLKITŰZÉSEINEK MEGVALÓSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN CÍMŰ PROJEKT KERETEIT
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B.
A szakszolgálati ellátórendszer támogatása TÁMOP 3.4.2.B. A pedagógiai szakszolgálati tevékenységek (2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről) a) a gyógypedagógiai tanácsadás, korai fejlesztés, oktatás
Tervezett humán fejlesztések között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására
Tervezett humán fejlesztések 2014-2020. között különös tekintettel a hajléktalanok ellátására Horváth Viktor főosztályvezető Balatonföldvár, 2013. augusztus 29. FEJLESZTÉSEK 2014-2020. KÖZÖTT KÜLÖNÖS TEKINTETTEL
Javaslat Biztos Kezdet Gyerekház Szakmai programjának jóváhagyására
Javaslat Biztos Kezdet Gyerekház Szakmai programjának jóváhagyására Ózd, 2016. március 7. Előterjesztő: Társulási Tanács elnöke Előkészítő: Biztos Kezedet Gyerekház vezetője Tisztelt Társulási Tanács!
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Ferenczné Teleky Éva Igazgató, vezető szaktanácsadó Szolnok Városi Óvodák Kisgyermekkori nevelés támogatása EFOP-3.1.1-14-2015-00001
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 26/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Módosító indítvány a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei
TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és
Kistérségi Humán Szolgáltató Központ Család és Gyermekjóléti Központ Gyöngyös
Jogszabályi háttér 1997. évi XXXI. törvény a Gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról 40/A. ag) pont szerint 2018. szeptember 1-től a Család és Gyermekjóléti Központ óvodai és iskolai szociális segítő
A korai fejlesztéstől a családközpontú kora gyermekkori intervenció ágazatközi megvalósulásáig
A korai fejlesztéstől a családközpontú kora gyermekkori intervenció ágazatközi megvalósulásáig 2017. November 16. Budapest Gyermekek veszélybengyermekjogok a főszerepben Czeizel Barbara Fogalmak, tisztázatlansága
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013
AJÁNLAT A PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ, MÓDOSÍTÁSÁHOZ MÓD-SZER-TÁR ÓVODAPEDAGÓGIAI KONFERENCIA BUDAPEST 2013 HOGYAN LESZ A NEVELÉSI PROGRAMBÓL PEDAGÓGIAI PROGRAM? Törvényi változás az elnevezésben A tartalmak
GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN
GYERMEKEK AZ EGYSÉGES SZABÁLYOZÁS LOKÁLIS MEGVALÓSÍTÁS METSZÉSPONTJAIN Darvas Ágnes (ELTE TáTK-MTA GYEP) Helyzet és válaszok Gyerekszegénység, gyerekjólét elmúlt évtizedek kiemelt témája miért? Beavatkozás
A támogatott lakhatás jogszabályi keretei
A támogatott lakhatás jogszabályi keretei Csicsely Ágnes Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya Stratégia a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást
BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL
1 BESZÁMOLÓ A GYERMEKVÉDELMI ÉS GYERMEKJÓLÉTI FELADATOK ELLÁTÁSÁRÓL I. A TELEPÜLÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓI: Jánossomorján 2015. december 31-én 6182 fő élt, míg 2016. december 31-én 6124 fő. Az említett adatok
BÖLCSŐDE AZ ÓVODÁBAN Többcélú intézmények I. Országos Konferenciája a MÓD-SZER-TÁR-ban. Budapest,
BÖLCSŐDE AZ ÓVODÁBAN Többcélú intézmények I. Országos Konferenciája a MÓD-SZER-TÁR-ban Budapest, 2018.11.19. Jogszabályi háttér 6/2016. (III. 24.) EMMI rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti,
GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE
GYERMEKVÉDELMI ELLÁTÁS INTÉZMÉNYRENDSZERE Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ 2015. MÁRCIUS TÁMOP 5.5.7-08/1-2008-0001 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői
Magdolna Drosztmérné Kánnai Tanácsadó,EMMI Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság
Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Az Európai Strukturális
A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében
Mobilitás és immobilitás a magyar társadalomban KEP-Mobilitás Kutatási Centrum nyitókonferencia 2018. június 21. A szociális- és gyermekjóléti ellátórendszer szerepe a társadalmi mobilitás növelésében
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2015. (III. 20.) önkormányzati rendelete A gyermekvédelem helyi rendszeréről Tartalomjegyzék I. FEJEZET ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás
A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi
A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében
A gyermekvédelmi észlelő és jelzőrendszer szerepe az egészség- egyenlőtlenségek csökkentésében Katona Gergely Gyermekjóléti alapellátási főreferens Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17.
2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.
Életreval(l)ó Hajdúhadházi térségben élő hátrányos helyzetű, inaktív nők komplex önálló életvitelre való felkészítése TÁMOP-5.3.1-C-09/2-2010-0102 PÁLYÁZÓ: Segítők Innovatív Közössége Közhasznú Egyesület
SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E. A gyermekvédelem helyi rendszeréről
Sávoly Község Önkormányzatának Képviselő- testülete Hatályos: 2015. szeptember 1-től SÁVOLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 5/1998./IV.30./ számú R E N D E L E T E A gyermekvédelem helyi rendszeréről Sávoly Község
Rendelet hatálya 1. Pénzbeli ellátások 2. 1 3.. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás
TAKTASZADA KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/1999. (IV.28.) számú rendelete a gyermekvédelmi támogatásokról és a gyámügyi ellátásokról Taktaszada Község Képviselőtestülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi
GYEREKESÉLY PROGRAM ORSZÁGOS KITERJESZTÉSÉNEK SZAKMAI-MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA ÉS A PROGRAM KÍSÉRÉSE
GYEREKESÉLY PROGRAM ORSZÁGOS KITERJESZTÉSÉNEK SZAKMAI-MÓDSZERTANI MEGALAPOZÁSA ÉS A PROGRAM KÍSÉRÉSE Kecskés Éva szakmai vezető Budapest - Moha Ház, 2014.12.12. ELŐZMÉNYEK, GYERMEKSZEGÉNYSÉG, KOMPLEXITÁS
A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások kapcsolata
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ A gyermekvédelemről szóló törvény rendelkezései A szociális, a gyermekvédelmi és a gyermekjóléti ellátások
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.
A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,
1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi rendszeréről
Kartal Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2017 (VIII.31.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Kartal Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről
T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez
1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2015. 8. T Á J É K O Z T A T Ó a Képviselő-testülethez a Segítő
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA. Előterjesztés -a Közgyűléshez
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS IRODA Ügyiratszám: 10.880/2009.05 Ügyintéző: Tóthné Csatlós Ildikó 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-585; Fax: (42)
FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com
Iktatószám:../2015. FÖLDESI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT VEZETŐJE 4177 Földes,Rákóczi u. 5. Tel.: (54) 465-785 E-mail: tamogatofoldes@g.mail.com 3. E L Ő T E R J E S Z T É S - A Képviselő-testülethez
Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után
Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822
EFOP ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA
EFOP-1.3.9-17 ISKOLAKÖZPONTÚ HELYI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK TÁMOGATÁSA PÁLYÁZAT CÉLJA: A felhívás célja, hogy összhangban az Európai Unió és Magyarország között létrejött Partnerségi Megállapodás irányelveivel
Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok. 2014. Október 13.
Beruházások a gyermekek érdekében Magyarországon: EU eszközök és támogatási lehetőségek Szakpolitikai válaszok és a legutóbbi magyarországi reformok SZEMINÁRIUM 2014. Október 13. Iván Sörös Osztályvezető,
A BAGázs-módszer A BAGázs Közhasznú Egyesület szakmai munkájának rövid bemutatása
A BAGázs-módszer A szakmai munkájának rövid bemutatása Írta: dr. Aczél Zsófia, dr. Both Emőke 2018. november A Pest megyei romatelepeken settlement típusú közösségi munkával komplex és holisztikus megközelítésű
A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019.
A Bagázs Közhasznú Egyesület gyerekprogramjainak koncepciója 2019. Filozófiánk A Bagázs gyerekprogramjait azzal a meggyőződéssel alakítottuk ki, hogy a szegregátumban élő gyerekek különösen veszélyeztetett
Pályázati támogatások
Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000
A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek és alapfeladatainak bemutatása
TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Gyermekvédelmi ellátás rendszere I/I. A gyermekjóléti alap és gyermekvédelmi szakellátási rendszer intézményeinek
Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015
Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet
Az új bölcsődei ellátási formák, a év január 1.-től életbe lépett jogszabályi előírások alapján
Az új bölcsődei ellátási formák, a 2017. év január 1.-től életbe lépett jogszabályi előírások alapján I. Országos NEVOSZ Konferencia Fenntartói és intézményfejlesztési kihívások a XXI. századi Magyarországon
ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVÉNEK
GÖNYŰ KÖZSÉG TELEPÜLÉSI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVÉNEK szakértői véleménye Megbízó: Gönyű Község Önkormányzata Megbízott: Mosolits Lászlóné Szakértői szám: Időpont: 2011. augusztus 18. Szakértő neve: Mosolits
Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése
Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG 1132 Budapest, Visegrádi u. 49.
SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG 1132 Budapest, Visegrádi u. 49. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság közleménye a személyes gondoskodást végző személyek munkakörhöz kötött továbbképzéseit
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.
Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről
Együttműködési megállapodás az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység működéséről Amely létrejött alulírott egyrészről, mint SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ intézmény:. Család és Gyermekjóléti Központ továbbiakban:
Körkép oktatási fejlesztések jelene és jövője
Körkép oktatási fejlesztések jelene és jövője Kapcsáné Németi Júlia szakmai vezető SNI program EDUCATIO Kft. HEFOP 2.1.2 HEFOP 2.1.6 TÁMOP 3.1.6. Óvoda HEFOP 3.1.4 Iskola HEFOP 3.1.3 TÁMOP 3.4.2. TÁMOP
Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológiai Intézeti Tanszék
Csecsemő- és kisgyermeknevelő Alapszak Záróvizsga tételsor B tételsor 1. Ismertesse a gyermekek napközbeni ellátásának formáit 41. -44/D. (Hatályos: 2017.03.28-2017.12.31). (IV.30.) NM rendelet 34. -51.
Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről
Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú
J a v a s l a t. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály. Ó z d, 2014. augusztus 25.
J a v a s l a t Területi együttműködést segítő programok kialakítása az önkormányzatoknál a konvergencia régiókban című ÁROP-1.A.3.- 2014. pályázat benyújtására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH.
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN
AZ ÓVODA ESÉLYNÖVELŐ SZEREPE A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK ÓVODAI NEVELÉSÉBEN Koósné Reha Valéria Intézményvezető Berekerdő Óvoda Kerecsend EFOP-3.1.1-14-2015-00001 Kisgyermekkori nevelés támogatása Méltányos
Gyermekvédelmi szempontok a 2016-os költségvetési javaslatban
Gyermekvédelmi szempontok a 2016-os költségvetési javaslatban Társaság a Szabadságjogokért 2015. június A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Gyermeki jogok A gyermekeket
Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen
Stratégiai célok és lehetőségek a kábítószerügyi területen Müller Éva osztályvezető Budapest, 2017. december 14. EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya Nemzeti
Támogatás mértéke: ,- Ft, Önrész: szervezés, helyszín biztosítása, ,- Ft
Eredmények Pályázattal megvalósított programjaink 1999. Szülőcsoport Célja a sérült gyermekek szüleinek előadássorozat tartása a gyermekük fejlesztéséhez. Időtartam: 1999.10.01.-2000.05.31. Eredmény: 9
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA
IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi
Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188
Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási
KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) CGF 1004 Tantárgyfelelős neve és beosztása
KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Összefüggő komplex szakmai gyakorlat Tantárgy kódja CGF1005 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont: 30 Óraszám (elm.+gyak.) 0+560 Félévi követelmény Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi
TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001
FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan
A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve
1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális
KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2010. (IV. 20.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete a személyes gondoskodás keretébe tartozó egyes szociális és gyermekjóléti
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA
NONPROFIT GAZDASÁGI TÁRSASÁGOK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Nonprofit gazdasági társaságoknak szóló
AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODA FENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Solymos Krisztina irodavezető Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Oktatási és Szociális Intézményi
A projekt részcéljai:
ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással
EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020. Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu
EGÉSZSÉGÜGYI-SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 3 Az Operatív Programok szerkezete 4 Egészségügyi-szociális intézményeknek