FEKETE NYÁR (POPULUS NIGRA) KLÓNOK NÖVÉNYVÉDELMI ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA
|
|
- Liliána Illésné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 202 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), 2009 FEKETE NYÁR (POPULUS NIGRA) KLÓNOK NÖVÉNYVÉDELMI ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA Tuba Katalin és Lakatos Ferenc Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdômûvelési és Erdôvédelmi Intézet Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4. Az energetikai faültetvények a faültetvények között is szélsôségesnek számítanak. Sajátos a tenyészterületük, elegyarányuk és termesztéstechnológiájuk. Ennek következtében erdôvédelmi, illetve növényvédelmi szempontból más kezelést, más megfontolásokat igényelnek, mint az erdô vagy a többi faültetvény. Vizsgálataink célja egyrészt az volt, hogy az egyes károsítók, illetve károsítási formák fellépését nyomon kövessük, és ennek ismeretében az esetleges növényvédelmi beavatkozások idejét meghatározzuk. Másrészt arra kerestük a választ, hogy ilyen körülmények között egy gondosan kiválasztott fajta mennyiben segítheti a kártétel mérséklését, illetve a fajták elegyes telepítése mennyire képes a növényvédelmi károsítások szintjét befolyásolni. Összehasonlító vizsgálatainkat hét fajtagyûjteményes fekete nyár (Populus nigra) vegetatív szaporítású utódain végeztük. A felvételezések eredményei azt mutatták, hogy az aknázók által okozott károsítások mértéke július közepétôl, a rágó kártevôk száma, illetve az általuk okozott felületveszteség pedig július végétôl növekedett meg jelentôsen. A rozsdafertôzések augusztus végétôl hatalmasodtak el. Az elvégzett függetlenségi vizsgálatok rámutattak arra, hogy bizonyos kártételi formák mérséklésében szerepet kaphat a fajták megválasztása is, de a vizsgálatba vont fajtagyûjteményes klónoknál ilyen kis tenyészterület esetén az elegyes telepítésekkel nem lehetett csökkenteni a károsítások mértékét. Az energetikai faültetvényeknek igen sajátos a sûrûségük, elegyarányuk és termesztéstechnológiájuk. Ökológiai egyensúlyuk labilis, önszabályozó mechanizmusaik gyengék, szinte hatástalanok. Kedvezô körülményeket nyújtanak a kártevôk és a kórokozók gyors felszaporodására és folyamatos fertôzésére. Valójában növényvédelmi és nem erdôvédelmi tevékenységet igényelnek, mely egyszeri gyors, de akár rendszeres beavatkozást is jelenthet. A nyárak erdô-, illetve növényvédelmével kapcsolatban számos irodalmi adat áll rendelkezésre. Szontagh és Tóth (1988) illetve Szontagh (1990) mûvei részletes áttekintést adnak a témáról. A nyártermesztéssel foglalkozó mûvek is külön fejezetet szentelnek e témának (Szodfridt 2001, Tóth 2006). Az energetikai faültetvényekkel kapcsolatban egyelôre kevés a termesztési tapasztalat mind a fajtákat, mind a termesztés technológiát illetôen. A technológiai jellegû megelôzô védekezési lehetôségek sem kellôképpen ismertek. Kísérletünk célja kettôs volt. Egyrészt fel akartuk mérni, hogy egyes károsítók, illetve károsítási formák mikor lépnek fel, és melyek azok, amelyek egy esetleges növényvédelmi beavatkozást szükségessé tehetnek. Másrészt meg akartuk vizsgálni, hogy sûrûbb telepítés esetén, ami az energetikai faültetvényeket is jellemzi, egy jól megválasztott fajta mennyiben segíthet a kártevôk és kórokozók leküzdésében, illetve a fajták vegyes telepítése képes-e a növényvédelmi károsítások szintjét befolyásolni. Anyag és módszer A vizsgálatot a Bajti csemetekertben állítottuk be. Hét fajtagyûjteményes fekete nyár
2 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), (Populus nigra) vegetatív szaporítású utódait (továbbiakban klónok), jelölés szerint: A, B, C, D, E, F, G, hasonlítottunk össze növényvédelmi szempontból. A dugványokat április 28-án ültettük el, olyan elrendezésben, amely lehetôvé tette nem csak a különbözô klónok összehasonlítását rovar- és kórtani szempontból, hanem a klónok elegyes telepítésben mutatott viselkedésének vizsgálatát is. A két ismétlésben összesen 480 dugványt ültettünk ki. Egy parcellába hat dugvány került. Ismétlésenként öt sorunk és soronként nyolc parcellánk volt. A parcellákon belül a sor- és tôtávolság 0,5 0,5 m, a parcellák és a sorok között 1 1 m, az ismétlések között 3 m volt a távolság. A homogén parcellák egy klónt tartalmaztak, a heterogénekbe két, három, illetve hat különbözô klón került. A gyomkonkurencia csökkentése céljából a sorokban talajtakarást alkalmaztunk, a sorközöket pedig kapáltuk. A csemetéket május végétôl kétheti gyakorisággal vizsgáltuk, és rögzítettük az elôforduló károsítókat és fejlôdési alakjukat. A levélfelületi károsodásokra vonatkozó felvételezéseket havonta végeztük el május végétôl szeptember végéig. Mivel a károsítás alapján a kártevôk meghatározása nem mindig lehetséges, ezért egy károsítási formákon alapuló besorolást is kialakítottunk. Az általunk felvételezett hét károsítási forma a következô volt: rágó, vázasító, sodratot készítô, aknázó, gubacsot okozó, phloemszívó és xylofág rovarok. A felvételezésekkor hetes skálát alkalmaztunk a ok, a ok és az ok értékelésére. 1 adott károsítási formától mentes; 2 az adott károsítási forma a levelek 0 10%-án, 3 az adott károsítási forma a levelek 11 20%-án, 4 az adott károsítási forma a levelek 21 40%-án, 5 az adott károsítási forma a levelek 41 60%-án, 6 az adott károsítási forma a levelek több mint 60%-án jelen van. A klónok kártevôkkel és kórokozókkal szemben tanúsított viselkedésének, illetve az eltérô telepítések (homogén, két-, háromklónos, heterogén) és a károsítók kapcsolatának jellemzésére függetlenségvizsgálatot végeztünk. A Phylloc n ictis suffusella és a klónok kapcsolatának jellemzésére szintén függetlenségvizsgálatot alkalmaztunk. Eredmények A vizsgálati idôszakban számos rágó kártevôt figyeltünk meg. Így a nagy nyárlevelész (Chry - somela populi) különbözô fejlôdési alakjait, a rozsdabarna kisszövô (Orgyia antiqua), a gyapottok bagolylepke (Helicoverpa armigera), a vörös csipkésbagoly (Scoliopteryx libatrix), a sóskabagolylepke (Acronycta rumicis), a nyár bagolylepke (Acronycta megacephala), a nyárfaszender (Laothoe populi), a bükk-gyapjaslepke (Elkneria pudibunda), a bélyeges pihésszövô (Tethea or) és számos araszoló hernyóját. A levéldarazsak közül a két leggyakrabban károsító faj a Nematus coeruleocarpus és a Trichiocam pus viminalis volt. A vázasítókat tekintve a legnagyobb számban, július augusztusban a nyárfa-apróbagoly (Nycteola asiatica) hernyói, augusztus végétôl október közepéig számos Phratora faj, köztük a fûzcserje-levélbogár (Phratora vitellinae) lárvái és imágói fordultak elô a feketenyár-csemetéken. Július elejétôl szeptember végéig a nyárbagolylepke fiatal hernyói is jelentôs mennyiségû levelet vázasítottak ki. Az aknázók közül a leggyakoribb a Phylloc n ictis suffusella volt. Aknáit nagy számban lehetett megfigyelni július közepétôl egészen október elejéig. A július végi felvételezés során 1167 levélen találtuk meg aknáját. Július végétôl október közepéig minden fejlôdési alakja folyamatosan jelen volt a kísérleti területen. Aknái közvetlenül az epidermisz alatt futnak, nem okoznak jelentôs felületi veszteséget, de a levelek egyenletes növekedését gátolják. Ezeken a helyeken az epidermisz már nem tud tovább növekedni, de a levél többi szövete még képes gyarapodni, így kanalasodik, illetve hullámossá válik a levélfelület. Gyenge szintû károsítást okozott a Stigmella trimaculella, melynek aknáit 31 fán, és az Aulagromyza populicola, melynek aknáit 14 fán találtuk meg. Észlelési szinten maradt a sárga-
3 204 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), 2009 nyakú levélaknázó (Zeugophora flavicollis), és a Phyllonorycter populifoliella károsítása. Aknáikat csupán három, illetve két fán lehetett megtalálni a vizsgálati idôszakban. A sodratokat, eltekintve néhány pókok által összeszôtt levéltôl, csak a nyárfa-apróbagoly készített, bábozódási célból. A sod - ratot készítô rovarok közül azonban a nyárfa-levélsodró (Byctis cus populi) imágói augusztus közepétôl szeptember végéig rendszeresen elôfordultak a csemetéken. Gubacsot okozó kártevôt a vizsgálati idôszakban a kísérleti területen nem észleltünk. A szívogatók közül augusztus végén találtuk meg elôször a Chaitophorus leucomales egyedeit. Ettôl az idôponttól kezdve felszaporodásuk folyamatos volt egészen a vegetáció végéig. Legnagyobb telepeik október közepére alakultak ki. Az aknázók, kisebb mértékben a rozsda és a vázasítók által károsított összepöndörödött leveleken is nagyobb egyedszámú telepeik alakultak ki. Nyár közepétôl a csemetéken több kabócafaj elôfordulását is rögzítettük. A xylofágok közül a bögölyszitkár (Paran - threne tabaniformis) károsítását 35, a kis nyárfacincér (Saperda populnea) károsítását 3 csemetén figyeltük meg. Elôfordulásuk az egyes klónokon teljesen véletlenszerû volt. A gombák közül mindössze 4 fán észleltük a ventúriás ágelhalás és levélfoltosodás (Venturia populina / Pollacia elegans) tüneteit június és július folyamán. A nyárfarozsda (Melampsora spp.) szeptembertôl egyes klónokon igen nagy fertôzési értéket ért el. Egyes csemetéken a levelek több mint 60%-án fejlett rozsdatelepeket lehetett találni. A drepano pezizás levélfoltosság (Drepa nopeziza spp.) fertôzése azonban a vizsgálati idôszak végén sem haladta meg a gyenge szintet. A levelek 1 2%-án lehetett csak tüneteit észlelni. A vizsgálati idôszakban a különbözô típusú károsítok által fertôzött fák egyedszámát az 1. táb lázat tartalmazza. A különbözô kártevô csoportokkal, illetve kórokozókkal fertôzött fák száma Fertôzött fa (db) 1. táblázat Május Június Július Augusz tus 29. Szeptember 22. Rágó Vázasító Aknázó Sodratot készítô Gubacsot okozó Phloemszívó Xylofágok Gombák Életképes fák Május végén a károsított levelek száma elenyészô volt. Inkább csak egy-egy levélbolhák és ormányosok által okozott apró lyuggatásszerû t, illetve néhány pókok által összesodort és összeszôtt levelet lehetett megfigyelni. Június közepétôl növekedésnek indult a rágó kártevôk által okozott levélfelületi veszteség. A hó nap végére a csemeték 25%-án regisztráltunk kisebb-nagyobb kárt. Ebben az idôszakban jelentek meg az elsô levélaknák is. Mind a Zeugophora flavicollis (összesen 3 akna), mind a Stig mella trimaculella (összesen 7 akna) észlelési szintû fertôzést okozott a hónap végi felvételezéskor. Július folyamán már a csemeték 39%-án észlelhetô volt kár, illetve növekedett a ok által okozott felületi veszteség is. Megjelentek a ok is, elôször a C jelû klónon, majd az A, az D, a G jelûn. Ebben az idôszakban a domináns károsítási forma mind a levélfelületet, mind a károsított fák, illetve levelek számát tekintve az volt. A Phyllocnictis suffusella által okozott aknák száma július közepétôl kezdve robbanásszerûen megemelkedett. Nôtt a Stigmella trimaculella által okozott aknák száma is, de korántsem olyan mértékben, mint az elôbb említett fajé. Más aknázó fajok is megjelentek, így az Aulagromyza populicola és a Phyllonorycter populifoliella. Ekkor lehetett felfedezni a bögölyszitkár károsításának elsô nyomait is.
4 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), Augusztus végén tapasztaltuk a legnagyobb fajbôséget. Ekkorra a csemeték 100%-án elôfordult kisebb-nagyobb mértékû kár. A rágó kártevôk között a hernyók kerültek túlsúlyba. Jelentôsen megemelkedett a ok száma és felülete is. Folyamatosan növekedett az aknák száma is, továbbra is a Phyllocnictis suffusella jelentôs dominanciájával. Szeptember végére a rágó és a vázasító kártevôk száma, illetve a rozsdafertôzés is elhatalmasodott. A rágó kártevôk közül ebben az idôszakban a legnagyobb levélfelületi veszteséget a nagy nyárlevelész lárvái és imágói okozták. Ekkora már népes levéltetûtelepek is kialakultak. A rágó, a vázasító, az aknázó és a gombás fertôzések által okozott felületi veszteségeket a felvételezési idôszakban az 1. ábra szemlélteti. A klónok kártevôkkel és kórokozókkal szemben tanúsított viselkedésének jellemzésére függetlenségvizsgálatot alkalmaztunk a szeptember végén nyert adatok felhasználásával. Feltételeztük, hogy a rágó, vázasító és az aknázó kártevôk, illetve a rozsdafertôzés által okozott károsodás mértéke független a különbözô klónoktól. A Phyllocnictis suffusella és a klónok kapcsolatát külön is megvizsgáltuk a július végi adatok alapján. Ebben az estben azt feltételeztük, hogy a Phyllocnictis suffusella fertôzésének mértéke független a klónoktól. Vizsgálataink eredményét az 2. táblázat tartalmazza. 2. táblázat A különbözô klónok, illetve a ok, a ok, az ok, a Phyllocnictis suffusella és a rozsdafertôzések függetlenségi vizsgálatának eredményei Károsítási formák χ2 számított χ2 kritikus db fa június 27. július 22. augusztus 29. szeptember 22. Károsítási formák / Dátum 61< % % % % 1 10 % 1. ábra. A rágó, a vázasító, az aknázó és a gombás fertôzések által okozott felületi veszteségek alakulása a felvételezések során Az eredményeket tekintve a rágó kártevôk által okozott károsítások mértéke 95%-os szignifikanciaszinten függetlennek bizonyult a klónoktól. Ezzel ellentétben a ok, az aknázók, különösen a Phyllocnictis suffusella károsítása és a rozsdafertôzések mértéke 95%- os szignifikanciaszinten összefüggött a klónokkal. Ez utóbbi károsítók a vizsgálatba vont klónokat nem egyforma mértékben károsítják. A homogén és a heterogén a két-, a három-, illetve a hatklónos elrendezések ilyen sûrû hálózatban történô alkalmazásának hatását a rágó, a vázasító, az aknázó kártételekre, illetve a rozsdafertôzésekre szintén függetlenségvizsgálattal ellenôriztük. Feltételeztük, hogy a rágó, vázasító és az aknázó kártevôk, illetve a rozsdafertôzés által okozott károsodás mértéke független a különféle elrendezésektôl. A számításokat a szeptember végi adatok alapján végeztük el. Statisztikai vizsgálataink eredményét az 3. táblázat tartalmazza. A ok, a ok, az ok és a rozsdafertôzések mértéke 95%-os szignifi kancia - 3. táblázat A különbözô telepítések, illetve a ok, a ok, az ok és a rozsdafertôzések függetlenségi vizsgálatának eredményei 0% Rágás 37,18 < 55,76 67,5 Vázasítás 78,08 > 55,76 67,5 Aknázás 92,03 > 43,77 55,76 Phyllocnictis suffusella 107,96 > 43,77 Rozsdafertôzés 320,65 > 55,76 67,5 Szignifikanciaszint (1 α): 0,95. Ültetés χ2 számított χ2 kritikus Rágás 32,34 < 36,42 Vázasítás 16,34 < 32,67 Aknázás 23,92 < 28,87 Rozsdafertôzés 33,40 < 36,42 Szignifikanciaszint (1 α): 0,95.
5 206 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), 2009 szinten független volt a parcellák homo- illetve heterogenitásától. Tehát, a kiültetés homogén, illetve heterogén (két-, három-, hatklónos) jellege a károsítási szinteket nem befolyásolta. Következtetések, javaslatok A hét károsítási formát tekintve a gubacsképzôk kivételével, minden csoportot több rovarfaj is képviselt. A károsítások meglétét vizsgálva öt csoport fordult elô a vizsgálati területen. A legfajgazdagabb a rágó rovarok csoportja volt. A legjelentôsebb kártételeket, a legnagyobb felületi veszteségeket a rágó rovarok okozták. Az esetleges védekezések során a fô cél e kártevôk szélsôséges felszaporodásának megakadályozása lehet. A július közepére, utolsó dekádjára idôzített kitinszintézis-gátlóval történô védekezés a rágó kártevôk kezdeti felszaporodásába avatkozna be, illetve az aknázók számát és az általában ilyenkor megjelenô vázasító rovarokat is hatékonyan gyérítheti. Sajnos a fekete nyáron jelentkezô kártevôk betelepedése, jellegüknél fogva, egész nyáron folyamatos, így szükségessé válhat egy második védekezés beiktatása is, melynek idôpontja augusztus végén, szeptember elején válhat esedékessé. Ebben az idôszakban a rovarölô szeres kezelést érdemes a rozsdák elleni védekezéssel összekötni, valamilyen felszívódó ölô szer formájában. Az itt megjelölt idôpontok természetesen csak támpontok. Az idôjárás függvényében akár kéthetes eltolódást is mutathatnak. A védekezések idôpontját évente saját felvételezésekkel kell pontosítani. A különbözô klónok és a károsítási formák függetlenségvizsgálata azt mutatta, hogy a rágó kártevôk által okozott károsítások függetlenek a klónoktól. Tehát az általunk vizsgált klónokat tekintve a fajtaválasztással nem tudjuk a i károsítás szintjét csökkenteni, mivel minden klón azonos mértékben károsodik. A ok, az ok és a rozsdafertôzések estén az általunk vizsgált klónok körültekintô megválasztásával, ha kisebb mértékben is, de csökkenthetjük a károsítás mértékét, mivel ezeken a kártevô csoportokon a függetlenségvizsgálat kimutatta, hogy a károsodás mértéke függ a klóntól. Az aknázók közé tartozó Phyllocnictis suffusellára elvégzett vizsgálat is azt igazolta, hogy ez a faj különbözô mértékben károsítja a különbözô klónokat, tehát preferenciája van. A ok, a ok, az ok és a rozsdafertôzések mértéke vizsgálati feltételeink mellett független volt a különbözô kiültetési elrendezésektôl. Az általunk megvizsgált klónok együttes telepítése, ilyen kis tenyészterületen, a növényvédelmi helyzetben jelentôs javulást nem tud elôidézni. IRODALOM Szodfridt I. (2001): Nyártermesztés. Mezôgazdasági Szaktudás Kiadó, Budapest Szontagh P. (1990): A nyárak és füzek növényvédelme. Az állami gazdaságok Erdôgazdálkodási és Fafeldolgozási Szakbizottságának kiadványa, Budapest Szontagh P. és Tóth J. (1988): Erdôvédelmi útmutató. Mezôgazdasági kiadó, Budapest Tóth B. (szerk.) (2006): Nemesnyár-fajták ismertetôje. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., Budapest COMPARISON OF INSECT ASSOCIATES ON BLACK POPLAR (POPULUS NIGRA) CLONES Katalin Tuba and F. Lakatos University of West-Hungary, Institute of Silviculture and Forest Protection, Sopron, Bajcsy-Zs. 4. Energy plantations represent an extreme situation even among forest plantations. They have special site requirements, extreme mixture ratio (e.g. one genotype on large areas) and use special growing technology. Therefore, they require different management methods than forests or even other forest plantation regarding plant protection treatments. The objectives of our examination were: a) to assess the associated insects in functional groups, b) to determine the application timing of plant protection treatment, and c) how the mixture ratio of the different clones can influence the level of
6 NÖVÉNYVÉDELEM 45 (4), the damage. We performed our comparing examination on progeny of seven black poplar (Populus nigra) clones. Altogether 38 insect species were identified belonging to seven functional groups (chewers, skeletonisers, miners, leaf rollers, gall makers, sucking and soap feeding and xylophag) during the vegetation period in Leaf surface damage was dominated by miners from middle of July and by chewers from the end of July. The number of insect species in this group arose considerably in this period too. The rust infection became seriously from the end of August. Regarding to the statistic analysis we assume, that the damage level was influenced by the particular black poplar clone, however the damage level is not connected to the mixture rate on a small experimental plot, like we have used. Érkezett: március 10. AKIKRE BÜSZKÉK LEHETÜNK A Magyar Köztársaság Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztere az évi forradalom és szabadságharc 161. évfordulója alkalmából A mezôgazdaság, élelmiszeripar, valamint az agrárszakoktatás területén végzett kiemelkedô munkássága elismeréséül Újhelyi Imre díjat adományozott Prof. Dr. habil Reisinger Péter úrnak, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezôgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Környezettudományi Intézet egyetemi tanárának, mb. intézetigazgatónak az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-, Fejlesztô Kht.-nak Példamutatóan végzett eredményes szakmai munkássága elismeréséül Miniszteri Elismerô Oklevél kitüntetésben részesítette Dr. Dula Bencéné asszonyt, a Heves Megyei MgSzH, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság növényvédelmi kórtani szakértôjét Dr. Hertelendy Lajos urat, a Zala Megyei MgSzH, Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét Szabóné Kele Gabriella asszonyt, a Fejér Megyei MgSZH Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesét A kitüntetetteknek gratulálunk és további sikeres munkát kívánunk! Szerkesztôbizottság
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány
Csiha Imre Dr. Keserű Zsolt Kamandiné Végh Ágnes NAIK ERTI Püspökladány Alföldi erdőterületeink jelentős része: száraz, gyenge termőképességű, kedvezőtlen vízgazdálkodású Hazai talajaink: 43%-a kedvezőtlen
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet. Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe
MAGYAR NÖVÉNYVÉDŐ MÉRNÖKI ÉS NÖVÉNYORVOSI KAMARA Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezet Hajdú-Bihar Megye növényvédelmi időszakos helyzetképe Hajdú-Bihar megye növény-egészségügyi helyzetének alakulásáról
Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen
Bacillus thuringiensis hatóanyagú Bacto Speine WG felhasználása dohányültetvényekben vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvái ellen Bevezetés Látva az Európai Unió növényvédőszer politikáját, valamint
A rosszindulatú daganatos halálozás változása 1975 és 2001 között Magyarországon
A rosszindulatú daganatos halálozás változása és között Eredeti közlemény Gaudi István 1,2, Kásler Miklós 2 1 MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézete, Budapest 2 Országos Onkológiai Intézet,
A káposztafélék védelme
A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme
www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok
Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról
Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) Észak-Amerikából származó egynemzedékes, kisméretű kártevő. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek a levélfonákán szívogat.
A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, )
A burgonya y vírussal kapcsolatos nemzetközi kísérlet eredményei (Debrecen-Pallag, 1996-5) NAGY GYULA VARGA LAJOS Agrotab Kft. BEVEZETÉS A dohánykutatás nemzetközi szervezetének, a CORESTA-nak a növénykórtani
Gyenge adottságú és szárazodó termőhelyen történő fa alapanyag termelésének megalapozása VM determinációs projekt
Újabb módszerek az erdészeti termőhely minősítésben Rásó János Csiha Imre Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet Püspökladányi Kísérleti Állomás Gyenge adottságú és szárazodó
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.
Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára
betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk
A szilva. védelme.
A szilva védelme www.syngenta.hu A szilva védelme A szilva védelme Gombabetegségek elleni védelem Rovarkártevők elleni védelem 81 82 Gombabetegségek elleni védelem A szilva betegségei közül a polisztigmás
Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések - VKE Konzorcium VKE
LIII. FAGOSZ Faipari és Fakereskedelmi Konferencia Balatonszemes, 2017. október 25-26. MAGAS AKÁC C IPARIFA KIHOZATAL ÚJ TERMESZTÉSTECHNOL STECHNOLÓGIÁVAL, GYORSNÖVÉSŰ TURBO OBELISK FAJTÁKKAL Dr. Bach
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken. Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron
Új és várható kártevők és kórokozók az erdészetben és dísznövényeken Dr. Tuba Katalin Soproni Egyetem Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet, Sopron Jogszabályi háttér 7/2001. (I. 17.) FVM rendelet a növényegészségügyi
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
A dísznövények védelme
A dísznövények védelme A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérô körülmények között, van szabadföldi, üveg alatti, fóliás és hideghajtatott
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS
DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS KÜLÖNBÖZŐ NYÁRFAJOK ÉS -KLÓNOK HERBIVOR ROVARKÖZÖSSÉGEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A POPULUS NIGRA SZÁRMAZÁSOKRA Készült a Nyugat-magyarországi Egyetem Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási
Az ANOVA feltételeire vonatkozó vizsgálatok és adatkezelési technikák
Az ANOVA feltételeire vonatkozó vizsgálatok és adatkezelési technikák Esettanulmány Budapesti Corvinus a mentafélék Egyetem illóolaja Ramularia menthicola Prezentáció kórokozó cím elleni in vivo hatékonyságának
A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei A NEMESNYÁR-TERMESZTÉS FEJLESZTÉSÉNEK ÚJABB EREDMÉNYEI Írta: Bárány Gábor Sopron 2011. Doktori Iskola: Roth Gyula Erdészeti
Teherviselő faszerkezet csavaros kapcsolatának tervezési tapasztalatai az európai előírások szerint
Teherviselő faszerkezet csavaros kapcsolatának tervezési tapasztalatai az európai előírások szerint Joó Balázs Designing olted connections according to European standards The suject of the article is the
A vadgazdálkodás minősítése a Dél-dunántúli régióban
Acta Oeconomica Kaposváriensis (2007) Vol 1 No 1-2, 197-204 Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Kaposvár Kaposvár University, Faculty of Economic Science, Kaposvár A vadgazdálkodás minősítése a Dél-dunántúli
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.)
INTEGRÁLT TERMESZTÉS A KERTÉSZETI ÉS SZÁNTÓFÖLDI KULTÚRÁKBAN (XXXIV.) Budapest, 2017. november 23. A rendezvény szervezői: Földművelésügyi Minisztérium Élelmiszerlánc-felügyeleti Főosztály Növény- és Talajvédelmi
Fás szárú energetikai ültetvények
Fás szárú energetikai ültetvények Holl Katalin MGSZH Erdészeti Igazgatósága Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdővagyon-gazdálkodási és Vidékfejlesztési Intézet Területhasznosítás Napjainkban
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.
A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenlegi helyzete és közös feladataink
A szőlő aranyszínű sárgaság betegség jelenlegi helyzete és közös feladataink Országos Szőlészeti és Borászati Konferencia, Eger Szőnyegi Sándor, Dancsházy Zsuzsanna Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezıgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Növénytermesztési Intézet
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Mezıgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar Mosonmagyaróvár Növénytermesztési Intézet Precíziós Növénytermesztési Módszerek Doktori Iskola Doktori iskola vezetı : Prof. Dr. Neményi
www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme
A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg
A biomassza alapú falufűtőművek létesítésének társadalomföldrajzi kérdései a Hernád-völgy településein
Tóth Tamás 1 Tóth József Barnabás 2 A biomassza alapú falufűtőművek létesítésének társadalomföldrajzi kérdései a Hernád-völgy településein Summary Village heating plants operating in the EU have directly
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 08. hét Nem nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma A figyelőszolgálatban
SERTÉS KOKCIDIÓZIS Dr Valler József Vitamed Pharma Kft.
Dr Valler József Vitamed Pharma Kft. EGY KIS TÖRTÉNETI VISSZATEKINTÉS : Hazai sertésekben főleg malackorban gyakori az Eimeria debliecki, E.scabra, E. polita véglények előfordulása. Amerikai kutatók Isospora
Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.
Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része
Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben
Aktuális tapasztalatok, technológiai nehézségek és kihívások a növényvédelemben Dr. Ripka Géza MgSzH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság Monor, 2012. Mezőgazdaság az új évezredben Oly
Növényvédelmi Tudományos Napok 2014
Növényvédelmi Tudományos Napok 2014 Budapest 60. NÖVÉNYVÉDELMI TUDOMÁNYOS NAPOK Szerkesztők HORVÁTH JÓZSEF HALTRICH ATTILA MOLNÁR JÁNOS Budapest 2014. február 18-19. ii Szerkesztőbizottság Tóth Miklós
2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE
NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés
A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE
KARSZTFEJLŐDÉS XIX. Szombathely, 2014. pp. 137-146. A BÜKKI KARSZTVÍZSZINT ÉSZLELŐ RENDSZER KERETÉBEN GYŰJTÖTT HIDROMETEOROLÓGIAI ADATOK ELEMZÉSE ANALYSIS OF HYDROMETEOROLIGYCAL DATA OF BÜKK WATER LEVEL
NYÁR SZAPORÍTÓANYAG ÉS TELEPÍTÉSEK KOMPLEX VÉDELME
A farostlemezgyártásban a környezetvédelmi követelmények elsősorban a száraz eljárás alkalmazása irányába hatnak. Ez a szennyezés mértékét számottevően csökkenti. A kongresszuson elhangzott közlés szerint
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 8. hét Az elmúlt héten tetőzött az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok 2015.
Elérte hazánkat az influenzajárvány
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései
Gottsegen National Institute of Cardiology. Prof. A. JÁNOSI
Myocardial Infarction Registry Pilot Study Hungarian Myocardial Infarction Register Gottsegen National Institute of Cardiology Prof. A. JÁNOSI A https://ir.kardio.hu A Web based study with quality assurance
I. évfolyam, 3. szám, Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA április
I. évfolyam, 3. szám, 2014 Statisztikai Jelentések MEZŐGAZDASÁGI INPUTOK HAVI FORGALMA 2014. április Mezőgazdasági inputok havi forgalma Mezőgazdasági inputok havi forgalma 2014. április I. évfolyam, 3.
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1
AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓ HÁLÓZAT KAPACITÁSAI ÉS SZOLGÁLTATÁSAI, VALAMINT EZEK IGÉNYBEVÉTELE AZ 1990-ES ÉVEKBEN1 GÁRDOS ÉVA I. Bevezető Az elmúlt évtizedekben az egészségügyi ellátó hálózat fejlesztése elsősorban
A HULLATÉK-ANALÍZIS ÉS A GYOMORTARTALOM ELEMZÉS ÖSSZE- HASONLÍTÁSA VÖRÖS RÓKA TÁPLÁLKOZÁS VIZSGÁLATA SORÁN
A HULLATÉK-ANALÍZIS ÉS A GYOMORTARTALOM ELEMZÉS ÖSSZE- HASONLÍTÁSA VÖRÖS RÓKA TÁPLÁLKOZÁS VIZSGÁLATA SORÁN Szôcs Emese¹, Lanszki József², Heltai Miklós¹ és Szabó László¹ ¹Szent István Egyetem, Vadbiológiai
Aktualitások a növényvédelemben
Aktualitások a növényvédelemben Zsigó György Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Agromulti Kereskedőház Kft. Bugyi, 2019. 01.14. Aktuális teendők Fás részeken is áttelelnek: Lisztharmatok
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása
A fagyal növényvédelme
A fagyalnak számos fajtáját ültetik A fagyalnak több mint 50 faja ismert, amelyek zöme Kelet- és Dél-Ázsiában honos, de akad Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, valamint Kis-Ázsiában honos faj is.
Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban
HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon
Hibridspecifikus tápanyag-és vízhasznosítás kukoricánál csernozjom talajon Karancsi Lajos Gábor Debreceni Egyetem Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási
Intenzíven terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 4. hét Intenzíven terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt
Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?
Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?,hazánkban a NÉBIH a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, rövidítve: FD) betegséget 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben
Inváziós fajokkal kapcsolatos feladatok megvalósítása Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2017-ben Radovics-Bang Zsuzsanna Emese Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Szolnoki Járási Hivatal Környezetvédelmi
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.02. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.09-ig. Várható frissítés: 2013.05.09. 12:00-kor.
ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS
ÉDESBURGONYA TERMESZTÉS Balla Zoltán Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Földhasznosítási, Műszaki és Területfejlesztési Intézet Nyíregyháza 2017. március
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294
TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294 SZAKÉRTŐ NEVE: Dr. Mikulás József Feladat megnevezése: Gyomnövények természetes
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A LOGISZTIKA EREDMÉNYEINEK ALKALMAZÁSA A HAZAI FAHASZNÁLATOK HATÉKONYSÁGÁNAK FOKOZÁSÁRA SZAKÁLOSNÉ MÁTYÁS KATALIN Tudományos témavezető: Prof.
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON
FÖLDHASZNÁLAT VÁLTOZÁSOK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA VÁLASZTOTT MODELL TERÜLETEKEN KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN ÉS MAGYARORSZÁGON IGIT Project (PIRSES GA -2009-247608) Gombás Katalin Nyugat-magyarországi Egyetem
A VADGAZDÁLKODÁS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK ELEMZÉSE
A VADGAZDÁLKODÁS KIADÁSAINAK ÉS BEVÉTELEINEK ELEMZÉSE Bleier Norbert, Bíró Zsolt és Csányi Sándor Szent István Egyetem, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék 2100 Gödöllô, Páter u. 1. Bevezetés A hazai
Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél
Francia Orobanche toleráns fajták gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata az ULT Magyarország Kft. és a Nyidoter Kft.-nél Bevezetés A dohánytermesztők körében a vajvirág vagy dohány virág jól ismert,
H A T Á R O Z A T. Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Kht. (6300 Kalocsa Obermayer tér 9. Pf.: 16.)
ENGEDÉLYEZÉSI IGAZGATÓSÁG ELŐADÓ: Baranyi Tibor Mészáros Ferencné ENGEDÉLY SZÁMA: 708/2/2005. TEL: 309-1012 FAX: 246-2942 TÁRGY: Mospilan 70 WP rovarölő csávázószer eseti felhasználási engedélye hazai
Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések többségéért.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2016. 6. hét Tovább nőtt az orvoshoz forduló betegek száma. Az influenza B vírus felelős a megbetegedések
Növekvı arzén adagokkal kezelt öntözıvíz hatása a paradicsom és a saláta növényi részenkénti arzén tartalmára és eloszlására
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR NÖVÉNYVÉDELMI INTÉZET NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÉS KERTÉSZETI TUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA Iskolavezető: Dr. Kocsis László, egyetemi tanár Témavezetők: Dr. Nádasyné Dr. Ihárosi Erzsébet,
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ)
RÜGYVIZSGÁLAT EGERBEN (KŐLYUKTETŐ) 2017.02.08 2017.02.17. A 2016/2017 telének tartós és kemény fagyokat hozó időjárása a korábbi enyhe évekhez képest próbára tette a szőlőtőkék állóképességét. Ebben az
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)
Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014
Agricultural Informatics 2014 International Conference Future Internet and ICT Innovation in Agriculture, Food and the Environment November
Agricultural Informatics 2014 International Conference Future Internet and ICT Innovation in Agriculture, Food and the Environment 13-15 November 2014, Debrecen, Hungary Az agroerdészet (agroforestry)
Perzisztens növényvédı szerek hatástartam és lebomlásvizsgálatai
Prof. Bakonyi Gábor DSc egyetemi tanár Szent István Egyetem Mezıgazdaság- és Környezettudományi Kar Állattani és Állatökológiai Tanszék Gödöllı Páter Károly u. 1 2103 Hivatkozással professzor Úr 2015.
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS.
TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS - - erős metszés - - réztartalmú lemosó permetezés Javasolt szerek: 1 / 12 Astra, Cupertene-M,
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA
THE RELATIONSHIP BETWEEN THE STATE OF EDUCATION AND THE LABOUR MARKET IN HUNGARY CSEHNÉ PAPP, IMOLA Keywords: unemployment, employment policy, education system. The most dramatic socio-economic change
Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok
Tájékozódási futás és természetvédelem. Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető
Tájékozódási futás és természetvédelem Vajda Zoltán Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság biológus osztályvezető Miért van szükség védett területekre? Élőhelyek pusztulása Klímaváltozás Lecsapolás Beruházások
Oktatói önéletrajz Dr. Simon Gergely
egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Átoktató SZIE-KETK Projektszervezet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1998-1993 Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészettudományi Kar, Nappali Tagozat Termesztési
TÓTH MIKLÓS, IMRE! ZOLTÁ."i és SZÓCS GÁBOR. ivfta Növényvédelmi Kusatáintézete, Budapest
RAGACSMENTES, NEM TELÍTÓDÓ, NAGY FOGÓKAPACITÁSÚ ÚJ FEROMONOS CSAPDÁK KUKORICABOGÁRRA (DlABROTICA VIRGIFERA VIRGIFERA, COLEOPTERA: CHRYSOMELIDAE) ÉS GY APOTTOK- BAGOL YLEPKÉRE [HELICOVERPA (HELIOTIDS) ARMIGERA,
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
TAKARMÁNYOZÁSI CÉLÚ GMO MENTES SZÓJABAB TERMESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI HELYES AGROTECHNOLÓGIA ALKALMAZÁSA MELLETT A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN A projekt címe: A GMO mentes minőségi takarmány szója termesztés
GOP -1.1.1-11-2012-0159
GOP -1.1.1-11-2012-0159 A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ ALKALMAZKODÓ GABONAFÉLÉK BIOTIKUS ÉS ABIOTIKUS REZISZTENCIA NEMESÍTÉSE, NÖVÉNYVÉDELMÉNEK FEJLESZTÉSE, VALAMINT AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG NÖVELÉSE A növény- és vetőmagtermesztésben,
CSERNELY KÖZSÉG DEMOGRÁFIAI HELYZETE
Gazdaságtudományi Közlemények, 6. kötet, 1. szám (2012), pp. 157 166. CSERNELY KÖZSÉG DEMOGRÁFIAI HELYZETE VARGA BEATRIX Összefoglaló: Terveink szerint Csernely községet alapul véve kerül kidolgozásra
Fehér és csípős paprika
Fehér és csípős paprika fehér paprika Kertész kollégák! Amikor találkozunk Önökkel szakmai rendezvényeinken, bemutatóinkon mindig nagy érdeklődéssel várjuk, hogy új fajtáinkat hogyan fogadják, mennyire
Két invázív akác-aknázómoly (Parectopa robiniella és Phyllonorycter robiniella) jelentőségének, életmódjának és természetes ellenségeinek vizsgálata
Két invázív akác-aknázómoly (Parectopa robiniella és Phyllonorycter robiniella) jelentőségének, életmódjának és természetes ellenségeinek vizsgálata Az OTKA 49244 kutatási pályázat zárójelentése Témavezető:
Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001
A fenntartható szőlőtermesztés fajtaválasztékának bővítése új nemes-rezisztens fajtákkal, fajta specifikus környezetkímélő termesztés-technológia kialakítása és innovatív bio termék prototípusának kifejlesztése
Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára
Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás
Program. 13. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum
Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Mezőgazdaságtudományi Kar 13. Tiszántúli Növényvédelmi Fórum Szervezők: Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Mezőgazdaságtudományi
AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN
Tájökológiai Lapok 5 (2): 287 293. (2007) 287 AZ ERDÕ NÖVEKEDÉSÉNEK VIZSGÁLATA TÉRINFORMATIKAI ÉS FOTOGRAMMETRIAI MÓDSZEREKKEL KARSZTOS MINTATERÜLETEN ZBORAY Zoltán Honvédelmi Minisztérium Térképészeti
www.pisvojvodina.com Előrejelzőszolgálat Regionális központ Szabadka
www.pisvojvodina.com Előrejelzőszolgálat Regionális központ Szabadka Title Created By Published Category Pamukova (kukuruzna) sovica -Helicoverpa armigera Hajnalka Bognar-Pastor 24.9.2012 14:16
ZÁRÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ
ZÁRÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ A projekt címe: A klímaváltozás okozta szélsőséges termőhelyek kiszámítható energetikai hasznosítása kiemelkedő hozamú hazai fafajok új fajtáival Nyilvántartási szám: KF.20-0024/2007
Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek
Az erdők rekreációs értékmeghatározásának módszertana és az erdei turizmus jellemzése
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Az erdők rekreációs értékmeghatározásának módszertana és az erdei turizmus jellemzése Írta: Puskás Lajos Sopron 2008. Doktori
Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon
Az ökológiai szőlőtermesztés lehetőségei Magyarországon Dr. Németh Krisztina Tudományos főmunkatárs NAIK Szőlészeti és Borászati Kutató Állomás Kecskemét- Katonatelep Budapest 2016. december 02. Ökológiai
y ij = µ + α i + e ij STATISZTIKA Sir Ronald Aylmer Fisher Példa Elmélet A variancia-analízis alkalmazásának feltételei Lineáris modell
Példa STATISZTIKA Egy gazdálkodó k kukorica hibrid termesztése között választhat. Jelöljük a fajtákat A, B, C, D-vel. Döntsük el, hogy a hibridek termesztése esetén azonos terméseredményre számíthatunk-e.
Szennyvíziszap komposzt energiafűzre (Salix viminalis L.) gyakorolt hatásának vizsgálata
Szennyvíziszap komposzt energiafűzre (Salix viminalis L.) gyakorolt hatásának vizsgálata Bányácski Sándor mezőgazdasági mérnök szak IV. évfolyam Témavezető: Prof.dr. habil. Simon László Bevezetés A biomassza
Árutőzsdei hírek. Pioneer sajtófigyelő. Időjáráselőrejelzés. Agrometeorológia. Ha segítségre, szaktanácsadásra van szüksége
2013.01.11. AKTUALITÁSOK Minden magnak csak egy esélye van! HASZNOS INFORMÁCIÓK Pioneer.com/hungary Árutőzsdei hírek Pioneer sajtófigyelő Időjáráselőrejelzés Agrometeorológia Ha segítségre, szaktanácsadásra
KISÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYV
A VESZETTSÉG ELLENI VÉDEKEZÉS RÉSZLETES SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ 164/2008. (XII. 20.) FVM RENDELET ELÕÍRÁSAINAK ÉS A MAGYAR ÁLLATORVOSI KAMARA AJÁNLÁSAINAK MEGFELELÕ KISÁLLAT EGÉSZSÉGÜGYI KÖNYV Az oltási könyv
Egyszerűsített tanulmány egynyári virágokról
Egyszerűsített tanulmány egynyári virágokról Egyszerűsített tanulmány a 2013-ban ültetett egynyári virágokról gyökéritató-agrooter alkalmazásával. Készítette: Zákányi Tamás a Székesfehérvár MJV Városgondnokságának
Report on the main results of the surveillance under article 11 for annex II, IV and V species (Annex B)
0.1 Member State HU 0.2.1 Species code 1357 0.2.2 Species name Martes martes 0.2.3 Alternative species scientific name 0.2.4 Common name nyuszt 1. National Level 1.1 Maps 1.1.1 Distribution Map Yes 1.1.1a
A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására
Natura Somogyiensis 27 107-114 Ka pos vár, 2015 A Pogány-völgyi rétek Natura 2000 terület kisemlős közösségeinek vizsgálata, különös tekintettel az északi pocok (Microtus oeconomus) előfordulására Lanszki
TAGOZATÁN SATU MARE EXTENSION. Baranyai Tünde, Stark Gabriella
Volume 3, Number 2, 2013 3. kötet, 2. szám, 2013 PEDAGÓGIAI GYAKORLAT A BBTE SZATMÁRNÉMETI TAGOZATÁN THE EXAMINATION OF PEDAGOGICAL PRACTICE AT THE SATU MARE EXTENSION Baranyai Tünde, Stark Gabriella Abstract:
Abstract. 1. Bevezetés
257 ZSÓTÉR BRIGITTA:* A közúti forgalom alakulása Mezőhegyesen (1995-08) Abstract To sum it up, it can be said that winding-up of the sugar factory had an effect on the public traffic, too. I drew a parallel
A nyárfarák elleni védekezés lehetőségei
FELHASZNÁLT IRODALOM 1. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1945. 2. Soó Rezső: Növényföldrajz, 1953. 3. Rubner: Die pflanzengeograph. Grundlagen des Waldbaues, 1953. 4. Braun Blanquet: Pflanzensoziologie, 1951.
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.)
Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.04. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.11-ig. Várható frissítés: 2017.05.11. 12:00-kor.
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz
www.syngenta.hu A dísznövények védelme A póréhagyma védelme
A dísznövények védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérő körülmények között, van szabadföldi,