A TRIANONI EMLÉKEZET" VÁROSAI

Átírás

1 TUDOMÁNYOS SZEMLE A TRIANONI EMLÉKEZET" VÁROSAI Előszó A. Sajti Enikő: Impériumváltás a Délvidéken, ; Hornyák Árpád: Impériumváltás(ok) Pécsen szerb szemmel (forrásközlés); Tóth Imre: A hűség-mítosz hatása a nép szavazás után Sopron mindennapjaira: Barthó Zsuzsanna: A balassagyarmati csehkiverés utóélete az 194 előtti helyi sajtó és az emlékiratok tükrében: Zeidler Miklós: Nagy-Magyarország, Trianon, revízió. A revíziós gondolat hatása a magyarországi városképekre (Forrásközlés) Szemle: Csóti Csaba és Pallos Lajos recenziója Ormos Mária és Ablonczy Balázs könyvéről

2 LIMES TUDOMÁNYOS SZEMLE A TRIANONI EMLÉKEZET" VÁROSAI TATABÁNYA

3 TARTALOM A TRIANONI EMLÉKEZET" VÁROSAI Szerkesztette: Csóti Csaba Előszó 5 A. Sajti Enikő: Impériumváltás a Délvidéken, Hornyák Árpád: Impériumváltás(ok) Pécsen szerb szemmel (Forrásközlés) 21 Tóth Imre: A hűség-mítosz hatása a népszavazás utáni Sopron mindennapjaira.. 41 Barthó Zsuzsanna: A balassagyarmati csehkiverés utóélete az 1945 előtti helyi sajtó és az emlékiratok tükrében 57 Zeidler Miklós: Nagy-Magyarország, Trianon, revízió. A revíziós gondolat hatása a magyarországi városképekre 69 SZEMLE Csóti Csaba: A jéghegy csúcsa (Ormos Mária könyvéről) 107 Pallos Lajos: Teleki Pál (Ablonczy Balázs könyvéről) 111 * Információk - Könyvajánló 116 Német nyelvű tartalom - Fordította: Vogelné Takács Gabriella 119

4 Limes 5 Előszó Előszó Tisztelt Olvasóink! A Limes történetében eddig nem fordult elő, hogy a szerkesztő előszóban kívánta volna orientálni olvasóit. Kétségtelen, hogy egy periodika esetében nem túl szerencsések az efféle bevezetők. Annak okát, hogy most mégis szükségét éreztük egy előszó közzétételének részben a jelenlegi szám tematikája, részben a Limes szerkesztőinek és szerzőinek a városfejlődés, polgárosodás, Trianon témakörökkel kapcsolatos gondolatai indokolják. Jelen szám önmagában aligha értelmezhető. Olvasóinkat ezért arra kérjük, hogy olvassák együtt" a 2004/3-4. számokkal, melyek a Városfejlődés Trianon után tematika köré szerveződtek. A z, hogy jelen kötet tanulmányait külön lapszámba gyűjtve olvashatják, a szerkesztőnek a téma iránti túlzott" érdeklődéséből és a lapkiadás racionalitásának örök konfliktusából" megszületett kompromisszum eredménye. Ez a kényszerű (ugyanakkor ésszerű) tagoltság azonban talán pozitív tartalommal is bírhat az olvasók számára. Annyiban mindenképpen, hogy a évi kötetek és jelen kiadvány markánsabb elkülönülése jobban láthatóvá teszi azt a jelenséget, melyet Umberto Eco egykor az írásművek beszélgetésének nevezett el. Az emlékezés folyamata során kibontakozó városképek" igazán akkor válnak érdekessé, ha párhuzamba állítjuk őket azokkal a korábbi tanulmányokkal, melyek a korszak egyes jelenségeinek értékelésére vállalkoztak. Ez persze fordítva is igaz. A távolságtartással szemlélődni (kívánó) történeti elemzés számára sok kérdésre választ adhatnak azok a tanulmányok, melyek a korszak önképéről nyújtanak tájékoztatást. Folyóiratunk története során immár harmadik alkalommal próbálta meg körüljárni a városfejlődés-trianon-polgárosodás témakör összefüggésrendszerét. A korábbi próbálkozások során hol módszertani, hol részterületeket feltáró tanulmányok megjelentetésével igyekeztek az akkori szerkesztők azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy Csonka- Magyarország" története során milyen kihívásokkal, problémákkal kellett szembenéznie a városfejlődésnek, illetve, hogy miként hatott ez polgárosodásunkra. Elmondható, hogy a válaszadás ezekre a kérdésekre most sem járt teljes eredménnyel. Úgy véljük ezt csak részben indokolják a 2004/3. számban Gyáni Gábor által felsorolt akadályozó tényezők": az alapkutatások szegényessége, a személyes emlékek feltáratlansága, a korszak történeti kérdéseit a napi politika szintjén felhasználó közélet hatása. (Kétségtelen persze, hogy - szemben a dualizmus korszakának kutatásával - a Horthykorszak vizsgálati lehetőségei esetében a politikai dimenzió negligálása a kutatók részéről álságos magatartás volna.) A szerkesztőséget elsősorban nyugtalanító problémákra valóban nem sikerült koherens válaszokat találni. Most sem tudunk többet az átalakuló polgárságról, az életmódváltásokról, a kulturális fogyasztás és az erről való gondolkodásmód átalakulásáról sem

5 Limes 6 Előszó határon innen, sem azon túl. Nem látható tisztán a két háború közötti korszakban a (helyi) személyiségeknek, az államnak és a helyi közösségeknek a magyarországi városfejlődésben-városfejlesztésben játszott valódi szerepe. Ezeknek a kérdéseknek a boncolgatása további kutatómunkát, méghozzá összehangolt kutatómunkát igényelne. Úgy vélem azonban, hogy a három kötetben sikerült néhány olyan kérdést előtérbe helyezni, ami talán elgondolkoztatja a téma iránt érdeklődőket. A határon túli városok esetében a gyakran nagyon is eltérő fejlődési utak érdemelnek figyelmet. A magyarországi és szlovákiai városfejlesztés finanszírozásának közös kényszere és nagyon hasonló megoldásai ellenben óhatatlanul is a kisállamiság közös keserveire emlékeztetnek minket. Valójában nem összegző, hanem problémafelvető az a három tanulmány, mely a művelődéstörténeti (egyetemtörténeti) kérdések felé nyit" a 2004/4. kötetben. A városi szerepkörbe került nagyközség története pedig sejteti, hogy a hazai községigazgatás, községfinanszírozás, illetve a hatalom-társadalom kérdéskörének a községi keretek között végzendő vizsgálata talán külön tematikus számot is megérdemelne. Végül, de hitem szerint valóban nem utolsó sorban, itt fekszenek előttünk A Trianoni emlékezet" városai című téma köré gyűjtött tanulmányok és forrásközlemények. Korunk kutatóinak értékelései után lássuk hát, hogy miként vélekedtek a városok lakói önmagukról, saját közéleti szerepükről a két világháború között. József Attila évében" talán nem túl patetikus az ő szavaival zárni e rendhagyó előszót: A nagy városokat sehogysem tudom elfeledni..." A Szerk.

6 Limes 7 A trianoni emlékezet" városai A. Sajti Enikő Impériumváltás a Délvidéken, Fernand Braudel, a nagyhatású francia történetíró Franciaország identitása. Az emberek és a dolgok című, nemrég magyarul is megjelent munkájában írja: Végső soron a történelem, amely messziről indult és a maga enyhe cikcakkjaival mélyen belenyúlik a jövőbe, egyszerre veti fel az összes régiproblémát."1 Az első világháború és benne Magyarország története nemcsak hogy messziről indult", de valóban mélyen belenyúlt" a jövőbe. Már szinte közhelyként hangzik, hogy a magyar állam és nemzet szempontjából a háború egyik legsúlyosabb következménye, a történeti Magyarország területének radikális megcsonkítása, paradox módon, éppen a nemzeti elv közép-kelet-európai diadalával függött össze. Hogyan történt ez a Délvidéken, szerb történeti terminológiával élve a Vajdaságban, milyen erők játszottak szerepet ebben a folyamatban? Hogyan élte át az ottani, akkor még több mint félmilliós magyar kisebbség a terület szerb katonai megszállását és a formálódó jugoszláv államhoz történő csatolását? Az impériumváltást, amit a magyarországi szerbek nagytekintélyű radikális párti vezetője, a Vajdaság Magyarországon belüli autonómiájának korábbi lelkes híve, Jasa Tomic, a szerb csapatok újvidéki bevonulása alkalmával már a régi szerb álom beteljesülésének" nevezett, amit az egész kultúrvilág elismert".2 A kérdést, Braudel nyomán, az emberek és a dolgok" felől szeretném megközelíteni, és maradva az ő gondolatainál, abból a szempontból, hogyan kényszerítették őket adott esetben arra, (mármint a dolgok) hogy előremeneküljenek vagy visszalépjenek abból a helyzetből, ahová egyszer már eljutottak."3 Mint ismeretes, a szerb hadsereg vezérkari főnöke, Zivojin Misic vajda október 30-a óta ugrásra készen várta a balkáni antant egységek parancsnokának, Franchet d'esperey-nek a parancsát, hogy az általa vezetett csapatokat átdobhassa Ausztria-Magyarország déli területeire. November 5-én megkezdődött Magyarország déli területeinek elfoglalása. November 9-én Újvidékre vonultak be az I. szerb hadsereg egységei, november 13-án már Szabadka és Baja is szerb megszállás alatt volt. A szerb hadsereg ezzel olyan magyar területeket vett birtokba, amelyek mint Szerbia háborús céljai 1914 szeptembere óta szerepeltek a kis balkáni királyság hivatalos nemzeti célkitűzései között novemberének első heteiben tehát a Délvidéken megkezdődött az impériumváltás, amelynek egyik fontos, de korántsem kizárólagos tényezője a hadsereg volt. Már a szerb hadsereg bevonulását megelőzően fontos szerepet játszottak az események alakításában a délvidéki szerb politikai erők, elsősorban a Radikális Párt, illetve személy szerint annak internálásból frissen hazatérő nagytekintélyű vezetője, Jasa Tomic. 0 volt a kezdeményezője és fő szónoka az november 3-ára összehívott újvidéki szláv tömeggyűlésnek, ahol a Károlyi-kormány megalakulása után, de még a szerb csapatok bevonulása előtt, elsősorban a rend és vagyonbiztonság megőrzésére buzdította népét. Beszédében emberiességi okokból" számolt azoknak a nem szerb polgártár-

7 A. Sajti Enikő 8 A trianoni emlékezet" városai saknak" a segítségére is, akik a háború alatt megakadályozták a szerbek elleni atrocitásokat. Népőrséget szerveztek, és Tomic vezetésével megalakították a Szerb Nemzeti Tanácsot (Srpski narodni odbor), amely a gyűlés határozata értelmében átmenetileg" irányítani fogja a nép ügyeit".4 Már ez a szervezet is a fennálló és lényegében funkcionáló magyar közigazgatási apparátus szláv ellensúlya kívánt lenni. A bizonytalan helyzetre való tekintettel azonban még a szerb hadsereg bevonulását megelőző éjszakán megállapodást kötöttek a város magyar elöljáróságával, hogy megbízottakat küldenek a városházára. Amikor a Károlyi-kormány megalakulása után felkérte a közigazgatási apparátust, hogy lojálisan kövesse utasításait, az Újvidéki Szerb Nemzeti Tanács nyilatkozatban szólította fel a délvidéki községeket, városokat, hogy csak az ő utasításaiknak engedelmeskedjenek.5 Közigazgatás a megszállt Délvidéken A döntően magyar-bunyevác összetételű Szabadkán a szerb csapatok bevonulásáig a Károlyi-kormányhoz hű Magyar Nemzeti Tanács vette kézbe az ügyek irányítását, amely október 31-én alakult meg és amelynek elnöke dr. Mukics Simon lett. Szabadka maradt egy ideig a magyar kormány utolsó délvidéki bástyája. A Károlyi-kormány a magyarónnak", azaz magyarbarátnak számító nagytekintélyű helyi ügyvédet, a nagy múltú Szabadkai Népkör elnökét, egykori függetlenségi párti politikust, dr. Pleszkovics Lukácsot a város főispánjává és kormánybiztossá nevezte ki, akit a képviselőtestület két nappal a szerb csapatok bevonulása előtt, november 11-én iktatott be hivatalába. A két nemzeti tanács időben is rövid életű. Nemcsak Szabadka, de a megszállt déli területek egészének vonatkozásában is epizód jellegű együttműködését jól szimbolizálja, hogy a városháza tornyán november 13-ig a magyar zászló mellett a horvát és a szerb zászló is ki volt tűzve. A Szerb-Bunyevác Nemzeti Tanács elsősorban a nemzetőrség szervezésében jeleskedett, de a városháza életét a szerb csapatok bevonulásáig lényegében Pleszkovicsék irányították. A szabadkai szerbek és bunyevácok november 10-én megtartott első nagygyűlésén az egyesülést szorgalmazó beszédet a később komoly politikai karriert befutó Blasko Raic (Ráics Balázs) szabadkai katolikus plébános mondta. Raic később elhíresült szerepet játszott a magyarországi délszlávok Párizsban járt delegációjában, amelynek bunyevác tagjai egy sajátos nyelvvizsgával" a bácskai területek Jugoszláviához történő csatlakozását voltak hivatva nyomatékosítani.6 Úgy vélem, ennek alapján is látható, hogy az események következtében a régi magyar közigazgatás, bár egyenlőre érintetlenül a helyén maradt, már október végén, november elején új, konkurens, ugrásra kész szláv szervezetekkel találta magát szembe. Az országra jellemző általános politikai zűrzavar miatt tevékenységük egyébként is kibillent szokásos egyensúlyából", jórészt megbénult, tetejében a Károlyi-kormány nem tudott élni azzal a november 13-án aláírt belgrádi katonai konvenció adta lehetőséggel, amely a magyar csapatok által kiürített és a szerbek által katonailag megszállt déli területek igazgatását a békeszerződésig a helyi", azaz a magyar hatóságok kezében hagyta. Az egyezmény értelmében a Károlyi-kormány köteles volt kiüríteni a Szamos felső folyásától keletre, valamint a Marostól délre eső erdélyi és bánáti területeket. Nyolc napon belül a magyar csapatoknak el kellett hagyniuk a Szeged-Baja-Pécs-Varazsd vonaltól délre eső területeket, azaz a Bácskát, Baranyát és a Drávaközt is. A magyar történetírás m a egyöntetűen úgy véli, hogy a belgrádi katonai konvenció nem előkészí-

8 A. Sajti Enikő 9 A trianoni emlékezet" városai tette, hanem szentesítette Magyarország déli területeinek megszállását. Megjegyezzük, hogy a belgrádi katonai konvenció nem vonatkozott a korábban szintén a magyar közigazgatáshoz tartozó Muravidékre, illetve a Muraközre. Ennek ellenére december 25-én a szerb katonaság bevonult Alsólendvára, ahonnan azonban január elején kénytelenek voltak távozni. A Muraközt hosszú ideig egy horvát különítmény tartotta megszállva. A bánáti helyzet sem volt egyértelmű, szerb és román igények csaptak itt össze. A szerb csapatoknak végül ki kellett ürítenie a Versec-Temesvár vasúttól tíz kilométerre nyugatra eső területeket, s magát Temesvárt is. Bonyolította a helyzetet az úgynevezett Bánáti Köztársaság pár hónapos fennállása is, így a szerbek csak 1919 februárjában tudták hatalmukat a Bánát egy részén megszilárdítani.7 Szerbia azonban nemcsak katonailag, de politikailag is egyre inkább birtokon belül érezte magát. Két nappal a szerb hadsereg újvidéki bevonulása után, tehát november 11-én titkos találkozóra került sor az Újvidéki Szerb Nemzeti Tanács (Velika narodna skupstina u Novom Sadu), a szerb kormány és a Zágrábi Nemzeti Tanács néhány képviselője között. A szerb kormány arra biztatta Jasa Tomicot és híveit, hogy tekintettel az egyesülés módjáról a horvátokkal kirobban vitákra, közvetlenül Belgrádhoz és ne a korábban, október 19-én Zágrábban megalakult Szlovén-Horvát-Szerb Államhoz csatlakozzanak. Az egyesülés föderatív és centralista erőinek sajátos összecsapásaként is értelmezhető az, hogy a Vajdaság, azaz akkori értelmezésben a Bácska, Bánát és Baranya nevében tulajdonképpen kétszer is kimondták az Ausztria-Magyarországtól történő elszakadást és az új délszláv államhoz történő csatlakozást. Először november 24-én, a Zágrábi Nemzeti Tanács (Narodno vece u Zagrebu) nevében és másnap, az újvidéki Grand Hotel dísztermében, a szinte kizárólag szlávokból álló Nagy Nemzetgyűlés a belgrádi megbeszélések értelmében külön is kimondta e területek Magyarországtól való elszakadását és a Szerb Királysághoz történő csatlakozását. Mint a határozatban olvashatjuk, azzal a céllal, hogy ezzel is elősegítsék az összes délszlávok" Péter király és a szerb dinasztia vezetése alatt történő egyesülését.8 Határozatukban kérték a testvéri" Szerbia kormányát, hogy képviselje érdekeiket a béketárgyalásokon, és két-két összekötő tagot delegáltak a zágrábi Nemzeti Tanács, illetve a szerb kormány mellé. Jasa Tomic személyes javaslatára az itt élő nem szláv kisebbségek nemzetiségi jogait garantáló kiegészítő határozatot is hoztak: a határainkban megmaradó nem szerb és nem szláv népeknek biztosíttatnak mind ama jogok, amelyek által mint kisebbség nemzeti létüket megőrizni ésfejlesztenióhajtják. "Ugyanezeket a jogokat követelték az új állam határain kívül élő szerbeknek, bunyevácoknak és sokacoknak is azzal, hogy ezen szerbek az új szerb állam által kulturailag és gazdaságilag szabadon támogattassanak és e tekintetben szigorúan fogunk ragaszkodni a viszonosság elvéhez."9 Az Újvidéki Nagy Nemzetgyűlés által megválasztott Nagy Nemzeti Tanács (Veliki narodni savet) egy lokális, helyi kormányt, a Bánát, Bácska, Baranya Nemzeti Igazgatóságot (Narodna uprava za Banat, Backu i Baranju) bízta meg a terület igazgatási feladatainak ellátásával, amelyet a Nemzeti Igazgatóság (korabeli fordításban esetenként a Népkormány kifejezéssel is találkozunk) a határozat megfogalmazása szerint az összes népekre kiterjedő teljes szabadság és jogegyenlőség elvei alapján" fog gyakorolni. Ígéretet tettek arra is, hogy minden polgár anyanyelvén érintkezhet az összes hatóságokkal" és a Nemzeti Igazgatóság lehetőleg a fennálló törvények és törvényes rendelkezések alapján" fog kormányozni. Az új regionális kormány elnökévé dr. Jovan (Joca) Lalosevicet, a vajdasági radikálisok egyik közismert vezetőjét nevezték ki. Keretein belül 11, úgy-

9 A. Sajti Enikő 10 A trianoni emlékezet" városai nevezett ügyosztály kezdte meg működését, úgymint a politikai, a belügyi, az igazságügyi, a közművelődési, a pénzügyi, a közlekedési, a gazdasági, a közélelmezési és a társadalmi reformokkal, valamint a közegészségügyi és a honvédelmi ügyekkel foglalkozó ügyosztályok. Megkezdődött tehát egy párhuzamos közigazgatási, végrehajtó hatalom kiépítése. E rövid életű regionális kormány 1919 márciusáig végezte munkáját, a Magyarországtól elcsatolt területek igazgatását ezután Belgrádba helyezték át és egy külön ügyosztály hatáskörébe utalták. A Nemzeti Igazgatóság megalakítása révén a megszállt déli területeken sajátos kettős igazgatás, kettős hatalom" jött létre, amely a belgrádi katonai konvenció szerb értelmezésével függött össze. Eszerint az újonnan létrehozott helyi szláv igazgatási szervek inkább megfelelnek a helyi szervek" kitételnek, míg a magyar kormány joggal értelmezte úgy, hogy a békekötésig a terület igazgatása megmaradhat a régi magyar közigazgatás kezében, hiszen azok az eredeti helyi szervek. A helyzetet tovább bonyolította, hogy Belgrád nemzetközi okok miatt jogilag soha nem ismerte el a Nemzeti Igazgatóságot, amelynek tartós működését azért sem nézték jó szemmel, mivel egy esetleges vajdasági autonómia kereteit látták benne. Az újvidéki I. katonai körzet parancsnoka, Bojovic vajda például, elkerülendő a bonyolult értelmezési procedúrát, úgy kívánta tisztázni a vitás kérdést, hogy több alkalommal is javaslatot tett feletteseinek a belgrádi konvenció erre vonatkozó előírásának érvénytelenítésére. Mint ezzel kapcsolatos, április 14-ei felterjesztésében írta: Azért terjesztettem fel kérelmemet az említett szakasz érvénytelenítésére, hogy felhatalmazást kaphassak minden olyan magyar polgári tisztviselő tisztségéből való felmentésére, akire gyanú terelődik, hogy hűtlen, valamint hogy internálhassuk közülük a veszélyeseket és a károsakat."10 Ezt azonban Belgrád nem kívánta kockáztatni, a leváltások és a hűségeskü megkövetelése révén, mintegy házon belül" elérhetőnek tartotta célját, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a csendőrség, a közoktatás stb. pozícióinak átvételét, korabeli szerb kifejezéssel élve: nacionalizálását". Őrségváltás" a közszolgálatban A Nemzeti Igazgatóság, megalakulása után azonnal, már december 4-én határozott arról, hogy a déli területek közigazgatási beosztását az előírásoknak megfelelően érintetlenül hagyja, de új, politikailag megbízható szerb főispánokat nevez ki a megyék élére, és azonnal megkezdték a régi apparátus Nemzeti Igazgatóságra történő felesketését is. Megkezdődött a polgármesterek, jegyzők elbocsátása is. A közigazgatási kar leváltása 1919 elejétől, az új délszláv állam határait kijelölő párizsi tárgyalások megindulásával párhuzamosan tömegessé vált, amit hivatalosan a hűségeskü megtagadásával indokoltak. Az SZHSZ Királyságban két alkalommal követelték meg a tisztviselői, közalkalmazotti kartól a hűségeskü letételét. Először 1918 novemberében a Nemzeti Igazgatóságra, másodszor pedig az 1921-es alkotmányra és a királyra kellett felesküdni. A Nemzeti Igazgatóság január 2-ai rendelete értelmében az eskü letétele nem érintette a tisztviselők állampolgári hovatartozását, de annak megtagadása azonnali elbocsátással járt. A Nemzeti Igazgatóság, olvashatjuk a korabeli rendeletben, nem gördít akadályt" az elbocsátottak Magyarországra történő átköltözése ellen, de nem garantálja, hogy a katonai parancsnokság a katonai érdekek szempontjából, forgalmi okokra hivatkozva a legfontosabb személyi szükségleteken túlmenő szállításokat is engedé-

10 A. Sajti Enikő 11 A trianoni emlékezet" városai lyezni fog."11 Magyarul ez azt jelentette, mint a hűségesküt megtagadó 58 zombori vármegyei tisztviselő esete is bizonyítja, hogy a jugoszláv hatóságok az érvényes jogszabályok ellenére gyakorlatilag egy szál ruhában dobták át őket a határon. A kiutasításról Budapesten, a miniszterelnökség III., kisebbségi ügyosztályán május 16- án felvett jegyzőkönyvben dr. Pinterovits Jenő árvaszéki fogalmazó így nyilatkozott: a kiutasítási határozatot Mozes Stojkov, Bács-Bodrog vármegye alispán-helyettese közölte az összehívott alkalmazottakkal, a város rendőrkapitánya hajtotta végre, és még azoknak a nőtlen tisztviselőknek, akik édesanyjukkal együtt laktak sem adatott meg az engedély arra, hogy a kiutasításnak nem 24 óra, hanem 3 nap alatt tegyenek eleget. Az összes kiutasítottnak feleségükkel, gyerekeikkel együtt tartoztak Jugoszláviát elhagyni. (...) a rendőrkapitány a kiutasítottakkal szemben a legkíméletlenebbül járt el. Bútort egyáltalán nem engedett kivinni, élelmiszert csak 3 napra valót, ruhát, fehérneműt és ágyneműt csak korlátolt mennyiségben és családonként 1000 korona készpénz. (...) Mintha bűnözőket kísértek volna, minden kocsiban egy zombori rendőr utazott velök Szabadkáig. A kocsikban se ülőhely, se széna vagy szalma nem volt, sőt amikor Nemesmileticsen valaki könyörületből az egyik kocsiba 3 köteg szénát dobott be, a rendőrőrmester azt kidobta és ettől kezdve megtiltották, hogy a menekültek a lakossággal érintkezzenek."12 A Zomborból ekkor kiutasítottak családtagjaikkal együtt 220-an voltak. A z élénk társadalmi mozgalmak, a magyarok várható, szerb részről igencsak felnagyított nemzeti ellenállása, valamint a vagyon- és közbiztonság megrendült helyzete miatt elsőrendű fontosságú volt az igazságszolgáltatás működésének minél gyorsabb helyreállítása. E tekintetben az új állam különösen kiszolgáltatott volt a magyar ügyvédi és bírói karnak, politikai komisszárok kinevezésével itt nem boldogultak. Egyenlőre az eskü megtagadására biztatott mindenkit Budapest is és az ügyvédi, bírói kartól megkövetelt eskü ellen a belgrádi konvenció előírásaira hivatkozva a magyar igazságügyi minisztérium külön is tiltakozott a Nemzeti Igazgatóságnál.13 A békeszerződés aláírásig, mint már utaltam rá, a magyar kormányok politikája arra irányult, hogy a belgrádi konvenció előírásainak megfelelően ne hagyjanak kétséget a szerbek által megszállt délvidéki területek közjogi hovatartozását illetően. Jogot formáltak a közigazgatás, a törvénykezés, az iskoláztatás fenntartására, irányítására, az adószedés és a katonai sorozás jogára, abban az ekkor már hiú reményben, hogy Horvátországot leszámítva a déli területeket sem fogják elcsatolni Magyarországtól szeptemberéig a délvidéki tisztviselőket arra biztatták, hogy tagadják m e g az új hatalom által megkövetelt hűségesküt, és továbbra is csak Budapestnek engedelmeskedjenek. Annál is inkább, mert fizetésüket továbbra is innen kapták, már amikor megkapták. A z igazságszolgáltatásban dolgozók például, mint láttuk, Budapest sugallatára kollektíven megtagadták a hűségeskü letételét, hónapokra beszüntették működésüket, ezért a Nemzeti Igazgatóság, polgári peres ügyekben is, nemzetileg megbízható civil jogászok híján katonai bíróságokat állított fel. Ezek októberéig folytatták munkájukat, utána a minisztertanács október 21-én egész Bácska, Bánát és Baranya területére bevezette a rögtönítélő bíráskodást. A szakemberhiányon természetesen ez sem enyhített. A bíróságok ott, ahol egyébként folytatták tevékenységüket, a felek nyelvén ítélkeztek, és a magyar törvények voltak továbbra is érvényben. Sok helyen még 1919 közepén is a Magyar Köztársaság nevében mondták ki az ítéleteket. A kialakult kaotikus helyzet jellemzésére érdemes idéznünk dr. Mita Topalovacki szociáldemokrata kép-

11 A. Sajti Enikő 12 A trianoni emlékezet" városai viselőnek a belgrádi igazságügyi miniszterhez benyújtott interpellációját. Mint írta, a...vajdaságban szörnyű zűrzavar, felfordulás, káosz uralkodik, hisz hallatlan dolog, hogy már öt hónapja nem működik a közrend fenntartásának a legfontosabb szerve, a bíróság. Az emberek meggyőződtek arról, hogy nincs törvény, nincs bíróság, mindenki azt csinálhat, amit akar. (...) A z újonnan kinevezett, tapasztalatlan tisztviselők a törvény ismerete híján oldják meg az összekuszálódott kérdéseket és teljesen érthető, hogy még nagyobb zavart és ezáltal elkeseredést váltanak ki. A rendőrség és a katonaság a vitás kérdéseket a maga módján oldja meg: elzár, ütlegel, fenyeget. Nemcsak hogy nem támaszkodnak, de nincsenek is tekintettel a törvényekre. A z elégedetlenség mindinkább növekszik, félő, hogy katasztrófához fog vezetni."14 Magyar részről hasonló szellemben jellemzi az új állam tisztviselői karát a nemzeti kisebbségek minisztériumának államtitkára, dr. Steuer György egy Teleki Pál miniszterelnökhöz, már a trianoni béke után, július 31-én intézett jelentésében: A közigazgatás, miként már több ízben ismertettem, a lehető legkorruptabb, vesztegetés nélkül semmit, de viszont vesztegetéssel mindent el lehet érni. Tisztviselőik minden kvalifikáció nélküli emberek, volt írnokok, mesterlegények, kereskedő segédek soraiból rekrutálódnak, akik érdemük és ajánló levelük a kvalifikáció helyett a hivatalnoki állásra az, hogy a magyar aera alatt szerbségüknek mártírjai voltak. Ezek aztán rendszerint rovott múltú egyének. Egynéhány konkrét eset: Berberszky jelenlegi nagybecskereki polgármesternek csak négy elemije van, helyettesét Popovicsot négy évi fegyház képesítette állására. Sztaics rendőrfőkapitány (volt írnok) négy elemivel és háromszor reá bizonyított sikkasztással érdemelte ki, hogy az élet és vagyonbiztonság őre lehetett. Ugyancsak sikkasztásért elítélt egyén Márkucs Márk pancsovai főszolgabíró, ki annak előtte borbély legény volt, nemrég a negyedik polgáriból vizsgát akart tenni, de azon megbukott. A nagybecskereki járás első szerb leiekkönyvvezetőjévé egy módosi ügyvédi írnokot neveztek ki, aki ügyvédje meggyilkolásáért és kirablásáért 15 évi fegyházat kapott, de a «felszabaduláskor»feltételes szabadságon volt. Ennek az egyénnek kinevezése ellen azonban a józanabb szerb lakosság is állást foglalt..."15 Dr. Szabovljevics Dusán, Bács-Bodrog vármegye alispán-helyettes főjegyzője, aki a terület szerb megszállása után közkívánatra" a helyén maradt, a törvényhatósági bizottság részére készített elemzésében, mint régi, tapasztalt közigazgatási szakember, az új közigazgatás legnagyobb problémáját az igen elterjedt korrupció, hozzá nem értés mellett abban látta, hogy az egyes hatóságok nem tartják tiszteletben egymás hatáskörét, hanem folyton beavatkoznak mások hatáskörébe, ami különösen azon a ponton válik veszedelmessé, amikor a katonaság beavatkozik a közigazgatásba:* ez nem hogy békét és rendet teremtene, hanem mindjobban elmérgesíti a közállapotokat. "Majd hozzátette: a közigazgatásnak napról napra egyre komolyabb nehézségekkel kell szembenéznie, amelynek a közmorál teljes lesűlyedése (sic!)" az oka, valamint az, hogy az emberekben, most jobban mint az előtt, felülkerekedett a hihetetlen önzés, amely a saját érdekeiért mindenre kész, igényei az állammal és a hatóságokkal szemben a türelmetlenségig fokozódnak, kötelességről, a közjavára hozandó áldozatokról azonban tudni n e m akar." A z új közigazgatási apparátust röviden, de találóan így jellemezte: a köz- A. Sajti Enikő kiemelése. (A Szerk.)

12 A. Sajti Enikő 13 A trianoni emlékezet" városai igazgatásról fogalmuk sincs.""' A z elcsatolt területeken kirobbant leghírhedtebb korrupciós ügy egyébként Bács-Bodrog vármegye alispánjának, a korábban ortodox pópa Mojzes Stojkov nevéhez fűződik, aki a bajai háromszög szerbek által történő kiürítésekor elhajtott marhákkal üzletelt, és a pénzt elsikkasztotta szeptember végén a Friedrich-kormány módosította álláspontját, és az új államokkal szembeni ellenállást már csak Erdélyben tartotta kívánatosnak, a Felvidéken és a Délvidéken már látszólagos beilleszkedésre" buzdította a tisztviselői kart. A Huszárkormány pedig, az január 3-ai minisztertanácson, tehát m é g a magyar békedelegáció Párizsba érkezése előtt, Bleyer Jakab kisebbségi miniszter javaslatára úgy határozott, hogy a tisztviselők, ha akarják, valamennyi elcsatolt területen letehetik a hűségesküt. A kormány azzal indokolta álláspontjának módosulását, hogy a magyarság érdeke megkívánja, hogy a tisztviselői kar a helyén maradjon. Mint az ezzel kapcsolatos minisztertanácsi jegyzőkönyvben olvashatjuk, a kormány álláspontjának változásához az is hozzájárult, hogy az állam pénzügyi forrásai nem lesznek elegendők arra, hogy elszakadt véreink megélhetését a megcsonkított Magyarország területén biztosíthassák." Emellett szükségesnek tartották leszögezni, hogy a hűségesküt letevő tisztségviselő társadalmi bojkott alá nem vonható és azt neki szemrehányásul későbbi időben nem lehet felvetni."18 A kormány álláspontjának változása azonban nem tudott közvetlen pozitív hatást gyakorolni a friss, harcos szerb nacionalizmusnak védtelenül kitett délvidéki magyarok helyzetére. Az elcsatoltak első nemzedéke", amely egészen más körülmények között még a történelmi Magyarországon szocializálódott, különösen az első években volt kitéve az elszabaduló nacionalista indulatoknak, amely az ottani magyarok jelentős részénél, elsősorban az állami hivatalokhoz, állásokhoz kötődő középosztálynál súlyos egzisztenciális válságot robbantott ki.19 E konfliktusok azonban nem kizárólag társadalmi-szociális, hanem erőteljes nemzeti jelleget is öltöttek. A z 1920 tavaszától a Délvidéken kirobbanó sztrájkok, megmozdulások, szervezkedések nem hagyományos gazdasági, vagy éppen politikai követeléseket tartalmaztak, hanem az új állam nacionalizáló" törekvéseivel szegültek szembe. A saját, demokratikusnak tekintett hagyományaira büszke, a magyar feudális, úri" viszonyokat mélyen lenéző szerb elit rögtön a megszállás után betiltotta azokat a gyűléseket, szervezeteket, lapokat, amelyek a régi Magyarország integritásának irányába hatnak."20 Nemzeti ellenállás a délvidéki városokban A megszállás elleni szervezett nemzeti tiltakozások sorában kronológiailag elsőként a Magyar Vasutasszövetség és a Közalkalmazottak Szövetsége által február 2l-re Szabadkán, Zomborban, Temesváron és Pécsett szervezett sztrájkot említjük. Temesváron a szerb uralom erőszakos bevezetése" ellen tiltakoztak, Szabadkán pedig a postai, vasúti és távirdai alkalmazottak, valamint a villanytelep dolgozói a főispánnak eljuttatott tíz pontos petíciójukban kifejezetten a belgrádi megállapodás megszegése ellen emelték fel szavukat. Különösen azt kifogásolták, hogy tőlük, mint a magyar állam alkalmazottaitól, az új állami szervek hűségesküt követelnek és visszatartják a magyar állam által kiutalt fizetésüket, segélyeiket. Követelték a magyar sajtót is sújtó cenzúra eltörlését, a magyar színházak és mozik működését betiltó rendelkezések visszavonását, a gyakran alkalmazott botozás megszüntetését, a sztrájkok és tüntetések alkal-

13 A. Sajti Enikő 14 A trianoni emlékezet" városai mával szedett túszok szabadon bocsátását, az elbocsátott magyar tisztviselők visszavételét, a demarkációs vonalon keresztül folyó korlátlan vasúti forgalom helyreállítását, hogy csak a fontosabb követeléseket soroljuk fel.21 A Bácskában a hadsereg például úgy kényszerítette a vasutasokat a munka felvételére, hogy közölték velük, amennyiben 24 órán belül n e m veszik fel a munkát, minden letartóztatott mozdonyvezetőt és fontosabb személyt átdobnak a határon."22 A vasutak stratégiai jelentőséggel bírtak az Szerb-Horvát-Szlovén Királyság számára. Egyrészt a hosszú háború Szerbia-szerte súlyos károkat okozott ebben a vonatkozásban is, így a túlnyomó részben épen maradt osztrák-magyar vasutak jelentősége felértékelődött. Másrészt a vasúti kérdés kényes politikai kérdéssé változott, mivel az érvényes rendelkezések értelmében azok az új állam területén valóságos corpus separatumot" képeztek. Ugyanis a fegyverszüneti rendelkezés értelmében 1920 januárjáig a vasutasok magyar állami alkalmazottak maradtak, fizetésüket Budapestről kapták, a vasút jövedelmeit a magyar államkasszába fizették be, kinevezésekről, előléptetésekről is a Magyar Államvasutak vezetői döntöttek. Ez a helyzet, valamint a vasutak funkciója lehetővé tette, hogy a vasutasok váljanak az anyaországgal történő kapcsolatok fenntartásának talán legfontosabb bázisává. S bár az elcsatolt területek visszaszerzésére vonatkozó magyar fegyveres elképzelésekről csak keveset tudunk, vannak adataink arra, hogy ilyenek, ha rövid ideig is, de léteztek a Délvidék vonatkozásában is, másrészt tudunk arról is, hogy 1919 elején a megszálló szerb hadsereg parancsnokai többször is arról tettek jelentést Misic vajdának, hogy a magyar vasúti kocsik alján fegyvereket találtak.23 A fegyveres felszabadításra vonatkozó tervek közvetett bizonyítékaként említjük, hogy az elcsatolt területekre vonatkozó fegyveres és nyílt irredenta szervezkedéseket Bethlen miniszterelnök az ország konszolidációja érdekében egy május 1 l-re összehívott értekezleten határozottan letiltotta.24 Mindezek miatt a vasutas sztrájkkal szemben Belgrád a szokásosnál is keményebben lépett fel, amelyet végül is a vasutasok kéthavi katonai szolgálatra történő behívásával tört le.25 A belső rendcsinálással is összefüggésben 1920 decemberében a nem szláv lakosság sorozásával szemben Délvidék-szerte, de különösen a Bánátban fegyveres összetűzésig fajuló ellenállás bontakozott ki a helyi lakosság és a hadsereg között. Ezzel párhuzamosan a jugoszláv belügyminisztérium a magyar agitáció" megakadályozására hivatkozva elrendelte a nem szláv lakosság fegyvereinek elkobzását, rendőri felügyelet alá helyezte az osztrák-magyar hadsereg volt tisztjeit, utazási korlátozásokat vezetett be M a gyarországgal szemben, betiltotta a megbízhatatlan elemek", azaz a nem szláv lakosság összejöveteleit, beleértve a családi összejöveteleket is. A nem e vidékre való" tisztviselőket tömegesen tették át a határon, kijárási tilalmat vezettek be, s végül túszokat szedtek. A bánáti Fehértemplomban (Bela Crkva) például a polgármester arra kötelezte a túszokat, hogy házról házra járva olyan nyilatkozatot írassanak alá minden családfővel, amelyben garantálják, hogy családjuk nem vesz részt semmiféle államellenes tevékenységben, és fegyvert sem rejtegetnek. A korabeli források arról tanúsodnak, hogy a nem szláv lakosok számos helyen tömegesen tagadták meg a bevonulást. A főispánhoz Zomborba igyekvő, kapákkal, kaszákkal felfegyverzett 4-5 ezer fős tömeg megütközött a szerb katonasággal, az összetűzésnek 10 halottja és negyven sebesültje volt. Kiskéren (Backo Dobro Polje) 120 bevonulást megtagadó férfit tartóztattak le, akiket aztán családjuk vagy ki tudott váltani pénzért, vagy pincébe zárták őket, ahol

14 A. Sajti Enikő 15 A trianoni emlékezet" városai naponként félholtra verik őket", miközben bokáig érő vízben álltak, Kulán pedig a szülőket botozták meg, ha fiuk nem tett eleget a behívó parancsnak.26 Az impériumváltás egyik legdrámaibb eseményéről, a szabadkai rendőrkapitányság elleni támadásról és a városban uralkodó állapotokról a város utolsó magyar rendőrkapitánya, Tary Endre a belügyminiszterhez május 21-én intézett jelentésében így számolt be: a kapitányság elleni támadást, mint írta, az váltotta ki, hogy a régi rendőrségi állomány helyét szerb és bunyevác söpredék, analfabéta elemek" foglalták el, akik inzultálták, ok nélkül tartóztatták le a magyarokat, gyakran félholtra verték őket. A szerbek által megszállott Szabadkán a magyarság helyzete a megszállás napja óta fokozatosan súlyosbodott, s már folyó év (1920) április hó folyamán a megszálló csapatok, valamint a szerbek által kreált városi szláv hatóság részéről céltudatosan kifejtett hallatlan erőszakosságok következtében szinte elviselhetetlenné vált, s jelenleg fékeveszett terror uralkodik. A Sokol egyesületnek szabadkai szláv elemekből összeverődött tagjai katonai támogatással tüntető felvonulásokat rendeznek, s ily tüntetések alkalmával «vesszenek a magyarok» kiáltások mellett a magyar kereskedők kirakatait beverik, minden kereskedőt, vendéglőst kényszerítenek arra, hogy táblát függesszenek ki a következő tartalmú szerb nyelvű felírással: «beszéljétek a mi nyelvünket». (...) A város képe külsőleg teljesen átalakult, egyetlen magyar címtábla nem található, a város külső képe visszatükrözi a balkáni megszállók hű képmását, mindenütt piszok, rendetlenség, s Szabadka mai külső képe inkább emlékeztet Üszkübre (Skopje - S.E.), mint egy szépen fejlődésnek indult magyar vidéki városra."- írta a főkapitány. A rendőrlaktanya elleni támadás miatt több száz szabadkai magyart letartóztattak, akik közül például Báics Béla helyi földbirtokos, akit fegyverrejtegetéssel vádoltak, nem bírta a kihallgatás során elszenvedett ütlegelést, és kiugrott a városháza emeleti ablakából. Halálugrásának a jelentést készítő rendőrkapitány szemtanúja volt.27 A Szabadkán megjelenő, színvonalas magyar napilap, a Bácsmegyei Napló kifejezésével élve, hadijelentéseket" lehetett írni a délvidéki iskolaügyről is. A frontális támadás" célja bevallottan a magyar szellemiség és szupremácia letörése volt. Ezt egyrészt az iskolahálózat államosításával, másrészt az új állam nemzeti szellemével" ellenkező tanári, tanítói kar elbocsátásával vélték elérhetőnek. Az egyik fehértemplomi gimnáziumi tanár ellen például azért indítottak fegyelmi eljárást, mivel kijelentette: ő magyar kormány által van kinevezve, Magyarországra tett esküt, semmiféle más hűségesküt nem tett, a magyar államtól élvezi illetményét, így mindaddig, amíg a területi kérdés végérvényesen eldöntve nincs, meggyőződésével és esküjével ellentétben állónak tartja, hogy más ország velük ellentétes érdekeit szolgálja."28 Kulturális nacionalizálási" törekvések Az impériumváltás oktatásra, iskolahálózatra, a magyarok gazdasági helyzetére, valamint az egyházakra gyakorolt hatását e helyen inkább csak jelezzük.29 A cél itt is, hasonlóan a közigazgatás, igazságszolgáltatás kapcsán jelzett folyamatokhoz, a teljes nemzeti őrségváltás, a magyar államiság fizikai, strukturális, szellemi bástyáinak lerombolása volt. S míg a már korábban említett Jasa Tomic - aki egyébként súlyosan csalódott az általa annyira áhított új jugoszláv államban - lapjában, a Zastavában arról elmélkedett, hogy az államnak tisztelnie kell mindazt, ami egy népet jellemez"30, így elsősorban annak nyelvét és kultúráját, a Nemzeti Igazgatóság művelődési ügyosztálya

15 A. Sajti Enikő 16 A trianoni emlékezet" városai vaskézzel fogott hozzá a magyar nyelv és iskolahálózat felszámolásához. A kisebbségek iskoláztatását még a Nemzeti Igazgatóság februári rendelete szabályozta, amely az oktatás általános beindítását szorgalmazta és előírta, hogy a gyermekeket kizárólag anyanyelvükön kell oktatni."31 Azt azonban, hogy ki milyen nemzetiségű, illetve milyen anyanyelvű, az ügynevezett névelemzés" alapján az állam határozta meg. Nem csupán a Miletics, Sinkovics stb. családnevű gyermekeket volt tilos magyar tannyelvű iskolába beíratni, de a Horváth, a Rácz stb. családneveket viselőket is, mondván, nevük egykori származásukra utal, és őket erőszakkal magyarosították el. A zsidó tanulókat, nevük hangzásától függetlenül, eleve tilos volt magyar iskolába íratni. A magyar szellem" iskolákból történő kiűzésének már-már tragikomikus eseteként említjük a szabadkai főgimnázium tanára, Révfy Zoltán ellen indított fegyelmi eljárást. Őt azért vonták felelősségre, mivel március 15-én Byron (!) és Rákóczi Ferenc írásaiból olvasott fel. Az adai polgári iskola egyik tanára ellen pedig a fegyelmi jegyzőkönyv tanúsága szerint a Vörösmarty Mihály költészetében lévő államellenes tendenciák" miatt indítottak eljárást.32 A korábbi iskolahálózat összeroppantásának egyik fontos eszköze nem csupán a már egyéb vonatkozásban részletesen tárgyalt hűségeskü megtagadása miatti elbocsátások voltak, de eleinte fontos szerepet játszott ebben az iskolák kettős igazgatásának" bevezetése, amikor a hivatalban lévő igazgató mellé szláv igazgatót neveztek ki. A kevevári (Kovin) magyar polgári iskola igazgatója például a N e m zeti Igazgatóság közoktatási ügyosztályának vezetőjéhez, dr. Nikola Petrovichoz intézett panaszában arról írt, hogy a mellé kinevezett szerb igazgató nagyon egyszerű egyéniségű", jogtalanul átvette az iskola pénzügyeinek intézését, átnézi postáját, irodájából kitúrja" és sértő megjegyzéseket tesznemzetiségére."33 Ezt követte 1919 októberében az iskolák államosításáról szóló rendelet, amely n e m csupán a különböző fenntartók (állam, felekezetek, alapítványok, községek, magánszemélyek) által működtetett magyar iskolahálózatot szüntette meg, de a vajdasági szerb ortodox egyházi iskolákat is állami felügyelet alá helyezte. Amennyiben a felekezeti, községi iskolafenntartók nem nyilatkoztak az állam javára, azaz nem ajánlották fel teljes iskolai vagyonukat az államnak, elvesztették nyilvánossági jogukat, tehát nem adhattak bizonyítványt, nem vizsgáztathattak, és mindenféle állami juttatástól elestek, beleértve a tanárok fizetését is.34 Mivel ekkorra már az iskolafenntartók anyagi helyzete is megrokkant, például elvették a község azon földjeit, amelynek jövedelméből eddig az iskolák fenntartását finanszírozták, a délvidéki iskolák sorra ajánlották fel" magukat Belgrádnak. Ott, ahol ezt nem tették meg önként", ott minden további nélkül erőszakot alkalmaztak. Így inkább kivételnek számított a Versec (Vrsac) város tulajdonában lévő magyar gimnázium esete, amelynek átadását Pongrácz Alajos igazgató azzal tagadta meg, hogy ami benne van, az a magyar államé". S mivel még nem fejeződtek be a béketárgyalások, tehát a város hovatartozása sem dőlt m é g el, érvelt, csak erőszak alkalmazása esetén" hajlandó engedelmeskedni az új hatalomnak és átadni az iskolát.35 A háború után a Magyarország egészét sújtó gazdasági nehézségek mellett a Délvidéket Belgrád gazdaságpolitikája még külön is nehéz helyzetbe sodorta. A z impériumváltás azért érintette gazdaságilag is negatívan a megszállt területeket, mivel az új állam tudatosan az egyéb országrészekhez képest jobb gazdasági kondíciókkal rendelkező északi területekre hárította a súlyos gazdasági és emberveszteségekel szenvedeti Szerbia gazdasági rekonstrukciójának terheit, illetve állami, politikai érdekből arra törekedett, hogy átvegye az itteni magyarságtól a gazdasági pozícióikat. A gazdasági jellegű

16 A. Sajti Enikő 17 A trianoni emlékezet" városai nemzeti őrségváltás első lépéseit jelezték az idegen vagyonok zár alá helyezése, a nem szerb vállalatok élére kormánybiztosokat neveztek ki, természetesen az érintett vállalat terhére, illetve előírták a szerb nyelvű üzletmenetet. Az ipartestületekben tisztújítást rendeltek el, s még a munkás- és betegsegélyező pénztárak vezetésében is nemzeti őrségváltást rendeltek el. Már 1919 elején, tehát még a terület államjogi helyzetének tisztázása előtt megkezdődött a jugoszláv agrárreform előkészítése, amely egyrészt legyengítette a hagyományos magyar úri osztályt, de a délvidéki magyar társadalom zömét kitevő parasztság helyzetén n e m változtatott, n e m indukált modernizációs folyamatokat. Az államjogi keretek változása eleve ki- és elzárta a középosztályhoz való tartozás állami adminisztrációhoz kötődő hagyományos csatornáit és szinte kizárólag a tudásalapú, az értelmiségi középosztályba való felemelkedés vált a jugoszláviai magyarok számára a járható út.36 Ezt a magyarként átélt hanyatló, reménytelen gazdasági, társadalmi helyzetet egy, a szakirodalomban nem kellően hangsúlyozott társadalompszichológiai jelenség tovább erősítette, mi által a kisebbségi lét különösen nyomasztóvá vált: a jugoszláv nemzeteszme utcai, tömegfogyasztásra szánt durva variánsának nemcsak az utcákon, de a rendőrségen, határőrségnél, hivatalokban, sőt iskolákban is lépten-nyomon tapasztalható jelenléte. A vasutassztrájk napjaiban már régen nem Jasa Tomic szónokolt a nemzeti toleranciát is magában hordozó szerb álom" beteljesüléséről Újvidék utcáin, hanem azok a nemzeti vezérek, akik azzal kezdték beszédeiket a könnyen tűzbe hozható szláv tömeg előtt, hogy Irtsátok ki azokat, akik nem akarják elismerni ifjú királyságunkat. (...) Idáig mindenki szabadon élt a szabadság országában, de most már ennek vége, aki mint ellenség él itt, annak pusztulnia kell. (...) a szerb hősiesség nem fogja engedni, hogy a vérrel megszerzett szabad földet elvegyék tőlük."37 Megkezdődött tehát a magyarok démonizálása", akik, az ifjú, hősies, harcból született szabad és demokratikus államból" kiűzendő, sőt szélsőségesebb formában kiirtandó ellenségekké váltak. A sajtó által sugallt magyarságkép azonosult az államellenes, kémkedő, kifelé gravitáló, társadalmi felfordulást okozó nacionalista és kommunista magyar képével, aki vissza akarja forgatni a történelem kerekét, és az egész demokratikus Európa" által támogatott Szerb-Horvát-Szlovén Királyság létére tör. A délvidéki magyar kisebbségnek tehát egy drámaian leszűkült belső térben kellett hozzáfognia önmaga újraépítéséhez. Az elcsatoltak első nemzedékének" alapélménye tehát, mint láttuk, a hódítók gőgjével való mindennapos szembesülés volt. Történelmi értelemben nem volt ebben semmi új. A háborúkkal vagy egyéb módon megszerzett területek birtokbavételének ez ősi, egyébként a szerb történelemben is oly sokszor fájdalmasan megtapasztalt módszere volt. Lényege az ellenség" közösségi tudatának, etnikai értékrendjének, politikai hadállásainak, jogi rendjének, tárgyi és szellemi kultúrájának lerombolása volt, amelynek világosan felismerhető célja a meghódítottak alávetettségének, megalázottságának elmélyítése, etnikai emlékezetének megtörése, sőt eltörlése, és a hódítók, új birtoklók uralmának látványos demonstrálása - azaz egyfajta modern képrombolás volt. Kár, hogy a kor szereplői nem olvashatták Elias Canetti később íródott sorait: Egy népről akkor mondható el, hogy valóban eltűnt, ha már az ellenségei is más nevet viselnek."38

17 A. Sajti Enikő 18 A trianoni emlékezet" városai Jegyzetek 1 Fernand Braudel: Franciaország identitása. Az emberek és a dolgok. Budapest, Helikon Kiadó. (Továbbiakban: Braudel) Lazar Rakic: Jasa Tomic ( ). Novi Sad, (Továbbiakban: Rakic) Braudel, 6. 4 Rakic, 288. A Szerb Nemzeti Bizottság egy 1917 végén humanitárius feladatokra alakult bizottság szervezeteit olvasztotta magába, amely dalmát és boszniai szerb, jórészt árva gyermekek vajdasági elhelyezésével foglalkozott. 5 Rakic, Később, 1941-ben, a Délvidék visszacsatolása után Raic így emlékezett párizsi szereplésükre: Magammal vittem Szabadka közgyűlési jegyzőkönyvét az 1850-es évekből, amely horvát nyelven íródott a szerb Vajdaság korában. Magammal vittem néhány sírfelirat fényképét is napjainkról, hogy bebizonyítsam, hogy a bunyevácokat nem magyar, hanem horvát feliratú sírkövek alá temették. (...) Egy nagy terembe vezettek bennünket. Itt a sarokban újságjába temetkezve egy csibukozó úr ült. Mi több mint két óra hosszat várakozunk (...) egymás közt persze régi jó bunyevác nyelvünkön beszélgettünk. Egyszer csak a csibukozó úr felkelt, odalépett hozzánk és azt mondta tökéletes dalmát nyelvjárású nyelven: «Uraim, én brit diplomata vagyok, Szusákon szolgáltam évtizedekig és tökéletesen bírom a horvát nyelvet. Kijelenthetem, hogy az Önök bunyevác nyelve szebb és dallamosabb, mint a dalmáthorvát nyelv.»" Idézi Csuka János: A délvidéki magyarság története Budapest, Püski A belgrádi konvenció szövegét közli: Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről Szerk.: Ádám Magda és Ormos Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó A kérdést részletesen tárgyalja Ormos Mária: A belgrádi katonai konvencióról. Történelmi Szemle, sz Uő.: Padovától Trianonig Budapest, Kossuth Könyvkiadó Legújabban: Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok Újvidék, Forum A muravidéki eseményekre lásd Göncz László: A muravidéki magyarság Lendva, Arhiv Vojvodine (Továbbiakban: AV.) Narodna uprava za Banat, Backu i Baranju. F /1918. A gyűlés 757 küldöttéből 750 volt szláv, 578 szerb, 84 bunyevác, 62 szlovák, 21 ruszin, 3 sokac, 2 horvát. A németeket 6, a magyarokat pedig I küldött képviselte. A szerb történelemben először hét nő is részt vett a szkupstina munkájában. 9 Hivatalos Újság. A Népkormány lapja. 1. sz. Novi Sad, december 8/ Danilo Kecic: Forradalmi munkásmozgalom Vajdaságban 1917 és 1921 között. Újvidék, Forum Könyvkiadó. (Továbbiakban: Kecic) AV. Narodna uprava za BBB. F / Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K-26. A miniszterelnökség központilag iktatott és irattározott iratai. A II. osztály iratai XLI-4209; AV. Narodna uprava za BBB. F 75 Zapisnik sa sednice Narodne uprave od 3/16. decembra br. 2. A kérdésre lásd Sandor Mesaros: Madjari u Vojvodini Novi Sad, Idézi: Kecic, MOL K XLI MOL K XLI A. Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken Budapest, Napvilág Kiadó. (Továbbiakban: A. Sajti 2004.) 24. Meg kell jegyezzük, hogy az új államapparátus hozzá nem értése, a korrupció nem lokális, hanem országos jelenség volt. 18 MOL K-27. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek január és 1924 között egyébként, az Országos Menekültügyi Hivatal kimutatása szerint, fő menekült és optáns hagyta el Jugoszláviát. Erre vonatkozólag lásd: MOL Filmtár. A Békeelőkészítő osztály iratai, cím. A kiutasítást rekordot minden bizonnyal egy martonosi nyugalmazott erdőfőtanácsos, Hoósz Kázmér tartotta, akit huszonhatszor utasítottak ki, a magyar hatóságok pedig mindannyiszor visszatoloncolták Jugoszláviába. 19 A délvidéki magyarok korabeli társadalomszerkezetének vizsgálatára lásd: A. Sajti Enikő: Az impériumváltás hatása a délvidéki magyarok társadalomszerkezetére. Limes, sz. (Továbbiakban: A. Sajti, 2002.) AV. Narodna uprava za BBB. F / Kecic, o. és Szűts Emil: Az elmerült sziget. A baranyai szerb-magyar köztársaság. Pécs, MOL Kecic, K-26. Pannónia 120., 127. ME valamint Könyvek XXXVIII lásd Kecic lábjegyzetét.

18 A. Sajti Enikő 19 A trianoni emlékezet" városai 25 MOL K XLI Az eseményekre bővebben lásd: A. Sajti, MOL K XLI-994. Az iratot közli: Magyarok kisebbségben és szórványban. A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának iratai. Szerkesztette Bán D. András, Diószegi László, Fejős Zoltán, Romsics Ignác (főszerkesztő) és Vinnai Győző. Budapest, Teleki László Alapítvány AV. F. 81. Narodna uprava za BBB. Odsek za BBB Ministartsva prosveta / Az adott kérdésekre részletesen lásd A. Sajti, Zastava, 1919.január AV. F / AV. F /1919., / AV. F / AV. F /1919.,13 504/ AV. F / A kérdésre lásd A. Sajti, MOL K XLI Elias Canetti: Feljegyzések , december. 72. Irodalom A.Sajti Enikő: Az impériumváltás hatása a délvidéki magyarok társadalomszerkezetére. Limes, sz A.Sajti Enikő: Impériumváltások, revízió, kisebbség. Magyarok a Délvidéken Budapest, Napvilág Kiadó. Braudel, Fernand: Franciaország identitása. Az emberek és a dolgok. Budapest, Helikon Kiadó. Csuka János: A délvidéki magyarság története Budapest, Püski. Francia diplomáciai iratok a Kárpát-medence történetéről Szerk. Ádám Magda és Ormos Mária. Budapest, Akadémiai Kiadó. Göncz László: A muravidéki magyarság Lendva, Hornyák Árpád: Magyar-jugoszláv diplomáciai kapcsolatok Újvidék, Forum. Kecic, Danilo: Forradalmi munkásmozgalom Vajdaságban 1917 és 1921 között. Újvidék, Forum. Magyarok kisebbségben és szórványban. A Magyar Miniszterelnökség Nemzetiségi és Kisebbségi Osztályának iratai. Szerkesztette Bán D. András, Diószegi László, Fejős Zoltán, Romsics Ignác (főszerkesztő) és Vinnai Győző. Budapest, Teleki László Alapítvány. Ormos Mária: A belgrádi katonai konvencióról. Történelmi Szemle, sz Ormos Mária: Padovától Trianonig Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Rakic, Lazar: Jasa Tomic ( ). Novi Sad, Szűts Emil: Az elmerült sziget. A baranyai szerb-magyar köztársaság. Pécs, Pannónia Könyvek.

19 Limes 20 A trianoni emlékezet" városai A Nemzeti Hadsereg ünnepélyes bevonulása Pécsre augusztus 22-én. (A bevonuló katonák előtt magyarruhás lányok.) Ismeretlen fényképező. Forrás: Szárazajtai Incze Kálmán: Háborúk a Nagy Háború után. A béke háborúi. I. kötet. Budapest, Franklin-Társulat.

20 Limes 21 A trianoni emlékezet" városai Hornyák Árpád Impériumváltás(ok) Pécsen szerb szemmel (Forrásközlés)* Vázlat egy szerb sajtófőnök arcképéhez" Milan Glibonjski a zombori tanítóképző diákjaként ben a nyári szünidőt arra használta fel, hogy felméréseket végezzen a baranyai falvakban, egy Jovan Cvijic által készített kérdőív segítségével, amelynek példányait utána a belgrádi egyetemhez juttatta el. Jól beszélt magyarul, kiváló helyismerettel rendelkezett, szívén viselte nemzete egyesítésének ügyét. Így aztán magától értetődött, hogy felajánlja szolgálatait az november 13-án aláírt belgrádi katonai konvencióban megvont demarkációs vonalig terjedő területekre bevonuló szerb hadseregnek. Szerepet játszott a szerb hadsereg bevonulásának előkészítésében, majd az 1919 és 1921 között megjelenő Baranjski glasnik, (Baranyai Közlöny) szerkesztője, egyben a baranyai sajtóiroda vezetője volt. Egyúttal afféle kultúrfelelősi szerepet is betöltött a szerb csapatok által megszállt Pécsen ben, már nyugdíjas tanítóként, kizárólag emlékezetére támaszkodva írta meg az ötven évvel korábbi események történetét, ahogyan ő látta. Ez elkerülhetetlenül bizonyos torzulásokhoz vezetett. Mindvégig igyekszik kidomborítani saját szerepét. Nem mentegetőzik, mint az emlékiratírók többsége, ami persze azt is jelzi, hogy nem volt kulcspozícióban, nem kellett döntéseket hoznia. A gazdag, sokoldalú visszaemlékezésből a jelen írás a visszaemlékezőt leginkább foglalkoztató témával", eseménysorral, a Pécs-Baranya megszerzésére irányuló szerb törekvések történetével kíván foglalkozni. Az önkényes kiragadást indokolja, hogy Glibonjski maga is ennek szenteli a legnagyobb teret visszaemlékezéseiben, nyilván, mert ebben játszott közvetlen, tevőleges szerepet. Emellett alighanem ez az a rész, amely feltáratlansága folytán a legnagyobb érdeklődésre tarthat számot. Feltáratlanságon azt értem, hogy Magyarországon a kérdést a magyar források mellett túlnyomórészt nemzetközi vonatkozásaiban vizsgálták. Jugoszláv oldalról úgyszintén saját forrásokra támaszkodva, illetve nemzetközi iratok alapján közelítették meg.1 Glibonjski emlékezései ezzel szemben az események közvetlen résztvevőjének a szemével láttatják a történéseket és a szerb erőfeszítéseket, úgy, ahogy a levéltárak irataiból alig, vagy egyáltalán nem rajzolódnak ki. A visszaemlékezésből világosan kitűnik, hogy a másik oldal" a magyarhoz hasonló érzelmi töltettel viseltetett a térség iránt. Terjedelmi okok miatt a területek megszerzésére irányuló akcióval foglalkozó részeket sem közlöm teljes hosszukban. Igyekeztem a leglényegesebb, legtöbb háttér- A visszaemlékezés a Szerb Tudományos Akadémia levéltárában található, számú jelzet alatt. A forrás felkutatását a Klebelsberg Kunó Ösztöndíj tette lehetővé. Jelen forrásközlés a visszaemlékezés egyes részeire korlátozódik. A teljes, mintegy 4.5 szerzői ív terjedelmű forrás magyar nyelvű közlése Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának kiadásában 2005 elején várható.

21 Hornyák Árpád 22 A trianoni emlékezet" városai információval szolgáló részeket kiválogatni. A közölt részletek a visszaemlékezés egy fejezetéből származnak. A szöveg elrendezésén n e m változtattam, csak a témánk szempontjából kevésbé jelentős elemeket hagytam ki, mindenütt jelölve az eredeti szöveg megszakítását és a kihagyásokat. Fontosnak tartom előrebocsátani, hogy Glibonjski rendkívül sok szószerinti" idézetet használ visszaemlékezésében, amiket ilyen hosszú idő távlatából aligha lehet valós szószerinti" idézetnek elfogadni. Ráadásul rendkívül patetikus, irodalmi kifejezésekkel él, ami ugyancsak cáfolja a szószerintiség hitelességét. Mielőtt átengedném a szót" Glibonjskinak, célszerű ismertetni a tényeket, és tisztázni a korabeli baranyai, pécsi körülményeket, hogy megérthessük a sajtófőnök vívódásait. A Bácska-Baranya térség megszállása A bácskai és a baranyai területek szerb megszállását Baja-Pécs-Barcs vonal magasságában a belgrádi katonai konvenció tette lehetővé. A konvenció erre vonatkozó rendelkezéseinek a szerb csapatok már az egyezmény aláírásának másnapján maradéktalanul érvényt szereztek, ami egyúttal azt is jelzi, hogy már azt megelőzően is tettek ez irányban lépéseket". A szerbek, akiket az egyszerűség kedvéért a továbbiakban nevezzünk jugoszlávoknak, nem kérték a békekonferencián ezeknek a területeknek az államukhoz csatolását (Pécset és Észak-Baranyát), dacára annak, hogy katonailag megszállva tartották. Ennek különböző magyarázatai vannak. Hajdu Gyula, a pécsi szociáldemokrata párt egyik vezető alakja, az 1919 februári pécsi és a demarkációs vonalakon inneni területeken lezajlott általános és vasutas sztrájknak tudta be az említett területek kihagyását a szerb hivatalos követelésekből. Visszaemlékezéseiben azt írta, hogy a szerb helyettes vezérkari főnök, Daniel Kalafatovictyal Belgrádban március 18-án folytatott beszélgetése során Kalafatovic azt nyilatkozta neki, hogy a sztrájk meggyőzte őket arról, hogy hiba lenne követelniük ezeket a területeket, mert csak erőszakos eszközökkel tarthatnák féken a lakosságot. Ezért a vezérkar javasolta kormányának, hogy utasítsa a délszláv békedelegációt: Baranyából csak a déli, szerb lakosságú csücsökre tartsanak igényt.2 A jugoszlávok valóban nem kérték a területeket, és a helyettes vezérkari főnök állítása is tartalmazott részigazságokat, de nem fedte teljesen a valóságot. A jugoszláv békedelegáció ugyanis már az általános sztrájk kitörése előtt, február 18-án ismertette a nagyhatalmak képviselőiből álló Legfelső Tanáccsal, mely területekre tart igényt, ez pedig nem tartalmazta Pécset és Baját. Tehát a sztrájk nem győzhette meg a jugoszlávokat arról, hogy nem érdemes kérniük a területeket, mert csak erővel biztosíthatnák rajta a nyugalmat! Ami az etnikai viszonyokra való célzást illeti, nevezetesen, hogy csak Baranya déli, a szerbek által lakott csücskét kérik", ennek volt realitása. Ugyanis a békekonferencián hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a történeti, stratégiai érveknek - legalábbis explicite kimondva - nincs létjogosultságuk, és a nemzeti/etnikai érv lesz a döntő a határok megvonásánál. (Valójában ez az elv sem mindig bizonyult szentnek és sérthetetlennek). Mindenesetre a jugoszláv békeküldöttség nagyon hamar rádöbbent arra, hogy nem teremhet babér számukra, amennyiben eredeti elképzeléseiknek megfelelő érveléssel állnak elő. Igaz, súgtak nekik.3 Andrej Mitrovic, aki jugoszláv oldalról foglalkozott a kérdéssel, munkáiban ugyan-

22 Hornyák Árpád 23 A trianoni emlékezet" városai csak az etnikai érveknek, pontosabban ezek hiányának tudja be, hogy a délszláv békedelegáció február 18-án a Legfelső Tanács elé terjesztett követeléseiben nem kérte a szóban forgó területeket. Mitrovic szerint ugyanis a békedelegáció azt hitte, hogy etnikai érvekkel nem tudják hitelt érdemlően alátámasztani követeléseiket. Ugyancsak ő állítja azt is, hogy azt a keveset, amit végül mégis kértek (vagyis a Kalafatovic által említett dél-baranyai csücsköt) is csak azért vették be a követeléseikbe, hogy legyen miből engedniük. A békekonferencián a jugoszláv békeküldöttségben Baranyát, akár csak a többi megszerezni kívánt területet, senki sem képviselte hivatalosan. Mindössze szakértők vettek részt területi és más bizottságaiban. Baranya szakértője Stevan Mihaldzic esperes volt, aki több nyelvre lefordított könyvet is írt Baranya történetéről, de aminek végül nem lett gyakorlati haszna, lévén, hogy a történeti érveket sutba kellett dobni. A jugoszláv békeküldöttség Baranya vonatkozásában azokra az adatokra támaszkodott, amit egyik szakértője, bizonyos Slavko Secerov a British Museum és a Brit Statisztikai Társaság könyvtáraiban szedett össze, azaz lényegében a magyar hivatalos adatokra. Ezeket a számukra kedvezőtlen adatokat úgy próbálták finomítani", hogy kétségbe vonták megbízhatóságukat. A magyarok jelentős részét nem őshonosnak" tüntették fel, akik a magyar közigazgatás megszűnése után elhagynák a területeket, hiszen jórészt tisztviselők. Baranya és Pécs kérdése tehát hamar nyugvópontra jutott a békekonferencián, annak köszönhetően, hogy a jugoszlávok első előterjesztésükben nem kérték e területeknek államukhoz csatolását. A két állam közötti határ megvonásával megbízott bizottság a francia Andre Tardieu vezetésével április 6-án elkészítette javaslatát, amit a Külügyminiszterek Tanácsa egy hónappal később, május 8-án vita és változtatás nélkül jóváhagyott. Négy nap múlva a Legfelső Tanács is rábólintott augusztus 19-én a békekonferencia hivatalosan is értesítette a jugoszláv békedelegációt a magyar-jugoszláv határ baranyai szakaszának megvonásáról, ami jóváhagyta Dályok és Baranyavár mellett a Monostor-Kiskőszeg vasútvonalnak a délszláv államhoz kerülését is. A jelentős és gazdasági szempontból értékesebb baranyai területeket azonban Pécs városával együtt Magyarországnak hagyta. A jugoszláv békeküldöttség lényegében már március végén tisztában volt az elnyerhető területek kiterjedésével. Ezekbe nyilvánvalóan nem tartozhatott bele Pécs és a baranyai területek, annál az egyszerű oknál fogva, hogy elmulasztották kérni azokat tavaszán azonban a jugoszláv békedelegációban és a belgrádi kormány álláspontjában is fordulat állt be ebben a kérdésben. Összefüggött ez a magyarországi szovjet" fordulattal, de még inkább azzal, hogy ekkorra már birtokukban volt a maguk által végzett nemzetiségi összeírás eredménye. Pécsről a délszláv hatóságok 1919 áprilisában továbbították az általuk végzett összeírás eredményeit Baranya etnikai megoszlásáról, azzal a megjegyzéssel, hogy egyes járásokban meglehetősen jól lett elkészítve, és megközelítőleg pontos képet ad Baranya nemzetiségi viszonyairól.4 Eszerint a Mohácsi járásban összesen szláv él (7277 szerb és sokác) valamivel több, mint az összlakosság fele. A Siklósi járásban a szlávok többségben voltak a maguk lakosával, szemben a ezer főt alig meghaladó magyar és német nemzetiségűekkel. A Szentlőrinci járásban elismerték a magyarok relatív többségét ( fő szemben a szlávval), amint hogy Pécs városában is, ahol a szlávok számát főben állapították meg az lakosból.5 Vagyis Pécs és a Szentlőrinci

23 Hornyák Árpád 24 A trianoni emlékezet" városai járás kivételével akár a nemzeti-etnikai elv alapján is kérhették volna a baranyai területeket. A jugoszlávok már májusban felvetették, hogy módosítani kívánják területi követeléseiket Baranya vonatkozásában. Ezért utasították a baranyai hatóságokat, hogy szerezzenek a helységek lakosságától csatlakozási nyilatkozatokat, és ezeket juttassák el Párizsba. Természetesen a konferenciáról kiszivárgott értesülések sem maradtak titokban, eljutottak az érintett területek lakosságához is. A közvéleményt egyre inkább nyugtalanították a kósza hírek arról, hogy a területek elvesznek a SzHSz állam számára. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a baranyai szerbek ne elégedjenek meg a szakértői" jelenléttel, hanem személyesen próbáljanak nyomást gyakorolni Párizsban. Az első baranyai küldöttség 1919 júliusában látogatta meg a békekonferenciát, Vladislav Pandurovic főispán vezetésével,6 különösebb eredmény nélkül. Azt mindenestre elérték, hogy a jugoszláv békedelegáció felkérte a neves etno-geográfust, Jovan Cvijicet: győződjön meg a baranyaiak által elmondottak és a jugoszláv összeírás igazáról. Az apropót ehhez Glibonjski állítása szerint az az általa felkarcolt vázlat adta, amely Baranya nemzetiségi viszonyait ábrázolta egy fa formájában. Mindenesetre tény, hogy Cvijic 1919 szeptemberében a helyszínen győződhetett meg a tényleges helyzetről. Cvijic valóban úgy találta, hogy indokolt kérniük Baranyát. Szeptember 14-i keltezésű, Milenko Vesnicnek írt levelében, aki Pasic távollétében a békedelegáció vezetője volt, egy maximális (stratégiai) és egy minimális (etnikai) vonalat határozott meg. A z előbbi közvetlenül Pécs felett, míg az utóbbi, amelyet Glibonjski állítása szerint Cvijic az ő javaslatára fogadott el, a Mohács-Villány-Siklós vonalon húzódott. Cvijic professzornak az etnikai és stratégia érvelés alapján kidolgozott követelése 1919 kora őszén komoly támogatást kapott a belgrádi kormánytól. A jugoszláv közlekedésügyi miniszternek ugyanis sikerült meggyőznie a kormányfőt, Ljuba Davidovicot: a békekonferencián szükséges biztosítaniuk azt, hogy a békekötés után több szenet kapjanak a pécsi bányákból. Kezdetben a két javaslat párhuzamosan haladt a maga útján, de nem sokkal később már egy követeléssé olvadt egybe. A szén megszerzésére irányuló igény fokozatosan a terület megszerzésének kezdeményezésévé alakult. Október 7-i jegyzékükben már azt kérték, hogy a magyar békeszerződés záradékába kerüljön be egy olyan kitétel, amely szerint a délszláv állam jogosult a pécsi szénmedence kizárólagos kiaknázására, a békeszerződés életbe lépésétől kezdődően 5 évig. Két héttel később, október 22-én már egész Baranyának Péccsel egyetemben történő elcsatolását kérték.7 Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a békedelegáció eredetileg nem törekedett még a szénbányák kiaknázási jogának megszerzésére sem. Megelégedett azzal, hogy Magyarország öt éven keresztül évi tonna kőszenet szállítson Jugoszláviának. Nem látták ugyanis sok esélyét annak, hogy sikerülhet megszerezni a kiaknázás jogát. Részben, mert megítélésük szerint ez az igény nehezen volt indokolható gazdasági érvekkel, nevezetesen, hogy Jugoszláviának szüksége van rá, mert neki magának nincsenek feketeszén bányái. Magyarország ugyanis Erdély elvesztésével szintén szénbányák nélkül maradt. Legalább ekkora, ha n e m nagyobb jelentőséget tulajdonított a délszláv békedelegáció gazdasági bizottsága azoknak az értesüléseknek, melyek szerint a pécsi bányákhoz komoly angol tőke áramlott, Angliának pedig érthetően így nem állt érdekében kiengedni kezéből a kiaknázás jogát.8 Noha a békekonferencia hivatalosan tájékoztatta a jugoszláv békedelegációt a vég-

24 Hornyák Árpád 25 A trianoni emlékezet" városai legesnek szánt határvonalról, az, mint láttuk, éppen ezt követően kezdett intenzívebben érdeklődni a területek megszerzésének módja felől és nyitotta meg az évekig elhúzódó pécsi kérdést". Egyúttal a jugoszláv kormány sem tette közzé hivatalosan a békekonferencia határozatát. Pasic ugyanis a leghatározottabban erre kérte kormányát, nehogy megrémüljön a nép, és elkezdjen elköltözni addig, amíg a határt végérvényesen nem jelölik ki.9 Sejteni azonban lehetett, és a megszállva tartott, de kiürítendő területek lakói érezték is, hogy ebben a vonatkozásban Jugoszláviának nem sikerült elérnie követeléseinek a teljesítését. Hogy a területek megszerzésének esélyét növelje, a jugoszláv kormány nem gördített akadályt a helyi lakosság, az érintettek mozgósítása elé. Ettől a pillanattól lép be gyakorlatilag a képbe Milan Glibonjski, a szerbek által megszállt Baranya vármegye egykori sajtófőnöke. Glibonjski vezénylésével 1919 októberétől intenzíven folyt a helyi lakosság mozgósítása. Nagygyűléseket szervezett, olykor 5-6 ezer főt mozgósítva, amelyek spontán" határozatokban kérték az adott településnek és vidéknek az SzHSz államhoz csatolását. A Baranya és Pécs vonatkozásában megváltozott jugoszláv magatartást jól szemlélteti a jugoszláv hatóságok hozzáállásának változása a kommunistákkal szemben. Miközben a Tanácsköztársaság ideje alatt igyekeztek hermetikusan lezárni a demarkációs vonalakat a bolsevik fertőzés előtt, addig a Tanácsköztársaság után, a baranyai területekre vonatkozó igényeik megjelenésével összefüggésben, több ezer Magyarországról menekült kommunistát", valójában jobbára októbrista szociáldemokratát fogadtak be Baranyába. A megszállt területeken a belügyminisztérium utasításának megfelelően a megyei hatalom gondoskodott róluk, fogadta és helyezte el őket. E kommunisták és emigránsok megjelenésével, Pécsen és Baranyában rendkívül megélénkült a politikai élet. Az emigránsok elhelyezésén és munkalehetőségük biztosításán túl, a jugoszláv hatalmi szervek lehetővé tették számukra a szervezeti politikai tevékenységet, természetesen az ilyen helyzetekben megengedhető kereteken belül. A magyar menekültek, vagy ahogy hivatalosan nevezték, az emigránsok engedélyt kaptak saját politikai szervezetük megalapítására, saját napilap indítására és kiadására (aminek Munkás" volt a neve),10 amely köré a magyar származású munkások is összegyűltek. Ez a politikai szervezet olyan számot ért el, hogy azzal a kéréssel fordulhatott a megyei hatóságokhoz: írjanak ki városi választásokat. Miután az igazgatási hatalmak elfogadták a kérést, ezek a választások valóban megrendezésre kerültek. A jelöltek listáján szerényen meghúzódott az én nevem is. Ötszáz egynéhány szavazatot kaptam, ily módon az a megtiszteltetés ért (csak megtiszteltetés, mindennemű tiszteletdíj nélkül), hogy városi képviselő leheltem. A polgármester Linder Béla11lett, szintén magyar menekült, aki korábban gróf Károlyi Mihály kormányában volt miniszter, amely mint ismeretes az újonnan kikiáltott Magyar Köztársaságot irányította egy nagyon rövid ideig. (Ő volt talán az egyetlen miniszter az egész világon, aki azt mondta, hogy a demokrata államigazgatásnak nincs szüksége katonaságra). A fenti idézet értelmezéséhez, képbe helyezéséhez" szükséges kitérni a város és a megye helyzetére, egyáltalán a jugoszlávok berendezkedésére a megszállt területeken. A belgrádi katonai konvenció értelmében a magyar közigazgatás a megszállt területeken a helyén maradhatott. Kezdetben a megszálló hatóságok valóban nem avatkoztak a területek igazgatásába. Tevékenységük a rendfenntartásra korlátozódott, miután a magyar rendőrség és a nemzetőrség tevékenységét betiltották. Hamarosan azonban a rendfenntartás átcsapott a civil élet területeire is. November 25-én Újvidéken a Bara-

25 Hornyák Árpád 26 A trianoni emlékezet" városai nya, a Bácska és a Bánát lakosságának akaratát kifejezni hivatott népgyűlés kimondta e területek csatlakozását a Szerb Királysághoz. A határozattal egy időben megalakult Nemzeti Igazgatóság pedig nekilátott hatalma kiterjesztéséhez a fennhatósága alá tartozónak tekintett területekre. Előbb Stjepan Tunic-Vojnic ügyvédet, majd nem sokkal később január elején Vladislav Pandurovicot nevezte ki Baja, Pécs és a megszállt Baranya főispánjává.12 Az újvidéki Nemzeti Igazgatóság felhatalmazta őket arra, hogy azokat a hivatalnokokat, akik nem voltak hajlandók esküt tenni vagy nem voltak megbízhatók, felfüggesszék, és olyan személyekkel helyettesítsék, akiket maguk neveznek ki.13 Megkezdődött tehát a magyar közigazgatás felváltása, ami azonban nem ment könnyen és gyorsan, részben a helyi ellenállás miatt. Pandurovicnak nem sikerült Pécsen kapcsolatokat találni, egyébként meglévő kapcsolatainak dacára, miután kinevezését a helyi magyar lakosság, és ami fontos, a Szociáldemokrata Párt jogtalannak, a belgrádi katonai konvenció rendelkezéseivel ellentétesnek tekintette, mint ahogy az is volt.14 Kezdetben a katonai hatóságok is tartózkodással fogadták Újvidék emberét", s csak miután Belgrád megerősítette kinevezését, kezdhetett hozzá Pandurovic pozíciója megszilárdításához, majd a közigazgatás átvételéhez. A februárban kirobbant általános sztrájk eredményeként azonban a pécsi szociáldemokratáknak a korábban említett március 18-i belgrádi megbeszélésen a jugoszláv főparancsnoksággal sikerült megegyezniük több lényeges kérdésben, többek között a magyar közigazgatás helyreállításáról is. E megegyezés előirányozta a sztrájk miatt letartóztatottak szabadlábra kerülését, a munkásszervezetek zavartalan működését, és a lapok előzetes cenzúra melletti megjelenésének engedélyezését. Kilátásba helyezte, hogy a magyar tisztviselők visszatérhetnek hivatalaikba, kivéve a kormánybiztost, aki helyett a magyar kormánynak új kormánybiztost kellett kineveznie. A jugoszlávok ígéretet tettek, hogy a magyar tisztviselőktől a jövőben nem fognak esküt követelni, és a szerb hivatalnokokat fokozatosan eltávolítják. Cserében kérték a rend fenntartását és a bányákban a munka felvételét. Újabb sztrájk és rendetlenség esetén kilátásba helyezték, hogy a katonai hatóságok a megállapodást semmisnek nyilvánítják, és - minthogy Baranya haditerületen fekszik -, a hadiállapotnak megfelelő intézkedéseket foganatosítanak.15 A megállapodást követően a magyar tisztviselők valóban visszatérhettek helyükre. A jugoszlávok minden emberüket kivonták a városházáról. A Tanácsköztársaság kikiáltása után azonban ez a folyamat megtorpant, sőt negatív irányba fordult. Felfüggesztették a belgrádi megállapodások végrehajtását. A város vezetése ugyan a magyar apparátus kezében maradt, de a megye közigazgatását immár teljesen délszláv igazgatás alá vonták, Svetislav Rajic, volt honvédelmi minisztériumi tisztviselő, később főispánná kinevezett alispán vezetésével. A magyar tisztviselők közül ismét csak azok maradhattak a helyükön, akik letették az esküt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságra. Rajic alispán, a bánáti, a bácskai és a baranyai területeknek az SHS államhoz csatolt részeit igazgatni hivatott Narodna uprava (Nemzeti Igazgatóság) embere volt. Politikája arra irányult, hogy mindenképpen megszerezze a területeket, ezért mindig azokkal tartott fent szorosabb összeköttetést, akik a mindenkori magyar rendszer ellenfelei voltak.16 A Tanácsköztársaság idején Pécs valóságos gyülekezőhelye volt a Kun Béla-rezsimmel szembenállóknak. Nem véletlen, hogy a Párizsban megjelent, Pandurovic főispán vezette első baranyai-pécsi küldöttségben a magyar arisztokrácia egyes tagjai is részt

26 Hornyák Árpád 27 A trianoni emlékezet" városai vettek, demonstrálandó, hogy elégedettek a jugoszláv megszállással. Később, a magyarországi tanácsrendszer bukását követően a belgrádi kormány egyre inkább a munkásság és az emigráció megnyerése által kívánta biztosítani ezeket a területeket a délszláv állam számára. Egyértelműen kiderül ez abból a momentumból is, ahogy elbántak" a Horthy megbízásából Pécsen tevékenykedő, a helyi viszonyokról tájékozódó" Riffel Sándor és Göllei Inselt István alezredesekkel. A két tiszt 1919 szeptemberében még Kosta Vujicictyel, a pécsi városparancsnokkal arról egyezett meg, hogy az ide menekült kommunisták közül a legveszedelmesebbeket kiviteti a demarkációs vonalra és átadja a magyar hatóságoknak. Egy másik társuk ugyancsak az említett katonai parancsnokkal a kommunista veszély leküzdésének feladatairól tárgyalt, és sikerült beszereznie a kommunista bányászok feltehetően igen hosszú névsorát elején azonban a jugoszláv hatóságok letartóztatták Riffel-t kémkedés és jogtalan toborzás vádjával. Pécs szerepe és jelentősége a megszállás következtében kialakult különleges helyzetnek köszönhetően számottevően megváltozott, mivel a régió egyetlen városa volt, ahol nagyobb számú ipari munkásság élt, és mert egyszeriben központi szerepre tett szert. A város vezetői által képviselt politika pedig Pécsnél jóval messzebbre, lényegében az egész megszállt területre kihatott.17 A belgrádi kormánynak a helyi munkásmozgalommal kapcsolatos magatartását jól szemlélteti, hogy miközben a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság területén megtiltotta május 1. ünneplését, addig Pécsen és Baranyában engedélyezte, hogy a munkásság felvonulásokkal és munkaszüneti nappal ünnepeljen.18 Kétségtelen, hogy a trianoni béke aláírása, mint ahogy a Békekonferencia június 15-i hivatalos felszólítása a belgrádi kormányhoz a szerb-horvát-szlovén csapatok kivonására a megszállt területekről, jelentős mértékben növelte a jugoszláv hatóságok hajlandóságát a baloldallal való együttműködésre július közepén az időközben kormánybiztos-főispánná kinevezett Rajic kiáltványban tudatta Pécs polgáraival, hogy a pécsi szocialista párt kívánságára, amely az egykori pécsi Nemzeti Tanács legnagyobb pártja, megengedi, hogy a Nemzeti Tanácsot népgyűlés útján újraválasszák. Ez általános választás kiírásával megalakítja majd a törvényhatóságibizottságota város ügyeinek intézésére. A főre becsült tömeg augusztus 8-án a Majláth téren választotta m e g a 34 szocialista, 15 polgári radikális és 3 párton kívüli tagból álló Nemzeti Tanácsot.19 Augusztus án zajlottak a titkos és listás választások, amelyen minden 20 évvel idősebb férfi jogosult volt részt venni. A választások eredményeként a 100 fős törvényhatósági bizottságban a szociáldemokraták jutottak többségbe. Ennek a bizottságnak, mint a korábbi idézetből tudjuk, Glibonjski is tagja lett. Mégpedig, ha hihetünk az emlékírók adatainak, igen jó eredménnyel, mivel a szavazásra jogosult pécsi polgárból 9144 járult az urnák elé, akik közül ötszáz néhány" rá adta le voksát. (Azt elfelejtette közölni, hogy ezeket a szavazatokat nem személy szerint ő, hanem a lista kapta, amin ő is szerepelt.) A szeptember 21-i közgyűlés Linder Bélát választotta meg a város polgármesterévé, aki n e m sokkal korábban, közvetlenül a Nemzeti Tanács megválasztását követően érkezett Pécsre szerb származású feleségével, s így megfelelő személynek tűnt a szerb vezetés szemében. Ugyancsak megfelelt a megválasztott rendőrkapitány, Polácsi János is, akinek polgármesterré történő választását a szerb főispán eredetileg szorgalmazta. A szerb befolyás és a Szerbiához (Jugoszláviához) való csatlakozás propagálásra Rajic felhasználta az emigrációt is. Lapot adatott ki, a Pécsi Újságot, aminek főszerkesztője

27 Hornyák Árpád 28 A trianoni emlékezet" városai az emigráns Császár Géza, egy keresztényszocialistából kommunistává avanzsált újságíró, korábban a Munkás munkatársa volt. De a főispán-kormánybiztos helyi erőkre is támaszkodhatott politikájában, akik közül mindenképpen Dobrovics Pétert (Petar Dobrovic) szerb festőművészt az egy évvel később kikiáltott kérészéletű Baranyai Magyar-Szerb Köztársaság elnökét kell megemlíteni. Ily módon 1920 nyarára a jugoszláv megszállás meghosszabbítását nem elvető, arra hajló képviselő- és hivatalnokgarnitúra került Pécs élére, amely a Honvéd V K F információi szerint szinte azonnal tárgyalásokba kezdett a belgrádi kormánnyal egy magyar ellenkormány felállításáról.20 Kétségtelen tény, hogy voltak tervezgetések egy Pécs központtal kialakítandó ellenkormány felállítására, amiben Károlyi Mihálynak komoly szerepet szántak. Jászi Oszkár már közvetlenül a pécsi Nemzeti Tanács ismételt megválasztását követően úgy vélte: Pécs a helyzet archimedesi pontjává lehetne, mihelyt a kis entente elhatározza magát a cselekvésre".21 A Nemzeti Tanács megválasztásának engedélyezése, illetve az, hogy három munkásvezér mellett ő, Jászi is engedélyt kapott Pécsre utazni, azt a látszatott keltette, hogy a jugoszlávok elhatározták magukat a cselekvésre".22 Jászi véleménye szerint, akinek Pécsre utazását Linder Béla ugyancsak kérte, mind a szociáldemokraták, mind pedig a kommunisták, Károlyi személyes vezetése mellett, megvalósíthatónak látták azt a tervet, hogy pécsi központból kiindulva" demokratizálják Magyarországot. Ilyen értelemben íródott a pécsi törvényhatósági bizottság távirata szeptember 30-án Károlyi Mihályhoz. Erre azonban Károlyi a megváltozott nemzetközi szituációra való tekintettel, ami alatt ő a szovjet-lengyel háborút értette, semmitmondó választ adott." (Benes és a kisantant erőteljesebb fellépésére Magyarországgal szemben ilyen nemzetközi környezetben már nem kerülhetett sor.) Térjünk azonban vissza a Tanácsköztársaság bukását követő időszakhoz. A város szociáldemokrata vezetőjének visszaemlékezése szerint, és ezt más források is alátámasztani látszanak, a szerb katonai és polgári hatóságok várakozó álláspontra helyezkedtek. Úgy tűnt, mindegy volt nekik, hogy mi történik a városban, csak rend legyen, m e g szén.24 És persze igyekeztek elodázni a terület kiürítését. Előbb a szerbiai szénellátás problémáira hivatkozva azt akarták elérni, hogy legalább a szénbányákat ne kelljen elhagyniuk, majd, mint láttuk, októberben területi többletkövetelésekkel is előálltak. A kiürítés ellen felhozták a megszállt területek délszláv lakosságának csatlakozási óhaját, akiknek távozásuk esetén sem személyi, sem vagyoni biztonságát nem látták garantálva. Állításaik szerint baranyai állt készen otthona elhagyására, amennyiben a délszláv katonaság elhagyja a megszállt területeket.25 A magyarországi antantmissziók egyre másra küldték Baranyába képviselőiket, hogy rávegyék a jugoszlávokat a terület kiürítésére. Vajmi kevés eredménnyel. Belgrád a helyi hatóságokat a Pécs és Baja Magyarországhoz való visszakerülését előkészítő felméréseket végző missziók tevékenységének akadályozására utasította, mondván, hogy Párizs még nem adott választ újabb területi követeléseikre.26 A nagyhatalmak 1921 nyarára elégelték meg végleg a területek kiürítésével kapcsolatos huzavonát. Az július 2-án tartott tábornoki és főbiztosi megbeszélésen részletekbe menően előírták mindkét fél részére a kiürítéssel, illetve a bevonulással kapcsolatos feladatokat, és ezek megvalósulásának ellenőrzésére létrehozták az úgynevezett Baranya-missziót", Gosseth angol ezredes vezetésével. A nagyhatalmak budapesti képviselői augusztus 9-én a kiürítés időpontjául augusztus ét határozták meg. Másnap, 10-én Pécsre érkezett Gosseth ezredes.

28 Hornyák Árpád 29 A trianoni emlékezet" városai Miközben a helyi délszláv vezetők és katonai körök egyetértésével a magyarországi rendszer Pécsre és Baranyára történő kiterjesztésétől tartó, jórészt manipulált munkásság felhasználásával kétségbeesett kísérletet tettek a területek szerb fennhatóság alatt tartására, és kikiáltották a Baranyai Magyar-Szerb Köztársaságot, a helyi hivatalos szervek már nekiláttak a kiürítés de facto előkészítéséhez. Ez kimerült a vasúti jelzőberendezések leszerelésében, gépek elszállításában és raktárak kiürítésében, a városparancsnokság és a kaszárnyák berendezéseinek, valamint a katonatisztek és a tisztviselők bútorainak elszállításában. Hivatalos nyilatkozataikban azonban cáfolták, hogy szándékukban állna a területeket kiüríteni. Dordevic ezredes egyenesen fegyveres ellenállást helyezett kilátásba a bevonuló magyar csapatokkal szemben.27 A fenyegetést komolyan véve, Gosseth ezredes 18-án javasolta a Szövetséges Ellenőrző Bizottságnak a kiürítés 48 órával történő elhalasztását, amit az jóvá is hagyott. Egyúttal azonban energikus jegyzékben figyelmeztette Belgrádot kötelességére. A körülményeket mérlegelve Belgrád nem volt hajlandó vállalni a fegyveres konfrontációt, a frissen kikiáltott Baranyai Magyar-Szerb Köztársaság elnökének, Petar Dobrovicnak nem ígérhetett biztatást és támogatást. Belgrádban még aznap döntés született a területek átadásáról, amit utána nagyon gyorsan és zökkenőmentesen végrehajtottak. 21- én megtörtént a városi és a megyei közigazgatás hivatalos átadása Gosztonyi Gyula városi, illetve Prakatur Tamás megyei kormánybiztosnak. Másnap hajnalban pedig a magyar csapatok bádoki Soós Károly tábornok vezetésével megkezdték bevonulásukat Pécsre. A továbbiakban átadom a szót Glibonjskinak, hogy elmondja, miként élte meg a délszláv egység elkötelezett híveként Pécs és Baranya elvesztését". * * * Részletek Milan Glibonjski memoárjából [...] A tömeg-megnyilvánulások és határozataiknak Belgrádba és Párizsba továbbítása azt a célt szolgálta, hogy erősítsék egyébként jó kilátásainkat a párizsi békekonferencián Baranya nagyobb részének Jugoszláviához csatolására - amelyet Trianonban Magyarországnak ítéltek. Ez részben, legalábbis diplomáciai tekintetben sikerült is, de messze volt attól, hogy vitathatatlan bizonyítékként szolgáljon a követelt területekre vonatkozó jogunkra, tekintettel a lakosság nemzetiségére. Azt lehet mondani, hogy küldöttségünknek nem volt kezében elég meggyőző etnográfiai bizonyíték. Az első küldöttség, amelyben a baranyai falvak és városok voltak képviselve, s amelyet dr. Vladislav Pandurovic főispán vezetett tekintélyes polgárok kíséretében, valamikor 1919 tavaszán látogatta meg békedelegációnkat Párizsban. Úgy tűnik azonban, hogy küldöttségünk, azon túl, hogy jó benyomást keltett békedelegációnk tagjaiban, nem ért el semmi egyebet. Ami nem is csoda, hiszen jó szándékán kívül nem vitt magával semmilyen más fegyvert, bizonyítékokat pedig egyáltalán nem, hacsak nem tekintjük írásos bizonyítékoknak egyes községek leveleit, hogy ez és ez valóban őket képviseli. Biztosan tudom, hogy a küldöttség átadta a békedelegációnak memorandumát is, amelyben érintette a teljes megszállt baranyai területet. Ezt a memorandumot le kellett fordítani mindazon országok nyelvére, amelyek a békekonferencián részt vet-

29 Hornyák Árpád 30 A trianoni emlékezet" városai tek, és el kellett látni a szükséges technikai mellékletekkel, ami hosszabb időt igényelt, és elhúzta a végleges döntést, amire még sokat kellett várni. Hónapok teltek el a Párizsból érkező kedvező hírek várásával, amelyek csak nem érkeztek, és a nyugtalanság jelei kezdtek mutatkozni a szélesebb közvéleményben a városokban és falvakban, különösen a demarkációs vonalhoz közel esőkben, ahol a tömegek leginkább kinyilvánították vágyukat a Magyarországtól való elszakadásra [...] 1921-ben,28 egy januári napon magához kéretett Svetislav Rajic főispán (aki a leváltott Pandurovic helyére érkezett), és nagyon komoly arccal közölte, hogy rossz hírei vannak számomra, amelyek nem tartoznak a nyilvánosságra, ennélfogva nem jelentethetem meg a Baranjski glasnik-ban. Gyötrő szorongással eltelve kérdeztem rá, hogy Trianonnal kapcsolatosak-e?29 Rajic megerősítette, hogy igen, és tájékoztatott arról, hogy a belgrádi kormánytól részletes utasítást kapott Pécs kiürítésének előkészítésére igazgatási szerveink vonatkozásában, és hogy a megye székhelyéül Dárda lett kijelölve, s hogy a falusi és városi közigazgatás abban az órában fog kivonulni, amikor elrendelik a katonaság kivonását is addig a vonalig, amit meg fognak szállni. Mindent a katonai erők parancsnokságával való legteljesebb együttműködésben és a katonai egységek mozgásával egyidejűleg kell elintézni. A felindulástól némán és kővé váltan álltam, csak annyit tudtam kinyögni: hogyhogy ilyen hirtelen? És hol lesz a halár? Mi lesz a néppel, aki melleltünk állt?" Rajic rezignáltan válaszolt: Mit akar? Mi semmit sem tehetünk. Megtettünk mindent, ami lehetséges volt." Majd, talán hogy megnyugtasson, hozzátette: Arra kérem, vállalja el, hogy közvetít közöttünk és a parancsnokság között, amire most nagy szükségünk van a minél szorosabb együttműködés érdekében. Ön kezdettől fogva a parancsnokság munkatársa volt, úgyhogy Ön a legalkalmasabb személy a kapcsolattartásra. Azt hiszem, azonnal létre kell hoznunk ezt az összeköttetést. A népet a hatalomátadásról szóló dekrétumunkkal fogjuk megvédeni az esetleges megtorlásoktól". Azonnal útnak indultam a parancsnokságra, hogy közöljem a főispán javaslatát az összeköttetés felállításáról. A parancsnok, Colak-Antic ezredes egyetértett a javaslattal (nagyra értékelte az ünnepségek, nagygyűlések szervezésében kifejtett és egyéb tevékenységemet), és közölte, hogy hasonló utasítást kapott a Vezérkartól, és hogy azonnal el fog utazni Belgrádba további utasításokért, különösen az új vonalat illetően, amelyet a katonaságnak meg kell szállnia. Azon lesz, hogy a határ a Dunán Mohács felett legyen, nyugaton a Dráváig Siklós magasságában, ahogy arról Cvijic professzorral megállapodtak annak Pécsi tartózkodása idején. Búcsúzáskor megjegyezte: Ne keseredj el, nincs még vége! Nem megyünk Dárdáig! Nekünk, katonáknak is van beleszólásunk!" A kapcsolat felállítására tett első lépésem ilyetén alakulása teljesen megnyugtatott. Visszatértem munkámhoz, de a gondolat, hogy kellene még valamit tenni, nem hagyott nyugodni. Gyötörtek a kérdések, hogy mit és hogyan? A válaszra nem kellett sokáig várnom. Már második vagy harmadik napon, este hívatott Rajic főispán és kérte, hogy azonnal menjek a tiszti étkezőbe, ahol tiszti gyűlés van, akik valamilyen akciót terveznek a kiürítéssel kapcsolatban, és szeretnék, ha én is jelen lennék. Odaérkezvén ott találtam talán az egész tisztikart (csak az őrnagyi és magasabb rangúak hiányoztak). Viharos köszöntésem után Mirkovic kapitány a rangidős tiszt, első osztályú gyalogsági százados, azt mondta nekem, hogy elhatározták és egyetértettek abban, hogy megakadályozzák a kiürítést, oly módon, hogy a nép segítségével megszállják a demarkációs

30 Hornyák Árpád 31 A trianoni emlékezet" városai vonalat. A népet nekem kell összegyűjtenem és minél nagyobb számban Pécsre irányítanom. A népnek negyedik nap reggel kell összegyűlnie a laktanya előtt, ami azt jelentette, hogy az akciót azonnal meg kell kezdeni, és be is kell fejezni három nap alatt. Nem közölték velem, milyen módon érheti el ez a mozgalom célját, és én nem is nagyon igyekeztem megtudni. Ugyanis azonnal világossá vált előttem, hogy ez az, amit még tenni lehet, és még egy lehetőséget nyit a nemzeti önrendelkezés nagymértékű kinyilvánítására, ami mindenképpen jelentős hatással lesz úgy a belgrádi kormányra, mint a párizsi békedelegációnkra, függetlenül a tisztikar vállalkozásának sikerétől vagy sikertelenségétől. Ez a gondolat vezérelt, amikor megszerezvén Rajic főispán egyetértését a nagygyűlés összehívására, munkához láttam, és gondolataimban elkezdtem megfogalmazni megtartandó beszédemet. A Baranya kiürítése ellen tiltakozó nagygyűlés összehívásának (ahogy én neveztem) nagy nyilvánosságot biztosítottam a megyei sajtóirodán keresztül, amit a sajtónk Belgrádban, Eszéken és Zágrábban is közölt. Néhány szerb papnak és tanítónak, megbízható embereimnek még az este megírtam levelemet, amit a megyei futárok már másnap kora reggel továbbítottak, míg néhány településre személyesen mentem el agitálni. Minden szépen alakult, úgyhogy harmadik nap estefelé nagy tömeg gyűlt össze Villányban, ahol a nagygyűlést szerveztem. Volt itt néhányszáz fiatal ember Popovac környékéről, akik magukkal hozták katonaládáikat, arra az esetre, ha azonnal be kell állniuk a katonák közé. Petar Stojancevic, már leszerelt másodosztályú kapitány, aki századával korábban ezen a vidéken állomásozott felajánlotta, hogy segíti a nép összehívását saját akciójával. Gyakorlatilag felkelésre hívta a népet, aki ezen a vidéken íme ennek megfelelően tett eleget a felhívásnak. Voltak is a mi népünkhöz tartozókon kívül németek, sőt még magyarok is Dárda és Belje környékéről, a Drávától tíz kilométerre északra fekvő településekről Eszékkel szemben, amelyek lakossága pedig értesülhetett arról, hogy az ő vidékük biztosan a mi államunkhoz tartozik. Rengeteg transzparens, no meg tamburazenekar is volt. Eképpen már ez a villányi nagygyűlés is (a név a Vila-ilenjak" szóból származik, azaz olyan hely a hegy lábánál, ahol a vile"- tündérek találkoznak), amelyen mintegy 6000 ember vett részt, elegendő bizonyíték volt arra, hogy akciónk sikerült, és ha ez a szám reggel útban Pécs felé tovább bővül még rel, akkor ezekkel együtt célt ért. Az összegyűlt tömeg ugyan már magával a toborzásra szólító felhívással tájékoztatva lett céljáról, de szükség volt arra, hogy mielőtt elindulnának Pécsre, alapos és részletes tájékoztatásban részesüljenek, hogy egyhangú döntést lehessen hozni: akarnak-e menni vagy sem, s ha igen, akkor milyen jelmondattokkal? A gyűlést dr. Milan Vakanjac ügyvéd nyitotta meg, majd átadta a szót Stevan Mihadzic esperesnek, aki nem sokkal korábban tért vissza Párizsból, és földijeivel együtt eljött a gyűlésre. Megjelenése egy pillanatra felélesztette a reményt, hogy valamivel többet tudhatunk meg Baranya sorsáról, azonban beszédében, amely nagyon szép volt, ezt a kérdést nem is érintette. A közvetlen kérdésre azt válaszolta, hogy a határok kérdése Pasic és a békedelegáció kezében van. A népnek azt tanácsolta, hogy legyen türelmes, és nincs oka Pécsre mennie, mert amennyiben a katonaságnak utasítása van a visszavonulásra, azt semmilyen népi felkelés nem tudja megakadályozni, mert ha a katonaság parancsot kap, kénytelen lesz használni fegyverét. Noha mindig mélyen tiszteltem Mihaldzic esperest, amikor megkaptam a szót, saját

31 Hornyák Árpád 32 A trianoni emlékezet" városai beszédemben kénytelen voltam azon igyekezni, hogy feledtessem a fegyverekre történő utalását, és hatályon kívül helyezzem javaslatát arról, hogy ne menjünk Pécsre. Sem ő, noha most érkezett onnét, ahol az új határokat szabják, mint ahogy senki más sem a megkérdezettek közül nem tudta megmondani a népnek, hol fog húzódni az új határ Baranyában, és mindaddig, amíg nem lehet tudni ezt, a nép követeli, hogy a katonaság maradjon a helyén. Ez az egyik dolog, amit a népnek tudatnia kell Pécsre vonulásával. A másik pedig az, hogy ismételten kinyilvánítsa önrendelkezését és vágyát: Baranya területének igazságos odaítélését államunknak. Megyünk Pécsre", zendült fel az egyhangú döntés, és korán reggel az ébredező Pécset tízezer lelkes és határozott ember éneke és harci kiáltásai lepték meg, akik nemzeti lobogóink alatt, zeneszó mellett, csapatokba rendeződve fegyelmezetten vonultak céljuk felé. [...] Egy pillanatra megzavart, hogy sehol nem láttam egyetlen tisztet sem, noha meg volt beszélve, hogy ott lesznek a vasútállomáson, hogy üdvözöljék a népet. Dr. Milan Vakanjac is elcsodálkozott ezen, és megkérdezett: Most mit csinálunk?" Azt feleltem: megyünk a katonákhoz", noha sejtettem, mi történhetett. Amikor a nép impozáns menete úgyszólván megszállta a kadétiskolát, ahol a hatodik gyalogezred volt elszállásolva, Vakanjaccal beléptem az épület udvarára, ahová kijött a laktanya parancsnoka, Kosta Vujicic ezredes. Egyedül, kíséret nélkül. Sehol egyetlen katona fegyverben, csak az épület ablakaiban virítottak a katonák. A nép ujjongva köszöntötte a katonákat, és a nagy hangzavarban alig hallottam, amit a parancsnok az üdvözlés után mondott és megismételt: Glibonjski, ne lázítsd fel a katonáimat! Minden tisztet bezárattam!" Látva, hogy közlését nyugodtan és megértő mosollyal fogadtam, jobb kedvre derült és szinte aggódva kérdezte: Mihez kezdesz most ezzel a néppel?" Megkértem, hogy tekintettel a dolgok ilyetén alakulására, amit az ő beosztottjai kezdeményeztek, könnyítse meg az én és a barátaim helyzetét, és szóljon pár szót a néphez. Miután szabadkozott, hogy nem szónok, megkértem, hogy köszönje meg a népnek a lelkesedését, dicsérje m e g a katonaság, Péter király és a haza iránti szeretetéért, s hogy mondja azt, hogy a katonaság nem kapott parancsot a visszavonulásra, és mindaddig nem fog kivonulni, amíg nem lehet pontosan tudni, hol fog húzódni a határ - ez utóbbiakat már maga tette hozzá, majd elég szépre sikeredett beszédét a következő szavakkal fejezte be: és most menjetek a főispánotokhoz, mondja meg nektek ő, mit kell a továbbiakban tennetek!" Rövid beszédben megköszöntem a parancsnoknak [a beszédét, H.A.] és megmagyaráztam a népnek, hogy ki szólt hozzájuk a katonaság nevében, majd felhívtam őket, hogy menjünk a megyeháza elé. Minden jel arra mutatott, hogy a nép cseppet sem csalódott a katonasággal való találkozás lefolyása miatt, ami jól látszott abból, hogy továbbra is jó hangulat uralkodott közöttük. Folytatódtak a kiáltások, a dalolás és zeneszó végig az utcákon a megyeházáig, ahol egy hatalmas kóló alakult ki [...] Hangosan folytattam elmélkedésemet a határról és azt mondtam Vakanjacnak: Ezt a csodálatos tömegmegmozdulást népgyűléssé kell átalakítani és határozatot kell hoznunk, amellyel kérjük, hogy a népet tájékoztassák arról, hogy hol lesz a határ meghúzva, és hogy a nép kívánsága, hogy a határ a Mohács-Villány-Siklós vonalon húzódjon, amivel Cvijic is egyetértett."30 Azt felelte: Írd meg a határozatot, én pedig megyek Rajichoz, hogy mindenről tájékoztassam." Rajic főispán tájékoztatta a népet a helyzetről, és hosszúra nyúlt beszéde végén

32 Hornyák Árpád 33 A trianoni emlékezet" városai javasolta, hogy minden falu válasszon néhány képviselőt a szűkebb bizottságba, amely fent a tanácsteremben fog dönteni a határozatról, amit futárral azonnal eljuttatnak a kormányhoz Belgrádba. Vakanjacot a bizottság elnökének, engem pedig jegyzőjének választottak meg. A fenti értelemben megfogalmazott határozatot a nép egyhangúlag elfogadta, majd ez a népgyűlés, amely a nép Magyarországtól való elszakadási vágyának utolsó manifesztációja volt Pécsen, m é g néhány beszéd elhangzása után (Juraj Folnegovoc plébános, Milan Cosic tanfelügyelő és mások) feloszlott. Másnap a határozattal és a főispánnak a kormány számára készített jelentésével Rajic főispán megbízásából Vakanjaccal Belgrádba indultam, ahol a kormányfő, Ljuba Davidovic már értesülve az előző napi eseményekről, azonnal fogadott. Miután elolvasta a határozatot, úgy döntött, hogy kérdést intéz a békedelegáció elnökéhez Pasichoz, hogy mi a helyzet a baranyai kérdéssel? Ha pedig már ki van jelölve a határ Magyarország felé, hol húzódik. Bennünket megkért, hogy várjuk meg a választ Párizsból. [...] Miután a békedelegáció válasza harmadik nap sem érkezett meg, a miniszterelnök azt mondta nekünk: A békeküldöttség még az én sürgetésemre sem válaszol, amit úgy értelmezek, hogy Baranya kérdése még nyitott, ezért úgy vélem, hasznos lenne küldöttséget meneszteni Párizsba, hogy meggyőződhessenek a dolgok állásáról. A határozat és egyéb újabb bizonyítékok segítségével, ha vannak ilyenek, esetleg hozzájárulhatnak a minél kedvezőbb döntéshez. Írok egy ilyen értelmű levelet az önök ispánjához. A költségeket az államkincstár fedezi". Amikor visszatértünk Pécsre és átadtuk a miniszterelnök levelét Rajic főispánnak, ő azt mondta, hogy a párizsi utazás gondolata valóban a legjobb megoldás, és hozzátette, hogy Milan Cosic tanfelügyelő már jelentkezett nála, hogy szívesen megy, ha szükséges, ami jó is lenne, mert közeli barátja Pasicnak és beszél valamennyire franciául. Mit tehettem? Megígértem neki, hadd menjen, és miután úgy ítélem meg, hogy elegendő két személyt küldeni, menjen ön, Vakanjac doktor". Vakanjac elhárította magától, mondva, hogy ő már járt ott egy küldöttséggel. Most Glibonjskinak kell menni, aki már memorandumot is küldött, és aki Cvijic professzorral beszélt a végleges határvonalról, úgyhogy, ha valamit szükséges tenni, azt ő jobban tudja, mint én", fejezte be Vakanjac, és hozzám intézve szavait, hozzátette: Ha te nem vagy, nincs az a népgyűlés sem, mint ahogy ez az út Párizsba sem. A békeküldöttségben találkozni fogsz a mi baranyai egyetemistánkkal, Milan Kasaninnal, aki fordítóként dolgozik ott, és aki mindenben a segítségedre lesz". Rajic főispán egyetértett azzal, hogy nekem kell vállalnom azt a feladatot, hogy elviszem a kormányfő, Davidovic levelét, illetve azt az iratot, amit ő küld Pasicnak. Minden fiatal embert boldoggá tett volna, hogy Párizsba utazhat, így volt ez velem is. M i több, büszkeség töltött el, hogy részt vehetek ilyen fontos küldetésben. D e legfontosabb az volt számomra, hogy magammal vihetem a dokumentumokat, amelyek körül a gondolataim forogtak: a magyar állami kiadású nemzetiségi térképeket, az egyetlen fegyvert, amellyel győzhetünk a Mohács-Villány-Siklós határvonalért folytatott harcban. Úton Belgrád felé betértem Ilocacra, hogy elbúcsúzzak anyámtól és Smilja nővéremtől, aki, mint már említettem, ott volt tanítónő. Szorongva kértem, nézze meg, megvan-e neki az említett nemzetiségi térkép 1902-ből (ez a térkép valamelyest még hitelesebb képet nyújtott a nemzetiségekről, míg az 1912-es összeírást31 követően ki-

33 Hornyák Árpád 34 A trianoni emlékezet" városai adott messze volt a valóságtól - mintha csak az eltelt 10 esztendő alatt kihalt volna a nem magyar lakosság!). Nagy örömömre a térkép megvolt, és végre kezemben tarthattam ezt az értékes trófeát. Megkaptam az 1912-es térképet is. Boldog voltam, és lelki szemeimmel már láttam, amint a nép ujjongása közepette megvonják a megérdemelt és igazságos határt a Mohács-Villány-Siklós vonalon [...] Úton Párizsba a trieszti vasútállomáson, ahol az Orient Express rendszerint hosszabb ideig várakozik, leszálltunk a vonatról, hogy élelmet vásároljunk, mivel elfogyott, lévén, hogy Vinkovcin több mint 30 órát várakoztunk a csatlakozásra. Talán emiatt, a vonat rövidebb ideig várakozott. Útitársam, Cosic, aki nem sietett különösebben, és mert nem tudott futni a vonat után mivel sánta volt, lemaradt a vonatról. Én is alig tudtam felugrani a vonat végén a furgonba". [...] A vagonunkhoz érve azonnal megpróbáltam tájékoztatni a kalauzunkat, de miután sehogy sem sikerült megértetni magamat, a segítségemre sietett egy úr, aki szerbül kérdezte, hogy mi történt. Elmeséltem neki, és ő megígérte, hogy mindent el fog követni annak érdekében, hogy Cosic Párizsba jusson. Miután bemutatkoztunk egymásnak, és kérdéseire válaszolva elmondtam, hogy kormányunk küldötteiként utazunk a békedelegációnkhoz, mosolyogva felelte: Jól rám futott, én is a békedelegáció tagja vagyok, Pasic titkára vagyok". Nem kifejezés, hogy boldog és elégedett voltam, mert túl azon a hasznon, amit ez a találkozás ígért, íme módom nyílt egy fontos személlyel beszélni Baranyáról, lakóiról, a határokról és a kiürítés fájdalmas kérdéséről. [...] Amikor valamivel a Popovic titkárral megbeszélt időpont előtt odaértem a békeküldöttségünk szállodája elé, a bejárat előtt a széles lépcső tetején Cvijic professzor állt néhány úriember társaságában. Amikor megpillantott, barátságosan üdvözölt, de sajnálattal hangjában azt mondta: Nem kellett volna idejönnie, a konferencia Trianonban befejezte munkáját!" Lesújtva annyira idealizált küldetésem ilyen kezdetével, alig tudtam elmondani, hogy a kormányfő levelét hoztam Pasic elnök úrnak, és hogy neki is hoztam valamit, ami érdekelni fogja, ami lehet, hogy emlék marad neki, ha már nem szolgálhatja Baranya ügyét. Jöjjön, elviszem Pasichoz, akire egyébként én is várok, hogy elbúcsúzzak, mert holnap utazom haza"- mondta Cvijic, átvéve tőlem a határozatot, nagy reménységemmel, a térképeimmel együtt. Minden egyes szava újabb keserűséget ébresztett bennem, amely egyre nőtt. A remény egy pici jele csak akkor éledt fel, amikor visszaemlékeztem a Popovic titkárral folytatott beszélgetésemre, aki, amikor elolvasta a határozatot, és megnézte a térképeket, azt mondta: Ezek miatt az anyagok miatt Pasic biztos marasztalni fogja magukat, és minden bizonnyal el fogja rendelni átadásukat Trianonban." Cvijic időközben, míg vártuk, hogy Pasic fogadjon minket, széttárta a térképeimet, és felkiáltott: de hisz ezek egész Magyarország nemzetiségi térképei, nemde? És miért van kettő?" Lefordítottam a térképek címét: Magyarország néprajzi térképe" és megmutattam, hogy az egyik 1902-ben, míg a másik az 1912-es népszámlálás után lett kiadva,32 majd elmagyaráztam, hogy amint az a térkép jelmagyarázatából is kitűnik, a piros szín a szláv, a kék a magyar, míg a sárga a német nemzetiséget jelöli. Megkértem, hogy hasonlítsa össze a térképen a piros és a kék szín kiterjedését Mohácsnál, ahol maga is járt. Hát természetesen a különbség a mi hátrányunkra szemmel látható. Ezen a későbbi összeíráson alapulón szinte nem is szerepelünk, pedig én személyesen találkoztam a mi népünkkel", legyintett megvetően Cvijic, míg az az úr, aki vele volt és to-

34 Hornyák Árpád 35 A trianoni emlékezet" városai vábbra is hasonlítgatta a köröket más településeknél hozzátette: ha a magyarok ezt a második térképet használták bizonyítékul igényeik alátámasztására, úgy nemzetközi hamisítást követtek el, mert egy nép n e m tűnhet el a föld színéről". (Később megtudtam, hogy ez az úr békedelegációnk jogi osztályának volt az elnöke.)33 Pasic nagyon barátságosan fogadott [...] Amikor átadtam neki Davidovic miniszterelnök levelét, és átfutotta tekintetével, elismerte: Igen, Ljubának igaza van, a népnek meg kell mondani a végleges eredményt, hogy tudja. De ön is tudja, doktor úr, hogy nem tudtunk válaszolni neki. Jó, hogy ideküldte ezeket a baranyaiakat, hogy lássanak és halljanak." A titkárom azt mondta, hogy a határozaton kívül van m é g valami fontos. Cvijic: Igen, van, van elnök úr! Ez a fiatalember, akinek memoranduma miatt belegyezett, hogy elmenjek Baranyába és meggyőződjek igazságtartalmáról, most megdönthetetlen bizonyítékot hozott arról, amit akkor mondott, s amiről magam is meggyőződtem. Ha akkor, rögtön az elején azok helyett a papok helyett ezzel a két térképpel rendelkezünk, haladék kérése nélkül egyetlen ülésen a mi javunkra rendezhettük volna Baja, Szabadka és Baranya kérdését." - Jól van, jól van doktor úr" szakította félbe Pasic Cvijicet - most is kihasználhatjuk ezt a dokumentumot". Cvijic: De elnök úr, amennyire a magam dolgát ismerem, Trianon befejezte, és én is összepakoltam. Holnap, holnapután tervezem hazautazásomat. - Hát akkor, doktor, pakoljon ki" - mondta Pasic jóindulatúan, és arra kérem maradjon még 6-7 napot. Mindent előkészítenénk, és elmennénk Tardieu-hez"[...]34 Hatodik vagy hetedik nap Pasic elnök tájékoztatott arról, hogy Tardieu nem hajlandó összehívni bizottságát, mert az már befejezte munkáját. Tovább kell vinnünk az ügyet a szövetségesek elé35, akik szankcionálták a területi bizottságok döntéseit, hogy melyeket kell az utódállamoknak kapniuk. [...] Amikor Cvijic professzor ismét hívatott, Cosic nélkül mentem hozzá, aki kijelentette nekem, hogy számára fontosabb, hogy hallja Pasic elnököt, mert az többet tud a mi ügyünkről. Megpróbáltam meggyőzni arról, hogy hibázik, mert nekünk mindenüvé együtt kell mennünk, ahová tájékoztatásra hívnak, és hogy Cvijic, mint a területi bizottság elnöke, minden bizonnyal valami fontosat kíván velünk közölni. Hiába! [...] Pasic elnök úr azt mondta Önnek, hogy az embereknek tudniuk kell, hallaniuk kell, és látniuk kell. Ezt a nézőpontot magamévá téve, én most elmondom az igazságot Mohácsról és arról a vonalról. Minden bizonnyal ön is észrevette, hogy nem is említettük, miként állunk ezzel a kérdéssel, és azt is tudta, hogy Baranyából történő visszaérkezésem után Trianonban benyújtottuk követelésünket erre a területre, az én, pontosabban az Ön vonaláig. Őszintén aggódtam Trianon hallgatása miatt, és csodálkoztam, hogy nem nyitott vitát erről az utolsó követelésünkről. Beszéltem erről barátommal, ezzel az úriemberrel, és elhatároztuk, hogy kiderítjük okát.36 Megállapítottuk, hogy az angolok haszonbérletbe vették a pécsi szénbányákat hosszú évekre, és ugyanígy a Pécs- Villány-Mohács vasútvonalat is, amelyen a szenet a Dunához szállították. Ezzel megpecsételődött ennek a két településnek a sorsa, amelyek elhelyezkedésüknek köszönhetően Anglia érdekszférájába kerültek." - Látván szomorú arcomat, Cvijic professzor mély lélegzetet véve folytatta: Ebben a helyzetben nem lehetett, és most sem lehet semmit sem tenni. No de, hogy bátorságot öntsek magába, elmondom: megállapodtunk abban, hogy Baranya kiürítése nem oly módon fog történni, hogy a második demarkációs vonalig kell visszahúzódnunk a Dráváig Dárdához és környékéhez. Tardieu, miután a bizottsága befejezte a munkáját Trianonban, javasolta a Legfelső Tanácsnak, hogy

35 Hornyák Árpád 36 A trianoni emlékezet" városai a végleges határ-megállapításnál vegyék figyelembe azt a vonalat, amely azok felett a falvak felett húzódik, amelyek szláv jellegét a magyar küldöttség is elismerte, ezek pedig", elővette jegyzeteit és felolvasta Batina, Dályok, Baranyavár, Pélmonostor, Petarda és Torjanc.37 Bízunk benne, hogy ez lesz a határvonal, mint ahogy Tardieu javasolta. Csak arra kérem, hogy tudassák mindenkivel, hogy a végleges határmegállapításra jól fel kell készülni. Felhívom a figyelmét, hogy azok a nemzetiségi térképek jól fognak jönni határmegállapító bizottságunknak, arra az esetre, ha az ellenfél valamely településünket a maga számára kéri. Ön most mégis valamelyes pozitív hírrel térhet innen haza, bár tudom, hogy fáj a szíve Mohács miatt, mint ahogy nekem is."- fejezte be Cvijic professzor a kezét nyújtva felém búcsúzásul. Hogy ne beszéljek sokat arról, milyen lelki állapotban voltam, egy szóval jellemzem: szerencsétlennek éreztem magamat. [...] Másnap a titkár fogadott, mert Pasic elnök távol volt. Elmondtam, hogy vissza akarok menni hazámba, mert megítélésem szerint az én szerepem befejeződött itt, miután Cvijic professzor megmagyarázta a helyzetet. Azt mondta: mindannyian sajnáljuk, hogy így végződött, de tényleg nem tudtunk a magyarok húzásáról a szénbányákkal, ha erről előbb értesülünk, talán diplomáciai úton lehetett volna tenni valamit." [...] augusztus 20-án délelőtt Rajic főispán átadta nekem a megyeháza kulcsait és azt mondta: Holnap 10 órakor kell átadni a polgári és katonai hatalmat a magyaroknak. Ezek a kulcsok, amelyek a vármegye hatalmát szimbolizálják; adja át őket a magyar főispánnak. Egyúttal Ön lesz a katonai hatalmat katonaságunk nevében a magyaroknak átadó képviselőnk tolmácsa is. Azt hiszem, megértette szándékomat. Ön volt az első civil személy, aki ide érkezett katonaságunkkal, legyen hát az utolsó is, aki távozik. Egyébként is szerepet játszott abban, hogy impériumunk itt kormányozhasson, hát most adja ezt tovább!" Nem tudtam, mit mondjak, ezért megkérdeztem, ki az új pécsi főispán. A válasz így hangzott: Az Ön megtagadott munkatársa, dr. Prakatur mohácsi ügyvéd." Nagyon elcsodálkoztam, hogy egy ilyen fontos magyar közigazgatási tisztség betöltésénél a választás erre a jelentéktelen kisvárosi ügyvédre esett, noha magában Pécsen is volt nála alkalmasabb személy, és Pesten még több. Kell, hogy legyen valami ennek az érthetetlen húzásnak a hátterében, morfondíroztam útban a parancsnokság felé, ahol meg kellett állapodni holnapi közös feladatunk programjáról. Magyarországon a főispáni tisztséget mindig az úgynevezett magyar nemesség" magasabb rétegeiből kikerült személyek töltötték be, Prakatur azonban egyszerű parasztszülők gyermeke volt, akik még most is festői szépségű népviseletünkbe öltözve járnak Mohács utcáin. Miután biztos volt, hogy a felső mágnás" társadalom nem fogja sokáig megtűrni ezt a jelentéktelen személyiséget ilyen magas politikai pozícióban, arra a következtetésre jutottam, hogy dr. Prakatur teljesen más politikai okok miatt került ilyen magas méltóságba, és pedig: sokácként jól fog jönni, hogy a sokácoknál és a magunk mögött hagyott szerb tömegeknél is szétrombolja a ragaszkodást a mi demokratikus nemzeti igazgatásunkhoz, és egyengesse útjukat az újjáéledt oligarchikus hatalomhoz való alkalmazkodásukban. Azonban, mint ilyen, ez a személy alkalmas volt arra, hogy az előzetesen kijelölt határ mentét mindkét oldalon díszítő sokác falvakban folytatott propagandát alátámassza. Különösen a végleges határkijelölés előkészületeiben, amit semmiképp sem szabad elfelejteni.

36 Hornyák Árpád 37 A trianoni emlékezet" városai A katonaság részéről a katonai hatalom átadására a lovasdandár parancsnoka, Doka Dordevic alezredes lett kijelölve. Az ő dandárja még aznap este be lesz vagonírozva, és a vonat, velünk kettőnkkel és a maradék postai és vasúti tisztviselőkkel, illetve csendőrségünk alakulatával, a pénzügyi ellenőrzés és a vasútállomás parancsnokságának tagjaival az őrségváltás után, másnap, 21-én 11 óra körül indul el. Azon a napon valamivel 9 óra után összegyűltünk a megyeháza nagytermében mi hárman szerbek (velünk volt a dandár parancsnokának szárnysegédje is), az ő részükről pedig az említett főispán néhány civillel, és a magyar katonaság megbízottai, mindannyian nagyon ünnepélyes öltözékben. Felesleges előzetes bemutatkozás nélkül csak üdvözöltük egymást, mindenki a maga nyelvén és egy kicsit meghajtottuk magunkat, majd mindjárt ezt követően mindkét nyelven közöltem: Uraim, kezdhetjük!", majd Dordevic alezredesnek: parancsoljon, alezredes úr!". Ő ahhoz a tiszthez fordult, aki valamivel távolabb állt a főispántól, a tiszti csoport előtt: Parancsnok úr, van szerencsém átadni Önnek a Szövetségeseknek és a Szerb Vezérkarnak ezt a rendeletét" - szárnysegédje kezéből átadott neki egy nagyobb borítékot, - arról, hogy a szerb katonaság elvégezte feladatát, és a megszállt területek visszakerül az önök katonaságának és polgári szerveinek fennhatósága alá. Katonaságunk már nem áll ellenségként egymással szemben, ezért az önök hadseregét szívélyes katonai üdvözlettel köszöntöm. Reméljük, hogy mind a katonai, mind a polgári hatalmi szervek ugyanolyan toleráns magatartást fognak tanúsítani a mi népünkkel szemben, mint amilyet a mi szerveink tanúsítottak az önök népe irányában. Sok sikert kívánok! Vivat!" Mindent lefordítottam, az elejétől a végéig, majd a magyar katonai kiküldött vette át a szót. Köszönetet mondott a hozzájuk intézett szavakért és a magyar katonaság üdvözléséért, és hozzátette, boldog, hogy ebben a pillanatban kifejezheti mélységes tiszteletét és csodálatát a dicső szerb katonaságnak, amelynek nem pusztán önfegyelmét, hanem emberségét csodálja, amellyel több mint barátságos módon bánt a megszállt területek minden nemzetiségével, és amelyet minden magyar a teljes mértékben elismer. Őszintén reméli, hogy a megszállt területeken, amelyeket most a magyar katonai és polgári szervek vesznek át, ugyanúgy végzik munkájukat, mint tették a mi szerveink a megszállás egész ideje alatt. - Alezredes úr, köszönünk mindent! Kérem, továbbítsa vezérkarának, a dicső szerb hadseregnek a magyar katonaság, a tisztikar és az egész magyar nemzet baráti üdvözletét. Vivat!" Miután lefordítottam ezeket a szavakat is, dr. Prakatur felé fordultam és odaadtam neki a kulcsokat tartalmazó kis tarisznyát - Ezzel a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság Belgrádban székelő kormánya jelképesen átadja a vármegye Magyarország határain belül maradt területeinek igazgatását és a hatalom gyakorlását, remélve, hogy a kiürített települések lakossága nemzetiségre és vallási felekezetre való tekintet nélkül élvezni fogja mindazt a szabadságot és jogokat, amit élvezett a mi uralmunk alatt. Ez a kis tarisznya (baranyai sokácok finom gyapjúból készített kézi munkája sokác népi motívumokkal díszítve, amely nagyon hasonló a hercegovinai hímzéshez) a mi ajándékunk, személyesen Önnek doktor úr, hogy emlékeztesse arra, hogy Pécstől Mohácsig, Villányig és Siklósig a falvakban még élnek sokác testvéreink, akik megőrizték nemzetüket, akiket megszerettünk, és akiknek sorsát örökké a szívünkön fogjuk viselni. Isten Önnel!" Majd a többiek felé fordultam és magyarul mondtam: Isten Önökkel!" Szavaim első részét magyarul mondtam el, míg második felét a tarisznyáról csak szerbül, mert tartalmuknak azt szántam, hogy egy kicsit leszámoljon ezzel az emberrel, aki annyira elfajzott, hogy amikor két évvel korábban felkér-

37 Hornyák Árpád 38 A trianoni emlékezet" városai tem a velünk való együttműködésre, nem akart nemzete nyelvén szólni, amelyen az anyja bölcsőtől fogva tanította, hanem gorombán magyarul válaszolt, hogy hagyjam békén, mert semmilyen politikával n e m hajlandó foglalkozni. És most íme, rohant, hogy elfogadja ezt a tisztán politikai tisztséget. Őszintén meg kell mondanom, hogy én nem gyűlölöm a magyarokat, de az ilyen magyarokat" ösztönösen nem tudom elviselni. [...]. Elhelyezkedtünk a vonatban, amely lassan elhagyta ezt a szép várost, és más, ennél a szemeink elől lassan eltűnő városnál sokkal kevésbé vonzó környezetbe szállított. Ahol annyi értékes ötletet valósítottam meg, amelyek mind az új nemzeti állam megteremtésével és nemzetünk egy elfeledett részének új, a szabadság, az egyenlőség és a jólét korába vezetésével voltak kapcsolatosak. Itt tovatűnt az ifjúságnak az az ábrándja, hogy az igazságnak és a jognak diadalmaskodnia kell. Semmivé lett legkedvesebb művem, az én Baranjski galsnik"-om, a sajtóiroda, és az, ami leginkább fáj, több tízezer pompás hajtása a mi dinári fajunknak. Ugyanazt a keserűséget és fájdalmat éreztem, és a könnyeket is, mint ott Párizsban, békeküldöttségünk bezárult ajtai előtt. [...] Jegyzetek 1 A témával a legalaposabban Szűts Emil, valamint Gergely Ferenc és Kőhegyi Mihály foglalkozott. Lásd Szűts Emil: Az elmerült sziget. A baranyai szerb-magyar köztársaság. Pécs, Pannonia Könyvek, (Továbbiakban: Szűts) és Gergely Ferenc-Kőhegyi Mihály: Pécs-Baranya-Baja háromszög történelmi problémái között. Baja, (Továbbiakban: Gergely-Kőhegyi) Az emlékiratok közül lásd Hajdu Gyula: Harcban az elnyomók és megszállók ellen. Pécs, Pécs M.J. Város Tanácsának kiadása. (Továbbiakban: Hajdú.) Szélesebb nemzetközi kontextusba helyezi a témát: Ormos Mária: Padovától Trianonig. Budapest, Gondolat. Arday Lajos angol szempontok és levéltári források felhasználásával készítette el a témára vonatkozó munkáját. Lásd Arday Lajos: Térkép csata után. Magyarország a brit külpolitikában Budapest, Jugoszláv részről pedig Andrej Mitrovic munkái meghatározóak: Jugoslavija na konferenciji mira. Beograd, (Továbbiakban: Mitrovic, 1969.) és Razgranicenje Jugoslavije sa Madarskom i Rumunijom. Novi Sad, (Továbbiakban: Mitrovic, 1975.) 2 Hajdu, 268. Hajdut nyolcadmagával a szerb hatóságok gyakorlatilag túszként tartották fogva és szállították az ország belső területeire, a szerémségi Mitrovicára. 3 Allan Leeper angol és Douglas W. Johnson amerikai szakértők tájékoztatták a békedelegációt, hogy a nemzeti elv lesz az ítéletek meghozatalánál a döntő. Stratégiai és gazdasági érveléseknek ugyancsak helyet fognak adni, de más érveknek, mint például a történeti érveknek teljesen mellékes szerep fog jutni. Stanojevic, Stanoje: Vojvodina na konferenciji mira. In Letopis Matice srpske. Knjiga Za godine, (Továbbiakban: Stanojevic) Mitrovic, Ez egyben beismerése volt annak, hogy bizonyos járásokban viszont nem adta a legmegbízhatóbb képet a lakosság nemzetiségi megoszlásáról. Ami nem is csoda, hiszen az összeírás nem mindig a legtisztább eszközökkel történt. A népszámlálás magyar nyelvű feldolgozását az egykori összeírások alapján lásd Gorjanac, Rádojka: Az évi népszámlálás a megszállt Baranyában. In Baranyai helytörténetírás 1981, 1982, Szerk. Szita László. Pécs, 1981, 1982, Mitrovic, Voltaképp két delegáció együttes kiutazásáról volt szó. A főispán vezetésével érkező, helyi szláv előkelőkből álló csoport, amelynek Seidl Árpád, a németek képviselője is tagja volt, a területeknek a délszláv államhoz csatolását kívánta elérni. Ezzel szemben a gróf Keglevich Imréből, gróf Festetics Imréből és Mészáros Lászlóból álló magyar csoport a jugoszláv megszállás meghosszabbítását kérték. Mitrovic, Mitrovic, Arhiv Jugoslavije (Továbbiakban: AJ) 336-4I-I.V1I. Pov. Broj ; AJ I.VII. szám nélkül. 9 Mitrovic, Pasic távirata a jugoszláv kormányfőhöz augusztus A Munkás már korábban is megjelent Pécsett, csak a délszláv hatóságok a Tanácsköztársaság ideje alatt betiltották október 31-től nov. 9-ig Károlyi Mihály kormányának hadügyminisztere; nov. 9-től dec. 12- ig lakat a béketárgyalások kijelölő belgrádi előkészítésével katonai konvenciót megbízott tárca november nélküli 13-án. miniszter. Ő írta alá a demarkációs vona

38 Hornyák Árpád 39 A trianoni emlékezet" városai 12 Pandurovic brckói ügyvéd, korábban évekig a pécsi honvéd-hadapródiskola tanára volt főhadnagyi rangban. 13 Gergely-Kőhegyi, 10. Hajdu, Hajdu, Hajdu, Hajdu, 315. Hajdu felhívta a figyelmet Rajic alispán és a megye katonai parancsnoka, Vojin Colak- Antic ezredes közötti ellentétre. Megítélése szerint ugyanis érzékelhető volt, hogy a parancsnok lenézi Rajicot és egyáltalán a Narodna upravá-t. 17 Szűts, Szűts, Hajdu, Gergely-Kőhegyi, 36. A igazsághoz tartozik, hogy a szocdem párt már február 25-én, a Bacsó- Somogyi gyilkosság ügyében tartott tömeggyűlésen határozatott fogadott el, hogy amíg a munkásság meg nem győződik arról, hogy Magyarország meg nem szállt területén a konszolidáció teljes és az államberendezkedés demokratikus, addig a megszállás fenntartását kérik a szerb kormánytól". Uo Károlyi Mihály levelezése I Szerk. Litván György. Akadémiai Kiadó. Budapest, (Továbbiakban: Károlyi levelezése I.) 667. Jászi levele Károlyi Mihályhoz augusztus Uo. 23 Károlyi levelezése : Mély hálával köszönöm bajtársi megemlékezésüket és bizalmukat. Én is változatlanul hiszek forradalmi munkánk végleges diadalában. Nemes küzdelmüket forró rokonszenvem és jókívánataim kísérik. A nemzetközi reakció átmeneti győzelme egyelőre alkalmatlanná teszi a helyzetet a döntő csatára. De csüggedni nem szabad, mert nincs messze a nap, amikor a szociális haladás eszméiért újra eredménnyel felveheti a harcot a dolgozók internacionáléja. Ebben a végső küzdelemben, amely az összetépett magyarság megmentésének egyedüli lehetősége, Magyarország földmíves népe, ipari és szellemi munkássága maga mellett fog találni. Előre a népjogok győzelme felé!" 24 Hajdú Mitrovic, Krizman, Bogdan: Zapisnici sa sednica davidoviceve dve vlade od avgusta do februara In Arhivski vjesnik XIII Szűts, Eltéveszti az évet. Valójában 1920-ban. 29 Glibonjski következetesen Trianont emleget, valahányszor a békekonferencia működésére utal, noha magának Trianonnak a béke előkészítésében nem volt szerepe. 30 Vagyis a jugoszláv békedelegációhoz és a belgrádi kormányhoz intézték volna ezt a határozatot. 31 Glibonjskiitt ismét téved, bár tévedése csak szóhasználati. Magyarországon 1900-ban és 1910-ben volt népszámlálás, amelyek eredményeit 1902-ben és 1912-ben adták ki. 32 Ismét hibásan határozza meg az 1910-es népszámlálás évét. Lásd az előző jegyzetet. 33 Slobodan Jovanovic, jogászprofesszor és történész. 34 A valóságban Pasicnak esze ágában nem volt komolyan felkarolni a kormány és a baranyaiak kérését. A békedelegáció elnöke ugyanis attól tartott, hogy a nagyhatalmak népszavazást rendelnek el a megszállt területeken, ahol a délszláv hatóságoknak sikerült eltávolítani tőlük a németeket és a zsidókat, akik így minden bizonnyal a magyarok mellett szavaznának, s így már a megszerzetteket is elveszíthetnék. A február 24-i ülésen a békedelegáció tagjai egyetértettek abban, hogy nem vetik fel ismét Baranya kérdését a konferencián. Zapisnici sa sednica delegacije Kraljevine SHS na Konferenciji mira u Parizu Priredili Bogdan Krizman i Bogumil Hrabak. Beograd, Azaz a békekonferencia Legfelső Tanácsához. 36 Cvijic vendége egykori oxfordi iskolatársa volt, egy angol ezredes, aki - állítása szerint - jelentős szerepet játszott Szabadka megszerzésében. 37 A magyar-jugoszláv határszakasz pontos kijelölésével és a határ-megállapítás történetével részletesen foglalkozik: Bacsa Gábor: A magyar-jugoszláv (S.H.S.) határ megállapítása és kitűzése : A trianoni szerződés szerint, Budapest, Püski, illetve Suba János: Magyarország határának kitűzése és felmérése között. A határmegállapító bizottságok működése. Budapest, MH tájékoztatási és Médiaközpont. Irodalom Bacsa Arday Gábor: Lajos: Térkép A magyar-jugoszláv Budapest, csata után Magyarország Püski. (S.H.S.) határ a brit megállapítása külpolitikában és kitűzése: A trianoni Budapest, szerződés szerint,

39 Hornyák Árpád 40 A trianoni emlékezet" városai Gergely Ferenc-Kőhegyi Mihály: Pécs-Baranya-Baja háromszög történelmi problémái között. Baja, Gorjanac, Rádojka: Az évi népszámlálás a megszállt Baranyában. In Baranyai helytörténetírás 1981, 1982, Szerk. Szita László. Pécs, 1981, 1982, Hajdu Gyula: Harcban az elnyomók és megszállók ellen. Pécs, Pécs M.J. Város Tanácsának kiadása. Károlyi Mihály levelezése I Szerk. Litván György. Budapest, Akadémiai Kiadó. Krizman, Bogdan: Zapisnici sa sednica davidoviceve dve vlade od avgusta do februara In Arhivski vjesnik XIII Mitrovic, Andrej: Jugoslavija na konferenciji mira Beograd, Mitrovic, Andrej: Razgranicenje Jugoslavije sa Madarskom i Rumunijom. Novi Sad, Ormos Mária: Padovától Trianonig. Budapest, Gondolat. Stanojevic, Stanoje: Vojvodina na konferenciji mira. In Letopis Matice srpske. Knjiga Za godine, Suba János: Magyarország határának kitűzése és felmérése között. A határmegállapító bizottságok működése. Budapest, MH Tájékoztatási és Médiaközpont. Szűts Emil: Az elmerült sziget. A baranyai szerb-magyar köztársaság. Pécs, Pannonia Könyvek. Zapisnici sa sednica delegacije Kraljevine SHS na Konferenciji mira u Parizu Priredili Bogdan Krizman i Bogumil Hrabak. Beograd, Sopron város katonai átadása Ismeretlen fényképező. Forrás: Somogy Megyei Levéltár Fényképtára. Bálványossy Tibor fényképalbumai. VIII. kötet. 98. o sz.

40 Limes 41 A trianoni emlékezet" városai Tóth Imre A hűség-mítosz hatása a népszavazás utáni Sopron mindennapjaira A civitas fidelissima" december 14-én Sopron lakossága népszavazással váltotta meg magyarságát, mely a Saint Germain-i és trianoni szerződések miatt veszélybe került. Az esemény akkoriban országszerte nagy jelentőséget kapott, Sopronban pedig később is döntő igazodási pont, fontos tényező maradt. A szavazás hosszú ideig kihatott a város politikai viszonyaira, a helyi német és magyar lakosság sorsára. Az eseménynek egyaránt voltak pozitív és negatív hatásai is. Az általános lelkesültség legfőbb manifesztuma a Leghűségesebb Város" címének odaítélése volt, 1922-ben. A civitas fidelissima" gondolata, hátterében a nemzethez tartozás demonstratív kifejezése alfája és omegája lett a két háború közötti évek várospolitikusi megnyilvánulásainak. A korszak retorikai sémái erősen befolyásolták a vidéki város politikai közegét. A népszavazásra való hivatkozás, továbbá annak eredményéez való aktív és pozitív viszonyulás éppoly elengedhetetlen alapfeltétele volt a politikai szerepvállalásnak, mint általánosan Trianon és a revízió ügyének hangoztatása, mely a korszak politikai szereplőinek belépőjét jelentette. M i n d a népszavazás, mind a trianoni békekötés és azok következményei erőteljesen meghatározták az akkori helyi, illetve az országos politikai elitek tudatát. A két esemény azonban ugyanazon ideológiai tengely két ellentétes pólusán foglalt helyet. A trianoni igazságtalansághoz alapvetően negatív érzelmek társultak, hangoztatása javarészt használhatatlan fegyvernek bizonyult a nemzetközi politikai életben, sőt újabb külpolitikai katasztrófához vezetett. Állandó felemlegetése pedig a jogos igények mellett is megmételyezte a hazai politikai életet. A soproni népszavazás alapvetően pozitív élménye azonban nagy eséllyel válhatott integratív erővé, s politikai fegyverként használva konkrét eredményekhez vezethetett, főleg a gazdaságpolitika terén. A civitas fidelissima" alkalmas jelszónak tűnt, amely mögé elvileg a korszak legeltérőbb eszmei alapállású erői is felsorakozhattak. Így a keresztény-konzervatív városi csoportok mellett a liberálisok, sőt a szociáldemokraták is. A soproniak a már-már eposzi kellékké nemesedő állandó jelző segítségével megpróbáltak politikai és erkölcsi tőkét kovácsolni a szavazás eredményéből. A várospolitika igyekezett maximálisan kihasználni a siker nyújtotta lehetőségeket. A szavazás állandó hangoztatása a kormányhoz intézett feliratok érveinek fontos alapját képezte. Vagy a megfogalmazott kívánságok tartalmi argumentumaként, vagy csupán az előbbiek díszítősoraként". A hivatkozásokkal elsősorban gazdasági téren, illetve az oktatás, felsőoktatás terén sikerült eredményeket kicsikarni. A hűség hangoztatása, legitimációs motívumként tehát a város speciális érdekeinek alátámasztását szolgálta. Ha azonban sikerült eredményt felmutatni, az nem csupán a városvezetés ügyes taktikájából, hanem a nemzeti érdekeket fokozottan szem előtt tartó kormánypolitikából is következett.

41 Tóth Imre 42 A trianoni emlékezet" városai Az első bécsi döntésig a soproni népszavazás volt a revízió egyetlen sikere. A kormányzati oldal fogadókészsége a soproni megkeresésekkel kapcsolatban egyet jelentett az irredenta gondolat erősítésével. Az érdekeket - legalábbis bizonyos határokon belül - a viszonosság jellemezte, hiszen a kormányzat Sopront tudta példaként állítani, amikor a nemzethez való csatlakozás, illetve tartozás előnyeiről érvelt. A nemzet testéből" ban kiszakadt nemzetiségekkel szemben Sopron az idegen ajkú lakosság államhűségét, patriotizmusát szimbolizálta. Ennek alátámasztására a legkülönbözőbb forrásokból hozhatunk példákat, hisz a tételt a politika és a civil" élet számos szereplője is megfogalmazta....sopron népe elől járhatott abban, hogy elégtételt adjon a világszerte megrágalmazott Hungáriának; megcáfolhatta azt a hazugságot, hogy itt nem mindenki egy formán jogosított, édes gyermeke a hazának" - hangzott el a városi tanács január 2-i díszközgyűlésén.1 Ennél radikálisabban fogalmazott a Virradat április 2-i száma, amikor arról írt, hogy ha a soproni népszavazás képes volt rést ütni a trianoni diktátumon, akkor ezt más ponton is meg lehetne kísérelni.2 A szavazás egyéves évfordulóján pedig Horthy Miklós igazolta személyes jelenlétével az esemény jelentőségét. A haza nem fogja sohasem elfelejteni Sopron városának és környékének azt a nagy szolgálatot, melyet az ország ügyének nehéz időkben tett. A múlt évi népszavazás eredményének nemcsak az a jelentősége, hogy az ezeréves Magyarország területének egy drága részét mentette meg, hanem ezen messze túlmenő erkölcsi értéke is van. A Sopronban és környékén tartott népszavazás volt az első eset, ahol a trianoni szerződés betűivel szemben győzött az igazság ereje. A z elszakításra ítélt részek közül ez volt az első hely, ahol a lakosságnak módjában állott szabadon kinyilatkoztatni, hogy megmaradni kíván-e a magyar haza kebelében. És Sopron példája megmutatta az egész világnak az ezeréves magyar állam vonzó, összetartó erejét.3 A z egymáshoz nagyjából hasonló eszmefuttatások politikai summázata Bethlen István december 7-i parlamenti beszédében hangzott el. A miniszterelnök érvelése szerint alapjaiban volt hibás a párizsi döntéshozók szemlélete. Nem mindenki akart ugyanis más államhoz csatlakozni és eltávolodni hazájától csak azért, mert nem volt magyar. A soproni népszavazásnak azért van nagy jelentősége - hangoztatta Bethlen -, mert bebizonyította, hogy a feltevés, melyből a trianoni szerződés kiindult, hamis és valótlan. A soproni népszavazással megdőlt a trianoni szerződésnek minden morális alapja és az a feltevés sem vált valóra, melyre a trianoni szerződést alapították."- tette hozzá a kormányfő. Mindezt megerősítendő igyekezett kidomborítani mindazon nehézségeket, amik ellenében mégis sikerült diadalt aratni. A népszavazás annak ellenére vezetett magyar sikerre, hogy a nyugat-magyarországi területeket évszázados gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fűzték Ausztriához. Nem szabad elfeledkezni arról a vonzóerőről sem - figyelmeztetett a miniszterelnök -, melyet a 70 milliós német nemzet gyakorolt erre a nemzetiségi területre. Hasonló körülményekkel más területek esetében nem kellett volna számolni. Ha a magyar hazafiság gondolata ilyen kedvezőtlenfeltételekdacára is meggyőző eredményi könyvelhetett el, máshol sokkal kedvezőbb kimenetelű lehetett volna, ha a győztesek alkalmat adnak népszavazások lebonyolítására."4 A magyar állameszme diadalát hirdető, és az irredentához erős szálakkal kapcsolódó gondolatokat nem csupán a városban és a hatalomban lévők körében, hanem szerte az országban, a társadalom széles rétegeiben is sokan osztották. A népszavazás ebbéli

42 Tóth Imre 43 A trianoni emlékezet" városai jelentőségét nem kevés pátosszal átitatott írások és beszédek sora méltatta akkor, és később is.5 Bethlen miniszterelnök 1928 októberében változatlanul úgy fogalmazott, hogy a soproniak tanúbizonyságot tettek hűségükkel a régi haza iránt és megmutatták, hogy ragaszkodnak Szent István ezeréves birodalmához, és eszük ágában sincs más országhoz csatlakozni. Hiszem, hogy az ország számos más területén, ha megkérdezték volna a népet, a válasz ugyanez lett volna. Sopron hűsége megdönthetetlen argumentumot adott a magyar nemzet igaza mellett, amire hivatkozni fogunk unos-untalan azok előtt, akik más területen a népet megkérdezni nem engedték."6 Mindazonáltal az 1920-as évek végére a soproni példázat sokat veszített a jelentőségéből. Ezt a kérdésben személyesen érintett politikusok meglehetősen jól érzékelték is. Akadt köztük olyan - így például az egykori Osztrák-Magyar Határmegállapító Bizottságban ténykedett Ullein-Reviczky Antal7 - aki megpróbálta a népszavazás mozzanatát jobban integrálni a magyar revíziós érvrendszerbe. Amikor a francia Monde Nouveau tudományos cikket rendelt Ulleintől, ő a felkérésnek eleget téve, a velencei egyezményről (La Protocole de Venise címmel) közölt írást a lapban. Ullein egyrészt azzal indokolta választását, hogy annak idején maga is aktív résztvevője volt a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének, másrészt szándéka szerint az írás ráirányítja majd a franciák figyelmét Trianon egy ízben már megtörtént revíziójára. Véleménye szerint a magyar külpolitika nem használta ki az 192l-es népszavazás sikerében rejlő lehetőségeket. Úgy érzem, a mi revíziós embereink nem helyeznek kellő súlyt a soproni ügynek - mint precedensnek - épp a revízió szempontjából való óriási fontosságára" - emlékeztetett Ullein.8 A hűség-eszme és a soproni politikai élet változásai A példa fontos lehetett az integrális revízió talaján álló csoportoknak és - legalábbi az 1920-as évek elején - különösen fontos lehetett az akkor elszigeteltségre ítélt magyar külpolitika számára is, mely a kényszerű beilleszkedési politika közepette, a hangos revízió helyett a pozitív propagandára helyezhette a hangsúlyt. Erre kitűnő lehetőséget kínált a soproni népszavazás eredménye. Az aktívabbá váló külpolitika azonban már egyre kevésbé igényelte Sopron" erkölcsi támogatását. A benne rejlő lehetőségek kihasználása érdekében ráadásul áldozni is kellett. A kormányzati oldal motiváltságát jelzi, hogy a támogatások legdinamikusabban a szavazástól az évtized közepéig érkeztek, annak ellenére, hogy az évi választásokon az Egységes Párt súlyos vereséget szenvedett, és a soproni mandátumot a kormány belügyminisztere, gróf Klebelsberg Kunó nem tudta megszerezni. A bukást még látványosabbá tette, hogy a nemzetgyűlésbe ráadásul az MSZDP jelöltje, Hebelt Ede került be. Amikor tehát a kormány Sopront különféle előnyökben részesítette, mindezt abban a tudatban kellett tennie, hogy ezzel egy szocialista várost" támogat. Szembetűnő, hogy - legalábbis kezdetben - a máshol diszkreditált szociáldemokrácia a népszavazás során mutatott magatartásának köszönhetően Sopronban szabadabb és hatékonyabb formában tudott működni.9 Nem meglepő, hogy Peidl Gyula, az MSZDP egyik vezetője a parlamentben leszögezte: abban a tényben, hogy Sopron és környéke magyar maradt, oroszlánrésze volt a szervezett szociáldemokrata munkásságnak. "Utóbb hozzátette: a népszavazást a magyarországi szociáldemokrata párt már olyan időben követelte - és ehhez a felfogásához változatlanul ragaszkodik m a is -, amikor ezt haza-

43 Tóth Imre 44 A trianoni emlékezet" városai árulásnak deklarálták." Talán többet elárul, hogy kijelentését, néhány gúnyos megjegyzés kivételével, a jobboldalról nem kommentálták.10 A pártnak a soproni polgármesterhez fűződő kapcsolata is kedvezőbben alakult." Mindez valószínűleg szerepet játszhatott az MSZDP 1922-es választási sikerében. A népszavazási szereplés és a párt recepciója közötti összefüggésre a sajtó már közvetlenül december 14-e után felfigyelt. A szociáldemokraták később is tettek szolgálatokat a nemzeti ügynek. A felszín alatt zajló folyamatok nem érintették a hivatalos szólamok és deklarációk világát.12 Hebelt látványos győzelme ennek ellenére kínosan érintette a kormányköröket, és a városhoz fűződő viszonyukban érezhetően nagy dilemmát okozott. Kozma Miklós, az MTI elnöke, a kampányt szervező Gömböshöz írt levelében utalt is rá, hogy a szocialisták esetleges győzelme erkölcsileg elcsúfítaná" a népszavazás eredményét.13 Úgy tűnik azonban, a soproni választás eredménye nem pusztán erkölcsileg, hanem nemzeti szempontból is kellemetlen következtetések levonására volt alkalmas. Voltak ugyanis - köztük az eseményeket részletesen elemző Hans Cnobloch osztrák követ is -, akik a soproni választók kormányellenes hangulatát a népszavazás eredményével, és annak gazdasági következményeivel magyarázták. Véleményük szerint a választási kudarcban nagy szerepet játszott, hogy a helyi németek, csak hogy elégedetlenségüket és nemzeti érzelmeiket kifejezésre juttassák, inkább egy német nevű szociáldemokratára adták le voksaikat, mint a kormány tagjára. Ezt a vétküket" ráadásul úgy sem voltak hajlandók jóvátenni, hogy - amint arra Klebelsberg maga is felszólította őket - a második fordulóban az állva maradt polgári jelöltre", Andrássy Gyulára szavaztak volna. Cnobloch látványos elszólásként idézte Thurner Mihály soproni polgármesternek azt a kijelentését, amely szerint Hebeltre ugyanazok szavaztak, akik annak idején Ausztriára. Ha ez tényleg igaz, márpedig az - mondja Cnobloch -, akkor remekül rávilágít a népszavazás procedúrájára is.14 Klebelsberg bukásában az 192l-es soproni kérdés kapcsán tanúsított magatartása is közrejátszott. Sokan szemére vetették, hogy keveset tett Sopron és környékének megtartása érdekében, sőt nem bízott a város megtartásában sem es választási beszédében is legelőször a defetizmus vádja ellen volt kénytelen védekezni. A népszavazás idején és azt követően is jellemző volt rá, hogy - bár a revíziós fordulatokat nem iktathatta ki beszédeiből - intelligenciája meggátolta abban, hogy a harsogó irredentizmus kórusába beálljon. Képviselőként és miniszterként is úgy beszélt revízióról, hogy közben minden egyes lépése - az országos és a helyi politikában - arról szólt, hogyan lehet berendezkedni az új határok között, hogyan lehet Sopron regionális funkcióit a határok megváltoztatásának irreális terve nélkül biztosítani. Klebelsbergnek azonban nem sok ideje maradt az ígéretek megvalósítására. Nyomtatásban kiadott programja, Über die Hilfe für Oedenburg címmel jelent meg 1922-ben. Ennek középpontjába a helyi választókat a gazdasági kérdések mellett leginkább érdeklő belpolitikai témát állította: a királykérdést. Utóbbi megkerülhetetlen volt az erős legitimista érzelmeket tápláló soproni közönség előtt ben a nem sokkal korábban lezajlott - Sopronból indult - második királypuccs pedig különleges aktualitást adott a kérdésnek. Klebelsberg egyfelől megpróbálta a problémát sajátjaként is beállítani, s ez által igyekezett kifogni a szelet ellenfele, a legitimista Andrássy Gyula vitorlájából, másfelől viszont utalt rá, hogy a kérdés nem szakítható ki európai összefüggéseiből. Figyelmeztette a szavazókat a nyugati hatalmak várható fellépésére, a res-

44 Tóth Imre 45 A trianoni emlékezet" városai tauráció révén előrelátható veszélyekre, egyszersmind hivatkozott az ügyből következő belpolitikai nehézségekre. Győzelme azonban így is elmaradt. A kormány retorikai megnyilvánulásai a választás eredményétől függetlenül (vagy tán épp amiatt) később is túláradó együttérzésről tettek tanúbizonyságot. Sopron ugyan nem részesült a hőn áhított megkülönböztetett bánásmódban,16 de kívánságai elől nem lehetett egyszerűen kitérni. A városvezetés ezt érzékelve mindent megtett, hogy kisajtoljon valamit a kormányzatból. Bethlen mindenesetre 1922-ben már óvatosan bánt az ígéretekkel: Egy nemzet, amely fiai önfeláldozásával szemben hálát mutatni nem tud, nem érdemes arra, hogy fiai önfeláldozást gyakoroljanak vele szemben. Mi Sopron városának és környékének kincseket nem adhatunk. Mi egy nyomorult, megcsonkított, szegény országgá váltunk. De egyet igenis adhatunk, és ez: magyar szívünknek melegsége."17 A kormányzat szívügyei iránt Sopronban csak mérsékelt érdeklődést mutattak. Egyre sűrűbb és részben sikeressé váló intervencióiknak köszönhetően ban a város vezetői és testületei néhány gazdasági, kereskedelmi, külkereskedelmi kedvezményben részesültek, melyek elősegítették a civitas fidelissima" eszméjének gyakorlati előnyökre váltását. Ezzel azonban nem érte be a városvezetés. Thurner polgármester egy későbbi levelében kérte számon az elmaradt fejlesztéseket, hivatkozva arra, hogy bár a város a népszavazásért jutalmat nem vár, de a nemzeti eszme szolgálatában álló gazdasági élete" megmentésében számít a kormányzat segítségére.18 Thurner december 23- án a Pesti Hírlap hasábjain, Klebelsberggel polemizálva, arról panaszkodott, hogy mialatt az osztrák kormány mindent megtesz burgenlandi kistelepülések, mezővárosok fejlesztése érdekében19, a magyar kormány ígéretei ellenére sem támogatja Sopron helyreállítását.20 Mindeközben a határ kialakulása körüli feszültségek - az országos folyamatokhoz képest is - radikális irányba tolták az alapvetően konzervatív jegyeket hordozó kisváros politikai arculatát. A z egyébként is fájdalmas területrendezés lépései 1921-ben korántsem folytak konszolidált keretek között. Sopronban és környékén a békeszerződések által okozott súlyos traumán kívül a paramilitáris erők jelenléte, a felkelőharcok, valamint a helyi társadalomnak a területátadás és a népszavazás előtt történt mozgósítása kizökkentette a politikai életet az addigi, hagyományos keretekből. Az ÉME és a MOVE helyi szervezetei a két háború között mindvégig erős bázissal rendelkeztek, tagjaikat - területvédő múltjuk miatt - jókora tisztelet övezte. A jobboldali radikalizmus, csakúgy mint országosan, Sopronban is termékeny talajra talált a háborút követően. A területrendezések idején mégis sokan bíztak a mérsékelt szellemű politizálás lehetőségében ben az izraeliták országos elnöksége, s ugyanúgy a soproni hitközség vezetősége, Magyarország iránti hűségre buzdította hitsorsosait, bízva a hazai liberális gondolat újjáéledésében. Tapasztalataik szerint Ausztriában nagyobb volt az antiszemitizmus, amit a helyi osztrák sajtó buzgón cáfolni igyekezett. Elsősorban a Der Freie Burgenländer próbálta felnyitni a magyarországi zsidók szemét, figyelmeztetve őket a bandák" és mögöttes szervezeteik antiszemitizmusára. A lap érvelése csupán ott sántított, hogy annak szellemiségét eredendően antiliberális és zsidóellenes nagynémet irányzatok éltették. Ettől függetlenül valóban riasztóan hathatott a felkelők eszmevilága, valamint a soproni jobboldali sajtóban - pl. a Christliches Oedenburger Tagblattban és a Soproni Hírlapban - fel-felbukkanó írások hangulata.21 A területrendezés elhúzódása hosszú

45 Tóth Imre 46 A trianoni emlékezet" városai távon jobban kedvezett a tekintélyelvre épülő politizálásnak, melyet időnként szélsőséges megnyilvánulások is kísértek. Az idő haladtával a tolerancia fokozatosan csökkent, amiben nyilván szerepe volt a baloldal meglepő és kellemetlen választási sikerének. A z 1921 végi küzdelmek élharcosai ezalatt, s a későbbiekben sem konszolidálták működésüket. Csoportjaik - köztük a főiskola hallgatói - arra törekedtek, hogy Sopron politikai életében a továbbiak során is meghatározó szerepet töltsenek be. A főiskolások 1919 óta léptek fel a legkülönfélébb ügyek védelmében. A nyugat-magyarországi gerillaharcokon kívül, Ostenburg vezetése alatt a király mellett, Horthy ellen Budaörsnél is fegyvert fogtak. Ez utóbbi szerepvállalásuk miatt átmenetileg kegyvesztettek lettek, ám a kormányzó 1922-es soproni látogatásakor látványos módon tettek hitet a legfőbb hadúr mellett, aki nem késlekedett viszonozni lelkes köszöntésüket.22 Hűségnyilatkozatuk eloszlatta Horthy velük szemben táplált bizalmatlanságát, és helyreállította presztízsüket. A hallgatók jelentős része ideológiai zűrzavarban, nagy szegénységben élt, és kereste az ország, valamint saját rossz sorsa miatti vélt felelősöket. Fellépéseikkel, jelenlétükkel többször sikerült nyugtalanságot kelteni, vagy éppen incidenseket provokálni a városban. Fő céltáblának a baloldal és a liberális irányzatok képviselőit tekintették. Egyik fellépésüket követően a szociáldemokrata párt képviselője, Farkas István interpellált a bel- és kultuszminiszterekhez a soproni szocialista gyűlés megzavarása tárgyában. Feltette a kérdést, vajon tudják-e az illetékesek, hogy Sopronban a főiskolai hallgatóság külön alakulatot képez, és a várost állandóan izgalomban tartja? Aznap az M S Z D P lapja, a Népszava is foglalkozott a kérdéssel. A z akadémia hallgatóinak magatartásáról egyébként Ausztria budapesti követe is tájékoztatta kormányát.21 A szociáldemokraták azonban a soproni hazafias mozgalmak és népszavazási előjátékok Szent Tehenét" vették tűz alá a főiskolások személyében, ami óriási vihart kavart a választókerületben. Az incidens és az interpelláció által kiváltott jobboldali mozgalmak követelték Thurner polgármester erélyes fellépését is, aki azonban az ügyben feltűnően hallgatag maradt. A városi közgyűlésben mindenestre Simon Elemér főispán közreműködésével erélyesen visszautasították a szocialisták vádjait. Különösképpen a kormánypárti sajtó, de különféle társadalmi egyesületek is hisztérikus hangnemben keltek ki a szociáldemokraták ellen. A parlamentben ugyanakkor Rakovszky Iván belügyminiszter reagált Farkas interpellációjára. Megvédte az erdész- és bányászhallgatókat, utalva természetesen 1921-es helytállásukra, és tagadva, hogy a városban különítményeket alkotnának, valamint, hogy a helyi lakosság gyűlölettel tekintene rájuk. Megfigyelhető, hogy a népszavazás, mint hivatkozási alap, a húszas években egyre halványult, jelentősége csökkent. A város történetének aranylapjára került esemény felhasználását mindvégig áthatották aktuálpolitikai érdekek. Látható továbbá, hogy a civitas fidelissima n e m minden politikai szereplő számára jelentette ugyanazt a hivatkozási alapot, n e m egyformán kötődtek hozzá, használták ki a benne rejlő lehetőségeket, illetve ejtették ki politikai szótárukból, ha hangoztatása éppen aktualitását vesztette. A város polgármesteréhez képest - akinek nem csupán hivatali kötelessége" volt a szavazás folytonos felemlegetése, hanem elsőrendű személyes érdekei is fűződtek az abból adódó lehetőségek kihasználásához - más közszereplők hozzáállása a kérdéshez jóval mérsékeltebb vagy kevésbé egyértelmű. Erre példa a választójog rendezésének kérdései körüli vita is. A különböző politikai erők megaláztatással viselték, és elsősorban a civitas fidelissima megcsúfolásaként fog-

46 Tóth Imre 47 A trianoni emlékezet" városai ták föl az 1925-ös választójogi reformot, melynek megváltoztatását a Városi Egységes Párt is, élén a helyi pártelit vezető személyiségével, Pinezich István ügyvéddel, harcosan sürgette. Sopron különleges státusának újult erejű retorikai hangsúlyozása minden várospolitikai tényező fegyvertárában szerepelt. A város közvéleményének, a választók sokaságának szóló harsány üzenetek azonban jelentősen elhalkultak a pártpolitikai küzdelmek színterein. Hamarosan kiderült, hogy a civitas fidelissima" n e m politikai kategória, hangoztatása pedig pusztán hatásos szónoki fogás, hiszen a pártgyűléseken kívül, például a városi közgyűlésen, melynek felirati joga volt a kormányhoz, nem hangoztatták sem ezt, sem a választójogi követeléseket.24 Volt mégis olyan mozzanat a vizsgált korszakon belül, amikor a fentebb említett valamennyi várospolitikai tényező egyformán felmelegítette a hűség", a nemzethűség" gondolatát. A harmincas évek közepétől, Németország külpolitikai sikereinek kezdetétől egyre harsányabb módon törtek utat maguknak - a húszas években már látens módon, főleg Ausztriából jelentkező - a térség hovatartozását vitató gondolatok. A korabeli helyi sajtó is több ízben beszámolt róla, hogy tól kezdve mind gyakoribbá váltak a magyarellenes megnyilvánulások, sőt volt rá példa, hogy Sopron magyarságát az ország belsejéből is megkérdőjelezték.25 A politikusok retorikájában ismét gyakrabban kezdték alkalmazni a korszak helyi toposzát. Felszólalásaikba - óvatosan ugyan - megpróbálták a hűség-mítoszt beleszőni. Érveiknek a pángermánizmus" nyom á n kialakuló veszélytudat szimbólumkészletével adtak nyomatékot. A helyi infrastruktúra fejlesztésének ügyében elhangzott, egyik 1936-os interpellációban a következőket olvashatjuk: Sopron magyar végváros, olyan végvár, melyet fejleszteni kell, hogy soha többé senki ne akarja a kezét rátenni."26 A főiskolások és egykori felkelők tekintélye is növekedni látszott a német fenyegetés árnyékában. (Előbbiek a harmincas évekre - korábbi nacionalista szellemi bázisukról tovább lépve - hazafias, német-náciellenes nézeteket kezdtek képviselni.) november 18-án a tűzharcos törvényjavaslat általános vitája során a város képviselője, Pinezich István is felszólalt a nyugat-magyarországi felkelők érdekében. Kifogásolta, hogy a javaslat és általában a közvélemény n e m szentel figyelmet az 192l-es események résztvevőinek. Pinezich javasolta, hogy akik - a magyar kormány ellenkezése dacára is - önként vonultak fel a haza védelmében, essenek egyenlő elbírálás alá a tűzharcosokkal, de legalábbis a sebesültek, megrokkantak, illetve rokonaik részesüljenek megfelelő támogatásban. Többeknek emlékérem adományozását tartotta szükségesnek. (A kormány jelenlévő képviselője egyébként ellenzékieknek kijáró" iróniával reagált a felszólalásra, különösen amikor az a kormány 192l-es szerepét firtatta.)27 A főiskolásoknak elsősorban a politikai hangulatkeltésben volt meghatározó szerepük. A kormánypárt a választások alkalmával igyekezett igénybe venni szolgáltatásaikat, először - mint láttuk - a baloldallal szemben, később a szélsőjobboldal mozgolódásainak ellensúlyozására. Tevékenységüket csapatokba szervezve, céltudatosan végezték, amiért meghatározott átalányban részesültek.28 Bolemann Géza rektor a húszas években is azzal adott nyomatékot a főiskola követeléseinek, hogy az intézményre nem csupán kulturális, oktatási, hanem nemzetvédelmi szempontból is óriási szükség van.29 A harmincas évek második felében a hazafias érzelmű ifjúság fontos bázisa lett a pángermán vagy annak vélt törekvések elleni küzdelemnek, s nagy szerepet játszott abban, hogy Sopron, a nyugati végvárnak bevehetetlen sánca legyen, ahol diadalmasan leng a magyar igazság háromszínű lobogója".30 A főiskolások nemzeti mozgalma azonban

47 Tóth Imre 48 A trianoni emlékezet" városai kétélű fegyverként működött, mert hazafias lelkesedésük nem pusztán a német nyomás elleni védekezésre volt alkalmas, hanem a helyi német anyanyelvű polgárság megsértésére és diszkriminálására is.31 A németség helyzete a népszavazást követően A soproni németek szavazatai döntően befolyásolták az decemberi voksolás végeredményét. Döntésüket összetett, sokfelől érkező hatások befolyásolták. Az egyik ezek közül a városi, iskolázott rétegekre jellemzőbb spontán asszimiláció volt. Az eredetileg németajkú, de tanulmányai után értelmiségi, köztisztviselői, hivatalnoki állásokban elhelyezkedett és egzisztenciát teremtett polgárok egyre inkább kötődtek a számukra közpályát biztosító magyar államhoz, és a vele együtt felkínált" Szent István-i állameszméhez.32 Érdemes azonban azt is kiemelnünk, hogy a határrégiók lakosságát - különösen az osztrák-magyar határ mentén - élénk, évszázadokra visszanyúló multietnikus kapcsolatok jellemezték. Jóllehet az l-es határkijelölés polarizálta a határmenti közösségeket, a törésvonalak nem feltétlenül követték a német-magyarhorvát nyelvi vonulatot, sokkal inkább politikai, vallási orientációt vagy gazdasági preferenciákat fejeztek ki.33 Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy a soproni és Sopron környéki németség Ausztria-Magyarország osztrák államterületének szomszédságában is viszonylag gyenge birodalmi identitással rendelkezett.34 A monarchia széthullása nem okozott számára komoly traumát.35 Az akkoriban német nyelven rendszeresen megjelenő két soproni lap36 írásaiból az derül ki, hogy a térség németsége valamiféle sajátos, helyhez kötődő identitást alakított ki.37 (Ezt eltúlzó nézetek a nyugat-magyarországi németeket a magyarokkal és a horvátokkal való keveredés révén kialakult, teljesen különálló népként állította be, mely egyfajta átmenetet képez a magyar és a német etnikum között.38) Bár a soproni németség megfogalmazott nyelvi, kulturális követeléseket a hatalmat gyakorlókkal szemben, nem érezte magát a dualizmus-kori magyar nemzetiségi politika kiszolgáltatottjának. A soproni németek referenciacsoport-választása ezek miatt nagymértékben az aktuális körülményektől is függött. A szavazást megelőzően negyventagú - bortermelőkből álló - delegáció kereste fel Bethlen István miniszterelnököt, hűségükről biztosítva őt. Bleyer Jakab, a nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere a térség átcsatolását eredendően ellenezte amiatt, hogy azzal a magyarországi németséget érzékeny számbeli veszteség érné. Véleménye szerint így nehezebbé válna a népcsoport speciális érdekeinek érvényesítése, ami által a hazai németség jobban kitenné magát az asszimilációnak. Fellépését etnikai szempontból kérdésessé teszi, hogy agitációját német nemzeti körök és hazai nemzetiségi politikusok is erős ellenérzésekkel figyelték. Az 1923 után vitathatatlanul a hazai németség egyik vezető egyéniségévé lett politikust l-ben a magyar kormányzat trójai falóként" használta szándékainak hitelesítésére Nyugat-Magyarországon. Legfőbb feladata akkoriban a magyar propaganda terjesztése volt.39 Az eddigiekben felvázolt - egyes elemeiben hipotetikus - összefüggésrendszerben kell tehát vizsgálnunk a soproni és a Sopron környéki német kisebbség népszavazási magatartását. Az december 14-én urnákba dobott több mint magyar szavazatot figyelembe véve úgy tűnik, hogy a soproni német polgárság közel fele (ami

48 Tóth Imre 49 A trianoni emlékezet" városai persze csak akkor igaz, ha elfogadjuk, hogy a magyarság teljes egészében Magyarországra szavazott) Ausztria ellenében adta le a voksát. A népszavazás magyar sikere szinte azonnal hozzájárult a nemzetiségek pozíciójának romlásához. Bánffy Miklós külügyminiszter 1921 májusában már javasolta a tárcája alá rendelt nemzetiségi minisztérium belügyi igazgatás alá helyezését. Bethlen szerint az adott pillanatban ez túl nagy feltűnést keltett volna, de ígéretet tett rá, hogy a nyugat-magyarországi kérdés rendezése után átveszi a minisztériumot, és egyidejűleg fel is oszlatja azt.40 A soproni kérdés rendezését követően, február 10-én az addig fokozatosan leépített nemzetiségügyi minisztériumot valóban megszüntették. A nemzetiségi kérdések a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályához, Pataky Tibor vezetése alá kerültek. A kormányzat intézkedései, a kisebbségi ügyek vitelének elsorvasztása nyilván befolyásolták a nemzetiségi kérdések helyi megítélését és kezelését, a törvényhatóságok - így Sopron - politikusainak attitűdjét decembere után még hosszú évekig központi téma volt a németek hűsége Sopronban. Mivel a német szavazatok nagyjából fele-fele arányban oszlottak meg a két ország között, a szituáció alkalmas volt arra, hogy mindenki más-más szemszögből, a saját meggyőződésétől és érzelmeitől áthatva közelítsen a helyi németség hazafiságának problémájához. Az osztrák-magyar küzdelem felzaklatott lelkiállapotba hozta a határ mindkét oldalának lakóit. A túlfűtött indulatok időnként kölcsönösen a felszínre törtek, ami bizonyos fokig érthető is volt. A sérelmek és a velük járó vádaskodások mindkét részről jogosak - ám esetenként eltúlzottak is - voltak. Viktor Miltschinsky, az osztrák székhelyű Oedenburger Heimatdienst tagja, aki biztosként részt vett a soproni népszavazáson, 1922-ben meglehetősen egyoldalú könyvet írt Soproni bűntett címmel. Ebben a magyarok terrorjáról, a jog és igazságosság sárba tiprásáról értekezett. A brosúrában arra is kitért, hogy 1921 után milyen visszaéléseknek tette ki magát a terület német érzelmű lakossága. Eszerint a magyar hatóságok mindent elkövetnek, hogy a németségüket kinyilvánító polgárokon bosszút álljanak, nemzeti érzelmeiket gyökerestől kiirtsák. Ennek érdekében nem riadnak vissza legkülönfélébb eszközök alkalmazásától sem. Miltschinsky szerint például a békeszerződésekkel ellentétes kényszersorozás kezdődött Sopronban és környékén. (Ismeretes, hogy a trianoni szerződés csupán fős, önkéntes hadsereg fenntartását engedélyezte az ország számára.) A z erőszakkal a bizottság elé kényszerített német nemzetiségű férfiakkal olyan íveket írattak alá, mely szerint önként jelentkeztek katonai szolgálatra. Szolgálati idejüket két évben jelölték meg, holott a magyar hadsereg szabályzata tizenkét éves katonai szolgálati időt ír elő. A több mint egy évtizedes távollét alatt ezek a fiatalok így teljesen elveszítik identitásukat", panaszkodott Miltschinsky.41 A fenti vádak más - a magyar és a helyi nemzetiségi politikát keményen bíráló - forrásokból nem igazolhatók, ráadásul feltételezhetjük, hogy a szerző Magyarországot, mint a nemzetközi szerződések - köztük a békeszerződés - szabotőrét kívánta beállítani, továbbá, hogy bizalmatlanságot keltsen az országgal szemben. A rendelkezésre álló forrásanyagból ezzel szemben egyértelműen kirajzolódik, hogy a helyi németek valóban hátrányokat szenvedtek 1921 után. Megítélésüket az aktuálpolitikai helyzet, az osztrák-magyar - finomabban fogalmazva a Burgenland és Nyugat-Magyarország közötti - kapcsolatok alakulása károsan befolyásolta. Az 1921-ben mélypontra süllyedt (bár később valamelyest javuló) viszony nem kedvezett a soproni nemzetiségi probléma tárgyilagos és korrekt kezelésé-

49 Tóth Imre 50 A trianoni emlékezet" városai nek. A városvezetés a szavazást követően erős presszió alá helyezte az osztrák- és/vagy németérzelműnek tekintett csoportokat.42 A bécsi Volks Zeitung című újság december 25-én kelt írása kifogásolta, hogy az 1921-ben Ausztriára voksolók számos hátrányban részesülnek a magyar hatóságok részéről. Azzal az ürüggyel, hogy ezek a Károlyi-kormányzat, illetve a kommün idején szerepet játszottak, megvonják tőlük telefonjukat, lakásukat, ipari koncesszióikat - panaszkodott a bécsi lap,43 melynek megállapításai - az egyes túlzások ellenére is - helytállóak voltak. A húszas-harmincas években a legkülönfélébb személyi ügyek elbírálását mérlegelték nemzethűségi alapon, illetve a szavazáson mutatott hozzáállás figyelembevételével. Szinte természetes", hogy kitüntetések, jutalmak (például iparkamarai kitüntetés) odaítélésekor, köztisztviselői állások, illetve magasabb szintű kinevezések esetén nem hoztak döntést a megfelelő információk hiányában. Az osztrákok iránti szimpátia azonban elég volt ahhoz is, hogy a bormérési engedélyek felülvizsgálatakor, vagy éppen trafik-engedély megadásakor a rendőrség és a polgármester véleményezése alapján bárki elessen legfőbb megélhetési forrásától. Ez utóbbi magatartás elsősorban a németajkú gazdapolgárságot érintette fájdalmasan.44 A polgármesteri és a főispáni hivatal illetékesei a véleményezés céljaira rendszeresen igénybe vették a rendőrség helyi szerveinek információit (és a félhivatalos" besúgók jelentéseit). Az információk gyűjtögetése nem csupán a múltban játszott szerep felderítését szolgálta, hanem - ismerve a gazdapolgárok politikai megbízhatatlanságát" - preventív célú is volt. A nemzetiségi törvényben és a 4044/1919. sz. rendeletben garantált nemzetiségi, nyelvhasználati jogok is több esetben sérültek. A nyelvhasználatra vonatkozó kéréseket a soproni városvezetés lesöpörte az asztalról.45 Nagy visszatetszést keltett a vitézzé avatásokkal kapcsolatos névmagyarosítások ügye is. Alfred Schwartz városi képviselő éles hangon bírálta a Vitézi Szék gyakorlatát, és felszólította a polgármestert, hogy lépjen fel a diszkrimináció ellen, hiszen a német anyanyelvűek ugyanolyan hűségről tettek tanúbizonyságot a haza iránt, mint magyar ajkú társaik Thurner Mihály polgármester azonban féltette a civitas fidelissima" presztízsét, és nem tett egyetlen lépést sem a népszavazás során is helytállt németekért, annak ellenére, hogy nemzethűségi alapon számos más városi csoportnak (legfőképpen a köztisztviselőknek) követelt különleges elbírálást akkor és a későbbiekben is. A polgármester cinikus módon kijelentette, hogy senkinek nem kötelező megválnia saját nevétől, csupán le kell érte mondani a vitézi adományról.46 A helyi társadalomban és a sajtóban folytatott diskurzus nemzeti-társadalmi szempontból szinte kollektív módon destruktív elemként tartotta számon a németséget, közülük is főleg a gazdákat. A szövegek tágabb kontextusa és a korabeli - sajtóban is megjelenő - közbeszéd nem hagy kétséget azonban afelől, hogy a németeket a hűtlenek" kategóriájába sorolták, annak ellenére, hogy a népszavazás titkossága elvileg lehetetlenné tett mindenfajta utólagos diszkriminációt, az ellenszavazók elleni bosszúhadjáratot.47 A népszavazás után a helyi politikai osztály kommunikációjából az derül ki, hogy a más nyelvet beszélő társadalom tagjait a gyanúsak" körébe sorolták, akik nem tudtak a magyar faj és a magyarsághoz hű társadalmi közeg szövetébe beilleszkedni. Mivel a hűségeseket" a hűtlenektől" elválasztani - néhány egyedi esetet kivéve - nem lehetett, a diszkriminatív közbeszéd és a hozzá kapcsolódó cselekvések a német nemzeti közösséghez tartozó polgárok összességét érintették hátrányosan. A városban élő németeket (csakúgy, mint a többségi társadalmat) a húszas évek

50 Tóth Imre 51 A trianoni emlékezet" városai végétől ráadásul egyre erőteljesebb külső hatások érték, ami kihatott a magyarsághoz és a magyar államhoz fűződő kapcsolataikra. A Németországból kiinduló mozgalmak és szerveződések idehaza erőszakos birodalmi-nagyhatalmi nézőpontú törekvések látszatát keltették. A helyi németekben sokan máris a német birodalom alattvalóit látták, s ehhez nem is volt szükséges azonosulni a Német Birodalomból érkező eszmékkel. A németség puszta léte is elegendő volt ahhoz, hogy felzaklassa a helyi társadalmat és politikusokat. Nagy volt a nyugtalanság amiatt, hogy a város nemzetiségi összetétele önmagában ürügyet szolgáltat a hódító germán óriásnak", hogy Sopront is bekebelezze. Emiatt nemcsak a németség kulturális és politikai tevékenységét próbálták kontroll alatt tartani, hanem igyekeztek a kisebbség fizikai jelenlétét és az erről árulkodó népmozgalmi adatokat is zárójelek közé szorítani. A félelem a legváltozatosabb óvintézkedésekre sarkallta a város vezetőit. Ezek egyik formája a magyarosítás volt. A z etnikai kép módosulásához az asszimiláció mellett a városba költöző tisztviselői csoportok és jelentős számú nyugdíjas letelepedése járult hozzá.48 A statisztikai adatokat azonban egyesek kétkedéssel fogadták. Bizalmas jelentések szerint a város lakossága az idetelepült köztisztviselői karon kívül idegen a magyar kultúrától, ráadásul a népszavazás idején az osztrák gazdasági válság elől ide húzódó német ajkú vállalkozó, gazdálkodó réteg azóta eltávolodott a magyarságtól. Minden adminisztratív eszközt fel kellett tehát használni az etnikai arányok javítására. A polgármester ellenkezése 1936-ban például meghiúsította az akkorra egyébként teljesen egybeépült Sopron és Bánfalva közigazgatási egyesítését.49 A szinte egészében németek által lakott falu csatlakozása ugyanis jelentősen rontotta volna a városban a magyarság szempontjából kialakult kedvező helyzetet. E célok elérésében nem lehetett nélkülözni a fiatal korosztály dinamizmusát. A népszavazás idején főszerepet játszó Bányamérnöki Főiskola hallgatóinak továbbra is nagy szerepe volt a nemzet erejének gyarapításában"....a főiskola Sopronban maradása, vagy elköltöztetése a nemzeti eszme megerősödését, vagy elbukását jelenti az elszakított végeken... "-jelentette ki a város polgármestere egyik levelében.50 A hallgatói csoportok mellett magától értetődően csatasorba állították más hazafias mozgalmak - legfőképpen harcedzett, és nemzeti szellemiségű ifjakat nevelő cserkész és levente mozgalom - tagjait is. Parragi György, a Sopronvármegye szerkesztője lelkesen tudósított arról, hogy Bánfalván a korábban renitenskedő, és a leventemozgalommal szemben nemzetiségi és morális okokból elfogult ifjúság örömmel vonul ki a leventegyakorlatokra. Másként ítélték meg ezeket az eredményeket a német nemzetiség képviselői, a Bleyer Jakab köréhez tartozó újságírók, akik a Nation und Staat című lapban kifogásolták a magyarosító tendenciákat, és a nemzetiséget ért sérelemről cikkeztek.51 Sokan mégis egyre fontosabbnak tartották a soproni leventeegyesületi élet élénkítését. Az intézmény hívei 1934-ben beadványban fordultak Thurner polgármesterhez, amelyben kifejtették, hogy...sopronban nagyon kívánatos volna egy leventeotthon építése, hisz a város a nyugati végen áll, lakosai nyelvükben rokonok a szomszéd állammal, akik ugyan híresek lettek állampolgári hűségük miatt, de közismert, hogy ez a tény legfőképpen a város vezetőség érdeme.(sic!) Mi lesz akkor, ha ebben a vezetőségben változás áll majd be? Annak, hogy a városban uralkodó szellem nem csap át más irányba, egyik hathatós biztosítéka a hazafias leventenevelés."52 Számosan elégedetlenek voltak az ifjúság és a főiskola szellemiségével is, és harsányan hirdették, hogy hogyan kell azt tovább javítani. Egyesek azt követelték, hogy a főiskola latin és német nyelvű

51 Tóth Imre 52 A trianoni emlékezet" városai szokáskeveréke" szűnjön meg. A főiskola hagyományaiból ki kell gyomlálni minden idegenséget, és színtiszta magyarrá kell azokat átformálni." Szerte a világon faji és nemzeti megtisztulás zajlik - vélte a Soproni Hírlap egyik levelezője, aki szerint:...nekünk sajnos több a tisztítani valónk, de örömmel látjuk, hogy a faji eszme nálunk is diadalmasan tör előre."53 A hazafias törekvések szószólói emiatt sokszor maguk is nehezen tudtak vagy akartak különbséget tenni a német veszély elhárítása és a kisebbségi jogok korlátozása között. Sokszor előfordult, hogy a helyi németség jogos nemzetiségi követeléseiben is a pángermanizmus" rémét vélték felfedezni. A jelenség persze n e m volt sajátosan soproni, de a város földrajzi, illetve geopolitikai helyzetéből adódóan a félelmek itt erősebben törtek a felszínre. (Nem a félelem fűtötte azonban a főiskola hallgatóit, akik például az Oedenburger Zeitung nevének Soproner Zeitungra történő magyarosítását" követelték.54) Kitekintés: németség és szélsőjobboldal a hűség városában" A mellőzöttség, a problémák elodázása és a növekvő bizalmatlanság mindeközben elősegítette a soproni németség politikai sodródását. Közben azonban a politikai erőtérben jelentős változás következett be. A csökkenő befolyású szociáldemokraták által is üresen hagyott térbe benyomult a frissebb, sokat ígérő, ráadásul kedvező külpolitikai háttérrel rendelkező nyilaskeresztes irányzat. Ennek legfőbb képviselője a Hubay Kálmán vezette Hungarista Mozgalom (1939. március 15-től Nyilaskeresztes Párt) Sopronban is növekvő népszerűségre tett szert, de megmérettetni csak az 1939-es választásokon tudta magát. Jelöltje akkor Vágó Pál,55 a szélsőjobb nemzetiségi problémákra szakosodott" egyik képviselője.56 Feltűnése a nyilasok részéről nem volt véletlen a németek által lakott Sopronban. Vágó a helyi németség nemzeti érzelmeire apellálva próbálta felépíteni a kampányát. A választási harc idején már foglalkozott a magyarországi német népcsoport, illetve a többi nemzetiség helyzetét rendező átfogó szabályozás gondolatával. A tervezet előkészítése Dr. Leicht József soproni ügyvéd bevonásával el is kezdődött 1939 tavaszán.57 A hungarista párt feloszlatása után annak számos német nemzetiségű tagja és szimpatizánsa aztán a Volksbundhoz csatlakozott, mellyel a közben nyilaskeresztesekké avanzsált hungaristák egy ideig jó kapcsolatokat ápoltak. Ez a viszony azonban a választási küzdelem hevében megromlott. Sopronban az országos folyamatoktól eltérően mégis fennmaradt a kapcsolat után a soproni németek egyre növekvő számban képviseltették magukat a Volksbund helyi szervezetében.58 A taglétszám rohamos emelkedéséhez az is hozzájárult, hogy az agitáció során szőlőműveléshez szükséges rézgálicot, műtrágyát is ígértek a gazdáknak. A szervezet helyi központja, a Deutsches Haus" mind nagyobb hatást fejtett ki a város német lakosságára. Ennek zöme továbbra sem vált magyarellenessé, csupán nyelvét, szokásait kívánta gyakorolni anélkül, hogy ezért - mint arra példákat láthattunk - megbélyegeznék. A kétségkívül új orientáció azonban a helyi gazdák egyikét-másikát alkalmanként magyarellenes kirohanásokra ragadtatta. Az erőszakoskodások nem váltak általánossá, csupán egyedi jelenségekként törtek a felszínre. Egyre több helyi gazdapolgár küldte viszont gyermekét a szervezet iskolájába, amiben persze nagy szerepet játszott, hogy oktatással kapcsolatos követeléseiket évekig nem teljesítették.

52 Tóth Imre 53 A trianoni emlékezet" városai Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a soproni városvezetés 1921 után a hűséghűtlenség absztrakt kategóriát állította politikájának középpontjába. A jelenség mögött egyrészt nagyon is pragmatikus megfontolások álltak, melyek célja a város érdekeinek hatékonyabb képviselete volt. Másrészről azonban a hűség-eszmény problematikus és a helyi társadalom egy részét kirekesztő mintává vált. Ez utóbbi áldozata a soproni németség, a két háború között bár őrizte nemzeti azonosságát, egy része azonban- köztük is elsősorban az 1921-ben Magyarországot választók csoportja - magyar nyomás alatt kénytelen volt a mindennapi életben elfojtani identitását, hogy hűségét illetően ne me rülhessenek fel kételyek. Ez komoly akadályokat gördített a soproni németek csoportkohéziójának kialakulása elé. A jelenség hozzájárult ahhoz, hogy utóbb az Anschluss idején polarizálódott a helyi német közösség, melynek a VDU köré gyűjtött tagjai szecesszionista terveket szőttek, s ebben a - később egyébként félreállított - burgenlandi náci vezetéstől is impulzusokat kaptak. Jegyzetek 1 Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (továbbiakban: SL.) Sopron Város Levéltára (továbbiakban: SVLT.) Tanácsi jegyzőkönyvek (továbbiakban: jegyzőkönyvek) január 2. Lásd Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. A 120 éve született Thurner Mihály polgármester ( ) emlékére. Szerk. Turbuly Éva. Sopron város és a Soproni Levéltár kiadványa. Sopron, Virradat, április 2. 3 Idézi Hiller István: A soproni egyetemi hallgatók szerepe és hatása a város politikai arculatának alakulásában ( ). Soproni Szemle (Továbbiakban: Hiller, 1989) Gróf Bethlen István beszéde a soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat vitája során, a nemzetgyűlés 67. ülésén, december 7-én. 5 A történtek súlyát és következményeit Tormay Cécile például az ország magyar asszonyainak" nevében a következőképpen fogalmazta meg visszaemlékezésében:...minden gondolatom a magyarságáért vívódó Soproné volt, mely akkor nemcsak saját nevében döntött, de döntött valamennyi megszállt magyar város nevében is. Mert ha a soproni népszavazás oda adta volna az ősi várost a rablóknak, vajjon hogyan hinnék el valaha az ellenséges hatalmak, hogy a többi elrablott táj hazavágyódik Magyarországra?" Ld.: Tormay Cécile: Ave Civitas Fidelissima. In Sopron, Civitas Fidelissima Szerk. Thirring Gusztáv. Sopron, Bethlen serlegavató beszéde, október 15-én. Soproni Hírlap, október 16. Vö. Bethlen István beszédei és írásai. Válogatott beszédei I-II. kötet. Budapest, Génius. 7 Ullein 1928-ban a párizsi követségen dolgozott. 8 Ullein-Reviczky Antal levele a külügyminisztériumba, ismeretlen személyhez. Párizs, április 30. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K63 Külügyminisztériumi Levéltár (továbbiakban: K63) /7. 225/ ben a kormány megbízásából Peyer Károly személyesen járt Sopronban és röplap formájában köröztette a párt választmányának december 8-i határozatát, mely a Magyarország mellett maradásra próbálta rábírni az MSZDP híveit. Lásd Környei Attila: Sopron és környéke munkásmozgalma augusztus Győr, MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága. (Továbbiakban: Környei, 1982.) Maga Bethlen is kitért a kérdés nyílt színi megvitatása elől, arra hivatkozva, hogy az ünnepet zavartalanul kell a parlamentnek megülnie. Lásd: A nemzetgyűlés 67. ülése, december Ehhez nagyban hozzájárult természetesen az is, hogy Thurner Mihály polgármester 1919 augusztusa előtt is képes volt megegyezést keresni a baloldallal. 12 Sopronvármegye, december 28. A soproni baloldal a későbbi években is élvezett előnyöket a város speciális helyzetéből adódóan. Polónyi Kálmán a szociáldemokrata párt helyi titkára (aki 1922 decemberében a népszavazás évfordulóján személyesen vezette az MSZDP, valamint brennbergi és soproni munkások küldöttségét Horthy üdvözlésére, 1923 elején például külön felkérést kapott a miniszterelnökségtől, hogy fejtsen ki propagandát a nemzeti irányú munkásmozgalom" érdekében. Amikor azonban a belügyminisztérium tudomására jutott, hogy Polónyi külföldi (burgenlandi) szociáldemokratákkal megfigyelés Hivatalának alá is Iratai. is helyezte. kapcsolatot Bizalmas Környei, tart Iratok fenn, Biz./1923. óvatosságból 84. Vö. SL. szept. megvonta SV1., LT ill. IV. Österreichisches tőle a a. támogatást Sopron Staatsarchiv, Város és rendőrségi Polgármesteri Archiv

53 Tóth Imre 54 A trianoni emlékezet" városai der Republik, Neues Politisches Archiv (NPA) Karton 795. Nr.28/Na. a Bundespolizei Komissariat Wiener Neustadt jelentése. 13 Kozma Miklós levele Gömbös Gyulához a legitimistáknak egy választási paktum létrehozására tett ajánlatáról. In Iratok az ellenforradalom történetéhez, II. köt. A fasiszta rendszer kiépítése és a népnyomor Magyarországon. Szerkesztette és a bevezető tanulmány írta Nemes Dezső. A kötet forrásanyagát összeállította és a szerkesztésben részt vett: Karsai Elek. Budapest, Szikra. 83. sz Hans Cnobloch jelentése a soproni választásokról, június 8. ÖStA NPA Karton /pol. 15 Klebelsberg formálisan ugyan távolmaradt a trianoni békeszerződés parlamenti ratifikálásától. A soproni kerület választottjaként nem fogadhatta el a békét, hisz ez - akkor még - egyben a városról történő lemondást is jelentette volna. A ratifikáláskor - a többi nyugat-magyarországi képviselővel együtt - elhagyta az üléstermet. A szerződés elutasítása erkölcsi kötelessége volt akkor is, ha egyébként elismerte az aláírás szükségességét június 22-én a nyugat-magyarországi terület képviselőivel (Bleyer Jakab, dr. Huber János, Sabel János, Scholz Ödön, Thomas Ferenc, Lingauer Albin), Sigray területi kormánybiztos vezetésével konferencián vett részt, melyen a térség sorsáról tanácskoztak. 16 A polgármester hiába érvelt például a városi tisztviselők és alkalmazottak szolgálati idő kedvezménye érdekében. Az illetékes minisztériumok kedvezőtlenül fogadták a népszavazás sikerét honoráló javaslatot, és csak eseti lehetőséget biztosítottak a kedvezményes nyugdíjra. SL SVLT XIV. 28. Thurner Mihály személyes iratai. 5. d. Hasonlóan hatástalanok maradtak a civitas fidelissima" érvei választójogi kérdésekben. Az 1925-ös törvény Sopront megfosztotta a titkos szavazás lehetőségétől, miáltal a város elesett egy nyugati polgári demokráciákhoz fűződő jogtól, de ennél is keserűbb érzés volt, hogy a törvény a legelőkelőbb" városok sorából kiemelte és az alacsonyabb rangú települések szintjére degradálta a leghűségesebb várost. 17 Gróf Bethlen István felszólalása a nemzetgyűlés 67. ülésén, december 7. Bethlen Uo. 19 Ezt egyébként Burgenland vezetése egyáltalán nem érezte így, és a sopronihoz nagyon hasonló vádakkal illette az osztrák kormányzatot. 20 Idézi: Bircher Erzsébet: A helyi politika autonómiájáról (Sopron a két világháború között) In Házy Jenő emlékkönyv. Szerk. Dominkovits Péter-Turbuly Éva. Sopron, Talán ez is közrejátszott abban, hogy a miniszter, /1929. sz. határozatával elrendelte a Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Karának létrehozását Sopronban. Az egyetemi kar idetelepítése rendkívül fontos lépés volt Sopron iskolavárosi funkciójának kiszélesítésében, de ugyanilyen jelentőséggel bírt a gazdasági gondokkal küszködő város általános fejlesztése szempontjából. Az intézmény letelepítése ráadásul új, impozáns épülettel is gazdagította a városképet. A Hittudományi Kar avatására október 19-én került sor Horthy Miklós kormányzó jelenlétében. Az avatóbeszédet Klebelsberg Kunó kultuszminiszter mondta. 21 Boronkai Szabolcs: Az évi népszavazás a korabeli sajtó tükrében. Soproni Szemle 2003.I Hiller, ÖStA. NPA. Karton 795. Liasse Ungarn 2/3. fol Sopronvármegye, június Thurner belügyminiszteri vizsgálatot kért, mert Esztergomban azt terjesztették, hogy Sopron nyilas város, ahol a polgármester kitűzette a horogkeresztes zászlót a városházára. SL. SVLT. Biz / Pinezich István beszéde a képviselőházban, június Sopron vármegye, november Ez például az évi képviselőválasztások idején 1500 pengő juttatást jelentett egy 25 főből verbuválódott főiskolás csapatnak, ami nem elhanyagolható részét tette ki a Magyar Elet Pártja pengős választási kiadásainak. Lásd SL SVLT reponenda. Költségvetési előirányzat a MÉP soproni irodájának előrelátható kiadásairól Sopron város egyéni kerületének választásával kapcsolatban május Soproni Hírlap, október A Németországgal szemben táplált félelmet támasztják alá Thurner következő mondatai:...a német nationalizmus, Ausztria hegyláncain is átcsapó dübörgő zajával is bátrabban néznénk szembe, ha a jövendő harcokban főiskolások műszaki századai, tanáraik szakképzett vezetése alatt harcolnának, példát és tanítást adva az egyéb foglalkozásúnknak a gáztámadások és géptámadások elhárításában." 31 okoztak Lásd főiskola mérnöki A főiskolások SL a SVLT hallgatóinak és kormánynak Erdőmérnöki mindemellett 7536/33kgy. felvonulásán is. Főiskola 1934-ben esetenként I. fenntartásának történtek Leopold sz. (néha Thurner miatt. a Hennet legalkalmatlanabb polgármester ügyében, Az osztrák eseményen követ Hóman július pillanatokban) panaszkodott Ausztriára Bálinthoz 5-én. nézve írott a kellemetlenségeket soproni sértő levele, jelenetek erdészeti a Bánya

54 Tóth Imre 55 A trianoni emlékezet" városai játszódtak le (pl. a hallgatók az osztrák-magyar barátságot karikírozva Gömbös alakját is megszemélyesítették. A hatalmasnak ábrázolt miniszterelnök mellett egy térdnadrágot viselő, apró figurát lehetett látni, aki természetesen Dollfuss alakját volt hivatva szimbolizálni. Az egyetemért felelős miniszter kénytelen volt felhívni a rektort, hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló megnyilvánulásoktól. A földmívelésügyi miniszter átirata a külügyminiszternek, július 19. MOL K63 KÜM / E folyamat legfőbb megtestesítője, maga Sopron polgármestere, Thurner Mihály volt, aki német szülők gyermekként, az iskolában elsajátítva a magyar nyelvet, majd jogi végzettséget szerezve lépett állami szolgálatba 1905-ben, s ezután lett polgármester 1918-ban. A népszavazás idején és azt követően is a magyar érdekek legharcosabb képviselője lett Sopronban. 33 A kérdéssel kapcsolatban ld. még: Haslinger, Peter: A regionális identitás kialakításának egy esete: Burgenland Regio. Kisebbség, Politika, Társadalom, A haza fogalma a 19. század elején még nehezen volt definiálható a soproni németek körében, akik ismerték Magyarország történelmét és kultúráját, ám szívesen azonosultak a német vezetésű, nemzetek feletti felvilágosult birodalommal is. A reformkortól azonban kezd tisztázódni a haza-fogalom, mely egyre inkább Magyarországgal vált azonossá. A kérdésről részletesebben ír: Boronkai Szabolcs: Haza és Hazafiság a 19. századi soproni német nyelvű prédikációkban. Soproni Szemle, Amiben valószínűleg szerepet játszottak a helyi evangélikus németek ellenérzései a katolikus bécsi udvarral és Ausztriával szemben. Meg kell azonban jegyezni, hogy a 19. század soproni lutheránus lelkészeinek legjobbjai - bár az osztrák katolikus dominanciát elutasították - Németországban tanultak, ragaszkodtak a német kultúrához és írásbeliséghez, s ez utóbbit közvetítették híveik felé is. Lásd Boronkai, A Westungarisches Volksblatt és az Oedenburger Zeitung ban a lapok üdvözölték a birodalom megszűnését, és megelégedéssel írtak arról, hogy a magyar önállóság reménye végre valósággá válik, ám figyelmeztettek: senki ne képzelje, hogy a német nyelv és kultúra iránti igény továbbra is elfojtható lesz. Cikkeikben azt is megjegyzik, hogy a wilsoni önrendelkezési elv előtt senkit sem érdekelt az itt lakók sorsa. Az osztrákok fél-betyároknak" (halbe Bethyaren), az ostobább magyarok (Stockungarn) sváboknak titulálták őket. Az írásokban visszatérő Deutschungarn kifejezés szintén a különállóságot sugallja. Oedenburger Zeitung, október 25., Westungarisches Volksblatt, október Traeger Ernő: Az elszakított nyugati részek. Magyar Szemle, október, Lásd Spannenberger, Norbert: Der Volksbund der Deutschen in Ungarn unter Horthy und Hitler. Schriften der Bundesinstituts für Kultur und Geschichte der Deutschen im östlichen Europa. München, R. Oldenburg Verlag. (Továbbiakban: Spannenberger, 2002) Spannenberger, 2002, Miltschinszky, Viktor: Das Verbrechen von Ödenburg. Wien, (Továbbiakban: Miltschinszky 1922) SL SVLT IV a Biz./1923. május Volks Zeitung, december Hasonló okokból törölték az engedéllyel rendelkezők listájáról a Berinkey kormány egykori Nyugat- Magyarországi német kormánybiztosának, a már említett Zsombor Gézának a nevét is. E döntést azonban a polgármester ajánlására politikai okokból" később megváltoztatták. Az ok az volt, hogy Zsombor a gazdapolgárságra még mindig túl nagy befolyást gyakorolt. SL. SVLT. IV a. 18 Biz./1924. aug. 15. Az igazoló jelentéseket és bizonyítványokat tucatjával találjuk a polgármesteri bizalmas iratok között. Vö. SL SVLT IV a. 14.Biz./ Biz./ BIZ./ Biz./ BIZ./ BIZ./ BIZ./ BIZ./1929. stb. 45 Sopronban - bár erről hivatalos adataink nincsenek - a németajkú városatyák aránya elérte, sőt egészen biztosan meghaladta a kívánt egyötödöt. A német nyelvhasználat ennek ellenére nem vált gyakorlattá ban az egyik nemzetiségi képviselő kérte az alpolgármestert, hogy előterjesztését németül is adja elő, mivel a költségvetési előirányzatot tartalmazó nyomtatvány is csak magyar változatban került a képviselők asztalára. A városvezetés csupán ez utóbbi kifogásra reagált és gazdasági okokra hivatkozva elutasította a német várospolitikus követelését. Vö. SL SVLT Közgyűlési jkv július Idézi: Oedenburger Zeitung, augusztus A titkos eljárás ellenére persze jócskán ismert volt, hogy ki hova adta le a voksát. Erről fordított összefüggésben is értesülhetünk: a már említett Miltschinsky leírja, hogy a szavazás idején a helyi németek is nyitva tartották a szemüket. E közben nemcsak azt látták, hogy ezrek nem tudtak leszavazni", auch SVLT hanem ganz IV. genau, Ödenburger azt is pontosan wer a. falsch Biz.28/1936. Volk megfigyelték, abgestimmt hat während hat.") hogy der Abstimmung ki Miltschinsky szavazott helytelenül" seine 1922, Augen 103. közülük. offen gehalten ( Das bodenständige es 48 SL urdeutsche weiss

55 Tóth Imre 56 A trianoni emlékezet" városai 49 SL SVLT IV a. Biz.4/ Thurner levele Hóman Bálinthoz, július Parragi György: Magyar őrszem az ország legnyugatibb fokán. Sopronvármegye, május SL S V L T a. Polgármesteri Bizalmas Sopron Városi Testnevelési és Népgondozó Kirendeltség memoranduma Thurner Mihály polgármesterhez, június Soproni Hírlap, május Oedenburger Zeitung, április 5. Ezt a Schulverein Südmark nem is hagyta kihasználatlanul, és lapjában szóvá is tette az esetet. Vö. Grenzland, július - augusztus 55 Vágó 1889-ben született, evangélikus vallású volt és műszaki doktorátussal rendelkezett. 56 Vágó kb. egy évvel a választások után, 1940 júniusában, Hubay Kálmánnal együtt terjesztette a parlament elé nemzetiségi törvényjavaslatát, amely a Németország által támogatott hazai népcsoportautonómiák tervét tartalmazta. Vö. Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország Budapest, Kossuth. (Továbbiakban: Tilkovszky 1978) Tilkovszky Lóránt: Ungarn und die deutsche Volksgruppenpolitik Budapest Akadémiai A Volksbund der Deutschen in Ungarn helyi szervezete július 1-én tartotta alakuló gyűlését Sopronban. Irodalom Bellér Béla: A Volksbildungsvereintől a Volksbundig. Budapest, Új Mandátum. Bethlen István beszédei és írásai. Válogatott beszédei kötet. Budapest, Génius. Bircher Erzsébet: A helyi politika autonómiájáról (Sopron a két világháború között) In Házy Jenő emlékkönyv. Sopron, Boronkai Szabolcs: Az évi népszavazás a korabeli sajtó tükrében. Soproni Szemle, 2003.I Boronkai Szabolcs: Haza és Hazafiság a 19. századi soproni német nyelvű prédikációkban. Soproni Szemle, Haslinger, Peter: A regionális identitás kialakításának egy esete: Burgenland Regio. Kisebbség, Politika, Társadalom, Hiller István: A soproni egyetemi hallgatók szerepe és hatása a város politikai arculatának alakulásában ( ). Soproni Szemle Íratok az ellenforradalom történetéhez, II. köt. A fasiszta rendszer kiépítése és a népnyomor Magyarországon. Szerkesztette és a bevezető tanulmány írta Nemes Dezső. A kötet forrásanyagát összeállította és a szerkesztésben részt vett: Karsai Elek. Budapest, Szikra. Környei Attila: Sopron és környéke munkásmozgalma augusztus Győr, MSZMP Győr-Sopron megyei Bizottsága. Miltschinsky, Viktor: Das Verbrechen von Ödenburg. Wien, Spannenberger, Norbert: Der Volksbund der Deutschen in Ungarn unter Horthy und Hitler. Schriften der Bundesinstituts für Kultur und Geschichte der Deutschen im östlichen Europa. München, R. Oldenburg Verlag. Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország Budapest, Kossuth. Tilkovszky Lóránt: Ungarn und die deutsche Volksgruppenpolitik Budapest Akadémiai. Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. A 120 éve született Thurner Mihály polgármester ( ) emlékére. Szerk. Turbuly Éva. Sopron, Sopron város és a Soproni Levéltár kiadványa. Tormay Cécile: Ave Civitas Fidelissima. In Sopron, Civitas Fidelissima. Szerk. Thirring Gusztáv. Sopron, Traeger Ernő: Az elszakított nyugati részek. Magyar Szemle, október,

56 Limes 57 A trianoni emlékezet" városai Barthó Zsuzsanna A balassagyarmati csehkiverés utóélete az 1945 előtti helyi sajtó és az emlékiratok tükrében Ami január 29-én Balassagyarmaton történt A csehszlovák kormány, az antant beleegyezésével, még 1918 novemberében a demarkációs vonal egyik szakaszának az Ipoly folyót jelölte meg. A csehszlovák csapatok január 3-án megszállták Losoncot, 9-én pedig Ipolyságot, vagyis az Ipoly-menti vasút végpontjait. Ebből következően, hogy biztosítsák a vasúti összeköttetést, várható volt Balassagyarmat csehszlovák megszállása. A város kis létszámú katonaságát mindössze Vizy Zsigmond 35 fős százada és Pálmay Ernő alakulata jelentette. Január 15-én a 45 fős csehszlovák alakulat Lauka Gusztáv főhadnagy parancsnoksága alatt ellenállás nélkül foglalta el a vasutat, a postát, a laktanyát és a vasúton túli Süvítő telepet. Helyén maradhatott Rákóczy kormánybiztos, a megyei, városi, járási közigazgatás, a rendőrök, pénzügyőrök, fogházőrök megtarthatták fegyvereiket. Tíz nap után Bazovszky Lajos csehszlovák zsupán megjelent, hogy átvegye a közhivatalokat és a hivatalnokokat feleskesse a csehszlovák államra január 27-én a megyeháza nagytermében tartott gyűlésen a közalkalmazottak, vasutasok és postások elhatározták, hogy nem tesznek esküt. Pongrácz György vármegyei főjegyző és Schuch István mozdonyvezető kézfogása az egységet, az összetartást jelképezte. A szervezkedést vasutasok kezdték el. M é g aznap elvágták a telefon és távíróvonalakat, nem mentek el szolgálatba és kapcsolatba léptek a Magyarnándorban állomásozó Vizy Zsigmond vezetése alatt álló 16-osok tiszti különítményével, a Bajatz Rudolf parancsnoksága alatt lévő 38-as kecskeméti gyalogezreddel, összességében valamivel kevesebb, mint 200 katonával. Ez a két százados tervezte meg a 29-én lezajló támadást, melyben mintegy negyven vasutas is részt vett. A 38-asok a vasutasokkal előbb a város nyugati részét biztosították, majd visszafoglalták a vasútállomást. A laktanya visszafoglalása egyelőre nem sikerült. Ezalatt a 16-osok elfoglalták a város keleti részét: a kórházat, a vásárteret és a nagyhidat. Időközben megegyezés született a csehszlovákokkal, miszerint sértetlenségért cserébe megadják magukat. A jó hírre Bajatz katonái szervezetlenül kezdtek el rohanni a laktanya felé, mire a megrémült csehszlovák katonák géppuskával lőttek rájuk. Ez a sortűz okozta a legtöbb veszteséget. A csak részben eredményes hajnali harcok után a magyar katonai alakulatok, bekerítéstől tartva, Magyarnándorig húzódtak vissza. A városparancsnokságot Huszár Aladár vette át, és irányította a további harcokat. A polgárságból, az itt maradt hat géppuskásból és 15 katonából szerveződő egységek őrséget álltak a város különböző pontjain, és lőtték a laktanyát. Időközben sikerült felvenni a kapcsolatot az országos vezetéssel: a kormánybiztos a Honvédelmi Minisztériumba utazott, ahol mind Böhm Vilmos hadügyminiszter, mind

57 Barthó Zsuzsanna 58 A trianoni emlékezet" városai Pogány József hadsereg-főparancsnok jelentős haderőt ígért. A jelentős segítség elmaradt, de délutánra megérkeztek a Hatvanból Balassagyarmatra rendelt iglói géppuskások néhány géppuskával és 22 katonával. Az ő segítségükkel végül sikerült elfoglalni a laktanyát. 78 hadifoglyot ejtettek és három géppuskát foglaltak le. Ezek után az iglóiak eltávoztak, de visszaérkeztek a városba Bajatz és Vizy századosok és egységeik. A csehszlovákoknak 8 halottjuk és 7 sebesültjük volt; elesett a parancsnokuk és parancsnokhelyettesük is. Magyar részről 10 halott és 21 sebesült volt. A halottak név szerint: Rózsa András és Petrovics József vasutas, Havaj József, Hrubecz Márton, Vancsó József és Weisz Sándor polgárok; a 38-asok közül pedig Nagy József szakaszvezető, Dancsok Ferenc tizedes, Virág János őrvezető és Czakó Balázs honvéd.1 A küzdelem ezzel nem zárult le. Pálmay Ernő alakulatai m é g aznap visszafoglalták Drégelypalánkot, Homokot, Ipolyvecét és Dejtárt. Másnap került ismét magyar kézre Litke, Ipolytarnóc és Rapp, 31-én pedig a szécsényi vasútállomás és a környező falvak. A kortárs helyi sajtó interpretációja A történtek krónikáját először azokban az újságcikkekben foglalták össze, melyek az elesettek temetéseiről tudósítottak. A gyászbeszédekben, a tudósításokban a hangsúly a hazaszeretetre és a hősiességre került. A cikkek egy része az események politikai vetületeit részletezte, míg másik részük a katonai akciókat írták le. Huszár Aladár írásában az összefogást emelte ki, valamint azt, hogy az országban először itt verték vissza erővel a megszálló katonaságot: Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy a nemzeti öntudat itt öltött először alakot, itt lépett először a komoly cselekvés terére, hogy széjjeltépje azt a kegyetlen rabláncot, mellyel ádáz ellenségeink megfojtani igyekeznek. Örök dicsősége marad Balassagyarmat városának, hogy itt a társadalom minden rétege összeforrott a hazaszeretetben, és hogy az összeforrott társadalom itt megtalálta a nemzeti boldogulásnak elengedhetetlen feltélelét, az egyetértést, mely ha megvan magyar testvér és testvér között, a magyar nemzet nem veszhet el soha."2 Ugyanekkor azonban már megkezdődött a vita és a vádaskodás arról is, hogy ki működött együtt a csehszlovákokkal, illetve ki mit tett a csehkiverés érdekében, tehát az oly sokat emlegetett egység múlóban volt. Ennek jele volt az a vita, mely a Nógrádi Hírlap hasábjain tört ki Forgách József szociáldemokrata helyi pártelnök és Péterffy Béla főgimnáziumi igazgató között két különböző értékrendről. A vita során a pártelnök a polgárság nagy részét tehetetlenséggel vádolta a cseh megszállás napjaiban és kiemelte a munkásság szerepét a csehkiverésben, ezzel megalapozva a csehkiverés osztályharcos, szocialista megközelítését, melynek az volt az alapja, hogy a harcokban résztvevő vasutasok, postások, iparosok nagy része szociáldemokrata volt. Emellett elég erősen agitált amellett, hogy a közalkalmazottak lépjenek be a szociáldemokrata pártba. Válaszában Péterffy ezt az agitálást találta felháborítónak, kiállt a vallás és a nemzeti eszmék mellett és kritizálta a kormány nemzetellenességét", valamint a kommunista eszméket. Erre a beszédre való hivatkozással március elején karhatalommal távolították el a gimnázium éléről. A Nógrádi Vörös Újság írása 1919 májusában kizárólag a vasutasoknak, tisztán a

58 Barthó Zsuzsanna 59 A trianoni emlékezet" városai proletárság érdemének" tulajdonította Balassagyarmat visszafoglalását. A cikk apropóját az aktuális katonai helyzet adta, az antantcsapatok általi ismételt fenyegetettség és előretörés. A visszaemlékezés lelkesedést kívánt kelteni: Balassagyarmat proletárságáról az egész ország proletársága példát vehetne. Mert ha mindenütt az a munkásság, az a katonaság állt volna őrt a proletárhaza határain, ami itt, akkor az imperialista hódítóvágytól fűtött csehek, szerbek és románok egy tapodtat sem jöhettek volna előre."3 Megemlékezések, ünnepi beszédek, viták az évfordulókon Az események hivatalos városi ünneppé nyilvánításának aktusa a csehkiverés első évfordulója előtt történt meg, mikor Balassagyarmat képviselőtestülete január 18-án határozatot hozott annak megünnepléséről.4 A határozat indoklásában már ekkor megvoltak azok az elemek, melyek mind a két világháború között, mind a rendszerváltást követő években megjelentek az ünnepi szónoklatokban, újságcikkekben, visszaemlékezésekben. Így a határozat indoklásában szerepel, hogy az ünneplés célja a hazafias érzésünk ébrentartása", az események példa értékének kiemelése az utókor számára. Teret kapott az az alá nem támasztott gondolat is, miszerint ha az január 29-i események nem történnek meg, akkor ma a határ Vác és Pásztó között húzódna. A határozat egyben visszaemlékezés is, hiszen röviden leírja a katonai eseményeket megelőző politikai helyzetet és magát a csehkiverés eseménytörténetét is. Szerepelnek benne a helyi politikusok és nem utolsósorban az elhunyt hősök nevei. A határozat tervbe vette egy emlékoszlop állítását is, melyre az elesettek neve került volna, ez az emlékoszlop azonban végül nem került felállításra. Megalakítottak egy bizottságot, melynek feladata az ünnepség lebonyolítása volt az első évfordulón. A bizottsági tagok között voltak képviselőtestületi tagok, egyházi személyek, valamint iskolaigazgatók. Mellettük az események egykori szereplői közül a bizottság tagja lett dr. Huszár Aladár, ekkor már főispán, aki a csehkiveréskor a polgárság ellenállásának egyik megszervezője volt. Bár a bizottság tagjai közé választották Kasza Pált, a város állomásfőnökét is, feltűnő, hogy a harcoló vasutasok közül senkit sem találunk a bizottság tagjai között ban a szervezett vasutasok vezetőit, Schuchot, Meszlényit és Papácsyt sztrájkszervezés miatt elbocsátották állásukból, így elkerültek Balassagyarmatról. Huszár Aladár Budapestre távozott, megöregedett Pongrácz főjegyző és Rákóczy István is. Gróf Mailáth Géza tolókocsiba kényszerült. Vizy Zsigmondot áthelyezték, Bajatz Rudolf és Pálmay Ernő sorsáról nem tudunk. Így az ünnepségek résztvevői már nem voltak közvetlen résztvevői, megélői az eseményeknek. Ő k tartották immár a beszédeket is, melyek egyre inkább az aktuális politikának feleltek meg és a korabeli szónoklatoknak megfelelően Trianonról, a magyarság végveszélyéről, a nemzeti összefogásról szóltak. Az első ünnepélyen a beszédet Pongrácz György, Nógrád vármegye főjegyzője tartotta. A beszéd kisebb botrányt váltott ki, ugyanis - állítólag véletlenül - nem méltatta a vasutasok érdemeit. Ezért a Nógrádi Hírlapban február 1 -én bocsánatot is kért. Az ilyen nézeteltérések ellenére az első évek az őszinte, személyesen átélt emlékezés jegyében zajlottak. Ekkor még együtt ünnepelhetett minden résztvevő. A Nógrádi Hírlap minden évben közölte az ünnepély programját, majd részletesen beszámolt annak lefolyásáról, általában közölve az ünnepi szónoklatok teljes szövegét

59 Barthó Zsuzsanna 60 A trianoni emlékezet" városai is. A hivatalos ünnepélyen kívül minden évben un. Magyar Estet tartott a Balassagyarmati Református Nőegylet is, melyről szintén tudósított az újság. A hivatalos ünnepély általában a következőképpen zajlott: az ünnep napján minden felekezet templomában ünnepi istentiszteletet tartottak, majd általában délután 5 órakor a közhatóságok, a honvédség, a csendőrség, a vámőrség, a vasutasok, a testületek, az egyesületek képviselői és a város résztvevő polgárainak jelenlétében az emléktábla előtt tartották a megemlékezést, melyen elhangzott a Himnusz, a Magyar Hiszekegy, az ünnepi szónoklat, és utána ismét versek, énekek következtek. Az ünnepi beszédek az évek előrehaladtával, egyre inkább aktuálpolitikai felhangot kaptak. Miként az augusztusi Szent István nap, a május végi Hősök emlékünnepe, vagy a június elején megrendezett trianoni nagygyűlések, ez az ünnepség is alkalmat adott a békerendszer elleni tiltakozásra. Igaz, a csehkiverés" ünnepe sokkal személyesebb volt, hiszen ebben az esetben nem országos rendezvénysorozatba kapcsolódott be Balassagyarmat közönsége, hanem önmagát ünnepelve protestálhatott Trianon ellen. Ugyanakkor a beszédek között találhatók jelentős különbségek is. Egészen egyedülálló annak az január 29-i szónoklatnak néhány gondolata, melyet Kovács-Sebestény József református lelkész mondott. Ellentétben a közkedvelt historizáló felfogással, a következőket mondta:... ha vannak is olyan momentumok, melyek arra engednek következtetni, hogy ha itt, városunkban a betolakodók meg tudták volna vetni lábukat, akkor esetleg tovább terjeszkedő vágyaikat is megkísérelték volna megvalósítani, - azonban ez inkább csak hipotézis, de nem történeti tény."5 Ez a felfogás, kijelentés egyedülállónak tekinthető a korszakban. Természetesen a szónokok egyénisége, foglalkozása is rányomta bélyegét a beszédek jellegére, a mondanivaló hangsúlyaira. Így a fentebbi lelkész a lelki egységre, a megértésre, a szeretetre teszi a hangsúlyt, és ugyanígy tesz január 29-én Perlaky Lajos segédlelkész is. Ezzel szemben Farkas István reálgimnáziumi igazgató 1936-ban számos történelmi párhuzamot vont a balassagyarmati eseményekkel. A m i viszont meglepő módon ritkaságszámba ment, az az események ismertetése, megidézése, az elesett hősök nevének felsorolása. Ez magyarázható az események közelségével, közismertségével is. Különösen hangsúlyos volt a 10. évforduló megünneplése. Az ünnepi beszédben elhangzó mondat: A mai nap a trianoni mesekönyv Hamupipőkéje, szomorú magyar esztendő legragyogóbb napja. S mégsem lett belőle ékes királykisasszony: mint szegény leányt a kérők, úgy kerülte el ezt a napot a hír, mely mindent felkapott szárnyaira, csak éppen Balassagyarmat nagy napjáról feledkezett meg."6 - azt jelzi, hogy az évek során megkopott az ünnep fénye, lassan kezdtek feledésbe merülni az események, valamint azt, hogy országos szinten nem kapott publicitást sem maga a csehkiverés, sem annak későbbi ünneplése. Ez az újságcikkeken is lemérhető, hiszen egyre rövidebb írások tudósítottak az ünnepségről, melyet sokszor megelőzött a Madách-est leírása. A szónok, Sulacsik Zoltán beszédében azt is kifejtette, hogy csak egy fél éve tud a csehkiverésről, lévén nem helyi születésű. Az ünnepek sorából ki kell még emelnünk az évi nyári megemlékezést, mikor június 7-én emléktáblát lepleztek le a vasútállomás falán, melyen a két elesett vasutas neve szerepelt.. A z ünnepélynek magas rangú résztvevői is voltak József Ferenc főherceg és dr. Láng János MÁV üzletigazgató személyében. A csehkiverésben résztvevő vasutasokat kitüntették. Az ünnepet 300 fős díszebéd zárta. A csehkiverés" kapcsán egy évtized elmúltával már nem csupán a helyi elit és a

60 Barthó Zsuzsanna 61 A trianoni emlékezet" városai vasutasokat képviselő egykori szociáldemokrata vezetők utódai között húzódtak törésvonalak. Nézeteltérés támadt az egykori események tárgyszerűségével kapcsolatban az egykori polgári és katonai szereplők között is. Az események után tizenkét évvel iglói géppuskások szerepéről alakult ki polémia, mely éveken át folyt. Vitéz dr. Rajnay Vilmos sátoraljaújhelyi m. kir. Honvédszázados a Magyarság cikkét cáfolandó, Perlaky Lajos balassagyarmati káplánnak levelet írt, melyben városunknak a csehektől való megszabadításának, illetőleg a csehek kiveretésének érdemét egyedül magának, illetve az iglóiaknak foglalja le..."7 - jelent meg a hír a Nógrádi Hírlapban. A cikk írója kihangsúlyozza, hogy az iglóiak védtelenül hagyva a város lakosságát, este eltávoztak. Az első válasz pár nap múltán megjelent Kondor Miklós volt főhadnagy tollából, aki az iglóiak eltávozását a gyalogsági támogatás hiányának, a foglyok és lőszerkészlet elszállításának tulajdonítja.8 Az ezt követő, éveken át tartó és egyre parttalanabb vita még 1939-ben is tartott, amikor Vizy Zsigmond ismét egy, a Magyarságban megjelent cikket kívánt megcáfolni, mely cikk csak az iglóiakat említi, mint a város megmentőit.9 A másik vita Rákóczy kormánybiztos szerepéről folyt az újság lapjain. Ezt a vitát egy másik, de ismét a Magyarságban megjelent cikk váltotta ki, melyet Rákóczy írt a csehkiverésről. Ebben elhallgatja, hogy útban Budapest felé Bajatz és Vizy századosoknak megtiltotta a csehszlovákok megtámadását, sőt azt állította, hogy a támadás mikéntjét tárgyalták meg.10 A Nógrádi Hírlapban megjelenő válasz ezt cáfolta, sőt, Rákóczyt pacifistának, papírokkal harcolónak titulálta." Ennek a vitának az előbbinél jóval disztingváltabb hangulatát jelzi ugyanakkor, hogy a Rákóczyt cáfolók elismerték a vitapartner érdemeit is, szerepét az iglói géppuskások Balassagyarmatra való küldésében és a későbbi Ipoly-menti harcokban nem vitatták. Emléktábla állítás és kormányzói vizit 1922-ben Az eredetileg tervezettnél egy évvel később, október 29-én leplezték le a Keviczky Hugó által készített bronz, turulmadaras, márvány emléktáblát Horthy Miklós kormányzó jelenlétében. Még az ünnepséget megelőzően a Nemzeti Intézet pályázatot írt ki egy költeményre, mely megörökíti a csehkiverést. A nyertes Visnovszky Rezső tanfelügyelő, tanügyi tanácsos, Balassagyarmat megvétele, Históriás ének ből című verse lett, mely el is hangzott a kormányzó előtt. A két világháború között, illetve azóta is ez az októberi, nem éppen évfordulós ünnepély tekinthető a legnagyobb szabású megemlékezésnek. A kormányzó Salgótarjánból érkezett a balassagyarmati vasútállomásra, ahol ünnepélyesen fogadták a város vezetői, a különböző testületek képviselői, a diákok és a város közönsége. A virágcsokrot jelkép értékűen egy vasutas kislánya adta át neki. Az ünnepről tudósító újság ezután részletesen leírta a fogatokat, melyekkel az emléktáblához hajtottak, ahol először a Himnusz hangzott el, majd Huszár Aladár, az ekkor már nyugdíjas főjegyző mondott beszédet. Ünnepelni jöttünk m a össze, ünnepelni a lepellel borított emléktábla körül, megtisztelni a múltat és hódolattal meghajolni azok emléke előtt, kiknek kőbe vésett neve időtlen időkig hirdeti a hazaszeretet és a hazáért való áldozatkészségnagyszerűségét."12a helyzetnek megfelelően Horthy és a csehkiverők között is párhuzamot von a szónok, kihangsúlyozva, hogy mindnyájukban közös vonás a hazáért történt áldozathozatal. Ezt követően Trianon kapcsán arról beszélt, hogy a

61 Barthó Zsuzsanna 62 A trianoni emlékezet" városai magyarság csak Istenben és saját magában bízhat, hiszen a jog és az igazság nem számít. Ezen kívül utalt még a megosztottságra és a vörös veszélyre. Az ünnep apropójául szolgáló eseményeket a szónok ekkor már nem részletezte, csak utalt rájuk: évi január hó 29! Szomorú gyászos időknek egyetlen felcsillanó magyar napja, a magyar harcos dicsőségnek utolsó fellobbanása... Mikor nem volt széles e határban magyar akarat, midőn összeroppant a bátorság, megrokkant a férfi és gyáva lett a kishitű, egy hely volt csak Magyarországon, melynek népe tudott akarni, tudott magyar életért, magyar jövőért, magyar földért életet és vért áldozni. Örök dicsőség a harcban részt vett hős katonáknak, a város rettenthetetlen szívű, égő hazaszeretettel teli vasutasainak és polgárainak, kik e napon szabaddá és újra magyarrá tették ezt avárost."13 Mint annyi más beszédben, ebben is a hangsúly az ellenállás egyediségén, unikumán van. A beszéd után a kormányzó megadta az engedélyt az emléktábla leleplezésére. Az emléktábla mementó is egyben, a korabeli, pátosszal megfogalmazott felirat ismét a példa egyediségére, a hazaszeretetre és a hősiességre apellál. In memoriam január 29. Magyarország jövőjére messze kiható esemény örök emlékét hirdeti e tábla őszén kihullott a magyar nemzet kezéből a kard és leáldozott a harcos nemzeti becsület. Népek, melyek évszázadokon át félték a magyart, szertetépték Szent István birodalmát. Abban a nehéz időkben nem volt a magyarban férfi erény, akarat és öntudatos erő, egy hely volt csak széles e hazában, melynek népe a fegyver erejével akart és tudott is ellenállni a betolakodónak. Örök dicsőség a harcban résztvett katonáknak, Balassagyarmat vasutasainak és polgárainak, akik január 29-én Balassagyarmatról kiverték a cseheket és evvel a hősi ténnyel egy darab magyar földet mentettek meg a magyar hazának. Emlékezetül az élőknek és a jövőkor nemzedékeinek áll itt kőbe vésve azoknak a neve, kik életüket és vérüket adták a harcokban a hazáért".14 Itt következett az elesettek fentebb felsorolt névsora, valamint a zárómondat: A hősök kifutott vére hozzon áldást és feltámadást a magyar hazára."15 Az emléktábla leleplezése után elhangzott még a Magyar Hiszekegy, majd Molnár János átadta az emléktábla miniatürizált mását Horthynak. Ezután egy diák elszavalta Visnyovszky Rezső Balassagyarmat megvétele című versét, majd a Szózat következett. Ezzel ért véget az emléktábla felavatását övező ünnepség, melyet követően átvonultak a katonai szemlére a Helyőrséghez. A kormányzó avatta fel ezen a délutánon a sportpályát is. Beszédében a szónok Horthyt méltatta, akit történelmi párhuzamba állított Hunyadival és Bemmel, miszerint ő az, aki harmadikként megmentette a hazát... A nap zárásaként Sztranyavszky Sándor főispán és neje a vármegyeházára teára hívta a kormányzót, amin a helyi elit részvételével kötetlen beszélgetést folytattak. A tea után a kisteremben a város vallási és civil vezetői mondták el rövid köszöntőiket, melyekre Horthy pár mondatban válaszolt. A díszvacsora után pedig a dalegylet szórakoztatta az ünnepély résztvevőit. A vonat éjjel 11-kor indult vissza Budapestre Horthyval és kíséretével. Az ünnep koreográfiáján végigtekintve jól látható, hogy ez az esemény hogyan vált a társadalmi reprezentáció, a helyi elit szereplésének egyik fontos, ha nem éppen a legfontosabb alkalmává.

62 Barthó Zsuzsanna 63 A trianoni emlékezet" városai A csehkiverés" a visszaemlékezésekben Az első, az események után legkorábban született visszaemlékezést Rákóczy István, az akkor már nyugalmazott főispán, kormánybiztos írta 1921-ben. A bevezetésben azzal indokolja a megemlékezés írását, hogy bár rövid idő telt el a csehkiverés óta, máris téves információk, mendemondák keringenek, ezért tisztázni akarja a történteket. Az első pontban az előzményeket ismerteti. Bírálja a szociáldemokratákat, a nemzeti tanácsot, a közrend hiányát, a kormány külpolitikai tehetetlenségét és pacifizmusát. Aztán részletesen bemutatja a csehek január 15-i bevonulását, majd a január 25-ét, mikor Dr. Bazovszky Lajos zsupán megérkezett az államigazgatás átvételére. Különösen erős érzelmi töltéssel írt a január 27-i értekezletről, melyen a megjelent hét-nyolcszáz alkalmazott elhatározta, nem esküszik fel a cseh államra. Mivel személyes résztvevője volt az eseményeknek, rendkívül aprólékosan taglalja a csehkiverést megelőző napok szervezkedését, és külön hangsúlyt helyez a bizonytalanságra és a spontán összefogásra a vasutasokkal és a munkásokkal. A 2. és 3. fejezetekben magukat a katonai eseményeket taglalja. Visszaemlékezése végén a hazaszeretetet és az összetartást hozza fel példaként. Hitelességét alátámasztandó, hivatalos dokumentumokra hivatkozik, valamint zárójelben jelezte azok nevét, akik alátámasztották az egyes eseményeket. A következő visszaemlékezés Kőnig Kelemen ferences házfőnök tollából született, aki a szécsényi ferencesekről szóló művében pár oldalt az januári eseményeknek szentelt. Csak a Szécsényre vonatkozó eseményeket emelte ki, nem írt sem az előzményekről, sem a balassagyarmati történésekről. Ennél sokkal nagyobb szabású és részletesebb Sulacsik (Antal) Zoltán műve, mely 1933-ban jelent meg. Fentebb említettünk, hogy a református lelkész n e m helyi születésű volt, csak 1928-ban került Balassagyarmatra, ahol a városi közélet meghatározó személyiségévé vált. Bár nem volt megélője, résztvevője az eseményeknek, mégis több mint 300 élő tanúval beszélgetett műve megírása előtt, melynek megjelenése után ig nem utazhatott be Csehszlovákiába. Könyvének előszavában a polgármester arra helyezi a hangsúlyt, hogy minden magyar tudja meg, mi is történt január 29-én Balassagyarmaton. Sulacsik a szónoklatokból jól ismert gondolatokkal indítja művét: Egyetlen hely volt széles e hazában, ahol felvette a polgárság a levetett katonaruhát, akcióba lépett a m é g fegyverben álló katonaság, újra csodákat művelt az aláásott fegyelem, új hazát teremtett a hazaszeretet: ez a hely Balassagyarmat volt."16 Már a bevezetésben röviden ismerteti az események végkifejletét, és kihangsúlyozza azt, hogy bár egyedi esetről van szó - megmagyarázhatatlan módon - mégsem lett közismert. A második fejezet- hasonlóan Rákóczy visszaemlékezéséhez - az előzményeket taglalja, de valamivel toleránsabb megközelítésben, kevesebb érzelemmel átszőve. A pacifizm u s eszméjét a háború nyomorával, a veszteségekkel indokolja. Ugyanakkor a köztársasági eszmét az előbújó patkányoknak" tulajdonította, és ő is elítélte a szociáldemokráciát. Kiderül az is, hogy a könyv megírásához a korabeli újságokat is felhasználta, melyekre hivatkozik is. Részletesen bemutatja a város nemzeti tanácsának és a pártoknak a megalakulását is. A következő fejezetben a külpolitikai katonai helyzetet és a cseh előrenyomulást írta le részletesen. A negyedik rész annak a két hétnek az eseményeit mutatta be, mikor a város cseh megszállás alatt állt. A január 25-i értekezletet, bár ő nem volt jelen, Rákóczynál jóval patetikusabban írja le, tele idézetekkel, melyek az

63 Barthó Zsuzsanna 64 A trianoni emlékezet" városai emlékezők szerint elhangzottak. A könyv ezen része egészen regényszerű : Azzal egyidejűleg, hogy a zsupán a kormánybiztosnál megjelent, megjelentek a vármegyeháza kistermében a hivatalvezetők s a hivatalok kiküldöttjei, s a kormánybiztos közölte velük a zsupán megjelenését, magatartását, amellyel elég büszke volt kijelenteni, hogy mostantól fogva az a szék is enyém, amelyen ülök, s hogy a megyeházáról egy szög se hiányozzék, mert ez mától fogva cseheké... A zsupán gőgös és vakmerő kívánságaira a nemzeti imával, a Himnusszal felelt a megyeháza kisterme. Meghallotta a magyar ima hangjait Bazovszky is, amelyet még magyar ügyvéd korában bizonyára ő is énekelt, s megdöbbenve kellett éreznie, hogy ebben a házban ő volt az egyetlen, aki gyorsan fordított köpönyeget, a többiek nem ebből az áruló fajtából valók voltak."17 Ebben a fejezetben mutatja be részletesen a katonai és vasutas szervezkedést is, mely közvetlenül megelőzte az akciót. Hangsúlyozza azonban, hogy azokban az időkben már vörös szellők fújdogáltak a fegyveres alakulatok közöttis"18és a vasutasok uniformisukon vörös szalagot hordtak. Az ötödik rész a január 29-i eseményeket írja le délután fél kettőig. Részletesen bemutatja a helyszíneket, majd a hajnali katonai rajtaütést, melyhez Bajatz Rudolf százados jelentését és Szabó István zászlós írását használta fel. Aztán a sikertelen laktanya visszafoglalási kísérletet írja le, majd a polgárok szervezkedését. Rengeteg adattal találja magát szembe az olvasó, időpontok, helyszínek, nevek, kiszínezve kisebb regényszerű epizódokkal. Ugyanez jellemző a következő fejezetre is, mely a délutáni eseményeket mutatja be. A hetedik fejezet a Balassagyarmat körüli eseményeket, harcokat írja le. A következő rész címe Kié az érdem?" és tartalma rávilágít arra, hogy már a könyv megírását megelőzően vitatéma volt az, kié is a dicsőség a csehek kiverésében? Sulacsik megpróbál bemutatni minden álláspontot és utal az újságok hasábjain folyó vitákra is ezzel kapcsolatban. Ő amellett szól, hogy mindenkié, aki aznap fegyvert fogott a kezébe: a 38-asoké, a 16-osoké, az iglóiaké, a vasutasoké és a polgároké egyben. A vasutasok esetében kiemeli, hogy dicséret illeti őket azért, hogy az akkori vörös szellős világban ledobták magukról a vörös rongyot, s magyar nemzeti szín alatt fogtak fegyvert a város érdekében."'9 Kiemeli a postásokat is, akik akadályozták a csehek telefonösszeköttetését, a diákokat, akik futárszolgálatot teljesítettek és a sebesülteket ellátó orvosokat. Vagyis az összefogást állítja előtérbe. A kilencedik rész a sebesülteket és a halottakat nevezi meg. Az utolsó előtti fejezet az ünnepekre ad visszatekintést, különösen kiemelve Horthy látogatását és az június 7-i ünnepélyt. Az utolsó fejezet pedig közli az ünnepre született verseket. A könyv végén a szerző közli a felhasznált források jegyzékét. Összességében ez az összefoglalás a legrészletesebb, és úgy tűnik, hogy minden színezés" ellenére a legtényszerűbb is. A következő megjelent visszaemlékezés egy bizonyos Dr. K. írása, akit nem tudunk azonosítani. Talán dr. Koltay Ernő balassagyarmati ügyvédet, Nógrád vármegye későbbi főügyészét rejti a rövidítés. Mindenesetre visszaemlékezését egyes szám első személyben írta meg, az eseményeket röviden, velősen foglalta össze.20 A következő két mű regény formájában örökítette meg a csehkiverés emlékét. Padányi Viktor Az iglói géppuskások regénye címmel 1942-ben jelent meg. A könyv nyolcadik fejezete foglalkozik a csehkiveréssel. A részletessége arra utal, hogy a szerző forrásokat használhatott fel, tanúkat hallgathatott meg műve megírásához. Valószínűleg szándékosan nem említi a fejezet végén, hogy az iglóiak még aznap este elhagyták a várost.

64 Barthó Zsuzsanna 65 A trianoni emlékezet" városai A másik regény Mollináry Gizella Vádoltuk egymást című műve, mely 1943-ban jelent meg. A budapesti születésű költő, író fordulójától élt Balassagyarmaton, ahol a pótzászlóalj parancsnokságán, illetve a szocialista párt titkárnőjeként dolgozott. A Tanácsköztársaság alatti aktivitása miatt 10 hónapot töltött börtönben. Számos regényt írt, melyek közül a fentebb említett örökítette meg balassagyarmati emlékeit. A regény vonatkozó részei teljesen szubjektívek, saját emlékeit egyes szám első személyben megfogalmazva osztja meg az olvasókkal. Az események katonai leírása sok helyen pontatlan, szerepel benne néhány tárgyi tévedés is. A záró rész azonban tartalmaz olyan gondolatokat, észrevételeket, ami jól tükrözi az események utáni helyzetet: Harmadnap eltemették a harc elesett hőseit. Társadalmi rendre való tekintet nélkül az egész város részt vett a gyászmenetben. Ha bántó is volt, hogy olyan urak, kiket a veszély idejében sehol sem lehetett látni, most szóvirágos és dicsőítő búcsúztatókat mondtak - mégis biztató tény nyilvánult meg abban, hogy az ősi rög visszaszerzése - ha rövid időre is - összehozta az urat a szocialistával, a polgárt a napszámossal. Kár, hogy a halotti beszédek szólamait a hazaszeretetről és az összetartozásról elkapta és elsodorta a metsző téli szél, és a széthúzás magyar átka nyomban felütötte fejét."21 A z utolsóként megjelent visszaemlékezés Vizy Zsigmond emlékirata, aki mint a 16- osok II. zászlóaljának a parancsnoka, a katonai események közvetlen résztvevője és irányítója volt. A története Besztercebányán indul 1918 decemberében, ahonnan a zászlóaljnak felsőbb parancsra távoznia kell. Nógrádban is teljesen reménytelen a szembeszegülése a pacifista irányvonallal és tehetetlenül kell szemlélnie katonáival a demarkációs vonalon belüli cseh behatolást. Balassagyarmat cseh megszállását is tétlenül kell megélnie, de sikerül kijutnia a városból. A második részben a január január 29. közötti katonai eseményeket tárgyalja, valamint találkozóit a vasutasokkal és Rákóczy kormánybiztossal. Leszögezi, hogy tudatosan nem vette fel a kapcsolatot a hadosztályparancsnoksággal, mert az nem engedélyezte volna az akciót. Aprólékosan leírta a támadási tervet is. A következő fejezet a katonai akciót írja le nagy részletességgel. Tárgyszerűen ír a laktanya sikertelen visszafoglalási kísérletét követő visszavonulásról, és a katonák általános hangulatáról: Közölve megmaradt tizenöt emberemmel, hogy újból és azonnal megkezdjük az előrenyomulást Balassagyarmatra, embereim kissé vonakodtak ugyan és tettek észrevételeket, többek között hivatkoztak rendkívüli kimerültségükre, de mégis megnyugodtak parancsomban. Bajatz emberei azonban, amidőn a parancsot kihirdette követelő hangon léptek fel és a leghatározottabban kijelentették, hogy nem fognak tovább harcolni.... Bajatz magából kikelve ordította: Ha így beszéltek, takarodjatok haza, egy percig sem akarok tovább veletek lenni! Erre harsány éljen volt a válasz..."22 A délutáni eseményeket, mivel nem volt a részese, röviden, szűkszavúan mutatja be, egyetlen forrásként Soltész József főhadnagyra hivatkozva. Itt ítéletet is mond az iglói géppuskásokról: Az iglói géppuskások a laktanyában minden értéket összeszedtek, berakták a vonatba és hiába kérlelte Huszár Aladár vármegyei másodfőjegyző őket, hogy maradjanak, ne hagyják cserben a várost, a zsákmánnyal együtt eltávoztak."23 A következő fejezetekben röviden ír még a csehkiverés utáni helyzetről, az Ipolymenti harcokról és a Balassagyarmattól nyugatra eső szárnyon zajló akciókról. Személyes érzéseit a temetésekről szóló részben taglalja, ahol a hazaszeretetről, a reményről

65 Barthó Zsuzsanna 66 A trianoni emlékezet" városai ír. Ezen kívül a visszaemlékezést a következő gondolatokkal zárja: Huszonnyolc havi harctéri szolgálati időm alatt sok véres küzdelmen estem keresztül. Tény azonban, hogy ez a katona-szemüvegen át nézve csak epizódnak látszó balassagyarmati küzdelem szántotta a legmélyebb barázdát lelkemben. Talán azért van ez így, mert a beosztott tiszt parancsra cselekszik. Itt azonban tudtuk, hogy minden felső parancs nélkül, sőt a várható parancsot figyelmen kívül hagyva kell eljárnunk, ha a magyar katona régi híréhez akarunk méltók maradni."24 Áttekintve a csehkiverés utóéletét az adott korszakban, a hírlapi írásokat, a visszaemlékezéseket, több lényeges szempontot kell figyelembe vennünk. Az ünneplés által új hagyomány teremtődött, ami több évtizedes szünet után ismét él. Ki kell emelnünk, hogy az eseményekhez közel, rálátás, az indulatok és érzelmek megnyugvásának híján fontos szerepe volt a szubjektív, belülről jövő átélésnek az ünnepek, megemlékezések során. Ugyanezen okokból jellemzőek az évtizedeken átívelő viták a történtekről, azok lefolyásáróljelentőségéről, a szereplők megítéléséről. Végül pedig megfigyelhettük, hogy politizálódott át az ünnep egyre erősebben szinte törvényszerű módon, ahogyan azt az országos, sőt nemzetközi politikai élet alakulása magával hozta. A z a tény, hogy Balassagyarmat volt az egyetlen városi jogú település a Károlyiérában, ahol a katonai-politikai vezetés rászánta magát a fegyveres harcra, a terület megvédésére, máig él a város lakóinak emlékezetében, még ha ismereteik hiányosak is. A rendszerváltás után újraértékelték az eseményeket, melyek megünneplése a város életének ismét része lett. Jegyzetek 1 Balassagyarmat története Főszerk. Balogh Sándor. Balassagyarmat, Balassagyarmat Város Tanácsa. 2 Nógrádi Hírlap, febr Nógrádi Vörös Újság, május 8. 4 Nógrád Megyei Levéltár: V /120. kgy. szám. 5 Nógrádi Hírlap, január Nógrádi Hírlap, február Nógrádi Hírlap, február Nógrádi Hírlap, február Nógrádi Hírlap, február Magyarság, április Nógrádi Hírlap, április Nógrádi Hírlap nov Uo. 14 Uo. 15 Uo. 16 Sulacsik (Antal) Zoltán: A Balassagyarmati csehkiverés története. Balassagyarmat, Balassagyarmat Megyei Város. Idézi:: Civitas fortissima. A balassagyarmati csehkiverés" korának forrásai és irodalma. Szerk. Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád. Balassagyarmat, Nógrád Megyei Levéltár-Nagy Iván Történeti Kör. (Továbbiakban: Civitas fortissima.) Uo Uo Uo A balassagyarmati csehkiverés. In Nógrád és Hont vármegye. Sajtó alá rendezte: dr. Ladányi Miksa felelős szerkesztő. Budapest, Kiadja: A Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala Mollináry Gizella: Vádoltuk egymást. I. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Idézi: Civitas fortissima, 441.

66 Barthó Zsuzsanna 67 A trianoni emlékezet" városai 22 Vizy Zsigmond: Balassagyarmat, január 29. Vizy Zsigmond emlékirata. Wien, Nyugat Európai Magyar Múzeum-, Levéltár- és Könyvtáregyesület. Idézi: Civitas fortissima, Uo Uo Irodalom Balassagyarmat története Főszerk. Balogh Sándor. Balassagyarmat, Balassagyarmat Város Tanácsa. Civitas fortissima. A balassagyarmati csehkiverés,, korának forrásai és irodalma. Szerk.: Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád. Balassagyarmat, Nógrád Megyei Levéltár-Nagy Iván Történeti Kör. Mollynáry Gizella: Vádoltuk egymást. I. kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata. P. Kőnig Kelemen: Hatszázéves ferences élet Szécsényben A szécsényi ferencesek története a megye-, az ország- és az egyháztörténet tükrében. Vác, Kapisztrán-nyomda. Padányi Viktor: Az összeomlás. Az iglói géppuskások regénye Szeged, Rákóczy István: A csehek kivetése Balassagyarmatról és az Ipoly Bal partjáról január utolsó napjain. Balassagyarmat, Sulacsik (Antal) Zoltán: A Balassagyarmati csehkiverés története. Balassagyarmat, Balassagyarmat Megyei Város. Vizy Zsigmond: Balassagyarmat, január 29. Vizy Zsigmond emlékirata. Wien, Nyugat Európai Magyar Múzeum-, Levéltár- és Könyvtáregyesület.

67 Barthó Zsuzsanna 68 A trianoni emlékezet" városai A balassagyarmati, az Ipolyi átívelő nagyhíd" az 1920-as évek elején. Forrás: Civitas fortissima" A balassagyarmati csehkiverés" korának forrásai és irodalma. Szerk. Barthó Zsuzsanna-Tyekvicska Árpád. Balassagyarmat, Mellékletek. 5. (A szerkesztők engedélyével.)

68 Limes 69 A trianoni emlékezet" városai Zeidler Miklós Nagy-Magyarország, Trianon, revízió A revíziós gondolat hatása a magyarországi városképekre (Forrásközlés) Az első világháborút követően a leveretést, forradalmat, diktatúrát és ellenforradalmat, többszöri erőszakos megtorlást, idegen megszállást, területcsonkítást, monarchista államcsínyeket, gazdasági krízist és menekültválságot megélt magyar társadalom nehezen birkózott meg e sorozatos próbatételekkel. A közelmúlt szélsőséges ingadozásai a szélesebb közvéleményt is megosztották, s a felgyülemlett sokféle keserűség, ellentét és gyűlölet közepette szinte csak a békeszerződés elleni indulatok képeztek közös platformot. A háborús vereségnek és az ország felosztásának okairól, illetve a kibontakozás mikéntjéről jelentősen megoszlottak a vélemények, Trianont" azonban lényegében az egész magyar társadalom egy emberként ítélte el. Ezt az irányítható társadalmi energiát a konszolidáció kormányzata iparkodott is munkába fogni, ám 1921 (az irredenta propagandát is tiltó békeszerződés törvénybe iktatása) és 1927 (az olasz-magyar barátsági szerződés aláírása és a népszövetségi ellenőrző-bizottságok távozása) között nem volt elegendő külpolitikai mozgástere ahhoz, hogy határozottan fellépjen a békeszerződés ellen. Tüntetések, nagygyűlések és hasonló látványos társadalmi akciók rendezését a kormány óvatosságból - a külföld tiltakozásától tartva - nem támogatta, a Trianonellenes közhangulatot azonban igyekezett megfelelő hőfokon tartani. A Bethlen István gróf miniszterelnök által meghirdetett külpolitikai aktivitás" időszakában azután az akadályok egy része elhárult, és a kibontakozó revíziós mozgalom erőteljes terjeszkedésnek indult. (Szinte szimbolikusnak tekinthető, hogy a budapesti Szabadság téren 1921 januárjában emelt Irredenta szobrok karéjával szemben csak 1928 augusztusában állították fel az Ereklyés Országzászlót.) A z alábbi szövegválogatással azt kívánjuk illusztrálni, miként vette birtokba a területi revízió eszméje a magyarországi köztereket. A legnagyobb szabású kezdeményezés az ún. Országzászló-mozgalom volt, amelynek keretében az 1930-as évek végére kb. minden ötödik településen állt már országzászló, illetve a határ menti településeken trianoni kereszt (is). Ezek a csaknem szabványos műalkotások (emlékkő, szószék, turul, zászlórúd, zászló, hazafias felirat, világháborús hősi névsor) szolgáltak később a különböző ünnepi nagygyűlések kulisszájaként. A békeszerződéssel kapcsolatos nyilvános megemlékezések éves ritmusát a hivatalos ünnepek és egyéb jeles napok adták: a május végi Hősök emléknapján, Trianon évfordulóján és Szent István napján kívül március 15., az iskolaév megnyitása és bezárása, valamint - főként a hadsereg köreiben - Horthy november 16-i budapesti bevonulásának és neve napjának megünneplése mind-mind alkalmat adtak hazafias beszédek elmondására, amelyekből nem hiányozhattak a revízióra tett utalások. Ezt a szokásos éves ünneprendet olykor kiegészítette egy-egy különleges alkalom. Ilyenek voltak a képviselőválasztási kampányidőszakok, illetve a Magyar Revíziós Liga országos szervezőkörútja az as évek fordulóján vagy az ugyancsak a

69 Zeidler Miklós 70 A trianoni emlékezet" városai Liga által szervezett ún. petíciós gyűlések (1928, 1929, 1938), amelyeken a helyi szervezetek Trianon, illetve a szomszéd országokban élő magyarok elnyomása ellen tiltakoztak. Ilyen kiemelkedő eseménynek számított pl. Esmond Harmsworth-nek, a revíziós mozgalmat útjára indító" brit Rothermere lord fiának évi országjáró látogatása. Az 1920-as évek végétől országszerte sorra kereszteltek át köztereket, amelyek ettől fogva elcsatolt területek, illetve a revízióért cselekvő politikusok nevét viselték. Főként Budapesten, de más városokban is revíziós szobrokat, emlékműveket avattak; ezek és az egyéb ilyen jellegű műtárgyak mementóként szolgáltak, de korántsem a nosztalgia, hanem sokkal inkább az élő politikai program jegyében. A kiválasztott szövegeket időrendben közöljük, az eredeti írásmód szerint- néhány esetben jegyzetekkel segítve az olvasót. Az első írás a rövid életű, rasszista és soviniszta Gondolat című lap publicisztikája (1921. január), amelyben a Zsoldosházi álnév mögé rejtőzött szerző - valószínűleg maga a főszerkesztő - a Szabadság téri irredenta szobrok fölött esztétikai alapon ítélkező, nem eléggé hazafias hangokat kárhoztatja. Az olyanokat, mint Radocsay Dénes műkritikusé - két évtizeddel később (1942 február) -, aki a konzervatív irányú Magyar Szemlében adott értékelést a politikai emlékművekről, s a fősodortól eltérően erősen bírálta az alkotók hatásvadász túlzásait. A második tételben közölt cikk, ugyancsak Zsoldosházi tollából (1921. február), irredenta utcanevek bevezetését javasolja - részben a bűnös Budapest" átnevelése céljából. A harmadik szöveg Herczeg Ferenc tájékoztató előadása (1926. december) a Gellérthegyen felépíteni tervezett Magyar Kálváriáról, amely végül - részben a Gellérthegy védettsége" miatt - nem valósult meg. A negyedik szövegrészlet Harmsworth 1928 májusában, fejedelmi külsőségek között lebonyolított egyhetes magyarországi fogadásának szegedi állomásáról számol be. Az ötödik egység Liber Endre ünnepi beszédét tartalmazza, amellyel a székesfővárosi tanácsnok fölavatta a Fővárosi (Szabó Ervin) Könyvtár előtt Rothermere tiszteletére fölállított Magyar Igazság kútját. (A kútról 1949-ben eltávolították Rothermere domborportréját, és a káván körbefutó köriratot, amely szerint E kutat hálás magyarok emelték Nagy-Britannia méltó fia, Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megjeleníti az igazságot, 1928." A megjelenésében egyébként teljesen semleges" műtárgyat 2001 tavaszán részben helyreállították, a körfeliratot visszavésték, s a kút mára eredeti politikai funkcióját is visszanyerte, hiszen az utóbbi években június 4-én éjszakai virrasztást rendeznek itt a békeszerződés ellen tiltakozók.) A hatodik szövegközlés a Sopronban 1929 decemberében fölavatott Rothermereemlékmű avatóünnepségéről készült sajtóbeszámoló, melyből már kibontakozik az ilyen alkalmakkor szokásos protokoll (felvonulás, nemzeti ima, vendégek és házigazdák beszédei, leleplezés, szavalatok, kórusok, koszorúzás). A hetedik darab a békeszerződés aláírásának tizedik évfordulóján Pécsett tartott, gazdag programot felvonultató megemlékezés krónikája, amelynek díszvendége, a

70 Zeidler Miklós 71 A trianoni emlékezet" városai székelyföldi Urmánczy Nándor - az Országzászló-mozgalom atyja -, szokásához híven gyávasággal és pipogyasággal vádolta a kormányt nem kellően erőteljes külpolitikája miatt. A nyolcadik tétel helyszíni tudósítást tartalmaz a debreceni Magoss György téren 1933 májusában felállított Magyar Fájdalom szobrának leleplezéséről. (Debrecen volt az egyik olyan város, amelyik megkapta a Rothermere által eredetileg Budapestnek adományozott és a Szabadság téren felállított szobor másolatát. A II. világháború után eltávolított szobrot a békeszerződés 80. évfordulójára rendezett megemlékezésen eredeti helyén - ma: Bem tér - újból felavatták.) A kilencedik szövegből, a Ferdinánd (ma: Lehel) téri templom esetén keresztül válik láthatóvá, miként karolta fel a revízió eszméjét a (katolikus) egyház. Az eleinte (1928. október) még revíziós fogadalmi templomként" említett plébániát Serédi Jusztinián hercegprímás szentelte föl 1933 októberében, ám ekkor a templom revizionista jellegét - nyilvánvalóan egyház- és külpolitikai megfontolásokból - már nem hangsúlyozták. A jelentős adományt tevő Rothermere-nek kijáró tiszteletből azonban díszes üvegablakon helyezték el a lord címerét és jelmondatát ( Bene qui sedulo"- Jól teszi, ki buzgón munkálkodik") a kálváriának azon két stációja közelében (V.: cyrenéi Simon átveszi Krisztustól keresztjét, VI.: Veronika kendőt nyújt Krisztusnak), amelyek a leginkább kapcsolatba hozhatóak voltak Rothermere-rel. A tizedik csoportban az ugyancsak magánkezdeményezés és magánadomány eredményeképpen 1934 szeptemberében megszületett nagykanizsai monumentális Nagy- Magyarország Emlékmű felállításról szóló sajtócikkek kaptak helyet. (Az 1950-es években föld alá temetett emlékművet 2001-ben helyreállították és fölavatták.) A tizenegyedik írás egy műfajában sajátos, de egyházias jellegénél, illetve az igazság hirdetésének eszközeként való megjelenítésénél fogva nem rokontalan (vö. Magyar Igazság kútja) műtárgy, a Zalaegerszegen 1935 szeptemberében felállított Revíziós Harangtorony avatásának rövid krónikája. A tizenkettedik dokumentum ismét egy papíron maradt tervet idéz meg. Villani Frigyes báró római követ 1936 júliusában előterjesztett javaslatát a történelmi Magyarország hajdani nagy korszakaiban elért területi kiterjedésének köztéri bemutatásáról, amely elképzelés azonban - úgy látszik - nem kapta meg a Külügymisztérium jóváhagyását. Az utolsó, tizenharmadik szövegrészlet (1940) a zebegényi Kálvária-dombon álló, 2000-ben mintegy újrafelfedezett" és azóta is nemzeti emlékhelyként használt épületegyüttesnek, a korszak legnagyobb méretű - s különös módon éppen a területi revíziós sikerek időszakában félbehagyott-emlékművének történetébe enged bepillantást. Maga a tervező, Maróti Géza ad itt kíméletlenül gúnyos és kiábrándult beszámolót nemrégiben megjelent visszaemlékezéseiben. 1921, Budapest irredenta szobrok 1. Budapest, irta egyszer egy krónikásunk, a világ legokosabb városa. Ami bízvást azt jelenti, hogy Budapest a világ legbutább városa. Chesterton tette azt a talpraesett és igaz megfigyelést, hogy az az őrült, aki mindenét elvesztette, kivéve az eszét. Körülbelül ilyen jogon fennhéjázhat fölényével ez a város is, mely előretörő lázában elvesztette

71 Zeidler Miklós 72 A trianoni emlékezet" városai gyermeteg hitét, érzés-kincsét, csak épen hideg, borotvaéles eszét tartotta meg, mely - boldogtalan kisérő - mindenüvé utána kullog és fülébe sziszegi meddő, krajcáros bölcsességét. Leleplezték az irredenta-szobrokat.1 A Szabadság-tér mától fogva a magyar Place de la Concorde lesz, hol Strassburg gyászfátyolos szobra helyett négy rab országrész várja szabadulását, s valahányszor átmegyünk itt, szorongást érzünk majd szivünk táján, akárcsak nagyapáink, kik még látták a Neugebäude sárga, hideglelős falait. Könnyel és lázzal avatta fel a szobrokat a magyarság. Budapest azonban, az okos város, a buta város, ott csiripelt és kotkodácsolt e szép szobor alján s gyászunk közepette nem kis tanulságunkra hal[l]ottuk a megjegyzéseket az alkalmi műbírák és szem-morcoló szobor-szakértők fanyar sziporkáit, melyekkel ezeket a könnyeinktől nedves, lázunktól forró szobrokat illették. Ennek rövid a karja, a másiknak hosszú, ez túlontúl szomorú, a másik vidám. Kik így tornáztatták szellemüket, nem tudják, hol a Műcsarnok, soha egy képzőművészeti könyvet nem olvastak, fogalmuk sincs, mi különbség Praxitelész és Michel Angelo, vagy Canova és Rodin között, de ezen a napon okvetlenül szükségesnek tartották, hogy a műbírák elfogulatlan szellemében mutatkozzanak be és ajkukon egy savanykás mosollyal - tisztán művészi szempontból, mert ők ebből aztán sohasem engednek - hangulatot keltsenek szobraink ellen. Ó okos város! Ó buta város! Ó lángeszű és agyalágy élősdi te, a szépség és költészet gilisztája, mely sohase kunkorodsz vissza és nem tudsz hinni, egy másodperc ezredrészéig se, csak addig se, míg egy könny kicsurran a szemből, és a nyomott mellből egy sóhaj elrebben! Ó elmés és átkozott, mely a Szabadságtérből ma is csak a tőzsdét hallod arany témájával és pokoli zenebonájával! 0 boldogtalan gyermek, ki a százszor áldott anya temetésén megnézed a koporsót és azon akadsz fenn, hogy a síremlék tirádája barokk, vagy renaissance! Nekünk is van valamicske közünk a művészethez s hétköznap kemény szivgarral [?], edzett szemmel látunk igazat. De ott a téren némák voltunk s nem tudtunk volna szakszerű véleményt alkotni. Mintegy felhőben jártunk, akár azok az erdélyiek, felföldiek, bánátiak vagy nyugatmagyarországiak, kik keresni jöttek ide valamit és megtalálták a kövekben, melyek érzésük szépítő kisugárzásában feltündököltek, új értelmet kaptak. Minden politikai vagy utcai szobor csak jelkép, melyet a néző teljesít ki lélekkel. London, Páris, Berlin, Bécs tele van olyan utcaszobrokkal, melyeket mi nem értünk, nem érthetünk, mivel nem kapcsolódtunk bele az ottaniak érzés- és gondolatközösségébe s szabadon bírálhatunk egy műtörténész higgadt fölényével. Ezek a szobrok azonban szentek, úgy, amint kinőttek a magyar főváros aszfaltjából, hibájukkal és fogyatékosságukkal együtt, határkövek szenvedésünk országútján, melyek mellett majd meg-megállunk, pihenni, emlékezni és gondolni múltra, jövendőre. Ha egy sárkupacot állítanának oda vagy egy irdatlan és barbár sziklacsonkot, az is elegendő lenne, hogy megérezzük, mi van mögötte. A láz felöltöztetné őt és kifaragná a varázsló képzelet. Minden zászló szép, azért, mert zászló és szent, azért, mert zászló, akármilyen gyalulatlan fadarabból vették a nyelét, akármilyen ruhából tépték szövetét. Nekünk emlékeztetők kellenek, akik megállítanak, akkor, mikor legjobban sietünk és minden gondot el akarunk magunktól hessegetni, négy nyugtalanító kőember, aki mindenkor reánk rivall és eszünkbe idézi komor feladatunkat. Itt vagyok azúton,alamizsnakérő kőkoldus, élettelen siránkozó, nappali kisértet, sohase-alvó riasztó, adj nekem egy érzést, vess a kő-kalapomba egy fogadalmat, egy hitet s aztán loholj tovább. Ezt

72 Zeidler Miklós 73 A trianoni emlékezet" városai Észak, Dél, Kelet, Nyugat: Irredenta szobrok a budapesti Szabadság téren (1920-as évek vége) Forrás: Igazságot Magyarországnak! Trianon kegyetlen tévedései. Negyedik, átdolgozott magyar kiadás. Budapest, Pesti Hírlap,

73 Zeidler Miklós 74 A trianoni emlékezet" városai nem fogta fel a pesti nép, mert ilyesmit aggyal nem lehet megérteni, csak a múltba visszasajgó idegekkel, szívvel és eleven élettel. Azok az idegen tisztek, kik elsétáltak a szobrok előtt, azok a balkáni diplomaták, akik egy ablakból nézték végig a megrázó ünnepséget, idegen létükre mélyebben és egészebben érezték, mit jelentenek e kövek, mint e jött-ment csőcselék, mely mintha átutazóban lenne itten. Az idegenek arcán látni lehetett olykor a meghatottság és részvét árnyát is. De te okos-oktalan város csak nézted a sírókat és elmés széljegyzeteket gyártottál, mint műkritikus. Hová mégysz, boldogtalan? Quo vadis..." Forrás: Zsoldosházi: A legbutább város. Gondolat január [...] A háború után az ország új szellem jegyében veszi számba az örökségét, kezdi építkezését, de ez az új szellem megfeledkezik a szobrászokról. A szobrászok folytatják ott, ahol pár éve elhagyták. Nem változik magatartásuk, első megmozdulásukkal, a szabadságtéri irredenta-szobrokkal szomorú jövőjét hirdetik a magyar művészetnek. Az elveszett területek iránti fájdalmat nagyképűen és patétikusan értelmezik. Háromra közülük, Keletre, Nyugatra és Északra legjellemzőbb rokon stílusuk, pedig eléggé eltérő véleményű mesterek mintázták: Pásztor János, Sidló Ferenc és Kisfaluéi Stróbl Zsigmond. A negyedik, Dél, Szentgyörgyi Istváné, legalább mértéktartásával, józanságával válik ki. A három szobor mesterien mintázott alakjaival sem felejtetheti ürességét. E barokk fokozás módszere oly területre csábította a szobrászokat, ahol elveszti fontosságát minden probléma s a főfeladat a puszta kompozíció helyes megoldása lesz. A négy szobor nem képviselheti az ország induló művészetét, inkább terhes, tisztulatlan idők szülöttei. A gondolat méltóbb szimbólumokat érdemelt volna, hiszen egy egész ország figyelt a lehulló lepelre. [...]" Forrás: Radocsay Dénes: Budapest szobrai. (Részlet.) Magyar Szemle XL1I/ február , Budapest irredenta utcanevek A Szabadság-téren már ott áll Magyarország megszállt részeinek négy szobra. Négy néma, de szakadatlan jajdulás, négy szimbolikus, komor intelem, hogy résen legyünk, ha nem akarjuk örökre elveszteni, amit a ránk erőszakolt ostoba béke védőszárnyai alatt elrabollak tőlünk. Négy kőbe vésett eskü, hogy minden poklokon keresztül is, de - föltámadunk. Ez a négy szobor azonban, ott a Szabadság-téren, csak azokhoz szólhat a jajgató panasz, a komor intelem és a kőbe véseti eskü szavával, akik szemtől-szemben megfordulnak közöttük. Akik ott laknak, akik arra járnak, akiket hébe-hóba, vagy mindennap arrafelé visz az útjuk: a belső lipótváros hadimilliomosai, meg a szobalányaik, amikor reggel a fényes lakások nyitott ablakán kirázzák a Szabadság-térre a port, a tőzsde látogatói, siberek, láncosok2 és valutalovagok, postatakarékpénztári cheque-szelvényesek, a City kávéház vendégei és az a néhány hivatalnok, akik a Szabadság-téren keresztül baktatnak a földmivelésügyi- vagy kultuszminisztériumba. Ezekhez beszélhet csak a négy irredenta-szobor, amelyek e szerint együttvéve körülbelül olyan szerepet töltenek be Budapest és az ország nagy nyilvánossága szempontjából, mintha valami kiált-

74 Zeidler Miklós 75 A trianoni emlékezet" városai ványt, aminek az egész fővároshoz, az egész magyar nemzethez kellene szólani, csak ott ragasztanának ki, négy példányban, a Szabadság-téren. Ez nem elég. Ez kevés. A magyar irredentát úgy kell hirdetni állandón és szakadatlanul Magyarország fővárosában, hogy az lépten-nyomon mindenkinek beleütközzék a lelkületébe, belefúrja magát az utcán járó-kelők leghétköznapibb gondolatai közé s ezen a réven ki nem irtható erővel egye bele magát Budapest egész vérkeringésébe. Ki kell vinni az utcára a Szabadság téri irredentát! A székesfőváros utcáira kell kivinni a magyar irredenta gondolat zsarátnokát, amelyet oda kell helyezni mindenüvé, ahol csak megkoppan a kövezet a budapesti járókelő sarka alatt. A régi nemzeti motívumok s a nemzeti kegyelet és hála megsértését magától érthetőleg gondosan kerülve, a m a már nagyon sok értelmetlen, elavult, vagy közömbös utcanév helyett az elrabolt magyar városok, megyék és velük összefüggő fogalmak neveit kell kiszögezni messzire fehérlő táblákon a budapesti forgalmas utcák és közterek sarkaira! N e m tudom elképzelni példának okáért, hogy akár maga Vác városa, akár bármelyik váci polgártársunk még csak gondolatban is zokon vehetné tőlünk, ha a Váciutcának, amelynek aszfaltján korzózott az elegáns világ, Budapest törvényhatósága azt az elnevezést adná, hogy: Irredenta utca. A rangban így is előkelő, de már eredetileg is magyartalan, sőt közjogunkba ütköző szóval elnevezett Koronaherceg-utcát el lehetne például keresztelni Székelyföld-utcának. Ott van a Mária Valéria és a Dorottya utca, ott van a Károly körút, amelyet nem IV. Károlyról neveztek el s így még a legitimisták érzelmét sem bánthatja meg, ott van a Vámház-körút, Ferenc-körút, Váci-körút, Lipót-körút, Margit-körút, Fürdő-utca, Bálvány-utca, budai Fő-utca, Üllői-út, Fehérvári-út, Vámház-tér, amelyek bízvást átengedhetik mai elnevezésüket a magyar irredentának: Kolozsvár, Kassa (most csak Pozsonyi-út van), Arad (Aradi-tér), Temesvár, Új-szeged, Komárom, Nagyvárad, Brassó, Nagyszeben, Eperjes, Nyitra, Pécs, Zombor, Zimony, Újvidék, Kalotaszeg, Nagysármás, stb., stb. nevének. A körutakat, dunai hidakat, Erdélyi-körút, Székelykörút, Felvidéki-körút, Délvidéki-körút, Kárpáti-körút, Havasi-korút, Délmagyarországhídja vagy Kolozsvári-, Kassai-, Temesvári-, Aradi-, Pozsonyi-híd stb. névre. Aztán az elrabolt magyar fürdőhelyek neveire, ahol,híresarany-, szén- és sóbányáink vannak. Aztán egy teret elnevezni Végváriról,3 mert ő máris megérdemli. Egy teret arról a kis tanítónőről, akit egy gyönyörű irredenta költeményéért felakasztottak az oláhok: Piroska vértanú terének.4 És ott vannak a kerületek nevei: Lipót-, Teréz-, Ferencváros! A Belváros, József- és Erzsébetváros nevét meg lehet őrizni. De itt van a Krisztina-város, stb. Ennek a magyar nemzeti szellem útjára terelődő metropolisnak oly sok hiábavaló, ósdi utcaneve van, amelyiktől minden szívfájdalom nélkül m e g lehet válni, hogy odaszögezzük az utcasarokra és a házszámok tábláira az élő, égető igazi magyar szívfájdalmat. Irredenta neveket a budapesti utcának, Tisztelt fővárosi törvényhatóság! Irredenta neveket a körutaknak, hidaknak, köztereknek, ott, ahol csak ezt egyéb hagyományok megengedik. Meglássák, hogy megváltozik, mennyire átvarázsolódik egyszerre Budapest arculata, meglássák, micsoda örökmécsesévé válnak ezek az új utcanevek a magyar irredentának, mindaddig, amíg csak az idők és tettek diadalszekerén újra be

75 Zeidler Miklós 76 A trianoni emlékezet" városai nem dübörög a magyar nemzeti erő és a magyar államhatalom ma elrabolt országrészeinkbe. De nemcsak Budapest vigye ki utcáira az irredentát, hanem tegye meg ezt Csonka- Magyarország valamennyi városa, sőt községe is. És ne legyen város, ne legyen község, ne legyen határ Magyarországon, ahol legalább egy irredenta utca, vagy tér ne hirdesse a vidék magyarságának is, hogy nem múlhat el felőlünk az idők járása, amíg be nem tejesül az új magyar Hiszekegy: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen!" Forrás: Zsoldosházi: Irredenta utcaneveket!nyílt levél Budapest törvényhatóságához. Gondolat február , Budapest irredenta kálvária terve Magyar Kálvária A monarchia bukása és a magyarság mélységes megaláztatása nem annyira az ellenséges tábor fegyveres fölényének, mint inkább a kisantant bámulatos céltudatossággal és elképesztő merészséggel intézett propagandahadjáratának eredménye. A rendszeres»eszmeterjesztés«el tudta a világgal hitetni a hihetetlent és meg tudta valósítani a lehetetlent. A Szvatopluk nagymorva birodalmáról szóló ködös legendák adták a»jogalapot«a Budapest szomszédságába nyúló csehszlovák birodalom követeléséhez. A kétmillió fajmagyart elnyelő és a Tiszáig előretörő Nagyrománia, nemkülönben a»jugoszláv nemzet«amely a maga néprajzi határait a szegedi tanyák alatt keresi: ezek tizenöt esztendővel ezelőtt még egy bomlott agy nagyzolásaiként hatottak volna, a céltudatos propaganda azonban el tudta őket fogadtatni a nemzetközi közvéleménnyel. Szent István birodalmát a magyarellenes propaganda fektettesírbaés a föltámadást a magyar propaganda fogja előkészíteni, - vagy egyáltalában nem lesz föltámadás! Az agitációnak be kell vinnie a világ köztudatába és állandóan ébren kell tartania a gondolatot, hogy a trianoni szerződés, mint földrajzi, néprajzi, gazdasági és politikai képtelenség, veszedelme és szégyene Európának. Milyennek kell lennie a magyar propagandának? Nézetem szerintszívbemarkolónak és eredetinek, hogy lekösse a közömbös külföld figyelmét; azonkívül szívósnak, hogy megbarátkoztassa a nyugalomra vágyó nemzeteket a revízió szükséges voltának gondolatával. Ha propagandáról van szó, akkor a legtöbb ember a nyomtatott betű hatalmára gondol. Most azonban előlép Alpár Ignácz, a nagy magyar építőmester, Kotál Henrik építésszel és megmutatja, hogy a néma köveket is meg lehel szólaltatni a magyarság érdekében. Az Alpár-Kotál féle terv: a Magyar Kálvária. A főváros közepén, a Gellérthegy lejtőjén, ahol még áll a hajdani budai kálvária néhány stációja, épüljön a Magyar Kálvária. Tizenhárom stáció, mindegyik egy-egy kis kápolna, amely egy-egy elvesztett város vagy vidék emlékét őrzi. A kápolnákat az illető vidék jellemző építészeti motívumai

76 Zeidler Miklós 77 A trianoni emlékezet" városai szerint képeznék ki. Tehát lesz pozsonyi, felvidéki, rutén, székely, brassói, bánáti és a többi kápolna. Ha valaki, akkor a Mezőgazdasági Múzeum geniális megalkotója hivatott arra, hogy elmúlt idők mestereinek nyelvén szóljon a világhoz. Tizenhárom kápolna, amely tizenhárom különböző építészeti gondolatot fejez ki. A kápolnákban van a Megváltó kínszenvedésének a hagyomány által szentesitett tizenhárom stációja, plasztikus ábrázolásban. Minden ilyen szoborcsoport háttere egy-egy elvesztett város vagy vidék festett látképe. Mondjuk, hogy a golgota-út a pozsonyi vár tövében kezdődik, akkor Kassa piacán folytatódik, elvonul a Magas Tátra tövében, a munkácsi vár alatt, megjelenik Nagyváradon, Aradon, majd Kolozsváron, bejárja a Székelyföldet, Brassót, átvonul Temesváron és Szabadkán, a Muraközön, végül eléri a magyar tengerpartot. A tizennegyedik stáció nem kápolna, hanem golgota a három kereszttel. A keresztre feszitett Megváltó lábainál áll a Mater Dolorosa, a Patrona Hungariae, a szent koronával a fején, Szent István palástjával a vállán, ahogyan a régiek elképzelték. A keserves anya, aki siratja a bűn győzelmét az ártatlanság fölött.5 Vallási szempontból n e m lehet kifogás a Magyar Kálvária ellen. A katholikus egyház mindig szívesen látta, ha a művészet olyan külső milliőbe [sic!] állította az emberiség megváltásának nagy tragédiáját, amely különösen közel esik a hivők szivéhez. Ha a Megváltó alakját ábrázolhatták már Nürnberg főterén, német landsknechtek kopjái közt, akkor Kolozsvár piacán is lehet ábrázolni. És vajjon miféle gondolatokkal kisérhet[j]ük mi magyarok golgota-utján a Megváltót, ha nem a saját kínszenvedésünk fakasztotta gondolatokkal? De külpolitikai aggodalmak sem merülhetnek föl a Magyar Kálvária ellen. Végre sem lehet elfelejtenünk senki kedvéért az ezeréves valóságot, hogy azok a vármegyék, amelyeket Trianonban elvettek tőlünk, valamikor a mi tulajdonunk voltak. Bizonyára jogunk van hozzá, [hogy] ilyen melancholikus emléket állítsunk annak az ezer esztendőnek, amelyről azt mondta egy francia tábornok:»nem elég arra, hogy szentesítse a jogtalanságot«. Bizonyos, hogy a Magyar Kálvária stációit megindult kegyelettel fogják végigjárni a nem-katholikus magyarok is. És bizonyos, hogy nemzeti gyászunknak a Megváltó kínszenvedéseihez való költői hozzásimulása, nagy mértékben fogja megragadni a külföld figyelmét. Budapest városának végre lesz egy nevezetessége, amely nem bécsi, nem is párisi kópia, hanem a magyar szivekből nőtt ki. És ez a nevezetesség ékesebben és maradandóbban fog a mi igaz ügyünk mellett kardoskodni, mint ezer újságcikk és röpirat. Azt hiszem Trianon óta ez lesz az első magyar üzenet, amelyet mindenki meg fog hallani. Éppen ezért, minden szegénységünk mellett is, föl kell építenünk a Magyar Kálváriát." Herczeg Ferenc: Magyar Kálvária. OSzK Kézirattár. Fol. Hung Revíziós Liga iratai. IV. köt. Vegyes iratok és levelek,

77 Zeidler Miklós 7S A trianoni emlékezet" városai 1928, Szeged Harmsworth látogatása [...] Az első zöld kocsi Esmond Harmsworthot viszi az Alföld szíve felé. Lajosmizsén három diadalkapu is van. Kecskemét városa végigállja az út mentét, mindenki kimegy az uccára, hogy meglengesse a kalapját vagy a keszkenőjét a zöld kocsi után. Amerre a kocsi elhalad, a mezőkön megáll a munka. Ilyenkor, nyáridőn vasárnap is dolgoznak az emberek. De mire az autók a határba érnek, abbahagyják a munkát, kigyülekeznek az ország útjára és süvegelik az autó utasát, hajbókolnak előtte, éljent kiáltanak. A távoli tanyákról is az országútra tartanak a népek, megmozdul az egész Alföld, sereglik, özönlik az országút felé, hogy köszöntse nemes vendégét. Amikor Kiskunfélegyházára érnek, olyan viharzó, lelkes tömeg veszi körül a kocsikat, hogy meg kell állni. Mennydörög a hip-hip-hurrá, az éljen, az Isten hozta és csak nagynehezen tudják folytatni az útjukat tovább. Amikor Pálmonostor feléközeledtek,a diadalkapuról lefüggő hatalmas térkép állta útját a kocsinak. Harmsworth zöld kocsija nekiment a térképnek, keresztülhasította a trianoni határt, így folytatta útját. Ott, ahol a budapesti és a dorozsmai utak találkoznak, már egész autópark és motorkerékpáros sereg állott sorfalat. Itt meg kell állni egy percre. Dr. Somogyi Szilveszter, Szeged város polgármestere lépett a vendég elé pompás díszmagyarban és keresetlen, meleg szavakkal üdvözölte Szeged város vendégét. Oldalán a díszbe öltözött polgármesternek, így vonult be ezután Esmond Harmsworth a Kossuth Lajos sugárúton át a városba. A város zsongott, mint a méhkas. Végig a Kossuth Lajos sugárúton, a Tisza Lajos körúton gyalogos-, kerékpáros- és lovasleventék álltak sorfalat, mögöttük tízezrével a nép, a városi polgárság, a tanyák és falvak sokasága. Az Alsótanya, a szeged-rókusi állomás, a szegedi pályaudvar és a Felsőváros felől örvénylett, özönlött a falvak népe, amely begyűlt a híres, nagy vendég fogadtatására. A meleg napon ragyogva, tarkállva hullámzott az alföldi nép festői csoportokban. A Tisza-szálló előtt dr. Aigner Károly főispán és Szalay József kerületi főkapitány várták az angolokat és az ő kíséretükben vonultak rövid villásreggeli után át a gyönyörű Széchenyi téren a városháza felé. A pompás, imponáló szegedi városháza bejáratánál festői csoport várta Harmsworth Esmondot. Bokor Pál helyettes polgármester és a városi tanács szebbnél-szebb magyar díszruhákban. A városháza előkelő hatású díszterméből az erkélyre lépett Harmsworth Esmond. Az erkélyen csodálkozva és meglepetten nézett körül. Felejthetetlenül szép volt a kép, amely káprázó szeme elé tárult. Odalent, az óriás téren, amelyet virágzó gesztenyefák szegélyeznek, fasorok és gyepágyak tarkítanak, szobrok ékesítenek, szebbnél-szebb paloták ölelnek át kőkarjaikkal, a hatalmas parktér ölében ezer meg ezer magyarruhás hölgy, asszony és leány virágoskertje mozgott, ringott, integetett feléje. A szegedi nőegyesületek, a szegedi társadalmi egyesületek és a vidékről begyülekezett különböző női szervezetek hatalmas tömege volt ez, szebbnélszebb, ragyogóbbnál-ragyogóbb, színesnél-színesebb ruhákban.

78 Zeidler Miklós 79 A trianoni emlékezet" városai Ebből a ringó virágerdőből, ebből a hullámzó, hatalmas rózsaágyból póznák nyúltak a magasba föliratos táblákkal: NEM, NEM, SOHA. NO, NO, NEVER. VESSZEN TRIANON! NÉGY ELZÁSZ EGY HELYEN? 31/2 MILLION MAGYARS UNDER FOREIGH JOCKE6 IS THIS JUSTICE? ÉLJEN ANGLIA ÉLJEN ROTHERMERE, ÉLJEN HARMSWORTH! Amerre a szem ellátott, az óriási Széchenyi téren, a betorkolló uccákon, a Tisza felől és a város felől szorongó, hullámzó, mennydörgő sokaság. Ötvenezer ember! Ezek mind azért gyűltek ide, hogy tüntessenek Trianon ellen és köszöntsék Esmond Harmsworthban atyját és Angliát. Somogyi Szilveszter polgármester lépett most az erkély szélére s fönnhangon kezdte meg nagyhatású beszédét: - Képviselő úr, önt bizonyára nem téveszti meg ez a sok fényes külsőség. Nem boldogságot jelent ez, hanem olyan, mint a tüdővészes ember arcán megjelenő lázas rózsapirosság: a szépség bája még ott ragyog külsőleg az arcon, de a szervezetben megkezdte már romboló munkáját a gyilkos betegség. Lassú, sorvasztó halálra ítélt minket Trianon. A legsúlyosabb csapás, amely egy művelt népet érhet, ha kezdetleges, alacsonyabb kultúrájú népnek vettetik alá. - Ilyen példátlanul súlyos veszteséget sem lehet sokáig kibírni, csak addig, amíg a régi tartalék életerő ki nem merül. Ha aztán el talál érkezni az az idő, amikor a halál kívánatosabb lesz nekünk, mint a folyton fokozódó szenvedések elviselése, akkor az ember már végső kétségbeesésében puszta kézzel is nekimegy a szuronyerdőnek, az ágyúknak és tankoknak, a biztos halálnak. (Viharos helyeslés.) Mi magyarok, akiknek a gyilkos acél m é g n e m hatolt egészen a lelkünkig, utódainkra és nemzeti jövőnkre fogadjuk, hogy utolsó fillérünkig és utolsó csöpp vérünkig küzdünk, mindent föláldozunk, csak még egyszer édes magyar hazánkat visszakaphassuk. (Viharos éljenzés. Éljen az angol király! Éljen Rothermere! - zúgták mindenfelől.) A polgármester szavait megafonok továbbították a tömeg felé. Beszédének egy-egy részét a tér legtávolabbi zugában is harsogva adta vissza a készülék. Ilyenkor fölviharzott a taps, az éljen, a zúgó, mennydörgő visszhang. Utána dr. Cicatricis Lajos, nyugalmazott főispán, Csongrád vármegye felsőházi tagja Nagymagyarország ősmagyar lakossága nevében mondott lelkes beszédet. Most csöndesség lett. Mélységes, nagy csönd, mintha megfagyott volna a nép. Harmsworth Esmond az erkély szélére ment és így szólt magyarul: - Üdvözlöm Szeged kedves városát. Éljen Magyarország! Vihar támadt erre tapsból, éljenből, hurrából. Ő meghatva és mosolyogva állt az erkély szélén és harsányan így kiáltott a tömeg felé: - Köszönöm!

79 Zeidler Miklós 80 A trianoni emlékezet" városai A városháza előtt magas szószék emelkedett. Egymásután léptek föl ide a szónokok. Bokor Adolf a kereskedők, Körmendi Mátyás az iparosok, Földögh Dezső vasmunkás a munkásság, Deák Gyula a gazdák és Csaplár Miklós az egyetemi ifjúság nevében köszöntötték Szeged vendégét. Azután a tömeg az angol királyhimnuszt zúgta, majd fölhangzott ötvenezer ajkon:... hiszek Magyarország föltámadásában. A város tanácsa most a Klauzál téri díszsátorhoz kísérte a folyton éljenző, hullámzó tömeg élő sövénye között az angolokat. A díszsátor Kossuth Lajos szobrával szemben emelkedett. Harmsworth szemben állott Kossuth Lajos szobrával, azon a helyen állott, ahol nyolcvan évvel ezelőtt az Alföld népe Kossuth Lajos előtt hódolt, Kossuth Lajos előtt esküdött föl arra, hogy védeni fogja ősei földjét. Most őelőtte esküszik arra, hogy vissza fogja szerezni ősei földjét. A Kárász utcán megindult a menet. Díszruhás lovasrendőr-szakasz lovagolt elől, azután a dorozsmai lovasleventék festői csoportja daliásan és félelmetesen. Cserkészleányok, majd cserkészfiúk követték ezt, azután az összes szegedi iskolák ifjúsága menetelt feszes díszmenetben. Közben a zenekarok fölváltva játszottak s a tömeg egyre ezt zúgta: - Nem, nem, soha! Vesszen Trianon, vesszen Trianon! A szegedi és vidéki leventék szakaszai és századai következtek végeláthatatlan sorban. Jöttek a dorozsmai kis leventék, akik játékborjút7 és játékfegyvert viseltek a hátukon, de katonásak voltak és kopogó léptekkel vonultak el. Most az egyetemi ifjúság tornászcsapatai következtek huj, huj, hajrá-kiáltással. Azután a szegedi sportegyesületek, a fehérbe öltözött gyönyörű tenniszcsapat rakettjeit magasra tartva, a tornászok, a futballisták tarka dresszben, az evezősök fényesre lakkozott evezőikkel. És mind, mind pompás fegyelemben, keményen, katonásan, imponálóan. A csongrádmegyei vitézek következtek gyönyörű viseletükben. Vezetőjük odalép a sátor elé és ezüstfokossal tiszteli meg Harmsworth Esmondot, aki mosolyogva köszöni meg az ajándékot. Az egyik csoport óriási skatulyában Rothermere-gyufát hoz. Hódmezővásárhely óriási küldöttsége vonult most föl. Sós István polgármester és a városi tanács vezeti a vásárhelyieket, akik több, mint háromezren jöttek el. Szentes következett Négyessy Imre polgármester, Szeder Ferenc János képviselő és Purjesz János főügyész vezetésével. A dorozsmaiak a szélmalom híres képével ajándékozták meg Harmsworthot. Egyre-másra lépnek ki a küldöttségekből asszonyok és leányok, hogy a legkülönbözőbb ajándéktárgyakkal kedveskedjenek a vendégnek. Ömlik, ömlik a nép, a sok színes, tarka ruha, nemzeti és népi viselet, úri fekete ruha, díszmagyar, leventék és tornászok, cserkészek és vitézek, sportdresszek és ingvállas, pruszlikos magyar leányok. Tódul, tódul a nép, pompás, ellenállhatatlan áradásban, de fegyelmezve, katonás rendben. Gyűlik, gyűlik az ajándék, a kedveskedés, az ötlet. Déli egy óra volt, mikor kezdődött a fölvonulás. Három óra régen elmúlt már, mire véget ért. Két óra hosszat vonult el Rothermere lord fiának szeme előtt az Alföld népe, hogy kifejezze hódolatát, háláját, köszönetét és elszánt keserűségét. Három órakor a tűzoltók kötéllel kordont vonnak, hogy Harmsworth és kísérete

80 Zeidler Miklós 81 A trianoni emlékezet" városai visszatérhessen a Tisza-szállóba. Közben a Széchenyi téren megmutatják neki azt a hatalmas virágágyat, amely az angol és magyar címert ábrázolja. Elvezetik az Alföldi Takarékpénztár kirakata előtt is. A bank ezüst pengősökkel rakta ki Magyarország térképét. Pozsony, Kassa, Szabadka helyét egy-egy tízkoronás arany jelzi. Csonkamagyarország határait pedig szerény rézfilléresekből rakták ki. Harmsworth és az angolok elragadtatva, csodálkozva és kábultan nézik az ötletnek, a rajongásnak, a lelkesedésnek ezt a százféle jelét. Ebben a városban megértik azt, milyen lelkes, milyen rajongó, mennyi jóra kész, hazájához és szabadságához milyen fanatikusan ragaszkodó, elpusztíthatatlan nép körébe jöttek. És megértik, hogy ennek a népnek a lelkében és testében őserő lakik, félelmetes erő, amellyel számolni kell Európának. [...]" Forrás: Esmond Harmsworth Magyarországon. Egy csodálatos hét története írásban és képben. Bev. Rákosi Jenő. Budapest, Gloria Esmond Harmsworth beszédet mond Szeged város közönségének. Forrás: Esmond Harmsworth Magyarországon. Egy csodálatos hét története írásban és képben. Budapest, Gloria , Budapest - Magyar Igazság kútja A»Magyar Igazság kútjá«-t a főváros június 8-án ünnepélyes keretben, a közélet számos kiválóságának jelenlétében vette át. A szoboravató beszédet Pogány Frigyes országgyűlési képviselő mondotta. Beszéde után Liber Endre tanácsnok a következő beszédet mondotta:

81 Zeidler Miklós 82 A trianoni emlékezet" városai»budapest székesfőváros polgármestere, kit hivatalos elfoglaltság tart távol, bízott meg képviseletével és így az ő megbízásából és Budapest székesfőváros nevében őszinte köszönettel veszem át ezt a kutat, a Népnevelő Filmipari Rt. nagylelkű és nemes elgondolásra valló ajándékát, amely mától fogva a székesfőváros egyik közterét van hivatvadíszíteni. Hálás szívvel kell köszönetet mondanom az adományozóknak, köszönetet kell mondanom a főváros közönsége nevében, amely íme egy szép művészi alkotással gazdagodott. Mindaz a művészi alkotás, amelyet az utcára vagy a térre felállítunk, gazdagodást jelent nemcsak a városra, de annak minden egyes lakosára is, mertmindenki,aki egy ilyen műalkotás mellett elmegy, ha azt megnézi, elvisz abból magának valamit: egy röpke hangulatot, egy pillanatnyi elmélyedést vagy egy hirtelen megilletődést a művészet erőforrása előtt és ez a művészi megihletés nyomot hagy a lélekben, megerősít és megnemesit. A művészet szemben találkozik itt a hétköznap siető munkásával, a gondokat hordó tépelődővel, a közönyös sétálóval és megállítva őket egy-egy percre, nekik művészi élvezetet nyújt, megpihentet, megnyugtat és meggazdagít. Azok, akik itt szivük bőkezűségében ezt a nagyszerű kutat, Szentgyörgyi István szobrászművész lélekkelteli alkotását, a székesfőváros közönségének ajándékozták, megérdemlik hálás köszönetünket. De ők annál többet tettek, mint hogy egy műkinccsel gazdagították a főváros polgárságát, bár ezért is - hisz oly ritka az ilyen önzetlen nagylelkűség - minden hálánkat nyerhetik el. Ők erkölcsi értékkel töltötték meg ezt az alkotást, a nemzeti kegyelet emlékművévé avatták, amikor egy nevet, egy nemes és minden magyar ajkon áldással emlegetett nevet véstek rá: lord Rothermerét.»Hálás magyarok emelték ezt a kutat«mondja afelírásés én azt hiszem, hogy hálás magyarok fognak mellette percről percre elhaladni és ezt a nevet olvasva mindenki hálatelt szívvel gondol arra a férfiúra, aki érdekünkben először rótta le vezércikkének betűit és kiáltotta bele a nagyvilágba azt a szinte hihetetlen igazságtalanságot, ami velünk történt. Ő önzetlenül, az igazság meggyőződésével és az igazság győzelmének hitével emelte fel szavát érettünk, elhagyatottakért, akiknek abban az időben valóban nem volt másunk, akihez orvoslásért fordulhattunk, mint az Igazság és nem kívánhattunk mást, mint hogy legyenek, akik megismerik ezt az igazságot és megismervén azt, mellénk, igazunk mellé álljanak, ha kell szóval, ha kell, tettel, de mindenkor az igaz ügyért égő szeretettel. Ám ez a kút nemcsak hódolat azelőtt, aki igazságos ügyünk pártfogója és lelkes harcosa, nemcsak megemlékezés róla és az ő munkájáról, hanem szimbólum is: a magyar Igazság gazdagon ömlő kútfejének szimbóluma, ahonnan az Igazság megindul, szétömlik és szerteárad a világba, elvive a mi megtépettségünknek, a mi megcsonkítottságunknak fájdalmas panaszát és a mi megaláztatásunknak vádoló igazságtalanságát. Nekünk nem lehet más hitünk, mint az, hogy nem maradhat örök a vakság, szemben az Igazsággal, amely mint a forrás habja, a víz ömlő árja megtorpan ugyan az útjába vetett gát előtt, de azért tovább folyik, egyre nő és túllépve a gátat, elsöpör maga előtt mindent, ami útjában áll. Szimbólum ez a kút: a Magyar Igazságnak, az igazságban bízó magyaroknak, az igazságtalanság gátjával szemben álló magyar erőnek a szimbóluma. Meleg szeretettel a szivem mélyén átveszem azt a főváros őrizetébe és felavatom. Induljon meg csobogó vize, ömöljön szét, hirdesse a magyar Igazságot, örökítse meg a magyar Igazság nagynevű harcosának a nevét és buzdítsa az igazság győzelmének névtelen, de sokaságban erős

82 Zeidler Miklós 83 A trianoni emlékezet" városai munkásait arra a kitartó és bátor küzdelemre, amely nem is nézve maga előtt gátakat, a magyar feltámadáshoz vezet.«a Budai Dalárda irredenta dalai után Eckhardt Tibor a magyar társadalom nevében beszélt, majd Morvay Zsigmond képviselő felolvasta Rothermere lord sürgönyét:»mélyen átérzem azt a barátságos érzületet, mely ennek az emlékműnek a felállítását ihlette azon szolgálatok elismeréséül, amelyeket ez ideig Magyarországnak tettem. De ettől a teljesen egyéni elismeréstől eltekintve boldog vagyok, hogy a világ szeme előtt állandóan fenntartják az igazság és az igazságosság iránt való vágyódásukat.«- A Himnusz eléneklése és a lord lelkes éljenzése után végetért az ünnepség." Forrás: Liber Endre: Budapest szobrai és emléktáblái. [Statisztikai közlemények. 69. kötet.1.sz.] Budapest, Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatala , Sopron Rothermere-obeliszk A vasárnapi Rothermere-emlékszobor megkoszorúzási ünnepe messze túlnőtt egy lokális ünnepség keretein. A verseghi Nagy Elek által felajánlott obeliszk, melyen az igazságért küzdő turul a hamisság, az aljas ösztönök[k]el, a magyarságot fojtogató undok háromfejű kígyóval vívja élet-halálharcát, a magyar megemlékezés, a magyar hála és az egész nemzet egyetemének igazságért egetostromló jajszavának hatalmas felkiáltójelévé magasztosult. A szobor talapzatához elhozta koszorúit a magyar politikai élet legmagasabb testülete épp úgy, mint a tudományos, művészeti, gazdasági, ipari és kereskedelmi szervezetek képviselői. A kormány, a felsőház, a képviselőház, a vármegyék és városok díszes koszorúja mellett az egyszerű szegény, kérgeskezű bányászok és munkások, a nélkülöző, igazi magyar sorsban tengődő nyugdíjasok filléreiből vásárolt apró koszorúk és csokrok békés testvéri egyetértésben simultak egymáshoz mintegy szimbolizálva, hogy lehet magyar és magyar között hatalmas társadalmi és világnézeti különbség, lehet szegény és gazdag magyar, de valamennyit egy közös nagy célkitűzés betlehemi csillaga vezet - a revízió, az igazságos és emberséges... az igazi béke kivívásának harcos akarása. Ez a hang, ez az óhaj hatotta át az ünnepség összes szónoklatait, ennek a vágynak imádságos akarása szállt a sokezer jelenlevő lelkéből az igazságos Isten trónusa felé. Lord Rothermere megérte azt, ami csak keveseknek jut osztályrészül, hogy halandó életében kőből és ércből emelt emlék hirdesse hallhatatlanságát [sic!]. Verseghi Nagy Elek, a szobor nagylelkű adományozója nyugodtan állapithatja meg önmagáról, hogy a hálás magyar nemzet nevében cselekedett, a nemzeti közóhaj valóságra vállását [sic!] tette lehetővé. A szobor előtt ünneplő hazafias magyar nemzeti közvélemény nem egy befolyásos ember személye előtt hajtotta meg hálával a magyar nemzet háromszínű vihartépett lobogóját, hanem a mai jogtalanságokban, igazságtalanságokban, erőszakosságokban és méltánytalanságokban tobzódó világából fehér hollóként kiemelkedő, a lebilincselt igazságért és jogért érdektelenül küzdő bátor és hangosszavú küzdő elme előtt rakta le a meggyötört, porig alázott, a magyar balsors könnyeiben vergődő bús magyarok hálájának zöld reménykoszorúit.

83 Zeidler Miklós 84 A trianoni emlékezet" városai A Revíziós Liga által rendezett ünnepségnek különös jelentőséget adott az a tény, hogy a Civitas Fidelissima ősi falai között tartották. Azon a földön, amelyik fiainak elszántságából, önerejéből tépte ki magát a trianoni béke halálosítéleténekgyilkos bilincseiből. Ebben a városban találkozott legelőször szemtől-szembe a vergődő magyar nyomorral Harmsworth, lord Rothermere fia, akit ettől a várostól az ország másik végéig mint az igazság felkent lovagját ragadott magával a magyar hazaszeretet. Most Sopron ismét elöl van a példaadásban, mint ahogy sajnos legelső azok közt, akiket a magyar balsors legjobban megnyomorított és legjobban sanyargat. A Petőfi téren álló emlékszoborról azonban felröppent a magyar igazság ármánnyal viaskodó turulmadara. Elindult és le fog csapni ellenségeire s győzelme nyomán magához fog térni, ki fog virulni a boldog magyar jövendő. A magyarság el nem múló hálájának koszorúit helyezték el Csonkaország minden részéből összesereglett küldöttségek vezetői a szobor talapzatára A különböző küldöttségek és testületek a városháza elől zászlók alatt vonultak fel az emlékmű elé. Tizenegy órakor több ezer főnyi tömeg jelenlétében kezdődött meg az ünnepség. A Hiszekegy eléneklése után Lukács György dr. v. b.t.t. nyugalmazott miniszter a Magyar Revíziós Liga nevében megnyitotta az ünnepséget. Beszéde során a következőket mondotta Rothermere a magyar nemzetet soha meg nem szűnő hálára kötelezte Soproni polgárok! Testvéreim! A Magyar Revíziós Liga nevében meleg lélekkel köszöntlek Benneteket, akik Nagy Elek meghatalmazott miniszter áldozatkészségéből emelt lord Rothermere emlékének ünnepélyes felavatásán ím megjelentetek. A szenvedések tengere, az ezeréves magyar történelem, aminek a legszomorúbb fejezete a most élő népeknek jutott osztályrészül. És én mégis azt mondom Néktek testvéreim, hogy nékünk nem szabad elcsüggednünk, mert az ezeréves magyar történelemnek az a tanulsága, hogy ha valamely ország igazságát lábbal tiporják, bármily nagy küzdelmek árán, mégis megkapja a maga jutalmát, mert az igazság diadalmas. Így lesz most is, mert így kell lennie. Azt a rövid időt, amely rendelkezésemre áll erre az alkalomra, arra szeretném felhasználni, hogy kifejezzem az én törhetetlen hitemet a magyar feltámadásban. (Éljenzés.) Az én csekély szavammal igyekezem azt a bizalmat, amely az itt megjelent polgártársak lelkében a jövő iránt szilárdan él, amelyet minden magyar hazafi az ő lelkébe beleplántálva táplál, mint elemi kötelességet itt leróni. Az összeomlást nyomon követte az elernyedés, aminek reménytelen hangulatában született meg a kétségbeesés álforradalma, amelyet betetőzött a bolsevizmus. Majd a bolsevizmus után soron következtek a megmentő álarcába bujt román invázió pusztításai. A lélekben megalázott igazságtalanul kifosztott magyar haza szenvedéseire Trianon tette fel a mártiromság töviskoronáját. Elrabolták a magyarság isten és természet által teremtett hazájának háromnegyed, népének kétharmad részét, idegen ellenséges nagyhatalmak rabigába kényszerítették tízmillió polgártársunkat, közöttük negyedfélmillió színmagyart és egymillió német testvérünket. Teljesen egyedül maradtunk, magunkra hagyatottan állottunk a környező népek óceánjában és ebben a dermesztő hangulatban indult útjára a magyar propaganda azzal a céllal, hogy felvilágosítsa a világot az igaz-

84 Zeidler Miklós 85 A trianoni emlékezet" városai ságtalanságok tengeráradatáról, amelyet ellenségeinknek hazugsága alapján zúdítottak reánk a nagyhatalmak. Az igazság propagálása révén mind több és több megértő kedves lelkes barát sorakozott segítő lélekkel mellénk Kezdetben teljesen elhagyatottan indult meg és nem volt ki melléje állott volna. De az igazság propagálása révén mind több és több megértő lelkes barát sorakozott segítő lélekkel mellénk. Olaszország dicsőséges vezetője, hatalmas államférfia, Mussolini volt az első, aki hatalmas államalkotó tehetségének teljes tudatával emelte föl szózatát a magyarság iránt. Azután Amerika részéről találkoztunk ily segítő megmozdulásokkal. Betetőzte ezt a fejlődő akciót a nemes lord Rothermere, aki nap-nap után a»daily Mail«hasábjaiban hatalmas propagandát indított meg az angolul olvasó népeknek, egyéneknek. A magyar revízió érdekében lord Rothermere oly sokat tett, hogy ezt a hálát csak gyenge szavak formájában tudjuk kifejezni, Ő a magyar nemzetet soha meg nem szűnő örök hálára kötelezte azzal, hogy a magyar kérdést világkérdéssé tette. Az ő hatalmas propagandája érleli meg a felvilágosítás gyümölcseit. Az ő révén terjedt el a világon annak a megismerése, hogy nem volt a világháborút előidéző cselekedetekben Magyarországnak semmi része. N e m igaz az, hogy Magyarország elnyomta a nemzetiségeket, noha ezen épül fel a trianoni büntető ítélet épülete. Sorban terjedt el lord Rothermere hatalmas propagandájára annak az ismerete, hogy az osztrák-magyar monarchia korona tanácsában az akkori magyar miniszterelnök, gróf Tisza István ellenezte egyedül a háborút. Amikor az események azonban kikerülhetetlenné tették a háborút, akkor Tisza István követelésére mondották ki, hogy a m o narchia nem akar és nem fog területet hódítani Szerbiától [sic!]. A mártír Tisza István gróf miniszterelnök történelmi hiteles feljegyzéseiből tudjuk mindezeket. Mi minden történik a béke nevében Szükségszerűen össze kell omolnia a Trianon börtön falainak (Úgy van! Élénk helyeslés.), mert hazugságon épült, hirdetik m a lord Rothermere lapjain. Néhány rendelkezését eme rongy papírnak tekintik a környező államok jogos szerződésüknek, habár ez diktált kényszerszerződés. Ezek a kis rablók tagadják, hogy a magyar és német kisebbségeket elnyomják, hogy másodrangú polgároknak tekintik, jogaiktól megfosztják, birtokaikból az agrár reform címe alatt kiűzik, iskoláikat bezárják, a hivatalokat beszüntetik, a fizetéseiket megvonják, a kereskedő, az iparos, a földművelő általában a rendes foglalkozási ágakba beavatkoznak, a lelki kulturális és szellemi érintkezésektől megfosztják őket és hogy el akarják sikkasztani a magyar tudomány és művészet nagyszerű alkotásait s a nemzetközi bíróságok igénybevételének lehetőségétől megfosztják őket. Ezekre a sajgó fájó sebekre mutatott rá lord Rothermere és leleplezte az igazságtalan elbánást, amelyet Magyarországnak el kell szenvednie. Azt ígérték a trianoni békeszerződésben a békepaktumok révén, hogy a mi lefegyverzésünket arányos lefegyverzés követi. Hogyan tartják meg ígéretüket. Minket lefegyvereztek alacsony mértéken alul. Annyit engedélyeztek, hogy a belső béke fenntartására alig-alig elégséges és a külsőre nincs elég erőnk. Szabad prédára vagyunk dobva külső ellenségeinknek. Szabadon rendelkeznek velünk tovább és mint a polip karjába, dobnak bennünket a körül ölelő három állam karjaiba. Tizenháromszorta több hadi anyag-

85 Zeidler Miklós 86 A trianoni emlékezet" városai gal és erővel rendelkeznek a mi elleneink, százhetvenszeresen tudnak mozgósítani és emelkedik számuk, de nekünk nem szabad mozgósítani, megvonták tőlünk az általános hadi kötelezettséget. Mindezekből a kivezető utat a revízióban jelölte meg lord Rothermere, mert polgártársaink, nekünk szilárd nemzetközi jogaink vannak. Jöjjön el az igazi revízió! A magyar nemzet ősi erényeinél fogva a trianoni szerződést hűségesen betartja. A mi történelmünk élő példa, hogy hordozzuk a béketűrés keresztjét, mert aláirtuk a véresírást, mindaddig megtartjuk, mígváltoztatni nem áll módunkba. A szerződést azonban ezek az utódállamok megszegik, lábbal tiporják úgy, hogy a helyzet a mi részünkről immár tűrhetetlen és a békeszerződés paktumai alkalmazhatatlanok. (Úgy van!) Nekünk rendületlenül kell hirdetnünk, hogy bennünket porig aláztak, hogy a magyar nép önrendelkezési jogát lábbal tiporták és egyoldalúan a trianoni békét reánk erőszakolták. Ennek a kérdésnek egyedüli megoldása az igazrevízióés az igaz revíziónak apostola a magyar nemzet nagy barátja, segítője, lord Rothermere, aki előtt minden magyar embernek tisztelettel kell meghajolnia, akinek neve minden magyar ember szivébe bele van vésve. Hirdesse ez az emlék minden időkre lord Rothermere nagyságát és hirdesse a magyar nemzet soha el nem múló háláját. (Éljenzés.) A Magyar Revíziós Liga nevében kegyelettel adom át megőrzés, gondozás végett a Civitas fidelissima első polgárának ezt a hálaszobrot. (Szűnni nem akaró éljenzés.) Lord Rothermere és Nagy Elek táviratváltása Az éljenzés lecsillapultával Ferenczy Sándor a Liga ü. v. elnökhelyettese felolvasta a verseghi Nagy Elek és lord Rothermerenek a szoborleleplezés előestélyén [sic!] váltott táviratait. Nagy Elek távirata A leleplezés előestéjén engedje meg Lordságod, hogy mégegyszer őszinte hálámat fejezzem ki mindazért, amit Magyarországért tett és azon reményemet, hogy n. b. barátságát a jövőben sem fogja tőlünk megvonni. Rothermere távirata Azon emlékmű leleplezése alkalmából, amelyet Nagyméltóságod az én tiszteletemre Sopron városának ajándékozott, kifejezni óhajtom azt a mély érzésemet, amellyel az engem ért kitüntetést méltányolom. Mély hálával adózom Nagyméltóságodnak, de Sopron városának és az egész magyar népnek is a velem szemben mindenkor tanúsított nagylelkűségéért. Sopron, mely a megcsonkított Magyarország határán áll, együttes jelképe úgy a bánatnak, mint a reménynek, mely a magyar nemzetet áthatja; azon terület szélén van, amely egykor magyar volt és újra boldogan fog egyesülni az anyaországgal, amint az igazság beteljesedik. Óhajtanám megköszönni Nagyméltóságodnak szívességét, hogy ezt az emlékművet nevemmel kapcsolatba hozni kegyes volt és biztosíthatom rendíthetetlen hitemről, hogy Magyarország igazsága végül is győzedelmeskedni fog.

86 Zeidler Miklós 87 A trianoni emlékezet" városai A táviratok felolvasása után Thurner Mihály dr. polgármester lépett a szobor elé s a következő beszédet mondotta: Nyugatnak ezer éven át magyar férfikeblekből építettünk védő bástyát E város szép határát a jó isten egyszer jókedvében teremtette és ezer esztendővel ezelőtt a magyarnak ajándékozta, hogy itt betöltse hivatását, nyugat védelmét, amelyért őshazájából, a messze keletről ide kellett jönnie. E város szép határát az ezer esztendő folyamán irigy szomszédaink ismételten el akarták rabolni, ismételten ki akarták tépni a magyar szent korona testéből. Hol az osztrák, hol a cseh vetemedett ilyen istentelen kísérletre, amikor esztelenségükben csak földünk szépségét látták meg irigy szemmel, de nem ismerték föl a rajta Isten rendelése szerint teljesítendő magyar feladat nehézségeit. A világ ezer esztendő történetéből sem tanulta meg, mi a magyarok feladata, isteni rendeltetése és érdeme. A nemzetgyilkolás és országrablás rettenetes idején, amikor irigy szomszédaink hazánkat megcsonkították és öt felé hurcolták, az osztrák ismét véres leckét kapott. Sopron ronggyá tépte azt a papirost, amelyre Trianonban a békeparancsotírtáka világ hálájára jogosított magyar nép vérével. És ma? Ma tovább dühöng a hálátlanság és esztelenség, ahelyett, hogy jóvátennék a győzelmes népek rajtunk elkövetett égbekiáltó igazságtalanságot, jóvátételt követelnek. Ebben az ünnepi órában Sopron népe nevében, csekélységünk tudatában bár, de a magyar igazság erejével odavágjuk abírói székbe tolakodott telhetetlen országdúlóknak, hogy»megbűnhődte már a nép a multat s jövendőt«és megfizette már jóvátételét tartozatlanul nyugatnak és keletnek is. Nyugatnak, mikor ezer éven át magyar férfikeblekből építettük a védőbástyát, amely mögött nyugat erőt és pénzt gyűjthetett, kincseket halmozhatott, tudományt mivelhetett, művészetet ápolhatott és a béke minden javát habzsolhatta, keletnek, mikor oláhnak is és rácnak is menedéket adtunk a török-tatár dúlás évszázadaiban, mikor segítettük őket, hogy lerázhassák a török jármot és mikor Hungária anyánk kebelén melengette kisded kultúrájukat. Ezzel az oszloppal Sopron a lordnak magyar lakóhelyévé lesz A nagyvilág lelkiismeretlenségének átka alatt roskadozva szegény magyar nép szivének legforróbb hálájával veszi körül azokat a ritka férfiakat, a nyugati népek ama fiait, akik az elnyomott magyar igazság védelmére kelnek. A népszerűség és a magyar hála virágkoszorújával ékesített ily külföldi pártfogónk, Rothermere lord, akinek íme egy hálás magyar emlékoszlopot állított. Ezzel az oszloppal Sopron a lordnak magyar lakóhelyévé lesz, itt lesz velünk az igazságért harcoló lelke abban a városban, amelyben fia Harmsworth lába első ízben érintett magyar földet és ahol okos szeme először láthatta meg a trianoni mészárlás embertelen, tarthatatlan pusztítását. Amikor a Revíziós Liga nagyméltóságú elnökétől az ide idegenből, hálára kötelező módon összesereglett kedves vendégeink, édes magyar testvéreink ünnepi jelenlétében ezt az emlékoszlopot átveszem: a civitas fidelissima nevében köszönetet mondok érte a szerény, névtelenségbe burkolódzó nemeslelkű adományozónak és ígérem, hogy ezt az emléket becsben tartjuk és minden viszontagságtól megóvjuk. Ez az oszlop emlékeztessen miket arra, hogy ahol idegen bízik ügyünkben, ott magyar nem csüggedhet, ahol idegen harcol érettünk, ott magyar nem lankadhat.

87 Zeidler Miklós 88 A trianoni emlékezet" városai A turul a magyarság, a magyar igazság jelképe. Turul madár, jó helyre jöttél pihenni. E város népe tudott és tud áldozni a magyarságért. Turul madár! Zavard el házunk tájékáról Trianon huhogó halálmadarait. Gyűjts erőt a fidelissima falai között, hogy téphessed, hasíthassad a hazugság kígyójának ezer fejét. Gyűjts erőt köztünk és ha kell apáink, anyáink példája szerint testünk húsával etetünk, szivünk vérével itatunk. És aztán szállj, szállj messze, messze, a világ minden tájékára és vijjogd fülébe minden hatalmasnak: A magyar soha senkit el nem nyomott. Ezt mi soproniak igazoljuk teljes joggal, akiknek fele német anyanyelvű. Fogadott testvéreit úgy szerette mint a maga véreit. Az igazságot ideig óráig el lehet nyomni, de megölni soha. A magyar hálát ad, de soha hálát még nem élvezett! A nyugatvédő magyar hálát és jutalmat érdemel! A nyugatvédő keresztre feszitett magyart, mint engedelmes fiát az igazságos Isten halottaiból fel fogja támasztani. Ezt a hitünket és ezt az igazunkat hirdesd vijjogó szóval magyar turul madár. A Soproni Magyar Férfidalkör ezután a»nem, nem, soha...«kezdetű gyönyörű dalt énekelte el Téby Mihály tanár, karnagy vezetése mellett. A remekszép dal szólóbetétjét Rois Károly énekelte. Lelkünk szabad szárnyalását nem lehet béklyóba verni! A könnyes hangulatot teremtő dal elhangzása után vitéz Simon Elemér dr. főispán lépett a szobor elé s helyezte el az alábbi beszéd kíséretében a kormány koszorúját: A magyar királyi kormány nevében a hálás elismerés babérját teszem le a Lord Rothermere tiszteletére emelt e szobor talapzatára. Amiként a soproni népszavazás az első rést ütötte a trianoni békeszerződésen úgy legyen ez a gyönyörű kőoszlop az első szilárd pont, amelyen itt, a nyugati határszélen a revíziós gondolatnak az egész országot betöltő hatalmas ereje megvetheti lábát és farkasszemet nézhet a miket körülvevő ellenségeink fojtogató gyűrűjével. A ránk kényszeritett békediktátumok a kormány kezeit gúzsba köthetik, szájára ráverhetik a kényszerű hallgatás súlyos lakatját, cselekedeteit szűk határok közé szoríthatják, de lelkünknek szabad szárnyalását, szivünknek forró dobbanását nem lehet béklyóba verni és nem tilthatja meg nekünk senki, hogy a minket megalázottságunkban önzetlenül segítőnket [sic!] hálával ne övezzük, nem tilthatja el nekünk senki, hogy ne örvendezzünk a nemzet nagy összességével együtt a felett, hogy végre akadtak Magyarországnak is barátai, akik a nagyvilág figyelmét felhívták a magyar igazságra. Hálás elismerés illeti meg azt is, aki megcsonkított országunk eme nagy barátjának, Rothermere lordnak, akinek működése iránt az egész nemzet hálája száll fohászban a Mindenhatóhoz, nemes áldozatkészséggel itt Sopronban emléket állított és ezáltal odatette arevíziósgondolat után ezt a remek felkiáltó jelet. Amiként a felkiáltó jel fokozza a mondai erejét, úgy fokozza ez emlék az általa kifejezett revíziós gondolatot - valósággá! A m a ide letett virágok elhervadhatnak, de az áldozatos hazaszeretet által megmunkált televény talajban ezek hervadt levelei még gyorsabb fakadásra bírják feltámadásunkat.

88 Zeidler Miklós 89 A trianoni emlékezet" városai Az egyetértés nem jár zajjal Dr. Töpler Kálmán a felsőház megbízásából rövid beszéd kíséretében koszorúzta meg az emlékművet. Beszéde során többek között a következőket mondotta: A magyar felsőház megbízásából elhelyezem a leglelkesebb külföldi barátunk tiszteletére emelt emlékmű talapzatára e koszorút. A mi kedves barátunk azt tanácsolja, hogy dolgozzunk többet mint a háború előtt. Igaza van neki! És hogy takarékosak legyünk. Erre a takarékosságra égető szükségünk van! Ha lassan dolgozunk is, de melléje párosuljon az egyetértés. Az egyetértés nem jár zajjal, csendesen dolgozik, alkot. Nekünk tehát takarékosságra, egyetértésre kell törekednünk és így dolgoznunk. Kövessük a nemes lord jótanácsát bizalommal! (Taps.) A magyar nemzet lelkében él a legszebb erény... Herrmann Miksa volt kereskedelemügyi miniszter, Sopron képviselője a következő beszédkíséretébenhelyezte el a kormány koszorúját.8 Örvendő megindultsággal teszem le a magyar országgyűlési képviselők koszorúját az emlékműre. A nép emelt szobrot a nemes lordnak, az a nép, amelynek szivében él és, mint tanulság hirdeti ez az emlékmű, hogy nem veszett ki a szeretet és a hűség. Ott élt a lelke mélyén ezer esztendőn át a csábítás és kísértés ellenére is és ott fog élni időtlen időkig a szenvedés és aggodalmak dacára a feltámadás biztos reményében. Ez az emlékmű bizonyságtétel amellett, hogy a magyar igazság nemcsak addig igaz, amíg az ország határain belül hangzik el, igaz marad akkor is, ha a külföldön árad széjjel. Szeretet csak szeretet lehet és hűség csak hűség maradhat. A szeretet hangjára pedig, amely a szivekhez hat, megnyílnak a fülek. Lord Rothermere megértő hallgatója a magyar igazságnak, legyen áldott az Ő neve! Áldja, örökké áldja a mi szivünk az ő nagy nevét, legyen hála, dicséret az Ő nevének s annak a nagy nemzetnek, amelynek - mint az igaz, tiszta alkotmányosság ősi hirdetőjének, - a kebelében talált először menedéket a magyar igazság. Tanúságtétel ez az emlékmű amellett is, hogy vannak még a magyar igazságnak védelmezői, akikben él az áldozatkészség. Bebizonyosodott íme, hogy a magyar nemzetnek lelkében él a legnagyobb erény, a hála és a hűség (éljenzés!) az igaz hazaszeretet. E hármas jelszóval teszem le Magyarország képviselőházának koszorúját. Szeretném, ha lóra ülnének a vármegye bandériumai, hogy visszaszerezzék, amit elrabollak tőlünk A vármegyék, ezek között a mi vármegyénk Sopronvármegye nevében üdvözlöm és a magyarországi összes vármegyék hódolatát hozom annak a férfiúnak, aki először állt ki külföldön a magyar igazság mellett.9 A vármegyék hódolatát hozom, azoknak a vármegyéknek a hódolatát, amelyek évtizeden át voltak a nemzeti érzés szabadság nemes gondolatának harcosai s hirdetik a haza területi épségének védelmezését. Éppen azért a vármegyék teljesen magukévá tették arevíziógondolatát és amellett harcolnak és hirdetik: nem, nem, soha! De hiszen nem is lehet ez másképpen. A vármegyék önön testükön érzik az elszakítás ütötte sebek sajgó fájdalmát. A mi vármegyénk issínyliezt az égető nagy sebet, amelyet Trianon rajta ütött. H a felmegyünk a várost övező hegyekre és hegycsúcsairól körültekintünk, akkor szemünk előtt áll a szomorú kép,

89 Zeidler Miklós 90 A trianoni emlékezet" városai hogy a vármegye testében erdők, mezők, vizek, faluk az idegen hatalmak kezei alatt vannak. Visszaszerezzük kincsünket, népünket! Feltűnik ott északon Kismarton, a Fertő és Ruszt, azután az Esterházyak ősi várai: Fraknó, Lándszér10 stb. Mind-mind a mienk volt. S ma elrabolták. Ezt a rablást látva, szeretném, ha lóra ülnének a vármegye bandériumai azért, hogy visszaszerezzük, amit elvettek tőlünk. Visszaszerezzük kincsünket, népünket. Hiszen a történelemből leszűrt igazságtanítjaés egy nagyszerű magyar közmondás azt mondja:»segíts magadon, az Úristen is megsegít Téged!«De sajnos nincs itt még ennek az ideje. Ma csak hirdessük a revízió gondolatát, hirdessük azt a gondolatot és tegyük le a hála és köszönetnek a koszorúját a lord Rothermere tiszteletére erre a szoborra. Elismeréssel hajolva meg a lord nemes és nagy munkája előtt és eme nagy munkájáért állítja fel a társadalom, ez város népe ezt a szobrot. Ugyanakkor pedig forduljunk a magyarok Istenéhez, a Mindenhatóhoz és kérjük, hogy a revízió gondolata ne hangozzék el a pusztába, hanem ezután ennek örömére a diadalmas eszmével felállított szobor a milleniumi emlékek helyére Isten és természetadta régi határait adja meg nékünk. (Éljenzés!) Mi büszkék vagyunk Sopronra Majd Szauter Győr város polgármestere tolmácsolta a magyar városok és Győr üdvözletét. A magyar városok, s ezek között Győr városa üdvözletét és atyafiságos szeretetét hozom Sopron közönségének e mai ünnepén. Amidőn a magyar városok üdvözletét tolmácsolom, szeretnék érzéseimnek kifejezést adni, amelyek bennünket, városokat áthatottak akkor, amikor idehoztam ezt a szeretetteljes üdvözletet a Civitas Fidelissimába. Mi büszkék vagyunk Sopronra, mert Sopron hangos szóval tett tanulságot [sic!] ország és világ előtt arról a polgári erkölcsiségről, amelynek minden magyar szivében élni kell. Sopron városa megmutatta, hogy ha áldozat kell, tud önfeláldozó is lenni, akkor, amikor a szavazási urnához járult. Megmutatta azt, hogy ha nehéz megélhetési viszonyok közé kerül is, mégis Magyarországhoz kell csatlakoznia, mert tudta, hogy ha az Ausztriához csatlakozás mellett dönt, akkor a revízió elé súlyos nehézségeket gördít, amelyeket legyőzni alig-alig lehet. Sopron volt az első, aki léket ütött a trianoni békepaktumon. Helyes és gondolatnak gyönyörű ez az emlékoszlop, amelyet a mi hálás barátunknak szántak, aki először hirdette ország és világ előtt a magyarsággal szemben elkövetett igazságtalanságot. Abban a reményben, hogy lord Rothermere hatalmas szava Sopron polgáraihoz is eljutott és Sopron polgárai az áldozatkészség, az összetartás nemes gondolatával fognak csatlakozni arevízió gondolatához, ily értelemben teszem le az össz városok és Győr városa nevében a koszorút, valamint a Mezőgazdasági Kamara és a Dunántúli Mezőgazdák nevében e pálmát. (Éljenzés!) Hetvennél több egyesület és testület koszorúja az emlékmű előtt Szauter győri polgármester beszéde után Dunántúl minden városa és vármegyéje, majd hetvennél több egyesület és testület képviselője tette le rövid jelmondat kísértében koszorúját. Fél egy lehetett, mikor az utolsó koszorú odaborult az emlékmű lábaihoz s az utolsó

90 Zeidler Miklós 91 A trianoni emlékezet" városai»nem, nem, sohás«jelmondat elhangzott. A soproni összdalárdák ezután elénekelték a Himnuszt s a közönség komor meghatódottsággal szivében eloszlott. A küldöttségek nagyrésze még vasárnap délután elutazott Sopronból." Forrás: L. I.: A ránk kényszeritett békediktátumok a kormány kezeit gúzsba köthetik, de lelkünk szabad szárnyalását nem lehet béklyóba verni. Ezrekre menő tömeg jelenlétében zajlott le vasárnap a Rothermereemlékmű leleplezése. Soproni Hírlap december , Pécs Trianon-évforduló Pécs, június 4. A mai, gyászba hervadt dátumon, fényes történeti múlttal bíró, letiport nemzetünk immár tizedszer sikoltotta világszerte a gyalázatban fogant, fájdalomban megnőtt és kínos keserűségünkben minden adódó alkalommal sápadt ajkainkra kívánkozó tiltakozást: Nem! Nem! Soha! Ez atíz hosszú esztendeje a lelkünkön rágódó, országunk szűkre erőszakolt területét bejárt és azon messze túlhangzó jajjos kiáltás azóta ország-világ hallatára szól, sír, zokog, anélkül, hogy megértő fülekre találna. Úgy látszik, Európa győzőinek hallását m é g mindig korlátozva tartja a vérgőz mámora és a nagy vízen túli szabad állam népeihez még nem jutott el a sir szélére taszított magyarság segélykiáltása. Tíz év óta gyászfelhős a magyar égbolt és visszhangtalan a magyar éjszaka. Ám bízunk benne, hogy annak a sötétségnek, mely nyomasztó feketeségével a lelkünkre telepedett, egyszer megjön oszlása és annak az éjszakának, amely vigasztalanságával egy évtizeden keresztül az álomélet béklyóival terheli mesterségesen megrontott létünket, lesz virradata. Lesz! Olyan, amilyen élő hitünk, égig ágaskodó reménységünk és a feltámadásba vetett, vakon bizakodó nemzeti akarásunk. Addig tűrjük a nyomorúságot. Összeszorított ajakkal a szenvedés kínjait. Ökölbe csukódott markokkal a tétlenségre kárhozottságot. Néma megadással a számba nem vételt. De tegyünk minden napúj,szent, égig ható fogadalmat a nagyszerű órára, amely egy évezred jogán megillet és cselekedni enged! Addig a csonkaságában vérző négy égtáj felé emelve dacos, magabízó tekintetünket, készüljünk fel Trianon megbosszulására. Telítsük agyunkat, feszítsük izmainkat, mert a felszabadító cselekedet emberfelettit fog követelni mindenkitől, aki méltó óhajt lennie erre a névre: magyar! Trianon tizedik évfordulójának pécsi gyászünnepéről az alábbiakban számolunk be. A város külső képe. Az évforduló külsőségekben is magán viselte a gyász bélyegét. A város valamennyi középületén, iskoláján és számos magánházon is fekete lobogót lengetett a hüvöskés júniusi szellő. Az ég borult volt. Többször megeredt az eső, mintha csak az égiek is a magyar sorsot siratták volna. A reggeli órák permetező esőjében sűrű csoportok vonulása volt látható. A különböző felekezetek templomaiba sietők voltak, hol hazánk sorsának jobbrafordulásáért könyörögtek az istentiszteletek alatt.

91 Zeidler Miklós 92 A trianoni emlékezet" városai A nap ünnepi szónokának megérkezése. A Légiforgalmi Rt. 9 óra 10 perckor megérkező utasgépe elé Lilike József kormányfőtanácsos és Székely György dr.-ral az élen szűkebb bizottság ment Urmánczy Nándor elé, aki a szomorú évforduló ünnepi szónokául ígérkezett. A fogadás minden ünnepiesség mellőzésével történt. A bizottság Urmánczy Nándort a szállására kisérte, majd a déli órákban néhány látogatásán kísérőjéül szolgált. Zártkörű bankett a Nádorban. A látogatások után1/22órai kezdettel társasebéd volt a Nádor éttermében, melyet a vendég tiszteletére Littke József kormányfőtanácsos adott. [...] Ebéd után Urmánczy Nándor megtekintette a Nemzeti Szövetség hivatalos helyiségeit, majd az egész társaság a Nemzeti Casinóba vonult. Tíz percig halott volt a város. Trianon tízéves évfordulója alkalmából a gyász külső jeleként délután 4 órakor megszólaltak a város templomainak összes harangjai, gyárakban, műhelyekben elpihent a munka és a kereskedők 10 percre lezárták üzleteiket. A városban járó-kelők ott állottak meg, hol őket az első harangszó érte. A szinte bálvánnyá merevedett embertömegek mint élő felkiáltójelek tiltakoztak a békeparancs ellen, mely 10 éve görnyeszti nyomorúságba azt, aminek virágzó életnek kellene lennie. De megállottak a villamosok is, az autók, a bér- és fuvaroskocsik is. A lüktető élet percekre való halálba dermedése lelket borzongatóan kísérteties volt. Tíz percig Pécs, a 60 ezer lakosú kereskedelmi, ipari és kultúrközpont a halottak városának döbbenetes élettelenségét mutatta.11 A Majláth-téri népgyűlés Az eredeti programm szerint délután 4 óra utánra a Nemzeti Casinó elé várták az egyetemi hallgatók tekintélyes csoportját, hol az ifjúság tiltakozására Urmánczy Nándor válaszolt volna. Kínos megdöbbenést, sőt megbotránkozást keltett a Casinó erkélyén egybegyűlt előkelőségekben és az épület előtt egybegyűlt több száz főnyi közönségben, hogy a felvonulás nemcsak késett, de a megszabott program ellenére egészen elmaradt. N e m tudjuk ebben kit vádolhatunk az ünneprontással. Nem is keressük. De leszögezzük, hogy a megállapított rend ilyetén megrontása n e m volt méltó a nap jelentőségéhez. Afelett pedig, hogy Trianon gondolata nem talált eggyéforrasztó megértésre a tanév zárultával megcsappant egyetemi ifjúságnál, egyenesen fájdalmas sajnálkozásunkat nyilvánítjuk. A z impozánsnak ígérkező felvonulás helyett az egyetemi ifjúság egy szűkebb csoportja népgyűlést tartott a Majlát[h]-téri Kossuth-szobornál. A népgyűlés szónoka ifj. Asszonyi László jogszigorló volt.

92 Zeidler Miklós 93 A trianoni emlékezet" városai Gyászünnep a Nemzeti Színházban. Este 8 órai kezdettel gyászünnep volt a pécsi Nemzeti színházban, melynek nézőterét e szomorú alkalommal a város társadalmának minden rendű és rangú tagjai népesítették be A város vezetőegyéniségei sorában ott láttuk: Virág Ferenc megyéspüspököt kíséretével, Berecz Fidél irgalmasrendi perjelt, Komócsy István kanonokot, Wallenstein Zoltán dr. főrabbit, Nendtvich Andor dr. kir. tan., polgármestert, Makay István h. polgármestert, Kozmovszky József altábornagy, dandárparancsnokot, Visnya Ernő kincstári főtanácsos, felsőházi tagot, Littke József kormányfőtanácsost. Tolnay Vilmos, Krisztics Sándor dr. és Faluhelyi Ferenc dr. egyetemi tanárokat, Imreffy Imre és Krigl Nándor táblabírákat, Staár Ferenc posta és távírda főigazgatót, vitéz Felszeghy János dr. ügyészségi elnököt stb. A műsort»kuruc nóták«vezették be, a leventezenekar tetszéssel fogadott, kifogástalan előadásában. Majd a Magyar Dalosszövetség pécsi kerületéhez tartozó dalosegyesületekbőlalakítottösszkar a Magyar Hiszekegyet énekelte, Weigele Oszkár kerületi karnagy dirigálása mellett. Kocsis László, a pécsi papköltő poetikusan szép és az elszakított részeket szinte visszaimádkozó prológusát dr. Faluhelyi Ferencné adta elő átélt melegséggel, könnyeket harmatoztató hatással. Ezután Weigele Oszkárnak Pósa Lajos»Hősök sírján«című költeményére irt, nagyszabású műdalát mutatta be a Pécsi Dalárda és Polgári Daloskör egyesített kara. A közönség frenetikus tapssal honorálta a legjobb karnak erejét és képeségét is próbára tévő nehézsúlyú dalművet, mely úgy dallamgazdagságával, mint disszonansziákban történt hangszerelésének újszerűségével a mai idők zeneirodalmának egy nagyon értékes darabja és érdemes arra, hogy mihamarabb a magyar dalosegyesületek állandó műsorszámaként szerepeljen. A művészi előadásban, hiánytalanul interpretáló egyesített kart maga a szerző dirigálta, azzal a hozzáértő szeretettel, melyet a kiváló munka bármely más karvezetőtől is méltán megérdemelt volna. A programm ezen fénypontja után Somogyváry József dr. ügyvédjelölt recitálta sajátját képező, gyújtó módon Sajó Sándornak»Vagyunk m é g magyarok«című költeményét. Ezután nagy éljenzés és taps közepette Urmánczy Nándor tartotta meg szózatát, többek között a következőket mondotta: - Beteljesedett rajtunk a mondás, hogy gyáva népnek nincs hazája. Miért van ez, mikor a magyar nép nem gyáva, hanem ellenkezőleg, bátor, vitéz? Megmondom az igazat. A népet vezetni kell. Amikor erős, bátor, elszánt férfiak vezetik, akkor erős, nagy a nemzet. Amikor gyengék, megalkuvók vezetik, akkor lélek nélkül, akarat nélkül él a nép, akkor nincs ország, elvész a haza. Ezelőtt tíz esztendővel is, amikor aláírták az ezeréves magyar birodalmat öt részre feldaraboló hóhérbékét, nem vezették erős elszánt férfiak a nemzetet. Szégyennel és fájdalommal gondolunk erre a nagy gyávaságra, erre a nagy nemzeti gyalázatra. Ha csak parányi önérzet van bennünk, ha egy szemernyi érzés él még bennünk, akkor nem tűrhetjük már soká ellenségeink gazságát. Nagy bűnt követnek el azok, akik állandóan azt hirdetik, hogy gyengék vagyunk, nincs semmink. Nem igaz, és százszor nem igaz ez. - Erős, elszánt vezetőkre van szükségünk, hogy újból hazánk legyen. Ma a legtöbb

93 Zeidler Miklós 94 A trianoni emlékezet" városai embernek szűkösen jut a kenyérből. Rengetegen vannak, akiknek egészen bizonytalan a kenyerük. Trianon áldozatai vagyunk jóformán mindnyájan. Ma még azt sem tudjuk, hogy gyermekeinket mire neveljük, hogy lesz-e kenyerük. - Hiába dolgoznak az örökbéke érdekében, lefegyverzésen, hiába kötnek zsákmányt biztosító paktumokat, ha az egész világon megteremtenék az örök békét, itt, Európa szivében semmi hatalom sem teremtheti meg azt, amíg a trianoni hóhérbéke fennáll. - Legnagyobb bajunk, hogy a mi drága uraink állandóan páholyban ülnek. H a dolgoznak, csak a csonka föld csonkaságának a stabilizálásán dolgoznak, de nem Trianon megdöntésén. Sőt úgy látom, hogy teljesen fölmentették magukat ez alól a legfőbb kötelezettségük alól. Belenyugodtak abba, hogy a csonkaföldön halnak meg. Áthárították az ország visszaszerzését az utókorra. A történelem nem fogja fölmenteni őket ezért a vétkes mulasztásért, ne mentsük fel mi sem őket és kövessünk el mindent, hogy elkövetkezzék a bátrak uralma. Végül üdvözölte a pécsi közönséget és agresszívebb irredenta politika támogatására kérte. A magyarosan őszinte szózat elhangzása után a közönség percekig ünnepelte a cselekvés gondolatát hintő és tetteket sürgető szónokot. Szünet után»egervár ostroma«címen egy nagyszabású élőkép került bemutatásra, Asszonyi László stílusos rendezésében. A színes és kifejező élőképben a»pro Hungaria«Nők Világszövetsége Pécs-Baranyai Osztálya tagjai közül Kovách Lajosné, dr. Olasz Antalné, Merhta Lajosné, Staár Böske, Lajos Baba, Nikelszky Erzsi, Trinn Mici, Bruckmayer Pipi, Vargha Puci és Tholvay Ilonka szerepeltek és járullak hozzá annak nem közönséges sikeréhez. A férfi szereplők Baranyai Aurél, ifj. Felszeghy János, Trinn László és Zsiga, Vargha Károly, Birtha Zoltán, Gulner László és Gyula voltak. Az ostromló törökök derék leventéinkből kerültek, akik az ünnepség megkezdése előtt a színház előcsarnokában sorfal-állással is hozzájárultak annak külsőségei emeléséhez. Az ismételten megtapsolt, sikerült élőkép után a közönség a himnusz eléneklésével zárta be a gyász jegyében lefolyt ünnepséget, melynek végeztével a leventezenekar által előadott Rákóczi12 hangjai mellett hagyta el a színházat, hova néhány órára a gyász hozta egybe Pécs közönségét, mely valamennyiünk szivében egyformán sajog. Elismerés és hála illeti a Magyar Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Körének vezetőségét, azért, hogy a magyar fájdalom együttes kifejezésére városunk közönségének az ünnepély megrendezésével olyan impozánsan nagyszerű kereteket adott." Forrás: Együttérző fájdalommal ítélte el Pécs város közönsége a trianoni békeparancs tizedik évfordulóján annak nemzetrontó igazságtalanságait. Urmánczy Nándor, az ünnepség szónoka, őszinte hangú beszédében a cselekvést sürgette. Pécsi Napló június , Debrecen Magyar Fájdalom szobra [...] Ünnep a Magyar Fájdalom szobránál A hivatalos személyiségek és a közönség elvonult ezután a Magyar Fájdalom szobrához, ahol Rugonfalvi Kiss István egyetemi rektor mondott beszédet. Ebben megemlékezett azokról a nagy emberekről, akik megértvén a magyar fájdalmat, a magyarokkal történt igazságtalanságokat, pártjára kelnek, bízva abban, hogy Isten erőt ad nekik arra, hogy felemelhessék a magyar nemzetet és hozzásegítsék szent hivatásának betöltéséhez. Végül köszönetet mondott a nemes lordnak a szoborért.

94 Zeidler Miklós 95 A trianoni emlékezet" városai Dr. Vásáry István polgármester vette át ezután a szobrot, amelyet a világháborúban velünk ellenséges nemzet fiai állítottak,13 ezzel is szimbolizálván, hogy az egyedül nekünk szánt szenvedés és fájdalom már közös lett minden nemzettel, az egész világgal. A magyar fájdalom és szenvedés égető kínzása ma már millió és millió idegen lélekben is sajog és ha még nincs is tudatában annak, hogy nem lehet gyógyulás, amíg a magyar seb meg nem gyógyult, minden nap többen látják, hogy hiábavaló a bosszútól és önzéstől elvakított emberi lélek minden mesterkedése, ügyeskedése és ravaszsága, egyedül az igazság az, ami kiszabadíthatja a világot a fájdalom és szenvedés poklából, amelybe a békeszerződések megalkotói juttatták. A történelem múzsája azoknak fogja nyújtani a dicsőség cserkoszorúját, akikben volt erő, akarat és bátorság megmondani, hogy a világot csak az igazságra lehet felépíteni. A magyar nemzet örök hálával mindig legnagyobb fiai nevével fogja említeni lord Rothermere nevét, amelyet az egész világ történelme a dicsőség koszorújával fog övezni. Szavait így fejezte be: - Amidőn a város koszorúját e szobor talapzatára teszem, teszem ezt azzal a reménységgel és hittel, hogy a fájdalom és szenvedés tüze szent, nagy egységbe foglalja a nemzetet, megolvasztja a reá vert bilincseket és új égként visszahozza a régi fényes magyar eget a Kárpátokra és az Adriára s új földként az ezeréves határokra. Megkoszorúzzák a szobrot A nagy meghatottsággal hallgatott beszéd után elhelyezte a szoborra Debrecen város koszorúját. Ezután egymásután tették le a vendégek és kiküldöttek a koszorúkat. József főherceg e szavakkal helyezte el koszorúját:»adja Isten, hogy mielőbb magasra emelkedjék a téren a magyar feltámadás szobra.«ruffy Vargha Kálmán a felsőház, Czettler Jenő alelnök a képviselőház, báró Vay László a kormány, báró Forster Pál a Revíziós Liga, Demény Géza altábornagy a 6. vegyesdandár, Nábráczky Béla Hajdu vármegye, dr. Révész Imre az egyetem, dr. Széll László a gazdasági akadémia, Megyaszay Miklós főoktató a testnevelési bizottság, Thury László az ügyvédi kamara, Siposs Imre a templomegyesület, Rickl Antalné a MANSz, Sass Béláné a Jótékony Nőegylet, Piacsekné Kovássy Irén a Szent Erzsébet Egyesület, dr. Fazekas Sándor a Székely Társaság, Farkas Károly a M á v. műhelytelepi alkalmazottak, Vági István az ipartestület, Török Tibor a cserkészkerület nevében koszorúzta meg a szobrot. Az ünnepség a Városi Dalárda énekével ért véget. Ezután hadirokkant-ünnepség következett [...]" Forrás: Tízezer főnyi tömeg, József főherceg és Fred Llewellyn Jones angol képviselő rés Debrecen impozáns hármas ünnepsége: a hősök emlékünnepe, a lord Rothermere által adományozott Magyar Fájdalom szobrának leleplezése és a hadirokkantak jelvényeinek kiosztása. (Részlet.) Debreceni Független Újság május

95 Zeidler Miklós 96 A trianoni emlékezet" városai Magyar Fájdalom szobra - az 1933-ban, majd 2000-ben újra felállított debreceni másolat (2000. nyár) Forrás: Zeidler Miklós felvétele. (A fényképező engedélyével.)

96 Zeidler Miklós 97 A trianoni emlékezet" városai 1933, Budapest revíziós fogadalmi templom Lapunk legutóbbi számában már hírt adtunk arról, hogy Budapesten a magyar egység megteremtésére és a revízióba vetett bizalom törhetetlenségének demonstrálására hivatott impozáns templom fog épülni.14 A z ügy előzményére vonatkozóan beszámolunk a következőkről: Az Árpád-házi Boldog Margit egyházközség templom nélkül áll és ez a helyzet teremtette meg azt a gondolatot, hogy a főváros VI. kerületében elterülő lőportári-dülői városrész lakosai számára már előzően tervbevett templomépítés eszméje a Revízió gondolatával is eszmei kapcsolatba hozassék, aminek gyakorlati eredményeként azután az építendő templom egyszersmind a Revízió eszméjének a temploma is lenne. Az eszme kivitele érdekében közreműködött és a templom különleges jellegét egységes nemzetivé avatta az a Rothermere lord, akinek személye napjainkban valóságos megtestesítője annak a gondolatnak, mely minden magyart egyformán áthat és egymáshoz fűz. Ezt az építendő katholikus templomot az anglikán-skót főúr címere fogja díszíteni és ezúton a nemzeti eszme monumentumává avatni. Ezért, noha a templom a katholikusok vallási szentélyének épül, de azért bizonyára minden más felekezetbeli magyar honpolgár is egyformán a magáénak fogja azt vallhatni. Az eddig végzett küzdelemteljes munkának a legértékesebb gyümölcse az az ingyen telek, melyet a székesfőváros a VI. ker. Ferdinánd téren 1350 négyszögöl terjedelemben adott a templom és paróchia céljaira. Ez a Ferdinánd téri templom van hivatva azt a propagativ erőt képviselni, mely a magyar nemzet egyetemességében, mint a Revízió eszméje és hite van jelen, miért is minden erőnkkel törekednünk kell arra, hogy a magyar szent korona templomaként tekintendő ez az építészeti alkotás, az elérhető lehetőségig monumentális legyen. Méltó kifejezője tehát annak az erőnek, amellyel a magyar balsors alól a nemzeti indulat minden áron felszabadulni akar és ebből a szempontból szinte fel sem mérhető, mekkora propagativ ereje van a templomnak. Nincs külföldi, aki majd fel ne keresné ezt a műalkotást - Isten házát - és ennek csupán puszta lététől is meg ne tudná, mire törekszik a magyar nemzet és milyen magasztos lehet az olyan törekvés, melynek szolgálatában templomot állítanak be az eszme megjelenítéseül. Amikor a főváros telket adományozott, már részesévé lett a templomalapításnak az egész Budapest minden felekezete és amikor majd az állam is hozzájárul az építés költségeihez, ezzel a cselekedetével tulajdonképpen az egész ország, a nemzet egyetemessége szintén felekezeti különbség nélkülsegíta templomot felépíteni. A városnak mintegy harmincezer hivője régóta vágyódik már templom után és ennek a minderősebben feltörő kívánságnak a kielégítésére Csernoch János, majd Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás kezdeményezésére megalakult az új templomépítő bizottság. Ezutánhívták meg ennek a bizottságnak az élére Strausz István dr. országgyűlési képviselőt, a magyar katholikusok országos tekintélyű vezérét. A Mészáros János érseki helytartó elnöklete alatt lefolyt díszközgyűlésen enunciálta Strausz István a templom építésének tervét, hozzáfűzve azt a gondolatot is, hogy ez a templom Revíziós Templomnak készül. A bizottság azután sietett közölni a tervet Rothermere lorddal, akiről általánosan tudjuk, hogy a magyarságnak kálvária útjában támogatója és előkészítője annak az akciónak, amely a magyarság kálváriájának meg-

97 Zeidler Miklós 98 A trianoni emlékezet" városai szüntetéséhez vezet. A bizottság kérelme a Lord-hoz intézett levélben odairányult, hogy engedje meg nevét, lordi címerét és jelmondatát a revíziós templomon megörökíteni. Rothermere az ő kivételes egyéniségéhez méltó tartalmú levéllel válaszolt a templomépítő bizottságnak. Kijelentette, hogy utasítására már készülnek a lordi címeréről való rajzok, melyek a kellő időben rendelkezésre fognak állni, a kívánt jelmondatokkal együtt. Rothermere lord átérezte a revíziós-templom felállításának lelki jelentőségét, és azzal a ténnyel, hogy jelmondatos lordi címerét a revíziós templom részére átengedi, dokumentálni kívánja a magyar egység monumentális templomának szükségességét. Azonban nem elég, hogy a templom monumentális legyen. Ugyanilyennek kell lennie a templom helyének is. Erre nézve idemellékelünk egy olyan megoldást, melyben a templom helye és annak környezete alkalmas és méltó volna a tervezett klasszikus alkotáshoz." Forrás: Pirovits Aladár: A fogadalmi magyar revíziós templom. Vállalkozók Lapja október , Nagykanizsa Nagy-Magyarország Emlékmű 1. A napról-napra rohamosan magasodó Nagymagyarország emlékmű alapító okmányát a négy hatalmas szoboralak fölé, a Magyar Hiszekegy kövei közé helyezik el ma, csütörtökön d. u. 6 órakor, gondosan leforrasztott üveg és ón csőben. Az okmány szövege a következő: Ez a»nagymagyarország«nevet viselő emlékmű létesült az Úrnak ezerkilencszázharmincnegyedik, főméltóságú vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóságának tizenötödik esztendejében; nagyméltóságú vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnöksége, méltóságos Gyömörey György főispánsága, nagyságos dr. Krátky István polgármestersége alatt, nagyságos Schless István úr nagykanizsai születésű, anifi (bei Salzburg, Ausztria) lakos hazafias áldozatkészségéből, Magyarországhoz való hűséges ragaszkodása jeléül. Minden idők magyarjainak okulásul feljegyezzük, hogy nagyságos Schless István úr, őszinte lelkes hazaszeretettől áthatva, az Úr ezerkilencszázharmincharmadik esztendejének augusztus hava huszonhetedik napján, ausztriai otthonából, a»villa Hungária«-ból irt felajánló levelében P-t adományozott verejtékes, küzdelmes életének anyagi gyümölcséből a szülőhelyén, Nagykanizsán felállítandó emlékmű létesítésére, amely a következő gondolatokat fejezze ki: a történelmi Magyarország egységét és oszthatatlanságát; a trianoni békediktátum elviselhetetlenségét; a 63 vármegyének a Szent Koronával való együttességét; a Magyar Szent Korona alá tartozott területek egységének Trianon által okozott megcsonkittatását; a magyarság által hazájáért évszázadokon át hozott véráldozatokat. Nagyságos Hübner Tibor úr, műépítész, budapesti lakos került ki győztesen az országos nyilvános versenypályázaton Nagymagyarország nagyságához és impozáns erejéhez méltó munkájával. 0 lehelt életet a nagy adományozó elgondolásába. Az emlékmű borosjenői és haraszti mészkövekből készült. Magyar Utódok! Nagyságos Schless István úr áldozatkészsége mindig legyen példa előttetek. A legszegényebb sorsból felküzdve magát, vagyonát nem fordította saját kedv-

98 Zeidler Miklós 99 A trianoni emlékezet" városai teléseire, hanem hazájára, szülővárosára gondolt és örök eszményének, Nagymagyarországnak állított emléket. Tanuljatok e szobor adományozójától izzó magyarságot, amely hazáját, ha idegenbe veti is a sors, akkor sem tagadja meg, áldozatkészséget, hogy hazátok nagyságáért minden javatokról le tudjatok mondani és törhetetlen akaratot eszmékért való küzdelemben. A leleplezés az Úr ezerkilencszázharmincegyedik évének október hava huszonegyedik napján volt országos ünnepség keretében.15 Mindezek hiteléül jelen alapokmányt aláírásunkkal és pecsétünkkel elláttuk. Nagykanizsa, évi szeptember hó 26-án. A szoborbizottság nevében: dr. Krátky István polgármester, Schless István adományozó, dr. Tholway Zsigmond postahiv. igazgató, dr. Szabó Zsigmond tisztiorvos, dr. Hajdu Gyula ügyvéd, Barbarits Lajos, a Zalai Közlöny felelős szerkesztője. A lehelyezés a szoborbizottság jelenlétében ma délután 6 órakor történik ünnepélyes formák között." Forrás: Ma helyezik el anagymagyarország-emlékműalapítóokmányát. Zalai Közlöny, szeptember Az ősök porait őrző kanizsai föld felett közel 10 méter magasságban meghatóan lélekemelő ünnepség folyt le tegnap délután 6 órakor. Ekkor helyezték el a Nagymagyarország emlékmű utolsó kövei alá, a Magyar Hiszekegy köriratának kőtömbjei közé azalapító okmányt. Jelenvoltak fenn az állványok magasságában az ünnepi aktusnál: dr. Krátky István polgármester és neje, Schless István, az emlékmű adományozója, dr. Tholway Zsigmond, dr. Szabó Zsigmond, Barbarits Lajos, a szoborbizottság tagjai, Vécsey Barnabás és Waligurszky Béla városi mérnökök, Heim Pál kőszobrász, Kertész Béla, az építés vezetője. Az állványok alatt, körül a téren, száz és száz főnyi kanizsai közönség. Azalapító okmányt Schless István, a szobor adományozója helyezte el. - Magyarok Istene, - mondta - tartsd meg e sokat szenvedett nemzetet ujabb ezer éven át és én hálát adok Neked e mii alkotásával, hogy nem éltem hiába. Éljen Nagymagyarország! Utána dr. Krátky István polgármester mondott beszédet. - Isten nevében - mondta - elhelyezem az emlékmű kő-testébe azalapító okmányt, amely az emlékmű létrejöttének éslétesítésénekidejére vonatkozó közérdekű adatokat őrzi. Szobrot csak elhunyt nagy embereknek vagy eszmei gondolatoknak szokás állítani. Ez a szobor egy örökéletű szent magyar eszményt jelképez, a történelmi Magyarország oszthatatlan eszmei egységét. De ezenkívül hirdetni fogja egy lelkes magyar ember példaadó, önzetlen, áldozatkész hazaszeretetét is. Azalapító okmány elhelyezésekor azt kívánom, hogy áldja meg az isteni Gondviselés a nemeslelkű, hazáját mindenek felett szerető adományozót gondtalan, boldog, szép magyar élettel és engedje, hogy az eszme, amelynek ez a szobor a hirdetője, mielőbb legyen újra élő valóság s a szobor kőfaláról szomorúan reánk néző üres címerpajzsokra mielőbb rávéshessük a magyar szent korona alatt egyesült, most elszakított vármegyéinknek sok dicsőséget hirdető címereit. Adja az Isten, hogy ezt az adományozó és mindanyian megérhessük.

99 Zeidler Miklós 100 A trianoni emlékezet" városai Schless István, az adományozó, meghatottságtól remegő ajakkal, könnyben úszó szemekkel csak ennyit mondott: - Adja a jó Isten, hogy úgy legyen. Aztán megmozdultak a csigák. A gerendák felnyögtek a 13 métermázsás hatalmas kődarab alatt, ami megindult, hogy ráereszkedjék az alapító okmány cement-ágya fölé. Ez a 13 métermázsás kő az utolsóelőtti. Erre jön még a magyar korona 12 métermázsás kő-kolosszusa és a nagy mű - elkészült. A jövő héten még eltart a letisztítás, a hézagok kidolgozása, állványbontás stb. munkálatok. Azután pedig ott áll a közel 11 méter magas monumentum, Nagykanizsa dísze és büszkesége, a szép nagy magyar hazának, az ezeréves magyar múltnak az egész országban egyedülálló, örök mementója...!" Forrás: Alapokmány-letételi ünnepség tíz méteres magasságban, a Nagymagyarország emlék között. Zalai Közlöny, szeptember , Zalaegerszeg Revíziós Harangtorony Vasárnap délelőtt megkapó ünnepség keretében szentelték fel a művészi kivitelű egerszegi Revíziós Harangtornyot a benne elhelyezett Hősök Harangjával együtt. A nagyszámú tömeg körmenetben vonult a göcsejistílusú haranglábhoz, ahol Haász István dr. tábori püspök megszentelte a harangot, Tabódy Tiborné haranganya pedig virágot hintett reá. Rövid ünnepség volt azalatt, míg a harangot a toronyba szerelték, majd megilletődve hallgatta a tömeg a Hősi harang első szavát. Utána Herczeg Ferenc tartotta meg avatóbeszédét. Többek között a következőket mondotta: - A heraldikában a torony az erő jelképe. Ez a torony a magyar népies építkezést hirdeti, tehát a Revíziós torony a magyar népies erő jelképe. A mi fajtánkban megvan az erős népek jótulajdonsága, de időnkint csődötmond, éppen olyankor, amikor e nemzetnek legjobban volna rá szüksége. A történelem azt bizonyítja, hogy a magyarság néha beleun sorsába, újra vágyik és ha ilyenkor hamis próféták kerülnek az élre, romlás következik utánuk. Hamis próféták azok, akik a bajok gyógyszeréül a gyűlöletet hirdetik magyar és magyar között. Aki jót akar, az a szeretetet hirdeti. Mi, magyarok, a csapás után most kezdünk éledezni. Hogy Csonkaországból ismét Nagymagyarország legyen, az csak rajtunk fordul meg. Célt érünk, ha a nagy nemzeti kérdésekben egységesek és állhatatosak leszünk. A magyar igazság napja feljön, külföldön is kedvezőbbenítélik meg ügyeinket, úgy, hogy ellenségeink állandó pánikban élnek. - A földön a legnagyobb hit az erő és az akarat. E kettőt hirdesse az egerszegi Revíziós torony: Nagymagyarországba veteti hitünket és Nagymagyarország megteremtésére irányuló törhetetlen akaratunkat. Czobor polgármester köszönte meg a város nevében a szép szavakat, átvette a Revíziós tornyot, majd az ünnepély a Himnusszal befejeződött." Forrás: Hamis próféták azok, akik a bajok gyógyszeréül a gyűlöletet hirdetik". Zalai Közlöny, szeptember

100 Zeidler Miklós 101 A trianoni emlékezet" városai A zalaegerszegi revíziós harangtorony felavatása. Ünnepi beszédet mond: Herczeg Ferenc. Kadossa László felvétele. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum. Fényképtár.

101 Zeidler Miklós 102 A trianoni emlékezet" városai 1936, Budapest magyar birodalmi installáció terve Az 1932-ben befejezett Via dell'imperon a Basilica Maxentia alatt négy térkép látható, amely a római birodalomnak kiterjedését ábrázolja; a város alapítása időpontjában, a pun háborúk után (146 K.e.), Augusztus császár halálakor (14 K.u.) és Traján császár alatt ( K.u.). Ezeknek a térképeknek, amelyek a világbirodalom fejlődését mutatják, fényképmásolatait van szerencsém mellékelten felterjeszteni, azzal, hogy revíziós propagandánk hathatós eszköze lehetne, ha Magyarország területének a különböző történelmi korszakokban való alakulását ugyancsak ilyen térképeken szemlélhetővé tennők Budapest valamely nagyobb forgalmú és idegenek által látogatott főbb terén, esetleg az országzászló mellett a Szabadság téren. Tapasztalatom szerint ugyanis a külföldi nagyközönségnek rendesen fogalma sincs arról, mi volt Magyarország hajdanában és mit veszített a Trianoni békeszerződés következtében. Most, hogy idegenforgalmunk örvendetesen fellendült, ezer és ezer művelt külföldi, aki Budapesten megfordul, közvetlen szemlélet utján szerezhetne így tudomást megcsonkításunk mérvéről, minek jelentőségét propagandaisztikus értékét nem kell bővebben magyaráznom. Az architektonikus megoldást úgy képzelem, hogy az elszakított országrészek négy szobra által határolt téren az országzászlóval szemben falat (esetleg körfalat) építenénk, amelyen a térképek sgraffittoban alkalmaztatnának. Véleményem szerint tekintetbe jöhetne: Magyarország 1.) a honfoglalás befejeztével, 2.) Kálmán király alatt, 3.) Nagy Lajos, 4.) Mátyás király korában, 5.) esetleg a török hódoltság idejében, 6.) a világháború idejében, 7.) Trianon után, 8.) allegorikus ábrázolása a jövő nagy Magyarországának. A feliratok magyarul és a négy világnyelven (olasz, német, angol, francia) volnának megszövegezendők - esetleg egészen rövid magyarázatokkal és évszámmal. Megjegyzem, hogy ezt az elgondolásomat egy ízben előadtam a ministerelnök úr ő nagyméltóságának, aki azt helyeselte." Forrás: Villani Frigyes báró római követ bizalmas jelentése Kánya Kálmán külügyminiszternek. Róma, július 15. (Másolat.) MOL, K 99, 88. cs., , Zebegény országzászló és hősi emlék [...] Még egy pár»mérték szerint rendelt«cipőről kell megemlékeznem. Zebegény gomblyukfájdalmas16 városi és állami hivatalnok urai, a szobi főszolgabíró is hozzájuk számítandó, egy Országzászló és Hősiemlék létesítését határozták el a Kálvária hegyen. Van ugyan több nyaraló, sőt villatulajdonos budapesti építész Zebegényben, de miután Hubert barátunk (Hültl Dezső műegyetemi tanár irodavezetője) egy olyan tervvel blamirozta magát, mely nagyon hasonlított egy nyári vendéglőt jelző zászlóhoz (»es war einfach, aber geschmacklos«, mint a költő mondja), úgy végül is egy bizottság felkért, hogy vállaljam el a tervezést. Megjegyezem itt is megalakult a nagy bizottság", ahol minden niemand legalább is elnök lett. Engemet legutolsónak benyomtak a művészeti bizottságba. Én, mint zebegényi őslakó és háztulajdonos, nem tudtam kitérni a feladat elvállalása elől. Nem akarom a dolgot részletezni, szegény közben hirtelen

102 Zeidler Miklós 103 A trianoni emlékezet" városai meghalt Papanek Ernővel és a ma is derekasan dolgozó Koperniczky Lacival együtt, állami kőbányát, és mindenféle más anyagokat kilincseltünk ki, a szobi főszolgabíró is derekasan viselkedett (sőt, az ügy érdekében még táncolni is elmentem a balassagyarmati megyei bálra), úgy hogy a földmunkát, kőfejtést stb. (egy nagy fahidat is kellett építenünk egy szakadékon át a kőbányához vezető úthoz) elkezdhettük is az alapozást. Papanek Ernő halála után Salamon Géza tanácsnok lett az elnök és ő járt ki bizonyos összegeket és anyagokat. Bennünket az érdekel, hogy ezen nagyobbszabású emlékhez, mely ma háromévi munka után nagyrészt készen áll, de még leleplezve nincs - én mivel járultam hozzá. Hát lássuk: 1.) Fénymásolatokra cca P. 2.) Kis gipszmodell (jelenleg a szolgabírónál) P. 3.) Ellenőrző utazások, kiszállások cca P. 4.) Arany eosin lapok cca P. 5.) Vascsövek cca P. 6.) Monumentális bronz Krisztusfej értéke P. 7.) Tervezői tiszteletdíj, pengő összérték 15%-a (mert emlékmű), tervek, részletrajzok, művezetés stb P. 8.) Készpénz hozzájárulás gyűjtésnél 50 P. 9.) Utólag igazi tüzéraranyozott dicsfény a Krisztus fej fölé P. Összesen Pengő: Tehát én a szegény munkanélküli magánember és a sarokba állított zsidó származású művész, mint mindig életemben, most is önzetlenül és többet, mint szabadna áldozok hazafias kulturális célokra. Ezzel szemben az antiszemita hivatalnok urak, akik félig ingyen utaznak, stb. és kiket az államnak vagy városnak kell eltartani, 5 és 10 pengőket jegyeztek (sokan ezzel is adósak maradtak!) a legnagyobb - már nagy feltűnést keltő - főhivatalnoki (pl. Sipőcz polgármester) jegyzés azt hiszem 50 pengő volt! Én egyedül tehát tízszer annyit adok, mint az összes hazafiak együttvéve és sokkal többet mint pl. a vármegye stb... és - és: azonfelül én vagyok az egész emlék fő mozgató motorja! Most jön egy érdekes dolog! Tavaly 1939 nyarán, az emlékbizottság itt Zebegényben ülést tartott. Ülés közben feláll Sinay ezredes (nem kell megijedni, azelőtt Schwarznak hívták és egy katonai ruharaktárban vitézkedő nyafka gyomorbajos) és indítványozza, hogy Salamon Gézának és Koperniczky Lászlónak hatható közreműködésükért jegyzőkönyvi köszönetet szavazzanak. Én ezt n e m irigylem munkatársaimtól mert igaz, hogy Koperniczky sokat dolgozott és Salamon tanácsnok több eredményes pumplevelet írta alá, de szemérmetlenség volt ugyanakkor engemet kihagyni és hogy az ülésen senki sem akadt, aki ezen szépséghibát utólag rendbehozta volna! Engemet a munka és a probléma érdekel és fütyülök az ő jegyzőkönyvi köszönetükre. Megjegyzem, hogy Sinayt egyszer protegáltam Lévy Lajosnál a zsidó korházban, ámbár ő most nem zsidó, de egyike a hajlított orrú kimondott antiszemitáknak. Az egész dolog nem az én túlérzékenységem, hanem ők a tapintatlan félművelt és alattomosan perfid bugrisok, akik ilyen módon szeretnék talán elérni, hogy az egész emléket tervező, és annak kivitelét mozgató zsidó származású művész leköszönjön megbízatásáról, miután már a nagy bronz Krisztusfej is helyén állt, tehát a még hiányzó négy vaskereszt és árbocrúd elhelyezésénél és néhány lépcső befejezésénél, úgy sincsen rá már szükség! Egy ilyen szemérmetlen»gseftelő«zsidó azután még arra is képes, hogy mint tervező,

103 Zeidler Miklós 104 A trianoni emlékezet" városai a nevét az emlékre vésse, és ott lábatlankodjék az emléket létrehozó és magát túldolgozó sok főalés közönséges elnök között, ha a kormányzó esetleg eljön majd az emléket felavatni! Én viszont leszögezem, hogy csak Papanek, Koperniczky és én dolgoztunk, mert a levegőbe beszélést és néhány általam fogalmazott levél aláírását mégsem lehet valami kimagasló teljesítménynek nevezni! De a legtöbb ember úgy»dolgozik«hazánkban, hogy»aláír«a valódi szervező és alkotó munkát a kulisszák mögött mások végzik, és nem sokat mondok azzal, hogy ezek igen gyakran zsidók - akik akármit mond a kormányzó, nem vettek el semmit a keresztény magyaraktól - hanem ők alkottak semmiből kereskedelmet, ipart, kivitelt és nem utolsó sorban kultúrát, amire a bús hazafyak ha vállalkoztak volna is annak idején, ezen dolgok életrehívásához sem eszük, sem tehetségük, sem pénzük n e m volt, mert ez utóbbit elitták, elvadászták és eldorbézolták - úgy hogy múlhatatlanul bekövetkezett az a bizonyos ismétlődő, már említett teljes eladósodási periódus - amikor aztán saját felsegítésükre alkotott zsidótörvényeik mindent elrabolnak (szerencsétlen védekezni, vagy kivándorolni nem tudó, az országot tulajdonképpen felvirágaztató, érdemes polgártársaiktól, akiket aztán hálából ráadásul még meg is sértenek, sőt megbélyegeznek! Egy ilyen tudatos sértésben volt nekem részem - szintén merő hálából - az általam tervezett zebegényi Országzászló és Hősiemlék bizottságának említett ülésén ben, mely sértésért a mai viszonyok mellett nem is lehet elégtételt kapni! A M. Á. K.17 egyik zsidó igazgatója hasonló dolgot írt egyik búcsúlevelében, mielőtt agyonlőtte magát18 és én igazat adok ezen szegény embertársamnak, hogy nem akart megszégyenítésben élni - miután végigküzdötte az első világháborút! Megint felmerül tehát a kérdés, hogy érdemes-e ezen ország kultúrájáért vagy civilisatiójáért (mert itt is még nagy kezdeti bajok vannak) dolgozni? Mint érdekes más dolgot megemlítem, hogy fenti emlékmű földmunkáinál, két ősemberi hamurétegre találtunk, és megfelelő egész primitív, persze kézzel formált edény cserepeket, és karikaszerű ékszereket vagy zsinórtartókat szintén égetett agyagból. Fémtárgyak nyoma nem mutatkozott. A másik érdekesség, hogy az állami kőbányából fuvarozott kőanyag - tengerfenék eredetű, milliárd és milliárd kis csigából (nummuliták?) áll. Néhány nagyobb tengeri kagylót is találtunk - ezeket a kőfalba helyeztettem. A harmadik érdekesség nem diluviális, hanem egy jelenkori őslény, egy bizonyos Káromy nevezetű állami mérnök, aki önként vállalkozott, hogy a kőmívesek által teljesített köbméter mennyiséget kizárólag, mint számcsősz ellenőrzi. Ez a gyakran Zebegényben nyaraló, vasúti szabadjegyes mérnök, még soha egy időpontot be nem tartott, semmit ki nem számított, soha egy ígéretét be nem váltotta és alig néhányszor mutatkozott az emlékmű színhelyén. Egyszóval egy mintaszerű állami műszaki közeg, aki mint a nagy tunya tenyészetből kikristályosodott díszpéldány persze nemes és antiszemita. Ezen műszaki kincsünk az Úr előtt, egyszer nem tudom miért - (én már Budapesten voltam) két évi nemtörődömség után, váratlanul ellenőri allűröket érzett magában gerjedni és megjelent az emlékműnél, ahol éppen a 4 nagy kőpillért falazták, melyeknek magassága az én 1:20 léptékű rajzomon 5,00 méterre van megadva. A kőmívesek a pilléreket körülbelül 4,20 magasságig hozták és éppen feljebb akarták állványozni, mikor Káromy kijelenti, hogy a pillérek már elég magasak, csak simítsák be fent a tetejüket és aztán lehet állványozni! Hát kérem a távollétemben, megkérdezésem nélkül meg is történt és a pillérek (melyekre vas kettőskeresztek jönnek) még ma is így állnak 80 centiméterrel alacsonyabban mint a rajzom előírja! Ezért csináltattam én tehát 200 Pengőért egy kis gipszmodellt, hogy az arányokat jobban lássam, mert végre is az ország egyik legna-

104 Zeidler Miklós 105 A trianoni emlékezet" városai gyobb szabású országzászlójáról van szó, mely a Dunán mar 8-10 kilométer távolságból látszik! Káromynál a teljes műszaki sötétségnél csak a tapintatlanság nagyobb. Azóta Káromy eltűnt, mint a kámfor - az én szemem elé többé nem került, de lehet, hogy mint egy visszatérő fényes műszaky üstökös néhány év múlva az állami elmegyógyintézetből ismét visszatér - és a már kész emlékművet lebontatja... A szomorú az egész agylágyulthumoros dologban az, hogy utólag nehéz a pillérekre a 80 cm-es magasítást felfalazni, anélkül, hogy a toldás látszana! Ez egy magyar mérnök arcképe, a zsidótörvények idejéből, amikor is az ország nagy része rablásra éhesen vár a III. zsidótörvényre! Az egész esetet mint jellemző»kultur kuriosát«írtam le, mert igazán egyéb fontosabb teendőm is volna. [...]" Forrás: Maróti Géza emlékiratai. Budapest, Magyar Építészeti Múzeum Jegyzetek január 18-án. 2 A közvetítői vagy viszonteladói tevékenységükért felszámított díjukkal az árakat felhajtó ügynökök egykorú elnevezése. 3 Reményik Sándor irredenta költeményeihez használt álneve. 4 Gáspár Ármin (Oláh bűnök. Budapest, é.n. [1928]. 2. köt. 149.) szerint Kárpáti Piroskát Üzenet Erdélyből című, fegyveres revízióra buzdító verséért Romániában halálra ítélték. 5 A Magyar Kálvária" Nagybizottsága és Végrehajtóbizottsága ülésére szóló meghívó szerint az Árpádházi szentek - István, László, Imre, Erzsébet és Margit - alakjai is e kápolnát díszítették volna. 6 Helyesen: foreign yoke. 7 A katonai málhazsákot nevezték borjúnak. 8 Helyesen: a Képviselőház koszorúját. 9 Gévay-Wolff Lajos beszéde. 10 Helyesen: Lánzsér (Landsee) június 4-én szintén harangszó jelezte Magyarország-szerte a békeszerződés aláírásának pillanatát, s mindenhol percekre megállt a forgalom. 12 Nyilván a Rákóczi-induló. 13 A szobor eredetijét Émile Guillaume francia szobrászművész készítette. 14 LásdRevíziós-templom.Vállalkozók Lapja, október Bár az emlékmű október 1-jére készen állt, felavatását a marseille-i merénylet nyomán a magyar revíziós törekvések elleni heves jugoszláv tiltakozások miatt többször is elnapolták, majd látványosabb ünnepség megtarthatása érdekében 1935 tavaszára halasztották. 16 Kitüntetésre áhítozó. 17 Magyar Állami Kőszénbánya Rt. 18 Elképzelhető, hogy Maróti az öngyilkosság tekintetében téved. A leginkább szóba jöhető személyiség, Spiegl Béla vegyészmérnök, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. ügyvezető igazgatója szeptember 22-én, szűk három hónappal a társadalmi és a gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" szóló 1938:XV. tc. kihirdetése után hunyt el - a család lapközleménye szerint hosszas szenvedés után". Az újabb irodalomból Boros Géza: Trianon köztéri revíziója Mozgó Világ február Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, Osiris. Zeidler Miklós: A magyar irredenta kultusz a két világháború között. Budapest, Teleki László Alapítvány.

105 Zeidler Miklós 106 A trianoni emlékezet" városai Magyar Igazság kútja (1920-as évek vége) Forrás: Budapesti Történeti Múzeum, Kiscelli Múzeum. Fényképgyűjtemény

106 Limes 107 Szemle A jéghegy csúcsa* Ormos Mária 2004 elején megjelent könyvében - szándéka szerint - arra vállalkozott, hogy körképet nyújtson a magyar szellemi közéletnek a világgazdasági válságra adott válaszairól. Ezt az állítólagos szerény célt" azonban nem sikerült elérnie, hiszen, mint a szerző megfogalmazta, az egykori diskurzussal kapcsolatban túl sok" forrás került elő. Így az eredeti célkitűzés megvalósulása helyett megszületett egy érdekes, megközelítését, tematikáját tekintve egyaránt szokatlan könyv. Szokatlan, mert a magyar történettudományra nem túl jellemző, hogy nagy, nyilvános közéleti diskurzusok elemzésére vállalkozzon, különösen akkor nem, ha ezek a diskurzusok olyan, a mindennapokban is problémás" korszakokban történtek, mint a Horthy-korszak vagy a Kádár-rendszer. Tudományos életünk részben a távolságtartás" igézetében él, ezért hiszi és vallja, hogy a történelem nem más, mint a történések sorozata és a múlt olyasvalami, ami elmúlt". Ormos Mária e könyve azok közé a művek közé tartozik, melyeket olvasva egészen nyilvánvaló, hogy mily sikertelenek (ugyanakkor azonban nem terméketlenek) azok a történészi felvetések, melyek a múlt lezárására törekszenek. A világgazdasági válság magyar visszhangjáról megszületett kötet, anélkül, hogy a szerző ennek elemzésébe bocsátkozna, azt bizonyítja, hogy a ma- * Ormos Mária: A gazdasági világválság magyar visszhangja ( ). Budapest, Eötvös Kiadó - PolgArt Könyvkiadó Kft gyar társadalom, illetve a társadalmi kérdéseket megjelenítő közéleti ember" mai problémái olyannyira a múltban gyökereznek, hogy gyakran a hasonlóságok azonosságoknak tűnnek. Épp ezért a történész felelőssége (is) feltárni azokat az egykori folyamatokat és eszméket, melyeknek ismerete, ha megoldást nem is nyújtanak az utódoknak, tanúságokkal azért még szolgálhatnak. A szerző előfeltevése könyvének megírásakor az volt, hogy vajon arra az intellektuális kihívásra, melyet a gazdasági világválság jelentett az Atlanti-térségben, reagált-e és ha igen, miként a magyar szellemi élet? A kérdés első felére gyorsan sikerült választ kapni, a könyvtárak katalógusai, egyes korabeli, mértékadónak számított folyóiratok tartalomjegyzékei egyértelműen bizonyították, hogy élénk közéleti vita folyt a Válságról". Arról a válságról, melyet m a főként gazdasági válságként vizsgálunk. Pontosabban szólva mindennapi eseményeit, a társadalomra gyakorolt közvetett hatásait nem is nagyon tesszük vizsgálat tárgyává. A gazdaságtörténet számára a nagy válság" elsősorban kvantitatív módon ragadható meg, minden, ami ezen túl van, már a politikatörténészek, esetleg a társadalomtörténészek területe. Ormos Mária körképéből ezzel szemben az derül ki, hogy a válság kora Magyarországon (is) sokak számára főként az intellektuális rossz érzés" kora volt. Kétségtelen, a társadalom elitjének és felső középrétegének kényelmetlenség érzete" vajmi kevés részvétet vált ki belőlünk az egykori filmhíradók által megjelenített

107 Limes 108 Szemle munkanélküliek tömegeivel összehasonlítva. Az is kétségtelen azonban, hogy a társadalmi emlékezetet többnyire mégis e két réteg prezentációja határozza meg. A z előés utószó nélkül nyolc fejezetre tagolt könyv tehát elsősorban ezeknek az embereknek, a közéleti embernek" a kétségbeeséséről szól. A modern ember mindennapi válságérzetéről, a kapitalista és demokrata meggyőződésű emberek önbizalmának megrendüléséről. A könyv több mint a felében, az első öt fejezetben, a gazdaságpolitikai kérdéseket és a gazdaságpolitikai elgondolásokat, néha csupán az ilyen jellegű ötleteket veszi sorra a szerző. Válogatása eredményeként leginkább tendenciákat, eszmeáramlatokat igyekszik bemutatni. A gazdaságpolitikai fejtegetések során a hangsúly nem azon van, hogy mely szerzők gyakorolhattak közvetlen befolyást a hatalomra, vagy, hogy kiknek a véleménye marginalizálódott esetleg, hogy mennyire volt holdkóros némelyik elképzelés. A rendező elvet sokkal inkább a diskurzusban való részvételképesség" határozza meg. Vagyis nem egymás mellett, hanem egymással beszélgető vitairatok, elemzések rendszere tárul elénk, ahol a valóban nemzetközi gazdaságpolitikai szaktekintélynek számító Hegedüs Loránt ugyanúgy megjelenik véleményével, mint gróf Károlyi Imre és Széll József a maguk koherensnek még éppen nevezhető, a gazdaság összefüggésrendszerét azonban néha konyhafilozófia" szinten értelmező véleményeikkel. A rendkívül széles spektrumú egykori alkotói gárda" szerepeltetése a kötet lapjain egyúttal rávilágít arra is, hogy a gazdasági válság korszakában (Ormos Máriánál ez az közötti időszakot jelenti) a bizonytalanság érzete egyúttal magával hozta a gazdaságról vallott nézetek korábban soha sem látott pluralitását is. Vagyis a nemzetgazdasági kérdések valóban a közbeszéd részét képezték, immár senki nem lepődött meg azon ha egy földbirtokos vagy egy publicista koherens (vagy annak tartott) gazdaságpolitikai elképzeléssel állt elő. Mindez fordítva is igaz volt, számos közgazdász, gazdaságpolitikában járatos elemző már nem csupán a mit termeljünk" és a hogyan szervezzük meg a termelést" kérdésekre kereste a választ, hanem a társadalomszervezésre, a szociális problémák kezelésére is reagálni kívántak. Ehhez a szemléletváltáshoz persze nagyon erősen hozzájárultak egyes nyugat-európai gazdaság- és társadalomelméleti vélemények, illetve az ezzel foglalkozó kutatók munkásságának ismerete. A vita középpontjába kimondva vagy kimondatlanul a fogyasztás kérdése került, mely a gazdaságról való gondolkodást alapjaiban változtatta meg. Mivel a gazdaságot elkezdték a fogyasztás oldaláról vizsgálni, a fogyasztó pedig mindig valamilyen társadalom tagja, társadalmi szereplő, elkerülhetetlenné vált a közgazdászok számára a gazdaság környezetét alkotó közösség problémáival, m a már alig használt kifejezéssel élve, a felépítménnyel" való foglalkozás. Akik ezt az új megközelítést alkalmazták, azok hamar eljutottak az állami beavatkozás valamely mértékű elfogadásának tételéhez. Őket nevezi Ormos Mária új liberálisoknak, akiknek az állam szerepével kapcsolatos véleménye alapjaiban különbözik a klasszikus liberalizmus teljes szabad versenyt hirdető gondolkodóinak nézeteitől. (Az olvasó persze gyakran érzi úgy, hogy némely szerző még a nagyon következetes kategorizálás ellenére sem sorolható be egyértelműen valamelyik táborba.) A z új és régi liberálisok rendkívül sokszínű társadalom- és gazdaságpolitikai elképzelései egy ponton mégis összekapcsolódtak. Ez politikai szinten a parlamentarizmus konzervált, kiterjesztett vagy korlátozott fenntartásába vetett hit volt. Ve-

108 Limes 109 Szemle lük polemizálva vagy velük szemben jelentek meg azok a vélemények, melyek a társadalom átszervezésével és/vagy a politikai rendszer átalakításának igényével léptek fel. Erről a vitáról szól a hatodik és hetedik fejezet, melyekben a keresztényszocialisták rendi elképzeléseitől a fasiszta korporációkon át egészen a totális állam, illetve az államkapitalizmus eszméjéig sokféle korabeli, szabadságjogokat korlátozni kívánó eszmerendszer bemutatására sor kerül. A z egyes szerzők nézeteinek részletes ismertetése helyett a recenzió szempontjából, illetve a recenzió műfajához jobban illeszkedően ezen a ponton elsősorban a kötet szerkesztésére kívánom felhívni a figyelmet. Az első öt fejezetben a gazdaságpolitikai elképzelések állnak a középpontban, míg az előbb említett két fejezetben végső soron az államszervezés, melynek célja a társadalomszervezés. A gazdasági válság kiváltotta rossz közérzet" oldásának m ó dozatait tekintve ez egy nagyon markáns különbség. Nem pusztán arról van szó, hogy kik a rendpártiak" és kik a demokraták". A korszakban ezek a kérdések amúgy is nehezen dönthetőek el, sőt akadnak olyanok, akik hol így hol úgy gondolkodnak egyes kérdésekről. A különbség sokkal inkább az eszmei alapállás által meghatározott. A válság keltette társadalmi vita neoliberális és régi" liberális értelmezői alapjában véve racionális magyarázatokat, megoldásokat keresnek. Fel sem merül bennük, hogy a gazdaság reorganizációja nélkül bármely társadalompolitikai elképzelés megvalósítható lehet. Az irracionalisták" viszont vajmi keveset törődnek a materiális alapokkal. Köztük ki-ki vérmérséklete és ideológiai meggyőződése szerint, de a gazdasági eredetű bajokat gazdaságon kívüli eszközökkel kívánja kezelni. A keresztényszocialista áramlathoz sorolhatók végső soron épp úgy az emberi viselkedés és önkifejezés megváltozásában vagy megváltoztatásában látták a megoldást, mint a diktatórikus válaszok hirdetői. Fontos azonban kiemelni, hogy az első öt, majd az azt követő két fejezetben megismert nézetek terjesztői között volt még egy jelentős különbség. A racionalisták a gazdasági ősliberalizmus" kapcsán akár pro, akár kontra foglaltak állást, olyan szellemi közegben publikáltak (Magyar Szemle, Közgazdasági Szemle, stb.), melyek tudományosan relevánsnak, a magyar politikai elit számára pedig mértékadónak számítottak. Ezzel szemben a hivatásrendiség hívei elsősorban a kevésbé elismert katolikus kiadványokban (Magyar Kultúra, Korunk Szava, Katolikus Szemle), a tisztán diktatórikus vélemények hívei pedig jobbára önálló kiadványokban publikáltak. Figyelmet érdemel az is, hogy a gazdaságpolitikáról folytatott vitában a szociáldemokrácia lapjában, a Szocializmus oldalain elsősorban a racionális álláspont hívei kaptak szót. Az olvasó számára a kötet nyolcadik fejezete, mely a magyar mezőgazdaság válságáról adott elemzéseket taglalja, kevesebb meglepetéssel fog szolgálni és nem is sikerült annyira plasztikusra, mint az előző hét tételben foglaltak. Ami nyilvánvaló, az az, hogy a mezőgazdasági problémákkal kapcsolatban teljes zűrzavar uralkodott a gondolkodók fejében, így valószínűleg a közbeszédben is. Nem csoda hát, hogy a nemzetgazdasági problémákról kialakult diskurzus esetében utólag sem lehetett úgy tematizálni a korabeli megnyilvánulásokat, mint a nemzetgazdaság válságáról folytatott vitát bemutató részekben. Az egykori, nagy agrárvita során, Ormos Mária szavaival élve, a vajúdó hegyek megint egeret szültek". Míg az általános gazdasági és az állami szerepvállalásról folytatott vita beilleszthető a korabeli európai szellemi mozgalmak közé, addig az agrárvita lényegét tekintve nélkülözte a nemzetközi távlatokat. A nyol-

109 Limes 110 Szemle cadik fejezetet elolvasva ugyanakkor nem csak az válik nyilvánvalóvá, hogy a mezőgazdasági gondokra irányuló megoldási kísérletek nem alkottak rendszert, hanem az is, hogy a megbetegedett" nemzetgazdaságnak valóban ez volt a legnehezebben kezelhető szegmense. Míg ugyanis Magyarország gazdasági problémái makroszinten, illetve az ipari termelés és a pénzügyi világ területén vizsgálhatóak voltak önmagukban, addig a mezőgazdasággal kapcsolatban mindez nem volt igaz. A z egyes részterületek megoldására törekvő gondolkodók ugyanis minduntalan átcsúsztak" a társadalmi problémák területére, mely irányváltás" e területen elkerülhetetlen volt a mezőgazdasági termelés feltételei és a falusi népesség társadalmi szerkezete közötti nagyon erős kapcsolat miatt. Mint a fentiekből kiderült, Ormos Mária könyvében a gazdasági válság hatására kialakult társadalmi vitának a csúcsát igyekezett feltárni. Jól érzékelhető, és az előszóban maga is utal rá, hogy a feltáró munka során egyre óvatosabban közelítette m e g választott témáját. Feltehetően sokáig mérlegelte egyik vagy másik szerző kategorizálását, véleményének a könyv szerkezetébe illesztését. Munkája során talán folyamatosan szűkítette is a felhasznált források körét. Így jutott el a jéghegy csúcsára", a korabeli közélet (és nem a politikai élet) mérvadónak tekintett személyiségeinek interpretálásához. A feldolgozott művek sorából, mint utalt rá, hiányzik az a hatalmas sajtóanyag, mely az ismertetett véleményekkel párhuzamosan született meg. Ehhez még hozzátehetjük, hogy ha az egykori vidéki napilapok oldalait fellapozzuk, akkor a csak helyileg ismert, saját közösségükön belül viszont rendkívül tekintélyes személyiségek hasonló tárgyú írásaival találkozhatunk. Aki tehát arra kíváncsi, hogy az as évek első felének közéleti tematikája milyen elemekből állt, milyen nézetek ütköztek, azok számára jelen könyv iránytű lehet. Mindazon kutatók, kik a magyar gazdaságpolitikai gondolkodás iránt érdeklődnek, haszonnal forgathatják Ormos Mária könyvét. A módszer ugyanis, mellyel a fent bemutatott módon rendszerezte a témában megszületett, valóban óriási mennyiségű írásmű egy részét, alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson a téma iránt érdeklődő minden kutató számára. Kérdés, hogy akadnak-e vállalkozók a most feltárt csúcs" alatti területek feltárására? Az ilyen irányú vállalkozások nélkül meg sem lehet kísérelni képet alkotni arról a folyamatról, melynek során egyes eszmék, gondolatok, vélemények eljutottak a társadalom politikailag és közéletileg aktív tagjaihoz. Ormos Mária könyve bevezetőjében azt írta, hogy a világválságot a huszadik század legnagyobb szellemi kihívásának, illetve vízválaszlójának tartja. Nos, az egyik legizgalmasabb társadalom- és politikatörténeti kérdés pedig talán éppen az lehet, hogy az eszmék, vélemények és vélekedések miként alakíthatták a közélet iránt érdeklődők gondolkodását? Mikor, miről és kik folytattak vitát, illetve ezek a viták vagy eredményük kihez vagy kikhez jutottak el? A gazdasági világválság magyar visszhangja érdekes és tanúságos könyv. Szám o m r a azonban elsősorban nagyszerű ötlet. Úgy is fogalmazhatunk, hogy valójában nem más mint egy kérdésfeltevés. Vajon akadnak-e válaszkísérletek? Csóti Csaba

110 Limes 111 Szemle Teleki Pál életrajza* A 20. századi magyar politikusok életrajzainak sora egy újabb nagymonográfiával bővült. Romsics Ignác Bethlen-, és Gergely Jenő Gömbös-könyve' után ez már a harmadik olyan nagymonográfia, amely a Horthy-korszak egy kiemelkedő politikusához a korábbi évtizedek egyoldalú ideológiai elvárásaitól függetlenül, a történetírás szakmai szabályai szerint kíván közelíteni. Ebben a megközelítésben elsősorban annak a szemléletváltásnak van szerepe, amelyet a Horthy-korszak kutatásában Romsics az 1990-es években historiográfiai fordulópontnak nevezett, miszerint már ez a korszak is kezd olyan semleges történelmi korrá átlényegülni, mint a dualizmus vagy a reformkor".2** Az eredményhez hozzátartozik, hogy Ablonczy Balázs történészi tanulóévei már e historiográfiai fordulópont után kezdődtek. Teleki Pál életrajzának megalkotása azonban így sem könnyű feladat. A történelmi személyiségek életrajza a történetírás egy speciális műfaját képezi. Egy külön műfaj, saját szabályokkal és problémákkal.3 Egy adott korszak törté- * Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Budapest, 2005, Osiris, 547. o. ** Ezzel ellentétes véleményt fejt ki e lapszám egyik előzményében", a Limes ( Városfejlődés»Trianon után«i.") számában megjelent interjúban Gyáni Gábor. Gyáni egyebek mellett kifejti: az, hogy a Horthy-kor, ill. a hozzá fűződő viszony továbbra is a politikai identitás részét képezi, ma is hatással van a szorosan vett történelmi kutatásokra. Lásd: Interjú Gyáni Gáborral az közötti városi társadalom történetének kutatási kérdéseiről, értelmezési lehetőségeiről. Limes, sz. 8. o. (A szerk.) netének a megírására nem alkalmas, mivel egy-egy életút szinte sohasem esik egybe valamely történeti korszakkal, legfeljebb a pálya indulása, mint Széchenyi Istvánnál, vagy az illető halála, mint például Batthyány Lajosnál. Ráadásul az életrajzíró feladata az, hogy elmondjon egy élettörténetet, ezért az illető személy korának történelmével csak annyiban foglalkozhat, amennyiben az egyén ebben szerepet játszott. Ugyanakkor az életrajzírók visszatérő problémája, hogy a magánszféra ábrázolásához általában nincs elegendő adat. Ezek a nehézségek hozzájárulnak ahhoz, hogy az életrajzok esetében különféle történetírói megközelítésekkel találkozunk, ahol a tárgyalás módját erősen befolyásolja mind a történetíró, mind tárgyának személyisége. Mindemellett a történeti életrajz mint műfaj szükséges, különösen az olyan, a történetírás által kellőképpen nem kitárgyalt időszakokra vonatkozóan, mint a Horthy-korszak. Az említett historiográfiai fordulópont nemcsak lehetővé, de szükségessé is teszi ennek a korszaknak a fokozottabb kutatását. Ez a tendencia benne rejlik a hazai történetírás fejlődésében. A kutatás jelenlegi állapotában egy-egy kiemelkedő történelmi személynek a bemutatása és elemzése nem egyszerűen árnyalja a Horthy-korszakról alkotott képet, hanem annak kialakításában meghatározó szerepet játszhat. Innen nézve Ablonczy Teleki-életrajza tökéletesen illeszkedik a hazai történetírásnak a 20. század első felével kapcsolatos feladataiba, miközben az eredmény - a szerző kifejezett szándékától függetlenül - megfelel a közvélemény elvá-

111 Limes 112 Szemle rásának is, amennyiben szakmai alapokon nyugvó ismereteket nyújt a Telekivel kapcsolatos vitákhoz. A Teleki-életrajz - a műfaj fent említett nehézségei ellenére - lényegében az életrajzírásnak ahhoz a típusához tartozik, amelyben a származás és az ifjúkor bemutatása után az ábrázolás fő irányát nem a személyiség fejlődésének elemei, még kevésbé a magánélet intim vagy kevésbé intim részletei képezik, hanem az illető társadalmi szerepére esik a hangsúly. A hazai történetírásban számos előzménye ismeretes ennek a típusnak, itt csak Fraknói Vilmos Széchényi Ferencről írott munkájára utalunk a már említett Bethlen-életrajz mellett. Mindhárom életrajzban közös a személyek főúri származása, ami azzal a párhuzammal jár együtt, hogy ezek az életrajzok lehetőséget adtak egy bővebb családtörténeti visszapillantásra is. A Teleki-életrajz indítása viszont mégis különbözik a másik kettőtől, mivel egy terjedelmes historiográfiával veszi kezdetét. A Teleki-irodalom ismertetése felkelti az olvasó érdeklődését, mivel a korábbi írások többségükben Teleki Pál életének legvitatottabb mozzanataival foglalkoztak, miközben a szélsőséges véleményeknek sem voltak híján. Ablonczy könyvében az életrajz különböző fejezeteit maga az életpálya jelölte ki, jóllehet a könyv menetének kialakítása így sem volt könnyű feladat. Teleki Pál ugyanis - szemben például a másik erdélyi gróf, Bethlen István viszonylag egyenes vonalú, az országos politika mentén haladó pályájával - egymás után, majd részben egyidejűleg több közéleti pályát is bejárt. E közéleti szerep fő elemei, mint a tudományos pálya, a tanítás, a mozgalmi tevékenység és a politizálás, átszőtték egymást. Az életrajz egyik fő érdeme, hogy Teleki szerteágazó közéleti tevékenységét nagyon világosan áttekinthető fejezetekbe tagolta. A szerző az időrendiség mentén haladva az egy-egy időszakba tartozó különféle témákat egymás után tárgyalta. A témák tagolását még olyan nehéz esetben is ügyesen oldotta meg, mint Teleki második miniszterelnöksége. Az életrajz megismertet a vármegyei, majd országos politikussal, a földrajztudóssal, az egyetemi tanárral, a nemzetnevelővel", a társadalmi mozgalmak szervezőivel és az államférfival. Ennélfogva Teleki életrajza nem egyszerűen egy politikai életrajz, mint a par excellence" politikus Bethlen Istváné, hanem egy sajátos közéleti életrajz", ami a politikai kérdéseken túl a korszak egyéb társadalmi témáit is érinti. Teleki közéletisége lehetőséget adott a szerzőnek arra, hogy az életutat színesen dolgozza fel. Ablonczy Balázs élt a lehetőséggel. Teleki közéleti tevékenységének különféle állomásait hatalmas forrásbázisra, lenyűgöző anyagismeretre támaszkodva dolgozta fel. A könyvben a szerző ismerteti a felhasznált anyagot, amelynek főbb elemei: a párizsi, a berlini, a londoni és a budapesti levéltárak, Teleki írásai, a róla szóló szakirodalom, a korszak memoárirodalma, valamint a különféle közéleti tevékenységekkel kapcsolatos speciális szakirodalmak. Erre a forrásanyagra támaszkodva - amelyei számtalan újságcikk és nyomtatvány adata egészített ki - a szerző mintegy kisebb-nagyobb tanulmányok láncolatában tárja az olvasó elé Teleki pályáját. Ezekből - Teleki életútját végigkísérve - képel kapunk a századelő hazai földrajztudományának helyzetéről, az I. világháború automobillal bevonuló úri katonáiról, a közgazdaságtudomány felsőszintű oktatásának megteremtéséről, egy török-iraki határviszály nemzetközi diplomáciai elintézéséről (a moszuli epizód), a revízió szervezéséről, a hazai cserkészmozgalom fényes fejezeteiről. A szerző a jelentőségének megfelelően foglalkozik Teleki pályájának sokat kutatott állomá-

112 Limes 113 Szemle saival is, mint az 1919-es ellenforradalomban, majd a párizsi békedelegációban való részvétele és a két miniszterelnöki működése, és ezek során számos kérdést helyez új megvilágításba. Az életpálya sokszínűségének megfelelően néhány lapra felvillan a műben a pesti görögség (Teleki édesanyja kapcsán), az I. világháborúban felállított Országos Hadigondozó Hivatal vagy az elitképzés egyik színtere, az Eötvös-kollégium. Mindezek során kibontakozik előttünk egy olyan összetett személyiség körvonala, amelyben a különféle tevékenységi körök folyamatosan egymásra hatnak. Teleki Pál az. államférfi, a miniszterelnök nemcsak politikus, sőt szakmai értelemben elsősorban nem az, hanem tudós, tanár és nemzetnevelő". A z életrajz esetében - mint már utaltam rá - különösen érdekes az író viszonyulása a választott személyhez. Gyakran találkozunk olyan életrajzokkal, amelyeknek a szerzője pozitív vagy negatív irányban egyértelműen elfogult. Jelen esetben egyik végletről sincs szó. A szerző bizonyára nem ellenszenvvel, viszont nagy érdeklődéssel fordult Teleki Pál felé, de nem érhetjük tetten, hogy egy kedvezőbb összkép kialakítása érdekében elhallgatna kényes kérdéseket. Bemutatja és elemzi Telekinek a zsidókérdésben elfoglalt negatív álláspontját, azután a revízióval kapcsolatos egyes vitatható nézeteit, végezetül azt a felelősséget, amelyet a német szövetség oldalára való sodródás folyamatában viselt. A szerző a rendelkezésre álló források segítségével sorra veszi Teleki közéleti tevékenységének különféle területeit, majd a lehetőséghez képest értékeli tevékenységét. A lehetőséghez képest" itt azt jelenti, hogy alaptalan képzelgés nélkül addig megy el, ameddig valamit bizonyosnak tarthat vagy vélhet. Tartózkodik a véglegesnek tetsző következtetésektől ott, ahol nem talál megfelelő, illetve elegendő bizonyítékot, ugyanakkor megemlíti a különféle véleményeket. Megteremti az olvasónak a lehetőséget, hogy maga alkosson képet egy-egy kérdésben. Például a földrajztudomány berkeiben a századelőn lezajlott harcok kapcsán a szerző kifejezi véleményét, miszerint Teleki méltatlan támadást folytatott tudóstársa, Czirbusz Géza ellen. Ugyanakkor nem foglal állást Teleki és Klebelsberg Kunó polémiájában, de az olvasó elé tárja azokat a biztos, illetve bizonytalan adatokat, amelyek alapján a kutatás jelenlegi állásában megítélhető az eset. Jóllehet az életrajz alapvetően nem Teleki személyiségét kutatja, hanem társadalmi tevékenységét, a szerző nem hallgatja el a személyiségre vonatkozó adatokat sem. Az egyértelműen pozitív személyiségjegyek mellett olyan kevésbé szerencséseket is bemutat, mint a bizonytalanság, a makacsság, a viselkedészavar. Ezekről minden esetben valamely konkrét helyzet kapcsán esik szó, mint az 1920-as nyugat-magyarországi helyzet, a moszuli epizód, vagy a második bécsi döntés. Kifejezetten érdekes az utolsó fejezetben az a fejtegetés, amely Telekinek a Horthyval kapcsolatos komplexusára vonatkozik. A földosztással, majd az elitneveléssel foglalkozó lapokon pedig Telekinek a társadalmi mobilitásról, a társadalmi szerkezetre vonatkozó felfogásáról kapunk értékes adalékokat. Meglehet, több olvasó elvárta volna, hogy egy összefoglaló-értékelő fejezet zárja a könyvet, amelyben a szerző egyfajta végleges, egyértelmű képet ad Telekiről. Ablonczy minden bizonnyal képes lett volna egy ilyen elvárásnak is eleget tenni, de nem tette. Valószínűleg azért nem, mert fontosabbnak tartotta, hogy a források alapján és azok szakszerű feldolgozásával csak addig tárja fel Teleki életpályáját, ameddig tudományosan biztos alapon maradhat. Ugyanakkor az adatok, a bizonyítékok és az értelmezési lehetőségek közzétételével lehetőséget ad az olvasónak arra,

113 Limes 114 Szemle hogy saját maga alkosson képet - természetesen a szerző által valamelyest irányított képel - Teleki Pálról és életművéről. Utaltunk arra, hogy a szerző a forrásoknak és a szakirodalomnak hatalmas, teljesnek ható apparátusát használta fel a könyvhöz, ami meggyőzi az olvasót, hogy ennél kevesebb anyaggal nem szabad hozzáfogni az ilyen jellegű vállalkozáshoz. Egy ilyen hatalmas anyag feldolgozásánál előfordulhat, hogy egy-egy kisebb jelentőségű kérdésben a szerző valamely szakirodalmi adatra támaszkodik anélkül, hogy a primer fonással összevetné azt. Ablonczy könyvében is akad egy eset, ahol a forrás és a szakirodalom adata nem esik egybe. Az esetet nem a mindenáron történő hibakeresés szándékával említem meg, hanem azért, mert általános tanulságot rejt magában és rávilágít arra a historiográfiai problémára, amely az összefoglaló munkák esetében komoly dilemma elé állítja a szerzőket akkor, amikor a már feldolgozott forrásanyag ellenőrzésének kérdéséről kell dönteniük. Teleki második miniszterelnöksége alatt létezett egy korábban felállított propagandahivatal, a miniszterelnökség V. ügyosztálya, amelynek Kovrig Béla volt a vezetője. A szerző - átvéve egy tanulmány adatát - közli: Teleki elégedetlen lett Kovriggal, és úgy szabadult meg tőle 1940 elején, hogy hivatalával együtt áthelyezte a kultuszminisztériumhoz.4 Az V., úgynevezett Társadalompolitikai Osztály hivatali iratai erre az átszervezésre vonatkozóan valóban ellentmondásosak.5 Azonban ezekben az iratokban is van adat arra nézve, hogy Kovrig harmadmagával a miniszterelnökségen maradt a propagandaügyek vitelére, és ezt az adatot egy 1940 őszén írt emlékeztető is megerősíti.6 Kovrignak a miniszterelnökhöz írott jelentései - amelyek közül nem egy bensőséges hangú is akad - pedig egyértelmű bizonyítékát adják annak, hogy a redukált propagandaosztály irányítója ő maradt, és ezt a pozícióját az osztály újabb, 1940 végi átszervezése után is megőrizte.7 Az 1940 novemberében létrejött Nemzetpolitikai Szolgálat vezetőjeként Ablonczy - a levéltári anyagra támaszkodva - már helyesen Kovrigot nevezte meg. A félreértést az okozta, hogy a hivatkozott cikk szerzője a forrásokkal szemben adatközlőjének, Alföldy Alajos szavainak adott hitelt. Alföldy a Nemzetpolitikai Szolgálatnál Kovrig beosztottja, majd utóda lett, de csak 1941 második felétől. Közléseivel félretájékoztatta a hivatkozott tanulmány szerzőjét, aki ezért a Nemzetpolitikai Szolgálat vezetőjének őt nevezte meg, és Kovrig szerepéről nem kapott helyes képet.8 Ez a félreértés arra figyelmeztet, hogy az oral history által szolgáltatott adatokat ugyanolyan forráskritikának szükséges alávetni, mint az emlékírók memoárjait. Mindez nem kisebbíti Ablonczy Balázs tudományos teljesítményét, aki minden tekintetben kiváló művet alkotott. (Ráadásul, mint utaltam rá, az összes szakirodalmi feldolgozás forrásbázisának ellenőrzése egy öszszefoglaló m ű megírása előtt sokszor lehetetlen.) Kíváncsiak vagyunk, hogy Ablonczy, akinek Teleki Pál életrajza volt az első nagyszabású kutatási területe és máris egy érett munkával jelentkezett, vajon milyen irányban folytatja majd pályáját. A könyv kifejezetten olvasmányos és érdekfeszítő. Közérthetően fogalmazott, világos mondatai lehetővé teszik, hogy az olvasó fáradtság nélkül kövesse gondolatmenetét. Helyenként, például a frankhamisításról szóló lapokon, még a könnyed irónia sem hiányzik belőle. Teleki Pál életrajza Ablonczy Balázs előadásában alkalmas arra, hogy a történész szakmán kívül a 20. századi történelmünk felé nyitott szélesebb olvasóközönség érdeklődését felkeltse. Pallos Lajos

114 Limes 115 Szemle Jegyzetek 1 Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Budapest Magyarságkutató Intézet. Gergely Jenő: Gömbös Gyula. Politikai pályakép. Bp., Vince Kiadó Romsics Ignác: Historiográfiai fordulópont. Rubicon, 1997/ Erről ld. Elton R. G.: The Practice of History. London, Ablonczy Balázs: Teleki Pál.Bp., Osiris, Ld. Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL) K cs. a/2 dosszié f. 6 MOL K cs. c. dosszié. 11. f. 7 MOL K cs. c. dosszié f. 8 Hámori Péter: Kísérlet egy propagandaminisztérium" létrehozására Magyarországon. Századok (131) szám. 368.