Javaslat helyi népszavazás elrendelésére
|
|
- Rebeka Dobosné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Javaslat helyi népszavazás elrendelésére Ózd, szeptember 26. Előterjesztő: Polgármester
2 Tisztelt Képviselő-testület! A augusztus 27-én megtartott képviselő-testületi ülésen tájékoztattam Önöket, hogy május 10-én a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ózdi Alapszervezetének Elnöke, Janiczak David népszavazást kezdeményezett az alábbi kérdésben: Egyetért Ön azzal, hogy Ózd város ne vegyen részt a Kulturgyár keretén belül a Multifunkcionális Nemzetiségi és Roma Kulturális, Oktatási Központ elnevezésű projektelem megvalósításában és az e tárgykörben hozott határozatot a város képviselőtestülete visszavonja? A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 47. (1) bekezdése d) pontja alapján a helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti az önkormányzati rendeletben meghatározott számú választópolgár, ami nem lehet kevesebb a választópolgárok tíz százalékánál, és nem lehet több a választópolgárok huszonöt százalékánál. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet 58. -a alapján: (1) A helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezhetik az Ötv. 47. (1) bekezdés a)-c) pontjában felsoroltak, valamint a helyi önkormányzati választáson választásra jogosult állampolgárok húsz százaléka. (2) A Képviselő-testület köteles kiírni a helyi népszavazást az Ötv. 46. (1) bekezdésében meghatározott esetekben, továbbá az (1) bekezdésben meghatározott számú választópolgár kezdeményezése esetén. A választási eljárásról szóló évi C. törvény (továbbiakban: Ve.) a alapján a Helyi Választási Bizottság a benyújtott aláírásokat ellenőrizte, az ellenőrzés eredményének ismertében meghozta a 3/2013. (VIII. 13.) HVB számú határozatát, amely szerint az összegyűjtött 8713 aláírásból 6884 hiteles volt. Ózd város választópolgárainak száma a évi adatok szerint fő, amelynek 20 %-a 5900 fő, tehát a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ózdi alapszervezetének helyi népszavazásra irányuló kezdeményezése eredményes. A Ve a kimondja, hogy a népszavazás elrendelésére irányuló kezdeményezésről a polgármester bejelentését követő 30 napon belül kell döntenie a képviselő-testületnek. A Ve. 4. (1) bekezdése szerint a választást legkésőbb 60 nappal a szavazás napja előtt kell kiírni. A választást úgy kell kitűzni, hogy a szavazás napja ne essen nemzeti ünnepre vagy a Munka Törvénykönyve szerinti munkaszüneti napra, illetve az azokat megelőző vagy követő napra. A Ve alapján a népszavazás időpontját a képviselő-testület a népszavazás elrendelésével egyidejűleg tűzi ki az attól számított 4 hónapon belüli időpontra. Fentieket figyelembe véve javaslom a Képviselő-testületnek, hogy a népszavazásra javasolt kérdés tekintetében rendelje el a helyi népszavazást, és a népszavazás időpontját december 8. napjára tűzze ki.
3 A népszavazás becsült költségét a Pénzügyi Osztály megtervezte a évi önkormányzati választás tényleges kiadásait alapul véve. A kalkuláció alapján a népszavazás összköltsége ,-Ft, amelynek fedezetét az Önkormányzat évi költségvetésében kell biztosítani. Kérem a Képviselő-testületet, hogy a határozati javaslatban foglaltakat fogadja el.
4 HATÁROZATI JAVASLAT Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének./2013. (IX.26.) határozata helyi népszavazás elrendeléséről 1.) Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 47. (1) bekezdés d) pontjában, valamint Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelet 58. -ában foglaltak szerint a Jobbik Magyarországért Mozgalom Ózdi Alapszervezetének Elnöke, Janiczak David által benyújtott kezdeményezés alapján december 8. napjára helyi népszavazást rendel el az alábbi kérdésben: Egyetért Ön azzal, hogy Ózd város ne vegyen részt a Kulturgyár keretén belül a Multifunkcionális Nemzetiségi és Roma Kulturális, Oktatási Központ elnevezésű projektelem megvalósításában és az e tárgykörben hozott határozatot a város képviselőtestülete visszavonja? Határidő: értelemszerűen Felelős: Jegyző 2.) Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a december 8. napjára kitűzött helyi népszavazás költségeire a évi költségvetésében összesen ,-Ft összegű előirányzatot biztosít az alábbiak szerint: Helyi népszavazás várható költségei adatok ezer forintban Dologi kiadások Választási névjegyzék, választási értesítő készítése Választási értesítők borítékolása, kiküldése Hirdetmények, lakossági tájékoztatók költsége 350 Szavazólapok elkészítése Papír, irodaszerek, egyéb anyagok 800 Szállítási költségek, üzemanyag 250 Élelmezési költségek 250 Egyéb különféle költségek (telefon, őrzés, takarítás, bérleti díj stb) 500 Dologi kiadások összesen 6 150
5 Személyi juttatások SZSZB tagok tiszteletdíja (37*3* Ft) HVB választott tagjainak, póttagjainak tiszteletdíja 135 A választásban résztvevők díjazása (HVI tagok, jegyzőkönyvvezetők, jogi ellenőrök,futárok, szervezési, üzemeltetési, pénzügyi feladatokat ellátók) Személyi juttatások összesen Munkaadót terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó Várható kiadások mindösszesen Határidő: azonnal, illetve a évi költségvetés módosításakor Felelős: Jegyző Pénzügyi Osztályvezető
ÁLTALÁNOS RERNDELKEZÉSEK 1..
TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3/2002..((II.. 311..)) KT.. SSZ.. RENDELETE A HELYII NÉPSSZAVAZÁSSRÓL ÉSS NÉPII KEZDEMÉNYEZÉSSRÖL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény
Időközi helyi önkormányzati választás
1. melléklet a 18/2013. (VII. 17.) KIM rendelethez Időközi helyi önkormányzati választás Tételek és normatívák Kód Jogcím Normatíva (Ft) HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK 1. Dologi kiadások 1.01. Hirdetmény és
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1
Maglód Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2004.(III.29.)Kt. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 1 A rendelet hiteléül: Maglód, 2009. január 20. Margruber János jegyző
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete
Kisköre Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 712001.(VIII. 27.) rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XI.12.) számú rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl
LEVÉL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 1 KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 10/2005. (X. 27.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
ATKÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/1995. /V.31./ számú R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL (az 5/2001. /IV.25./ és az 5/2004. /III.24./ számú rendeletekkel
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása II. A célok megvalósításához szükséges erőforrások 2020-ban
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI) folyamatosan
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről
Ludányhalászi Községi Önkormányzat Képviselőtestületénél 7/2001. (IV.20.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kedvezményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény (továbbiakban:
Lenti Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2004. (II. 25.) ÖKT. számú rendeletével módosított 25/2001. (XI. 30.) ÖKT. számú r e n d e l e t e
Lenti Város Önkormányzati Képviselő-testülete 6/2004. (II. 25.) ÖKT. számú rendeletével módosított 25/2001. (XI. 30.) ÖKT. számú r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi
28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
1 SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 28/2001. (VI.21.) SZÁMÚ ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Sárvár város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete. 4/2002.(III.27.) Rendelete. A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Ipolytölgyes Községi Önkormányzat Képviselő-Testülete 4/2002.(III.27.) Rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Tv. ( továbbiakban Ötv.)
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) az általános választásokon, az időközi választásokon, valamint
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről
Szalkszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1992(XI.05.) önkormányzati rendelete A helyi népszavazás és népi kezdeményezésről Szalkszentmárton község Képviselő-testülete a helyi Önkormányzatokról
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
SAND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8/2001. (VII.12.) RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.) 50.
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Általános rendelkezések
VANYOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6/2001. (VI.25.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről* Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
PAK S VÁRO S ÖNKO R M Á N Y Z A T I KÉPVI S E L Ő- TESTÜLETÉNE K 14/1995. (IV. 28.) SZÁMÚ ÖNKOR M Á N Y Z A T I RENDELETE
PAK S VÁRO S ÖNKO R M Á N Y Z A T I KÉPVI S E L Ő- TESTÜLETÉNE K 14/1995. (IV. 28.) SZÁMÚ ÖNKOR M Á N Y Z A T I RENDELETE A HELYI NÉPSZAVAZÁ S ÉS NÉPI KEZDE M É N Y E Z É S R Ő L * (Egységes szerkezetben)
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2009.(X.01.) sz. Önkorm. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Községek Körjegyzősége
BAKONYSZENTKIRÁLY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔ-TESTÜLETÉNEK 2/2003. (I.31.) Ökt. sz. RENDELETE a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban:
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete. 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2001./ IX.12./ ÖR. sz. r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Hajdúsámson Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete
SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
SÁTORALJAÚJHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 33/2006.(XI.30.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (továbbiakban: Ötv.)
Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének június 28-i ülésére 4. napirend
E L Ő T E R J E S Z T É S Újhartyán Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 28-i ülésére 4. napirend Tárgy: A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választópolgárok számáról szóló
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 6/1992. (V.20.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Magyar joganyagok - 23/2018. (VIII. 30.) IM rendelet - a helyi önkormányzati képvise 2. oldal (4) Az 1-5. mellékletben meghatározott tételeket, normat
Magyar joganyagok - 23/2018. (VIII. 30.) IM rendelet - a helyi önkormányzati képvise 1. oldal 23/2018. (VIII. 30.) IM rendelet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek időközi választása és a
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/ Telefax: 57/
Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 5136 Jászszentandrás, Rákóczi út 94. Tel.: 57/446-006 Telefax: 57/446-002 Jászszentandrás Község Helyi Választási Bizottsága 2/2016. (VII.05.) számú HATÁROZATA
Általános rendelkezések 1..
Bélapátfalva Nagyközségi Önkormányzat 12 /2001. ( IV.23. ) sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet
18/2013. (VII. 17.) KIM rendelet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a területi és országos nemzetiségi önkormányzati képviselők időközi választása költségeinek normatíváiról,
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL
Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2005. (VIII.3.) számú rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény / továbbiakban:
Gödöllő város Önkormányzatának 4/2004.(II. 2.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Gödöllő város Önkormányzatának 4/2004.(II. 2.) számú önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 50. (2) bekezdésében
Tételek és normatívák (forintban) évi helyi önkormányzati választás Tételek és normatívák (forintban)
1. melléklet a 4/2006. (VIII. 1.) ÖTM rendelethez Kód HELYI, TELEPÜLÉSI KIADÁSOK 1. Dologi kiadások Tételek és normatívák (forintban) 2006. évi helyi önkormányzati választás Tételek és normatívák (forintban)
Nyékládháza Város Önkormányzatának. 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Nyékládháza Város Önkormányzatának 8/2001. (VI. 26.) sz. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Nyékládháza Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása érdekében
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének és Mánfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 19-én tartandó együttes ülésére Az előterjesztés tárgya: Helyi
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 14-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 269/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 14-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Javaslat
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 4/2004. (II.16.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete
Rezi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2004. (II.16.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2001. (XI.27.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésrôl 2 Rezi Község
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A Nemzeti Választási Iroda (a továbbiakban: NVI) 2019. évi fő feladata az Európai Parlament tagjainak választása lebonyolítása,
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA
Szentkirályi Helyi Választási Bizottság 2/2018. (VI.28.) HVB HATÁROZATA A Szentkirályi Helyi Választási Bizottság a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének. 2/1992.(III.03.)sz. rendelete. a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről
A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének /99.(III.03.)sz. rendelete a helyi népszavazásról és a népi kezdeményezésről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat a helyi önkormányzatokról
Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r e n d e l e t e. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
1 Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r e n d e l e t e a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről 2 Tiszaföldvár Város Önkormányzatának 20/2004. (III. 1.) ÖR. számú r
Az igazságügyi miniszter..../2016. (...) IM rendelete
Az igazságügyi miniszter.../2016. (...) IM rendelete az országos népszavazások költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről A népszavazás kezdeményezéséről, az európai
2/2018. évi. testületi ülésről készült jegyzőkönyve
Nógrádszakál Község Önkormányzat 2/2018. évi testületi ülésről készült jegyzőkönyve Rendeletek: 1/2018.(II.15.) önkormányzati rendelet Határozatok: 6/2018.(II.14.) határozat 7/2018.(II.14.) határozat 8/2018.(II.14.)
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak megválasztására
Előterjesztő: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Készítette: Dr. Szuromi Krisztina jegyző Tárgy: Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság tagjainak
Magyar joganyagok - 11/2016. (VI. 28.) IM rendelet - az országos népszavazások költségeinek normatíváiról, tételeiről1. oldal
Magyar joganyagok - 11/2016. (VI. 28.) IM rendelet - az országos népszavazások költségeinek normatíváiról, tételeiről1. oldal 11/2016. (VI. 28.) IM rendelet az országos népszavazások költségeinek normatíváiról,
A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről
1. oldal A Tolna Megyei Önkormányzat 21/2007. (IX. 28.) önkormányzati rendelete a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről A megyei népszavazás és a megyei népi kezdeményezés Tolna megye polgárainak
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének november 27-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-i ülésére Tárgy: Zirci Közös Önkormányzati Hivatal költségvetésének módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
1. számú melléklet a 7/2003. (III. 14.) BM rendelethez. Az országos népszavazás lebonyolításának költségterve
1. számú melléklet a 7/2003. (III. 14.) BM rendelethez Az országos népszavazás lebonyolításának költségterve Megnevezés Adatok ezer forintban 1.HELYI FELADATOK KÖLTSÉGEI 1.1. Dologi kiadások 101 Hirdetmény
H a t á r o z a t o t. Felsőcsatár településen működő Helyi Választási Bizottság
HELYI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG FELSŐCSATÁR 9794 Felsőcsatár, Petőfi u. 74. Tel.: 94/351-000 Száma: 1/2015. (V.06.) HVB Tárgy: Felsőcsatár településen időközi választás kitűzése Felsőcsatár településen működő
J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata és az Ózdi Német Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás módosítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Hatósági és Szociális Osztály Ózd,
Jegyzőkönyv. Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata szeptember án órakor megtartott üléséről
Jegyzőkönyv Készült Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2015. szeptember 02. - án 10.00 órakor megtartott üléséről Jelen voltak: a csatolt jelenléti ív szerint, melyet az 1. Számú
Csanytelek Község Önkormányzata Jegyzőjétől Csanytelek, Volentér János tér 2. : 63/ , 63/ /2014.
Csanytelek Község Önkormányzata Jegyzőjétől Csanytelek, Volentér János tér 2. : 63/578-510, 63/578-511 Email: jegyzo@csanytelek.hu 1082-9/2014. E l ő t e r j e s z t é s Csanytelek Község Önkormányzata
47/2014/IX.15/ H A T Á R O Z A T
7. számú HVB jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Kossuth L. út 138. szám alatti jegyzői irodában a HVB üléséről 2014. szeptember 15-én 11:00-kor Jelen vannak: Antal Lászlóné HVB tag Bodnár Beáta HVB tag Urbánné
Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/1995. (VII.28.) számú. Önkormányzati rendelete
Papkeszi Önkormányzat Képviselő-testülete 9/1995. (VII.28.) számú Önkormányzati rendelete A helyi népszavazásról és népi kezdeményezés helyi szabályairól. Papkeszi Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról
Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének /...(.) önkormányzati rendelete az önkormányzati képviselők és bizottsági tagok tiszteletdíjáról Ó z d, 2019. június 27. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő:
Helyi Választási Bizottság Bogyiszló 7132 Bogyiszló, Kossuth utca 28. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Helyi Választási Bizottság Bogyiszló 7132 Bogyiszló, Kossuth utca 28. Tel.: 74/540-157 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bogyiszló Község Helyi Választási Bizottságának (a továbbiakban: HVB) 2014. augusztus 29. napján,
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2005. (I. 28.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és helyi népi kezdeményezésről
Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2/2005. (I. 28.) KT. sz. rendelete a helyi népszavazásról és helyi népi kezdeményezésről Zsadány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi
Dabas, június 26. Záradék: A rendelet június 27-én kihirdetésre került. Rigóné dr. Roicsik Renáta jegyző
Dabas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2017. (VI.27.) önkormányzati rendelete a helyi népszavazás kezdeményezésére jogosult választópolgárok számáról Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Szentlőrinc Városi Önkormányzat 16/2007.(X. 19.) KT. Rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Szentlőrinc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló
38/2013. (XII. 30.) KIM rendelet
1 / 22 2014.02.13. 14:22 38/2013. (XII. 30.) KIM rendelet az országgyűlési képviselők választása, valamint az Európai Parlament tagjainak választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási
JEGYZŐKÖNYV EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. Határozatok: Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről
EGYHÁZASHOLLÓS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA JEGYZŐKÖNYV Amely készült 2014.augusztus 28-i rendkívüli nyilvános képviselő-testületi ülésről Határozatok: 47/2014 ( VIII.28.) sz. határozat: Helyi Választási Bizottság
Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Helyi Választási Bizottság Fácánkert 7136 Fácánkert, Árpád utca 12. Tel.: 74/440-130 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Fácánkert Község Helyi Választási Bizottságának (a továbbiakban: HVB) 2014. augusztus 29. napján,
ELŐTERJESZTÉS /A. Nagymaros Város Önkormányzatának, az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2007. (IV.03.) rendelete alapján
ELŐTERJESZTÉS /A Nagymaros Város Önkormányzatának, az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2007. (IV.03.) rendelete alapján A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2010.11.22 A napirendet
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. (IX.10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015. (II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról A
2. Az önkormányzat összesített évi költségvetése
KÁL NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 8/2016.(IX.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE AZ 1/2016.(II.12.) ÖNKORMÁNYZAT 2016. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ RENDELETÉNEK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Kál Nagyközség Önkormányzat
Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési terve megtárgyalására és elfogadására
Előterjesztés az önkormányzat 2009. évi költségvetési terve megtárgyalására és elfogadására A hatásköri törvény 139. (1) bekezdés a) pontban foglalt kötelezettségemnek eleget téve a mellékelt költségvetési
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e
ELŐSZÁLLÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 20/2000. (XII. 1.) ÖK. számú r e n d e le t e A helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről (egységes szerkezetben) Előszállás Nagyközség Önkormányzatának
Magyar joganyagok - 2/2018. (I. 3.) IM rendelet - az országgyűlési képviselők választá 2. oldal 3. (1) Az NVI a választás pénzügyi fedezetének a TVI-t
Magyar joganyagok - 2/2018. (I. 3.) IM rendelet - az országgyűlési képviselők választá 1. oldal 2/2018. (I. 3.) IM rendelet az országgyűlési képviselők választása költségeinek normatíváiról, tételeiről,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos
Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 17-én 18.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.
Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 8582 Farkasgyepű, Petőfi S.u.42. Szám:8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA
Váraszó Község Helyi Választási Bizottság 1/2017. (VIII.7.) számú HATÁROZATA Váraszó Község Helyi Választási Bizottsága 2017. augusztus 7. napján tartott ülésén az időközi polgármester választás tárgyában
E l ő t e r j e s z t é s
E l ő t e r j e s z t é s Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 26-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2015. évi közbeszerzési terve Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 31-i rendkívüli ülésére
ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. március 31-i rendkívüli ülésére Minősített többség Tárgy: Az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletet
7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére
7. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: Az önkormányzat víziközmű-szolgáltatási feladatainak
ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete január 25-i ülésére
ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. január 25-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet 2010. évi költségvetésének elfogadása Előadó: Ottó Péter polgármester
Az önkormányzat összesített 2013. évi költségvetése
Salomvár Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (IX.20.) önkormányzati rendelete Salomvár Község Önkormányzatának 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013. (II.18.) rendelet módosításáról Salomvár
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E
BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 16/2003.(XII.19.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSRŐL Balatonföldvár Város Képviselő-testülete a helyi közakarat demokratikus kinyilvánítása
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011. (II. 18.) rendelete Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről
JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1/2011. (II. 18.) rendelete Jánossomorja Város Önkormányzata 2011. évi költségvetéséről Jánossomorja Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. szeptember 9-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Készült: szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban órai kezdettel tartott ülésről.
Jegyzőkönyv Helyi Választási Bizottság (HVB) üléséről Készült: 2010. szeptember 3-án a bátai Polgármesteri Hivatalban 16.00 órai kezdettel tartott ülésről. Jelen vannak: elnök, Nagy Ákos elnök helyettes,
Verőce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IX.18.) rendelete. a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Verőce Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2008. (IX.18.) rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről Verőce Község Önkormányzat Képviselő-testülete A helyi önkormányzatokról szóló
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2009. június 29 -i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. június 29 -i ülésére Tárgy: Olaszfalu és Lókút Községi Önkormányzatoknak a zirci körjegyzői feladatokat ellátó városi jegyzőséghez történő
A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
A PERKÁTAI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. december 10-én (szerda) 09:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2014. december 10. Határozat:
9. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S
9. n a p i r e n d i p o n t E L Ő T E R J E S Z T É S 2015. január 26-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A Képviselő-testület alakuló ülésével kapcsolatos törvényességi felhívás megvitatása
Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2015.(VI.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról
Gyöngyöshalász Községi Önkormányzat képviselő-testületének 13/2015.(VI.23.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról Gyöngyöshalász Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény
ELŐTERJESZTÉS. Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére
Szám: 105-140 /2016. ELŐTERJESZTÉS Veszprémfajsz Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. június 24. napján tartandó rendkívüli ülésére Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/10/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
1. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE. Ikt. szám: 37-34/2015. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT
1. számú napirendi pont NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE Ikt. szám: 37-34/2015. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József JAVASLAT a közgyűlés és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S. költségvetést érintő döntések tárgyában
Hajdúsámson Város Önkormányzata Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S költségvetést érintő döntések tárgyában Tisztelt Képviselő-testület! I. Az Eszterlánc Óvoda vezetőjének pótelőirányzat biztosítás
Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére. A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie :
Karancsalja község Önkormányzat Jegyzőjétől Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés a Képviselő-testület 2010. október 14-i ülésére A Képviselő testület alakuló ülésén a következőkről kell döntenie
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei TERÜLETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-713 Telefax: (46) 352-525 E-mail: tvb@hivatal.baz.hu III-1370-4/2014. a Borsod-Abaúj-Zemplén
JEGYZŐKÖNYV. Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről. Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda
JEGYZŐKÖNYV Csanádapáca Község Helyi Választási Bizottsága üléséről Az ülés helye: Csanádapácai Közös Önkormányzati Hivatal polgármesteri iroda Az ülés ideje: 2014.09.04. 17 óra Az ülés tárgya: 1. Egyéni
Fentiek alapján kérem a Tisztelt Képviselő-testülete az alábbi határozati javaslat elfogadására:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály Budapest
V é g z é s t. A bíróság a kérelmezett 2/2010. (I.18.) FVB számú határozatát helybenhagyja. I n d o k o l á s :
Fővárosi Bíróság 14.Kpk. 45084/2010/2. A bíróság a Dr.T.által képviselt K kérelmezőnek a Fővárosi Választási Bizottság (1052. Budapest, Városház u. 9-11.) kérelmezett ellen választási ügyben hozott határozat
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya
Sülysápi Helyi Választási Bizottság 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/ , fax: 06-29/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Sülysápi Helyi Választási Bizottság 2241 Sülysáp, Szent István tér 1. tel.: 06-29/435-001, fax: 06-29/435-003 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Sülysápi Helyi Választási Bizottság (HVB) 2014. szeptember
ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára
Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 16-i és 2010. december 20-i ülésszakára Tárgy: Az önkormányzati víziközműből szolgáltatott ivóvíz, továbbá
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 12/2001. (VII. 31.) önkormányzati rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 12/2001. (VII. 31.) önkormányzati rendelete A HELYI NÉPSZAVAZÁSRÓL ÉS NÉPI KEZDEMÉNYEZÉSR L A módosításokkal: 5/2004. (III. 31.) egységes szerkezetben. A helyi
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére
3. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat 2015. évi költségvetési rendeletének
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete
Budapest Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. július 14-i ülésére Előterjesztő: Dr. Kocsis Máté Polgármester Ellenjegyzés: Dr. Xantus Judit Tárgy: Polgármesteri Hivatal részére pénzügyi
1./ Helyi Választási Bizottság tájékoztatója a választás eredményéről Előadó: Eisenberger Nóra HVB elnök
Jegyzőkönyv Készült: 2014. október 22-én megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Művelődési Ház, Alattyán Jelen vannak: Koczkás Gábor Budai Gábor Bárkányi Adrienn Ferencsik Gyula Józsáné Kovács Mónika
A költségvetés főbb adatai
3/2008. /II.25../ sz. KT. RENDELET Monostorpályi Község Önkormányzatának 2008. évi költségvetésére Monostorpályi Község Önkormányzati Képviselő Testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990.
Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja Csehbánya