Zambó János ( )
|
|
- Elvira Farkasné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Zambó János ( )
2
3 3 Dr.h.c.,Dr.h.c.,Dr. Zambó János ( ) élete és munkássága Zambó János életművének, tevékenységének, eredményeinek bemutatása, összegzése nem könnyű feladat. Nem könnyű az életmű mennyisége és színvonala vonatkozásában sem. Gondot jelent továbbá az a körülmény is, hogy Zambó János a munkájában, a megjelenésében, a kifejezésmódjában egyaránt megnyilvánult kivételes egyénisége ellenére - avagy éppen ezért - a adminisztrációban", különösen a saját maga eredményeinek kartotékozásában" nem mutatott példát". Ezért aztán az életmű bemutatásának pontossága minden bizonnyal elmarad a megkívánt szinttől. A maximális igyekezet ellenére hézagok" lehetnek, az egyes időszakok, a tevékenységi területek bemutatása nem lesz azonos szilárdságú". Az a veszély is fennáll, hogy a szerző személyes, avagy egyes szakmai területek iránti szubjektivitása miatt a méltatás színvonala meg nem közelíti a méltatandó személyiség és eredményeinek értékét május 2-án született Hegykőn (Sopron megye). A földműves családban nyolc gyermek volt, édesapja Zambó Géza, édesanyja Bellovits Jusztina ban kötött házasságot, felesége Ferency Mária (1915), fia Péter (1950, oki. olajmérnök, oki. matematikus, oki. bányamérnök). Szülőfalujában 6 elemi iskolai osztályt végzett, majd ban a Soproni Szentbenedekrendi Szent Asztrik Katolikus Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, június 16-án kitüntetéses érettségi bizonyítványt szerzett. A család anyagi helyzete miatt - egyetemi tanulmányai anyagi fedezete előteremtése céljából - az érettségit követő évben tanítványokkal foglalkozott.
4 ben iratkozott be a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara bányászati szakára. Tanulmányait az 1937/38 és az 1941/42 tanévek között végezte július 3-3 l-ig az Első Dunagőzhajózási Társaság (Pécsi Bányaigazgatóság) Pécsbányatelepi Üzemben "elméleti ismereteinek gyakorlati továbbképzése" céljából bányászati, gépészeti és mérnökségi tanulmányokat folytatott. (14261/b., 1939 július 31.) Egyetemi évei alatt mindvégig kiváló előmenetelt tanúsított, kiemelkedő természettudományi (matematikai) készségekről tett bizonyságot. Már negyedéves hallgató korában az Egyetem (Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya, Kohó és Erdőmérnöki kar) Tárczy-Hornoch Antal által vezetett Geodézia és Bányaméréstani Tanszék-en díjas gyakornok szeptember 1-től. [308/ dékáni és /1941 IV.2. számú vkm - Vallási és Közoktatási Minisztérium - rendelete alapján] Bányamérnöki oklevelet február 9-én kitüntetéssel szerzi meg március 1.-től augusztus 31.-ig tanársegédi teendők ellátásával bízzák meg. [966/ sz. dékáni és a /1942. IV. vkm számú rendelet alapján] A tanársegédi szolgálat alól július 10-én mentik fel, vélhetően július 1-i hatállyal, [1451/ sz. dékáni rendelet alapján], tekintettel arra, hogy időközben a M.K. Állami Ércbányászat Recski Bányaüzemébe kérték ki. [Szilas Gyula m.k. bányatanácsos, január 3.] július 11-én (gyakorlatilag július 1-én) lép szolgálatba az M.K. Állami Ércbányászat Recski üzemében. [ /X M.K. Iparügyi Miniszter], ahol január 31-ig dolgozik február 1-től szeptember 18-ig az M.K. Állami Ércbányászat Csucsom-i üzemében dolgozott. [Kinevezési okmány /X Telegdi Róth Károly min. tanácsos] szeptember
5 5 18-tól az M.K. Állami Ércbányászat Aranyida-i üzemébe (Jászómindszentre) rendelte ki az érckutató kirendeltséghez Telegdi Róth Károly min. tanácsos [ /X.1943] m. kir. mérnöknek. (A fentebb idézett számú kirendelő levél szerint az Aranyidára történt kirendelés szeptember 18-i hatállyal történt. Ugyanakkor az Országos Érc- és Ásványbányák december 14-i 5030 számú levele mellékleteként szereplő tanúigazolásban - Csaba Károly, Romwalter Alfréd, Bignió Imre - a Csucsom-i szolgálat szeptember l-ig tartott és a Jászómindszent-i - Aranyidai bányaüzem-i szeptember 1-én kezdődött.) A m. kir. mérnökké történt kinevezés dátuma december 22. [ /X ] Az eskütétel december 31-én történt Gallov Albert m. kir. főmérnök esküvevő előtt. (1944. december 20-i levelében Holényi László az M.K. 19. Bevonulási Központnak irt levelében Zambó Jánost m. kir. főmérnöknek titulálja.) Zambó János katonai bevonulása - katonakönyve alapján december 20-án történt a Halászi ül/1, utász zászlóaljhoz. Egy január 22-én kelt - katonai karton, illetőleg Kótai István, Dedinszky Imre, Sántha János, Berecz Endre (emh), Lévárdy Ferenc és Menyhárt László katonatársak április 5-i nyilatkozata alapján az 58. utász zászlóaljhoz. A katonakönyv bejegyzése alapján december március 20. között tényleges katona volt, május 5- én amerikai hadifogságba került, ahonnan március 30-án tért haza. [Utóbbi adatok a Komáromi 23. Honvéd Kiegészítő Parancsnokság 387/1946. számú dokumentumából valók. A 843. rd. Engr. Avn U.S. Army (APO 126. U.S. Army) igazolása szerint július szeptember 25. között Airfields Munich - Riem and Landsberg-ben volt hadifogoly.] március 31-én tért vissza Sopronba.
6 5 A nyugatról visszatérők II. sz. Igazoló Bizottsága 111/1946. szám alatt, május 4-én igazoltnak minősítette. Ezt követően azonnal munkába állt a Geodéziai-Bányaméréstani Tanszéken. A Geodézia és Bányaméréstani Tanszéken (hivatalosan) június 1-től - vélhetően egyetemi tanársegédként - dolgozik, június 14-én tesz esküt. Egyetemi adjunktusi kinevezése november 14-én történik meg. [1537/1946] Személyes kézírásos feljegyzésében szerepel még július 1-i [917/1947], és szeptember 1-i [1057/1947] egyetemi adjunktusi kinevezés. (K.F. számára sem ismert, miért szerepel Zambó János feljegyzésében három dátummal és három iktatószámmal adjunktusi kinevezés. Talán fizetés emelési dátumok voltak.) június 7-én Zambó János - tanulmányainak folytatása (doktori értekezés elkészítése) céljából - fizetés nélküli szabadságot kért, amit a Magyar Állami Ércbánya- és Kohóművek Központi Igazgatósága részére június 30-ig - állományban tartás mellett - engedélyezett. [1129/ június 26.] A Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kar december 9-i ülésen hozott határozatával Zambó János "A csucsomi és jászómindszenti antimon bányászat problémái" című értekezését műszaki doktori szigorlat alapjául elfogadta, szigorlati főtárgyként a Bányaműveléstan, melléktárgyként a Bányaméréstan és a Mennyiségtan (sík és gömbháromszögtan) tárgyakat jelölte ki. A szigorlat letételével műszaki doktori címet szerzett. Dr. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter "a magyar tudományosság előbbrevitele" céljából részére az 1947/48. tanévre Ft kutató ösztöndíjat adományozott. [119/755/1947.VI.2.] A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium engedélyezte, hogy - egyetemi állományát augusztus 31-ig megtartva december 15-ével a Magyar Állami Szénbányák Ajkai Bányái-nál dolgozzon. [1/2. Kné/Lh] (Az Állami
7 7 Vállalatok Központi Nyugdíjpénztára egy hivatalos iratában az Ajkai Szénbányák Nemzeti Vállalatot Ajkai Kőszénbánya Nemzeti Vállalatnak címezi.) Az december 15. és az augusztus 1. közötti - a Középdunántúli szénbányászatban töltött - időszakra vonatkozóan, a különböző beosztásokban eltöltött időre eltérő ismereteink vannak. (K.F.) Maga Zambó János, egy 1958 október 21-i (SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Megyei Igazgatósága címére irt) levelében az december 15-i időpontot követően a következő dátumokat jelöli meg: Magyar Állami Szénbányák február /1948. Magyar Állami Szénbányák november 1. 02/MfTBné Magyar Állami Szénbányák november /1948. Bánya- és Energiaügyi Minisztérium december /Szem.l951. Ezen időszakról egy bírósági végzés november 29-én Dr. Zambó Jánost az Ajkai Szénbányák Nemzeti Vállalat igazgató-helyettesének jegyzi be. (1599/1948) (Igazgató Tihanyi Alajos) Egy, 1981 december 10-én keltezett önéletrajza szerint december 15- től a M.Á.SZ. Padragi Szénbánya üzemvezetője, majd november 1-től az Ajkai Bányák igazgató-helyettese, (lásd az előző bekezdést), "majd" a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, megbízott igazgatója. A szénbányászatban betöltött vezetői funkció alóli felmentését az augusztus 4-én kelt 1544/1953. számú Nehézipari Minisztérium-i dokumentum rögzíti, amiben Czottner Sándor, a nehézipari miniszter első helyettese augusztus 1-i hatállyal a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöki teendőinek ellátása alól felmentette. (Személyes visszaemlékezés szerint szeptember l-ig töltötte be a főmérnöki állást.) Ha a dátumokat nem részletezzük, azt mondhatjuk, hogy ban Zambó János a padragi bányaüzem főmérnöke,
8 8 majd 1952-ig az Ajkai Szénbányák N.V. igazgatóhelyettes-főmérnöke, ezt követően pedig augusztusig a Középdunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, megbízott igazgatója volt. Az december 10-én kitöltött személyi adatlap szerint főmérnöki tevékenységének elismeréseként 1949-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. (Takács Ernő születésnapi köszöntőjében 1950-es dátum szerepel a Munka Érdemrendnél.) (Az december 10-én kelt önéletrajzban Zambó János egyetemi tanári kinevezésének dátumaként augusztus l-jét jelöli meg.) Az közötti években - ipari vezetőként az igen nehéz politikaitársadalmi-gazdasági körülmények között - szakmai tudományos tevékenysége a termelésirányítási és bányafejlesztési feladatok mellett a vastag telepek fejtési technológiáinak korszerűsítése, a természeti és bányászati veszélyek - a víz- és tűzveszély - elleni védekezés módszereinek fejlesztésére irányult. Tudományos munkássága elismeréseként 1952-ben a műszaki tudományok kandidátusává minősítették, kiemelkedően eredményes szakmai - műszaki fejlesztői - vezetői tevékenysége elismeréseként 1950-ben Kiváló Mérnök címet, Sztahanovista Oklevelet és jelvényt, valamint Munka Érdemrendet, 1951-ben a Szakma Legjobb Mérnöke, 1953-ban a Bányászat Kiváló Dolgozója és a Kossuth Díj II. fokozatát nyerte el. Erdey-Grúz Tibor felsőoktatási miniszter július 24-i keltezésű, 14/854-75/2/1953. II./3. számú levele (kinevezési okmánya) alapján a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem Soproni Bányamérnöki Kara Bányaműveléstan II. Tanszékre egyetemi tanárrá második állásra nevezi ki július 15-i hatállyal és egyben megbízta a fenti tanszék vezetésével. (651. kulcssz. II. hiv.csop. 50 %-os illetmény 1500 Ft/hó) július 30-án tett hivatali esküt, Dr. Gyulay Zoltán dékán, esküvevő előtt. [14- Zl/1953]
9 9 Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület tagjaként az üzemi életben aktív munkát végez, a helyi szervezet vezetője. Egyesületi munkája elismeréseként 1954-ben nyerte el a Wahlner Aladár Emlékérmet ben a Bányászati Kutató Intézet igazgatója. A bányászati műveletek hatására kialakuló feszültségmezőkkel foglalkozó értekezésével február 24-én nyerte el a műszaki tudományok doktora fokozatot, (oki. száma 302. Az értekezés tudományos eredményeit külön tárgyaljuk.) 1955-től fóállású egyetemi tanár től 1959-ig a Bányamérnöki Kar dékánja. A Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki Kara 1959 nyarán Sopronból Miskolcra költözött. A költözés szervezési munkáit dékánként Ő irányította, maga és családja is Miskolcra költözött szeptember 1-i hatállyal a művelődési miniszter első helyettese (Aczél György) felmenti a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Bányamérnöki- és Földmérőmérnöki Karán betöltött dékáni tisztség alól és egyidejűleg szeptember 1-től a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettesévé nevezi ki. [29380/1959.III.Ü.O. Bp augusztus 18.] Fentiekre tekintettel a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora, Dr. Sályi István megbízza az egyetem tudományos rektorhelyettesi teendőinek ellátásával. [59089/ augusztus 31.] Kiemelkedő oktató-nevelő munkáját 1959-ben az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (OM) és a Wahlner Aladár Emlékérem (OMBKE) kitüntetésekkel ismerték el ben tudományos munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia CXXXI. közgyűlése levelező tagjává választja. [4067/T/ április 17. Rusznyák István elnök.] Ajánlói Tarján Gusztáv levelező tag és Vendl Aladár rendes tag voltak július 1-től a Nehézipari Műszaki Egyetem rektora.
10 ben a Munkaügyi Minisztérium 2766/ számon a Hivatásos szakértők nyilvántartó jegyzékébe mint bányászati szakértőt bejegyezte. [Bp augusztus 10. Csáder Sándor osztályvezető.] 1966-ban eredményes oktató-vezető-kutató munkája elismeréseként a Munka Érdemred arany fokozata kitüntetésben részesült. (Takács Ernő születésnapi köszöntőjében ez a dátum 1963, az 1966 az i személyi adatlapon szerepel.) április 3-án a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány a "Bányászati telepítések analitikája" című könyvében összefoglalt tudományos munkásságáért az Állami Díj I. fokozatával tünteti ki szeptember 18-án Miskolc megyei jogú Város Tanácsa a várossá nyilvánítása hatszáz éves évfordulója alkalmával a kiváló társadalmi munkája elismeréséül Díszoklevéllel tünteti ki július 30-án Ilku Pál művelődésügyi miniszter a rektori megbízását július 31-ig meghosszabbítja. [53320/1966. VI.ü.o.] 1966-tól tagja az Acta Technika Szerkesztő Bizottságának, majd a Magyar Tudományos Akadémia Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya megalakulásától 1990-ig az Acta Geodaetica, Geophysica et Montanistica Szerkesztő Bizottságának től haláláig tagja, az 1960-as években két cikluson keresztül elnöke az MTA Bányászati Tudományos Bizottságának, 1976-tól 1979-ig elnöke a Tudományos Minősítő Bizottság 22-es, a bányászati-fbldtani-geodéziai és geofizikai szakbizottságának. Az 1960-as években egy cikluson át tagja - az egyetemi rektorok képviseletében - a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének ben megkapta az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület alapításának 75. éves évfordulóján kiadott Jubileumi Emlékérmet ben saját kérésére - egészségi állapotára való tekintettel - a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökhelyettese (Dr. Ajtai Miklós) felmenti az
11 1! Állami- és Kossuth Díj Bizottság Bányászati és Geológiai Albizottságának vezetése alól. [ 0100-XX./ december 10.] A bányászati iparági feladatok megoldása során kifejtett színvonalas és eredményes tevékenysége elismeréseként kapta meg 1969-ben a Nehézipar Kiváló Dolgozója kitüntetést ben a Magyar Műszaki Felsőoktatás 200 éves alapítása alkalmával kiadott Jubileumi Emlékérmet kapta meg január 1-től az MTA főtitkárhelyettese - Tétényi Pál - megbízza az MTA Bányászati Tanszéki Munkaközösség vezetésével. [497/71.-I./N.I február 18.] Ez a visszavonásig szóló megbízatás március 31-ig tartott, amikoris Zambó János kérte nyugdíjazását, a tanszékvezetés alóli felmentését. (AZ MTA Bányászati Tanszéki Munkaközösség már korábban - az ötvenes évektől - is működött, dokumentumot az alapításról, illetve Zambó János vezetői megbízásáról nem találtam, K.F.) 1971-ben a Moszkvai Bányászati Egyetemen tiszteletbeli doktorrá avatták (Dr. honoris causa) június 30-án lejárt 11 évig tartó többször meghosszabbított rektori megbízatása. Zambó János rektorhelyettesi, majd 11 éves rektori tevékenysége a Nehézipari Műszaki Egyetem életében, az alapítás első 10 évét követően döntő évtized volt. Meg tudta teremteni a 200 éves múlttal rendelkező Bánya- és Kohómérnöki Kar, valamint az ugyancsak színvonalas, feltörekvő munkával ben indult Gépészmérnöki Kar harmonikus együttműködését. Az új környezetben kialakult műszaki egyetem országos és rövid időn belül európai elismertséget kapott. Az 1963-ban végrehajtott tantervi reform olyan erős és integrált természettudományi alapok megszerzésére biztosított lehetőséget a miskolci hallgatóknak, amelyek még a mai technikai-tudományos szint elsajátítását is lehetővé teszik.
12 12 Irányításával a Dunaújvárosi Kohó- és Fémipari Főiskolai Kar, valamint a Kazincbarcikai Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar kifejlesztésével egy ötkarú nagy intézmény jött létre. A szellemi építkezés mellett intézményvezetői munkájának eredménye többek között az új központi főépület (A/4), a műhely és labor munkák végzését biztosító műhelycsarnok, a hallgatók fizikai ellátását javító menza és az E/7-es kollégium, valamint a tanulmányi és kutató munkát segítő, a Selmeci Műemlék Könyvtárat is befogadó központi könyvtár megépítése. Megtörtént a korábbi épületek végleges burkolása is. Rektori tevékenységének elismeréseként 1979-ben másodszor nyerte el a Munka Érdemrend arany fokozatát. A bányászatban eltöltött három évtizedes munkájának elismeréseként megkapja a Bányász Szolgálati Érdemérem arany fokozatát. (1972) május 11-én a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választja június 1-i pedagógusnapon a Nehézipari Műszaki Egyetemi KISZ Bizottság Kiváló Nevelő diploma elismerésben részesíti július 26-án a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti tudományos-műszaki együttműködés fejlesztésében való aktív közreműködésért és az elért eredményekért "Az MNK és SZU közötti tudományos műszaki együttműködés 25. évfordulója" díszoklevéllel tüntették ki. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Eböksége április 28-án a Cristoph Traugott Delius Emlékéremmel tüntette ki. Az 1970-es évek második felében tagja volt az Állami Díj és Kossuth Díj Bizottságának, az Ország Természeti Erőforrásainak Kutatása és Feltárására kutatási főirány Koordináló Tanácsának, elnöke az Ásványi Nyersanyag Termelési,
13 13 Előkészítési és Szállítási Témabizottságának. (E tisztségek dátumáról, illetve időtartamáról nincsenek információim. K.F.) 1977-ben a Soproni Városszépítő Egyesület (Sopron ) Emlékérmét nyerte el. Az évi pedagógusnap alkalmával "A Nehézipari Műszaki Egyetem Tanácsa több évtizedes oktató-nevelő és tudományos munkájáért, valamint az egyetem hazai és nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése érdekében kifejtett eredményes tevékenységéért neki ítélte oda az újonnan alapított Pro Universitate kitüntetés első példányát. A Magyar Tudományos Akadémia 1979-ben hozta létre a Miskolci Akadémiai Bizottságot, aminek első elnöke Zambó Jánost lett. Munkájának, eredményeinek méltó bemutatásaként e tevékenységéről Dr.h.c, Dr.h.c. Dr. Terplán Zénó akadémikus visszaemlékezését, méltatását az alábbiakban adjuk közre. Zambó János akadémikus és a MAB A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) decentralizációs tervének befejezéseként 1979-ben hozta létre a Miskolci Akadémiai Bizottságot (a MAB-ot) Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre kiterjedő hatáskörrel. Az MTA Elnöksége Zambó János akadémikust kérte fel az alapító elnöki tisztségre, aki ezt a feladatát 1990-ig, megbízatásának lejártáig látta el. Ezt a 11 esztendőt mint tudományos titkár Zambó János mellett éltem át, és megtisztelő volt számomra, hogy 1990-ben én követhettem Őt az elnöki tisztségben ben a MAB Közleményei 11. számának előszavában úgy éreztem, a leköszönt elnököt illő köszöntenem. A következőket idézhetem:
14 14 "Zambó János elnök, akadémikus egyetemi professzor a rá jellemző nyugodt, nagyvonalú, a csúcsokra összpontosító vezetési móddal biztosította a MAB alapítását, kiépülését, működését. Mind a 23 MAB-ülést ő vezette le (a miskolci ülések mellett járt többször is Egerben, Salgótarjánban, egyszer-egyszer Kompolton, Gyöngyösön, Sárospatakon, Ipolytarnócon). Jelen volt és felszólalt mindegyik szakbizottság alakuló ülésén. Felszólalásai irányt mutattak a további munkának, amennyiben a tudományos munka szerénységére, a humán- és reáltudományok egyenlő értékű szükségességére, a MAB nyitottságára, együttműködési készségére hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta, hogy a MAB-tevékenység társadalmi munka, vagyis bárkitől kérni lehet (követelni nem), és szállóigévé vált az a mondása, hogy ebben a társadalmi munkában nincs nyugdíj-korhatár. Maradandó értékű előadásokat tartott a MAB-székház avatásakor, a MAB egyik tudományos vitaülésén, a MAB-klubtanács egyik rendezvényén. A többi területi bizottsággal kialakítandó jó kapcsolat ápolásának egy-egy állomása, hogy aktívan részt vett DAB- és PAB-rendezvényeken Debrecenben és Pécsett. Amikor tehette fogadott a MAB-székházban hazai és külföldi vendégeket, vezetett le fontosabb ad hoc bizottsági üléseket, vett részt elsősorban a Bányászati Szakbizottság rendezvényein. Mindannyiunk köszönete benne volt Kosáry Domokos MTA-elnök december 10-i elismerő levelében." A MAB alapszabályzatának megfelelően Zambó János az MTA rendes tagjaként élete végéig tagja maradt a MAB vezető testületének, amelynek üléseire - amíg egészsége engedte - eljárt még olyankor is, ha azt nem Miskolcon rendezték. Aktív közreműködésével segítette elnök-utódait, között engem; 1996 óta Kozák Imre akadémikust. A MAB évi tisztújításakor alapított Emlékérmet. Ennek első két példányát Kozák Imre MAB-elnök a két előző elnöknek nyújthatta át a MAB vezető testületének egyhangú határozata alapján.
15 15 Amikor a MAB az évi Magyar Tudomány Napján fennállása 20. évfordulóját is megünnepelte, Emléklapot adományozott az alapítóknak. Az első Emléklapot Zambó János vehette át november 4-én december 3-án hunyt el miskolci otthonában. Halála pótolhatatlan űrt hagy maga után mindazoknak az intézményeknek életében, amelyekben hosszabbrövidebb időn át meghatározó szerepet töltött be vezetőként, így a MAB-ban is. Mindazok, akik a MAB-ban együttműködhettek Vele, emlékét kegyelettel megőrzik. Miskolc, április 7. Terplán Zénó akadémikus január 3-i hatállyal a Művelődési Minisztérium államtitkára felkéri a Felsőoktatási Tudományos Bizottság "munkájában való részvételre". [18976/81. Korcsog András] A bányászati fejlesztési feladatok megoldásában való eredményes közreműködés elismeréseként 1982-ben Kiváló Bányász kitüntetésben részesül ban pedig a Szocialista Magyarországért Érdemrend-del tünteti ki a kormányzat június 27-i hatállyal a művelődési miniszter, Köpeczi Béla felkéri a Művelődési Minisztérium Oktatási Bizottság tagjának. [29.619/1983. sz.] március 21-én - saját kérésére kulcsszámú egyetemi tanári munkakörből nyugdíjba vonul. [Művelődési Miniszter /1984.XI.u.o.] A művelődés miniszter - Dr. Köpeczi Béla - a /1984. EX.u.o. számú kivételes külön engedélyével, mivel a jogszabályok ezt nem tették lehetővé, hozzájárult, hogy a nyugdíjba vonult Zambó János április 1-től határozatlan
16 16 ideig a továbbiakban is heti 56 óra elfoglaltsággal Ft/hó alapbérrel "egyetemi tanári" munkakörben dolgozzon. [A dolog elvi lényege, hogy nem nyugalmazott (ny) egyetemi tanárként (NME rektora 1014-R/1984.)] A fentiek következtében Zambó János tanszékvezetői megbízatása március 31-én szűnt meg. (Bár ismeretem szerint felmentő okmány nem született, de az NME rektora április 1-i hatállyal Kovács Ferenc egyetemi tanárt bízta meg a Bányaműveléstani Tanszék vezetésével.( Elvileg március 31-én szűnt meg Zambó János vezető megbízása az MTA Bányászati Tanszéki Munkaközösségben is. K.F.) Az NME Közleményei Bányászat Sorozat Szerk. Biz. elnöke posztját ig töltötte be. Az évi "nyugdíjazást" követően is mindennap bejárt a tanszékre, részt vett az oktató-kutató munkában szeptember 1-én a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnöke (Lázár György) a Bányász Szolgálati Érdemrend gyémánt fokozatával tüntette ki ben kiemelkedő oktató-vezető-tudományos munkáját, egyetemépítő tevékenységét elismerve a Nehézipari Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktori címmel (Dr. honoris causa) tüntette ki ben oklevele megszerzésének 50. évfordulóján a Miskolci Egyetem arany oklevéllel tüntette ki ben Miskolc megyei jogú Város Közgyűlése Miskolc Város Díszpolgára kitüntető címet adományozta részére. [1994. május /1994] Az évi LXXX. törvény 17. (6) bekezdésében (Okt. törv.) foglalt előírásoknak Zambó János egyetemi tanári "beosztása" - mivel betöltötte 70. életévét - nem felelt meg, ezért a Köztársaság Elnöke 67/1995. (IV.7.) KE határozatával április 1. napjával e tisztsége alól felmentette.
17 17 A Miskolci Egyetem rektora 617-R/1995. számú levelében (1995. április 18.) - az Egyetemi Tanács április 12-i határozata alapján - "kimagasló iskolateremtő oktatói és tudományos munkássága, valamint az oktatásszervezésben, s az egyetem fejlesztésében szerzett elévülhetetlen érdemei elismeréséül", az egyetem történetében először, részére PROFESSOR EMERITUS címet adományozott október 19-én a Petrozsényi Egyetem (Románia) Szenátusa "A romániai bányászati felsőoktatási megalapításának 75. évfordulójára alapított "Jubileum Emlékérmet" adományozta részére október 31-én a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága MAB Emlékérmet adományozott részére, ezzel ismerve el kiemelkedő és eredményes tevékenységét, amelyet a MAB évi alapításától kezdve a MAB első elnökeként 1990-ig végzett december 4-én a gazdasági miniszter Eötvös Lóránd Díjjal ismerte el tevékenységét, és ezzel egyidejűleg Borbála Emlékérem kitüntetésben részesítette szeptember 9-én a Miskolci Egyetem miskolci alapításának, illetve működésének 50. évfordulójára alapított "Jubileumi Egyetemi Aranyérem" első példányával ismerte el kiemelkedően eredményes életművét. Zambó János professzor emeritus-ként is részt vett a Bányászati és Geotechnikai Tanszék munkájában. Szakmai- tudományos kérdésekben konzultációt vállalt, a doktori (Ph.D.) képzésben közreműködött. Élete utolsó másfél-két évében a jelentkező betegségek miatt orvosi kezelésre járt, a tanszéki látogatások egyre ritkultak. A Miskolci Akadémiai Bizottság ülésén, a jelentősebb rendezvényeken azonban a legutolsó időkig részt vett december 3-ára virradóan, életének 85-ik évében otthonában érte a halál.
18 18 Zambó János irodalmi munkássága 1. A csucsomi és jászómindszenti antimonbányászat problémái. Egyetemi doktori értekezés november Sopron p. 66. Egyetemi Könyvtár 2. A vetőproblémák gyakorlati vonatkozásai. Bányászati és Kohászati Lapok 80(1947) évf. 3. szám old., 4. szám old., 5. szám old. 3. A beillesztett sokszögvonal kiegyenlítése és legkedvezőbb súlyelosztása. Bányászati és Kohászati Lapok 80(1947) évf. 7. szám old. 4. A beillesztett sokszögvonal koordináta-középhibája és legkedvezőbb súlyelosztása. Geodéziai Közlöny Budapest 23. évf sz old., 24. évf sz old., 3-5. sz old. 5. A dudari szénmedence alapmérései. Bányászati Lapok 84(1951)évf. 7. szám old. 6. Fedő- és feküvizveszélyes vastag telepek fejtése (Mérnöki Továbbképző Intézet előadássorozatából; Bá 3.) Budapest p Karsztvíz elleni védekezés a bányaüzemekben p In: Művelési rendszerek karsztvízveszélyes bányászatnál. Nehézipari Könyv- és Folyóiratkiadó Vállalat Budapest Egyetemi Nyomda 8. L' erreur moyenne des coordonnées d'un cheminement polygonal intercalé et la repartition la plus favorable des poids. Acta Technica Tom.9. Fase p Budapest Feszültségeloszlás a föld alatt. Bányászati Lapok 87(1954)évf szám 281- '325 old. (A műszaki tudományok doktora fokozat elnyerése céljából benyújtott értekezés.)
19 Lágy feküre laposan települt szénelőfordulások leművelése. Bányászati Lapok 88(1955) évf. 1. szám old. 11. Aknák, folyosók körüli feszültségállapot. Bányászati Lapok 88(1955) évf szám old. 12. Über die Grundleichungen der Spannungsverteilung des Halbraumes. Bánya- és Földmérőmérnöki Karok Közleményei (XVIII) p Sopron 13. Die Wahl des Schachtansatzpunktes. Bánya- és Földmérőmérnöki Karok Közleményei (XIX) p Sopron 14. Die Planung von Richtstrecken. Bánya- és Földmérőmérnöki Karok Közleményei (XIX) p Sopron 15. The stress stute of rock around shafts and galleries. Acta Technica Tom. 14. Fasc p Budapest Bányaművelésünk fejlődésének elvi irányvonalai a II. ötéves tervben. Bányászati Lapok 89(1956) évf. 4. szám old. 17. A feszültségeloszlás alapösszefüggése. Bányászati Lapok 89(1956) évf. 1. szám old. 18. Az akna helyének kiválasztása. Bányászati Lapok 90(1957)évf. 2. szám old. 19. A beszálló akna helye és a személyközlekedés idővesztesége. Bányászati Lapok 90(1957) évf. 3. szám old. 20. Az irányvágatok telepítése. Bányászati Lapok 90(1957) évf. 6. szám old. 21. Az akna telepítési helye, az aknamező alakja és kiterjedése. Bányászati Lapok 90(1957) évf. 9. szám old. 22. Az aknaüzem kapacitásának megválasztásáról. Bányászati Lapok 90(1957) évf. 12. szám old.
20 Bányaművelés (Feltárás és fejtés) Műszaki Könyvkiadó Budapest p A fejtési mezők optimális telepítése. Bányászati Lapok 91(1958) évf szám old. 25. Az aknatelepítés különleges esete. Bányászati Lapok 91(1958) évf. 5. szám old. 26. Jellemző felületek és görbék az akna helyének függvényében meredekdőlésű előfordulásoknál. Bányászati Lapok 91(1958) évf szám old. 27. Location of the man shaft and time los in underground travel. Acta Technica Tom. 19. Fasc p Budapest Location of the shaft, shape and extension of its working area. Acta Technica Tom. 20. Fasc p Budapest Die Anlage von Querschlagen. Acta Technica Tom. 24. Fasc p Budapest Van-e értelme a bányászati telepítések analitikai vizsgálatának? Bányászati Lapok 92(1959) évf szám old. 31. Über die Wahl der Kapacität der Schactanlage bei flachfallenden Lagerungen. Bánya- és Földmérőmérnöki Karok Közleményei (XX) évf. p Analitische Untersuchungen bei Anlage von Bergbaubetrieben. Panstwowa Rada Gornictwa, Meterialy z Prac Rudy. Tom.III. p Warszawa Bányászati telepítések analitikájáról. Nehézipari Műszaki Egyetem Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat p Budapest Bányászati telepítések analitikája. Műszaki Könyvkiadó Budapest p A keresztvágatrendszer megválasztásáról. Bányászati Lapok 93(1960)évf. 9. szám old.
21 Bányászati telepítések analitikája. Nehézipari Minisztérium p Über den optimalen Sohlenabstand. Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen nyelvű Közleményei XXI Akadémiai Kiadó p A vízvédelmi pillérek méretezéséről. Bányászati Lapok 94(1961) évf. 5. szám old. 39. A vágatpillér szélességéről. Bányászati Lapok 94(1961) évf. 8.szám old. 40. Közelebb-távolabb fekvő telepek együttes lefejtésének egy változata. Bányászati Lapok 94(1961) évf. 11. szám old. 41. Bányaüzemek telepítésének legfőbb paraméterei. MTA Műszaki Tudományos Osztályának Közleményei. Akadémiai Kiadó Budapest XXX. kötet (1962), 1-4. füzet, old. 42. Über die Variante des gemeinsamen Abbaues von mehr-weniger nahe liegenden Kohlenflözen. Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen nyelvű Közleményei, Miskolc, XXII.(1962 )kötet old. 43. Az optimális mezőnagyság és termelési kapacitás kapcsolt aknaüzemekben. Nehézipari Műszaki Egyetem VIII. Tudományos Ülésszak Kiadványa Miskolc, old. 44. Optimalnoje meszto zalozsenyija saktnüh sztvolov v szlucsaje krutopadajuscsih plasztov. - Die optimale Lage von Bergwerksschächten bei stark fallenden Lagerstätte. Acta Technica Acad. Sei. Hung. Tom. XXXIX. Fase p Budapest Bányaüzemek termelési kapacitása kamatos amortizáció esetében. Bányászati Lapok 95(1962) évf. 11. szám old. 46. O vübore proizvodsztvennoj moscsnosztyi goraüh predprijátyij. Acta Technica Acad. Sei. Hung. Tom. XL. Fase p Budapest 1962.
22 Analiticsni metodi pri projektiranije na sudnyici Gyrzsabno. Izdatelsztvo Technika, Szófia p Die praktische Anwendung der analitischen Methode bei der Anlage von Bergwerken in Ungarn. Internationaler Kongress zur Erhöhung der Rentabilität im Bergbau. Praha p Ministerstva Paliv a Energetiky. 49. Optimalnüj razmer territorii i proizvodsztvennaja mosnoszty objedinyenovo sahtnovo hozjajsztva. Acta Technica Acad. Sei. Hung. Tom. 44. Fase p Budapest Uszlovija optimalnovo zalozsenyija szisztemü kverslagov. Acta Technica Acad. Sei. Hung. Tom. 44. Fase p Budapest Optimalnaja proizvodsztvennaja mosnoszty gornüh predrijatyij pri procentnoj amortizácii. Acta Technica Acad. Sei. Hun. Tom. 45. Fase p Budapest Bányaüzemek állandó és változó költségeiről. Bányászati Lapok 97(1964) évf. 5. szám old. 53. Richtlinie zur Wahl der haupsächlichsten Kennwerte des Schachtbetriebes. Mitteilungen der Technischen Universität für Schwerindustrie (NME Idegen nyelvű Közleményei) Miskolc, XXIII. p Über die Breite des Streckenpfeilers. Acta Technica Acad. Sei. Hung. Tom. 48. Fase p Fragen der Optimierung in Tiefbaubetrieben. Freiberger Forschungshefte, A p VEB Deutscher Verlag für Grundstoffindustrie. Leipzig. 56. Az aknamező egyoldalas lefejtése és az akna telepítési helye. Bányászati Lapok 98(1965) évf. l.szám, 1-4. old. 57. Bányaművelés (Feltárás és fejtés) Műszaki Könyvkiadó Budapest p. 450.
23 Az aknaüzem arányos- és egyoldalas lefejtésének összehasonlítása. Bányászati Lapok 98(1965) évf. 4. szám old. 59. Abbauverfahren in stark gegliederten Flözen. Vierter Internationales Bergbaukongress London A. 7. p Bányaüzemek optimális kiterjedése és termelési kapacitása az időtényező függvényében. Bányászati Lapok 98(1965) évf. 6. szám old. 61. Vazsnyejsie osznovü zalozsenyija gornüh predrijátyij pri procentnoj amortizacii. Acta Technica Acad. Sei. Hung Tom.50. Vol. Jubilare, p Súlyozott távolságok minimumösszegének törvénye. Bányászati alkalmazások. Bányászati Lapok 98(1965) évf. 8. szám old. 63. Über die Kostenfunktion von Grubenbetrieben. Mitteilungen der Technischen Universität für Schwerindustrie Miskolc. (A Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen nyelvű Közleményei.) XXIV.(1964) p Über die Bestimmung der Entfernung der Querschläge. Mitteilungen der Technischen Universität für Schwerindustrie Miskolc. (A Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen nyelvű Közleményei.) XXV(1965) p Fourth International Mining Congress. Mining of Highly-Disrupted Seams. Mining and Minerals Engineering. London, november 587. p. Vol. 1. Number Probléma opredelenija gorizontov v gorno promüslennüh predprijatyija. The Problem of Division in to Stages in Mining Plants. Acta Technica Acad. Sei. Hung Tom. 51. Fasc p Művelési eljárások erősen tagolt telepekben. Bányászati Kutató Intézet Kiadványa, Budapest p A beruházás megtérítése és hatékonysága. Bányászati Lapok 99(1966) évf. 1. szám 1-6. old.
24 Költségfüggvény a bányászatban. Bányászati Lapok 99(1966) évf. 8. szám old. 70. Die Abhängigkeit der optimalen Ausdehnung und der optimalen Leistungsfähigkeit einer Bergwerksanlage vom Zeitfaktor. Acta Geödet., Geoph. et Montanistica Acad. Sei. Hung Tom. 1. (1-2) p Über den einseitigen Abbau des Schachtfeldes un den Lageort des Schachtes. Acta Geödet., Geoph. et Montanistica Acad. Sei. Hung Tom. 1. (1-2) p Telepítéselmélet a bányászatban. Műszaki Könyvkiadó Budapest, p A feszültségszegény zóna szerepe a telepek leművelésében. Bányászati Lapok 99(1966) évf. 11. szám old. 74. A bányászati tervezések tudományos alapjairól. MTA X. (Föld- és Bányászati Tudományok) Osztály Közleményei 1. köt p Hozzászólások Szádeczky-Kardoss Elemér előadásához. A bányászati kutatások és az ipar kapcsolata. MTA X. Osztály Közleményei p The Theorem of the Minimum sum of Weighted Distances and its Application in Mine Working. Acta Geod., Geoph. et. Montanistica Acad. Sei. Hung Tom. 1. Fasc pp Akadémiai Kiadó. Budapest 77. A beruházás megtérülési ideje a bányaüzem foparamétereinek függvényében. Bányászati Lapok 100(1967) évf. 1. szám 1-5. old. 78. A bányaüzemek korszerű költségelemzéséről. Bányászati Lapok 100(1967) évf. 6. szám old. 79. Az energiahordozók termelésének várható alakulásáról. Bányászati Lapok 100(1967) évf. 8. szám old.
25 Das Gesetz der Kleinstsummen von Entfernungen unter Berücksichtigung ihrer Gewichte. Bergbauliche Anwendungen Publication of the Technical University for Heavy Industry Miskolc (A Nehézipari Műszaki Egyetem Idegen nyelvű Közleményei. Bányászat.) XXVI. (1967). p Bányászati létesítmények telepítésének elmélete a népgazdaság nyersanyagszükségletének tükrében. MTA Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya Közleményei köt szám p Die prinzipiellen Grundlagen der Wirtschaftlichkeit von Konzentrationsmassnahmen im Bergbau. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad. Sei. Hung Tom. 3. Fase p A bányaüzemi koncentráció gazdaságosságának elvi alapjai. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 101(1968) évf. 2. szám 1-4. old. 84. A bányászati beruházások megítélésének bizonytalanságáról. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 101(1968) évf. 5. szám old. 85. Az anyagmozgatás útrendszerének telepítése egy gerincvonal esetében. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 101(1968) évf. 7. szám old. 86. Az anyagmozgatás útrendszerének telepítése tört gerincvonal esetében. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 101(1968) évf. 8. szám old. 87. Das Anlagen des Wegensystems fur Materialbewegung im Falle eine Kammlinie. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sci.Hung Tom. 3. Fase p
26 Das Anlagen anschliessender Wegesysteme für Materialbewegung. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sei.Hung Tom. 4. Fase p Optimum location of mining facilities. Akadémiai Kiadó Budapest p Az anyagmozgatás csatlakozó útrendszerének telepítése. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 101(1968) évf. 9. szám old. 91. A szállító berendezések lekötési mutatójának szerepe a bányaműveletek tervezésében. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 102(1969) évf. 1. szám 3-5. old. 92. A bányászati beruházások kritikus eseteinek vizsgálatáról. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 102(1969) évf. 3. szám old. 93. Néhány kőzetmechanikai alapon nyugvó telepítési elv hasznosítása. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 102(1969) évf. 5. szám old. 94. Néhány gondolat a bányaüzemek termelési kapacitásának a gazdaságosságban betöltött szerepéről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 102(1969) évf. 8. szám old. 95. Über die Kritischen Fälle bei bergbaulichen Investitionen. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sci.Hun Tom 4. Fase 3-4. p A kamatosítás szerepe a bányaüzemek termelési kapacitásának megválasztásában. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 102(1969) évf. 11. szám old. 97. Die Rolle der Verzinsung bei der Wahl der Förderkapazität für Bergwerksbetriebe. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sei.Hung Tom. 5. Fase p Ércbányák telepítésének gazdaságosságáról. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 103(1970) évf. 6. szám old.
27 A peremen elhelyezett aknák egymáshoz viszonyított helyzetéről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 103(1970) évf. 9. szám old Visszatekintés a bányászati felsőoktatás 25 éves fejlődésére. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 103(1970) évf. 10. szám old Az aknák egymáshoz viszonyított helyzetéről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 103(1970) évf. 11. szám old Über die Lage der Schächte zueinander. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sci.Hung Tom. 5. Fase p A műrevalóság kérdéséről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 104(1971) évf. 2. szám old A centrális és a diagonális szellőztetés légszökésének összehasonlítása. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 104(1971) évf. 7. szám old Über die Abbauwürdigkeit. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sci.Hung Tom. 6. Fase. (1-2) p Vergleich der Falschwetterverluste bei zentraler und bei diagonaler Bewetterung. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sei.Hung Tom. 6(3-4), p A jövő bányászata. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 105(1972) évf. 8. szám old Az ércbányászati beruházási költség megtérülési idejének egyik megrövidítési lehetőségéről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 105(1972) évf. 10. szám old Bányaművelés (Feltárás és fejtés) Műszaki Könyvkiadó Budapest p. 490.
28 Einige Grundaufgaben aus dem Kreis der optimalen Materialbewegung. Acta Geod., Geoph. et Montanistica Acad.Sei.Hung Tom. 7. Fase. (1-2), p A jövő bányászata. Geonómia és Bányászat MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztályának Közleményei kötet 3-4. szám old Bányatelepítések elvi alapjai, különös tekintettel az új eocén előfordulásokra. Tatabányai Szénbányák Műszaki Közgadasági Közleményei A koncentrált fejtéstelepítés és a feszültségmező alakulása. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 106(1973) 4. szám old A kamatláb szerepe a beruházások megítélésében. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 106(1973) évf. 6. szám old Eine Möglichkeit zur Verkürzung der Rücklaufszeit von Investitionskosten im Erzbergbau. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 7(3-4), pp Három telepítési probléma helyes megoldása. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 106(1973) évf. 3. szám old A gyakorlati költségfüggvény és szerepe. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 107(1974) évf. 7. szám old Az ásványelőfordulások műrevalóságának elvi alapjai. Geonómia és Bányászat. MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya Közleményei kötet 1-2. szám old Szénre telepített hőerőművekről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 107(1974) évf. 9. szám old Bányaüzemek termelési kapacitásáról. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 107(1974) évf. 12. szám old.
29 Über die Produktionskapacität von Bergwerken. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad.Sci.Hung Tom. 9 (1-2), p A bányászat fejlődése és kölcsönhatása az egyetemi oktatással, neveléssel és kutatással. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 108(1975) évf. 5. szám old A bányaipar fejlődése és kölcsönhatása az egyetemi oktatással, neveléssel és kutatással. A Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei 21/B old Reflektions on the Problem of Minimizing the Work of Material Handling. Geodetical and Geophysical Research Institute of the Hungarian Academy of Sciences, Sopron Bányatelepítés és gazdaságosság. A Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei Bányászat ( ) 22. kötet 2-4. füzet old Der Einfluss des Zinsfusses auf die Grösse der Bergwerksbetriebe. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 10(4), p Bányaépítés és gazdaságosság. Bányászati és Kohászati Lapok Kohászat 109(1976) évf. 10. szám old Néhány gondolat a nyersanyagellátásról. Borsodi Szemle szám old Bányatelepítés és gazdaságosság. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 110(1977) évf. 1. szám 2-5. old Einige Fälle der Minimalisierung der Materialbewegung. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 11(1-2), p A föld- és bányászati tudományok szerepe az ásványkincsek feltárásában. Geonómia és Bányászat MTA X. Föld- és Bányászati Tudományok Osztálya Közleményei köt füzet old.
30 A felnyitó bányatérségek telepítésének elvi alapjairól. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 110(1977) évf. 5. szám old A produktív területen kívül telepített aknák helyének kijelöléséről. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 110(1977) évf. 9. szám old Das Kostenminimurn bei ebenem Sammeln. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 13(1-2), pp Theoretische Grundlagen zur Auswahl des Schachtansatzpunktes. Acta Geod., Geoph. at Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 13(1-2), pp Az akna fedőbe vagy fekübe telepítése meredek előfordulásoknál. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 110(1977) évf. 12. szám old Bányatelepítések elvi alapjai, különös tekintettel az új eocén előfordulásokra. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 11(1978) évf. 2. szám old Das Ausstecken des Schachtansatzpunktes ausserhalb des produktiven Gebietes. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 13(3-4), pp Az útvonaltervezések elméleti alapjairól. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 11(1978) évf. 9. szám old Néhány gondolat a vízvédelemről az eocénprogrammal kapcsolatban. Nehézipari Műszaki Egyetem Közleményei 1. Sorozat Bányászat 25(1978) kötet 2-4 füzet old Über die theoretische Grundlagen der Wegstreckentrassierung. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Tom. 14(1-2), pp A bányaműveléstani tanszék (Bemutatjuk Alma Materünk Tanszékeit) Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 112(1979) évf. 9. szám old.
31 A gépi jövesztés és szállítás összhangjának elméleti alapjairól. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 112(1979) évf. 11. szám old A horizontális és vertikális fejtési rendszerek gazdaságossági összehasonlítása. Bányászati és Kohászati Lapok Bányászat 113(1980) évf. 1. szám 1-4. old Über die Grundlagen der Trassierung Vermessungswesen und Raumordnung. Wuppertal, No. 5. p A bányaművelés alapjai. Akadémia Kiadó, Budapest p Ventilation Systems and Air Leakage in Mines. Acta Geod., Geoph. et Mont. Acad. Sei. Hung Vol. 23., Number 1, p Bányatelepítés és építés. Tankönyvkiadó, Budapest, p A legfontosabb természeti paraméterek szerepe a bányák gazdaságosságának előzetes vizsgálatában. Miskolci Egyetem Közleményei, Miskolc, I. Sorozat, Bányászat, 36 (1991) kötet, 1-4 füzet, p Zambó János tudományos munkásságának, eredményeinek értekezésekben, könyvekben megjelenített eredményei. Egyetemi doktori értekezés (1946) Zambó János oki. bányamérnök augusztus hónapban Sopronban kelt: A csucsomi és jászómindszenti antimonbányászat problémái" c. egyetemi doktori értekezésében ismerteti a csucsomi antimonbányászat általános viszonyait, az egyes telérek természeti jellemzőit, részletesen vizsgálja a Gabriella telér vetődesi problémáit, miközben általános megoldást ad a forgó-vetődések elemzéséhez. A geometriai levezetések alapján megállapítja, hogy forgó vető esetén a vetőt
32 32 harántoló és a forgást lezáró felület kúpfelület, szélső értékben hengerfelület, tengelye a vető síkjára merőleges forgástengely, a vető síkjával való metszésvonala kör. Ezzel azonos tengelyű felület érintősíkja minden forgatott sík, így a telér, vagy a telep is. A kérdéses telér, vagy telep vetősíkra vonatkoztatott esésvonala a kúp vagy henger alkotója." A vizsgálat során igazolta, hogy a csucsomi antimonos vonulat több telérből áll, a vizsgálat kijelölte az újabb kutatások irányát. A jászómindszenti antimonos telérvonulat leírását követően meghatározta a tektonikai jellemzőket, a széles-telér" és a vető-telér" ércesedési viszonyait. A helyi adatok, tektonikai-ércesedési jellemzők elemzése alapján három új télért fedezett" fel. Az ércvagyon, illetőleg a fémmennyiség meghatározását követően a tervszerű üzemgazdálkodás" szellemében gazdaságilag optimális lefejtési tervet, kitermelési programot dolgozott ki. A bányászati munkálatok optimalizálása keretében új feltárási elővájási tervet készített, hozzárendelve a megfelelő fejtési, tömedékelési technológiát is. Utóbbi témák kapcsán már megjelenik a disszertációban egy olyan tudományos kutatási irány - a feszültség halmozódás jelenségének kihasználása a fejtési üregek telepítésénél és méretezésénél -, ami Zambó János későbbi kutatásainak egyik kiemelkedő területe lesz. A vizsgálatok eredményei alapján javaslatokkal él az érces vidék" újabb kutatási-feltárási ércelőkészitési-kohósitási programját illetően. Akadémiai doktori értekezés (1954) A "Feszültségeloszlás a föld alatt" (1954) című doktori értekezésében a föld alatt megjelenő feszültségeloszlást határozza meg az ott létesített térségek geometriai helyzetének és formájának, valamint a kőzetek fizikai-mechanikai jellemzőinek függvényében. Az analízist az elemi terhelések vizsgálatával vezeti be, majd a pont-,
33 33 vonal- és sávterhelés eseteit mutatja be. A vizsgálat során homogén kőzeteket tételez fel és arra a következtetésre jut, hogy a feszültségek eloszlásában meghatározott és fontos szerepe van a kőzetek fizikai tulajdonságainak, elsősorban a Poisson számnak. Az elemi terhelések vizsgálatának eredményére támaszkodva építi fel a föld alatt végbemenő feszültségeloszlás-analízist, összefüggéseket ad meg az aláfejtett kőzet súly (terhelés) áthárításával kapcsolatos feszültségalakulásairól. Bemutatja a föld alatti üregek, folyosók közvetlen környékén fellépő feszültségállapotot. Ennek alapján magyarázza meg a vágatkörnyéki kőzetek elmozdulásának törvényszerűségeit. Megadja az elméleti összefüggésekből levonható gyakorlati következtetéseket és javaslatokat tesz a további vizsgálatok területére és módszerére. Ezen értekezés alapján nyerte el Zambó János a műszaki tudományok doktora fokozatot. A későbbi kutatásai során részletesen vizsgálta a fejtési térségek - lefejtett területek - körüli feszültségállapot, a feszültségterhelés áthárítási kérdéseit, a biztosítások méretezésének problematikáját, a feszültségeloszlás szempontjából optimális fejtéstelepítési megoldásokat, különös tekintettel a többtelepes, illetőleg vastagtelepes előfordulások művelésére. Analitika könyvek A bányászati telepítések analitikája című könyvében (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1960) a korábban cikk formájában is közzétett eredményeit foglalja össze. Foglalkozik az ásványvagyon meghatározás általános feladataival, az ásványvagyon kategóriákkal, a vagyonbecslési módszerekkel, az előfordulások mechanikai tulajdonságainak és a geológiai viszonyok térképezésével.
Időtartam (-tól -ig) 2012-2013 Munkáltató neve és címe Miskolci Egyetem (Központi Igazgatás), 3515 Miskolc-Egyetemváros
1 Ö N É L E T R A J Z F O R M A N Y O M T A T V Á N Y SZEMÉLYES ADATOK Név DR. LUKÁCS JÁNOS Cím 3535 MISKOLC (MAGYARORSZÁG), ELŐHEGY U. 48/2. Telefon +36 46 565 111/14 11 Fax +36 46 561 504 E-mail janos.lukacs@uni-miskolc.hu
ZAMBÖ JÁNOS AKADÉMIKUS HA TVAN ÉVES
ZAMBÖ JÁNOS AKADÉMIKUS HA TVAN ÉVES Zambó János egyetemi tanár, a Magyar TudományosAkadémia tagja, a Nehézipari Műszaki Egyetem Bányaműveléstani Tanszékének vezetője 1976. május 2-án tölti be a a magyar
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM INTÉZMÉNYI ÜNNEPEK ÉS MEGEMLÉKEZÉSEK RENDJE Szeged, 2013. október 28. Intézményi ünnepek és megemlékezések rendje a Szegedi Tudományegyetemen 1 A Szegedi Tudományegyetem (továbbiakban:
Lévai András. életútja, munkássága, az energetikai oktatás kezdetei. Dr. Gács Iván ny. egyetemi docens. BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék
Lévai András életútja, munkássága, az energetikai oktatás kezdetei Dr. ny. egyetemi docens BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék 1/16 Életútja Született: 1908. december 22. Oravicán (Erdély) Középiskola:
A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete
A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 16. számú melléklete Szabályzat az egyetemi kitüntetések és díszoklevelek alapításáról, adományozásáról Pécs 2019. Hatályos 2019. április 25.
Hatályba lépett: május 4-én
A BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM FIZIKAI INTÉZETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a BME Természettudományi Kar Tanácsa 2011. május 4-én Hatályba lépett: 2011. május 4-én
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Hatály: 2012. II. 17 2012. VIII. 30. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM AZ EGYETEM ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ CÍMEK, KITÜNTETÉSEK, ÉS ADOMÁNYOZÁSUK RENDJE 2012. 2 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 2 I. FEJEZET...
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS
Egy iparista életútja Az iskolapadtól a Magyar Tudományos Akadémiáig DR. SZTIPANOVITS JÁNOS 1946-ban született Pécsett egy iparos család egyetlen gyermekeként. 1960-ban jelentkezett a Zipernowski Károly
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai
Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi
Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010)
Pap Gyula Születési hely és idő: Debrecen, 1954 Feleségem Hizsnyik Mária, gyermekeim Gyula (1979) és Júlia (1981), unokáim Lola (2007), Kende (2010) és Márkó (2010) TANULMÁNYOK, TUDOMÁNYOS FOKOZATOK Gimnáziumi
Dr. l\/iilasovszky Béla
1 I k ı! li Í 1 J I' -ze ıı Dr. l\/iilasovszky Béla (1900-1973) DR. MILASOVSZKY BÉLA 1900-1973. Született 1900. április 21-én, Szepes vármegyében, Szomolnokon. Dolgos életútját szülőföldjén, a szomolnokhutai
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK
HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK 1989 2017 2017 Lovász László elnök Csépe Valéria kutatóprofesszor MTA Természettudományi Kutatóközpont Cziráki Szabina titkár Országos Tudományos Diákköri Tanács
A Kari Tanács Dr. Horváth Sándor főiskolai tanári kinevezését támogatja. (8 igen, 0 nem és 1 tartózkodás)
2009 2009. JANUÁR 7. BGK-KT/ XLVIII / 1 /2009 A Dr. Horváth Sándor által beadott főiskolai tanári pályázatot a kari Bíráló Bizottság mindenben megfelelőnek találta és támogatja a pályázat elfogadását.
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Szakmai önéletrajz. Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos
Szakmai önéletrajz Dr. Németh József PhD. rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos Munkahelyek: - 2013. Rendőrség Tudományos Tanácsa elnök - 2012-2013. Zala Megyei Rendőr-főkapitányság, rendelkezési állomány,
Oktatói önéletrajz Dr. Kerékgyártó Györgyné
Dr. Kerékgyártó Györgyné egyetemi tanár Közgazdaságtudományi Kar Statisztika Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1958-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Általános Közg. Kar tanári B szak
ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz
Oktatói önéletrajz Dr. Virág Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vállalkozások Pénzügyei Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1978-1982 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari tervező_szervező szak Tudományos fokozatok,
Podányi Tibor
114 Podányi Tibor 1920-2003 PÁLFY GÁBOR HADOBÁS SÁNDOR 2003. november 19-én elhunyt Podányi Tibor gyémántokleveles bányamérnök, az OMBKE tiszteleti tagja. 1920. július 19-én született Érsekvadkerten. Elemi
Az Egyetemen kezdeményezô vezetô. Fôhatósági felterjesztési határidô és cím. A rektor, a dékán, illetve más munkáltatói joggal rendelkezô vezetô
Az oktatók, kutatók és más közalkalmazottak részére adományozható állami, kitüntetések adományozás elôkészítésének összefoglaló táblázata A kitüntetés megnevezése és pénzdíjazása Adományozó és évente adott
Prof. Dr. Maróti Mihály ( )
Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési
Czibere Tibor október 16-án született Tapolcán. Édesapja MÁV segédtiszt volt, édesanyja háztartásbeli. Az elemi iskola négy osztályát
Czibere Tibor 1930. október 16-án született Tapolcán. Édesapja MÁV segédtiszt volt, édesanyja háztartásbeli. Az elemi iskola négy osztályát szülővárosában végezte, majd 1941-től a Keszthelyi Premontrei
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2014. szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 35/2014. (IX.16.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2014/2015. tanév I. félév ülés- és
Oktatói önéletrajz Dr. Barta József
egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,
A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára
Könyvtári szakmai nap Győr, 2014. 03. 25 Kisalföldi Könyvtárak és Könyvtárosok Egyesülete A Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Levéltára Szemerey Tamásné Dr. levéltárvezető Dr. Sági Éva levéltáros Egyetemi
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László
TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet
ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
10. verzió A Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Hajdú Istvánné
egyetemi tanár Élelmiszertudományi Kar Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1963-1968 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, okleveles közgazda 1971-1973 MLEE, Filozófia
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,
A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA
A MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZATA Miskolc, 2012. 1.3.5.5. sz. Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TANULMÁNYI EMLÉKÉREM SZABÁLYZAT A MISKOLCI
Oktatói önéletrajz. Dr. Barta József. Karrier. egyetemi docens. Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék. Felsőfokú végzettségek:
Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok,
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról
Szakmai beszámoló a 4. Műegyetemi Levéltári Napról A BME Levéltár idei levéltári napjának apropóját az ország első integrált felsőoktatási intézménye megalakulásának 80. és felbomlásának 70. évfordulója
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke
Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,
Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,
Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)
Kállai Ernő Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI) Osztály: Romakutatások Osztálya Tudományos cím vagy fokozat: PhD E-mail: kallai.erno@tk.mta.hu Telefonszám: +36-1 224-6700 / 5224 Épület: T (Emelet,
Elhunyt Rózsa Pál. A temetésen Dr. Péceli Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora búcsúztatta:
Elhunyt Rózsa Pál Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Tanszékünk jogelődjének, a Villamosmérnökkari Matematika Tanszéknek korábbi vezetője, Dr. Rózsa Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a BME professor emeritusa
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Építészmérnöki Kar Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési
1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM. 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 -
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE - 2007 - 2 TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 3 Általános rendelkezések...
1/2019. (II. 28.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-546/019. 1/019. (II. 8.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
DÉKÁN BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR Előterjesztés a Kari Tanács 2018. szeptember hó 26. napi ülésére Előterjesztő: Alföldi György DLA dékán Szervezeti egység: Építészmérnöki
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014
Dr. prof.öllős Géza munkássága 1928-2014 Dr.Papp Mária c. Egyetemi docens 2014.Július 3.-Szeged Én az oktatást akartam szolgálni Életútja 1928. február 2-án Apácaszakállason születettföldművelő szülők
1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM 1.sz. melléklet a 1164 / 115. ZMNE számhoz 1.sz. példány A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE (Egységes szerkezetben a ZMNE ának módosító határozataival)1-2007 -
Oktatói önéletrajz Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Nemzetközi Tanulmányok Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1976-1977 MKKE Közgazdasági Továbbképző Intézet, nemzetközi gazdasági kapcsolatok
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 1-jei ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2011. február 1-jei ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 1/2011. (II.1.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2010/2011. tanév II. félévi ülés- és munkatervéről
BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe
II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható
II. FOGLALKOZTATÁSI KÖVETELMÉNYRENDSZER II/4. Az Egyetem által adományozható kitüntetések, címek és adományozásuk rendje Az Egyetemi Tanács 2004. október 25-i ülésén, 11.a/2004/05. számú határozatával
ad /2004. ALAPÍTÓ OKIRATA január
ad. 40.964/2004. AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTÓ OKIRATA 2005. január 2 Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (a továbbiakban: intézmény) részére az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.
DR. WACHTLER ISTVÁN. Egyetemi tanár / professor emeritus
SZEMÉLYI ADATOK DR. WACHTLER ISTVÁN Magyarország, 3200 Gyöngyös, Virág u 38/1 +36-37-312 916 Wachtler.istvan@uni-eszterhazy.hu Neme Férfi Születési dátum 1945.12.05. Állampolgárság Magyar POZÍCIÓ / BEOSZTÁS
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy (könyvviteli specializáció) 1971-1973 Pénzügyminisztérium,
1/2003 sz. Határozat. A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának március 14-i ülésén. A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár
1/2003 sz. Határozat A Fogorvostudományi Kar Kari Tanácsának 2003. március 14-i ülésén A Kari Tanács Dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár rektori megbízásra érkezett pályázatát egyhangúlag támogatja. Budapest,
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról év
Összefoglaló az ügyészségi fogalmazói pályázatról 2016. év I. A pályázati felhívás és az előszűrés Legfőbb Ügyész úr hozzájárulásával 2016. évben 33 ügyészségi fogalmazói álláshelyet hirdettünk meg. A
Oktatói önéletrajz Dr. Baricz Rezső
professor emeritus Gazdálkodástudományi Kar Vezetői Számvitel Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1989 - Pénzügyminisztérium, Adótanácsadó 1959-1963 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Pénzügy
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
100. szám május 26. Tartalom
Egyetemi Értesítő A Szegedi Tudományegyetem hivatalos és információs lapja 100. szám 2015. május 26. Tartalom NAPIRENDI PONTOK A Szegedi Tudományegyetem Szenátusának 2015. év április hó 27. napján tartott
Magyar joganyagok évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 2. oldal k) az éves központi költségvetés tervezésekor benyújtja
Magyar joganyagok - 2018. évi XLVIII. törvény - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenn 1. oldal 2018. évi XLVIII. törvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fenntartói jogait érintő egyes törvények módosításáról
Prof. Dr. Patyi András Patyi András. elnök, Nemzeti Választási Bizottság. 2012-2016 rektor, egyetemi tanár
1. Személyi adatok Vezetéknév/Utónév: Születési név: 2. Betöltött beosztás, munkakör, foglalkozási terület: Önéletrajz Prof. Dr. Patyi András Patyi András elnök, Nemzeti Választási Bizottság 3. Szakmai
Oktatói önéletrajz Dr. Mészáros Tamás
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Stratégia és Projektvezetés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1970 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1984,
ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és ADOMÁNYOZÁSÁNAK SZABÁLYZATA
A Óbudai Egyetem Ideiglenes Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 5. függelék 34. verzió ADOMÁNYOZHATÓ KITÜNTETÉSEK, KITÜNTETŐ CÍMEK, DÍJAK ALAPÍTÁSÁNAK és
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2018. szeptember 25-én tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 42/2018. (IX.25.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2018/2019. tanév I.
Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:
ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék
az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa
Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,
Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes
Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,
A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke
A SOE Központi Levéltárának fond- és állagjegyzéke 1824-2017, 75 fond, 161 állag, 601,01 ifm Jelzet Levéltári egység neve évhatár terjedelem 1. Selmecbányai Erdészeti Tanintézet, Selmecbányai Bányászati
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója
90 éve született Dr. Polinszky Károly, a Veszprémi Vegyipari Egyetem alapítója Veszprém, 2012. március 19. Kiadó: Veszprémi Vegyészekért Alapítvány www.vvalapitvany.hu Szerkesztö: Tomanicz Éva Tördelö:
A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
106/2010. (XI. 25.) szenátusi határozat A SEMMELWEIS EGYETEM SZABÁLYZATA AZ EGYETEMI KITÜNTETÉSEK ADOMÁNYOZÁSÁRÓL A Semmelweis Egyetem Szenátusa a Szervezeti és Működési Szabályzat 9. (6) bekezdés q) pontjában
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA
A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!
Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben! Többen jelezték, hogy véleményük szerint nem megfelelő a fizetési osztályba sorolásuk. Az alábbi cikk közérthetően magyarázza
Oktatói önéletrajz Dr. Bakacsi Gyula
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Szervezeti Magatartás Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1979-1983 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipar szak Tudományos fokozatok, címek:: 1994, kandidátus
EZ ÉVBEN LENNE 70 ÉVES DR. h.c. DR. DEBRECZENI ELEMÉR OKLEVELES BÁNYAGÉPÉSZMÉRNÖK
A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat, Bányászat, 70. kötet, (2006) p. 5-10 EZ ÉVBEN LENNE 70 ÉVES DR. h.c. DR. DEBRECZENI ELEMÉR OKLEVELES BÁNYAGÉPÉSZMÉRNÖK Dr. Ladányi Gábor tanszékvezető egyetemi
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM DOKTORI KÉPZÉS ÉS DOKTORI FOKOZATSZERZÉS SZABÁLYZATA 2015. december 21. A Szegedi Tudományegyetem Doktori Képzés és Doktori Fokozatszerzés Szabályzata 1 A Szegedi Tudományegyetem
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről
Téglás Városi Önkormányzat 10/2002. (V. 30.) TÖ. számú rendelete az önkormányzat által adományozható címekről és kitüntetésekről A 10/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet módosításával (*) egységes szerkezetbe
Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései
Színvonalas előadásokkal lezajlottak az MTA Területi Akadémiai Bizottságok éves közgyűlései Az elmúlt hét rendkívül mozgalmas volt az MTA Területi Akadémiai Bizottságok számára, mert ezekben a napokban
Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa)
Tiszteletbeli doktor (Doctor Honoris Causa) A Soproni Egyetem Erdőmérnök Kar által előterjesztett tiszteletbeli doktorai (Doctor Honoris Causa) Prof. Dr. Albert Levente okleveles tudományegyetemi vegyész
A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján Dr. Izsó Lajos részfoglalkozású egyetemi tanári megbízását támogatja. ( 13 igen, 0 nem, 0 tartózkodás)
2006 BGK-KT/ XXVI/1/2006 A Kari Tanács írásbeli szavazat alapján (Tóth Béla megbízásának lejárta miatt) Stein Vera adjunktust választotta a kari Fegyelmi testület elnökének. Megbízása 2006. január 10 -től
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:
Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács 2017. szeptember 26-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára: 70/2017. (IX.26.) KT. sz. határozat a Kari Tanács 2017/2018. tanév I.
ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére;
EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2019) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi
SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL
SZABÁLYZAT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KITÜNTETÉSEIRŐL Szeged, 2015. február 26. A Kari Tanács a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Ügyrendjének 3. o.) pontjában
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE
A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS ADOMÁNYOZOTT DÍJAK, ELISMERÉSEK RENDSZERE A Magyar Hadtudományi Társaság (továbbiakban Társaság, illetve MHTT) tagságát képviselő küldöttértekezlet felhatalmazása
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.09. 8:53 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi
84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá
84/2011. (V. 26.) Korm. rendelet a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a Magyar Tudományos Akadémia irányítása alá tartozó költségvetési szerveknél, illetve más kutató- és
Buda András szakmai életrajza
Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete
A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve
A Soproni Talajbiológiai Iskolá -tól a Gödöllői Mikrobiológiai Műhely -ig A Magyar Talajtani Társaság Talajbiológiai Szekciójának 57 éve Biró Borbála A kezdetek: A soproni Talajbiológiai Iskola 1951-ben
ÖNÉLETRAJZ. Mende Tamás. Munkahely: Miskolci Egyetem, Fémtani és Képlékenyalakítástani Tanszék 3515, Miskolc-Egyetemváros Telefon: (46) 565-111 / 1538
ÖNÉLETRAJZ Mende Tamás Személyes adatok: Név: Mende Tamás Születési idő: 1982. 08. 17. Születési hely: Szikszó Cím: 3535 Miskolc, Vasverő u. 60. Telefon: (20) 341-0250 E-mail: kohme@freemail.hu Munkahelyi
Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet
1 / 5 2017.01.06. 8:45 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE Bölcsészettudományi
Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok. 1. fejezet. Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok
Kivonat a PTE SZMSZ 4 számú mellékletéből Az oktatókra, kutatókra és tanárokra vonatkozó különös szabályok 1. fejezet Az oktatói munkakör létesítése Általános szabályok 56. (1) Az Egyetemen oktatói feladat
Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András
habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi
2/2017. (VIII. 01.) sz. rektori utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Rektorát illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-161/2017. 2/2017. (VIII. 01.) sz. rektori utasítás a Szegedi Tudományegyetem Rektorát illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről
FARKAS OTTÓ professzornak, a Műszaki Anyagtudományi Kar (korábban Kohómérnöki Kar) érdekében kifejtett, egykori dékáni tevékenysége
A Miskolci Egyetem Közleménye, B sorozat, Kohászat, 36. kötet (2010) FARKAS OTTÓ professzornak, a Műszaki Anyagtudományi Kar (korábban Kohómérnöki Kar) érdekében kifejtett, egykori dékáni tevékenysége
Útmutató. a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez
Útmutató a Részletes költségterv (D9-es melléklet) kitöltéséhez A költségtervet kizárólag 12 hónapra kalkulálva kell kitölteni! 1. Személyi juttatások A kutatócsoportnak az éves személyi juttatási kiadásaikat
Oktatói önéletrajz Dr. Vermes László
egyetemi tanár Karrier Felsőfokú végzettségek: 1972 - ILRI, Wageningen, Hollandia, 11. Nemzetközi Vízrendezési Tanfolyam 1969-1970 Agrártudományi Egyetem, Gödöllő, mezőgazdaságtudományi doktor 1961-1962
Sine praeteritis futura nulla (Múlt nélkül nincs jövő)
A tanszékünk első 93 éve bevezető gondolatok egy rendhagyó emlék- és köszöntő konferenciához, egy emlékező és köszöntő kötethez, mert a 2014-es esztendő a tanszéki kozmológiában egy különös bolygóegyüttállást
MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK KÖVETELMÉNYRENDSZERE, valamint EZEN MUNKAKÖRÖK BETÖLTÉSÉVEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSOK RENDJE
3. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 2. melléklet Foglalkoztatási Követelményrendszer 2. függelék Az ÓBUDAI EGYETEMEN OKTATÓK, TUDOMÁNYOS KUTATÓK és TANÁROK MUNKÁJÁT SEGÍTŐ MUNKAKÖRBEN
KITÜNTETÉSI SZABÁLYZAT
KITÜNTETÉSI SZABÁLYZAT Edutus Egyetem Szenátusa által 79/2018. (aug. 31.) számú határozatával egységes szerkezetben elfogadva. Kiadás száma Módosítás száma Határozat száma Hatályos 1. kiadás 79/2018. (aug.
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára
Bemutatkozik a SZIE KDKL Levéltára A Magyar Hidrológiai Társaság XXXI. Országos Vándorgyűlése Gödöllő, 2013. július 3. Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető Szent István Egyetem Kosáry Domokos
Kitüntetések (2016. szeptember)
Kitüntetések (2016. szeptember) Az egyetemünkön kialakult hagyomány szerint a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen nyújtjuk át azokat a kitüntetéseket, amelyeket az Egyetem Szenátusa adományoz az egyetem