KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY"

Átírás

1 KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY hatosztályos gimnázium, 7. évfolyam (helyi) forduló december 5. (kedd) 14:00 Versenyző neve és osztálya:... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

2 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév Kedves Versenyző! A feladatlap kitöltésének megkezdése előtt az alábbi információkat és kéréseket szeretnénk megosztani annak érdekében, hogy a teszt megírását, a javítást és a dolgozatok későbbi összesítését a lehetőség szerint megkönnyítsük: A dolgozat megírásához 120 perc áll rendelkezésére Az EKE OFI által fejlesztett újgenerációs Történelmi Atlaszt valamennyi feladat megoldásához használhatja. Fontos, hogy a verseny során mindenképpen ezt a térképgyűjteményt használja, mivel a térképolvasási kompetenciát felmérő feladatban a megoldásként várt információk ennek az atlasznak az ábráin szerepelnek. Más térképek esetében ezt nem tudjuk garantálni. Kérjük, törekedjen a pontos helyesírásra! Kérjük, hogy a feladatlapot kék tollal töltse ki, és a kiértékelés megkönnyítése érdekében egyértelműen végezzen javításokat, ha egy válasz kapcsán meggondolná magát! A hibásnak gondolt választ húzza át, és mellette, vagy felette tüntesse fel a javított választ! Jó munkát kívánunk! A Kosáry Domokos Történelemverseny szervezői 2

3 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória A feladat az őskorhoz kapcsolódik és két részből áll. Rendelje a képek betűjeleihez a megfelelő térképi számokat (vigyázat, nem minden képhez tud számot rendelni)! Használja a Történelmi atlaszt! A táblázat megfelelő cellájába írt X jellel jelezze, hogy az adott kép az ős(paleolitikum) vagy az újkőkorhoz (neolitikum) kapcsolódik! (Helyesen kitöltött oszloponként 1 pont) b) Catal Hüyük városának rekonstrukciós rajza a) Egy crô-magnoni ember ( éve) c) Jerikó városának rekonstrukciós rajza 3

4 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév d) willendorfi Vénusz e) altamirai barlangrajz f) Mohendzso-Daro romjai A kép betűjele a) b) c) d) e) f) Térképi szám (1 5) Paleolitikum (X) Neolitikum (X) 6 pont A feladat a sumer városállamok hanyatlásához kapcsolódik. Válaszoljon a következő kérdésekre a mellékelt térkép és saját ismeretei alapján! (Elemenként 1 pont) Az ókori Mezopotámia. Szaggatott vonallal a folyók és a partvonal mai helyzete látható. 4

5 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória Milyen különbséget fedez fel ókori és mai helyzet között?... Mi ennek az oka?... Miért hanyatlott le (a nyíllal jelölt) Ur városának gazdagsága e folyamat következtében?... Milyen egyéb környezeti változás járult hozzá a sumer városok hanyatlásához?... 4 pont A feladat az ókori Kelet történetéhez kapcsolódik. Oldja meg az alábbi feladatokat a források és ismeretei segítségével! A) Őfelsége behatolt a Hatti legyőzött fejedelméhez tartozó ellenséges csapatok és a sok idegen nép közé, akik velük voltak. [ ] Gyalogságuk és kocsihajtóik arcukra buktak, egyik a másikra. És őfelsége leölte és agyoncsapta őket, mindegyiket, ahol volt. (egyiptomi felirat) A forrás a legnagyobb hatalmú újbirodalmi fáraó haditettéről szól. Nevezze meg az uralkodót! (1 pont)... A forrás melyik részlete igazolja, hogy a már vaskori szinten álló egyiptomi Újbirodalom korában zajló eseményről szól? Egyetlen forrásból vett szóval válaszoljon! (1 pont)... 5

6 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév B) Ha egy awelum 197. awelum csontját törte: törjék el az ő csontját muskénum szemét pusztította el, vagy muskénum csontját törte el: egy manum [505 g] ezüstöt fizessen. (ókori keleti törvényszöveg) Válassza ki a következő három lehetőség közül azt, amelyik a törvénynek megfelelően mutatja be a társadalmi rétegek közötti alá-fölérendeltségi viszonyt! Karikázza be a helyes sorszámot! (0,5 pont) awelum > muskénum awelum = muskénum awelum < muskénum Indokolja meg a forrásrészlet alapján a fenti választását! (1 pont) Melyik képen látható az a tárgy, ahonnan a törvényszöveget ismerjük? Karikázza be a megfelelő kép sorszámát! (0,5 pont) Hogy nevezzük a forrásrészlet 197. pontjában olvasható szabályt indokló elvet? (1 pont)... 5 pont 6

7 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória 4. A feladat a korai görög történelemre vonatkozik. Válaszolja meg a kérdéseket a források és saját ismeretei segítségével! A) Annak a testét meg végig betakarta a szép vért, mit Patroklosz hőserejét leteperve, elorzott. Csak hol a vállperec elkülöníti a vállat a nyaktól, torka maradt szabadon, hol a leghamarabb vesz a lélek: ebbe ütötte a lándzsáját a heves nagy Akhilleusz; gyönge nyakán másoldalt jött ki a dárdahegy újra: (görög eposz) B) Mikor Thészeusz társaival belépett a labirintusba, [ ] csakhamar rátalált a szörnyetegre, és Athéné segítségével megölte. [ ] Thészeusz társaival hajóra szállt [ ]. Már közel jártak Attika partjaihoz, de nagy örömükben Thészeusz is meg a kormányos is elfelejtette felvonni a fehér vitorlát, amellyel jelezniük kellett volna [ ], hogy megmenekültek. A király kétségbeesésében levetette magát a szikláról és meghalt. (görög mítosz) Rendelje a két forrásrészlethez a hozzájuk leginkább kapcsolódó kép(ek)et! Írja a kép(ek) sorszámát a táblázat megfelelő mezőjébe! (Elemenként 0,5 pont.) mükénéi halotti maszk görög vázarajz 4. egy krétai palota rekonstrukciós rajza egy görög harci eszköz rekonstrukciós rajza 7

8 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév Forrásrészlet betűjele Kép(ek) sorszáma A) B) Válaszoljon az alábbi kérdésekre, melyek a forrásrészletekben leírt eseményekre vonatkoznak! (Elemenként 1 pont) Mely város falai alatt zajlik az A) jelű forrásrészletben leírt jelenet?... Melyik görög városállam közvetlen közelében történik a B) jelű forrásrészlet végén leírt tragédia?... A B) jelű forrásrészlet, milyen, nem földrajzi jellegű utalásából derül ki, hogy Thészeusz melyik poliszból származik? A forrásból vett legfeljebb két szóval válaszoljon!... 5 pont 5. A feladat az ókori Egyiptom történetéhez kapcsolódik. Válassza ki a forrás és ismeretei alapján a következő kérdésekre adható helyes választ! Karikázza be a helyes válasz betűjelét! (1) Gyönyörűen emelkedsz fel az ég horizontjára, ó élő Aton, ki megteremtetted az életet, mikor felragyogtál a keleti horizonton és szépségeddel megtöltötted a földet. (2) Eljössz, nagyszerű és ragyogó vagy, magasan minden föld felett, és sugaraid átölelik a földeket mindannak határáig, amit teremtettél, Te, [ ], és eléred az ő határaikat és aláveted őket szeretett fiadnak. (5) Milyen sokfélék a Te műveid: az ember szeme előtt rejtve maradnak. Te vagy az egyetlen isten, kihez senki sem hasonló. Te teremtetted a földet, Te egyedül, minden embert is, bármi van a földön, a lábon sétáló és magasban szárnyaló teremtményeket, [ ] Egyiptom földjét. (egyiptomi himnusz) 8

9 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória Mely jelenség istene volt a forrásrészletben említett Aton? (0,5 pont) A) Hold B) égbolt C) Nap D) vihar Milyen vallási rendszer bevezetésére tett kísérletre utalnak a himnusz sorai? (0,5 pont) A) totemizmus B) monoteizmus C) vallási dualizmus D) politeizmus Melyik fáraóval hozható kapcsolatba a forrásban leírt reform? (1 pont) A) II. Ramszesz B) IV. Amenhotep C) III. Ramszesz D) III. Thotmesz Az alábbi magyarázatok közül melyik indokolta a reform bevezetését? (1 pont) A) A fáraónak megjelent álmában Aton isten, és kultuszának bevezetését parancsolta. B) Aton kultuszának erősítésével igyekeztek elkerülni a nap- és holdfogyatkozásokat, árvizeket, aszályokat. C) A fáraó saját hatalmi érdekei miatt döntött Aton isten tiszteletéről. D) A fáraó példát a keresztény mintát követve döntött Aton isten kultuszának fokozásáról. Az egyiptomin kívül melyik nép vallásával hozható még összefüggésbe a forrásrészlet által leírt vallási reform? (1 pont) A) föníciai B) zsidó C) perzsa D) asszír A reformot bevezető fáraó egyik utódja volt Tutanhaton, akit mint kiskorú fáraót később Tutanhamon névre kereszteltek át. Mit jelez a névváltoztatás? (1 pont) A) Az Aton kultusz már annyira elterjedt, hogy el lehetett kezdeni egy másik isten tiszteletét is. B) Tutanhatonnak megjelent egy másik isten és megparancsolta, hogy változtassa meg nevét. C) Az Aton papság károsnak ítélte istenének erős kultuszát, ezért kérte a fáraót, hogy változtasson nevet. D) A korábbi főisten papsága új erőre kapva elérte, hogy a rivális Aton kultuszát megszüntessék. Melyik isten volt a korszakban az egyiptomi főisten? (1 pont) A) Amon-Ré B) Ozirisz C) Ízisz D) Hórusz 6 pont 9

10 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév 6. A feladat az ókori Kelet isteneihez kapcsolódik. Töltse ki a következő táblázatot a fejlécben foglaltaknak megfelelően! Írja a táblázat megfelelő celláiba a következő képek sorszámát, valamint a megfelelő istenek és az őket tisztelő civilizációk/államok nevét! Az egyik képet nem tudja felhasználni! 4. Kép sorszáma (elemenként 0,5 pont) Isten neve (elemenként 1 pont) Civilizáció / állam (elemenként 0,5 pont) Izrael Anubisz India 4 pont 10

11 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória 7. A feladat az ókori Kelet kultúrtörténetéhez kapcsolódik. Írja be a táblázatba a képekhez köthető helyszínek és személyek betűjelét! A felsorolt helyekből és személyekből 3-3 kimarad! (Elemenként 0,5 pont) Helyszínek: A) Uruk, B) Perszepolisz, C) Kína, D) Knósszosz, E) Memphisz (Gíza), F) Théba, G) Ninive, H) Babilon Személyek: a) Csang Kaj-sek, b) Csin Si Huang-ti, c) II. Ramszesz, d) Gilgames, e) Dareiosz, f) II. Nabú-kudurri-uszur, g) Salamon, h) Hufu 11

12 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév Kép sorszáma Helyszín (A G) Személy (a g) 5 pont 8. A feladat az ókori történelem fontosabb fogalmaihoz kapcsolódik. Írja a meghatározások mellé a megfelelő szakszavakat! (Elemenként 1 pont) Perzsa közigazgatási egység:... A mezopotámiai városok központi vallási és gazdasági épülete:... Rejtőzködés; spártai fiatalok katonai gyakorlata, amikor legyilkolták a megbízhatatlannak tartott, fegyvertelen helótákat:... A görög poliszokban kialakult államforma, amikor egy törvénytelen eszközökkel hatalomra jutott személy vezeti az államot:... Az árják által leigázott őslakosok, akik a társadalom legalsó rétegét alkotják, a kaszton kívüli emberek:... 5 pont 9. A feladat az ókori írásokhoz kapcsolódik. Adja meg a képeken látható írásokat használó civilizáció nevét és a felsorolásból válassza ki az íráshoz kapcsolható művet! A felsoroltakból egy kimarad! (Elemenként 0,5 pont) Művek: Halottak Könyve; Gilgames eposz; Rigvéda; Út és erény könyve; Odüsszeia 12

13 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória 4. Kép száma Civilizáció Mű 4. 4 pont 13

14 Kosáry Domokos Történelemverseny, 2017/18-as tanév 10. Válaszoljon a kérdésekre az újgenerációs Történelmi atlasz alapján! Keresse meg azt a térképet, amely alapján megválaszolható a kérdés, majd olvassa le róla a szükséges információt! (Elemenként 1 pont) Kell -e útlevelet kiváltanom, ha az egyiptomi Óbirodalomból a ma II. Ramszesz sziklatemplomáról híres Abu Szimbelbe szeretnék hajóval utazni? Igen Nem Ha a Kr.e. 7. század közepén Gordionba igyekszem, vajon melyik állam vízumát (beutazáshoz szükséges engedélyét) kell kiváltanom?... A Kr.e. 6. században a Selyemúton haladok nyugat felé. Az Amu-darja folyón átkelve milyen vallású emberekkel találkozom? Perzsa uralkodóként nem tudom eldönteni, hogy nyaralásomat befejezve melyik székhelyemre (Perszepolisz, Szusza, Paszargadai, Ekbatana) menjek, hogy a helytartóimmal mihamarább kapcsolatba tudjak lépni. Tudna segíteni a döntésben? Neapoliszba igyekszem a Kr.e. 6. században. Mit javasol, milyen nyelvjárást tanuljak meg, hogy minél könnyebben tudjak szót érteni a helyiekkel? II. Kambüszész nagykirály szolgálatában állok és utánpótlást szállítok egy újonnan meghódított kikötővárosba, de elvesztettem a menetlevelemet, így sajnos nem tudom a nevét. Tudna segíteni?... 6 pont 14

15 (helyi) forduló, hatosztályos gimnázium 7. osztályos kategória Sorszám Feladat Elérhető pontszám Őskor A paleolitikum és neolitikum emlékei 6 A sumer városállamok hanyatlása 4 Az ókori Kelet forrásai 5 4. A korai Hellász története 5 5. Az ókori Egyiptom története 6 6. Az ókori Kelet istenei 4 7. Az ókori Kelet kultúrtörténete 5 8. Az ókori történelem jelentős fogalmai 5 9. Ókori írások Térképolvasás 6 Összesen: 50 Ellenőrző javítást követően: 50 Javító tanár aláírása: Felüljavító tanár aláírása: 15 Megszerzett pontszám

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY középiskola, 9. évfolyam 1. (helyi) forduló 2017. december 5. (kedd) 14:00 Versenyző neve és osztálya:... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám: Kosáry Domokos

Részletesebben

Állattenyésztés. Szövés-fonás. Közös állatősök. Egyiptomi majom Árucsere HELYSÉG Proconsul Kereskedelem Afrika. Crô-Magnon

Állattenyésztés. Szövés-fonás. Közös állatősök. Egyiptomi majom Árucsere HELYSÉG Proconsul Kereskedelem Afrika. Crô-Magnon FOGALMAK FOGALMAK ÉVSZÁMOK Teremtés Fetisizmus Kr. E. 70 millió Evolució Totemizmus Kr. E. 30 millió Archeológia Nem formatartó eszköz Kr. E. 17 millió Geológia Formatartó eszköz Kr. E. 10 millió Antropológia

Részletesebben

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes

a) Kheopsz b) Hammurapi c) Noé d) Buddha e) Mózes 1. feladat Az ókori Kelet kultúrtörténetének melyik alakjához kapcsolódnak a képek? Válassza ki a felsorolásból, és írja a képek mellé a hozzájuk kapcsolódó egy-egy (valós vagy mitikus) személy nevét!

Részletesebben

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt

V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt V E R S E N Y F E L A D A T O K Kultúrtörténeti teszt 2013-2014. 1. forduló, 1. kategória A versenyző neve:................... Osztálya:........................ Iskolája:.......................... Felkészítő

Részletesebben

KÉPTÁR. Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel. oktatási segédanyag, 2014

KÉPTÁR. Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel. oktatási segédanyag, 2014 KÉPTÁR Őskor, Ókori Egyiptom, Ókori Mezopotámia 22 dia tartalomjegyzékkel oktatási segédanyag, 2014 Vetési Albert Gimnázium, Veszprém Összeállította: Bánlaki Ildikó ŐSKOR 1. Stonehenge bronzkor ŐSKOR 2.

Részletesebben

Egyiptom művészete Ókor-1

Egyiptom művészete Ókor-1 Egyiptom művészete Ókor-1 I.e. III. évezredtől - I.e. XI. század óbirodalom középbirodalom új birodalom A művészetnek a halotti kultuszt kellett szolgálnia. Fáraók (isten) attribútumaik az állszakáll és

Részletesebben

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI

Ókori Kelet. Az írás kialakulása Vallások Törvények. Szalayné KI Ókori Kelet Az írás kialakulása Vallások Törvények Szalayné KI Az írás megjelenése Oka: államok kialakulása bonyolultabb élet nyilvántartások megjelenése Megjelenik az írás a folyam menti kultúrákban ie.

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

Történelem 5. osztály - 3. forduló -

Történelem 5. osztály - 3. forduló - MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz

Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl. Általam készített mellékletek a társashoz Tanulni így is lehet? - Társasjáték a történelem szakkörön és azon túl Általam készített mellékletek a társashoz 1. Fordulatkártyához fogalomkereső és meghatározó (5 ezüstpénzért) 2. Fordulatkártyákhoz

Részletesebben

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal A 2018/2019. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A munka megkezdése

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy Válaszd ki az IZ állításokat! helyes

Részletesebben

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor

TestLine - Az őskor és az ókori Kelet Minta feladatsor TestLine - z őskor és az ókori Kelet soport: 5/a 5/b átum: 2016.10.21 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy yörgy z ember termelésre történő áttérése

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY középiskola, 9. évfolyam 1. (helyi) forduló 2018. december 4. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára:...... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám: Kosáry

Részletesebben

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2016/2017. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY általános iskola, 7. évfolyam 2. (regionális) forduló 2018. február 20. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára:...... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

Részletesebben

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály

Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.

Részletesebben

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont)

JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. 2. Ki írhatta volna az alábbi sorokat? A történelmi személyiség nevét írja a szöveg után! (Elemenként 1 pont) JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. A feladat az ókori Róma történelmével kapcsolatos. Válaszoljon a forráshoz kapcsolódó kérdésekre! (Elemenként 1 pont) a, triumvirátus b, Kr.e. I. sz. c, Pompeius d, köztársaság / res

Részletesebben

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint

Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint Egyiptom művészetének tárgyalása korszakok szerint A XIX. század végéig az a nézet uralkodott, hogy Egyiptom legrégebbi emlékei a piramisok, melyek az i.e. 2600 2500 körül épültek. Ma már régészeti leletek

Részletesebben

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok.

Előzmény 1-4. osztályos nem rendszerezett történelmi ismeretek. Értékelés Folyamatos szóbeli feleltetés és rendszeres témazáró dolgozatok. A történelem /mint múltismeret/ - az Ember és társadalom mûveltségi terület részeként - az egyik legfontosabb alapja a nemzeti és európai azonosságtudatnak. Ugyanakkor az is kitûnik belõle, hogy a népek

Részletesebben

Az ókori Mezopotámia művészete

Az ókori Mezopotámia művészete Az ókori Mezopotámia művészete Mezopotámia művészetének korszakai Őstörténet Kr. e. 4500-2800 Ósumer kor Kr. e. 2800-2350 Akkád kor Kr. e. 2350-2200 Újsumer kor Kr. e. 2200-2000 Óbabiloni Birodalom Kr.

Részletesebben

TÖRTÉNELEM FELADATLAP

TÖRTÉNELEM FELADATLAP VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI

Részletesebben

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig

GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig GOROG TÖRTÉNELEM a kezdetektől Kr. e. 30-ig HEGYI DOLORES, KERTÉSZ ISTVÁN, NÉMETH GYÖRGY, SARKADY JÁNOS Harmadik, javított kiadás Osiris Kiadó Budapest, 2006 BEVEZETŐ 13 NÉM ETH G Y Ö R G Y A görög történelem

Részletesebben

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára

TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 2015 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára TÖRTÉNELEM Megyei szaktantárgyi vetélkedő 05 Írásbeli feladatsor a 6. osztály számára Az írásbeli feladat megoldásához 0 perc áll rendelkezésére. Helyes megoldás esetén összesen 00 (azaz száz) pontot lehet

Részletesebben

Ember és társadalom 1.forduló

Ember és társadalom 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítő hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Ember és társadalom 1.forduló Tanuló

Részletesebben

Ókori Egyiptom. Oktatási segédanyag 9. osztályos diákoknak

Ókori Egyiptom. Oktatási segédanyag 9. osztályos diákoknak Ókori Egyiptom Oktatási segédanyag 9. osztályos diákoknak Témakörök 1. Földrajzi viszonyok 2. Gazdaság 3. Társadalom Súgó 3.1. Fáraó 3.2. Katonai és Hivatalnoki réteg 3.3. Közrendű szabadok és Rabszolgák

Részletesebben

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz

Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz Az ókori Kelet Földrajzi helyzete: Földrész Ország Folyó(k) Afrika Egyiptom Nílus Ázsia Mezopotámia Tigris Eufrátesz India Indus Gangesz Kína Sárga-folyó Kék-folyó Palesztina Jordán Fönícia Orontész Perzsia

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY gimnázium, 7. évfolyam 2. (regionális) forduló 2018. február 20. (kedd) 14:00 Versenyző neve: Felkészítő tanára:...... Iskola neve:... Javító tanár aláírása: Pontszám:

Részletesebben

Osztályozó vizsga anyaga történelemből

Osztályozó vizsga anyaga történelemből Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.

Részletesebben

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor

TestLine - Ókori görögök öszefoglalás Minta feladatsor soport: 5/b átum: 2016.12.8 Típus: Témazáró dolgozat Intézmény: Kerecsendi Magyary Károly Általános Iskola Oktató: Nagy György gészitsd ki a mondatokat! 1. 3:33 Normál görögök városállamokban éltek amiket

Részletesebben

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA

I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I. AZ EMBERISÉG ŐSKORA. EGYIPTOM ÉS AZ ÓKORI KELET KULTÚRÁJA I / A témazáró feladatlap 1. A jobb oldali rajzok közül melyik a szakóca? Írd ide a betűjelét! c 2. Hogyan nevezik azt a mesterséget, amelynek

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 25. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 25. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia írásbeli

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY

ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY ISKOLAI TÖRTÉNELEM VERSENY 2013/2014. TANÉV NÉV:.. OSZTÁLY:. Az idei történelem verseny témája: Szent István és az államalapítás kora. A feladatok közül próbálj mindegyikre válaszolni. Ne csüggedj, ha

Részletesebben

Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján

Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján Tanulók szóértésének felmérése a tankönyvekben előforduló szövegek alapján Szervezi a Magyar Pedagógiai Társaság Szókincsháló Szakosztálya (bővebb információ a www.szokincshalo.hu honlapon) Ez a felmérés

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 26. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Matematika az ókori Mezpotámiában

Matematika az ókori Mezpotámiában Matematika az ókori Mezpotámiában Mezopotámia története Dormán Miklós SZTE TTIK, Bolyai Intézet 2010. október 15. Rövid történeti áttekintés Mezopotámia (Föld) a folyók között, Rövid történeti áttekintés

Részletesebben

E G Y I P T O M. Az egyiptomi szfinxek testesítik meg az örök változatlanságot.

E G Y I P T O M. Az egyiptomi szfinxek testesítik meg az örök változatlanságot. E G Y I P T O M HÉRODOTOSZ ÉS PLÁTÓN FELFOGÁSA EGYIPTOMRÓL Egyiptomra a stabilitás, a mozdulatlanság jellemző, szemben a görög szellemmel, és az athéni demokrácia zűrzavarával, szélsőséges kilengéseivel.

Részletesebben

Az ember tere - építészeti alapismeretek

Az ember tere - építészeti alapismeretek Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a Középbirodalom világa BME GTK 2015. szeptember 15. 4/3 - Vasáros Zsolt DLA egyetemi docens www.ipar.bme.hu 02 Egyiptom térképe a fontosabb középbirodalmi

Részletesebben

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el.

Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Segítségével a nyári meleg hónapokban is vizet vezettek csatornákon keresztül a földekre, így azok nem pusztultak el. Nílus áradásának szakaszai Áradás Sarjadás Forróság Egyiptom 1. Nílus Mezopotámia 2.

Részletesebben

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM

Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM Országos Szakiskolai Közismereti Tanulmányi Verseny 2011/2012 TÖRTÉNELEM I. (iskolai) forduló 2012. február 9. Intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám Neve Megye Elérhető Elért 60 Felkészítő tanár

Részletesebben

Az ember tere - építészeti alapismeretek

Az ember tere - építészeti alapismeretek Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a kezdetektől a Két Ország egyesítéséig Egyiptom mai kiterjedése, az ország az egyesítés korában 02 03 Korai dinasztiák időszaka, 1-2. din. (Archaikus

Részletesebben

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora

Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév. Az emberiség őskora Történelem társadalmi és állampolgári ismeretek 5. osztály I. félév Az emberiség őskora A tanuló ismerje fel az emberi munka és a környezethez való alkalmazkodás jelentőségét, valamint a különböző emberi

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 17. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Rajz és vizuális

Részletesebben

Az egyiptomi művészet korszakai

Az egyiptomi művészet korszakai Egyiptom térképe a városokkal Az egyiptomi művészet korszakai Predinasztikus korszak (i.e. IV-III. évezred) Óbirodalom (i.e. III-II. évezred) Első átmeneti kor Középbirodalom (i.e. 2000-1700) Második átmeneti

Részletesebben

2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT

2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT ORSZÁGOS SZAKISKOLAI KÖZISMERETI TANULMÁNYI VERSENY 2015/2016 KÖZISMERETI KOMPLEX TANTÁRGYCSOPORT I. (iskolai) forduló 2016. február 4. intézmény neve (bélyegző) Versenyző Pontszám neve és évfolyama megyéje

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 7. osztály

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ. FELADATLAP 7. osztály TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ FELADATLAP 7. osztály 2018.03.17. Kedves Versenyző! Mielőtt elkezdenéd a feladatlap kitöltését, figyelmesen olvasd át az alábbi útmutatót! Ú T M U T

Részletesebben

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY

KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY KOSÁRY DOMOKOS TÖRTÉNELEMVERSENY VERSENYKIÍRÁS 2018/19 Kosáry Domokos (1913 2007) Fővédnökök: DR. KÖVÉR LÁSZLÓ, az Országgyűlés elnöke PROF. DR. KÁSLER MIKLÓS, az emberi erőforrások minisztere Főszervező:

Részletesebben

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből

Kérdéssor a III. rész fejezet történéseiből Beküldési határidő: 2017. május 12. Neved: Évfolyamod: Iskolád: A feladatok megoldásával elért pontjaidat megtekintheted az iskola honlapján (www.vakbottyangimnazium.hu). Választott titkos nevem: Összegyűjtött

Részletesebben

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc

Azonosító jel: FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2015. október 13. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 13. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP

A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 100 pont ÚTMUTATÓ A 2014/2015. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló MŰVÉSZETTÖRTÉNET FELADATLAP ÉS VÁLASZLAP A munka megkezdése

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 18. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 18. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Pszichológia

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK

TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK TANULMÁNYI VERSENYEK ÉS TEHETSÉGGONDOZÓ PÁLYÁZATOK KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT BUDAPEST III. TANKERÜLETÉBEN 2014-2015. tanévben 1 Versenyeink a 2014/2015-ös tanévben Sorszám Rendező Verseny

Részletesebben

Az ember tere - építészeti alapismeretek

Az ember tere - építészeti alapismeretek Az ember tere - építészeti alapismeretek 01 Egyiptom: a kezdetektől a Két Ország egyesítéséig BME GTK 2013.szeptember 17. 4/1 - Vasáros Zsolt DLA egyetemi docens www.ipar.bme.hu Egyiptom mai kiterjedése,

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET VILÁGA

AZ ÓKORI KELET VILÁGA AZ ÓKORI KELET VILÁGA Közös jellemzők: 1. Itt alakultak ki az első városállamok. pl.: Mezopotámia: Ur, Uruk, Kis, Babilon; India: Mohendzso Daro, Harappa; Palesztina: Jerikó Uruk Mohendzso Daro Babilon

Részletesebben

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia

1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 1. TOTÓ - Karikázd be a helyes választ! 1. Melyik ókori keleti állam nagy folyója az Eufrátesz? 1. Kína 2. Egyiptom X. Mezopotámia 2. Kivel találkozhatsz az Olümposzon? 1. Ízisz 2. Árész X. Janus 3. Keresd

Részletesebben

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc

Dr`avni izpitni center MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 1. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. Kedd, február 01. / 60 perc A jelölt kódszáma: Dr`avni izpitni center *P043A10311* TÉLI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése Kedd, 2005. február 01. / 60 perc Engedélyezett segédeszközök:

Részletesebben

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola

Társadalomismeret tantárgyi követelmények. 1/9. évfolyam, szakközépiskola Társadalomismeret tantárgyi követelmények 1/9. évfolyam, szakközépiskola A tanulók munkájának és előmenetelének értékelése folyamatos. A tantárgyból félévente legalább 3 érdemjeggyel kell rendelkezni ahhoz,

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály

7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 24. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban

Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 13. Családban vagy csapatban? Nevelés az ókori Hellászban 1. Tedd időrendi sorrendbe egy ókori görög fiú életének eseményeit! Írj sorszámot a négyzetekbe! írni-olvasni tanulás olajfakoszorú kifüggesztése

Részletesebben

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október :00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 30. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 30. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen

Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 24. DRÁMA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. május 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Dráma

Részletesebben

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 6. OSZTÁLY 2012/2013 TERÜLETI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2015 Orvoslás, varázslás és gyógyítás az Ókorban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat Írja be a táblázatba a szerzők neve

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

TÖRTÉNELEM. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny. Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. A csapat száma, neve: Arisztotelész Dunaújváros, 2016. június 3.-4. Törökné

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május :00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 23. PSZICHOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2019. május 23. 14:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA írásbeli vizsga

Részletesebben

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK

KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24. KÖNNYŰIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. október 24., 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

SZKB_105_09. Most már megy?

SZKB_105_09. Most már megy? SZKB_105_09 Most már megy? SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 85 2007. 07. 24. 16:23:22 SZOCKOMP_B_105_diak_book.indb 86 2007. 07. 24. 16:23:22 tanulói Most már megy? 5. évfolyam 87 D1 Összekevert mondatok

Részletesebben

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK

KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 19. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2018. október 19. 8:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont

1.2. j) A földesúr földbirtoka. j) item: Minden tartalmilag helyes válasz elfogadható. összesen 10 pont ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 7-8. OSZTÁLYOS TANULÓK SZÁMÁRA 2014/2015 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar

Részletesebben

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc

Azonosító jel: MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA november 3. 14:00. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. MŰVÉSZETTÖRTÉNET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. november 3. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny.

Versenyző kódja: 38 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. 54 523 04-2015 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 54 523 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Mechatronikai

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 14. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését.

XLI. Megyei Komplex Tanulmányi Verseny TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. TÖRTÉNELEM Ha meg akarsz érteni valamit, figyeld a kezdetét és kövesd a fejlődését. Arisztotelész Dunaújváros, 2016. április 5. Törökné Nagy Zsuzsanna gyógypedagógus 1. sz. feladatlap A Római Birodalom

Részletesebben

I. A ókori Egyiptom 1. A szó szoros értelmében vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő területet

I. A ókori Egyiptom 1. A szó szoros értelmében vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő területet I. A ókori Egyiptom 1. A szó szoros értelmében vett Egyiptom a Nílus első kataraktájától (zuhatagától) a Földközi-tengerig terjedő területet jelentette, mely Afrika északkeleti részén helyezkedett el (és

Részletesebben

25. Mi az, ami nem köthetı Julius Caesarhoz?

25. Mi az, ami nem köthetı Julius Caesarhoz? 1. A meghatározás melyik kutatóra igaz? Írott források alapján vizsgálja a történelem eseményeit, gazdasági változásait, a híres személyek életét. A. régész C. nyelvész B. történész D. antropológus 2.

Részletesebben

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér.

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ. Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat helyes megoldása 7 pontot ér. 1. Bence talált öt négyzetet, amelyek egyik oldalán az A,

Részletesebben

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban

Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára 2014 Vallás és vallásosság az ókori görög-római világban TESZT 60 perc Név: Iskola neve: Javító tanár neve: 1. feladat a, Kapcsolja össze a felsorolt

Részletesebben

TANMENET /2009-2010/ Száray Miklós Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam című tankönyve alapján a 9. osztály TÖRTÉNELEM tantárgyának tanításához

TANMENET /2009-2010/ Száray Miklós Történelem I. középiskolák, 9. évfolyam című tankönyve alapján a 9. osztály TÖRTÉNELEM tantárgyának tanításához TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0011 A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola Vasvár TANMENET

Részletesebben

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő

Központi írásbeli vizsgatevékenység Gyermek- és ifjúsági felügyelő T Központi írásbeli vizsgatevékenység 31 761 01 Gyermek és ifjúsági felügyelő Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Kormányrendelet

Részletesebben

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme

Részletesebben

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA

TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA TÖRTÉNELEM OSZTÁLYOZÓVIZSGA ÉS JAVÍTÓVIZSGA Követelmény: a helyi tantervben a 7-12. évfolyam számára rögzített követelmények. A vizsga részei: A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli vizsgarészből.

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA október 20. 8:00. Időtartam: 120 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 20. SZOCIÁLIS ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. október 20. 8:00 Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Szociális

Részletesebben

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA A vizsga részei Középszint Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga 180 perc

Részletesebben

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály

X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály X. Megyei Erzsébet királyné Olvasópályázat 2. osztály Neved: Felkészítőd: Iskolád: Osztályod: 2013. 1 Általános tudnivalók Iskolánk, a nyirádi Erzsébet királyné Általános Iskola már tízedik alkalommal

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2015/2016 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhető elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetűivel jelöltük.

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP Oktatási Hivatal Munkaidő: 120 perc Elérhető pontszám: 50 pont ÚTMUTATÓ A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első forduló FILOZÓFIA FELADATLAP A munka megkezdése előtt nyomtatott

Részletesebben

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint

TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint TÁNCOS ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 90 pont 15 perc A vizsgán használható segédeszközök Középszint Vizsgacsoportonként

Részletesebben