A JELEN DOKUMENTUM TARTALMÁT EBBEN A FORMÁBAN KELL ELFOGADNI. AZ ÉRVÉNYES JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRTAKON KÍVÜL A NOKIA SEMMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A JELEN DOKUMENTUM TARTALMÁT EBBEN A FORMÁBAN KELL ELFOGADNI. AZ ÉRVÉNYES JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRTAKON KÍVÜL A NOKIA SEMMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY"

Átírás

1

2 MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-247 jelű készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC irányelv egyéb vonatkozó rendelkezéseinek. A Megfelelőségi nyilatkozat egy példánya megtalálható a címen Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries, az N96, az N-Gage, a Navi, a Visual Radio és a Nokia Care a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. A Nokia tune a Nokia Corporation hangvédjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk védjegye lehet. A jelen dokumentum vagy bármely része semmilyen formában nem másolható, nem továbbítható, nem terjeszthető és nem tárolható a Nokia előzetes írásbeli engedélye nélkül. This product includes software licensed from Symbian Software Ltd Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd. US Patent No and other pending patents. T9 text input software Copyright Tegic Communications, Inc. All rights reserved. Java and all Java-based marks are trademarks or registered trademarks of Sun Microsystems, Inc. Portions of the Nokia Maps software are The FreeType Project. All rights reserved. This product is licensed under the MPEG-4 Visual Patent Portfolio License (i) for personal and noncommercial use in connection with information which has been encoded in compliance with the MPEG-4 Visual Standard by a consumer engaged in a personal and noncommercial activity and (ii) for use in connection with MPEG-4 video provided by a licensed video provider. No license is granted or shall be implied for any other use. Additional information, including that related to promotional, internal, and commercial uses, may be obtained from MPEG LA, LLC. See A terméket az MPEG-4 Visual Patent Portfolio License (i) személyes, nem üzleti célú felhasználásra engedélyezi olyan adatok tekintetében, amelyeket a fogyasztó mint magánszemély az MPEG-4 Képi Szabványnak megfelelően, nem üzleti célból kódolt, valamint (ii) engedélyezett videoszolgáltató által kínált MPEG-4 formátumú videofilmekkel kapcsolatos felhasználásra. Egyéb felhasználásra vonatkozó, kifejezett vagy hallgatólagos engedélyt a Nokia nem ad. A reklámcélú, belső és üzleti felhasználásra vonatkozóan további információt az MPEG LA, LLC adhat. Lásd: Nokia a folyamatos fejlesztés elvét alkalmazza. A Nokia fenntartja magának a jogot, hogy bármely, a jelen dokumentumban ismertetett termékek jellemzőit előzetes bejelentés nélkül módosítsa vagy továbbfejlessze. A NOKIA ÉS ANNAK LICENCADÓI AZ ALKALMAZANDÓ JOGSZABÁLYOK ÁLTAL LEHETŐVŐ TETT LEGSZÉLESEBB KERETEK KÖZÖTT SEMMILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT NEM FELELŐSEK SEMMILYEN ADATVESZTÉSÉRT VAGY BEVÉTELKIESÉSÉRT, ILLETVE BÁRMILYEN KÜLÖNÖS, VÉLETLEN, KÖVETKEZMÉNYI VAGY KÖZVETETT KÁRÉRT, A KÁROKOZÁS MÓDJÁRA TEKINTET NÉLKÜL.

3 A JELEN DOKUMENTUM TARTALMÁT EBBEN A FORMÁBAN KELL ELFOGADNI. AZ ÉRVÉNYES JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRTAKON KÍVÜL A NOKIA SEMMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY VÉLELMEZETT GARANCIÁT NEM VÁLLAL A JELEN DOKUMENTUM PONTOSSÁGÁVAL, MEGBÍZHATÓSÁGÁVAL VAGY TARTALMÁVAL KAPCSOLATBAN, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE VAGY EGY ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ GARANCIÁT. A NOKIA FENNTARTJA A JOGOT, HOGY A JELEN DOKUMENTUMOT BÁRMIKOR, ELŐZETES ÉRTESÍTÉS NÉLKÜL ÁTDOLGOZZA VAGY VISSZAVONJA. Az alkalmazandó jogszabályok által lehetővé tett lehető legszélesebb keretek között a Nokia készülék bármely szoftverének visszafejtése a legteljesebb mértékben tilos. A jelen kézikönyvben szereplő, Nokia által tett nyilatkozatokra, jótállás-vállalásokra, kártérítésre és felelősségre vonatkozó korlátozások mértékével azonos mértékű korlátozások vonatkoznak Nokia licencadóinak nyilatkozataira, jótállásvállalásaira, kártérítésére és felelősségére. Bizonyos termékek, alkalmazások és szolgáltatások választéka országonként eltérhet. A részletekről és az elérhető nyelvi csomagokról érdeklődjünk egy Nokia márkakereskedőnél. Exportszabályok Ez az eszköz olyan alkatrészt, technológiát vagy szoftvert tartalmazhat, amelyre az Egyesült Államok vagy más országok exportjogszabályai vonatkozhatnak. Tilos a jogszabályoktól eltérő magatartás. AZ FCC, ILLETVE AZ INDUSTRY CANADA MEGJEGYZÉSE A készülék televízió- vagy rádióinterferenciát okozhat (például akkor, ha a telefont a vevőberendezések közvetlen közelében használjuk). Az FCC, illetve az Industry Canada felhívhat a telefon használatának befejezésére, ha az interferenciát nem sikerül kiküszöbölni. Ha segítségre van szükségünk, lépjünk kapcsolatba a helyi szervizképviselettel. A készülék megfelel az FCC-szabályzat 15. részének. A működés során a következő két feltételnek kell eleget tenni: (1) Az eszköz nem okozhat káros interferenciát; és (2) az eszköznek el kell bírnia bármilyen vételi interferenciát, azt is, amelyik nem kívánt működést eredményezhet. A Nokia által kifejezetten nem jóváhagyott módosítások érvényteleníthetik a felhasználónak a készülék üzemeltetésére vonatkozó jogát. /2. kiadás HU

4 Tartalom Tartalom Biztonság...11 A készülékről...11 Szinkronizálási beállítások és adattörlés...12 Hálózati szolgáltatások...13 Használatbavétel...14 A készülék gombjai és részei (elöl)...14 A készülék gombjai és részei (hátul és oldalt)...15 A készülék gombjai és részei (média)...15 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése...16 A készülék bekapcsolása...16 Az akkumulátor töltése...17 Memóriakártya...18 A memóriakártya behelyezése...18 Memóriakártya kivétele...18 Csatlakozás létrehozása...20 Segítség keresése...21 Beépített útmutatók A készülék saját súgója...21 Kezdő lépések...21 Nokia-terméktámogatás és elérhetőségek...21 My Nokia...22 Tudnivalók a My Nokia szolgáltatásról...22 A My Nokia használata...22 Egyéb alkalmazások...22 Szoftverfrissítések...23 Beállítások...23 Hozzáférési kódok...23 Az akkumulátor élettartamának meghosszabbítása...24 Szabad memória...26 A készülék...27 Antennahelyek...27 Üdvözlőszöveg...27 Nokia Másoló...28 Tartalommásolás...28 Tartalom szinkronizálása, lekérése és küldése...29 A kijelzőn megjelenő ikonok...30 Hivatkozások...31 A billentyűzet lezárása...32 Multimédia menü...32 Tartalom keresése a mobiltelefonnal...33 N-Gage...34 Tudnivalók az N-Gage alkalmazásról...34 N-Gage nézetek...34 Használatbavétel...35 Játékosnév létrehozása...35 Játék indítása...36 Az eredmények követése...36 Játék a barátokkal...36 Játékok játszása és kezelése...36 Profiladatok szerkesztése...37 Csatlakozás más játékosokhoz...37 Barátok keresése és hozzáadása...37 Barát adatainak megtekintése...38 A barátok listájának rendezése...38

5 Játékos besorolása...38 Üzenetek küldése...38 Az N-Gage beállításai...39 Fülhallgató...39 A hangerő és a hangszóró szabályozása...40 Offline üzemmód...40 Gyors letöltés...41 A készülék testreszabása...43 A készülék megjelenésének módosítása...43 Hangzástémák...44 Üzemmódok hangjainak beállítása D-hangok...45 A készenléti állapot módosítása...46 A főmenü módosítása...47 TV és videó...48 Nokia Videoközpont...48 Videofájlok megtekintése és letöltése...48 Videoinfók...49 Saját videók...50 Videofájlok átvitele a számítógépről...50 Videoközpont beállításai...51 Élő TV...52 Az Élő TV szolgáltatásról...52 Első használat...52 Műsorok megtekintése...53 Extra szolgáltatások...54 Műsorismertetők...54 Keresés a műsorismertetőkben...54 Műsorok rögzítése...55 Előfizetés csatornákra és műsorokra...55 Előfizetések lemondása...56 Élő TV beállításai...56 Ikonok...56 TV-kimenet mód...57 Zene mappa...59 Zenelejátszó...59 Zeneszám vagy podcast-epizód lejátszása...59 Zene menü...61 Lejátszási listák...61 Podcastok...62 Zenelejátszó használata otthoni hálózatban...62 Zeneszámok átvitele a készülékre...63 Zene átvitele számítógépről...63 Átvitel a Windows Media Player alkalmazással...63 Nokia Zeneáruház...65 Nokia Podcasting...65 Podcasting beállítások...65 Podcastok keresése...66 Könyvtárak...67 Letöltések...68 Podcastok lejátszása és kezelése...68 Rádióalkalmazások...69 FM-rádió...69 Rádióhallgatás...70 Vizuális tart. megtekintése...70 Mentett rádióadók...71 FM-rádió beállításai...71 Nokia Internetes rádió...71 Internetes rádióállomás hallgatása...72 Kedvenc rádióállomások...72 Rádióállomások keresése...73 Állomástár...73 Internetrádió beállításai...74 Tartalom

6 Tartalom Kamera...75 Tudnivalók a kameráról...75 A kamera bekapcsolása...75 Képrögzítés...76 A kamera állóképre vonatkozó jelzései...76 Aktív eszköztár...76 Képek rögzítése...77 Helyadatok...78 Kép rögzítése után...78 Vaku...79 Szituáció módok...79 Sorozatfelvétel készítése...80 Fényképkészítés önmagunkról az önkioldó segítségével...80 Tippek jó minőségű fényképek készítéséhez...81 Videofelvétel...82 Videofelvétel jelzések...82 Videofájl rögzítése...83 Videó rögzítése után...83 Kamerabeállítások...84 A kamera állóképre vonatkozó beállításai...84 Szín- és megvilágítási beállítások...85 Videobeállítások...86 Fényképek...87 A Fényképek alkalmazás...87 Képek és videók megtekintése...87 Fájlok adatainak megtekintése és módosítása...88 Képek és videók rendszerezése...88 Aktív eszköztár...89 Albumok...89 Címkék...90 Diavetítés...90 Képek szerkesztése...91 Képszerkesztő...91 Kép kivágása...91 A vörösszem-hatás csökkentése...92 Hasznos billentyűparancsok...92 Képek nyomtatása...92 Képnyomtatás...92 Nyomtatóválasztás...93 Nyomtatási kép...93 Nyomtatási beállítások...93 Online nyomtatás...93 Képek és videók online megosztása...94 Galéria...95 Fő nézet...95 Hangok...95 Streaminghivatkozások...96 Bemutatók...96 Otthoni hálózat...97 Tudnivalók az otthoni hálózatokról...97 Fontos biztonsági tudnivalók...98 Az otthoni hálózat beállításai...98 A megosztás engedélyezése és a tartalom meghatározása Médiafájlok megtekintése és megosztása Médiafájlok másolása Otthoni szinkronizálás Médiafájlok szinkronizálása Szinkronizálási beállítások A fogadott fájlok megadása A küldött fájlok megadása Helymeghatározás (GPS) Tudnivalók a GPS rendszerről...105

7 Támogatott GPS szolgáltatás (A-GPS) A készülék helyes tartása Tippek a GPS-kapcsolat létrehozásához Helymeghatározási kérelmek Iránypontok GPS-adatok Útvonalvezetés Helymeghatározási adatok letöltése Útmérő Térképek Tudnivalók a Térképek alkalmazásról Térképek böngészése Térképek letöltése Hely keresése Speciális szolgáltatások a Térképek alkalmazáshoz Navigálás Közlekedési információk Ismertetők Multimédia mappa RealPlayer Videofájlok lejátszása Folyamatos letöltésű tartalom A RealPlayer beállításai Licencek Rögzítő Webböngésző Böngészés az interneten Böngésző eszköztár Navigálás az oldalakon Webes infók és blogok Webeszközök Tartalom keresése Elemek letöltése és vásárlása Könyvjelzők A cache-memória kiürítése A kapcsolat befejezése A kapcsolat biztonsága Internetes beállítások Csatlakozások WLAN Tudnivalók a WLAN-ról WLAN-kapcsolatok WLAN varázsló A WLAN internetes hozzáférési pontjai Működési módok Kapcsolatkezelő Aktív adatkapcsolatok Elérhető WLAN-hálózatok Bluetooth-kapcsolat A Bluetooth-kapcsolat Beállítások Biztonsági tanácsok Adatok küldése Bluetooth-kapcsolaton A készülékek párosítása Adatok fogadása Bluetooth-kapcsolaton keresztül Készülékek blokkolása Távoli SIM mód USB PC-kapcsolatok Időkezelés Óra Tartalom

8 Tartalom Ébresztőóra Világóra Naptár Naptárbejegyzés létrehozása Naptárnézetek Naptárbejegyzések kezelése Üzenetek Az Üzenetek főnézete Szöveg írása Hagyományos szövegbevitel Prediktív szövegbevitel Tippek a szövegbevitellel kapcsolatban A bevitel nyelvének megváltoztatása Szövegek és listák szerkesztése Üzenetek írása és küldése Bejövő üzenetek mappája Üzenetek fogadása Multimédia üzenetek Adat-, beállítási és internetszolgáltatói üzenetek Üzenetolvasó Postafiók Az beállítások meghatározása A postafiók megnyitása üzenetek letöltése üzenetek törlése A kapcsolat bontása a postafiókkal Exchange-levelező A SIM-kártyán lévő üzenetek megtekintése Üzenetek beállításai Szöveges üzenetek beállításai Multimédia üzenetek beállításai beállítások Postafiókok kezelése Kapcsolat beállításai Felhasználói beállítások Letöltési beállítások Automatikus letöltési beállítások Szolgáltatói hírüzenetek beállításai Hálózati hírek beállításai Egyéb beállítások Hívások kezdeményezése Hanghívások Opciók hívás közben Hang- és video-postafiókok Hívás fogadása vagy elutasítása Konferenciahívás kezdeményezése Telefonszámok gyorshívása Hívás várakoztatása Hanghívás Videohívás kezdeményezése Lehetőségek videohívás közben Videohívás fogadása vagy elutasítása Videó megosztása Követelmények Beállítások Élő videofelvétel vagy videofájl megosztása Meghívás elfogadása Napló Legutóbbi hívások Hívás időtartama Csomagkapcsolt adatátvitel Az összes kommunikációs esemény figyelése Névjegyzék (telefonkönyv)...173

9 Nevek és telefonszámok mentése és szerkesztése Nevek és telefonszámok kezelése Alapértelmezett számok és címek Csengőhang hozzárendelése névjegyhez Névjegyek másolása SIM-szolgáltatások SIM-kártya, névjegyek Rögzített tárcsázás Névjegycsoportok kezelése Iroda mappa Quickoffice Quickword Quicksheet Quickpoint Quickmanager Jegyzetek Adobe PDF Reader Átváltó Zip manager Alkalmazások mappa Számológép Alkalmazáskezelő Alkalmazások és szoftverek telepítése Alkalmazás és szoftver eltávolítása Beállítások Eszközök mappa Fájlkezelő Tudnivalók a Fájlkezelőről Fájlok keresése és rendszerezése Memóriakártya szerkesztése Fájlok mentése memóriakártyára Memóriaegység formázása Hangutasítások Szinkronizálás Eszközkezelő Beszéd Beállítások Általános beállítások Testreszabási beállítások Tartozékok beállításai A csúszófedél beállításai Biztonsági beállítások Telefon és SIM-kártya Tanúsítványkezelés Biztonsági modul Eredeti beállítások visszaállítása Helymeghatározási beállítások A telefon beállításai Hívásbeállítás Hívásátirányít Híváskorlát Hálózati beállítások Kapcsolatbeállítások Adatkapcsolatok és hozzáférési pontok Hozzáférési pontok Új hozzáférési pont létrehozása Hozzáférésipont-csoportok létrehozása Csomagkapcsolt adatátviteli hozzáférési pontok A WLAN internetes hozzáférési pontjai Csomagkapcs. beállítások Vezeték nélküli helyi hálózat beállításai SIP-beállítások Tartalom

10 Tartalom Konfigurációk Hozzáférési pont névellenőrzése Alkalmazások beállításai Hibaelhárítás Tartozékok Akkumulátor Az akkumulátorra és a töltőre vonatkozó információk Nokia akkumulátor-hitelességi irányelvek A hologram hitelességének vizsgálata Mi a teendő, ha az akkumulátor nem bizonyul eredetinek? Kezelés és karbantartás Hulladékkezelés További biztonsági tudnivalók Kisgyerekek Üzemelési környezet Orvosi eszközök Beültetett orvosi eszközök Hallókészülékek Hallókészülékek Járművek Robbanásveszélyes környezetek Segélykérő hívások HITELESÍTÉSI INFORMÁCIÓ (SAR) Tárgymutató...223

11 Biztonság Olvassuk el az alábbi egyszerű útmutatót. Az itt leírtak be nem tartása veszélyekkel járhat, vagy törvénysértő lehet. Bővebb információt a részletes felhasználói útmutató tartalmaz. BEKAPCSOLÁSKOR ÜGYELJÜNK A BIZTONSÁGRA Ne kapcsoljuk be a készüléket olyan helyen, ahol a mobiltelefonok használata tilos, illetve ahol azok interferenciát vagy veszélyt okozhatnak. AZ ÚTON ELSŐ A BIZTONSÁG Tartsuk be a helyi törvényeket. Vezetés közben mindig hagyjuk szabadon kezeinket, hogy a járművet irányíthassuk. A biztonság legyen vezetés közben a legfontosabb szempont. INTERFERENCIA A vezeték nélküli eszközök interferenciaérzékenyek lehetnek, ami a teljesítményre kihatással lehet. KORLÁTOZÁSSAL ÉRINTETT TERÜLETEKEN KAPCSOLJUK KI Tartsuk be az előírásokat. Repülőgépen, valamint orvosi berendezések, üzemanyag, vegyszerek vagy robbantási területek közelében kapcsoljuk ki a készüléket. SZAKSZERVIZ A termék üzembe helyezését és javítását csak szakember végezheti. TARTOZÉKOK ÉS AKKUMULÁTOROK Csak a gyártó által jóváhagyott tartozékokat és akkumulátorokat használjuk. Ne csatlakoztassunk nem kompatibilis termékeket. VÍZÁLLÓSÁG A készülék nem vízálló. Tartsuk szárazon. A készülékről A tájékoztatóban ismertetett vezeték nélküli eszköz a (E)GSM 850, 900, 1800, 1900, UMTS 900 és 2100 MHz hálózatok használható. A hálózatokról szóló további tájékoztatásért keressük fel a szolgáltatót. Biztonság 11

12 Biztonság 12 A készülék funkcióinak használatakor tartsuk be a törvényeket, és tartsuk tiszteletben a helyi szokásokat, valamint mások személyiségi és egyéb törvényes jogait, beleértve szerzői jogait. A szerzőjogi védelem miatt egyes képeket, zenéket és más tartalmakat esetleg nem másolhatunk, módosíthatunk vagy küldhetünk tovább. A készülék számos csatlakozási típust támogat. A számítógépekhez hasonlóan a készülék vírusoknak és más káros tartalomnak lehet kitéve. Kellő óvatossággal kezeljük az üzeneteket, kapcsolódási kérelmeket, a böngészést és a letöltéseket. Csak olyan megbízható forrásból származó szolgáltatásokat és szoftvereket telepítsünk és használjunk, amelyek megfelelő biztonságot és védelmet kínálnak a kártékony szoftverekkel szemben, például olyanokat, amelyek Symbian Signed jelzéssel rendelkeznek, vagy megfeleltek a Java Verified. Fontoljuk meg, hogy víruskereső és egyéb biztonsági szoftvereket telepítünk az eszközön és a kapcsolódó számítógépen. A készülék tartalmazhat előre telepített, harmadik fél internetes webhelyére mutató könyvjelzőket és hivatkozásokat. A készülékkel hozzáférhetünk harmadik fél webhelyeihez. A harmadik fél webhelyei nem kapcsolódnak a Nokiához, és a Nokia ezeket a webhelyeket nem támogatja, és nem vállal értük semmilyen felelősséget. Ha úgy döntünk, felkeressük ezeket a webhelyeket, akkor a biztonságosság és a tartalom érdekében elővigyázatosan járjunk el. Figyelmeztetés: A készülék funkcióinak használatához (az ébresztőórát kivéve) a készüléknek bekapcsolt állapotban kell lennie. Ne kapcsoljuk be a készüléket olyan helyen, ahol a vezeték nélküli eszközök használata interferenciát vagy veszélyt okozhat. Az irodai alkalmazások támogatják a Microsoft Word, PowerPoint és Excel (Microsoft Office 2000, XP és 2003) főbb funkcióit. Nem minden fájlformátum megtekintése vagy módosítása lehetséges. A készülékben tárolt fontos adatokról ne felejtsünk el biztonsági másolatot vagy írásos feljegyzést készíteni. Más eszközökhöz való csatlakoztatás előtt a részletes biztonsági előírások megismerése érdekében olvassuk el a másik készülék ismertetőjét is. Ne csatlakoztassunk nem kompatibilis termékeket. A jelen útmutatóban található képek eltérhetnek a készülék kijelzőjén megjelenő képektől. Szinkronizálási beállítások és adattörlés Ügyeljen a szinkronizálási beállításokra. A hagyományos szinkronizálási eljárás részeként végzett adattörlés a kiválasztott beállításoktól függ.

13 Hálózati szolgáltatások A készülék használatához szükség van egy mobilszolgáltatóval kötött szolgáltatási szerződésre. Számos funkció speciális hálózati funkciókat igényel. Ezek a funkciók nem minden hálózatban érhetők el; előfordulhat, hogy bizonyos hálózatokban a hálózati funkciók használata előtt külön megállapodást kell kötni a szolgáltatóval. A hálózati szolgáltatások használata adatátvitellel jár. A szolgáltatótól érdeklődjünk a hazai hálózatban érvényes díjakról, valamint roamingoláskor az egyéb hálózatban érvényes díjakról. A szolgáltatótól kaphatunk útmutatást és az alkalmazandó díjakra vonatkozó tájékoztatást. Egyes hálózatokban a hálózati szolgáltatások esetleg csak korlátozott módon használhatók, ami befolyásolhatja a hálózati szolgáltatások igénybevételét. Lehetséges, hogy egyes hálózatok például nem támogatnak minden nyelvtől függő karaktert és szolgáltatást. Lehet, hogy a készüléken a szolgáltató kérésére bizonyos funkciók nem érhetők el vagy nem aktívak. Ha így van, ezek meg sem jelennek a készülék menüiben. Az is előfordulhat, hogy a készülék speciális konfigurációval rendelkezik, például más a menük neve, a menük sorrendje, és eltérőek lehetnek az ikonok. További tájékoztatásért forduljunk a szolgáltatóhoz. Ez a készülék támogatja a TCP/IP protokollon alapuló WAP 2.0-s protokollokat (a HTTP-t és az SSL-t). A készülék egyes funkciói, például MMS, böngészés és e- mail számára szükséges a fenti technológiák hálózati támogatása. Biztonság 13

14 Használatbavétel Használatbavétel A készülék gombjai és részei (elöl) 3 Bekapcsoló gomb 4 Választógombok 5 Hívás gomb 6 Menü gomb 7 Média gombok 8 Töltőcsatlakozó 9 Mikrofon 10 Micro USB-csatlakozó kompatibilis számítógéphez való csatlakoztatáshoz. 11 Számbillentyűzet 12 Vezérlőgomb 13 Törlés gomb C 14 Vége gomb 15 Multimédia gomb 16 Hallgató 17 Másodlagos kamera 14 1 A billentyűzár kapcsolója 2 3,5 mm-es Nokia AV-csatlakozó kompatibilis fülhallgatóhoz és fejhallgatóhoz

15 A készülék gombjai és részei (hátul és oldalt) 8 Csuklópánt befűzési helye A készülék gombjai és részei (média) Használatbavétel 1 és 4 Sztereó hangszórók háromdimenziós hangeffektusokkal 2 Nagyítás / Hangerő gomb 3 Kétfokozatú rögzítés gomb automatikus élességállításhoz, állókép rögzítéséhez és videofelvételhez. 5 Főkamera nagy felbontású (legfeljebb 5 megapixel) képek készítéséhez és videó rögzítéséhez. 6 Vaku és videofény 7 Memóriakártya-nyílás kompatibilis microsdkártya számára 1 Előretekerés 2 Lejátszás/Szünet; játékok használata során is használható. 3 Leállítás; játékok használata során is használható. 4 Visszatekerés 5 Nagyítás/Hangerő gomb 15

16 Használatbavétel 16 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése Az USIM-kártya a SIM-kártyák egy továbbfejlesztett típusa, amely UMTS-rendszerű mobiltelefonokhoz használható. Az akkumulátor kivétele előtt mindig kapcsoljuk ki a készüléket, és húzzuk ki a töltőt. 1. A készülék hátulját magunk felé tartva nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a kioldógombot, majd emeljük fel a fedelet. 2. A SIM-kártyatartó kioldásához hajtsuk fel a tartót a fogantyúval. 3. Helyezzük be a SIMkártyát a kártyatartóba. Győződjünk meg arról, hogy a kártya levágott sarka a nyílás felé, a kártya érintkezőfelülete pedig lefelé néz. 4. Csukjuk be és pattintsuk a helyére a tartót. 5. Helyezzük be az akkumulátort. 6. A fedél visszahelyezéséhez előbb irányítsuk az alsó rögzítőzárakat a nyílások felé, majd nyomjuk lefelé a fedelet, amíg az a helyére nem pattan. A készülék bekapcsolása 1. Nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a bekapcsológombot.

17 2. Ha a készülék a PIN-kódot vagy a biztonsági kódot kéri, írjuk be azt, és nyomjuk meg a bal oldali választógombot. A gyári biztonsági kód az A telefon belső és külső antennával is rendelkezhet. Bármely más rádió adó-vevő készülékhez hasonlóan kerüljük az antennaterület felesleges megérintését, amikor az használatban van. Az antenna megérintése hatással van a rádiókommunikáció minőségére, a készülék a szükségesnél magasabb energiaszinten való működését okozhatja, valamint csökkentheti az akkumulátor élettartamát. 1 Mobiltelefon antennája 2 A Bluetooth-technológia, a vezeték nélküli hálózat, a DVB-H és a GPS-vevőkészülék antennája A Bluetooth-, a WLAN-, a GPS-kapcsolat és a DVB-H antennái a készülék hátlapja mögött helyezkednek el. A hátlap lecserélése során ellenőrizzük, hogy az új hátlap tartalmazza ezeket az antennákat, különben az antennákat használó funkciók nem fognak működni. Az akkumulátor töltése 1. Csatlakoztassunk egy kompatibilis töltőt a fali csatlakozóaljzathoz. 2. Csatlakoztassuk a készülékhez a töltőkábelt. Ha az akkumulátor teljesen lemerült, előfordulhat, hogy a töltésjelző csak rövid idő elteltével jelenik meg. 3. Ha az akkumulátor teljesen feltöltődött, a töltésjelző mozgása abbamarad. Húzzuk ki a töltőt a készülékből, majd a fali csatlakozóaljzatból. Tipp: A töltőt húzzuk ki a hálózati aljzatból, ha nem használjuk. A hálózati aljzatba dugott töltő akkor is fogyaszt áramot, ha nincs a készülékhez csatlakoztatva. Használatbavétel 17

18 Használatbavétel Memóriakártya Ehhez a készülékhez kizárólag a Nokia által jóváhagyott microsd-kártyák használhatók. A Nokia az elfogadott ipari szabványokat használja a memóriakártyák esetében, de lehet, hogy bizonyos márkájú kártyák nem teljesen kompatibilisek ezzel a készülékkel. A nem kompatibilis kártyák kárt okozhatnak a kártyában és a készülékben egyaránt, valamint megsérülhetnek a kártyán tárolt adatok. A memóriakártya behelyezése A memóriakártyákat tartsuk kisgyermekektől elzárva. Lehet, hogy a készülékbe már be van helyezve memóriakártya. Ha nincs behelyezve a kártya, tegyük a következőket: 1. Csúsztassuk be ujjunkat a memóriakártya-nyílás ajtaja melletti mélyedésbe, és nyissuk ki az ajtót. Húzzuk el az ajtót balra, hogy a csuklópánt látható legyen, majd fordítsuk el az ajtót oldalra. 2. Helyezzük be a kompatibilis memóriakártyát a nyílásba. Ügyeljünk arra, hogy a kártya érintkezői felfelé és a nyílás felé nézzenek. 3. Nyomjuk be a kártyát. Ha a kártya a helyére került, kattanás hallható. 4. Nyomjuk vissza a csuklópántot, és csukjuk be az ajtót. Ellenőrizzük, hogy ajtó tökéletesen zárva van-e. Memóriakártya kivétele 18 Fontos: Ne távolítsuk el a memóriakártyát olyankor, amikor azon írási vagy olvasási műveletet hajtunk végre. Ha a kártyát egy ilyen művelet közben távolítjuk el, akkor azzal kárt okozhatunk a

19 memóriakártyában és a készülékben egyaránt, valamint a kártyán tárolt adatok is megsérülhetnek. 1. Mielőtt eltávolítanánk a memóriakártyát, nyomjuk meg a bekapcsológombot, majd válasszuk a Mem.kártya eltávolítása lehetőséget. Minden alkalmazás bezáródik. 2. Amikor A memóriakártya eltávolításával minden megnyitott alkalmazás bezáródik. Folytatja? üzenet megjelenik, válasszuk az Igen lehetőséget. 3. Miután megjelent a Távolítsa el a memóriakártyát, és nyomja meg az OK gombot felirat, nyissuk fel a memóriakártya-nyílás fedelét. 4. Nyomjuk be a kártyát, hogy a rögzítés kioldjon. 5. Húzzuk ki a memóriakártyát. Ha a készülék be van kapcsolva, válasszuk az OK lehetőséget. Használatbavétel 19

20 Csatlakozás létrehozása Csatlakozás létrehozása A készülék a következő csatlakozási módszereket támogatja: 2G és 3G hálózat A Bluetooth-technológia fájlok átvitelére és kompatibilis tartozékok csatlakoztatására használható. Lásd Bluetoothkapcsolat. old Nokia AV-csatlakozó (3,5 mm) kompatibilis fülhallgatók, fejhallgatók, sztereó erősítők és TVkészülékek csatlakoztatásához. USB-adatkábel kompatibilis eszközök, például nyomtatók és számítógépek csatlakoztatásához. Lásd USB. old Vezeték nélküli helyi hálózat (WLAN) az internethez és egyéb WLAN-kompatibilis eszközökhöz való csatlakozáshoz. Lásd WLAN. old GPS GPS-műholdak jeleinek fogadása helymeghatározás céljából. Lásd Helymeghatározás (GPS). old

21 Segítség keresése Beépített útmutatók A készülék saját súgója A készülék saját súgója segítséget nyújt a készülék használathoz. Ha egy alkalmazás meg van nyitva, akkor az aktuális nézetre vonatkozó súgót az Opciók > Súgó paranccsal nyithatjuk meg. Ha a főmenüből szeretnénk megnyitni a súgót, válasszuk az Eszközök > Segédprg-ok > Súgó parancsot, majd a megfelelő alkalmazást. A témakörök végén megtalálhatjuk a kapcsolódó témakörökre mutató hivatkozásokat. Az útmutató könnyebb olvashatósága érdekében megváltoztathatjuk a szöveg méretét is. Ha rákattintunk egy aláhúzott szóra, akkor megjelenik egy rövid ismertető szöveg. A Súgó a következő jelzéseket használja: egy kapcsolódó témakörre mutató hivatkozás megjelenítése. az ismertetett alkalmazásra mutató hivatkozás megjelenítése. Miközben az útmutatásokat olvassuk, a súgó és a háttérben megnyitott alkalmazás között a gomb megnyomásával és nyomva tartásával vagy az alkalmazás hivatkozását ( ) választva válthatunk. Tipp: Ha a Súgót a főmenübe szeretnénk elhelyezni, válasszuk az Eszközök > Segédprg-ok parancsot, jelöljük ki a Súgó elemet, majd a főmenüben válasszuk az Opciók > Áthelyezés mappába lehetőséget. Kezdő lépések A Kezdő lépések című útmutató tájékoztatást nyújt a készülék gombjairól és részegységeiről, a készülék használatba vételéhez szükséges beállításokról, valamint más lényeges információkról. Nokia-terméktámogatás és elérhetőségek A címen vagy a helyi Nokia weboldalon megtalálhatók a készülékkel kapcsolatos legújabb útmutatók, kiegészítő információk, letöltések és szolgáltatások. Segítség keresése 21

22 Segítség keresése 22 Ha kapcsolatba szeretnénk lépni az ügyfélszolgálattal, a helyi Nokia Care központok listáját megtalálhatjuk a customerservice címen. A karbantartási szolgáltatásokkal kapcsolatban keressük fel a webhelyet. My Nokia Tudnivalók a My Nokia szolgáltatásról A My Nokia egy olyan ingyenes szolgáltatás, amely szöveges üzenetek formájában rendszeresen tippeket, trükköket és terméktámogatást küld Nokia készülékünk használatával kapcsolatban. Lehetővé teszi a My Nokia WAP-oldal böngészését is, ahol megtekinthetjük a Nokia készülékek adatait, valamint hangokat, képeket, játékokat és alkalmazásokat tölthetünk le. A My Nokia szolgáltatást csak akkor használhatjuk, ha az országunkban rendelkezésre áll és azt a szolgáltató támogatja. A szolgáltatás használatához regisztráció szükséges. A regisztráció vagy a leiratkozás során küldött üzenetekért fizetnünk kell. A használat szabályairól és feltételeiről a készülékhez mellékelt dokumentációban olvashatunk, vagy látogassunk el a webhelyre. A My Nokia használata A My Nokia szolgáltatásba való regisztrációhoz válasszuk a My Nokia > My Nokia regisztráció lehetőséget. A My Nokia WAP-oldalának a böngészőben való indításához válasszuk a My Nokia > A My Nokia megnyitása lehetőséget. Ha szeretnénk lemondani a My Nokia szolgáltatást, válasszuk a My Nokia > Szolgáltatás lemond. lehetőséget. A My Nokia szolgáltatás használati utasításának megtekintéséhez válasszuk a My Nokia > Súgó lehetőséget. Egyéb alkalmazások A Nokia és más külső szoftverfejlesztők számos alkalmazást készítettek, hogy a felhasználók minél sokrétűbben alkalmazhassák a készüléket. Ezekről az alkalmazásokról a címen vagy a helyi Nokia webhely terméktámogatási oldalain elérhető útmutatók nyújtanak részletes tájékoztatást.

23 Szoftverfrissítések A Nokia készíthet olyan szoftverfrissítéseket, amelyek új lehetőségeket, bővített funkciókat vagy megnövelt teljesítményt kínálnak. Ezeket a frissítéseket letölthetjük a Nokia Software Updater számítógépes alkalmazással. Előfordulhat, hogy a szoftverfrissítések nem állnak rendelkezésre minden készülékhez vagy készülékváltozathoz. Nem minden szolgáltató támogatja a legfrissebb szoftververziók hozzáférhetőségét. Az eszköz szoftverének frissítéséhez szükség van a Nokia Software Updater alkalmazásra és egy Microsoft XP vagy Vista operációs rendszert futtató kompatibilis számítógépre, valamint egy kompatibilis adatkábelre az eszköz számítógéphez történő csatlakoztatásához. Figyelmeztetés: Szoftverfrissítés közben a készülék nem használható még segélyhívásokra sem, amíg a telepítés nem fejeződik be, és újra nem indítjuk a készüléket. Egy frissítés telepítése előtt készítsünk másolatot adatainkról. További tudnivalókért és a Nokia Software Updater alkalmazás letöltéséhez látogassunk el a webhelyre, illetve a helyi Nokia weboldalra. Ha a hálózat támogatja az éteren keresztüli szoftverfrissítéseket, akkor előfordulhat, hogy a frissítéseket a készülékről is kérelmezhetjük. Tipp: Ha a készülékben található szoftver verziószámát szeretnénk megtudni, készenléti állapotban írjuk be a *#0000# kódot. Beállítások A készülék általában a mobilszolgáltató információi alapján automatikusan konfigurálja az MMS, a GPRS, az adatfolyamos média és a mobil-internet használatához szükséges beállításokat. Előfordulhat, hogy a készülék beállítását a hálózat szolgáltatója már előre elvégzi, illetve az is lehetséges, hogy a beállításokat a szolgáltató különleges szöveges üzenetként elküldi nekünk. A készülék általános beállításai, például a nyelv, a készenléti állapot, a kijelző és a billentyűzár, módosíthatók. Lásd Általános beállítások. old Hozzáférési kódok Ha bármelyik hozzáférési kódot elfelejtjük, lépjünk kapcsolatba a szolgáltatóval. Segítség keresése 23

24 Segítség keresése 24 Személyi azonosítókód (PIN) Ez a kód védi a SIM-kártyát a jogosulatlan használat ellen. A PINkódot (4 8 számjegy) általában a SIM-kártyával kapjuk. Ha egymás után háromszor rossz PINkódot adunk meg, a kódot a készülék blokkolja. A blokkolás feloldásához szükségünk van a PUKkódra. UPIN-kód Ezt a kódot az USIM-kártyához kaphatjuk. Az USIM-kártya a SIM-kártyák egy továbbfejlesztett típusa, amely UMTS-rendszerű mobiltelefonokhoz használható. PIN2-kód Ezt a kódot (4 8 számjegy) egyes SIM-kártyákkal kapjuk, és a készülék bizonyos funkcióinak eléréséhez szükséges. Biztonsági kód (lezárókódként is ismert) A biztonsági kód megvédi készülékét a jogosulatlan használattól. A kódot létrehozhatjuk, módosíthatjuk, és a készüléket beállíthatjuk úgy, hogy kérje a kódot. Az új kódot tartsuk titokban és a készüléktől távol, biztonságos helyen. Ha elfelejtjük a kódot, és a készülék zárolva van, a zárolás feloldásához szolgáltatást kell igénybe vennünk, amiért külön díjat számíthatnak fel. További tájékoztatásért forduljunk egy Nokia Care ponthoz vagy a készülék értékesítőjéhez. PUK-kód és PUK2-kód (személyes feloldókulcs) Ezek a kódok (8 számjegy) a blokkolt PIN-kód, illetve értelemszerűen a blokkolt PIN2-kód módosításához szükségesek. Ha a kódokat nem kaptuk meg a SIM-kártyával együtt, forduljunk a SIM-kártyát kibocsátó szolgáltatóhoz. UPUK-kód Ez a kód (8 számjegy) a blokkolt UPIN-kód módosításához szükséges. Ha a kódot nem kaptuk meg az USIM-kártyával együtt, forduljunk a USIM-kártyát kibocsátó szolgáltatóhoz. Az akkumulátor élettartamának meghosszabbítása A készülék több szolgáltatása is növeli az akkumulátor igénybevételét, és ezzel csökkenti annak élettartamát. Az akkumulátor energiájának takarékos használata érdekében vegye figyelembe az alábbiakat: A Bluetooth-technológiát használó funkciók, illetve más funkciók használata esetén azok háttérben történő futtatása jobban igénybe veszi az akkumulátort. Ha nem használjuk a Bluetooth funkciót, kapcsoljuk ki. A vezeték nélküli helyi hálózati (WLAN) technológiát használó funkciók, illetve más funkciók használata esetén azok háttérben történő futtatása jobban igénybe veszi az akkumulátort. A WLAN funkció a Nokia

25 készüléken automatikusan kikapcsol, ha nincs folyamatban csatlakozás, ha nem csatlakoztunk egy hozzáférési ponthoz, vagy ha a készülék nem keres elérhető hálózatokat. Az energiafogyasztás további csökkentése érdekében azonban megadható, hogy a készülék ne keressen vagy ritkábban keressen elérhető hálózatokat a háttérben. Lásd WLAN. old Ha a Saját WLANelérhetőség beállítás értéke Soha, akkor készenléti állapotban nem jelenik meg a vezeték nélküli helyi hálózat elérhetőségét jelző ikon. Kézi módszerrel azonban így is elindíthatjuk az elérhető WLAN-hálózatok keresését, és a szokásos módon csatlakozhatunk a megtalált hálózathoz. Ha a csatlakozási beállításoknál a Csom.kap. kapcsolat beállítást Ha rendelkezésre áll értékre állítottuk, és nincs csomagkapcsolt adatátviteli lefedettség (GPRS), a készülék időrőlidőre megpróbálja létrehozni a kapcsolatot. A készülék működési élettartamának növelése érdekében válasszuk a Csom.kap. kapcsolat > Ha szükséges beállítást. A Térképek alkalmazás térképadatokat tölt le, amikor a térképen új területekre lapozunk, és ez növeli a készülék energiaigényét. Az új térképek automatikus letöltése funkciót ki is kapcsolhatja. Lásd Térképek. old Ha a helyi mobilhálózat jelerőssége ingadozó, akkor a készüléknek többször is keresnie kell a hálózatot. Ilyenkor a készülék több energiát fogyaszt. Ha a hálózati beállításoknál kettős módot állítottunk be a hálózati üzemmód számára, akkor a készülék UMTS-hálózatot keres. Ha csak a GSM-hálózatot szeretnénk használni, nyomjuk meg a gombot, majd válasszuk az Eszközök > Beállítások > Telefon > Hálózat > Hálózatmód > GSM lehetőséget. A kijelző háttérvilágítása növeli a készülék energiafogyasztását. A kijelző beállításainál megadhatjuk azt az időtartamot, amelynek leteltével a háttérvilágítás kikapcsol, valamint módosíthatjuk a kijelző fényerejét. Nyomuk meg a gombot, majd válasszuk az Eszközök > Beállítások > Általános > Testreszabás > Kijelző és a Megvilágítás ideje vagy a Fényerő lehetőséget. Ha az alkalmazásokat a háttérben futni hagyjuk, az megnöveli a telefon energiafogyasztását. A használaton kívüli alkalmazások bezárásához nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a gombot, lapozzunk a listában az alkalmazáshoz, és nyomjuk meg a C gombot. A C gomb lenyomásakor a Zenelejátszó nem záródik be. A zenelejátszó bezárásához válasszuk Segítség keresése 25

26 Segítség keresése 26 ki azt a listából, majd válasszuk az Opciók > Kilépés parancsot. Az energiatakarékos üzemmód bekapcsolásához nyomjuk meg a bekapcsológombot, és válasszuk az Energiatak. mód bekap. parancsot. Az energiatakarékos üzemmód kikapcsolásához nyomjuk meg a bekapcsológombot, és válasszuk az Energiatak. mód kikap. parancsot. Egyes alkalmazások beállításai nem módosíthatók energiatakarékos üzemmódban. Szabad memória A készülék számos funkciója a memóriát használja az adatok tárolására. A készülék figyelmeztető üzenetet jelenít meg, ha a készülék memóriájában, a memóriaegységen vagy a memóriakártyán (ha van a készülékben) kevés a hely. A különböző adattípusok által használt memóriaterület méretének megjelenítéséhez nyomjuk meg a gombot, válasszuk az Eszközök > Fájlkezelő lehetőséget, jelöljük ki a használni kívánt memóriát, majd válasszuk az Opciók > Adatok > Memória parancsot. A készülék vagy a memóriaegység memóriaterületének felszabadításához vigyünk át adatokat a behelyezett kompatibilis memóriakártyára vagy egy kompatibilis számítógépre. A Fájlkezelő alkalmazásban, illetve a megfelelő alkalmazásban törölhetjük azokat a fájlokat, amelyekre már nincs szükségünk. Az alábbiak eltávolítására van lehetőség: az Üzenetek alkalmazás mappáiban lévő üzenetek, valamint a postafiókból letöltött e- mailek mentett weboldalak névjegyadatok naptárbejegyzések az Alkalmazáskezelő menüpontban megjelenő, már nem használt alkalmazások Alkalmazások telepítőfájljai (.sis vagy.sisx), amelyeket a készülékre vagy kompatibilis memóriakártyára másoltunk (ha a kártya elérhető). A telepítőfájlok átvihetők egy kompatibilis számítógépre. Képek és videofájlok a Photos alkalmazásban. A fájlokról a Nokia Ovi Suite vagy a Nokia Nseries PC Suite használatával készíthetünk biztonsági másolatot kompatibilis számítógépre.

27 A készülék Típusszám: N96-1. A továbbiakban Nokia N96 néven szerepel. Antennahelyek A telefon belső és külső antennával is rendelkezhet. Bármely más rádió adó-vevő készülékhez hasonlóan kerüljük az antennaterület felesleges megérintését, amikor az használatban van. Az antenna megérintése hatással van a rádiókommunikáció minőségére, a készülék a szükségesnél magasabb energiaszinten való működését okozhatja, valamint csökkentheti az akkumulátor élettartamát. 1 Mobiltelefon antennája 2 A Bluetooth-technológia, a vezeték nélküli hálózat, a DVB-H és a GPS-vevőkészülék antennája A Bluetooth-, a WLAN-, a GPS-kapcsolat és a DVB-H antennái a készülék hátlapja mögött helyezkednek el. A hátlap lecserélése során ellenőrizzük, hogy az új hátlap tartalmazza ezeket az antennákat, különben az antennákat használó funkciók nem fognak működni. Üdvözlőszöveg A készülék legelső bekapcsolásakor megnyílik az Üdvözöljük! alkalmazás. Válasszunk az alábbiak közül: Beáll.varázs. különböző beállítások megadása, például az használatához. A Beállítások varázslóról bővebb tudnivalókat olvashatunk a Nokia terméktámogatási oldalain vagy a helyi Nokia webhelyen található útmutatókban. Másoló tartalom (például névjegyek vagy naptárbejegyzések) átvitele kompatibilis Nokia készülékről. Lásd Nokia Másoló. old. 28. A készülék 27

28 A készülék 28 Az üdvözlőalkalmazás bemutatót tartalmazhat készülékünkről. Ha az Üdvözöljük alkalmazást később szeretnénk megnyitni, nyomjuk meg a gombot, és válasszuk az Eszközök > Segédprg-ok > Üdvözöljük lehetőséget. Az egyes alkalmazásokat a saját menüjükben is elérhetjük. Nokia Másoló Tartalommásolás A Másoló alkalmazással telefonszámokat, címeket, naptártételeket és képeket másolhatunk előző Nokia készülékünkről Nokia N96 készülékünkre. Az, hogy milyen típusú tartalom vihető át, annak a készüléknek a típusától függ, amelyről az adatokat továbbítani szeretnénk. Ha a másik készülék támogatja a szinkronizálást, akkor a két készülék között szinkronizálhatjuk az adatokat. A Nokia N96 készülék értesítést küld, ha a másik készülék nem kompatibilis. Ha a másik készülék SIM-kártya nélkül nem kapcsolható be, helyezzük be a SIM-kártyát. Ha a Nokia N96 készüléket SIM-kártya nélkül kapcsoljuk be, akkor automatikusan az offline üzemmód aktiválódik és lehetővé válik az adatátvitel. Tartalom másolása az első alkalommal 1. Ha első alkalommal másolunk adatokat egy másik készülékről saját Nokia N96 készülékünkre, válasszuk az Adatátvitel parancsot az Üdvözöljük alkalmazásban, vagy válasszuk az Eszközök > Segédprg-ok > Másoló lehetőséget. 2. Válasszuk ki az adatátvitelhez használni kívánt kapcsolattípust. Mindkét eszköznek támogatnia kell a kijelölt kapcsolattípust. 3. Ha a kapcsolat típusaként a Bluetoothkapcsolatot választottuk, létesítsünk kapcsolatot a két eszköz között. Ha azt szeretnénk, hogy a készülék megkeresse a Bluetooth-kapcsolattal rendelkező készülékeket, válasszuk a Folytat parancsot. Jelöljük ki azt a készüléket, amelyről adatokat szeretnénk átvinni. Ezután a Nokia N96 készüléken egy kódot kell beírnunk. Írjuk be a kódot (1 16 számjegy), és válasszuk az OK lehetőséget. Ugyanezt a kódot írjuk be a másik készüléken is, majd válasszuk az OK lehetőséget. Ezzel végrehajtottuk az eszközök párosítását. Egyes régebbi Nokia készülékeken esetleg nincs Másoló alkalmazás. Ilyen esetben a Másoló alkalmazás egy üzenetben kerül át a másik készülékre. Az átviteli alkalmazás másik készülékre történő telepítéséhez nyissuk meg az

29 üzenetet, és kövessük a kijelzőn megjelenő utasításokat. 4. A saját Nokia N96 készüléken válasszuk ki a másik készülékről áthozni kívánt tartalmat. Az átvitel elindítása után az átvitel megszakítható és később folytatható. Az adatokat a program a másik készülék memóriájából a saját Nokia N96 készüléken lévő megfelelő helyre viszi át. Az átvitelhez szükséges idő az átvitt adatmennyiségtől függ. Tartalom szinkronizálása, lekérése és küldése Nyomjuk meg a gombot, majd válasszuk az Eszközök > Segédprg-ok > Másoló parancsot. Az első átvitel után új átvitel indításához a készülék típusától függően az alábbi lehetőségek közül választhatunk: tartalom szinkronizálása a saját Nokia N96 készülék és a másik készülék között, ha a másik eszköz támogatja a műveletet. A szinkronizálás kétirányú. Ha egy elemet az egyik eszközről törlünk, mindkét eszközről törlődik. A törölt elemek szinkronizálással nem állíthatók vissza. tartalom lekérése a másik készülékről a saját Nokia N96 készülékre. Lekéréskor a tartalom a másik készülékről a saját Nokia N96 készülékre kerül. Típustól függően a készülék rákérdezhet, hogy a másik eszköz tartalmát megőrizze vagy törölje-e. tartalom küldése a saját Nokia N96 készülékről a másik készülékre. Ha nem lehet elküldeni egy adott elemet, akkor a másik készülék típusától függően az elemet áthelyezhetjük a Nokia mappába, a C:\Nokia vagy E:\Nokia mappában található Nokia N96 helyre. Az átvitelre szánt mappa kiválasztása után a másik eszköz megfelelő mappájában található elemek kerülnek szinkronizálásra, és fordítva. Átvitel megismétléséhez használjuk a hivatkozásokat. Adatátvitel után a főnézetbe menthetjük az átvitel beállításait tartalmazó hivatkozást; ennek segítségével később megismételhető az átvitel. A hivatkozás szerkesztéséhez válasszuk az Opciók > Hivatkozásbeállítások lehetőséget. Itt például megadhatjuk vagy módosíthatjuk a hivatkozás nevét. Az adatátviteli napló minden átvitelt követően megjelenik. Az előző átvitel naplójának megtekintéséhez a főnézetben válasszuk ki a kívánt hivatkozást, majd válasszuk az Opciók > Napló megtekintése parancsot. A készülék 29

30 A készülék 30 Átviteli ütközések kezelése Ha egy átvitelre szánt elem mindkét készüléken módosult, a készülék megpróbálja automatikusan összevonni a módosításokat. Ha ez nem lehetséges, átviteli ütközés lép fel. Az ütközés feloldásához válasszuk az Ellenőrzés egyenként, az Elsőbb. ennél a tel.-nál vagy az Elsőbb. a másik tel.-nál lehetőséget. A kijelzőn megjelenő ikonok A készüléket GSM-hálózatban használjuk (hálózati szolgáltatás). A készüléket UMTS-hálózatban használjuk (hálózati szolgáltatás). Az Üzenetek alkalmazás Bejövő mappájában egy vagy több olvasatlan üzenetünk van. Új üzenetünk érkezett a távoli postafiókba. A Kimenő mappában üzenetek várakoznak elküldésre. Nem fogadott hívásokat regisztrált a telefon. A csengetés típusának beállítása Néma, akkor az üzenetjelző hang és az figyelmeztetés hangja ki van kapcsolva. Időzített üzemmód van bekapcsolva. A készülék billentyűzete le van zárva. Ébresztést állítottunk be. A második telefonvonal használatban van (hálózati szolgáltatás). Minden bejövő hívást másik számra irányítottunk át (hálózati szolgáltatás). Ha két telefonvonalunk van, az aktív vonalat egy szám jelzi. Kompatibilis microsd-kártya van a készülékbe helyezve. Kompatibilis fülhallgató van csatlakoztatva a készülékhez. Kompatibilis tévékimeneti kábel van csatlakoztatva a készülékhez. Kompatibilis szöveges telefon van csatlakoztatva a készülékhez. Adathívás van folyamatban (hálózati szolgáltatás). A csomagkapcsolt adatátviteli GPRS-kapcsolat aktív (hálózati szolgáltatás). A ikon azt jelzi, hogy a kapcsolat várakoztatva van, a ikon pedig azt, hogy a kapcsolat elérhető. A csomagkapcsolt adatátviteli kapcsolat a hálózat azon részében működik, amely támogatja az EGPRS funkciót (hálózati szolgáltatás). A ikon azt jelzi, hogy a kapcsolat várakoztatva van, a

31 ikon pedig azt, hogy a kapcsolat elérhető. Az ikonok azt mutatják, hogy az EGPRS szolgáltatás elérhető a hálózatban, de a készülék nem feltétlenül az EGPRS funkciót használja az adatátvitelhez. A csomagkapcsolt adatátviteli UMTS-kapcsolat aktív (hálózati szolgáltatás). A ikon azt jelzi, hogy a kapcsolat várakoztatva van, a ikon pedig azt, hogy a kapcsolat elérhető. A nagy sebességű csomagkapcsolt letöltési kapcsolat (HSDPA) támogatott és aktív (hálózati szolgáltatás). A ikon azt jelzi, hogy a kapcsolat várakoztatva van, a ikon pedig azt, hogy a kapcsolat elérhető. Lásd Gyors letöltés. old. 41. Beállítottuk, hogy a készülék vezeték nélküli helyi hálózatot keressen, és a készülék talált is ilyet (hálózati szolgáltatás). Lásd Tudnivalók a WLANról. old Vezeték nélküli helyi hálózati kapcsolat jött létre egy titkosított hálózattal. Vezeték nélküli helyi hálózati kapcsolat jött létre egy titkosítás nélküli hálózattal. A Bluetooth-szolgáltatás be van kapcsolva. Lásd Bluetooth-kapcsolat. old A Bluetooth-kapcsolaton keresztül adatátvitel folyik. Ha az ikon villog, a készülék egy másik készülékkel próbál kapcsolatot létesíteni. Aktív USB-kapcsolat van folyamatban. Szinkronizálás folyamatban. Hivatkozások A menükben a vezérlőgomb használata helyett az alkalmazások gyors eléréséhez használhatjuk a számgombokat és a # vagy a * gombot is. Például, a fő menüben az Üzenetek megnyitásához nyomjuk meg a 2 gombot, vagy a menü adott helyén lévő alkalmazás vagy mappa megnyitásához a # gombot. A megnyitott alkalmazások közötti váltáshoz tartsuk lenyomva a gombot. Az alkalmazások háttérben történő futtatása jobban igénybe veszi az akkumulátort, és csökkenti annak élettartamát. Ha a multimédia tartalom megtekintéséhez szeretnénk megnyitni a multimédia menüt, nyomjuk meg a multimédia gombot. Internetkapcsolat indításához (hálózati szolgáltatás) készenléti állapotban nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a 0 gombot. A legtöbb alkalmazásban a leggyakrabban használt beállítási elemeket ( ) a vezérlőgomb megnyomásával tekinthetjük meg. A készülék 31

32 A készülék 32 Az üzemmód módosításához nyomjuk meg a bekapcsológombot, és válasszunk ki egy másik üzemmódot. Az Általános és a Néma üzemmód közötti váltáshoz nyomjuk meg és tartsuk lenyomva a # gombot. A hangpostafiók felhívásához (hálózati szolgáltatás) készenléti állapotban nyomjuk meg és tartsuk lenyomva az 1 gombot. A legutóbb tárcsázott telefonszámok listájának megnyitásához készenléti módban nyomjuk meg a hívás gombot. Hangutasítások használatához készenléti módban tartsuk lenyomva a jobb oldali választógombot. A billentyűzet lezárása A készülékbe beprogramozott hivatalos segélykérőszám a készülék vagy a billentyűzet zárolt állapotában felhívható. A készülék billentyűzetének lezárásához használjuk a készülék tetején, a bekapcsológomb mellett található kapcsolót. A billentyűzár feloldható a kétirányú csúszófedél elcsúsztatásával is. Beállíthatjuk, hogy a billentyűzár egy adott idő után automatikusan bekapcsoljon. Lásd Biztonsági beállítások. old Gyenge fényviszonyok esetén a billentyűzet megvilágításához nyomjuk meg röviden a bekapcsológombot. Multimédia menü A multimédia menüben elérhetjük a leggyakrabban használt multimédiás tartalmakat. A kiválasztott tartalom megjelenik a megfelelő alkalmazásban. 1. A multimédia menü megnyitásához vagy bezárásához nyomjuk meg a multimédia gombot. 2. Az ablaktáblákban való böngészéshez lapozzunk balra vagy jobbra. Az ablaktáblák a következők: TV és videó A legutoljára nézett TVcsatorna vagy videofájl megtekintése, a készüléken tárolt Élő TV vagy videofájlok megtekintése, vagy videoszolgáltatások elérése. Zene A Zenelejátszó és a Most játszott nézet megnyitása, a zeneszámok és

A JELEN DOKUMENTUM TARTALMÁT EBBEN A FORMÁBAN KELL ELFOGADNI. AZ ÉRVÉNYES JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRTAKON KÍVÜL A NOKIA SEMMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY

A JELEN DOKUMENTUM TARTALMÁT EBBEN A FORMÁBAN KELL ELFOGADNI. AZ ÉRVÉNYES JOGSZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRTAKON KÍVÜL A NOKIA SEMMIFÉLE KIFEJEZETT VAGY MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-247 jelű készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC irányelv egyéb vonatkozó rendelkezéseinek.

Részletesebben

Kezdő lépések. Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU

Kezdő lépések. Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU Kezdő lépések Nokia N95-1 9205559, 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei (telefon mód) Típusszám: Nokia N95-1. A továbbiakban Nokia N95 néven szerepel. 1 Fõkapcsoló 2 és választógombok a parancsok

Részletesebben

Kezdõ lépések. Nokia N93i-1

Kezdõ lépések. Nokia N93i-1 Kezdõ lépések Nokia N93i-1 A készülék gombjai és részei összecsukott mód 2. kiadás HU, 9253949 Típusszám: Nokia N93i-1. A további hivatkozásokban Nokia N93i néven szerepel. 1 A fõ kamera és az objektív.

Részletesebben

Nokia 5230 - Felhasználói kézikönyv. 2.3. kiadás

Nokia 5230 - Felhasználói kézikönyv. 2.3. kiadás Nokia 5230 - Felhasználói kézikönyv 2.3. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-588 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC

Részletesebben

Felhasználói útmutató. Nokia N93i-1

Felhasználói útmutató. Nokia N93i-1 Felhasználói útmutató Nokia N93i-1 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-156 jelû készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek, valamint az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

Nokia N76-1. Kezdő lépések. 9254327, 2. kiadás HU

Nokia N76-1. Kezdő lépések. 9254327, 2. kiadás HU Nokia N76-1 Kezdő lépések 9254327, 2. kiadás HU A készülék gombjai és részei (összecsukott és kinyitott állapot) A továbbiakban: Nokia N76. 1 Jobb oldali fedélgomb 2 Középsõ gomb 3 Bal oldali fedélgomb

Részletesebben

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2008. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd.

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2008. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd. 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-412 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC irányelv egyéb

Részletesebben

Copyright 2006 Nokia. All rights reserved.

Copyright 2006 Nokia. All rights reserved. 0434 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy a RM-133 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv egyéb elõírásainak. A Megfelelõségi nyilatkozat

Részletesebben

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2007. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd.

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2007. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd. Nokia N72-5 0434 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-180 készülék megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv egyéb elõírásainak.

Részletesebben

Copyright 2005 Nokia. All rights reserved.

Copyright 2005 Nokia. All rights reserved. Nokia N70-1 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kizárólagos felelõsségére kijelenti, hogy az RM-84 termék megfelel az alábbi tanácsi irányelv rendelkezéseinek: 1999/5/EC. A Megfelelõségi nyilatkozat

Részletesebben

Nokia 3120 classic Felhasználói útmutató

Nokia 3120 classic Felhasználói útmutató Nokia 3120 classic Felhasználói útmutató 9207809 6. kiadás, HU 0434 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy az RM-364, az RM-365 és az RM-366 jelû készülék mindenben megfelel az alapvetõ

Részletesebben

Nokia E75 - Felhasználói kézikönyv. 3. kiadás

Nokia E75 - Felhasználói kézikönyv. 3. kiadás Nokia E75 - Felhasználói kézikönyv 3. kiadás 2009 Nokia. Minden jog fenntartva. MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-412 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek,

Részletesebben

A Nokia 2630 felhasználói kézikönyve. 9203580 2. kiadás HU

A Nokia 2630 felhasználói kézikönyve. 9203580 2. kiadás HU A Nokia 2630 felhasználói kézikönyve 9203580 2. kiadás HU 0434 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy az RM-298 jelû készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek, valamint

Részletesebben

Nokia E72 - Felhasználói kézikönyv. 5.1. kiadás

Nokia E72 - Felhasználói kézikönyv. 5.1. kiadás Nokia E72 - Felhasználói kézikönyv 5.1. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-530 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC

Részletesebben

2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye.

2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Letöltés! 1. kiadás 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. A Nokia tune a Nokia Corporation hangvédjegye.

Részletesebben

Nokia 7900 Prism Felhasználói útmutató

Nokia 7900 Prism Felhasználói útmutató Nokia 7900 Prism Felhasználói útmutató 9203851 1. kiadás, HU 0434 MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy az RM-264 jelû készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek,

Részletesebben

Online nyomtatás 4.0. 1. kiadás

Online nyomtatás 4.0. 1. kiadás Online nyomtatás 4.0 1. kiadás 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. A Nokia tune a Nokia Corporation

Részletesebben

Nokia N79 Kezdő lépések

Nokia N79 Kezdő lépések Nokia N79 Kezdő lépések 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries, az N79, az N-Gage, a Navi, a Visual Radio és a Nokia Care a Nokia Corporation védjegye, illetve

Részletesebben

Nokia C6 00 Felhasználói útmutató

Nokia C6 00 Felhasználói útmutató Nokia C6 00 Felhasználói útmutató 2.2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 A készülékről 5 Irodai alkalmazások 6 Hálózati szolgáltatások 6 Osztott memória 7 Mágnesek és mágneses mezők 7 Segítség keresése

Részletesebben

Copyright 2006 Nokia. All rights reserved.

Copyright 2006 Nokia. All rights reserved. MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-43 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv egyéb elõírásainak. A Megfelelõségi nyilatkozat

Részletesebben

Online megosztás kiadás

Online megosztás kiadás Online megosztás 3.1 1. kiadás 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. A Nokia tune a Nokia Corporation

Részletesebben

Felhasználói útmutató Nokia 6020. 9236483 3. kiadás

Felhasználói útmutató Nokia 6020. 9236483 3. kiadás Felhasználói útmutató Nokia 6020 9236483 3. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kizárólagos felelõsségére kijelenti, hogy az RM-30 készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek,

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 6680 http://hu.yourpdfguides.com/dref/822925

Az Ön kézikönyve NOKIA 6680 http://hu.yourpdfguides.com/dref/822925 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató NOKIA 6680. Megtalálja a választ minden kérdésre az NOKIA 6680 a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Felhasználói útmutató Nokia 7260. 9231787 3. kiadás

Felhasználói útmutató Nokia 7260. 9231787 3. kiadás Felhasználói útmutató Nokia 7260 9231787 3. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kizárólagos felelõsségére kijelenti, hogy az RM-17 készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek,

Részletesebben

Home Media Server. A Home Media Server telepítése aszámítógépre. A médiafájlok kezelése. Home Media Server

Home Media Server. A Home Media Server telepítése aszámítógépre. A médiafájlok kezelése. Home Media Server 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk védjegye

Részletesebben

Nokia X3-00 - Felhasználói kézikönyv. 1. kiadás

Nokia X3-00 - Felhasználói kézikönyv. 1. kiadás Nokia X3-00 - Felhasználói kézikönyv 1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Használatbavétel 6 A készülék gombjai és részei 6 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 7 A memóriakártya behelyezése

Részletesebben

Nokia 6085 felhasználói útmutató

Nokia 6085 felhasználói útmutató Nokia 6085 felhasználói útmutató 9252163 1. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-198 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

Üzembe helyezési útmutató

Üzembe helyezési útmutató Üzembe helyezési útmutató Model: 5800d-1 Nokia 5800 XpressMusic 9211337, 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei 8 Érintőképernyő 9 Másodlagos kamera 10 Hangerő/Nagyítás gomb 11 Média gomb 12 Képernyő-

Részletesebben

Kezdő lépések. 9247678, 2. kiadás HU. Nokia N73-1

Kezdő lépések. 9247678, 2. kiadás HU. Nokia N73-1 Kezdő lépések 9247678, 2. kiadás HU Nokia N73-1 A készülék gombjai és részei (elöl és oldalt) Típusszám: Nokia N73-1. A továbbiakban Nokia N73 néven szerepel. 1 2 Fényérzékelő Másodlagos, kisebb felbontású

Részletesebben

Használatbavétel. Nokia N77-1 1. kiadás HU

Használatbavétel. Nokia N77-1 1. kiadás HU Használatbavétel Nokia N77-1 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei (elöl és oldalt) Típusszám: Nokia N77-1. A továbbiakban Nokia N77 néven szerepel. 1 Fényérzékelõ 2 Kisebb felbontású másodlagos kamera

Részletesebben

Nokia N85 Kezdő lépések

Nokia N85 Kezdő lépések Nokia N85 Kezdő lépések 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries, az N85, a Navi és a Nokia Care a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva.

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A NOKIA PC SUITE 4.51a FOR NOKIA 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK...1 3. A PC SUITE

Részletesebben

Nokia 2600 Classic - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2600 Classic - Felhasználói kézikönyv Nokia 2600 Classic - Felhasználói kézikönyv 9206705 1. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-340 jelű készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint

Részletesebben

CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1

CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1 CK-100 Nokia autóskészlet 9210124/1 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, a Navi és az Eredeti Nokia tartozékok (Nokia Original Accessories) logó a Nokia Corporation bejegyzett

Részletesebben

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye.

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Nokia N72-5 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv. 9238072/1. kiádas

Felhasználói kézikönyv. 9238072/1. kiádas Felhasználói kézikönyv 9238072/1. kiádas MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT NOKIA CORPORATION kizárólagos felelõsségére kijelenti, hogy az RM-104 készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek, valamint

Részletesebben

KAPCSOLATBAN, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE VAGY EGY ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ GARANCIÁT. A NOKIA FENNTARTJA A

KAPCSOLATBAN, BELEÉRTVE, DE NEM KIZÁRÓLAGOSAN AZ ÉRTÉKESÍTHETŐSÉGRE VAGY EGY ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGRA VONATKOZÓ GARANCIÁT. A NOKIA FENNTARTJA A MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-235 készülék megfelel az 1999/5/EC irányelv alapvető követelményeinek és egyéb vonatkozó előírásainak. A Megfelelőségi nyilatkozat

Részletesebben

Nokia 1680 classic - Felhasználói kézikönyv

Nokia 1680 classic - Felhasználói kézikönyv Nokia 1680 classic - Felhasználói kézikönyv 9208068 1. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-394 jelű készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint

Részletesebben

Kezdő lépések. Nokia N70 Music Edition Nokia N70-1

Kezdő lépések. Nokia N70 Music Edition Nokia N70-1 Kezdő lépések Nokia N70 Music Edition Nokia N70-1 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett

Részletesebben

Nokia C6-01 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C6-01 - Felhasználói kézikönyv Nokia C6-01 - Felhasználói kézikönyv 3.0. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 Kezdő lépések 7 Gombok és alkatrészek 7 Telefonhívás, hangfájl vagy videó hangerejének módosítása 9 A billentyűzet és a

Részletesebben

Nokia N78 - Felhasználói kézikönyv. 4. kiadás

Nokia N78 - Felhasználói kézikönyv. 4. kiadás Nokia N78 - Felhasználói kézikönyv 4. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-235 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

Nokia C6 01 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C6 01 - Felhasználói kézikönyv Nokia C6 01 - Felhasználói kézikönyv 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 Használatbavétel 7 Gombok és alkatrészek 7 Telefonhívás, hangfájl vagy videó hangerejének módosítása 9 A billentyűzet és

Részletesebben

Kezdõ lépések. Nokia N82

Kezdõ lépések. Nokia N82 Kezdõ lépések Típus: N82-1 Nokia N82 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei (elöl) Típusszám: Nokia N82-1. A továbbiakban Nokia N82 néven szerepel. 1 Fõkapcsoló 2 3,5 mm-es Nokia AV-csatlakozó kompatibilis

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A Nokia Connectivity Cable Drivers telepítése

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A Nokia Connectivity Cable Drivers telepítése FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A Nokia Connectivity Cable Drivers telepítése Tartalom 1. Bevezetés...1 2. Követelmények...1 3. A Nokia Connectivity Cable Drivers Telepítése...2 3.1 A telepítés előtt...2 3.2 A Nokia

Részletesebben

Model: N79-1 Nokia N79

Model: N79-1 Nokia N79 Nokia N79 2009 Nokia. Minden jog fenntartva. MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-348 jelű készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az 1999/5/EC

Részletesebben

Nokia E6 00 - Felhasználói kézikönyv

Nokia E6 00 - Felhasználói kézikönyv Nokia E6 00 - Felhasználói kézikönyv 2.0. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 5 Használatbavétel 7 A telefon gombjai és részei 7 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 10 A memóriakártya behelyezése

Részletesebben

Felhasználói útmutató Nokia 6060. 9253712 1. kiadás

Felhasználói útmutató Nokia 6060. 9253712 1. kiadás Felhasználói útmutató Nokia 6060 9253712 1. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy a RH-97 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

A Nokia 2610 felhasználói kézikönyve. 9248224 1. kiadás

A Nokia 2610 felhasználói kézikönyve. 9248224 1. kiadás A Nokia 2610 felhasználói kézikönyve 9248224 1. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy a RH-86 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

Kapcsolatkezelõ Felhasználói útmutató

Kapcsolatkezelõ Felhasználói útmutató Kapcsolatkezelõ Felhasználói útmutató 1.0. kiadás, HU 2010 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, Nokia Connecting People és a Nokia Original Accessories logó a Nokia Corporation védjegyei, illetve bejegyzett

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A MODEM SETUP for Nokia 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva.

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A MODEM SETUP for Nokia 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MODEM SETUP for Nokia 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. A MODEM SETUP FOR NOKIA 6310i TELEPÍTÉSE...1 3.

Részletesebben

Kezdő lépések. Nokia N95-2. 1. kiadás HU

Kezdő lépések. Nokia N95-2. 1. kiadás HU Kezdő lépések Nokia N95-2 1. kiadás HU A készülék gombjai és részei (elöl) Típusszám: Nokia N95-2 A továbbiakban Nokia N95 8GB néven szerepel. 1 Fõkapcsoló 2 Választógombok a parancsok kijelöléséhez és

Részletesebben

Kezdő lépések. Nokia N70-1

Kezdő lépések. Nokia N70-1 Kezdő lépések Nokia N70-1 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek

Részletesebben

A készülék gombjai és részei (elöl)

A készülék gombjai és részei (elöl) 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries, az N78, a Navi és a Nokia Care a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A MODEM SETUP for Nokia 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva.

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ. A MODEM SETUP for Nokia 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A MODEM SETUP for Nokia 6510 PROGRAMCSOMAGHOZ Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. A MODEM SETUP FOR NOKIA 6510 TELEPÍTÉSE...1 3.

Részletesebben

Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv Nokia 2690 - Felhasználói kézikönyv 2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A SIM-kártya eltávolítása 5 A microsd-kártya behelyezése 5 Vegyük

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-2 8GB

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-2 8GB Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Nokia Lifeblog 2.5. Nokia N76-1

Nokia Lifeblog 2.5. Nokia N76-1 Nokia Lifeblog 2.5 Nokia N76-1 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N76 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek

Részletesebben

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye.

2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk védjegye

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA X3 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2449149

Az Ön kézikönyve NOKIA X3 http://hu.yourpdfguides.com/dref/2449149 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Nokia N82 - Felhasználói kézikönyv. 5. kiadás

Nokia N82 - Felhasználói kézikönyv. 5. kiadás Nokia N82 - Felhasználói kézikönyv 5. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-313 készülék megfelel az 1999/5/EC irányelv alapvető követelményeinek és egyéb

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.81 FOR NOKIA 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva.

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A. NOKIA PC SUITE 4.81 FOR NOKIA 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ. Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ A NOKIA PC SUITE 4.81 FOR NOKIA 6310i PROGRAMCSOMAGHOZ Copyright Nokia Corporation 2002. Minden jog fenntartva. Issue 2 Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. RENDSZERKÖVETELMÉNYEK...1 3. A

Részletesebben

2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye.

2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Csevegés 1. kiadás 2008 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Nseries a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. A Nokia tune a Nokia Corporation hangvédjegye.

Részletesebben

Hálózati szolgáltatások

Hálózati szolgáltatások 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N77 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve tulajdonosuk

Részletesebben

Kezdő lépések. 9252129, 2. kiadás HU. Nokia N73 Music Edition Nokia N73-1

Kezdő lépések. 9252129, 2. kiadás HU. Nokia N73 Music Edition Nokia N73-1 Kezdő lépések 9252129, 2. kiadás HU Nokia N73 Music Edition Nokia N73-1 A készülék gombjai és részei (elöl és oldalt) Típusszám: Nokia N73-1. 1 A továbbiakban Nokia N73 Music Edition néven szerepel. 1

Részletesebben

Nokia 2220 slide - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2220 slide - Felhasználói kézikönyv Nokia 2220 slide - Felhasználói kézikönyv 3.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 3 Terméktámogatás 4 Kezdő lépések 4 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 4 Az akkumulátor töltése 5 Antenna 5 Fülhallgató

Részletesebben

Connection Manager - Felhasználói kézikönyv

Connection Manager - Felhasználói kézikönyv Connection Manager - Felhasználói kézikönyv 1.0. kiadás 2 Tartalom A kapcsolatkezelő alkalmazás 3 Használatbavétel 3 A kapcsolatkezelő alkalmazás megnyitása 3 A jelenlegi csatlakozási állapot megtekintése

Részletesebben

Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv

Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv Nokia Purity Pro sztereó Bluetooth-fülhallgató a Monstertől - Felhasználói kézikönyv 1.0. kiadás 2 Biztonság Olvassuk el az alábbi egyszerű útmutatót. Az itt leírtak be nem tartása veszélyekkel járhat,

Részletesebben

Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv

Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv Nokia 2730 classic - Felhasználói kézikönyv 9217082 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A microsd-kártya behelyezése 5 Vegyük ki a microsd-kártyát

Részletesebben

Nokia N95 8GB - Felhasználói kézikönyv. 4. kiadás

Nokia N95 8GB - Felhasználói kézikönyv. 4. kiadás Nokia N95 8GB - Felhasználói kézikönyv 4. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy az RM-320 készülék megfelel az 1999/5/EC irányelv alapvető követelményeinek és

Részletesebben

Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA

Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA Gyorskalauz NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA A KAMERA HASZNÁLATBAVÉTELE KÉP RÖGZÍTÉSE A MOZGÁSÉRZÉKELÉS HASZNÁLATA AZ IDÕZÍTETT FELVÉTEL HASZNÁLATA A HÕMÉRSÉKLET ELLENÕRZÉSE 1. kiadás HU 9311305 Biztonságunk

Részletesebben

Nokia C1-01/C1 02 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C1-01/C1 02 - Felhasználói kézikönyv Nokia C1-01/C1 02 - Felhasználói kézikönyv 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Terméktámogatás 5 Kezdő lépések 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 5 A készülék gombjai és részei 6 Be-

Részletesebben

Nokia 2310 - Felhasználói útmutató. 9248585 2. kiadás

Nokia 2310 - Felhasználói útmutató. 9248585 2. kiadás Nokia 2310 - Felhasználói útmutató 9248585 2. kiadás MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT Alulírott, NOKIA CORPORATION nyilatkozom, hogy a RM-189 megfelel a vonatkozó alapvetõ követelményeknek és az 1999/5/EC irányelv

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 6220 CLASSIC http://hu.yourpdfguides.com/dref/2447627

Az Ön kézikönyve NOKIA 6220 CLASSIC http://hu.yourpdfguides.com/dref/2447627 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

A P-touch Transfer Manager használata

A P-touch Transfer Manager használata A P-touch Transfer Manager használata Verzió 0 HUN Bevezetés Fontos megjegyzés A dokumentum tartalma és a termék műszaki adatai értesítés nélkül módosulhatnak. A Brother fenntartja a jogot, hogy értesítés

Részletesebben

Nokia átalakító (CA-55) Telepítési útmutató kiadás

Nokia átalakító (CA-55) Telepítési útmutató kiadás Nokia átalakító (CA-55) Telepítési útmutató 9238694 1. kiadás Copyright 2005 Nokia. Minden jog fenntartva. A dokumentum vagy bármely része nem másolható, nem továbbítható, nem terjeszthetõ és nem tárolható

Részletesebben

Helymeghatározás Nokia N76-1

Helymeghatározás Nokia N76-1 Nokia N76-1 2007 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People, az Nseries és az N76 a Nokia Corporation védjegye, illetve bejegyzett védjegye. Az említett egyéb termékek és cégek neve

Részletesebben

Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv Nokia C2 05 - Felhasználói kézikönyv 1.2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 Kezdő lépések 5 A készülék gombjai és részei 5 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 6 A memóriakártya behelyezése

Részletesebben

Kezdõ lépések. Nokia N kiadás, HU

Kezdõ lépések. Nokia N kiadás, HU Kezdõ lépések Nokia N81-3 1. kiadás, HU A készülék gombjai és részei (elöl) Típusszám: Nokia N81-3. A továbbiakban Nokia N81 néven szerepel. 1 Játék gombok és 2 Memóriakártya-foglalat 3 Választógombok

Részletesebben

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2005. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd.

This product includes software licensed from Symbian Software Ltd 1998-2005. Symbian and Symbian OS are trademarks of Symbian Ltd. MEGFELELÕSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kizárólagos felelõsségére kijelenti, hogy a RAL-2 készülék mindenben megfelel az alapvetõ követelményeknek, valamint az 1999/5/EK irányelv egyéb rendelkezéseinek.

Részletesebben

Nokia 5530 XpressMusic - Felhasználói kézikönyv. 3. kiadás

Nokia 5530 XpressMusic - Felhasználói kézikönyv. 3. kiadás Nokia 5530 XpressMusic - Felhasználói kézikönyv 3. kiadás MEGFELELŐSÉGI NYILATKOZAT A NOKIA CORPORATION kijelenti, hogy a(z) RM-504 készülék mindenben megfelel az alapvető követelményeknek, valamint az

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA N96

Az Ön kézikönyve NOKIA N96 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Csevegés. Nokia N76-1

Csevegés. Nokia N76-1 Csevegés Nokia N76-1 NINCS GARANCIA Lehet, hogy a készülékhez mellékelt, harmadik fél által írt alkalmazásokat olyan természetes vagy jogi személyek hozták létre és birtokolják, akik nem kapcsolódó vállalatai

Részletesebben

Felhasználói útmutató a Nokia 7250i készülékhez 9356320 2. kiadás

Felhasználói útmutató a Nokia 7250i készülékhez 9356320 2. kiadás Az elektronikus tájékoztató a "Nokia tájékoztatók elõírásai és feltételei (1998. június 7.)" szabályzat hatálya alá tartozik ( Nokia User s Guides Terms and Conditions, 7th June, 1998.) Felhasználói útmutató

Részletesebben

AD-43 Nokia audiovezérlõ 9255407/1

AD-43 Nokia audiovezérlõ 9255407/1 AD-43 Nokia audiovezérlõ 2 1 3 4 5 6 7 8 10 9 11 9255407/1 Az áthúzott, kerekes szemétgyûjtõ-tartály azt jelenti, hogy az Európai Unión belül a készüléket élettartama végén szelektív gyûjtõhelyre kell

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 5330 MOBILE TV EDITION http://hu.yourpdfguides.com/dref/4212289

Az Ön kézikönyve NOKIA 5330 MOBILE TV EDITION http://hu.yourpdfguides.com/dref/4212289 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató NOKIA 5330 MOBILE TV EDITION. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Nokia 1661/1662 - Felhasználói kézikönyv

Nokia 1661/1662 - Felhasználói kézikönyv Nokia 1661/1662 - Felhasználói kézikönyv 9213565 2. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 3 Használatbavétel 4 A SIM-kártya és az akkumulátor behelyezése 4 A SIM-kártya eltávolítása 4 Az akkumulátor töltése

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Owner s Guide December 6, 2010 NSOG-1.0-100 Legal 2 2 Jogi nyilatkozat A szerzői jogok tulajdonosa: 2011 Google Inc. Minden jog fenntartva. Copyright 2010 Google Inc. All rights

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Az elektronikus tájékoztató a "Nokia tájékoztatók elõírásai és feltételei (1998. június 7.)" szabályzat hatálya alá tartozik ( Nokia User s Guides Terms and Conditions, 7th June, 1998.) Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 6220 CLASSIC

Az Ön kézikönyve NOKIA 6220 CLASSIC Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/827952

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/827952 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató NOKIA N95-1. Megtalálja a választ minden kérdésre az NOKIA N95-1 a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Nokia C2-00 - Felhasználói kézikönyv

Nokia C2-00 - Felhasználói kézikönyv Nokia C2-00 - Felhasználói kézikönyv 1.1. kiadás 2 Tartalom Tartalom Biztonság 4 A telefon rövid bemutatása 5 A két SIM-kártyával rendelkező telefon 5 A készülék gombjai és részei 5 Kezdő lépések 6 A SIM-kártya

Részletesebben

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója

A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója A CA-42 adatkommunikációs kábel gyors telepítési útmutatója 9234594 2. kiadás A Nokia, a Nokia Connecting People és a Pop-Port a Nokia Corporation bejegyzett védjegyei. Copyright 2005 Nokia. Minden jog

Részletesebben

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató 2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron Kezelési útmutató Technikai specifikáció: RAM Memória: 1GB Dual Core Cortex A7 1.3GHz processzor 3,5 kapacitív érintőkijelző 320 x 480 px felbontással

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/827903

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/827903 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató NOKIA N95-1. Megtalálja a választ minden kérdésre az NOKIA N95-1 a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DVR-338 DIGITÁLIS DIKTAFON HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ A készülék bemutatása 1 REC - Felvétel gomb 2 Stop/Kikapcsolás gomb 3 UP - FEL/Visszatekerés 4 DOWN LE/Előretekerés 5 HOLD - Billentyűzár 6 VOL + (hangerő

Részletesebben

GYORSKALAUZ A NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA KEZELŐFELÜLETÉHEZ. Copyright 2003 Nokia. Minden jog fenntartva Dátum: 2003.11.28., ver. 1.

GYORSKALAUZ A NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA KEZELŐFELÜLETÉHEZ. Copyright 2003 Nokia. Minden jog fenntartva Dátum: 2003.11.28., ver. 1. GYORSKALAUZ A NOKIA MMS BIZTONSÁGI KAMERA KEZELŐFELÜLETÉHEZ Copyright 2003 Nokia. Minden jog fenntartva Dátum: 2003.11.28., ver. 1.0 Tartalom 1. BEVEZETÉS...1 2. A SZOFTVER TELEPÍTÉSE...1 3. AZ ALKALMAZÁS

Részletesebben

Fontos biztonsági előírások

Fontos biztonsági előírások Az úton első a biztonság Autóvezetés közben ne használjuk a mobiltelefont, előbb álljunk félre a járművel. Fontos biztonsági előírások Az itt szereplő utasítások be nem tartása veszélyes, illetve törvénybe

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 7110 http://hu.yourpdfguides.com/dref/823058

Az Ön kézikönyve NOKIA 7110 http://hu.yourpdfguides.com/dref/823058 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/828001

Az Ön kézikönyve NOKIA N95-1 http://hu.yourpdfguides.com/dref/828001 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató NOKIA N95-1. Megtalálja a választ minden kérdésre az NOKIA N95-1 a felhasználói kézikönyv (információk,

Részletesebben

Az Ön kézikönyve NOKIA 6110 NAVIGATOR http://hu.yourpdfguides.com/dref/822069

Az Ön kézikönyve NOKIA 6110 NAVIGATOR http://hu.yourpdfguides.com/dref/822069 Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági

Részletesebben