Két invázív akác-aknázómoly (Parectopa robiniella és Phyllonorycter robiniella) jelentőségének, életmódjának és természetes ellenségeinek vizsgálata
|
|
- Attila Szabó
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Két invázív akác-aknázómoly (Parectopa robiniella és Phyllonorycter robiniella) jelentőségének, életmódjának és természetes ellenségeinek vizsgálata Az OTKA kutatási pályázat zárójelentése Témavezető: Csóka György Bevezetés Az akácot (Robinia pseudoacacia L.) a 18. század elején hozták be Magyarországra. Először csak park- és díszfaként használták. Nagy kiterjedésű, gazdasági célú ültetvényei a 19. század 2. felében létesültek. Jelenleg már az akác a legelterjedtebb magyarországi fafaj. Napjainkban mintegy 43 ezer ha akácost tartanak nyilván hazánkban, ami a teljes magyar erdőterületnek 23,5%-át teszi ki. Hosszú időn keresztül az akácot károsító mentesnek tartották, azaz számottevő növényvédelmi problémák nem léptek fel vele kapcsolatban. Ez alól kivételek voltak a 2. század elején tapasztalt akác pajzstetű (Parthenolecanium corni) károsítások, amik (legalább is egy átmeneti időre) jelentős aggodalmakat keltettek. Az utóbbi 3 évtizedben azonban több olyan Európába behurcolt akác-monofág rovarfaj telepedett meg Magyarországon, ami az akácon számottevő potenciális jelentőséggel bír (Bakó és Seprős 1987, Szabóky és Csóka 1997, Csóka 26). Mindezeken túl több új kórokozó is jelentős károkat okoz, illetve további nagy kiterjedésű károkkal fenyeget (Hirka et al 28a,b). Az akác - elterjedtségénél és gazdasági jelentőségénél fogva növényvédelmi problémái kiemelkedő jelentőségűek. A Parectopa robiniella és a Phyllonorycter robiniella magyarországi megjelenése, terjeszkedése és kártétele területe Az akácon élő invázív rovarfajok magyarországi megjelenésének talán leginkább közismert példái az akáclevél-hólyagosmoly (Parectopa robiniella Clemens, 1863) és az akáclevél-sátorosmoly (Phyllonorycter robiniella (Clemens, 1859)). Mindkettő északamerikai származású, akác-monofág faj. Az előbbit 1983-ban (Bakó és Seprős 1987), az utóbbit 1996-ban jelezték először Magyarországról (Szabóky és Csóka 1997). Mindkettő (különösen a Phyllonorycter) igen gyorsan, néhány év alatt elterjedt az egész országban. A gyors terjeszkedést nyilván nagyban elősegítette az a tény, hogy az akác minden más európai országnál lényegesen nagyobb koncentrációban van jelen Magyarországon. A Parectopa kártételét 199-től, a Phyllonorycter-ét 1998-tól kezdve regisztráljuk (1-2. ábra). Különösen a Phyllonorycter esetében feltűnő az a robbanásszerű terjeszkedés és szaporodás, aminek eredményeképpen az első hazai adatot követő 2. évben már 5 ha-t meghaladó kárterülete jelentkezik, aminek jelentős része erős fokozatú (2. ábra). 1
2 25 ha 7 ha gyenge fokozat közepes fokozat erős fokozat 1 gyenge fokozat közepes fokozat erős fokozat év év 1. ábra: A Parectopa robiniella éves, összesített magyarországi kárterületei 199. és 28. között (balra) 2. ábra: A Phyllonorycter robiniella éves, összesített magyarországi kárterületei és 28. között (jobbra) Az utóbbi 1 év ( ) átlagában a Parectopa kártételét 3813 ha-ról, a Phyllonorycter-ét pedig 4837 ha-ról jelentették. Mindkét faj esetében 22-ben jelentkezett az eddigi legnagyobb kárterület: 6194 ha, illetve 1929 ha. A vizsgált két év (25 és 26) az ép és aknázott levelek számát, akác fajtánként a 3. ábra szemlélteti. A két vizsgált év között a képzett levelek (illetve levélkék) számában jelentős különbségek vannak. 25-ben (átlagosan 12196) levélke, 26-ban pedig (átlagosan 4461) levélke képződött. Azaz a 26-os átlagos levélmennyiség csupán 36,6%-a a 25. évinek. Az aknázott levelek aránya a két évre és a három fajtára vonatkoztatva 4,6-25,6%. Csak az évekre átlagolva 25-ben 7,4%, 26-ban pedig 18,2%. Csak az egyes fajtákra átlagolva pedig: Balatonalmádi 12,6%, Isaszegi 5,1%, Mátyusi 13,7%. Azaz az Isaszegi fajta fertőzési aránya lényegesen kisebb a másik kettőnél, de esetleges rezisztensebb voltának igazolására további vizsgálatok szükségesek Ép levél Levél Phyllonorycter aknával Levél Parectopa aknával Levél mindkét aknával B l t l ádi I i Mát i 3. ábra: Ép és aknázott levélkék száma 25-ben és 26-ban a Balatonalamádi, Isaszegi és Mátyusi akác fajtákon. (levélke/m 2 ) A fentiek alapján elmondható, hogy a vizsgált időben, a vizsgált helyszínen a két aknázó faj nem okozott jelentős mértékű lombfelület veszteséget. Ez persze nem jelenti azt, 2
3 hogy erdővédelmi szempontból csekély a jelentőségük, hiszen az ország más területein gyakran észlelünk ennél sokkal jelentősebb mértékű fertőzést és kártételt. A 3 parcellán (3 akácfajta), 3-3, 1 m 2 -es lombgyűjtő kosárral, két éven át végzett vizsgálatok nem igazolták előzetes véleményünket, miszerint az aknázott levelek az egészséges leveleknél korábban hullnak le. A 4. ábrán egyértelműen látható, hogy az egészséges és az aknázott levelek hullás-menete nem mutat időbeni különbségeket. A levelek hullás-menetét sokkal inkább bizonyos időjárási tényezők (aszály, fagy, szél) befolyásolják. Azaz esetünkben a levélaknázók nem okoztak érezhető mértékű korai lombhullást ábra: Az ép és aknázott levelek hullás-menete ban. Az akácfajták balról jobbra: Balatonalmádi, Isaszegi és Mátyusi. A vízszintes tengelyen a hetek, a függőleges tengelyen pedig a lehullott levélkék száma/m 2 látható. Kékkel az ép, lilával az aknázott levelek. Az életmódra vonatkozó eredmények A Parectopa aknái 2-3 héttel később jelennek meg, mint a Phyllonorycter-é. Ez az időjárástól függően általában június közepét jelenti. A Phyllonorycter első nemzedéke már június 2. felére kifejlődik, míg a Parectopa-é csak július közepére. A Phyllonorycter-nek évente 3, a Parectopa-nak két átfedő nemzedéke fejlődik ki. Mivel a mikroklimatikus viszonyok nagyban befolyásolják a lárvák fejlődési sebességét (15-5 nap), a nemzedékek közötti átfedések igen jelentősek, a nemzedékek elkülönítése kifejezetten nehéz. A Parectopa aknában egyetlen lárva fejlődik, Phyllonorycter-ében 1-8. A kifejlett Parectopa lárva elhagyja az aknát, és a földön bábozódik, míg a Phyllonorycter lárvák az aknában készítenek ezüstfehér kokonokat. A bábidőtartam a Phyllonorycter-nél - ismételten a hőmérsékleti viszonyoktól függően - átlagosan 1 hét. A Phyllonorycter báb és lepke alakban is áttelelhet. 3
4 Természetes ellenségek A Phyllonorycter robiniella-ból 19, a Parectopa robiniella-ból 12 parazitoid fajt neveltünk ki. Ezek felsorolása az 1. táblázatban található. Számos korábbi, külföldi munka (Serini 199, Whitebread 199, Deschka 1995, Gibogini és mtsai 1996) foglalkozott már a Phyllonorycter robiniella parazitodjaival. Az ezek által közreadott fajlisták együttesen is kevesebb kinevelt fajt sorolnak fel. A magyarországi fajszámot egyedül Stojanović és Marković (25) Szerbiából közölt fajszáma (23) haladja meg. Négy faj, a Chrysocharis pentheus Walker, a Necremnus hungaricus Erdős, a Holcothorax testaceipes (Ratzeburg) és a Pnigalio soemius Walker azonban csak Magyarországról került elő. Ugyanakkor elmondható, hogy a Parectopa robiniella parazioidjaival csak egyetlen külföldi munka (Serini 199) foglalkozott érdemben. Mindkét gazdafajból kinevelt fajok a nálunk honos levélaknázók polifág parazitoidjai, de a Parectopa-hoz is kötődő parazitoidok a kevésbé generalista fajok. A parazitoidok által okozott mortalitás jóval kisebb mértékűnek adódott a Parectopa esetében, mint a Phyllonorycter-nél. Ennek magyarázatát több tényező együttes hatásában látjuk. A magyarországi faunában a legkülönbözőbb tápnövényeken több mint 6 Phyllonorycter fajt ismerünk, míg a Parectopa robiniella mellett csupán egy további Parectopa faj, a Parectopa ononidis fordul elő nálunk (Szabóky és mtsai 22). Valószínű, hogy a polifág parazitoidok gyorsabban elfogadják a gyakori, régen jelenlévő gazdáikhoz jobban hasonlító Phyllonorycter-t, mint az egyébként 13 évvel régebben jelenlévő Parectopa-t. Különbségek vannak ugyanis a két faj aknáinak elhelyezkedésében és struktúrájában, valamint a nemzedékek számában, fenológiájukban és a bábozódás helyében is. Az avarban bábozódó Parectopa hernyók például valószínűleg kisebb mértékben vannak kitéve a parazitoidok támadásának, mint a lombozaton lévő Phyllonorycter hernyók/bábok. Ezen tényezők együttesen magyarázhatják a Parectopa jellemzően alacsonyabb mértékű parazitáltsági arányait. A vizsgálati időszakban a minták legmagasabb parazitáltsági aránya a Phyllonorycter esetében 47,6% volt, a Parectopa-nál pedig 15,3%. A parazitáltság mértékét alapul véve (különösen a Phyllonorycter esetében) megállapítható, hogy a parazitoidok számottevő szabályzóhatást képesek gyakorolni a gazda népességére. Jelentős különbségek adódtak az egyes vizsgálati helyeken regisztrált parazitáltsági arányokban is. Gödöllőn és Visontán a parazitáltsági értékek rendre alacsonyabbak voltak, mint a nyugat-magyarországi mintavételi helyeken. Ennek magyarázatát abban látjuk, hogy a gödöllői és visontai mintapontok nagyobb kiterjedésű akácos tömbök belsejében, míg a nyugat-magyarországi parcellák tölgyesek közvetlen közelében helyezkedtek el. Azaz az utóbbiakban nagyobb esély lehetett egy fajgazdagabb és abundánsabb parazitoid együttes kialakulására. Ez egyébként a kinevelt parazitoidok fajszámában is megmutatkozott. Mindhárom nyugat-magyarországi mintavételi helyen 1 év alatt a Phyllonorycter robiniellaból 19 faj, a Parectopa robiniella-ból pedig 12 faj került elő. Gödöllőn és Visontán pedig 2 év alatt 15, illetve 9 faj. Ugyancsak eltérőek voltak az egyes mintavételi helyekre jellemző domináns parazitoid fajok is. Gödöllőn és Visontán mindkét évben a Pholetesor nanus volt a domináns parazitoid faj a Phyllonorycter aknákban, míg a nyugat-magyarországi helyszíneken az Ahrysocharoides cilla játszotta ugyanezt a szerepet. További érdekesség, hogy amíg a Pediobius saulius Gödöllőn és Visontán jellemzően a Ph. robiniella elsődleges parazitoidjaként jelent meg, addig a nyugat-magyarországi helyszíneken inkább a domináns parazitoid (Ahrysocharoides cilla) másodlagos parazitoidjaként. 4
5 Faj Státusz Phyllonorycter Parectopa Braconidae Pholetesor nanus(reinhard) Encyrtidae Holcothorax testaceipes (Ratzeburg) Eulophidae Necremnus hungaricus Erdős Pnigalio pectinicornis Linnaeus Pnigalio soemius Walker Sympiesis acalle Walker Sympiesis gordius Walker Sympiesis sericeicornis Nees Cirrospilus lyncus Walker Cirrospilus talitzkii Bouček Cirrospilus viticola Rondani Pediobius saulius Walker Closterocerus trifasciatus Westwood Chrysocharis pentheus Walker Neochrysocharis formosa Westwood Achysocharoides cilla Walker Minotetrastichus frontalis (Nees) Baryscapus nigroviolaceus (Nees) Eupelmidae Eupelmus urozonus Dalman Fajszám táblázat: A Phyllonorycter robiniella-ból és a Parectopa robiniella-ból Magyarországon kinevelt parazitoid fajok. (A Státusz oszlopban látható szám az adott faj parazitoid státuszára utal: 1=elsődleges, 2=másodlagos) Összefoglalás Az akác Magyarország legelterjedtebb fafaja (423 ezer ha 23,4%). Új, invázív kórokozói és kártevői ezért kiemelkedő figyelmet érdemelnek. A Parectopa robiniella 1983., a Phyllonorycter robiniella óta van jelen a magyar faunában. Mindkét faj (különösen a Phyllonorycter) gyorsan, robbanásszerűen terjedt el az országban, mára sokhelyütt tömegesek és jelentős károkat is okoznak. Az utóbbi 1 év ( ) átlagában a Parectopa kártételét 3813 ha-ról, a Phyllonorycter-ét pedig 4837 ha-ról jelentették Mindkét faj esetében 22-ben jelentkezett az eddigi legnagyobb kárterület: 6194 ha, illetve 1929 ha. Kártételük elsősorban új telepítésekben, illetve fiatalosokban lehet jelentős. Ellentétben a korábbi várakozásokkal, nem igazolható az aknázott levelek ép leveleknél jelentősen korábbi lehullása. A Parectopa kétnemzedékes, a Phyllonorycter háromnemzedékes. A Parectopa aknái 2-3 héttel később, kb. június közepén jelennek meg. A Parectopa hernyó magányosan fejlődik, egyes nagyobb, több kisebb akna összenövéséből származó Phyllonorycter aknában gyakran több, esetenként akár 8 lárva is található. A kifejlett Parectopa lárva elhagyja az aknát és a talaj felszínén az avarban bábozódik. A Phyllonorycter lárvák az aknában bábozódnak. A Phyllonorycter imágóként és bábként is áttelelhet, a Parectopa bábként telel. A nálunk honos aknázók parazitoidjai elfogadták a két új gazdafajt. Phyllonorycter-ből 19, Parectopa-ból 12 parazitoid fajt neveltünk ki. A domináns parazitoid fajok területenként és évenként különbözőek, de az 5
6 eddigi vizsgálatok alapján a Pholetesor nanus (Braconidae) és az Achysocharoides cilla (Eulophidae) fajok játszanak meghatározó szerepet. A regisztrált legmagasabb parazitáltsági arány Phyllonorycter esetében 47,6 %, a Parectopa esetében pedig 15,3 % volt, azaz a parazitoidok jelentős szerepet játszhatnak a két faj populációinak szabályzásában. A Phyllonorycter parazitáltsági arányai minden vizsgált évben és minden helyszínen magasabbak volt, mint a Parectopa-é. Ennek lehetséges okai az eltérő életmódban (nemzedékszám, bábozódás helye, stb.), illetve abban a tényben keresendők, hogy amíg a Phyllonorycter genusz fajaiból Magyarországon 6-nál több fordul elő, addig Parectopa faj (beleértve a P. robiniella-t) csak 2. Ezért a parazitoidok lényegesen lassabban képesek elfogadni a Parectopa-t, mint a Phyllonorycter-t. Irodalom Bakó, Zs. és Seprős, I. (1987): Új kártevő Magyarországon az akác aknázómoly Parectopa robiniella (Lep., Gracillariidae). Növényvédelem, 23: Csóka Gy. (23a): Akác aknázómolyok Magyarországon. Növényvédelmi tanácsok, 12 (6): Csóka Gy. (23b): Levélaknák és levélaknázók. Agroinform, Budapest Csóka Gy. 26: Az akác-gubacsszúnyog (Obolodiplosis robiniae (Haldeman 1847)) megjelenése Magyarországon. Növényvédelem 42(12): Csóka György and Hirka Anikó (29): Data to evaluation of damage caused by two invading leaf miners Parectopa robiniella and Phyllonorycter robiniella on black locust. Acta Silvatica et Ligniara Hungarica. Vol 5. (in preparation) Csóka, Gy., Hirka, A. and Melika, G. (23): Parasitoid communities of two invading leafminers of black locust in Hungary: first year results. In: McManus, M. L. and Liebhold, A. M. (eds): Proceedings of the ecology, survey and management of forest insects, Kraków, Csóka György, Hirka Anikó, Mikó István, Pénzes Zsolt és Melika George (29): A Phyllonorycter robiniella Clemens, 1859 és a Parectopa robiniella Clemens, 1863 parazitoidjai Magyarországon. Növényvédelem Csóka György, Pénzes Zsolt, Hirka Anikó, Mikó István, Matošević Dinka & Melika George (29): Parasitoid assemblages of two invading blacklocust leaf-miners, Phyllonorycter robiniella (Clemens, 1859) and Parectopa robiniella (Clemens, 1859) in Hungary (Lepidoptera, Gracillariidae). Journal of Pest Science (submitted) Gibogini, B., Alma, A. and Arzone, A. (1994): Biological investigations on Phyllonorycter robiniellus (Clemens) (Lepidoptera Gracillariidae). Redia, 77: Hirka A. (29): A 28. évi biotikus és abiotikus erdőgazdasági károk, valamint a 29-ben várható károsítások. ERTI Hirka A., Csóka Gy., Koltay A., Janik G. és Szabóky Cs. 28: Új megszállók terjeszkedő rovarfajok Közép-Európa erdeiben. Erdészeti Lapok, CXLIII. évf. 28. p. Hirka A. és Koltay A. (25): Biotikus és abiotikus károk akácon. Szaktanácsadási Füzetek, az FVM Szakmai Szaktanácsadási Központ Hálózat kiadványai, ERTI Hirka A., Csóka Gy., Koltay A., Janik G. és Szabóky Cs. (28a): Új megszállók - terjeszkedő rovarfajok Közép-Európa erdeiben. Erdészeti Lapok, 143 (7-8): 28. 6
7 Hirka A., Koltay A., Csóka Gy. és Janik G. (28b): Az akác biotikus és abiotikus kárai. Az Erdészeti kutatások digitális, ünnepi különszáma az OEE 139. Vándorgyűlésének tiszteletére. Cikkgyűjtemény, Koltay A., Csóka Gy., Hirka A. és Janik G. 28: Ketyeg az időzített bomba? a rövid vágásfordulójú ültetvények növényvédelmi vonatkozásai. Erdészeti Lapok, CXLIII. évf p. Melika, G., Pénzes, Zs., Mikó, I.; Csóka, Gy.; Hirka, A. and Bechtold, M. (26): Parasitoid community structures of two invading blacklocust leafminers, Phyllonorycter robiniella and Parectopa robiniella in Hungary. In Csóka, Gy.; Hirka, A. and Koltay, A. (eds.) 26: Biotic damage in forests. Proceedings of the IUFRO WP ) Symposium held in Mátrafüred, Hungary, September 24. CD-ROM p Seprős I. (1988): Újabb adatok az akáclevél-hólyagosmoly Parectopa robiniella Clemens (Lepidoptera, Gracillariidae) magyarországi elterjedéséhez. Növényvédelem, 24 (5): Serini, G. (199): Parasitoids of Parectopa robiniella Clemens and Phyllonorycter robiniellus (Clemens) (Lepidoptera Gracillariidae). Boll. Zool. Agrar. Bachic., 22: Stojanović, A. and Marković, Č. (25): Parasitoid complex of Phyllonorycter robiniella (Clemens, 1859) (Lepidoptera, Gracillaridae) in Serbia. Journal of Pest Science, 78: Szabóky, Cs. és Csóka, Gy. (1997): A Phyllonorycter robiniella Clemens, 1859 akáclevél aknázómoly megtelepedése Magyarországon. Növényvédelem, 33 (11): Szabóky Cs., Kun A. és Buschmann F. (22): Checklist of the fauna of Hungary. Volume 2. Microlepidoptera. Hungarian Natural History Museum, Budapest Szabóky Cs. és Leskó K. (1997): A Phyllonorycter robiniella Clemens, 1859 akáclevél aknázómoly Magyarországon. Erdészeti Lapok, 132 (12): Tóth J. (22): Az akác növényvédelme. Agroinform, Budapest Whitebread, S.E. (199): Phyllonorycter robiniella (Clemens, 1859) in Europe (Lepidoptera, Gracillariidae). Nota Lepidopterologica, 12:
ADATOK A HAZAI TÖLGYEKEN ELÔFORDULÓ LEVÉLAKNÁZÓK PARAZITOID EGYÜTTESEINEK ISMERETÉHEZ
3. évfolyam 1. szám 2 0 1 3 251 259. oldal ADATOK A HAZAI TÖLGYEKEN ELÔFORDULÓ LEVÉLAKNÁZÓK PARAZITOID EGYÜTTESEINEK ISMERETÉHEZ Szôcs Levente 1, Melika George 2 és Csóka György 1 1 Erdészeti Tudományos
Faunisztikai adatok a Mátrában elõforduló levélaknázók parazitoidjainak ismeretéhez (Hymenoptera)
FOLIA HISTORICO-NATURALIA MUSEI MATRAENSIS 2015 39: 77 83 Faunisztikai adatok a Mátrában elõforduló levélaknázók parazitoidjainak ismeretéhez (Hymenoptera) SZÕCS LEVENTE, THURÓCZY CSABA, GEORGE MELIKA
Microlepidoptera.hu. Fazekas Imre
Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 33 38. (2012.12.20.) 33 Az invazív Parectopa robiniella Clemens, 1863 gyors elterjedése Magyarországon The rapid spread of invasive Parectopa robiniella Clemens,
Csóka György, Koltay András, Hirka Anikó és Janik Gergely
Erdővédelmi delmi aktualitások különös s tekintettel a Parkerdő terület letére Csóka György, Koltay András, Hirka Anikó és Janik Gergely Budapest 2011. június 9. Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS. Kovács Zoltán. Témavezetı: Dr. Lakatos Ferenc
ADATOK A VADGESZTENYELEVÉL-AKNÁZÓMOLY (Cameraria ohridella Deschka et Dimič 1986, Lepidoptera, Gracillariidae) BIOLÓGIÁJÁRÓL, ELTERJEDÉSÉRİL ÉS AZ ELLENE VALÓ VÉDEKEZÉSRİL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Kovács
Kongresszusi részvétel (előadás vagy poszter) Magyar nyelvű, hazai rendezvényeken
Kongresszusi részvétel (előadás vagy poszter) Magyar nyelvű, hazai rendezvényeken 1. Lakatos Ferenc Molnár Miklós (2006): Bükkpusztulás Zala megyében klímaváltozás? V. Erdő- és Klíma Konferencia. Mátrafüred,
JÖVEVÉNY KÁRTEVÔ ÍZELTLÁBÚAK ÁTTEKINTÉSE MAGYARORSZÁGON LEPKÉK (LEPIDOPTERA)
NÖVÉNYVÉDELEM 48 (3), 2012 105 JÖVEVÉNY KÁRTEVÔ ÍZELTLÁBÚAK ÁTTEKINTÉSE MAGYARORSZÁGON LEPKÉK (LEPIDOPTERA) Szeôke Kálmán 1 és Csóka György 2 1 Székesfehérvár, e-mail: szeokek@gmail.com 2 Erdészeti Tudományos
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az
SHORT CURRICULUM VITAE
SHORT CURRICULUM VITAE Full name: György Csóka Date of birth: 8 th April 1961 University degree(s): Forestry (1985: Univ. for Forestry and Wood Science, Sopron) Zoology (1995: Eötvös Lóránd University,
BUDAPESTI KÖZELKÉP PAJZSTETVEK VÁROSI KÖRNYEZETBEN FETYKÓ KINGA DR. SZITA ÉVA KONCZNÉ BENEDICTY ZSUZSANNA MTA ATK NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET
BUDAPESTI KÖZELKÉP PAJZSTETVEK VÁROSI KÖRNYEZETBEN FETYKÓ KINGA DR. SZITA ÉVA KONCZNÉ BENEDICTY ZSUZSANNA MTA ATK NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET ISMERKEDJÜNK A PAJZSETVEKKEL [HEMIPTERA - COCCOIDEA] MEGHÖKKENTŐEN
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról
Mit tehet az erdőgazdálkodás a biodiverzitás érdekében egy változó világban?
Mit tehet az erdőgazdálkodás a biodiverzitás érdekében egy változó világban? vegyestál (ön)kritikus fűszerezéssel Csóka György; Kámpel József; Keserű Zsolt; Rásó János és Szőcs Levente NAIK Erdészeti Tudományos
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 01. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók i forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. január 1-én Színkód 1: narancs = szakosított ok, zöld
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
Instrukciók a szerzők számára
Instrukciók a szerzők számára Általános információk Az Erdészettudományi Közlemények évente legalább egy alkalommal megjelenő tudományos lap. Lektorált magyar nyelvű, hazai, illetve közép-európai vonatkozású
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
TÁRSSZERZŐI NYILATKOZAT
TÁRSSZERZŐI NYILATKOZAT Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Környezettudományi Doktori Iskola, Természetvédelmi Ökológia Program Programvezető: Prof. Dr. Gallé László SCELIONIDAE (HYMENOPTERA:
Publikációs lista - References. Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English)
Publikációs lista - References Referált nemzetközi folyóiratok Publications: peer reviewed (English) 1. Szabó, Á., Molnár A., Győrfi J. and Pénzes B. 2009: New Data on the Mite Fauna of Hungary (Acari:
1.táblázat A fürtkezdemények számának átlaga 1.rügyemelet 2.rügyemelet
Az áttelelő szőlőkárosítók és a rügyek állapotának vizsgálata (2015 február) Éles Sándorné és Balling Péter A 2014-15-ös tél végén az idén is megvizsgáltuk mikroszkóppal a rügyekben lévő fürtkezdeményeket,
A szilva. védelme.
A szilva védelme www.syngenta.hu A szilva védelme A szilva védelme Gombabetegségek elleni védelem Rovarkártevők elleni védelem 81 82 Gombabetegségek elleni védelem A szilva betegségei közül a polisztigmás
A KANYARGÓS SZILLEVÉLDARÁZS (APROCEROS LEUCOPODA TAKEUCHI, 1939) MAGYARORSZÁGON
NÖVÉNYVÉDELEM 46 (11), 2010 519 A KANYARGÓS SZILLEVÉLDARÁZS (APROCEROS LEUCOPODA TAKEUCHI, 1939) MAGYARORSZÁGON Vétek Gábor 1, Mikulás József 2, Csóka György 3 és Stephan M. Blank 4 1 Budapesti Corvinus
Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része
Az állományon belüli és kívüli hőmérséklet különbség alakulása a nappali órákban a koronatér fölötti térben május és október közötti időszak során
Eredmények Részletes jelentésünkben a 2005-ös év adatait dolgoztuk fel. Természetesen a korábbi évek adatait is feldolgoztuk, de a terjedelmi korlátok miatt csak egy évet részletezünk. A tárgyévben az
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken. Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron Jogszabályi háttér 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára
betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 09. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók i forma/típus/altípus szerinti megoszlása szeptember 1-én Színkód 1: narancs = szakosított ok, zöld = alapok
AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
A MAGYAR TOXIKOLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK KONFERENCIÁJA TOX 2018 Konferencia - Lillafüred, 2018. október 17-19. AGROÖKOLÓGIAI TÉNYEZŐK HATÁSA A FŐBB GABONANÖVÉNYEINK FUZÁRIUM FERTŐZÖTTSÉGÉRE ÉS MIKOTOXIN TARTALMÁRA
Inváziós rovarok elleni védekezés A puszpángmoly és a többiek Dr. Vétek Gábor és munkatársai
Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszék Inváziós rovarok elleni védekezés A puszpángmoly és a többiek Dr. Vétek Gábor és munkatársai Figyelem! Közterületen, lakott területrészen,
A Cornu aspersum (O. F. Müller, 1774) és a Helix lucorum Linnaeus, 1758 adventív csigafajok hazai elõfordulásának aktualizálása
MALAKOLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ 2010 MALACOLOGICAL NEWSLETTER 28: 85 90 A Cornu aspersum (O. F. Müller, 1774) és a Helix lucorum Linnaeus, 1758 adventív csigafajok hazai elõfordulásának aktualizálása Varga András,
PAJZSTETVEK VÁROSI KÖRNYEZETBEN
PAJZSTETVEK VÁROSI KÖRNYEZETBEN FETYKÓ KINGA DR. KOZÁR FERENC KONCZNÉ BENEDICTY ZSUZSANNA MTA ATK NÖVÉNYVÉDELMI KUTATÓINTÉZET MOTTÓ: *A jelenlegi szigorú karantén rendszabályok mellett az ember által passzívan
A szilva és a ringló nyári növényvédelme
Elengedhetetlen, hogy évi rendszerességgel elvégezzük az ágritkítást, a gyümölcsmúmiák eltávolítását, a törzs és a vezérágak kérgének kaparását, valamint a hullott leveleken telelő károsítók esetében a
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról
VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató
Őszi búzafajták magas hozamának megőrzése környezeti stressz hatása alatt
Őszi búzafajták magas hozamának megőrzése környezeti stressz hatása alatt CORNET_6_08_WHEATSTR OM-00887/2009 Beszámolási időszak: 2009. október 1-2010. szeptember 30. Támogatott szervezet: Projectvezető:
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.
ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural
FEKETE NYÁR (POPULUS NIGRA) KLÓNOK NÖVÉNYVÉDELMI ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
202 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), 2009 FEKETE NYÁR (POPULUS NIGRA) KLÓNOK NÖVÉNYVÉDELMI ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA Tuba Katalin és Lakatos Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdômûvelési és Erdôvédelmi Intézet
LIST OF PUBLICATIONS
LIST OF PUBLICATIONS György Csóka Updated: 11 th December 2013 Papers in journals with impact factor Abrahamson, W. G., G. Melika, R. Scrafford, and G. Csóka: 1998: Gall-inducing insects provide insights
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
A paradicsom védelme
A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 218. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Aktualitások a növényvédelemben
Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok
www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme
A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
1118 Budapest, Villányi út 29 43. *e-mail: gabor.vetek@uni-corvinus.hu. 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Abstract
Vétek G., Boros N., Papp V., Haltrich A., Csóka Gy., Szőcs L., Tuba K., Molnár M., Kelemen G., Lakatos F. (2014): A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) 2013-ban ismert elterjedése Magyarországon.
Erdészettudományi Közlemények
Erdészettudományi Közlemények 2. évfolyam 1. szám 2012 187 198 oldal ROVARGLOBALIZÁCIÓ A MAGYAR ERDŐKBEN Csóka György, Hirka Anikó és Szőcs Levente Erdészeti Tudományos Intézet, Erdővédelmi Osztály Kivonat
Bayer Environmental Science. Az intenzív baromfitartás kártevője, a penészevő gabonabogár
Bayer Environmental Science A MOÁE Baromfi-egészségügyi Társasága és a MÁOK Baranyi megyei Szervezetének Szakülése Mohács, 2010. november 24. Az intenzív baromfitartás kártevője, a penészevő gabonabogár
Káposztabolhák (Phyllotreta spp.)
Káposztabolhák (Phyllotreta spp.) A kifejlett bogarak apró termet ek, 1.5-3.0 mm hosszúságúak, tojásdad alakúak, fémesen csillogó fekete, kékes, zöldes vagy bronzos szín ek. Egyes fajok szárnyfedelén 1-1
Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
"KLÍMA-21" Füzetek KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSOK VÁLASZOK szám. A vizsgált faállományok szénkészlete A TARTALOMBÓL
"KLÍMA-21" Füzetek KLÍMAVÁLTOZÁS HATÁSOK VÁLASZOK A TARTALOMBÓL A vizsgált faállományok szénkészlete Vízgazdálkodás változása csernozjom talajon Mészlepedékes csernozjom talajok klímaérzékenysége A talajok
Szigetbiogeográfia. A tapasztalat szerint:
Szigetbiogeográfia A tapasztalat szerint: Aritmetikus tengelyen Logaritmikus tengelyen Általános összefüggése:, ahol C taxonra, abundanciára és lokalitásra jellemző állandó, A a terület mérete és z (linearizált
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája 2014-es évi kompetenciamérésének értékelése Készítette: Knódel Éva 2015. június 17. I. A telephely épületének állapota és
Tájékoztató. a Tiszán tavaszán várható lefolyási viszonyokról
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Tiszán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KAR. Doktori (PhD) értekezés tézisei
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDŐMÉRNÖKI KAR Doktori (PhD) értekezés tézisei A GYAPJASLEPKE (LYMANTRIA DISPAR L.) TÖMEGSZAPORODÁSÁNAK (2003-2006) ELEMZÉSE, VALAMINT TÁPLÁLKOZÁSBIOLÓGIAI VIZSGÁLATOK GYAPJASLEPKÉVEL
Akáckutatás a NAIK-ERTI Püspökladányi Kísérleti Állomásán. Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János
Csiha Imre, Keserű Zsolt, Rásó János Az akác hazai múltja Európai megjelenése Jean Robin francia botanikus nevéhez köthető az 1600-as évek elején. A ma élő legidősebb akácfa ismereteink szerint Bábolnán
Az Acta Silvatica & Lignaria Hungarica 9. kötetében megjelent tanulmányok címei és kivonatai
207 Az Acta Silvatica & Lignaria Hungarica 9. kötetében megjelent tanulmányok címei és kivonatai Az Erdészettudományi Közlemények és az Acta Silvatica & Lignaria Hungaria (ASLH) kölcsönösen közlik a másik
Keleti gyümölcsmoly - Grapholita molesta Busck
Keleti gyümölcsmoly - Grapholita molesta Busck www-staff.it.uts.edu.au A lepke teste 5-7 mm hosszú, szárny-fesztávolsága 9-13 mm. ElülsŒ szárnya barnásfekete, sárgásfehér rojtozattal. Tükörfoltja hamuszürke.
Csóka (1992) Gyula környékén kocsányos tölgyön találta meg. Szentkúton Quercus pubescens-en
FOLIA HISTORICO NATURALIA MUSEI 1995 MATRAENSIS 20: 145-152 Adatok a Meszes-tető (Mátraverebély, Szentkút) tölgyeken előforduló Cynipida-gubacsainak ismeretéhez (Hymenoptera) CSÓKA GYÖRGY - ID. KOVÁCS
Az élelmiszerbiztonság a termőföldön kezdődik, amelynek meghatározó elemévé kell váljon a növényvédő mérnök, a növényorvos.
Az élelmiszerbiztonság a termőföldön kezdődik, amelynek meghatározó elemévé kell váljon a növényvédő mérnök, a növényorvos. A szőlő új és várható károsítói www.vmnk.hu Növlnokényvédelmi és agrokémiai szakmérnök
Tájékoztató. a Dunán 2014. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 214. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Szent István Egyetem. Állatorvos-tudományi Doktori Iskola
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Doktori Iskola Madarak (Aves) és tolltetveik (Phthiraptera) gazda-parazita kapcsolatának evolúciós, ökológiai és faunisztikai vizsgálata PhD értekezés tézisei
1. A savasság változása a vegetációs időszak alatt és a száradás során
A faanyag savassága mind az élő mind a holt faszövet szempontjából alapvető fontosságú. Elsődleges szereppel bír a szöveti ph-érték meghatározásán keresztül az enzim folyamatok befolyásolásában, a közeg
Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen
Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen Bevezetés Látva az Európai Unió növényvédőszer politikáját, valamint
Levegőminőségi helyzetkép Magyarországon
Levegőminőségi helyzetkép Magyarországon Dr. Radics Kornélia Országos Meteorológiai Szolgálat elnök Időjárás Éghajlat Levegőkörnyezet Az OLM felépítése AM / Agrárminisztérium OMSZ / Országos Meteorológiai
Tájékoztató. a Dunán 2015. tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék
Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 21. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket
Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai*
Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai* 1. Írásomban az Árpád-kori Kolozs, Doboka és Erdélyi Fehér vármegyék településnevei 1 körében általam elvégzett névrendszertani
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE
AZ AKÁCTERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK BIOLÓGIAI ALAPJAI, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A SZÁZAZ TERMŐHELYEKRE A fehér akác (Robinia pseudoacacia L.) hazánk legjelentősebb gyorsan növő állományalkotó fafaja, amely erdeink
Nemcsak kártevő lehet a rovar a szőlőben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A biológiai növényvédelem a kártevők természetes ellenségeit használja fel védekezéshez. Szőlőskertünkben hasznos állatok egész sora él, amelyek a levéltetvek, a pajzstetvek, a takácsatkák és más kártevők
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS HORVÁTH BALÁZS
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS HORVÁTH BALÁZS MOSONMAGYARÓVÁR 2006 1 2 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZ GAZDASÁG- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI KAR MOSONMAGYARÓVÁR Környezettudományi Intézet A VADGESZTENYELEVÉL-AKNÁZÓMOLY
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXX.)
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXX.) Budapest, 2013. november 27. MILYEN SZÍNŰ CSAPDÁT HASZNÁLJUNK A SZŐLŐ ARANYSZÍNŰ SÁRGASÁGÁT (FLAVESCENCE DORÉE) TERJESZTŐ AMERIKAI SZŐLŐKABÓCA
Megfigyelések a dióburok fúrólégy 2013. évi rajzásával, elterjedésével és kártételével kapcsolatban
Megfigyelések a dióburok fúrólégy 2013. évi rajzásával, elterjedésével és kártételével kapcsolatban Dr. Voigt Erzsébet Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató Fejlesztő Nonprofit Közhasznú Kft.,
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012
BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus
Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták elterjedésének és prevalenciájának vizsgálatában
TÉMA ÉRTÉKELÉS TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR-2010-0003 (minden téma külön lapra) 2010. június 1. 2012. május 31. 1. Az elemi téma megnevezése Molekuláris biológiai módszerek alkalmazása a maláriát okozó paraziták
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS - kivonat - 2013. január Készítette az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkészlet-gazdálkodási és Víziközmű Osztálya és az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság
PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6.
49 Acta Biol. Debr. Oecol. Hung 13: 49 53, 2005 A BÖRZSÖNYI-PATAK KÉRÉSZFAUNÁJÁNAK VIZSGÁLATA CSER BALÁZS PTE TTK Általános és Alkalmazott Ökológiai Tanszék, 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. INVESTIGATION ON
DÍSZNÖVÉNYEK ÖNTÖZÉSE KONDICIONÁLT FELÜLETEK ALATT IRRIGATION OF ORNAMENTAL PLANTS IN GREENHOUSE
Gradus Vol 2, No 2 (2015) 336-341 ISSN 2064-8014 DÍSZNÖVÉNYEK ÖNTÖZÉSE KONDICIONÁLT FELÜLETEK ALATT IRRIGATION OF ORNAMENTAL PLANTS IN GREENHOUSE Turiné Farkas Zsuzsa Kertészeti Tanszék, Kertészeti Főiskolai
KLASSZIKUS BIOLÓGIAI VÉDEKEZÉS MAGYARORSZÁGON A SZELÍDGESZTENYE GUBACSDARÁZS (DRYOCOSMUS KURIPHILUS (YASUMATSU 1951) ELLEN: ELÔZETES EREDMÉNYEK
NÖVÉNYVÉDELEM 5 (0), 205 445 KLASSZIKUS BIOLÓGIAI VÉDEKEZÉS MAGYARORSZÁGON A SZELÍDGESZTENYE GUBACSDARÁZS (DRYOCOSMUS KURIPHILUS (YASUMATSU 95) ELLEN: ELÔZETES EREDMÉNYEK Kriston Éva, Bozsó Miklós, Krizbai
Fényképek és a rajtuk szereplő téglafalak, mint építészeti alkotás szerzői jogi védelme
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye Fényképek és a rajtuk szereplő téglafalak, mint építészeti alkotás szerzői jogi védelme Ügyszám: SzJSzT-24/13. A Törvényszék által feltett kérdések:
Erdőgazdálkodás. Nemzetközi és hazai kitekintés
Erdőgazdálkodás Nemzetközi és hazai kitekintés Az erdő: a világ egyik legösszetettebb életközössége, amely magában foglalja - a talajban élő mikroorganizmusokat, - a földfelszínen élő mohákat, gombákat,
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. szeptember 8.)
József Keresztes FW: Szekszárd Borvidék Kft. 2016. szeptember 8. 2:43 Címzett: József Keresztes , dora.benczik@syngenta.com
Erdővédelem és erdőművelés
Erdővédelem és erdőművelés Hogyan befolyásolható az erdőműveléssel erdeink egészségi állapota és immunrendszere? Csóka György csokagy@erti.hu Erdészeti Tudományos Intézet Erdővédelmi Osztály OEE Erdőművelési
Scaphoideus titanus (amerikai szőlőkabóca)
Scaphoideus titanus (amerikai szőlőkabóca) S. titanus imágó (Fotó: Dér Zsófia) S. titanus levedlett lárvabőr ( Fotó: Zsolnai Balázs) Elterjedése Őshazája: Észak-Amerika (USA, Kanada) 1960-ban került be
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély
Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában
KÖRNYEZETKÍMÉLŐ, KITINSZINTÉZIST-GÁTLÓ, POR ALAKÚ ROVARÖLŐ ÉS LÉGYLÁRVAIRTÓSZER
DIMILIN 25WP KÖRNYEZETKÍMÉLŐ, KITINSZINTÉZIST-GÁTLÓ, POR ALAKÚ ROVARÖLŐ ÉS LÉGYLÁRVAIRTÓSZER Hatóanyaga: 25,0 % diflubenzuron Engedélyszáma: MÉM 55297/1990, FVM 15071/1994, FM 18561/1995, FM 24769/1997,
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS ÁLLAPOT SZERINT
VÁRAKOZÓK JELENTÉSE ELEMZÉS 2018. 03. 01. ÁLLAPOT SZERINT Várakozások jellemzői 1. táblázat Várakozók ellátási forma/típus/altípus szerinti megoszlása 2018. március 1-én Színkód 1: narancs = szakosított
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetgazdálkodási és az integrált gazdálkodási alprogram bemutatása.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
Vas megye növény-egészségügyi helyzete. Tanakajd, április 21-tıl május 5-ig
Vas megye növény-egészségügyi helyzete Tanakajd, 5. április -tıl május 5-ig Megyénkben az elmúlt két hétben háromszor mértünk kisebb mennyiségő csapadékot, összesen,5 mm-t. A napi átlag hımérséklet április
Microlepidoptera.hu. Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához. Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae)
Microlepidoptera.hu Microlepidoptera.hu 5: 3 7. (2012.12.20.) 3 Kiegészítő adatok Magyarország Zygaenidae faunájához Additional data of Zygaenidae fauna from Hungary (Lepidoptera: Zygaenidae) Buschmann
Almafaszitkár - Synanthedon myopaeformis Borkhausen
Almafaszitkár - Synanthedon myopaeformis Borkhausen A lepke testhossza 10-12 mm, szárny-fesztávolsága 12-22 mm. Szárnyfelületének nagy része pikkelytelen, áttetszœ, peremén aranysárga rojtot visel. Teste
Ideális hőmérséklet 10 20 C, a megcélzott kártevő legintenzívebb táplálkozási időszaka előtt, lehetőleg délelőtt. Hatásnövelő körülmény nincs.
. Általános Név Formuláció Hatóanyag FENDONA 10 EC Emulzióképző koncentrátum (SC) 100 g/l alfametrin Hatás A Fendona 10 EC kontakt és gyomorméreg; rágó kártevők lárvái és kifejlett alakjai ellen hatékony.
Támadnak az ormányosok: a mogyoró növényvédelme
1. kép A mogyoró lisztharmata a faj közismert betegsége, de súlyos károkat csak esetenként okoz. A betegség következtében a leveleken szürkésfehér penészgyep képződik (1. kép). Augusztus közepére, végére
Szilva növényvédelme
Szilva növényvédelme Himlőbetegségek Gazdanövény: kajszibarack, őszibarack, szilva Tünet: a levélen világos színű 2-10 mm nagyságú gyűrű alakú foltok jelennek meg. A foltosodás megjelenik a csonthéjon
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben
A jövő erdőgazdálkodása a Szigetközben LIMP TIBOR 1. Az erdőgazdálkodás vízellátási, vízháztartási igényei A Szigetközben folyó erdőgazdálkodás jövőképének kialakítása során a jelenlegi kedvezőtlen ökológiai
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS
INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ, OPERATÍV ASZÁLY- ÉS VÍZHIÁNY- ÉRTÉKELÉS 2019. február kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya