ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT! ^ycéyy máyiáus lépés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT! ^ycéyy máyiáus lépés"

Átírás

1 ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT! ^ycéyy máyiáus lépés

2 ^ iiiig) készülődés és a szertartás befejezése után valíiinilvr.ii izgalmas, drámai végkifejletre száinítaiiiik. lie kell vallanom, hog\ én magáin viszont szinte várom a ceremóniát kövclő nyugalmat és békességet. Remélem, hogy te is ugyanezt fogod érezni. 11a legbelül arra számítasz, hogy most csillaghullás vagv az angyalok kórusa következik, akkor tedd azt, amit az egyik tanítványom szokott. Ő átöleli magát, és azt kiabálja: Ez már az enyém! Ez már az enyém! Ez már az cnyéiii!" Persze nem könnyű ezek után visszaterelni a figyelmedet 11 mindennapokra. Próbálkozz egy jó kis sétával, vagy valamilyen más gvakorlással gyorsítsd meg az alkalmazkodást a hétköznapi élethez. Néhány embert csalódással tölt el, hogy immár semmi egyebet nem tehet. Valójában azonban igenis tehet, erről szól majd a következő fejezet. Papírégetés Keleten Keleten a papírégetés a mindennapi élethez tartozik. Egész Ázsiában gyakorolják, még ott is, ahol hivatalosan nem helyeslik, sőt tiltják. 3 " A kínai újév az ünneplés, az élvezetek és a családlátogatások ideje. A házakat alaposan kitakarítják, és papírképekkel díszítik fel. Eg\ hatalmas plakáton egész évben ott van a Konyha vagy a Tűzhely Istenének a képe, ezt ilyenkor egy újjal cserélik fel a következő újévig. A közhiedelem úgy tartja, hogy a tizenkettedik hónap huszonharmadik napján ez az isten jelentést tesz arról. hogv a család miként 106 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MACADNAK VARÁZSI-VITTI!

3 viselkedett az elő/ő évben. Ezért kenik In: ajkait gyakorta ragadós mézzel: hogy ne is tudja beszédre nyitni száját, vagy periig csak édes dolgokat jelentsen a (.-suliidról.,7 A lampion ünnepét mindig az első hónap tizen ötödik napján tartják, ilyenkor áldozatokat készítenek a mennyekben lakó száz isten tiszteletére. 38 Hatalmas mennyiségű, papírból készült pénzt, imalapot, papírlovat égetnek el ilyenkor. A lovak és a pénz garantálják, hogy az imák elérik eéljaikat. Az imalapok pedig jó példák arra, hogy az emberek miként írják meg a saját mágiájukat. A kö\etkező alkalom, amikor papírfigurákat égetnek el, a Quingniing fesztivál, a holdév második vagy harmadik hónapjában. Az ősök sírjait alaposan megtisztítják, élelemből és papírhói mindenféle áldozati ajándékot készítenek a túlvilágon lévő ősök boldogságáért és kényelméért. 39 A múltban még ilyenkor a felajánlás papírból készült pénzt, ruházatot tartalmazott, manapság már papírból készült televíziókat, házakat, kártyákat, de még sörösdobozokat, DVD-ket is égetnek. A holdév hetedik hónapjában tartolt Éhes Kisértet Ünnepén szintén hasonló papírtárgjakat égetnek el. Ilyenkor azonban nem csak az őseiknek küldenek így ajándékokat, hanem ezzel próbálják kiengesztelni a kóbor kísérteteket is. A Dupla Hetes ünnepeként ismert nap, a hetedik hónap hetedik napja az é\ legfontosabb napja a hajadon lányoknak. A legenda szerint ilyenkor a szarkák élő hidat alkotnak a Tejúton, hogy a Szövőlány meglátogathassa szeretőjét, a Tehénpásztort. 7 KÜI DD KI KÉRÉSEDFr AZ UNIVERZUMRA! ÍO?

4 lizért tartják védőszcnljükmik i réi-jezetlcn nők a S/övőlányt. Rengeteg papiráldo/atot küldenek a védőszentnek, és a jósnők is igen elfoglaltak a holdév eme fontos napján. A papírtárgyak között vannak fésíik, tükrök, ruhák és írásos üzenetek is. A kilencedik hónap kilencedik napján a Chongyangot, a Magasságok Meghódításának Fesztiválját ünneplik. A malajziai Penangban sokan zarándokolnak el a Kilenc Tiszteletre Méltó Uralkodóhoz, és ezalatt papírból készült amuletteket viselnek. Sok más alkalom is van még az évben, amikor papírból készült tárgyakat égetnek el. Számos istenség kap áldozati ajándékot születése napján, és a különféle foglalkozások isteneit is efféle módon jutalmazzák. Ve Tinek például, az irodalom istenének a harmadik és a nyolcadik hold idején hódolnak mindazok, akik írással keresik a kenyerüket. Az istent rendszerint úgy ábrázolják, hogy egy tollat és egy könyvet tart a kezében. A könyvön négy írásjel látható, ami annyit jelent, hogy a menynyekben döntenek az irodalom sikeréről" 40. Az emberek papírból készült pénzek és kivánságok özönét küldik el az ünnep napján abban a reményben, hogy az áldozókat a mennyekben majd megsegítik irodalmi munkásságukban. Ha valaki meghal, a család gyertyákat gyújt, élelmiszert ajánl fel, és rituális papírokat éget, hogy minden lehetséges módon megkönnyítsék az elhunyt útját a túlvilág felé. A koporsót a temetőbe számos papirtárgj kíséretében \iszik, ezek között van például csekkfüzet, hitelkártya, papírház, autó és telem'zió - mindezt a sír közelében gyújtják 108 RICHÁRD WEBSTKR * IRI MAGADNAK VARÁZSLATOT!

5 meg. A temetőbe vezető úton gyakran dobálnak a levegőbe papírból készült pénzeket is. A papírból készített áldozat gyakorlata mind a mai napig érintetlen maradt: Ázsia bizonyos részein korlátozzák, miként lehet papíráldozatokal készíteni vagv felajánlani. Az azonban biztos, hogy a füstölgő rudacskák és az imaívek gyártói soha nem fognak éhen halni. Gyertyagyújtás Az egyik módja annak, hogy üzeneted kikuldd az univerzumba, az, ha olyan gyertyát gyújtasz, amelynek oldalára felírod kívánságaidat. Természeiesen ilyenkor a lehető legkevesebb szóban kell megfogalmaznod óhajaidat. Ha van időd, te is elkészítheted a saját gyertyádat. Sokakat ismerek, akik ezt maguk csinálják. Élvezik, hogy közben kívánságaikra gondolhatnak, és úgy hiszik, hogy ezzel nagyobb erőt és energiát adnak vágyaiknak. A múltban én is magam készítettem, de manapság már az üzletben kapható gyertyákat használom. Ez csak idő kérdése, hiszen ha több szabadidőm lenne, akkor megint folytatnám a gyertya készítést. Én a szögletes oldalú gyertyát kedvelem, mert arra könnyebb felírni a szavakat, mint a kerek vagy szabálytalan alakú gyertyákra. Sokan hiszik, hogy a háromszög alakú gyertyák erősítik az univerzumba küldött kívánságok erejét, ezért hatékonyabbak. Llg>aiiakkor a négyszög alakú gyertvák 7 KÜLDD KI KÉRÍ'SEDF.T AZ UNIVRHZUMBA! IOO

6 sokkul szilárdabbak, és megalapozottabban állmik. Mn a kívánságod pénzügyi természetű, netán a családodra vagy az otthonodra vonatkozik, akkor a négyszög alapú gyertyák sokkal hatékonyabbak lehetnek. Ha viszont vágyad kommunikációval vagy kreativitással kapcsolatos, akkor háromszög vagy henger alapú gyertyával próbálkozz. Különös jelentősége van annak, ha a kívánságodat spirálformában írod fel egy kör alakú gyertya oldalára. A kívánságodat megfogalmazhatod az anyanyelveden, vagy esetleg használhatod a tikos ábécét is, mint a thébai vagy a templomos. 41 Ezeket a C füg gelék tartalmazza. 11a a mágikus ábécét használod, akkor jobban kell összpontosítanod. Ez ugyanis többletenergiává] ruházza fel a rítust, ráadásul arra is alkalmas, hogy titokban tarthasd kívánságodat mások előtt. Nagyon fontos a gyertya színe. A fehér gyertya minden kívánság esetén megfelelő, de ha különleges óhajod van, talán színes gyertyát szeretnél. Keleten a vörös szerencsét jelent, az arany pedig pénzt. Ezért van az, hogy ez a két szín minden kínai étterem díszítésében szerepet játszik. Tehát ha azt szeretnéd, hog) életedbe beköszöntsön a szerencse, akkor válaszd a vörös színű gyertyát. Ha a kérésed pénzzel kapcsolatos, használd az aranyszínűt. Ha a kívánságod az életcélodra vonatkozik, akkor olyan gyertyát kell használnod, amely niimerológiailag kapcsolatban áll Életösvényeddel. 42 Az Életösvénvt úgy határozhatod meg, hogy összeadod születésed évének, hónapjának és napjának számát, és az így adódó számot egy számjegyűre esök- 110 RICHÁRD WEBSTFR * ínj MAGADNAK VARÁZSLATOT!

7 kented. Vmi két ki\élel. Ilii a I l-es vagy 22-es száinjeggvel találkozol, akkor állj meg. és ne csökkentsd azokat touíhb 2-re vagy- 4-n' július ínie, egy példa. Tegyük lel, hogy \alaki 12-én született: 7 hónap 12 nap év 1992, és \z illető Életös\énycnek sié Egy másik példa. Egyik barátom 1944, február 29-éu született: 2 hónap 29 nap év 1975, és =22 Tehát a barátom Életösvényének száma 22, mert a 1 l-es és a 22-es szám tovább nem csökkenthető. A számokat függőleges oszlopban írjuk egymás alá, mint a fenti példák esetében, mert 11-es és a 22-es számok elveszhetnek, ha összeadjuk őket egyetlen sorban. Ez a helyzet az említett barátom születési dátumá\al: 2 (hónap) (nap) (év) = 31, és3+1=4 7 KflLUD KI KKRFSF.DET AZ UNIVERZUMBA! Ul

8 Iind i Elelös\én\száin egy IIÍZOIUDS színre utal: 1 - voros 2 narancs 5 - sárga 4 - zöld 5 - kék 6 - indigó 7 - ibolya 8 - rózsaszín 9 - bronz II - ezüsl 22 - arany Olyan gvertyát használj, amely megfelel az Életösvéiiyszámodnak, ha a kívánságod az életvezetéseddel kapcsolatos. Lehet, hogy a gyertyák vásárlásánál azt tapasztalod majd, hogy egy bizonyos gyertya szinte a kezedbe ugrik, mintha csak ő választott \olna téged, nem pedig te öt. Ne habozz. Hasonló esetben válaszd azt a gyertyát. Sokszor elhatároztam, hogy egy bizonyos színű gyertyát választok majd, de végül egész másmilyennel távoztam az üzletből. Minden színnek van jelentése. Általános jellegű kérés esetén jó ötlet, ha olyan színt választasz, amely kapcsolatban áll a kéréseddel - kivéve persze azt az esetei, ha a gyertya választ téged. IB RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAUADNAK VARÁZSLATOT!

9 \ színek jelentése Fehér \ A feliéi" 1 tisztaság, az ártatlanság és az igazság jelképe. Kiváló, ha új dolgokba kezdesz, vagy ha többletenergiára van szükséged. Eltávolítja a negatív gondolatokat, és támogatja a pozitív látásmódot életed minden területén. Kitűnő szín bármilyen célra. lörös A vörös lelkesedést szül, és energiát gerjeszt. Utal az egészségre, az erőre, az érzelemre, a vérre és legprimitívebb ösztöneinkre. Vörös gyertyái akkor kell gyújtanod, ha kérésed a szexszel, a szeretemmel, az energiával vagy az egészséggel áll kapcsolatban. Jó szín ez akkor is, ha a vágyad nagyra törő. Narancs A narancsszín a közeli kapcsolatokra vonatkozik. Ha valakivel nehezen jössz ki, és kérésed éppen ezzel kapcsolatos, akkor a narancs a tökéletes választás. Sárga A sárga az intellektus, a kreativitás és az életöröm színe, lla azt reméled, hogy fokozhatod alkotókészségedet, vagy több élvezetet vársz az élettől, akkor a sárga a megfelelő gyertya számodra. Zöld A zöldet mindig is a gyóguilás és a gondozás színének tartották. Kapcsolatban áll az érzelmi egyensúllyal, a szellem békéjével, és a kitartó törekvéssel 7 KÜIDD KI KÉRl'iSEDhT AZ UNIVERZUMBA! ll^

10 a célok felé. Ltal a rememre, a bizalomra, a tereinlésre. Kz a színe a pénznek, a bőségnek, a sikernek és a szerencsének is. Ma Kívánságául mindezekkel kapcsolatosak, akkor válaszd a zöldéi. Kék \ kék a sokoldalúság, az utazás és a gyorsan érkező pénz színe. Jelent igazságot, ihletettségét, egészséget, bölcsességet, lojalitást és a szellem békéjét. Jó szín ez azoknak, akik önmaguk munkaadói. Jelképezi a lelkesedést, a sokféle elképzelést és a jobb jö\ő reményét is. Megfelelő szín ez a szerelmeseknek is. Válaszd a kéket, ha óhajaid mindezzel összefüggenek. Ez egyben a védelem színe is, bármilyen kék tárgy az otthonodban megóv téged mindenféle ártó hatástól. A kék gyertya jó választás akkor, ha életedben bármilyen kellemetlenséget tapasztalsz. Indigó Ritkán találhatunk igazi indigószíníí gvertját, úgyhogy a mélykék is megfelel a célra. Ez a szín az otthonra utal, a családra, a biztonságra, a gondoskodásra és a mások iránt érzett felelősségre. Tápláló szín, akkor válaszd, ha kívánságod mások - különösen a családtagok - megsegítésére vonatkozik, bármilyen összefüggésben. Ibolyaszín és bíbor Ezeket Mindig is spirituális színeknek tekintették, akkor kell őket választanod, ha a kívánságod spirituális és filozófiai fejlődésre vonatkozik. Ltalnak 114 RICHÁRD WEBSTHR * IRI MAG.UINAK VARÁZSLATOT!

11 az intelligenciára és a tudásra, és ezek a jók akkor is, ha óhajod a tanulással és a pszichikai fejlődéssel hozható összefüggésbe. Az ibolya egyben a pih&i nés színe is, jó hatással van azokra az emberekre, akik nagyon elfáradtak, akiket sok stressz ért. Rózsaszín A rózsaszínről mindig is azt tartották, hogy a romantika színe, ezért ezt válaszd, ha óhajaid bármilyen módon kapcsolódnak a szerelemhez. A hosszú távú pénzügyi sikerre is utal, ezért akkor is használhatod, ha a kívánságod üzlettel függ öszsze. A rózsaszín tiszta, becsületes, egyenes szín, a nemes szándékok jele. Gyengédséget, szeretetet, hűséget és becsületet is jelképez. A bronz és az ősz színei A bronz a humanitárius vállalkozásokat jelenti. Akkor használd, ha kérésed mások megsegítésével függ össze. Ez a szín egyetemesebb érvényű, mint az indigó, amely csak a hozzád közel állók segítésére utal. Ha nagyarányú segítséget szerelnél nyújtani másoknak, akkor ilyen színű gyertyái kell választanod. Ezüst A szín a belső fejlődést és növekedést jelképezi. Ila kívánságod az intuícióra vagy az okkult tudományokra vonatkozik, akkor válaszd az ezüst gyertyát. Ez a szín kapcsolatban van a művészetekre vonatkozó kérésekkel is, és mindennel, ami szép. 7 KÜLDD KI KF.KFSKDFT AZ LINrVF.RZUMBA!

12 Irány Tökclelrs színválasztás ükkor, h,i a kívánságod valami nagyszabású és Tonlos dologra vonatkozik. Ma azt akarod. fing) ój irányt vegven az öleled, másféle kihívásoknak szeretné] megfelelni, akkor arany gyertyát válassz. Banui A barna az a szín, amely szilárdan a földben gyökerezik. Megfelelő, ha a kívánságod tulajdonra és ingatlanra vonatkozik. A barna azonban a szomorúsághoz is kötődik. Akkor használd, ha ki akarsz javítani egy korábban elkövetett hibát. Fekete A feketét negatív színnek tartják. Megfigyeltem, hogy az emberek többsége gyanakvóan, sőt félve tekint a fekete gyertyára. 1 la te is gonosznak vagy veszélyesnek tartod, ne használd. Pedig ha a kérésed titkok feltárásával és az igazság kiderítésével kapcsolatos, nagyon erős hatású lehet. Ha nehéz cldöntened, hogv milyen szín lenne megfelelő számodra, akkor válaszd a fehérei. Fehér gyertya bármilyen célra felhasználható. Ezért én mindig tartok otthon egy kisebb készletet, hátha szükség lesz rá. Én felmelegített kötőtűvel szerelem felírni a gyertyára a kívánságomat. Egy barátom zsebkést használ, és rendkívül tiszta, szép munkát végez vele. A wiecahívők fehér nyelű késsel vésik a gyertyába a szavakat, és gyakran a thébai ábécéi használ- 116 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

13 jak, nem pedig a latint. 1 ' Vannak különleges jelölőkések is, amelyekkel egyszerűen felírhatok a nertya oldalára a kívánságok. Kísérletezz, és válaszd ki a számodra megfelelő módszert. fin magam késő este szoktam felírni az üzenetemet, amikor már nem valószínű, hogy megzavarnak közben. A művelet időt és összpontosítást igéméi, ami, úgy hiszem, hatékonyabbá leszi a varázslást. Ha elkészült az üzenet, egy ruhába esavaroin a gyertyát, és félreteszem másnapra. Mindegy, milyen ruhadarabot használsz, az a fontos, hogy esztétikailag megfeleljen neked. A gyertya előkészítése Ha készen állsz arra, hogy továbbítsd üzeneted az univerzumba, altkor jó minőségű olívaolajjal töröld át a gyertyát. Erre a célra különleges olajok is vannak forgalomban, de az olívaolaj is tökéletesen megfelel, ráadásul könnyen beszerezhető. Használj finom szövetet, és mindig a gyertya közepétől a kél vége felé töröld az olajat. Kezdd a gyertya közepén, és először haladj felfelé. Utána megint középről haladj a gyertyán lefelé. Közben gondolj arra, hogy milyen célra használod majd a gyertyát. Ez önmagában is felér egy szertartással, és lényeges az egész folyamat szempontjából. Ha ugyanazt a gyertyát többször használod, minden egyes alkalommal meg kell ismételned a fenti eljárást. 7 KÜLDD KI KÉRÉSEDET AZ UNIVERZUMBA! 117

14 Kiiiick a műveiéinek az a célja, hogv eltávolít* a gjorlyiiról minden negatív kölődést. ^rló hatások gyártás közben érhették a gyertyát, vagy akkor szívódhattak helé, miközben a raktárban állt. és arra várt, hogy megvásárold. A gyertya megáldása A gyertya megtisztítása után meg is kell áldani. Fogd a jobb tenyeredbe, majd a jobb tenyeredet tedd a balba. így egy energiakört hozol létre. Csukd be a szemed, és gondolj ara, hogy a gyertya meggyújtásával milyen kívánságaidat akarod megvalósítani. Képzeld magad elé, milyen leszel, amikor már teljesüllek kívánságaid. Mdd meg a gyertyát azért a szerepért, amit ebben a folyamatban betölt. Végül köszönd meg az Univerzum Építőmesterének, hogy képessé tett téged vágyaid megjelenítésére. Végy egy mély lélegzetet, és mondd ki háromszor: köszönöm", miközben kifújod a levegőt. Nincs jelentősége annak, hogj hangosan vagy csak magadban mondod ki a szavakat. Gyertyagyújtás Eljött a gyertyagyújtás ideje. Legjobb erre este sort keríteni, ha odakint már besötétedett. Helyezd a gyertyád a házi oltárra, ha van ilyen. Ila nincs, tisztíts le egy asztalt, és tedd a gyertyát a közepére. Én egy nagy, kék terítővel borítom le előtte az asztalt. 118 RICHUVD WFBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLAIOT!

15 Gyújtsd meg a gyertyái, azután olts ki minden más fényi. L'lj olyan helyre, ahonnan kö/\ellenül a lángba nézhetsz. Miközben a füst felfelé száll, gondolj arra, hogy miképpen visei a kívánságaidat felfelé, az univerzumba. Addig figyeld a felfelé szálló füstöt, amíg kényelmesen érzed magad. Nálam ez körülbelül fél óráig tarl. A gyertyát ne fújd el. Borítsd le egy pohárral, vagy pedig ujjaiddal oltsd ki a lángot. Természetesen az üzeneted közvetítése csak akkor fejeződik be, ha már az egész gyertya leégett. Tehát a szertartást többször is meg kell ismételned, egészen addig, amíg a gyertya teljesen el nem fogy, ugyanakkor az üzeneted más akkor elindul az univerzumba, amikor a gyertyát legelőször meggyújtod. Ezért minden következő gyertyagyújtást úgy kell tekintened mint olyan ceremóniát, ami megerősíti az előző szertartást. Én magam a rítusnak ezt az ismételgetését megnyugtatónak és biztatónak találom,.ló megoldásnak tartom, ha a gyertyái egymást követő napokon égeted. Amennyiben valamelyik esle nagyon fáradtnak vagy feszültnek érzed magad, halaszd el a gyertyagyújtást egy olyan napra, amikor már jól vagy. Ha tehát lehetséges, égesd a gyertyát minden egymást követő estén, de ne nyugtalankodj, ha a varázslatodat nem sikerül minden nap végrehajtanod. 7 KÜl.DO KI KÉRÉSEDET AZ UNIVERZUMBA! "!)

16 Tinlaoldás Huszonegy éves koromban egy évet a skóciai Glasgovv-ban töltöttem. \ háztulajdonos egy különc, idős hölgy volt, aki soha nem ment férjhez. Bármerre is járt-kelt a házban, mindig volt nála egy sepríí. Néhány hónap múlni jöttein rá, hogy a sepri'ít önvédelmi fegyverként hordja magánál, mert tartott a házban élő férfi albérlőktől, és léit, hogy egyikük esetleg megtámadja őt. Ez azért volt meglepő, mert minden bérlője férfi volt. Ifa én lettem volna a helyében, bizonyára csak nőknek adok ki szobákat. A hölgy már bőven a hetvenes éveiben járt, amikor megismertem, de mindaddig senki sem rohanta le, talán a sepríí teljesítette a feladatát. Kiesi volt, elutasítóan viselkedett, és jó pár hónap is beletelt, mire teljesen megbarátkoztam vele. Valójában azonban azért lettünk barátok, mert mindkettőnket érdekelt a varázslatok világa. A varázslatok megírására volt egy érdekes módszere, amit még a nagymamájától tamilt. Egy apró, áttetsző, fehér tányért használt erre a célra, amelynek legfeljebb 12,5 cm volt az átmérője. Erre írta kívánságait. Töltőtollat használt, vízben oldódó kék tintával. Gyönyörű írása volt, és apró betűivel igen hosszú kívánságlistát volt képes a tányérra róni. Ezután maga elé tartotta a lányért, és hosszasan belebámult, miközben mélyeket lélegzett. Minden kilégzés űgs hangzott, mint egy sóhaj. Számos mély levegővélel után letette a tányérkát, és mintegy fél órára becsukta a szemeit. Ez KiO RlCHABD WliBSTKR * ÍRI MAGADNAK VARÁZS1 ATOl!

17 jdő alatt kívánságaira gondolt, és arra. hogy miért is éppen ezeket kérte. Kis idő múlva lemosta a tánvért a tűzhelyen forralt vízben, ami gyorsan feloldotta a tintát, likkor az idős hölgy eltörölgette, gondosan a helyére tette, majd megitta a vizet, amelyben a lányért elmosta. Mintán megtanultam ezt a technikái, több éven át használtam, mégpedig rendkívül jó eredménynjel. Gyorsan rájöttem arra is, miért használta éppen azt az áttetsző, fehér, porcelántányérl. Töltőtollal sokkal jobban lehet írni a jó minőségű porcelánra, mint az olcsóbb tányérokra. Ha lenne töltőtollam, talán még mindig alkalmaznám a módszert, lla ki akarod próbálni, de nincs töltötollad, használj vékony jelzőtollat, vízben oldódó tintával. Van még egy hasonló módszer, amit magam is láttam, de abban az esetben láthatatlan tintát használtak. Jó néhány évvel ezelőtt találkoztam egy idős emberrel egy szent hegy csúcsán. Volt nála néhány papírból készült dobódárda, amelyeket a hegy csúcsáról repített a négy égtáj felé. Megkérdeztem tőle, miért teszi. Elmondta, hogy láthatatlan tintával írta fel óhajait a papírlapokra, majd összecsavarta őket, mondott néhány varázsszót, és elrepítette a dárdákat. Kedves emberke volt, de szemlátomást zavarba jött, amiért meglátták, hogy papírdárdákat dobál a levegőbe. El is tűnt, mielőtt még alaposabban kifaggathattam volna. 7 KÜLDD KI KÉRÉSEDET AZ LN1VFRZLMBA! É!l

18 Taoista templomi kívánság Ez a módszer több olyan elemet is tartalmaz, amelyekről már szó volt. Először egy taoista templomban láttam, de azóta tapasztaltam, hogy néhányan az otthonaikban is gyakorolják. Legegyszerűbb formájában tartalmaz egy áldást, amelyet három papírszeletkére ír fel egy templomi pap. Az illető, akinek valamilyen kívánsága van, vagy áldási kér, letérdel az oltár elé, ahol a pap segítője elégeti az első papírszeletet, és a hamut egy pohár vízbe önti. A kérelmező megissza a folyadékot, azaz valójában magát a kívánságot, illetve az áldást. Ekkor meggyújtják a második papírszeletkét, és miközben ég, a kérelmező teste, illetve feje körül mozgatják, hogv r alkosson fölötte és körülötte védőpajzsot. A harmadik papírszeletet beteszik egy zöld borítékba, és átadják a kérelmezőnek, akinek azt mindig magánál kell tartania. Ha akarod, te is végrehajthatod ezt a rítust. írd le kívánságaidat három papírszeletre. Égesd el az elsőt, hamuját oldd fel egy pohár vízben, és idd meg. Gyújtsd meg a másodikat, és fordulj körbe, miközben ég, hogy vegyen körbe védőpajzzsal. Tedd a harmadikat egy borítékba, lehetőleg zöldbe, és tartsd mindig magadnál. Minden alkalommal, ha látod a zöld borítékot, vagy elolvasod a benne lévő feliratot, emlékezni fogsz a kívánsága idra. Addig tartsd meg a borítékot, amíg kívánsága id teljesülnek, s akkor egy szertartás alkalmával égesd el. 'Nézd a felszálló füstöl, és mondj köszöne tet életed minden áldásáért. 122 RICHAHD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

19 Végső következtetésként elmondhatjuk, hogy iieni számít, müven módszerrel küldőd ki a világegyetembe a kívánságaidat. Mindegyik működik. Meglehet azonban, hogy mindegyikkel kísérletezni akarsz, mert tudni szeretnéd, hogy számodra melyik felel meg a legjobban. Az is lehetséges, hogy időnként variálod a különféle módszereket. Valójában csak az a fontos, hogy légy boldog a rítussal, és bizhass abban, hogy elküldött kéréseid teljesülnek.

20

21 A szavak mindig lettek, és a tellek is mind bizonyos szavak." RALPH WAI DO EMFRSON ( )

22 El alán furcsának tűnik, hogy leírod kéréseidet, megrendezel egy szertartást, hogv ki- I küldd kérésedet az univerzumba, aztán pedig egyszerűen leállsz. Bizonyos értelemben azonban egyáltalán nem állsz le. Fenn kell tartanod a pozitív várakozási, a reményt, hogy vágyaid teljesülni fognak. Semmiféle kétségnek sem szabad benned lenni azzal kapcsolatban, hogy amit kértél, azt meg is kapod. Végül is a legmélyebb szinten a te akaratod ugyanaz, mint a Teremtő akarata. Fezért tehát az Univerzum Építőmestere teljesíteni fogja kívánságodat. Van egy érdekes elmélet, amit úgy hívnak, hogy szerencse. Néha úgy tűnik, hogy bizonyos embereknek állandóan szerencséjük van, míg mások osztályrésze éppen a balszerencse. l\em számít, hogy eddig mennyire mostohán bánt veled a sors, a könyv technikái segítségével a jövőben magad is a szerencsések közölt lehetsz. Ne is higgy a szerencsében. Én úgy tartom, hogy gondolkodásmódunkkal mi magunk alakítjuk a sorsunkat. Ha nem tartod magad szerencsésnek, nem is lesz szerencséd mindaddig, amig meg nem változtatod a hozzáállásodat. A szerenesés emberekben van egyfajta pozitív várakozás. Arra számítanak, hogy jó dolgok történnek majd velük - és azok mindig meg is történnek. Természetes, hogy az ember elkeseredik, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy remélte, v szerencsés emberek azonban még ilyen helyzetekben is úgy gondolkodnak, hogy ezúttal nem jött össze, de legközelebb sikerülni fog". Ők gyorsan túlteszik R MAGNfcTIZÁLD ÖNMAGAD!

23 maglikai a történeteken, ós újra a jövőt kezdik tervezni. Abban bíznak, hogy jó dolgok esnek majd meg velük, és persze így is történik. Létfontosságú, hogy kérésed teljesítését várva maradj pozitív szellemű. Ila így teszel, a magad ol dalára állítod a szerencsét. Azt nem lehet előre tudni, hogy mennyi időt vesz igénybe vágyaid valóra válása. Az egyszerű kívánságok rendszerint gyorsan teljesülnek, a bonyolultabbak azonban esak hosszabb idő múlva. Persze ez sinus mindig így. Néhány évvel ezelőtt több ezer dollárra volt szükségem, hogy részt vehessek egy szakmai konferencián, valahol külföldön. Nagyon szerettem volna elmenni, mert az egyik előadó rengeteg információval kecsegtetett egy bizonyos, engem érdeklő témakörben. Minthogy sok pénzre lett volna szükségem, nem reménykedtem gvors eredményben. Órákkal a kérésem kiküldése után azonban valaki felhívott, és felkért egy munkára. A tiszteletdíj fedezte a részvételem költségeit. Mindenképpen fenn kell tartanod a pozitív várakozást, amíg céljaidat nem éred ól. Megtörténhet természetesen, hogy időnként kételyeid támadnak, és elbizonytalanodsz. Ha negatív gondolatokon kapod magad, emlékeztesd önmagad, hogy a dolgok immár az univerzum kezében vannak, és kéréseid előbb-utóbb teljesülnek. \ negatív gondolatok ritkulnak azonban, ha magnetizálod magad. \ mágnes egyszerre vonz és taszít. Te bizonyára azt szeretnéd, ha eltaszítanál minden negatív ener- 128 RICHÁRD VVKBSTER * ím MVUAUNAK VARÁZSLATOT!

24 .riíit. ii 11 i akadályoz a céljaid ('lérésél)en, és ma Cadhoz vonzanád a céljaidat. I'ontns olyan erősen magnctizáluod magad, hogy a kudarc gondolata még azelőtt eltűnjék, mielőtt tormát öltene. Elmédnek nyugodnak, békésnek kell maradnia, és mindenek fölött bíznod kell abban, hogy vágyaid teljesülnek. Ennek számos módja van. Gondolatok, érzések, érzelmek Miközben várod, hogy kívánságaid valósággá váljanak, fordíts időt arra, hogy kigondold, miképpen vállozik meg az életed, ha eléred a célodat. Lelki szemeiddel próbáld meg a lehető legvilágosabban látni, miféle jótékony változások következhetnek. Próbáld elképzelni, miként élvezed majd az új életed örömeit és előnyeit. Ha van néhány szabad perced, mindig gondolj a vágyaidra. Tudatosítsd magadban a kéréseiddel összefüggő érzéseidet. Biztos, hogy a megfelelő eredményhez komoly érzelmi kötődés is fűz majd. Amikor a céljaidon gondolkozol, engedd szabadon ezeket az érzésekel. \ logikus pontossággal összeállított kívánságokkal szemben mindig sikeresebbek azok a vágyak, amelyeknek van érzelmi összetevőjük. is Mvt.NFii/vi n fl.vvuovn'

25 Megerősítés Kgy másik módszr.r.1 megerősítés alkalmazása olyan gyakran, amennyire csak lehetséges. A megerősítés pozitív sugallat, amit tudatosan ültetünk el a tudatalattiban. Emlékeztet bennünket arra, hogy célzottan kell gondolkoznunk, és egyedül mi vagyunk a felelősek tetteinkért. Minden egyes napon minden embernek ezer gondolata támad, közülük sok negatív. Mivel olyanná válunk, amilyen az észjárásunk, nagyon fontos, hogy több pozitív gondolatunk legyen, mint negatív. Bármikor kapod rajta magad negatív gondolatokon, azonnal forgasd ki azokat, és csinálj belőlük pozitívakat, vagy mondj egy megerősítést magadnak. Idézd fel magadban, hogy gondolataink teremtik meg a valóságunkat is. Biztosnak kell lenned abban, hogy annyi pozitív gondolatod van, amennyi csak lehetséges. Bármikor kimondhatod önmagadnak a megerősítést. Hatékonyabb, ha hangosan teszed, mert hallod is, amit mondasz. Különféleképpen ismételgetheted a megerősítéseket, például úgy, hogy a hangsúlyt minden ismétléskor más szóra helyezed. Még énekelheted is, ha úgy tetszik. A megerősítéseket csendben is lehet hajtogatni. Én mindig akkor mondom magamban, amikor sorban állok a bankban. Ilyen helyzetben természetesen nem mondhatom ki őket hangosan. Megerősítéseidet minden esetben jelen időben kell megfogalmaznod, mintha már elérted volna azt a minőséget, amire vágysz. Jó ötlet, ha leírod a 130 RICII \RD WMISI'KR * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

26 sajátjaidat, amelyek kifejezetten rád, illetve saját fámáidra vonatkoznak. íme, itt \an néhány általános megerősítés. Ezeket magadnál tarthatod, és szabad perceidben olvasgathatod. Összhangban vagyok az univerzummal." Csak a jót \onzom az életembe." Szerető és gondoskodó személyiség vagyok." Sikeres vagyok." Ezek általános, bármilyen célra alkalmas megerősítések, és rendkívül hasznosak lehetnek. Ezek mellett azonban össze kell állítanod a saját, számodra és a kívánságaidra nézve fontos megerősítéseket. Például mondhatod azt, hogy: Szeptember eleje van, és én a Csendes-óceánra néző, új otthonom nappalijában üldögélek." Közben lelki szemeiddel már látod is magadat a luxusotthon kényelmes környezetében, amint a csodálatos látványt élvezed. A tudatalattid nem képes megkülönböztetni ezt a képzeletbeli látványt a valóságostól, és arra ösztönöz majd, hogy az így látott kép életed részévé váljon. An ule ek, talizmánok Amulettet azért viselünk, hogy megvédjen bennünket minden rossztól, és szerencsét hozzon számunkra. Rendszerint kőből vagy fémből készült tárgy, gyakran bevésés is található rajta. Ymuletlet szinte mindenből lehet készíteni. \égyleveh'í lóhe- 8 MAGNKTIZÁLD ÖNMAGAD!

27 re \ÍIÍÍ> egy szerencséi hozó nyűlláb is bc.tülthittjl CZl 1 Szerepet. \ talizmán a hiodulem szeri ni mágikus tulajtlonságokat hordoz. Ez a lárgj gyakran készül papiruszból, pergamenből, agyagból vagy kagylóból, de - akáresak az amulett - lehet kőből \agv fémből is. Célja az, hogy segítsen elérni bizonyos eredményt egy olyan esemény nyomán, ami még meg sem történt. Az amulettet és a talizmánt gyakran rokon értelmű kifejezésekként kezelik, pedig ez nem helyes. Az aniuletteket sokkal általánosabb célokra használják, mint a talizmánokat. Az amulett védelmet ad és szerencsét hoz. A talizmánt azonban pontosabb feladatokra készítik, jó és gonosz célokra egyaránt alkalmazhatják. Ebben a könyvben a talizmánoknak csakis jó célokra való felhasználásáról lesz szó. A régi időkben számos természetes talizmán akadt, egyszerűen be kellett szerezni bizonyos tárgyakat. Ilyen voltak: Mandragóragyökér, ami felébresztette a szerelmet. Topáz, ami elhessentette a negatív gondolatokat. Ilubin ami lecsillapította a nyugtalankodókat. A hiéna hőre, ami sebezhetetlenné tette az embereket. Bezoárkő* 4, ami gyakorlatilag mindent meggyógyított. \kkor kezdtek először érdekelni a talizmánok, amikor több mint húsz évvel ezelőtt Thaiföldön RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

28 jártam. Llgy tíiiil, hogv oll gyakorlalilag mindenki használ talizmánt. \7 emberek többsége általában ( -vt'ajtát \isel, de akadnak olyanok is, akik egy lépést K e i n tesznek a talizmánjaik hatalmas gyűjteménye nélkül, amelyek mind ott függnek a nyakukban lévő aranyláncon. A thaiföldiek nem sajnálnak hatalmas összegeket kiadni egy-egy talizmánért, ha úgy hiszik, hogy az elrettenti a gonoszt, ás magához édesgeti a szerencsét. Az amulettekről és a talizmánokról azért itt beszélek, mert a bennük rejlő hatalom jórészt attól függ, milyen írás van rajtuk, esetleg beléjük he- Ivezve - függetlenül attól, hogy a szöveg érthető-e egyáltalán. Nem ritka ugyanis, hogy a talizmán vagy amulett tulajdonosa számára a felirat nyelve ismeretlen. Az emberek évezredeken át azért viseltek amnletteket és talizmánokat, hogy magukhoz csábítsák a szerencsét, és eltaszítsák a balszerencsét. Sokan a nyugati országokban úgy vélik, hogy az efféle eszközök viselése nem egyéb primitív babonánál. Ennek ellenérc érdemes megjegyezni, hogy az amerikaiak évente legalább 150 millió dollárt költenek szerencsét hozó tárgyakra. 43 A talizmánokat gyakran védelemként viselik, jó példa erre a Szent Kristóf-érem. Mivel Szent Kristóf az utazók védőszentje, sok ember az autójára is kirakja a képét. Érdekesség, hogy amikor az amerikai haditengerészet 1968-ban kudarcot vallott a Vanguard-rakétáival, a beszállítók azzal érveltek, hogy ez csak ezért történhetett meg, mert a rakétáról hiányzott a Szent Kristóf-érem. A következő 8 MAGNL.TT7ALD ÖNMAGAD!

29 rakótára már rászerelték az érmét, nem is volt semmi gond.'" Jól ismert zsidó talizmán a rntziizr, ami egy pergamendarab, rajta Mózes ötödik könyvének idézeteivel. Rendszerint egy kis dobozban hordozzák, vagy az ajtófélfára függesztik, meri a Biblia is azt mondja: És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra." 17 (Mózes 5. könyve, 6:9) A mezüze esak egy a zsidók rengeteg - tiltott vagy megengedett - amulettjeinek a sorában. Nem áll példa nélkül, hiszen évezredeken át a világ minden népének megvoltak a maguk saját talizmánjai és amulettjei, amelyek védelmet nyújtottak számukra, és gondoskodtak a jó szerencséről. Amulettet vagy talizmánt gyakorlatilag bármiből készíthetsz. Lehet az egy tengerparton talált kavics, vagy egy darab papír, rajta védelmet nyújtó szavakkal. Lehet díszes és értékes, mint egy nyaklánc vagy gyíírű. A hagyomány szerint ezek a tárgyak általában nemesfémből vagy drágakőből készülnek, és azért viselik őket, mert biztonságot adnak, és elhárítják a szemmel verést. A drágaköves, nemesfémből készült gyűrűkből népszerű talizmánok lettek. Salamon király is talizmángyűrnt viselt, amelynek drágakövében tisztán látott mindent, amiről tudnia kellett. A gyűrű mindig is fontos volt a zsidók számára, mert azon volt az aláírásuk, vagy az szolgált pecsétként számukra. Nők is \isellek gyűrűket és ékszereket. 4 " Érdekes történet szól arról, miként adott I. Erzsébet királynő talizmánként egy gyűrűt Essex 154 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MACADNAK VARÁZSLATOT!

30 grófjának. A királynő nagyon babonás volt, ezért mindig rengeteg ékszert viselt. Ruházatai, de még a kocsiját is értékes riilüunk. smaragdok és gyémántok borították. Essex grófja ennen nagy kegyben állt nála, és Erzsébet a gyűrűt rokonszenve jeléül nyújtotta át neki. Azt mondta, hogy ha egyszer kiesik a kegyeiből, akkor csak vissza kell küldenie a gyűrűt, és azonnal bocsánatot nyer. Amikor Essex grófját bebörtönözték a londoni Tovverbe, és a kivégzésére várt, eszébe jutottak a királynő szavai. Nem bízott azonban egyik őrében sem. Egyik nap a cellája ablakán ál meglátott egy utcán kóborló kisfiút. Rávette őt, hogy vigye el a gyűrűt Lady Serope-nak, a gróf nagynénjének, és kérje meg, hogy küldje el az ékszert a királynőnek. A fiú azonban a tévedésből Ixottingham bárónőnek, Lady Scrope nővérének vitte el. A bárónő megmutatta a gyűrűt a férjének, aki azonban gyűlölte a grófot. Azt akarta, hogy a gyűrű és az üzenet is maradjon titokban. Mindeközben a királynő arra várt, hogy Essex grófja elküldi neki a gyűrűt. Már a kivégzési parancsot is visszavonta. Úgy tűnt azonban, hogy hiába várakozik, ezért azt gondolta, hogy a lord túl büszke ahhoz, hogy kegyelmet kérjen - és végül megtörtént a kivégzés. 1 " A Mágus, vagyis Frnnc.is Barrett a könyvében leírja, miként lehet talizmángyűrűt készíteni: Ha a horoszkópban bármely csillag szerencsét ígérő aszcendensben van, vagy együttállása a Holddal megfelelő, akkor kezdjünk hozzá. Vegyünk egy követ és egy növényt e csillag alatt, és készítsük cl a 8 MAGNI-rl7Ál I) ÖNMVCi VD!

31 csillagnak megtelelő fémgyűrűt is; a gyűrűbe, a kő alá helyezzük a növényt vagy a gyökeret. Me feledkezzünk meg belevésni a gyűrűbe a hatást, a képet, a jele.t, valamint a növény főzetének megfelelő leiratát". Szerencsére ma már nem szükséges ilyen hoszszú műveletet elvégezni, ha saját tnlizmángyííríít akarsz készíteni magadnak. Csak ainra van szükség, hogy keress magadnak egy tetszetős gyűrűit, benne a születési jegyedre vagy a születésed hónapjára utaló kővel. Kétezer évre nyúlik vissza az a hiedelem, hogy az év mind a tizenkét hónapjának egy-egy különleges kő felel meg: ekkor hozták összefüggésbe a főpap mellvértjének tizenkét kövét az év hónapjaival. 31 Ennek ellenére csak a 18. században vált gyakorlattá Lengyelországban a különleges és a születésre utaló kövek viselése. 52 Akkoriban úgy gondolták, hogy mindenkinek tizenkét kőre van szüksége, minden hónapnak megfelelőre, és mindig az adott időszakra alkalmas követ kell viselni, hogy érvényesüljön a talizmán gyógyító és szerencsehozó hatása. Az évszázadok alatt az egyes hónapoknak megfelelő kövek listája kissé megváltozott. Az alábbi lista a leginkább elfogadott köveket tartalmazza: Január - gránátkő Február - ametiszt Március - akvamarin, kvarckristály Április - gyémánt, zaíír Május - smaragd íjfi RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

32 Június - gyöngy, l'öldpát, ligrisszem, türkiz, achál Július - rubin, líirkiz, ónix Eigiisztus - perklot, szardoniv, a kalcedon vöröses vtáltosala, topáz 'zeptember - zafír, kriznlit iklóbeír - opál, berill, tnrnialin cvember - topáz _ December - türkiz, rubin, földpát. lapis lazuli Ha pedig az asztrológiai jegyednek megfelelő követ akarod használni, nézd meg az alábbi felsorolást: Kos - gyémánl, rubin, vörös jáspis Bika - lapis lazuli, zafír krek- citrín, sárga achát Rák - gyöngy, holdkő Oroszlán - tígrísszem, achát Szűz - zöld jáspis, szardonix Mérleg - zafír, akvamarin Skorpió - bj", opál, yöms jáspis Nyilas - topáz Bak - türkiz, füstös kvarc Vízöntő - ametiszt Halak - holdkő, rózsaszín kvarc Választhatsz olyan követ is, amely a születésed napjához illik: Hétfő - gyöngy, kristály Redd - rubin, smaragd Szerda - ametiszt, magnelit 8 MAGNETIZÁl.O ÖNMAGAD! Il7

33 Csütörtök - zafír, a kalandon vöröses változata Péntek - smaragd. titmisszimi Szombat - türkiz, gyémánt Vasárnap - topáz, gyémánt Olyan talízmánkövek is vannak, amelyek általában illenek a hét egyes napjaihoz: Hétfő - smaragd Kedd - topáz Szerda - türkiz Csütörtök - zafír Péntek - rubin Szombat - ametiszt Vasárnap - gyöngy Végül, ha a talizmánt valóban fontosnak tartod, és viselni akarod, vagy magadnál tartani, akkor fontos, hogy esztétikailag is vonzó legyen számodra. Ha a hónapodnak, a napodnak vagy az asztrológiai jegyednek megfelelő kő nem tetszik, válassz egy kedvedre valót. Ehhez gondosan tekintsd ót az összes lehetőséget. Gyakran előfordul, hogy egy bizonyos kő olyan aurával rendelkezik, amely nyomban megkülönbözteti a többitől. Ez esetben azt a követ kell választanod. Psziehometriával is kiválaszthatod a megfelelőt. Tartsd a neked tetsző követ a tenyeredben - de egyszerre csak egyet. Ha sorra veszed a köveket, érezni fogod, hogy melyik kőre reagálsz, melyik válaszol neked. Meleget vagy lu'íivöset érzel, de az Is lehetséges, hogy egyszerűen úgy gondolod: ép- 138 RICHÁRD VVFBSTKR * ÍRJ MAGÁJÁNAK VARÁZSIATOT!

34 pen az a kő való neked, amelyiket a tenyereden tartod. Azt vásárold meg, amelyik a legkedvezőbben válaszol, és használd személyes talizmánként. Volt, amikor úgy tartották, nem helyes, ha az ember magának vásárol ékkövet. Ezek az idők már elmúltak. Először is. te dolgozol meg a pénzedért, te áldozod fel érte az idődet, az energiádat. Egyszerűen arról van szó, hogy a kereseted egy részét olyan dolog megvételére fordítod, ami védelmez, és ami segít neked. A talizmánok sokféle értelemben fontosak. Először is, ha rápillantasz a sajátodra, az mindig a kívánságaidra emlékeztet. Másodszor, a talizmán védelmet ad annak, aki viseli, vagy magánál tartja. Harmadszor, a talizmánt fel lehet tölteni pozitív energiákkal, amelyek képesek magukhoz vonzani vágyaidat. Én magam rendkívül hasznosnak tartom az olyan személyes talizmánt, amely kifejezetten a saját kívánságaimhoz kötődik. Készítsd el saját talizmánodat! Általában könnyebb megfelelő talizmánt vagy amulettet találni, mint elkészíteni, fia azonban megfelelő tudással és tapasztalattal rendelkezel ehhez, akár meg is csinálhatod magadnak. Az amulettet mindig kellemes, szép látványnak szánják. Ha ilyet akarsz, akkor művészi tehetséggel és ügyességgel is rendelkezned kell. Talizmánt készíteni sokkal könnyebb. A legegyszerűbb egy da- 8 MAG NETIZÁLD ÖNMAGAD! 139

35 rab papír, rajla bizonyos szavakkal. Ennek többféle módja Van. Megteheted, hogy a papírra részleleseii leírod kívánságaidal, és azokat magadnál tartod, a tárcádban. Sok embert ismerek, aki ilyen talizmánnal rendelkezik. Ila nyugtalanít, hogy esetleg idegen kézbe kerül, és más is elolvashatja, amit írtál, akkor három lehetőséged van. Kívánságaidat leírhatod a mágikus ábécé - mint a thébai - alkalmazásával; vágyaidat akár egy vagy két szóba is tömörítheted; vagy az első fejezetben leírtak alapján a numerológiát használhatod, és akkoir egyetlen számot írsz csak fel. Ha például az a vágyad, hogy megtaláld magadnak életed párját, akkor csak a szerelem szót kell leírnod. Valahányszor rápillantasz talizmánodon erre a kifejezésre, eszedbe jut a teljes és részletes kívánságod. Magam is alkalmaztam már ez a módszert, és tudom, hogy nagyon jól működik. Megtörténhet azonban, hogy még azt sem akarod, hogy akár azt az egyetlen szót is lássa valaki, amelyet talizmánodra írtál. Ebben az esetben ezt az egyetlen szót az alapvető numerologia szabályai szerint egyetlen szómba sűrítheted. Akárki látja ezt a számot egy papírra írva, neki az semmit nem jelent. Ila azonban te pillantasz rá, azonnal emlékezni fogsz arra, hogy ez a szám mondjuk a szerelem szó numerologia! megfelelője, és kívánságod többi része is az eszedbe jut. Vágyaidat bármire leírhatod. A papír kényelmesen összehajtható és zsebre vágható, tárcába tehető. Használhatsz pergament is, de akár magad is készíthetsz papírt. A hatékonyság a talizmánban 140 RICHARD WKBSTFR * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

36 rejlik, nem ubban, ahogyan készüli. Ila egy míi- \ész az iizeik'lét egy szépséges rajz közepébe írja, annak ugyanakkora hatékonysága lesz, mintha egvszerííen papírra vetné. Az egészség talizmánja Sokan azt hiszik, hogy az abrakadabra szó butaság, csak a gycirekek szórakozlatására használják, pedig hosszú és elképesztő története van. Azt senki sem tudja, hogy pontosan honnan ered, de valószínű, hogy a kaldeus kifejezésből, az abbada ke dabrábó\ származik, amely azt jelenti: 'elpusztul, mint a szó'. 53 Quintus Serenms Sammonienis római orvos jegyezte fel először i. sz. 208-ban, de ennél jóval régibb eredetűinek tartják. Az abrakadabra-talizmán lizencgy sorból áll. A legfelül lévő sor tartalmazza az abrakadabra szót, de a következő sorban már elmarad az utolsó betűje, majd ugyanez történik minden következő sorban, míg a legalsóban csak az A betű áll. ABRAKADABRA ABRAKADABR ABRAKADAB ABRAKADA AB RAKAD ABRAKA ABRAK ABRA ABR AB A 8 MAGNfcTIZÁl D ÖNMAGAD! 4'

37 ^ középkorban ezt a talizmánt a láz csillapítására használták. \7. üzenetet cgv papírra írták, majd a beteg nyaka köré tekerték egy lenkendőben, és kilenc napig kellett viselnie. Ennek elteltével a papírt a betegnek a válla fölött a háta mögé kellett ha jítania, mégpedig egy kelet felé tartó vízfolyásba. 51 Ha nem érzed jól magad, írd fel ezt a kifejezést egy papírra, és kilenc napon át tartsd magadnál. Mindennap hangosan olvasd el az egyik sorát: ahogy csökken a betűk száma, úgy múlik a betegséged. A hagyomány szerint ezt a talizmánt csak az írhatja le, akinek tiszta a szíve. Nagyon fontos, hogy a betűk ne érintkezzenek egymással. A hiedelem szerint ez a talizmán akkor hatásosabb, ha héber betűkkel írják. Ez azért van így, mert héberül az abrakadabra szót kilenc betűvel lehet leírni, a 9-es számot pedig mindig mágikus számnak tekintették.' 5 Az alef, az abrakadabra első héber betűje is kilenc alkalommal ismétlődik a varázsige elmondásakor, ez is fokozza erejét. A misztikus szót a szigillumkénl ismert talizmánra vésik. (A szigillum alakja ugyancsak mágikus; lásd később.) Az abrakadabra kiállta az idők próbáját. Másféle, a középkorban jól ismert szigillumok mára gyakorlatilag eltűntek. Az agia például nagyon elterjedt volt egykor. Ezt a szót egy latin kifejezés szavainak első betűiből képezték, amely az Úr művészetét dicsérte. Az anizapta szigillumot például a lerészegedés ellen használták. A Háromkirályok neveit - a Gáspárt, Menyhértet és Boldizsárt - az elveszített tárgyak megtalálására használatos szigillumként alkalmazták. \ neveket 142 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

38 vjattxtáblácskákra írták, és a párna alá helyezték. Úgy hiszik, hogy ez a talizmán olyan álmot gerjeszt, amelyből kiderül, hol van az elveszett tárgy. Sokan hiszik, hogy ily módon nem csak az eltűnt tárgyakat lehet meglelni, de Tény derül az elveszett barátok tartózkodási helyére is. 5U Asztrológiai talizmánok A lalizmánmágia eredete az idők ködébe vész. Találtak már barlangokban is ősi sziklavéseteket, amelyek az őskőkorban és az újkőkorban keletkeztek, bizonyítva, hogy ez a gyakorlat a történelem előtti időkre nyúlik vissza.' 7 Régiek az asztrológiai talizmánok is; azzal a hét égitesttel kapcsolatosak, amelyeket elődeink ismertek. Minden bolygó arra a személyre fejti ki befolyását és formáló erejét, aki a az égitestre jellemző talizmánnal rendelkezik. Az asztrológiai talizmánok rendszerint mágikus négyszögek (úgynevezett kámeák). A mágikus négyszögben a számok úgy vannak elrendezve, hogy azok összege minden vízszintes, függőleges és átlós irányban ugyanannyi. A mágikus négyszögeket évezredeken át használták a világ számos táján, de mágikus értelemben a fénykorukat a középkorban élték, amikor még olyan híres varázslók tevékenykedtek, mint Ahhol.lohannes Trithemius ( ) és Henrieus Coruelius Agrippa (kb ). \ legjobb időszak a varázsnégyzet elkészítésére az az óra vagy nap, amely egy bizouyos varázsnégy- 8 MAGNEI'IZÁLD ()N MAGAD!

39 zethez kapcsolódik. Ha például a Jupiter halasait akarod befogadni (jólét, tisztesség, tekintek és egészség), akkor a Jupiter kaiueáját a Jupiter óráiban és napjaiban kell elkészítened. / Szaturnusz napjai és órái A Szaturnusz napjain és óráiban akkor írjunk varázslatot, ha a vágyaink birtoklásra vagy üzleti sikerre vonalkoznak. t'gyanez a megfelelő időpont a tanulásra vonatkozó kívánságoknak. 4 Jupiter napjai és órái A Jupiter napjai és órái a jóléthez, a tisztességhez, a tekintélyhez, a sikerhez, az önfejlesztéshez és az egészséghez kötőduek. 4 Mars napjai és órái A Mars napjai és órái arra jók, hogy a fizikai tevékenységünkkel, az erővel és a bátorsággal kapcsolatos kívánságainkat megfogalmazzuk.4 i\ap napjai és órái A Miip napjaiban és óráiban írt varázslatunk a barátsággal, a jó szerencsével, a jogi ügyekkel, a személyes hírnévvel, a másoktól elválasztó ellentétek feloldásával kapcsolatos kívánságaink megírására alkalmas. 4 l-éiiusz napjai és órái A Vénusz napjaiban és óráiban írt varázslatunk ideális lehet a barátsággal, a szerelemmel, a családi ügyekkel, a szépséggel és a művészetekkel kapcsolatos kívánságaink szempontjából. L44 Rici IA RD WEBSTER * ÍRJ VI M.AONAK VARÁZSIATOT!

40 / Merkúr napjai és órái \ Merkúr napjaiban és óráiban leírt mágia a kommunikációra, az intellektusra, a tanulásra és a diplomáciára lehet megfelelő. 4 Hold napjai rs órái A Hold napjai és órái olyan kívánságok megfogalmazására alkalmasak, amelyek utazásra, szerelemre, családi ügyekre, nőkre, állatokra és tengerentúli üzenetekre vonatkoznak. / hét bolygókhoz kötődő napjai A hét bolygó mindegyike uralja a héj egyik napját. Tulajdonképpen a hét egyes napjainak a neve is tőlük származik. A vasárnap fsunday) a Nap (Sun) nevéből, a hétfő (Monday) pedig a Hold (Moon) nevéből ered. Vasárnap (Sundaj) - Nap (Sun) HjétreiMondj}}Q_T U 0 ld (Moon) Kedd - Mars Szerda - Merkúr Csütörtök - Jupiter Péntek - Vénusz Szombat (Satnrday) - Szaturnusz 4 bolygókhoz kötődő órák A planetáris (bolygókhoz kötődő) órák elméletét a középkorban dolgozták ki. A napot kettéosztották egy 12 órás nappali és egy 12 órás éjszakai időszakra. A valóságban azonban nem minden planetáris óra áll szükségszerűen hatvan percből. Nyáron 8 MAGNET1ZALD ÖNMAGAD!

41 például n nappali órák hatvan percnél tovább tartanak, míg az éjszakai órák rövidebbek lesznek. A planetáris órák kidolgozásához meg kell szerezned a lakóhelyeden érvényes táblázatot a napkelte és a napnyngla időpontjairól. Számomra ezeket a napilapom tartalmazza. Ha ezek az időpontok nem szerepelnek az újságodban, megtudakolhatod a helyi meteorológiai szolgálattól, vagy éppen a zsinagógától. (A zsinagógáknak az időpontok azért fontosak, mert segítségükkel határozzák meg szent napjaik kezdetét és végét.) Győződj meg arról, hogy az időpontok valóban érvényesek a lakóhelyeden, mert ha akár csak egy órát autózol onnan északi vagy déli irányba, máris enyhén megváltozik a napkelték és a napnyugták időpontja. I la megszerezted az adalokat, ki kell számolnod a rendelkezésedre álló nappali időt. Az így kapott eredményt oszd el tizenkettővel, hogy meghatározd a nappali planetáris órák hosszát. Az éjszakai órákat a napnyugtától a következő napkeltéig tartó idő adja meg. Ezt az időtartamot kell megint elosztani tizenkettővel, így lehet meghatározni az éjszakai planetáris órák hosszát. A 8.1. ábra megmutatja, hogy miként viszonyulnak az égitestek az egyes nappali és éjszakai órákhoz. 11a megírod a saját varázslatodat, amely például a szerelemmel függ össze, akkor ezt vagy pénteken kell végrehajtanod, vagy a Vénuszhoz kötődő órában. Ha a mágia pénzzel és pénzügyekkel kapcsolatos, csütörtökön írd le a kérésedet, vagy pedig azokban az órákban, amelyek a Jupiterhez kötődnek. IJJÍÍ RICHÁRD YVEBSTEII * ÍRJ MM; VONAK VARÁZSLATOT!

42 Nappali órák Vasárnap Hetíö Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat 1 Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz 2 Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter 3 Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars 4 Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap 5 Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz 6 Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr 7 Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold 8 Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz 9 Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter 10 Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars 11 Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap 12 Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Éjszakai órák Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombal 1 Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr 2 Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold 3 Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz 4 Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars 6 Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap 7 Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz 8 Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr 9 Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold 10 Nap Hold Mars Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz 11 Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars Merkúr Jupiter 12 Merkúr Jupiter Vénusz Szaturnusz Nap Hold Mars 8.1. ábra. Bolygóórák 8 M A G N M 17Á1.D ONMACAD! 47

43 A Szaturnusz kámeája A Jupiter kámeája A Mars kámeája ábra. A bolygók kámeája ii,8 RICHARD YWBSTEH * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

44 A Nap kámeája A Vénusz kámeája } e s y >r r 33' (l ábra. (folytatás) 8 MAGNhTIZÁLI) ÖNMAGAD! L1Q

45 A Merkúr kámeája A Hold kámeája ábra. (folytatás)

46 A hét kámea \/ egyes égitestekre vonatkozó káineákat a 8.2. ábra tartalmazza. Ezeket fel lehel írni papírra vagy pergamenre, és talizmánként is használhatók. Ha valami egészen pontos és különös dologra gondolsz, akkor segít, ha minden egyes napra vonatkozóan megalkotod az arra vonatkozó káineát, mert már az elkészítése is kiküldi a vágyaidat a világegyetembe. A kámea készítése közben gondolj a kívánságaidra. Ügyelj, hogy gondolataid mindig pozitívak legyenek, ús bízz abban, hogy vágyaid teljesülni fognak A szigillumok Azt mái tudod hogy a szigillum misztikus szó, a talizmán felirata. Egyben eszköz is, ennek cs a numerológiának a segítségével a betűk számokká alakíthatók, azután a számokat vonalliú összekötve kialakítható egy sajátos ábra. Mondjuk, hogy valakit Geraldinenak hívnak. Felhasználva az első fejezet numeroló ábra. Geraldine szigilluma 8 MAGNET1ZÁLD ÖNMAGAD!

47 giai táblázatai, 1 né\ a következő számokat adja ki: 7, -), 9. 1, , 5 és 5. Bármely kamrán kialakíthatjuk az e számok alkotta szigilliunot, de a példánk érdekében tételezzük fel, hogy Geraldine jó\al sikeresebb életre vágyik, ezért a Jupiter kámeáján alkotja meg szigilhmiát. Ezt mutatja be a 8.3. ábra. Kínai talizmánok A kínaiak mindenkinél régebben alakítgatják saját varázslataikat, erről kézírásos talizmánjaik, a/uh tanúskodnak. A fu rendszerint vörös vagy fekete tintával íródik, sárga, fekete vagy vörös papírra, amelynek hossza 18 centiméter, szélessége pedig 7,5 cm. Ezeket a talizmánokat a legrégebbi, több ezer éves kínai kéziratok is megemlítik. A Sárga Császár, a kínai nép atyja a hiedelem szerint azért mért vereséget Chih You-ra a cholui csatában, mert a nyugati anyacsászárné adott neki egy fut. 58 A kínai talizmánok bármilyen anyagból készülhetnek, de általában papírból vannak. Papírra írják a szellemeknek szóló üzeneteket, és rendszerint arra kérik az ártó démonokat, hogy kerüljék el a talizmán tulajdonosát, ne ártsanak neki. Mi\el az üzenet a szellemeknek szól, azt rendszerint kísértetírással" jegyzik a papírra, amely a kínai írás egyik különös formája, és csak azok értik, akik jár tasak a taoizmusban. 3 0 Ezeket a talizmánokat a tulajdonos a vállához, a hátához vagy a melléhez rögzíti, vagy pedig otthonának falán helyezi el. A régi, használt naptárak oldalait is gyakran talizmán- 152 RICHÁRD WIÍBSTER * hu MAGADNAK VARÁZSLATOT!

48 ként használták, mert úgy véllek, hogy a naptár az élet fontos és rendkívül értékes része. Néha felfiigoeszlették a disznóól fölé, esetleg elégették, a hamuját pedig összekeverték a moslékkal, hogy megelőzzék a disznók betegségeit. A démonokat elriasztó varázsigéket sárga papírra írták, majd elégelték. A hamut vízzel keverték el, majd megitták, hogy védelmet szerezzenek maguknak. Ezt sao hui tunju (azaz a lenyelt hamu varázslata") néven ismerik, és érdekes példa a saját varázslat megírására. A különféle betegségekben szenvedő embereket meggyógyító varázsszövegeket falevelekre vagy papírra írták, majd elégették. A hamut összekeverték folyadékkal, és megitatták a beteggel. Ezt a szent víz ivása" néven ismerik. Keskeny, sárga vagy vörös papírcsíkokból készítették a vallásos talizmánokat. A papírokra szent szavakai írtak, és az ajtók fölé vagy a ház falára akasztották, egyeseket magukkal hordoztak, illetve elégettek vagy lenyeltek. Üzletekben Is kaphatók a minden célra alkalmas amulettek, amelyek esetleg a Ji Kingbö] való trigramokat ábrázolják, vagy néhány szerencsekívánságot tartalmaznak. Az újév a kínai naptár legfontosabb napja. Ezen a napon a régi papírtalizmánokat eltávolítják, és helyükre újakat tesznek. Öt papírlapot helyeznek a bejárati ajtó fölé, a fákra, a bútorra, vagy bármely értékes dologra, azok jelképezik az öt boldogságot" ( a vagyont, a hosszú életet, a békét és nyugalmai, az erényi és a jó egészséget). Ilyenkor papírból készült pénzt égetnek, hogy gazdagságot és jó- 8 MAGNETIZÁLD ÖNMAGAD! 153

49 létet küldjenek az ősöknek. Manapság papírból készült televíziókat, autókat, házakat, sőt még sörösdobozokat is gyakran égetnek, hogy szavatolják őseiknek odaát is a boldog életei. Az üzlettulajdonosok papírdarabkákra írják a szerencse vagv a bőség szavakat, és elhelyezik asztalaik fiókjában. Gyakran előfordul, hogy szembetűnő helyekre ki is ragasztják a cédulákat. Ez is jó példa arra, hogyan írják maguknak a varázslatot. Ezek a szavak talizmánok, de egyben megerősítésként is szolgálnak. A kínai újév a legjobb alkalom a hong bem kiosztására: ez a híres vörös tasak szerencsepénzt tartalmaz. Általában a nős emberek és a munkaadók adják a fiataloknak és az egyedülállóknak, akik ezt jókívánságokkal viszonozzák, hosszú és eredményes életet kívánva az adományozóknak. A vörös tasakban igazi pénz van, amivel számlákat is ki lehet fizetni az év folyamán. A kínaiak a másoknak járó összegeket gyakran adják át díszes, piros borítékban. Néhány évvel ezelőtt 1986 februárjában fuval sikerült megoldani egy sikkasztási ügyet a Bank of Taiwan kaohsiungi fiókjánál. Miközben a rendőrség még dolgozott az ügyön, a bank két alkalmazottja kikérte a Vörös Fiúnak nevezett helyi xitung (sámán) tanácsát, abban bízva, hogy talán segít megoldani az esetet. A Vörös Fiú néhány percnyi gondolkodás után kérte a bank alkalmazottait, hogy hozzák elébe egyik munkatársukat, mert látni akarja. Hogy a hölgy biztosan eljöjjön, adott az alkalmazottaknak egy fut, hogy kötözzék a nő székének lábóhoz. Az illető ellátogatott a Vörös Fiúhoz, és bevallotta a bűncselekményt.'' RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

50 nyilvánvalóan több, mint egymillió fajta fu léte zik, ezek bármilyen kérés, óhaj és kívánság teljesítéséhez segítséget nyújthatnak. Például van olyan fu amely az egészség, a gazdaság, a szerelem és a boldogság minden lehetséges variációjára alkalmas. Van olyan fu, amely utazás közben nyújt védelmet, vagy olyan, amelyik megváltoztatja a sorsodat, amellyel megtalálsz elveszett tárgyakat - de van olyan fu is, amellyel a gyerekek védekezhetnek a szülői náspángolás ellen, mert segítségével közben nem éreznek fájdalmat. A gazdák is számtalan fut alkalmaznak, hogy megvédjék állataikat, elriasszák a rovarokat, az egereket és kígyókat, hogy esőt csináljanak, megelőzzék a szerencsétlenségeket (a természeti vagy ember okozta katasztrófákat egy aránt), és szavatolják maguknak az év végi hasznot. Használat előtt az igazi fut mindig megáldja egy taoista pap, az általa mondott varázsigéknek rendkívüli a jelentőségük. Azok az igék, amelyeket kimond és a fun lévő szavak egymástól elválaszthatatlanok. Az áldás után a fut rendszerint háromszor forgatják meg egy füstölőrudacska körül, és átadják használatra a kérelmezőnek. Mivel óriási igény van a fura, sok templomban nyomdával állítják elő, szinte tömegtermelésben a különböző fajta fukat, hogy kielégítsék az igényeket. Újévi tekercsek A kínai újév fontos részei a papírtekercsek is, amelyeket a bejárati ajtóra függesztenek, hogy köszöntsek a tavaszt, és magukhoz vonzzák a bőségei. Ős- 8 MAGNETIZÁLD ÖNMAGAD! 155

51 idők óta az emberek - függetlenül a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyüktől - arra használják ezeket a tekercseket, hogy megmutassák írásbeli ügyességüket, és kifejezzék a jövőre vonatkozó vágyaikat, reményeiket. Bár ez a hagyomány sokkal régebben kezdődött, igazán népszerűvé mégis csak a Ming dinasztia ( ) idején vált, amikor Zhu Yuanzhang elrendelte, hogy mindenkinek ki kell helyeznie ajtajára az újévi papírtekercset. Ezeknek a tekercseknek a tartalma igen változatos. Néha egyszerűen csak a tavaszt üdvözlik. A gazdák azért függesztik ki ezeket, hogy békét és nyugalmat kívánjanak az állataiknak. Némelyik tekercs aforizmákat, tanácsokat tartalmaz. Pl.: A jóság olyan érték, amelyet a leszármazottak is örökölnek; a türelem útján juthatsz el a szerencséhez, amit az erény kovácsol," Vagy: Minden ember testvér a négy tenger között; úgy figyelj oda másokra, mint a saját családodra." Másféle felira tok akár reklámot is csinálhatnak a tekercskészítő üzleti tevékenységének. És persze a legtöbb tekercs célja az, hogy meghozza a szerencsét: Minden egyes nap egy font arany." Üdvöz légy, jó szerencse, bárhonnan is jössz." Hívunk téged, bőség, látogass meg minket." Manapság a tekercsek zömét nagy tételben állítják elő, és üzeneteik is egyformák. Még mindig büszkeségre adhat okot, ha valaki költőien fogalmazza meg kívánságát, új és egyedi formában írja le a család kívánságait. Sok tekercs ma már csak egyetlen írásjegyet tartalmaz, például a tavasz jelét, a gazdagságét vagy a 156 RICHARD WEBSTER ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

52 jó szerencséét. Ezeket rendszerint fejtetőre állítva akasztják fel, mert a kínai nyelvben a fejtetőre állítva kifejezés tulajdonképpen azt jelenti, hogy valami megérkezik, bekövetkezik. Ha az üzenet for dítva lóg a falon, akkor a tavasz beköszöntét jelzi. A kínaiak a nyugatiakhoz képest sokkal természetesebbnek tartják azt, hogy saját maguk írják meg varázslataikat. Nem tudok elképzelni nyugati otthoni, ahol a fentebb említett feliratokhoz ha sonlóak függenének a bejárat felett. A ldnaiak a maguk módján így magnetizálják magukat. Kigondolják az üzenetüket, leirják, és kiteszik a falra, hogy mindenki lássa. Akárhányszor ránéznek az üzenetre, annyiszor megerősítik magukat. Az üzenet beágyazódik a tudatukba, s minthogy mindanynyian magunkhoz vonzzuk azt, amit gondolunk, valószínűleg ők is megvalósítják céljaikat. Mutasd ki háládat! Miközben arra vársz, hogy vágyaid teljesüljenek, gondolkodj el egy kicsit azon, hogy miként fogod kifejezni háládat az univerzumnak. Köszönd meg jó előre a világegyetemnek, hogy teljesíti kívánságaidat. Döntsd el pontosan, mit teszel majd, hogy kifejezd a háládat. Minél többet adsz magadból, annál többet kapsz viszonzásképpen. Ha bősége^ sen adsz, a jutalmad is bőséges lesz. Ez ugyan nem áll közvetlen kapcsolatban a kívánságaiddal, mégis az egyik kifejezési módja a háládnak, amiért az univerzum megadja mindazt, amit kérsz. 8 MAGNETIZÁ7.D ÖNMAGAD! 157

53 g. FEJEZET Varázsolj kristályokkal és ékkövekkel!

54 Imáink a kövekben vannak, a jó pedig mindenben." VVlLLIAM SHAKLSPEARE Ü C)

55 z előző fejezetben láthattuk, miben nagy hatalmuk van a talizmánoknak és az amnletteknek abban, hogy magunkhoz vonzzuk inhiilazt, amit kívánunk. Hasonló hatást lehet elérni kristályok és drágakövek használatával is. Az emberek évezredek óta tisztában vannak a kristályok hihetetlen erejével. A kristályenergiát számos célra használták, a gyógyítástól kezdve egészen az intuíció erősítéséig; alkalmazták a védelem fokozására, a csakrák, az energiacsatornák megtisztítására és egyensúlyba hozására, jövendölésre, meditációra és kívánságok teljesítésére. Az ősi egyiptomiak azért készítettek gyönyörű ékszereket, hogy javítsák viselőik életminőségét. Galénosz például feljegyezte, hogy az egyik egyiptomi uralkodó zöld, jáspisból készült, sárkány alakú amnlettet viselt. Ezt emésztőszervei fölé helyezte, hogy erősítse azokat. A módszer nagyon eredményes volt. 61 Galénosz maga is vérzéscsillapító hatású, jáspisköves gyűrűt viselt.'' 2 Az ősi Kínában az emberek a gyönyörű ékszereket az akupunktúrás pontok felett hordták, hogy védelmet nyújtsanak, és energiát sugározzanak. A Biblia szerint a főpapok drágakövekkel ékesített mellvértet öltöttek, ha Istennel akarlak beszélgetni.' 13 A varázslók, látnokok és bölcsek megfigyeléseik alapján számos képességet tulajdonítottak az ékköveknek, és kísérleteztek is velük. A kövek kapcsolatban állnak a bolygókkal, az állatöv jegyeivel és különféle tulajdonságokkal, életminőségekkel is, ;i z erénytől kezdve az egészségig. Az emberek kezdetben valószínűleg talizmánként viselték a drága- 9 I VARÁZSOLJ KRISTÁLYOKKAL ÉS ÉKKÖVEKKEL! lfil

56 kövekel, és csak később használták őket önmaguk felékesítésére. Szomorú, hogy manapság az ékköveket már főleg csak díszként viselik. Először Hongkongban tanultam meg, mikéin lehet a kristályokat és a drágaköveket felhasználni arra, hogy kívánságaimat magamhoz vonzzam. Tai L'au, néhai barátom mindig tartogatott nekem valami tanulnivalót. Születeti tanárként, lebilincselően tudta átadni a tudást. Vékony kis ember volt, mindig nevetgélt. Minden szórakoztatta, és azt hiszem, humorérzékének köszönhette egészségét, aktivitását, egészen 93 éves korában bekövetkezett hirtelen haláláig. - Akarsz tanulni? - kérdezte tőlem nevetve. - Igen, igen, azért vagyok itt - válaszoltam. - Nem azért jöttél, hogy meglátogass? - Hát persze, hogy meg akartalak látogatni, de tanulni is szeretnék. - Mit akarsz tanulni? - Mindent, amit az ékkövekről és a kristályokról tudni lehet. - O! - Tai L'au előre-hátra ringatta magát. - Drágakövek! Talán vagyont akarsz? - Azzal nevetésben tört ki, mintha valami jó viccet mondott volna. Tanítómnak nem számított az idő. Nem érdekelte, hogy ötperces leckéket ad, vagy éppen öt órán át beszél. Én azonban sohasem hagytam, hogy befejezze a tanítást addig, amíg meg nem tudtam mindent, amit akartam. - Miért zöld színű a dollár? - kérdezte. - Fogalmam sínes. Tai L'au megrázta a fejét. 162 RICHÁRD WEBSTER + IRI MAGADNAK VARÁZSLATOT!

57 Ez nem válasz, Gondolkozz. Miérl zöld színű a dollár? Talán a zöld színnek valami köze van a pénzhez? Tudtam, hogy jó nyomon járok, mert Tai L'au nevelni kezdett. _ Igen, igen - mondta. - A zöld a gazdagság színe. Meditáció közben tarts a bal kezedben egy zöld kristályt- Ha így teszel, gazdag ember leszel. Megint nevetett. - A sárga is megteszi - rázta meg a fejét. - De a zöld jobb. Lehet, hogy ez nem éppen a tanítás hagyományos módja volt, de még ma is szó szerint emlékszem egyes leckéire. Nem mondhatom el ezt minden tanáromról. következő hongkongi utamon megajándékoztam Tai L'au-t néhány zöld kővel, közöttük egy újzélandi gyönyörű jádéval. Nag\on örült az ajándéknak, a követ szorosan a melléhez szorította, miközben előre-hátra ringatta magát. Tudtam, hogy eközben pszichometriával becsüli meg az értékét. Miért hoztad ezt nekem? - kérdezte. - Mert azt mondtad, hogy a zöld a gazdagság színe, ezért valami zöld dolgot akartam hozni. - Nincs szükségem vagyonra - nézett körül apró lakásában. - Mindenem megvan. Mini aki nagyon viceeset mondott, szinte percekig nevetett. - Te mondtad, hogy a zöld tágabb érlelőmben jelent bőséget, nemcsak a pénzt jelképezi. Tai L'an bólinlolt. 0 VARÁZSOU KWSlil VOkK VI. KS KKKOVI-KKI-'I! ÍÖ^

58 - Megtanultad a leckét, jő fiú vagy mondta, és megint felkacagott. Később elmondta, hogy a pénzbeli gazdagság megteremtéséhez a legjohb a zöld, piramis alakú kristály. Figyelmeztetett azonban arra, hogy ezt az eszközt soha ne használjam kizárólag önző célokra. Inkább azon gondolkodjak, hogy az így szerzett vagyont miként fordíthatnám mások megsegítésére. - Emlékezz az árra - mondta. - Mindennek meg kell fizetni az árát. Később felfedeztem, hogy ő maga is rendszeresen használt zöld színű kristályokat, amikor kiküldte lüvánságait a világegyetembe. A tőle tanult módszert Keleten sokfelé alkalmazzák. Tanúja voltam Hongkongban, Malajziában, Szingapúrban, a Fülöp-szigeteken, Indonéziában Sri Lankán és Indiában is. Ennek ellenére Nyugaton nem nagyon ismerik az eljárást. Tai L'au hét kristály szertartása Tai L'au a ceremóniához a Dávid-csillagot használja fel, amely két, egymásra helyezett, egyenlő oldalú háromszögből áll, egyiknek a csúcsa felfelé, a másiké lefelé mutat (9.1. ábra). A méreteket illetően legjobb a hetes vagy a nyolcas számokból kiindulni. Az a Dávid-csillag, amelynek oldalai hét vagy nyolc centiméter hosszúak, sokkal hatásosabb, mintha másféle méretet használnánk. Szükség van hat kicsi drágakőre, és még egyre, amely ezeknél legalább kétszer nagyobb. Az a leg- 164 RICHÁRD WEBSTER ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

59 ábra: Dávid-csillag jobb, ha a kövecskék színe azonos, de használhatsz többféle színű követ vagy kristályt is. Fontos, hogy a kövek megnyerjék a tetszésedet, jó legyen rájuk nézni és kézbe venni őket. Ne siesd el a dolgot, ne vegyél meg gyorsan bármilyet. A vásárláshoz idő kell. Fogd kézbe a köveket, és összpontosíts arra, hogy milyen érzelmekel keltenek benned. Némelyik melegnek, más pedig hűvösnek tűnik. Az egyik szinte birizgálja a tenyered, a másik a tested más részén kelt hasonló érzést. Szánj erre időt, és különösen azokra a kövekre figyelj, amelyek felelnek az érintésedre. 4 megtisztítás Használat előtt a kövekel természetesen meg kell tisztítani. Ennek számos módja van. Ha a kövek ujak, akkor három-négy órára temesd őket sóba. 9 VAKÁZSOIJ KRISTÁLYOKKAL ÉS ÉKKÖVEKKEL! ifig

60 Ez megszabadítja őket mindazoktól a vibrációktól 1 amelyek az előző tulajdonosnál tapadtak hozzá-1 juk. V kövekel a sóból kiemelve mosd meg, lehetőleg folyó vízben, és lehetőség szerint a napon szál rítsd meg7~ha ez megtörtént, puha ruhával dörgöld őkel fényesre, és máris készen állnak» használatra. A sót ki kell dobni, nem szabad felhasználni, mert magába szívta a kristályokból a negatív tulajdonságokat. Ha lehetséges, a köveket esővízben mosd meg, ellenkező esetben a tiszta csapvíz is megteszi. A kövek - mosásuk közben - a szeretet gondolatával töltik be az elmédet. Sugalld a kristáivóknak, hogy távozzon belőlük minden negatív energia, és csak a pozitív erő maradjon. Keménykedve gondolj vágyaidra, inert ezek az érzések mind átadódnak a kristá íyoluiak. A kristályokat úgy is meg lehet tisztítani, ha legalább huszonnégy órára ametisztek vagy áttetsző kristályok közé tesszük. Használatba vétel elölt vedd őket kézbe, és töltsd fel a szeretet gondolatával. Egy másik módszer az, hogy a kristályokat a Nap vagy a Hold fényében kell megfüröszteni. Olyan ablakban helyezd el őket, ahol annyi energiát gyűjthetnek magukba, amennyit csak lehetséges. Sokan úgy vélik, hogy a kristályok megtisztításának és feltöltésének egyik legjobb módja az, ha huszonnégy órára eltemetik azokat a földbe. A kimerült kristályokat csúcsaikkal lefelé kell a földbe lenni. Kiásásuk után egy ruhával töröld őket tisztára, és próbáld megérezni, vajon alkahnasak-e az újabb használatra. 1Ö6 RICHARD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

61 \égül az i s c Sy módja a kristályok megtisztílásá- k ha a jobb kezedbe veszed őket, becsukod a szenved, és a szeretet gondolatait sugárzód feléjük. [ azítsd el magad, ahogy csak tudod, és képzeld el, ho-n tiszta, fehér és megtisztító lény vesz körül. Gondolj erősen arra, hogy ez a fény a fejednél behatol a testedbe, végighalad a jobb karodon, eléri a tenyeredet, és a kövekbe jut. A tisztogatás után, ha a kristályok még nedvesek, engedd, hogy maguk száradjanak meg, a legkedvezőbb esetben közvetlen napfényben. Száradás után óvatosan fényesítsd ki őket egy ruhával. Ezután tedd a hat kisebb követ a Dávid-csillag hat csúcsára. Az első kristályt a Dávid-csillag legfelső pontjára helyezd, a másodikat ugyanennek a háromszögnek a jobb oldali alsó csúcsára, a harmadikat ugyanennek a háromszögnek a harmadik pontjára. A negyedik kristályt a lefelé mutató háromszögnek arra a csúcsára kell tenni, amely közvetlenül a harmadik kristály fölött van. Az ötödik kristályt a negyediktől jobbra eső csúcsra kell helyezni, majd a hatodikat rakd a legalsó csúcsra. Végül a hetedik, nagyobb kristályt helyezd el az így kialakult formáció középpontjában. Ezt az elrendezést most aktiválnod kell, hogy szerencsét hozzon neked és mindenkinek, aki a házadban él. Ez úgy lehetséges, ha a kristályokat energiaörvényekként képzeled el, amelyek spirálalakban felfelé törnek. Sokak számára könnyebb ezt úgy elképzelni, ha felülről merőn nézik a kristályokat, míg azt nem látják lelki szemeikkel, hogy az energianyaláb egyre gyorsulva körben forog. Ek- 9 VARÁZSOL! KRISTÁLYOKKAL ÉS ÉKKÖVEKKEI! 167

62 kor hátrahajolnak, és engedik, hogy az energia spi-l rálalakban felíelé induljon el. A kristályokat természetesen rendben is kell tartani. Időről időre le kell porolnod és meg kell mosnod őket. Mivel magukba szívják a gondolatokat és a rezgéseket, mosásra szorulnak, ha környezetükben kemény, hangos szavak hangzottak el. lla ma-l gad ís részt vettél a vitában, várj, míg megnyugszol és ellazulsz, mert csak akkor töltheted tel tisztítás közben a kristályokat szeretettel. A Dávid-csillag védelmet nyújt az otthonodnak, és szerencséi hoz mindenkinek, aki melletted él. Felhasználhatod azonban határozottabb célokra is. Ehhez szükség van egy rólad készült fényképre, amelyen mosolyogsz, vagy éppen nevetsz. Fontos, hogy a képen boldognak látszódj, és rajtad kív ül ne legyen rajta senki más. A fénykép hátuljára írd fel a kívánságaidat, de úgy, mint azok már teljesültek volna. Más szavakkal: a kívánságokat megerősítésként kell megfogalmazni. Ha például az óhajod a pénzre vonatkozik, akkor azt írd le: Ötezer dollárom van a bankban." Lehet, hogy valójában nincs pénzed, de ez most nem számít. Ha gyereket akarsz, akkor azt írd le: Van egy csodálatosan szép kislányom/kisfiam" - ahogyan kívánod. Csatold ezt a fényképet a Dávid-csillag középső, nagyobb kristályához. Képzeld el, amint a forgó energiaörvény spirálalakban tör az univerzum felé a Dávid-csillagból, és végül megkapsz mindent, amire csak vágytál.

63 IO. FEJEZET (űvlandalák

64

65 ftbb mint hunninc évvel ezelőtt tanultam meg azt. amiről ma ágy hiszem, hogy a saját varázslatod megírásának legnagyobb titka, AZ az ember, aki erre megtanított, a skót presbiteriánus egyház lelkésze volt. Akkor nem ismertem Tel, de ma már tudom, hogy lázadó volt, nrégbozzá többfajta értelemben. Kézrálétellel gyógyított embereket. Egyházában nagyon sokan nem helyeselték ezt, de sikeres volt, ezért engedték, hogy folytassa misszióját. A gyógyítás azonban csak az egyik dolog volt. A varázslás már egészen más. Valószínűleg nagyon megbízott bennem, meri megosztotta velem a titkát. Azzal kezdte, hogy egy könyvet mutatott, amelyben jelképek, szóképek szerepeltek. Közülük több már nekem is ismerős volt. - Hát nem érdekes? - kérdezte. - Csak rápillantasz egy egyszerű szimbólumra, és nyomban tudod, hogy mit jelképez. Ez mutatja, hogy milyen megbonthatatlan a kapcsolat a két dolog között. Ha például megmutatom neked egy focicsapat jelképét, képzeletben te máris ott lehetsz a csapat pályáján. Adott egy papírt és egy tollat. - Most pedig gyorsait, minden gondolkodás nélkül rajzolj egy egyszerű ábrát, amely az otthonodat jelképezi. Amikor haboztam, hozzátette: - Ne gondolkozz, csak csináld, mégpedig gyorsan. Sietősen felvázoltam egy ház és egv kert körvonalait. Barálom a fejét rázta. 10 MANOALÁK

66 - Én nem képel akarok, hanoin szimbólumot. Ez lehet két vonal a papíron, de lehet száz is. Kendben? - Visszaadta a papírt. - Most pedig rajzolj, de gyorsan. Ezúttal gondolkodás nélkül cselekedtem. Egy tojás körvonalai bontakoztak ki, benne hullámos vonalakkal. Talán húsz másodpere alatt elkészült. A barátom hosszasan nézte, csendben bólintott. Hosszú idő múlva arra kért, hogy beszéljek róla. - Nos - kezdtem -, a tojás jelképezi az otthont és a családot, vagyis a biztonságot és a szeretetet. A belső vonalak pedig a családtagjaiinat jelentik. - De miért kapcsolódnak egymáshoz? - Ez azt mutatja, hogy az életünk is összekapcsolódik. Amit egyikünk tesz, az a többieket is érinti. - És mit érzel a rajz láttán? - Mit érzek? Meglepett a kérdés. Fogalmam sem volt, hogy a gyerekes rajz láttán éreznem kellene-e valamit. - Igen. Nézd meg újra és mondd el, hogy mit érzel. így tettem, és nagy meglepetésemre többféle érzelem a felszínre bukkant a lelkemben. - Melegséget érzek, szeretetet, szomorúságot, mert olyan távol vagyok az otthonomtól, és gyengédséget - ennyi elég. Megveregette a hátamat. - Jó. Mondd csak, ha elveszítenéd ezt a rajzot, de tíz év múlva megtalálnád, ugyanígy ereznél? - Talán kicsit megváltoznának az érzéseim a látványával kapcsolatban, de az otthonommal és a szeretteimmel szemben ugyanezt érezném. 172 RICHÁRD WEBSTER * hu MAOADNAK VARÁZSI ATOT!

67 - Pontosan így *an! - Barátom arcáról sugárzott az elégedettség. - Ez a kis rajz lehet az otthonod Izimhóluma. Még mindig nem tudtam pontosan, hogy a barátom mit tanított meg nekem. A következő estéken.azonban arra biztatott, hogy próbáljam meg többféle rajzon is ábrázolni az érzelmeket. Bár akkor ezt még nem tudtam, mandalákat rajzoltam. A mandala a kozmosz geometriai leképezése. Rendszerint egy középpont köré rajzolt koncentrikus körökből áll, és a központi hely jelképezi az univerzumot. 1 " 4 A központ, amelyet hindunak neveznek, a meditáció fókusza. A formális mandalának három fő tulajdonsága van: a központ (hindu), a szimmetria és a kardinális pontok. A körkörös mandalában ez utóbbiak persze nem láthatóak, de attól még ott vannak. Lehet akár egy egyszerű pont is a mandala legegyszerűbb formája. Ebben benne van a bindu lényege, a szimmetria tökéletes, és vannak kardinális pontok is. Egy egyszerű pont önmagában is tökéletes, és Istent jelképezi. A te rajzod persze valószínűkig jóval több részletet fog tartalmazni ennél. Ha rajzolsz egy bindut a papírlapra, az csak a mandala kiindulópontja. A janira a mandala egyfajta típusa, általában meditatív célokra készítik. Valójában isteni kép, amelyet kellő tisztelettel kell kezelni. 65 Rendszerint körökből, háromszögekből, négyszögekből és lótuszokból tevődik össze a képi jantra. A mandalák viszont körökből és négyszögekből állnak. A kört mindig is az Én lelkének jelképeként ÍO MANDALÁK 173

68 fogták fel. Még Platón is ezekkel a szavakkal jellemezte. 01 ' A négyszög a földet, a testet és a mindennapi életet szimbolizálja. Minket azonban ezek az előírások nem korlátoznak. ivz általunk készített rajzok egyszerűen csak a szívünkből jövő képek, amelyek képviselik és jellemzik az általunk kifejezett gondolatokat és érzelmekel. Sok példa akad az elvont mandalákra. Ilyenek mondjuk a katedrálisok rózsaablakai, hiszen azokat a sugárzó fényköröket jelképezik, amelyek sok vallásos festményen körülveszik Jézust és a szenteket. A körkörös mandalák még az olyan korai sziklavéseteken is megjelennek, amelyeket a kerék feltalálása előtti időkben készítettek." 7 Manapság a washingtoni építési tervek alaprajzaiban és olyan kortárs művészek munkáiban lelhetők fel, mint Paul Klee, VVassily Kandinsky, Róbert Delaunay és Paul Nash. Amikor megalkotod a saját mandaládat, akkor a ponttal kezdd el, majd köré vázold fel a rajzot. Közben koncentrálj arra, hogy mit is akarsz leképezni. Rajzolj gyorsan, és oly kevés tudatossággal, ahogy ez csak lehetséges. Bármilyen tárgyat lerajzolhatsz. Nekem például vau egy húsz rajzból álló sorozatom, amelyen sokféle tárgy szerepel. Kezdetben mindig 21,5 cm széles és 28 cm hosszú papírra rajzoltam, mert ez a jó méret, ha a rajzot a falra akasztod. Szerettem volna egy kisebb alakú papírcsomagot is, hogy magammal vihessem, ha szükség van rá. Előbb név jegykártya nagyságú, üres papírokat használtam, de később találtain kárlyaméretű lapokat. Ezek ideális méretűek, beférnek akár egy tárcába is. '71 RICHÁRD WEBSTKR * ÍRJ MAGADNAK VAHÁZSIATOT!

69 Én fekete-feliéi- rajzokat készítek, de semmi akadálya annak, hogy színes képeket alkoss, ha akarsz. Megteheted, hogy a vázlatot eleve színes vonalakból állítod össze, de kiszínezheted a képet az elkészülte után is. A színeket ne tudatosan válaszd ki. Engedd szabadon a megérzéseidet, amikor a színekhez nyúlsz. Bármiféle tárgykörről készíthetsz rajzokat. Az én kártyáimon a következő témakörök szerepelnek: Szerelem Spiritualitás Meditáció Feleségem Gyermekeim Unokáim Boldogság Otthon Barátok Karrier Célok Tanulás írás Egészség Pénz Utazás Visszavonulás Kreativitás Remények és álmok Nyilvános beszéd ÍO MANDALÁK '75

70 A to rajzaid ettől teljes mértékben eltérítőinek. Egyik tanítványom például a következő témákról készített rajzokai: Betegség elkerülése Társ vonzalmának felkeltése Álmatlanság leküzdése Gonosz szellemek kerülése Kapcsolat az őrangyallal Barátkozás Fizetésemelés Alzhei mer-kór elkeni lése Mint látod, nincsenek szabályok, bármiről rajzolhatsz. Egyedül az a fontos, hogy a rajzaid témái számodra legyenek fontosak, és veled álljanak kap esolatban. Nem kell húsz rajzot készíteni. Lehet, hogy akár egy vagy kettő is megfelel. Én akkor készítek újakat, ha szükségem van rájuk. Ezek a rajzok bizonyos célokra vonatkoznak. Némelyik állandó darabja lett gyűjteményemnek, míg másokat eldobok, ha elértem velük célomat. Hogyan használd szimbólumaidat? A szimbólumok a szívedben gyökereznek, és olyan tárgyköröket képeznek le, amelyek neked nagyon fontosak. Éppen ezért hihetetlen erő rejtezik bennük a tudatalatti szintjén. Valahányszor ránézel a jelképeidre, a változások a tudatalattidban bekövetkeznek. I76 RlCllARU WKBSTER * llu MACADNAK VARÁZSLAPOT!

71 Kn szerelem, ha az engem foglalkoztató szimbólumokat kilehelem az irodául falára. \au egy különleges képkeretem számukra, és aki nézi őket, azt gondolhatja, hogy a modern művészei egvik furcsa darabját látja. 1 la kint vannak a falon, akkor gyakran lálom őket, okképpen csendes niegerősílésekké válnak. Minden alkalommal, ha rájuk pillantok, emlékszem a célra, ami miatt kifüggesztettem őket. Ezt senki más nem tudja, mini ahogy azt sem. hogy miért lógnak ott a falon. Megesik, hogy az emberek megjegyzéseket fűznek a szimbólumaimhoz, de elképzelésük sincs valódi értelmükről. A szimbólumokat könnyű használni. Naponta legalább egyszer ülj le eléjük, a szemed legyen egyenlő magasságban a hinduval, vagvis a rajz középpontjával. Legalább egy percen át függeszd tekinteted a képre, így az beég a tudatalattidba. Kzután fokozatosan gondolj arra, hogy mi is volt a célod a.szimbólum megteremtésével. 11a egy bizonyos célról van szó, képzeld el, milyen lesz az életed, ha azt eléred. Gondold azt. hogy ez már meg is történt. Érezd testedben a sikert és a boldogságot. Addig tartsd fenn magadban ezt az érzést, amíg csak képes vagy rá. \égül csukd be a szemed, és mondj köszönetet az univerzumunk, amiért teljesítette a kívánságaidat. Nyisd ki a szemed, pillants megint a rajzra, állj fel, és hajolj meg a jelkép felé, elismerve és megköszönve azt a szerepet, amit álmaid megvalósításííban betöltött. Ha ez megtörtént, folytasd a mindennapi munkádat. L gy érzed majd, hogy ellazultál, és a gyakorlat után pozitív gondolatok árasztanak el. lo MANDAIÁK '77

72 I Keleten ugy his/.ik, hogy amikor a mandulái nézve meditálsz, akkor úgy érzékeled, mintha a világ térképét látnád. \ rajz foko/.alosan alakul át téged jelképező szimbólummá, és a meditáció egy pontján végül téged ábrázol majd, tökéletes egységben és egyensúlyban a kozmosszal. A védelem mandalája Időnként mindannyian védelemre szorulunk. Azt hihetnénk, hogy bármivel megbirkózunk, amivel az életben találkozunk, pedig fokozatosan fáradunk és gyengülünk a bennünket érő stressztől, az elviselhetetlen főnökünktől, mások negativitásától és a lélektani támadásoktól. A kisebb csalódások fokozatosan felgyülem lenek, és végső fokon egészségünket veszélyeztethetik. Nagyon sokszor okoz szívpanaszokat a stressz és a munkahelyi feszültség. Szerencsére kiküszöbölhetjük életünkből ezeket a feszültségforrásokat, ha elkészítjük a védelem szimbólumát. Végy egy 21,5 cm széles és 28 cm hosszú papírt, és a közepére rajzolj egy hindut. A papírnak a hosszabbik oldala legyen vízszintesen, afféle tájképpozícióban, nem pedig portréállásban. Helyezd a kezeidet a papírra úgy. hogy mindkét hüvelykujjad érintkezzen a bindu alatt. Jegyezd meg kisujjaid helyzetét. Rajzolj egy-egy kis kört oda, ahol a hegyük volt. Csukd be a szemed, gondolj arra, hogy védelemre van szükséged, arra vágysz. Azután nézz lel, és amilyen gyorsan csak tudsz, készíts egy rajzot a vé- 178 RICUARU WFBSTFR * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLÍVITTT!

73 eleiemmel kapcsolatos érzelmeidről. Az egyetlen követelmény az, hogy a képnek magába ke.ll foglalnia a kél kis kört, ahol korábban kisnjjaid nyugodtak. Ezzel megalkottad a védelem maiidaláját. Bármikor használhatod, ha úgy érzed, hogy oltalomra van szükséged, vagy ki akarod küszöbölni a stresszt. A szimbólum képes arra is, hogy energiát adjon, ha nagyon elfáradtál, vagy rossz a hangulalocl. Járj el azonban gondosan, ha az utóbbi célra asználod. Ez a mandala korlátlan energiát tartalmaz. Ha túl sokat dolgoztál, akkor jobb, ha piensz, mint ha energiái veszel fel, mert csak úgy folytathatod a munkádat. Mindössze annyit kell tenned, hogy a mandulát az asztalra helyezed, és ráteszed a kezeidet, úgy, ogy hüvelykujjaid érintkeznek, és kisujjaid hegye a kis körökben van. Ezáltal megteremted a védelem körét, amelyben részt vesz a mellkasod, a karjaid, a kezeid és a hüvelykujjaid. Ez már önmagában oltalmat jelent, és a biztonság érzésével tölt el. Emellett a mandala védelmező erejében is részesülsz. Az általad készített szimbólum olyan pótlólagos energiákat is gerjeszt, amelyek a kisujjaidon át behatolnak a testedbe. A valóságban így létrejön egy második védelmi kör is, amely az egyik hüvelykujjadból indul, áthalad a tenyereden a kisujjadig, onnan a jelképen át a másik kezed kisujjáig jut el, onnan a másik kéz hüvelykujjához tart, és kezdődik minden elölről. A saját, különleges szimbólumod, amely a szívedben és tudatalattidban gyökerezik, és két védelmi kört alkot, együttesen hat. ki kell próbálnod a dolgot ahhoz, hogy higgy is benne. ÍO MANDALÁK 179

74

75 Az írott szavak kristályosítják ki a történelmet; éppen szerkezetük adja a megváltoztathatatlan múlt állandóságát," FRANCIS BACON ( )

76 annak előnyei és hátrányai is annak, ha kizárólag magad írod önmagadnak a va rázslatodat. Nyilvánvaló, hogy rendkívül személyes kívánságot nem akarsz mások előtt megfogalmazni. Ugyanakkor nagyon sok kérés ereje megsokszorozódik, ha azt egy egész csoport terjeszti elő. Erre jó példaként szolgálnak azok a vágyak, amelyek mások támogatására vonatkoznak. Kívánhatod egy közösség, egy város, egy ország ivagy akár az egész világ megsegítését. Hosszú éveken át vettem részt különböző agykontrollcsoportok munkájában. Ezt a kifejezést Andrew Carnegie alkotta meg, és Napóleon Hill, a Think and Grow Rich (Gondolkozz és gazdagodj meg!) című könyv ünnepelt szerzője tette közismertté. Ilill hosszú éveket töltött el azzal, hogy az akkori idők legsikeresebb embereinek szokásait tanulmányozta, amelyek elvezettek a sikerhez. Többségük általában egy olyan szűk csoporthoz tartozott, amelyhez hasonló gondolkodású emberek csatlakoztak, akik bátorítást, tanácsot adtak egymásnak, s a csoport mintegy próbaterepe volt a különféle ötleteknek is. Hill rájött, hogy amikor két ember összejön, akkor együtt létrehoznak egy harmadik, megfoghatatlan erőt, amely leginkább egyfajta harmadik agyhoz hasonlítható'"' 8. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy együtt dolgoznak, és ugyanazt a célt tűzik ki maguk elé az elméjükben, akkor jóval hatékonyabban tudnak alkotni, mint külön-külön. Dion Fortune ( ) termékeny szerző volt, és a Belső Fény Társaság alapítója. Egész éle 11 DOLGOZZ CSOPORTBAN!

77 tél unnak szoiilello. hogy felélessze a Nyugal tilokzalos hagyományai!. \z Ipplied Magié (ind Ispcel <>/ Oeeilllism ( Mkalma/ull mágia és az okkultizmus aspektusai) eíiiiíi könyvében a csoportos agy kifejezéssel utalt az agyknnlrollos társaságra''". Ugy gondolta, hogy lia emberek esapata együll dolgozik egy közös eél érdekében, akkor ők eg> meslerséges elemi lényt alkotnak. Ez a lény saját erővel rendelkezik, ösztönzést ad a csoportnak, és telepatikus hatalommal ruház/a fel őket. Minél inkább összpontosít a csoport a végső célra, ez a lény annál erősebb lesz, még tovább ösztönözve a csapat minden egyes tagját. \Y. K. lintler, a jeles okkultisla ( ) ezzel egyetértve írta: Egy ülés mágikus tevékenységében a konstruklív vizualilás valósul meg, és határozottan kialakulnak a gondoláit formák"'"'. Egy jó mágikus ülés kitűnő példa az igen erőteljes agykontrollcsoportra, a osoportagyra. \ te csoportod bármekkora lehet. Andrew Carnegie agvkontrollcsoportja ötven emberből állt. A nagyobb létszám akkor jó, ha céljaid, hatókörüket tekintve, általánosak. Napóleon llill kifejletté, hogy Mahatma Gandhi voltaképpen egy gigászi csoportos agyat hozott létre kétszázmillió emberből, akik közösen és összehangoltan dolgoztak n fonlos cél érdekében. Azok az agvkonlrollcsoporlok. amelyekben részt vettem, négy-hal emberből álllak. \ le társaságod ennél nagyobb vagy kisebb is lehet. Nincsenek kőbe véseti szabályok. Az emberek többsége képes arra, hogy megtalálja a hasonló gondolkodású embe- 181 RICHÁRD WF.BSIUH * ÍRJ MAOADNAK YARAZSIARÍT!

78 I re éknek nzl a kis csapatát, akikkel cgyüll dolgozhat a közös eel erdekében. \ csoportot azonban gondolni kell megválasztani. Sokkal jobb a kél emberből ló erős esoporl, mini a három vagy több emberes, de megosztod társaság. Láttam már fclhomlani esoportokal azért, mert egyik-másik lúgjuk olyan célokat tűzött maga elé. amelyek ellentétcsek voltak a közös vágyakkal. Kerüld a Iiszlességtelen, lelkesedés nélküli, fásult vagy mogorva személyeket. Lelkes emberekre van szükség, akik kés/ok hozzájárulni a csoport tevékenységéhez, és munkájuk eredményes is Rájöttem, hogy furcsamód az igen elfoglalt emberek a legjobb jelöllek. Ök rendszerint lelkesek, tele vannak élettel, hajlandóak bármibe energiái fektetni, ha hisznek a célban. \zok, akik csupán lézengenek, éppen csak annyit tesznek, amennyit kell, nem rendelkeznek sem energiával, sem belső pszlönzéssel ahhoz, hogy egy agykontrollcsoportot életben tartsanak. Ila megtaláltad a csapatodat, akkor meg kell szervezni <t rendszeres találkozást. Valakinek mindig vezetnie kell az összejöveteleket, mert csak így tarthatjátok a munka irányát, és így érhelilek el, hogy a találkozó több legyen társasági csevegésnél. A csoportokban, amelyekben dolgoztam, mindig váltakozva töltöttük be az elnöki tisztséget. Természelesen ezeken a gyűléseken megkell vitatnotok a te sajálos célkitűzésedet is, amelyeket szavakba kell öutened. Segíthet ebben, ha a csoport minden tagja otthon leírja a kívánságait, és elhozza a papírl a találkozóra. Még akkor is, ha a II DOLGOZZ CSOPOKIHAN! ih)

79 csoport minden tagja ugyanazt akai'ja. azt mindönki másként fogalmazza meg, és a hangsúlyokban is lehetnek apró különbségek. Mindezt meg kell vitatni, illetve tisztázni kell, hogy kijelölhessétek a mindenkinek tetsző, pontos eélkitűzést. A esapat minden tagjának le kell írnia ezt a közös célkitűzést, és otthon kell gondolkodnia róla a következő találkozásig. A következő alkalommal minden felmerülő kérdésre választ kell keresnetek és adnotok. Megváltoztathatjátok a szövegezési, ha a kívánság bizonyos részei esetleg nem mindenki számára egyértelműek. Amennyiben sikerül minden kérdést megoldani, újra meg kell vitatnotok a célokat, ezúttal már arra összpontosítva, hogy a kívánság teljesülése milyen jótéteményekkel jár. Erre azért van szükség, hogy ösztönözze, és tettekre sarkallja a csoportot. Végezetül a csoport minden egyes tagjának újra le kell írnia a kívánságot, és ki kell küldenie az univerzumba. A legjobb, ha ez egy különleges ceremónia keretében, nem pedig egy átlagos találkozón történik. Ha jó az idő, a szabadban égessétek el a papírokat. Amikor korábban magam is csatlakoztam egy csoporthoz, és egy bizonyos földdarab további sorsa volt a kérdés, egy este éppen azon a földdarabon tartottuk meg a szertartásunkat. A kívánságokat tartalmazó papírokat el lehel égetni egyenként, de együtt is. Ha a csoportnak négy tagja van, akkor mindenki álljon egy-egy égtáj irányába, és észak-dél-kelct-iivugat sorrendben ir(i Ricn-viiD WEBSTER * ÍRJ MAOADNAK vuuzsi-uur!

80 égethetitek f'l a papírokat. A másik megoldás az, ha a csoport tagjai körhcn állnak, és egyszerre bujtják meg a lapokat. A ceremóniát ugyan komoly légkörben kell megtartani, de hangulata felszabadult is lehet. Szabad nevetni és ünnepelni azt, hogy a közös kívánság távozott az univerzumba, és rövidesen teljesül. A nevetésnek hihetetlen ereje van. Gyakran gondolok arra, hogy sok ünnepség talán túlságosan ünnepélyes és komoly. Az égetési rítus után a csoportnak folytatnia kell a találkozókat, meg kell vitatnia a haladást, és fenn kell tartania mindenkiben a motivációt és a lelkesedést. Általában könnyebb így niagnetizálni a csoportot, mint akkor, ha mindenki egyedül, otthon dolgozik. Mindannyian hajlamosak vagyunk időnként a kételyekre és a negatív gondolkodásra, ezért a csoport pozitivitása óriási segítség lehet. Ha a csoportod egyetlen cél megvalósítása érdekében alakult meg, akkor - ha a cél megvalósult - akár feloszlatása mellett is dönthettek. Ez meglehetősen nehéz, ha hosszú ideig együtt dolgoztatok egy nagyszabású dolgon. Előfordulhat azonban, hogy a közös munka közben újabb célokat találtok magatoknak, és a társaság tovább dolgozhat együtt, akár meghatározatlan ideig is, mindaddig, amíg ezt mindenki akarja. Ennek ellenére fel kell készülni arra, hogy a csoport feloszlik majd, ha a célját elérte..nincs értelme olyasmihez ragaszkodni, ami már.semmilyen hasznos célt nem szolgál. Ha szükséges, bármikor új agy kontrollcsoportot alakíthatsz. II DOLOOZZ CSOPORTBAN!

81 12. FEJEZET (űvlondj varázsigét!

82 munka az emberiség legnagyobb hatású gyógyszere." RTOVARD KIPLING ( )

83 a már képes vagy megírni n saját csodádat, akknr rendkívül könnyű varázsigékel mondani vágyaid eléréséért. Amikor varázsounk és csodát teszünk, célunk megvalósítása érdekében befolyást gyakorlunk az univerzumra. Ugyanez az eredmény, ha varázsigéket mondunk. Bármilyen célra alkalmazhatunk varázsigéket - ra, rosszra egyaránt. De magadnak keresed a bajt, ha gonosz varázsigét mondasz másra, mert akkor érvénybe lép a karma törvénye, és ártó szavaid neked okoznak kárt. Ezért bizonyosodj meg (róla, hogy a varázsigéd sem közvetve, sem pedig közvetlenül nem okoz bajt másoknak. Egy régi mondás is azt tartja: lla nem okozol kárt, azt te- Izel, amit csak akarsz." Nem használhatsz varázsigét olyan cél érdekében, amelynek a bekövetkezése egyszerűen lehetetlen. Ha például negyvenöt éves, elhízott, dohányos ember vagy, akkor időpocsékolás azt kívánnod, hogy legyen belőled olimpiai bajnok sprinter. Ha a varázsige nem megfelelő számodra, akkor vágyaid nem is teljesülnek. Általában ismerjük belülről annyira önmagunkat, hogy tudjuk, mi az, ami nem helyes számunkra, ennek ellenére ma kacskodhatuuk, akár pénzügyi okok miatt, akár azért, mert meg akarunk felelni mások elvárásainak. Nem kizárt, hogy sikert érsz el, de ilyen esetben sohasem lehetsz boldog és elégedett, és a klvánságodérl fizetendő ár is rendszerint túl magas. lla nem vagy benne biztos, hogy egy bizonyos varázsige megfelel-e neked, akkor ülj le egy nyugodt helvre, és tedd fel magadnak a kérdést. Érezd ön- 12 MONDJ VARÁZSIOrér!

84 inagadlmn, hogy egy bizonyos célkitűzés milyen hatással van rád. Képzeld el, milyen lesz az életed, ha a célt elérted. Kérdezd meg ömnngadlól, hogy kész vagy-e megfizetni az árát. I la nem érzed az izgalom szikráját, amikor a kérésed beteljesülésére gondolsz, akkor légy nagyon óvatos, amikor kiküldőd a kívánságodat. Alapvető követelmények / négy elem A \arázsigék mind a négy elemet alkalmazzák: a levegőt, a tüzet, a vizet és a földel. Ezeket az ősi elemeket univerzális erőknek tartják, és létfontosságú szerepük van a varázslásban. Mind a négy elem hozzáadja a maga egyedi tulajdonságait és sajátos erejét ahhoz, hogy ki tudd küldeni a varázsigét az univerzumba. \z egyes dolgok és tárgyak, amelyek az elemeket jelképezik, a mágia fajtáitól függően nagyon változatosak. A gyertya rendszerint a tüzet képviseli. A kristályok, a virágok és a növények a földet jelentik. A vizet a virágvázában lévő víz is jelképezheti. \ levegői egy apró ventillátor szimbolizálja, vagy akár a sajál hangod. Iz időzítés A Hold fázisai rendkívül fontosuk a varázsigék sikere szempontjából. A múltban úgy hitték, hogy a gonosz varázsigékel fogyó hold idején kell elmonda ui, amikor az. újhold következik. \ segilő varázsigéket pedig növekvő hold idején mondták. Manapság KJH RICHÁRD WEBSIKK * ÍRJVIVGVDNVKVARÁZSIATOI!

85 Imár minden holdfázisban mondunkvarázsigéket. Növekvő hold idején n legjobb olyan varázsigéket mondani, amelyek bőségre, növekedésre, lerjeszkedésre vonatkoznak. Fogyó hold fázisában olyan varázslatokat űzzünk, amelyek csökkenéssel, eltűnéssel, kisebbedéssel kapcsolatosak. Jó időszak ez arra is, hogy olyan varázsigéket mondjunk, amelyekkel felszámolhatjuk a negatív gondolajainkat és érzéseinket. / hét napjai Mint az mór a 8. fejezetből is kiderült, a hél minden egyes napjának különös jelentősége vau. l'uscirnap: A Nappal és az arany színével kapcsolatos. Ilyenkor kell szerelemmel, egyetemes békével, előléptetéssel, gyógyulással és spiritualitással kapcsolatos varázsigéket mondani. Ez a nap kapcsolódik az apához is. Hétfő: A Holdhoz és az ezüst színhez kötődik. Ilyen kor mondjuk a békével, a terhességgel, a kreativitással és az intuícióval összefüggő varázsigéket. Kedd: A Mars és a vörös szín napja. Ekkor mondjuk el az erőre, az egészségre, az életörömre, az érzelmekre, a védelemre és a vezetői szerepre vonatkozó varázsigéket. Szerda: A Merkúrhoz és a sárga színhez köthető. Használjunk a tudásra, a kommunikációra, az önkifejezésre vonatkozó varázsigéket. Jó ez a nap ar- 1B MONDJ VARÁZSlGKrl

86 ra is, hogy mágiával magunkhoz csábítsuk az üg\- feleket. Csütörtök: \ Jupiter és a zöld szín kölődik hozzá. Munkára, karrierre, pénzügyekre, terjeszkedésre, izgalomra és sikerre vonatkozó varázsigék elmondásának napja. Péntek: A Vénusz napja és a rózsaszíné. Szerelemhez, románéhoz, barátsághoz és szépséghez kötődő varázsigéket kell mondani. Szombat: A Szaturnusz és a kék szín napja. A türelemmel, az önfegyelemmel, a felelősséggel és az önmagadéri való kiállással kapcsolatos varázsigéket mondhatsz. Elveheti a kedved, ha például hétfőn elhatározod, hogy varázsigét mondasz, amely segíl megtalálnod új szerelmesedet, de péntekig kell várnod, hogy el mondhasd. Mágikus értelemben azonban ez a haladék még jól is jön. llétfőlől péntekig ugyanis gyakran gondolsz majd a kívánságodra, és ez az elmédben megerősíti óhajtásodat. Amikor végül elmondod a varázsigét, akkor annak jóval nagyobb lesz az energiája. A planétaris órák (8. fejezet) jelzik, hogy pontosan mikor kel] kiküldened a kérésedet. Az. eredmény érdekében jobb éjszaka elmondani a varázsigékel, inert a mágia mindig erőteljesebben működik a sötétben. Én mondtam már varázsigéket nappal is, de a varázslat hangulatából sokat elvesz 194 RIIJIARD Wi-nsim * ÍRJ MAGADNAKVARÁZSLATOI'!

87 lágosság, és úgy hiszem, hogy ez is befolyásolfialja a végeredményt. A te varázsigéid ilrázsige, amit ezúttal mondasz, kifejezetten a Céljaidat szolgálja. Olyan formában állíthatod ssze, amilyenben akarod. Úgy tűnik, hogy akkor a legeredményesebb, ha rímes, kétsoros versikékbe szeded a szavakat, még az sem számít, hogy ezek komolyak vagy humorosak. Én inkább a könnyed varázsigéket kedvelem, mert azt tartom, hogy a varázslásnak örömtelinek kell lennie, még akkor is, ha a szándékunk nagyon komoly. Ilyen, és ehhez hasonló mondókákra gondolok: Becky bukóit, térde fáj, Gyógyítsuk meg, gyerünk már. Az efféle mondókák látszólag viecesek, de mindegyiknek van mélyebb mondandója is. Úgy gondolom, minél nagyobb fáradságba kerül a kétsorosokat megalkotni, annál hatékonyabb lesz a varázsige. Nem elég tehát egyszerűen elővenni egy mondókákkal teli könyvet. Ez a forma másfelől nagyon megkönnyíti az emlékezést, a varázsige gyorsan eszébe jut mindenkinek. A kétsoros magába sűríti a varázsige mögött rejlő gondolatokat. Megleheted azt is, hogy mindent leírsz, ami szerinted egy-egy varázsige mögött rejlik, majd elégeted a IÍ2 MONDJ VARÁZSIGÉT! 105

88 papírt. Erre persze nincs feltétlenül szükség, és a kétsoros ic!idegénél is megnehezítheti. Ezzel nem akarom azt mondani, liog> a mondók.íkkal és varázsigékkel leli könyvek feleslegesek, inkább megbatározott célokat szolgálnak. Én magam is összegyűjtöttem a varázsigéket, és a köletet időről-időre használom is. A könyv használatának egyik előnye az, hogy magával a folyamattal nem kell sokat törődnöd, ehelyett gondolataidat és energiáidat arra fordíthatod, hogy a pozitív végeredményre koncentrálj. Az a fontos, hogy összeszedd a varázsláshoz szükséges összetevőket, használd és hangsúlyozd a megfelelő szavakat, mindezt a megfelelő időszakban tedd, azután pedig várj, hogy az óhajod teljesüljön. Sokan mondták, hogy képtelenek rímelő, kétsoros versikéket alkotni. De a varázsigéket nem csak ilyen módon lehet megírni. Bármilyen formál használhatsz, csak azt kerüld el, hogy a szöveg hivatalosan hangozzék. Úgy írd meg a varázsigédel, mintha egy barátodnak mesélnéd el a kérésedet. így elkerülhetőek a mesterkélt fordulatok és szavak. Varázsigét bármilyen papírra írhatsz. Bizonyos értelemben mindegy, hogy milyen papírt használsz, ha a végén úgyis elégeted. Éu mégis jó minőségű pergamenpapírra, szép betűkkel írom a varázsigéimet, igyekezve, hogy a látvány vonzó legyen, mert esztétikailag ez jobban megfelel számomra. Abban biztos vagyok, hogy a varázsige akkor is működne, ha ráfirkálnám egy fecnire, de jobban érzem maga attól, ha a külalakba is fektetetek némi energiát. Szerintem nem elvesztegetett igö RICHÁRD VVEBSTKR * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

89 ido az, aniil a papír kiválasztására, a varázs ige gondos megírására fordítok, hiszen ez idő alatt is mindig csak a kívánságomra gondolok. Ollár A varázsláshoz, a varázsigék elmondásához szükséged lesz egy oltárra, amelyen a kellékeket elhelyez- [heted. Vannak, akik különleges oltárt használnak erre a célra, de ez nem túl fontos, a konyhaasztal egyik sarka is megteszi. Én szerenesés vagyok, mert van egy hatalmas fatnskóm, amelyet oltárként használhatok a szabadban. Terítsd le valamivel az oltárt, az anyag színe bármilyen lehet. Sokan választják a vöröset, a fehéret vagy a feketét, de ez végül is mindegy. Kerüld a szintetikus anyagok használatát. A varázsláshoz különféle eszközök szükségesek, ezeket is szabadon választhatod meg. Te döntőd el, hová állítod az oltárodat, de fontos, hogy a helynek számodra különös jelenősége legyen. Gyertyák A gyertyákról már írtam a 7. fejezetben. Varázsigékhez legjobbak a méhviaszból vagy növényi zsiradékból készültek. A gyertya színét meghatározhatja a varázsigék mondásának napja is. A színválasztáskor a személyes döntés az irányadó, de szerepel játszhat benne a uumerológia vagy az asztrológia is. A gyertyákat néha egy bizonyos személy szimbolizálására használjuk. Ilyen esetekben segít, ha 12 MONDJ VARÁZSIGÉT! '97

90 olyan gyertyát válaszlunk, amely az illóig, asztrológiai jegyéhez kapcsolódik. Kos - vörös Bika - kök Ikrek - sárga Rák - viola Oroszlán - narancs Szűz - sötétkék Mérleg - zöld Skorpió - mélyvörös Nyilas - bíbor Bak - mélyzöld Vízöntő - világoskék Halak - halványzöld Növények A mindennapi növények fontos szerepet játszanak a varázsigék elmondásánál. Sok mágus és jövendőmondó maga termeszti növényeit, de azok zöme könnyen beszerezhető friss vagy szárított formában, élelmiszerboltokban és bioiizletekben is. A különféle varázsigékhez különböző növények használata javasolt, de helyettük számtalan más faj is használható, ha azt a mágus jobban kedveli, vagy az előírtat nem tudja beszerezni. E növények listája a B függelékben található. Kristályok Sok varázsigében kitüntetett szerepe vau a kristályoknak. Jelképezhetnek egy bizonyos személyt is, de sokszor csak belső mágikus erejük miatt hasz- 198 Rir.HAHu WEBSIER * Iiu MAGADNAK VAIUZSIAHUT!

91 ii.iljnk őket. A kristályok felszívják az energiánkat, és kisugározzák az univerzumba. Emelik tudatosságunk szintjét, és sokkal nagyobb teljesítményre tesznek képessé bennünket, mini amekkorára valaha is alkalmasnak tartottuk volna magunkat. A kristályok kitisztítják elménkel, így módunk nyílik rá. hogy arra koncentrálunk, amire valóban akarunk, ráadásul kiküszöbölik a negatív energiákat. Ezért a kristályokat arra használjuk, hogy pótlólagos erőt adjanak varázsigéinkhez, rítusainkhoz. Tömjén, füstölő Vallási szertartások alatt évezredek óta használják a tömjént. Úgy hiszik, hogy az istenek élvezik az illatát, de a gonosz szellemek taszítónak érzik, ezért távol tartják magukat tőle. Ugyanakkor a keletkező füst segít feljuttatni az istenekhez a kívánságokat. Te döntőd el, hogy a varázsláshoz akarsz-e tömjóul használni. A tömjén négy formában hozzáférhető: laza por formájában, kúp és henger alakban, valamint rudaeskában. A legjobb a tömjénpor, de ha vásárolod, akkor hengerformájút vagy pálcikái vegyél, ezek tartanak a leghosszabb ideig. Választhatsz olyan illatú füstölőt, amely kifejezetten az általad elmondandó varázsigéhez kapcsolódik (lásd a B függeléket). Megtörténhet, hogy azért választasz egy bizonyos illatot, meri neked az tetszik a leginkább. 1'2 MONUI VARÁZSIGÉT! '99

92 Eljárás Természetesen he kell szerezned mindent, ami 1 mágiádhoz. 1 különleges varázsigéd elmondásához kell. Helyezd 1 kellékeket az oltárra. Gyújtsd meg a gyertyát, és ülj le kényelmesen, ágy, hogy a szemed egy vonalban legyen a gyertya lángjával. Csukd be a szemed, és vegyél tíz mély lélegzetet. \ levegőt kilégzés előtt mindig tartsd vissza néhány pillanatig. Relaválj, amennyire tudsz. Ha már tökéletesen ellazultunk érzed magad, akkor nyisd ki a szemed, és nézz mereven a gyertya lángjába. Gondolj a varázsigére, amelyet el akarsz mondani. Lelki szemeiddel képzeld el magad, ahogy a szertartás egyes elemeit végzed. Lásd magad előtt az univerzumba távozó energiákat. \égül képzeld el magad, hogy milyen leszel majd, ha a kívánságod teljesül, és vágyaid valóra válnak. Próbáld ezt olyan világosan látni, ahogy csak tudod. Néhány ember arra is képes, hogy agyában magát a képet is valóban lássa. Vannak, akik sokkal kevesebbet látnak, de másféleképpen érzékelnek. Ha el tudod képzelni a sikeres végeredményt, akkor jól működött a vizuális képzeleted. De az a legfontosabb, hogy a testedben érezd a sikert. Most pedig eljött az ideje annak, hogy elmondd az általad választott varázsigét. 11a befejezted, ülj le, és próbáld megint elképzelni és élvezni a mágia sikeres végeredményét. Tedd ezt. ameddig csak tudod, és csak utána folytasd a mindennapi életed. Minden szabad percedben próbáld elképzelni a sikert. Időnként kételyeid támadnak, de ba bármjaoo RICHÁRD WKBSTFR * ÍRI M UI.VDNAK VARÁZSLATOT!

93 kor i'zeii kapod magad, akkor csavarj egyel rajtuk, és alakítsd át őket pozitív gondolatokká. Végül is, az univerzum azt akarja, hogy vágyaid valóra váljanak. \ varázsigédben megfogalmazott kívánságaid akkor teljesülnek, ha neked is ez az érdeked. Az aiáhhi varázsigék csak példaként szolgálnak. Hriitt formában is használhatod mindegyiket, de jobb eredményre számíthatsz, ha elgondolkodsz, és személyes részletekkel egészíted ki a moiidókáidat, amelyek a személyedre szabottak, es megfelelnek igényeidnek, Ez különösen akkor igaz, ha te magad írod a kétsoros versikékei, hiszen azokba saját szellemiséged csempészed. Próbáld meg a verseket minél részletesebben megfogalmazni. Legyenek bennük nevek és időpontok. \ levegő elem aktiválás.i érdekében olvasd fel mindegyiket hangosan. Amikor pedig a hamui a négy égtáj irányba fújod, akkor tedd ezt úgy, ahogy én is a legkönnyebbnek találtam: oszd négy kis halmocskára, és egyenként tedd azokat a tenyeredbe. A gyertyát ne fújd el, hanem az ujjaiddal vagy gyertyakoppantóval oltsd ki: egyesek szerint ugyanis semmiféle szertartás végén nem szabad a lángot elfújni. Ha a szabadban végzed a ceremóniát, a légmozgás kiolthatja a lángot. Ez esetben, ha nem akarod az ujjaidat használni, és más eszközöd nincs, a gyertyát elfújhatod. 112 MONDJ VARÁZSIGÉT! 2Ü1

94 Szerelmi wirázsigék Több sze.ro.lmi varázsigét mondtak el a történolemben - szoreloinvágyból vagy a szerelem meglarlása érdekében mini bármiben másfajtál összesen. Szomorú dolog, hogy oly sok ember él szerelem nélkül, vagy olyan kapcsolatban, amelyben nem érez boldogságot, biztonságot. Szerencsére vannak olyan varázsigéink, amelyek vonzzák vagy életben tartják a szerelmet. Varázsige egy ismeretlen szerelmének elnyeréséért A legjobb nap: Péntek. Gyertya: Rózsaszín. Sövény: Fahéj. A gyertya oldalát dörzsöld be mézzel, és tedd az oltárod közepére. Szórd szét a fahéjat a gyertya körül. Tegyél egy pohár vizet az oltár jobb felére. Helyezz egy kis fém- vagy kerámiatálkát a gyertya elé. Gyűjtsd meg a gyertyát, lazíts, és meditálj. Gondolj azokra a tulajdonságokra, amelyeket szeretnél felfedezni majdani szerelmedben. Írd le a következő (vagy hasonló) kétsorost egy papírra: Túl sokáig voltam magam szeibaclon, I ezescl hozzám szerelmemet utamon. Olvasd fel hangosan a versikét, majd égesd el a papírt a gyertya lángjában. Amikor a lap lángra kap, helyezd a gyertya előtti tálkába. Nézd, ahogy ég, és ötször ismételd meg hangosan a varázsigét. Kzjo2 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ M VGADNAK VARÁZSLATOT!

95 illán gondolj arra, mi \oll a célod a mnndőkával, Is közben figyeld az égő gyerlyál. Vedd fel a tálkát, szórj egy kis hamut a pohár vízbe, a maradékot pedig óvatosan Tújd szét a négy éj- Iá j leié. Végül idd meg a hamui tartalmazó vizet, és oltsd el a gyertyát. [ Varázsige egy bizonyos személy megnyerésééri L/ legjobb nap: Péntek. Gyertya: Rózsaszín, vagy olyan szín, amely az ille- P tő állatövi jegyéhez kapcsolódik. ISövény: Fahéj. Ezzel a varázsigével nagyon óvatosan kell bánnod, hiszen azt szeretnéd, ha egy bizonyos személy lenne a kedvesed, de meg kell győződnöd róla, hogy ő is hasonlóképpen érez irányodban. Az már fekete mágia, ha a varázsigét olyasvalakire alkalmazod, aki nem vágyik rád. Kend be mézzel a gyertya oldalát. Szórj cukrot és fahéjat a gyertyára, és azt helyezd el az oltár közepén. Tegyél egy pohár vizet az oltár jobb oldalára, és a gyertya elé rakj egy kis fém- vagy kerámiatálkái. Az oltár bal oldalára helyezz egy olyan tárgyat, amely az általad kívánt személyhez kapcsolódik. Ez lehet egy ruhadarab, vagy egy tárgy, amil az il lető nemrég a kezében tartott. Megfelel a róla készült fénykép is, ennek hiányában rajz is alkalmazható. \ fésűjéből származó hajszál vagy a levágott köröm is nagyon alkalmas. 12 MOND.I VARÁZSIGÉT! 205

96 Gyújtsd ineg a gyertyái, és gondolj ami, hngf milyen célból mondod el a varázsigét. Írj egy kétsorost, valami hasonlót: Szírem ragra le vagy (itt jön a név), elepedek utániul ha nem jössz hozzám egy eleire, elemészt a bánul. Olvasd ezt fel hangosan, majd égesd el. Tedd a papírt a tálkába. Bal kezed helyezd a tárgyra, amely az általad kívánt személyhez tartozik, majd ötször mondd el hangosan a kétsorost. Nézd mereven a gyertya lángját, és gondolj jövőbeli közös életetekre. Csókold meg a tárgyat, a pohár vízbe tegyél egy kis hamut, a többit pedig fújd el a négy éjtáj felé. Végül idd ki a poharat, és oltsd el a gyertyát. Szerelmet erősítő varázsige A legjobb napok: Péntek és vasárnap. Gyertya: Öt vörös gyertya, valamint egy hatodik, amely a társad állatövi jegyéhez kapcsolódik. Ha akarod, akkor erre írd fel a párod nevét. Növény: Fahéj. Kristály: Bármilyen vörös kristály, valamint egy másik, amely rád vonatkozik, és egy harmadik, amelyik a társaddal kapcsolatos. Ezeket a kristályokat az állatövi jegyek, vagy a születés hónapja alapján kell kiválasztani. (Lásd a 8. fejezetet.) Szomorú, de sok kapcsolatban az érzelmek fokozatosan kihűlnek. Van azonban varázsige a szerelem újraélesztésére. 2VL\ RlCIIARD WüBSTER * IlU MACÁDNAK VARÁZSLATOT!

97 Az öt vörös gyertyái rendezd el félkörben az oltiír bíílsé) részén. Társad gyertyájának oldalát dör- Ksöld be mézzel, szórd meg fahéjjal. Helyezd az oltár közepére, elé pedig legyél egy kis fém- vagy Kerámiatálkát a hamu számára. \z oltár jobb oldalára rakj egy pohár \izei. Tedd a hozzád és a társadhoz illő kristályokat az ollár elejére. A többi \örös kristályt úgy helyezd el félkörben, hogy a gyertyákkal együtt teljes kört alkossanak. Gyújtsd meg mind a hat gyertyát. Meditálj, és gondolj arra, hogy több érzelmet igényelsz. Képzeld el, hogy társaddal órákig szeretkeztek heves szerelemmel. írj le a papírra valami hasonló kétsorost: '.'Imit én akarok, korlcitlan szerelem, I soha ki nem hűlő, égető érzelem. Mondd ki hangosan. Gyűjtsd meg a papírt, és mialatt ég, helyezd a tálkára. Bámulj mereven a gyertya lángjába, és képzeld el, milyen lesz az életed, ha visszatérnek a régi érzelmek. Azzal fejezd be a rítust, hogy némi hamut szórsz a pohár vízbe, a maradékot pedig elfújod a négy égtáj felé. Idd ki a vizet. Oltsd el a gyertyákat, előbb a vöröseket, aztán a tiédet, legvégül pedig azt, amelyik társadat jelképezi. larázsige a partner elengedéséért I legjobb nap: Szombat, lehetőleg fogyó hold idején. 12 MONDJ VARAZSIGHT! 205

98 Gyertyák: Egy fehér gwyiva, Valamint két másik, amelyik a két érintett emberi jelképezi. Használd az asztrológiai jegyeket a két gyertya színének mégha tá rozásá ra. Sövény: Mirtusz. (Táplálja a szerelmet és a békét.) Kristályok: AohiA vagy kvarc. (Segítik a gyógyulást.) A kapcsolatok nem tartanak örökké. 1 la eljön az idő, semmi értelme kitartani a folytatás mellett. Vannak olyan varázsigék, amelyek kárt okoznak annak, akit el akarsz engedni. Ez a mágia viszont úgy teszi lehetővé társad elengedését, hogy nem okozol neki szükségtelen fájdalmat. Helyezd a kettőtöket jelképező gyertyákat az oltár közepére. A férfit szimbolizáló gyertyának kell jobb oldalon állnia, ha szemben állsz az oltárral. A gyertyák elé tegyél egy kis fém- vagy kerámiatálkát a hamu számára. Rakd a fehér gyertyát az oltár hátsó, központi helyére úgy, hogy az előtte álló két gyertyával háromszöget alkosson. A mirtuszt tedd az oltár közepére, a kristályokat pedig a két szélére. Ha csak egy kristályt használsz, akkor azt tedd a mirtusz mögé, de a gyertyák elé. Gyújtsd meg a téged, valamint a társadat jelképező gyertyákat. Meditálj egy ideig, és gondolj a közösen töltött boldog időkre. írd le a következőket, vagy valami hasonlót: Barátok voltunk, neveltünk, szereltünk, sírtunk, Eljött az idő, hogy szabad legyen sorsunk. 206 RJCHAIID WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLAPOT!

99 Gyújtsd meg a papírt, egyik sarkát az egyik, másik sarkát a másik gyertya lángjával. Helyezd az égő papírt a tálkára, majd többször ismételd el a kétsorost. Ha a lap elégelt, csukd be a szemed, és képzeletben add vissza társad szabadságát. Érezd át, hogy milyen érzésekel kell mindez a testedben. Amikor úgv találod, hogv felkészültél, mondd ki hangosan: Isten veled!" Oltsd el a gyertyákat, és fektesd őket az oldalukra. Fogd a fehér gyertyát mindkét kezeddel, és mondd hangosan: Szabad vagyok, szabad vagyok." Gyújtsd meg a fehér gyertyát, és helyezd az oltár közepére. Nézd mereven a lángját, és képzeld el a beléd hatoló tisztaságot, jóságot, amit képvisel, így végül teljessé és szahaddá tesz. Szórj a pohár vízbe némi hamut, a maradékot pedig fújd el a négy égtáj irányába. Idd ki a vizet, és oltsd el a gyertyát. / arázsige a nem kívánt figyelem elhárításává legjobb nap: Szombat. (Avasárnap szintén megfelelő, ha a nem kívánt személy férfi. Jó a hétfő is, ha a nem kívánt személy nő). Fogyó holdnál végezzük. Gyertya: Egy kiesi, világoskék gyertya. Yöue'n.v: Egy-egy teáskanál chilipor, feketebors és paprika. Fénykép: Az alkalmatlankodó személv fotója, képe vagy karikatúrája. Néha nehéz elhárítani egy olyan személy közeledéséi, akit te nem akarsz, de aki téged vonzónak la- 12 MONDJ VARÁZSlüÉr! 20-

100 Iái. Lehel, hogy boldog kapcsolatban élsz. de elképzelheti'!, hogy egyszerűen nem találod von/ónalt az illetőt. \égül is nincs jelentősége annak, hogv miért akarod ől elbátortalanítani, ha egyszer a/.i szeretnéd, hogy li'ínjün el az eleiedből. Mábh olvasható az n varáksiga, amellyel el tudod hárílani a nem óhajtott közeledést úgy, hog> kö/heu nem sérted meg a másikat. Ke\erd össze a chilit, a borsot és a paprikát. Olajozd be a fotót mindkét oldalán, és hints rá valamennyit a keverékből. Csomagold egy újságpapírba vagy olcsó, sötét szfníí szövetdarabba. (Ehhez a \anízsigéhez a fénykép a legjobb, dc megfelel az illetőt szimbolizáló rajz is, ha alábiggveszlcd a nevét.) Rakd a becsomagolt rémképet eg> nagyobb tányérra, és helyezd el az oltár előtt. Gyújtsd meg a gyertyát, és bámulj a lángba mindaddig, amíg szükségesnek tartod, hogy megszabadulhass a nem kívánt közeledéstől. \ maradék fúszerkevéréket hintsd szét körkörösen a fényképet tartalmazó tányér körül. frd le az alábbi kétsorost (vagy egy hasonlót): Jól ismerlek (itt a név áll), nem vagy nekem való, Islen veled, legyen ennyi az útravaló. Amikor leírod a versikét, gondoskodj arról, hog\ az illető neve biztosan benne legyen a szövegben, mert az rendkívüli energiával tölti fel a varázsigét. Égesd el a papírt, és hangosan hajtogasd a mondókát. Amikor már nagyon ég a papír, dobd a becsomagolt fényképet tartalmazó tányérba. (\e akard fclgyújla- '208 RICHÁRD WKBSTER * íiu MAGADNAK VARAZSIjnur!

101 ni se <i Totói, se <i csomagolóanyagot. Kikelj oda, ha mégis meggyulladna, oltsd el a lángokat.) Várj mindaddig, amíg a gyertya le nem óg, majd emeld fel a tányért, benne a foló\al és rajta a hantuval. \ tányér célja kellős: nem engedi, hogy a Fénykép beszennyezze az oltári, és segítségével nem kell megérintened sem a fényképet, sem a csomagolását. \ fotót és II csomagolóanyagot dobd egy nyilvános hulladékgyűjtőbe. Miközben bedobod, mondd azt: Islen veled", de olyan kevés érzelemmel a hangodban, amennyire ez csak lehetséges. Ujabb használat előtt forró \ ízben mosd el a tányért. A siker varázsigéi \z emberek többsége mindig sikeresebb akar lenni, mint amennyire az. Mindannyian nagyobb szerelmet, több pénzt, jobb egészséget szeretnénk, és még sok minden mást. íme néhány varázsige, amelyek segítségével sikeresebb lehetsz az elet néhány fontos területén. / bőség vize A mágikus vizet évezredek óta használják. Elkészíteni könnyű. Tegyél néhány követ - ametisztet, zafírt vagy tiirkizt - egy palackba, és töltsd fel forralt vagy szűrt vízzel. Ezzel bekövetkezik a kölcsönhatás: a kristályok átadják energiáikat a víznek, ami viszont megtisztítja őket. U MONDJ VARÁZSIGÉT! 20C)

102 Minden reggel és esle igyál egy pohárral ebből a folyadékból. Esténként töltsd fel a palackot. Miközben iszol, képzeld el a bőséget és a virágzást életed minden területén. Van még egy előnye a bőség vize elkészítésének: a kristályok óriási energiát szívnak magukba. A kövek közül egyet mindig tartsd magadnál, hogy még nagyobb vagyont vonzz magadhoz. Segít, ha a következő szertartások végrehajtása előtt mindig megiszol egy pohárral a bőség vizéből. / artizsige több pénz megszerzéséért A legjobb nnp: Csütörtök, növekvő holdnál. Gyertya: Zöld. Növény: Lóhere. Kristály: Cirkónium. Vésd a gyertyára az általad kívánt pontos összeget. A szám alá írd a saját nevedet. Dörzsöld be a gyertyát olívaolajjal, és helyezd az oltár közepére. Tegyél egy fém- vagy kerámiatálkát a gyertya elé, és egy pohár vizet a jobb oldalra. A lóherét szórd a gyertya köré. Gyújtsd meg a gyertyát, nézd mereven a lángot, és közben gondolj arra, hogy pénzre van szükséged. Vedd a jobb tenyeredbe a cirkóniumot. Ha nem tudtál keríteni, akkor tedd ugyanezt a legnagyohb méretű pénzérmével, amit csak találsz. Megteszi egy féklolláros is, de ha más ország érméje van nálad, amely nek a mérete nagyobb, akkor az a megfelelő. A pénz értéke nem számít, hiszen csak szimbolikus jelentősége van. Gondolj arra, 210 RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADN \K VARÁZSLATOT!

103 mihez kezdesz majd a pénzeddel, és inikénl válik jobbá az életed, ha megkapod. Helyezd a cirkóniumot (vagy a pénzérmét) az oltár jobb felére. írd le a következő (vagy egy hasonló) kétsorost: Most azonnal pénzre vágyom, Legyen tele a padlásom. Ha saját versikét írsz erre az alkalomra, jelöld meg, hogy pontosan mekkora összeget szeretnél. Ha például tízezer dollárra van szükséged, fogalmazz így: Még ma kell tízezer dollár, Jöjjön ide, s jó élet vár." Olvasd fel hangosan háromszor. Ezután égesd el a papírt, és közben ismételd el a kétsorost újra hangosan háromszor. Mondd el még kétszer, mialatt a papír végleg elhamvad. így a vers összesen nyolcszor hangzik el. (Ez a szám a numerológiában a pénzt jelképezi.) A hamuból tegyél egy keveset a pohár vízbe, a többi részét fújd szét a négy égtáj felé, közben mondj hangosan köszönetet. Fogd a cirkóniumot (vagy az érmét), dobd fel a levegőbe, és kapd el. Ez a mennyből jött gazdagságot jelképezi. Végül idd ki a poharat, és oltsd el a gyertyát. Minden héten ismételd meg a rituálét, mindaddig, amíg meg nem kapod a pénzt. Minden alkalommal használhatod ugyanazt a gvertyát, de előtte be kell olajozni. 12 MONDJ VARÁZSIGÉT! 211

104 / virágzás varázsigéle I legjobb nap: Csütörtök, növekvő holdnál. Gyertya: Egy aranyszínű, egy vörös, cg) zöld ós egy bíbor, MI Ni 111 int még egy, amely asztrológiai jegyedhez kapcsolódik. Növény: Bazsalikom. Kristály: Türkiz. További kellék: Egy patkó alakú mágnes. A virágzásnak sokféle formája lehet. Ez a varázsige a szó minden értelmében hozzád rouzza a jólétet. Helyezd el a gyertyákat félkörben az oltáron, azt rakd középre, amelyik téged jelképez. Ezzel a gyertyával szorosan szemben fektesd le a mágnest, szárai a gyertya felé mutassanak. Mindezek elé tegyél fém- vagy kerámiatálkát a hamu számára. Jobb oldalra rakj egy pohár vizet. A bazsalikomot tedd a mágnesre, végül a türkizt dobd a pohárba. Gyújtsd meg a gyertyákat, azzal kezdd, amelyik tőled balra a legtávolabb esik. Miközben meggyújtod a lángot, minden alkalommal mondd hangosan: Megérdemlem a jólétet." Akkora beleéléssel mondd, ahogy csak tudod. Ha már mindegyik gyertya ég, ülj le eléjük, és gondolj arra a jólétre, amire egész életedben vágytál. Képzeld el magad benne, lásd önmagad, hogy milyen boldogan és gondtalanul élsz. Ha úgy érzed, hogy felkészültél, írd le a papírra a következő (vagy egy ehhez hasonló) kétsorost: Mindenem megvan, kezdhetek bármit az élelemmel, nem törődöm többé sem bajjal, sem szegénységgel. ita RICHÁRD WEBSTER * hu MAGADNAK VARÁZSLATOT!

105 Égesd el a papírt, közben hangosan ismételgesd a kétsorost. Dobd az égő lapot a tálkába, és gondolj arra, hogy áldoll lesz az életed, és gazdag leszel. Tegyél a pohár vízbe egy kevés hamut, a maradékot pedig fújd szét a négy éjtáj íelé. Oltsd el a gyertyákat, balról jobbra halad\a. Idd ki a \izet. Hagyd megszáradni a tíirkizt. A. mágnest és a türkizt legalább egy hétig tartsd magadnál, még akkor is, ha fürdesz vagy zuhanyozol. Ha ennyi idő alatt sem érzékelsz változást, ismételd meg a szertartást. A védelem varázsigéi Egy mondás szerint csak azokat nem sújtja a stressz, akik már a temetőben vannak. A stressz természetesen néha jó, hiszen arra ösztönöz, hogy véghezvigyél bizonyos dolgokat. Az efféle hatás neve: eu-stressz. A rosszfajta stressz neve: di-stressz, és számtalan formában jelentkezhet. Egy nehéz kapcsolat, vagy éppen a kapcsolat hiánya, a pénztelenség, a kiszolgáltatottság, a munkanélküliség, az erőszakos támadás vagy éppen közlekedési boszsziíság is fokozhatja a rosszindulatú stresszt. Szerencsére megvédhetjük magunkat a következményeitől, ha megírjuk a védelem varázsigéit. 12 MONDJ VARÁZSIGÉT!

106 /arázstgc«védeleméri.4 legjobb nap: hcdd. Gyertya: Vörös. (KoJiér gyertya, vagy olyan, amelyik az asztrológiai jegyedet jelképezi, szintén használható.) bövény: Szellőrózsa, angyalgyökér, borágó, kapor, petrezselyem, zsálya és kakukkní. Kristály: Ametiszt vagy jade. Első lépésként írd fel a gyertyára: biztonságban vagyok", majd vésd rá az aláírásodat is. A hétféle növényt őröld meg, keverd össze, és tartsd egy külön kis dobozban. Ha ezzel elkészültél, tedd a gyertyát az oltár középpontjára. Elé helyezz a hamu számára kis lémvagy kerámiatálkát. Jobbra tegyél egy pohár vizet. Balra, ezzel szimmetrikusan helyezd el a kristályt. Szórd szét körben a növénykeveléket az oltárodon, úgy, hogy a körben benne legyen a gyertya, a tálka, a víz és a kristály. A növényeket most szórd szét egy nagyobb körben az oltár körül, úgy, hogy abban benne legyen maga az oltár és az a hely is, ahol majd ülsz. Foglalj helyet ebben a körben, és gyújtsd meg a gyertyát. Nézz a lángba, és gondolj arra, miként alakul az életed, ha egyszer teljes védelmet fogsz élvezni. Képzeld el, hogy fehér fény vesz körül, amely minden pórusodba behatol. Engedd, hogy az ellazultság kellemes érzése végigfusson a testeden. Ha ezzel kész vagy, ükkor írd egy ív papírra a következő (vagy ehhez hasonló) kétsorost: 2iy FU< UAIÍI> WEBSII'IÍ * ÍRJ MAGADNAK MÁZSIATOT!

107 ; édre vagyok, biztonságban, nyugalomban. Semmi sem ávthat. bízhatom a pajzsomban. Állj fel, és fordulj északnak. Erős hangon ismételd el a kétsorost. Fordulj délnek, és mondd el ugyanezt, majd keletnek, végül nyugatnak fordulva járj el ugyanígy. Ülj le, és gyújtsd meg a papírt, hangosan elismételve a verset. Helyezd az égő papírt a tálkára. Várj, míg hamuvá nem ég. Csukd be a szemed, és mondj köszönetet az univerzumnak, amiért megvéd téged. Képzeld el, hogy fehér fényből álló védőpajzs vesz körül. Őrizd magadban ezt a képet addig, ameddig csak tudod, majd nyisd ki a szemed. Tegyél kevés hamut a vízbe. Állj fel, és szórd a maradékot a négy égtáj irányába. Idd ki a vizet, és oltsd el a gyertyát. Annyiszor ismételd meg a szertartást, ahányszor csak szükségét érzed. / talizmán védelmének varázsigéje 4 legjobb napok: Szombat vagy vasárnap, növő holdnál. Gyertya: Narancsszínű. Görény: Bazsalikom. Kristály: Ametiszt vagy zöld jade. Egyéb kellék: Füstölő kívánatos ehhez a varázsigéhez. Válassz olyat, amilyen neked tetszik. Azzal is növelhetjük a talizmán erejét, ha felhasználjuk a varázslásban. Sok talizmánnak csak a védelem a célja, ezek közül is az egyik leghíresebb a 1«MONDJ VARÁ/SIUFI! 21T

108 Ix tűkből készült \ará/.snégyzet, Amelynek leírása a l\cy of'soltunon (Salamon kulcsa) című könyvben található 71. Egyike a legrégibb varázslatnak, története körülbelül az első évszázadig nyúlik vissza. Xnrázsnégyzeteket Pompeji 72 romjai alatt is találtak. A következő, betűkből alkotott uirázsnégyzet, amely durva fordításban körülbelül ezt az üzenetet hordozza: Sátor, a magvető megpörgeti a kereket." Ennek elkészítéséhez szükség van egy 10 cm oldalhosszúságú, négyzet alakú, Tekete kartonpapírra, és egy aranyszínű Testekkel író jelölőtollra. Kell egy selyemdarab is, amelybe a ceremónia után beburkoljuk majd a kartonpapír talizmánt. Színe lehet fekete, vörös, ibolya vagy arany, de használhatsz az asztrológiai jegyednek megfelelő színt is. Ha elkészültél, helyezd a gyertyád az oltár középpontjára. Pontosan elé tedd az őrölt bazsalikomot tartó kis edényt. Jobbra rakd a poharat a vízzel, balra a kristályt. A kartonpapírt tedd pontosan magad elé, mellé helyezve a tollat. Gyújtsd meg a gyertyát, és ülj le elé kényelmesen. Gondolj arra, hogy szükséged van a védelemre. Csukd be a szemed, és képzeld el, hogy fehér, tiszta fény vesz körül. Őrizd magadban ezt a képet, ameddig csak tudod. Nyisd ki a szemed, és rajzold fel az alábbi varázsnégyzetet a fekete kartonra: SÁTOR A R E P 0 TENET OPERA R OT A S üif) RICHÁRD WEBSTER * ÍRI MAOADNAK VARÁZSLATOT!

109 t> a varázsnégyzet vízszintesen és függőlegesen. Miamiul oda és \ issza is olvasható. Lassan és gondosan készítsd el, összpontosíts a toll minden mozdulatára, és közben gondolj arra, hogy szükséged van 1 védelemre. Ma elkészültél, fogd a papírt a jobb kezedbe, és nyolcszor húzd át a gyertya vagy a tömjén füstjén. Miközben ezt teszed, ismételgesd a varázsnégvzet szavait. Helyezd vissza a varázsnégyzetet az oltárra, és tedd rá a kristályt. Mondogasd a következő (iag> hasonló) kétsorost: Biztonságban vagyok, s hálás, védve minden hajtól, esküszöm, hogy a talizmánom óvom majd a kártól. Csukd be a szemed, és gondolj arra, mennyivel jobb lesz az életed, ha védelem alatt állsz. Ila készen vagy, nyisd ki a szemed, és vedd a bal kezedbe a varázsnégyzetet. Mártsd bele ujjaidat a vizespohárba, és hagyd, hogy néhány esepp a négyzetre hulljon. Idd ki a vizet, és burkold be a rajzot a selyembe. Közben mondd ki hangosan: Köszönöm." Ettől fog\a a varázsnégvzet hatalmas erejű védő talizmánoddá változik. Megszentelték az eleinek, a tűz, a föld, a levegő és a viz, kész szolgálni téged, amíg csak szükséged lesz rá. Tartsd magadnál, bárhová ínész, akárhányszor rápillantasz, mondj csendes köszönetet az általa nyújtott védelemért. *2 MONDJ VARÁZSIGÉT! 217

110 A munka varázsigéi Az emberek többsége sok idői tölt a munkájával, A varázsigéket l'clhaszmíljiik álláskeresésre, de arra is, hogy munkahelyünket kellemesebbé tegyük. Vannak olyan varázsigék, amelyek javítják kapcsolatainkat a munkatársainkkal, és fokozzák a telje sítmémiinket is. / imízsige a munkahely megtalálása érdekében A legjobb nap: Csütörtök, növekedő holdnál. A szerda szintén alkalmas nap. Gyertya: Három szükséges, egy narancs- és egy bíborszínű, a harmadiknak pedig téged kell jelképeznie. Ha az első munkahelyedet keresed, használj fehér gyertyát önmagad képviselésére. Minden más esetben alkalmazd az asztrológiai jegyednek megfelelő gyertyát. fövény: Kamilla és lóhere. Kristály:Tiszta kvarc vagy ametiszt. Helyezd el a gyertyákat félkörbe az oltár hátsó részén, a téged jelképezőnek középen kell állnia. Jobbra tegyél egy pohár vizet, bal oldalra a kristályt. A téged szimbolizáló gyertya elé tedd a fémvagy kerámiatálkát a hamu számára. \ növényeket helyezd el koraiakban, úgy, hogy a körben minden benne legyen, ami az oltáron van. Gyújtsd meg a gyertyákat, és közben mondj köszönetet minden áldásért, amiben eddig részesültél. Kezeidet nyugtasd a lábadon, tenyérrel felfelé. Csukd be a szemed, és meditálj eg> ideig. Gondolj 2lS RlCHAItD WKBSTER * íiu MAGADNAK VAKÁZSI.AIirci'!

111 [irra, hogy állási kell találnod. Képzeld el pontoin. mit szeretnél csinálni, és lásd magad előtt azt is, hogy már csinálod is. Színezz ki minden apró 'észletet, amennyire csak tudod. Ha egy bizonyos cégre vagy vállalatra gondolsz, képzeld azt, hogy ott dolgozol. Írd papírra a következő (vagy hasonló) kétsorost: Munkát akarok, mégpedig azonnal, Tökéletes helyet mar a mai nappal. Olvasd fel a szavakat háromszor hangosan. Ezután égesd el a papírt, azzal a gyertyával gyújtsd meg, amely téged jelképez. Tedd a hamut a tálkába. Várd meg, míg a tűz elalszik, majd csukd be a szemed, és mondj köszönetet az univerzumnak, hogy elvezetett téged az általad óhajtott munkához. Nyisd ki újra a szemed, tegyél egy kevés hamut a pohárba, a maradékot pedig fújd szét a négy égtáj felé. Oltsd el a gyertyákat, előbb a narancs-, majd a bíborszínűt, végül a tiédet. Ismételd meg a szertartás minden héten egyszer, míg álláshoz nem jutsz. larázsige a munka élvezete érdekében legjobb napok: Szerda vagy csütörtök. Növény: Három levél a zöld citrom (lime) fájáról. (Helyettesítheted citromfa leveleivel is.) hrislály: Sötét színű kő. Egyéb kellék: Egy kis csengő, kevés föld. 12 MO">iDJ VARÁZSIGÉT! 219

112 Ezt a varázsigét lehetőség szerint a munkahelyed közelében kell elinuudanod. Ha \an íróasztalod, használd azt oltárként. Ha gyárban dolgozol, rögtönöznöd kell. Egy felfordított doboz vagy egy szék is tökéletesen megfelel ideiglenes ollárnak. Ezt a rítust akkor is \égrehajthatod, ha többen vannak körülötted, de még jobb, ha senki sincs a közeledben. Nyilvánvaló, hogy a munkahelyi körülményeid döntik el, hogy ez lehetséges-e. Rejtsd el a leveleket a munkahelyed körzetében. \z egyiket például tedd egy virágcserép alá, a másikat egy fiókba, a harmadikat pedig a szőnyeg alá. Nincs jelentősége, hová rakod, csak az a fontos, hogy rejtve maradjanak. Vedd a földet, és szórj valamennyit az íróasztalodra, vagy arra a területre, ahol dolgozol. írd le a következő (vagy hasonló) kétsorost: Élvezem a munkám, minden nappal jobban. Társaimmal szivünk egy ütemre dobban. Helyezd el ezt az íróasztalodon. Tartsd a követ a bal kezedben, jobb kezeddel pedig rázd meg egyszer a csengőt, s közben hangosan mondogasd a kétsorost. Szükség esetén suttoghatsz is. Hajtsd négybe a papírlapot, és tartsd magadnál tíz napig. A tizedik napon égesd el, bárhol is legyél. Ismételd el a versikét, miközben a papír hamuvá ég. Fújd a hamut a négy égtáj felé. 220 RICHÁRD WEBSI-ER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

113 / íiitízsigc a munkahelyi cmlcpleléxérl I legjobb nap: Csütörtök. Gyertya: Zöld. fövény: Lóhere. Kristály: Az, amelyik megfelel az asztrológiai jegyednek. (Lásd a 8. fejezetet.) Először azokat a szavakat írd a gyertyára, amelyek az előléptetéseddel kapcsolatos vágyaidra vonatkoznak. Ha pontosan tudod, milyen munkakörre gondolsz, vésd a gyertyára. írhatod azt is, hogy fokozatosan előbbre lépek". Legyen ott az aláírásod is. Ha elkészültél, helyezd a gyertyát az oltár közepére, köré pedig szórj lóherelevelekel. A gyertya elé tegyél egy kis fém- vagy kerámíatálkát a hamunak. Gyújtsd meg a lángot, és ülj le elé, helyezkedj el kényelmesen. A kristályt tartsd a jobb tenyeredben. Csukd be a szemed, gondolj a munkádra és arra a vágyadra, hogy szeretnél előbbre lépni. Gondolj arra. mit teszel majd másként, hogy elérd az előléptetést. Nyisd ki a szemed, rakd a kristályt az oltár bal oldalára, és írd le a következő (vagv hasonló) kétsorost: Keményen dolgozom, vágyom a sikerre, Büszke is vagyok az előlépéscmre. Olvasd fel a szavakat hangosan. Töltsd fel magad az előléptetésre vonatkozó gondolatokkal, és égesd el a papírt. Dobd az égő lapot a tálkába, és miközben elhamvad, többször ismételd el a szavakat. 12 MONDJ VARÁZSIGl'T! 221

114 Ili a lángok kialusznak, csukd bc a szemed, és mondj köszönete,! az univerzumunk, hogy tehetséget és képességet adott az előbbrelépéshez választott pályádon. Nyald meg a jobb miilatóujjadat, és mártsd a hamuba. Dörzsöld azt bal tenyered közepébe. Dörgöld össze a tenyereidet, és még egyszer mondd el hangosan a kétsorost. A hamu maradékát fújd el a négy égtáj felé. Ismételd meg a szertartást minden héten egyszer, amíg szükséges. Varázsigék a hét minden napjára Ráébredsz majd, hogy a varázsigék mondása felajz és felizgat. Szinte rabul ejthet ez a szokás, és eljöhet az idő, hogy már a hét minden napjára akarsz egy varázsigét mondani. Ha ezt teszed, válassz olyan témát, amely mások hasznára is válik. Mondhatsz varázsigét a világbékéért, vagy az elnyomott népek megsegítésére. Egyik barátom rendszeresen mond varázsigéket a bálnák és az esőerdők megmentése érdekében. Nem számít, hogy neked milyen céljaid vannak, az a fontos, hogy segíts más embereken, élőlényeken is. Az alapformula a hét minden napjára ugyanaz, de a gyertyák színe mindig a napoktól függ. Vasárnap - arany 1 lét fő - ezüst hedd - vörös RICHÁRD WFRSTER * hu MAGADNAK VARÁZSLATOI!

115 Szerda - sárga Csütörtök - zöld Péntek - rózsaszín Szombat - sötétkék Helyezd a gyertyát az oltár közepére. Tégy elé egy kis fém-vagy kerámiatálkát a hamunak. Bal oldalra tegyél egy kristályt, amely megfelel asztrológiai jegyednek. (Lásd a 8. fejezetet.) Jobb oldalra rakj egy pohár vizet. Gyújtsd meg a gyertyát, és meditálj azon, hogy milyen céllal is akarod elmondani a \arázsígédet. Léteznek különböző varázsnégyzetek a hét minden egyes napjára. (Lásd a 8.2. ábrát.) Gondosan készítsd el, és közben gondolj a varázsigédre. Ha a varázsnégyzet elkészült, tartsd magasra a levegőben, és kérd az univerzumot, hogy segítsen elérni céljaidat. Várj addig, amíg békét és nyugalmat nem érzel a testedben. Gyűjtsd meg a varázsnégyzetet, és helyezd el a tálkán. Meditálj nyugalomban. Árassz magadból szeretetet és törődést. Képzeld el, hogy ezek az érzések körülölelik az oltárt, majd \égül beborítják az egész világot. Állj fel, tegyél egy kis hamut a pohár vízbe. Fordulj északnak, és idd ki a víz negyedét. Ismételd meg ugyanezt déli, keleti és nyugati irányban. Végül fújd a maradék hamut a négy égtáj felé. Bármilyen cél érdekében mondhatsz \arázsigét. Ez mindig személyes ügy, úgy kell csinálnod, hogy kényelmes érzések töltsenek el. Egyik barátom 11! MONDJ VARÁZSIGÉT!

116 minden versikéje előtt és után hangosan elmondja a huszonharmadik zsoltárt. Ez jó érzésekkel tölti el, ezért a dolog fontos részét képezi szertartásainak. Sokan maiitrát is mondanak. Számtalanszor tanúja voltam, hogy emberek varázslat kökben egyre ismételgetik a mondókát, fokozatosan növelve a hangerőt és a terjedelmet. Mások viszont a békét és a nyugalmat kedvelik, és csak akkor szólalnak meg, ha nagyon muszáj. Egy volt szomszédom példáid mindig úgy végezte a szertartásokat, hogy közben a háttérben heavy metál szólt. Számomra ez nem lett volna megfelelő, de neki tökéletes volt. Vannak, alak a varázsigéket kimérten, szinte személytelenül, érzelemmentes hangon mondják el. Másokat szinte elborítanak az érzések, csak úgy árasztják magukból a szeretetet és a törődést. Újra csak azt mondom, hogy nincsenek rossz vagy jó módszerek, [la fontosnak érzed, engedj szabad teret érzelmeidnek, vagy rejtsd el őket, ha így akarod. A szertartások lehetnek rövidek is, amennyire csak szeretnéd. A legjobb akkor megállni, ha úgy érzed, sikerült elképzelni a végeredményt, és legbelül már biztosan tudod, hogy a varázsige működni fog. Vannak, akik a hosszas ceremóniákat kedvelik, mások viszont a lehető legrövidebb szertartások hívei. Ez csak rajtad múlik. Mondhatsz másokkal együtt is varázsigéket, ha kívánod, de akkor mindnyájatok előtt ugyanannak a célnak kell lebegnie. Hihetetlen, hog> milyen eredményeket lehet elérni csoportosan. \ varázsigék ismételgetése nagyon is alkalmas tevékenység az agykontrollcsoport számára..224 RICHÁRD WEBSTFR * IBJ MAGADNAK VAK V/SLATOT!

117 Az a legfontosabb, hogy miközben a szertartást végzed, állandóan legyen a tudatodban a vágyott cél. Ez lényeges feltétele a pozitív eredményeknek. Láttam már olyan embereket, akik annyira beleélték magukat a drámába, a rítusok színpadi jellegébe, hogy közben teljesen megfeledkeztek arról, miért is teszik, amit tesznek. Talán szükségtelen mondanom, hogy nem is érték el a kívánt eredményt. Mint mindenhez, ehhez is gyakorlat kell. Idővel kialakul a varázslás sajátos ritmusa, és amikor hozzálátsz, teljesen ellazultnak érzed magad. Hatalmas öröm és elégedettség forrása lesz, ha varázsigéid megteremtik majd az általad vágyott és számodra megérdemelt életet.

118 Utósző A toll erősebb, mint a kard. EDWARD BULWER-LYTTON ( ) Mosl, hogy idáig eljutottál, már tudatában vagy annak, milyen elsöprő és jótékony hatással lehet az életedre, ha magad írod meg a varázslataidat. Sok embert láttam - magamat is beleértve -, akiknek az élete teljes mértékben átalakult az e könyvben foglalt eljárások alkalmazásával. Most már minden rajtad múlik. Tanulmányozd a mágiát, tanulj meg mindent a varázslásról. Kis kívánságokkal indulj, és várj, mi történik. Ha kis céljaid megvalósításában sikeres leszel, akkor nekifoghatsz a nagyobb célkitűzéseknek is. Emlékezz azonban arra, hogy saját varázslatod leírása önmagában még nem jelenti azt, hogy valami csodaszerűen bekövetkezik. Nem támaszkodhatsz csak a mágiára. A folyamatban neked is részed van. Minél keményebben dolgozol, annál szerencsésebb" leszel. A varázslást párosítsd kemény munkával, és meglepődsz majd az eredmények láttán. Végül pedig azt mondom: csináld. Semmi sem történik, ha nem döntőd el, mit akarsz. Határozd el, írd le, küldd ki a világegyetembe, és magnetizáld önmagad. Minden, amit tudnod kell ahhoz, aa6 RICHÁRD WEBSTER * LRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

119 ,ugy kis vagy nagy csodát tegyél, vagy a kettő között bármilvet, benne van ebben a könyvben. Lehel, hogy a varázsigéiddel barátot akarsz szerezni, vagy olyan szertartást alkotnál, amely megváltoztatja a világot. Határozd el magad, hogy megteszed, és írd meg a saját varázslatodat. Sok sikert kívánok.

120 A függelék Fokozatos relaxáció Csak akkor használd a fokozatos (progresszív) ellazulásnak ezt a módját, ha nehezen vagy képes rá. Ahogy nő a tapasztalatod, már nem lesz szükséged relaxációs kazetta használatára. Lehetséges azonban, hogy - akárcsak én - néha a változatosság kedvéért időről időre mégis használsz magnót. A szöveggel bánj szabadon, változtass rajta, ha az akarod, hogy könnyedén kövessék egymást a szavak, amikor hangosan mondod őket. Mielőtt kazettára vennéd, néhányszor hangosan olvasd fel magadnak. A szöveget kellemes, laza hangulatban mondd magnóra. Vannak, akik rendkívül komolyan hangzó felvételeket készítenek maguknak, pedig erre nincs szükség. Beszélj lassabban, mint általában, és a mondatok között tarts a szokásosnál kissé hosszabb szünetet. Az alábbi szöveg körülbelül hat percig tart a felvételen: Vegyél egy jó mély lélegzetet, és kilégzéskor csukd be a szemed. Engedd, hogy a kellemes ellazulás hulláma végigfusson a testeden. Minden egyes lélegzettel egyre mélyebben és mélyebben lazulsz el. 228 RICHÁRD WIBSTFR * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOI!

121 Nagyon kellemes érzés az ellazulás, hiszen nincs semmilyen hajód a világgal. Semmi sem zavar téged, csak az ellazulás kellemességét érzed, amint elárasztja tesled minden pórusát. Minden egyes levegővétellel egyre jobban és jobban ellazulsz, egyre jobban és jobban ellazulsz. Most vegyél három mély lélegzetet, és mindegyik kilégzés előtt tartsd vissza a levegőt egy vagy két másodpercig. Vegyél levegőt. Érezd, hogy a csodálatos oxigén behatol a tüdődbe. Tartsd vissza egy pillanatra, és lassan lélegezd ki. Most jó. Alaposan, mélyen lélegezz. Vegyél mély levegőt. Kilégzéskor érezd, hogy a tested ellazul. Lélegezz be. Tartsd vissza, azután lassan fújd ki a levegőt. Minden egyes lélegzettel egyre jobban és jobban ellazulsz. Erezd, hogy az ellazulás hulláma már eléri a nagylábujjaidat is. Még talán bizseregnek is, mert érzékelik ezt a kellemes ellazulást. Engedd, hogy a hullámok elérjék a lábad minden ujját. Most jó, nagyon, de nagyon jó. Engedd, hogy a hullámok elérjék a jobb lábfejedet, egészen a bokádig. Ha úgy érzed, hogy ez sikerült, akkor engedd, hogy a bal lábad is igy ellazuljon. Engedd a hullámokat a bokáid fölé, egészen a lábszáradig, majd a térdedig. Minden egyes lélegzettel lazulj el egyre jobban és jobban. Engedd, hogy az ellazulás hulláma elborítsa a combjaidal. majd feljebb is a testedet, egészen a hasadig. Állj meg egy pillanatra, és tudatosítsd magadban a légzést. Figyelj arra, hogy lassan vedd a levegőt, folyamatosan és kiegyensúlyozottan, és rá- A l-üggelék 229

122 jassz, hogy minden egyes légzéssel egyre melyei) ben, mélyebben és mélyebben el lazulsz. A tested alsó része immár tökéletesen laza. Milyen csodálatos érzés a tökéletes lazaság! Most engedd, hogy az ellazulás hullámai feljebb hatoljanak, előbb a mellkasodig, majd feljebb, egészen a válladig. Hadd fussanak le a hullámok a karjaidba, amelyek egyre jobban és jobban ellazulnak, egészen az ujjhegyekig. Most pedig engedd, hogy a nyakad izmai is ellazuljanak. Ha ez sikerült, akkor engedd, hogy a lazaság érzése áthullámozzon az arcodon, a szemeiden, felfelé, egészen a fejed búbjáig. Most már az egész tested ellazult, a fejed búbjától egészen a lábujjaidig. Csodálatos és kellemes érzés, de még mélyebbre is süppedhetsz ebben a békés és nyugodt állapotban. Képzeld el, hogy egy tornácon állsz, az egy csodálatos kertre tekint, amely tele van mesésen szép, színes, édes illatú virágokkal. A távolban fák borította hegyek látszanak, és finoman érezhető a fenyőfák kellemes illata. Az égbolt vibrálóan kék, csak néhány puha felhőgomolyag vándorol boldogan a szép nap melegében. Magasan a levegőben néhány madár szálldogál, boldog, egymást hívogató hangjaik felidézik a múltbéli vakációk könnyed hangulatának emlékeit. Van ott egy lépcső is, amely a tornácról a kertbe vezet. Erős vágyat érzel, hogy lesétálj rajta, es a virágok között lépkedj. A kezed a korlátra teszed, és lenézel a lépcsőn. Tíz lépcsőfok. Tíz, fából készült fok. Látszik rajtuk, hogy értő mester kezei formál- 230 RICHARD WEBSTER # hu MAGADNAK VARÁZSLATOT!

123 t;ík őket. A fii finom metszeti' szép mintázatot ad a lépcsők felszínén. Ahogyan leszámolod a tíz fokot, engedd, hogy ellazulásod mértéke minden egyes lépcsőfokon megkétszereződjék, mialatt lefelé haladsz. Mire a lépcső alján eléred a frissen nyírt gyepszőnyeget, ad- digra teljesen és tökéletesen ellazul minden izmod, az egész tested és lényed minden szövete. Tíz - Kétszer lazábbá válsz, mialatt lefelé haladsz egy lépcsőfokot. Kilenc - Megint kétszeresen is ellazulsz. Nyolc - Lefelé lépkedsz, egyre mélyebbre és mélyebbre. Hét - Nyugodt vagy, laza es annyira, de annyira békés. Hat - Újra megduplázod ellazulásod mértékét. Öt - Most \agy félúton. Érezd az ellazulást tested minden rostjában. Négy - Mélyebbre, még mélyebbre és egyre mé- Ivebbre mész. Három - Érzed a virágok illatát, és újra megkétszerezed ellazulásod fokát. Kettő. És egy. Ahogy lelépsz a csodálatos gyepre, körülnézel. Úgy érzed, hogy a fű eltávolítja a feszültség utolsó nyomait is a lesledből. Odasétálsz a szép, kényelmes székhez, leülsz, és ámulva nézed a környezet szépségét és nyugalmát. Lazának érzed magad, annyira, amennyire soha nem érezted még, és minden egyes levegővétellel egyre mélyebbre, mélyebbre és még mélyebbre kerülsz. A FÜGGELÉK Ű3I

124 Ez maga a nyugalom. Annyira békés, annyira jó. és annyira laza. Ha teljesen ellazultál mór, amikor leülsz a kényelmes székbe, akkor készen állsz arra, hogy folytasd a rítust. Ha még mindig érzed tested valamelyik részében a feszültség nyomait, akkor egyszerűen maradj a képben egy kicsivel hosszabb ideig. Kelj fel például a székből, sétálj a frissen nyírt gyepen, találj egy másik lépcsőt, amely elvezet téged egy következő lépcsőhöz, egyre mélyebbre abban a csodálatos kertben. Ismét számolj vissza tíztől egyig, ahogy lelépkedsz a fokokon, és találj magadnak egy napsütötte helyet, ahol leülhetsz, és élvezheted a hely nyugalmát. Ha most kezded a kísérletezést, akkor lehetséges, hogy ezt a gyakorlatot többször is végig kell csinálnod. A gyakorlással azonban egyre könnyebbnek és könnyebbnek találod, és nagymértékben lerövidítheted ezt a relaxációs szakaszt. Ne aggódj akkor sem, ha az ellazulás több ideig tart, mint gondoltad volna. Minden ember más, vannak, akiknek ez könnyebben sikerül. Az ellazulás képessége napról napra változik, attól függően, hogy nehéz napot tudhatsz magad mögött, vagy könnyebbet. Minden esetben szánd rá a szükséges időt, és élvezd a folyamatot.

125 B függelék Többféle célra alkalmas növények* Szerelmet ébresztő növények Angyalgyökér Ánizs Árvaláivyhaj Bazsalikom Bergamott Bodza Borókai Borsmenta Cickafarkfű Citromfű Cseresznye Csillagánizs Eper Fagyöngye Fahéj Fodormenta^ Fűzfa Ginszeng Gyömbér Gyöngyajak Ibolya Jázmin Kakukkfűd anka i Kapor Kasszia Koriander Köménymag Körömvirág Levendula Lilaakác Lone Macskagyökér Illatos macskamenta Majoránna Mandula * INe nyeld le ezeket a növényeket. Némelyik mérgező, sől halálos is lehet! A kézzel jelöli növények érintése btirgyulladást okozhat. B FÜGGELÉK 233

126 Mezei szulák Rózsa M i i'tusz Szegfűbors M ustár Szegfűszeg Napraforgó Szerecsendió Narancs Tárkony Oregano Útifű* Orgona Üröm Pimpó Verbéna Pipacs Zsálya Rozmaring Szexuális vágyai fokozó növénye Ánizs Árvalányhaj Babérlevél Bazsalikom Bergamott Borókat? Borsmentav^ Csalánt? Damiaiia Fahéj Fehér üröm9- Fodormentát?' Fokhagyma Ginszeng Gyömbér Hagyma Ibolya Jázmin Koriander Köménymag Lestyán Levendula Mandragóra f?- Mandula Mirtusz Mustár Orchidea Pal kaszái- Petrezselyem Pézsma Pimpó Rozmaring Rózsa Szasszaparilla Szegfűszeg Szerecsendió Tárkony Verbéna Zeller Zsálya B54 RICHARD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

127 Boldogságot es jólétet hozó növények Bazsalikom Borágó Borsmenta Boszorkányfíí Citromfű Citromkóró Fodormenta tjr Jázmin Körömvirág Macskagyökér Majoránna Mirrha Mirtusz Narancs Oregano Petrezselyem Rozmaring Érzékszerveket élesítő növényei Ánizs Babérlevél Bazsalikom Bodza Boszorkányfű Cédrus Cickafarkkóród Eper Fahéj Fehérmályva Fehér üröm Fekete üröm$ Fenyérfű Fenyőtömjén Fokhagyma Fűzfa Hibiszkusz Kakukkfűd Kasszia Koriander Körömvirág Levendula Lonc Mályvarózsa Napraforgó Orgona Petrezselyem Pimpó Pipacs Pórsáfránj Rózsa Szantálfa Szegfűszeg Szerecsendió Zsálya B FÜGGELÉK 235

128 Xegatimlàsl megsziinlelö nüuénysk Ánizs kakukkfű- Bazsalikom Kapor Babérlevél Kasszia Bodza Levendula Borsmenta f Macskagyökér Cédrus Mályva rózsa Cickafarkkórót* Mirrhn Eukaliptusz Muskátli Fahéj Ördöggyökér Fagyöngy - Rekettye Fekete üröm Rózsa Fodormenta Ruta Fokhagyma Szagos müge Fűzfa Szantálfa Gólyaorr Tömjén Hagyma Verbéna Jalapagyökér Zsálya Hivatali előléptetési segítő növény Bazsalikom Mentől Bodza Mustár Borágó Napraforgó Borsikafű Nárdus Civit Nőszirom Édeskömény Pipacs Fokhagyma Pórsáfrány Hagyma Somkóró Illatos macskamenta Stóraxfa Jalapagyökér Szegfű Johinibin Szent János fii Körömvirág Szilfa Kurkuma Tárkony 236 RICHARD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSIATOT!

129 1 bizalom növényei Borágó Édeskömény Fokhagyma GólyaoiT kakukkfű - Kurkuma Muskátli Mustár Rozmaring Szent János füvet Tárkonf Növények a célok eléréséhez Áfonya Akác Aloé Angyalgyökér Ánizs Boróka ** Borsmenta 8- Cseresznye Csillagánizs Édeskömény Eper Fagyöngy'*! Ginszeng Gránátalma Henna Kapor Koriander Kömény Lóhere Mustár Napraforgó Pipacs Szerecsendió Uborka Útifűd Az anyagi fellendülés növényei Akác Ánizs Babérbogyó Bazsalikom Borsmenta Fahéj Farkaskutyatej Fodormentát* Fokhagyma Gaulteria Ginszeng Kakukkfűt* Kamilla Kasszia Körömvirág Levendula B FÜGGELÉK

130 Lóhere Napraforgó Lonc [Narancs Mandula Pimpó Mirtusz Salamon pecsétje Nadálytő Szerecsendió A szerencse növényei inizs Levendula Babérlevél Lóhere Bojtorján Lonc Borsmenta$ Mirrha Cickafarkkóród Napraforgó Édes szerecsendió Narancs Fagyöngye' Pitypangf Fahéj Rozmaring Fodormenta 6- Rózsa Gaulteriad Salamon pecsétje Ibolya Szantálfa Kamilla Szent János füved Kasszia Szerecsendió Körömvirág Tömjén Az együttműködés és a harmónia növényt Akác Kankalín Bazsalikom Levendula Citromkóró Majoránna Fahéj Oregano Fehérmályva Orgona Hibiszkusz Palkaszár Ibolya Pipacs Illatos macskamenta Rózsa Kamilla Zsálya 238 RrCHARD W p B S T E R * JJU MAGADNAK VARÁZSLATOT!

131 / vedelem növényei Akár Levendula fcrigysil gyökér Lilaakác Ánizs Lóhere Babérlevél Lucfenyőd Bazsalikom Majoránna Bergamott Mandragóra Bodza Mezei szulák Bojtorján Mirrha Boróka v> Muskátli Borsmenta Mustár Bürök Nadálytő Citrom kóró Napraforgó Csombormenta Ördöggyökér Édeskömény Palesztin balzsam Eukaliptusz Rekettye Fali éj Rozmaring Kasszia Som Fagyöngy ' Stórax Farkaskutyatej Szagos müge Fehér üröm Szantálfa Fekete üröm Szasszaparilla Fenyő Szegfűszeg Fokliagyma Szent János füve Gólyaorr Szerecsendió Izsóp Szilfa Kakukkfű Tárkony Kankai in Tiszafa Kapor Tölgy Köménymag Tömjén Körömvirág Verbéna Lestyán Zsálya B FTJOGEI KK

132 C függelék Mágikus ábécék Thébai A B c D E F G H 1 J K 1 V a L M N 0 p Q R S T U V y % 1 1 "7 -? 1 w X Y z & T Ti % Etruszk A B C D E F G H 1 J K D 1 R 3 8 D 7 \ l L M N 0 P Q R S T U V J M n O H A / y W X Y z CH IL J. z V? 240 RICHÁRD WEBSTER * IRJ MAGADNAK VABÁZSLATOT!

133 Templomos A B c D E F G H J K V < A > L\ A A V 0 O L M N 0 P Q R S T U V 0 O X V < A > V < A w X Y z 0 0 o

134 Jegyzetek Bevezetés 1. The New Encyclopedia Brilaniiica Macropaedia Knowledge in Depth. 15. kiadás. Lásd: wriling, forms 0/szócikk. 2. Fu llszi voll a kínaiak öt mitikus császára közül az első. Úgy tartják, hogy e császárok mindegyike feltaláll \alamit. Fu a hiedelem szerint az írás mellett kiötlötte a feng shuit, a Ji Kinget, az asztrológiát és a numerológiát. Lásd Webster: Feng Shui for Beginners 189. o. 3. Webster: Omens, Oghams and Oracles. 60. o. 4. Gordon: Take My Hord for It. 89. o. 5. Jacq: Magic and Mystery o. 6. Webster i. ra o. 7. Az egyiptomi írástudók, rendszerint a papok a hieroglifáknál egyszerűbb hieratikus írást is alkalmazták. A démotikus, vagyis még leegyszeríisítettebb írást a tanult emberek használták. 8. Ismeretlen szerző: The Encyclopedia of Occult Sciences o. 9. A The \'ew Encyclopedia Britanniád Macropaedia Knowledge in Depth 15. kiadásának prayer szócikke szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy az imamalmokat egykor az ősi ja- 242 RICHARD WUIÍSTKJA * lm MAGADNAK VAUAZSLAIOI!

135 kínok, 1 kelták, 1 görögök és a/ egyiptomiak is használták. 10. Morris: Spiritual Sehism. A 17. karmapa láma címére kelten is igény tartanak (l'rgven Trinli és Tháje Dordzse). Mindkettőjüknek sok támogatójuk van, ezért Tháje Dordzse hívei azt állítják, hogy az amulellben talált levél hamisít vánv. Lásd Seotl-Clark-Levy: Feucl of the Cocls ofshangri-la o. 11. Terzani:.1 Forliaw-Teller Told Me o. 1. fejezet 12.Károli Gáspár fordítása. 13. Palmer: Travels Through Sacred China. 11. o. 14. Cott-El Zeini: The Search for Omni Sely. 81.o. Az Omm Széthi (arabul 'Széthi anyja') nevet vette fel egy Dorothy Eady nevi'í angol nő, aki életének java részéi Egyiptomban töltötte. 15. Jaeq i. m. 62. o. 16. Regula: The Mysteries of Isis. 80. o. 17. Singer-Singer: Divine Magié. 62. o. 18. Row: -llchemy. 73. o. 19. Jaffé: Symbolism in lite l isual Irts o. 4. fejezel 20. Webster: Spirit Guides and Ingei Guardians. 10. o. 21. hároli Gáspár fordítása. IKGVZEÍTIK

136 22. kárnli Gáspár fordítása. 25. C. (i.jung: Memoires, dreams, refleclions. W2. o. 5. fejezet 24. Szabó Lőrinc fordítása. 6. fejezet 25. Spcnce: An Encyclopaedia of Occultism o 26. Geoffry I lodson: The Hidden Wisdom of the Holy Bible. 1: Idézet Blavatskynál: The Secret Doctrine. 5: Williamson: Times and Teachings. 25. o. 29. Crowley: Magick Liber ABA o. 30. Greer: Women. 64. o. 7. fejezet 31. Webster: Omens, Oghams and Oracles o. 32. Webster: Numerology Magic. 2. o. 33. Gonda: The Indian Mantra o. 54. Rároli Gáspár fordítása. 35. Lásd még Mózes 2. könyve 13:21 és 19:18, Mózes 5. könyve 4:12, Sámuel 22:13, Ésaiás 6:4, Ezékiel 1:4, Dániel 7:10, Malakiás 3:2, Máté 3:11, Jelenések 1:14 és 4: Cave: Chinese l'aper Offerings. 62. o. Ü44 RICHARD WEÍISTER * ím MAGADNAK VARÁZSLATOT!

137 37. A Tűzhely vagy a Kandalló Istenének imádata legalább i. e. 153-ig nyúlik vissza. Aromását mindig a tűzhely inellell higgesztették tel. Fő Teladata az volt, hogy a házban élők mindegyikének megszabja élete hosszát, ü volt a felelős a gazdagságért, a szegénységért, ő jegyezte fel mindazt a jót és rosszat, amit a esalád tagjai év közben elkövettek. A tizenkettedik hónap hu szonharmadik napján megszentelt ételt helyeztek elébe, és minden családtag leborult előtte, majd petárdákat gyújtottak, hogy elrettentsék a gonosz szellemeket. Ha a ceremóniának vége volt, a képet a papírból készült pénzzel és a család papírra írt kívánságaival együtt elégették. Az új év kezdete után a Tűzhely Istenének új képét tették fel a falra, elébe pedig zöldséget helyeztek, hogy a következő tizenkét hónapra megnyerjék a jóindulatát. 38. A himpionok ünnepén hagyományosan a gazdag emberek díszítették fel vörös lampionokkal a házaikat, az egyedülálló lányok pedig szabadon kereshették fiatal párjukat. 39. Webster: Feng ShuiforBeginners o. 40. Williams: Outiints o. 41. \agyon sokféle mágikus ábécé használható. Lebilincselő történetük megtalálható Nigel Pennick: The Secret hore Runes and Other Incient tlpliabets című munkájában. 42. Webster: Numcrology Magic o. 43. Grovvthor: Lid offthe Cauldmn. 55. o. JEGYZETEK 245

138 8. fejezel 44. Ismeretlen szerző: TlieEncyelopedia oforrult Sciences o. Kérődzők gyomrában kelet ke ző, növényi rostokból, szőrökből, kalcium-foszfátból és szerves savakból álló, gömb alakú, kőszerű képződmény. Régen a mérgek ellenszerének tartották. 45. Harris: The Gond Luek Book. 46. Day: Occull ílluslrated Diclionary o. 47. Rároli Gáspár fordítása. 48. Ésaiás 3:21 49.Feriűe: Occult o. 50. Barrelt: The Mágus. 95. o. 51. Több listát is összeállítottak, hogy azonosítsák a főpap mellvértjéu lévő tizenkét követ (Mózes 2. könyve 28:17-30). Úgy hiszik hogy ezek a karnélia, a krizolit, a smaragd, a rubin, a lapis lazuli, az ónix, a zafír, az achát, az ametiszt, a topáz, a berill és a jáspis voltak. A Jelenések Könyve (21:10-30) szerint a kövek a következők: jáspis, zafír, kalcedon, smaragd, szárdonix, szardiusz, krizolit, berill, topáz, krizopráz, orientális jácint és ametiszt. 52. Kunz: Curious Lore o. 53. Webster i. m o. 54. Day i. in. 3. o. 55. A kilencest mindig is nagyon erős számnak tartolták, liz a legnagyobb eg> jegyű szám. \ hármas szám négyzete, a hármast pedig különösen mágikus számnak tekintették. Bármely szám kilencszeres szorzatát egy számjegyűre '24(1 RICHÁRD WFBSTFR * ÍRIMVOADNVKVARÁZSIAIOT!

139 csökkented, az eredmény mindig kilenc lesz. (Pl.: 9«12=108, és 1+8=9.) Ez az oka annak is, hogy a nagyon lialékony anuileltek kilenc követ tartalmaznak. További információk Richárd Webster i. m. Bö.llarris i. ni o. 57. Gouzález-Wippler: Complcte Biiok o. 58.Allemann: Hislory uf Chinese Peoples. 49. o. 59. Eberhard:,V DiclionaryQfChjjiesoSyinbols. 17. o. 60.Jia-fong: Fu. 12. o. 9. fejezet 61. Férnie i. m. 1. o. 62. Crow: Precious Sloncs. 15. o. 63. Mózes 2. könyve 28: fejezet 64. Webster: Numcrolagy Magic. 1. o. 65. Webster uo. Ez a könyv képes és numerologikus jantrákkal is foglalkozik. 66.Jaffé i. m o. 67. Jaffé i. m. 241 o 11. fejezet 68. Hill: Think and Grow Rich o. JEGYZETEK *47

140 (i!). I'ortune: Ipplied Magic and I'sped of Occultism. 2l.o. 70. Bulla': The Magician. 16. o. 12. fejezel 71. Mathers: hey of Solatium. 48. o. 72. A SÁTOR négyzet a legismertebb példája a betűkből készült varázsnégyzeteknek. A The New Encyclopaedia Britannica Micropaediei 15. kiadásának magic square szóeikke szerint ezt még a tizenkilencedik században is használták Európában és az Egyesült Államokban tűz, betegség és másféle bajok ellen. A középen lévő TENET szó alkotja vízszintesen és függőlegesen a rejtett keresztet.

141 Bibliográfia Idézett művek LLEMANN, D. W: History of the Chinese Peoples. [long Kong, 1903, Brock-field and Aberhart. BARRETT, FRANCIS: The Magus Utánnyomás: Wellingborough, 1989, The Aquarian Press. BLAVATSKY, H. P.: The Secret Doctrine. 5. köt. Adyar Publishing House. BUTLER, W. E.: The Magician: His Training and Work. London, 1959, Thre Aquarian Press. CAVE, RODERICK: Chinese Paper Offerings. Hong Kong, 1998, Oxford University Press. COTT, JONATHAN-HENRY EL ZEINI: The Search for Omm Sely. New York. 1989, Warner Books. Inc. CROW, J. H.: Alchemy. London, 1884, Barker and Company. CROW, W. B.: Precious Stones. Wellingborough, 1968, The Aquarian Press. CROWLEY, ALEISTER: Magick Liber ABA. 4 köt Utánnyomás: York Beach, 1994, Samuel Weiser, Inc. CROWTHER, PATRICIA: Lid off the Cauldron. York Beach, 1983, Samuel Weiser, Inc. DAY, HAEVEY: Occult Illustrated Dictionary. London, 1975, Kaye and Ward Limited. BIBLIOGRÁFIA

142 MÁGIA ts AISZT JM Mindenkinek vannak reményei és álmai. Most megtudhatod, miként válthatod valóra vágyaidat a szavak erejével. Kívánságaidnak semmi sem szabhat határt mindaddig, amíg nem ártasz másoknak. Megismerheted azt a négy mágikus lépést, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy óriási és apró kívánságaid egyaránt teljesüljenek Először megtanulod, hogyan határozd meg életed célját. Utána elsajátítod, miként írd meg azokat a varázslatokat, amelyek megva lósítják álmaidat a testeddel, a szellemeddel, az elméddel, a pénz ügyeiddel, a társadalmi életeddel és a megérzéseiddel kapcsolatban Végül felfedezheted, miként bánhatsz úgy a szavak rejtett ereje vei, a szent nevekkel, a titkos iratokkal, a mágikus naptárakkal vagyis a fehér mágia egyszerű kellékeivel, hogy életed végíp teljes legyen. Kérhetsz például: * kicsattanó egészséget, * tartós, szép kapcsolatot, * nagyobb boldogságot, * több pénzt, * jobb munkát, * erősebb hitet, '* kreativitást és intuíciót. Mindezt, de még ennél többet is elérhetsz az életben, ha lépésről lépésre követed e varázslatos könyv utasításait. Szavaidban óriási hatalom rejlik. Alakítsd életedet olyanná, amilyenről mindig is álmodtál! I

143 Richard Webster ÌRJiGADM VARÁZSUTOT! Négy mágikus lépés FSZEK Központi Könyvtár ÉDESVÍZ RIADÓ BUDAPEST, 2003

144 \ f H lila. az íl H I i kiadás al.ipján készüli: Kiehard Websler/ \Wilr Vnir íh\n Magié: "llic Uidden ftmcr in VinrUords Lleuelbn rnblicalions, Sl. Paul, Miinu'sotíi 551«-OW^ I..S.A., 2001 Mindi-u jog funnlarna Fordílolla Fonóit C'ÍÜKGI Szerkesztette BESENYŐ VIKTÓRIA Copyright Richárd U'ebsler, 2001 Hungárián Iranslation Fodor \ör 2003 Htmgarkiii edilion Sueelualer Publisher Eslahlishmenl, 2003 Cover design Sweelwaler Publisher Fstabl isii meni, 2003 Minden jog fennlnma. A kf'mw sem egészében, sem részieleiben nem sokszorosítható vagr közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagv mechanikus módon, beleértve az inlerneles közlést, a fénymásolási, a rögzítési vagy az inform.íciórögzílés bárnich formáját a kiadó írásos jóváhagyása nélkül. EDKSVÍZ KIADÓ, IllilMPFST Felelős ki.iíló NÓVÁK AxnnÁs igazgató Főszerkesztő Moi NAH ESZTER "Vlílszaki vezelő IJIDL-H VI ANNA Tipográfia TvmSrÚDió KKT. Hontól késríleltc Fj GHECO KIT. Vomla REÁLSZISZTÉMA DAUASI [NYOMDA RT., Dabas Felelős vezulő MÁni I.vios vezérigazgató A Kiadó ou-line lámogalója az ^ [orlgo] ISWi %

145 Kon Martinnek. a szerzőnek, a nagy meséidnek, a lehetséges lenyérjósnak és a jó barátnak.

146 Tartalom Bevezetés szó maga a csoda \ 19 A számok jelentése 23 Szent nevek 26 Titkos nevek 27 Grafológia 29 Titkosírás 32 A félelem, a kétely és az aggodalom eloszlatása A Négy Mágikus Lépés \ 'Vagy álmok, kis álmok 45 Nyilvánítsd ki álmaid! 47 Találd meg életed célját! 50 Készítsd el ötéves tervedet! 53 A szeméjyiség hat oldala Miként döntsd el, hogy mit kívánj? 57 A varázsnaptár 60 Automatikus írás 63 írj az őrangyalodnak! 65 6 RICHÁRD WEBSTER ^ ÍRJ MAGADNAK VARÁZSI-A'ITOT!

147 5. less mindent papírra! varázslás \ 79 A rítus Kiiidd ki kérésedet az univerzumba! 87 A legjobb helyek 90 Testtartás 91 Ruházat 92 Reláxalas és meditáció 93 A meditáció más módszerei 97 Maiitra recitálás 101 Kívánságaid kiküldése 103 Papírégetés Keleten 106 Gyertyagyújtás 109 A színek jelentése 113 A gyertya előkészítése 117 A gyertya megáldása 118 Gyertyagyújtás 118 Tintaoldás 120 Taoista templomi kívánság Magnetízala önmagad! \ 125 Gondolatok, érzések, érzelmek 129 Megerősítés 130 Amulettek, talizmánok 131 Készítsd el saját talizmánodat! 139 Az egészség talizmánja 141 Asztrológiai talizmánok 143 A hét kámea 151 A szigillumok 151 Kínai talizmánok 152 TARTALOM

148 Újévi lekeresek 155 Mutasd ki háládat! Varázsolj kristályokkal ós ékkövekkel! 159 Tai L'au hél kristály szertarlása Ifi4 10. Mandalák \ 169 Hogyan használd szimbólumaidat? 176 A védelem mandalája 178 //. Dolgozz csoportban! \ Mondj varázsigét! \ 189 Alapvető követelmények 192 A te varázsigéid 195 Oltár 197 Eljárás 200 Szerelmi varázsigék 202 A siker varázsigéi 209 A védelem varázsigéi 213 A munka varázsigéi 218 Varázsigék a hét minden napjára 222 Utószó 226 I függelék: Fokozatos relaxáeió 228 lí függelék: Többféle célra alkalmas növények 233 C függelék: Mágikus ábécék 240 Jegyzetek 242 bibliográfia \ RICHÁRD WEBSTER * IKJ MAGADNAK VARÁZSIATOT!

149 Bevezetés Kezjlflbí'ii a szó maga roll a csoda, s a szavak mindmáig sokat megőrizlek varázslatos, ősi hatalmukból." SlGMUNU FRFLD ( ) Bizonyos vagyok benne, hogy gyermekkorodban te is ismerted az alábbi mondást: Botok és kövek törhetik csontomat, de csúf szavak solia nem árthatnak nekem." Ezzel a mondókával ugyan visszavághattál, ha valaki csúfolódott veled, de a tartalma sajnos egyáltalán nem volt igaz. A gúnyolódások és az átkok igenis árthatnak. A kiejtett szavaknak hihetetlen erejük van. Önmagában az a tény, hogy egymás között szavakkal kommunikálhatunk, a legfőbb oka annak, hogy az emberek minden más élőlénynél magasabb fejlettségi szintet értek el bolygónkon. Az írás Mezopotámiában és Egyiptomban alakult ki, alig ötezer évvel ezelőtt. A szavak tágabb értelemben vett leírása azonban több tízezer évre nyúlik vissza. 1 Amint megjelent az írás, azonnal hatalmas fejlődésnek indult a kereskedelem, a művészet, az államigazgatás, amelyek együtt teljesen átalakították az emberek mindennapi életét. Ebből következik, hogy ez volt az egyik legfontosabb tényező a nagy civilizációk kialakulásban. Az írást mindig is annyira fontosnak tekintették, hogy eredetét az ősi kultúrák valamelyik istenéhez BEVEZETÉS

150 vezették vissza. Mezopotámiáim!! Niszábá istennőhöz, a babiloni birodalomban \abnhoz, Egyiptomban Thothoz és így tovább. Keleten a kínaiak a llszia dinasztia alapítójának, Fu llszi császárnak tulajdonítják a betűvetés tudományát. 2 Az iszlám vallás szerint Allah tereintette az írást. A hinduk azt tartják, hogy Brahma tói származik. Az északi legendákban Odin alkotta meg a rúnákat, vagyis a rovásírás jeleit. A druida hagyomány szerint Ogma találta ki az ogham ábécét. 3 A görögök talán az egyedüliek, akik nem tulajdonítottak isteni eredetet az írásnak. Ez azért lehetett így, mert a tanult görögök tudtak írni és olvasni, tehát nem volt szükségük arra, hogy misztikusvonásokkal ruházzanak fel egy olyan képességet, amely náluk mindennapos volt - szemben azokkal a kultúrákkal, amelyekben nagyon kevesen írtak és olvastak. Az idő múlásával az írás óriási változásokon ment keresztül. Csak az utóbbi háromszáz évben használjuk ma is gyakorolt formáját. Minden nehézség nélkül elolvasható például az, amit Charles Dickens a 19. században, Joseph Addison a 18. században vagy John Milton a 17. században vetett kézzel a papírra. Ugyanakkor csaknem lehetetlen kiolvasni William Shakespeare 16. századi kézírását, mert még az egyes betűket is nehéz megfejteni.' Vz írott szó ereje hihetetlenül nagy. Képzeld csak el, milyennek láthatja egy írástudatlan a papírra vetélt varázsigéket! Csupán krikszkrakszok, de bárki olvassa Tel őket hangosan, mindig ugyanazt mondja. Ez maga a csoda! lo RICHÁRD WEBSTER * ÍRI.MACÁDNAK VARÁZSLATOT!

151 Miinapság sokan úgy vélik, liogj n varázslás a tudomány egyik primilíi formája - de ez nem ilyen egyszerű. \ valóságban a tudomány és a varázslat közötti határok elmosódnak. Tudjuk, hogy az elektromosságnak köze van a fényhez, de semmit sem kell tudnunk az elektromos energiáról ahhoz, hogy ha felkapcsoljuk a villanyt, kigyulladjon a lámpa. Hisszük, hogy ha kattintunk egyel a kapcsolón, akkor fény is lesz. Kevés ember ismeri a fizika vagy az orvostudomány legújabb eredményeit, de bízunk abban, hogy ezek a kutatások hasznunkra válnak. Tudatában vagyunk annak, hogy nagyon sok minden, amiben még alig ötven éve is hittek az emberek, mára hitelét vesztette. Ötven év múlva számos dolog, amit ma igaznak tartunk, szintén nevetségesnek tűnik majd. A varázslat és a csoda rendkívüli erejét a hit adja, amely ugyanilyen fontos szerepet tölt be a tudományban is. A Kandóm llouse teljes és átfogó angol nyelvi szótára szerint a csoda és a varázslás olyan művészet, amelyben az áhított eredményt bizonyos misztikus technikákkal lehet elérni - például ráolvasással, szertartásokkal. A varázslás a cél megvalósulása érdekében a bájolást, az erőt, a bíivölést és a varázsigéket is alkalmazza. A következőkben minden említett technikát felhasználunk majd arra, hogy a magad életében le is előidézd a csodát. Az önmagunknak varázslás, a saját varázsigék megteremtése ősi elképzelés. Évezredekkel ezelőtt a régi egyiptomiak leveleket írtak a holtaknak, és arra kérték őket, hogy változtassanak az élők \ilá- Bl-;\ EZKTF.S 11

152 gának eseményein. Kít*inságaikal rendszerint egy edényre rótták, amelynek belsejébe kenyeret és búzál lettek, de írtak papiruszra és szövetdarabra is. Az egyiptomiak úgy hitték, hogy a hollak szellemei vándorolnak, és kérésre segítenek az élőkön, vagy közbenjárnak az érdekükben, lla például perlekedés tört ki a családban, akkor a testvérek könyöröghettek elhunyt anyjuknak, hogy rendezze el a vitát. Megtörtént, hogy egy elözvegyült férj levelet írt halott feleségének, mert már három éve gyászolta őt, de semmit sem csökkent a fájdalma. Úgy érezte, holt asszonya még a sírból is fogva tartja, megbabonázza, ezért kérte, hogy engedje végre őt szabadon. 5 Az ősi egyiptomiak az írott szó erejét arra használták fel, hogy saját életükben változásokat, csodákat idézzenek elő. V varázslók hagyományosan a kimondott szóval, szájról szájra adták ál titkaikat tanítványaiknak. Amit leírtak, azt mindig jól elrejtették az avatatlanok elől. A nyomtatás felfedezése azonban ezt teljesen megváltoztatta. A középkorban már számos szent irat, szöveg és jelkép (grimoire) látott napvilágot a perzsa, a héber és a keresztény kultúra, valamint a mágia hagyományaiból. Talán a leghíresebb ezek közül a Salamon kulcsa, amely teljes részletességgel számol be arról a hetvenkét szellemről, akiket Salamon király idézett meg. Rejtjeles írást nem csak kémek használtak. Az ősi varázslók is rendszeresen folyamodtak ehhez a módszerhez, hogy megőrizhessék titkaikat. A kelták oghamjának éppen az volt a célja, hogy távol tartsa a nemzetek közönséges és szegény népét" u Ríni VKI) WHBSTER * ím MAGAUN VK VAR VZSIAIDT!

153 az ériékes információktól." \z egyiptomiak a hieroglifákat csak szent szövegek lejegyzésére használták, 7 a görögök pedig akkor folyamodtak a szkü- /YíZéhoz, ha az érlesüléseket titokban kellett tartaiiiiik." A legtöbb kultúra történetében nyírnia van az írott és a beszélt szavak erejébe, hatékonyságába vetett hitnek. Talán a tibeti imamalom erre a legjobb példa." Ez nem más, mint egy rúdra szereli fémhenger, amelynek a belseje üres, és csodálatos vésetek díszítik. Az imát vagy a maiitrát papírtekercsre, szövetre vagy papiruszra írják, és mielőtt behelyeznék az imamalomba, a láma megáldja. Az imamalmot megforgatják, és a hiedelem szerint annak minden egyes fordulata egyenértékű a mantra egyszeri hangos kimondásával. Minthogy azonban az imamalom forgatása a hit szerint nem olyan erejű, mint a kimondott szó, a hengert többször kell megpörgetni, hog\ visszanyerje erejét. Az imamalmot pörgető személynek arra kell összpontosítania, hogy pontosan az általa kívánt jótéteményt érje el. Ugyanezt a célt szolgálják a szélben lobogó imazászlók is. A tibetiek mindmáig rendkívül változatos formában jegyzik le saját varázsigéiket. A 16. karmnpa láma 1981-ben rejtjeles üzenetet helyezett el egy levélben, amelyet egy amulettbc rejtett. Ezt ad la oda tanítómesterének, Taj Szitupa rinpocsénak megőrzésre. Az amulettre rendkívül gondosan kel lett vigyázni, hiszen azt tartalmazta, hogy a láma következő megtestesülése idején hol és hogyan születik újjá. 1 " BEVFZKI'FS

154 Ebben a könyvben szavukat használunk majd arra, hogy wígvaid megvalósuljanak az életedben. Mindnyájunknak vannak álmaink, reményeink, kívánságaink, de sajnos ezek zömmel álmok, re menyek és kívánságok maradnak. Ennek a könyvnek a segítségével azonban képes leszel rá, hogy a szavak mágikus erejét arra használd, hogy valóra váltsd óhajaidat, boldoggá, sikeressé tedd az életed. A boldogság azt jelenti, hogy elégedett vagy a sorsoddal. Nehéz ezt pontosabban meghatározni, hiszen az a dolog, ami téged boldoggá tesz, talán nincs hasonló hatással másokra. Két dolog azonban rendkívül fontos a teljes, boldog és eredményes élethez. Az egyik az, hogy hűnek kell maradnod önmagadhoz. Soha sem találod meg az igazi boldogságot, ha azzal töltöd az életed, hogy mindig mások elvárásaihoz igazodsz, és nem hallgatsz a szíved szavára. A másik pedig az, hogy mindig arra kell törekedned, hogy vágyaid valósággá váljanak. Az egyik ismerősöm, Bob harminc évet töltött el a biztosítási szakmában. Aránylag jól ment neki, de soha nem érezte az életét boldognak vagy teljesnek. Kisgyerekként nagyon érdekelte a bábozás, és volt egy kis marionettszínháza is. Tizenéves korára ez a hobbija a háttérbe szorult, de amikor gyerekei születtek, újra elkezdett bábokat készíteni, és elő adásokat tartott csemetéinek és azok barátainak. Egy 7 nap éppen náluk voltam az előadás idején. Gyönyörű volt az apró színház, a bábuk, Bob pedig aranyos kis történetet írt a darabhoz. Teljesen elbűvölte a gyerekeket, és még a szülőket is magával ragadta. Éu elámultam Bob arekiíojczésén. Úgy 14 RICHARD WEBSTER * hu MAGADNAK VARÁZSLATOT!

155 tűnt, teljesen megváltozott, szinte vibrált körülötte a levegő. Később javasoltam neki, hogy használja kj a tehetségét, űzze a habozást hivatásszerűen. Bob megrázta a fejéi. - Ez volt a gyerekkori álmom - mondta de már nem tudnám csinálni. - Miért nem? - kérdeztem. Bob vállat vonl. - Túl öreg vagyok. Azt sem tudnám, hogyan kezdjek hozzá. Nem tudnék ezzel elég pénzt keresni, hogy fenntartsam a családot. Hallgattam, ahogy sorra vette az indokokat, miért is nem válthat foglalkozást. Amikor befejezte, megjegyeztem, hogy amikor bábozott, egész megjelenése és személyisége megváltozott. - Megtaláltad azt, ami érdekel - mondtam. - Muszáj kezdened vele valamit. Vázoltam neki néhány elképzelést, ami ebben a könyvben is szerepel, és ő érdeklődéssel hallgatta. Amikor távozni készültem, addigra Bob már belement abba, hogy készíttet néhány névkártyát, de egy pillanatig sem hittem, hogy feladná üzleti karrierjét a biztosítási szakmában a gyerekek szórakoztatásáért cserébe. Legnagyobb meglepetésemre Bob tényleg hozzálátott, hogy kamatoztassa tehetségét. Erről úgy értesültem először, hogy megláttam a hirdetését a helyi üzletközpontban: a nyári vakáció idején egy héten át előadásokat tart a gyerekeknek. Természetesen én is elmentem. Az előadás óriásit fejlődött, és Bob személyisége is kibontakozhatott. Bemutatója emberek százait BEVEZETÉS 15

156 vonzotta. \ nézők egészen az előadás végéig kitartottak, bár eredetileg nyilván más okból érkeztek az üzletközpontba. Később Bob elmondta, hogy felhagyott a biztosítási szakmával, és minden idejét a habozásnak szentelte. Lelkesedése mindenkire átragadt. - Köszönettel tartozom neked - mondta -, mert rádöbbentettél, hogy valóra válthatom az álmaimat. Bárcsak húsz évvel ezelőtt fogtam volna neki! Mindannyian szeretnénk, ha bizonyos dolgokat már korábban megtettünk volna, de úgy hiszem, hogy minden akkor történik meg, amikor eljön az ideje. Lehetséges, hogy Bobnak nem sikerült volna a bábjátékos foglalkozás, ha húsz évvel korábban kezdi el. Az elmúlt húsz évben nagyon sokat tanult az életről, az üzletről, és képes volt rá, hogy így szerzett tudását felhasználja új vállalkozásában. S végül, mivel életútja közepéit válthatta valóra álmait, sokkal jobban megbecsülte a sikert, mint húszéves korában tette volna. Bob számos technikát felhasznált, amelyeket ez a könyv is tartalmaz. Felhagyott azzal, hogy mindig mások elvárásainak próbáljon megfelelni, és a saját szívére hallgatott. Követte az ebben a könyvben is kifejtett négy lépést, és ezek alapján megalkotta az álmait valóra váltó terveit. \z utóbbi években minden korosztálynak elmagyaráztam már az elképzeléseimet. Előadásokat tartottam a tárgyról iskolákban és nyugdíjasotlho nokbnn egyaránt. Tudom, hogy a módszerek szá módra is működnek majd, az életkorodtól fiiggetle mii. Elszomorít, ha látom, hogy milyen sokan nem lő RICHÁRD YVFBSTEH * ÍRJ MAGADNAK VUÍÁ/SLAIOT!

157 követik 1 s/áinukra kijelölt utat. Soha nein késő, hogv kövesd az érzéseidet, és valóra váltsd vágyaidat. Cselekedj a könyv utasításai szerint, írd meg a saját varázslatodat, és teljesítsd he az álmaidat. Ebben a könyvben olyan módszereket ismertetek a saját varázslatod megalkotására, amelyeket magam is használtam. Vannak más megoldások is, de azokkal nem kísérleteztem. Elterjedt mód például Thaiföldön, hogy az emberek varázsigét tetováltatnak a testükre, akár a legintimebb testrészeikre is." Amennyire én tudom, ez a módszer is hatásos, de mivel ezzel kapcsolatban nincs személves tapasztalatom, nem írok róla.

158 1. F E J E Z E T qa s^ó maga a csoda

159 Kezdetben vaia az Ige, és az Ige vaia az istennél, és Isten vaia az ige. Ez kezdetben istennél vaia. JÁNOS EVANGÉLIUMA 1:1-

160 szavakban hatalmas erő rejtezik. V jó szónokok megtehetik velünk, hogy egyik pillanatban hatalmas kacagásban törjünk ki, de másodpercekkel később már könnyezzen a szemünk. Hogyan csinálják ezt? Természetesen ebben szerepe van a testbeszédnek és a mimikának is, de alapvetően a szavakat használják erre a célra. Gondolj csak arra az egyszerű szóra, hogy szerellek. Sok mindenre vonatkozhat, ami messze túlmutat azon, amit maga a szó jelent. Az otthon szó is sokkal, de sokkal többet jelent a Ariznál, noha mindkettő ugyanarra a dologra vonatkozik. Bizonyos szavak ereje nagyobb, mint más szavaké. Az érzelmi töltettel rendelkező szavak, mint a szeretet, a gyűlölet, az árulás, a bosszú vagy a falánkság, jóval erőteljesebbek az érzelem nélküli szavaimái, mint amilyen a felhő, a létra vagy a tégla. Egyes szavak más-más embereknek egészen különböző dolgokat jelenthetnek. Az autó például eg\ tizenévesnek jelképezheti a szabadságot, a presztízst, a státust és a tekintélyt, míg valaki más számára esetleg pusztán egy eszköz, amellyel el lehet jutni egyik helyről a másikra. Nem csak az egves szavaknak van azonban saját erejük, hanem az őket alkotó betűknek is. Erre a numerologia a bizonyíték. A numerologia a számok és a jelentésük tanulmányozásának ősi művészete. Rendszerint arra használják, hogy segítségével elemezzék az emberek nevét, születésük dátumát, s ennek révén nagyon pontos jellemanalízis készíthető. Nem kell azonban csak erre a célra í A szó MACÌA A CSODA 21

161 korlátozni alkalmazását, bármclj szó úrtelnieztmlő numerológiai szempontból is. Azzal kezdjük, hogy az egyes betűket számokká alakítjuk, az alábbi táblázat szerint: A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z A magánhangzók számait a szó fölé írjuk, a mássalhangzókét alá. A magán- és mássalhangzókat azért különítjük el, mert így később könnyebb lesz H SZÓ értelmezése. A rabbit (nyúl) szó képe így néz ki: 1 9 R A B B I T Ezután összeadjuk a számokat, és egyetlen számmá alakítjuk: 1 9 = 10, és = 1 R A B B I T = 15, és 1+5 = 6 A numerológiában a magánhangzókat Lelki Óhajnak vagy a S«ii> lágyának, nevezzük. Ezek képviselik a szó belső motivációját, indítékait. A szó másik fontos tulajdonsága a kifejezés Száma. Ez a magán- és mássalhangzók együtteséből KIUIIARD WKBSTTR * ÍRI MACÁDNAK VARÁZSLATOT!

162 adódik. L'z képviseli a szó természetes potenciálját, lehelőséfíeit. Ha még egv pillantást velünk a rabbit szóra, akkor látjuk, hogyannak Lelki Óhaj Száma I, és Kifejezés Száma 7 (I a magánhangzókból és 6 a mássalhangzókból). Sajnos a szabályhoz képest van egy kivétel. Az )' lehet magánhangzó és mássalhangzó is. 11a magánhangzóként szerepel, akkor nem ejtjük ki, ha kiejtjük, akkor viszont mássalhangzónak tekintendő. Például a lypc és a hay szóban magánhangzó, de ayacht és ayellvw szóban mássalhangzó. Ayeslerday szóban kél y is van: az egyik mássalhangzó, a másik magánhangzó. A numerológiában a 11 és a 22 mesterszámnak tekinthető, nem lehet tehát őket összevonni 2-vé vagy 4-gyé. Példa: 6 5 = 11 HOME B 4 = 12, és = 3 A home (otthon) szónak a Lelki Óhaj Száma 11, Kifejezés Száma pedig 5 (11+5=14, és 1+4=5). A számok jelentése Minden számnak megvan a maga jelentése. 1 - Függetlenség és megvalósítás 2 - Taktika, diplomácia és intuíció í A s/ó MAGA A CSODA

163 3 - l\rciilí\ önkifejezés, az élei örömeinek átérzése 4 - Határok és korlátok, rend és rendszer 5 - Szabadság, változatosság 6 - Mások szolgálata, felelősség 7 - Önvizsgálat, elemzés, szellemiség 8 - Anyagi szabadság, hatalom 9 - Emberiesség, törődés másokkal 11 - Megvilágosodás és ihletettség 22 - A nagy építőmester, korlátlan képességek Ha még egy pillantást vetünk a lioinc (otthon) szóra, akkor látjuk, hogy annak kitünteteti hehe van (mesterszám: 11), ahol szabadon kifejezhetjük önmagunkat (Kifejezés Szám: 5), és élvezhetjük a szabadságot, a változatosságot. Ehhez hasonlóan a rabbit (nyúl) félénk (Kifejezés Száma: 7) és szabad (Lelki Óhaj: 1). Nézzünk néhány lontosabb szót. 6 3 = 9 1 OV E 3 4 = 7 A lore (szerelet) Kifejezés Száma 7 (9+7=16, és 1+6=7), ami azt jelzi, hogy a szónak spirituális természete van. A Lelki Óhaj Száma 9, ami a mások iránti törődést jelzi. 5 = 5 S E X 1 6 = 7 24 RICILAHD WEBST&R * ÍRIMA<;AD,N,VKVARVZSL,VIIOT!

164 A ser (szex) kifejezés Száma 5, ami azl mulatja, liogv kreál ív. örömteli, kellemes dolgot jelent. \ Lelki Óhaj Száma a szabadságot és a változatosságul mutatja. Ezért kell a szex hiheletlen hatalmával na gyon óvatosan bánni. 1 5 = 6 H AT E 8 2 = 10 = 1 A hate (gyűlölet) szó azt mutatja, hogy minden számot lehet pozitívan és negatívan is értelmezni. Kifejezés Száma 7, ami arra utal, hog\ befelé forduló magatartiist jelez. Ez az oka annak, hog> azok az emberek, akik gyűlöletet táplálnak mások iránt, elkerülhetetlenül többet ártanak önmaguknak, mint annak, akik felé az ártó energiát sugározzák. Lelki Óhaj Száma 6, amiből kiderül a felelősségérzet és a mások szolgálata iránti negatív irányultság. És íme néhány érdekesség: 6 = 6 GOD 7 4 = 11 A God (Isten) hatalmas és felelősségteljes = 18 = 9 MONE Y 4 5 = 9 1 A SZÓ MJVOA A CSODA 29

165 A magit- (mágia) szó Kifejezés Száma fi, ami felelősségérzetre és másuk szolgálatára ulal. Lelki Óhaj Száma I, amel> jelzi a függetlenségei és az önmagára támaszkodást. Kiég érdekes a inoncy (pénz) szó: Kifejezés és Lelki Óhaj Száma egyaránt 9. Ez azt jelenti, hogy egy tökéletes világban a pénzt emberbaráti célokra, mások megsegítésére használhatnák tel. így lehet tehát meghatározni bármelyik kifejezés mögöttes jelentéséi. Ez bizonyítja a szavakban rejlő csodát. Szent nevek A kínaiak mindig is tudták, hogy a név írásjelei szent hatalommal bírnak. Az időszámításunk előtti második évezredben csak a papok voltak képesek arra, hogy önmagukat írásban is kifejezzék. A jeleket csontokra, kagylókra vésték, majd azokat felhevítették. A rajtuk megjelenő repedéseket, vonalakat tanácsokként értelmezték, például ez alapján határozták meg, mikor kell vetni, vagy milyen kimenetele lehet a csatának. Máig is fennmaradtak efféle csontok és kagylók. A régi papok hatalmas figyelemmel, gondosan alkották meg az írásjegyeket, mert hitték, hogy ecsetjeikkel képesek kifejezni a világegyetem legfőbb lényegét. Ezért tehát az írásjegyek egyben az ideákat is kifejezik, hiszen maguk is részei annak, amit mondani akarnak. A szép szó írásjegye ezért önmagában is szép. A szent szól kifejező írásjegy 26 RICHÁRD WKBSTKR * luj MAGADNAK VARÁZSLATOT!

166 maga is szent, A felvirágzás írásiegjie pedig virágzásra utal. Néhány szót nem lehet pontosan lefordítani. \ szív szó például a kiírni nyelvben egyaránt jelenti a szívet és az elmét, mert a szív vezérli az emberi gondolkodást és az azl követő cselekvési is. Kínában egyáltalán ue.ni ritka dolog, különösen az öt szent hegyen, hogy írásjeleket rónak a sziklák felszínére. 13. JNéhn egész költeményeket találunk a sziklába vésve, de ennél jóval általánosabb, hogy csak egy írásjegyet látunk. Azok az emberek, akik hatalmas fáradsággal a sziklába faragtak egy kínai írásjelet, a maguk csodáját írták le a folyamattal. Titkos nevek Az ősi egyiptomiak tudták, hogy ha valaki ismeri a másik ember nevét, azáltal képes hatalmat gyakorolni fölötte. Ezért gyakorta használtak titkos neveket, hogy a valódit elrejtsék a beavatatlanok előtt. A névben az egyes betűk is nagyon fontosak, hiszen olyan létfontosságú - energiákat hordoznak, amelyekből a név viselője erőt meríthet. Ez a gyakorlat még a mai modern Egyiptomban is él, ahol a falvakban faragatlanságnak tekintik, ha valaki egy férjezett nőt a valódi nevén szólít. Ehelyett úgy nevezik meg őt, mint legidősebb gyermeke anyját. A szokás ősi időkig nyúlik vissza, de ma is van jelentősége. A falvakban ugyanis élnek feketemágusok, akik~pénzért olyan átkol írnak, ami sérelmet okoz másoknak. Az átok azonban csak akkor hatékony, ha a feketeinágus ismeri a ki- 1 A SZÓ MAGA A CSOOA 27

167 jelöli célpontunk, valamint annak anyjának teljes és valódi nevét." vz ősi Egyiptomban oly hatalmas erői tulajdonítottak a névnek, hogy még a sírjaikról és az emlékműveikről is eltávolították ellenségeik nevét. Előfordult, hogy egy bűnöző nevét csúfabbra változtatták, hogy növeljék a bünletését. A legnagyobb fenyítés az volt, ha valakit megfosztottak a nevétől, és nem is adtak neki másikat. így a bűnös a fizikai halála után jelképesen másodszor is meghalt." Egy ember személyiségének elpusztítása ily módon szétrombolta az illető életét, és a hit szerint súlyos veszélyeknek tette ki őt a halál utáni létében is. ízisz istennő hívei gyakorta használnak mágikus neveket, amikor a szent rituálét végzik. Eközben, ha kívánják, meg is változtathatják neveiket. 16 íziszről sok legenda kering, ezek egyike azt magyarázza el, milyen varázslatot alkalmazott, amikor meg akarta tudni Ré napisten titkos nevét. A legenda szerint Ré, amikor megöregedett, a földre csöpögtette nyálát. ízisz megszerezte ezt a földet, kígyót formált belőle, és az ösvény mellé helyezte, amerre Ré járni szokott. Amikor a napisten végigsétált az ösvényen, a kígyó megmarta. Ré fájdalmai elviselhetetlenek voltak, szinte el sem hitte, hogy vele megtörténhetett ilyesmi. Összehívta az istenek gyermekeit, és megkért mindenkit, akinek szava eljuthatott a mennyekig, hogy siessen segítségére. Sokan próbálkoztak, de senkinek sem sikerült segíteni rajla, miiig meg nem érkezett ízisz. Ö megkérdezte Ré litkos nevét, mondván, csak annak felhasználásával képes olyan áldási mondani, amely 8 RICHÁRD WEBSILR * hu vi AGADNAK VARÁZSLATOT!

168 ciciben tarthatja a napislent. Ré először hamis nevel kö/.ölt vele, ezért a méreg a testében maradt, és állapota rosszabbodott. Végül mégis elsultogta rejtett nevét izisznek, aki meggyógyítói la ől. izisz követői mind a mai napig ismerik Ré titkos nevét. Az amerikai navajo indiánok még manapság is úgy gondolják, hogy a nevüket titokban kell tartaniuk, ezért azt mások nem használják, sőt nem is tudják. I la valakinek a neve a napvilágra kerül, boszorkányságot lehet alkalmazni az illető ellen. 17 A lentiek bizouyítják a nevekben rejtőző mágikus erőt. Ha saját varázslatodat írod meg, a végén mindig biggyeszd oda nevedet az óhajtásod után, éppen úgy, mintha levelet írnál valakinek. Hiszen amikora magad mágiáját írod, voltaképpen levelet írsz a világegyetemnek, következésképpen létfontosságú, hogy aláírásod rajta legyen. Ez energiával és hatalommal ruházza fel a kívánságaidat. Grafológia A grafológia felhasználja a szavak mágiáját, és tovább is fejleszti azt. Ha írsz valamit, akkor felfeded személyiséged egy részét, kézírásod tükrözi han gulalodat, egészségi állapotodat, vitalitásodat, lel kesedésedet és még sokkal több dolgot is. Azok az emberek, akik nem akarják felhívni a figyelmet magukra, apró betűkkel írnak. Akik figyelemre áhítoznak, nagy betűket használnak. Mindazok, akik lassan és gondosan írnak, úgy is gondolkoz- I A SZÓ M VGA A CSODA 29

169 iiak. A gyors, kreál/l gondolkodók kézírása is gyors, mert ez a természetes tempó a számukra. V felfelé irányuló vonalak a kézírásban feltárják szellemi képességeidet és ambícióidat. A kézírás középső része a mindennapi életed tükre. A lefelé irányuló fonalak ösztönéletedről és szexualitásodról árulkodnak. A dőlésszögből az derül ki, hogy mennyire vagy befelé, illetve kifelé forduló. Ha a kézírásod hátrafelé dől, akkor inkább befelé forduló vagy (feltéve persze, hogy jobb kézzel írsz). Minél jobban előre dőlnek a betűid, annál inkább a kifelé forduló, extrovertált emberek közé tartozol. Érdekes módon ez igaz a balkezesekre is. A balkezesek kézírása természetes módon dől bal felé, mert ők inkább tolják a tollat, miközben a jobbkezesek húzzák. Ennek ellenére a balkezesek oly módon hajlítják be csuklójukat és kezüket, ami lehetővé teszi az írás jobb felé dőlését is. Ez azt jelenti, hogy a halkezesek kézírásából is kiderülhet, befelé vagy kifelé forduló a személyiségük. A toll papírra nyomásának erőssége tárja fel azt, hogy az illetőnek mekkora a személyes energiája. Egy természetétől fogva erőszakos személyiség írás közben nagyon erősen nyomja az íróeszközt, mig a félénk, visszahúzódó típus csak gyengén. A szokványos kézírás feltárja a személyiséget, míg az aláírás azt mutatja meg, hogy milyennek szeretnéd magadal láttatni a világ előtt. Van egy csodálatos jelenet a Szerelmes Shakespeare című filmben, ahol a fiatal William Shakespeare az aláírás különféle módjait gyakorolja. Az emberek zö- 30 RICHÁRD YVUBSTER * ÍRI M VOAONAK VARÁZSLATOT!

170 me ugvnnezt leszi, amint kezd felnőni. Az aláírásodnak a felette lévő szöveghez viszonyított mérete arra utal. mekkora fontosságot tulajdonítasz önmagadnak. Márpedig ez az életed különböző idő szakaiban változhat, s rendszerint változik is. Kiváló példa erre Bonaparte Napóleon aláírása. Fiatalemberként az aláírása még szokványos méretű volt, de közvetlenül császárrá választása után hatalmassá vált. Amikor pedig Elba szigetére száműzték, aláírása már kisméretű volt, és lefelé tartott - ami a depresszió jele. Amennyiben soha nem tanulmányoztad a grafológiát, akkor is ösztönösen felismerheted az említett jelenségeket, ha egy pillantást vetsz a kézírásra. Sokkal több információt szívunk így magunkba, mintsem feltételeznénk. Egyik barátom lelki problémákkal küszködik. Ha levelet ír. elég ránéznem a borítékra, és meg tudom állapítani a hangulatát. A barátomat természetesen jól ismerem. De ha semmit sem tudsz a grafológiáról, akkor is nagyon sok dologra rájöhetsz valakivel kapcsolatban - legyen szó akár egy teljesen ismeretlen emberről -, ha megvizsgálod az általa írt levelet. Mivel a kézírás oly sokat feltár a személyiségből, nagyon fontos, hogy amikor leírod vágyaidat, mindig a rendes kézírásoddal írj. így saját személyiséged is belekerül a képletbe, és nagyobb súlyt kölcsönöz majd óhajaidnak. 1 A SZŐ MAGA A CSODA 5 1

171 Titkosírás A kódokai és a rejtjeles írást évezredek óla hasznai ják az információk titkosítására. \z alkímia tudományának gyakorlói különösen allól tartottak, hogy titkaik olyan emberek kezébe kerülhetnek, akik felelöllenül használnák fel őket, ezért igen gondosan óvlak titkaikat. Nagyon bonyolult kódrendszert használtak, különleges kódfejtő eljárásokat alkalmaztak, és rejtekhelyeken tartották eszközeikel, hogy megőrizzék a titkokat. V8. századi alkimista, Dzsabir Ibii Hajjám képzett zenész, művész és matematikus volt. Ö találta fel azl a titkos jelrendszert, ami végül alapja lett a mai modern kémiai egyenleteknek.'" Az alkimista Geber néven is ismert: az ő nevéből származik a gibberish szó, ami szándékosan homályos, érthetetlen beszédet, nyelvet, írást jelöl. Kétségtelenül ő is azok közé tartozott, akik maguk írták meg a saját varázslatukat. Az emberek zöme mindig is azt gondolta, hogy az alkimistákat kizárólag az aranycsinálás érdekli, vagyis az, hogy miként lehet arannyá alakítani különféle fémeket. Ők pedig bizonyára belefáradtak annak az állandó ismételgetésébe, hogy: sfurum mist rum non est auruin vulgum", ami annyil tesz: A mi aranyunk nem közönséges arany." A mi aranyunk ugyanis a lappangó, rejtőzködő energiát, vagyis a bennünk rejlő aranyat jelenlétté, nem pedig azt. amivel az aranyművesek kereskednek. A valóságban azonban az alkimisták legfőbb célja az volt, hogy megtalálják a test és az elme egységét, és RlCHAHO W K B S T t R * ílu MAOADNAK WRÁZS1AlOf!

172 mcnalósítsák -j z íkíií és a spirituális halhatatlanságot. Nagyon vatószíiiíí, hogy a fém arannyá változtatásának szándéka voltaképpen a/.l a folvamatot jelképezte, amit az alkimisták önmagukban, a lelkükben akartak elérni: saját magukat akarták átalakítani rendkívül fejlett, spirituális lényekké. Az alkimisták hatalmas könyvtárnyi anyagban hagyták hátra azt. hogy írott és képi formákban miként írták meg saját varázslatukat. Képeik mindegyike álomszerű, és hatalmas képzelőerőt tükröz. Egyik kedvelt jelképük a quadralura circuli volt, vagvis a kör négyszögesítése. 19 Amint majd a 10. fejezetben látjuk, ez remek példája a mandaláuak, az egyik eszköznek, amit felhasználunk majd saját csodánk, varázslatunk kialakításához. A Telelem, a kétely és az aggodalom eloszlatása Az írás rendkívül hatékony módja annak, hogy megoldjuk életünk gondjait. Ha félsz, aggódsz, szorongsz valami miatt, vagy kételkedsz önmagádban, akkor keress egy nyugodt helyet, ülj le. és írj egy levelet önmagadnak. Mondd el saját magadnak, hogj mi aggaszt. Mindem leírhatsz, amit csak akarsz, hiszen senki sem látja, mi áll a levélben, hacsak meg nem mutatod valakinek. Meg fogsz le pődni azon, hogv inikel írsz. Rengeteg olyan dolog jut majd felszínre, amire korábban még csak nem is gondoltál. Ez azért történhet meg. inert amikor szabadon fejezed ki gondolataidat és érzéseidet, le- I A S7Ó MAGA A ( KODV

173 bontod a tudatos és a tudatalatti között szokványosán húzódó halárt. Ha megírod ezt a levelet, akkor rendet teremtesz ott. ahol azelőtt káosz uralkodóit. Lehetséges, hogy sokféle homályos, nyugtalanító kételyed és félelmed volt korábban, de soha nem álltál meg egy pillanatra sem, hogy foglalkozz velük. Ila ezeket papírra veted, akkor kénytelen leszel elgondolkodni a problémákon, és lehetővé teszed a tudatalattid számára is, hogy megoldást találjon rájuk. A levélben részletesen foglalkozhatsz a gondokkal, mérlegelheted az érvekel, az ellenérveket és a különféle megoldásokat, valamint lejegyezheted mindazokat a gondolatokat, amelyek menet közben jutnak eszedbe. Amikor írsz, ne is foglalkozz a megoldás lehetőségével. Gyakorta előfordul, hogy a választ már az írás folyamatában megtalálod. Legtöbbször azonban a megoldás mégis később kínálkozik, rendszerint akkor, amikor egészen másra gondolsz. Lehetséges, hogy a megoldás nem lesz azonnal nyilvánvaló, de az, hogy tudatosítod magadban a gondokat, már önmagában is sokat segít. Képes leszel arra, hogy más szemszögből is lásd a problémát, és előfordulhat, hogy megváltoznak a vele. kapcsolatos érzéseid is. 11a tudod, hogy pontosan mitől is tartasz, akkor képes vagy rá, hogy szükség szerint változtass a magatartásodon, és átlátod majd a bajok lényegét. Igaz, ez önmagában még nem igazi csoda, de gondjaid leírása, a megoldás megtalálása azt jelenti, hogy leírod a saját varázslatodat. 54 RICHÁRD WFBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

174 gyermekként még ösztönösen tudtad, hogy mileitek lehetnek a mágikus szavak. Bizonyára emlékszel még a tündérmesékre, amelyekben a jó ^jjiil diadalmaskodóit. Talán már akkor is azt kív ;;,itad, bárcsak ismernéd a varázsigét, és teljesülnéiiek álmaid. Képes vagy rá. Mire ennek a könyvnek a végére érsz, tudod majd használni a szavak má6' í 'iát, képes leszel kimondani a varázsigéket, e s eléred a célodat.

175 2. F E J E Z E T qa tj^qgy Mágikus j^pés

176

177 euéleluzein. hogy nagyobb sikerre vágysz az 4pl életűdben, ininl amekkorában mos! részed ~~ II van Ihi ugyanis már kiélvezted volna mindazt a sikert, amire vágytál, akkor nem lenne szükséged erre a könyvre. Azt is feltételezem, hogy kész vagy tenni is valami! azért, hogy a jelenlegi körül menyek megváltozzanak, hiszen már ennek a kötetnek az elolvasása is megkíván bizonyos erőfeszítést. A jobb élet utáni vágyad eszerint olyan erős, hogy készen állsz mindazokra a szükséges módosításokra, amelyek nyomán ez megtörténhet. A változtatásokat nagyrészt önmagádban kell végrehajtanod. Lehetséges például, hogy másként kell viselkedned magaddal, valamint másokkal szemben. Ila tele vagy gyűlölettel, irigységgel vagy bármilyen más, ártó érzelemmel, akkor előbb meg kell szabadulnod azoktól, a célodat csak utána érheted el. Lehet, hogy sokkal több negatív gondolat foglalkoztat, mini pozitív, vagyis változtatnod kell a gondolkodásmódodon. Miközben magunkhoz vonzunk mindent, amire gondolunk, rendkívül fontos, hogy mindig tudjunk uralkodni gondolatainkon. Lehetséges az is, hogy folytatnod kellene a tanu- Jást, meri olyan képességeket kell megszerezned, amelyek az általad művelt területen szükségesek a sikerhez. Ezt nagyon sokféleképpen meg lehet oldani. Még arra is van mód, hogy elvégezz egy internetes tanfolyamot, léteznek esti iskolák, sőt néha az is elegendő, ha folyamatosan nyomon követed a szakmáddal kapcsolatos, legfrissebb eredményeket. A tanulás élethosszig tartó folyamat. 2 A NÉGY MÁGIKUS LÉPKS

178 Nem olyan ragon oh ástam ugy rendkívül sikeres ügyvédről, aki annak idején uom fejezte he az iskoláit. Csak a pillanatnak élt; szörfözött a tengeren, sokai ivott, és kábítószert szedett. Már húszas éveinek a végén járt, amikor egy napon találkozott egy régi osztálytársával. Beszélgetni kezdtek, és kiderült, hogy az egykori osztálytárs orvos lett. Elmesélte, hogy korábbi ismerőseik már mind vitték valamire. Ez elgondolkoztatta a másik férfit, és számvetést csinált. Hálására hátat fordított korábbi életének, viszszatért az otthonába, és folytatta a tanulást. Kemény munka árán diplomát szerzett, a siker arra ösztönözte, hogy tovább képezze magát, és végül ügyvédként kezdett dolgozni. Ez a férfi tudta, mit kell tennie. Tudta, hogy megvannak hozzá a képességei. Nekifogott tehát, és elérte a célját. Érdekes lenne elgondolkodni azon, vajon mi történik vele, ha nem találkozik véletlenül az egykori osztálytársával. A vágyadnak erősnek kell lennie. A legtöbb embernek azonban számos, egymásnak ellentmondó kívánsága van. Egyszer ezt szeretnék, másszor azt, és van, amit nem is akarnak. Olyanok, mint a gyerekek, amikor azt kell eldönteniük, hogy mit szeretnének karácsonyra. Természetesen jó, ha valakinek több különböző célja van, de azok mindegyikének összeférhetőnek kell lennie a többi céllal - és mindegyiket erősen kell akarni. \an négy látszólag nagyon egyszerű - lépés, amelynek segítségével beteljesülhetnek vágyaid. 1. Álmodozz, amiről csak akarsz. 2. írd le az álmodat. 40 RK u v n n WLBSTER * ÍRJMVOADNAKVARÁZSI TOJT!

179 1 5. Mondd el az univerzumnak, hogy mit szerelnél. 4. Változz mágnessé, amely magához \onzza a vágyad tárgyal. Sokan úgy beszélnek nekem az álmaikról, mintha azok túl nagyratörőek lennének ahhoz, hogy megkísérelhetnék valóra váltani őket. Ezek az emberek alábecsülik magukat. Ifa képes vagy arra, hogy megálmodj valamit, akkor arra is képes vagy, hogy azt valóra váltsd. Rendszerint az a legjobb, ha olyan nagyszabású dologról ábrándozol, hogy szinte megijedsz a cél nagyságától. Ettől ugyanis csak fokozódik majd a merészséged, és a célratörés végül elsöpri mindazt, ami útját állja a sikerednek. Egyetlen éjszaka alatt is több dologról lehet ál inodni. Ezek az álmok persze rendszerint nem egyebek puszta fantáziaklipeknél, és soha nem valósulnak meg. Egy ábránd valóra váltásához meg kell tenned a fentebb felsorolt lépéseket. Ha leírod a vágyadat, azzal valójában már ki is jelölöd a célodat. Az álom általában gyorsan szétfoszlik, feledésbe merül. Ha viszont leírod, azzal voltaképpen dokumentálod, és mindig emlékszel majd rá, ha meglátod a papírt, amelyre feljegyezted. Bizonyos értelemben azzal, hogy leírod az álmodat, a világegyetem tudomására hozod, hogy ezt a bizonyos ábrándot te szeretnéd valóra váltani. Ellnél azonban jóval többet kell tenned ahhoz, hogy az. alomból valóság legyen. Ebben a könyvben számos rituálét, szertartást és varázslatot írok le, amelyek mind ahhoz nyújtanak segítségei, hogy kijuttasd az energiáidat az univerzumba. 2 \ NÉGY MVC1KIS LÉPÉS 4'

180 Végezetül fii kell kés/ülnöd arra is, hogy befogadd azt, amit akarsz. Ehhez mágnesessé kell tenned önmagad, hogy vágyaid vonzódjanak hozzád, ugyanakkor pedig eltaszítsd magadtól azokat a dolgokat, amikel nem szerelnél. Ez talán túl egyszerűnek látszik - mégis működik. Tanúja voltam annak, ahogy ez a folyamat számos ember életét megváltoztatta, közlük az enyémet is. Tudom, hogy mennyire sikeres ez a módszer, de nem akarom, hogy te egyszerűen csak elfogadd, amit mondok..azt szeretném, ha magad szereznéd meg a bizonyítékokat. Barbara sok évvel ezelőtt tanítványom volt egy pszichikai fejlesztéssel foglalkozó csoportban. Kicsi volt és félénk, és mindig idegesen felnevetett, ha valaki szólt hozzá. Az utolsó padsorban ült, és folyton jegyzetelt, de csak akkor beszélt, ha kérdezték. Az órák után mindig kávéztunk és teáztunk, és bárki maradhatott még megvitatni a hallottakat. A harmadik héten Barbara is velünk maradt. Látszott rajta, hogy mondana valamit, de hiányzott az önbizalma ahhoz, hogy a többiek előtt megszólaljon. Miután mindenki távozott, megkérdezte tőlem, hogy vajon tényleg működik-e az a dolog, hogy ha valaki leírja a vágyait, azok teljesülnek. - Próbáid meg - tanácsoltam neki. - Majd magad is rájössz. Barbara bizonytalan volt. - Maga megpróbálta? Nevettem. J Ö RICHAUD WEBSTER * liu MAGADNAK VARÁZSLATOT!

181 - Barbara, néhány évvel ezelőtt csak álmodoztam a tanításról. Ili nem írtam volna le az álmomat, most te sem lennél itt. - Teli át működik a dolog? - Majd szólj, ha te is meggyőződtél róla. Mindezek után Barbara egy kissé nyitottabbá vált. Minden héten ott maradt még egy kicsit az órák után, hallgatta a többieket, néha röviden ő is hozzászólt. A kurzus véget ért, és nem is számítottam rá, hogy újra találkozunk. Legnagyobb meglepetésemre megint beiratkozott ugyanebbe a pszichikai fejlesztési csoportba. Felhívtam telefonon, és elmondtam neki, hogy mivel ezt a tanfolyamot már elvégezte, más lehetőséget szeretnék neki javasolni. - Nem - mondta. - A dolog valóban működik, és azért akarom ismét elvégezni a kurzust, hogy biztosan működjön. Másodszorra Barbara már észrevehetőbben nyitottabban viselkedett. Büszke volt, mert tudta a válaszokat a kérdésekre. Sokszor előfordult, hogy maga jelentkezett válaszadásra. Ezúttal már a második sorban ült, nem pedig a terem hátsó részében. Rendkívül izgatottan érkezett meg a tanfolyam utolsó órájára. Megkérdezte, mondhat-e valamit az egész osztálynak. Meglepetten hallgattam a kérését, és boldogan beleegyeztem. - Mint tudjátok, én már másodszor végeztem el ezt a kurzust - kezdte meglepően határozott hangon. - Az első tanfolyam harmadik hetében hazamentem, és leírtam, hogy mit szeretnék. Kikiildtem üzenetemel az univerzumba, és magnetizál- 2 A NÉGY MÁGIKUS LÉPÉS 43

182 lam magam. Azt akarom, hogy mindenki tudja: a dolog működik. Feltartotta bal kezét, és büszkén mutatta gyönyörű eljegyzési gyűrűjét. - Remélem, mindannyian leírjátok vágyaitokat és álmaitokat - tette hozzá. Barbara meglehetősen kételkedett, amikor először elmagyaráztam neki az elgondolás lényegét, de végül maga bizonyította be önmagának, hogy működik a folyamat. Nem kell hinni mindabban, amiről most beszélünk. A hit ebben nem játszik szerepet. Mindössze annyit kell tenned, hogy tedd a dolgodat, fogadd meg a javaslatomat, hogy álmaid valóra váljanak. Arisztotelész írta le azt a folyamatot, hogy valami, ami korábban még csak az átalakulás és a tökéletlenség állapotában létezett, miként lesz tökéletes valóság. A természetben erre bőven akad példa: csodálatos pillangó válik a hernyóból, az aprócska malikból méltóságteljes tölgyfa lesz. Potenciálisan mi mindannyian részei vagyunk ennek a folyamatnak. Én hiszem, hogy azért vagyunk ezen a világon, mert el kell érnünk valamit. Ha pedig egyszer rájövünk, mi is a dolgunk, akkor fejlődésünk tartós örömet szerez. Ha az ebben a könyvben leírtakat arra használod fel, hogy ráébredj, mihez kezdj az életeddel, és mit kell tenned, hogy céljaid elérd, akkor beteljesíted ennek az inkarnációdnak a feladatát is. A folyamatot a következő fejezetben indítjuk el.

183 3. FEJEZET ZNagy álmok, kis álmok

184 / alahányszor türkig vagy az étellel, kezdj cl írni: én már régen rájöttem, hogy a Unta remek orvosság minden emberi betegségre." C. S. LEWIS ( )

185 indiryájuuknak vannak reményeink és áliuaínk. Ennek a könyvnek az a célja, hogy te is képessé válj reményeid és álmaid valóra váltására. Bál-mit kérhetsz, nincsenek korlátok, akarhatsz például egyszerre többet is az alábbiak közül: Kicsattanó egészség Tökéletes kapcsolat Több pénz Több barát Nagyobb bizalom Nagyobb boldogság Jobb munka Saját üzleti vállalkozás Tengerentúli vakáció Erősebb hit Nagyobb intuíció Szombat esti randevú Mindez, és még ennél is több dolog gazdagíthatja életed, ha megírod a saját varázslatodat. Nyilvánítsd ki álmaid! Az alapvető elgondolás nagyon egyszerű. Mindöszsze el kell határoznod, mit is akarsz, majd azt le keli írnod, ki kell küldened vágyadat az univerzumba, és várnod kell a beteljesülésre. Mindennek azonban a gyakorlatban van néhány feltétele. A legfontosabb az, hogy nem szabad másoknak ártani. Természetes, hogy a legtöbb álmod a ma- 3 NAGY ÁLMOK, KIS ÁLMOK 47

186 gad használ szolgálja, de bizonyosnak kell lenned abban, hogy vágyaiddal senkinek sem okozol kárt. lla például szeretnél kiszabadulni eg> téged korlátozó kapcsolatból, akkor nem szabad azt kívánnod, hogy a másiknak bármi baja essék, függetlenül attól, hogy ő mit tett veled a múltban. Kívánd nyugodtan, hogy érjen véget a kapcsolat, de fogalmazd meg úgy a kérésedet, hogy senkit ne bánls vele. Az 5. fejezetben foglalkozunk majd azzal, hogy miként kell a kéréseket megszövegezni. lla gonoszságot kívánsz bárkinek, az már fekete mágia. Azzal a technikával okozhatsz ugyan hajt másoknak, de ez esetben életbe lép a karma törvénye, és te is legalább anuyit fogsz szenvedni, inint az a személv, akinek rosszat kívántál. Ki mint vet, úgy arat. Ha jó cselekedetet hajtasz végre, akkorábból valami jó egyszer visszatér hozzád. Ehhez hasonlóan, ha rosszat teszel, egyszer megfizetsz érte. A karma törvénye nem részrehajló. A fehér mágia jó mágia, lla technikáit hasznos célok érdekében alkalmazod, abból neked és mindazoknak, akiknek közük van az életedhez, csak jó származik. \ helyes szándék kedvező eredményeket hoz; a gonosz kívánság csak még több gonoszságot szül. Ha a szeretet, a jóság és az együttérzés egyetemes erőit használod Tel kívánságaid megfogalmazásakor, akkor gazdag jutalomra számíthatsz. Nemrég el kelleti magyaráznom egy fiatal nőnek, hogy fekete mágiát alkalmaz, amikor megpróbál magához édesgetni egy férfit, \ehezen értette meg, hiszen azt valósította meg az életében, amil 8 RK H VHO WFUSTKR * IFIT M V<; VDN VK VVR VZSIATOT!

187 szeretett volna. Ugyanakkor teljes mértékben mellőzte azt a szempontot, hogy a férfi mit akar valójában. Egyáltalán nem törődött a vágyaival, és a varázslása emiatt lelt fekete mágia. Mielőtt varázslásba kezdenénk, nagyon fontos, hogy minden oldalról szemügyre vegyük a helyzetet. Ila másokat is bevonsz a mágiába, minden esetben ki kell kérned az engedélyüket - még akkor is, ha éppen nekik akarsz segíteni. Lehet, hogy nem tartanak rá igényt, vagy nincs szükségük a segítséged i-e. Van erre egy klasszikus példám. Egy nőisnierősöm a férje halála után nagyon beteg lett. Az orvosok nem találták a baj okát. rejtélyesnek minősítették az esetet, miközben a nő egyre sorvadt, és végül meghalt. Ugyanis, amikor meghalt a társa, elvesztette élni akarását, es ezzel lényegében a saját halálát okozta. Azt pedig végképp nem szerette volna, ha bárki az ő gyógyításával foglalkozott volna. Következésképpen mindig meg kell kérdezned a többieket, mielőtt bevonod őket a varázslásba. Az emberek egy része úgy érzi, hogy minden egyes kérése önző dolog. Egy hölgy egyszer azt mondta nekem, hogy ő mindig csak két dologra vágyott: szép ruhákra és csinos partnerekre. Nincs abban semmi rossz, ha az ember olyasmit szeretne, amitől jól érzi magát. Mikor ez a hölgy a szép ruháit viselte, és karon fogva sétált egy vonzó férfival, akkor szinte ragyogott, és boldogabb volt. mint valaha. Ez azt is bizonyítja, hogy a hölgy milyen hatékonyan írta meg a saját mágiáját. ~y NAGY ÁLMOK, KIS ÁLMOK ifi

188 A gyakorlatban úgy tapasztaltam, hogy az emberek zöme először olyasmii kíván, ami önző, ele legalábbis nagyon felszínes dolognak tűnik. Később azonban, egy idő eltellével a kérésük jellege megváltozik, és szinte mindenki, aki komolyan veszi önmagát, főleg a spirituális fejlődésre törekszik. Egyébként bármire vágyhatsz, bármit akarhatsz, mindaddig, amíg a kérésed nem sért másokat. Találd meg életed célját! Sok ember boldogan kéri azt, amit éppen nagyon kíván. Aki azonban egyszer már megírta a saját mágiáját, és látta, hogy milyen meglepő eredményekkel járhat a varázslat, többnyire arra fog törekedni, hogy ezt a módszert felhasználva egész élete célját valósítsa meg. A többség számára ez nem könnyű feladat. Keveseknek van világos elképzelésük arról, hogy mit akarnak az élettől. Akadnak nagyon szerencsések, akik már fiatalon képesek eldönteni, mit kezdenek majd az életükkel. Az emberek zöme azonban csak sodródik, világos cél vagy értelem nélkül. 11a már tudod, hogy pontosan mit akarsz, akkor lapozz tovább az 5. fejezethez. Ha azonban te is a többséghez tartozol, akkor komolyan fontolóra kell venned, hogy valójában mit is akarsz elérni. Mi a dolgod ebben az életben? Mit szerelnél, hogyan emlékezzenek rád, ha egyszer meghalsz, és távozol ebből a világból? Sok ember igyekszik elkerülni ezeket a kérdéseket. Lelkük mélyén tudják, hogy 50 RICHÁRD WFBSTER * ÍRI MAGADNAK vuiázslarcrr!

189 valamilyen céllal léteznek, de inkább nem akarnak ezen gondolkozni. Az első lépés az, hogy sze.nlelj magadnak egy kis időt. és gondolj \issza eddigi életedre. Én magam, ha el akarom végezni ezt a gyakorlatot, rendszerint hosszú sétát teszek vidéki környezetben. 11a nem vagyok otthon, nem szakítják félbe a gondolataimat, és annyit időt szánok rá, amennyit akarok. Te otthon is leülhetsz egy nyugodt helyen, ahol talán nem zavarnak meg egy ideig. Engedd szabadon az elmédet, hadd kalandozzon vissza az időben, egészen a gyermekkorodig. Amikor még nagyon fiatalok voltunk, mindnyájunknak voltak reményeink. Nyilvánvaló, hogy ezek többsége gyerekes álom volt, aminek semmi köze már a mához, de némelyik talán ötletet adhat ahhoz, hogy most mit is akarsz és mire vágysz. Vajon mit élveztél nagyon, amikor még nagyon fiatal voltál? Kisgyerekként én író akartam lenni. Mindig csak írtam, és volt idő, amikor saját újságot szerkesztettem, és eladtam a szomszédoknak. Az iskolák után a kiadói szakmában dolgoztam, mert azt gondoltam, így értékes tapasztalatokat szerezhetek a könyvek világában. Az írásról soha nem mondtam le, de idővel elhalványult a vágy bennem, hogy csak azzal foglalkozzam, ezért számos más tevékenységbe kezdtem bele. Egyszer azonban hosszú sétára mentem, mert el akartam dönteni, mit is tegyek. Gyerekkori álmom volt, hogy író legyek, ez mindig ott lapult a gondolataim mélyén. De ahhoz, hogy ez a lehetőség újra megnyíljon előttem, szükség volt erre a sétára. 5 NAGY ÁLMOK, KIS Ál MOK jl

190 ^ (, n csak író akartam lenni gyerekkoromban, hanem varázsló, hipnotizőr és zenész is; l'clnőltként niindezl a ludast professzionális szinten elsajátítottam De ezek közül egyik sem volt olyan fontos, mint az a vágy, hogy író legyek, lla adcnlik életedben egy nyugodt időszak, amikor sorra veheted céljaidat, értékeld gondosan mindegyiket, válaszd ki a legfontosabbat, és azon kezdj el munkálkodni. Idővel persze megtörténhet, hogy minden fontosabb cé or] a t meg akarod valósítani, de az a leg- obb, ha egy időben egyszerre csak egy célra összpontosítasz. Megtörténhet, hogy a gyermekkori évek felidézése nem tartalmaz semmiféle jelzést, hogy mit kellene tenned a jövőben. Ebben az esetben idézd fel életed állomásait. Gondolj azokra az emberekre, akiket csodáltál, vedd sorra azokat a szakmákat és tevékenységeket, amelyeket érdekesnek találtál, emlékezz vissza a hobbijaidra és minden másra, ami csak felkeltette a figyelmedet. Gondold végig azt, hogy mivel foglalkoznak barátaid es ismerőseid, és vizsgáld meg, kapsz-e tőlük valamilyen ötletet arra nézve, hogy neked mivel kellene foglalkoznod. Még az is lehetséges, hogy mindent megvizsgálsz, mégsem támad semmiféle elképzelésed arról, hogy niit is akarsz csinálni. Nagyon sokan így elik le az egész életüket. De szerencsére te más vagy. Lehet, hogy most éppen nincs semmiféle ötleted, de ha követed ennek a fejezetnek az utasításait, akkor hamarosan lesz. 5*" RICHÁRD WEBSTER * ÍRJ MAGADNAK VARÁZSLATOT!

191 Készítsd el ötéves tervedet! Fogj egy tollat és egy papírt, ülj le, és gondolkozz el azon, hogy milyennek szeretnéd lálni az életedet öl év múlva. írj le mindent, ami csak az eszedbe jnl. Természetes, hogy a jelenleginél jobb anyagi helyzetbe akarsz kerülni, tehál írd le azl is. Gondolj a lakásodra, amelyben most élsz. Mindig ott szeretnél lakni? Ila nem, tikkor írd le pontosan, hogy milyennek képzeled el az otthonodat öt év múlva. Milyen egyéb változásokat szerelnél? Talán töbh barátot? Egy éleire szóló társat vagy gyerekeket? Öt év múlva is ugyanazt a munkál akarod végezni, amit most? Ha nem, akkor gondold végig, hogy mi mást szeretnél csinálni. Miközben ezl a feladatod végzed, gondolj mindarra, amiben örömed leled, és írd le azokat is. írj le mindent, ami az eszedbe jut. Nincsenek jó és rossz válaszok, senki sem látja meg, hogy iniket firkáltál össze, hacsak te meg nem mutatod valakinek. Lehel, hogy az a munkahely, amit szeretnél megszerezni, megköveteli a tanulást, vagy több tapasztalatot igényel. Készen állsz-e arra. hogy minden! megtegvél az állal,id kívánt munkáért? Ugyanis mindennek ára van. Ha ez túl magasnak tűnik, akkor töröld ezt az elképzelést. Soha nem éred el a célodat, ha nem vagy kész rá, hogy megfizesd az árál. Ezért nagyon fontos, hogy olyan célt válassz, ami pontosan megfelel a számodra. Jól példázza ezt annak a két futónak az esete, akiket még az iskolában ismertem meg. Képessé- NAGY Ál MOK, KIS ÁLMOK

192 geik kezdetben majdnem azonosak voltak. Egyikőjük nagyon komolyan vette az atlétikái, és keményen edzett. A másik csupán természet adta képességeiből élt. Egy évvel később a szorgosan gyakorló futó már országos versenyeken is részt vett, míg a másik csak főiskolai szinten versenyzett. Egyikük kész volt megfizetni az árat, a másik pedig nem. Végül van még valami, amit megtehetsz, ha életed eseményeinek végiggondolása és ötéves terved felvázolása után sein találsz semmiféle követésre méltó célt. Mielőtt lefeküdnél aludni, olvasd fel hangosan mindazt, amit leírtál arról, hogy miként képzeled el az életedet öt év múlva. Mielőtt álomba merülnél, gondolj arra a csodálatos életre, ami öt év múlva várna rád. Éjszaka a tudatalattid dolgozni fog a problémán, és ötletekkel is előáll majd. írj le azonnal minden belső gondolatot, ami csak megfordul a fejedben. Minden este olvasd fel hangosan jegyzeteidet, mindaddig, amíg csak meg nem fogalmazódik benned a világos célkitűzés, amelyet követni érdemes. Légy türelmes. Ila korábban soha nem tűztél ki magad elé tudatosan célokat, akkor ez időt vesz igénybe. Bízz abban, hogy a vágyott dolog majd előbukkan, amikor készen állsz rá. A személyiség hat oldala Amikor az életcélodon gondolkodsz, nem szabad elfelejtened, hogy sokoldalú, többdimenziós emberi lény vagy. Még az is megfordulhat a fejedben, 94 RICHÁRD WEBSTER * LRJ MAGMJN^VKV^VZSLVTOT!

193 )0 gy a hosszú távú boldogsághoz neked elég lenne (.gíniillio dollár. Ma azonban néhány pillanatig eltűnődsz ezen, rájössz, hogy ez teljesen valószínül len. Nagyon ritka az olyan ember, akit hosszú ideig teljesen kielégítene pusztán az a lény, hogy nagyon sok pénze van a bankban. Az természetes, hogy pénzügyi eélokat is ki kell tűznöd magad elé. Lgynnakkor azonban az élei minden területén szükséged van hosszú távú célokra. Mit akarsz elérni például szellemi, fizikai, társadalmi és spirituális értelemben? Ki akarod-e fejleszteni ösztönös képességeidet? Ezek legalább annyira fontosak, mint a pénzügyi célkitűzések. Mindez ugyanis csak együtt, egymással összhangban működik. Mit érne például számodra a világ összes pénze, ha halálos beteg lennél? Ugyan mire lenne jó a rendkívüli intellektus, ha képtelen lennél rá, hogy azt megoszd másokkal, és jól érezd magad más emberekkel? Mi célt szolgálna különleges fizikai képességed, ha közben szellemi törpe volnál? Képes lennél-e teljesen kiaknázni csodálatos elmédet, ha teljes mértékben figyelmen kívül hagynád, mit súgnak az ösztöneid? Ideális esetben olyan célokat kell magad elé tűznöd, amelyek fejlesztik életednek mind a hat területét. Minden zóna segíti az összes többi tevékenységét, így állnak össze tökéletes egésszé. 11a például belevágsz a tanulásba, akkor több mindenről tudsz majd beszélni másokkal, és anyagi helyzeted is javulni fog. Amilyen mértékben javul fizikai állapotod, úgy lesz egyre több energiád és életvágyad. Ez fellelkesít majd, a lelkesedés pedig minden más 3 NAGY ÁLMOK, KIS ÁLMOK

194 területen st'gít. Amilyen mellékben fejlődsz spiri malisán és öszlönöseii, úg> tudatosul benned, hogy hol a helyed a dolgok rendszerében, képes leszel könnyebben elfogadni önmagad, kevesebbel fogsz aggodalmaskodni, és úgy éled majd az életed, ahogyan az alakul. A következő fejezetben azokal az elképzeléseket ecsetelem, amelyek segíthetnek eldönteni, hogy mit is kell kérned.

195 4. FEJEZET ({Miként döntsd el, hogy mit kívánj?

196

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia.

Angyal Mágia. Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. Angyal Mágia Az egyik módja, hogy kívánságainkat, üzeneteinket kiküldjük az univerzumba, illetve angyalaink segítségét kérjük, gyertyamágia. A szertarta s menete: 1. Válassz egy szép gyertyát magadnak,

Részletesebben

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében

Kálmán Eszter SZINASZTRIA. Kapcsolatok az asztrológia tükrében Kálmán Eszter SZINASZTRIA Kapcsolatok az asztrológia tükrében Előszó Önmagunkra a kapcsolataink tükrében látunk rá a legjobban: kik vagyunk valójában, mi a Sorsunk, mikor, kivel mi a feladatunk. Mind olyan

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen

Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen Angyalmágia Előkészület az angyalokkal való találkozásra! Tégy be egy meditációs zenét, hunyd le a szemed és csendesítsd le az elméd. Lélegezz mélyen és minden egyes kifújásnál képzeld azt, hogy elengeded

Részletesebben

30. Lecke: Engedd el és Következtetés

30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke: Engedd el és Következtetés 30. Lecke : Engedd el és Következtetés Fogalmak: Engedd el Az eredmény az univerzum felelőssége. Határozd meg, hogy mit akarsz megvalósítani, hogy mi a célod, majd

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek

Hogyan kell használni a SZÓKINCSEM füzeteket? SZÓKINCSEM füzetek SZÓKINCSEM füzetek A SZÓKINCSEM füzetek szókincs fejlesztő füzetek A szókincs azt jelenti, hogy hány szót ismerünk és tudunk jól használni Minél több szót ismersz és tudod a jelentésüket, annál nagyobb

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK

Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK 2 HO OPONOPONO ÉS AZ EMLÉKEK AZ EMLÉKEID HATÁROZNAK MEG Mindannyiunknak vannak olyan gondolatai, amelyek korlátozóak, mint például «nem érdemlem meg», «nem vagyok elég művelt» vagy «szegénynek születtem,

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Akárki volt, Te voltál!

Akárki volt, Te voltál! Mindenkinek annyi baja van, az annyi bajnak annyi baja van, hogy annyi baj legyen. A. E. Bizottság: Vaníliaálomkeksz Előszövegelés De sok gyerekfilmet meg kellett néznem a gyerekeimmel! Micsoda időpocsékolás

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ...

ÉRTÉKEIM - 1. 2. munkalap: Mindennapi NLP Online Célkitűző Tanfolyam 2. munkalap: Értékeim - 1. Dátum: ... 2. munkalap: ÉRTÉKEIM - 1. Dátum:... - 2. oldal - Mindennapi NLP A most következő feladattal megismerheted az alapvető értékeidet. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 3. levelét.

Részletesebben

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét

Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Használd tudatosan a Vonzás Törvényét Szerző: Koródi Sándor 2010. Hogyan teremtheted meg életedben valóban azokat a tapasztalatokat, amikre igazán a szíved mélyén vágysz? Ebből a könyvből és a hozzá tartozó

Részletesebben

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is!

És ne feledjük: a boldogság csak akkor igazi, ha meg tudjuk azt osztani másokkal is! Bár mindannyiunk számára kicsit mást jelent a boldogság, mégis azt kutatjuk minden pillanatban, és ha elértük, szeretnénk megtartani. Néha egy apró dolog is elég ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat:

Részletesebben

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET

Horváth Szabolcs. Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Horváth Szabolcs Visszatapsolva MÁSODIK VERSKÖTET Lenni Egy kis tréning sosem árthat meg, Így egy rossz papíron nevezlek, Téged, kit oly nagyon kedvellek, S el nem engedlek. De látod, így néz ki szobám,

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger; Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : M. Maillot; Tammy S. 60/5. Történet

Részletesebben

Angyali üdvözlet bibliai kövekkel. Lélek Sándorné. Gizella (Ekpafat)

Angyali üdvözlet bibliai kövekkel. Lélek Sándorné. Gizella (Ekpafat) Lélek Sándorné Gizella (Ekpafat) Saját fotókkal ellátott jegyzet 1 Angyali üdvözlet személyes bibliai kövekkel, Hósen táblával, gyűrűk, karkötők, ékszerek- Amikor meglátunk egy ásványékszert, megtetszik,

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell

Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Amit a kínai sárkányokról feltétlenül tudni kell Játékos sárkánybarátkoztató ovisok és kisiskolások részére Kedves Barátom! Láttál már kínai sárkányt? Mit jelképez? Hogyan néz ki? Vízben lakik vagy föld

Részletesebben

S Z Í N E S JÁ T É K

S Z Í N E S JÁ T É K S Z Í N E S JÁ T É K 3 10 éves gyermekeknek Láttál már SZIVÁRVÁNYT? Ugye milyen szép? Hogyan keletkezik a szivárvány? Süt a nap és esik az eső, vagy eláll az eső és kisüt a nap. A levegőben sok a vízcsepp.

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat Fedezze fel karácsonyi ajánlatunkat A karácsony már a küszöbön áll Gondolkodott már azon, mivel lepje meg szeretteit? Egy tökéletes és stílusos ajándékot keres? Állítsa össze egyedi szettjét, vagy válasszon

Részletesebben

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat

Fedezze fel. karácsonyi ajánlatunkat Fedezze fel karácsonyi ajánlatunkat A karácsony már a küszöbön áll Gondolkodott már azon, mivel lepje meg szeretteit? Egy tökéletes és stílusos ajándékot keres? Állítsa össze egyedi szettjét, vagy válasszon

Részletesebben

A boldogság benned van

A boldogság benned van Halász Emese A boldogság benned van 50 lépés a boldogság felé Előszó Kedves Olvasó! Levelem hozzád, azzal kezdeném, hogy el kell mondanom pár dolgot Neked! Nagyszerű híreim vannak ugyanis. Képzeld, a boldogság

Részletesebben

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása

Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido és a harmónia ereje, avagy Oszkár átváltozása Aikido-történet gyerekeknek Richard Moon és Chas Fleischman tollából Vass Anikó és Erszény Krisztián fordításában Előszó Ezt a történetet közel huszonöt

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben 46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben A matematikai készségek kialakítása, és megerősítése a magyar kártya segítségével Kidolgozta: Grósz Erzsébet fejlesztő pedagógus A magyar kártya méltatlanul

Részletesebben

JÖVŐKÉP az ELKÖVETKEZENDŐ SZÁZADOKRA

JÖVŐKÉP az ELKÖVETKEZENDŐ SZÁZADOKRA JÖVŐKÉP az ELKÖVETKEZENDŐ SZÁZADOKRA A XXI. században a világbéke megvalósul, 300 évig fog tartani. A Földön hatalmas földrajzi változások mennek végbe, a tudományos fejlődés lesz a legszembetűnőbb. Majdnem

Részletesebben

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség HÁLA KOPOGTATÁS 1. Egészség Annak ellenére, hogy nem vagyok annyira egészséges, mint szeretném, teljesen és mélységesen szeretem és elfogadom a testemet így is. Annak ellenére, hogy fizikailag nem vagyok

Részletesebben

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány

APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel

Részletesebben

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát!

Szia Kedves Elsős! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! Szia Kedves Elsős! Ugye ismersz? Én vagyok BÖLCS BAGOLY! Remélem, jól megtanulsz írni év végéig! Jutalmad ez az érme lesz. Színezd ki, vágd ki, és viseld büszkén! Megérdemled! Jó munkát! 3 4. Játsszunk

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében

Kheirón megtudja hogy testvére beteg. megmerevedett nézte a Nyilas kísérőbolygóit a zümmögés nem szűnt a fejében Tornai József Kheirón megtudja hogy testvére beteg A kentaur szomorú lett más lények nem tudják mi a kentaur-szomorúság nem tudják hogy négy lábba és két karba mennyivel több szomorúság fér el megmerevedett

Részletesebben

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök 5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem

Részletesebben

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland

KÉPES MESEKINCSTÁR. roland KÉPES MESEKINCSTÁR roland 3 Tartalomjegyzék Aladdin és a csodalámpa...6 Hófehérke és a hét törpe...12 Az élet vize...22 Hamupipőke...30 A méhkirálynő...38 Pöttöm Panna...46 A palackba zárt szellem...56

Részletesebben

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Isten felméri Ábrahám szeretetét A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten felméri Ábrahám szeretetét Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Tammy S. Franciáról fordította : Helga Himer Kiadta :

Részletesebben

Függelék. 2. Unitárius hitvallás.

Függelék. 2. Unitárius hitvallás. Függelék. 2. Unitárius hitvallás... Hiszek egy Istenben a világ teremtőjében fenntartójában és az emberiség szeret'ő atyjában;.. Hiszek az ember Jézusban" az ő isteni kulde. tésében az ő tanainak udvözítő

Részletesebben

Azazel szívcsakra meditációja

Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja azon az elven működik, hogy a főcsakrákat a szívcsakrával összekapcsolja, amely lehetővé teszi az energia áramlást az energiavezetékeken az egész

Részletesebben

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni. Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem

Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem Név. szám Nem 1. Férfi 2. Nő Kor: Iskolai végzettséged: 1. 8 osztály 2. középiskola 3. főiskola/egyetem BIS-11 HU Az emberek különböznek abban, hogy miként gondolkoznak a különböző dolgokról és hogyan

Részletesebben

Tanulási kisokos szülőknek

Tanulási kisokos szülőknek Tanulási kisokos szülőknek Hogyan oldd meg gyermeked tanulási nehézségeit? Nagy Erika, 2015 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

KÉRLEK, FELTÉTLENÜL OLVASD EL A VÁLTOZÁSOK CÍMŰ BLOGBEJEGYZÉST! 2014 június

KÉRLEK, FELTÉTLENÜL OLVASD EL A VÁLTOZÁSOK CÍMŰ BLOGBEJEGYZÉST! 2014 június Végre!! Jó híreket jobb írni.. Igaz, nem mondhatom hogy szuper, feszültségmentes időszak következik, sőt még június végéig, legerősebben 24-25 körül számíthatunk erőteljes meccsekre, de mégis... A nyáron

Részletesebben

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.

GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 0 Budapest VIII., Bródy Sándor u.. Postacím: Budapest, Pf. 7 Telefon: 7-900 Fax: 7-90. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 0. április. HARMADIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Írd le,

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Gyógyulás csakravirágokkal

Gyógyulás csakravirágokkal Gyógyulás csakravirágokkal játékos csakra harmonizálás gyerekeknek Balázs Mónika http://www.lelekmuhely.hu Kedves Szülık! Kineziológiai oldásaink során, már régóta használunk ehhez a gyakorlathoz hasonló

Részletesebben

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié

Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS. A szeretet mindenkié Ogonovszky Veronika GYERMEK, ÁLDÁS A szeretet mindenkié Előszó Szavakkal lefesteni a láthatatlant, megformálni az érinthetetlent A szó fogyatékos eszköz. Ahogy az öt emberi érzékszerv is. Kétséges, hogy

Részletesebben

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Naprendszerünk középpontja a Nap, mely fényével egyszer nyitott, másszor csukott szeművé teszi a kihűlt testű Holdat, mely képtelen rá, hogy Földünktől elszakadjon. Járkál körbe-körbe

Részletesebben

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely

Az én párom. Az én Párom. Albert-Bernáth Annamária. 1 Copyright Theta Műhely Az én Párom Albert-Bernáth Annamária 1 Copyright Theta Műhely Spirituálisan fejlett, fejlődni képes, és fejlődni akaró Férfi/Nő. Számomra hiteles a spirituális tudása, az Én tudásom is Neki, ezért kölcsönösen

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

Adományozási útmutató. Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek?

Adományozási útmutató. Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek? Adományozási útmutató Hogyan szervezzünk célzott céges ajándékozást állami gondoskodásban élő gyermekeknek? Miért jött létre a Kicsi Pakk? A Kicsi Pakk egy céges mozgalom, amelynek célja, hogy az állami

Részletesebben

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László

Varga Timea, Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László 10», Varga Timea, 2007 Fotók: a Lord tagjainak archívumából Koncert fotók: Horváth László Az együttes tagjai: Erős Attila - szólógitár Pohl Mihály - ének Gidófalvy Attila - billentyűs hangszerek Gyurik

Részletesebben

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Írnod kell kislányom, erre születtél! Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja Tudom Édes, írnom kellene, de bajban vagyok. Talán azt a témát kéne papírra vetnem, amit

Részletesebben

MID SEASON SALE CSAK MOST! AKÁR 30%-KAL ALACSONYABB ÁRAK

MID SEASON SALE CSAK MOST! AKÁR 30%-KAL ALACSONYABB ÁRAK MID SEASON SALE CSAK MOST! AKÁR 30%-KAL ALACSONYABB ÁRAK 1 MID SEASON SALE A KOLLEKCIÓ LEÁRAZÁSA Fedezze fel különleges ajánlatunkat! 2018. március 29-től a készlet erejéig a kifutó ékszerek kedvezményes

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke

A piros kiskocsi. Levelező Klub. Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke Levelező Klub Tomi és Évi 1. sorozat 1. lecke A piros kiskocsi Tomi és Évi a domb tetejére húzták a piros kiskocsit. Beültek a -ba, és elindultak lefelé a lejtőn. Sebesen gurultak ám! Aztán reccs, bumm!

Részletesebben

ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé!

ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé! ÁSVÁNY vagy KŐZET? 1. Honnan származnak ásványaink, kőzeteink? Írd a kép mellé! 2. Magmás kőzetek a hevesek A legjobb építőtársak a vulkáni kiömlési kőzetek. Hogy hívják ezt a térkövet?.. A Föld kincseskamrája

Részletesebben

Mindenkit Szeressetek

Mindenkit Szeressetek Gondolatok Mindenkit Szeressetek Életem napjaiban Szivem sarkaiban Egyszerű szeretettel Gondolok mindenkire. A szél fújásával Szabadon száguldok. Szivem dobogásával Ajkam suttogásával Szeretettel kérlek

Részletesebben

A Bika, ha egy pohár borra szomjazik, két üveggel vesz, tehát nekünk

A Bika, ha egy pohár borra szomjazik, két üveggel vesz, tehát nekünk There are no translations available. Avagy mit mondanak a csillagok, kivel italozzunk... Kos (03. 21. - 04. 20.) Szeret és tud is sokat inni. Ám vigyázat: célja a mielőbbi berúgás! Megállításával vagy

Részletesebben

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára

Pokol Anett. Téli mesék. Lindának, ötödik születésnapjára Pokol Anett Téli mesék Lindának, ötödik születésnapjára December 1. Az aranyszínű léggömb UTOLSÓ NAP, UTOLSÓ ÓRA, NEM FOG AZ AGY, NEM FOG A KRÉTA! üvöltötte kórusban az egész 2. B osztály. Téli szünet

Részletesebben

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje.

Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: Válasz: Kérdés: www.alaje. Kérdés: Mit jelent az, hogy a mostban élni? Válasz: Nem a múltban élést jelenti. Nem a múltban élést, ahol negatív blokkok, negatív gondolatok, negatív érzelmek, félelmek, negatív programok, babonák, negatív

Részletesebben

MagyarOK B1+ munkalapok 6

MagyarOK B1+ munkalapok 6 1. Egyetértek. Nem értek egyet. munkalap Egyetért? Nem ért egyet? Írja le az érveit! Lassan az lesz a furcsa, ha az emberek egymással beszélgetnek, és nem a telefonjukat bámulják.... Soha nem fogok szótlanul

Részletesebben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben

Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben Tiltott gyümölcs ÚJ generációs tanítások alkalmazása az ÉLETedben CSAKRA- és MERIDIÁN-tisztító módszer IMÁval INGYENES CSAKRA- és MERIDIÁNtisztítás +harmonizálás IMÁVAL Tested, Lelked, Szellemed, Érzelmeid,

Részletesebben

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!

Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned! Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:

Részletesebben

kedvező áron TAVASZI SZÍNVARÁZS többet 430 Ft mindennap! AZ AJÁNLAT től ig, kevesebbért... BOMBA ÁR felső póló

kedvező áron TAVASZI SZÍNVARÁZS többet 430 Ft mindennap! AZ AJÁNLAT től ig, kevesebbért... BOMBA ÁR felső póló TAVASZI SZÍNVARÁZS kedvező áron többet kevesebbért... mindennap! BOMBA ÁR 430 Ft kislányoknak, fodros ujjakkal, 74-98 cm lányoknak, 104-134 cm póló kisfiúknak, 74 98 cm fiúknak, AZ AJÁNLAT 2019.04.25-től

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Tartalomjegyzék Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés 25 3. Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK Bevezetés 59 Ruth Prince előszava 63 Az Úrnak félelme 65 Megigazulás és szentség 71 Erő, egészség 85 Vezetés,

Részletesebben

Csillagok Isten tervében

Csillagok Isten tervében Csillagok Isten tervében Csillagász Tábor Nevem Csoportom neve 1. nap Isten megteremti a csillagokat Urunk azt erős, Őt. akarja, 145, mi határtalan a igen Isten és hogy bölcsessége Nagy 5). (Zsoltárok

Részletesebben

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen?

Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Mit tehetsz, hogy a gyereked magabiztosabb legyen? Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, de sajnos a hétköznapok taposómalmában nem mindig veszi észre az ember, hogy bizonyos reakciókkal

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása

Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 2. Szakrális geometria 3. Az élet tojása 5 Tartalomjegyzék 1. Az élet virága 7 A világon mindenütt 10 Az élet virágának titkai 13 Története 15 Thot 18 2. Szakrális geometria 23 A misztériumiskolák 24 Ehnaton 27 Szakrális geometria 30 Az ősok

Részletesebben

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY

Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Gegus Ida: LILIOM KIRÁLYKISASSZONY Volt egyszer a világon egy király, akit a népe nagyon szeretett. Csak egy búsította az ország népét. A király hallani sem akarta, amikor arról beszéltek neki, hogy ültessen

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

KOLLER. International Business Consulting B E V E Z E T Ő A J Á N L A T A I N K

KOLLER. International Business Consulting B E V E Z E T Ő A J Á N L A T A I N K B E V E Z E T Ő Tisztelt Olvasónk! Már kezdetét vette Advent ünnepe. A karácsonyi és év végi ajándékozások izgalma már ott van a családokban, a barátok között és a munkahelyeken is. Reméljük, mindenki

Részletesebben

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám

EZÜSTHARANG. A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály hava. 25. szám A barátság legszebb aktusa az, Midőn barátunkat hibáira figyelmessé tesszük. ( Berzsenyi Dániel )) EZÜSTHARANG A KÉK DUNA OTTHON lakóinak híradója 2011. szeptember Földanya, Kisasszony, Őszelő. Szent Mihály

Részletesebben

III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura)

III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura) III. NAPFONAT CSAKRA (Manipura) A köldök fölött kb. kétujjnyira találod. Amikor ideges vagy, vagy félsz, itt szorul össze, ide szoktad tenni a tenyered. Az életünk harmadik hétéves ciklusa, a 14-21 éves

Részletesebben

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak

Flag - Karácsonyi melléklet 1. - Alapfogalmak 2013 december 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Flag -értékelve Karácsonyi Mérték - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 A latin eredetű szó - adventus - megérkezést, eljövetelt jelent. A Jézus születésére

Részletesebben

Profi ruhavásárlás. Hasznos tippek, hogy NE üres kézzel és csalódottan térj haza.

Profi ruhavásárlás. Hasznos tippek, hogy NE üres kézzel és csalódottan térj haza. Profi ruhavásárlás Hasznos tippek, hogy NE üres kézzel és csalódottan térj haza. Te szeretsz ruhát vásárolni? Ebben a tananyagban sok-sok vendégeimmel együtt-vásárlás tapasztalatát összegzem. Világossá

Részletesebben

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015.

RADNÓTHY SZABOLCS. A hullámlovas 2015. RADNÓTHY SZABOLCS A hullámlovas 2015. PROLÓGUS Rájöttem, hogy az élet tenger. Hogy érted? Egyszerre csendes és hangos. Viharos és morajló. Amikor a horizonton a végét keresed, rájössz, hogy se eleje, se

Részletesebben

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család

Francia kártya. A lapok jelentése. Kőr (Coeur) Érzelmek, előnyös helyzetek, család Francia kártya Ez az 52 lapos kártya, nevével ellentétben valószínűleg nem francia, hanem keleti eredetű. Szimbólumai a kőr, a pikk, a káró és a treff. A kőr (piros szív) a bátorság, a pikk (fekete lándzsahegy)

Részletesebben

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.

Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. 1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én

Részletesebben

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés

Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés Bolygók és a hét napjai valamint az ember és az étkezés HÉTFŐ HOLD A folyékony elemekre hat, és azt várja, hogy a vasárnapi gondolatokat átgondoljuk és nyugodtan megfontoljuk. Ilyen nyugodt és harmonikus

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Naplemente (60x40 cm, vászon, akril) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA VILÁGOSSÁG és SÖTÉTSÉG Régi bölcsesség; amikor a legmélyebb a sötétség,

Részletesebben

6. óra TANULÁSI STÍLUS

6. óra TANULÁSI STÍLUS 6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva

Részletesebben

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Pasarét, 2015. december 20. (vasárnap) családi karácsony PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Takaró János AZ ÉLET KENYERE Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328 Alapige: János 6,32-35 Jézus pedig így válaszolt nekik:

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben