Borral. apostolkodni. Lőrincz Györgynél az egerszalóki St. Andrea borászatban
|
|
- Viktória Faragó
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Borral apostolkodni Lőrincz Györgynél az egerszalóki St. Andrea borászatban Alig fogyaszt alkoholt, mégis az egyik legelismertebb egri borász, aki szerint az a bor, amelyért imádkoznak, megszentelődik. Lőrincz György 2009-ben az Év Bortermelője volt, de teológiát is végzett. Most pedig egy legenda újjászületésénél bábáskodik. Igaz, szerinte egy mai bikavérnek már nem kell annyira bikásnak lennie. Lukácsy György 62 magyar konyha
2 Borember A birtokalapítás óta, vagyis 18 éve minden címkéjü kö n ott a név, de Lőrincz György feleségét mégsem ismeri a borkedvelő közönség. A Columbo felesége hatásra építenek a St. Andrea borászatnál? Nincs ebben tudatosság, egyszerűen így alakult. A birtok életének első évében született meg negyedik gyermekünk, Ákos. Ez az időszak Andrea számára nyilván inkább a gyermeknevelésről szólt. Ekkoriban valóban elsősorban a múzsa funkciót töltötte be a borászat életében, később aztán beszállt ő is a mindennapi munkába. Jelenleg is aktív, és nem rejtegetjük, meg lehet találni Ahhoz mit szólt a felesége, hogy róla nevezte el a borászatukat, ráadásul szent előtaggal? Röviden kifejezve: sírt ben még az Egervinnél dolgoztam, amikor az édesapám szőlőjéből származó saját borunkat elneveztem St. Andreának. Nem mertem a saját nevemet ráírni a címkére, mert az furcsán vette volna ki magát a munkahelyemen. Az első tételünk rögtön nagyaranyat nyert az egri borversenyen, ami nagy szó volt, hiszen 340 tétel versenyzett abban az évben, és mindössze három nagyarany született. Emlékszem, egy cabernet sauvignon volt, ilyen fajtát a mai fejemmel már biztosan nem telepítenék ide, de abban az időben nagyon becsültük a világfajtákat. Az elismeréseken felbuzdulva apósom odaadta a pincéjét: ekkor hoztuk létre a cégünket St. Andrea Borház néven. Andreának az eredményhirdetés után odaadtam az oklevelet, és amikor meglátta rajta a nevét, sírni kezdett. Miért nem magyarosan írják a márkanevet? A névadás valamiféle megérzés volt a részemről, egyszerűen a bor viszonylatában tetszett nekem a szent szó. Ráadásul több külföldi bormárkát is ismertem, amelyek szent nevét viselték. Jól áll a palackon. És azért nem magyarosan írjuk bizonyára nagyon betyár gyerek vagyok, és egoista, mert ke z d e t t ől azt gondoltam, hogy mi a világnak termelünk bort. És hogy lett a kis családi borászatból mára 45 hektáros birtok? László István Bécsben élő magyar üzletember keresett meg azzal, hogy alapítsunk saját pincészetet. Nekem erre nem lett volna pénzem, ő viszont szívesen fektetett borba, mert bár nem értett a szőlészkedéshez, kedvelte a bort. Sokat köszönhetek tehát Istvánnak. Hatalmas törést jelentett a borászat szempontjából is, amikor mindössze három évvel az indulásunk után meghalt. Utóbb derült csak ki, hogy a befektetése részleteiről nem tájékoztatta a feleségét. Ez nagyon kemény helyzetet teremtett, mert engem az örökösei gyakorlatilag megvádoltak azzal, hogy eltüntettem a pénzt. Leginkább akkor éreztem ezt a gyanakvást, amikor Pesten hat ügyvéddel ültem szemközt, rettenetes volt. Nyugodt volt a lelkiismeretem, hiszen Istvánnal rendszeresen konzultáltunk, és mindig rendben elszámoltunk, de a halála után azt éreztem, hogy ilyen gyanakvó légkörben egyszerűen képtelen leszek dolgozni. Ahhoz, hogy valaki elviselje, hogy gyűlölik, kell egy karakter. Na, én nem ilyen vagyok, bevallom, szívesebben veszem, ha szeretnek. Andrea is látta rajtam, micsoda válságban vagyok. Közeledtünk a karácsonyhoz, és megkérdezte tőlem, milyen ajándékra vágyom. Azt válaszoltam neki, hogy a Szentírásra. El is kezdtem olvasni, még gyakorlatlanul, útkeresőként, mégis elindított. Ráadásul időköz- 63
3 Barátság díszcsomagolásban Bár Lőrincz György és Szepsy István barátsága régóta tart, mindig hoz újabb hajtásokat. Az egri borász Szepsynek a mádi Úrágya dűlőből származó furmintjából ültetett hat éve a Nagy-Eged-hegyi dűlő egy részére. Tavaly karácsonykor pedig közösen mutatták be az Ars Sacra borcsomagot, amelyben Szepsy 2012es tokaji szamorodnija és a St. Andrea 2011-es Nagy-Eged-hegy Bikavére található. 64 m a g ya r ko n y h a ben a borászat sorsa is rendeződött, mert István örököseit két építész barátom Bozó András és Kovács Attila kivásárolta a cégből, úgyhogy azóta hárman vagyunk. Andrea adta tehát a kezébe a Bibliát, de a tavaly bemutatott, Szepsy István életéről szóló portréfilm tanúsága szerint a tokaji aszúkirálynak is nagy szerepe van az ön megtérésében. Mit látott meg Szepsyben? Biztosan sokan megéltek már hasonlót, hiszen ez az élet minden területére igaz: amikor egy másik ember példaként jelenik meg számunkra. Vízilabdázóként például a legelső sportolói példaképem egykori egri csapattársam, Bíró Attila volt, aki ma szintén Egerben borászkodik. Szepsy István alázata és küzdelme a csúcsminőség eléréséért senki előtt nem maradhat rejtve, ezek mellett azonban azt is láttam rajta, hogy igazi lelki életet él, vagyis van istenkapcsolata. Őt nézve elgondolkodtam, hogyan juthatnék el olyan szintre, ahol ő van. Az elég korán kiderült számomra, hogy egymagam nem vagyok képes erre. Aztán következett életem legnehezebb éve, amikor világossá vált számomra, hogy nincs más, mint hogy Istenhez kiáltunk. Nem egyik évről a másikra lettem templomba járó ember, az későbbi felismerés volt. 2006tól járok rendszeresen, 2007ben pedig megkereszteltettem az egész családomat. Akkoriban még én akartam lenni az egri Szepsy István, de be kellett látnom, hogy ez itt nem működik. Egyrészt a ta- pasztalatunk sincs meg hozzá, másrészt a borvidékek között igenis van hierarchia, és Egerben nem lehet kizárólag csúcsborokat készíteni. Azért önnek papírja van róla, hogy mégiscsak képes erre ez a vidék. Számtalan elismerése közül egy: a XIII. Pannon Bormustrán a 2009es évjáratú Áldás és Hangács bikavéreket beválasztották a pannon csúcsborok közé. Valóban, de kizárólag elit tételekből nem lehetne fenntartani egy ekkora birtokot. Az egyik legnépszerűbb borunk az Áldás mellett az Akutyafáját, nagyon kedves vörös cuvée, de azért mégsem nevezzük bikavérnek. A név egyébként onnan ered, hogy ez a szitkozódás a legdurvább, amelyet a gyereknevelésben megenged-
4 Borember bort otthon. Jobban érdekel a bor-étel párosítás, de magával az ivással gondjaim vannak. Most már tudom, miért ment nehezen ez fiatalon is: egy vizsgálat kimutatta, hogy a májenzimrendszerem nem szokványos. Ilyen adottságokkal nem is kívánja a szervezetem az alkoholt. Az ízekhez viszont jó érzékem van: márpedig az egri bor a házasításokról, a bikavérről szól. Ezeket a cuvée-ket szívesen kikóstolom, de a borok fogyasztását már másra bízom, és csak reménykedem benne, hogy örömet fog okozni. Mi teszi a bikavért? Amikor megalapítottuk a birtokot, természetesen egri bikavért akartunk készíteni, vagyis kitűnő helyi értékű vörös bort akartunk csinálni. Kezdetben a világfajtákkal Hirdetés tünk magunknak. Amikor a márkanéven gondolkoztunk Ipacs Géza grafikussal, a Bortársaság egyik vezetője, Kovács Gergő hallotta a dohogásomat, és ő mondta: Gyuri, legyen ez a bor neve. Az említett Bíró Attila aki ma már a női pólóválogatott szövetségi kapitánya tavaly a Magyar Konyhának így emlékezett vissza barátságuk kezdetére: Egy gimnáziumba jártunk, egy csapatban játszottunk. Már akkoriban is kevés alkoholt ivott, ha mégis, főleg szakmai-tudományos megfontolásból. Én a kóstolókon a mai napig inkább megiszom a bort, míg ő kiköpi. Tényleg nem iszik alkoholt? Technológiai kóstolásokat természetesen végzünk, de valóban nagyon ritkán iszunk Részletek a lottózókban és a honlapon.
5 foglalkoztunk, de 2010 körül egy burgundiai útról hazatérve lettem biztos benne, hogy nekünk nem fajtaborokat kell készítenünk, hanem házasítással kell foglalkoznunk. Ezzel a döntéssel vissza is szorítottuk a fajtaborokat. Az egri borvidékkel legtöbbször emlegetett pinot noiron kívül az egész szortimentünk házasításokból állt. A fehérboraink: Napbor, Boldogságos, Örökké, Egyetlen, Mária és Gyuri fiam Panagia bora ez, ugye, mind az Istenszülőre utaló elnevezés. És van öt bikavérünk: Áldás, Hangács, Merengő, Nagy- Eged-hegy, Mythos. Azért a pinot noir mellett újabban látni St. Andrea kadarkát, chardonnay-t, sauvignon blanc-t, furmintot is. Mégis nyitottak a fajtaborok irányába? Eredeti elgondolásunkon a budapesti St. Andrea Wine and Gourmet Bar tavalyi megnyitása miatt változtattunk, hiszen ott az a cél, hogy a pincészetünk borai kísérjenek minden ételt. Vissza kellett nyúlnunk a fajtaborokhoz, mert az ételek ezt kívánják. A borbárban különben olyan minőséget érnek el az ételek terén, hogy mi csak igyekszünk megfelelni ennek a színvonalnak a borainkkal. Érezni, ahogy erősítenek minket. A St. Andrea borbárt már ajánlja a Michelin Guide, és a Magyar Konyha top tízbe is bekerültünk. Miközben én csak a borokkal foglalkozom, azért természetesen az étteremben is ott vagyunk az üzenetünkkel: ahogy a Nagy- Eged-hegyi dűlőben vagy a szalóki borászat bejáratánál, a pesti borbárban is van Mária-szobor. És természetesen az étteremben is törekszünk a jónak gyakorlására. Visszatérve a bikavérre: ezt a márkát nagyon lejáratták az 1990 előtti évtizedekben, és sokan utána is. Ön az egyike azoknak a borászoknak, akik újra rangot adtak neki. Miért nyúlt vissza ehhez az alaposan megtépázott elnevezéshez? Egerben nincsenek régi boraink, tehát összehasonlítási alapunk sincs, milyen lehetett annak idején az egri csúcsbor. De az biztos, hogy a bikavér mindig a pince legjobb borát jelentette, valami egyedi, szokatlan vörösbort. Ehhez 66 magyar konyha
6 Borember Borember persze tudni kell, hogy korábban Egerben rengeteg kadarka volt, aminek köszönhetően ezt a borvidéket leginkább a siller borok határozták meg. A bikavér ezzel szemben a nagyon jó vöröset jelentette. Aztán a világháború után, hogy a tömegeket is ki tudják elégíteni, igénytelenebb technológiákat alkalmaztak. Viszont a márka legalább fennmaradt. A súlyos örökséggel együtt is komoly érték ez, ráadásul azért van elmozdulás a jó irányba. Megszületett az eredetvédelmi szabályozás, amivel nem vagyok teljesen elégedett, de mégis fontos. Az egri bikavér mellett a tokaji aszú maradt csak fenn most ezek megújítása zajlik. A másik fontos dolog, és ez a szekszárdi bikavéreken is látszódik, hogy most nem a bikaságon, vagyis nem a testességen van a hangsúly, hanem a gyümölcsösség, a finomság, a fűszerek és az izgalmas savak a fontosak. Nyilván akkor lennénk boldogok, ha a bikavért mindenki érett gyümölcsökből készítené, de talán ez az idő is eljön egyszer A bikavérre is igaz: valódi előrelépés csak közösségben képzelhető el. És itt megint visszatértünk a keresztény gondolathoz, hiszen a közösségépítés rendkívül fontos hitünk szempontjából is. Hitével függ össze az is, hogy szakállat visel? Nem lustaságból nem borotválkozom. A szüret a legfontosabb időszak az évben, amikor rengeteg jó döntést kellene hozni. Ezért szüretkor és nagyböjtben a szakáll Istennek ajánlott vezeklés. Nem kényelmes viselet, Andrea is egy borbélyhoz szóló utalványt ajándékozott nekem múltkor, tehát kapok érte kritikát is, de mivel szeretem a szerzetes atyákat, megbarátkoztam ezzel a viselettel. Nyilván családapaként nekem nem szerzetesnek kell lennem, számomra más utat jelölt ki Isten. A borral kell apostolkodnom. Ez mit jelent? Az evangélium hirdetését, természetesen tapintatosan. Ahhoz már hozzászoktam, hogy bemutatom a borászatot, mesélek a történetéről és így tovább. Ugyanakkor számos olyan meghívást kapok múltkor például egy HR-konferencián adtam elő, ahol a borászat szakmai története másodlagos. Amikor a Szállodaszövetség éves gyűlésén beszédet kellett tartanom, vagy a Munkácsy-trilógia bemutatását bízták rám, egyértelmű volt, hogy nem az adott témához kapcsolódó szakmai előadást várnak tőlem, hiszen ezekhez a területekhez nem értek. Mégis elvállalom ezeket a feladatokat, mert így Istenről beszélhetek. Ennél azonban, azt hiszem, konkrétabb üzenettel bírnak maguk a borok. Amiket a címkékre írunk, azt értelmezhetjük profánul és szakrálisan is. A borász alaptapasztalata, hogy a végeredmény nem tőle függ. A gonosz akkor mutatkozik meg, amikor elhisszük, hogy egy jól sikerült bor a mi érdemünk. Mi a különbség egy jó bor és egy olyan között, amelyért imádkoztak? Az élmény a borivótól függ. Amiben biztos vagyok, hogy a bor megszentelődik. A mi borainkban ott van az imádság, az, hogy ezt valaki érzi-e, rajta múlik. Egy templomba be lehet menni hit nélkül is, s akkor megnéztünk egy műemléket. A borral ugyanez a helyzet, a hívő is ugyanazokat az ízeket fogja érezni, mégis többet kap, mert megérinti a bor. Vagyis élményt kap. Azt tehát nem tudhatom, ki érzékeli ezt a különbséget, az viszont biztos, hogy mi mindent megteszünk érte. Hirdetés A vadonatúj Mega Bankó sorsjeggyel akár 50 millió forintot is nyerhetsz! Részletek a lottózókban és a honlapon.
2015. április 10. Egerszólát. 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle.
ARANYTŐKE BORSZEMLE 2015 2015. április 10. Egerszólát 2015-ben X. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke borszemle. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt
Borszemle és Olaszrizling Borverseny
Borszemle és Olaszrizling Borverseny Ar anytőke Borszemle Olaszrizling Borverseny 2017. április 21. egerszólát 2017-ben XII. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke. Az idei megmérettetésen 143 nevezés
Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21.
Aranytőke Borszemle 2012. Április 20.-21. A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt 100 pontos módszer szerint történt. Nyolc bíráló bizottság minősítette a borokat,
2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély
2013. április 26. Egerszólát, Brezovay kastély A borok értékelése a Nemzetközi Szőlészeti és Borászat Hivatal (OIV) által javasolt módszer (ún. 100 pontos módszer) szerint történt öt, hét-tagú bíráló bizottság
Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 2008 2008 2008 BOLYKI PINCÉSZET ÉS SZŐLŐBIRTOK BOLYKI ÉS BOLYKI 2009
2012 TAVASZ Prestige Reserve Grand Award SZEPSY BORÁSZAT TOKAJI ASZÚ 6 PUTTONYOS 2006 Prestige Reserve Medaillon d'or BOCK BORÁSZAT BOCK MAGNIFICO BOCK CUVÉE BOCK CABERNET SAUVIGNON SELECTION BOLYKI PINCÉSZET
Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája
Dr. Gazdag László Emlékverseny Bírált borok listája EREDMÉNY LISTA Raktári 86 35 Cabernet franc 2009 2.1 - DiBonis Borászat 95 NAGY ARANY 158 158 Chardonnay 2009 1.1 x Polgár Zoltán 94,8 NAGY ARANY 162
pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft.
pár borpár Szakmai kóstolónapok 2015. szeptember 9-10. A résztvevő borászatok és kínált boraik katalógusa 6. stand Chateau Cloche Kft. Tokaj Furmint 2009 Száraz Szamorodni 2008 Egészségesen szüretelt és
Bort hordok árlista - érvényes 2014. dec. 10. Csomagolás Kiszerelés Bolti ár
10 Laczkó György 1000 Mátrai Olaszrizling száraz fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1001 Mátrai Muskotály félédes fehér OEM bor Palack 0,75 liter 760,00 10 Laczkó György 1002 Mátrai
Borászat Megnevezés Évjárat Érem. TAKARÉKSZÖVETKEZETEK Eszterbauer Borászat "Mesterünk" Szekszárdi Cabernet franc - Merlot cuvée 2011 BORA 2014
Borászat Megnevezés Évjárat Érem ARANY TAKARÉKSZÖVETKEZETEK Eszterbauer Borászat "Mesterünk" Szekszárdi Cabernet franc - Merlot cuvée 2011 BORA 2014 Kökény és Fia Családi Borászat Chardonnay 2013 ARANY
Borászat Megnevezés Évjárat Érem "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Nagyréde Chardonnay 1994 ARANY "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft.
Borászat Megnevezés Évjárat Érem "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Nagyréde Chardonnay 1994 ARANY "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Nagyréde Tramini 1993 ARANY "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó
Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban
Országos Szőlészeti, Borászati Konferencia Eger - 2015. január 21-23. Kadarka klónszelekció a Pannon borrégióban Kozma Pál - Werner János PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Pécs PTE TTK Szőlészeti
VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA
VALÓDI KINCSEK AJÁNDÉKBA ÖRÖMMEL NYÚJTJUK ÁT ÖNNEK ÜNNEPI KATALÓGUSUNKAT, BENNE EGYEDI AJÁNLATAINKKAL A KARÁCSONYI ÉS ÉV VÉGI AJÁNDÉKOZÁSHOZ. Tökéletességre való törekvésünk jegyében ünnepi csomagajánlatainkat
Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés
Borászat Bor neve Borvidék Évjárat Szín Kategória Min sítés Mátrahill Cabernet Sauvignonkékfrankos "Nagyrédei Sz k" Kft. rosé Mátra 2012 rosé száraz Ezüst "Nagyrédei Sz k" Kft. Mátrahill Irsai Olivér Mátra
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó
A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na
HABZÓBOROK. HABLEGÉNY Ft / Ft Ft Fölföldi Pince Badacsony. PLÁNE FRIZZANTE WHITE Ft Ft Etyeki Kúria Etyek-Buda
BORLAP WINE LIST HABZÓBOROK HABLEGÉNY 2012 350 Ft / 2 300 Ft 1 950 Ft Fölföldi Pince Badacsony 1.3 / 8.5 7.2 PLÁNE FRIZZANTE WHITE 3 500 Ft 2 600 Ft Etyeki Kúria 13 9.6 FRICI ROSÉ 3 500 Ft 2 600 Ft Gere
Keresésnél használhat szűrőket! (ha excel-t használod)
Keresésnél használhat szűrőket! (ha excel-t használod) Borvidék Pincészet bor fajta színe típus ürtart./ lit Badacsony Borbély Bácsi dülő fehér száraz 0,75 Badacsony Borbély Cab. Sav. Rosé fehér félédes
KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010
2010 KARÁCSONYI AJÁNLAT 2010 A közelgõ karácsony alkalmából engedje meg, hogy szíves figyelmébe ajánljuk a Balaton Borgaléria ünnepi borkínálatát. Kérjük, tekintse meg összeállításunkat és válassza ki
cabernet sauvignon, cabernet franc, merlot, pinot noir, syrah, kékfrankos
40% merlot, 20% cabernet franc, 30% Sauska Borászat Villányi Cuvée 7 Villány 2007 vörös száraz cabernet sauvignon, 10% syrah nagy 228 95,2 arany 430 Monyók Pincészet Tokaji 6 putt. Aszú Tokaj-Hegyalja
Áts Családi pinészet Andante cuvée (Tokaj) Barnabás Pince Furmint (Somló)
WINES WHITE WINES Áts Családi pinészet Andante cuvée (Tokaj) 2018 1340. 5580. 4465. Áts Családi pinészet Birtok furmint (Tokaj) 2017/20 18 1585. 6600. 5280. Balla Géza Pincészet Sauvignon Blanc (Ménes)
2010/5. 1051 Budapest, Roosevelt tér 9.
2010/5 1051 Budapest, Roosevelt tér 9. Tisztelt Klubtagok! Még javában tart az Akadémiai Klub Egyesület ôszi évadja, alig négy hangversenyen és két borkóstolós vacsorán vagyunk túl. Messze még az esztendô
BOR ÁRJEGYZÉK. 2015. Tavasz-Nyár
BOR ÁRJEGYZÉK 2015. Tavasz-Nyár 1 2 Baromfiudvar 2002 Kft. www.baromfiudvar.hu 16. old. VILLÁNY Gere Attila Gere & Weninger Kúcs Gyula Tiffán s Pincészet Kiss Gábor Csillagvögy Pincészet 03 06. old. BALATON
IV. Bayer Borverseny - 2007.
IV. Bayer Borverseny - 2007. Kategória-győztes borok évjárat I. fehérborok Károly Róbert Kutató-Oktató Kht. Mátrai Chardonnay 2005 II. rosé borok Varsányi Pincészet Kékfrankos Merlot Rosé 2006 III. vörösborok
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
Borász neve Irsz Cím Bor neve Évjárat Kat. Pont Érem
Borok rangsora - Eger 2017.05.04. 1 / 5 Egri Korona Borház Kft. 3395 Hrsz.:0183/5 Egri Shiraz 2014 3 / 9 96 Nagy Aranyérem Gecse István 3352 Árpád u. 25. Debrői Hárslevelű 3. 2016 1 / 4 90,2 Aranyérem
2012. május 16-ai rendezvény: Bor és Étel
A BORkultúra szabadegyetem május 16-ai rendezvényének témája a Bor és Étel volt. Meghívott előadóink Kovács János, Venesz díjas mesterszakács; Győrffy Zoltán, a Dél- Dunántúli Borturisztikai Klaszter Klasztermenedzsere
Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék. Bárdos és Fia Pincészet Pinot Noir- Cabernet Sauvignon Rosé 2018 Mátrai
SynVino-díj: Pincészet/termelő Név Évjárat Borvidék Bárdos és Fia Pincészet Pinot Noir- Cabernet Sauvignon Rosé 2018 Mátrai Béres Szőlőbirtok és Pincészet Kft. Béres Tokaji Aszú 6 puttonyos 2016 Tokaji
XX. Kadarka Nemzetközi Nagydíj végeredmény. Besenyei Borház 2011 Egeri borvidék Kadarka Arany
Besenyei Borház 2011 Egeri borvidék Kadarka Arany Besenyei Borház 2012 Egeri borvidék Kadarka - Pinot Noir Arany Boranal Kft. 2014 Kunsági Kékfrankos- Kadarka Rosé Ezüst Kékfrankos-Kadarka Rosé Boranal
V. Gazdag László Emlékverseny 2015.05.15.
Álomautó - Álom Borok Ilona Kedvence - Merlot 2008 N. ARANY Haraszthy Vallejo Pincészet Sauvignon Blanc 2014 N. ARANY Takács Pincészet Tokaji Cuvée késői szüretelésű 2011 N. ARANY Álomautó - Álom Borok
Badacsony Hegyközség és a Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanácsa évi XXVIII. Borverseny EREDMÉNYEK
SSZ Oklevélre termelő neve Bornév Évjárat Édesség Eredmény Érem 278 NAIK - SZBKI Szürkebarát késői szüretelésű 2015 édes 96,10 Nagy Arany 193 Váli Bor Édes négyes 2015 édes 96,00 Nagy Arany 244 Borbély
68 I/23 Akker Pince Kft 2008 Kunsági Kékfrankos - Kadarka száraz vörös 87,25 Arany
68 I/23 Akker Pince Kft 2008 Kunsági Kékfrankos - Kadarka száraz vörös 87,25 Arany 69 I/21 Akker Pince Kft 2008 Kunsági Kadarka - Zweigelt száraz vörös 81,25 Ezüst 108 IV/28 Árendás Sára 2009 Kadarka-Kékfrankos
90 IV/24 Hagymási Pincészet 2005 Eger Kadarka száraz vörös 96 Nagyarany
90 IV/24 Hagymási Pincészet 2005 Eger Kadarka száraz vörös 96 Nagyarany 100 III/21 Balla Géza Pincészete 2008 Ménes ( Románia) Kadarka száraz vörös 95,75 Nagyarany 134 II/17a Bock Pince 2008 Villány Kadarka
LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. T A R T A L O M. 1 1. S z á m T á r g y O l d a l. Közlemény
LXV. ÉVFOLYAM 11. SZÁM 2015. december 7. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 1 1. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Az Országos Főállatorvos 2/2015. számú határozata --------------------------------
DUNA BORRÉGIÓ BORVERSENYE EREDMÉNYEK. Cabernet franc V ,67 A F ,86 A. Irsai Olivér F ,79 A
DUN BORRÉGIÓ BORVRSNY - 2017 RDMÉNYK név fajta évjárat besorolási szám Pontszám Érem Béla Borászat Nektár / kései szüretelésű édes F 2013 628 95,00 N Sümegi Dragan Cabernet Sauvignon Barrique Kékfrankos
Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere. Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23.
Duna Borrégió eredetvédelmi rendszere Keresztes József titkár, Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsa Lakitelek, 2012. február 23. Izsáki OEM Monori OEM Kunsági OEM Csongrádi OEM Duna OEM/OFJ Duna-Tisza
Gazdag László Borverseny 2013. 04. 19.
V. 155 Tokaji Classic Kft Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2007 96,00 NAGY ARANY I. 31 DiBonis Winery DiShiraz 2008 94,80 NAGY ARANY VI. 198 DiBonis Winery DiFrank (Cabernet Franc) 2009 94,60 NAGY ARANY VI. 201
lakatosanita@mail.iif.hu
Lakatos Anita 1 Kulka Gábor 2 - Májer János 3 A Balatoni Borrégió termékleírásának összehasonlítása az OEM minősítési kategóriába tartozó borok megoszlásának vizsgálata alapján Comprasion of the Product
JÁSDI PINCE KÁLI KÖVEK. 1 / 5
Ászár Neszmély BŐSZE CSABA Chardonnay 2016 1.530 Kövecses Cuvée 2014 / 2016 1.530 Fanni Rosé 2016 1.530 Zengő 2014 1.530 Zweigelt 2015 1.530 FÜLÖP PINCE 1000JÓ 2015 1.530 Olaszrizling 2016 1.530 Rosé 2016
Karácsonyi csomagok. Ajánlatunk
Karácsonyi csomagok 2011 Ajánlatunk Megrendeléseket az alábbi telefonszámon ill. e-mail címen várjuk: +36-70-313-9792, +36-30-226-89-64 info@gourmethungary.com Gourmet a konyhában 1. csomag: Vegyes tokaji
borkod bor megnevezése évjarat kategória érem név pontszám 52 Villányi cuvée 2009 Vörös bor Nagy Aranyérem VINATUS PINCÉSZET 95,4 24 Rozé 2012 Rosé
borkod bor megnevezése évjarat kategória érem név pontszám 52 Villányi cuvée 2009 Vörös bor Nagy Aranyérem VINATUS PINCÉSZET 95,4 24 Rozé 2012 Rosé bor Nagy Aranyérem Günzer Zoltán 95,2 216 Sárga muskotály
2016. február INTERJÚ
INTERJÚ Az Élet szép Az AMEGA beszélgetőpartnere: Dr. Kánitz Éva Főorvos Asszony, milyen családi indíttatással került az orvosi pályára? Mindig azt gondoltam, hogy az a legszebb dolog a világon, ha az
Borászati alapismeretek
Borászati alapismeretek A szőlő fejlődésének és érésének menete Fürttisztulás Gyors bogyónövekedés Zsendülés Teljes (fiziológiai) érettség Túlérés Technológiai érettség Fogyasztási érettség A szőlőbogyó
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka
Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről
BORkultúra szabadegyetem H Í R L E V É L
2011. október 5-ei rendezvény: Történelmi magyar borvidékek határainkon kívül: Arad-Ménes, Szerémség 2011. október 5-én elindult a BORkultúra SzabadEGYETEM harmadik tanéve. A Pécsi Tudományegyetem Illyés
MAGYAR BOROK. Bor megnevezése Űrtartalom / Pincészet Borvidék Cukor Szín Borbolt ár
MAGYAR BOROK Bor megnevezése Űrtartalom / Pincészet Borvidék Cukor Szín Borbolt ár Badacsonyi Olaszrizling"Fröccsnek.."2012 0,75L Borbély Családi Pincészet Badacsony száraz fehér 1 500 Ft Badacsonyi Szürkebarát
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Irsai Olivér 0,75 l HUF 1,5 dl 850 HUF
Borlap Wines KÖNNYEDEBB FEHÉRBOROK Lightly white wine Irsai Olivér 0,75 l 3 400 HUF 1,5 dl 850 HUF mátrai, 2017 - száraz / dry Dubicz pincészet - Országos Cserszegi Fűszeres és VII. Irsai Olivér Borés
BALATONI BORRÉGIÓ NYERTES BORAI
BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG Oláhné Horváth Borbála Fodor Gyula Várszegi Viktor Andrónyi László Dobosi Bálint Németh Géza Koczor Kálmán Simon Zoltán Letenyei Balázs Viniczai Sándor Gádor Dénes Varga György Horváth
Bemutatjuk. Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni
Bemutatjuk Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni Hosszú idõn át, az elmúlt évszázadokban a magyar szõlészeti és borászati kultúránk meghatározó fajtája volt a kadarka. Ki
Szent György-napi Borverseny Siklós 2017.
Heumann Pincészet Kékfrankos 2013 96,80 Champion Maul Zsolt Lator 2015 96,70 Nagy Aranyérem Ruppert Borház Merlot 2012 95,70 Nagy Aranyérem Kvassay Pincészet Sauvignon blanc 2016 95,30 Nagy Aranyérem Vylyan
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!
Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk
2. Sió-Bor Kft. Kékfrankos-rozé 2013 17,52 Ezüst. 3. Sió-Bor Kft. Kékfrankos 2013 19,15 Arany. 4. Sió-Bor Kft. Merlot 2013 18,35 Ezüst
Sorszám Termelő neve Fajta Évjárat Pontszám Minősítés 1. Sió-Bor Kft. Olaszrizling 2013 18,57 Arany 2. Sió-Bor Kft. Kékfrankos-rozé 2013 17,52 Ezüst 3. Sió-Bor Kft. Kékfrankos 2013 19,15 Arany 4. Sió-Bor
A BOROK EREDETJELÖLÉSE ÉS FÖLDRAJZI JELZÉSE. Várható változások és feladatok az EU borpiaci rendtartásának változása után
A BOROK EREDETJELÖLÉSE ÉS FÖLDRAJZI JELZÉSE Várható változások és feladatok az EU borpiaci rendtartásának változása után Miért kell változtatni? A támogatások 1/3-a lepárlásokra ment, A kivágások támogatásával
XX. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, március 9.
XX Kunsági Borvidéki Borverseny eredményei Kiskunhalas, 2018 március 9 Barcza Gábor Kékfrankos száraz vörösbor 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Kékfrankos 2017 Ezüstérem Béla Borászati Kft Irsai Olivér
IV. Egyházi és Világi Borok Versenye 2009. Mogyoród Bornév Borászat, borász Évjarat különd, Pontszám Érem Különdíjak
Bornév Borászat, borász Évjarat különd, Pontszám Érem Különdíjak Du Pont különdíj, Csömör 1972. évi 6 puttonyos aszú Terjék Lajos Családi Gazdaság 1972 Mád - Virginás 94,2 Nagy Aranyérem Önkormányzat különdíja
SZEPSY MESTER OSCART KAPOTT
OCELLE SA Société Anonyme L-2340 Luxembourg, 34b, rue Philippe II RCS Luxembourg section B numéro 96647 François Mauss francoismauss@gmail.com http://imad.blog.hu/2013/11/11/szepsy_mester_oscart_kapott
SORSZÁM TERMELŐ BORFAJTA ÉVJÁRAT ÁTLAG ÉREM 1 2x3-as Pincészet Rajnai rizling 2017 F/SZ 72,80 BRONZ 2 2x3-as Pincészet Karát 2018 F/SZ 69,00 BRONZ 3
SORSZÁM TERMELŐ BORFAJTA ÉVJÁRAT ÁTLAG ÉREM 1 2x3-as Pincészet Rajnai rizling 2017 F/SZ 72,80 BRONZ 2 2x3-as Pincészet Karát 2018 F/SZ 69,00 BRONZ 3 Árpád-hegy Pince Szamorodni 2013 F/É 88,40 ARANY 4 Árpád-hegy
XIX. Kadarka Nezetközi Borverseny Kiskőrös, 2014. március 14.
Besenyei Borház 2009 Eger Kékfr.-Merlot-Cab.S.- Kadarka száraz 92,50 Arany Besenyei Borház 2009 Eger Kadarka száraz 89,00 Arany Besenyei Borház 2012 Eger Kadarka-Pinot Noir száraz 87,50 Arany Besenyei
Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen
Magyarország Rekordszámú nevezés a XVIII. Országos Syngenta Borversenyen Sajtóközlemény 2019.03.07. Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki
Termelő bornév évjárat pont Érem Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé ,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű Nagy
Németh Pince Olasz rizling töppedt Finálé 2015 95,2 Champion Borbély Családi Pincészet Kéknyelű 2012 95 Nagy Aranyérem Merényi Zsolt Zeus késői 2015 94,8 Nagy Aranyérem EMB-Szeremley Birtok Kft Olasz rizling
Kata. Megvagyok mondja. Kimegyünk? Á, jó itt.
Kata Az egyik budapesti aluljáró, metróbejárat előtt találkozunk, azt mondta, itt szokta napjainak nagy részét tölteni. Mocsok van, bűz és minden tele hajléktalanokkal. Alszanak dobozokon, koszos rongyokon,
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
Spanyolországi beszámoló
Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy
Így kívánunk - előre is - stressz-mentes, boldog karácsonyi készülődést és szép, meghitt, ínycsiklandó ünnepeket! Vylyan. Legendás hármas...
Lassan, de biztosan közeleg a karácsony, a vele járó készülődéssel, ajándékkereséssel együtt. Hogy még időben, nyugodtan tudjon válogatni szeretteinek - s természetesen magának is néhány ötlettel és meglepetéssel
A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője. Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence
A Badacsonyi borvidék adottságai, jelene és jövője Vulkánok völgye Óriások völgye Tapolcai medence A szőlőtermesztés a tanúhegyek lankáin folyik Szent György-hegy Csobánc (Keszi-hegy) Jellegzetes kalap
Gazdag László Borverseny 2014. 05. 16.
Jelentkező Bor neve Év Átlag Érem GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE KFT. MÁTYÁS CUVÉE 2011 95,25 NAGY ARANY GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE KFT. BOCOE MERLOT 2011 94,75 NAGY ARANY CANTER BORHÁZ KFT. MAGNUS BALATONFÜRED
Már újra vágytam erre a csodár a
Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes
Akciós borok 6os -kartonban
Akciós borok 6os -kartonban Az árak 6 db vásárlására vonatkoznak EGERVIN Maradék készlet kiárusítása pal. ár Egri Merlot száraz 0,75 500 Betét nélküli Egri Merlot félédes 0.75 500 Betét nélküli Egri Cabernet
XI. Bayer Borverseny, 2014. Eger-Kőlyuktető
Vino Bt. Tokaji aszú 6 puttonyos 2007 97,4 Nagy Aranyérem Bodri Pincészet Kft. Szekszárdi Cuvée Optimus Gold 2011 95,3 Aranyérem Faktor Kft. Szekszárdi Kékfrankos 2011 94,0 Aranyérem Takács Pincészet Tokaji
XVII. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny 2015 Eredménylista - ÉRMEK szerint és a NEVEZŐK ABC sorrendjében
XVII. Országos i Borverseny 2015 Borász(at) megnevezése Bor neve Borvidék Évjárat Partner ÉREM Szöllősi Pincészet Kft. Barrique Chardonnay Neszmély 2011 Pannon Takarék Bank Zrt. ek Bora 2015 Koch Borászat
XVII. Országos Takarékszövetkezeti Borverseny 2015 Eredménylista - NEVEZŐK szerínti ABC sorrendben
XVII. Országos i Borverseny 2015 Borász(at) megnevezése Bor neve Borvidék Évjárat Partner ÉREM "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó Kft. Mátra Cabernet-Kékfrankos Rosé Mátra 2014 "Nagyrédei Szőlők" Borforgalmazó
Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája
Tokaji Borvidék Hegyközségi Ta á sa által szervezett Borvidéki Borverse y /. ájus./ ered é ylistája biz sor SORSZÁM NÉV CÍM ÉVJÁRAT NEVEZÉSI KATEGÓRIA FAJTA CUKOR EGYÉB MEGNEVEZÉS elért po tszá 2 28 41
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
VI. Egyházi és Világi Borok Versenye 2011. Tóalmás.
VI. Egyházi és Világi Borok Versenye 2011. Tóalmás. A versenykiírás szerint a kiadott érmek száma a nevezett borok 30%-a. Bornév Évjarat Termıhely Borászat Átlag Érem Olasz rizling 2008 Gyöngyös környéke
Lelkészi jelentés a 2012. évről
Lelkészi jelentés a 2012. évről Egy idős néni a gyülekezetből azt mondta- szinte csak magának félhangosan- hogy nem jó már ez a világ ahol mindenkinek olyan sok dolga van hogy nincs már ideje az embereknek.
Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n!
B o r á s z at T u r i z m u s Pa rt n e r e k galéria b emutatkoz ás Ü d v ö z ö l j ü k T ó t h F e r e n c p i n c é s z e t é n e k h o n l a pj á n! Tóth Ferenc pincészetét, az Egri Borvárat bátran
Eredmény 2010 Siklós
Bock Borászat Kft Hárslevelő 2008 98 Champion György László Portugieser 2009 95,6 Nagy Aranyérem Szabó Péter Hárslevelő Aszú 2003 95,3 Nagy Aranyérem Riczu Tamás Cabernet franc 2009 95 Nagy Aranyérem Sauska
Balatoni borrégió. XVII. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2019.
Balatoni borrégió XVII. Balatoni Borok Versenye eredménykatalógus 2019. Balatoni Borok Versenye A Balatoni Borok Versenye a Balatoni Borrégió egészét lefedő megmérettetése a helyi boroknak és termelőknek.
F E H É R B O R O K / W H I T E W I N E S
F E H É R B O R O K / W H I T E W I N E S 1/16 1/8 1/1 TAKE ME HOME Angyal Furmint Birtok (2009) 490 890 4490 2990 Árvay Sauvignon Blanc (2010-11) 590 1090 5490 3590 Bakó Ambrus Olaszrizling (2011) 790
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2018
A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2018 mta.hu A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA BORA 2018 A Magyar Tudományos Akadémia alapítója, Széchenyi István 200 aranyat hagyott végrendeletében egy serleg készíttetésére,
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!
Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek! Vannak emberek, akiken érződik, hogy a helyükön vannak, tudják mit akarnak, miért vannak a földön. Mások nyugtalanok, keresik, de nem
IX. Bayer Borverseny - Kiskőrös, 2012.08.22. Kategória győztes borok évjarat Nagyarany érmes borok évjarat pontszám
IX. Bayer Borverseny - Kiskőrös, 2012.08.22. Kategória győztes borok évjarat Csubák József Tokaji 5 Puttonyos Aszú 2008 Nagyarany érem Borpalota Mátrai Hárslevelű 2008 Nagyarany érem Mészáros Borház Merlot
FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE FRITZ BORHÁZ DOBOSI PINCÉSZET TŰZKŐBIRTOK FIGULA PINCÉSZET NYAKAS PINCE SZENT TAMÁS PINCÉSZET BABARCZI PINCE
FEHÉRBOR SZIEGL CSALÁDI PINCE TÜNDÉRFALU 2016 HAJÓS-BAJAII BORVIDÉK OLASZRIZLING,TRAMINI,RIZLINGSZILVÁNI TRAMINI 2016 HAJÓS-BAJAI BORVIDÉK TŰZKŐBIRTOK GRÜNER VELTLINER 2015 TOLNAI BORVIDÉK HÁRSLEVELŰ 2013
Harc alatt nemesednek a csúcsbikavérek
Harc alatt nemesednek a csúcsbikavérek Játékos kóstolón ízlelhették meg a legjobb egri és szekszárdi bikavéreket a BorEgyetem hallgatói szerdán. Az estnek három egri borász és két elismert lengyel szakújságíró
SÁRISÁPI TÉRSÉGI NYILT BORVERSENY
A borok és a pálinkák zártkörű bírálatára 2014. február 28.-án került sor. A bormintákat 225 borminta nevezése érkezett be - 5 x 5 tagú zsűri bírálta, minősítette. A Borbírálat elnöke Dr. URBÁN ANDRÁS
Lakatos Anita 1 Mörk András 2
Lakatos Anita 1 Mörk András 2 A Balatoni Borrégió termékleírásait összehasonlító vizsgálat a helyi borbírálaton minősített borászati termékek megoszlásának vizsgálata alapján 3 borpiaci év viszonylatában
Vsz Név Évjárat Termőhely Fajta
I/19 Koch-Vin Kft. 2011 Hajós-Baja Kadarka száraz 94,5 Nagy Arany IV/24 Balla Géza Pincészet 2011 Ménes Kadarka száraz 94,2 Nagy Arany III/15 Schieber Pincészet 2012 Szekszárd Kadarka siller száraz 90,8
Tokaj nyert a borvidékek között a XVI. Országos Syngenta Borversenyen
Magyarország Tokaj nyert a borvidékek között a XVI. Országos Syngenta Borversenyen Sajtóközlemény 2017.03.10. Tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Országos Syngenta Borversenyt, amelyre idén összesen
Nemzetközi Olaszrizling Verseny
Nemzetközi Olaszrizling Verseny Ar anytőke Borszemle és Nemzetközi Olaszrizling Borverseny 2016. április 8. egerszólát, Közösségi Ház 2016-ben XI. alkalommal került megrendezésre az Aranytőke, melyen nemzetközi
A turizmus, borturizmus az alapköve a borvidék stratégiájának is, melynek szellemében készült el a borvidéki honlap:
A Balaton-felvidék a Balaton-környéki borvidékek közül eddig eléggé ismeretlen volt a borkedvelő közönség körében. Néhány bor, néhány pincészet ugyan fel-felbukkan a fővárosi borszaküzletekben, éttermekben
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI
A VELENCEI-TÓ KÖRNYÉKÉNEK BORAI 2011-ES PALACKOS BORLAP www.lsimon.hu ZÖLDIKE 2011 ZÖLD VELTELINI MIN SÉGI SZÁRAZ FEHÉRBOR A zöldike sárgászöld szín, vaskos cs r pintyféle. A hím szárnya és farkának tövi
Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181.
Balatoni Borrégió Borbíráló Bizottság 8261 Badacsonytomaj, Római u. 181. 2014. július 24.-i érzékszervi bírálat Bírálatról készült jegyzőkönyv 1./ Borok mintaszáma: BBBB 1045/2014. Termékleírás szerinti
A Felvidéki borrégió, mint lehetőség
VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem, Eger 2005. január 2629. A Felvidéki borrégió, mint lehetőség Gál Lajos mb. igazgató FVM Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet, Eger VI. SzőlészetiBorászati Téliegyetem,
Tavaszi boros programok Egerben
Március március 14., csütörtök Tóth Ferenc Pincészet Bor-csokoládé kóstoló Az este folyamán nyolcféle csokoládét és nyolc bort kóstolhatnak, melyek a legkülönbözőbb módon kerülnek összhangba és egészítik
Dula Pincészet Eger palackos bor ajánlata 2018
Dula Pincészet Eger palackos bor ajánlata 2018 A birtok, az egri Mezey Mayer Dula és az erdőbényei Margittai - Szepsi-Szűcs Dula pincészetek, mai tulajdonosai, az ősöktől örökölt gazdaság működtetői dr.
Borháló. A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE
A BOR - ÉTEL PÁROSÍTÁS kis KÉZIKÖNYVE ÉTVÁGYGERJESZTŐNEK (APERITIFNEK): Bor jellege Leginkább száraz borok, 1. Nagy és Nagy Irsai Olivér borpárlatok. Könnyű, légies 2. Frittmann Cserszegi Fűszeres fehérborok:
Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
- Tudományos szándék vagy egzisztenciális, hitélmény határozta meg azt a döntését, hogy teológiát tanult és a papi hivatásra készült?
MŰHELYBESZÉLGETÉS FABINY TAMÁS Vermes Géza - a zsidó Jézus és a Holt-tengeri tekercsek kutatója A magyar származású, ma Angliában élő zsidó történészt két kutatási terület tette világhírűvé: A Qumránban
www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy
www.ceuco.com 1/5 HUNGARIKUMOK az európai gasztronómiai és borkultúrában PROGRAMOK nap időpont napirend Utazás a szállodákból Villányba. Pincelátogatás a borvidék Aurum díjas borászainak pincészeteiben,
Borlap wine selection
Borlap wine selection Fehér borok white wines szekszárd vesztergombi év / year Ft Királylány (Királyleányka, Cserszegi Fűszeres) 2016 750 ml 7000 25.0 tokaj grand tokaj év / year Ft furmint premium 2014