Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly."

Átírás

1

2 Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol Siófok Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló és Bük után következik a rangsorban. A nyár fővárosa Sárvárt, Balatonfüredet, Zalakarost, Sopront és Egert is maga mögé utasította. Itt az Ön helye is, közvetlenül az Aranyparton, az ország egyik legnépszerűbb és leglátványosabb helyén. Siófok a Balaton keleti medencéjének közepén, a déli parton, Sió-csatorna torkolatánál fekszik. A déli Balaton-part 70 km-es szakaszából 17 kilométert foglal el. Megközelíthető Budapestről az M7-es autópályán, Kaposvárról a 67-es számú főútvonalon, Nagykanizsa felől a 70-es számú úton.

3 Vasúti csomópontként is e három irányból fogadja a személy-, illetve teherforgalmat. Vízi úton az északi parttal van összeköttetése. A város területén repülőtér is működik. Siófok joggal birtokolja a Balaton fővárosa nevet, mivel 15 km hosszú strandokkal övezett partszakasza van és évente több százezer turista látogat el ide. Nemcsak a külföldiek, de a magyarok által is egyre inkább közkedvelt, hiszen már régóta magas színvonalat biztosít szolgáltatásaiban és programjaiban egyaránt. Siófok számos fesztiválnak, folklór rendezvénynek, kiállításnak, sporteseménynek ad helyszínt egész évben. Partvonala két szakaszra osztható. A Sió csatornától nyugatra fekvő szakasz Ezüstpart néven ismert, keletre pedig az Aranypart található. A szállodák nagy része, és a város szórakoztató központja, a Petőfi sétány az Aranyparton található. A sétány mentén helyezkedik el a fizetős Nagystrand. Kicsit tovább haladva keletre található a szabadstrand, amely kilométereken keresztül egészen Szabadifürdőig húzódik. Az Ezüstpartot inkább egy-két szintes nyaralók és panziók uralják, ott végig szabadstrand van a partvonal mentén. Látnivalók széles tárházát biztosítja a város amit nem csupán dinamikus fejlődés, de mozgalmasság, sokszínűség egyaránt jellemzi. Nem véletlen az elnevezés: Siófok a nyár fővárosa. A évi nyári szezonban a legtöbb vendégéjszakát Siófokon foglalták.

4 Az épület bemutatása Siófokon az Aranyparton, a vasútállomástól és a buszpályaudvartól 3 km-re, a Beszédes József sétányon található az Aranyhíd Üdülőház. Az épület zöldövezetben, rendezett parkos területen, közvetlenül a vízparton fekszik, a Balatontól csak egy szabadstrand-sáv választja el. Siófok központjától, sétálóutcájától és a szórakozóhelyektől kb. 2 km-re fekszik, így minden szórakozási lehetőség adott ahhoz, hogy az itt apartmant vásárlók kellemesen tölthessék el a pihenésre szánt idejüket. Az épület a 80-as évek közepén épült és 1995-ben felújításra került; azóta is folyamatos karbantartás alatt állt. Az épület Hotel Aranyhíd néven évben is még szállodaként működött. Az épület téliesített, fűthető, ezért szezonon kívül is használható. Az üdülőház két részből áll: a főépület-szárny fszt+9 szintes, ebben a részben 132 db apartman található; a másik szárny fsz+5 szintes, itt 30 db üdülőegység van. Az ingatlanban 4 db 6 személyes lift működik. Az erkélyes szobákból csodálatos kilátás nyílik a tóra és az északi part hegyeire. Az épület homlokzatát felújítottuk, a társasházzá alakítás, valamint az épület folyosóinak és gépészetének felújítása, korszerűsítése szintén megtörtént. Az apartmanok külön albetétként, önálló helyrajzi számmal, kizárólagos tulajdonként kerülnek értékesítésre.

5 Az Aranyhíd Üdülőházban wellness-részleg is található (szauna, szolárium, pezsgőfürdő, merülő fürdő, pihenőszobák), ami lehetővé teszi a tulajdonosok, illetve a nyaralók számára a kellemes és hasznos időtöltést. A telek és a kert Az épülethez egy nm alapterületű körbekerített, parkosított telek tartozik. A telekről a vízpart térkővel burkolt járdán, közvetlen kapukijárón keresztül közelíthető meg. A telket a Balatontól csak egy szabadstrand-sáv választja el. A telken játszóteret és bográcsozót is kialakítottunk.

6 Az apartmanok Az Apartmanok a jelenlegi szállodai szoba jelleggel és a benne található bútorokkal vásárolhatóak meg. Lehetőség van a kialakításra került felújított minta-apartmanok megvásárlására is, amelyek felújítási költségét az árlista tartalmazza, illetve a minta-apartmanok alapján a vevő által kiválasztott üdülőegység felújítását is meg lehet rendelni. Az apartmanok típusai: - 17 nm alapterületű 1 szobás - 19 nm alapterületű 1 szobás - 20 nm alapterületű 1 szobás - 26 nm alapterületű 1 szobás - 37 nm alapterületű 2 szobás - 53 nm alapterületű 2 szobás Fizetési feltételek Az apartmanok elhelyezkedéstől és mérettől függően ,- Ft + ÁFA-tól eladók. Rendkívüli AKCIÓS ÁRON KÍNÁLT APARTMANOK! Az Apartmanokat 10 % foglaló befizetésével birtokba adjuk! Az egyes apartmanok árai honlapjainkon megtekinthetők. Jelentős kedvezmények: egyösszegű fizetés esetén külön kedvezmény több apartman együttes megvásárlása esetén egyedi kedvezmény az adásvétel ügyvédi költségét az eladó fizeti szeptember 30-ig közös költség-mentesek az apartmanok. Ingyenes hitelügyintézés! fordított áfa-val történő vásárláshoz segítséget adunk (az áfa összegét a vásárláskor nem kell az eladó részére megfizetni) Az apartmanok megtekintése Az épületben szezonban az eladó apartmanok 9-18 óráig megtekinthetők, ettől eltérő időpontban előzetes telefonos egyeztetés után. Kapcsolatfelvétel Az alább jelzett elérhetőségeken, honlapokon részletesebb tájékoztatást kaphatnak az apartmanokról, az értékesítésről, a vásárlás feltételeiről. Értékesítés: 8600 Siófok, Beszédes József sétány Tel/fax: +36/84/ /30/ /30/ , +36/30/

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly.

Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. Siófok bemutatása Siófok az ország ötödik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt tavaly. A Magyar Turizmus Zrt. nemrégiben tette közzé a leglátogatottabb magyar városok előzetes top 10-es listáját, ahol

Részletesebben

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa.

Siófok bemutatása. elnevezés: Siófok a nyár fővárosa. Siófok bemutatása Siófok az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja volt 2013-ban. Itt az Ön helye is, közvetlenül az Aranyparton, az ország egyik legnépszerűbb és leglátványosabb helyén. Siófok

Részletesebben

FELEJTSE EL AZ ÜDÜLÉSI JOGOT MIÉRT FEKTESSEN INGATLANBA? MIÉRT SIÓFOKON?

FELEJTSE EL AZ ÜDÜLÉSI JOGOT MIÉRT FEKTESSEN INGATLANBA? MIÉRT SIÓFOKON? www.aranyhid.hu FELEJTSE EL AZ ÜDÜLÉSI JOGOT Felejtse el az üdülési jogot! Az apartmanok kizárólagos tulajdonként kerülnek értékesítésre. Ez az ingatlan ÖRÖKRE AZ ÖNÉ és családjáé lehet Ráadásul MOST,

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA

A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA A KOMPTENECIAFEJLESZTÉS HELYSZÍNEINEK BEMUTATÁSA KÖZIGAZGATÁSI SZERVEK MUNKATÁRSAINAK KOMPETENCIAFEJLESZTÉSE ÁROP 2.2.23 Készítette: Szántó Krisztina, Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak Nonprofit

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL

TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL TÁJÉKOZTATÓ A 2011. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRİL Nyugdíjasklubok és Idısek Életet az éveknek Országos Szövetsége (Budapest, 1053 Királyi Pál u. 20. I/3., tel/fax: 06/1/327-0118, email: nyugszov@hu.inter.net)

Részletesebben

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka

Erzsébet Üdülőközpont és Tábor Zánka Központi szállodaépület (nyitva: június 15 - augusztus 29.) Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan PÁLYÁZAT Mátrafüredi panzió és 2 db gyöngyösi ingatlan Irányár: 228 840 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-14-000180 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p192640 Pályázat kezdete: 2015. október

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

MotoGP 2009 Magyarország

MotoGP 2009 Magyarország Budapest, 2008. július 23. MotoGP 2009 Magyarország Dr. Róna Iván vezérigazgató Magyar Turizmus Zrt. Tartalom I. A MotoGP, mint kiemelt világesemény bemutatása II. A MotoGP 2009. magyarországi futamának

Részletesebben

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK

2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BÁNYA-, ENERGIA- ÉS IPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. 2013. ÉVI ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK BALATONFÖLDVÁRI ÜDÜLŐ, Spúr István u. 31. Az üdülő Balatonföldvár központjában, a

Részletesebben

Hotel Ezüstpart. Siófok, Liszt Ferenc sétány 4. ARANYPART INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP

Hotel Ezüstpart. Siófok, Liszt Ferenc sétány 4. ARANYPART INGATLANBEFEKTETÉSI ALAP Hotel Ezüstpart Siófok, Liszt Ferenc sétány 4. Környezet: Siófok a Balaton keleti medencéjének déli oldalán, a Sió-csatorna torkolatánál fekszik. A város a déli Balaton part 70 km-es szakaszából 17 km-t

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398

PÁLYÁZAT. Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398 PÁLYÁZAT M1 Autópálya Óbarok pihenőhelynél étterem és félkész szálloda eladó Irányár: 400 000 000 Ft Eljárás ügyszáma: 7.Fpk.07-13-000400 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p23398 Pályázat

Részletesebben

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. A természetes fürdővizekben való fürdés feltételeit és az engedélyezés rendjét a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint

Részletesebben

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során

Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Regionális szervezetek közötti együttműködés a Balaton régió egységes turisztikai desztinációként kezelése és pozicionálása során Varga-Dani Barbara Regionális marketing igazgató Országos TDM Konferencia

Részletesebben

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában)

Gyermekkedvezmény: 6 éves korig ingyen 6 12 évig 50 % kedvezmény ( szülőkkel 1 szobában) VAKÁCIÓS ÖTLETEK Tervezze meg velünk nyári pihenését (vízparti szállás- és árajánlatok 2012. május 20. augusztus 20-ig) ALMÁDI NEREUS PARK HOTEL*** Balatonalmádiban a 71-es műútról jól megközelíthető helyen,

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 014 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya csatlakozás Országút 4 Repülőtér

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan

PÁLYÁZAT. Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan PÁLYÁZAT Mátrafüredi panzió, 2 db gyöngyösi és 2 db abasári ingatlan Irányár: 234 122 400 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk.10-14-000180 Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p87797 Pályázat kezdete:

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program

Balaton-felvidék. Balatonakali Balatonszepezd. Révfülöp Badacsonyörs. Badacsony. SCD Balaton-fejlesztési Program Balaton-felvidék Balatonakali Balatonszepezd Révfülöp Badacsonyörs Badacsony 3 Szőlőskert Hotel és Borászda Szőlőskert Hotel és Borászda BADACSONY Terület nagysága: Fejlesztés jellege: Szálláshely kapacitása:

Részletesebben

Négy napra megy nyaralni a magyar

Négy napra megy nyaralni a magyar Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek

Részletesebben

A MAGYAR LAKOSSÁG ÉVI NYÁRI UTAZÁSI TERVEI

A MAGYAR LAKOSSÁG ÉVI NYÁRI UTAZÁSI TERVEI A MAGYAR LAKOSSÁG 2006. ÉVI NYÁRI UTAZÁSI TERVEI dr. Galla Gábor, vezérigazgató Magyar Turizmus Zrt. Budapest, 2006. június 7. STABILAN NÖVEKVŐ BELFÖLDI KERESLET 2005-BEN MINDEN KORÁBBINÁL TÖBB BELFÖLDI

Részletesebben

Megalapozó vizsgálat

Megalapozó vizsgálat Megalapozó vizsgálat Balatonfenyves településrendezési eszközeinek felülvizsgálatához 50-1658/2012 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ 1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban,

Részletesebben

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Kasza Viktor Vezető ingatlan-képviselő +36707038450 viktor.kasza@lidohome.hu Ingatlan jellemzői Ingatlan leírása A LIDO HOME SIÓFOK eladásra kínálja a 01479-es számú, kiváló tulajdonságokkal

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Gázláng utca, 3926 hrsz. 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 012 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak Alföld Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya

Részletesebben

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság

Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján. Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Turizmus és közösségi közlekedés a Velencei-tó partján Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság A Közép- Dunántúli Régió Közép-Dunántúl Szolgáltatók száma a

Részletesebben

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN

PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN PIHENÉS NÉMETORSZÁGBAN A FEKETE- ERDŐ SZÍVÉBEN TRIBERGBEN, A KAKUKKOS ÓRÁK HAZÁJÁBAN Az 58 m 2 alapterületű két szintes 43. számú apartman Tribergben, a Feketeerdő szívében, egy szálloda komplexum 2. emeletén

Részletesebben

Siófok Széchenyi István utca 18-26-szám alatti 6405/A/60 és 6405/A/66 helyrajzszámú ingatlanokból álló Üzlethelyiség

Siófok Széchenyi István utca 18-26-szám alatti 6405/A/60 és 6405/A/66 helyrajzszámú ingatlanokból álló Üzlethelyiség Siófok Széchenyi István utca 18-26-szám alatti 6405/A/60 és 6405/A/66 helyrajzszámú ingatlanokból álló Üzlethelyiség 2. AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Jelen értékelésünk tárgyát képező ingatlan Siófok belterületén

Részletesebben

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon.

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon. Itthon otthon van Turizmus Magyarországon 2007 Végleges adatokkal www.itthon.hu Turizmus Összefoglaló adatok 1 A magyarországi turizmus főbb mutatói *Zárójelben a szállodák vendégforgalmi adatai. 2006

Részletesebben

Felsőpáhok Község Polgármestere

Felsőpáhok Község Polgármestere Felsőpáhok Község Polgármestere 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. ELŐTERJESZTÉS a Felsőpáhok Község Képviselő-testületének 2010. február 25-i ülésére Tárgy: A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4024 DEBRECEN MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 01 2011. július Rev.01 Page 1 of 8 Megye Régió Hajdú-Bihar LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Észak- Kelet Magyarország Lakosság száma Kb.

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0079 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Garda tó Luxusvilla eladó a Garda tó partján LEIRÁS

Részletesebben

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag ÖRVÉNYES Jóváhagyásra előkészített anyag Megbízó Örvényes község Önkormányzata Huszár Zoltán polgármester 8242 Örvényes, Fenyves utca 1. Tel.: 87/449-034 Tervező Völgyzugoly Műhely Kft. 2083, Solymár,

Részletesebben

26 Balatonszentgyörgy Tapolca Ukk Érvényes: 2018.VI.16-tól 2018.VIII.26-ig.

26 Balatonszentgyörgy Tapolca Ukk Érvényes: 2018.VI.16-tól 2018.VIII.26-ig. Balatonszentgyörgy Tapolca Ukk 5 1 14 1 5 31 35 4 55 57 1 1878 Kiindulási állomás Balatonszentgyörgy 3. Ukk 5. ó 11 ţ 1818 Õ ĉ ĉ ĉ 3 BAGOLYVONAT 1 4 45 47 411 415 418 4 47 433 8 455 5 55 57 5 9» 54 ĉ 57

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében A KÖZSZFÉRA VERSENYKÉPESSÉGE KÖZPÉNZÜGYEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében Tapolczai Tímea PhD. hallgató Kaposvári Egyetem Bodrogai László Magyar Turizmus Zrt. Közép-Dunántúli

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

INGATLAN LEÍRÁSA. #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418

INGATLAN LEÍRÁSA. #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418 INGATLAN LEÍRÁSA #43 SOPRON HÁRSFA SOR 7. ZETTL LANGER VILLA ÉS TELEK Hrsz.: 7417 ÉS 7418 Az értékelt vagyontárgy leírása Az ingatlan környezete A tárgyi vagyontárgy Sopronban található. Sopron Megyei

Részletesebben

Egyéni síutak Ausztria

Egyéni síutak Ausztria Gasthof Meyer Egyéni síutak Ausztria Annabergben található, kitűnő elhelyezkedésű, barátságos, kétcsillagos panzió, amely csoportok részére is ideális választás. Sílift: 2 üléses felvonótól 50 méterre.

Részletesebben

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár

a m Látnivalók a környéken Zalakaros Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány Zala Springs 1 óra / 1h Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár Sümegi vár Zalaegerszeg Kehidakustány 15 Zala Springs 10 c per c per c Hévíz er 5p Zal Keszthely min in m 15 a m eg ye Royal Balaton Golf & Yacht Club Szigligeti vár in 5m 10 1 óra / 1h Balaton Golfclub

Részletesebben

Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013

Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Tanulmány a nagykanizsai városi rendezvények alkalmával jelentkező közlekedési problémák feloldási lehetőségeiről 2014. 1

Részletesebben

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN

A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN A TURISZTIKAI TERMÉKFEJLESZTÉS HELYI SAJÁTOSSÁGAI VÍZPARTI TELEPÜLÉSEKEN Sulyok Judit (vezető kutató, Magyar Turizmus Zrt. / doktorjelölt, SZE Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola) Turizmus

Részletesebben

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon

550,-EUR helyett 460,-EUR 70,-EUR/hét július 05-12. július 12-19. Főszezon Az Aqua Natural Hotel Apartman Dalmácia gyöngyszemeként is emlegetett Trogír város Seget Donji részében található, mely kb. 1.500 méterre található Trogír központjától. Budapestről végig autópályán kb.:

Részletesebben

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák

Kiadó irodák és raktárak m 2 -en. PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák PÉCS, Siklósi út 3. Kiadó raktárak és irodák 1 Terület bemutatása Célunk egy virágzó kereskedelmi és raktár logisztikai központ kialakítása Pécs szívében, a 7622 Pécs, Siklósi út 3. szám alatt. Az ingatlan

Részletesebben

Nyilvántartás a kereskedelmi szálláshelyekről Balatonkenese

Nyilvántartás a kereskedelmi szálláshelyekről Balatonkenese Nyilvántartás a kereskedelmi ekről se A címe, helyrajzi száma Fő u. 57. 1240/1 Petőfi u. 13. A elnevezése A szolgáltató neve Sofi-Audit Piros János A szolgáltató lakcíme, szervezet esetén székhelye 1144

Részletesebben

TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 EGYEZTETÉSI ANYAG KOMPKIKÖTŐ ÉS KÖRNYÉKE

TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 EGYEZTETÉSI ANYAG KOMPKIKÖTŐ ÉS KÖRNYÉKE TIHANY VÍZPART-REHABILITÁCIÓS TANULMÁNYTERV MÓDOSÍTÁSÁT MEGALAPOZÓ TERV 1 1. BEVEZETŐ Jelen dokumentáció Tihany község Önkormányzat kezdeményezésével készülő, a település területére jelenleg hatályos Tihany

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 013 2011. július Rev.01 Page 1 of 8 Megye Régió Hajdú-Bihar Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya csatlakozás Országút 4 Repülőtér

Részletesebben

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019 Somogy megye fürdésre használt felszíni vizei 2019 Somogy megyében jelenleg 62 db természetes fürdőhely üzemel, melyből a Balaton déli partján Balatonberénytől Balatonvilágosig 59 található, ezen kívül

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

FELHÍVÁS. a Miskolc-Tapolca, Garas Sámuel sétányon épülő négycsillagos szálloda értékesítésére, befektető partner keresésére

FELHÍVÁS. a Miskolc-Tapolca, Garas Sámuel sétányon épülő négycsillagos szálloda értékesítésére, befektető partner keresésére FELHÍVÁS a Miskolc-Tapolca, Garas Sámuel sétányon épülő négycsillagos szálloda értékesítésére, befektető partner keresésére Befektetési lehetőség a Miskolc- Tapolcai Barlang- és Gyógyfürdő vonzásában!

Részletesebben

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és

Rendezvényközpont. Zánkai Sport-és Rendezvényközpont Zánkai Sport-és Központi szállodaépület Az üdülőközpont 2012-ben felújított központi épületében több szinten helyezkednek el a szálláshelyek, melyek 1, 2 és 3 ágyasak. Ezek a szobák nem

Részletesebben

Megkötött szerződések

Megkötött szerződések Megkötött szerződések Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 112. alapján a Városi Kincstár Balatonfüred Város Önkormányzata által kötött nettó 5 M Ft-ot meghaladó szerződések listáját az alábbiak

Részletesebben

Eladó szálloda, panzió, üdülő, Eplény Ft. Eckert Eleonóra. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó szálloda, panzió, üdülő, Eplény Ft. Eckert Eleonóra. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Eckert Eleonóra Ingatlan-képviselő, Home Stager +36203340399 eleonora.eckert@casanetwork.hu Ingatlan jellemzői CasaNetWork 0440 Ingatlan leírása Veszprémi Ingatlaniroda eladásra kínálja

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/230, 229, 295 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: epitesipont@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu : ELŐTERJESZTÉS 2016. évi ingatlanvásárlási

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 4080 HAJDÚNÁNÁS MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 010 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak-Magyarország Lakosság száma Kb. 17.291 Autópálya csatlakozás M3 (5

Részletesebben

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2011

Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár 2011 Siófok és környéke Nyaralók, apartmanok, magánházak Nyár Megrendelhetı: HÍRÖS GUIDE Utazási Iroda, 6000 Kecskemét, Lórántffy u. 2. Tel./Fax: 76/499-814, Mobil: +36/30/265-1970 E-mail: hirosguide@freemail.hu

Részletesebben

Kedves Barátaim. Dr. Bender Tamás egyetemi tanár a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke

Kedves Barátaim. Dr. Bender Tamás egyetemi tanár a Magyar Balneológiai Egyesület elnöke Kedves Barátaim. E gy év megint eltelt, de a Balneológia ismét tovább fejlõdött. Ezúttal visszatérünk tradicionális kongresszusi helyszínünkre, Hévízre, mely úgy gondolom mindenki számára vonzó egy balneológiai

Részletesebben

Bemutatkozó. Exkluzív üdülőlétesítmény. Kérjük, térjen be hozzánk:

Bemutatkozó. Exkluzív üdülőlétesítmény. Kérjük, térjen be hozzánk: Bemutatkozó Exkluzív üdülőlétesítmény Kérjük, térjen be hozzánk: Egy rendkívül figyelemreméltó ajánlat Eladásra kínáljuk: Exkluzív üdülőlétesítmény a Tiszavidéken Ajánlattevő: Magánszemély Objektum: Exkluzív

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója

A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója A CloudCasting Kft. mint Független Jogkezelő jogdíjfizetési tájékoztatója üzletek és egyéb zenefelhasználók, illetve vendéglátóhelyek és szálláshelyek számára a zeneművek nem színpadi nyilvános előadásának

Részletesebben

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga!

Fiatal Hypertonologusok Fóruma Hajdúszoboszló, 2005. szeptember 9 11. Tisztelt Kolléga! Tisztelt Kolléga! A Magyar Hypertonia Társaság Ifjúsági Bizottsága elsõ alkalommal rendezi meg az idén a Fiatal Hypertonologusok Fórumát. A szeptember eleji hétvégére tervezett rendezvényen a szakmai továbbképzés

Részletesebben

A négynapos hosszú hétvégét wellnesszel töltjük

A négynapos hosszú hétvégét wellnesszel töltjük A négynapos hosszú hétvégét wellnesszel töltjük Budapest, 2019. 04. 16. Megtelnek a wellness-szállodák a négynapos húsvéti hosszú hétvégén a Szallas.hu foglalási adatai szerint. Egy átlagos áprilisi hétvégéhez

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 3367 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Halásznadrág Szép tengerparti villa Capri-ban LEIRÁS

Részletesebben

2 debrecen@cegpasztor.hu

2 debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 Báránd, Rákóczi utcán 2007-ben épült 93 nm-es családi ház + 22 nm-es szépségszalon eladó. Ár: 20.000.000,- Ft Báránd, Hunyadi utcán 1 éves, 120 nm-es,

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁT ÉS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEIT MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT KÉSZÜLT A TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓRÓL, AZ INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁRÓL

Részletesebben

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz.

Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. Ha belföldi kirándulást tervez, nem kell otthon hagynia kerékpárját! Távolsági vonatainkon is biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget a Tisza-tóhoz, a Dunántúlidombsághoz, a Balatonhoz. BALATON-PART

Részletesebben

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei

(Egységes szerkezetben a 22/2016. (X.28.) számú rendelettel) Általános rendelkezés. Az elidegenítés feltételei Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2015. (XII.16.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének a

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS (VIII.) Törökbálint Város Polgármestere Levelezési cím: 2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 79. Tel.: 06-23-335-021 Fax: 06-23-336-039 e-mail: polgarmester@torokbalint.hu honlap:www.torokbalint.hu PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Részletesebben

összesen ifjúsági szállás, közösségi szállás magánszálláshely, szálloda, hotel Nem üzleti célú panzió, fogadó kemping üdülőház szálláshely

összesen ifjúsági szállás, közösségi szállás magánszálláshely, szálloda, hotel Nem üzleti célú panzió, fogadó kemping üdülőház szálláshely Minősítés szerinti szálláshely megoszlása Férőhelyek száma kemping magánszálláshely, egyéb szálláshely szálloda, hotel ifjúsági szállás, közösségi szállás Nem üzleti célú panzió, fogadó üdülőház összesen

Részletesebben

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget

Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget Értékesítési Tájékoztató Lakó- és különleges övezeti területek értékesítése Kunsziget 2013 Kunsziget Termálfalu elhelyezkedése Kunsziget Győrtől 15 km-re, Hegyeshalom irányában található. A Budapest felől

Részletesebben

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti. Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti. Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti Téli síutak sieljunk.com Olaszországban Paganella sí centrum 1040-2125 m Paganella sícentrum Trentino és egyben a Dolomitok egyik legmodernebb pályarendszere.

Részletesebben

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős

Beruházótól. Árcsökkenés Sürgős Beruházótól Csak a hirdetőnknél Árcsökkenés Sürgős Áron alul Alkalmi vétel Befektetőknek Azonnal költözhető Kulcsom van hozzá Panorámás Kiváló befektetés Akciós Ár Kitűnő vétel Tegyen árajánlatot Bomba

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal. Dr. Tárnoki Richárd jegyző. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. május 26-i ülésére

BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal. Dr. Tárnoki Richárd jegyző. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2005. május 26-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS Az előterjesztés jogszabállyal POLGÁRMESTERI HIVATAL nem ellentétes POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Dr. Tárnoki Richárd jegyző Szám:.../2005. Előkészítő: Lipták János

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM 3527 MISKOLC MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 015 2011. július Rev.01 Page 1 of 6 Megye Régió Borsod Abaúj Zemplén Észak-Magyarország LOKÁCIÓ ANALÍZIS MAKRO KÖRNYEZET Lakosság száma

Részletesebben

A BALATON TÉRSÉGE MINT ÉLETTÉR

A BALATON TÉRSÉGE MINT ÉLETTÉR BATUKI (BALATONI TURISZTIKAI KUTATÓINTÉZET) SZAKMAI KONFERENCIA VESZPRÉM, 2018. NOV. 13. Fenntartható, intelligens és befogadó regionális és városi A BALATON TÉRSÉGE MINT ÉLETTÉR BANÁSZ ZSUZSANNA FEHÉR

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 0128 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Assisi Értékes ingatlan eladó Umbriában LEIRÁS Umbria

Részletesebben

BALATO FÜREDI TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI ZÁRTKÖRŰE MŰKÖDŐ RÉSZVÉ YTÁRSASÁG. 8230 Balatonfüred, Fürdő u. 20. E-mail: probiort@probiort.hu Tel.: (87) 342-633, fax: (87) 342-380 Hiv. szám: Ügyintéző: Szeles Ákos

Részletesebben

Értékesítési Tájékoztató Siófok, Szent László u. 208. (2633/3 hrsz) és Baross u 18/A, 18/B (2633/1, 2633/2 hrsz)

Értékesítési Tájékoztató Siófok, Szent László u. 208. (2633/3 hrsz) és Baross u 18/A, 18/B (2633/1, 2633/2 hrsz) Értékesítési Tájékoztató Siófok, Szent László u. 208. (2633/3 hrsz) és Baross u 18/A, 18/B (2633/1, 2633/2 hrsz) Készült: Budapest, 2010-04 Értékesítő: Budaestate Kft, Tel: +36 1 4748787, info@budaestate.hu

Részletesebben

MInden élménnyel több leszel

MInden élménnyel több leszel MInden élménnyel több leszel Turizmus ELŐZETES adatokkal Turizmus A nemzetközi turistaérkezések számának alakulása (millió fő, /2012) Európa (562,8; +5,4%) Afrika (56,1; +5,6%) Amerika (168,9; +3,6%) Ázsia

Részletesebben

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti. Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti. Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti Téli síutak sieljunk.com Olaszországban Paganella sí centrum 1040-2125 m Paganella sícentrum Trentino és egyben a Dolomitok egyik legmodernebb pályarendszere.

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Turizmus Magyarországon ( )

Turizmus Magyarországon ( ) 2010 március 24. Flag Szöveg méret 90 Mentés 100 110 120 130 140 150 0 Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Turizmus Magyarországon Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A turizmus fontos bevételi forrásunk,

Részletesebben

SIÓFOK ÉLMÉNYKERTJE! NAPSÜTÖTTE WWW.HOTELSUNGARDEN.HU. 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu

SIÓFOK ÉLMÉNYKERTJE! NAPSÜTÖTTE WWW.HOTELSUNGARDEN.HU. 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu SIÓFOK NAPSÜTÖTTE ÉLMÉNYKERTJE! WWW.HOTELSUNGARDEN.HU 8600 Siófok Batthyány Lajos u. 24. + 36 84 312 422 sales@hotelsungarden.hu SZÁLLODA Siófok központjában, gyönyörű platánfa sétánnyal körülölelt Hotel

Részletesebben

azonnal Szuhai Erika elnök 8 igen 0 nem 0 tartózkodás e l f o g a d v a

azonnal Szuhai Erika elnök 8 igen 0 nem 0 tartózkodás e l f o g a d v a Napirend előtt: 155/2018.(XII.10.)SZEFOB Fogyatékosügyi Bizottsága úgy dönt, hogy a Javaslat Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. I. féléves munkatervére c. 247. sz. előterjesztést

Részletesebben

ELADÓ INGATLAN. Fejleszthető sportlétesítmény és beépíthető terület (5000 m 2 ) Budapest X. kerület

ELADÓ INGATLAN. Fejleszthető sportlétesítmény és beépíthető terület (5000 m 2 ) Budapest X. kerület ELADÓ INGATLAN Fejleszthető sportlétesítmény és beépíthető terület (5000 m 2 ) Budapest X. kerület Kilátás a sportlétesítmény tetejéről, NY felé nézve Érdeklődni és a megtekintés időpontját egyeztetni

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.

Részletesebben

Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához

Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/496/elkeszult-a-rakparti-setany-a-duna-arenahoz Elkészült a rakparti sétány a Duna Arénához 2017.06.02. 19:33 CET Budapest kiemelt fekvésű és festői szépségű

Részletesebben

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban

Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti Téli síutak. sieljunk.com Olaszországban Paganella Brenta Dolomiti Tre Valli Dolomiti 2018 Téli síutak 2019 sieljunk.com Olaszországban Paganella sí centrum 1040-2125 m Paganella sícentrum Trentino és egyben a Dolomitok egyik legmodernebb pályarendszere.

Részletesebben

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM

INFORMÁCIÓS MEMORANDUM INFORMÁCIÓS MEMORANDUM Debreceni út, Hrsz.: 3339 4200 HAJDÚSZOBOSZLÓ MAGYARORSZÁG INGATLAN SZÁMA: 011 2011. július Rev.01 Page 1 of 7 Megye Régió Hajdú-Bihar Észak Alföld Lakosság száma Kb. 24.000 Autópálya

Részletesebben

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr

Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Egészségturizmus a Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepcióban (2014-2024) 2013. november 14., Hotel Benczúr Dr. Horváth Viktória turizmusért felelős helyettes államtitkár Az egészségturizmus a nemzetközi

Részletesebben

www.velenceitoleader.eu

www.velenceitoleader.eu www.velenceitoleader.eu Folyamatosan bővülő adatbázis az Üdülési csekk elfogadóhelyeiről. Részletes ismertető a térség szálláshelyeiről, éttermeiről. Emelett hírek, információk, aktuális ajánlatok, programok

Részletesebben