Felekezeti társadalom felekezeti műveltség

Átírás

1 Felekezeti társadalom felekezeti műveltség Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület Rendi társadalom polgári társadalom 25. Felekezeti társadalom felekezeti műveltség

2 Felekezeti társadalom felekezeti műveltség

3

4 Felekezeti társadalom felekezeti műveltség Rendi társadalom polgári társadalom 25. A Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület évi, győri konferenciájának kötete Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület Budapest, 2013

5 Szerkesztette: Lukács Anikó Sorozatszerkesztő: Valuch Tibor A kötet megjelenését segítette az egyesület támogatóinak 1%-os adófelajánlása. Címlapon: Csók István: Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre című festménye, a Magyar Nemzeti Galéria engedélyével (ltsz. 1653). Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület és a szerzők Kiadja: a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület Nyomdai előkészítés: Kalonda Bt. Készült: Kapitális Nyomda Kft. Vezető: Ifj. Kapusi József ügyvezető igazgató ISSN ISBN

6 Tartalomjegyzék Alapkérdések Juliane Brandt: Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon...9 Kármán Gábor: A konfesszionalizáció hasznáról és káráról. Egy paradigma margójára...27 Felekezetek és térbeliség Mazsu János: A zsidók letelepedése Debrecenben ( ). Kísérlet tér- és társadalomszerkezeti rekonstrukcióra és elemzésre...43 Nagy Károly Zsolt: A gyülekezeteiben élő egyház modelljétől a hálózatos egyházmodellig. A lokalitás fogalmának változása a református egyházban az egyházi nyilvánosság diskurzusainak alapján...72 Halmos Károly: Felekezeti adók regionális különbségek...88 Az oktatás felekezeti változatai Halász Imre: A felekezeti oktatás sajátosságai a Bach-korszakban a soproni közigazgatási kerületben...99 Vesztróczy Zsolt: Egyházi népoktatás és szlovákkérdés a közigazgatási bizottságok jelentéseiben Felső-Magyarországon ( ) Simon Ervin: Az elemi népoktatás felekezeti jellegéből adódó konfliktusok Csetényben a 20. század első évtizedeiben. Kisegyháziak jelenléte egy református elemi népiskolában A házasság felekezeti dimenziói Tóth Árpád: Bezárkózás vagy nyitás? A pozsonyi német evangélikus közösség viszonya környezetéhez a felekezeti vegyes házasságok alapján ( ) Örsi Julianna: Az egyház nemzetiség-megtartó ereje Mészáros Márta: Kisebbség a többségben. Protestáns betelepülők vizsgálata Kiskunfélegyházán a vallásilag vegyes házasságkötések tükrében ( ) Felekezetváltások Bariska István: A felekezetváltás történeti háttere között Kőszegen Kövér György: Bekeresztelkedők. Társadalomtörténeti adalékok arról, hányféle asszimiláció lehetséges egy famíliában

7 Tartalomjegyzék Felekezeti kötődések és társadalmi helyzetek Farkas Noémi Tünde: Hamar folyo világi életnek valósága. Közép-erdélyi halotti beszédek szerzői és azok életpályája a 18. század derekától a 19. századig Hudi József: Rejtjelek dekódolása. Voyta Adolf pápai építész társadalmi kapcsolatai Sárai Szabó Katalin: Nők a református egyházi nyilvánosságban Űa 19. század végén 20. század elején Hajtó Vera: A Ligánál nem tudják azt, hogy Magyarországon kevés a gyermek? Belga Magyar Katolikus Gyermekakció ( ). Gyermekgondozás egy vita tükrében Felekezetek kisebbségben Horváth József: Végrendeleti adalékok a győri rácok századi történetéhez Tamás Ágnes: Hogyan lehetne Magyarországon a zsidó kérdést a legpraktikusabban megoldani?! Paksy Zoltán: A Zala megyei zsidóság földrajzi elhelyezkedése, foglalkozási struktúrája és műveltségi viszonyai a dualizmus korában Hatalom, hatalomgyakorlás és felekezetek Dobszay Tamás: a Mózes és Áron között annyira szükséges és fontos egyetértés. Az egyházak és a felekezetiség szerepe a községi hatóságban 1848 előtt Borbély Tamás: A városi kegyúri jog gyakorlása és politikai motivációi a dualizmus korában. Viták a törvényhatósági jogú városokban Nagy Péter: Hit és hatalom az ózdi gyártelepen. A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. és a helyi felekezetek viszonya Ózdon Szabó Dániel: Vallás és háborús lelkesedés Szécsényi Mihály: Virrasztó Koppány és társai. A Turáni Egyistenhívők és a hatalom az 1930-as évek második felében Felekezetiség és művészet Papp Gábor György: A historizmus katolikus templomépítészete. Egy építészeti megoldás elterjedése a dualizmus kori Magyarországon Molnár Sándor Károly: A kegyesség művelődéstörténete a képzőművészetben Rendi társadalom polgári társadalom sorozat megjelent kötetei

8 ALAPKÉRDÉSEK

9

10 Juliane Brandt Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon Tizenöt évvel ezelőtt, ha az ember a vallási, egyházi, felekezeti témákra vonatkozó magyar történettudományi irodalmat s főleg a korabeli termés utolsó másfél évtizedét nézte át abból a szempontból, hogy milyen témák állnak a fókuszban és mennyire társadalomtörténeti jellegű a feldolgozásuk, még viszonylag lehangoló volt a kép. Vallási kérdéseket érintő történettudományi írások leginkább egyháztörténészek tollából születtek, akik ekkleziológiai koncepciót vettek alapul. A kutatások általában a saját egyházzal foglalkoztak, annak intézményes struktúráit, illetve nagy korszakait vizsgálták. E mellett az egyes korszakokra szakosodott történészek, illetve az irodalomtörténészek is foglalkoztak egyes, vallási szempontból is fontos szellemi áramlatokkal, általános művelődéstörténeti jelentőséggel bíró teológiai irányzatokkal, például a reformációval és ellenreformációval, ezek képviselőinek életével, valamint esetleg egyes felekezeti (különösen oktatási) intézményekkel. Másképp fogalmazva, a társadalomtörténeti kérdések hiányoztak a középkor utáni vallási témák kutatásából. Bizonyos kivételt egyes néprajzi tanulmányok és helytörténeti szociográfiák jelentettek, amelyekben úgy-ahogy társadalomtörténeti kérdésfelvetések, megközelítésék is megjelentek. 1 A helyzet azóta megváltozott. Ezen a helyen nem tervezek újabb helyzetfelmérést, a konferencia-meghívó jó áttekintést nyújt az újabb fejleményekről. 2 Bizonyos alapvető társadalomtörténeti kérdésfelvetések utat találtak az egyháztörténetbe is. Természetesen a dolgok menetét a kultúrtörténeti ösztönzések befogadása is befolyásolta, amelyek régebbi magyar művelődéstörténeti hagyományokkal is kombinálhatónak bizonyultak, így a kutatások nem mindig az akkori társadalomtörténet szemszögéből fontos témákat dolgozták fel. A legfontosabb talán az, hogy a 19. és 20. század jobban előtérbe került a középkori és kora újkori kutatások mellett, amelyekben a vallási, illetve felekezeti viszonyokat érintő vizsgálatok a társadalmi struktúrák, a mindennapi életkeretek jellegzetességei miatt mindig is nagyobb hangsúlylyal bírtak. A Hajnal István Kör 2011-es konferenciaprogramja is mutatja, mennyire átalakult a mezőny. Hasonló átalakulás zajlott le másutt is, például Németországban. Hogy csak egy példát ragadjak ki: 1993-ban Wolfgang Schieder Vallás és társadalom a 19. században 1 Lásd Brandt 2003, Fischer Felhívás

11 Juliane Brandt c. kötet 3 azt a hallgatólagos tézist kritizálta, amely szerint a vallás legkésőbb a 18. század vége óta már nem volt mozgatóereje a társadalmi változásnak. 4 A kötetben akkoriban újdonságnak számított annak bizonyítása is, hogy bár a szervezett vallás a 19. században veszített társadalmi ellenőrzőszerepéből, az Entzauberung der Welt (a világ varázstalanítása) nem szűntette meg a vallási mozgatóerők hatását; bár vallási eszmék egyre kevésbé képesek egyetemes világértelmezési keretet nyújtani, mégsem beszélhetünk a vallás funkcióvesztéséről. Ehelyett a kötet szerzői új szervezési formák kialakítását állapították meg az intézményesített vallásosság keretében, és jelezték a vallási jelenségek növekvő differenciálódását. 5 Hartmut Lehmann 1997-ban az általános szekularizációs tézis ellenében, valamint hogy a mindig pontosításra szoruló szekularizáció fogalom tehermentesítésére azt javasolta, hogy a hosszú 19. századot mint a de-krisztianizáció és ehhez viszonyítva a re-krisztianizáció hullámszerű mozgását szemléljük. 6 Ez a megközelítés azt is lehetővé teszi, hogy a történészek az egyes országokban, illetve régiókban lezajló folyamatokat egymástól függetlenül, inkább összehasonlító, semmint egységes mozgást feltételező perspektívából vizsgálják. Schieder és Lehmann említett könyveinek megjelenése óta mind a nagy német egyházak körüli fontos laikus szervezetek (Protestantenverein, Evangelischer Bund, Kirchentag stb.), mind pedig egyes társadalmi rétegek vallási-felekezeti szempontú vizsgálata, azaz a katolikus, protestáns, illetve zsidó polgárság, munkásság és vallásos mentalitásuk kutatása tovább folytatódott. 7 Ugyanez áll a vallási tényezőket is magába foglaló politikatörténeti kutatásra. 8 Különösen az állandóan újradefiniált, de hermeneutikailag nyilván nagy ösztönző hatással bíró társadalmi-morális miliők kutatása eredményezett egész sor figyelemre méltó publikációt. 9 Hasonló irányban haladt az angol-amerikai kutatás, amely a kilencvenes években fontos impulzusokat adott a német vallástörténetnek. A Közép- és Délkelet-Európára és vallási kontextusokat érintő kérdésekre irányuló német kutatás inkább az egyes egyházaknak és felekezeteknek a századi nemzetépítésben játszott szerepét állította középpontba. 10 E szempontból az állam és az egyházak viszonyát, az egyes felekezeti gondolatvilágokat, a bennük talajt találó politikai ideológiákat, és társadalomtörténeti tényezőket is bevonva, de az 3 Schieder A vallási gyakorlat kutatásáról Schieder 1986, Schieder 1986a. 4 Schieder 1993a: Schieder 1993a: 18, 21, Lehmann 1997, Lehmann 1997 a, b. (A szekularizáció fogalmának dimenzióiról, illetve eltérő értelmezéseiről röviden: Kehrer 1988: , Brandt 2003b.) 7 Lásd különösen a Religiöse Kulturen der Moderne c. sorozatot (szerk. Graf, Friedrich Wilhelm, Hübinger, Gangolf), ebben különösen Lepp 1996, Blaschke Kuhlemann 1996, Müller-Dreier 1997, Simon- Ritz 1997; ezen kívül Hübinger 1994, Kaiser 1989, Mergel Például programszerűen: Mergel 2002, 2004; Stollberg-Rillinger 2005; mint gyakorlati alkalmazás: Lepp 2008; már a kultúrtörténeti politikatörténet koncepciója előtt: több cikk Lehmann 1998; Loth Pl. Reeken 1999; a miliő-fogalom problematikájáról: Walter Pl. Schulze-Wessel 2006, Schulze Wessel Maner

12 Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon új kultúrtörténet kívánalmának is engedve a nemzet szakralizációját, a vallások nemzetiesedését (Nationalisierung), valamint a vallásoknak a nemzeti eszmekörből kölcsönzött súllyal történő feltöltődését is vizsgálni lehetett. Ezek a Magyarországon is elinduló kutatások nyilván lényeges folyamatokat érintettek, fő motivációjuk azonban a 90-es évek elején a nacionalizmusok, az újonnan kialakuló nemzetiségi konfiktusok iránt ébredő érdeklődés volt. Ezek a hangsúlyok azzal jártak, hogy más, felekezeti, vallástörténeti összefüggéseket érintő kérdések zárójelbe kerültek a magyarországi kutatásban is. A konferencia-felhívás mintegy mellékesen fontos dolgot említ: Ráadásul az egyes felekezeteket [...] a rendi korszakból örökölt, a teológiai különbségekkel nem szükségszerűen szoros kapcsolatban álló kulturális különbségek is elválasztották egymástól. S bár ezt a szakirodalom nem hangsúlyozza, a magyar «nemzetépítés» ebben az értelemben a felekezeti tradíciók összeolvasztását is jelentette. 11 Erről a folyamatról, a föntebb említett kutatási hangsúlyok miatt is, még viszonylag keveset tudunk. A Hajnal István Kör 2011-es konferenciája, illetve a konferenciakötet tanulmányai remélhetőleg e téren is gyarapítják majd ismereteinket. Közismert, hogy Magyarország etnikai inhomogenitása óriási kihívást jelentett a korabeli nemzetépítésre nézve, és hogy maguk az anyanyelvi-etnikai csoportok is felekezetileg különböző módon voltak megosztottak. 12 A statisztikailag mérhető, illetve mért felekezeti hovatartozás viszont nem egységes miliőket, esetleg a felekezeti dogmatikák alapján nagyjából azonos mentalitású társadalmi csoportokat jelölt: főleg regionális és helyi szinten a lényeges különbség egyes nyelvi-felekezeti csoportok között az eltérő életmódban, a mindennapi élet területén megragadható más kultúrában jelentkezett, ami például az eltérő házasságkötési korban, akkumulációs, képzési, mobilitási stratégiákban nyilvánult meg. 13 Ennek bizonyos értelemben csak megragadható és az államtudomány, illetve a statisztika nyelvén megnevezhető kísérője a felekezetiség. Max Weber protestantizmus-tézise, bár írásait fontos hermeneutikai inspirációnak tartom, sok részletében problematikus, és ki merem jelenteni, hogy a 19. századi magyarországi protestánsok sok területen nem voltak jó weberiánusok. 14 Ha Weber statisztikai kiindulópontját, a képzett szakszemélyzet és a vállalkozók rekrutációját tekintjük, mások az arányok, illetve a foglalkozási statisztika egészét nézve inkább a zsidók és az ortodoxok azok, akik kilógnak, 15 ezzel szemben a többiek, egyes 11 Felhívás A korabeli statisztikák mellett itt különösen egy az anyanyelvi-etnikai csoportokat összeállító és ezeket megvizsgáló tanulmányra hívom fel a figyelmet: Tóth Ezt illusztrálja Tóth Erre és más néprajzi kutatásokra támaszkodva részletesebben érvel: Brandt Más, éspedig kora újkori kontextusra hasonlóan: Schilling 1981: Brandt Az 1910-es népszámlálás alapján, Stat. Közl Különösen érdekes ebből a szempontból a 4., 5., 6, és 10. táblázat. (4. A foglalkozások főáttekintése összevetve az anyanyelvvel és vallással, országos 11

13 Juliane Brandt eltérések mellett, összességében eléggé hasonlítanak egymásra. Ez a két említett felekezet társadalomtörténeti különállásával magyarázható. Tehát Magyarország századi belső sokfélesége mind a modern nemzet, mind pedig a felekezeti viszonyok szempontjából kiemelt figyelmet érdemel. A konferencia-kiírás több más fontos tényezőt is kiemel. Közismert, hogy a magyar nemzetértelmezés miként ingadozott egy inkább államnemzeti, illetve a kultúrnemzeti felfogás között. Miközben a nemzetiségi törvény állampatrióta megközelítést írt körül, a mindennapi életben gyakran az a felfogás érvényesült, amely inkább a magyarul beszélők közösségét fogadta el nemzetnek, bár általában mindenkit hajlandó volt befogadni, aki asszimilálódott, megtanult magyarul, és hazafinak vallotta magát. Viszont felmerül a kérdés, a felekezetiség, a különböző egyházakhoz való tartozás mennyire idézett elő különbséget a magyarul beszélő állampolgárok között azoknál a felekezeteknél, ahol a vallási-felekezeti hovatartozás nem kapcsolódott össze külön jogi státusszal? Mennyire játszott fontos szerepet a nemzet egyesítését (vagy felébresztését) előtérbe állító folyamatban? Mennyire volt integráló tényező a nemzeti eszme és a nemzethez tartozás a felekezetiséggel szemben? Áthidalható volt-e ez a különbség a magyarul beszélők körében a nemzeti egység és nemzeti kultúra érdekében, szemben azokkal a centrifugális erőkkel, amelyeket a versengő nemzetiségi mozgalmak jelentettek? És mit jelentett ez a különbség, a felekezeti kötődés és annak gondolati tartalmai az egyének számára, a mindennapokban? Mennyire befolyásolta gondolkodásukon túlmenően tudatelőttes (vorbewusst) magatartásukat? Mit jelentett ott, ahol az egyének amúgy is a megszokott világában mozogtak, ahol iskolai, rokonsági kapcsolathálózatukra támaszkodtak, illetve azzal szembeni kötelességet teljesítettek? Miből szövődtek az emberi kapcsolatok szálai a kialakuló állami, közigazgatási, egyéb intézményi apparátusokban, a szakmai rekrutáció push-and-pull mechanizmusaiban, ha ezt az aspektust is szemügyre vesszük? Legkésőbb ennél a pontnál a régimódi társadalomtörténet szerintem messzemenően nyitott kérdéseivel is találkozunk. Mindkét említett nemzetkoncepció esetében nyitott kérdés tehát, hogy a felekezeti különbség milyen szerepet játszott a nemzet életében, főleg nyilvános életében: vajon elhalványodott, háttérbe lépett és a magánélet terébe szorult vissza a modern polgári kultúra térfoglalásával? A régi modernizációs paradigma szemszögéből ki lehetne jelenteni, hogy természetesen elhalványult. Hiszen ott a szekularizáció. Ez azonban nem ad választ a hogyan -ra, sőt, van eredményekben ; 5. A foglalkozási főcsoportok összevetve az anyanyelvvel és vallással, törvényhatóságonkint ; 6. Egyes fontosabb foglalkozási alcsoportok összevetve az anyanyelvvel és vallással, törvényhatóságonkint ; 11. A közszolgálati ágak és szabad foglalkozások körébe tartozó értelmiségi egyének vallása [...] fő- és alcsoportok szerint ). Lásd az ennek alapján összeállított ábrát is. (Az ott közölt abszolút adatokat egy nagyobb, egyes régiókat és megyéket, ill. törvényhatóságokat is vizsgáló elemzés keretben százalékos adatokra számoltam át. Utána a felekezetek reprezentációját egyes ágazatokban /a keresők között/ az összekeresők közti arányukhoz viszonyítottam, és ezt a faktort logaritmikus skálán ábrázoltam.) 12

14 Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon olyan kutató is, aki főleg Németország és Nyugat-Európa példái alapján ennek ellenkezőjét állítja. A következőkben egy ilyen gondolatmenetet szeretnék részletesebben bemutatni, hiszen jelen pillanatban Magyarországra nézve sem általánosságban megerősíteni, sem cáfolni nem tudnám. A bemutatandó érvelés több olyan összefüggést világít meg, ami fontos a társadalomtörténeti kutatás számára, amennyiben vallási témákat, vagy a 19. századi polgárosodást, a rétegkultúrákat, a politikai életet vagy a szociabilitást érintő kérdéseket választja tárgyául. Hasznosnak tartom ezt a kitekintést, mivel külső nézőpontot kínál, és átmenetileg szabadabban engedi keresni a magyar esettel való lehetséges párhuzamokat vagy különbségeket. A továbbiakban tehát vázlatosan bemutatom Olaf Blaschke 2000-ben, a Geschichte und Gesellschaft című lapban a 19. századról mint második felekezeti korszakról kifejtett elméletét. Majd kitérek gondolatmenetének problémáira, a téziséről szóló vitára, valamint azokra a kérdésekre, amelyeket mindenképpen új megvilágításba helyezett. Először is, írja a szerző, ott van egy elképesztő ellentmondás felfedezése, amely a vallás historiográfiai lebecsülése és a politikában és gazdaságban, a társadalomban és kultúrában játszott formáló szerepe között húzódik. 16 Megállapítja, hogy a szaporodó vallástörténeti kutatások mégsem eredményeztek paradigmaváltást, nem vezettek oda, hogy a kutatók a felekezetet mint strukturáló elvet ismerjék fel abban a korszakban, amikor az volt. 17 Blaschke szerint legalábbis a felekezeti szegmentáció több figyelmet érdemelne. Szerinte azonban nem elegendő, ha a felekezetiséget jobban figyelembe vesszük, hanem a 19. századról mint a második konfesszionalizáció korszakáról kell beszélni. Blaschke kiindulási pontja a 16. és a korai 17. századra kidolgozott konfesszionalizációs tézis. 18 Az onnan kölcsönzött fogalom hivatott azt a helyet biztosítani a vallásnak, amellyel a kortársak szerint bírt. Ugyanakkor a konfesszionalizmusra is utal, amely szerinte a 19. századot mint újabb hosszú századot, sőt az egész, nagyjából 1960-ig terjedő korszakot jellemezte. Kiindulópontja az a megfigyelés, hogy a vallás a 19. században nem indult sorvadásnak, hanem sokkal inkább nem várt, meglepő reneszánszt élt át. 19 Blaschke szerint eddig a pontig sok történész esetleg osztaná véleményét, de nem venné tudomásul, hogy ezt a folyamatot erősödő konfesszionalizmus kísérte, amely pedig a társadalmat megosztotta, és átszabta az osztályhatárokat is. Blaschke az élet minden területén felfedezi a felekezeti meghasonulást ( konfessionelle Zerklüftung ). Utal például a történettudományban megfigyelhető protestáns dominanciára, de a gazdaság, a politika és a hadsereg területén fennálló megosztottságra is. E felekezeti megosztottság és meghasonulás azonban szerinte 16 Blaschke 2000: Blaschke 2000: Erről összefoglalóan: Hsia 1989, Schmidt 1992, röviden: Schilling Európai és ebben kelet-európai kontextusra is kitekint és a tézis tarthatóságát is kritikusan vizsgálja pl. Bahlcke Strohmeyer Blaschke 2000:

15 Juliane Brandt nem a 16. század közvetlen utóhatása, egyfajta folytonosság, a gyanús maradványok utolsó feléledése, hanem éppenséggel a folyamatosság megtörése. A 18. század a vallási erők gyengülését, a vallási szokások elhomályosulását, illetve felhígulását hozta magával, a pápa maga szüntette meg 1773-ban a jezsuita-rendet, e folyamat kísérőjelenségeként a felekezeti izgatás ( konfessionelle Scharfmacherei ) is kifulladt. A 19. század ezzel szemben a vallásos szokások felélesztését és a felekezeti keretek újbóli megerősedését hozta, ami Blaschke szerint új, az előző fejlődést keresztező jelenség. A kortársak csupán az érveiket kölcsönözték az első felekezeti korszakból. Mivel a felekezetek újabb konfrontációja, a felekezeti konfliktusok gerjesztése és elszánt küzdelmei az egész társadalmi életet befolyásolták, Blaschke alapfolyamatként beszél róla, és ahelyett, hogy a polgárság vagy az iparosodás korszakának tekintené, inkább erről az új konfesszionalizációról nevezné el a hosszú 19. századot. Hangsúlyozza, hogy a polgárság még Hans-Ulrich Wehler legoptimistább becslései szerint is a császári Németország lakosságának csak 3 (1870), vagy 6%-át tette ki, szemben azzal a 99,97%-kal, amely valamelyik felekezethez, valláshoz tartozott. (Még 1900-ban is csak 0,02% volt felekezetnélküli, szemben 62,5%-nyi protestánssal, 36%-nyi katolikussal és 1%-nyi zsidóval.) 20 A hat százalék társadalomformáló erejé -t szembesíti a nagy többséggel, amelyre szintén, sőt talán még jobban tekintettel kellene lenni a korszak értelmezése során, amely szerinte ráadásul egyáltalán nem esik egybe a száz évig tartó évszázaddal. 21 A szerző bevallottan a szekularizációs tézist támadja, egyrészt abban az értelemben, ahogyan ezt már korábban vázoltam, másrészt azt sem fogadja el, hogy a vallási kötőerők folyamatos csökkenése jellemezné a kontinens 19. századi fejlődését. Ugyanakkor szemben áll a vallási erőknek azzal az értelmezésével is, amely csupán hagyománynak tekinti őket. Az invention of tradition szerinte az egyházi és a vallásos élet területén is megfigyelhető. Sok jelenség, amelyet a kortársak hagyománynak állítottak be, már rég feledésbe merült, vagy soha nem is rendelkezett nagyobb területi hatással, mint például a különböző Mária-kultuszok, a Jézus szíve kultusz, a búcsújárás felélesztése, a Bonifác ünnepek, amelyek egy helyi szentet az össznémet katolikus integráció alakjává emeltek stb. 22 Ezt elismerve és a 19. századot mint a második konfesszionalizáció korszakát tekintve, Blaschke szerint a politikatörténeti kontextusba is jobban, határozottabban lehetne bevonni a kulturális fejleményeket, és a vallás végre kikerülhetne a történelmet tulajdonképpen mozgató erőktől való feltételezett függőségéből, egyfajta részleges autonómiát kapna mind az osztályviszonyokhoz, mind a mindent magába szívó nacionalizmushoz képest emellett 20 Blaschke 2000: Blaschke 2000: Blaschke 2000:

16 Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon például a társadalmi nemek napjainkban intézményesülő tudomásulvételét sem kellene figyelmen kívül hagyni ,00 10,00 1,00 Faktor 0,10 0,01 Kereseti ág r.-k. gör.-k. ref. ev. gör.-ort. unit. izr. egyéb 1 = összes >1,33 <0,66 >3,0 <0,3 1. ábra. Magyarország 1910: A felekezeti csoportok aránya az illető keresőcsoportokhoz képest, az összkeresősi arányhoz viszonyítva (mezőgazdaság). Blaschke a következő érveket hozza fel tézise mellett: először is annak heurisztikus haszná -t, másodszor az addigi, főleg a vallási erők 19. századig tartó hatásáról szóló kutatások őt megerősítő eredményeit; harmadszor azt, hogy a tézis összecseng a kortársak vélekedésével, akik korszakukat igenis vallásosnak, sok tekintetben a vallási ébredés korának, sőt olyan időszaknak tartották, amelyet néha túlságosan is felekezeti harcok jellemeznek. 24 Negyedszer a 19. század nemcsak a kortársak érvelésében, a régebbi szokások újraélesztésével és a 16. századba visszautaló kitalált hagyományokkal (invented traditions) létesített kapcsolatot a múlttal, hanem azzal is, hogy a katolikus egyház 300 év után folytatta és lezárta a tridenti zsinatot, sőt a pápai tévedhetetlenségről szóló tanával egészítette ki. 25 Az egyházi apparátusok nemcsak katolikus, de protestáns oldalon is új aktivitásba lendültek. 23 Blaschke 2000: Blaschke 2000: Blaschke 2000:

17 Juliane Brandt 100,00 10,00 Faktor 1,00 0,10 0,01 Kereseti ág r.-k. gör.-k. ref. ev. gör.-ort. unit. izr. egyéb 1 = összes >1,33 <0,66 >3,0 <0,3 2. ábra. Magyarország 1910: A felekezeti csoportok aránya az illető keresőcsoportokhoz képest, az összkeresősi arányhoz viszonyítva (nem-mezőgazdasági ágak). Ötödik és utolsó érvként azt említi, hogy a két korszak sok tekintetben párhuzamba állítható egymással. Először a konfesszionalizáció definíciójával foglalkozik. A 16. századot Ernst Troeltsch már 1910-ben mint a keresztény hitvallások stabilizálódásá -nak korszakát ( Zeitalter der Verfestigung der christlichen Bekenntnisse ) írta le. 26 Schmidt Ernst Walter Zeeden és Heinrich Schilling alapján alkotta meg saját definícióját, amely szerint a konfesszionalizáció az a folyamat, amely az embereket különböző hitvallások (Konfessionen) tagjaivá teszi, éspedig abban az értelemben, hogy ez a felekezet 27 a mindennapi és a mindennapokon kívüli (außeralltäglichen) kultúra részévé vált, még a felvilágosodás előtt, amely a vallást mint emberi kiskorúságot (Unmündigkeit) bélyegezte meg. 28 A konfesszionalizáció ebben az értelemben, ahogy Schilling állítja, a korszak alapvető fontosságú folyamata, paradigma rangot nyer Troeltsch Azaz a felekezetek és hitvallásaik, a németben a kettő nem választható külön keretre és tartalomra. 28 Zeeden 1985, Schilling 1981, 1986; Schmidt 1992: XI, idézi Blaschke 2000: Schilling 1988: 13, idézi Blaschke 2000:

18 Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon Blaschke több analógiát figyel meg a , valamint a 19. század mint a második konfesszinalizáció korszaka között. Először, mind a két korszakot a rekrisztianizáció jellemzi. Ha a 16. század kutatói a korszakban az európai lakosság tulajdonképpeni krisztianizációját konstatálták, akkor Blaschke a 19. században párhuzamos folyamatokra mutat. 30 Itt még Lehmann periodizációját is hajlandó elfogadni, aki , valamint között és végül az I. világháborútól 1945-ig tartó három dekrisztianizációs hullámot írt le, amelyeket újabb rekrisztianizációs folyamatok szakítottak meg. 31 Körülbelül az és az 1960-as évek közötti időszakra teszi Blaschke a második felekezeti korszakot. A második analógia az ekkor lezajló konfesszionalizáció, amely konkretizálta, specifikálta a krisztianizációt, amely viszont a klerikalizáció, a centralizáció és a társadalmi szabályozás (Sozialreglementierung) folyamatait foglalta magába. A 19. században ez mind a két nagy felekezet lelkészeinek a professzionalizációját, elsősorban pedig a katolikusoknál fennálló képzési hiányok felszámolását eredményezte. A központosítás Blaschke szerint nem összeférhetetlen az alulról induló 16. vagy 19. századi kezdeményezésekkel, így sem a községi reformációval, sem a 19. századi ébredéssel, sem például az 1837 utáni, a kölni zavargásokat követő katolikus mozgalommal sem. A fogalom viszont jelzi azt a nagy szerepet, amelyet maguk az egyházi apparátusok és vezetőségeik játszottak az egyházszervezésben, valamint a vallási mozgalmak ébrentartásában, és amely gyakorlatok és hivatalok további intézményesítésével járt együtt. A társadalmi szabályozás, avagy Sozialreglementierung Blaschke által használt fogalom tulajdonképpen a Sozialdisziplinierung (társadalmi fegyelmezés) fogalmának a megkerülése. 32 Olyan tevékenységek tartoznak bele, mint az ellenőrzés, a vizitáció és a cenzúra, amelyek a szerző szerint a 19. században újra fellendültek. A harmadik analógia: Blaschke az eddig leírt folyamatok mellett intrafelekezeti konszolidációt is megfigyel. A másik féllel való szembenállás, a versenyző felek harcias viszonya a saját tartalmak kidomborítását és a másik kizárását is eredményezte mind a két korszakban. A felekezeti polémia erősödik, a felekezetiség a 19. században politizálódik. 33 A polarizáció sikere a mindennapokban nemcsak az idevágó iratok növekvő számában, protestáns és nemzeti, illetve anti-ultramontán célokat összekapcsoló szervezetek alapításában (szerinte többek között ilyen a Protestantenverein, Evangelischer Bund, Gustav-Adolf-Verein stb.), hanem a vegyes házasságok viszonylag alacsony arányában is tükröződik. Emellett az egyleti élet nemcsak 30 Blaschke 2000: Lásd Lehmann 1998a: 84, Blaschke 2000: A koncepció jelentőségéről, a konfesszionalizációval kapcsolatban: Schmidt 1992: , Schilling 1999: 34 37, illetve Blaschke 2000:

19 Juliane Brandt a kifejezetten vallásos, illetve jótékony egyletek, hanem a sportegyesületek, olvasóegyletek stb. területén is felekezeti különutakon járt. Egyéb művelődésbeli sajátságok, főleg a katolikus alulképzettség (Bildungsresistenz) is megőrződött a 19. században. A felekezeti polémia az ún. erkölcsi statisztika terén mindkét oldalon megpróbált érveket kovácsolni ebből. Még a választási magatartásban is tükröződött a felekezeti hovatartozás. 34 A 1930-as években a felekezeti frontvonalak egyrészt a polgári pártok messzemenő kompromisszum-képtelenségét eredményezték, másrészt az NSDAP is inkább felekezetileg körülírt protestáns, mint osztályjellegére nézve egységes miliőben talált szavazókat. Negyedszer: az eltérő szociabilitás a felekezetek növekvő szociális különbözőségével és a más felekezetűek agresszív kizárásával haladt együtt Blaschke szerint. Akkor is, ha a 19. században már nem lehetett felekezetileg egységes tartományokat teremteni, a felekezeti életkontextusok (pártok, egyletek, a társasági érintkezés fórumai) messzemenő különválása szubtársadalmak létrejöttéhez vezetett. Fennállásuk a nemzetet is inkább megosztotta, mintsem egyesítette. A nacionalizmus az egyházi vallást nem tette félre (verdrängte), hanem egyes felekezetekkel szoros kapcsolatot hozott létre, miközben másokat elutasított. E folyamatban mindegyik felekezet a saját «elképzelt nemzetét» részesítette előnyben. 35 Példái főleg a porosz, a protestantizmust, Luthert és a német nemzetet, illetve birodalmat összekötő eszmetárból származnak, amely a katolikusokat mint a birodalom ellenségeit ( Reichsfeinde ), a nemzetből tendenciálisan kizárta. Ha egy közös nemzetkép jegyében két nagy felekezeti csoportot igyekeztek összekovácsolni, ez egy újabb vallási vagy más téren különböző ellenfél meghatározásával, zsidóellenességgel, illetve faji antiszemitizmussal mint potenciális áthidaló eszmével volt lehetséges. Blaschke ötödik és utolsó analógiája a felekezeti utópizmus. Ez tulajdonképpen ideológiai szinten ismétli meg és kíséri azt a folyamatot, amely a 16. században felekezetileg homogén territóriumok teremtésének formájában, a 19. században pedig felekezetileg különálló szubtársadalmak kialakulásának terén ment végbe. 36 A tézis nyilván nem egészen problémamentes, több ellenérv is felhozható ellene. Blaschke maga a következőket ismerte el: (1.) A 16. században a vallásnak összességében más szerepe volt, az élet vezérlő szektorát jelentette szemben a 19. századdal, amikor az iparosodás, az urbanizáció, a népesség növekedése, a különböző ideológiák mint a liberalizmus és a szocializmus, alapvető folyamatok, mint a polgárosodás, a demokratizálódás vagy az alfabetizáció bírtak meghatározó súllyal. (Ezzel szerintem visszavonja azt, amit másutt, szándékmegjelölésében, kimondott.) Miközben (2.) az első konfesszionalizáció modernizációs trendekkel járt együtt, a második mind tartalmilag, mind funkcionálisan inkább a modernizáció és a vele 34 Blaschke 2000: Blaschke 2000: Blaschke 2000:

20 Felekezetiség és modern nemzet a 19. századi Magyarországon együtt járó individualizáció, materializmus, liberalizmus és szekularizáció ellen irányult, és gyakran a premodern állapotokhoz való visszatérést is céljának tekintette. (3.) Miközben az első konfesszionalizáció az egyes tartományokat homogenizálta, a második egyik kiindulópontja éppen e homogén viszonyok fellazulása, az iparosodás és a fejlődő közlekedés által előidézett migráció, amely miliőképzési folyamatokkal jár együtt. A 16. században (4.) az egyház növekvő mértékben az állam befolyása, sőt, a protestáns államokban a fennhatósága alá is került; a 19. században a rekonfesszionalizáció az állam növekvő igényei ellenében is formálódik. Blaschke ennek ellenére nem érezte, hogy tézise veszélyben forogna. A 19. század több tekintetben, főleg a vallás klerikalizásásában, valamint a felekezetek belső egységesítésében, de az egyháztagság szervezési és tanbéli uniformizációjában és penetrációjában 37 is, szerinte az előző felekezeti korszak beteljesítését jelentette. Ellenállást inkább a vallási jelenségek iránt nem érdeklődő, egyéb összefüggéseket és okozati rendszereket előtérbe állító történészek oldaláról látott. 38 A vita főleg kiegészítéseket, pontosításokat hozott. 39 A 16. századra irányuló kutatás sem egységes a korszak megítélésében, bár a Zeeden-Schilling-féle tézisek egyetemi elfogadásuk révén bizonyos előjoggal bírnak. A 19. században, főleg a német történelemben, erősebbek az ellentétes irányú mozgások, mint ahogy az a Blaschke által rajzolt képből kitűnik. Így viszont a nagy összkép veszített az eredetileg igényelt paradigmajellegéből is. Blaschke tézisének elvitathatatlan pozitívuma, hogy utal a felekezeti viszályok majdnem permanens jelenlétére, kiemeli a felekezetileg (is) definiált de azért egyéb, helyi, regionális jelleggel is bíró miliők jelentőségét, amelyek egyébként könnyen a választáskutatás illetékességébe szorulhatnának vissza és főleg, hogy rámutatott az általuk is előmozdított felekezeti mozgalmak és összecsapások hevére és kiterjedtségére. Mely felekezetekről van szó? Blaschke figyelme kezdetben a német történelemben különösen fontos és a 16. századi folyamatokban főszerepet játszó katolikusokra és protestánsokra, vagyis a 16. századi evangélikus rendek utódaira összpontosult. Arra, hogy mennyire fontos az evangélikusok és reformátusok és talán a különböző egyházi uniók miatt mellettük létező uniósok közötti különbség és a két csoport különállása, nem tért ki. Későbbi cikkeiben a megvalósult, illetve a végül létre nem jött protestáns uniókban is modellje és periodizációja megerősítését látta. A zsidók eredeti modelljében szintén inkább mellékszerepet játszottak, elsősorban a keresztény felekezetek szempontjából, éspedig leginkább mint vitatkozó felek tűntek fel. Mennyiben lehet őket is felekezetnek tekinteni, illetve bevonni Blaschke teóriájába? A munkásmozgalom, a szocialista mozgalom témája éppúgy előbukkant nála, mint 37 Blaschke kifejezése, Stein Rokkan nyomán, 2000: 72. Az egységesített tan az egyház minden tagját áthatja, a hívek körében mindenki érvényesíti és követi. 38 Blaschke 2000: Blaschke 2002 és a benne szereplő tanulmányok. 19