Érettségi feladatsorok Magyar társadalom- és állampolgári ismeretek, középszint
|
|
- Mihály Jónás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. A következő feladat a magyarországi rendszerváltozással kapcsolatos. (K/4) Jelölje X jellel a táblázatban, melyik szöveg igazolja a megadott állításokat! (Elemenként 1 pont) 1. SZÖVEG A rendszerváltozás előtti alkotmány I. Fejezet A Magyar Népköztársaság társadalmi rendje 1. Magyarország: népköztársaság. 2. (1) A Magyar Népköztársaság szocialista állam. (2) A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé. (3) A Magyar Népköztársaságban a társadalom vezető osztálya a munkásosztály, amely a hatalmat a szövetkezetekbe tömörült parasztsággal szövetségben, az értelmiséggel és a társadalom többi dolgozó rétegével együtt gyakorolja. (4) A város és a falu dolgozói választott és a népnek felelős küldöttek által gyakorolják hatalmukat. (5) Az állampolgárok munkahelyükön és lakóhelyükön közvetlenül is részt vesznek a közügyek intézésében. 3. A munkásosztály marxista-leninista pártja a társadalom vezető ereje. 2. SZÖVEG A rendszerváltozás utáni alkotmány I. Fejezet Általános rendelkezések 1. Magyarország: köztársaság. 2. (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni. 3. (1) A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek. (2) A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában. Állítás Mindszöveg szöveg kettő a) A diktatúra megteremtését az Alkotmány tiltja. b) A munkahelyeken a dolgozók részt vesznek a közügyek intézésében. c) A hatalom gyakorlásába az állampolgárok képviseleti úton szólhatnak bele. d) Magyarország államfőjét a nép közvetlenül választja. 1 Egyik sem
2 2. A feladat a magyar választási rendszerhez kapcsolódik. (K/5) Egészítse ki az ábra értelmezésével a hiányos szöveget! (Elemenként 1 pont.) Jelenleg Magyarországon (a) választójog érvényesül, amely 18 év felett minden a közügyektől el nem tiltott magyar állampolgár számára biztosítja a közügyekben való részvételt. A választások alkalmából az egyes szavazók (b) választhatják meg képviselőjüket. A választópolgárok szavazataikat. (c) adhatják le, mely a demokratikus hatalomgyakorlás egyik fontos eleme. Hazánkban a választók két szavazólapon szavazhatnak, az egyikben. (d) képviselőjelöltre, a másikban pedig a (e) listára szavazhatnak. (tankönyvi szöveg) 2
3 3. A feladat a magyarországi társadalmi viszonyok átalakulására vonatkozik. (K/3) Válaszoljon a kérdésekre a táblázatok alapján! (Elemenként 1 pont.) Forrás: A kapitalizmus alapjainak lerakása Magyarországon , GKI a) Döntse el, hogy a tulajdonváltás következtében milyen új társadalmi csoport jött létre az alábbiak közül! Húzza alá a helyes választ! 1. munkásosztály 2. szövetkezeti parasztság 3. tőkések b) Döntse el, hogy a magyar gazdaság tulajdonosi rendszerére 1996-ra az alábbiak közül melyik a jellemző! Húzza alá a helyes választ! 1. Az állami tulajdon a meghatározó. 2. Vegyes tulajdonra épülő gazdaság, amelyben meghatározó szerepű a magántulajdon. 3. Kizárólag magántulajdonra épülő gazdaság. c) Döntse el, hogy az alábbiak közül melyik volt a tulajdonváltás egyik sokakat sújtó társadalmi következménye! Húzza alá a helyes választ! 1. a munkanélküliség növekedése 2. az árak emelkedése 3. a külföldi tőke beáramlása 3
4 4. A feladat a hazai romák kulturális és társadalmi helyzetéről szól. (K/4) Döntse el az idézet és a fényképek alapján, hogy az állítások igazak-e vagy hamisak! (Válaszát X jellel jelölje!) (Elemenként 1 pont.) Roma Legenda a Margitszigeten Az első roma rockopera előadását az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke nyitotta meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Roma Legenda unikális értéket képvisel a roma identitás erősítése és a cigányság kultúrájának, történelmének bemutatása szempontjából. A világon először életre hívott roma rockopera megálmodóinak célja az volt, hogy a zene és a táncművészet eszközeivel ábrázolják a cigányság sokak által nem ismert történelmét. A darab melyben a nézők népes, mintegy hatvan fős tánccsoport előadásában gyönyörködhetnek bemutatja a roma őshazából való elvándorlást, és a cigányság vándorútjának különböző állomásait. A jellemzőbb színtereket csodás jelmezekkel, díszletekkel és jellegzetes táncokkal illusztrálják. (Az Országos Cigány Önkormányzat beszámolója, 2005 nyara) Megállapítás Igaz Hamis a) A roma rockopera a cigányság legégetőbb társadalmi problémáit (szegénység, munkanélküliség stb.) dolgozza fel. b) A bal oldali kép a romák őshazájára, Indiára utal. c) A kulturális rendezvényeknek, eseményeknek nincs szerepük az egyes nemzetiségek összetartozásának erősítésében. d) A cigány önkormányzatoknak nagy szerepük van a kulturális hagyományok őrzésében. 5. A feladat az állampolgári jogok gyakorlásához kapcsolódik a mai Magyarországon. (K/4) Válaszoljon a kérdésekre az Alkotmány részleteinek felhasználásával! (Elemenként 0,5 pont.) 69. (1) A Magyar Köztársaságban senkit nem lehet magyar állampolgárságától önkényesen megfosztani, vagy magyar állampolgárt a Magyar Köztársaság területéről kiutasítani. (2) Magyar állampolgár külföldről bármikor hazatérhet. (3) Minden magyar állampolgár jogosult arra, hogy törvényes külföldi tartózkodásának ideje alatt a Magyar Köztársaság védelmét élvezze. 4
5 70. (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. (2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megilleti az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható és amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik választó legyen, valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható. (3) A Magyar Köztársaságban minden menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert nagykorú személyt megillet az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik választó legyen, valamint a helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. (4) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megillet az a jog, hogy az európai parlamenti választáson választható és választó legyen. 70/A. (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (A Magyar Köztársaság alkotmánya) a) Nevezze meg azt a paragrafust és annak bekezdését, amely az állampolgárok jogegyenlőségét, egyenjogúságát fogalmazza meg!... b) Nevezze meg azt a paragrafust és annak bekezdését, amelynek értelmében egy külföldön tartózkodó magyar turista az ottani magyar külképviselethez fordulhat, ha jogi segítségre van szüksége!... c) Soroljon fel két olyan konkrét állampolgári jogot a fenti szövegből, amely a népfelség (népszuverenitás) elve közvetlen gyakorlásának módját biztosítja!... d) Húzza alá azt a két állampolgári jogot, amelyet egy Magyarországon bevándorlóként élő nem magyar állampolgár is gyakorolhat! 1. Polgármesterré választható az önkormányzati választáson. 2. Az önkormányzati választáson választó. 3. Országgyűlési képviselővé választható. 4. Országgyűlési képviselőt választhat az országgyűlési választáson. 5. Helyi kérdésekben kiírt népszavazáson megilleti a részvétel joga. e) Határozzon meg a szöveg alapján egy olyan tisztséget, amelyre egy Magyarországon élő nyugdíjas német állampolgár megválasztható, és egy olyat, amire nem!
6 6. A feladat a magyar országgyűlési választásokkal kapcsolatos. (K/4) Válaszoljon a kérdésekre az ábra, a szöveg és ismeretei felhasználásával! (A rendszer 2011-ig volt érvényben) Az országgyűlési képviselők választása általános és egyenlő választójog alapján, közvetlenül és titkosan történik. A képviselők arányosra törekvő vegyes választási rendszer keretében jutnak mandátumhoz. E szerint a képviselők részben egyéni választókerületekből, részben pártok választási listáiról jutnak a törvényhozói testületbe. a) Kiknek a szavazatai alapján juthatnak be a képviselők az Országgyűlésbe? (1 pont)... b) Hol kell győznie annak az országgyűlési képviselőjelöltnek, akit a választók közvetlenül választanak meg? (1 pont)... c) Kik kerülnek be az országgyűlésbe a pártokra leadott szavazatok alapján? (1 pont)... d) Kikre szavazhatunk az (Elemenként 0,5 pont.) 1. I. szavazólappal? 2. II. szavazólappal? 6
7 7. A feladat napjaink Magyarországára vonatkozik. (K/4) a) Válassza ki a felsorolásból ismeretei segítségével azt a politikai rendszert, amelyik a leginkább párosítható a mellékelt ábrával! Megoldását aláhúzással jelölje! (1 pont) Politikai rendszer: parlamentáris monarchia, korlátozott parlamentarizmus, proletárdiktatúra, tekintélyuralmi rendszer, parlamentáris demokrácia, elnöki kormányzati rendszer b) Választását igazolja az ábráról leolvasható három jellemző vonással! (Elemenként 1 pont.) Jellemző vonások:
8 8. A feladat a mai magyar társadalomra vonatkozik. (K/3) Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei segítségével! Természetes szaporodás Magyarországon, a) Mi a fő irányvonala (trendje) az utóbbi évtizedekben ( ): - a születések változásainak?.. (0,5 pont) - a halálozások változásainak?.. (0,5 pont) b) Miért tekintjük demográfiai fordulópontnak 1981-et? (1 pont) c) Hogyan érinti a születések utóbbi harminc évben nyugdíjrendszert? (1 pont) 8 bekövetkezett alakulása a
9 9. A feladat Magyarország jelenkori demográfiai helyzetével kapcsolatos. (K/3) Válaszoljon a kérdésekre a források és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) a) Mi a táblázatokból egyértelműen leolvasható folyamat neve?. b) A táblázat adatai segítségével indokolja, hogyan volt lehetséges az, hogy között 36,8%-ról 61,9%-ra nőtt Magyarországon a városi lakosság aránya, miközben az egy városra jutó lakosok száma csökkent!... c) Mivel magyarázható, hogy a városok népességszáma jobban nőtt, mint amennyivel a községek népességszáma csökkent? 9
10 10. A feladat a cigányság jelenkori problémáihoz kapcsolódik. a) Készítsen folyamatábrát a szöveg alapján! Olvassa el a szöveget, és állapítsa meg a felsorolt problémák közti ok-okozati viszonyt! Írja a megfelelő problémák számát a táblázat mezőibe! Egy mező üresen marad. (Elemenként 0,5 pont.) A cigányság körében ma is tömeges a szegénység. Ez az egyik oka a mai magyar társadalom égető problémáját jelentő beilleszkedési zavaraiknak. Megfigyelhető továbbá a szegény cigány és nem cigány népesség beáramlása a kistelepülésekre, elsősorban az itteni alacsony ingatlanárak következtében. A felmérések szerint az alacsony jövedelmű népesség egészségi állapota és várható élettartama számottevően elmarad a jobban iskolázott, magasabb jövedelmű, jellemzően nagyvárosi népességétől. A szegénység legfontosabb oka természetesen a munkanélküliség, illetve annak állandósulása. Ez jórészt a képzettség hiányára vezethető vissza, de további nehézséget jelenthet a lakóhely (elszegényedő, a forgalomból kieső kistelepülések), illetve az egészségügyi alkalmatlanság. (Diósi Ágnes szociográfus) fogalmak/jelenségek szám magas munkanélküliségi arány rossz egészségügyi állapot önkormányzatiság beilleszkedési nehézségek szegénység aprófalvakba költözés b) Melyik szakkifejezéssel szoktak utalni megkülönböztetésre? Húzza alá a megfelelőt! asszimiláció diszkrimináció az alábbi fogalmak közül a hátrányos polgári szabadságjogok 11. A feladat a mai magyar alkotmányos rendhez kapcsolódik. (K/4) Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! 49.. A Magyar Népköztársaság a területén élő minden nemzetiség számára biztosítja az anyanyelvén való oktatásnak és nemzeti kultúrája ápolásának lehetőségét. (A Magyar Népköztársaság alkotmányából; 1949) 68.. A Magyar Köztársaságban élő nemzeti és nyelvi kisebbségek részesei a nép hatalmának: államalkotó tényezők. (A Magyar Köztársaság alkotmányából; 1989) 10
11 a) Válassza ki az alábbi meghatározások közül azt, amelyik tartalmazza a modern alkotmányok ismérveit! (Karikázza be a kiválasztott meghatározás betűjelét!) (0,5 pont) A) Az alkotmány a kormány működését szabályozza. B) Az alkotmány a Legfelső Bíróság elvi döntéseit tartalmazza. C) Az alkotmány alaptörvény, a törvények törvénye, kifejezi a társadalmi berendezkedés alapelveit. D) Az alkotmány az Alkotmánybíróság által meghozott elvi döntések gyűjteménye. b) Emeljen ki a két idézett alkotmányrészletből egy olyan elemet (fogalmat), amelyre illik a következő meghatározás! (0,5 pont) Az államon belül kisebbségben lévő népcsoport, amelynek anyanyelve nem a többségi nyelv. c) Soroljon fel a mai hazai társadalom nemzetiségei közül hármat! (Elemenként 0,5 pont) d) Az 1949-es és az 1989-es alkotmány idézett részleteinek elemzése útján állapítsa meg, melyik értelmezi átfogóbban a nemzetiségek jogait? (0,5 pont).. e) Választását röviden indokolja meg! (1 pont) 12. A feladat a mai magyarországi választási rendszerhez kapcsolódik. (K/3) Egészítse ki a törvényszöveget a folyamatábra segítségével! A folyamatábrában található fogalmak közül hármat írjon be a törvényszöveg megfelelő kipontozott helyére! (Elemenként 1 pont.) 7. (1) Az egyéni választókerületben az első választási fordulóban az a jelölt lesz országgyűlési képviselő, aki megkapta az érvényes szavazatoknak több mint a felét, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület választópolgárainak több mint a fele szavazott. (a továbbiakban: a)... választási forduló) (2) Ha az első választási fordulóban nem szavazott a választókerület választópolgárainak több mint a fele (a továbbiakban: b)... választási forduló), a második választási fordulóban a) mindazok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban indultak; b) képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület választópolgárainak több mint az egynegyede szavazott. (3) Ha az első választási fordulóban a választókerület választópolgárainak több mint a fele szavazott ugyan, de egy jelölt sem kapta meg az érvényes szavazatoknak több mint a felét, (a továbbiakban: c)... választási forduló) a második választási fordulóban a) azok a jelöltek indulhatnak, akik az első fordulóban az érvényes szavazatoknak legalább tizenöt százalékát megkapták; ha nincs legalább három ilyen jelölt, akkor az első fordulóban a legtöbb szavazatot elért három jelölt; ha a jelöltek közül bármelyikük időközben visszalép, helyébe másik jelölt nem léphet; 11
12 b) képviselő az a jelölt lesz, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta, feltéve, hogy a szavazáson a választókerület választópolgárainak több mint az egynegyede szavazott. (Választási törvény; 1989) 13. A feladat a szomszéd államokban élő magyar kisebbségek történetéhez kapcsolódik. (K/4) Döntse el, hogy az alábbi állításpárok tagjai közül melyik vonatkozik Szlovákiára (illetve Csehszlovákiára) és melyik Romániára! Az állítások sorszámát írja a táblázat megfelelő mezőibe! Használja a középiskolai történelmi atlaszt! (Soronként 1 pont.) a) 1. A helyi magyarság zöme a magyar határ közelében él. 2. A helyi magyarság egy nagy csoportja az elcsatolt országrész keleti részén, egy másik nagy csoportja pedig a magyar határ közelében él. b) 1. A helyi magyarság egy része egy ideig a Maros-Magyar Autonóm tartományban élt. 2. A helyi magyarság sosem rendelkezett autonómiával. c) 1. A helyi magyarság szervezett kitelepítésére nem került sor. 2. A helyi magyarság egy részét az ún. lakosságcsere-egyezmény keretében kitelepítették. d) 1. Az elcsatolt országrész történeti elnevezése: Felvidék. 2. Az elcsatolt országrész történeti elnevezése: Erdély és Partium. Szlovákia (Csehszlovákia) Románia a) b) c) d) 12
13 14. A feladat az elmúlt fél évszázad magyarországi demográfiai változásaival kapcsolatos. (K/4) Oldja meg a feladatot a demográfiai változásokat bemutató grafikon és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) a) 1963-ban a népi írók vitát kezdeményeztek a sajtóban a majdnem egy évtizede tartó kedvezőtlen népesedési folyamatok kapcsán. Nevezzen meg egy, a grafikonról leolvasható demográfiai változást, amely előidézője volt a vitának!. b) 1973-ban átfogó szociálpolitikai intézkedéscsomagot vezettek be, amelynek legfontosabb elemei a következők voltak: a családi pótlék és a gyermekellátási segély (gyes) összegének emelése, a lakásépítési támogatások kibővítése, a művi abortusz részleges tilalma. Volt-e ennek demográfiai hatása? Karikázza be a helyes válasz betűjelét! A) Igen, tartós hatása volt. B) Igen, de csak átmeneti hatása volt. C) Nem, semmilyen hatása nem volt. c) Melyik évtizedben kezdődött Magyarország népességének máig tartó csökkenése?.. d) A rendszerváltást követő évtizedben a bevándorlók száma jelentősen felülmúlta a kivándorlókét. Hogyan hatott ez a népesség változására? Karikázza be a helyes válasz betűjelét! A) Lassította a népesség csökkenését. B) Lassította a népesség növekedését. C) Gyorsította a népesség csökkenését. D) Gyorsította a népesség növekedését. 13
14 15. A feladat az 1990 utáni Magyarországhoz, a helyi önkormányzatokhoz kapcsolódik. (K/3) Döntse el a forrás és ismeretei alapján az alábbi állításokról, hogy igazak vagy hamisak! Tegyen X - jelet a megfelelő oszlopba! (Elemenként 0,5 pont.) 12. (1) A képviselő-testület szükség szerint, a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott számú, de évente legalább hat ülést tart. Az ülést össze kell hívni a települési képviselők egynegyedének vagy a képviselő-testület bizottságának az indítványára. (2) A képviselő-testület elnöke a polgármester, aki összehívja és vezeti a képviselő-testület ülését. (3) A képviselő-testület ülése nyilvános. (4) A képviselő-testület a) zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele; továbbá önkormányzati, hatósági, összeférhetetlenségi és kitüntetési ügy, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyalásakor; b) zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdeket sértene. 30. A képviselő-testület az alakuló ülését a választást követő tizenöt napon belül tartja meg. Az alakuló ülést a legidősebb települési képviselő, mint korelnök vezeti. 32. A polgármester tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából települési képviselőnek tekintendő. A polgármester a megválasztását követően esküt tesz a képviselő-testület előtt. 33. A polgármester tekintetében a képviselő-testület gyakorolja a munkáltatói jogokat, munkabérét a jogszabály keretei között határozza meg. A polgármester az államigazgatási tevékenységéért a közszolgálati szabályok szerint felelős. (Részletek a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvényből) Megállapítás Igaz a) A polgármester megválasztása után esküt tesz a parlament előtt. b) A helyi önkormányzat a település irányítását látja el. c) A képviselő-testület alakuló ülését a korábbi polgármester vezeti. d) A törvény a rendszerváltás ötödik évfordulóján született. e) A képviselő-testület minden ülésének nyilvánosnak kell lennie. f) A polgármester fizetését a képviselő-testület állapítja meg. 14 Hamis
15 16. A feladat a határon túli magyarság helyzetével kapcsolatos. (K/3) Válaszoljon a kérdésekre a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 0,5 pont.) Magyarország területgyarapodásai 1938 és 1941 között Mely állam(ok) területén élt a XX. században a felvidéki és a kárpátaljai magyarság? a) 1919/1920-ig: b) 1920 és 1938 novembere között:... c) 1939 márciusa és 1944 között:. és. d) 1945 és 1991 között:. és 15
16 17. A feladat a magyar társadalommal kapcsolatos. (K/4) Válaszoljon a kérdésekre a forrás és ismeretei alapján! (Elemenként 1 pont.) *Csak a trianoni országterületen. a) Melyik XX. századi politikai eseménnyel / döntéssel indokolható a 40-es években bekövetkező nagymértékű visszaesés az alábbi kisebbségek létszámában? szlovákok esetében: németek esetében:.. b) Nevezzen meg egy olyan kisebbséget, melynek számaránya folyamatosan növekedett a táblázat által bemutatott korszakban!... c) Milyen jelenség következménye a b) kérdésben említett folyamat? (A leginkább helyes választ húzza alá!) magas népszaporulat bevándorlás a többségi lakosság számának csökkenése 18. A feladat a rendszerváltás utáni Magyarország nemzeti és etnikai kisebbségeivel kapcsolatos. (K/4) Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! (Egy-egy paragrafus száma több válaszban is szerepelhet.) (Elemenként 0,5 pont.) 1. (1) E törvény hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság területén élő mindazon magyar állampolgárságú személyekre, akik magukat valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak tekintik, valamint e személyek közösségeire. [ ] 4. (1) A Magyar Köztársaság tilalmaz minden olyan politikát, amely: a kisebbségnek a többségi nemzetbe való beolvasztását célozza vagy ezt eredményezi; [ ] 7. (1) Valamely nemzeti, etnikai csoporthoz, kisebbséghez (a továbbiakban: kisebbséghez) való tartozás vállalása és kinyilvánítása az egyén kizárólagos és elidegeníthetetlen joga. A kisebbségi csoporthoz való tartozás kérdésében nyilatkozatra senki sem kötelezhető. [ ] 12. (1) A kisebbséghez tartozó személynek joga van saját és gyermeke utónevének szabad megválasztásához, családi és utónevének anyanyelve szabályai szerinti anyakönyveztetéséhez és annak jogszabályban meghatározott keretek között hivatalos okmányokban való feltüntetéséhez. [ ] 17. A kisebbségek társadalmi szervezeteket, helyi és országos önkormányzatokat hozhatnak létre. (Részletek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, évi LXXVII. törvényből) 16
17 Írja le a fentiek közül egy olyan paragrafus sorszámát, a) amelyik egyéni jogot biztosít a kisebbséghez tartozók számára!. b) amelyik közösségi (kollektív) jogot biztosít a kisebbséghez tartozók számára!. Írja le a fentiek közül annak a paragrafusnak a sorszámát, c) amelyikben biztosított jog miatt a népszámlálások során nehéz felmérni egy-egy kisebbség pontos létszámát!. d) amelyik védi a kisebbségeket az erőszakos asszimilációval szemben!. e) Nevezzen meg négyet a mai Magyarországon élő, törvény által elismert nemzetiségek (nemzeti és etnikai kisebbségek) közül! A feladat a helyi önkormányzatokhoz kapcsolódik. (K/3) Válassza ki a felsorolásból azokat az önkormányzati tisztségeket, intézményeket, amelyekre a törvényrészletek vonatkoznak! Írja a megfelelő tisztség, intézmény nevét a kipontozott vonalra! Egy helyre csak egy fogalmat írjon! (Elemenként 1 pont.) Tisztségek, intézmények: tanács tanácselnök képviselő-testület frakcióvezető képviselőház jegyző polgármester titkár 42. A [ ] hatásköréből nem ruházható át: 1. a rendeletalkotás; 2. szervezetének kialakítása és működésének meghatározása, a törvény által hatáskörébe utalt választás, kinevezés, vezetői megbízás; [ ] 4. a gazdasági program, a hitelfelvétel, a kötvénykibocsátás, a kölcsönfelvétel vagy más adósságot keletkeztető kötelezettségvállalás, alapítványi forrás átvétele és átadása; a) 65. A képviselő-testület elnöke a [ ]. A [ ] összehívja és vezeti a képviselő-testület ülését, valamint képviseli a képviselő-testületet. 66. A [ ] tagja a képviselő-testületnek, a képviselő-testület határozatképessége, döntéshozatala, működése szempontjából önkormányzati képviselőnek tekintendő. b) 81. (1) A [ ] vezeti a polgármesteri hivatalt vagy a közös önkormányzati hivatalt. [ ] (3) A [ ] a) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt államigazgatási ügyekben; b) gyakorolja a munkáltatói jogokat a polgármesteri hivatal, a közös önkormányzati hivatal köztisztviselői és munkavállalói tekintetében, [ ] d) tanácskozási joggal vesz részt a képviselő-testület, a képviselő-testület bizottságának ülésén; e) jelzi a képviselő-testületnek, a képviselő-testület szervének és a polgármesternek, ha a döntésük, működésük jogszabálysértő; f) évente beszámol a képviselő-testületnek a hivatal tevékenységéről; (Részletek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényből, 2011) c) 17
18 20. A feladat a hazai romák helyzetével kapcsolatos. (K/4) Döntse el a diagram és ismeretei segítségével, hogy az állítások igazak vagy hamisak-e! Írjon X jelet a táblázat megfelelő mezőjébe! (Elemenként 1 pont.) Az öt etnikai-származási csoporttal szemben érzékelt társadalmi távolság (a válaszadók százalékában; a»mindennek«a felmérésben azt jelenti, hogy akár családtagnak is elfogadná) [A diagram forrása: Simonovits Bori Szalai Boglárka: Idegenellenesség és diszkrimináció a mai Magyarországon. Magyar Tudomány 2013/03] Megállapítás Igaz a) A válaszadók többsége elfogadna cigány kollégát. b) Többen fogadnának el cigány családtagot, mint szomszédot. c) A cigányság az egyetlen vizsgált csoport, amelyet többen utasítanának el szomszédként, mint ahányan elfogadnák. d) A diagram adatai megerősítik a feltételezést, hogy a cigányság sokszor diszkrimináció áldozata. 18 Hamis
19 21. A feladat Magyarország népesedéséhez kötődik a XX. század második felében. (K/4) Oldja meg a feladatokat a forrás és ismeretei segítségével! (Elemenként 1 pont.) A Magyarországra bevándorló román állampolgárok száma (forrás: KSH) a) Magyarország népessége 1980-ban fő volt, míg 2013-ban Ebben az időszakban a halálozások és születések számának különbözete azonban jóval meghaladta az egymillió főt. Magyarázza meg az eltérés okát!.. b) Mivel magyarázható a táblázatban látható kiugróan magas fős adat?.. c) Milyen okai lehettek a Romániából való jelentős bevándorlásnak? Nevezzen meg két eltérő típusú okot!
20 22. A feladat a mai Magyarország demográfiai jellemzőihez kapcsolódik. (K/2) Válassza ki a korfa és ismeretei alapján az igaz állításokat! Karikázza be a négy igaz állítás betűjelét! (Elemenként 0,5 pont.) A) Jellemzően több fiú születik, mint lány. B) A nők várható élettartama magasabb a férfiakénál. C) A Rákosi-korszakban abortusztilalmat vezettek be, amit később enyhítettek. D) Minden évben többen fognak nyugdíjba menni, mint az előzőben. E) A legnagyobb létszámú korcsoport születése előtti években bővítették a családtámogatásokat. F) A családalapítás életkorában a nők nem találnak maguknak kellő számban partnert. 20
21 23. A feladat a hazai cigányság helyzetéhez kapcsolódik. (K/3) Döntse el a grafikon és ismeretei segítségével, hogy melyik iskolatípusra igazak az állítások! Írjon X jelet a táblázat megfelelő mezőjébe! Egy sorban csak egy X jel szerepelhet. (Elemenként 1 pont.) Az 1974-ben, illetve az 1991-ben született roma, illetve nem roma fiatalok iskolai pályafutása éves korukig (%) Állítások általános iskola a) A nem romákkal ellentétben a romák többsége napjainkban nem végzi el ezt az iskolát, így szakmát sem szerez. b) Egy nem romának napjainkban több mint nyolcszor akkora esélye van a bejutásra ebbe az iskolába, mint egy roma diáknak. c) A roma tanulók lemaradása ennek az iskolának az elvégzésében ma már nem jelentős a nem romákéhoz képest. 21 középiskola felsőoktatási intézmény
Középszintű rövid választ igénylő feladatok ( )
Középszintű rövid választ igénylő feladatok (2005 2017) 1. A következő feladat a magyarországi rendszerváltozással kapcsolatos. (K/4) Jelölje X jellel a táblázatban, melyik szöveg igazolja a megadott állításokat!
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (magyar) Érettségi feladatok gyűjteménye 1
Társadalmi, állampolgári és gazdasági ismeretek (magyar) Érettségi feladatok gyűjteménye 1 1. A következő feladat a magyarországi rendszerváltozással kapcsolatos. (K/4) Jelölje X jellel a táblázatban,
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS. készítette: Bánlaki Ildikó
NÉPSZUVERENITÁS 2. VÁLASZTÓJOG VÁLASZTÁS készítette: Bánlaki Ildikó DEMOKRÁCIA a hatalomgyakorlás formája MODERNITÁS modern állam demos választójoggal rendelkezők csoportja (nagy) a közügyek intézésére
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések
Önkormányzati választás gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
Az új magyar választási rendszer
Az új magyar választási rendszer Dr. Smuk Péter, egyetemi docens Széchenyi István Egyetem, Győr a demokratikus rendszer "a politikai döntéshozatal céljával létrehozott olyan intézményes berendezkedés,
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének. 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete
Bag Nagyközség Önkormányzat képviselő testületének 9/2011./IV. 07./ ÖK.számú rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2007.(X.01.) számú rendeletének módosítása Bag
Hatályos választójogi törvény évi XXXIV. törvény
Hatályos választójogi törvény 1989. évi XXXIV. törvény az országgyűlési képviselők választásáról ELSŐ RÉSZ A VÁLASZTÓJOG 1. A választójog általános és egyenlő, a szavazás közvetlen és titkos. 2. (1) A
Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Szám: IV.535/2010. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. október 13-án (szerdán) 15 00 órakor a Polgármesteri Hivatal II. emeleti mőszaki tárgyalójában megtartott alakuló ülésérıl.
A legfontosabb állami szervek
A legfontosabb állami szervek Az Országgyűlés 2012-től: Alaptörvény 1. cikk Házszabály Az Országgyűlés Magyarország legfelsőbb (államhatalmi és) népképviseleti szerve. Biztosítja a társadalom alkotmányos
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5
TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.
Választójogosultság. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
Választójogosultság Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 20. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
Választójog, választási rendszerek. Alkotmányjog 2. - előadás szeptember 29. Bodnár Eszter
Választójog, választási rendszerek Alkotmányjog 2. - előadás 2016. szeptember 29. Bodnár Eszter Választójog A demokratikus hatalomgyakorlás népszuverenitás vagy népfelség elve demokratikus legitimáció
2003. évi CXIII. törvény. az Európai Parlament tagjainak választásáról
2003. évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz megköveteli, hogy az Országgyűlés megalkossa az Európai Parlamentben Magyarország képviselői
II. fejezet A választók nyilvántartása
1990. évi LXIV. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról I. fejezet A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát szabad elhatározása alapján gyakorolja. (2) A választópolgár
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék november 11.
Dr. Papp Olga DE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszék 2015. november 11. 1 Helyi önkormányzatok (3197) Települési önkormányzatok (3178) Területi önkormányzatok (20) Községek (2809) Városok (346) (ebből járásszékhely
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL
TUDNIVALÓK A HELYI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK ÉS POLGÁRMESTEREK, VALAMINT A NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSÁRÓL Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket?
Külföldön élő (magyarországi lakcím nélküli) magyar állampolgár szavazhat-e az önkormányzati választáson? Nem, mivel nincs magyarországi lakcíme.
1 Forrás: www.valasztas.hu Gyakran ismételt kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket az idei évtől kezdve
Önkormányzati SZMSZ módosítása
Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala 2351 Alsónémedi, Fı út 58. Tel: 29/337-101, fax: 29/337-250 alsonemedi@upcmail.hu, www.alsonemedi.hu Szám: 241- /2013. ELŐTERJESZTÉS Készült:
2010. évi L. törvény. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1.
Hatály: 2014.XI.26. - 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A választójog 1. (1) A választópolgár a választójogát
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ1 levelező tagozat 2017.12.15 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com 1. Választás és képviselet, választások típusai
Magyarországi választási rendszerek
Magyarországi választási rendszerek AJ2 nappali tagozat 2017.09.25 Mécs János Doktorandusz Alkotmányjogi tanszék, ELTE ÁJK mecsjanosalkotmanyjog@gmail.com 1. Választás és képviselet, választások típusai
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!
ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! A Magyar Köztársaság Elnökének döntése alapján 2006. október 1- jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési
Buj Község Önkormányzata
Buj Község a 4483 Buj, Rákóczi u. 1. Telefon: +36 (42) 205-455; +36 (20) 999-8969 Fax: +36 (42) 205-389 Email: bujhiv@ent.hu Web: www.buj.hu Bevezető Magyarország Alaptörvénye a helyi önkormányzást a következőképpen
ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól
ADATLAP a szavazatszámláló bizottság választott tagjainak, póttagjainak adatairól Név:.... Lakcím : Debrecen,.. utca szám em. ajtó Levelezési cím: Debrecen,. utca szám em. ajtó (Amennyiben a levelezési
Magyar joganyagok évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 2. oldal d) lakosig 8 fő. 5. (1) A nél több lakosú
Magyar joganyagok - 2010. évi L. törvény - a helyi önkormányzati képviselők és polgá 1. oldal 2010. évi L. törvény a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról 1 I. FEJEZET ÁLTALÁNOS
F O R G A T Ó K Ö N Y V
F O R G A T Ó K Ö N Y V Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. október 13-ai alakuló testületi ülésére Az alakuló üléssel kapcsolatban az alábbi jogszabályok irányadóak: o a helyi önkormányzatokról
POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 7/2010. (X. 28.) rendelete. A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról FEJEZET
POGÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 7/2010. (X. 28.) rendelete A képviselőtestület szervezeti és működési szabályzatáról I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (1) Az önkormányzat megnevezése:
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján
A választási bizottságra vonatkozó általános szabályok a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény alapján II. FEJEZET A VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGOK 10. A választási bizottság 14. (1) A választási
Állampolgári ismeretek. JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY
Állampolgári ismeretek JOGI alapismeretek ALAPTÖRVÉNY ELŐZMÉNYEK Magyar Népköztársaság (1949-1989) 1949 1989 2012-1936. évi szovjet alkotmány mintájára készült - államforma: népköztársaság - elnevezés:
Magyar joganyagok évi CXIII. törvény - az Európai Parlament tagjainak válasz 2. oldal b)1 az Európai Unió más tagállamainak minden választópol
Magyar joganyagok - 2003. évi CXIII. törvény - az Európai Parlament tagjainak válasz 1. oldal 2003. évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról 1 Magyarország csatlakozása az Európai
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
ELŐTERJESZTÉS. Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Ecsegfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezésétől szóló rendelet
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS RENDSZEREKBEN. HATÁSKÖREI. Alkotmányjog 2. nappali tagozat november 6.
AZ ÁLLAMFŐ SZEREPE A KORMÁNYZATI RENDSZEREKBEN. A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK JOGÁLLÁSA ÉS HATÁSKÖREI Alkotmányjog 2. nappali tagozat 2017. november 6. dr. Milánkovich András Tanársegéd ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék
Alakuló ülés. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a javasolt napirendet elfogadta.
Alakuló ülés Szabó Tibor korelnök: Köszönti az alakuló ülésen megjelenteket. Megállapítja a határozatképességet Ismerteti az ülés meghívó szerinti javasolt napirendjét. 1./ Választási Bizottság tájékoztatója
ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK. Alkotmányjog 1. előadás 2015. április 9.
ÁLLAM ÉS POLGÁR II. NEMZETISÉGEK ÉS EGYÉB JOGI STÁTUSZOK Alkotmányjog 1. előadás 2015. április 9. ÁLLAMI SZUVERENITÁS ÉS ANNAK ALANYI KÖREI 1. A magyar állami szuverenitás személyi hatálya A magyar állampolgárok
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 5. hét
Bevezetés az egészségügyi jogi ismeretekbe I. 5. hét A köztársasági elnök képviseli Magyarországot; részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein; törvényt, országos népszavazást kezdeményezhet;
Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról
Tájékoztató a 2014. október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke kitűzte a 2014. évi helyi önkormányzati képviselő
NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. I. Fejezet Általános Rendelkezések
NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A Német Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 113. a) pontjában kapott
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL (az 5/2001. /IV.25./ és az 5/2004. /III.24./ számú rendeletekkel
Választójog. Alkotmányjog 1. előadás május 11. Bodnár Eszter Pozsár-Szentmiklósy Zoltán
Választójog Alkotmányjog 1. előadás 2017. május 11. Bodnár Eszter Pozsár-Szentmiklósy Zoltán 1. A demokratikus hatalomgyakorlás népszuverenitás demokratikus legitimáció néprészvétel 2. A hatalomgyakorlás
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.
Az önkormányzati választással kapcsolatban felmerülő gyakori kérdések
Az önkormányzati választással kapcsolatban felmerülő gyakori kérdések Hány évre választjuk a helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket? A helyi önkormányzati képviselőket és polgármestereket
Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben
Önkormányzati választások 2019 Diósdon először választunk vegyes választási rendszerben Október 13-án, vasárnap választjuk meg a következő öt évre Diósd polgármesterét, a helyi önkormányzati és a nemzetiségi
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal
45/2008. (IV. 17.) AB határozat. Indokolás
45/2008. (IV. 17.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének hitelesítése
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE A Köztársasági Elnök a 308/2019. (VII.26.) számú határozatában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját 2019. október 13. napjára tűzte
Szakács Tamás. 22.A kormány parlamenti felelőssége
22.A kormány parlamenti felelőssége - a magyar alkotmányos berendezkedés az európai főszabályt követve a központi állami szervezeti rendszert egyetlen pontnál, a parlamentnél kötötte az állampolgárok választásához,
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék
A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/700-1/2013/I. Tárgy: Tájékoztató törvényességi felhívásról Üi.: dr. Dobó A. Melléklet: Törvényességi felhívás Makó Város Önkormányzat
Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának december 17-i ülésére
Elıterjesztés sorszáma: 18. Melléklet: 1 db ELİTERJESZTÉS Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás Társulási Tanácsának 2014. december 17-i ülésére Tárgy: Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó
141. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA. Budapest, október 26., szerda TARTALOMJEGYZÉK. Ára: 1150, Ft. Oldal
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA Budapest, 2005. október 26., szerda TARTALOMJEGYZÉK 2005: CXIV. tv. A kisebbségi önkormányzati képviselõk választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról
Súr Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete Súr Község önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról Súr Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi
A4 HELYI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 1
12. melléklet a 4/2014. (VII. 24.)IM rendelethez Ajánlóív igénylése jelölt ajánlásához a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán A4 HELYI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS 1 AJÁNLÓÍV IGÉNYLÉSE
Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András
Alkotmányjog előadó: dr. Szalai András 1 A jog fogalma, a magyar jogrendszer tagozódása KÖZJOG MAGÁNJOG Alkotmány, Alaptörvény az alkotmány fogalma és típusai az 1949. évi XX. törvény Alaptörvény jellemzői
2011. évi... törvény. egyes választási törvények módosításáró l
Srirmrn amafia n rrz.s.ri "....~. fliiniuiuü q müflmwnutüüüfötü! i.iiiii'l^y'ilril : Qg1" I " Ylol60riil ^'fi FIDESZ Magyar Polgári Szövetség 111:f j / J ys ± 2011 JÚN 5, Képviselői önálló indítvány 2011.
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi választásáról
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választásáról Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választására 2014.
Az SZMSZ III. Fejezet 11. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Kisoroszi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. (III. 12.) rendelete Kisoroszi Község Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tisztelt Választópolgárok!
Tisztelt Választópolgárok! Az Alkotmány rendelkezése alapján a helyi önkormányzati képvisel ket, valamint a polgármestert a választópolgárok általános és egyenl választójog alapján, közvetlen és titkos
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. július 13-án 09:00 órakor megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Kékkút Község Önkormányzat
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz
ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz KÖTELEZŐ TANANYAG: Kocsis Miklós Petrétei József Tilk Péter: Alkotmánytani alapok. Kodifikátor Alapítvány, Pécs, 2015 Petrétei József: Magyarország
A modern demokráciák működése
A modern demokráciák működése 1. A modern demokrácia fogalma ókor: démosz+ krátosz = néphatalom modern jelentés: demokrácia = államtípus 2 féle államforma: monarchia (élén: uralkodó) vagy köztársaság (köztársasági
Esélyegyenlőségi szabályzat
MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM 23. sz. melléklet Esélyegyenlőségi szabályzat OM azonosító: 031202 HA2301 2018.03.12 MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM Fenntartó:
Önkormányzatiság és önkormányzás
Önkormányzatiság és önkormányzás 2015 Belügyminisztérium Miniszterelnökség 1. A helyi önkormányzatok helye és szerepe A helyi önkormányzatok helye és szerepe: a helyi önkormányzatok az állami szervezetrendszer
ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének július 15-én tartandó rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 15-én tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: KEOP-2015-5.7.0. Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete Választási Szabályzata A szabályozási dokumentum alkalmazási területe: kiterjed a TUDOSZ minden szervezeti egységére, tisztségviselőjére, tagjára és munkatársára.
6. A Magyar Alkotmány (Alaptörvény) szerepe és tartalma, módosításai, az Alkotmánybíróság feladata, működése
6. A Magyar Alkotmány (Alaptörvény) szerepe és tartalma, módosításai, az Alkotmánybíróság feladata, működése Magyarország alkotmányjogi berendezkedése parlamentáris demokrácia. A legfőbb törvényhozó szerv
Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.
Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A
TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA A MÓRAHALMI RÉGIÓBAN ÁROP 1.A.3-2014 JOGSZABÁLYI KERETRENDSZER Jogszabályi keretrendszer: Az esélyteremtő programterv, illetve szélesebben véve, az
1. téma. 2. kérdés: Ismertesse az Alaptörvény által a helyi közügyek körében nevesített helyi önkormányzati feladat- és hatásköröket!
1. téma 1.kérdés: Mutassa be a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának a helyi önkormányzatok tevékenységének állami felügyeletére vonatkozó rendelkezéseit, majd ismertesse a törvényességi ellenőrzés/felügyelet
Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének. Szervezeti és Működési Szabályzata. Általános rendelkezések
Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
BAKONYSZENTKIRÁLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 2/2003. (I.31.) Ökt. sz. RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
ELŐTERJESZTÉS. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 25-án tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 25-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Az önkormányzat saját művelésében lévő 179 ha összterületű földterületein
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL I. ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
PERESZTEG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2011.(III.17.) R E N D E L E T E SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL Pereszteg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Szentlőrinc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 109. II. kötet BELÜGYMINISZTÉRUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA
VÁLASZTÁSI FÜZETEK 109. AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JOGGYAKORLATA II. kötet BELÜGYMINISZTÉRUM ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI IRODA VÁLASZTÁSI FÜZETEK 109. AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JOGGYAKORLATA 2002.
2016. JÚNIUS 10-RE ÖSSZEHÍVOM A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 1. ALAKULÓ ÜLÉSÉT
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Zenta Község Képviselő-testülete Szám: 1/2016-I Kelt: 2016. május 9. Z e n t a Zenta község statútumának (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011.
Romák az Unióban és tagállamaiban
Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Nyékládháza Város Önkormányzatának 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása érdekében
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/ , fax: 88/
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/585-600, fax: 88/596-581 e-mail: berhida@berhida.hu VÁLASZTÁSI KÖZLEMÉNY Berhida Város Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjeként a 2019. október
Politikai részvételi jogok
Politikai részvételi jogok Csoportjaik, a választások és a választójog alapelvei, közhivatal viseléséhez való jog, petíciós jog Alkotmányjog 3. előadás 2014. április 10. Széchenyi István Egyetem Dr. Erdős
Nemzetiségi önkormányzati választási segédlet
Nemzetiségi önkormányzati választási segédlet 1. A választás kitűzése: 1.1. A választás napját 2014. október 5-re feltételezve, a német nemzetiségi önkormányzati választást 2014. július 23. napjáig a Nemzeti
28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Sárvár város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY. A bírósági ülnökök jelöléséről
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY A bírósági ülnökök jelöléséről Magyarország köztársasági elnöke az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztése alapján kitűzte a 2015. évi ülnökválasztást, mely 2015. március
Nemti Község Képviselő-testületétől. társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT
Nemti Község Képviselő-testületétől 94/2012.(XII. 03.) számú Tárgy: Közös Önkormányzati Hivatal társulási megállapodás jóváhagyása HATÁROZAT Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Mátraterenyei
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(III.29.)Kt. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 A rendelet hiteléül: Maglód, 2009. január 20. Margruber János jegyző
Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján. Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék
Demográfiai és etnikai viszonyok Kárpátalján Molnár József II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Földtudományi Tanszék 6 5 4 3 2 1 A Föld népességszám-változása az utóbbi kétezer évben (adatforrás:
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
2005. évi CXIV. törvény
2005. évi CXIV. törvény a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról * Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság területén
Kivonat a választási eljárásról szóló évi C. törvényből. XII/A. Fejezet A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA
Kivonat a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényből XII/A. Fejezet A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA 115/B. Az I-X. fejezet - a külképviseleti névjegyzékkel és a külképviseleti
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA
HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE DR. GYURITA RITA A GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓJA I. A HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TÖRVÉNYESSÉGI FELÜGYELETE AZ ALAP A Kormány a fővárosi és
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak megválasztására
Előterjesztő: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Tárgy: Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.
Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak
F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására
F E L H Í V Á S Bírósági ülnökök választására Magyarország Alaptörvénye Bíróság fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt