Városi Könyvtár Devecser, Petıfi tér 5.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Városi Könyvtár. 8460 Devecser, Petıfi tér 5."

Átírás

1 Devecser Devecser a Dunántúl egyik legısibb kultúrterületén létrejött település, a Somló hegy tıszomszédságában, meghatározó jelentıségő közutak találkozásánál, valamint a Budapest-Szombathely vasútvonal mentén fekszik január 1-én Devecser nagyközségi rangot kapott majd július 1-én a Magyar Köztársaság Elnöke városi rangot adományozott a településnek. A fiatal város mindennapi életét október 4. gyökeresen megváltoztatta. Ekkor szakadt át a Mal. Zrt. Ajka és Kolontár közötti vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlı egymillió köbméternyi iszap elöntötte többek között Devecser mélyebben fekvı részeit, a város területének kb. egyharmadát. A termıtalajok átlagánál több nehézfémet tartalmazó, erısen lúgos kémhatása miatt maró hatású ipari hulladék kb. 40 négyzetkilométeren terült szét a településen és a termıföldeken. Ezzel felbecsülhetetlen gazdasági és ökológiai károkat okozott. A katasztrófa következtében összesen 10 ember halt meg, a sérültek száma több, mint 150 volt. Ettıl kezdve a kedves kisvárosban ahol minden ház, utcasarok történelmi és egyszerő emberi emlékeket ıriz már semmi sem lesz olyan, mint korábban A katasztrófa következtében Devecserben közel 300 lakóházat bontottak le és helyette 90 új ház épült. Kastély Devecser fıterének keleti oldalán áll a magas kıfalakkal körülvett és azokhoz csatlakozó épületekkel körülvett, egykori Esterházy-kastély. A dúslombú fák közt megbúvó épületegyüttes a településen áthaladóknak szinte fel sem tőnik, amit még az is elısegít, hogy épületeinek múlt század végi külseje nem kelt különösebb érdeklıdést. A jelenleg könyvtárként és szociális otthonként használt várkastély viszonylag egyszerő és nem túl igényes megjelenése mai képével szemben gazdag múltat takar. Az épület 1986 szeptemberétıl ad otthont a város könyvtárának. Az évekig tartó felújítások során sikerült a várkastély régi hangulatát visszaállítani, eredeti formájukban láthatók a kazettás mennyezetek, a reneszánsz és barokk kandallók, a tölgyfából készült ajtók, ablakok, a faragott lépcsıkorlát. Az udvart a XVI. századi, Velencébıl származó faragott kútkáva díszíti..

2 Városi Könyvtár 8460 Devecser, Petıfi tér ben alapították a Devecseri Városi Könyvtár elıdjét, a Járási Könyvtárat ban 180 m2 alapterülető új könyvtár átadására került sor a településen tól már 3 épületben mőködött a Könyvtár, mígnem szeptemberében minisztériumi, megyei és helyi összefogással a felújított Esterházy-kastélyba költözhetett győjteményük. A könyvtár a Somló-környék kulturális központjaként számon tartott intézmény. Városi feladataik mellett közel 40 település mozgókönyvtári ellátását is végzik. Állományuk nagysága meghaladja a 240 ezer dokumentumot. A könyvtárban 100 féle folyóirat olvasható, kölcsönözhetı. helytörténeti győjteményük felöleli a Somló irodalmát is október 1-jétıl a Városi Mővelıdési Házzal összevontan mőködik Devecseri Városi Könyvtár és Mővelıdési Ház néven. Szolgáltatásaik: Olvasóink rendelkezésére álló terek: Kastélygaléria, klubövezet, kölcsönzı tér (felnıtt- és gyermekkönyvtár), olvasóterem, folyóirat-olvasó, audiovizuális részleg, foglalkoztató terem. Térítésmentes szolgáltatások: a könyvtár látogatása, helyben használat, tájékozódás a győjteményben, információ a könyvtár és a könyvtári rendszer szolgáltatásairól. Egyéb szolgáltatások: dokumentumok kölcsönzése, tájékoztatás, könyvtárközi kölcsönzés, irodalomkutatás, irodalomjegyzékek, ajánló bibliográfiák készítése, igény szerint - elızetes bejelentés után - könyvtárbemutató és könyvtárhasználati foglalkozások tartása, idıs és mozgáskorlátozott olvasók könyvellátása, irodalmi, képzımővészeti, zenei rendezvények szervezése, termek bérbeadása, internethasználat, fénymásolás, nyomtatás, spirálfőzés, telefax küldése, szkennelés, CD/DVD írás,

3 hanganyagok átjátszása Mővelıdési Ház 8460 Devecser, Jókai u. 3. Tel.: 88/ Devecser 5000 fıs lakossága mővelıdési és szórakozási igényeinek kielégítésére az 1960-as években épült és az utóbbi években kívül-belül megújult Mővelıdési Ház áll rendelkezésre. A 360 férıhelyes, modern hang-és fénytechnikai eszközökkel felszerelt színházterem mellett 4 foglalkoztató terem biztosít helyet a kulturált szórakozásnak, kikapcsolódásnak.

4 EszterházyOtthona kastély Idısek Kastélypark Az iszap után. Római katolikus templom A barokk stílusú plébániatemplom között épült. Szép a belsı tere, a szószék és a fıoltár. A templommal egyidejőleg készült el a mögötte elhelyezkedı, szintén mőemlék plébániaház. Búcsúja: június 13. és november 26.

5 Római katolikus plébánia Makovecz lakópark

6 Devecseri Újjászületés Ökumenikus kápolna Devecser, Makovecz park Az új parkban Makovecz Imre tervei alapján épült kis kápolnát 2012.október4-én Márfi Gyula érsek szentelte fel.

7 Rotary ház

8 Járási Hivatal Használtcikk piac A devecseri lomis piac az ország legnagyobb használtcikk piaca, Devecser a lomi fıvárosa, mely az elmúlt években nem csupán a környékrıl, hanem ország távolabbi pontjairól, sıt külföldrıl is vonzza a vásárlókat. A piacon mindenféle használtcikk kapható.

9 Terek Itt születtek: május 21-én Devecseri Ignác író, újságíró május 14-én Balogh Jenı igazságügy-miniszter április 18-án Antal Márk pedagógus, matematikai szakíró, mővelıdéspolitikus szeptember 28-án Darányi József atléta augusztus 31-én Szíjj Miklós filmrendezı július 21-én Boda Balázs festımővész.

10

DEVECSERI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŐVELİDÉSI HÁZ KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

DEVECSERI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŐVELİDÉSI HÁZ KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT DEVECSERI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŐVELİDÉSI HÁZ KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Érvényes: 2009. szeptember 1-jétıl Tartalomjegyzék: 1. Általános szabályok 2. Fogadótér 3. Gyermek- és ifjúsági részleg 4. Felnıtt

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT DEVECSERI VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Devecser, 2015 KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT 1. Általános szabályok A Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház a lakosság könyvtári

Részletesebben

Békés Városi Könyvtár Békés, Széchenyi tér 4. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Békés Városi Könyvtár Békés, Széchenyi tér 4. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT Békés Városi Könyvtár Békés, Széchenyi tér 4. SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1./ A Szervezeti és Mőködési Szabályzat célja A Szervezeti és Mőködési Szabályzat (továbbiakban: SZMSZ) célja, hogy rögzítse

Részletesebben

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez

Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Az Ady Endre Könyvtár kérdőíve az olvasók elégedettségének értékeléséhez Kedves Könyvtárhasználónk és Látogatónk! Szeretnénk megismerni, hogy könyvtárunk szolgáltatásai mennyire felelnek meg az Ön igényeinek.

Részletesebben

Az előterjesztés száma: 32/2017.

Az előterjesztés száma: 32/2017. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Az előterjesztés nyílt ülésen tárgyalható. Az előterjesztés száma: 32/2017. Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2017. február 28. napján

Részletesebben

SAUBERMACHER MAGYARORSZÁG KFT. CSR - KOLONTÁR VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA

SAUBERMACHER MAGYARORSZÁG KFT. CSR - KOLONTÁR VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA PD 71685 A környezettudatosság összetevői és mérési lehetőségeik 2008-2011 Kutatásvezető: Dr. Berényi László SAUBERMACHER MAGYARORSZÁG KFT. CSR - KOLONTÁR VÖRÖSISZAP KATASZTRÓFA Dr. Szabó Attila esettanulmány

Részletesebben

Könyvtári szolgáltatás Feltételek Időtartam Mennyiség/Egység /kölcsönzési határidő

Könyvtári szolgáltatás Feltételek Időtartam Mennyiség/Egység /kölcsönzési határidő Beiratkozás A könyvtárhasználati szabályzat elfogadása és betartása. A díj alóli mentességet és a kedvezményre való jogosultságot igazolni kell. beiratkozás napjától számított Szimpla csomag dokumentum

Részletesebben

Ellenállni az idınek. Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével

Ellenállni az idınek. Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével Ellenállni az idınek Avagy egy település múltja és jövıje a fıépítész szemével A MŐVÉSZETEK VÖLGYE KAPUJA - PULA MŐEMLÉKEK: - Római katolikus templom, késıbarokk (1797) - Kıhíd (1896) - Fı u. 62, lakóház

Részletesebben

6. sz. melléklet: Szolgáltatások a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az igénybevétel feltételei és díjai

6. sz. melléklet: Szolgáltatások a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az igénybevétel feltételei és díjai 6. sz. melléklet: Szolgáltatások a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. Az igénybevétel feltételei és díjai I. Helyben használat A) Regisztráció természetes személynek és jogi személynek /12 hónap B) Regisztrációs

Részletesebben

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata

Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár. Könyvtárának használati szabályzata Szada, Székely Bertalan Művelődési Ház és Könyvtár Könyvtárának használati szabályzata Szolgáltatások - a könyvtárlátogatás, a gyűjtemény helyben használata ( olvasóterem, helytörténet) - az állományfeltáró

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Békés Városi Könyvtár 1. sz. melléklet KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT 2006 A Békés Városi Könyvtár nyilvános közmővelıdési könyvtár, amelynek szolgáltatásait minden magyar állampolgár igénybe veheti, az

Részletesebben

Könyvtárhasználati Szabályzat

Könyvtárhasználati Szabályzat Magyar-kút Könyvtár és Közművelődési Intézmény 2091 Etyek, Alcsúti út 1. (22) 353-618 e-mail: konyvtar@etyek.hu Könyvtárhasználati Szabályzat I. A könyvtárhasználat feltételei 1. A könyvtár szolgáltatásait

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár 4. Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16. 5. Az intézmény

Részletesebben

HOGYAN HASZNÁLJAM A KÖNYVTÁRAT? Gyakran Ismételt Kérdések

HOGYAN HASZNÁLJAM A KÖNYVTÁRAT? Gyakran Ismételt Kérdések HOGYAN HASZNÁLJAM A KÖNYVTÁRAT? Gyakran Ismételt Kérdések Ki használhatja a könyvtárat? A nyilvános könyvtár, szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati szabályzatot elfogadja és magára

Részletesebben

Kedves Könyvtárlátogató!

Kedves Könyvtárlátogató! Kedves Könyvtárlátogató! Az Önök településén a Balassi Bálint Megyei Könyvtár által működtetett Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer biztosítja a könyvtári szolgáltatásokat. Ezzel a kérdőívvel arról szeretnénk

Részletesebben

Sárospataki kistérség

Sárospataki kistérség Sárospataki kistérség Sárospataki Többcélú Kistérségi Társulás 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. stkt@pr.hu 47/511451 A Sárospataki kistérség természeti környezetét a Zempléni-hegység (Tokaji-hegység) vulkánikus

Részletesebben

GYŐJTİKÖRI SZABÁLYZAT. Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ, Baja. Helye a könyvtári rendszerben: városi könyvtár

GYŐJTİKÖRI SZABÁLYZAT. Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ, Baja. Helye a könyvtári rendszerben: városi könyvtár GYŐJTİKÖRI SZABÁLYZAT Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ, Baja Helye a könyvtári rendszerben: városi könyvtár Típusa: nyilvános közmővelıdési könyvtár Alapfunkciói Az információkat szabadon,

Részletesebben

A Bibliotéka Egyesület Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata

A Bibliotéka Egyesület Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A Bibliotéka Egyesület Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A Biblioteka Egyesület könyvtára nyilvános közkönyvtár. A könyvtár nyilvános szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati

Részletesebben

Százhalombatta Város Önkormányzatának 312/2015. (XII.16.) számú határozata alapján a könyvtár nyitva tartása heti 30 óra.

Százhalombatta Város Önkormányzatának 312/2015. (XII.16.) számú határozata alapján a könyvtár nyitva tartása heti 30 óra. Szolgáltatási normák A könyvtár szolgáltatásainak igénybevételére mindenki jogosult, aki a könyvtár könyvtárhasználati szabályzatát magára nézve kötelezően elismeri, és az adatait regisztráltatja. A beiratkozás

Részletesebben

Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komplex akadálymentesítése

Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komplex akadálymentesítése A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. 2, Projekt neve: - Törökszentmiklós Petıfi úti tagóvodájának komplex akadálymentesítése

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Fejér György Városi Könyvtár 2. sz. melléklet KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Érvényes: 2012. február 01. Pappné Beke Judit igazgató Összeállította: Kalmárné Amberg Xénia A könyvtár olvasója lehet minden

Részletesebben

Könyvtári munkafolyamatok

Könyvtári munkafolyamatok Könyvtári munkafolyamatok Könyvtári munkafolyamatok Főfolyamatok Alfolyamatok Részfolyamatok Támogató folyamatok Könyvtári munkafolyamatok Főfolyamatok Vezetési folyamatok Állományalakítás A dokumentum

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Változatai: 1. Egy teljes, egységes szerkezetben megjelenő szabályzat 2. Rövidített változat 3. Hogyan használjam a könyvtárat? Gyakran Ismételt Kérdések KÖNYVTÁRHASZNÁLATI

Részletesebben

Rendezvények királyi környezetben

Rendezvények királyi környezetben A gödöllôi kastély Magyarország legnagyobb beépített alapterületû barokk kastélyegyüttese, amely páratlanul gazdag történelmi múltjáról és stílustô építészeti értékeirôl nevezetes. Építtetôje Grassalkovich

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor

Részletesebben

A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése

A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése Győr, 2014. október 27-28. KSZR műhelynap A Veszprém Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (VeKSZR) működése Eötvös Károly Megyei Könyvtár, Veszprém Pálman Judit igazgató jpalmann@ekmk.hu I. Könyvtári

Részletesebben

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése Az itt olvasható összeállítással (a rendezvény programjával, az előadások prezentációival és egy fotógalériával) szeretnénk bemutatni a rendezvény eseményeit. (Fotók: Balogh Ferenc és Boda Miklós ) 1.

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

Könyvtárhasználati szabályzat

Könyvtárhasználati szabályzat Könyvtárhasználati szabályzat Az 1997. évi CXL tv. a kulturális javak védelméről szabályozza a nyilvános könyvtári ellátást, ezen belül a könyvtárhasználók jogait és a könyvtárhasználat feltételeit. Legfontosabb

Részletesebben

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK

KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK Készítette: Fenyvesi Judit 2016. Elhangzott a Felkészítés a könyvtárhasználati tehetségfejlesztésre a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny új koncepciójának tükrében c.

Részletesebben

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár. Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat

A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár. Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat 1 A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzat (Az Ügyrend 2. sz. melléklete) Készítette: Fenyvesi Olga Jászberény,

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2014

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2014 Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 214 Alapadatok Az adatszolgáltató Magyar Nemzeti Levéltár

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1143 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Valdinievole Luxusvilla Valdinievoleban LEIRÁS E csodás

Részletesebben

Név Cím Telefon, e-mail, honlap. Települési értékek Lajosmizse Természeti értékek a.) Helyi jelentıségő védett természeti

Név Cím Telefon, e-mail, honlap. Települési értékek Lajosmizse Természeti értékek a.) Helyi jelentıségő védett természeti Települési értékek Lajosmizse Természeti értékek a.) Helyi jelentıségő védett természeti területek és helyi védettség alatt álló természeti értékek Név Cím Telefon, e-mail, honlap - Iskola-tó és környéke

Részletesebben

VACHOTT SÁNDOR VÁROSI KÖNYVTÁR INTERNETHASZNÁLATI SZABÁLYZATA

VACHOTT SÁNDOR VÁROSI KÖNYVTÁR INTERNETHASZNÁLATI SZABÁLYZATA 2. sz. melléklet VACHOTT SÁNDOR VÁROSI KÖNYVTÁR INTERNETHASZNÁLATI SZABÁLYZATA [Hatályos: Könyvtárhasználati Szabályzat hatályba lépésétől] Készítette: Szekeresné Sennyey Mária helyismereti és zenei részleg

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 06/76/500-550; Fax: 06/76/500-570 e-mail: kjmk@kjmk.hu; www.kjmk.

Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 06/76/500-550; Fax: 06/76/500-570 e-mail: kjmk@kjmk.hu; www.kjmk. Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár, 6000 Kecskemét, Piaristák tere 8. Tel.: 06/76/500-550; Fax: 06/76/500-570 e-mail: kjmk@kjmk.hu; www.kjmk.hu KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT. 2. sz. függelék A könyvtári

Részletesebben

A könyvtári rendszer

A könyvtári rendszer A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők

Részletesebben

Igazgatói utasítás a Pannon Egyetem Georgikon Könyvtár és Levéltár használatának rendjéről

Igazgatói utasítás a Pannon Egyetem Georgikon Könyvtár és Levéltár használatának rendjéről Igazgatói utasítás a Pannon Egyetem Georgikon Könyvtár és Levéltár használatának rendjéről Keszthely Hatályba lépés ideje: 2019. február 15. Az Egyetemi Könyvtár és Levéltár Szervezeti és Működési Rendjének

Részletesebben

Könyvtárhasználói kérdőív Vas Gereben Könyvtár Enying

Könyvtárhasználói kérdőív Vas Gereben Könyvtár Enying Könyvtárhasználói kérdőív Vas Gereben Könyvtár Enying Kedves Könyvtárhasználónk! A válaszadás önkéntes és anonim! Szeretnénk megismerni, hogy mennyire elégedett könyvtárunk szolgáltatásaival, és arra is

Részletesebben

A csorvási Bartók Béla Közmővelıdési és Ifjúsági Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata

A csorvási Bartók Béla Közmővelıdési és Ifjúsági Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata A csorvási Bartók Béla Közmővelıdési és Ifjúsági Könyvtár Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata 1. BEVEZETİ A Bartók Béla Közmővelıdési és Ifjúsági Könyvtár nyilvános könyvtár és közszolgálati

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2008. szeptember 22. szeptember 27.

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2008. szeptember 22. szeptember 27. A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2008. szeptember 22. szeptember 27. Készítette: Gosztonyi Enikő 2008. október A kérdőíves vizsgálat, melynek célja a minőségi szolgáltatások

Részletesebben

Könyvtárhasználati Szabályzat. A legfontosabb tudnivalók

Könyvtárhasználati Szabályzat. A legfontosabb tudnivalók Könyvtárhasználati Szabályzat A legfontosabb tudnivalók Orosháza 2014 I. A könyvtári szolgáltatások igénybevétele A könyvtár szolgáltatásait minden érdeklődő - magyar és külföldi - állampolgár igénybe

Részletesebben

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013

Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 2013 Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád Megyei Levéltára Zárt Forgalmú Tudományos Szakkönyvtára Státusz: Véglegesített pénzügyi adatok nélkül (kitöltő) 213 Alapadatok Az adatszolgáltató Magyar Nemzeti Levéltár

Részletesebben

Kiscsısz. Interaktív Faluház

Kiscsısz. Interaktív Faluház Kiscsısz Kiscsısz a Marcal-medencében, a Hunyor-patak széles,mocsaras völgyét jobb oldalról kísérı -10-20 méterig- emelkedı dombvonulat szegélyén fekszik. A Somló-hegytıl 13 km-re, Celldömölktıl 18 km-re

Részletesebben

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások

I. Demográfiai kérdések. II. Használói szokások I. Demográfiai kérdések 1. Az Ön életkora? Kérjük, jelölje meg a megfelelő választ! 14-18 éves 13 19 % 19-25 éves 8 12 % 26-40 éves 14 20 % 41-65 éves 25 36 % 65 év feletti 9 13 % 2. Legmagasabb iskolai

Részletesebben

Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig

Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig Generációk - kultúrák : információszolgáltatás A - Z-ig BCE Központi Könyvtár Rajzolta: Oravecz Gergely Hanyas vagy? A 2010-ben legnépszerűbb top 10 munka 2004-ben nem létezett. 200 millió regisztrált

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0461 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Venezia Luxusvilla golfpályával eladó Velencében LEIRÁS

Részletesebben

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtárában HATÁLYOS 2015.06.15-től Kérjük a kedvezményre jogosító igazolványok felmutatását! 1. SZJ 92.51.11.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

A Karikó János Könyvtár Könyvtárhasználati Szabályzata

A Karikó János Könyvtár Könyvtárhasználati Szabályzata A Karikó János Könyvtár Könyvtárhasználati Szabályzata A könyvtár címe:2051 Biatorbágy, Szabadság u. 3. Tel./fax:23/310-028 e-mail:konyvtar@biatorbagy.hu; konyvtar@biatv.hu honlap:www.3konyvtar A könyvtár

Részletesebben

Nyíregyházi Fıiskola Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ

Nyíregyházi Fıiskola Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ Nyíregyházi Fıiskola Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ A Központi Könyvtár és Szakirodalmi Információs Központ a fıiskola A épületének földszintjén helyezkedik el. Három fı részre oszlik:

Részletesebben

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Könyvtár Központi Könyvtárában

Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Könyvtár Központi Könyvtárában Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Könyvtár Központi Könyvtárában HATÁLYOS 2018.09.01-től Kérjük a kedvezményre jogosító igazolványok felmutatását! 1. SZJ 92.51.11. Könyvtári

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2014 Alapadatok Az adatszolgáltató II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes

Részletesebben

Beszámoló a pályázatokról 2006-2010

Beszámoló a pályázatokról 2006-2010 Beszámoló a pályázatokról 2006-2010 1. Oktatás-nevelés területén Megkülönböztetett figyelmet kell fordítanunk az óvodai intézményeink teljes körő rekonstrukciójára, valamint a szükséges férıhelyek kialakítására.

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT 1. A Kislángi ÁMK Könyvtárának nyitva tartási ideje: Hétfőn: 13-17 óráig Keddtől péntekig 8-12 13-17 óráig 2. A Kislángi ÁMK Könyvtárának részlegei (gyűjteményrészei): Felnőttkönyvtár

Részletesebben

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága

Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek

Részletesebben

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 11866361

Részletesebben

melyet Devecser Város Önkormányzatának Képviselıtestülete

melyet Devecser Város Önkormányzatának Képviselıtestülete DEVECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELİTESTÜLETE 8461. Devecser, Petıfi tér 1.Tel: 512-730 Devecser Város Önkormányzatának Képviselı-testülete megállapítja az államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Mezőkovácsháza Árpád u. 162. 5800 KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Mezőkovácsháza Árpád u. 162. 5800 KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Mezőkovácsházi Városi Könyvtár Mezőkovácsháza Árpád u. 162. 5800 KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Az információs társadalom és a demokratikus jogállam működésének alapfeltétele a könyvtári rendszer, melyen

Részletesebben

Budai Sándor Kulturális Központ. Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok. A könyvtár adatai. A könyvtár szolgáltatásai. Az adatszolgáltató

Budai Sándor Kulturális Központ. Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok. A könyvtár adatai. A könyvtár szolgáltatásai. Az adatszolgáltató Budai Sándor Kulturális Központ Státusz: Végleges (feldolgozó központ) Alapadatok Az adatszolgáltató Budai Sándor Kulturális Központ (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító:

Részletesebben

Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő)

Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Szindbád Kht.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) Alapadatok Az adatszolgáltató Szindbád Nonprofit Kft. (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 141761

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2015

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2015 Eszterházy Károly Főiskola Comenius Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) 25 Alapadatok Az adatszolgáltató Eszterházy Károly Főiskola Comenius Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes

Részletesebben

A Somogyi-könyvtár térítési díjai április 1-jétől

A Somogyi-könyvtár térítési díjai április 1-jétől A Somogyi-könyvtár térítési díjai 2015. április 1-jétől Az 1997. évi CXL. törvény 57. -a alapján a regisztrációhoz a könyvtárhasználónak igazolnia* kell adatait: nevét, anyja nevét, születési helyét és

Részletesebben

Könyvtárhasználati szabályzat

Könyvtárhasználati szabályzat Könyvtárhasználati szabályzat 1. A VÁROSI KÖNYVTÁR ELÉRHETŐSÉGE 2. A KÖNYVTÁRHASZNÁLAT FELTÉTELEI ÉS SZABÁLYAI Beiratkozás A könyvtárhasználók adatainak kezelése A könyvtárhasználat jogának felfüggesztése

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!

SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ! A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja Könyvtár-népszerűsítő munka a Pest Megyei Könyvtárban, Szentendrén A könyvtár szerepe a változó társadalomban Információk, dokumentumok gyűjtése feltárása

Részletesebben

A vörösiszap-katasztrófáról radioökológusi szemmel

A vörösiszap-katasztrófáról radioökológusi szemmel A vörösiszap-katasztrófáról radioökológusi szemmel Í 2010. október 4-én, hétfőn átszakadt az ajkai timföldgyár vörösiszap-tározójának gátja. A mintegy hétszázezer köbméternyi kiszabadult, erősen lúgos,

Részletesebben

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL

JELENTÉS A KÖNYVTÁRAK 2008. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Az adatszolgáltatás a 300/2007. (XI. 9.) korm. rendelet alapján kötelező! Nyilvántartási szám: 1442/08 Az adatszolgáltatás statisztikai célra történik. Megtagadása, valótlan adatok közlése, valamint a

Részletesebben

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon:

Igazgató asszony tájékoztatott arról, hogy a kapott támogatást a kerületünkben működő könyvtár számára használták fel, a következő módon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 1CJ. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár VII.-X.-XIV.-XV.-XVI.-XVII. kerületi

Részletesebben

A PAKSI PÁKOLITZ ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR

A PAKSI PÁKOLITZ ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR A PAKSI PÁKOLITZ ISTVÁN VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS A KINCSKERESŐ GYERMEKKÖNYVTÁR KÖNYVTÁR- ÉS INTERNETHASZNÁLATI SZABÁLYZATA 2013 A könyvtárak használatára vonatkozó törvény: az 1997. évi CXL. törvény a kulturális

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRHÁLÓZAT

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRHÁLÓZAT AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRHÁLÓZAT A KÖNYVTÁR GYŰJTŐKÖRE KÖNYVTÁRHASZNÁLATI ALAPISMERETEK Az Egyetem földrajzi széttagoltsága miatt a Könyvtár tagkönyvtárakból áll és az egységes működés érdekében könyvtárhálózatot

Részletesebben

Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez

Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez Kérdıív az iskolai (kollégiumi) könyvtárak szakfelügyeletéhez A yvtár elérhetıségei A fenntartó Létszám-adatok képzés Intézménytípus Az intézmény elérhetıségei jellege 1. Azonosító 2. neve 2.1. OM azonosítója

Részletesebben

Gyűjtőköri szabályzat

Gyűjtőköri szabályzat Dr. Erdész Sándor Könyvtár 4324 Kállósemjén Kossuth út 98 Gyűjtőköri szabályzat A könyvtár funkciója és feladata: Az 1997. évi CXL. törvényben és a könyvtár szervezeti és működési szabályzatában megfogalmazottak

Részletesebben

A Kertvárosi Általános Iskolai Könyvtár használatának szabályai

A Kertvárosi Általános Iskolai Könyvtár használatának szabályai 2.sz.melléklet A Kertvárosi Általános Iskolai Könyvtár használatának szabályai A könyvtár használata és szolgáltatásai A könyvtár legfőbb feladata, hogy a kölcsönzési időben lehetővé tegye a gyűjteménye

Részletesebben

MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Könyvtára

MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Könyvtára MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Könyvtára MTA ATK Állatorvos-tudományi Intézet Könyvtárának Használati Szabályzata 2013. Budapest, 2013. március 22. Budayné Baráth Blanka MTA ATK TAKI könyvtárosa

Részletesebben

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM

RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM M1 i RÓMAI KATOLIKUS TEMPLOM Törzsszám 685 Település Jánoshalma Azonosító 2197 Cím Béke tér 1. Bírság kategória II. hrsz 25 Települési értékleltári szám M1 EOV X 106010 Épület/építmény fajta középület

Részletesebben

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2012

Státusz: Véglegesített (kitöltő) 2012 Justh Zsigmond Városi Könyvtár Státusz: Véglegesített (kitöltő) 212 Alapadatok Az adatszolgáltató Justh Zsigmond Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely) teljes neve: Intézményazonosító: 182177

Részletesebben

szerveznek. Helyszín: Kristály Üzletház földszint (parkoló felől): Esélyegyenlőségi Iroda 1. alkalom: 2013. december 7. (szombat)

szerveznek. Helyszín: Kristály Üzletház földszint (parkoló felől): Esélyegyenlőségi Iroda 1. alkalom: 2013. december 7. (szombat) 1. alkalom: 2013. december 7. (szombat) Vendéglátó: Dr.Orbán Hajnalka és Imrik Péter Evangélikus -és Református Egyházközségek, a GYSEV Zrt., a Rotary Club 2. alkalom: 2013. december 14. (szombat) Vendéglátó:

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap pályázata Könyvtári Szakmai Kollégium Használói elégedettség vizsgálata

Nemzeti Kulturális Alap pályázata Könyvtári Szakmai Kollégium Használói elégedettség vizsgálata 1) Általában honnan jut hozzá az Ön számára szükséges információkhoz, ismeretekhez? Internetből otthon, ismerősöknél 301 86% Könyvtári könyvekből 285 81% Saját könyvekből 234 67% Családtagoktól, ismerősöktől

Részletesebben

SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT KÖNYVTÁRA

SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT KÖNYVTÁRA Nyugat-magyarországi Egyetem könyvtári hálózata Sopron Gyôr Mosonmagyaróvár Székesfehérvár Szombathely SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT KÖNYVTÁRA A NymE SEK Könyvtára 2008-tól a Nyugat-magyarországi Egyetem könyvtári

Részletesebben

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Legfontosabb tudnivalók A könyvtár nyilvános szolgáltatásait igénybe veheti bárki, aki a könyvtárhasználati szabályzatot magára nézve elfogadja és betartja. A könyvtárat használhatja

Részletesebben

MALOM. Mester-Csiki Borbála Bevezetés az építészetbe 2014

MALOM. Mester-Csiki Borbála Bevezetés az építészetbe 2014 MALOM A malom kifejezés egy olyan dolgot takar, mely darabos, nagyobb részecskékből álló anyagot aprít, őröl finomabbá, az anyag további felhasználását elősegítő formába hozza, más szóval feldolgozza.

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A könyvtár adatai

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. A könyvtár adatai II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Státusz: Végleges (országos feldolgozó központ) 2013 Alapadatok Az adatszolgáltató II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (könyvtár/ellátóhely/szolgáltatóhely)

Részletesebben

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén.

Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei. 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. 1. függelék Kiszombor nagyközség fontosabb adatai: bemutatása röviden, területe, szavazókörei 1. Kiszombor Ékszer a Maros mentén. Kiszombor nagyközség Csongrád megyében helyezkedik el. A nagyközség 2007.

Részletesebben

A KÖNYVTÁR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA

A KÖNYVTÁR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A KÖNYVTÁR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYZATA A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár nyilvános könyvtár, amely a helyi körülményekből és a könyvtári rendszerben elfoglalt helyéből következően, az 1997. évi CXL.

Részletesebben

A Lipták Gábor Városi Könyvtár

A Lipták Gábor Városi Könyvtár 3.számú Melléklet A Lipták Gábor Városi Könyvtár KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZATA az 1997. évi CXL. törvény alapján, különös tekintettel a könyvtárakra vonatkozó 56., 57. és 58. -ra A kulturális javak védelméről

Részletesebben

Könyvtárhasználati szabályzat

Könyvtárhasználati szabályzat Könyvtárhasználati szabályzat Beiratkozás, regisztrálás A beiratkozás, regisztrálás alapfeltétele, hogy a könyvtárat használni kívánó személy közölje és hitelt érdemlő dokumentum (személyi igazolvány,

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva

Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhelyi Integrált Szakképző Központ Szakiskola és Szakközépiskola Eötvös József Székhelyintézmény Készítette: Pap Éva Hódmezővásárhely, 2010. március 20. Az iskolai könyvtárhasználati útmutatója

Részletesebben

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra

Kérdőív értékelés 76% 1. ábra Kérdőív értékelés Az adatfelmérést a Petőfi Sándor Művelődési Sportház és Könyvtár olvasói töltötték ki 0- ben. Önkéntesen ember töltötte ki a kérdőívet teljes anonimitás mellett. A kérdőív célcsoportja

Részletesebben

66 válasz. Összegzés. 1. Neme: 2. Életkora: 3. Foglalkozása: Űrlap szerkesztése. Összes válasz megtekintése. Nő % Férfi

66 válasz. Összegzés. 1. Neme: 2. Életkora: 3. Foglalkozása: Űrlap szerkesztése. Összes válasz megtekintése. Nő % Férfi kluigi58@gmail.com 66 válasz Űrlap szerkesztése Összes válasz megtekintése Összegzés 1. Neme: 34,8% Nő 43 65.2% Férfi 23 34.8% 65,2% 2. Életkora: 15,2% 69,7% 14 25 év között 46 69.7% 26 35 év között 10

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉNEK VIZSGÁLATA ÉS IGÉNYEINEK FELMÉRÉSE A 2017/2018-AS TANÉV TAVASZI FÉLÉVÉBEN Veszprém, 2018. április 20. A felmérés előzménye A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola

Részletesebben

2. A könyvtári szolgáltatások igénybe vételének feltételei és az ehhez kapcsolódó szabályok

2. A könyvtári szolgáltatások igénybe vételének feltételei és az ehhez kapcsolódó szabályok KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZAT Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ, Baja 1. Bevezetı 1.1. A bajai Ady Endre Városi Könyvtár és Mővelıdési Központ nyilvános könyvtár és közszolgálati intézmény.

Részletesebben

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 13.

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 13. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Könyvtárhasználati és Szolgáltatási Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 13. 1 Színház- és Filmművészeti

Részletesebben

A KSZR nagytelepüléses megyében. Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok

A KSZR nagytelepüléses megyében. Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok A KSZR nagytelepüléses megyében Takáts Béla tbela@vfmk.hu Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok megye 78 település 22 város (közte egy megyei jogú város) három

Részletesebben

Felhasználó igények felmérésére készített kérdőív elemzése

Felhasználó igények felmérésére készített kérdőív elemzése Felhasználó igények felmérésére készített kérdőív elemzése 2012-ben a Városi Könyvtár és Művelődési Felnőttképzési Központban (Zalaszentgrót) gyakorlatot teljesítő Gödörháziné Csahók Margit szombathelyi

Részletesebben

A MARCALI BERZSENYI DÁNIEL VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZATA

A MARCALI BERZSENYI DÁNIEL VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZATA A MARCALI BERZSENYI DÁNIEL VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZATA A marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár szakmai működését a Muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről

Részletesebben

A vörösiszap katasztrófa fogságában

A vörösiszap katasztrófa fogságában [Ide írhatja a szöveget] 2012 Nyirádi Zsuzsanna A vörösiszap katasztrófa fogságában A lúgos, vörös ár az ott élő emberek addigi életét is magával vitte. A vörösiszap katasztrófa fogságában Az áradás- 2010.

Részletesebben