érzékelhető, hogy nagyon komoly versenyről van szó, ahol a tehetséges fiataloké és a tudományé a főszerep.
|
|
- Erzsébet Tamás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Beszámoló a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről A nemzedékek összefogása az egyedül járható út az ország felemeléséhez. Fogalmazott Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke. S hogy ezen az úton sokan kívánnak járni, misem bizonyítja jobban, mint az, hogy a XXX. Jubileumi Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) az előzőnél 10%kal több dolgozatot és szerzőt neveztek. Az április 29ig tartó rendezvénysorozatról elmondta: Hatvan éve néhány tucat tanár és diák lelkesedésével indult, ma már azonban mintegy diákot és hallgatót mozgat meg az országban. A hatvan éves múlttal rendelkező tudományos diákköri mozgalom a felsőoktatási intézményekben folyó tehetséggondozás legfontosabb és leghatékonyabb formája, mely Európában egyedülálló módon hazánkban intézményesített formában sikeresen működik. A tudományos diákköri tevékenység az elitképzés és a tudósképzés színtere, ahol a tudomány iránt érdeklődő és fogékony hallgató oktatójával, kiemelkedő teljesítményt elért kutatókkal közösen teszi meg azt a lépést, mely a tudományos siker első élményét adja. Az OTDK a legkiválóbb egyetemisták és főiskolások tudományos és művészeti eredményeinek bemutatási és értékelési fóruma. A konferencián való sikeres részvétel az ország bármely doktori iskolájának felvételi vizsgáján előnynek számít. Az értékelésben a tudományterület kiemelkedő tudósai, szaktekintélyei vesznek részt. Az OTDT tavaszára 16 szekcióban hirdette meg a XXX. Jubileumi OTDKt. A rendezvénysorozat keretében az ország 11 városában folyt a tudományos versengés, s ki kell emelni, hogy idén először csaknem száz, határon túli diák is részt vett a megmérettetésben. A Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fővédnökségével kétévente szervezett konferenciasorozaton 4 470, az intézményekben szakemberek által előzsűrizett és ott kiválónak minősített pályamunka mintegy szerzője mutatta be és mérte össze a kötelező tanulmányokon felüli munkájának eredményeit. A résztvevőket mintegy témavezető és konzulens készítette fel. Az intézmények összesen közel helyi tudományos diákköri konferenciát rendeztek, amelyeken nagyságrendileg dolgozattal mintegy szerző szerepelt. Ezen pályamunkákból jutott tovább az OTDKn történő bemutatásra. Az országos konferenciasorozat 408 tagozatának zsűritagjai minden esetben a tudományos és szakmai élet legkiválóbb szereplői, akadémikusok, akadémiai doktorok, professzorok, kutatók, PhDdoktorok, valamint fiatal doktoranduszok, akik szinte valamennyien maguk is szerepeltek korábban OTDKn. Egyegy tagozatba 715 pályaművet bíráltak el, mely egyrészt a tudományos dolgozatok írásos bírálatát, másrészt a konferencián elhangzó előadás értékelését foglalja magába. Minden dolgozatot két bíráló értékelt, jelentős pont különbség esetén harmadik bírálót kértek fel. A pályamű előadását és a hallgató felkészültségét, vitakészségét is értékelte a bíráló bizottság. Tagozatonként első, második és harmadik helyezést, valamint különdíjat ítéltek oda. Az adott tagozatban odaítélhető helyezések száma a tagozatba benyújtott pályaművek maximum 30%a lehet. A tagozati első helyezettek pályázhatnak a Pro Scientia Aranyéremre, amelyet a legkiválóbb 48 hallgató kaphat meg. Ezen túl minden egyes szekcióból egy hallgatóját a zsűrik véleménye alapján felterjesztenek a Prezentációs díjra. Mindezek alapján
2 érzékelhető, hogy nagyon komoly versenyről van szó, ahol a tehetséges fiataloké és a tudományé a főszerep. A Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar hallgatói a korábbi évekhez hasonlóan két szekcióban (Agrártudományi Szekció és Közgazdaságtudományi Szekció) voltak érdekeltek. A XXX. OTDK Agrártudományi Szekcióban 12 hallgatónk vett részt, amelyet április 68. között Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Karán rendeztek meg. A XXX. OTDK Közgazdaságtudományi Szekcióban 18 hallgatónk mutathatta be tudományos munkájának eredményét, amelynek április között a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kara (Gödöllő) volt a házigazdája. Az Agrártudományi Szekcióba is rekord számú nevezés érkezett, a 356 regisztrált hallgató 325 pályaművet nyújtott be. Hazánk felsőoktatási intézményeinek 29 karáról és egy határon túli középiskolából érkezett nevezés. A tudományos dolgozatok 30 tagozatba kerültek besorolásra, az agrárgazdaságtantól az állat és növénytudományokon át a vidék és területfejlesztésig. Kutatási területenként eltérő számú dolgozatot neveztek a hallgatók, mely indikátora az egyes tudományterületek népszerűségének. Így két tagozatot kellett indítani állattenyésztésből, élelmiszertechnológiából, élelmiszertudományból, kertészetből, környezetgazdálkodásból, növénytermesztésből, természetvédelemből, vidék és területfejlesztésből. A kar Agrártudományi Szekcióba nevezett hallgatói 6 tagozatban (Agrárgazdaságtani; Agrárinformatika és Agrárműszaki; Környezetgazdálkodás I.; Vállalatgazdálkodási és Vezetésszervezési; Vidék és területfejlesztési I.; Vidék és területfejlesztési II.) voltak érdekeltek (1. táblázat). A 12 nevezett hallgatóból 2 első helyezést, 2 második helyezést és 1 különdíjat ért el, azaz a dolgozatok 42%a valamilyen díjazásban részesült. A szekció kari szintű eredményei alapján megállapítható, hogy karunk a nevezett 30 intézményből az előkelő 5. helyen végzett (2. táblázat). A Közgazdaságtudományi Szekcióba összesen 516 pályamunkát regisztráltak, amelyet 601 hallgató készített, 578 konzulenssel közös műhelymunka keretében. Ezzel a Közgazdaságtudományi Szekció a jubileumi konferencia második legnépesebb eseménye volt. Résztvevői 46 kart képviseltek. A tudományterület sokoldalúságát és a képzés differenciáltságát érzékelteti, hogy a szervezők 43 tagozatot állítottak össze a dolgozatok ismertetésére és megvitatására. Hasonlóan az Agrártudományi Szekcióhoz, egyes területek népszerűségéből adódóan két tagozatot indítottak gazdaságpolitikából, regionális gazdaságtanból, vállalatgazdaságtanból és vezetésszervezésből. A kar Közgazdaságtudományi Szekcióba nevezett hallgatói 12 tagozatban (Ágazati gazdaságtan; Gazdasági informatika és ebusiness; Humánerőforrás fejlesztés; Módszertan, statisztika; Regionális gazdaságtan I.; Számvitel, adó, ellenőrzés; Területfejlesztés; Vállalatértékelés; Vállalatfinanszírozás és controll; Vállalatgazdaságtan I.; Vállalati környezetvédelem és menedzsment; Vezetés, szervezés I.) képviselték intézményünket (3. táblázat). A 18 nevezett hallgatóból 2 első helyezést, 1 második helyezést, 2 harmadik helyezést és 2 különdíjat ért el, azaz a dolgozatok 39%a valamilyen díjazásban részesült. A szekcióba nevezett 46 intézményből karunk a figyelemreméltónak számító 8. helyen végzett (4. táblázat).
3 Hallgatóinkon túl nem feledkezhetünk meg intézményünk által delegált bírálóbizottsági tagokról sem. Az Agrártudományi szekció bírálói munkájában karunkról 4 fő oktató kolléga és 1 fő hallgatói képviselő vett részt. A Közgazdaságtudományi szekció 43 tagozatának zsűrijében karunkat 14 fő oktató kolléga képviselte (5. táblázat). Ezúton gratulálunk minden résztvevő hallgatónak és témavezetőjének és sok sikert kívánunk további tudományos munkájukhoz! A bíráló bizottságok tevékenységében részt vevő oktató kollégák és hallgatói képviselő munkáját ezúton is köszönjük! Dr. Dajnoki Krisztina, kari TDT elnök Dr. Szőllősi László, kari TDT titkár
4 1. táblázat: A XXX. OTDK Agrártudományi Szekció résztvevői és díjazottjai Név Dolgozat címe Konzulens Tagozat Helyezés Kiss István Vágócsirke hízlalás tartalékainak vizsgálata adott Vállalatgazdálkodási és Dr. Szőllősi László, vállalkozás adatai alapján Vezetésszervezési Tagozat I Varga Klaudia A Leader program vizsgálata esettanulmány a Dél Katonáné dr. Kovács Judit, egyetemi Vidék és Területfejlesztési Zempléni Leader Helyi Közösségnél II. Tagozat I Ferencsik Sándor Precíziós tápanyaggazdálkodás a gyakorlatban Dr. Sulyok Dénes, ügyvivő szakértő Vállalatgazdálkodási és fejlesztőmérnök Vezetésszervezési Tagozat II Pék Éva Balabán György Egri Nikolett Juhász Ilona Lilla Molnár Gabriella Pierog Anna Mócsány Georgina Lőrincz Csilla Bokor Judit A magyar vidék vízgazdálkodásra alapozott fejlesztésének konfliktusai Ellentmondások bemutatása a Szamos Kraszna közi árvízcsökkentő tározó példáján keresztül A hibridkukoricacímerezés szervezettségi tartalékainak feltárása Napjaink gazdasági válsága és hatása a mikro, kis, és középvállalkozásokra Magyarországon A biometán előállításának gazdasági elemzése esettanulmány segítségével Egyes hajdúbihar megyei élelmiszergazdasági vállalatok környezettudatos magatartásának vizsgálata Döntést befolyó tényezők vizsgálata civil szervezetek esetében Egy hátrányos helyzetű település, Rimóc vidékfejlesztési eredményei és tapasztalatai az EU tagságunk óta A humán erőforrás szerepének vizsgálata a Nyírség Helyi Közösségben, az új vidékfejlesztési koncepció mentén Az információ energiaigénye Dr. Kuti István, egyetemi docens Dr. Dér Ferenc, egyetemi docens Dr. Vántus András, egyetemi Dr. Popovics Péter András, egyetemi Dr. Bai Attila, egyetemi docens Dr. Odor Kinga, egyetemi tanársegéd Dr. Szabados György, Dr. Nagy Géza, egyetemi tanár Katonáné dr. Kovács Judit, egyetemi Dr. Kovács György, tanszéki mérnök Dr. Nábrádi András, egyetemi tanár Vidék és Területfejlesztési II. Tagozat Vállalatgazdálkodási és Vezetésszervezési Tagozat II Különdíj Agrárgazdaságtani Tagozat Környezetgazdálkodás I. Tagozat Környezetgazdálkodás I. Tagozat Vállalatgazdálkodási és Vezetésszervezési Tagozat Vidék és területfejlesztési I. tagozat Vidék és Területfejlesztési II. Tagozat Agrárinformatika és Agrárműszaki Tagozat
5 2. táblázat: A XXX. OTDK Agrártudományi Szekció kari szintű eredményei S.sz. Megnevezés I. hely II. hely III. hely Különdíj Dolgozatok száma 1 PEGK BCEÉTK BCEKERTK SZIEMKK DEGVK NYMEFMK KEÁTK DEMÉK BCETÁJK SZIEÁOTK NYMEMÉK ELTETTK KEGTK NYMEEMK SZIEVKK SZTEMK KFKFK KRFGTK KRFTVK BCEGTK SZIEGTK SZTEMGK BMEVBK SZIEGÉK 1 2
6 3. táblázat: A XXX. OTDK Közgazdaságtudományi Szekció résztvevői és díjazottjai Név Dolgozat címe Konzulens Tagozat Helyezés Gabnai Zoltán Rövid vágásfordulójú nemesnyár energiaültetvény létesítésének összehasonlító elemzése hagyományos szántóföldi kultúrákkal HajdúBihar megyében Dr. Bai Attila, egyetemi docens Ágazati gazdaságtan I Badics Zsuzsa Az Aranyszalma városrehabilitációs program Dr. Nagy Adrián Szilárd, egyetemi elemzése Területfejlesztés I Soltész Angéla Tenyészállat előállító sertéstelepek összehasonlító vizsgálata túléléselemzéssel Dr. Balogh Péter, docens Módszertan, statisztika II Nagy Enikő Reálopciók alkalmazása a pénzügyekben Dr. Tarnóczi Tibor, egyetemi docens Vállalatfinanszírozás és controll III Durkó Emília Környezettudatos magatartás vizsgálata a prágai és a Dr. Odor Kinga, egyetemi tanársegéd Vállalati környezetvédelem debreceni agráregyetem hallgatói körében Dr. Szőke Szilvia, egyetemi és menedzsment III Szincsák Gyula Teljesítményértékelés összehasonlító vizsgálata egy profitorientált és egy közszférában működő szervezetnél Dr. Dajnoki Krisztina, Humánerőforrás fejlesztés Különdíj Könnyű Eta Az Agrárgazdaság Kft. vagyoni, pénzügyi és jövedelmezőségi helyzetének az értékelése Dr. Kozma András, professor emeritus Vállalatértékelés Különdíj Kupai Boglárka Szolgáltatásnyújtás az ITIL módszertan ajánlásainak Dr. Kovács György, tanszéki mérnök Gazdasági informatika és e megfelelően Dr. Kuti István, egyetemi docens business Pocsai Krisztina Mangalicatermelők vizsgálata BOOTSTRAP Dr. Balogh Péter, docens mintavételezés alkalmazásával Dr. Szabó Péter, egyetemi docens Módszertan, statisztika Kürtösi Mónika A tanyavilág helyzete napjainkban Dr. Tikász Ildikó Edit, egyetemi Regionális gazdaságtan I. Nagy Csilla Az autópálya építés gazdasági és társadalmi hatásának vizsgálata Hajdúnánáson Dr. Nagy Géza, egyetemi tanár Regionális gazdaságtan I. Kiss Ágota Környezeti információk az éves beszámolóban Kondorosi Ferencné dr., egyetemi docens Számvitel, adó, ellenőrzés Könnyű Szilvia A tárgyi eszközök értékcsökkenési leírásának lehetőségei és a különböző leírási módok hatásának Dr. Kozma András, professor emeritus Számvitel, adó, ellenőrzés modellezése az Agrárgazdaság Kftnél Pleszkó Réka A településfejlesztés lakossági igényei Nagycsécsen Dr. Nagy Géza, egyetemi tanár Területfejlesztés Bujdos Ágnes Dr. Fenyves Veronika, Az NI Hungary Kft. készáru raktár controlling Vállalatfinanszírozás és Orbulov György Krisztián, W/H tevékenységének elemzése controll Controller Tátorján Ilona Zámborszky György Pierog Anita Költséggazdálkodási rendszerek összehasonlító elemzése Gyümölcsforgalmazó vállalkozások összehasonlító elemzése a vállalati életciklus aspektusából A döntés funkcionális elvű vizsgálata civil szervezetekben Dékán Tamás, ügyvivőszakértő Dr. Tarnóczi Tibor, egyetemi docens Vállalatfinanszírozás és controll Dr. Felföldi János, egyetemi docens Vállalatgazdaságtan I. Dr. Szabados György, Vezetés, szervezés I.
7 4. táblázat: A XXX. OTDK Közgazdaságtudományi Szekció kari szintű eredményei S.sz. Megnevezés I. hely II. hely III. hely Különdíj Dolgozatok száma 1 BCEGTK SZIEGTK SZTEGTK PTEKTK PEGTK BGF BMEGTK DEGVK ÁVF NYMEKTK SZEGK KRFGTK DEKTK BCEKTK MEGTK ETDK_RHK BBTE EKFGTK BKFHFF KEGTK ELTETTK NÜF NYMEAK BCETK BMETTK SZF DF FTDK GDF HJF 1 4
8 5. táblázat: A XXX. OTDK bíráló bizottságok munkájában részt vett kollégák Tagozat Szerep Név, beosztás Szervezeti egység Agrártudományi Szekció Agrárgazdaságtani tag Dr. Szűcs István, egyetemi docens Gazdálkodástudományi Intézet Környezetgazdálkodás I. tag Antal József, tudományos segédmunkatárs Vezetés és Szervezéstudományi Intézet Vállalatgazdálkodási és vezetésszervezési tag Dr. Nábrádi András, egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Intézet Vidék és területfejlesztési I. hallgató Losonczi Ádám, hallgató Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar Vidék és területfejlesztési II. tag Dr. Nagy Géza, egyetemi tanár Vidékfejlesztési és Funkcionális Gazdálkodási Intézet Közgazdaságtudományi Szekció Ágazati gazdaságtan tag Dr. Szűcs István, egyetemi docens Gazdálkodástudományi Intézet Aktív és ökoturizmus tag Dr. Szabó Bernadett, Gazdálkodástudományi Intézet Emberi erőforrás menedzsment tag Dr. Dienesné Dr. Kovács Erzsébet, egyetemi docens Vezetés és Szervezéstudományi Intézet Gazdasági informatika és Ebusiness tag Dr. Herdon Miklós, egyetemi docens Gazdaságelemzésmódszertani és Alkalmazott Informatikai Intézet Makro pénzügy tag Dr. Tarnóczi Tibor, egyetemi docens Számviteli és Pénzügyi Intézet Munkagazdaságtan, munkaerőpiac elnök Dr. Berde Csaba, egyetemi tanár Vezetés és Szervezéstudományi Intézet Számvitel, adó, ellenőrzés tag Dr. Bács Zoltán, egyetemi docens Számviteli és Pénzügyi Intézet Számvitel, adó, ellenőrzés tag Kondorosi Ferencné dr., egyetemi docens Számviteli és Pénzügyi Intézet Termlés és logisztika menedzsment tag Dr. Pakurár Miklós, egyetemi docens Vezetés és Szervezéstudományi Intézet Területfejlesztés tag Dr. Pető Károly, egyetemi docens Vidékfejlesztési és Funkcionális Gazdálkodási Intézet Tőke és pénzpiacok elnök Dr. Reke Barnabás, egyetemi tanár Számviteli és Pénzügyi Intézet Turizmusmenedzsment tag Dr. Könyves Erika, egyetemi docens Vidékfejlesztési és Funkcionális Gazdálkodási Intézet Vállalatgazdaságtani II. elnök Dr. Nábrádi András, egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Intézet Vezetés, szervezés I. tag Dr. Gályász József, egyetemi docens Vezetés és Szervezéstudományi Intézet
A 2009. OKTÓBER 27-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA EREDMÉNYEI KIEMELT DÍJAK
A 2009. OKTÓBER 27-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA EREDMÉNYEI A konferencián összesen 32 dolgozatot regisztráltak, ebből a konferencia napján 30 bemutatott dolgozat szerepelt.
Beszámoló a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről
Beszámoló a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről A Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar hallgatói a
4032 Debrecen, Böszörményi út 138., 1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens Tanszék
1. Dr. Apáti Ferenc egyetemi docens 2. Árváné dr. Ványi Georgina adjunktus GTK Vállalkozásfejlesztés nem önálló 3. Dr. Bácsné dr. Bába Éva egyetemi docens 4. Dr. Bai Attila egyetemi docens GTK Vállalatgazdaságtani
BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK
BESZÁMOLÓ A 2012. NOVEMBER 07-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 30 dolgozatot regisztráltak, amelyből 29 került bemutatásra a konferencia napján. A
BESZÁMOLÓ HELYEZÉSEK AZ EGYES TAGOZATOKBAN. Marketing és menedzsment tagozat
BESZÁMOLÓ A 2017. NOVEMBER 15-ÉN MEGRENDEZETT DEBRECENI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 32 TDK pályamunka és előadás került bemutatásra. A hallgatók
A december 16-i KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DÍJAZOTTJAI
A 2008. december 16-i KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA DÍJAZOTTJAI Agrárgazdaságtan Tagozat 1. helyezett: Rákos Mónika, AVK gazdasági agrármérnök V. évf. A Béke Agrárszövetkezet múltja és jelene a
BESZÁMOLÓ a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről
BESZÁMOLÓ a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről A Gazdaságtudományi Kar hallgatói a XXX. Országos Tudományos Diákköri Konferencián
BESZÁMOLÓ a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről
BESZÁMOLÓ a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar XXXII Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért eredményeiről A Gazdaságtudományi Kar hallgatói a XXXII Országos Tudományos Diákköri Konferencián
Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása
Jelentkezői létszám-mutatók és első helyes jelentkezők képzési területek szerinti megoszlása A rangsorok értelmezését megkönnyítendő, a Felvi rangsorok mutatóit két csoportba soroltuk: a leíró mutatók
Tudományos diákköri tevékenység a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán
Tudományos diákköri tevékenység a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán Dajnoki Krisztina 1 Szőllősi László 2 Debreceni Egyetem, Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar
VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK
VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák
BESZÁMOLÓ HELYEZÉSEK AZ EGYES TAGOZATOKBAN. Kereskedelem-marketing és turizmus tagozat
BESZÁMOLÓ A 2018. ÁPRILIS 25-ÉN MEGRENDEZETT DEBRECENI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A 2018. április 25-én megrendezett Kari Tudományos Diákköri Konferencián 3 tagozatban
BESZÁMOLÓ KIEMELT DÍJAK
BESZÁMOLÓ A 2014. ÁPRILIS 29-ÉN MEGRENDEZETT DE GVK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencia a Nemzeti Tehetség Program Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek támogatása
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép
Országos Tudományos Diákköri Tanács Helyzet és Jövőkép Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 A tudományos diákköri tevékenység A tudományos és művészeti diákkör a kötelező tananyaggal
BESZÁMOLÓ MEGRENDEZETT
BESZÁMOLÓ A 2015. NOVEMBER 12-ÉN AZ INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS KONFERENCIA KERETÉBEN MEGRENDEZETT KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a "Hazai Tudományos Diákköri műhelyek
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata
Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata Az agrártudományi területen működő diákkörök tevékenységének összehangolását a agrártudományi szakmai bizottság (a továbbiakban:
Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013
Projekt azonosító: TÁMOP-4.1.2.D-12/1/KONV-2012-0013 Szolnoki Főiskola 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 14. www.szolf.hu OM azonosító: FI47616 www.ujszechenyiterv.gov.hu IDEGEN NYELVOKTATÁSI JÓ GYAKORLATOK
2017. április 20-i sajtótájékoztatóra összeállított információk a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg TDK tevékenységéről
2017. április 20-i sajtótájékoztatóra összeállított információk a Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg TDK tevékenységéről A hazai felsőoktatásban a tehetséggondozás legfontosabb, legjelentősebb formája a tudományos
A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel
A jelen tájékoztatóban meghirdetett szakok a hozzájuk tartozó kreditekkel Alapképzés - Nappali munkarend (AN) andragógia (180) - DE-GYFK, PTE-FEEK, ZSKF design- és művészetelmélet (180) - BKF-KMK emberi
BESZÁMOLÓ. A rendezvény megvalósítását a TÁMOP-4.2.3-12/1/KONV-2012-0048 azonosítószámú projekt támogatta.
BESZÁMOLÓ A 2014. NOVEMBER 26-ÁN MEGRENDEZETT INTERDISZCIPLINÁRIS TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁRÓL A rendezvény megvalósítását a azonosítószámú projekt támogatta. A rendezvény keretében a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
A Debreceni Egyetem tudományos diákkörei
A Debreceni Egyetem tudományos diákkörei Dr. Varga Zsolt tudományos igazgató. szeptember. TÁMOP-../B-/-- projekt nyitórendezvény Mi is a tudományos diákkör? Ftv.. (): A tudományos diákkör a kötelezı tananyaggal
Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról
Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE
A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A képzési terv három lapból áll: címoldal; tantárgyak ütemezése; szigorlati tárgyak és nyelvtudás. 1. A címoldal tartalmazza - az intézmény nevét; - a doktori iskola nevét; -
Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez
Függelék Csató László: Felsőoktatási rangsorok jelentkezői preferenciák alapján című, a Közgazdasági Szemlében megjelent cikkéhez 1. táblázat: ok értékelései és helyezései Értékelés Helyezés ANNYE 32 61,59%
Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009
Diplomás pályakövetés hallgatói motivációs kutatás, 2009 DPR Hallgatói motivációs kutatás 2009. Módszertan A kutatás tematikája A kutatás célja a jelenlegi hallgatók munkaerő-piaci várakozásainak, karrierstratégiáinak,
ATF Adventista Teológiai Főiskola 51
Intézmény kód Szerződés intézmény név Intézmény DK kód ANNYE Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem 81 ATF Adventista Teológiai Főiskola 51 ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola 1 AVKF Apor Vilmos
M N A/K felvételi vizsga
VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági, gyakorlati vizsgák, illetve mesterképzésben tartandó egyéb vizsgák
SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIE GTK TDK programjainak megvalósítása a 2016/17. tanévben NTP-HHTDK-16-0069 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2017. NTP-HHTDK-16-0069 SZIE GTK TDK
34 év után újra a Comenius Karon az OTDK
1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői
A telephelyválasztás logisztikai és humán aspektusai. A válság hatása a kkv szektorra. adjunktus
Országos Tudományos Diákköri Konferencia, Közgazdaságtudományi Szekció 2011.04.14-16. Gödöllı Regionális gazdaságtan II. tagozat 2011.04.15. Ékes Szeverin Kristóf Fazekas Nikolett Világgazdaság és globalizáció
SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK SZAKMAI BESZÁMOLÓ
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIEGTK Tudományos Diákköri programjainak támogatása a 2017/18. tanévben NTP-HHTDK-17-0036 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2018. NTP-HHTDK-17-0036 SZIEGTK
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója
Tehetséges hallgatók támogatása című pályázat szakmai beszámolója 2015-ben a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szekcióiba az ELTE Tanítóés Óvóképző Karát 15 hallgató képviselte, akik által
Dr. Nábrádiné Horváth Ildikó, középiskolai tanár, Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Nábrádi Zsófia, Ildikó, 29 év, egészségpszichológus, közgazdász
Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Dr. Nábrádi András Cím(ek) 4032 Debrecen, Poroszlay u. 111., Magyarország Telefonszám(ok) Telefon:(36-52)/508444 Mobil: +36-30-249-1597 Fax(ok)
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői
A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.
SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos
SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK támogatásból megvalósított. A program megvalósításának ideje: Támogatás összege: Ft.
SZAKMAI BESZÁMOLÓ az NTP-HHTDK-16-0019. támogatásból megvalósított A Pallasz Athéné Egyetem tudományos diákköri műhelyeinek és konferenciáinak támogatása 2016/17 projektről A program megvalósításának ideje:
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 20. Meghívó
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2013. november 20. Meghívó A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos Diákköri
a VEZETÉSI stílus fogalma, a személyiség szerepe, tanult magatartás fogalma,
A STÍLUS FOGALMA a VEZETÉSI stílus fogalma, a személyiség szerepe, tanult magatartás fogalma, A vezetési stílust befolyásoló tényezők a vezető személyisége A vezető befolyása Demokratikus Autokratikus
BESZÁMOLÓ. Ezen kívül a konferencián az Ihrig Károly Szakkollégium hallgatói pályamunka nélkül külön tagozatban 4 előadást mutattak be.
BESZÁMOLÓ A 2016. NOVEMBER 16-ÁN MEGRENDEZETT DE GTK KARI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRÓL A konferencián összesen 62 TDK pályamunka és előadás került bemutatásra. A hallgatók 7 tagozatban mutathatták
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK?
gazd.qxd 2005.12.12. 18:16 Page 64 GAZDASÁGTUDOMÁNY GAZDASÁGTUDOMÁNY HOVA KERÜLHETÜNK? 64 A gazdaságtudományi képzésben igen gazdag a magyarországi kínálat: összesen 34 gazdasági karból választhatnak a
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő
Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és
A XXXI. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának szakmai beszámolója
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ Helyszín: Szeged Időpont: 2013. március 25-27. Rendező intézmény: Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar A Szakmai Bizottság elnöke: A Szekció ügyvezető elnöke:
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi Szekciójában való részvételre A rendező intézmény: Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 1042
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campus Élelmiszertudományi Kar Kertészettudományi
2010. évi ponthatárok (februárban induló képzések esetében)
2010. évi ok (februárban induló képzések esetében) Képzés megnevezése ÁVF Általános Vállalkozási Főiskola vállalkozásfejlesztés M N 74 n.i. vállalkozásfejlesztés M L 58 n.i. ANNYE Andrássy Gyula Budapesti
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA. Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann. Tagok:
A KONFERENCIA TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Elnök: Prof. Dr. Nábrádi András Társelnök: Prof. Dr. Somosi Mariann Tagok: Dr. habil Szűcs Edit Prof. Dr. Somosi Mariann Dr. Papp Péter Dr. T. Kiss Judit Dr. Lámer Géza
Pályázat az Óbudai Egyetem hallgatóinak OTDK részvételének támogatására
Pályázat az Óbudai Egyetem hallgatóinak OTDK részvételének támogatására NTP-OTDKR-14-0027 SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Legfeljebb 5 mondatban foglalja össze a pályázati program lényegét! (maximum 500 karakter)
FELHÍVÁS. a 2014/2015. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2014/201. tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím: 3 Budapest
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Szakirányok: Vállalkozásszervezési, Logisztikai, Piactervezési, Pénzintézeti, Közigazgatási 2010.
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Szakirányok: Vállalkozásszervezési, Logisztikai, Piactervezési, Pénzi, Közigazgatási 2010. szeptemberétől Tantágy neve "A" típusú tárgyak Gazdasági matematika I. GZB1101
A konferenciát dr. Csatáry György, a Lehoczky Tivadar Intézet vezetője nyitotta meg.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 18-án 1944 az elhurcolások éve. A kárpátaljai Holokauszt és a málenykij robot emlékei vidékünkön címmel tudományos konferenciát tartottak Magyarország
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4.
III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3-4. Szemelvények az előadáskivonatokból III. Országos TDK Szakkonferencia Debrecen, 1958. május 3. - 4. A kongresszus résztvevőinek egy csoportja
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor
Az Intézeti TDK teljesítmények áttekintése (számok, trendek) Vass Gábor TDK OTDK Konferencia vagy verseny? Szeretnénk, ha konferencia lenne (ez a kari TDK konferenciákra igaz is), de itt most nem erről
XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA
A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS MEZŐGAZDASÁGI KARÁNAK TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI TANÁCSA tisztelettel meghívja Önt a XXXIX. TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA A konferencia időpontja: 2011. december 07. (szerda)
ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK
ÚJ FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI LEHETŐSÉGEK Az 2006. évi felvételi eljárás kiegészítéseként egyes felsőoktatási intézmények új felvételi lehetőségeket hirdetnek. Erre két formában kerülhet sor. I. A felsőoktatási
Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2008. szeptemberben induló képzések
Alapképzés nappali munkarend (A N) műszaki földtudományi (210 kredit) ME-MFK műszaki menedzser (210 kredit) BME-GTK, BMF-KGK, DE-MFK, DF, GDF, KF-GAMFK, ME-GÉK, NYME-TTMK, PE-GTK, SZE-MTK, SZF-MMF, SZIE-GÉK,
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM
M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2008. március 19. SZEGED A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KARA tisztelettel meghívja Önt a 2007/2008-as tanév TUDOMÁNYOS
Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.
A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA
REGIONÁLIS POLITIKA ÉS GAZDASÁGTAN DOKTORI ISKOLA P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S ÉS T Á J É K O Z T A T Ó Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Pécs, 2017. március A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi
Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés
Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve
Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1
Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Tartalom A.) Közgyűlés B.) Elnökségi ülések C.) Rendezvények C1.) Agrárinformatikai
A tehetséges hallgatók XXXII. OTDK-n történő részvételének támogatása (A pályázat kódja: NTP-OTDKR-14) DÖNTÉSI LISTA
1. NTP-OTDKR-14-0001 2. NTP-OTDKR-14-0002 3. NTP-OTDKR-14-0003 Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi i Műszaki és Gépészmérnöki i Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Pályázat a Semmelweis Egyetem
KONZULTÁCIÓS BEOSZTÁS 2015/2016/I. félév GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT
KONZULTÁCIÓS BEOSZTÁS 2015/2016/I. félév GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT I. ÉVFOLYAM Szeptember 18. péntek 08:30-12:30 Információs és kommunikációs technológiák (IKT) Varga Tamás Szeptember 18. péntek 12:45-16:45
1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT
1. ÁGAZATI GAZDASÁGTAN TAGOZAT Kelemen Imre Gábor ME GTK Nagy Dorottya ME GTK Kisida Kata PTE KTK Bunda Krisztina DE AVK Kiss Zsófia Nagy Piroska BCE GTK Blaskó Beáta DE AVK helyezett: Munkácsy András
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014
Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában
VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK
VIZSGAIDŐPONTOK, VIZSGADÍJAK Felsőoktatási felvételi tájékoztató - 2017. februárban induló képzések A következő táblázat meghirdetésenként tartalmazza a felsőoktatási intézmények által megadott alkalmassági,
Heti kontakt Tantárgyfelelős. kódja. Gazdasági matematika I. GZB K 5 MII Dr. Blahota István X
Gazdálkodási és menedzsment alapképzési szak Specializációk: Vállalkozásszervezési, Logisztikai, Piactervezési, Pénzintézeti, Közigazgatási 2014. szeptemberétől Tantágy neve "A" típusú tárgyak Gazdasági
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola tanterve A tanévben beiratkozottak számára
A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola tanterve A 2001-2002. tanévben beiratkozottak számára A doktori iskola a doktori iskolák kreditrendszerű tanulmányi szabályzatának megfelelően a tanulmányi
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
Név Végzettség szintje Szakképzettségek
Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem
KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN
HR oktatás Magyarországon napjainkban és a jövıbeli lehetıségek KOMPETENCIAFEJLESZTÉS A HR OKTATÁSBAN Dr. habil Szabó Lajos tanszékvezetı egyetemi docens stratégiai és fejlesztési dékánhelyettes PANNON
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Széchenyi István Egyetem Cím: 9026 Győr Egyetem tér 1. Telefon: 06 (96)
2011/2012. TANÉV I. FÉLÉV LEVELEZŐ TAGOZAT
I. ÉVFOLYAM GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT SZAK 2011/2012. TANÉV I. FÉLÉV LEVELEZŐ TAGOZAT 09. 16. 09. 17. 09. 23. 09. 24. 09. 30. 10. 01. 10. 07. 10. 08. 10. 14. 10. 15. 10.21. 10. 22. 10. 28. 10. 29. 11.
SZIE GTK által a XXXII. OTDK-ra benevezett tehetséges hallgatók részvételének támogatása. NTP-OTDKR projekt SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Gödöllő, 2015.
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar SZIE GTK által a XXXII. OTDK-ra benevezett tehetséges hallgatók részvételének támogatása NTP-OTDKR-14-0006 projekt SZAKMAI BESZÁMOLÓ Gödöllő, 2015.
Oktatói önéletrajz Dr. Chikán Attila
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Logisztika és Ellátási Lánc Menedzsment Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1971-1972 Stanford University, ICAME Program 1962-1967 Marx Károly Közgazdaságtudományi
APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA
2017. évi általános felvételi eljárásban felvételt nyert Gólyák számára APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA felvételt nyert hallgatók számára gyógypedagógia alapképzés 205. 2017. 08. 30. 13.00 Bihari Anna Bianka
A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA A bizottságok összetételét elfogadta a TTK
M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25.
M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MOSONMAGYARÓVÁR 2013. november 25. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel
A DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR HALLGATÓINAK
A DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR HALLGATÓINAK A XXX. JUBILEUMI ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁN ELÉRT EREDMÉNYEI Az Országos Tudományos Diákköri
Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szakiskola
tagozat kód: 11 tagozat megn.: szakközépiskola: 4 középiskolai évf. + a szakképző évfolyam(ok); kerettantervekre épülő helyi tanterv; kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció szakmacsoport; a tagozaton
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
Oktatói önéletrajz Dr. Dobák Miklós
egyetemi tanár Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1975-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Népgazdasági tervező-elemző szak, vállalati modellező
FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA
FELVÉTELI BEMENETI KÖVETELMÉNYEK A MISKOLCI EGYETEM MESTERKÉPZÉSI SZAKJAIRA Teljes kreditértékkel Mesterszak beszámítható alapképzési szak GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Marketing Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre
FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatika Tudományi Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Kar Informatikai Intézet Cím: 3515
K. m. f. Eszterházy Károly Egyetem Szenátusa. Ikt. szám: RK/951-1/2017.
Ikt. szám: RK/951-1/2017. 189/2017. (VIII. 30.) sz. határozata az Eszterházy Károly Egyetem Szenátusának 2017/2018. tanév I. félévére vonatkozó munkatervének elfogadásáról 1. elfogadja az Eszterházy Károly
Jegyzőkönyv. Budapest, 2008. július 8. ... Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2008. július 7. és 8. helye: ELTE TTK
Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)
Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács
FELHÍVÁS. a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre
FELHÍVÁS a 2016/2017. évi tanév őszi szemeszterében tartandó Kari Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre A konferencia helyszíne: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Cím:
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben)
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERV (Érvényes: 2012-2013. tanév I. félévétől, felmenő rendszerben) Az SZTE Közgazdaságtani Doktori Iskolában a szervezett képzésben részt
Alapképzés - Nappali munkarend (AN) SZAK - Intézmény, kar
A JELEN TÁJÉKOZTATÓBAN MEGHIRDETETT SZAKOK A HOZZÁJUK TARTOZÓ KREDITEKKEL A következő táblázatokban (képzési szint és munkarend szerinti bontásban) a meghirdetett szakok mellett azok az intézmények, karok
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar. Tudományos Diákköri Konferencia április 28.
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kar Tudományos Diákköri Konferencia 2016. április 28. Programfüzet Általános program Konferencia kezdete: 9:45 óra. Dékáni köszöntő és technikai
... Dr. Záray Gyula Dr. Surján Péter Dr. Rábai József Dr. Novák Zoltán
Jegyzőkönyv Felvétetett az ELTE TTK Kémia Doktori Iskolába jelentkezett pályázókkal tartott felvételi beszélgetések alkalmából. A felvételi beszélgetés időpontja: 2010. július 5. és 6. helye: ELTE TTK
Károly Róbert Főiskola, Észak-Magyarországi Regionális Operatív Program Kérdőíves felmérés végzése az észak-magyarországi régióban
EUROPASS ÖNELETRAJZ Személyi adatok Név Alžbeta Ádámová (Ádám Erzsébet) Levelezési cím 3525 Miskolc, Jókai u. 3. Fsz.: 3. Mobil: 0036 20 425 86 76 E-mail(ek) adam.erzsebet@gmail.com Állampolgárság szlovák
BCE BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM DOKTORI KÉPZÉS INTÉZMÉNY KARAI A DOKTORI KÉPZÉST SZERVEZŐ HIVATALOK, FELELŐS SZEMÉLYEK
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM Egyetemi Doktori Tanács Elnök: Dr. Zalai Ernő egyetemi tanár Titkárság: Skorán Éva Telefon: (1) 482-5155/5029 Fax: (1) 482-5329 1093 Budapest, Fővám tér 8. 213. szoba Telefon: