Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
|
|
- Enikő Vinczené
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BAKONYSZENTKIRÁLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 2/2003. (I.31.) Ökt. sz. RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján összhangban az Ötv. IV. fejezetében foglaltakkal és figyelemmel a választási eljárásról szóló évi C. tv. rendelkezéseire a képviselő-testület a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről az alábbi rendeletet alkotja: Általános rendelkezések 1. (1) A helyi népszavazás és népi kezdeményezés az állampolgároknak, illetve az állampolgárok helyi közösségének alkotmányos joga, amely közvetlen részvételt biztosít a hatalom gyakorlásában. (2) A helyi népszavazás és népi kezdeményezés indítványozása érdekében minden állampolgár jogosult közterületen is aláírásokat gyűjteni, illetőleg aláírásgyűjtés céljából szervezőmunkát végezni. (3) Az aláírásgyűjtésben, az aláírásgyűjtés szervezésében résztvevő, illetőleg a helyi népi kezdeményezést, helyi népszavazást támogató e rendelet előírásai szerint eljáró állampolgárok az (1) bekezdésben meghatározott alkotmányos jogukat gyakorolják. (4) Nem gyűjthető aláírás az évi C. törvény 48. (2) bekezdésébe foglalt esetekben. 2. (1) A helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben való részvételre a helyi önkormányzati választásokon választójoggal rendelkező állampolgárok jogosultak. (2) A helyi népszavazás és népi kezdeményezés állampolgári kezdeményezése esetében a választójogosultsági feltételnek a kezdeményezés időpontjában kell fennállni. 3. (1) A helyi népszavazás tárgya lehet e rendeletben meghatározott kivétellel a képviselőtestület hatáskörébe tartozó kérdés. (2) A döntéshozatal céljából elrendelt helyi népszavazás eredménye a képviselő-testületre kötelező. (3) A véleménynyilvánító helyi népszavazás az állampolgárok közreműködését biztosítja a képviselő-testület döntéseinek meghozatalában. (4) A helyi népi kezdeményezés a képviselő-testület hatáskörébe tartozó döntések meghozatalára irányul. 1/6
2 A helyi népszavazásról (1) A képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni: a) az Ötv. 46. (1) bekezdés a) d) pontjában meghatározott esetekben. 4. (2) A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el: a) a képviselő-testület hatáskörébe tartozó ügyben, b) önkormányzati rendelet megerősítésére. (3) Nem rendelhető el helyi népszavazás: a) költségvetésről való döntésre, b) a helyi adónemeket, illetőleg mértéküket megállapító rendeletek tárgyában, c) a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben; a képviselő-testület feloszlásának kimondásáról. 5. (1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti: a) a települési képviselők legalább egynegyede, b) a képviselő-testület bizottsága, c) a helyi társadalmi szervezet vezető testülete, d) a választópolgárok közül legalább 150 fő. (2) A képviselő-testület köteles kitűzni a helyi népszavazást, ha az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott számú választópolgár kezdeményezte. 6. (1) A helyi népszavazás állampolgári kezdeményezését tartalmazó ívnek (a továbbiakban: aláírásgyűjtő ív) az alábbiakat kell tartalmaznia: a) a helyi népszavazásra javasolt kérdés (kérdések) pontos megfogalmazását az aláírásgyűjtő ív minden megkezdett oldalán, b) az állampolgár olvasható családi és utónevét, c) az állampolgár lakcímét, d) az állampolgár személyi azonosítóját, e) az állampolgár sajátkezű aláírását, f) az aláírást gyűjtő polgár aláírását. (2) Az aláírásgyűjtő ívek egy példányát az aláírásgyűjtés megkezdése előtt hitelesítés céljából be kell nyújtani a helyi választási iroda vezetőjéhez (az önkormányzat jegyzőjéhez). (3) A helyi választási iroda vezetője a jogszabályi feltételeknek megfelelő aláírásgyűjtő ívet a benyújtástól számított 15 napon belül hitelesíti. Meg kell tagadni az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha a) a helyi népszavazásra javasolt kérdés nem tartozik a képviselő-testület hatáskörébe, b) a kérdésben nem lehet helyi népszavazást tartani, d) ugyanabban a kérdésben egy éven belül már volt helyi népszavazás, 2/6
3 e) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg az (1) bekezdés a) f) pontjaiban foglaltaknak. (4) A helyi választási iroda vezetője az ívre ráírja, hány aláírás esetén lesz kötelező a helyi népszavazás kiírása, illetőleg a népi kezdeményezés tárgyalása. 7. A helyi népszavazás kitűzésére irányuló állampolgári kezdeményezést az aláírásgyűjtő ív hitelesítését követő egy hónapon belül egyszer lehet benyújtani a polgármesterhez. A pótlólag benyújtott, a kezdeményezést kiegészítő aláírások érvénytelenek. 8. (1) Az aláírások ellenőrzéséről a helyi választási bizottság gondoskodik. Az aláírások ellenőrzése az érvényesnek tekinthető aláírások számának statisztikai és matematikai módszerekkel történő megállapítását jelenti a helyi népszavazás kezdeményezést aláíró állampolgárok személyi adatainak a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, továbbá a választójoggal nem rendelkező nagykorú állampolgárok nyilvántartása adatainak felhasználásával. Ha az alkalmazott statisztikai és matematikai módszer nem valószínűsíti a kellő számú érvényes aláírás meglétét, akkor az aláírások ellenőrzését az aláírások tételes vizsgálatával kell folytatni mindaddig, amíg a kezdeményezés érvényessége vagy érvénytelensége kétséget kizáróan meg nem állapítható. (2) Ha az aláírások ellenőrzése során alapos gyanú merül fel meghatározott aláírások eredetiségét illetően, és az ilyen aláírások érvényessége, vagy érvénytelensége befolyásolja a kezdeményezés érvényességét vagy érvénytelenségét, a helyi választási bizottság a helyi választási iroda vezetője útján a személyazonosságot is ellenőrizheti. (3) Az aláírások ellenőrzése során a kezdeményezést benyújtók képviselője jelen lehet. (4) A helyi választási bizottság elnöke az aláírások ellenőrzésének eredményéről haladéktalanul tájékoztatja a polgármestert. (5) Az aláírásgyűjtő íveket az aláírások ellenőrzését, illetőleg a jogorvoslati eljárás befejezését követő 30 nap elteltével meg kell semmisíteni. (1) A polgármester a helyi népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezést a) a 8. (4) bekezdése szerinti tájékoztatás kézhezvételét követő, b) nem állampolgári kezdeményezés esetén a benyújtást követő legközelebbi ülésnapon köteles a képviselő-testületnek bejelenteni. (2) A helyi népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a képviselő-testület - a polgármester bejelentését követő 30 napon belül határozatban dönt. (3) A helyi népszavazást elrendelő határozatnak tartalmaznia kell: a) a helyi népszavazásra bocsátandó pontosan megfogalmazott, egyértelműen megválaszolható kérdést (kérdéseket), b) a népszavazás időpontját, helyszínét, c) a választópolgárok részletes tájékoztatásának módját. 9. 3/6
4 10. (1) Ha a népszavazás elrendelésére irányuló állampolgári kezdeményezést késve nyújtották be, vagy az aláírások ellenőrzésének eredményeként a helyi választási bizottság azt állapította meg, hogy az érvényes aláírások száma nem éri el a rendelet 5. (1) bekezdésének d) pontjában meghatározott számot, a kezdeményezést a polgármester elutasítja. 11. (1) A képviselő-testület a helyi népszavazás elrendelésével egyidejűleg legkésőbb 35 nappal a szavazás napja előtt kitűzi a szavazás időpontját. (2) A helyi népszavazás elrendeléséről és a helyi népszavazás időpontjáról szóló határozatot a helyben szokásos módon közzé kell tenni. 12. (1) A helyi választási iroda vezetője a helyi népszavazás kitűzését követő 15 napon belül összeállítja a választójoggal rendelkező állampolgárok névjegyzékét. (2) A névjegyzéket úgy kell összeállítani, hogy alkalmas legyen a település, a szavazókör és a választópolgár azonosítására. A névjegyzék tartalmazza a választópolgár: a) családi és utónevét (nők esetén a leánykori családi és utónevét is), b) személyi azonosítóját, c) lakcímét, d) névjegyzékbeli sorszámát, e) az azonos nevű és lakcímű választópolgárok születési idejét, ezek azonossága esetén egyéb természetes személyazonosító adatát. 13. (1) A helyi népszavazásra elkészített névjegyzéket a szavazás napja előtt 18 nappal 8 napra közszemlére kell tenni. A közszemlére tett névjegyzék a választópolgár személyi azonosítóját nem tartalmazhatja. (2) A választópolgárokat a névjegyzékbe vételükről legkésőbb a szavazás napja előtti 16. napig értesítő megküldésével tájékoztatni kell. (3) Az étesítő tartalmazza a választópolgár családi és utónevét, lakcímét, személyi azonosítóját, névjegyzékbeli sorszámát, a szavazás helyét és idejét, és a szavazással kapcsolatos egyéb tudnivalókat. (4) Az értesítő kézbesítését a helyi választási iroda vezetője ellenőrzi. Az a választópolgár, aki nem kapja meg az értesítőt, azt a helyi választási iroda vezetőjétől igényelheti. 14. (1) A helyi népszavazáson a szavazás idejére és helyére, a szavazás megkezdésére és a szavazás módjára a választási eljárásról szóló évi C. törvény VIII. fejezetében foglaltakat kell alkalmazni. (2) A helyi népszavazás érvényességét és eredményét a szavazási jegyzőkönyv alapján a helyi választási bizottság állapítja meg. A helyi népszavazás: a) érvényes, ha a választópolgárok több, mint fele szavazott, és 4/6
5 b) eredményes, ha a szavazatoknak több, mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. 15. (1) A helyi népszavazással kapcsolatos jogorvoslati eljárásra a választási eljárásról szóló évi C. törvény X. fejezetében foglaltakat az alábbi (2) bekezdésben foglaltakkal kell alkalmazni. (2) A helyi választási iroda vezetőjének a népszavazás-kezdeményezés aláírásgyűjtő íveinek hitelesítésével kapcsolatos döntése ellen a Zirci Városi Bírósághoz lehet kifogást benyújtani. 16. (1) A helyi népszavazáson az alábbi választási bizottság működik: helyi választási bizottság, amely a választás napján ellátja a szavazatszámláló bizottság feladatait is. (2) A helyi népszavazáson az alábbi választási iroda működik: helyi választási iroda, (3) A helyi választási bizottságba (a szavazás napjára a szavazatszámláló bizottságba) a kezdeményezést benyújtók egy közös megbízottat delegálhatnak. Helyi népi kezdeményezés 17. (1) A helyi népi kezdeményezés során a rendelet és 15. -ában foglalt rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. (2) A választópolgárok közül legalább 60 fő kezdeményezését a polgármesternek kell benyújtani. (3) A helyi választási iroda vezetője akkor tagadja meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha a) a kérdés nem tartozik a képviselő-testület hatáskörébe, b) az aláírásgyűjtő ív nem felel meg a rendelet 6. (1) bekezdésének a) f) pontjában foglaltaknak. 5/6
6 Záró rendelkezés 18. Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 7/1992.(XI.19.) sz. rendelet hatályát veszti. Kihirdetéséről az önkormányzat jegyzője gondoskodik. Bakonyszentkirály, január 29. Csillag Zoltán polgármester Feketéné Esztergályos Hilda jegyző 6/6
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény (továbbiakban:
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl
LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)
28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Sárvár város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Nyékládháza Város Önkormányzatának 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása érdekében
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50.
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(III.29.)Kt. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 A rendelet hiteléül: Maglód, 2009. január 20. Margruber János jegyző
Általános rendelkezések 1..
Bélapátfalva Nagyközségi Önkormányzat 12 /2001. ( IV.23. ) sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
ÁLTALÁNOS RERNDELKEZÉSEK 1..
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2002..((II.. 311..)) KT.. SSZ.. RENDELETE A HELYII NÉPSSZAVAZÁSSRÓL ÉSS NÉPII KEZDEMÉNYEZÉSSRÖL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény
Gödöllő város Önkormányzatának 4/2004.(II. 2.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Gödöllő város Önkormányzatának 4/2004.(II. 2.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 50. (2) bekezdésében
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény / továbbiakban:
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 4/2004. (II.16.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2004. (II.16.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl 2 Rezi Község
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Szentlőrinc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló
Lenti Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2004. (II. 25.) ÖKT. számú rendeletével módosított 25/2001. (XI. 30.) ÖKT. számú r e n d e l e t e
Lenti Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2004. (II. 25.) ÖKT. számú rendeletével módosított 25/2001. (XI. 30.) ÖKT. számú r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi
Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
1 Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 2 Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r
SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 12/2001. (VII. 31.) önkormányzati rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 12/2001. (VII. 31.) önkormányzati rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L A módosításokkal: 5/2004. (III. 31.) egységes szerkezetben. A helyi
TARTALOM ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL... 3 HELYI NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS... 6 ZÁRÓ RENDELKEZÉS... 6 ZÁRADÉK... 6
TARTALOM ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL... 3 HELYI NÉPI KEZDEMÉNYEZÉS... 6 ZÁRÓ RENDELKEZÉS... 6 ZÁRADÉK... 6 SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPIVSEL - TESTÜLETÉNEK 9/2001. (III.30.) SZ.
Verőce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IX.18.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Verőce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IX.18.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testülete A helyi önkormányzatokról szóló
SAJTOSKÁL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE
SAJTOSKÁL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 7 / 2001. / VI.26./ számú RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2005. (I. 28.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és helyi népi kezdeményezésről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2005. (I. 28.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és helyi népi kezdeményezésről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének /99.(III.03.)sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL (az 5/2001. /IV.25./ és az 5/2004. /III.24./ számú rendeletekkel
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Balatonföldvár Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása
A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről A megyei népszavazás és a megyei népi kezdeményezés Tolna megye polgárainak
Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/1995. (VII.28.) számú. Önkormányzati rendelete
Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/1995. (VII.28.) számú Önkormányzati rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezés helyi szabályairól. Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről Szalkszentmárton község Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995.(VI.9.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl
OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995.(VI.9.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl ( egységes szerkezetben) Ozora Község Önkormányzata Képviselı-testülete
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 23-án 13:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. április 23-án 13:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Rendeletei: 5-7 Határozatai: 113-114 T á
PAK S VÁRO S ÖNKO R M Á N Y Z A T I KÉPVI S E L Ő- TESTÜLETÉNE K 14/1995. (IV. 28.) SZÁMÚ ÖNKOR M Á N Y Z A T I RENDELETE
PAK S VÁRO S ÖNKO R M Á N Y Z A T I KÉPVI S E L Ő- TESTÜLETÉNE K 14/1995. (IV. 28.) SZÁMÚ ÖNKOR M Á N Y Z A T I RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁ S ÉS NÉPI KEZDE M É N Y E Z É S R Ő L * (Egységes szerkezetben)
P á n d Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2002./II.12./ számú R E N D E L E T E. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
P á n d Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2002./II.12./ számú R E N D E L E T E A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Pánd Községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közakarat
Murakeresztúr Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001.(VIII.30.) számú rendelete a népszavazásról és népi kezdeményezésről
1 Murakeresztúr Község Települési Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2001.(VIII.30.) számú rendelete a népszavazásról és népi kezdeményezésről B E V E Z E TÖ Az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény,
T/9894. számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/9894. számú törvényjavaslat a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
10/2016. (VI. 28.) IM rendelet. a népszavazás kezdeményezése során a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatokról
Magyar joganyagok - 10/2016. (VI. 28.) IM rendelet - a népszavazás kezdeményezése során a választási irodák hatáskö1. oldal 10/2016. (VI. 28.) IM rendelet a népszavazás kezdeményezése során a választási
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-i ülésére 4. napirend
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-i ülésére 4. napirend Tárgy: A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló
Közvetlen demokrácia. Kötelező irodalom: Előadásvázlat ( Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén)
Közvetlen demokrácia Kötelező irodalom: Előadásvázlat (http://alkjog.elte.hu/?page_id=3491) Kijelölt joganyag (ld. az előadásvázlat végén) 2017. november 27. ELTE ÁJK Alkotmányjogi Tanszék Lukonits Ádám,
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA Váraszó Község Helyi Választási Bizottsága 2017. augusztus 7. napján tartott ülésén az időközi polgármester választás tárgyában
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23.
A közvetlen demokrácia és intézményei előadásvázlat 2015. április 23. Alapfogalmak. A képviseleti és a közvetlen hatalomgyakorlás viszonya - a közvetlen hatalomgyakorlás intézményei o népszavazás: döntéshozatal
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA A Szentkirályi Helyi Választási Bizottság a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási
25/2006. (V. 5.) BM rendelet
25/2006. (V. 5.) BM rendelet a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvénynek a kisebbségi választói jegyzék összeállítása során történő végrehajtásáról A választási eljárásról szóló 1997. évi C.
Népszavazás Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről?
Népszavazás 2016. Gyakran ismétlődő kérdések és válaszok ELŐKÉSZÜLETEK: Meddig érkezik meg az értesítő a névjegyzékbevételről? Azt a választópolgárt, aki legkésőbb a szavazás napját megelőző ötvennyolcadik
2004. évi XCII. törvény. a választási eljárásról szóló évi C. törvény módosításáról1
http://www.complex.hu/kzldat/t0400092.htm/t0400092.htm 2004. évi XCII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról1 1. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a
Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága. H-4181 Nádudvar, Fő út 119. sz. Tel: +36/54/ HATÁROZAT
Határozat száma:48/2014. (X.13.) hbv. Tárgy: egyéni listás képviselő választás eredményének megállapítása HATÁROZAT Nádudvar Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.
2007. évi CLXXII. törvény
http://www.complex.hu/kzldat/t0700172.htm/t0700172.htm 2007. évi CLXXII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, valamint az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998.
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 28/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati képviselők 2014. október 12. napjára kitűzött általános választásán
KÉPVISELETI ÉS KÖZVETLEN DEMOKRÁCIA VISZONYA
NÉPSZAVAZÁS Alaptörvény B cikk, (3) A közhatalom forrása a nép. (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Alkotmányos alapelv, hogy a hatalom birtokosa a nép.
Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13) HVB számú határozata
Szombathely Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottsága Szám: 1817-4/2018. Tárgy: időközi önkormányzati képviselőválasztás kitűzése Szombathely Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottsága 2/2018. (VII.13)
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata
A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság 29/2014. (X.13.) határozata A Pusztaföldvári Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. év október 12. napjára kitűzött általános
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 2/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA
Magyar joganyagok évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdemén1. oldal
Magyar joganyagok - 2013. évi CCXXXVIII. törvény - a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdemén1. oldal 2013. évi CCXXXVIII. törvény a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári
Javaslat helyi népszavazás elrendelésére
Javaslat helyi népszavazás elrendelésére Ózd, 2013. szeptember 26. Előterjesztő: Polgármester Tisztelt Képviselő-testület! A 2013. augusztus 27-én megtartott képviselő-testületi ülésen tájékoztattam Önöket,
Indokolás. A Ve (1) bekezdése szerint a szavazóköri, valamint a választási eredményről jegyzőkönyvet kell készíteni.
SZUHAKÁLLÓI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Szuhakállói Helyi Választási Bizottság 28/2014.(X.12.) határozata a települési roma nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításáról
A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) választási eljárásról szóló 2013.
városi honlapon (www.mezobereny.hu). A Mezőberényi Helyi Választási Bizottság (a továbbiakban: HVB) A HVB elrendeli a határozat közzétételét Mezőberény Város Önkormányzat hirdetőtábláján, és a hatáskörében
Palotás község Helyi Választási Bizottsága. 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata
Palotás község Helyi Választási Bizottsága 1/2016.(VIII.15.) HVB határozata az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Palotás község Helyi Választási Bizottsága (a
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.12.) határozata
Dabas, június 26. Záradék: A rendelet június 27-én kihirdetésre került. Rigóné dr. Roicsik Renáta jegyző
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2017. (VI.27.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazás kezdeményezésére jogosult választópolgárok számáról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Határozat. az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Tarany községi Helyi Választási Bizottság
Határozat az egyéni listás települési önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Tarany községi Helyi Választási Bizottság 37/2014. (X. 12.) határozata A Tarany községi Helyi Választási
A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához.
VADNAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Vadnai Helyi Választási Bizottság 18/2014.(X.12.) határozata a polgármester választás eredményének megállapításához A Vadnai Helyi Választási Bizottság a helyi önkormányzati
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u /2014. (X.12.) számú HVB határozat. határozatot:
Verpelét Város Helyi Választási bizottsága 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. 59/2014. (X.12.) számú HVB határozat Verpelét Város Helyi Választási Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) a helyi önkormányzati
4/1999. (VI.07) számú rendelete
Csévharaszt Község Önkormányzatának a 18/2001. (XII. 18.) számú rendeletével módosított 4/1999. (VI.07) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrıl A képviselı-testület önkormányzati
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság
Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 3744 Mucsony, Fő út 2. : 48/403-078 Fax: 48/403-078/126 sz. mellék hivatali e-mail: hivatal@mucsony.hu A Múcsonyi Helyi Választási Bizottság 51/2014. (X.12.) határozata
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3296 Zaránk, Fő u. 21. sz. Telefon/fax: 36 / 471-983, 471 978 e-mail: igazgatas@zarank.t-online.hu, jegyzo@tarnamera.hu Helyi Választási Bizottság 21/2014.(X. 12.) sz. határozata
az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről
BOJT KÖZSÉG HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁGA 2/2016. (III. 30.) számú HVB h a t á r o z a t a az időközi helyi önkormányzati képviselők és polgármester választás kitűzéséről Bojt Község Helyi Választási Bizottsága
A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről
SAJÓIVÁNKAI HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG A Sajóivánkai Helyi Választási Bizottság 4/2014.(IX.4) határozata Pintér Sándor független egyéni listás jelölt nyilvántartásba vételéről A Sajóivánkai Helyi Választási
MAGYAR KÖZLÖNY 218. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 218. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. december 23., hétfő Tartalomjegyzék 2013. évi CCXXXVIII. törvény A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint
Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: :03. Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006
Iromány száma: T/2941/7. Benyújtás dátuma: 2018-11-22 15:03 Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Parlex azonosító: 4VBFIO8B0006 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Dr. Bajkai
H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének és Mánfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 19-én tartandó együttes ülésére Az előterjesztés tárgya: Helyi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Alsózsolca Város Helyi Választási Bizottsága 3571Alsózsolca Kossuth Lajos u. 138 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült : Helye: 2014. október hó 13. napján.- 3:25 órakor kezdődő Alsózsolca Város Helyi
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/ ,
Helyi Választási Bizottság Kiskunhalas 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1. Tel: 77/523-104, e-mail: jegyzo@kiskunhalas.hu Kiskunhalas Város Helyi Választási Bizottsága 2/2017 (XI.20.) HVB. h Időközi települési
Határozat. a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához. A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Határozat a települési nemzetiségi önkormányzati képviselő választás eredményének megállapításához A Csömöri Helyi Választási Bizottság 47/2014. (X.13.) határozata A Csömöri Helyi Választási Bizottság
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek évi választásáról
Tájékoztató a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi választásáról Tisztelt Választópolgárok! A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. évi általános választására 2014.
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/ Fax: 48/
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3654 Bánréve Kossuth út 24. Tel.: 48/554-900 Fax: 48/554-900 A Bánréve Helyi Választási Bizottság 44/2014. (X.13.) határozata A Bánrévei Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról
Tájékoztató a 2014. október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke kitűzte a 2014. évi helyi önkormányzati képviselő
TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐSZÓ... 5
TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐSZÓ... 5 2. A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÁLTALÁBAN... 7 2.1. A helyi népszavazásra és népi kezdeményezésre vonatkozó jogszabályok... 7 2.2. A helyi népszavazáson és népi kezdeményezésen
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 323-011*, (46) 517-700*, (46) 517-633 Telefax: (46) 352-525 II-1099-2/2010. A Borsod-Abaúj-Zemplén
v é g z é s t: I n d o k o l á s
Bajai Járásbíróság A Bajai Járásbíróság a... (... szám alatti lakos) kérelmezőnek a BAJAI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA (6500 Baja, Szentháromság tér 1. szám alatti székhelyű) kérelmezett ellen indított választási
Ta je koztato jelo lo szervezetek, fu ggetlen jelo ltek re sze re
Ta je koztato jelo lo szervezetek, fu ggetlen jelo ltek re sze re a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2014. október 12 én megtartandó választására
(8) A közgyűlés zárt ülést tart a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás tárgyalásakor.
Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 37/2002.(XI.29. )sz. rendelete az önkormányzati képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvántartásáról és ellenőrzéséről Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3630 Putnok, Kossuth út 5. Tel.: 48/530-010 Fax: 48/530-054 A Putnoki Helyi Választási Bizottság 55/2014. (X.13.) határozata A Putnoki Helyi Választási Bizottság roma nemzetiségi
Kivonat a választási eljárásról szóló évi C. törvényből. XII/A. Fejezet A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA
Kivonat a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényből XII/A. Fejezet A TELEPÜLÉSI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐK VÁLASZTÁSA 115/B. Az I-X. fejezet - a külképviseleti névjegyzékkel és a külképviseleti
Nemzetiségi önkormányzati képviselő választásra vonatkozó szabályok
Nemzetiségi önkormányzati képviselő választásra vonatkozó szabályok Ki rendelkezik választójoggal a nemzetiségi képviselő választáson? A választáson az választó, aki a nemzetiségi névjegyzékben szerepel.
32/2006.(VI.21.) rendelete egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A TELEPÜLÉSRÉSZI ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁS ELJÁRÁSI SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 28/2010. (VII.19.) önkormányzati rendelet által módosított 32/2006.(VI.21.) rendelete
TÁJÉKOZTATÓ. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek október 12. napjára kitűzött választásáról
Helyi Választási Iroda Vezetőjétől Tel: 46/318-009, 528-258, FAX: 528-259, E-mail: bocsph@bocskozseg.hu TÁJÉKOZTATÓ a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12. napjára kitűzött
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1395-5/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
Általános rendelkezések
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzatának 23/2002. (XII. 17.) Öt. r. számú rendelete a helyi önkormányzati képviselők és a polgármester vagyon-nyilatkozataikra vonatkozó eljárás szabályzatáról Általános rendelkezések
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 14-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 269/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat
JEGYZŐKÖNYV. Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről. Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda
JEGYZŐKÖNYV Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről Az ülés helye: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda Az ülés ideje: 2014.09.04. 17 óra Az ülés tárgya: 1. Egyéni
v é g z é s t: A bíróság a.. Helyi Választási Bizottság.. számú határozatát megváltoztatja, és az
A Kaposvári Törvényszék dr. Takács Norbert ügyvéd (.) által képviselt... szám alatti kérelmezőnek... Helyi Választási Bizottság... szám alatti kérelmezettel szemben népszavazási ügy iránt indított nem
Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága. 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA. (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú határozattal)
Budapest XIV. kerület Helyi Választási Bizottság 1145 Budapest, Pétervárad utca 2. Budapest XIV. Kerület Helyi Választási Bizottsága 2/2017. (II. 1.) számú HATÁROZATA (kijavítva a 3/2017. (II.2.) számú
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/ , fax: 88/
HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/585-600, fax: 88/596-581 e-mail: berhida@berhida.hu VÁLASZTÁSI KÖZLEMÉNY Berhida Város Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjeként a 2019. október
Tájékoztató a polgármesterek az önkormányzati képviselők választásáról. I. Nyilvántartásba vétel
BÁRÁNDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL J E G Y Z Ő J E MINT A BÁRÁNDI HELYI VÁLASZTÁSI IRODA VEZETŐJE 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 Email: jegyzo@barand.hu Tájékoztató