5. számú melléklet. Megvalósíthatósági tanulmány. Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben
|
|
- Valéria Jónásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 5. számú melléklet Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Zala Megyei Kórház Pályázati felhívás címe: Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése Kódszám: NYDOP-5.2.1/C-11 1
2 Tartalom... 1 I. A projekt bemutatása Helyzetértékelés A projekt céljainak, célcsoportjának bemutatása A projekt eredményeként megvalósuló rehabilitációs szolgáltatói tevékenység leírása Választható, kapcsolódó tevékenységek, szolgáltatások, szempontok részletes bemutatása (konzorciumi tagonként) (Pályázati Felhívás C.6.2. pontja alapján) A projekthez kapcsolódó egyéb szolgáltatások bemutatása, indokoltságának alátámasztása Indikátorok ok Fenntarthatóság bemutatása (konzorciumi tagonként) Pénzügyi elemzés (konzorciumi tagonként)
3 Táblázat és ábrajegyzék 1. ábra: Átnézeti helyszínrajz táblázat: A Kórház évi betegforgalmi mutatói táblázat: A Nyugat-Dunántúl rehabilitációs fekvőbeteg ellátást nyújtó szolgáltatók és kapacitásaik táblázat: A kapacitás relatív, lakosság arányos nagysága táblázat: Az ellátottak lakhelye szerinti ápolási napok abszolút értéke táblázat: Az ápolási napok száma (2010.) táblázat: A lakosra jutó ápolási napok száma táblázat: Jelenlegi gép-műszer lista táblázat: Informatikai rendszer - az elmúlt 5 év beruházásai táblázat: A kórház évi eredménye ábra: A Psychiátriai szakellátás jelenlegi létszáma táblázat: Létszám adatok táblázat: tervezett gép-műszer lista táblázat: Informatikai fejlesztés ábra: A pszichiátriai szakellátás tervezett létszáma ábra: Pszichiátriai osztály belső kapcsolatrendszere ábra: Projekt menedzsment szervezeti felépítése táblázat: Indikátorok táblázat: Beruházás során felmerülő kockázatok táblázat: Fenntartás során felmerülő kockázatok táblázat: Beruházás során felmerülő kockázatok kockázatkezelési stratégiája és terve táblázat: A fenntartás során felmerülő kockázatok kockázatkezelési stratégiája és terve táblázat: Fenntarthatóság táblázat: Finanszírozási pénzügyi hatások táblázat: Pénzügyi elemzés
4 I. A projekt bemutatása 1. Helyzetértékelés o A fejlesztendő rehabilitációs szolgáltató jelenlegi struktúrájának részletes bemutatása, kapacitás és teljesítményjellemzők, funkcionális működtetés bemutatása (pl. telephelyek). Az 1848-ban megalapított Ispotályból lassú, fokozatos fejlődést követően érte el jelenlegi építészeti struktúráját a Zala Megyei Kórház, amelynek ellátási területe jelenleg a progresszivitásnak megfelelően a legtöbb klinikai szakterület esetén kiterjed az egész megyére, sőt régiós feladatok vonatkozásában azon túlnyúlik. A kórház fekvőbeteg ágyon (ebből 691 aktív, 210 rehabilitációs, 111 krónikus, 29 ápolási fekvőbeteg-ágy), heti szakorvosi és 675 nem szakorvosi, továbbá 460 gondozóintézeti órában fogadja a betegeket. Az ellátott fekvőbeteg esetek száma a krónikus és rehabilitációs betegekkel együtt 2010-ben meghaladta a t ( aktív, és krónikus). A fő klinikai szakterületek vonatkozásában az idegsebészet és mellkas-sebészet kivételével minden szakmában ellátást nyújt az intézmény. A magyarországi egészségügyi intézmények között egyedülállóan, nem orvosegyetemi vagy országos intézeti keretek között működtet szívsebészeti osztályt. A kórház színvonalas eszközök működtetésére alapozott diagnosztikai tevékenysége sok vonatkozásban az egész megyét szolgálja ki, illetve bizonyos területeken (pl. patológia, genetika) megyén kívüli intézmények számára is végez szolgáltatást. A kórház jelenleg három telephelyen működik: A Központi telephely a városban a Zrínyi utca 1. szám alatt található, tőle nem messze a Kossuth utcai telephely, és a külsőnek tekinthető, a közigazgatásilag Zalaegerszeghez tartozó Pózván található. A Zala Megyei Kórház fejlesztéssel érintett Pszichiátriai Osztálya jelenleg 157 ággyal működik a pózvai telephelyen, amiből 30 aktív, 82 rehabilitáció és 45 krónikus formában (57 szerződött ágyból 12 nem működik) a külső telephely IV. és V. épületében. 4
5 1. ábra: Átnézeti helyszínrajz Az osztályhoz integráltan működik a pszichiátriai gondozó, illetve a mentálhigiénés szakrendelés. A rehabilitációs keretek között a járóbeteg-ellátáshoz csatoltan működik a nappali foglalkoztató, ahol átlagosan napi 25 fő ellátását valósítják meg. Befogadott nappali kórházi ellátással nem rendelkezik az intézmény. Az első önálló, 56 ágyas elmeosztály a jelenlegi belsőkórház területén épült 1908-ban, elmeellátás céljára azonban csak 1909-ben adták át. Az osztály 1939-ben Pózvára költözött a volt munkásszanatórium épületeibe ban megtörtént a pszichiátriai osztály felújítása, amit társalgóval, ebédlővel, konyhával bővítettek. Megszűnt a több mint félévszázada tartó áldatlan helyzet, a nyomorúságos zsúfoltság, ami a betegek mindennapjait, a személyzet munkáját is nehezítette ben elkészült az új pavilon, ami egy teljesen új részlegstruktúra kialakításának lehetőégét is megteremtette. A kórház évi betegforgalmi mutatóit kiemelve a fejlesztéssel érintett szakmákban az alábbi táblázat foglalja össze: 5
6 Szakfeladat 1. táblázat: A Kórház évi betegforgalmi mutatói Osztály Szakma Ágyszám Osztályos elszámolt napok DMI Ágykihasználtság ZMK Országos Halálozás a teljes eset arányában R 2001-R Belgyógyászat ,20 69,8% 12,2% R 2001-R Traumatológia ,60 58,1% 11,6% R 2001-R Csecsemő- és gyermekgyógyászat ,21 36,5% 0,0% R 2001-R Pszichiátria ,20 72,9% 87,0% 0,5% R 2001-R Tüdőgyógyászat ,20 60,8% 9,9% R 2001-R Kardiológia ,20 76,7% 2,2% R 2001-R Neurológia ,32 44,3% 2,7% C 2001-C Belgyógyászat ,20 84,9% 49,3% C 2001-C Belgyógyászat ,20 73,6% 12,2% C 2001-C Pszichiátria ,13 56,7% 79,1% 2,2% C 2001-C Tüdőgyógyászat ,20 21,1% 46,5% A 2001-A Szakápolás intézetben ,00 72,5% 16,7% Összesen ,27 59,6% 10,0% Forrás: OEP A főbb mutatószámok az országos átlaghoz képest elmaradnak. A 2010-es évben az ágykihasználtság mindegyik osztályon az országos átlag alatt alakult. A kórház a pszichiátriai krónikus / rehabilitációs fekvőbeteg kapacitásait ezért az igényekhez igazodva csökkenteni tervezi és a lakossági szükségletekhez jobban igazodó nappali kórházi ellátás kialakítása mellett döntött. A kapacitás átcsoportosítás mértéke és érintett szervezeti egységei: 2001R1803 Pszichiátriai Rehabilitáció 82 ágyából 22 ágy, valamint a 2001C1801 Krónikus Pszichiátria 57 ágyából a jelenleg szünetelő 12 ágy konvertálható, átcsoportosítható, ez a 34 ágy kikerül a kórházi kapacitások közül, helyébe lép a nappali kórházi ellátás, ahol a kapacitás a megszüntetett ágyaknak megfelelő napi betegszám lenne (40 fő). Ennek lehetőségét a évi CXXXII. törvény 7. (1) biztosítja, azzal, hogy az átcsoportosításhoz szükséges a fenntartó egyetértése, melyet a Zala Megyei Közgyűlés elfogadott. Az intézményen belüli kapacitás-átcsoportosítási eljárás esetén a kérelmet a pályázat benyújtási határidejét megelőzően az ÁNTSZ illetékes regionális intézetéhez benyújtásra került. 6
7 o Ellátott lakosságszám, esetszám, migrációs adatok bemutatása (ki hol veszi igénybe az adott szolgáltatást rehabilitációs szakmák és leggyakoribb BNO szerint). Szolgáltatási hiányok, szükségletek bemutatás A Nyugat-Dunántúl rehabilitációs fekvőbeteg ellátást nyújtó szolgáltatóit és kapacitásukat mutatja az alábbi táblázat (2010.). 2. táblázat: A Nyugat-Dunántúl rehabilitációs fekvőbeteg ellátást nyújtó szolgáltatók és kapacitásaik Szakma kód / név Sopron, Erzsébet Kórház Győr Győr-Moson Sopron Vas Zala Csorna Kapuvár Sopron, Állami Szanatórium Összesen Szombathely, VMMK Körmend Sárvár Összesen Zala Megyei Kórház Mosonmagyaróvár Celldömölk Nagykanizsa Keszthely Hévíz Összesen R 01 Belgyógyászat R 03 Traumatológia R 04 Szülészet-nőgyógy R 05 Csecsemő- és gyerm R 09 Neurológia R 18 Pszichiátria R 19 Tüdőgyógyászat R 22 Mozgászervi rehabilitáció R 27 Angiológia R 31 Gasztroenterológia R 40 Kardiológia R 41 Gyermek- és ifjúsági pszichiátria R 45 Addiktológia C 01 Belgyógyászat C 18 Pszichiátria C 19 Tüdőgyógyászat A 23 Ápolás A 73 Szakápolás intézetben Összesen (NYD szakmái) Forrás: OEP Nyugat - Dunántúl Ország A kórház ellátási területe az érintett kapacitások tekintetében megye lakosainak közel fele ( fő). Ezzel szemben a megyei rehabilitációs pszichiátriai kapacitásoknak az érdemi része, krónikus pszichiátria pedig kizárólag a Zala Megyei Kórházban van. A kapacitások és az ellátási terület egyensúlytalanságát is alátámasztja, hogy a kapacitások kihasználtsága alacsony, az ágyak száma az ellátandó lakossághoz képest felülméretezettnek tűnik. 7
8 A kórházak rehabilitációs fekvő szakmáinak ágyszámát a saját ellátási terület és különböző földrajzi egységek lakosára vetítve szakmánként vizsgáltuk, rámutatva a kapacitás relatív, lakosság arányos nagyságára. # Szakma kód / név Sopron, Erzsébet Kórház Győr 3. táblázat: A kapacitás relatív, lakosság arányos nagysága Győr-Moson Sopron ( lakos) Vas ( lakos) Zala ( lakos) Csorna Kapuvár Sopron, Állami Szanatórium Összesen 2 Szombathely, VMMK Körmend Sárvár Összesen 2 Megyei Zala Kórház Mosonmagyaróvár Celldömölk Nagykanizsa Keszthely Hévíz Összesen 2 1. R 01 Belgyógyászat 5,6 1,3 3,7 (36 ágy) 4,1 2,0 9,1 2,8 2,5 1,3 2. R 03 Traumatológia 1,1 0,5 0,1 0,0 3. R 04 Szülészet-nőgyógy. 1 (20 ágy) 0,7 0,2 0,1 4. R 05 Csecsemő- és gyerm. 0,1 0,1 1,1 0,5 0,2 0,3 5. R 09 Neurológia 1 (55 ágy) 1,2 0,5 0,3 0,6 0,3 6. R 18 Pszichiátria 1 4,8 4,9 (105 ágy) 7,2 (70 ágy) (62 ágy) 4,9 4,2 2,9 3,7 5,6 4,2 7. R 19 Tüdőgyógyászat 0,5 0,5 0,1 0,8 8. R 22 Mozgászervi rehabilitáció 3,4 8,6 29,4 6,6 10,7 6,8 5,2 (225 ágy) 9,3 7,4 5,7 9. R 27 Angiológia 1 (115 ágy) 2,6 1,1 0,1 10. R 31 Gasztroenterológia 1 (28 ágy) 0,6 0,3 0,2 11. R 40 Kardiológia 1 (231 ágy) 5,2 2,3 1,5 2,7 1,6 12. R 41 Gyermek- és ifjúsági pszichiátria 1 (10 ágy) 0,2 0,1 0, R 45 Addiktológia 1 (25 ágy) 0,9 0,2 0,2 14. C 01 Belgyógyászat 1 1,8 7,3 14,9 (58 ágy) 5,0 4,7 (40 ágy) (20 ágy) 14,0 9,2 2,9 5,6 8,1 4,9 6,1 7,0 15. C 18 Pszichiátria 0,8 0,6 0,6 0,6 2,9 1,9 1,0 0,8 16. C 19 Tüdőgyógyászat 0,6 0,3 1,5 1,5 0,5 0,5 0,7 0,6 17. A 23 Ápolás 3,5 3,4 1,9 2,9 1,3 4,1 2,0 1,8 1,9 18. A 73 Szakápolás intézetben 1 0,0 (30 ágy) 1,0 1,9 0,6 0,5 Összesen (NYD szakmái) 10,4 14,9 19,3 16,8 0,0 29,4 33,8 22,5 0,0 0,0 18,1 30,7 17,9 13,7 18,2 0,0 28,3 31,4 25,8 Nyugat - Dunántúl 2 Ország 1 Az intézmény(ek)nek nincs szinkronban a területi ellátási kötelezettség, a szakma szerinti ágyszám és a tény teljesítmény jelentés szakmája 2 Minden szakmára a megyei/régiós lakosság számával osztottuk a kapacitásokat Forrás: OEP A rehabilitációs kapacitások lakosság arányos mértéke az országos átlagnak megfelelő, míg a krónikus pszichiátria esetében jelentősen nagyobb (fontos megjegyezni, a kapacitások bemutatásánál a szerződött 57 ágy lett alapul véve). 8
9 A kórháznak a szubrégióban, a megyében betöltött szerepének súlyát jól mutatja a beteg migráció aránya, azaz hogy a kórház ellátási területéhez tartozó lakosok milyen arányban veszik igénybe a Kórház szakellátásait, vagy éppen más kórházakét, illetve ennek fordítottja, hogy a területi ellátási kötelezettség alá nem eső térségek lakosai milyen arányban érkeznek a Kórházba (2010-es év). A bevándorolt eseten az ún. ellátási területen kívül lakó betegek ellátása értendő, míg elvándorláson az, amikor a kórház ellátási területéhez tartozó beteg más szolgáltatót keres fel. Az elvándorlásnak több oka is lehet, amelyek közül kettő emelhető ki: az egészségügyi ellátás progresszívebb szintjén részesül gyógyító ellátásban a beteg, a beteg egyéb speciális helyzete / igénye miatt nem helyben kerül ellátásra (pl. földrajz, szabad orvosválasztás). Mivel a TEK szintű elemzés nem adna valós képet, így a kórházban ellátott betegek lakóhely szerinti bemutatására kerül sor. 9
10 Pszichiátria Győr-Moson-Sopron Szakma kód Szakma név Ellátotti megye Győr, Petz Aladár Megyei Kh. Kapuvár, Lumniczer S. Kh.- Ri. Sopron, V.Kh.Ri. Celldömölk, Kemenesaljai Kh. Markusovszky Vas Megyei Kórház Sárvár, V.Kh.Ri. Nagykanizsa, V.Kh.Ri. Zalaegerszeg, M-i jogú Kórház Budapest Baranya Fejér Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Pest Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Veszprém Végösszeg Zalaegerszeg, M-i jogú Kórház Pszichiátri a Ellátó Intézet Szakmakód Szakma név Győr-Moson- Sopron Vas Zala Budapest Fejér Komárom- Esztergom Pest Somogy Szabolcs-Szatmár- Bereg Veszprém Összesen Az ellátottak lakhelye szerinti ápolási napok abszolút értékeit mutatja a következő táblázat (2010.). 4. táblázat: Az ellátottak lakhelye szerinti ápolási napok abszolút értéke BNO megnevezés 18 Forrás: OEP Alkohol okozta dependencia (szindróma) Rekurrens (ismétlődő) depresszió, jelenleg közepes depressziós epizód Paranoid szkizofrénia Egyéb BNO-k összesen Pszichiátria Összesen Összességében megállapítható, hogy az ápolási napok jelentős részét a megyei betegek produkálják, a pszichiátriai rehabilitáció esetében az arány 98%. A következő táblázat azt mutatja, hogy a fejlesztéssel érintett szakmakód alatt a megyei betegek ellátása hol (megye, intézmény) történt a különböző BNO kódokon (ápolási napok száma, 2010.). 5. táblázat: Az ápolási napok száma (2010.) Győr-Moson-Sopron Vas Zala BNO megnevezés Győr- Moson- Sopron Összesen Vas Összesen Zala Összesen 18 Paranoid szkizofrénia Reziduális szkizofrénia Nem-meghatározott demencia Egyéb BNO-k összesen Győr-Moson-Sopron Összesen Összesen Paranoid szkizofrénia Vas Nem differenciálható (differenciálhatatlan) szkizofrénia Alkohol okozta dependencia (szindróma) Egyéb BNO-k összesen Vas Összesen Összesen Alkohol okozta dependencia (szindróma) Zala Paranoid szkizofrénia Kevert szorongásos és depressziós zavar Egyéb BNO-k összesen Zala Összesen Összesen Pszichiátria Összesen Forrás: OEP 10
11 Pszichiátriai rehabilitációs ellátás keretében a megyei betegek által produkált ápolási napok száma 79% a ZMK esetében, ötöde Nagykanizsán jelenik meg, amely a megyei pszichiátriai rehabilitációs ellátásban betöltött egyértelmű vezető szerepét mutatja. A lakosra jutó ápolási napszám a pályázott kapacitások várható kihasználtságának így a gazdasági fenntarthatóság értékelésének szempontjából is releváns mutató. A következő táblázat az ellátás igénybevételét a lakosra jutó ápolási napok számában méri. 11
12 6. táblázat: A lakosra jutó ápolási napok száma # Szakma kód / név Sopron, Erzsébet Kórház Győr Győr-Moson Sopron ( lakos) Vas ( lakos) Zala ( lakos) Csorna Kapuvár Sopron, Állami Szanatórium Összesen 2 Szombathely, VMMK Körmend Sárvár Összesen 2 Megyei Zala Kórház Mosonmagyaróvár Celldömölk Nagykanizsa Keszthely Hévíz Összesen 2 1. R 01 Belgyógyászat (36 ágy) R 03 Traumatológia R 04 Szülészet-nőgyógy. 1 (20 ágy) R 05 Csecsemő- és gyerm R 09 Neurológia 1 (55 ágy) R 18 Pszichiátria (105 ágy) (70 ágy) (62 ágy) R 19 Tüdőgyógyászat R 22 Mozgászervi rehabilitáció (225 ágy) R 27 Angiológia 1 (115 ágy) R 31 Gasztroenterológia 1 (28 ágy) R 40 Kardiológia 1 (231 ágy) R 41 Gyermek- és ifjúsági pszichiátria 1 (10 ágy) R 45 Addiktológia 1 (25 ágy) C 01 Belgyógyászat (58 ágy) (40 ágy) (20 ágy) C 18 Pszichiátria C 19 Tüdőgyógyászat A 23 Ápolás A 73 Szakápolás intézetben 1 (30 ágy) Összesen (NYD szakmái) Nyugat - Dunántúl 2 Ország 1 Az intézmény(ek)nek nincs szinkronban a területi ellátási kötelezettség, a szakma szerinti ágyszám és a tény teljesítmény jelentés szakmája 2 Minden szakmára a megyei/régiós lakosság számával osztottuk a kapacitásokat Forrás: OEP A lakosság arányos igénybevétel minden a pszichiátriai rehabilitáció esetében alacsonyabb régiós és az országos átlagnál, míg a krónikus ellátásnál magasabb. 12
13 o A fejlesztendő épület jelenlegi állapotának bemutatása (az épület állaga, funkcionális hiányosságok, helykihasználás, közművek, stb.). Az épület fejlesztésének indokoltsága. A pszichiátria rehabilitáció jelenleg 2 helyen működik a pózvai telephelyen, a IV. és V. épületben. Az egyik helyszínen a fekvőbeteg részleg, és részben a csoport terápiás helyiségek, a másik épületben a foglalkoztató és csoportterápiás funkciók elhelyezésére nyílt lehetőség. Sajnos egyik épület adottságai sem teszik lehetővé a pszichiátria rehabilitáció komplex elhelyezését. Az épületek jelentős kültéri távolság megtételével érhetőek el. A fekvőbeteg részleg a megüresedett 2. pavilont, a korábbi neurológia épületet kapta minimális felújítás-átalakítást követően. Az épület 38 éves, teljes gépészeti felújítás megvalósítása lenne szükséges a megfelelő szakmai munka végzéséhez. A foglalkoztató épülete könnyűszerkezetes, 1985-ben épült gyors megoldásként. Szerkezeti jellemzői a mai követelmény értékeket messze alulmúlják, üzemeltetése jelentős energiaköltségeket igényel. o Tárgyi feltételek jellemzőinek bemutatása (gép-műszer, bútorzat állapota, ebből fakadó problémák, korszerűség, életkor, amortizáció mértéke). Az utóbbi 5 év beruházásai. A fejlesztéssel érintett osztály jelenlegi műszerei között alig akad Ft egyedi értékű, hiszen a jellemzően használt ápolási és egyéb terápiás eszközök értéke jóval alatta van. A lenti táblázatból az is kiderül, hogy ezen nagy érétkű eszközök átlag életkora 9-16 év. Az elmúlt években nagyértékű eszköz beszerzésre nem került sor az osztályon. A fejlesztendő, de a táblázatban nem szereplő, zömmel munkaterápiás eszközök rendkívül elhasználódtak az évek során, többségük pótlásra, illetve cserére szorul. Ezen eszközpark képezi a fejlesztés tárgyát, a táblázatban szereplő diagnosztikai eszközök megújítása nem ezen pályázat keretében oldódik meg. 13
14 7. táblázat: Jelenlegi gép-műszer lista Jelenlegi gép-műszer lista (osztályonként) Zala Megyei Kórház Osztály OEP kódja és megnevezése 2001R1803 Psychiatriai Rehabilitáció - Nappali Kórház Műszerek tételes felsorolása ( Ft egyedi érték feletti) törvényi előírás szerinti szükséges db szám meglévő db szám könyv szerinti nettó érték telepítési, beszerzési év EKG - ER EKG - Cardiorapid Szivó-nyomó - HIDROVAC ÖSSZESEN életkor eszközök listája_zalaegerszeg.xls 1. munkalap o A jelenlegi informatikai rendszer bemutatása (hardware, medikai rendszerek, informatikai alapinfrastruktúra jelenlegi állapota, hiányosságai, stb.) Az utóbbi 5 év beruházásai, illetve fejlesztései. A fejlesztéssel érintett osztály jelenleg a Globenet Zrt. által fejlesztett MedWorkS egészségügyi informatikai rendszert használja. Az osztály informatikai helyzetét jól jellemzi, hogy jelenleg 8 számítógéppel végzik az adatrögzítést, amelyek mindegyike 5 évnél idősebbek és Windows XP operációsrendszerrel működnek. Ez azt jelenti, hogy a biztonságos szakmai munka és betegadminisztráció miatt lecserélésük indokolt. A 8 géphez 5 korszerűtlen, jelentősen amortizálódott lézernyomtató is tartozik, amelyek cseréje szintén elengedhetetlen. 8. táblázat: Informatikai rendszer - az elmúlt 5 év beruházásai Beruházás Beruházás Beruházás összege ideje Beruházás leírása pénzügyi forrása eft (évszám) számítógépek saját Szoftverbeszerzés (adatbázis kezelő) saját Notebook Bababarát pályázat Notebook Egis alapítvány Iktatórendszer saját db. Oracle licence saját Adatbázis szerver Oracle adatbázissal saját Mikrobiológiai labor szeftver saját Lézernyom saját 14
15 Switch (hálózati eszköz) saját Szoftver.Windows alapú szerver program TIOP Könyvtárfejl.pályázet Hálózati eszköz switch Számítógép szerver Tápegység szünetmentes APC Smart Szerver saját o Új építés esetén: a fejlesztés szükségességének alátámasztása, miért nem alakítható át, újítható fel, használható a jelenlegi épület. Az új építés költséghatékonyságának bemutatása. Nem releváns. o A fejleszteni kívánt intézmény, illetve a fejlesztendő rehabilitációs ellátási terület gazdálkodásának, gazdasági helyzetének bemutatása. A kórház évi eredménye az Finanszírozás pénzügyi hatásai melléklet 5b táblázattal egyező módon, azzal azonos értékben és egyeztethető szerkezetben az alábbiakban kerül bemutatásra. 9. táblázat: A kórház évi eredménye naptári év Intézmény összes - ebből fejlesztéssel érintett területek OEP teljesítmény finanszírozási bevétel B e v é t e l e k OEP egyéb bevétel Saját bevétel Működési támogatások Egyéb forrás Ingatlan, eszközhasznosítás bevétele Összesen K ö l t s é g e k Személyi jellegű ráfordítások Közvetlen anyagköltségek Igénybevett szolgáltatások Összesen Egyenleg
16 A táblázatból látható, hogy működési eredmény negatív értéket mutat. A gazdálkodási egyensúly 2010-ben jelentősen romlott, az csak az év végére konszolidálódott a finanszírozás kedvező változása miatt. A teljesítmény volumen korlát (TVK) szerinti szabályozás es finanszírozási évben egész évre érvényes volt. A november októberi hónapokra az OEP által megállapított TVK értékek jelentősen elmaradtak az előző évi TVK értéktől és a tényleges teljesítménytől. A január hónapban átutalt többlet-finanszírozás jelentősen javította a kórház likviditási helyzetét. A pszichiátriai és krónikus osztály eredménye közvetlen és közvetett költségeit a főkönyvi könyvelés alapján kerültek kitöltésre. A közvetlen költségek az adott osztály 7. számlaosztálybeli számlája (vagy számlái) alapján került kiszámolásra. A közvetett költségek értékeit az adott számlákra ráosztott 6. számlák értékeként lettek beírva a táblázatba. Az osztályok eredménye pozitív, amely reményre ad okot, hogy a fejlesztést követően létrejövően is a nappali kórházi kapacitások eredményesen működtethetőek gazdasági szempontból. o Jelenlegi személyi feltételek bemutatása (mennyiség, képzettségi jellemzők, munkamegosztás hatékonysága, továbbképzések, stb.). Az intézmény sok más hazai kórházhoz hasonlóan küzd a megfelelő létszám biztosításának problémájával, ezért komoly erőfeszítéseket a dolgozók megtartása érdekében, amelyet elsősorban a továbbképzések támogatásával, illetve egyes szakterületen történő kisebb fejlesztésekkel tud elérni. Mindezen nehézségek ellenére az orvosok és a szakszemélyzet elkötelezett és önzetlen munkájának köszönhetően a kórház 2011-ben is biztosította a folyamatos betegellátást. A pszichiátriai szakellátás jelenlegi humán erőforrás térképét mutatja a következő táblázat. 16
17 2. ábra: A Psychiátriai szakellátás jelenlegi létszáma Psychiátriai szakellátás jelenlegi létszáma Jelenlegi összes fő: 99 aktív fekvőbeteg szakellátás összes fő: 22 összes fő: 36 összes fő: 24 összes szakdolgozó fő: 11 összes szakdolgozó fő: 6 ebből: ebből: ebből: orvos 4 orvos 3 orvos 2 - Gyermek és Ifj. psych. -Megyei Psychiátriai szakr. Gondozó I. egyéb diplomás,sza kápoló 14 egyéb eü. 1 egyéb dolgozó 3 rehabilitációs fekvőbeteg szakellátás egyéb diplomás,sza kápoló egyéb eü. szakdolgozó egyéb dolgozó krónikus fekvőbeteg szakellátás egyéb diplomás,sza kápoló egyéb eü. szakdolgozó egyéb dolgozó 11 - Megyei Psych. szakamb. 2 - Megyei Psych. szakr. 9 járóbeteg szakrendelések -Psychiátria (alzheimer) szakr. - Addiktológiai szakr. - Drogellátás - Psychiátria terápiás foglalkoztató - Psychoterápiás szakr. járóbeteg gondozók - Megyei Psychiátriai Gondozó II. - Megyei Gyerm.+Ifj. Psych. Gond. - Megyei mentálhygienes gond. - Megyei addictológia gond.. - Megyei drog-és addictológiai gond. A fekvőbeteg szakellátáshoz integrál járóbeteg-szakellátás, az orvosok váltó rendszerben látják el a fekvő,- és járó betegeket. Forrás: Kórházi adatszolgáltatás Szakdolgozók a szakorvosi/nem szakorvosi óraszámoknak megfelelően dolgoznak egyegy munkahelyen A következő táblázat a fejlesztéssel érintett osztályokat mutatja, amelyből kiderül, hogy jelenlegi humán erőforrás megfelelő, a Krónikus és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályon minden szervezett állás betöltött, a mostani ellátás személyi feltételei humán oldalról biztosítottak. 10. táblázat: Létszám adatok Munkaköri csoport szervezett betöltött Orvosok 5 5 Egyéb felsőfokú végzettségű 1 1 Szakdolgozó Műszaki, gazdasági Fizikai 3 3 Összesen ebből határozatlan idejű szerződéssel 39 ebből részfoglalkozású 2 17
18 A 31 fő szakdolgozó megoszlása a következő: 25 fő ápoló, 1 terapeuta, 2 szociális munkás, 1 rehabilitációs asszisztens, 1 gyógytornász, 1 írnok. Az összlétszámom belül a nők aránya 77%. A fejlesztéshez kapcsolódóan azonban a jelenlegi létszám nem látszik elegendőnek (hiszen a kapacitáskonverzió részben a nem működő ágyak átcsoportosítását jelentette, amelyeknek így korábban nem volt létszámigénye), ezért a szükséges létszámot kapacitásátcsoportosítással, illetve létszámfejlesztéssel biztosítja a Kórház. o Jelenlegi szakmai együttműködések, partneri viszonyok bemutatása. A Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályával kapcsolatban álló civil szervezetek FORRÁS Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület; Zalai Mentálhigiénés Egyesület; Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete; Hajléktalanok Átmeneti Gondozási Központja; Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Közösségi Ellátó Szolgálata; Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége; Göcsej Alkoholmentes klub; Anonim Alkoholisták Önsegítő Csoportja; Magyar Kékkereszt Egyesület; Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Sorstárs Támogató Szolgálat; TÁMASZ Alapszolgáltatási Intézmény; "Gondoskodás" Alapítvány; Megoldás Munkáltatóknak és Megváltozott Munkaképességű Munkavállalóknak. A Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályával kapcsolatban álló hivatalok és intézmények Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ; Zala Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatósága; Zalaegerszegi Gyámhivatal; Okmányiroda Zalaegerszeg; Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ; Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Nappali Intézménye. 18
19 2. A projekt céljainak, célcsoportjának bemutatása 2.1. Célkitűzés A fejlesztésként a nappali kórház megindítása a célkitűzés, amelynek során 40 fő felnőtt pszichiátriai és addiktológiai betegségben szenvedő páciens nappali kórházi ellátását kívánja biztosítani az intézmény. A nappali kórház, mint intézmény az ambuláns ellátás speciális kezelési formáját képezi, így lehetővé válik a beteg fokozatos, lépcsőzetes rehabilitációja, az önálló életvitel kialakítása és egyidejűleg az indirekt és direkt pszichiátriai kontroll is megvalósítható. Ez a működési forma pszichiátriai és az addiktológiai betegek számára hiánypótló szerepet töltene be és a rehabilitáció folyamatának szerves részét képezné. A pszichiátriai rehabilitáció alapvető célja a lélektani működésében rokkant, sérült, megváltozott képességű személy segítése visszailleszkedni a társadalomba, ott a személy funkcionális képességeinek fenntartása, hogy minél kisebb esély legyen a visszaesésre és minél nagyobb a társadalmilag hasznos, értelmes létre. A rehabilitáció feladata a személyiségben bekövetkező rombolás mértékének felmérése és ezután a személyiség visszaépítése az eredeti, de legalábbis a lehető legmagasabb szintre, egy a személyzet és a beteg által közösen megtervezett, saját testre szabott rehabilitációs program segítségével. A pszichiátriai rehabilitáció alapelvei a jelen programban egyértelműen követendők: 1. A közösségi élet elve: a túlnyomórészt kórházi centrikus ellátás mellett az oldottabb, a családhoz, munkahelyhez, kisebb és nagyobb társadalmi közösségekhez kapcsolható betegellátási formák kiépítése. 2. A zárt rehabilitációs lánc elve: a beteg útjának nyomon követése otthonába és munkahelyén (alapellátás), a beilleszkedés és a visszailleszkedésben nyújtott szakmai segítség (járóbeteg ellátás, gondozás), megóvás az újabb betegfázistól, szükség esetén ismételt gyógykezelés (kórház). 3. A lépcsőzetesség elve: a teljesítőképesség megállapítását követően a megterhelés nem egyszerre, hanem fokozatosan érje a beteget, tanulja meg saját terhelhetőségét. 4. A munka lakás, szabadidő egységének elve: annak a természetes struktúrát mutató időtöltésnek a megtervezése, melybe a beteg életének természetes részét kifejező munkatevékenység, otthoni és családi élet, szabadidő kreatív tevékenység sorolható. 5. A partnerség elve: a beteg aktív bevonása a vele történő és a körülötte folyó eseményekbe. Az intézmény által megvalósítandó pszichiátriai rehabilitáció, a célok és módszerek vonatkozásában egyértelműen megegyezik az 1992-ben elfogadott Strassbourgi Nyilatkozat szempontjaival. 19
20 Célok: A rokkant fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása a társadalmi, gazdasági részvételre; Lehetőség a legteljesebb fokú függetlenségre; Legnagyobb mértékű önmagára támaszkodás esélyeinek megteremtése; Ne játszanak a társadalomban másodlagos szerepet; Minél aktívabb szerepük legyen a rehabilitációs folyamatban. Módszerek: Rehabilitációt segítő nemzeti programok; A személy teljes részvételét segítő eszközök a rehabilitációs eljárásban; Az érintettek számára megadni a lehetőséget a rehabilitáció korai megkezdésére; A betegség károsodás okát, vagy okait a felismeréskor azonnal megszüntetni; vagy a legcsekélyebb fokra csökkenteni. A pszichiátriai ellátás komplex intézményrendszere, amely a teljes mértékű rehabilitációt teszi lehetővé és amelyben a nappali kórházi ellátási forma elhelyezkedne: Fekvőbeteg ellátó intézmények 1. Felvételes osztály - akut ellátás, veszélyhelyzet megoldás, krízis-intervenció 2. Gyógyító pszichiátriai osztály - szubakut gyógyító részleg - rehabilitációs osztály - krónikus osztály 3. Átmeneti intézményrendszer - nappali kórház - éjszakai szanatórium - intézeten belüli gyógyító foglalkoztatás 4. Kiegészítő intézmények - rehabilitációs célszervezet - önsegítő és önszervező rehabilitációs munkahelyek 5. Szociál-pszichiátriai védelem rendszere 6. Elmeszociális intézmény rendszer - átmeneti és krónikus ellátás Járóbeteg ellátó intézmények 1. Gondozó hálózat - pszichiátriai, krízis-intervenciós, mentálhigiénés 2. Nappali szanatórium 3. Foglalkoztatók - munkaterápiás tevékenységek 4. Szociokultúrális foglalkoztatás - kultúra, sport, játék, zene, művészet, klubok, csoportok 20
21 5. Önsegítő és családsegítő hálózat 6. Elmeszociális járóbeteg foglalkoztatás, szociális foglalkoztatás A rehabilitációs pályázatban célkitűzésként szereplő nappali kórház első lépésben 40 páciens folyamatos ellátását biztosítaná. Jelenleg a Zala Megyei Kórház Pszichiátriai Osztályán 82 rehabilitációs ágyon történik pszichiátriai betegek gyógykezelése. A rehabilitációt a fenti elvek alapján a fekvőbeteg ellátó intézmény I-II. fázisában már megkezdené a kórház, majd ezt követően III. fázisban, első lépésben az intézeten belüli gyógyító foglalkoztatás formájában, majd a nappali kórházi ellátás keretein belül biztosítaná. A páciensek különböző terápiákba történő bevonása pedig szocioterápia szempontjait és a fokozott foglalkoztatás elveit szem előtt tartva történne (rekreációs terápia, foglalkoztató programok, munkaterápia, környezeti terápiák). Az alkalmazott szocioterápiák fő területei: foglalkozásterápiák, rekreációs terápiák, foglalkoztató programok, munkaterápia, környezeti és közösségi terápia, csoportterápiák. A rehabilitációban megcélzott betegcsoportok a következők: Schizoform betegségcsoportok, Affektív betegségcsoportok, Addictióban szenvedő betegek, Személyiségzavarban szenvedő betegek. A kórház együttműködést szeretne kialakítani a Zala Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézményének pszichiátriai betegeket gondozó részlegével és az ebben a formában gondozott betegek intézményi állapotfelmérését követően bizonyos számban történő bevonását tervezi a különböző szintű foglalkoztatásokba. A pszichiátriai osztállyal egységben működő pszichiátriai felnőtt szakellátás és addictológiai gondozás, valamint gyermek- és ifjúságpszichiátriai gondozásban a fiatal felnőtt korban lévő betegek bevonását tervezi a kórház. A létrehozandó rehabilitációs team résztvevői a következők lennének: esetmenedzser, szociális szervezők, szocioterapeuták, pszichológus, mentálhigiénikus, gyógyító foglalkoztató szakember, diplomás ápoló, 21
22 gyógytornász, pszichiáter szakorvos konzulens. A rehabilitációs folyamat különböző fázisokban megy végbe. A pszichiátriai rehabilitáció módszerei közé tartoznak a szocioterápiás módszerek, amelyeknek alkotórészei a következők: munkaterápiák, foglalkozásterápiák, szociális készségek tréningjei, közösségi terápiák. A munkaterápia a lehetőségek szerint nagyon sok területre kiterjedhet. A terápiás foglalkozások területén különös jelentőséggel bír a természethez közeli terápiák megvalósítása, jelen esetben a különböző kertészeti tevékenységek területe, amely jól illeszkedik a mindennapi élettevékenységek programjaihoz. Egyszerűbb tevékenységektől a bonyolultabbak felé haladva jól meg lehet valósítani a lépcsőzetesség és fokozatosság elvét. Mivel határozott célja van és a rehabilitálandó beteg ember aktívan részt tud benne venni, ezáltal segíti a különböző funkciók fejlődését és az életminőség javulását. Ez a tevékenység adaptálható, fokozatokra bontható és meg tud felelni az életkori sajátságoknak. Viszonylag gyorsan biztosítja a rehabilitációban résztvevő beteg számára a sikerélményt, ezáltal az élmény-centrikusság a középpontban van. Kiscsoportos formában jól megvalósítható, így az interperszonális kapcsolatteremtő készséget is megfelelő módon javítja. A projekt megvalósulása során a nappali kórház, mint működési modell a közösségi rehabilitáció elvei szerint fog működni 8 órás ellátást nyújtó intézményi formaként, amely kórházi ágy elfoglalása nélkül biztosit gyógykezelést a beteg naponta otthonról történő bejárásával. Így lehetővé válik, hogy a beteg mindennapi megszokott környezetében éljen és ezzel együtt medicinális, szocioterápiás és pszichoterápiás gyógykezelésben is részesüljön, azaz megvalósítható a pszichiátria korszerű szemléletének megfelelően a bio-pszicho-szociális modell. Ebben a modellben a páciens is felelős részvevője a terápiás folyamatnak, a család és a hozzátartozók bevonása a terápia kulcselemévé válik. A rehabilitációs ellátás ezen alapelvek mentén történő fejlesztése egy komplex rehabilitációs egység létrehozását jelentené a kórházban, amelyet a külső telephelyen meglévő, úgynevezett Szemészeti épület felújításával, átalakításával kerülne megvalósításra. Az épület I-II. emeletén 60 ágyas rehabilitációs fekvőbeteg osztály kerülne elhelyezésre, míg a földszinti részen alakulna ki a nappali kórházi ellátás, amely magába foglalná a terápiás tevékenységet is, kiegészülve a fizikai munkát is jelentő kertészeti munkálatokkal. Ennek részleteit a megfelelő fejezet mutatja be. 22
23 2.2. Célcsoport/ok bemutatása Célcsoportok vonatkozásában a földrajzi elhelyezkedést illetően Zalaegerszeg város és kistérsége jelölhető meg (közel fő). A projekt közvetlen célcsoportját az ellátási területhez tartozó településeken élő egészségbiztosítással rendelkező lakossága adja. A közvetett célcsoportok között a rehabilitálandóak és családtagjaik mellett a szélesebb értelemben vett rehabilitáció területén aktív szervezetek, önkormányzati, állami hivatalok, a munkaügyi központok, foglalkoztatók, egyházi, civil segítők, támogatók a betegszervezetek, a szociális rendszer, a munkaadók egy csoportja, illetve munkatársaik, ügyfélkörük, tagságuk. 3. A projekt eredményeként megvalósuló rehabilitációs szolgáltatói tevékenység leírása o A szakmai struktúrához szükséges infrastrukturális (épület) feltételek biztosításának bemutatása. Építészeti jellemzők bemutatása, indoklása a szakmai elvárások és költséghatékonyság alapján. A rehabilitációs ellátás fejlesztése egy komplex rehabilitációs egység létrehozását jelentené a kórházban, amely a külső telephelyen meglévő úgynevezett Szemészeti épület felújításával, átalakításával valósul meg. I. Ez egyrészt magába foglalná járóbeteg-szakellátás keretében, heti 5 szakorvosi, és 30 nem szakorvosi óra kapacitással jelenleg is működő pszichiátriai terápiás foglalkoztató épületéből a funkciók áthelyezését a felújítandó épületbe. A OEP kódú terápiás foglalkoztató jelenlegi kapacitása várhatóan szüneteltetésre, vagy a pszichiátriai szakmán belül átcsoportosításra kerül. II. A rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésének másik része a szakmai anyagban részletezettek megvalósulása, melynek fő irányvonala, hogy a fekvőbetegszakellátásból kikerülők egy olyan ellátási formában gyógyulhassanak, ami lehetővé teszi az átmenetet a kórházi ellátás és az otthon / munkahely között. Ennek megvalósulása érdekében a pszichiátriai szakellátás keretében nappali kórházi ellátási forma kerülne be a kórház struktúrájába. Ehhez szükséges a rendelkezésre álló rehabilitációs fekvőbeteg kapacitás átcsoportosítása. A kapacitás átcsoportosítás mértéke: 2001R1803 Pszichiátriai rehabilitáció 82 ágyából 22 ágy, valamint a 2001C1801 Krónikus pszichiátriai 57 ágyából a jelenleg szünetelő 12 ágy átcsoportosítható, illetve ez a 34 ágy kikerül a kórházi kapacitások közül, helyébe lép a nappali kórházi ellátás, ahol a kapacitás a megszüntetett ágyaknak megfelelő napi 23
24 betegszám. Fentiek alapján összességében 34 ágy kerülne átcsoportosításra nappali kórházi ellátásba, mely átlagosan napi 40 beteg ellátását biztosíthatná. III. A rehabilitációban részvevők számának bővítése szükségessé teszi terápiás foglalkoztatási lehetőség szélesítését, ezért a kertészeti tevékenységek rehabilitációs programba való beépítése is célként jelenik meg. Ehhez viszont elengedhetetlen a kertészet korszerűsítése, ezen belül is a meglévő üvegházak felújítása. A projekt keretében tervezett építészeti megoldás a pszichiátria rehabilitáció funkcióit egy épülettömbön belül tudja kezelni. A szemészeti osztály jelenleg a külső telephelyen működik. Aktív osztályként, a társszakmákkal és a diagnosztikával való összefüggés okán, a sürgősségi ellátásban való részvétel alapján, a jelenleg megosztott, két telephelyen nyújtott járóbeteg rendelés egységesítése érdekében az osztálynak a belső telephelyre való telepítése indokolt. A Kórház tervei szerint ezért a TIOP pályázat keretében a Főépület V. emeletén kerül kialakításra új szemészeti ellátás, így a pózvai telephelyen elfoglalt épület, amely jobb állapotú, mint a pszichiátria által jelenleg elfoglalt részek, megüresedik. A megüresedő első pavilon, a korábbi szemészet épülete 3 szintes. A földszint jelentősen kiszélesített a felső szintekhez képest, így megoldható a foglalkoztató és különböző terápiás helyiségek megfelelő funkcionális kapcsolata. A fekvőbeteg részleg a felső két szinten helyezhető el szépen felújított területen. Az épület határoló szerkezetei hőszigetelést kapnak, a nyílászárók és alapvezetékek kicserélésre kerülnek, így az energia- és üzemeltetési költségek jelentősen csökkennek a 38 éve épült épületben. Az épület szerkezete, külső közmű ellátása elfogadható. A gép-műszer állomány igen csekély, valamennyi eszköz 0-ra leírt, erkölcsileg is amortizálódott. A bútorzat az építés idejéből származik, jelentősen elhasználódott állapotú. A szemészeti épület átalakítása a pszichiátriai betegellátást csak a legkisebb mértékben zavarja, mivel addig a jelenlegi területeken az ellátás tovább folytatható. Az építészeti beavatkozások által érintett területen jelenleg három, egyforma épület van kialakítva, melyek egy-egy folyosóval vannak összeépítve. Az alábbiakban épületenként kerül bemutatásra a tervezett beruházás infrastrukturális része. A foglalkoztató épülete Az épület külső falai Betonyp falszerkezetből készültek, a szerkezetek hőátbocsátási tényezője a mai követelményeknek nem felelnek meg. A felújítás során az épület homlokzati szerkezetei utólagosan hőszigetelésre kerülnek (mechanikai rögzítéssel). Az épület megközelítéséhez a déli oldal keleti részére eső előtetőnél egy rámpa kerül kialakításra, mellyel a kb. 30 cm-s szintkülönbséget lehet leküzdeni. A rámpa nagyobb 24
25 része így lefedésre kerül. A felújítás során mind a külső, mind a belső nyílászárók kicserélésre kerülnek. Kialakításra kerül egy mozgáskorlátozott WC/zuhanyzó a főbejárat mellett, mely a jelenlegi szélfogóból kerül leválasztásra. A belső burkolatok felújításra kerülnek. A vizesblokkokban csúszás és hézagmentes burkolat kerül alkalmazásra. Az oldalfalak belső felületét festéssel, míg a vizesblokkoknál csempe burkolattal kell ellátni. A főépület déli oldalán csatlakozó két előtető a főépülettől külön mozog, a csatlakozásoknál a szigetelés elszakadt, emiatt az épület beázik. Ezeken a szakaszokon dilatációs kapcsolat kialakítása szükséges a vízszigetelés és a bádogozás tekintetében egyaránt. Emellett a teljes lapostető korszerűsítésére sor kerül, a fordított rétegrenddel a födém hőszigetelése is javul. A nyugati épületszárnyban két lakás van kialakítva, melyeknek elválasztó falai közvetlenül a műhely mellett vannak, ami a hangszigetelési problémák mellett elsősorban tűzveszélyessége miatt kezelendő probléma. A meglévő rendszer felújításával a fűtési rendszer felújítására is sor kerül, a világítás és az elektromos rendszer felülvizsgálata után az elektromos hálózat is korszerűsítésre kerül. A foglalkoztató épülete felújításra kerül, érdemi átalakítás nem történik. Változatlanul itt fog működni az asztalosműhely, az agyagozó és a fazekasműhely, valamint a varrodai tevékenységeknek és egyéb kreatív foglalkozásoknak (gyertyaöntés, papírvirág készítés, adventi koszorúk készítése, rongyszőnyeg készítése...) helyt adó műhely, illetve a könyvkötő műhely is. Az üvegház épülete A meglévő üvegházhoz csatlakozó téglaépület feltehetően kisméretű téglából, az üvegház pedig (tégla) lábazatról induló acél és üvegszerkezetből készült. Az épület részben alápincézett, több ütemben készülhetett. Ehhez csatlakozik közvetlenül, vagy közvetve az üvegház három, különböző méretű és eltérő szerkezettel. Mindhárom csatlakozási mód a terepszint alatt helyezkedik el, egymáshoz képest eltérő padlóvonallal. Végigfut a földbesüllyesztett, kisméretűtégla lábazatfalazat, melyet feltehetően vasbeton koszorú fog össze az épülettel. A felújítást követően a téglaépületet akadálymentesen, az északi homlokzati fal mellett párhuzamosan a terepszintről folyamatosan emelkedve végig vezetett rámpán lehet megközelíteni. Az itt dolgozó személyzet számára egy WC és öltöző kerül elhelyezésre, valamint a raktárhelyiségből leválasztva az ápoltak számára szintén egy vizesblokk kerül kialakításra. Minden helyiség a műszaki tervek szerinti padló burkolattal, illetve a vizes helyiségeket csúszás és hézagmentes, mennyezetig futó csempe-burkolattal kerül ellátásra. Az épület külső és belső vakolata nagyon rossz állapotú, lepereg a falról, így a rossz műszaki állapot miatt újravakolásra van szükség. A téglaépület homlokzati szerkezetei utólagos hőszigetelésre kerülnek. A külső és belső nyílászárók szintén cserére kerülnek. 25
26 A tetőszerkezet összetett, egy alacsony hajlásszögű hullámpala fedésű nyeregtető csatlakozik egy részben kontyolt, oromfalas sátortetőbe. A meglévő héjazatok eltávolítását követően aládeszkázás és alátét-fóliázás után bitumenes zsindelyfedés kerül beépítésre, a teljes bádogozás is felújításra kerül. A tetőkről összegyűlt csapadékvizet zárt rendszerű tárolóban fogják fel, így ez a vízmennyiség öntözésre felhasználható. A téglaépület és az üvegházak lábazata utólagos vízszigetelésre kerül, körben szivárgó rendszer kerül kiépítésre. Az acél tartószerkezeten lévő oldalfali és héjazat üvegszerkezetek lebontásra kerülnek. A növényeknek télen is szükséges a 18 C biztosítása, jelenleg 10 C a jellemző hőmérséklet, ezért az épületrész szerkezeteit itt is hőszigetelni szükséges. A megmaradó acél főtartók rozsdamentesítés után felületkezeléssel kerülnek ellátásra, az oldalfalakat és a tetőszerkezetet hőszigetelt polikarbonát lemezekkel borítják, melyek horganyzott acél, vagy alumínium profilokkal kerülnek rögzítésre a felújított, meglévő acélszerkezethez Az üvegház padozatai jelenleg csak részben burkoltak, nagyon rossz műszaki állapotban vannak, ezért azok is felújításra kerülnek. Erre a célra természetes kő, vagy térkő kerül alkalmazásra, mészkőzúzalékba rakva. A téglaépület és az üvegházak közt 90 cm-s szintkülönbség található, ezért utóbbiak akadálymentes megközelítése is megoldásra kerül a projekt keretében, így a középső és az ÉNy-i üvegház akadálymentesen megközelíthető. Erre szükség is van, mivel itt kisebb csoportos terápiák végrehajtása is tervezett. A meglévő fűtési rendszer felhasználásával a fűtési rendszer szükséges felújítására is sor kerül, valamint az elektromos hálózat is korszerűsítésre kerül. Az üvegházak előtt egy összefüggő zöldfelület található, melyet tereprendezéssel, rézsűk, támfalak, pihenőpadok és két fólia sátor építésével bemutató díszkertté alakít a pályázó, amely ilymódon szintén a rehabilitációt segíti. Pszichiátria épülete A felújítás a délnyugati épületet érinti, melyben a három szinten különböző funkciók működnek; ezek átköltöztetésre kerülnek egyéb kórházi épületekbe. A felújítás után a pszichiátriai osztály költözik az épületbe. A felújítás során az épület homlokzati hőszigetelésére kerül sor, a nyílászárók cserére kerülnek, illetve egy fedett átjáró kerül kialakításra (az épület és foglalkoztató között). A lapostetős felületeken teljes terjedelemben hőszigetelést és új csapadékvíz szigetelést helyeznek el, a korszerűsítés és az energiatakarékosság érdekében. Az épület akadálymentes megközelíthetősége is biztosított a felújítást követően. A belső átalakítások során akadálymentesítés történik (mindhárom szinten akadálymentes vizesblokkok kialakítása, a földszinten infokommunikációs akadálymentesítéssel kiegészítve). A földszinten 40 fő befogadására alkalmas nappali kórház kerül kialakításra, pszichiátriai betegek számára. A kapcsolódó nővéröltözők, 26
27 irodai részleg és közösségi rész is kialakításra kerül. Az 1. emeleten 36 ágyas, a 2. emeleten 33 ágyas osztály kerül kialakításra pszichiátriai betegeknek, minden szükséges kiegészítő funkcióval. Az átalakításra kerülő épület földszintjén kerül kialakításra a mozgásterápiás foglalkozások számára a tornaterem, valamint művészetterápiás foglalkoztató, a könyvtár, és ezenkívül két külön foglalkoztató helyiség, ahol célzottan zene, biblioterápiás valamint különböző kiscsoportos pszichoterápiás foglalkozások megvalósítására kerülhet sor. A fentieken kívül a helyiségek megfelelő infrastrukturális feltételeket biztosítanak a bevezetni tervezett életvezetési tréning, stresszvezetési tréning, valamint pszichoedukációs foglalkozások számára a páciensek és családjaik részére. A földszint lépcsőház által elválasztott másik felében kap helyet a szociális munkások, a pszichológusok, valamint a pszichológus asszisztens szobája, továbbá a szükséges adminisztratív tevékenységet végző orvosírnokok szobája is. Ezen a területen kerül kialakításra az ebben az épületben dolgozó nővérek számára öltözőhelyiség és vizesblokk is. A kivitelezési munkálatok tervezett költsége: bruttó Ft o A tervezett szakmai struktúrához szükséges tárgyi feltételek bemutatása (pl.: épület, gép-műszer). A tárgyi feltételek szakmai alátámasztása, szakmai indokoltsága. A kialakítandó nappali kórházi ellátás fő feladatának a korszerű rehabilitációnak megfelelően a terápiás folyamatban a különböző szocio-terápiás tevékenységek megvalósítását tekinti: foglalkozásterápiák, rekreációs terápiák, foglalkoztató programok, munkaterápia, környezeti és közösségi terápia, csoportterápia. Ennek érdekében a szükséges tárgyi feltételek megteremtése kizárólag a fenti tevékenységekhez szorosan kapcsolódó, nem nélkülözhető eszközök beszerzését jelenti: nyomdai eszközök, keramikus eszközök, varró és egyéb kézműves eszközök, asztalos eszközök, életmód terápiához szükséges eszközök, kertészeti eszközök. 27
Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk
5. számú melléklet Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Kemenesaljai Egyesített Kórház, Celldömölk Pályázati felhívás címe: Rehabilitációs szolgáltatások
A pszichiátriai rehabilitáció célja. A pszichiátriai rehabilitáció alapelvei. A rehabilitáció folyamata. A diagnózis felállítása
A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban Dr. Magyar Erzsébet A pszichiátriai rehabilitáció célja a rokkant, fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása
A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban. Dr. Magyar Erzsébet
A pszichodiagnosztika és terápia elvei a pszichiátriai rehabilitációban Dr. Magyar Erzsébet A pszichiátriai rehabilitáció célja a rokkant, fogyatékos személy számára a legszélesebb körű lehetőség biztosítása
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
5. számú melléklet Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Pályázati felhívás címe: Rehabilitációs szolgáltatások
Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 azonosítószámú projekt
Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben című NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001 azonosítószámú projekt A projekt bemutatása - Előzmények Rehabilitációs szolgáltatások
18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság
18. napirendi pont Megtárgyalta: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/555-2/2009. Pénzügyi és Vagyonkezelő Bizottság A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának előterjesztése
Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok jegyű Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000
Szociális és gyermekvédelmi szabályozók PSZI-INT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV
PSZI-INT PSZICHIÁTRIAI BETEGEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT BENTLAKÁSOS INTÉZMÉNYI ELLÁTÁS IRÁNYELV Készítették: Bugarszki Zsolt Dr. Gárdos Júlia Gordos Erika Marketti Judit PSZI-INT.doc Létrehozás dátuma: 2007.01.13.
NYDOP-5.2.1/C-11-2012-0001. Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugatdunántúli Régió egészségügyi intézményeiben
Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugatdunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Konzorciumvezető: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr 10 intézmény konzorciumában megvalósuló projekt elért
Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén
Járó- és Fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi és körmendi telephelyén Járó- és fekvőbeteg ellátás integrációja a markusovszky egyetemi oktatókórház szombathelyi
PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY
PSZICHIÁTRIAI OSZTÁLY Ágyszám: Akut ágy 116, Alkohológia ágy10, Krónikus ágy 10, Pszichiátriai Rehabilitációs ágy 34. Évi átlagos fekvő betegforgalom: 3200 fő ( 2010. évi adat ) Évi átlagos járó / ambuláns
25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság
25. napirendi pont Megtárgyalja: Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság 01/301-4/2011. A Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosának e l ő t e r j e s z t é s e a Petz Aladár
Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat?
Egy kórházigazgató küzdelmei Hogyan szerezzünk jó orvosokat? főigazgató főorvos Sok fecske Heti Válasz konferencia 2014. június 19. Kapacitás A kórház jelenlegi ágyszáma: 1 483 Az aktív ágyak száma: 1081
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok. Szünetelés. Egészségügyi
jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM megye Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9000 Vasvári Pál u. 2-4. Belgyógyászat 0100 62 2014-08-19 megye Nyugat-dunántúl
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/86-2/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok 2011. 09.30.
Általános rész Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Régió Megnevezés e Szolgáltató 6 jegyű azonosítója MÁTRIX Szakmacsoport
Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is''
Struktúraváltás Zirci Erzsébet Kórházban (2007-2014) avagy, van élet az aktív ellátások megszűnése után is'' Veszprém Megyei Orvos- Gyógyszerész Napok Sümeg, 2014. november 22. Zirci Erzsébet Kórház- Rendelőintézet
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA december 31-ei állapot szerint
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 1019 AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS ÁLLÁS- ÉS LÉTSZÁMKIMUTATÁSA
Soproni Erzsébet Oktató Kórház
5. számú melléklet Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Soproni Erzsébet Oktató Kórház Pályázati felhívás címe: Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése
Az elmúlt év finanszírozói tapasztalatai a járóbeteg-szakellátásban
Az elmúlt év finanszírozói tapasztalatai a járóbeteg-szakellátásban Molnár Zsuzsanna osztályvezető Országos Egészségbiztosítási Pénztár Finanszírozási Főosztály Jelentősebb változások Két hónapos finanszírozásra
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE
E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. JANUÁR 28-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 136/2010. MELLÉKLETEK: -0 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat támogató nyilatkozata Mohács Város Önkormányzata
54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról
54/2006. (XII. 29.) EüM rendelet a szakellátási kapacitások felosztásának szempontjairól és a szakellátási elérési szabályokról Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.
SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei
A feladatsor 1-20-ig számozott vizsgakérdéseit ki kell nyomtatni, ezek lesznek a húzótételek, amelyek tanári példányként is használhatóak.
A vizsgafeladat ismertetése: A szenvedélybetegek, vagy pszichiátriai betegek bentlakásos szociális intézményében ellátott napi ápolási-gondozási feladatok értelmezése, indoklása központi tételsor alapján
Kanizsai Dorottya Kórház
5. számú melléklet Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése a Nyugat-dunántúli Régió egészségügyi intézményeiben Kanizsai Dorottya Kórház Pályázati felhívás címe: Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése
Beruházás-statisztika
OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási
Nyugat-közép- Magyarország Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. nefrológia
Nemzeti Népegészségügyi Központ k Nyilvántartásából származó adatok / Szakma a a 110100 Szent Borbála Kórház 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 110100 Szent Borbála Kórház
2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01. 2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia 0102 20 2012.07.
/ szerinti Szakma a idejére a a idejére a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 32 2012.07.01 77. sebészet
9024 Győr, Vasvári Pál u. 2-4.
Petz Aladár Megyei Oktató Kórház bemutatkozása 2011. április 9. Készítette: Csordás Adrienn Turbók Adrienn Az intézmény alapításának éve: 1749. Az alapító neve: Győr Város Tanácsa A korábban Szentháromság
Javasolt program megnevezése. Gyógyszerek, vitaminok, tisztálkodási szerek, betegruházat támogatása
TÁMOGATÁSI DÖNTÉS az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hajléktalanokért Közalapítvány között kötött, 22488-2/2017/SZOCSZOLG ügyiratszámú együttműködési megállapodás alapján, a Hajléktalanokért Közalapítvány
OSAP Bér- és létszámstatisztika. Vezetõi összefoglaló
OSAP 1626 Bér- és létszámstatisztika Vezetõi összefoglaló 2003 Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet Vezetői összefoglaló Az OSAP 1626/02 nyilvántartási számú bérstatisztika adatszolgáltatóinak köre a
2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia
neve Szakma a a 77. belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 77. haematológia 0102 20 2012.07.01 77. gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 77. nefrológia 0105 27 2018.01.31 7 2018.02.02 2019.12.31 77. sebészet
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A járóbeteg-szakellátás kapacitásának átcsoportosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/244 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A járóbeteg-szakellátás
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL
LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEKET ELLÁTÓ SZOCIÁLIS SZAKELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEK MUNKATÁRSAIRÓL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek szociális szakosított ellátását
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. Dr. Simon István alpolgármester
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 58285/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A TIOP-2.2.4/09/1 KÓDSZÁMÚ, STRUKTÚRAVÁLTOZTATÁST TÁMOGATÓ INFRASTRUKTÚRAFEJLESZTÉS A FEKVŐBETEG-
A megyei önkormányzat fenntartásában működő szociális intézmények jelentősebb fejlesztései (1999-2011)
1999. Erdő, telek-vásárlás, épület rekonstrukció Foglalkoztató épület létrehozása Fűtéskorszerűsítés Egyesített Szociális Intézmény, Fűtéskorszerűsítés dr. Piróth Endre Mentálhygiénés Otthon, Fűtéskorszerűsítés
2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. belgyógyászat Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77. haematológia
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok / szerinti Szakma a idejére a a idejére a belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia
STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN
STRUKTÚRAVÁLTÁST TÁMOGATÓ FEJLESZTÉS A GRÓF ESTERHÁZY KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0020 Több mint egy éves előkészítés után 2014 októberében kezdődött meg a Gróf Esterházy Kórház és Rendelőintézeti
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM
Szakma a feladatot ellátó a AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy
belgyógyászat haematológia gasztroenterológia nefrológia
N emzeti N épegészségügyi Központ Szolgáltatók N yilvántartásából származó adatok / Szakma belgyógyászat 0100 15 2012.07.01 haematológia 0102 20 2012.07.01 gasztroenterológia 0104 29 2012.07.01 nefrológia
Lumniczer Sándor Kórház Kapuvár
Lumniczer Sándor Kórház Kapuvár Dr. Benedek Zoltán 2007 április 01 2007 2011 Lejárt szállítói adósság alakulása E Ft 250 000 200 000 150 000 100 000 50 000 0 Lumniczer Sándor Kórház Kapuvár Fekvőbeteg
A társadalmi visszailleszkedés, pszichoszociális támogatás pszichiátriai betegségben
A társadalmi visszailleszkedés, pszichoszociális támogatás pszichiátriai betegségben Kassai-Farkas Ákos dr 2015.11.09. OORI Rehabilitációs tanfolyam 1 A pszichiátriai rehabilitáció þ az a folyamatos és
belgyógyászat haematológia endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
Megye jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a feladatot ellátó belgyógyászat 0100 39 2012.07.01 haematológia 0102 16 2012.07.01 endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
Nem szakorvosi óraszám
Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód Szakorvosi nem a a idejére a Nyugat-dunántúl 008010 Petz Aladár i Oktató Kórház Győr 9024 Vasvári Pál u. 2-4. belgyógyászat 0100 100 0 2011.02.17
Mosonmagyaróvár 9200 Régi Vámház tér 2-4 01 Belgyógyászat Belgyógyászat 0100 2012.07.01 53
Jelenlegi helyzet 2010. évi CLXXIII tv. 97. (3) alapján 2011. 01. 01-től nyilvántartott bejelentett AKTIV krónikus Szakma ÁGYSZÁM ágyszáma a szolgáltató a szolgáltató megnevezés e megye 008030 megye 008030
"A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg."
TIOP 3.4.2-08/1-2008-0113 "A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg." TIOP-3.4.2-08/1-2008-0113 "A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat
STRUKTÚRAVÁLTÁS A 100 ÉVES TAPOLCAI DEÁK JENŐ KÓRHÁZBAN
1 STRUKTÚRAVÁLTÁS A 100 ÉVES TAPOLCAI DEÁK JENŐ KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0018 2 A projekt fontosabb adatai: A projekt helyszíne: Tapolca, Ady Endre u. 1-3. A projekt bruttó összköltsége: Költségmegoszlása:
SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY. Közhasznúsági jelentés
SEGÉLY HELYETT ESÉLY ALAPÍTVÁNY Közhasznúsági jelentés Könyvvizsgálattal alátámasztott 2008. P.H... a szervezet vezetője A közhasznúsági jelentés tartalma 1. Számviteli beszámoló 2. Beszámoló a költségvetési
1. Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása (ÉMOP- 4.2.1/C-2f-2009-0001)
Észak-magyarországi Operatív Program, Szociális alapszolgáltatások és gyermekjóléti alapellátások komplex, valamint bölcsődék önálló fejlesztése: Sajószentpéteri Területi Szociális Ellátó Központ Integrálása
Az EFOP az alábbi 7 fő beavatkozási irány szolgálja társadalmi felzárkózási és népesedési kihívások kezelésére: Társadalmi felzárkózás
AZ EFOP- 2.2.19-17-2017-00054 JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÓ SZOLGÁLTATÁSOK FEJLESZTÉSE A FEJÉR MEGYEI SZENT GYÖRGY EGYETEMI OKTATÓ KÓRHÁZBAN PROJEKT CÉLJA: A Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Fejér
A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények
13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szolgáltató szerinti térség Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató
KEOP-5.6.0/E/ Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban
Energia-megtakarítást célzó röntgen készülékek beszerzése a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban Kedvezményezett: Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Győr A megvalósult projekt elért eredményei, fejlesztései
endokrinológia, anyagcsere és diabetológia allergológia és klinikai immunológia
AKTIV / krónikus Megye Egészségügyi szerinti térség megnevezése Szolgáltató 6 jegyű Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM Kapacitás módosításának dátuma szünetelő
Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE
Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális
az értékek fogságában, avagy a szép tokos ajtó átka
Tiszta őrültekháza... avagy az értékek fogságában, avagy a szép tokos ajtó átka Cseszkó Géza egészségügyi szakmenedzser Msc05 MOTTÓ ÜZENET AZT AMIRE VÁGYUNK, NEM ENGEDHETJÜK MEG MAGUNKNAK. AZ KELL AMIRE
Szakma megnevezése Szakmakód ÁGYSZÁM. belgyógyászat 0100 234 2013.04.01. angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01
Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a idejére a a idejére a megyei belgyógyászat 0100 234 2013.04.01 megyei angiológia, phlebológia, lymphológia 0101 20 2013.04.01 megyei haematológia 0102 28 2013.04.01 megyei endokrinológia,
NEAK Szakmai Fórum. Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
NEAK Szakmai Fórum Farkas Marianna ellátási főigazgató-helyettes Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Egészségbiztosítási Alap kiadásai 2017 A daganatos betegségek
ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
szerinti Szakma a idejére a idejére a AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács,
Hazai projektek gyakorlati tapasztalatai
Hazai projektek gyakorlati tapasztalatai Egészségügyi szolgáltatások fejlesztése / kistérségi járóbeteg szakellátó központok fejlesztése, alap-, járóbeteg szakellátás korszerűsítése, DAOP-2007-4.1.1. Járóbeteg
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5704 Elektroterápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási
a jövőről gondoskodik
Aki az egészségre épít, a jövőről gondoskodik Kistérségi járóbeteg-szakellátás fejlesztése a Közép-Magyarországi régióban KMOP 4.3.2 2008 0003 Érdi Emelt Szintű Kistérségi kialakítása 2009. október 30.
TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok
TÁJÉKOZTATÓ Demens személyek nappali ellátására vonatkozó szabályok A nappali ellátás igénybevételéhez hasonlóan rendelkezni kell: - Szakmai Program - Szervezeti és Működési Szabályzat - Házirend A Szakmai
hatályos:
1886/2016. (XII. 28.) Korm. határozat az Egészséges Magyarország 2014 2020 Egészségügyi Ágazati Stratégia 2017 2018 évekre vonatkozó cselekvési tervéről A Kormány hatályos: 2016.12.28 - a) elfogadja az
54 762 02 0010 54 02 Pszichiátriai gondozó Szociális szakgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés ÁGYSZÁM
szerinti a idejére a idejére a feladatot ellátó megnevezése AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
a a idejére a belgyógyászat 0100 49 2016.05.04 gasztroenterológia 0104 24 2012.07.01 nefrológia 0105 5 2012.07.01 sebészet 0200 32 2012.12.19 traumatológia 1002 20 2012.12.19 szülészet 0405 30 2016.05.04
2. oldal A pszichiátriai és szenvedélybetegek rehabilitációs intézményi részlege olyan 18. életévét betöltött pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek
1. oldal Kastély Otthon Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthona és Rehabilitációs Intézménye alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Szakma megnevezése Szakmakód Ágyszám. Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01. Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01. Sebészet 0200 50 2012.07.
Szolgáltató térség Szakma Szakmakód Ágyszám a idejére a idejére a Belgyógyászat 0100 75 2012.07.01 Gasztroenterológia 0104 32 2012.07.01 Sebészet 0200 50 2012.07.01 Szülészet 0405 40 2012.07.01 Nőgyógyászat
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 18-i rendkívüli ülésére
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. január 18-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása a DDOP-2009-3.1.3/C számú, Rehabilitációs szolgáltatások
Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai
Az otthoni szakápolás jogszabályváltozásai a társadalombiztosítási finanszírozás tükrében 2010. és 2015. között Dr. Kőrösi László Országos Egészségbiztosítási Pénztár Általános Finanszírozási Főosztály
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója. Várható összköltség ezer Ft-ban.
1. sz. melléklet A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2008-2010. évi fejlesztési koncepciója Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szolnok, Tószegi út 21. Nagy László Szakképző Iskola, Gimnázium és
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5711 Gyógytorna 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási forma,
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5707 Thermoterápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi ellátási
Budapesti Gyermek Intézmények Gyermek Dietetikai Ellátása
2014 12 03 Budapesti Gyermek Intézmények Gyermek Dietetikai Ellátása 2014. szeptember hónapra, 1039 ágyra vonatkoztatva, az alábbi intézmények adataival: S.E. I.sz. Gyermekklinika, Szent János Kórház és
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok Szünetelés
szerinti térség jegyű Szakma a idejére a idejére a AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház 7700 Mohács, Szepessy tér belgyógyászat 0100 44 2012.001 AKTÍV Baranya Dél-dunántúl 000204 Mohácsi Kórház
KÉRELEM ÉS ADATLAP. átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz vagy felülvizsgálathoz (kérjük aláhúzni)
KÉRELEM ÉS ADATLAP átfogó rehabilitációs alkalmassági vizsgálathoz vagy felülvizsgálathoz (kérjük aláhúzni) Rehabilitációs intézményben, vagy rehabilitációs célú lakóotthonban elhelyezésre kerülő, illetve
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
Szám: 02/21-14/2007. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011.
Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. 16 Általános bevezetés a. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja Rögzítse
NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA
A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról
Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása
Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Kasik Dávid Osztályvezető Általános Finanszírozási Főosztály Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 2014. május 16. Egészségügyi technológiák befogadása
Nemzeti Népegészségügyi Központ Egészségügyi Szolgáltatók Kapacitás Nyilvántartásából származó adatok
Szolgáltató neve Székhelyének teljes címe Szakma Szakmakód ÁGYSZÁM a a Csongrád i Dr. Bugyi István Infektológia 1600 20 2018.01.31 - Csongrád i Dr. Bugyi István Belgyógyászat 0100 48 Csongrád i Dr. Bugyi
A háziorvosi ellátás és a szakellátás kapcsolata a MESZK felmérése
A háziorvosi ellátás és a szakellátás kapcsolata a MESZK felmérése Szabóné Juhász Julianna Szánti Istvánné V. Országos Járóbetegellátási Szakdolgozói Konferencia, Balatonfüred 2008. szeptember 18-19. Témaválasztás
Osztályvezető főorvos: Dr. Munkácsi Adrien főorvos, 46/
A Légzőszervi Rehabilitációs Osztály 50 ágyon, két részlegen fogadja a betegeket, mely a MISEK infrastruktúráját tekintve a Semmelweis Kórházrészben helyezkedik el. Osztályvezető főorvos: Dr. Munkácsi
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése
Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport
Szakfeladat, szaktevékenység megnevezése: Fizioterápia 57 es főcsoport Szakmakód megnevezése: 5708 Magneto-, fototerápia 1. Szakfeladat, szaktevékenység definíciója, szakmai leírás: Olyan egészségügyi
ELŐTERJESZTÉS. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére
8891/2006. ELŐTERJESZTÉS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptember 29-i ülésére Tárgy: A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Napraforgó Ápoló- Gondozó Otthona (Gara) Alapító Okiratának módosítása Az
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013
Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma
Kérelem. a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez. 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai:
Kérelem a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátás igénybevételéhez 1./ Az ellátást igénybe vevő természetes adatai: Név:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési helye, ideje:... Lakóhelye:...
Javaslat. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, december 22.
Javaslat az Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című TIOP 3.4.2-11-1 kódszámú kistérségi pályázatban való önkormányzati részvételre Előterjesztő:
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a
A.D. MÉRNÖKI IRODA KFT 5435 MARTFŰ, GESZTENYE SOR 1/a VÁROSÜZEMELTETÉSI ÉPÜLET ENERGETIKAI FELÚJÍTÁSA TENDER TERV Felújítás helye: 5435 Martfű, Május 1 út 1., hrsz:349/2 Megbízó: MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
ÁROP-1.A.5-2013. Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára
ÁROP-1.A.5-2013 Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára Pályázók köre: települési nemzetiségi önkormányzatok, területi (megyei) önkormányzatok, önkormányzati társulások,
A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31.
A 4M program magyarországi gi gyakorlata Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ 2006. január 31. Magyarországi gi helyzetkép Foglalkoztatási arány: ~57 % Munkanélküliségi ráta: kisebb EU átlagnál Inaktivitási
Szociális Klaszter Budapest Kárándi Erzsébet
Szociális Klaszter Budapest 2017.06.16. Kárándi Erzsébet INDA produktumok I. Akkreditált képzés szociális szakemberek számára: Interprofesszionális szemléletű demens ellátás T-08-019/2015 40 kredit Konferenciák
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás 229/2006. (XI. 20.) Telefon: 345-6000 Korm. rendelet alapján kötelező. Internet: www.ksh.hu Adatgyűjtések Letölthető kérdőívek, útmutatók Nyilvántartási
Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke
Molnár Attila Az EGVE jelölt elnöke 2003 járó díjcsökkentés, szabálykönyv szigorítás, teljesítmény határérték 2004 TVK, egynapos sebészet 2005 Járó és fekvő kassza összenyitása, díjharmonizáció 2006 Labor
Belgyógyászat 0100 40. Angiológia, phlebológia, lymphológia, Haematológia 0102 71. Endokrinológia, anyagcsere és diabetológia
Országos Tiszifőorvosi Hivatal Szolgáltatók Nyilvántartásából származó adatok a idejére a a idejére a Belgyógyászat 0100 40 Angiológia, phlebológia, lymphológia, 0101 20 Haematológia 0102 71 Endokrinológia,
A hospice-ok száma, intézményi és otthoni ellátók, 1995-2011
Hospice betegellátás 2011 - a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület felmérése alapján Összeállította: Dr. Hegedűs Katalin és Munk Katalin Magyar Hospice-Palliatív Egyesület www.hospice.hu A Magyar Hospice-Palliatív