A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (7635 Pécs, Fábián Béla u. 7., OM: ) HÁZIRENDJE.
|
|
- Bence Fazekas
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (7635 Pécs, Fábián Béla u. 7., OM: ) HÁZIRENDJE A szabály semmit sem ér, ha elhatározásszerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat. (Weöres Sándor) Bevezetés Iskolánk házirendje a Waldorf Kerettanterv 2013 alapján módosult. Figyelembevettük a évi CXC. törvény 24., , 45. és 72., valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 5. iskolánkra vonatkozó rendelkezéseit. Előírásai a tanulói jogviszonyból következően az iskola valamennyi tanulójára és a munkaviszonyból következően valamennyi dolgozójára vonatkoznak. A tanulói jogviszony a beiratkozás napján jön létre, és az iskolából való hivatalos eltávozással szűnik meg. A tanuló a jogait a tanulói jogviszonya fennállása idején gyakorolhatja. A tanulói jogviszony létesítésének és fennmaradásának feltétele az éves szülői megállapodás megkötése, minden év augusztusában. Tanulót tanév közben is felveszünk az iskolába. Az osztálytanító ismerkedik meg a tanulóval, és elbeszélget a szülőkkel. A tanuló felvételéről az érintett osztálytanító véleménye alapján a Tanári Konferencia dönt. A Házirend állapítja meg a nevelési-oktatási intézményben a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával és az iskolai munkarenddel kapcsolatos rendelkezéseket. A Házirend tervezetét az intézményműködtetési konferencia készíti el. Véleményez és javaslatot tesz: a tanári konferencia, az intézmény megbízott képviselője, a szülői fórum. Elfogadja a Tanári Konferencia. A szülő a kiskorú tanuló képviseletében a házirend tudomásul vételét aláírásával igazolja. A Házirend év közben történő módosítása indokolt esetben lehetséges. A házirend tartalmazza: I. a tanítás rendjét (tanórai foglalkozások, szünetek rendje) és az iskola munkarendjét, II. az iskola helyiségei, berendezési tárgyai, eszközei és az iskolához tartozó területek használatának rendjét, III. a tanulók kötelességeit, viselkedésük szabályait, IV. a tanulók jogait, 1
2 V. a tanulók jutalmazásának elveit és formáit, valamint a fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásuk elveit, VI. védő-óvó előírásokat, VII. a tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó előírásokat, VIII. az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményeit, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett idejét, az osztályozó vizsgára jelentkezés módját és határidejét, IX. a térítési díj befizetésére, visszafizetésére vonatkozó rendelkezéseket, a szociális ösztöndíj és támogatás megállapításának és felosztásának elveit, a nem alanyi jogon járó tankönyvtámogatás elvét, az elosztás rendjét, X. az elektronikus napló használatát, XI. a tanulók véleménynyilvánításának és tájékoztatásának rendjét és formáit. I. A tanórai és egyéb foglalkozások rendje, szünetek rendje, munkarend 1. A tanítás 8.15-kor kezdődik. Az iskolába a tanulók legkésőbb 8.00 órára érkeznek meg tól van gyülekező az udvaron az ügyeletes tanár felügyelete mellett, akinek a gyermekek köszönéssel jelzik érkezésüket. Az iskolába a beengedés 8.10-ig történik, ezt követően az osztálytanítók az osztályterem előtt várják a gyerekeket. A szülő a gyermeket az iskolába bekíséri/bekísérheti és az ügyeletes tanárnak adja át. Késve érkező gyermek kopogással jelzi megérkezését, és csak a tanító hívására léphet a terembe. A szülő felelőssége, hogy a gyermek nyugodt megérkezését az iskolába ezen időpontig biztosítsa. A forgalmi torlódások elkerülése érdekében a szülőknek ajánlott rövid ideig tartózkodni az iskola előtt. 2. A tanítás rendje: : Főoktatás : Nagyszünet (udvari játékkal) : 1. szakóra : 2. szakóra : 3. szakóra : 4. szakóra : 5. szakóra A főoktatás időtartama 120 perc, a szakórák 45 percesek. 3. Az ebédeltetés rendje: 1. turnus: turnus: turnus: turnus: turnus: A szünetek rendje: Uzsonnaszünet: Játékszünet: A szakórák közötti szünetek 10 percesek, kivéve a 4. és az 5. szakóra közötti szünetet, amely 5 perces. 2
3 5. A nagyszünetben a gyerekek a tízórait a tantermükben fogyasztják el. Ennivalóról a szülőknek kell gondoskodniuk. A tízórai legyen lehetőség szerint a szülők által otthon készített szendvics, az édességet, édes péksüteményt kérjük kerülni. A nagyszünet fennmaradó részét az udvaron töltik a gyerekek az ügyeletes tanárral. 6. Tanítási időben a tanulók csak az értük felelős pedagógus engedélyével, illetve felügyeletével hagyhatják el az iskola területét. 7. Az ebéd előtt és az ebéd után hazamenő gyerekeket az utolsó szakórájuk után engedjük ki az előtérbe, ahol a szülő várja őket. Amennyiben a szülő nem érkezik érte, a gyermek csatlakozik a napközihez, az iskola területét nem hagyhatja el! A gyerekek egyedül nem hagyhatják el az iskola területét csak külön, írásbeli szülői engedéllyel. 8. Tanítási idő, illetve napközi után a tanulók csak külön engedéllyel, felügyelettel vagy szervezett foglalkozás keretében tartózkodhatnak az iskolában. 9. A napközi rendje: A napköziben a szabadtéri, udvari foglalkozás ig tart, ezt követően tantermi foglalkozás van. A napközi zárása: A napközi az ünnepek napján előre meghirdetett rendben történik. A gyerekeknek délelőttre, valamint a napközire esőruhát és váltóruhát biztosítsanak a szülők, hogy mindenféle időjárás esetén a megfelelő ruházatban tudjon részt venni a gyermek a szabadtéri játékban, és komfortosan folytatódhasson számára a nap abban az esetben is, ha a ruhája vizes vagy sáros lesz. Ha a gyermek egyedül hagyhatja el a napközit, vagy nem a beiratkozáskor megnevezett személy viszi el a gyermeket, azt a szülő írásban is jelezze a napközis pedagógusnak (a napok és időpontok feltüntetésével). A szülő megérkezésekor vigye el gyermekét a napköziből, és hagyják el az iskola területét, mert az iskolai és a családi szokásrend különbözősége nehézséget jelent a tanulóknak és a pedagógusoknak is a mindennapokban. A tanítás kezdete előtti megérkezés, az ebéd utáni hazamenetelnél a szülői érkezés, valamint a napközizárás pontos időpontjának betartása mindenki számára fontos. 10. A tanórán kívüli foglalkozások rendje: A délutáni időszakban, a napközi, illetve a tanulószoba időszakában az iskolában szervezett tanórán kívüli foglalkozásokon vehetnek részt a tanulók. A foglalkozásra távozó és az onnan napközibe, illetve tanulószobára visszaérkező gyermekek a napközit felügyelő pedagógustól elköszönnek, illetve visszaérkezéskor jelzik megérkezésüket. A tanórán kívüli foglalkozások időpontja tanév kezdetekor kerül meghatározásra és rögzítésre az órarendben. II. Az iskola létesítményeinek használatával kapcsolatos szabályok 3
4 1. Az iskolaépület tanítási időszakban óráig, péntekenként óráig tart nyitva. 2. Az osztályterembe a terem tisztántartása végett mindig váltócipőben léphetnek be a gyerekek. 3. Az iskola létesítményeit, helyiségeit, felszereléseit rendeltetésüknek megfelelően, az állagmegóvást szem előtt tartva kell használni, a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkat az okozó köteles megtéríteni. 4. A WC-ket és a berendezést csak rendeltetés szerint használják a gyerekek, más okok miatt nem tartózkodhatnak ott. 5. Az osztálytermekért az osztálytanítók, szaktanárok és a napközis tanárok felelősek. A tanteremben tárolt eszközökben esetlegesen okozott kárért a károkozó a felelős. A tanteremben gyermek külön engedély, vagy felügyelet nélkül nem tartózkodhat. 6. A tanórákon és a szünetekben vigyázni kell mások testi épségére. 7. Az udvaron és az épületben nem szabad biciklizni, gördeszkázni, rollerezni, görkorcsolyázni. Aki kerékpárral érkezik az iskolába, gondoskodnia kell annak lezárásáról. 8. Az iskola minden dolgozója és tanulója felelős: a közösség tulajdonának védelméért, állagának megőrzéséért, az iskola rendjének, tisztaságának megóvásáért. 9. A tanulók az iskola létesítményeit, technikai eszközeit, a tantermek fölszereléseit csak tanári irányítással és felügyelettel használhatják. 10. Szülői estekre, előadásokra lehetőség szerint gyermekeik nélkül érkeznek a szülők, aki máshogy nem tudja megoldani a felügyeletet, annak az iskolában gondoskodnia kell felnőtt felügyeletről (rokon, ismerős, felváltva szülők). A teremben távozáskor rendet kell rakni. 1. A terem épségére, tisztaságára ügyelni kell. Az okozott károkért a szülők a felelősök. 11. Az iskola területén és annak 5 méteres körzetében tilos a dohányzás. Kérjük a szülőket, hogy az iskola területén ne használják mobiltelefonjukat! III. A tanulók kötelességei, viselkedésük szabályai 1. A tanulónak be kell tartania az iskola munkarendjét, házirendjét és az iskola létesítményeinek használatával kapcsolatos szabályokat. 2. Az iskola területén a már korábban felsoroltakon túl, mások testi épségét és az iskola állagát veszélyeztető játékot játszani tilos. 3. Az iskola közösségi életében fontos, hogy a tanárok, a tanulók és a technikai dolgozók kölcsönösen figyelemmel és kulturált magatartással tiszteljék meg egymást. 4. A tanulónak részt kell vennie az iskolai foglalkozásokon, eleget kell tennie rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően tanulmányi kötelezettségének. Amennyiben a tanuló betegség vagy egyéb okból kifolyólag nem tud részt venni a tanórán, a szülő reggel 7.15-ig értesítse az osztálytanítót sms-ben. Amennyiben a tanuló a tanórára késve érkezik, az órát tartó tanár a naplóba feljegyzi a késés mértékét, összesen 45 perc késés egy igazolatlan órát von maga után. 5. A tanulók az iskolába nem hozhatnak édességet, csokoládét, chips-et, rágógumit és szórakoztató elektronikai eszközöket. Pénzt és egyéb értékeket (pl. mobiltelefont) csak saját felelősségükre hozhatnak. Játékokat csak tanári engedéllyel lehet az iskolába hozni. Mobiltelefont csak kikapcsolt állapotban hozhatnak az iskolába. Amennyiben ezeket a tanuló mégis használja, a tanár elveheti tőle, majd a tanítás végén visszakaphatja. Ha mindez még 4
5 egyszer megismétlődik, akkor már csak a szülőnek adható vissza egy szülői beszélgetés keretében. Az 1-2. osztályosok nem hordhatnak karórát. (Harmadik osztálytól ez lehetséges az osztálytanító külön engedélyével.) Sportszereket engedéllyel hozhatnak. Nem hozhatnak az iskolába szúró és vágó eszközöket. Vágó és szúró eszközöket csak tanórai keretek között, engedéllyel használhatnak. 6. A tanulóknak nem megengedett a kihívó öltözködés, a haj- és testfestés (körömlakk, rúzs, stb.). 7. Állatot az iskolába nem lehet hozni, kivéve a tanárokkal megbeszélt, a termekben tartott és gondozott állatokat. 8. Az iskola nem vállal felelősséget a tanulók által behozott pénzért és értéktárgyakért. 9. Ha a tanuló magatartási okokból, felszereléshiány miatt nem tudta az órai feladatait teljesíteni vagy tanulmányi lemaradása van, a tanárnak lehetősége van egy előre megbeszélt időpontban a tanulót gyakorló órai foglalkozásra kötelezni, a szülők előzetes értesítése mellett. Ezek a pótórák hivatalos órának számítanak, nem fakultatívak. 10. A tanuló kötelességeit bővebben a évi CXC. törvény a magyar köznevelésről tartalmazza IV. A tanulók jogai 1. A tanulónak joga, hogy biztonságban, egészséges környezetben képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben és oktatásban részesüljön, illetve alapfokú művészetoktatásban vegyen részt képességeinek fejlesztése érdekében. 2. A tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A tanuló nem vethető alá testi bántalmazásnak, megalázó bánásmódnak. 3. A tanulók elsőtől negyedik osztályig napközibe, ötödik osztálytól tanulószobába járhatnak. 4. A tanuló joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. 5. A tanuló joga, hogy hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztassák a szükséges eljárásokról. 6. A tanuló jogait bővebben a évi CXC. törvény a magyar köznevelésről tartalmazza. V. Fegyelmező és jutalmazó intézkedések formái és alkalmazásuk rendje Iskolánkban a jutalmazás alapja az elért eredmény, a jó közösségi munka. Az intézmény pedagógusai a dicséretet mint szóbeli jutalmazási formát nap mint nap alkalmazzák pedagógiai munkájuk során. Az iskola tanulói indokolt esetben szóbeli elmarasztalásban is részesülhetnek. Ha a cselekedet súlya indokolttá teszi, a Tanári Konferencia fegyelmi tárgyalást kezdeményez. Fegyelmi tárgyalás oka lehet: a házirend súlyos, vagy sorozatos megsértése, különös tekintettel az emberi méltóságra, a testi sértésre, személyiségi jogokra az iskola szellemiségével össze nem egyeztethető viselkedésre és az együttélés alapvető normáira. 5
6 A fegyelmi tárgyaláson jegyzőkönyv készül. Az azt követő döntés (ami jellemzően nem bűntető, hanem segítő szándékú) betartása mindkét fél számára kötelező. A fegyelmi eljárás részletes szabályait az iskola SZMSZ-e tartalmazza. VI. A tanulóra vonatkozó védő-óvó előírások, szabályok A balesetek elkerülése érdekében a tanuló köteles: fegyelmezett magatartást tanúsítani, óvni saját és társai épségét, egészségét, elsajátítani és alkalmazni az egészséget és biztonságot védő ismereteket, az előírásoknak megfelelően kezelni a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, haladéktalanul jelenteni a felügyeletét ellátó tanárnak vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társait, az iskola alkalmazottait vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet illetve balesetet észlel, vagy veszélyes tárgyat talál, továbbá ha állapota megengedi ha megsérül. VII. A foglalkozásról való távolmaradással kapcsolatos szabályok 1. Fertőző betegségben szenvedő gyermek nem jöhet iskolába. Az orvosnak igazolnia kell, hogy visszatérhet az intézménybe. 2. A tanulók hiányzását a visszaérkezést követő három napon belül igazolni kell. Tanévenként összesen 3 napot a szülő, a többi hiányzást orvos igazolhatja. A tanévenként 3 napot meghaladó hiányzás szülői igazolásához a tanári konferenciának benyújtott írásos kérelemre van szükség, melyről a konferencia mérlegelés után dönt. Ha az igazolt és igazolatlan hiányzások száma a 250 órát, illetve az igazolatlan hiányzások száma a 30 órát meghaladja, a továbbiakról a köznevelési törvény ide vonatkozó rendelkezései alapján a tanári konferencia dönt. A köznevelési törvényben megfogalmazott, az igazolatlan hiányzásokkal kapcsolatos jelzési kötelezettségeknek az intézmény tanári kollégiuma köteles eleget tenni. Az ünnepek és kirándulások is kötelező iskolai programok, az ezekről történő távolmaradás is hiányzásnak számít. VIII. Az osztályozó vizsgákkal kapcsolatos szabályok Az osztályozó vizsgák tantárgyankénti és évfolyamonkénti követelményeit, mely megegyezik az adott osztályfok tananyagával, az iskola Pedagógiai Programja tartalmazza. Az osztályozó vizsgákra jelentkezés legalább egy hónappal a vizsga megkezdése előtt lehetséges. A vizsgára jelentkezés módjai: Kérelem benyújtása az intézmény képviselőjének tanuló által szülői aláírással. Szaktanár jelzése alapján, hiányzás (30%-ot meghaladja adott tárgyból) miatt. Osztályozó vizsga lehetséges időpontjai a 2014/15-es tanévben: január június A tanulókra vonatkozó értékelés részletes leírását Pedagógiai Programunk tartalmazza. 6
7 Az esetleges javító vizsgákra a tanítási év végén, augusztusban kerül sor. Javító vizsgára abban az esetben kerül sor, ha a tanuló epocháját nem teljesítette, adott tanév június 15-ig nem számolt be. Javító vizsga időpontja: augusztus 19. Az esetlegesen szükséges vizsgákról, évismétlésről a szülőt a félév, illetve a tanév zárását megelőzően (30 nappal) értesíteni kell. IX. Térítési díjak befizetésére, visszafizetésére és szociális kedvezményekre vonatkozó rendelkezések Az intézményben a működtetés költségeinek fedezésére a szülők az intézménnyel kötött írásbeli megállapodásuk alapján térítési díjat fizetnek [2011. évi CXC törvény a köznevelésről 31. (2) c)pont alapján]. Ennek pontos rendjét és mértékét, az igényelhető ösztöndíjak és szociális kedvezmények igénylésének módját, megállapításának elveit és mértékét az intézmény Fizetési rendje tartalmazza. Az iskolában a tanuló a Waldorf-kerettanterv szerinti kötelező, komplex, csoportos Waldorf művészeti nevelés képzésben, a szülő választása szerint és nyilatkozata alapján, térítési díj vagy tandíj fizetése mellett vesz részt [20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet és 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rend. kiegészítve a Magyar Waldorf Szövetség szeptember 30-án kelt jogi állásfoglalásával]. A művészeti képzés térítési díja: 1. Művészeti képzés térítés díjának befizetése félévenként egy összegben történik. 2. Mértékét térítési díj kalkuláció határozza meg, amit a fenntartó döntését követően a tanári konferencia hagy jóvá. 3. A 2014/2015-es tanévben összege félévenként és gyermekenként Ft, amely részét képezi a befizetett szülői térítési díjnak. A művészeti képzés tandíja: A 2014/15-es tanévben a művészeti tandíj összege Ft/év, amely a tanév során egy összegben vagy részletekben fizethető be, és amelyből évi Ft részét képezi a szülői térítési díjnak, az azon felül befizetendő összeg: Ft. Étkezési térítési díjak: 1. Étkezési térítési díj befizetése a gazdasági munkatársnak, minden hónap első hetében, az általa meghatározott napokon történik, az étkezést szolgáltató konyha térítési díjai alapján. Az étkezési díjak befizetése augusztus hónaptól, minden esetben előre történik. Az adott hónap elszámolására a rákövetkező második hónapban kerül sor. 2. A kedvezmények igénybevétele határozatok és igazolások benyújtása alapján lehetséges. 3. Az étkezések lemondásának szabályait a szolgáltató konyha határozza meg. A lemondott ebédek térítési díjának visszafizetése vagy beszámítása a következő havi térítéskor történik. 4. Ebéd lemondása: Adott napon reggel 8 óráig telefonon vagy sms-ben ( ben nem) a másnapi ebédet lehet lemondani a gazdasági 7
8 munkatársnál. A lemondás napján nincs térítési díj visszatérítés, de az étel elvihető. Az étkezés lemondásának szabályai a térítésmentesen étkezőkre is vonatkoznak. 5. Az alanyi jogon járó tankönyvtámogatáson túl intézményünk a tankönyvekhez való hozzáférést könyvtárállománya fejlesztésével biztosítja. A tanuló által tanórai vagy egyéb foglalkozás keretében előállított termék, dolog, alkotás az intézmény tulajdonát képezi, díjazása nincs. Ettől egyéni megállapodás alapján az intézmény eltérhet. Minden egyéb, a térítési és egyéb díjak megfizetésére vonatkozó szabályozást az intézmény Fizetési rendje tartalmaz. X. Elektronikus naplót iskolánk nem használ. XI. A tanulók véleménynyilvánításának és tájékoztatásának rendje A tanulóknak jogukban áll az emberi méltóság tiszteletben tartásával kulturáltan véleményt mondani az iskola életével, társaikkal és a pedagógusok munkájával kapcsolatos kérdésekben. E jogukkal élhetnek tanórákon (alkalmazkodva az óra menetéhez és felépítéséhez), beszélgető órákon. A tanulókat osztálytanítójuk tájékoztatja az őket érintő kérdésekkel kapcsolatban, az általa meghatározott időben és módon. A házirend nyilvánosságával kapcsolatos szabályok 1. A házirendet minden, az iskolába beiratkozott tanuló családjának tudomására kell hozni. 2. A házirendet minden tanévkezdéskor a szülők ben megkapják, illetve az első szülői esten az osztálytanító tudomásukra hozza, és ezt aláírásukkal igazolják. Amennyiben adott év szeptember 30-ig valamely szülő a házirend ismeretét aláírásával nem igazolja, annak tartalmát ismertnek kell tekinteni. 3. A házirendnek a tanáriban, a titkárságon és a folyosókon megtekinthetőnek kell lennie. Pécs, augusztus 25. Záradék A Házirendet az iskola Tanári Kollégiuma augusztus 25-én elfogadta. Aláírásával hitelesítette: a Tanári Konferencia képviseletében: az intézmény képviselője: a Szülői Fórum képviseletében: Csillag Veronika Nemerey Péter Kertész Vanda 8
A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7635 Pécs, Fábián Béla u. 7. OM: HÁZIRENDJE
A Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 7635 Pécs, Fábián Béla u. 7. OM:201314 HÁZIRENDJE "A szabály semmit sem ér, ha elhatározás-szerűen viseled, ha komoran és konokul
HÁZIREND. Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2013-2014-es nevelési év
HÁZIREND Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2013-2014-es nevelési év Az intézmény neve: Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314) A tagintézmény neve: Tettye Völgye Waldorf
Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1
Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli
Zalai Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
Zalai Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény HÁZIREND Iskola 2018 / 2019 tanévtől TARTALOM Jogi háttér:... 3 1. A munkarenddel kapcsolatos szabályok... 4 2. Az iskola létesítményeinek
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata
GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND
A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA (2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9.) OM azonosító:201038 HÁZIREND 2013 Tartalom 1. A Házirend célja és feladata, hatálya... Hiba! A könyvjelző nem 1.1.A házirend hatálya...
Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.
2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba
VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND
1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI
KVGY Kft tanműhelyének házirendje
KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő
A Világfa Waldorf Iskola Házirendje a 2016/2017. tanévtől kezdődően
A Világfa Waldorf Iskola Házirendje a 2016/2017. tanévtől kezdődően Ez a dokumentum a tanulói jogviszonyra, a tanulói és szülői kötelezettségekre, jogokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz a magasabb
Házirend - Waldorf Iskola, Szeged
Házirend - Waldorf Iskola, Szeged A szabály semmit sem ér, ha elhatározás szerűen viseled, ha komoran és konokul csörömpöl rajtad; a szabály akkor jó, ha érzéseidbe ivódik és finoman, hajlékonyan támogat.
Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.
Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz
Előterjesztés. Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 27-i ülésére
Lengyeltóti Városi Önkormányzat Polgármestere 8693 Lengyeltót, Zrínyi M. u. 2. Ügyiratszám: /2013 Előterjesztés Lengyeltóti Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 27-i ülésére Napirend: Előadó:
HÁZIREND. Istenkúti Waldorf Óvoda. 2014-2015-ös nevelési év. Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314)
HÁZIREND Istenkúti Waldorf Óvoda 2014-2015-ös nevelési év Az intézmény neve: A telephely neve: Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314) Istenkúti Waldorf Óvoda
Vecsési Zeneiskola. Alapfokú Művészeti Iskola. Házirendje
Iktatószám:.../2013 A Vecsési Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje OM azonosító: 040033 Székhely: 2220 Vecsés, Erzsébet tér 1. 1 Bevezetés A házirend szabályozza a jogok és kötelességek gyakorlásának
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi
HÁZIREND. Tettye Völgye Waldorf Óvoda. 2014-2015-ös nevelési év. Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314)
HÁZIREND Tettye Völgye Waldorf Óvoda 2014-2015-ös nevelési év Az intézmény neve: Mandulafa Waldorf Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (OM 201314) A tagintézmény neve: Tettye Völgye Waldorf
HÁZIREND. Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola. Üllő 2017.
HÁZIREND Harmónia Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Üllő 2017. Bevezetés Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a
Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium. Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D
Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D 1 Tartalomjegyzék A Házirend célja és feladata:... 3 A Házirend hatálya...
A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E
A PÉCSI MARTYN FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 7625 Pécs, Cserző köz 2. H Á Z I R E N D J E (Pécs, 2013.) A házirend a Pécsi Martyn Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola tanulóira vonatkozik. Érvényes: a tanév
Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.
Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével
Az iskola fegyelmi szabályzata
1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő
HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola
HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola OM: 101 281 2400 Dunaújváros, Március 15.tér 5-6. Tel.: +36/25/502-995 Fax: +36/25/502-996 e-mail: dacapo@invitel.hu wesleydacapo@gmail.com Kelt: Dunaújváros,
BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata
A BKF Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola Szervezeti és Működési Szabályzata - 1 - I. Általános rendelkezések 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban SZMSZ) célja és jogszabályi alapja:
Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.
Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi nevelési-oktatási
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től
Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola
APÁCZAI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
APÁCZAI WALDORF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND APÁCZAI ISKOLÁÉRT EGYESÜLET KÉSZÍTETTE: APÁCZAI ISKOLA TANÁRI KOLLÉGIUMA ELFOGADTA: APÁCZAI ISKOLAÁÉRT EGYESÜLET Tartalom Általános
A Váci Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE
A Váci Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 2. A Váci Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjét az intézmény
Iskolai magatartási szabályok 2015.
Iskolai magatartási szabályok 2015. Az Iskola Szakmai Programjának melléklete Hatályba lépett: 2015. I. Bevezetés Az intézetben tartózkodó fiatalok kortól és iskolai végzettségtől függetlenül általános
Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok
Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének
A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje
A HAGYOMÁNYŐRZŐ Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Házirendje A tanuló a beiratkozástól számítva a Fantázia Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (továbbiakban iskola) növendéke, így vonatkoznak rá a Házirend
Zugoly Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Házirend. A Zugoly Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE
A Zugoly Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE Területi hatálya kiterjed: az Iskola épületének területére, továbbá minden, az Iskola által szervezett, Iskolán kívüli rendezvény
1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E. 2012/2013-as tanév
1022 Budapest, Marczibányi tér. 3. Tel: 212-57-04/233 www.addeturiskola.hu H Á Z I R E N D J E 2012/2013-as tanév Tanulóink eredményes munkája érdekében a Házirend betartása és betartatása, a benne rögzített
Házirend Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola Zsombó 2014.
Házirend Kós Károly Alapfokú Művészeti Iskola Zsombó 2014. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 1.1. Jogszabályi háttér... 3 1.2. A házirend célja és feladata... 3 2. A tanuló kötelességei, jogai... 4 2.1.
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban
Óvodai szakmai nap III.
Óvodai szakmai nap III. Működést meghatározó dokumentumok A jó vezető pontosan olyan, mint egy kertész: felelősséget kell vállalnia azért, amit elültetett. Néha ki kell kapálnia a vadhajtásokat, de a jövőért
T i m a f f y L á s z l ó A M I. Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola 9300 Csorna, Erzsébet királyné u. 13. H á z i r e n d
Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola 9300 Csorna, Erzsébet királyné u. 13. H á z i r e n d 2 0 1 7 / 1 8 t a n é v Alapító-fenntartó: Pántlika Néptánc Alapítvány Csorna 9300 Erzsébet királyné u. 13.
Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény
Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény fenntartója: a fenntartó székhelye: a fenntartó képviselője:
AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA
Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM
H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.
H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2016/2017. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi
HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart.
HÁZIREND 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután 17.30-ig tart. 2. A gyerekeket 8.00 előtt kérjük behozni. A nagycsoportos korú gyerekeket az első foglalkozás előtt, reggel 7.45.-ig
Az iskolában folyó felnőttoktatás
Az iskolában folyó felnőttoktatás Munkarend A 2015/2016-os tanévben esti és levelező munkarendben kezdjük meg a felnőttoktatási tevékenységünket. Egy tanévben 36, - végzős okon 32 - tanítási héttel számolunk.
GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51.
GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: 040 235 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. 1. Általános alapelvek Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete
Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról Miskolc Megyei Jogú
Különös Közzétételi Lista
Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi
A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata
A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj
1. A rendelet hatálya
1 Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 34/2012. (XI. 28.) rendelete a Művészeti Iskolában alkalmazott térítési díj és tandíjfizetési kötelezettség megállapításának szabályairól Martonvásár
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend
Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Házirend Tartalom I. Bevezetés... 1 II. A munkarenddel kapcsolatos szabályok... 1 III. Az iskola létesítményeinek használatával
Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491
Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és
Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND
Együd Árpád Alapfokú Művészeti Iskola (Kaposvár, Nagy Imre tér 2.) HÁZIREND Készült: 2015. szeptember 1 Bevezetés Jogszabályi háttér: A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési- oktatási
Az Egri Waldorf Általános Iskola és AMI HÁZIRENDJE. 2016/2017. tanév
Az Egri Waldorf Általános Iskola és AMI HÁZIRENDJE 2016/2017. tanév I. Általános rendelkezések 1. A Házirend célja, hogy hozzájárul az iskola törvényes működéséhez, segíti az iskolai nevelés és oktatás
Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény OM azonosítója: 201590
Az intézmény neve: Csigadombi Waldorf irányba tevékenykedő Óvoda Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény fenntartója: Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány Az intézmény
5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai
5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai A) A nyitva tartás rendje Az intézmény épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 17
1. A házirend célja: Jelen házirend célja, hogy megállapítsa a Közösségi Ház épületét használók jogainak és kötelességeinek gyakorlásának módját.
Sásdi Általános Művelődési Központ Városi Könyvtára és Művelődési Központja Közösségi Ház Házirend Általános információk: Az intézmény neve: Sásdi Általános Művelődési Központ Székhelye: 7370 Sásd Rákóczi
A SZIGETVÁRI WEINER LEÓ
A SZIGETVÁRI WEINER LEÓ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA H Á Z I R E N D J E 2 0 1 3 SZIGETVÁR, Zárda u. 2. A házirend hatálya: A Szigetvári Weiner Leó Alapfokú Művészeti Iskola házirendje kiterjed az iskolával
KAPRONCZAI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Házirend
HÁZIREND 2017/2018 Tartalomjegyzék A hatálya I. Az iskola általános elvárásai 2 II. Az iskolai munkarend 2 III. A tanulók joga és kötelezettségei 3 1. A tanuló kötelessége 3 2. A tanulónak joga 4 3. A
SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA
dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK
Zeneművészeti ág - egyéni képzés
Budapest XV. kerületi Hubay Jenő Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskolában fizetendő Térítési díjak és tandíjak mértéke a 2015/16. tanévre 1 Zeneművészeti ág - egyéni képzés egy művészeti ágban, heti
Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.
Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása
Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX. 03.) Önk. rendelete
Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. augusztus 30- án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX.
1. Általános rendelkezések
Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2012. (IX.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzati nevelési-oktatási intézményekben szedhető térítési díjakról és tandíjakról 1 Makó Város Önkormányzat
AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA
AZ ÓBUDAI NÉPZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI ISKOLA H Á Z I R E N D J E Fenntartó : Észak-Budapesti Tankerületi Központ 1033 Budapest, Fő tér 1. - A növendék köteles a tanórákon mindenkor pontosan és felkészülten
1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a. (Röviden: Fenntartói térítési díj szabályzat.) Tartalomjegyzék. A szabályzat és hatálya
1/2017 sz. Fenntartói szabályzat a Csillagbölcső Waldorf Egyesület fenntartásában működő Csillagbölcső Gyermekközpontú Óvoda, Általános Iskola és AMI szülői pénzbeli támogatások, térítési díj és a nem
FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI
FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)
Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről
Tájékoztatás az intézményi étkezés igénybevételéről Intézményünkben a SODEXO Magyarország Kft. gondoskodik az intézményi étkeztetésről. Intézményünkben esztétikusan kialakított ebédlő várja a gyerekeket.
ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a térítési díj és tandíj összegének megállapításáról 31/2012. (IX. 08.) sz. önkormányzati R E N D E L E T E 1 Az önkormányzat Képviselő-testülete
BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat. Ágazati Függelék. 2. számú melléklet
BKV Zrt. Oktatási-, Tanulmányi és Vizsgaszabályzat Ágazati Függelék 2. számú melléklet BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VÜI. VÜIG. VILLAMOS FORGALMI FŐMÉRNÖKSÉG H Á Z I R E N D
Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D
Hódmezővásárhelyi Pedagógiai Szakszolgálat Levélcím: 6800 Hódmezővásárhely, Szék utca 3. Tel/Fax: 62/221-906 H Á Z I R E N D I. Bevezető rendelkezések 1. Az intézmény neve: Hódmezővásárhelyi Pedagógiai
Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Jelen szabályzat kiadásának jogi alapja: nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a fenntartó határozza meg a köznevelési intézmény
Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján
Martonvásári Alapfokú Művészeti Iskola Térítési- és Tandíj Szabályzata a 8/2014. (X.10.) KLIK elnöki utasítás alapján I. Fejezet Általános rendelkezés 1. (1) A Szabályzat célja A Szabályzat célja, hogy
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2012. (IX. 5.) önkormányzati rendelete
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2012. (IX. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat fenntartásában működő köznevelési intézményben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. sz.: P-16243/2009 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy:
HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete
BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA
ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége
Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma
Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT 2014. április 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84 62/551-548 OM azonosító: 200917 www. mffg.hu
HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.
HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek
b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele
I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret
Y'.\ Magyar. Magyar Táncművészeti. Intézet HAZIREND. Tancmúvészeti FöiSkola ~ REKT
Y'.\ Magyar Tancmúvészeti FöiSkola ~ 111111111111111111111111111111111111111111111111111111111111I REKT-2010-000720 Magyar Táncmuvés,zeti ; F''' 015koIa Magyar Táncművészeti Főiskola Koreográfus- és Táncpedagógus-képző
KARRIERSULI ESTI GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE
KARRIERSULI ESTI GIMNÁZIUM HÁZIRENDJE 2017 1 Tartalomjegyzék A házirend hatálya... 3 Általános információk - Az intézménybe történő felvétel szabályai... 3 1. A tanórák látogatása, a tanuló távolmaradásának,
AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE
Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393
TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL
Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI
Szolnoki Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola OM:040099 HÁZIREND
TARTALOM 1. BEVEZETÉS 1. 1 A házirend célja 1.2. A házirend hatálya 1.3 A házirend nyilvánossága 2. AZ ISKOLA MUNKARENDJE 2.1 Az iskolai tanulói munkarend 2.2 A tanítási órák, foglalkozások közötti szünetek
Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022. Házirend 2013.
Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022 Házirend 2 Tartalomjegyzék Bevezető 4 1. A tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezések 4 1.1. A távolmaradás
H Á Z I R E N D. Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17.
H Á Z I R E N D Az iskola neve: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola Székhelye: Sándorfalva, Alkotmány krt 15-17. A házirend tartalma: Általános rendelkezések A tanuló jogai A tanuló kötelességei
Zuglói Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola - Házirend. A Zuglói Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE
A Zuglói Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIRENDJE Területi hatálya kiterjed: az iskola épületének területére, továbbá minden, az iskola által szervezett, iskolán kívüli rendezvény
A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai
A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje I. A házirend hatálya 1. Ez a házirend a Benjámin Óvodába járó gyermekekre és szüleikre vonatkozik. A házirend célja, hogy meghatározza
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete
Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Lenti Város Önkormányzat
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011
Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100.
A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 40 (7) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes
Közép-budai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND
Közép-budai Waldorf Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Hatályos: 2017.09.01-től Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 2 1.1. A házirend célja és hatálya... 2 1.2. A házirend
H Á Z I R E N D 2 0 1 3.
Búzaszem Nyugati Óvoda 4400 Nyíregyháza, Búza u. 7-17. sz. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com H Á Z I R E N D 2 0 1 3. Nyíregyháza, 2013. március 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2. AZ ÓVODA NYITVATARTÁSI
TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT
TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT 1 1. A SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012 (VIII.28.)
TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS REND - 1 -
TOLDI MIKLÓS ÉLELMISZERIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA, ÉS KOLLÉGIUM KOLLÉGIUMI FELVÉTELI ELJÁRÁS REND - 1 - Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3. 2. A felvételi eljárás menete... 3. 3.A kollégiumi elhelyezés...
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest,
Osztályfőnökök szakmai napja Budapest, 2017.03.02. 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról