MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA
|
|
- Attila Péter
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Nyomódúc + számítógép. Nemes grafikai eljárások és a számítógépes grafika kölcsönhatása DLA értekezés tézisei Szepessy Béla 2010 Témavezető: Somorjai Kiss Tibor DLA dr. habil. egyetemi tanár
2 Disszertációmban megvizsgáltam a számítógép és a tradicionális grafikai technikák közötti már meglevő összefüggéseket, kapcsolatokat és számba vettem a kutatási lehetőségeket. Az elemzésből az derül ki, hogy külön kell választani a digitális (kódolt) képet a digitálisan létrejött, de anyagban materializálódott (dekódolt) alkotásoktól, amelyek egymásnak nem mondanak ellent, hanem szükségszerűen csak együttesen alkalmasak a világ leképezésére. Tézisek 1. A huszadik században megteremtődött új képtípus, a digitális kép eredendően újat hozott a képzőművészeti, szűkebb értelemben véve, grafikai kifejezésben. 2. A tradicionális, nemes grafikai eljárások, a képi előzmények hatással voltak és vannak a digitális kép kialakulására fejlődésére. 3. A digitális kép megjelenési formája, arányrendszere, a szűrők és effektek visszahatnak a tradicionális, nemes grafikai kifejezésre. 4. A digitális technika megjelenik a hagyományos grafikai technikák szinte minden területén. 5. A kombinált technikák alkalmazása lehetővé teszi a számítógép humanizálását, feloldja az egyedi, a sorozat és a klón problémáját. 1. Tézis A huszadik században megteremtődött új képtípus, a digitális kép eredendően újat hozott a képzőművészeti, szűkebb értelemben véve, grafikai kifejezésben. Tanulmányozva a különböző korok képalkotási gyakorlatát arra a eredményre jutottam, hogy a digitális kép létrejötte törvényszerű és logikus következmény volt. Véleményem szerint a digitális kép tulajdonságait alapul véve, nyitott kompozíció és struktúra, mind a természeti tárgyi környezet, mind a jelentéskör tekintetében. i Digitális kép kétféleképpen jöhet létre, vagy egy adott létező kép kerül digitalizálásra, vagy algoritmusok által generált mű. Attól a pillanattól kezdve, hogy kódolt számsorrá válik, megteremtődik a lehetősége, hogy bárki kisajátítsa és tovább fejlessze. 2
3 Innentől számítva eltűnik a szerzőség, megszűnik a kép eredetisége és csak klónokról, vagy változatokról lehet szó. ii A kép egyszerre védtelen, bármikor eltűnhet műszaki hiba, vagy vírus eredményeképpen, de a világháló összetettsége folytán bármikor felbukkanhat. A digitális kép eredendő újdonsága a viselkedésében érhető tetten. Más szóval a digitális kultúrában az alkotást a választás váltja fel. iii Terjedése a világhálón olyan, mint ahogy népdalok terjednek szájról-szájra, itt azonban nemcsak a letisztult végső változat marad fenn, hanem mindegyik. A digitális printek átlépik a grafika térbeli és időbeli korlátait, de a különféle minőségek egymással nem helyettesíthetőek. 2. Tézis A tradicionális, nemes grafikai eljárások, a képi előzmények hatással voltak és vannak a digitális kép kialakulására fejlődésére. Amikor egy új képi forma megszületik, még nem rendelkezik sajátos képi nyelvvel és a korábbi formákat tartja követendőnek. A digitális kép hasonlóan ehhez a megelőző korszakok stílusait, vagy technikáit imitálja. iv Az 1980-as évekre gyakorlatilag megszülettek azok a szoftverek, amelyek alkalmasak voltak nemcsak a képek, fotók manipulálására, retusálásra, de képalkotásra is. A különféle algoritmusok által vezérelt effektek között vezető szerepet játszottak azok, amelyek a tradicionális képzőművészeti technikák utánzására törekedtek. Így megjelentek a tradicionális grafika szinte minden technikáját utánozó filterek. Mivel a felhasználók elsődlegesen grafikusok, így ez a szemléletmód vált meghatározóvá a fejlesztés szempontjából is. Véleményem szerint ezek az eszközök hagyományos képigényt próbálják kielégíteni, holott a digitális képnek az állandósággal szemben éppen a változékonyság, a hajlékonyság, az elágazások lehetősége a sajátossága, ahol kép egyediségével szemben a választás lesz az elsődleges. 3
4 3. Tézis A digitális kép megjelenési formája, arányrendszere, a szűrők és effektek visszahatnak a tradicionális, nemes grafikai kifejezésre. A digitális kép az élet minden területén meghatározóan jelen van. Arányrendszere és tulajdonságai akaratlanul is belénk ívódnak és ez a látásmód tükröződik a grafikákban is. A nagyítás és kicsinyítés eddig nem látott mértéke valósul meg az alkotásokban, mint a mikro- és makró világ leképezése. A mintaalkotás ami lényegében a számítógép megszületéséhez vezetett egészen egyszerűvé válik, úgy jelenik meg, mint tapéta művészet, vagy objektek, installációk része. A digitális effektek, amelyek folyamatosan jelen vannak a filmekben és a kiadványokban, megjelennek a grafikákon is, így az elhomályosítás, bemozdulás, pixilláció, torzítások és más megoldások, de nyomon követhetjük a rétegekben (Layer) való gondolkodást éppen úgy, mint a panoráma képek jelentkezését. 4. Tézis A digitális technika és digitális gondolkodásmód, a visszavonhatóság és a variabilitás megjelenik a hagyományos grafikai technikák szinte minden területén. Kutatásaim szerint a digitális technika a tradicionális grafika területén is alapvető változásokat hozott, sok tekintetben felgyorsította az alkotási folyamatot, ami által sokkal több variációs lehetőség keletkezett, így megnőtt a választás, a döntés felelőssége. A grafikai technikák mindegyikének megvan a formanyelve, és kifejezésbeli tulajdonságai, amelyek egymással nem felcserélhetőek és nem pótolhatóak, a digitális technika azonban mindegyikhez képes alkalmazkodni. Számba véve a hagyományos grafikai technikákban alkalmazható digitális lehetőségeket, új anyagokat (akril, szilikon, teflon, fotópolimerek) és eszközöket (CNC, plotterek, printerek) arra a következtetésre jutottam, hogy ezek a számítógépes grafika lehetőségeivel gazdagíthatóak és beemelhetőek a jelenkor művészeti viszonylataiba. A grafika a digitális technika révén kilép a térbe és az időbe, installációk, 4
5 performanszok szereplőjévé válik. Az új kép, új nézőpontot, új látásmódot eredményez. A digitális és hagyományos grafika együttes alkalmazása szimbolikus értelmet nyer, ahol a rétegek, mint az idő lenyomatai jelennek meg. 5. Tézis A kombinált technikák alkalmazása lehetővé teszi a számítógép humanizálását, feloldja az egyedi, a sorozat és a klón problémáját. A számítástechnika gyors fejlődése egyúttal gyors amortizációt is jelent, ami a számítógépes grafikára is vonatkozik, ezért egyre inkább, mint egy koncepció, installáció részeként, vagy kombinált technikaként jelenik meg. v A digitális kép nyitottsága akkor szűnik meg és válik képpé, grafikává, amikor nyomtatásra kerül, valaki magáénak vallja. A különféle tradicionális és digitális technikák együttes alkalmazása a kép személyes attitűdjét erősíti. Az egyediség vagy sokszorozhatóság nem előny vagy hátrány, hanem tulajdonság, ahol a művészi szándék a meghatározó. A digitális képnek, ami kódolt számsorok formájában létezik, nincs eredetije, állandóan változó és nyitott, ezzel szemben a tradicionális kép, ami anyagban van jelen, eredeti, van szerzője és viszonylag állandó. Ez véleményem szerint a valóság két aspektusát tárja elénk, a folyamatszerűséget és az állapotszerűséget, amelyek át és áthatják egymást és egymás nélkül nem létezhetnek. Ez a kettősség folyamatosan kimutatható a művészet történetében. A digitális képalakítás, a képteremtés több ezeréves igényéből nőtt ki és egy állandóan változó és megújuló folyamat jelenlegi állapota, ami több mint technika, inkább egy sajátos viszony a világ felé. i Doboviczki Attila: Új média új látásmód, ii Mitchell, W.J.T.: Picture Theory - Essays on Verbal and Visual Representation University of Chicago Press 1992 iii BULDÓZER: Médiaelméleti antológia, Szerkesztő: Sugár János, Lev Manovich: Digitális valóság iv Doboviczki Attila T. Készman József: A digitális fotótechnika és a számítógépes alkalmazások térhódításának következményei az alkotói magatartás változásaiban a fotóművészet területén - Doboviczki Attila: Új média új látásmód, v L. Molnár Mária: Print, projekt, plakát, tapéta. Új műfaji tendenciák a 90-es évek második felének kortárs magyar művészetében, Praesens
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
Idő a képen. Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig. Tézisek
Idő a képen Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig Tézisek Témafelvetés Kutatási témám egy olyan problémakör, mely képzőművészeti vizsgálódások tárgya és eszköze is egyben:
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola EMLÉKEZÉS-PRÓBA
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola EMLÉKEZÉS-PRÓBA Művészi kísérletek az emlékek felé vezető utak akadálymentesítésére DLA értekezés tézisei Bánföldi Zoltán Témavezető: Tölg Molnár Zoltán festőművész,
2. 5 perces akt krokik ecsettel, tussal. Kompozíció 3 15 perces vázlat alapján, lavírozott tussal egy lapra. Ülő akt, háromszög kompozíció.
TEMATIKA Tantárgy neve Alakrajz II. Tantárgy kódja KAB 1015 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 6 Félévi követelmény gyakorlati jegy Tematika 1. Figura, mozgásban. Akt krokik, 5 perces. 10 kroki egy beállításról,
Biológia egészségtan Általános iskola 7. osztály
Általános iskola 7. osztály A tanuló értse az éghajlati övezetek kialakulásának okait és a biomok összetételének összefüggéseit az adott térségre jellemző környezeti tényezőkkel. Ismerje a globális környezetkárosítás
Magyar Képzőművészeti Egyetem. Doktori Iskola. Kapuk. DLA Mestermunka. Zielinski Tibor. Témavezetők: Körösényi Tamás Dr. habil.
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola Kapuk DLA Mestermunka Zielinski Tibor 2014 Témavezetők: Körösényi Tamás Dr. habil Egyetemi docens Sass Valéria, Dr. habil DLA Egyetemi docens 1 2 Mestermunka
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018
5. Székelyföldi Grafikai Biennálé Sepsiszentgyörgy, 2018 Pályázati felhívás A Hargita, Maros és Kovászna megyék tanácsai, valamint a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Gyergyószárhegyi Kulturális
A bebop stílusjegyei
DLA doktori értekezés tézisei Bacsó Kristóf A bebop stílusjegyei Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2018 I. A kutatás
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák
Zachár László A munka világával kapcsolatos tulajdonságok, a kulcskompetenciák HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram Szemináriumok Budapest
Itt is szeretnénk köszönetet mondani Dr. Finta József DLA és dr. habil Rohoska Csaba DLA témavezetőimnek, akik figyelmükkel megtisztelték építészeti
Itt is szeretnénk köszönetet mondani Dr. Finta József DLA és dr. habil Rohoska Csaba DLA témavezetőimnek, akik figyelmükkel megtisztelték építészeti útkeresésem egyes állomásait, észrevételükkel támogatva
2007. szeptemberétől
Képi ábrázolás alapszak festészet szakirány mintatanterve KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK Tantágy neve 2007. szeptemberétől oktató neve Előfeltétel ajánlott féléve ALAPOZÓ ISMERETEK (1) (általános ismeretek) Informatika
GRAFIKUS B CSOPORT
FORRAI GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ FENNTARTÁSÁBAN GRAFIKUS 54 211 04 KOMPLEX SZAKMAI VIZSGA GYAKORLATI VIZSGATEVÉKENYSÉG B CSOPORT A vizsgafeladat megnevezése:
Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále
Grafikai Szemle I. Székelyföldi Grafikai Biennále Kiírás és jelentkezési lap Hargita, Kovászna és Maros Megye Tanácsa, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Művelődési
PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ. (számítógépes gyakorlat 6)
PUBLIKÁCIÓ & PREZENTÁCIÓ (számítógépes gyakorlat 6) építészlabor bevezető kurzus neve gesztor intézet építészeti intézet szak/képzés/tagozat építész/ba/nappali előadás/gyakorlat/labor (heti) 0/2/0 helye
Tervezés-Kutatás. A MÉDIA VILÁGA és a NEW MEDIA
5. Tervezés-Kutatás A MÉDIA VILÁGA és a NEW MEDIA Média: olyan kommunikációs csatorna, amely a konkrét üzenettől függetlenül létezik, amelyet igénybe vehetünk az üzenetek közlésére kommunikációs eszköz
Musée d Art Moderne. Joseph Kadar artiste peintre. Paris. Nemzetközi Modern Múzeum. Hajdúszoboszló (Hongrie)
Joseph Kadar artiste peintre Paris 2013 2014 Nemzetközi Modern Múzeum Hajdúszoboszló (Hongrie) Musée d Art Moderne Erőegyensúly 2 Erőegyensúly Térgrafika (Erőegyensúly) 100x80 cm (toile) 3 Térgeometria
Webdesign II Oldaltervezés 3. Tipográfiai alapismeretek
Webdesign II Oldaltervezés 3. Tipográfiai alapismeretek Tipográfia Tipográfia: kép és szöveg együttes elrendezésével foglalkozik. A tipográfiát hagyományosan a grafikai tervezéssel, főként a nyomdai termékek
Absztrakt / Konkrét fotográfiák Barbárok bejövetele (New York City), camera obscura felvétel színes negatívra, 3/12x18 cm, 1999 Entrópia I-II., szendvicskép, színes fotográfia, 2/47x60 cm, 1999 Perforáció,
Bélyegtervezési technikák
Bélyegtervezési technikák a PÉCS EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA 2010 bélyegív tervezési folyamatában Technikai tervezési kritériumok egységes bélyegív, melyen belül az egyes bélyegek önálló grafikát jelenítenek
Keskeny Nyomda. Effektlakk forma készítés
Keskeny Nyomda Effektlakk forma készítés Tisztelt Partnerünk! A Keskeny Nyomda új Hibrid effekt UV lakkozási technológiáinak alkalmazásával, olyan egyedi és elegáns megjelenésű nyomdatermékeket hozhatunk
REGENERÁCIÓ. A Pécsi Sörfőzde és környékének fejlesztése
REGENERÁCIÓ A Pécsi Sörfőzde és környékének fejlesztése Farkas Petra, Tézisfüzet Breuer Marcell Doktori Iskola, 2016 Témavezető: Veres Gábor DLA 1. Tézis Az épületek nem létezhetnek környezetük nélkül.
Foglalkozási napló. Fotográfus és fotótermék-kereskedő
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fotográfus és fotótermék-kereskedő (OKJ száma: 54 10 01) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló
GRAFIKUS SZAK (KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁGAZAT) A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása
(KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁGAZAT) A szakképesítés munkaterületének rövid, jellemző leírása Iskolánk grafikusi képzése magába foglalja a klasszikus és a számítógépes grafikai ismeretek tanítását is. Célunk
TestLine - zsoldosbeatesztje-01 Minta feladatsor
Melyik igaz? (1 helyes válasz) (1 helyes válasz) 1. 1:47 Normál szoftver létrejöttének pillanatától szerzői jogvédelem alatt áll. Le lehet mondani a szerzői jogról szerzői jog eladható Mi a szerepe a fájlnév
Tájékoztató. a évi szakmai vizsgáról
Tájékoztató a 2017. évi szakmai vizsgáról Szakképesítések: 54 211 09 0010 54 01 alkalmazott grafikus 54 211 10 0000 00 00 keramikus 54 211 16 0010 54 04 textilrajzoló és modelltervező asszisztens A szakmai
Végzettség: Programismeret: Adatlap. Munkatapasztalat: Webdesign. Tervezőgrafika. Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME)
Végzettség: Magyar Iparművészeti Egyetem (MOME) diploma Programismeret: Adobe Photoshop, Adobe Illustrator, Adobe InDesign, Adobe Dreamweawer, Adobe Flash, Adobe Acrobat, CorelDRAW, Quark, MS Office, Windows
ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2018 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2018. március 1. tétel A kommunikáció
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK
ZENEKULTÚRA ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: zenekultúra (Music Culture) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése -
TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor
Informatikai alapismeretek Melyik nem háttértár? (1 helyes válasz) 1. 1:33 Normál PI SSD HDD Mi a teljes elérési út helyes sorrendje? (1 helyes válasz) 2. 1:54 Normál állományazonosító, mappa-azonosító,
TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor
Informatikai alapismeretek z alábbiak közül melyik IKT eszköz? (1 helyes válasz) 1. 1:38 Normál számítógép hangkártya processzor Mi a feladata a tűzfalnak? (1 helyes válasz) 2. 1:56 Normál z operációs
SYLLABUS. Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések
SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Művészeti Kar Szak Zeneművészet az audiovizuális kultúrában (MA) A tantárgy típusa Tantárgy Zeneesztétikai elemzések DA DS megnevezése
TestLine - kkvtestnk01tesztje-01 Minta feladatsor
Informatikai alapismeretek Melyik grafikai szoftver? (1 helyes válasz) 1. 1:34 Normál NVU Photoshop VL felsoroltak közül mi jellemző a WE2-re? (1 helyes válasz) 2. 1:53 Normál komoly felkészültség és szaktudás
TestLine - kkvtest02tesztje-01 Minta feladatsor
Informatikai alaismeretek Melyik grafikai szoftver? (1 helyes válasz) 1. 1:34 Normál NVU VL Photoshop felsoroltakból melyik periféria? (1 helyes válasz) 2. 1:36 Normál Egér RM Processzor Melyik jellemző
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA
MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA Nyomódúc + számítógép. Nemes grafikai eljárások és a számítógépes grafika kölcsönhatása DLA értekezés Szepessy Béla 2010 Témavezető: Dr. habil, DLA Somorjai
VIII. DUDIK Fesztivál
VIII. DUDIK Fesztivál Szakmai beszámoló 2016.09.12. Dunaújvárosi Egyetem Dunaújvárosi Főiskola DUDIK fesztivál 2016. június 9-10-11-12. Dunaújváros, Alsó-Duna part Szakmai beszámoló Tartalom 1. DUDIK a
Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor
Művészeti Diákköri dolgozat PoP kép a képen Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Budapest 2013 Tartalomjegyzék Kiindulás:... 2 Gondolat:... 3 Út-élmény... 3 Hangsúlyok... 4 Szubjektív-objektív...
Nem minden könyvtáros grafikus, nem minden grafikus könyvtáros avagy annak (is) kell(ene) lennünk?
K2 továbbképzési sorozat Könyvtári Intézet 2019. március 19. Nem minden könyvtáros grafikus, nem minden grafikus könyvtáros avagy annak (is) kell(ene) lennünk? Sümeginé Lehotai Edit edit.lehotai @ek.szte.hu
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Alkalmazott Művészeti Intézet. Kézműves diploma 2 011
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Alkalmazott Művészeti Intézet Kézműves diploma 2 011 Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Alkalmazott Művészeti Intézet Kézműves diploma 2 011 Technokrata
Szerzői jog mindenkinek
Szerzői jog mindenkinek Disszeminációs Tréning Erasmus Közalapítvány Budapest, 2019. szeptember 24. Dr. Lábody Péter A szerzői jogi védelem tárgya Két feltétel: Irodalom/tudomány/művészet területén létrehozott
Pályázati felhívás. Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále. I. Hagyományos grafika kategória II. Kísérleti grafika kategória
Pályázati felhívás Nemzetközi Grafikai Szemle II. Székelyföldi Grafikai Biennále A székelyföldi megyék tanácsai, Hargita Megye Tanácsának Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központja és a Kovászna
Képszerkesztés elméleti kérdések
Képszerkesztés elméleti kérdések 1. A... egyedi alkotó elemek, amelyek együttesen formálnak egy képet.(pixelek) a. Pixelek b. Paletták c. Grafikák d. Gammák 2. Az alábbiak közül melyik nem színmodell?
Máté: Számítógépes grafika alapjai
Történeti áttekintés Interaktív grafikai rendszerek A számítógépes grafika osztályozása Valós és képzeletbeli objektumok (pl. tárgyak képei, függvények) szintézise számítógépes modelljeikből (pl. pontok,
A formai és tartalmi követelmények összefoglaló táblázata műfajonként
követő 30 napon belül. A formai és tartalmi követelmények összefoglaló táblázata műfajonként MŰVÉSZETI ALKOTÁSOK ESETÉN I/1. Síkbeli művészet (festészet, képgrafika (egyedi-és sokszorosító), tervezőgrafika,
Hol a szobrászat mostanában?
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola Hol a szobrászat mostanában? DLA értekezés tézisei Cseh Lili 2009 Témavezető: Körösényi Tamás egyetemi docens 0 A dolgozat témája Doktori dolgozatom témája
Váci Mihály Kulturális Központ Cím: Telefon: Fax: Web: E-mail: Nyilvántartásba vételi szám:
TÁJÉKOZTATÓ Digitális írástudás fejlesztése /D009 A képzés során megszerezhető kompetenciák A képzésben résztvevő: képessé válik a legfontosabb számítástechnikai kifejezések megnevezésére, megérti a számítógép
1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig 2. Szedjük szét a számítógépet 1. örök 3. Szedjük szét a számítógépet 2.
Témakörök 1. Digitális írástudás: a kőtáblától a számítógépig ( a kommunikáció fejlődése napjainkig) 2. Szedjük szét a számítógépet 1. ( a hardver architektúra elemei) 3. Szedjük szét a számítógépet 2.
Magyar Tolkien Társaság Alapítva 2002-ben
Tündék Törpök Emberek A Magyar Tolkien Társaság 2014. január 4-én J. R. R. Tolkien, a XX. század egyik legnagyobb írója, az utolérhetetlen mítoszteremtő és nyelvész életműve előtt tisztelegve, 122. születésnapja
Modul címe: Szent Iván éj
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:
Fotós az utcán. Skuta Vilmos képei ürügyén
SZARKA KLÁRA Fotós az utcán Skuta Vilmos képei ürügyén Az olyan fotografálás, amilyet Skuta Vilmos művel, a XIX. század végén kezdődött, és a múlt század utolsó évtizedeiben kellett volna kilehelnie a
Objektumorientált paradigma és a programfejlesztés
Objektumorientált paradigma és a programfejlesztés Vámossy Zoltán vamossy.zoltan@nik.uni-obuda.hu Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kar Ficsor Lajos (Miskolci Egyetem) prezentációja alapján Objektumorientált
SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO
Mojzer Tamás Képzőművész SZAKMAI ÉLETRAJZ PORTFOLIO Név: Mojzer Tamás Műfaj: Képzőművész (eseményművészetek és videó-festészet) Születési adatok: Siófok, 1976. Július 12. Lakcím: 7400 Kaposvár, Béke u.
AZ ÁGY Megjelenítések a XX. századi és kortárs művészetben
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola AZ ÁGY Megjelenítések a XX. századi és kortárs művészetben DLA értekezés tézisei Takács Szilvia 2011 Témavezető: Előd Ágnes DLA Egyetemi adjunktus 1. A kutatási
KÉP VAGY TÉRKÉP DR. PLIHÁL KATALIN ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR
KÉP VAGY TÉRKÉP DR. PLIHÁL KATALIN ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR A TÉRKÉP A HAGYOMÁNYOS VILÁG FELFOGÁSA SZERINT A TÉRKÉP ÉS EGYÉB TÉRKÉPÉSZETI ÁBRÁZOLÁSI FORMÁK (FÖLDGÖMB, DOMBORZATI MODELL, PERSPEKTIVIKUS
1. Általános rendelkezések
1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Rendjének (a továbbiakban:
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK I. FELADATLAP Művészettörténet Teszt jellegű, rövid feladatok 30 pont 1. Az alábbi fotókon ókori egyiptomi műemlékeket, alkotásokat
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA 3-4. évfolyam A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez.
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez. A tantárgy
3D-s számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció
3D-s számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 14. Digitális Alakzatrekonstrukció - Bevezetés http://cg.iit.bme.hu/portal/node/312 https://www.vik.bme.hu/kepzes/targyak/viiiav08 Dr. Várady Tamás,
TÉZISEK Arra törekedtem, hogy játékkal, modell alkotással és evolúciós elképzelésekkel kapcsolatos információkat szemléletes formában kapcsoljak össze
Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola DLA ÉRTEKEZÉS TÉZISEI NAGY IMRE Modell, játék, evolúció Játék paradigma és művészeti vonatkozások 2006 TÉZISEK Arra törekedtem, hogy játékkal, modell alkotással
INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN
INTERAKCIÓK ÉS HATÁRÁTLÉPÉSEK A NEM SZAKRENDSZERŰ OKTATÁS FOLYAMATÁBAN Készítette: Szabó Ildikó általános iskolai matematika-fizika tanár Pécs 2009. április 2.. A kor, amiben élünk Digitalizáció kora Egy
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI
FÉNYKÉPÉSZ ÉS FOTÓTERMÉK-KERESKEDŐ MESTERVIZSGA KÖVETELMÉNYEI I. A Fényképész és fotótermék-kereskedő mestervizsgára jelentkezés feltételei 1. A mestervizsgához szükséges szakképesítési feltételek A Fényképész
1. hét. Neptun kód. Összesen. Név
1. hét 1 5 1 3 28 1 1 8 1 3 3 44 1 5 1 3 2 3 1 7 5 1 3 1 45 1 5 1 1 1 6 51 1 1 1 1 1 5 1 2 8 1 7 3 4 8 5 8 1 1 41 1 5 8 1 1 3 46 1 8 1 3 2 33 1 7 8 1 3 38 1 5 7 1 7 1 49 1 1 5 1 1 45 1 8 1 3 31 1 8 8 1
LÉLEKZŐK. Doktori értekezéshez kapcsolódó mestermunka. Veszely Beáta 2016
Magyar Képzőművészeti Egyetem LÉLEKZŐK Doktori értekezéshez kapcsolódó mestermunka Veszely Beáta 2016 Veszely Beáta, Lélekzők, 2016 (Parthenón-fríz terem, Budapest), fotó: Szabó Ádám Mestermunkám az egyetem
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK. SEED Hölgyek 2008.03.13.
IPARJOGVÉDELMI ALAPOK SEED Hölgyek 2008.03.13. Cs2 A szellemi tulajdon védelme A szellemitulajdon-védelem a tevékeny, alkotó ember elismerésének, érdekei védelmének és érvényesítésének jogi szabályozását
Online oktatsz az easylearn-ön. Egy platform több százezer hallgató
Online oktatsz Online oktatsz az easylearn-ön Egy platform több százezer hallgató Jövőkép A jövő a modern e-learning Közösség az oktatásban Határtalan lehetőségek Az easylearn az online oktatás egy egészen
Dékáni köszöntõ. Tisztelettel köszöntöm Önöket a PTE Mûvészeti Kar honlapján.
Dékáni köszöntõ Tisztelettel köszöntöm Önöket a PTE Mûvészeti Kar honlapján. Karunk egy olyan szellemi mûhely, amely a?prodesse et delectare", vagyis a tanítani és gyönyörködtetni küldetését teljesíti.igen,
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban?
Dr. Szűts Zoltán Facebook a felsőoktatásban? A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században A tanulási-tanítási környezetről folytatott vitákba, és a felsőoktatásról
3D számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció
3D számítógépes geometria és alakzatrekonstrukció 14. Digitális Alakzatrekonstrukció - Bevezetés http://cg.iit.bme.hu/portal/node/312 https://www.vik.bme.hu/kepzes/targyak/viiima01 Dr. Várady Tamás, Dr.
Térinformatika. Térinformatika. GIS alkalmazói szintek. Rendszer. GIS funkcionális vázlata. vezetői szintek
Térinformatika Térinformatika 1. A térinformatika szerepe 2. A valós világ modellezése 3. Térinformatikai rendszerek 4. Térbeli döntések 5. Térbeli műveletek 6. GIS alkalmazások Márkus Béla 1 2 Rendszer
SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz
1 SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz NAPPALI TAGOZAT 1. Többcsatornás képfelbontási mód alkalmazásának lehetőségei a nyomdatermékek hozzáadott értékének növelésében Dr. Novotny Erzsébet c. egyetemi docens
11_Teszt_Záróvizsga_A variáns
11_Teszt_Záróvizsga_A variáns Milyen halmazba tartoznak az alábbi kifejezések? econtent, egységes vizuális elvek, egységes informatikai háttér Munkamódszerek HIBAS Biztonsági szabályok HIBAS Szabványosítás
Vitatott művek adatbankja. A Vitatott művek adatbankja létrehozásának és működésének tapasztalatai Németországban
Vitatott művek adatbankja A Vitatott művek adatbankja létrehozásának és működésének tapasztalatai Németországban Új utak a műtárgyhamisítás elleni harcban Budapest 2012. november 20. A Vitatott művek adatbankja
Rekurzió. Dr. Iványi Péter
Rekurzió Dr. Iványi Péter 1 Függvényhívás void f3(int a3) { printf( %d,a3); } void f2(int a2) { f3(a2); a2 = (a2+1); } void f1() { int a1 = 1; int b1; b1 = f2(a1); } 2 Függvényhívás void f3(int a3) { printf(
Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016-
Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése Vizuális művészetek kollégiuma 2012-2015 Képzőművészeti Kollégium 2016- Éves keret nka 2015-40.000.000 közös az iparművészet/foto/képzőművészet
LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS
4 2011 BEMUTATÓ ÉS TERVEZÉSI SEGÉDLET LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS LÁTVÁNY ÉS GRAFIKAI TERVEZÉS BEVEZETŐ 1 KÉPZELETBŐL VALÓSÁG? SZÁMÍTÓGÉPES VIZUALIZÁCIÓ 2 ARCULAT TÓL AZ ANIMÁCIÓKIG 3KLASSZIKUS GRAFIKAI
Számítógép-rendszerek fontos jellemzői (Hardver és Szoftver):
B Motiváció B Motiváció Számítógép-rendszerek fontos jellemzői (Hardver és Szoftver): Helyesség Felhasználóbarátság Hatékonyság Modern számítógép-rendszerek: Egyértelmű hatékonyság (például hálózati hatékonyság)
Képszerkesztés elméleti feladatainak kérdései és válaszai
Képszerkesztés elméleti feladatainak kérdései és válaszai 1. A... egyedi alkotóelemek, amelyek együttesen formálnak egy képet. Helyettesítse be a pixelek paletták grafikák gammák Helyes válasz: pixelek
Térképismeret 1 ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007
Térképismeret 1 ELTE TTK Földtudományi és Földrajz BSc. 2007 Török Zsolt, Draskovits Zsuzsa ELTE IK Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék http://lazarus.elte.hu Ismerkedés a térképekkel 1. Miért van
Vázlat. 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség
Vázlat 1. Definíciók 2. Teológiai háttér 3. Tudománytörténeti háttér 4. Evolúciókritika 5. Értelmes tervezettség 6. Termodinamika 7. Informatika 8. Filozófiai következtetések 9. Szociológiai háttér 1.
Változó tanárszerep a gyakorlatban: egy dán módszer magyarországi adaptációs tapasztalatainak bemutatása. Kovács Katalin
Változó tanárszerep a gyakorlatban: egy dán módszer magyarországi adaptációs tapasztalatainak bemutatása Kovács Katalin az igazi kreativitás nem a végtermékben (a kész filmben), hanem magában a folyamatban
Vizuális nevelés tantárgypedagógia
NEVELÉS KIFEJEZÉS- KÉPZŐMŰVÉSZETTEL, TÁRGY- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRÁVAL alkotó- és elemző feladatok Vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat SZUBJEKTÍV OBJEKTÍV a TÁRGY-
Kreativitás Verseny Középiskolásoknak
Kreativitás Verseny Középiskolásoknak A pályázat adatai A pályázat témája: kontraszt A pályázat célja: ösztönözni az erdélyi és határon túli középiskolás hallgatókat a kreatív (zenei és/vagy képzőművészeti)
Vizuális nevelés. 3. évfolyam. Célok :
Vizuális nevelés Célok : 3. évfolyam - A tanulók hozzásegítse a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb átéléséhez, értelmezéséhez, környezetünk értő alakításához. - A gondolkodás
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013
TÉR IDENTITÁS REKONSTRUKCIÓ Bódiné Kersner Katalin Dla tézisfüzet 2013 Bevezetés 3 Tér- Identitás-Rekonstrukció Az identitás a célok és az élettapasztalatok forrása az emberek számára. Értekezésem célja
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudomány 1.3 Intézet Újságírás 1.4 Szakterület
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA
KORTÁRS KÖLTÉSZET KORTÁRS GRAFIKA 8. ORSZÁGOS BIENNÁLÉ CIFRAPALOTA Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára 2009, október 31. és november 23. között A kiadványt tervezte: Damó István Pató: Bahget Iskander
Az aukció időpontja: 2010. december 10., 16 óra Helyszín: Budai Vigadó, Színházterem
MEGHÍVÓ A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Cigányságkutató Intézet Romano Instituto és a Phralipe Független Cigány Szervezet szeretettel meghívja a KORTÁRS KÉPZŐMŰVÉSZEK AZ EMBERI
2011.08.18. Fotográfia szak
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola 2011.08.18. Fotográfia szak Kérjük, a levelet figyelmesen olvassa el, mivel az alábbi feltételek maradéktalan teljesítése esetén vehet részt felvételi eljárásunkban!
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fotográfus és fotótermék-kereskedő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 10 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
Informatika. 3. Az informatika felhasználási területei és gazdasági hatásai
Informatika 1. Hírek, információk, adatok. Kommunikáció. Definiálja a következő fogalmakat: Információ Hír Adat Kommunikáció Ismertesse a kommunikáció modelljét. 2. A számítástechnika története az ENIAC-ig
3. A magyar szerzői jog fejlődése... 22
Tartalomjegyzék 1. A szerzői jog elhatárolása más jogterületektől... 9 1.1. A szerzői jog és az iparjogvédelem... 9 1.2. A szerzői jog tárgya... 11 1.2.1. A szerzői jog hatálya alá tartozó alkotások...
Jelölések: Színkódok
Jelölések: vastag álló betűvel szedett - kötelező tárgy normál álló betűvel szedett - kötelezően választható tárgy normál dőlt betűvel szedett - választható tárgy Színkódok 1. alkotás alapszak alkotás
Információtartalom vázlata. Az egyiptomi művészet korszakai és általános jellemzői; feladata, célja
1. Ön a szakterületén belül felkérést kap egy mű elkészítésére az ókori egyiptomi művészet Mutassa be az egyiptomi művészet korszakait, az építészet, szobrászat és festészet stílusjegyeit, jellegzetességeit!
ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika
Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ÉRETTSÉGI TÉTELCÍMEK 2012 Informatika Reischlné Rajzó Zsuzsanna Szaktanár Endrédi Józsefné Igazgató Kelt: Budapest, 2012 március 1. tétel A kommunikáció
Mit látnak a robotok? Bányai Mihály Matemorfózis, 2017.
Mit látnak a robotok? Bányai Mihály Matemorfózis, 2017. Vizuális feldolgozórendszerek feladatai Mesterséges intelligencia és idegtudomány Mesterséges intelligencia és idegtudomány Párhuzamos problémák
SZOLGÁLATI TITOK! KORLÁTOZOTT TERJESZTÉSŰ!
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,