I. Cégadatok adminisztrációja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "I. Cégadatok adminisztrációja"

Átírás

1 A KUPONKÉSZÍTÉS ABC-JE Verziószám: SEGÉDLET A PARTNEREK ADMINISZTRÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉHEZ (A kuponkészítéshez feltétlenül javasolt böngésző: Firefox 11.0 vagy annál újabb) I. Cégadatok adminisztrációja A Szolgáltatótól kapott belépési adatok segítségével lépjen be az Ügyfélkapu menüpontban. A Felhasználónév és a Jelszó beírása után nyomja meg a Bejelentkezés gombot. Ezután megjelenik a Partner Vezérlőpult Legfelül láthatóak az éppen aktív Kuponok, és a már Lejárt Kupok is. (Nyilván első belépéskor itt nem található kupon, ezt majd létre kell hozni) A Lejárt kuponok utólag ismét aktiválhatóak, illetve átszerkeszthetőek. A Partner vezérlőpultban a kuponok alatt a Beváltóhelyek felsorolása következik. Érdemes minden üzletet feltölteni, mert később, az egyes kuponok készítése során lehetőségünk van arra, hogy kiválasszuk azokat az üzleteket, ahol az adott kupon beváltható. Így minden kupon adatai között csak

2 azok az üzletek jelennek meg, amelyeket a kuponkészítés során bejelölünk. Természetesen a Beváltóhelyek listája később bővíthető bármikor. Az adatok bevitelénél figyelni kell arra, hogy a telefonszámot folyamatosan egybeírva, csak számokkal jelezzük, szóközök, zárójel, vagy kötőjel nélkül. ( ). A Küldés gomb megnyomása után az új Beváltóhely megjelenik a listában. A Partner vezérlőpultban tovább haladva a Partner adatok módosítására van lehetőség. A kapcsolattartó adatait kérjük mindig frissíteni, mert a SOKRAMEGY adminisztrátora első sorban ezeket az elérhetőségeket használja az egyeztetésekhez. Rövid Cégismertető megfogalmazására is lehetőség nyílik. Az itt megadott cégismertető anyag minden kupon részletező oldalának alján látható lesz. Bármikor utólag szerkeszthető, javítható, bővíthető.

3 A szerkesztés végeztével ne felejtse el megnyomni a Küldés gombot! A vezérlőpult alján választhatunk a Kuponkészítés és a Kilépés közül. Javasoljuk, hogy az első kupon elkészítése előtt gondosan állítsuk össze a kupon szöveges anyagát, és amennyiben saját logót, vagy termékképet szeretnénk a kupon bal oldalán megjeleníteni, készítsük el a képet 180x145 pixeles méretben, jpg vagy png kiterjesztéssel. Saját logó vagy kép feltöltése nem feltétlenül szükséges, mert a rendszer minden kategóriához automatikusan hozzárendeli az alapértelmezett képet. Érdemes előre ellenőrizni, hogy a kategóriák között megtalálható-e az a kategória, amelyben kupont szeretne megjeleníteni. (főoldal bal oldali oldalsáv) Ha nincs megfelelő alkategória, kérje e- mail-ben az ugyfelszolgalat@sokramegy.hu címen. Csak akkor érdemes hozzálátni a kuponkészítéshez, ha megérkezett a válasz, hogy a kívánt kategória elkészült. Vigyázat! Elkészítés után a kuponok azonnal aktívak lesznek. Tehát ha az akció csak 10 nap múlva kezdődik, akkor a kupont is 10 nap múlva kell elkészíteni.

4 II. Új Kupon készítése ELŐKÉSZÜLETEK: Mielőtt belépne a kuponkészítő vezérlőpultba, előre tervezze meg a kupon szöveges és képes tartalmát, mert az elkészült kuponok azonnal kikerülnek az oldalra, és láthatóvá válnak a nagyközönség számára. A hibásan elkészített kuponokat csak az Adminisztrátor tudja törölni. Vigyázat! Elkészítés után a kuponok azonnal aktívak lesznek. Tehát ha az akció csak 10 nap múlva kezdődik, akkor a kupont is 10 nap múlva kell elkészíteni. 1. Fogalmazza meg előre azokat a szövegeket, amelyeket a kuponkészítő űrlapba fog beírni. Érdemes néhány már létező kupont példaként megnézni, ötleteket gyűjteni. 2. Fontos előre ellenőrizni, hogy a kategóriák között megtalálható-e az a kategória, amelyben kupont szeretne megjeleníteni. (főoldal bal oldali oldalsáv) Ha nincs megfelelő alkategória, kérje e- mail-ben az ugyfelszolgalat@sokramegy.hu címen. Csak akkor célszerű hozzálátni a kuponkészítéshez, ha megérkezett a válaszlevél, hogy a kívánt kategória elkészült. 3. A rendszer minden kupon bal oldalára automatikusan tesz egy képet, amely az adott kategóriához, alkategóriához kapcsolódik. Tehát nem szükséges minden kupon mellé Önnek feltölteni saját logót vagy termékképet. Ha mégis ez a szándéka, készítse (készíttesse) el előre a képanyagot az alábbi paraméterek szerint: 180x145 pixeles méretű, jpg vagy png típusú fájlra van szükség a feltöltéshez. 4. A kulcsszavak megadása nagyon fontos, mert a Kereső ezek alapján találja meg legkönnyebben az egyes kuponokat. Kulcsszó lehet a termék neve, márkaneve, felhasználási helye, stb. A kulcsszavak beírása úgy történik, hogy a kulcsszavakat vesszővel választjuk el, szóközt nem teszünk a vessző után. (nyílázszáró,ablak,ablakpárkány,könyöklő,helopal) A kuponkészítő űrlap így fog kinézni:

5 5. Ha megtörténtek az előkészületek, a Szolgáltatótól kapott belépési adatok segítségével lépjen be az Ügyfélkapu menüpontban. A Felhasználónév és a Jelszó beírása után nyomja meg a Bejelentkezés gombot. Ezután megjelenik a Partner Vezérlőpult. Legalul nyomja meg a Új kupon létrehozása gombot.

6 Ezután megjelenik a kuponkészítő űrlap. Válasszuk ki a megfelelő alkategóriát a listából. Érdemes alaposan átböngészni, mert nem sorban vannak az egyes alkategóriák, legjobb végiglapozni az összeset. Írja be a kupon főcímét. Ennek kell nagyon figyelemfelkeltőnek lennie. Ezután jön az alcím, amely további lényeges információt ad, mintegy kiegészíti a főcímet. Írjuk be a kulcsszavakat úgy, ahogyan azt feljebb már leírtuk. Adja meg az eredeti, kedvezmények nélküli ÁFA-s fogyasztási árat. Csak számok, szóköz és egyéb karakterek nélkül. A végére ne írja, hogy Ft, vagy forint. (234000) Válassza ki a százalékos engedmény mértékét a listából. Határozza meg, hogy a kupon az elkészítés pillanatától kezdve hány napig legyen aktív, azaz meddig legyen érvényes az árengedmény (15, 30, 60, 90 nap közül választhat.) Miután a kupon lejárt, újra aktiválható a Partner vezérlőpultban a Lejárt kuponjaim megtekintése szövegre kattintva. Ha csak egyszerűen, változatlan feltételekkel szeretne meghosszabbítani egy már lejárt kupont, elég rákattintani a lejárt kupon neve mellett lévő számra: 15, 30, 60, 90 nap közül választhat. Miután a számra kattintott, a kupon azonnal aktív lesz, lejárati ideje pedig annyi nap múlva lesz, amelyik számra kattintott. A részletes leírás következik, amelybe minden fontos termékinformáció bekerülhet. Elsőként érdemes tisztázni, hogy a megadott ár milyen méretű és anyagú termékre vonatkozik. Folyóméter, négyzetméter, köbméter, darabár! Így elkerülhető sok félreértés. Az adatok ellenőrzése után a Küldés gombbal létrejön a kupon, és átkerülünk a Kupon szerkesztése oldalra. Itt legfontosabb kijelölni, hogy mely Beváltóhelyeken érvényes az adott kupon. A képen látható, hogy ez esetben csak a csincsei boltot jelöltük ki (pipa), a kupon tehát nem váltható be Zádorfalván. A kuponok részletező oldalán csak a kijelölt Beváltóhelyek jelennek meg. Ismét nyomjon egy Küldés gombot.

7 Ha nem akar saját logót vagy termékképet feltölteni a kupon bal oldalára, akkor nincs már más tennivaló, a kupon elkészült, és látható a főoldalon. A kupon most így néz ki: Ha saját logót vagy termékképet szeretne elhelyezni a kuponon, akkor nyomja meg a Kupon szerkesztése gombot, és a rendszer a Kép feltöltése kuponhoz oldalra viszi. Itt tallózással választhatja ki számítógépéről a feltölteni kívánt képet. Paraméterek: 180x145 pixeles méretű, jpg vagy png típusú fájlra van szükség a feltöltéshez. A Küldés gomb segítségével a rendszer feltölti a képet és egy szerkesztőbe jutunk, ahol még igazíthatunk a kép méretén. Ha a megadott paraméterek szerint töltötte fel a képet, akkor általában nincs tennivaló, nyomja meg az Elküldés gombot. (Nem a Küldés gombot, mert arra akkor van szükség, ha mégis egy másik képet szeretne feltölteni az éppen látható helyett, és tallózással már kiválasztotta.) Természetesen szerkesztheti is a képet, hiszen erre szolgál ez a lehetőség. Ha meggondolja magát, válassza a Kép feltöltése később gombot, így marad az alapbeállított kép a kuponon.

8 Az előbbi kupon most így fog kinézni a lecserélt képpel: A kuponkészítés végeztével térjen vissza a Profiloldalra, hogy kiléphessen a rendszerből. Majd jelentkezzen ki. KUPONOK BEVÁLTÁSA A regisztrált felhasználók a kuponokat ki tudják nyomtatni, és a Beváltóhelyeken bemutatni. A nyomtatott kupon így néz ki: Ha nincs nyomtatójuk, akkor felírják a Személyes kódot, ami alapján a Beváltóhelyek ellenőrizni tudják, hogy a kuponkód érvényes-e. Az ellenőrzés a sokramegy.hu jobb felső oldalán végezhető el: Kérem, hívják fel a Beváltóhelyek figyelmét arra, hogy ne követeljék meg a papíralapú kupon bemutatását, mert ezzel kizárják azokat a magánvásárlókat, akik nem rendelkeznek nyomtatóval. Ezt a leírást folyamatosan frissítjük, érdemes mindig a legújabb verzió szerint készíteni a kupont. Sok sikert kíván: SOKRAMEGY.HU ugyfelszolgalat@sokramegy.hu

Új Nemzedék Központ. EFOP pályázatok online beszámoló felülete. Felhasználói útmutató

Új Nemzedék Központ. EFOP pályázatok online beszámoló felülete. Felhasználói útmutató Új Nemzedék Központ EFOP pályázatok online beszámoló felülete Felhasználói útmutató Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 1.1. Első bejelentkezés... 2 1.2. Elfelejtett jelszó... 3 2. Saját adatok... 4 3. Dokumentumok...

Részletesebben

Playlist.hu Kiadói kézikönyv

Playlist.hu Kiadói kézikönyv Playlist.hu Kiadói kézikönyv Verziószám: 1.1.4. Dátum: 2010. október 13. Tartalomjegyzék Verziótörténet... 3 1. Bevezető... 4 2. Rendszerkövetelmények... 4 3. Bejelentkezés... 4 4. Regisztráció... 5 5.

Részletesebben

Partner segédlet és tájékoztató

Partner segédlet és tájékoztató www.arakcio.hu Partner segédlet és tájékoztató Tartalom jegyzék OLDAL CÉLJA ÉS RÖVID BEMUTATÁSA...3 REGISZTRÁCIÓ...5 CÉGADATOK ÉS ELÉRHETŐSÉG...5 MEGJELENÉSI CSOMAG KIVÁLASZTÁSA...5 FELHASZNÁLÓ NÉV ÉS

Részletesebben

Tele Élettel Programportál. Adminisztrátori segédlet

Tele Élettel Programportál. Adminisztrátori segédlet Tele Élettel Programportál Adminisztrátori segédlet 2015 Tartalomjegyzék 1. Belépés az admin felületre... 2 2. Profil adatok, jelszó megváltoztatása... 3 3. Új esemény feltöltése... 3 3.1. Az esemény fő

Részletesebben

First Voice Kft. Stilldesign Üzletág www.stilldesign.hu

First Voice Kft. Stilldesign Üzletág www.stilldesign.hu A weboldalt és az admin felületet tervezte és fejlesztette: First Voice Kft. Stilldesign Üzletág www.stilldesign.hu 1 2 www.kvtagozat.hu Belépés minden regisztrált látogatónak saját egyedi felhasználónévvel

Részletesebben

Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv

Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Vihar 2.0 rendszer Felhasználói kézikönyv Versenyzői funkciók O l d a l 0 21 Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék... 0 Bevezető... 1 Felhasználói funkciók... 2 Regisztráció... 2 Támogatott böngészők...

Részletesebben

FELTÖLTŐ FELÜLET. Használati segédlet

FELTÖLTŐ FELÜLET. Használati segédlet FELTÖLTŐ FELÜLET Használati segédlet A felületre az Informatikai Főosztály által generált jelszó és felhasználónév párossal lehet belépni, amit a felhasználók hivatalos email formájában kapnak meg. A bejelentkezés

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer Felhasználói útmutató 2015 Tartalom Gyakornoki szerepkör...3 Regisztráció...3 Személyes felület használata...4 Kérdéseim...4 Gyakornoki hely keresés...5

Részletesebben

Képernyőképes segédlet a Prompt e-learning portál használatához

Képernyőképes segédlet a Prompt e-learning portál használatához Képernyőképes segédlet a Prompt e-learning portál használatához Regisztráció 1. lépés Az edu.prompt.hu címen elérhető e-learning portál használatához minden résztvevőnek szükséges elkészítenie a saját

Részletesebben

Egzinet Partner Portál

Egzinet Partner Portál Egzinet Partner Portál Adminisztrációs felület Oktatási segédanyag 1 Készítsd el saját weboldalad! I. Bejelentkezés Minden Egzinet Partner Portál a http://admin.egzinet.hu adminisztrációs felületen keresztül

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Fuvarszervező / Partner időpont foglalás (GLABS v1.0.0413) Regisztráció A rendszerbe történő belépéshez regisztrációra van szüksége. Az Ön cégét csak egy már licenccel vagy hozzáféréssel

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,

Részletesebben

------------------- --------------------

------------------- -------------------- A Járók Társasága bemutatja a KiallitasAjanlo.hu szolgáltatását helyszíneknek Ügyfélkapu Portál Kortársak egymás közt Programajánló Bizonyára Önnel is előfordult már, hogy a sajtónak küldött bejelentések,

Részletesebben

SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (ELEKTRONIKUS KÉRELEM BEADÁS FENNTARTÓI E- KÉPVISELŐK)

SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (ELEKTRONIKUS KÉRELEM BEADÁS FENNTARTÓI E- KÉPVISELŐK) SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁS MŰKENG RENDSZER FELHASZNÁLÓI LEÍRÁSA (ELEKTRONIKUS KÉRELEM BEADÁS FENNTARTÓI E- KÉPVISELŐK) Felhasználói kézikönyv X. kötet 2015.04.01. TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs

Részletesebben

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén

ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:

Részletesebben

BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BODROGKOZ.COM / HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. Adminisztrációs felület elérhetősége: http://www.bodrogkoz.com/wp-admin/ vagy http://www.bodrogkoz.com/wp-login.php A honlap tesztidőszak alatt az alábbi címen érhető

Részletesebben

A. Webes metaadat szerkesztő

A. Webes metaadat szerkesztő ADATSZOLGÁLTATÁS központi honlap használata esetén 1. A 18/2005. IHM rendelet melléklete alapján össze kell állítani a közérdekű adatokat 2. Az elkészített dokumentumok feltöltése a központi honlapra:

Részletesebben

Hiteles Elektronikus Postafiók

Hiteles Elektronikus Postafiók NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. H-1081 Budapest, Csokonai utca 3. Hiteles Elektronikus Postafiók Tárhely adminisztráció 2018.05.07. v.1.2. TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 3 2. BEJELENTKEZÉS

Részletesebben

Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete

Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete Elektromos gépkocsi vásárlás támogatása Pályázati kiírás kereskedői regisztráció segédlete 1. Pályázati útmutató megtekintése és a szükséges regisztráció elkészítése a pályázati útmutató által említett

Részletesebben

Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0

Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 Felhasználói dokumentáció a teljesítményadó állományok letöltéséhez v1.0 www.kekkh.gov.hu Státusz: Verzió Cím Dátum SzerzőFolyamatban Változások Verzió Dátum Vállalat Verzió: 1.0 Szerző: Lénárd Norbert

Részletesebben

VELUX VIKI-Online rendelés és árajánlat készítés Fiók Információk

VELUX VIKI-Online rendelés és árajánlat készítés Fiók Információk VELUX VIKI-Online rendelés és árajánlat készítés Fiók Információk 1 TARTALOMJEGYZÉK Fiók információ Logó feltöltése vásárlói ajánlatokhoz Számlák keresése/megtekintése Társfelhasználók létrehozása Társfelhasználók

Részletesebben

Mikroszámla. Interneten működő számlázóprogram. Kézikönyv

Mikroszámla. Interneten működő számlázóprogram. Kézikönyv Mikroszámla Interneten működő számlázóprogram Kézikönyv Tartalomjegyzék Weboldal 2 Regisztráció 3 Bejelentkezés 4 Főoldal 6 Menüsor szerkezete 7 Számlák 8 Beállítások 9 Fizetési módszerek kezelése 10 Kedvezmények

Részletesebben

Regisztráció. Kattintson a Regisztráció fülre

Regisztráció. Kattintson a Regisztráció fülre Regisztráció 1. lépés: Regisztráció Kattintson a Regisztráció fülre 2. lépés: Regisztráció Adja meg nevét (lehet keresztnév is, de teljes név is) és e-mail címét (működő címre van szükség) Klikkeljen abba

Részletesebben

WebAromo elindítása, bejelentkezés

WebAromo elindítása, bejelentkezés WebAromo segédlet Tartalom WebAromo elindítása, bejelentkezés... 3 Jelszó beállítása... 3 Foglalkozások kezelése... 4 Hiányzások megadása... 5 Érdemjegy bevitele... 6 Érdemjegyek megtekintése... 8 Egy

Részletesebben

Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak

Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak Hirdetési Kézikönyv Munkaadóknak 1. fejezet: Regisztráció 2. fejezet: Profil szerkesztése 3. fejezet: Hirdetésfeladás menete 4. fejezet: Hirdetések kezelése 5. fejezet: Hallgatói Pályázatok böngészése

Részletesebben

A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség:

A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség: KRYPTON sablon Részletes leírás a sablonhoz kapcsoló új beállításokról Diavetítés a kezdőlapon A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség: Képes diavetítés Termékes diavetítés

Részletesebben

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

----------------------------------------------------------------------------------------------------------- Tájékoztató a KIÁLLÍTÁS AJÁNLÓ ÜGYFÉLKAPU szolgáltatásról Utolsó módosítás: 2013.09.02. 1. oldal, összesen: 5 Kiállítás Ajánló Ügyfélkapu A sajto@kiallitasajanlo.hu e-mail címre küldött programajánlók

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv a REINER SCT cyberjackr RFID standard HUN eszig kártyaolvasók garanciális hibabejelentő weboldalához I. A hibabejelentő weboldal elérhetősége Az alábbi URL címek egyikének internetes

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Educatio Társadalmi és Szolgáltató Nonprofit Kft. Delegált Admin felület Felhasználói kézikönyv 2012.06.27. Dokumentum állapota: Tervezet Verzió: 0.1.0 Tartalomjegyzék Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Elérés...

Részletesebben

Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja

Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja Felhasználói segédlet a PubMed adatbázis használatához. Publikációk keresése, letöltése valamint importja A PubMed Medline adatbázis internet címe: http://www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi?db=pubmed

Részletesebben

Oldal használati útmutató

Oldal használati útmutató Oldal használati útmutató Tájékoztató a kommunikációs csatornánk változásáról Kedves testvérünk, barátunk, szimpatizánsaink! Örömünkre szolgál, hogy még a mai napig is nézed és hallgatod az igehirdetéseket

Részletesebben

HVK Adminisztrátori használati útmutató

HVK Adminisztrátori használati útmutató HVK Adminisztrátori használati útmutató Tartalom felöltés, Hírek karbantartása A www.mvfportal.hu oldalon a bejelentkezést követően a rendszer a felhasználó jogosultsági besorolásának megfelelő nyitó oldalra

Részletesebben

Felhasználói útmutató Created vasárnap 08 február 2015

Felhasználói útmutató Created vasárnap 08 február 2015 Felhasználói útmutató Created vasárnap 08 február 2015 Jelen útmutató a felhasználói oldalról mutatja be a sasfészekinfo.hu weboldalt. Mindenkinek Oldal elérhetősége: http://sasfeszekinfo.hu http://www.sasfeszekinfo.hu

Részletesebben

SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN

SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN SEGÉDLET A PÁLYÁZATOK RÖGZÍTÉSÉHEZ A SEMMELWEIS EGYETEM PÁLYÁZATI NYILVÁNTARTÓ RENDSZERÉBEN Minden jog fenntartva Semmelweis Egyetem - 2012 Tartalomjegyzék 1. Belépés a pályázati nyilvántartó rendszerbe...

Részletesebben

Szülői modul. Belépés a TANINFORM rendszerbe. Főoldal

Szülői modul. Belépés a TANINFORM rendszerbe. Főoldal Szülői modul Belépés a TANINFORM rendszerbe Belépni vagy a bogim.hu oldalon elhelyezett linkre való kattintással vagy a https://start.taninform.hu/application/start?intezmenyindex=032552 cím böngészőbe

Részletesebben

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer. Felhasználói útmutató Magyar Kereskedelmi és Iparkamara HelpDesk rendszer Felhasználói útmutató 2015 Tartalom Gyakornoki szerepkör... 3 Regisztráció... 3 Személyes felület használata... 4 Kérdéseim... 4 Mentor keresés... 5

Részletesebben

Playlist.hu Felhasználói kézikönyv Nyilvános előadási jogdíj - háttérzene. Verziószám: 1.0. Dátum: február 20.

Playlist.hu Felhasználói kézikönyv Nyilvános előadási jogdíj - háttérzene. Verziószám: 1.0. Dátum: február 20. Playlist.hu Felhasználói kézikönyv Nyilvános előadási jogdíj - háttérzene Verziószám: 1.0 Dátum: 2015. február 20. 1 1. Bevezető A Playlist.hu oldalt az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (1068 Budapest,

Részletesebben

1. Regisztráció. Kedves Jelentkező!

1. Regisztráció. Kedves Jelentkező! Kedves Jelentkező! Üdvözöljük az EFOP-1.2.6-VEKOP-17-2017-00001 azonosítószámú Családbarát ország megnevezésű kiemelt projekt Képzési Rendszerében. Az alábbi felhasználói segédletet azért készítettük,

Részletesebben

Órarendkészítő szoftver

Órarendkészítő szoftver SchoolTime Órarendkészítő szoftver 2.0 verzió Tartalomjegyzék: 1., Belépés a programba...3 2., Órarend főtábla...3 3., Tanátok...4 3.1., Új tanár felvitele, módosítása...4 3.2., Tanár törlése...4 3.3.,

Részletesebben

Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv

Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál felhasználói kézikönyv 2. Szervezet regisztrálása képzési referensek számára Fontos! A szervezet rögzítése a Közigazgatási Továbbképzési és Vizsgaportál rendszerben

Részletesebben

SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV SZOLGÁLTATÓI NYILVÁNTARTÁSI RENDSZER FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Felhasználói kézikönyv IX. kötet BEJEGYZÉSEK LEKÉRDEZÉSE Magyar Államkincstár Betekintési jogosultsággal rendelkező felhasználók számára 2014.12.10.

Részletesebben

Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez

Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez Segédlet a szakdolgozatok/portfóliók elektronikus feltöltéséhez Tájékoztatónk célja, hogy segítségül szolgáljon szakdolgozata/portfóliója Digidoc rendszerbe történő feltöltéséhez. A problémák megelőzése

Részletesebben

DOAS FordEcat kapcsolat beállítása

DOAS FordEcat kapcsolat beállítása DOAS FordEcat kapcsolat beállítása 1/13 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 Tartalomjegyzék 1. DOAS FordEcat konfiguráció elkészítése... 3 2. FordEcat beállítása...

Részletesebben

GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz

GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz GLS címke kezelő bővítmény GLS online-hoz A bővítmény csak Opeancart 2.2 és 2.3 verziókhoz elérhető, csak magyar nyelven! Általános ismertető: A GLS Online a http://online.gls-hungary.com weboldalon elérhető

Részletesebben

SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA

SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA SYNLAB Hungary Kft. SYNLAB ONLINE LELETPORTÁL FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A SYNLAB HUNGARY KFT. PARTNEREI SZÁMÁRA A regisztrációt követően e-mailben kerül kiküldésre a bejelentkezéshez használható azonosító

Részletesebben

Sege dlet az ovodasupport.magiszter.net bejelento rendszer haszna lata hoz

Sege dlet az ovodasupport.magiszter.net bejelento rendszer haszna lata hoz Sege dlet az ovodasupport.magiszter.net bejelento rendszer haszna lata hoz Tartalom Hogyan léphetek be?... 2 Hogyan kell hibát bejelenteni?... 2 Hogyan igazodhatok el a bejelentett hibajegyek között?...

Részletesebben

Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft Székesfehérvár, Mártírok útja 9. E K O P - 1. A. 2 - A D A T Á L L O M Á N Y O K

Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft Székesfehérvár, Mártírok útja 9. E K O P - 1. A. 2 - A D A T Á L L O M Á N Y O K E K O P - 1. A. 2 - A D A T Á L L O M Á N Y O K K Ö Z P O N T O S Í T O T T Á T V É T E L É T, Á T A D Á S Á T K E Z E L Ő, T Á M O G A T Ó I N F O R M A T I K A I R E N D S Z E R F E J L E S Z T É S E

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEJELENTKEZÉS A www.velostar.hu/webshop címet írjuk be a böngésző címsorába. A bejelentkezéshez adjuk meg a partnerkódot és a jelszót. Uugyanaz, mint a régi webshopnál. Nyomjuk meg

Részletesebben

NEVEZÉS MŰKŐDÉSE. Tartalom. Jelentkezés egy versenyre Regisztráció új felhasználóként Sikeres regisztráció... 5

NEVEZÉS MŰKŐDÉSE. Tartalom. Jelentkezés egy versenyre Regisztráció új felhasználóként Sikeres regisztráció... 5 NEVEZÉS MŰKŐDÉSE Az alábbi dokumentumban az ARPARACE Kajak-kenu versenymenedzsment szoftver webes felületének nevezések létrehozásával, módosításával és törlésével kapcsolatos lehetőségeket mutatjuk be.

Részletesebben

Csődfigyelő. Figyelje Ön is gazdasági partnerit!

Csődfigyelő. Figyelje Ön is gazdasági partnerit! Csődfigyelő Figyelje Ön is gazdasági partnerit! 1. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezetés Regisztráció Kupon kód aktiválás Belépés az alkalmazásba Megfigyelt cégek listája Csődfigyelési beállítások

Részletesebben

Mikrobiológia MOODLE - gyakorló és vizsgarendszer használata az ELTE TTK Biológiai Intézet E- learning felületén

Mikrobiológia MOODLE - gyakorló és vizsgarendszer használata az ELTE TTK Biológiai Intézet E- learning felületén Mikrobiológia MOODLE - gyakorló és vizsgarendszer használata az ELTE TTK Biológiai Intézet E- learning felületén Hallgatói felhasználói segédlet ELTE TTK Biológiai Intézet 2017. Készült az ELTE Felsőoktatási

Részletesebben

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára AITIA International Zrt. 1039 Budapest, Czetz János u. 48-50. Tel.: +36 1 453 8080 Fax.: +36 1 453 8081 www.aitia.hu A tankönyvvé nyilvánítás folyamatát elektronikusan támogató rendszer az OKÉV számára

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Magyar Nemzeti Bank ERA Nagyméretű állományok kezelése FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET v09. 2018.02.16. Tartalom 1. NAK szolgáltatáshoz történő regisztráció.... 3 2. NAK kliens letöltése... 5 3. Állomány feltöltése

Részletesebben

Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet)

Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet) Ügyfélszolgálati Portál (használati segédlet) Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Regisztráció... 3 Az ügyfélszolgálati oldal használata... 5 Új kérés, hibabejelentés... 5 Korábbi kérések,

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Scopus adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis címe: http://www.scopus.com Az adatbázis csak regisztrált, jogosultsággal rendelkező intézmények,

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE 1) Az Akadémiai Adattárban regisztrált felhasználók (az MTA köztestületének akadémikus és nem akadémikus tagjai, a 2013 utáni MTA-pályázatokon résztvevő személyek) minden

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 1. Általános ismertető... 2 1.1 A program funkciója...2 1.2 Milyen adatokat tartalmaz a rendszer...2 1.3 Belépés...2 2. Részletek az egyes menüpontokhoz...

Részletesebben

Online adatnyilvántartó rendszer 12-ES MENÜ, AZ EDZŐK FELÜLETE

Online adatnyilvántartó rendszer 12-ES MENÜ, AZ EDZŐK FELÜLETE IV. 12-ES MENÜ, AZ EDZŐK FELÜLETE Segédlet az edzők részére az edzői felület használatához, az edzőtovábbképzésre történő jelentkezéshez Online adatnyilvántartó rendszer 1 Tartalomjegyzék 1. Belépés www.hunvolley.info...3

Részletesebben

Kézikönyv online bérletvásárláshoz

Kézikönyv online bérletvásárláshoz 1 Kézikönyv online bérletvásárláshoz REGISZTRÁCIÓ A regisztrációhoz létre kell hoznia egy felhasználói profilt. 1. A kezdőlapon kattintson a Regisztráció gombra. 2. Kérjük, írja be az összes kért adatot.

Részletesebben

ÚTMUTATÓ ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ ONLINE NEVEZÉS

ÚTMUTATÓ ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ ONLINE NEVEZÉS ÚTMUTATÓ 2016. ÉVI KIHÍVÁS NAPJA NEVEZÉSEK KITÖLTÉSÉHEZ 1. REGISZTRÁCIÓ A HONLAPRA: ONLINE NEVEZÉS A Kihívás Napja eseményre történő nevezési lap kitöltéséhez először regisztrálnia kell a honlapra. http://www.kihivasnapja.hu/regisztracio

Részletesebben

A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere

A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere Oktatási Hivatal Készült: 2017. év Tartalom Bevezető... 3 Bejelentkezés... 3 Köznevelési intézmények körzethatárainak rögzítése, módosítása...

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató egyeztetési eljárás kezdeményezéséhez a (volt) biztosítottak részére 2013. január 1-jétől azok a biztosítottak (volt biztosítottak), akik ügyfélkapu regisztrációval rendelkeznek,

Részletesebben

e-papír Felhasználói Kézikönyv

e-papír Felhasználói Kézikönyv e-papír Felhasználói Kézikönyv v1.0 2017.06.29. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató ZRt. Tartalommenedzsment csoport Tartalom 1 Bevezetés... 2 2 Bejelentkezés... 2 3 Az alapképernyő áttekintése... 4

Részletesebben

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv

Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Duál Reklám weboldal Adminisztrátor kézikönyv Dokumentum Verzió: 1.0 Készítette: SysWork Szoftverház Kft. 1. oldal Felület elérése Az adminisztrációs felület belépés után érhető el. Belépés után automatikusan

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához

Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához Felhasználói kézikönyv a WEB EDInet rendszer használatához A WEB EDInet rendszer használatához internet kapcsolat, valamint egy internet böngésző program szükséges (Mozilla Firefox, Internet Explorer).

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv Felhasználói Kézikönyv PiacTér - virtuális áru- és szolgáltatás bemutató tér 2017. 07. 21. Tartalom 1. REGISZTRÁCIÓ... 2 2. BEJELENTKEZÉS... 8 3. TERMÉKEK MEGTEKINTÉSE... 9 4. SZOLGÁLTATÁSOK MEGTEKINTÉSE...

Részletesebben

Adatforgalomra vonatkozó beállítások. Lépjünk be a Beállítások menübe

Adatforgalomra vonatkozó beállítások. Lépjünk be a Beállítások menübe Adatforgalomra vonatkozó beállítások Lépjünk be a Beállítások menübe Egyéb beállítások menün belül a Mobilhálózatok menüt válasszuk ki. Itt a Mobil adatok bepipálása szükséges a GPRS alapú szolgáltatások

Részletesebben

KönyvtárMozi segédanyag

KönyvtárMozi segédanyag KönyvtárMozi segédanyag 2017. áprilisától a KönyvtárMozi honlapon történt némi változtatás. A filmvetítés sokkal egyszerűbbé vált azzal, hogy most már a filmvetítés is a KönyvtárMozi honlapjáról indítható

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának szerkesztése A Down Alapítvány weboldalát ezen a címen találunk meg: http://web.downalapitvany.hu/ Regisztráció a Down Alapítvány weboldalán Keressük meg a jobb oldalon található

Részletesebben

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A benyújtása az élő- és élettelen természettudományok és matematika területén junior pályázók esetén a https://palyazat.mta.hu/domus_junior_tt_2019_osz/,

Részletesebben

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés

A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A Down Alapítvány weboldalának (honlap) használata Weboldal szerkesztés A weboldalakat, más néven honlapokat azért készítik, hogy egy személyt, vagy szervezetet, például egy alapítványt, megtaláljanak

Részletesebben

www.baumitshop.hu Felhasználói kézikönyv

www.baumitshop.hu Felhasználói kézikönyv www.baumitshop.hu Felhasználói kézikönyv 2007 Tartalomjegyzék 1. Bejelentkezés... 3 2. A termék kiválasztása... 4 3. Keresés... 5 4. Részletek... 6 5. Rendelés... 7 6. A kosár tartalma... 8 7. Szállítási

Részletesebben

KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont

KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont 2017 KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Vasúti Vizsgaközpont Előszó Ez az útmutató a KTI Nonprofit Kft Vasúti Vizsgaközpont elektronikus alapképzés bejelentő rendszer kezelésében nyújt segítséget

Részletesebben

Partner. kezelési útmutató

Partner. kezelési útmutató Partner kezelési útmutató A P&T Partner mobil alkalmazás minden Android operációsrendszerrel mûködô mobileszközön ingyenesen elérhetô a Google Play áruházból. Keresd: P&T Partner. Az alkalmazást a telepítés

Részletesebben

SCnet Vásárlói Applikáció. Felhasználói kézikönyv

SCnet Vásárlói Applikáció. Felhasználói kézikönyv SCnet Vásárlói Applikáció Felhasználói kézikönyv 1 1 Vásárlói Applikáció Leírás... 3 2 Alkalmazás letöltése... 3 2.1 Android mobilalkalmazás letöltése... 3 2.2 ios mobilalkalmazás letöltése... 3 3 Az alkalmazás

Részletesebben

A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere

A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere A köznevelési intézmények körzethatárainak KIR adatbejelentő rendszere O ktatási Hivatal Készült: 2016. év Tartalom Bevezető... 3 Bejelentkezés... 3 Köznevelési intézmények körzethatárainak rögzítése,

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv GINOP-5.1.2-15-2016-0001 PiacTárs Kiemelt projekt a társadalmi vállalkozások ösztönzésére a fenntartható és versenyképes szociális gazdaság érdekében Felhasználói Kézikönyv PiacTér 2017. Tartalom 1.REGISZTRÁCIÓ...

Részletesebben

Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. szakembereknek számára. Tartalom

Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához. szakembereknek számára. Tartalom Kezdeti Útmutató a Szolgáltatáselemző Rendszer használatához szakembereknek számára Tartalom 1. Bejelentkezés... 2 2. Főoldal... 2 3. Jelszó szerkesztése... 3 4. Akadálymentesített nézet... 4 5. Kijelentkezés...

Részletesebben

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére

Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére Technikai segédlet a Domus elektronikus pályázati rendszer felhasználói részére A Domus nemzetközi konferencia-részvétel pályázat benyújtása a https://palyazat.mta.hu/domus_konferenciareszvetel_2018/ weboldalon

Részletesebben

Virtualoso WorkPlace Tartalomjegyzék

Virtualoso WorkPlace Tartalomjegyzék Virtualoso WorkPlace Tartalomjegyzék 1. Elsô használatba vétel és beállítások................................................ 2 2. Jogosultságok kiosztása..........................................................

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE

BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE BEJELENTKEZÉS AZ EPK RENDSZERÉBE 1) Az Akadémiai Adattárban regisztrált felhasználók (az MTA köztestületének akadémikus és nem akadémikus tagjai, a 2013 utáni MTA-pályázatokon résztvevő személyek) minden

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. az MTA Akadémiai Adattárba (AAT) való regisztrációhoz és adatkitöltéshez, adatfrissítéshez

ÚTMUTATÓ. az MTA Akadémiai Adattárba (AAT) való regisztrációhoz és adatkitöltéshez, adatfrissítéshez ÚTMUTATÓ az MTA Akadémiai Adattárba (AAT) való regisztrációhoz és adatkitöltéshez, adatfrissítéshez Amennyiben Ön már rendelkezik az Akadémiai Adattárba szóló regisztrációval, a pályázat benyújtásához

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához

Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához Felhasználói segédlet a Web of Knowledge / Web of Science adatbázis használatához Az adatbázis elérése, regisztrálás, belépés Az adatbázis az arra jogosult intézmények és felhsználói kör számára a http://eisz.om.hu

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága honlap Adminisztrációs rendszerének használata Tagintézményi használatra Ügyfél: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága

Részletesebben

Regisztráció Regisztráció WINTAX programrendszer regisztrációja

Regisztráció Regisztráció WINTAX programrendszer regisztrációja Regisztráció 2019 WINTAX programrendszer regisztrációja Regisztrációs folyamat három lépésben összefoglalva Az első lépés, hogy a 2019-es vagy a 2018-as megrendelésben megadott regisztrációra jogosult

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ A SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAKOK JELENTKEZÉSI FELÜLETÉHEZ Jelentkezési útmutató I. Bevezető A szakirányú továbbképzési szakokra történő jelentkezés a Probono rendszer felületén keresztül történik.

Részletesebben

Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz. A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén

Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz. A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén Aktiválási segédlet a Partnercég opcióhoz A TeleMátrix adminisztrációs felületének használata Partnercég opció igénybevétele esetén 1 Partnercég opció bemutatása 2009. január 1-jétől új taggal bővült a

Részletesebben

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8

Útmutató. Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon. 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Útmutató Elektronikus ügyintézéshez a www.nebih.gov.hu oldalon 2012. július 25. Oldal: 1 / 8 Tartalomjegyzék I. Fontos tudnivalók... 3 II. Belépés a felületre... 3 III. E-ügyintézés... 4 1. Bizonylatkitöltés

Részletesebben

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról

TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról TÁJÉKOZTATÓ a MicroSigner alapú alkalmazás használatáról 1. MicroSigner alkalmazás igénylése A tagi hozzájárulás nyilatkozatok TIR-ben történő elektronikus aláírása a két módon lehetséges: 1. MicroSigner

Részletesebben

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont

Oktatás. WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken. SZTE Egyetemi Számítóközpont Oktatás WiFi hálózati kapcsolat beállítása Windows XP és Windows 7-es számítógépeken SZTE Egyetemi Számítóközpont WLAN kapcsolat beállítása 1 Tartalom Windows XP... 2 Tanúsítvány telepítése... 2 WPA2 védett

Részletesebben

Felhasználói segédlet

Felhasználói segédlet Felhasználói segédlet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Civil Alapra, Kulturális Alapra, Ifjúságpolitikai Alapra és Sportfeladatokra pályázók részére 2015/04/09/ 1 Cél A pályázók

Részletesebben

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon:

Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: Dokumentum létrehozása/módosítása a portálon: 1. Belépés a szerkesztőfelületre A következő webcímre belépve - http://www.zalaegerszeg.hu/licoms/login - megjelenik a szerkesztőfelület beléptető ablaka,

Részletesebben

Használati utasítás.

Használati utasítás. Lotus Notes Naptár Windows telefonra Használati utasítás. Írta: Varga Róbert 1 http://www.robertwpapps.uw.hu Bevezetés: Ezt az alkalmazást a fejlesztő saját használatra írta a teljesség igénye nélkül.

Részletesebben

Regisztráció folyamata az admin.kozadat.hu oldalon az Új adatgazda regisztráció menüpontban

Regisztráció folyamata az admin.kozadat.hu oldalon az Új adatgazda regisztráció menüpontban Regisztráció folyamata az admin.kozadat.hu oldalon az Új adatgazda regisztráció menüpontban 1/5. Intézményi oldal Ezen az oldalon adhatók meg a regisztráló intézmény adatai. Úgy kell kitölteni, hogy ezzel

Részletesebben

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET

Magyar Nemzeti Bank FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET Magyar Nemzeti Bank ERA Nagyméretű állományok kezelése FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET v06. 2017.05.24. Tartalom 1. NAK szolgáltatáshoz történő regisztráció.... 3 2. NAK kliens letöltése... 5 3. Állomány feltöltése

Részletesebben

Fontos tudnivalók az Önkiszolgáló Ügyfélportálról Tartalom

Fontos tudnivalók az Önkiszolgáló Ügyfélportálról Tartalom Fontos tudnivalók az Önkiszolgáló Ügyfélportálról Tartalom 1. fejezet: Regisztráció és bejelentkezés az Önkiszolgáló Portálra 2 2. fejezet: Általános információ 4 3. fejezet: Termékregisztráció 5 4. fejezet:

Részletesebben

TESZTELÉSI SEGÉDLET. regisztráció I első naplóváz elkészítése I első napló kitöltése I applikáció letöltése I naplózás applikációval

TESZTELÉSI SEGÉDLET. regisztráció I első naplóváz elkészítése I első napló kitöltése I applikáció letöltése I naplózás applikációval AZ ELSŐ ONLINE HACCP NAPLÓZÁSI RENDSZER TESZTELÉSI SEGÉDLET regisztráció I első naplóváz elkészítése I első napló kitöltése I applikáció letöltése I naplózás applikációval Regisztráció Regisztrációs folyamat

Részletesebben

EKÁER használati utasítás

EKÁER használati utasítás EKÁER használati utasítás Bevezetés A program célja, hogy könnyen, gyorsan és egyszerűen lehessen EKÁER számokat kérni, módosítani és véglegesíteni. A használatához be kell regisztrálni a NAV-os honlapon

Részletesebben

Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE. Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1

Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE. Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1 Pedagógus állásbörze PEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE Eszterházy Károly Egyetem 3300 EGER, ESZTERHÁZY TÉR 1 HTTPS://ALLASBORZE.UNI-ESZTERHAZY.HU/ Tartalom Köszöntő... 2 Regisztráció az oldalra... 2 Belépés az oldalra...

Részletesebben