Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja"

Átírás

1 XVI. évfolyam 01. szám Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tisztelettel meghívjuk Önt, Családját, Barátait a Magyar Kultúra Napi rendezvényünkre. A rendezvény időpontja: 20. (péntek) 16 óra Helyszíne: Művelődési Ház Pusztaföldvár Jókai u. 12. A DALOK VALLOMÁSA A MAGYAR KÖLTÉSZET ÉS A ZENE TALÁLKOZÁSA címmel zenés-irodalmi összeállítást láthatunk a Pesti Zenés Színpad tagjainak közreműködésével.

2 Tisztelt Lakótársaink! Szeretnénk a Pusztaföldvári Darvas József Nyugdíjas Egyesület 2016-os tevékenységéről tájékoztatást adni. Ebben az évben is nagyon sok színes programot szerveztünk, - kirándultunk Pécsre és környékére, - majd a felújított gyulai Almássy kastélyt látogattuk meg és a - békéscsabai kolbászfesztiválra utaztunk el. - Berki Imre bácsi 90. születésnapját ünnepeltük és - közös névnapot tartottunk, megünnepeltük a 80 és a 80 felettiek születésnapját, - a falu és a művelődési központ által rendezett programokon aktívan részt vettünk, - a 40 Aranykoronás ünnepen a gazdák gazdasszonyok versenyét bonyolítottuk le. - Klub nap alkalmából búcsúztattuk a 2016-os évet. A Mag-ház egylet tisztelettel köszöni a mikulásozáshoz nyújtott segítséget: Zsótérné Tóth Piroskának / Harangos-éri Ktf Zsigovics Péternének Tóth Sándornénak Tóth Lajosnénak Takács Lajosnénak /Földvár Bt. Sinka Ferencnek és egyben kívánunk Tagjainknak száma 33 fő, minden második szerdai napon találkozunk. Minden nyugdíjast sok szeretettel várunk tagjaink közé. Szeretnénk megköszönni a támogatóink segítségét, többek között: - Polgármesteri Hivatal - Dr. Baranyi István polgármester és felesége - Sonkolyos Szabolcs alpolgármester - Laduver Márta támogatását - A Művelődési Ház dolgozóinak segítségét Mindenkinek Kívánunk Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet Szabó Józsefné Klub vezetője Eredményekben Gazdag Boldog Új Esztendőt! LAKOSSÁGI FÓRUM A TEMPLOMKERTÉ Szeretettel várunk mindenkit 20 án 18 órakor a Művelődési Házba ismét egy közös park megtervezésére. A parkot most a katolikus templom köré tervezzük a lakossági megkereséseknek köszönhetően. A fórumra várjuk a magánszemélyeket, kollektívákat, civilszervezeteket, gyerekeket, idősebbeket, az egyházak képviselőit, a katolikus iskola dolgozóit, hogy minden felmerülő igényt tervekbe tudjuk foglalni. Tervezzünk ismét közösen egy parkot, amire megint olyan büszkék lehetünk, mint a Pleskonics András Parkra! MAG-HÁZ EGYLET Tisztelt Lakosság! Így az év utolsó napjaiban kis visszatekintésként néhány információt szeretnék megosztani Önökkel ban megjelenés volt a Háziorvosi rendelőben. Átlagosan havi 1000 beteg megjelenését jelenti. Az összes táppénzen töltött nap száma: 7818 nap. Jelenleg még a közelgő influenza járvány elkerült bennünket. Fontos információnak tartom, hogy milyen esetekben hívjunk mentőt: Mentők száma ingyen hívható: 2. - minden eszméletlen állapot - mellkasi szorítás, fájdalom - elesés, trauma esetén!!! A felsorolt esetekben a Háziorvosi ellátás nem elégséges és csak időveszteséget jelent, ami ronthatja a beteg életkilátásait. A Kardiológusok szakmai kollégiuma szerint az adatok arra utalnak, hogy jobb életkilátásai vannak annak a betegnek, akit mellkasi panaszai esetén az Országos Mentőszolgálat lát el először, mint annak aki Háziorvost hív ban megszerveztük az első Egészség Hetet, melyet Jótékonysági Bállal zártunk. Az adakozóknak köszönhetően, új székek és infusiós ágy került a váróterembe, illetve beszereltük a légkondicionálót is. A 2017-es évben is vannak terveink ezekről folyamatosan adunk információt. Ezúton kívánunk mindenkinek Békés Boldog Új évet, jó egészséget. Kérem, hogy figyeljünk magunkra őrizzük egészségünket és figyeljünk szeretteinkre is. Dr. Fodor Zsuzsanna háziorvos

3 Tavaszi fotópályázat győztes képei: I. helyezett Baranyi Gabriella II. helyezett Dr. László Jenő III. helyezett Nagy Ádám Nyári fotópályázat győztes képei: Tavaszi - Nyári fotópályázat közönségdíja: Ágostonné Szivák Violetta I. helyezett: Ágostonné Szivák Violetta II. helyezett: Ágostonné Szivák Violetta III. helyezett: Dr. Baranyiné Lantos Erika Napközi konyha menü A fényképek megtekinthetők a oldalon Hamisgulyásleves Vadragu /pulyka/ Cpfocska tészta Májgombócleves Babfőzelék Fasírt /sertés/ Műzli szelet Fahéjas szilvaleves Rántott csirkemell Rizi-bizi Sajtmártás Csurgatott tojásleves Boss tál /sertés/ Tarhonya Tárkonyos pulykaraguleves Káposztás tészta Alma Köménymagleves zöldborsós csirkemell Csavartcső tészta Grízgaluskaleves Paradicsomszósz Húsgombóc /pulyka/ Nápolyi Erdei Gyümölcsleves Gombával töltött rántott sertéskaraj Burgonyapüré Pirított tarhonya leves Csirkemáj-rizottó Cseresznyebefőtt Jókai babvleves füstölt kolbásszal Kandallós csemege Puncs öntet Narancs Kertészleves Lencsefőzelék Spenótos szósszal töltött hal Tejszínes gombaleves Csirkepörkölt Kagylótészta Húsleves /sertés/ Vegyes gyümölcsszósz Lebbencsleves Tepsis sült pulykacombfilé Zöldborsófőzelék Túró rudi Burgonyagombóc leves Milánói makaróni /sertés/ Frankfurti leves Morzsás tészta Banán Pradicsomleves betűtésztával Rakott zöldbab /pulyka/ Alma Karfiolleves Bazsalikomos-húsos rakott penne /sertés/ Őszibarackkrém leves Palócpecsenye Tört burgonya Csemege uborka Magyaros zöldborsóleves Palermói csirkemell Burgonyafőzelék Meggyleves Rántott halfilé szezámmagos bundában Tárkonyos zöldségleves Húsgombócleves Kelkáposzta főzelék Stefánia vagdalt /pulyka/ Műzli szelet Petrezselymes burgonya Natúr csirkemell-szelet Sárgarépa főzelék Csirkebecsinált leves Fánk /lekváros/ Mandarin Orosházi tányéros leves Töltött nudli /meggyes/ Narancs 3.

4 Iskolai Hírek december Karácsony és Álom hava November 17. Jókai színház Békéscsaba Légy jó mindhalálig előadás megtekintése a osztályos tanuló részvételével. Szervező: Gregus Ilona magyar tanár Kísérő: Gregus Ilona és Nagy Attiláné November 23. Simonyi Zsigmond helyesíró verseny területi forduló. A versenyen az 5. osztályból - 3 fő, a 6.ból 3 3f ő, a 7.-ből 5 fő, a 8.-ból 5 fő vett részt. Szervező és lebonyolító: Gregus Ilona és Nagy Attiláné magyar tanárok November osztályos pályaválasztási szülői értekezlet. Szervező, lebonyolító: Gregus Ilona osztályfőnök December 02. Mikulás kupa kaszaper Kézilabda és Labdarúgás sportágakban Mindkét csapatunk a 3. helyen végzett. Széles Nikolett és Dombovári Illés a torna legjobb kapusai címet nyerték el. Gratulálunk! Felkészítő, kísérő: Granyák Dominik testnevelő December 03. XVI. Karate bál Orosháza Eötvös sportcsarnok Orosházi Kyokushin Karate Szabadidő Kör Egyesület a bálon jutalmazta a legeredményesebb sportolókat és edzőket. Iskolánkból 2 fő részesült elismerésben: Granyák Dominik edző és Lipták-Galló Máté versenyző. Gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk mindkettőjüknek! December 04. Iskola mise Mikulás Ünnepség Felkészítő, kísérő: Blősz Attila plébános, Oláh János és Móré Erzsébet hitoktatók, Sódar Ferencné gondnok December 06. Iskolai Mikulás Ünnepség Az iskolai testvérosztályok köszöntötték egymást, majd a karácsonyi előkészületek jegyében az alsóban és a felsőben is karácsonyfát állítottunk. 4. Köszönjük a Mikulásnak a részvételt és Gyulai István szülőnek a segítségét! Szervező: Hajdúné Kovács Klára és az osztályfőnökök December 09. Erzsébet táborosok jutalom kirándulása Budapestre. Autóbuszos, egész napos, ingyenes kiránduláson vett részt iskolánk 50 tanulója, Budapesten. A programban szerepelt az Operaház megtekintése a Diótörő című előadással együtt, illetve budapesti városnézés. Szervező és lebonyolító: Gyarmatiné Laduver Márta Kultúrház-vezető, Szűcs Lászlóné tanító. December 09. Gyermekszínházi előadás Kultúrház Az alsó tagozatosak és az óvodások vettek részt a karácsonyhoz kapcsolódó előadáson, melyet a hódmezővásárhelyi Buborék Szabadművészeti Egyesület tagjai tartottak. Szervező: Puskás Tibor igazgató December 18. Advent 3. Vasárnapja Ünnepi beszédet mondott Gregus Ilona az iskola pedagógusa, önkormányzati képviselő. December 21. Iskolai karácsonyi Ünnepség Az irodalmi színpad tanulói adtak ünnepi műsort. Felkészítő: Nagy Attiláné szakkör vezető Karácsonyi ajándékkészítés Kultúrház Szervező: Gyarmatiné Laduver Márta Lebonyolító: Kultúrház munkatársai, iskola pedagógusai A Szent Imre katolikus Általános Iskola és Óvoda nevében, áldott, békés Karácsonyi ünnepeket és Boldog Új Év kíván, minden pusztaföldvári lakosnak! Puskás Tibor igazgató

5 Óvodai Hírek Az év legszebb ünnepére készülünk Advent időszakában. Ilyenkor kicsi és nagy arra készül, hogy ünneplőbe öltöztesse szívét és lelkét, hiszen karácsonyra készülődünk. Díszbe varázsoltuk óvodánkat és igyekszünk ebben az időszakban elcsendesedni és a jó cselekedetekre összpontosítani. Advent első időszakának jeles ünnepe Szent Miklósra való megemlékezés. Gyerekeinkkel vártuk a Mikulás érkezését. Blősz Attila atya is ellátogatott hozzánk és az ő gondolataival is megemlékeztünk Miklós püspökről. Ez a rendezvényünk nyitott volt és vártuk a falu kisebb gyermekeit is e jeles napra. Többen éltek meghívásunkkal. Minden kisgyermek kapott a Mikulástól ajándékot. Köszönjük a Szülői Munkaközösség segítségét a csomagok összeállításában. Külön köszönjük Magdi néni boltjának, hogy bőségesen meg tudtuk pakolni a csomagokat. Köszönjük a Mikulásnak is, hogy óvodánkat is útba ejtette! December 7.-én a Csiga csoportos, nagy csoportos gyerekek busszal Orosházára utaztak, hogy megtekintsék a Fő téren felállított gyönyörű karácsonyfát, adventi koszorút, betlehemet. Időnk még engedte, hogy a díszes kirakatokat is megnézhessük, valamint betekintést nyerhettek a gyerekek egy téli sportba, a műkorcsolyázásba. Élményekben gazdagon tértünk vissza óvodánkban. December 9.-én az Iskola szervezésében interaktív színházi előadást Karácsonyi felfordulást tekinthettek meg a gyerekek a Művelődési Házban. December 15.-én angyali csengőszóval megérkezett óvodánkba a Jézuska. Sok szép ajándékkal, játékkal lepte meg óvodásainkat. A szünetig hátralévő pár nap alatt mindenki a kedvenc játékával játszhatott. December 12.-én a Léghajó meseszínház látogatott el óvodánkba, ahol egy meseelőadást nézhettek meg a gyerekek az Elveszett varázslat címmel. Zenés műsor volt és ezt a gyerekeink nagyon élvezték. A novemberi hírmondóból elmaradt Márton naphoz kapcsolódó programunk, még hozzá a csigatészta készítése, amelyet Nádasdiné Marika néni segítségével próbálhatták ki gyermekeink ezt a régi, hagyományos tésztakészítési technikát. Nagyon élvezték gyerekeink. Köszönjük Marika néninek az önzetlen segítségét! December 13.-án a nagycsoportos gyerekekkel Betlehemezni indultunk Nagy Nándor családjához. Már évek óta hagyomány óvodánkban, hogy a téli időszakban Szállást kér a szent család címen ellátogatunk egy családhoz betlehemezni. Gyerekeink nagyon ügyesen eljátszották a kis Jézus születését. Köszönjük a szíves vendéglátást! Köszönjük mindenkinek egész éves segítségét, támogatását! Áldott, békés ünnepeket kívánunk a falu egész lakosságának! December 14.-én szokásainkhoz híven gyermekeinkkel közösen díszítettük fel a fenyőfát és kaptunk egy csodálatos karácsonyfát. MESEVÁR ÓVODA ALAPÍTVÁNY HÍREI február 18.-án 18 órai kezdettel rendezzük meg hagyományos Jótékonysági Bálunkat. A zenét szolgáltatja: Láda Mihály és Kőszegi Zoltán. A vacsorát biztosítja: az Aranypatkó Csárda. Részletes információt a januári hírmondóban fogjuk közölni. Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek! Holecskáné Rusvai Éva, Tóth Nikoletta 5.

6 Evangélikus Hírek stb.). Örülünk, hogy ebben a hónapban együtt várhattuk, majd ünnepelhettük Jézus születését olyanokkal is, akik talán ritkábban jönnek gyülekezetünkbe. Azonban ajtónk mindig nyitva áll az érdeklődők előtt, szeretettel várunk az év többi szakaszában is mindenkit. A év bibliai mondata Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek. (Ezékiel könyve 36,26) Így hangzik az evangélikus bibliaolvasó Útmutatóban a év igéje, és ezzel kívánunk minden pusztaföldvárinak áldott, békés, boldog új esztendőt. A évben ünnepeljük világszerte a reformáció megindulásának 500. évfordulóját. Ez a történelmi esemény azért indult el, hogy a középkori egyházat megtisztítsa attól a sok-sok bűntől, amely eltérítette a jézusi alapoktól. Az évforduló azonban csak akkor éri el célját, ha nem csak emlékezünk és ünneplünk, hanem a saját életünkben is megújulunk, és magunk is a Biblia alapjaira építjük életünket. Ehhez adhat impulzust ez a mondat: Isten azt szeretné, a segítségével új emberekké válnánk. Ünnepeltünk Evangélikus Élet a könyvtárban Gyülekezetünk jóvoltából a évben is olvasható az Evangélikus Élet magazin a pusztaföldvári községi könyvtárban. A modern arculattal, sokszínes oldalon megjelenő lap minden korosztálynak kínál olvasnivalót. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. Istentiszteletek Evangélikus istentiszteletet tartunk Rákóczi u. 30. szám alatti gyülekezeti termünkben minden vasárnap de. 9 órakor. A hónap első vasárnapján áldást kapnak az aktuális hónap születésnaposai, a hónap második vasárnapján úrvacsoraosztás kapcsolódik az istentisztelethez. Szeretettel várunk mindenkit, December hónap talán a legmozgalmasabb időszak az egyházaknál. Adventi, majd karácsonyi istentiszteletek, egyéb alkalmak (adventi gyertyagyújtások, szeretetvendégségek Fontosabb telefonszámok: Polgármesteri hivatal: 68/ / Polgármester - Dr. Baranyi István: 0620/ Alpolgármester Sonkolyos Szabolcs 0620/ Konyha: 0620/ Tűzép: 0620/ Polgárőrség Csekő László: 0630/ Rendőrség Körzeti megbízottak: - Ferenczi Péter - Kincses István Gábor Tel.: 06-30/ Háziorvosi rendelő: 68/ Központi ügyelet: 68/ Hatósági állatorvos Dr. Sin Zoltán: 30/ Óvodavezető: Holecskáné Rusvai Éva 3630/ Óvoda: 0630/ Puskás Tibor iskolaigazgató: 0630/ Iskola-titkárság: 0668/ / Iskola, alsó tagozat: 0630/ Művelődési ház Gyarmatiné Laduver Márta: 0620/ Dr. Fodor Zsuzsanna: 0630/ Dr. Kodácz Emese: 0620/ Védőnő Tibáné Hamvas Zsuzsanna 0630/ Lászlóné Házi Magdolna evangélikus lelkész: 06/20/ Blősz Atilla katolikus plébános: 06/20/ Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a Hírmondó februári számába a cikkeket és hirdetéseket január 26-ig szíveskedjenek beküldeni az Önkormányzati H i v a t a l b a v a g y a pusztakonyvtar1@gmail.com címre. Fogászat rendelési idő: időpont egyeztetés: 06/20/ Fogadóóra Sonkolyos Szabolcs alpolgármester fogadóórája: minden páros héten csütörtökön óra Polgármesteri Hivatalban és minden páratlan héten 1617 óra az úfalusi iskolában. Felelős kiadó: Pusztaföldvári Községi Önkormányzat Képviselő Testülete Engedélyszám: /1568/2003. Nemzetközi azonosítószám: ISSN

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 45.Hét

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 45.Hét Hétfő: Sárgarépa krémleves A: Rántott csirkemell, párolt rizs, cékla B: Sertéspörkölt, pásztortarhonya, cékla 45.Hét. 2018. 11.05. 2018. 11.10. Kedd: Húsleves A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, paradicsomszósz

Részletesebben

Lebbencsleves Kelkáposzta főzelék. En: 2165 KJ / 516 kc Fehérje: 20,5 gr Sznh.: 94,4 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 7,8 gr Só: 5,5 gr Tzs: 0 gr

Lebbencsleves Kelkáposzta főzelék. En: 2165 KJ / 516 kc Fehérje: 20,5 gr Sznh.: 94,4 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 7,8 gr Só: 5,5 gr Tzs: 0 gr Heti étlap: 2016.06.01. - 2016.06.05. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év Szeghalom Város Önkormányzat Intézményműködtető Központja, 5520 Szeghalom, Tildy út 19-21. / II. sz. Konyha 2016.06.01.

Részletesebben

Dorog Felnőtt étlap

Dorog Felnőtt étlap Dorog Felnőtt étlap 2019.02.25. 2019.03.03. Vegyes gyümölcsleves Lenmagos rántott halfilé Rozmaringos sárgarépapüré Vajas burgonya Kertészleves Sült kolbász Finomfőzelék Sült pulyka EN: EN: EN: EN: EN:

Részletesebben

ÉTLAP. Gulyásleves Aranygaluska Vaníliás öntet. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 95 SÓ: 4,05 SZH: 98 SÓ: 2,59 ZSÍR: 33

ÉTLAP. Gulyásleves Aranygaluska Vaníliás öntet. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 95 SÓ: 4,05 SZH: 98 SÓ: 2,59 ZSÍR: 33 2017.FEBR.27-MÁRC.5 Árpagyöngy leves Csirkepörkölt Sárgaborsó főzelék Brokkoli krémleves Ázsiai zöldséges tészta pirított csirkefalatokkal Kertészleves Vagdaltpogácsa Tejfölös burgonyafőzelék Mandarin

Részletesebben

Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16.

Étlap. 45.Hét Jó étvágyat kívánunk! Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Gasztro-Gál Kft 45.Hét. 2017. 11.06. 2017. 11.12. Hétfő: Karfiol leves A: Rántott sertésszelet, párolt rizs kukoricával B: Kapros tejszínes pulykafalatok, szarvacska tészta Kedd: Sárgarépa krémleves A:

Részletesebben

Étlap: etterem.ke.hu Ebédjegy előrendelés: ebedjegy.ke.hu Nyitva tartás: H P: 11:30 14: MÁJUS. Hétfő. Kedd. Szerda. Csütörtök.

Étlap: etterem.ke.hu Ebédjegy előrendelés: ebedjegy.ke.hu Nyitva tartás: H P: 11:30 14: MÁJUS. Hétfő. Kedd. Szerda. Csütörtök. Étlap: Ebédjegy előrendelés: ebedjegy.ke.hu Nyitva tartás: H P: 11:30 14:30 2018. MÁJUS MÁJUS 02 04. MÁJUS 07 11. Daragaluska leves zöldségekkel 1, 3, 7 Sajtmártással borított 1, 7 csirkemell filé párolt

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Kertész leves Bolognai Spagetti tészta

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Kertész leves Bolognai Spagetti tészta Heti étlap: 2018.01.01. - 2018.01.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2018.01.01. hétfő 2018.01.02. kedd 2018.01.03. szerda 2018.01.04. csütörtök 2018.01.05. péntek 2018.01.06. szombat

Részletesebben

Meggyleves Csülkös pacal Főtt burgonya Csemege uborka

Meggyleves Csülkös pacal Főtt burgonya Csemege uborka Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.04. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.

Részletesebben

Pápa Szociális ebéd

Pápa Szociális ebéd Pápa Szociális ebéd 2019. 02. 25. 2019. 03. 03. Lebbencsleves Sertéspörkölt Tökfőzelék Farsangi fánk Karfiolleves Bolognai spagetti sertéshúsból Reszelt sajt 1,3,7 Magyaros gombaleves Rakott zöldbab sertéshússal

Részletesebben

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron

Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja Tavaszi Fesztivál Pusztaföldváron 2015. szeptember hónapban Hajas Tibor táncpedagógus vezetésével kelt életre a társastánc tanfolyam településünkön, ahol

Részletesebben

ÉTLAP. Tavaszi zöldségleves Főtt sertés szelet Gyümölcsmártás Pirított búzadara. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller

ÉTLAP. Tavaszi zöldségleves Főtt sertés szelet Gyümölcsmártás Pirított búzadara. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller 2018.NOV 26-DEC 2 T T T T T T T Lebbencsleves Rakott karfiol Csokonai sertés raguleves Káposztás tészta glutén, mustár, tej, 900 802 Gombakrémleves Gyros tál csirkehúsból Pirított burgonya Tavaszi zöldségleves

Részletesebben

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Ebéd Étel név Korcsoport: Középiskolás Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2018.04.03. KEDD Magyaros karfiol leves Grillezett csirkemellfilé Petrezselymes burgonya Cékla 2018.04.04. SZERDA Palóc leves Rizsfelfújt Alma kompót 2018.04.05. CSÜTÖRTÖK Grízgaluska leves Paradicsomos

Részletesebben

Diétás étlap Gluténmentes étlap

Diétás étlap Gluténmentes étlap 2015. március 2. március 6. Barack dzsem Abonett Sajtszelet Körözött Tojáskrém Méz Tarhonya leves Füstölt tarja Fejtett babfőzelék Brokkolikrémleves Kenyérkocka Bolognai spagetti Reszelt sajt Tavaszi zöldségleves

Részletesebben

Gyümölcstea Túrista szalámi Margarin Teljes kiőrlésű kenyér Zöldpaprika Allergének: glutén, mustár. Tej Tojáskrém Kifli Sárgarépa hasáb

Gyümölcstea Túrista szalámi Margarin Teljes kiőrlésű kenyér Zöldpaprika Allergének: glutén, mustár. Tej Tojáskrém Kifli Sárgarépa hasáb 2018.12.31. 2019.01.06. Főtt virsli Sajtkrém Kakaós tej Fonott kalács Tojáskrém Sárgarépa hasáb Méz Lángolt kolbász Lilahagyma Túrista szalámi, mustár, tojás, tej, tojás, tej, mustár 590 450 519 446 450

Részletesebben

ÉTLAP. Csurgatott tojásleves Disznótoros Hagymás törtburgonya Gyümölcs. Allergének: glutén, mustár, szója, tej, tojás, zeller SZH: 49 EN: 856

ÉTLAP. Csurgatott tojásleves Disznótoros Hagymás törtburgonya Gyümölcs. Allergének: glutén, mustár, szója, tej, tojás, zeller SZH: 49 EN: 856 2015.DEC 28-JAN.3 Csirkebecsinált leves Túrógombóc vaníliás föllel Fokhagyma krémleves Csirkemáj rizottó Húsleves Főtt hús Vadas mártás Csurgatott tojásleves Disznótoros Hagymás törtburgonya Csontleves

Részletesebben

2017. November Óvoda. Korcsoport: 4-6 év

2017. November Óvoda. Korcsoport: 4-6 év 2017. November 01-03. 44.hét 10.30. 10.31. 11.01. 11.02. 11.03. Összetevők En: En: En: En: 302,4 kcal En: 248,5 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: 3,6 g Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: 49,6 g Sz: 25,4 g So: So: So: So: 0,7

Részletesebben

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.FEBRUÁR 1.

ÉTLAP. Informatikai megoldások. Jó étvágyat kívánunk! Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek. Tízórai. Ebéd. Uzsonna 2013.FEBRUÁR 1. 2013.FEBRUÁR 1. Tízórai Sajtkrém Teljes kiőrlésű kenyér energia 458 kcal fehérje 11 g zsír 17 g Magyaros zöldbableves Bolognai spagetti energia 780 kcal fehérje 25 g zsír 23 g szénhidr.114 g só 11 g Uzsonna

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év. Kertész leves Bolognai Spagetti tészta

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év. Kertész leves Bolognai Spagetti tészta Heti étlap: 2018.01.01. - 2018.01.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2018.01.01. hétfő 2018.01.02. kedd 2018.01.03. szerda 2018.01.04. csütörtök 2018.01.05. péntek 2018.01.06. szombat

Részletesebben

Étlap március április Hétfõ. Csütörtök

Étlap március április Hétfõ. Csütörtök Kiállítva: 2018.03.21. 12:13:50 Korcsoport: Felnõtt (19-69 év) Elõállító: Öskü Község Önkormányzata 2018. március 26-2018. április 1 2018.03.26 2018.03.27 2018.03.28 2018.03.29 2018.03.30 2018.03.31 2018.04.01

Részletesebben

Étlap augusztus.29.-szeptember.02.

Étlap augusztus.29.-szeptember.02. legkésőbb 2016. augusztus 24. (SZERDA) 9 óráig szíveskedjenek leadni. 2016. augusztus.29.-szeptember.02. Karfiol leves Csontleves cérnametélttel Csontleves cérnametélttel Bolognai spagetti Padlizsános

Részletesebben

ÉTLAP. Szociális Otthon. Tea Körözött Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének:, glutén, tej. Babgulyás Aranygaluska Vaníliás öntet Félbarna kenyér

ÉTLAP. Szociális Otthon. Tea Körözött Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének:, glutén, tej. Babgulyás Aranygaluska Vaníliás öntet Félbarna kenyér 2017. január 02-08. Sárgabarack dzsem Kenőmájas Paradicsom Karamell Fonott kalács Körözött Tojáskrém Füstölt-főtt tarja Zala felvágott glutén, szójabab, tojás, tojás, mustár glutén, 521 82 477 61 559 70

Részletesebben

'B'' Menü. Ünnep Ünnep Ünnep

'B'' Menü. Ünnep Ünnep Ünnep 2017. május.01.-május. 05. Ünnep Ünnep Ünnep Csurgatott tojásleves Csontleves masni tésztával Csontleves masni tésztával Bakonyi sertéstokány Kefíres szárnyas húsos Sertés chilis rizottó Bulgur rakott

Részletesebben

Étlap január január Kedd

Étlap január január Kedd 2018. január 1-2018. január 7 2018.01.02 2018.01.03 2018.01.04 2018.01.05 Erdei gyümölcsleves1,6,7, Borsos tokány1, Tarhonya1,3, Csemege uborka Sült csirke felsõcomb, Burgonyapüré7,8, Májgaluskaleves1,3

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tej Körözött

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tej Körözött Budapest - Zugló Óvoda 2017.Január 02. 08. Lekváros bukta Kenőmájas Karamell Fonott kalács Körözött Tojáskrém EN: 483 SZH: 66 EN: 292 SZH: 36 EN: 238 SZH: 42 EN: 284 SZH: 37 EN: 282 SZH: 38 EN: SZH: EN:

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.12.01. - 2016.12.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2016.12.01. csütörtök 2016.12.02. péntek 2016.12.03. szombat 2016.12.04. vasárnap 2016.12.05. hétfő 2016.12.06.

Részletesebben

ÉTLAP. Paradicsomleves Sült csirkecomb Tört burgonya Kovászos uborka. Allergének: glutén, tojás, zeller, kéndioxid

ÉTLAP. Paradicsomleves Sült csirkecomb Tört burgonya Kovászos uborka. Allergének: glutén, tojás, zeller, kéndioxid , Tejfölös karfiolleves Pincepörkölt Vajgaluska leves Zöldfűszeres aprópecsenye Kelkáposztafőzelék Legényfogó leves Tejberizs Kakaó szórat Szilva Paradicsomleves Sült csirkecomb Tört burgonya Kovászos

Részletesebben

Veszprém Felnőtt ebéd

Veszprém Felnőtt ebéd Veszprém Felnőtt ebéd 2019. 02. 25. 2019. 03. 03. Lebbencsleves Sertéspörkölt Tökfőzelék 1,7,9,12 Karfiolleves Bolognai spagetti sertéshúsból Reszelt sajt 1,3,7 Magyaros gombaleves Rakott zöldbab sertéshússal

Részletesebben

ÉTLAP. Dorog TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Csontleves gazdagon Sült csirkecomb Párolt mexikói köret -fél adag Bulgur -fél adag

ÉTLAP. Dorog TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA. Csontleves gazdagon Sült csirkecomb Párolt mexikói köret -fél adag Bulgur -fél adag 2019.01.28. 2019.02.03. Csontleves gazdagon Sült csirkecomb Párolt mexikói köret -fél adag Bulgur -fél adag Zöldségleves Vagdalt pogácsa Paradicsomos káposzta Magyaros zellerleves Natúr csirkemell Petrezselymes

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Körözött Kenyér

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Körözött Kenyér Budapest - Zugló Szociális 2017.Január 02. 08. Lekváros bukta Májkrém Briós Körözött Mini dzsem Kefir EN: 250 SZH: 27 EN: 415 SZH: 52 EN: 604 SZH: 89 EN: 246 SZH: 48 EN: 426 SZH: 50 EN: 614 SZH: 103 EN:

Részletesebben

Tej Füstölt sajtos brokkolikrém Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej

Tej Füstölt sajtos brokkolikrém Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej Fahéjas kalács 444 426 2018.11.26. 2018.12.02. Kakaós tej Füstölt sajtos brokkolikrém Zala felvágott, Pizzás csiga Kenőmájas Zöldpaprika, szójabab, tej 412 416 541 357 518 10,7 T 2,7 14,3 9,7 T 0,0 19,0

Részletesebben

35. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Csontleves csigatésztával Csontleves csigatésztával Kedd Paradicsom leves Paradicsom leves

35. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Csontleves csigatésztával Csontleves csigatésztával Kedd Paradicsom leves Paradicsom leves 35. hét 08. 29. Hétfő Csontleves csigatésztával Csontleves csigatésztával Zöldborsó főzelék Sertésszelet pirított gombával Burgonyakrokett Vaníliás piskóta Vaníliás piskóta 08. 30. Kedd Paradicsom leves

Részletesebben

Yankee Söröző & Pizzéria

Yankee Söröző & Pizzéria Yankee Söröző & Pizzéria Heti menü ajánlat. Tel.: 06-20/21-09-193 Yankee söröző & pizzéria. 2017. január 2-től január 7-ig Hétfő: Bográcsgulyás a.) Túrós metélt b.) Borsos tokány, tarhonya, savanyú Kedd:

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.10.01. - 2016.10.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.10.01. szombat 2016.10.02. vasárnap 2016.10.03. hétfő 2016.10.04. kedd 2016.10.05. szerda 2016.10.06. csütörtök

Részletesebben

2018. Május 28 - Június 01. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év

2018. Május 28 - Június 01. Óvoda. Korcsoport: 4-6 év 2018. Május 28 - Június 01. 22.hét 05.28. 05.29. 05.30. 05.31. 06.01. Összetevők En: En: En: En: En: 401,3 kcal Tz: Tz: Tz: Tz: Tz: 6,6 g Sz: Sz: Sz: Sz: Sz: 50,0 g So: So: So: So: So: 0,8 g Zs: Zs: Zs:

Részletesebben

Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. En: 5209 kj /1240 kc Fehérje: 58,3 gr Sznh.: 148,5 gr Cuk:3,3gr Só:8,8 gr Zsír:44,8 gr Tzs:0 gr

Brokkoli krémleves Lecsós natúr szelet Burgonya püré. En: 5209 kj /1240 kc Fehérje: 58,3 gr Sznh.: 148,5 gr Cuk:3,3gr Só:8,8 gr Zsír:44,8 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2016.08.01. - 2016.08.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.08.01. hétfő 2016.08.02. kedd 2016.08.03. szerda 2016.08.04. csütörtök 2016.08.05. péntek 2016.08.06. szombat

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda Február Március 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tea Tojáskrém.

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda Február Március 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tea Tojáskrém. Budapest - Zugló Óvoda 2017. Február 27. - Március 05. Méz Zöldfűszeres túrókrém Házi barackos joghurt Tea Tojáskrém Kenőmájas EN: 505 SZH: 86 EN: 514 SZH: 78 EN: 329 SZH: 62 EN: 208 SZH: 34 EN: 292 SZH:

Részletesebben

BUDAPEST Általános Iskola alsó tagozat

BUDAPEST Általános Iskola alsó tagozat BUDAPEST Általános Iskola alsó tagozat 2019.04.01.-2019.04.07. Sárgabarack extradzsemes Körözöttes Kakaós tej Fonott kalács Vajkrémes Sárgarépával EN: 280 EN: 276 EN: 352 EN: 301 EN: 409 EN: EN: ZS: 5,4

Részletesebben

PÉCS Általános Iskola felső tagozat április 29 - május 5.

PÉCS Általános Iskola felső tagozat április 29 - május 5. PÉCS Általános Iskola felső tagozat 2019. április 29 - május 5. Pizzás csiga Zala felvágott EN: EN: EN: EN: 245 EN: 357 EN: EN: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: 10,2 TZS: 5,8 FH: 9,5 ZS: 12,1

Részletesebben

SIÓFOK Gondozási központ 2019.július 29.-auguszuts 4.

SIÓFOK Gondozási központ 2019.július 29.-auguszuts 4. SIÓFOK Gondozási központ 2019.július 29.-auguszuts 4. Tejfölös karalábéleves Paprikásburgonya virslivel Uborkasaláta Zöldség krémleves Leves gyöngy Rántott halfilé Zöldséges bulgur Majonéz Hutai gazdag

Részletesebben

ÉTLAP. Házi barackos gyümölcsjoghurt Kifli. Allergének: glutén, tej. Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs

ÉTLAP. Házi barackos gyümölcsjoghurt Kifli. Allergének: glutén, tej. Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs Házi barackos gyümölcsjoghurt Pulykamell sonka 262 222 7,4 0,9 9,6 4,9 0,2 8,5 58,5 22,0 1,0 37,2 9,0 1,5 Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs, zeller Gulyásleves

Részletesebben

10. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel

10. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel 10. hét 03. 02. H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel Paraj főzelék Rakott brokkoli Sósburgonya Puncs torta Főtt tojás Puncs torta 03. 03. K Tárkonyos pulyka raguleves Tárkonyos pulyka raguleves

Részletesebben

SIÓFOK Óvoda (4-6 éves korosztály) 2019.április 29 május 05.

SIÓFOK Óvoda (4-6 éves korosztály) 2019.április 29 május 05. SIÓFOK Óvoda (4-6 éves korosztály) 209.április 29 május 05. Karamellás tej Kuglóf Tojás karika Paradicsom Reszelt sajt Zala felvágott 306 290 28 22 8, T 3,6,4 8,6 T 3,7 4 T 6,9 T 6, 3,2 5,4 T 2,8 6,9 T

Részletesebben

35. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel. Vaníliás piskóta Kenyér

35. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel. Vaníliás piskóta Kenyér 35. hét 08. 30. H Csontleves eperlevéllel Csontleves eperlevéllel Zöldborsó főzelék Trappista sajt rántva Sertéssült feltét Vaníliás piskóta Vaníliás piskóta 08. 31. K Sertés raguleves Sertés raguleves

Részletesebben

Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján

Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján 2017.jan.30 -febr.03. Idősek Otthona könnyű vegyes cukorbeteg ÉTLAP a NUTRICOMP 4O alapján Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Tejes kávé, Natúr túrókrém, Zöldpaprika 493 Kcal 67 g 2 16 g / 7,5 g 3, Csipkebogyó

Részletesebben

ÉTLAP. Tej Füstölt sajtos brokkoli krém Teljes kiőrlésű kenyér. Tea Tejfölös túró Félbarna kenyér Póréhagyma Allergének: glutén, mustár, tej

ÉTLAP. Tej Füstölt sajtos brokkoli krém Teljes kiőrlésű kenyér. Tea Tejfölös túró Félbarna kenyér Póréhagyma Allergének: glutén, mustár, tej bedara Kakaós szórat Főtt Kakaós tej Foszlós kalács Füstölt sajtos brokkoli krém Zala felvágott, Paradicsom fölös túró glutén, mustár, tej, tej, 191 2018.NOV. 26-DEC. 2, 326 266 239 289 210 2,8 T 1,5 8,8

Részletesebben

Várpalota Kollégium

Várpalota Kollégium Várpalota Kollégium 209. 02. 25. 209. 03. 03. Paprikás szalámi Zala felvágott Sajtkrém,7 Kaliforniai paprika,3,7 Karamellás tej Vaj Fatörzs kifli,7 Csirkemell sonka EN:48 EN: 426 EN: 463 EN: 547 EN: 475

Részletesebben

Budapest Általános Iskola Felső

Budapest Általános Iskola Felső Budapest Általános Iskola Felső 2019. 07. 01. 2019.07.07. Sajtkrém Sárgarépa Méz Kenyér Karamellás tej Kalács Majonézes tojáskrém Olasz felvágott 1, 3, 6, 7, 10 EN: 236 EN: 409 EN: 380 EN: 264 EN: 306

Részletesebben

ZALAEGERSZEG Középiskola

ZALAEGERSZEG Középiskola ZALAEGERSZEG Középiskola 2019.04.01.-2019.04.07. Erőleves sertésből Csirkepörkölt Sárgaborsó főzelék Brownie Vajas galuskaleves Budapest sertésragu Petrezselymes burgonya Palócleves sertéshússal Darás

Részletesebben

ÉTLAP. Házi barackos gyümölcsjoghurt Kifli. Allergének: glutén, tej. Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs

ÉTLAP. Házi barackos gyümölcsjoghurt Kifli. Allergének: glutén, tej. Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs ÓVODA Házi barackos gyümölcsjoghurt Pulykamell sonka, 349 194 7,4 T 0,9 9,6 3,5 T 0,2 7,3 T T 58,5 22,0 1,0 34,7 7,0 1,3 Köménymag leves Pirított kenyérkocka Azték csirkefalatok Petrezselymes rizs, zeller

Részletesebben

18. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ. 05. 02. Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával. 05. 03. Kedd Szárnyas raguleves Szárnyas raguleves

18. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ. 05. 02. Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával. 05. 03. Kedd Szárnyas raguleves Szárnyas raguleves 18. hét 05. 02. Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával Lencse főzelék Pulykamell párizsiasan Pulykafasírt feltét Röszti burgonya Friss gyümölcssaláta Friss gyümölcssaláta 05. 03. Kedd

Részletesebben

BUDAPEST Általános Iskola felső tagozat

BUDAPEST Általános Iskola felső tagozat BUDAPEST Általános Iskola felső tagozat 2019.04.01.-2019.04.07. Sárgabarack extradzsemes Körözöttes Kakaós tej Fonott kalács Vajkrémes Sárgarépával EN: 280 EN: 295 EN: 352 EN: 301 EN: 409 EN: EN: ZS: 5,4

Részletesebben

ÉTLAP. Sertés májkrém Kenyér. Allergének: glutén, szója, tej EN: 315 EN: 217 SZH: 103 SÓ: 1,32 SÓ: 2,25 ZSÍR: 14

ÉTLAP. Sertés májkrém Kenyér. Allergének: glutén, szója, tej EN: 315 EN: 217 SZH: 103 SÓ: 1,32 SÓ: 2,25 ZSÍR: 14 2015.December 28. 2016.Január 3. Pizzás csiga Kefír Pogácsa Mini dzsem, tojás, tojás, tej, tej, tej EN: 266 SZH: 45 SZH: 76 EN: 217 EN: 322 EN: 244 SZH: 103 SÓ: 1,32 8 SÓ: 1,73 ZSÍR: 4 3 SÓ: 2,25 4 SÓ:

Részletesebben

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2017.08.01. - 2017.08.06. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2017.08.01. kedd 2017.08.02. szerda 2017.08.03. csütörtök 2017.08.04. péntek 2017.08.05. szombat 2017.08.06.

Részletesebben

ÉTLAP. Kollégium. Tej/Tea Körözött Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej. Babgulyás Aranygaluska Vaníliás öntet Félbarna kenyér.

ÉTLAP. Kollégium. Tej/Tea Körözött Teljes kiőrlésű kenyér. Allergének: glutén, tej. Babgulyás Aranygaluska Vaníliás öntet Félbarna kenyér. , / Kenőmájas Zsemle Paradicsom Karamell Fonott kalács / Körözött / Tojáskrém, szójabab, mustár 466 65 495 59 348 53 370 54 1,23 15 0,74 22 1,31 7 1,5 11 Zellerkrémleves Zsemlekocka Csirkepörkölt Főtt

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2016.07.01. - 2016.07.03. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.07.01. péntek 2016.07.02. szombat 2016.07.03. vasárnap 2016.07.04. hétfő 2016.07.05. kedd 2016.07.06. szerda

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Felnőtt 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tej Körözött

ÉTLAP. Budapest - Zugló Felnőtt 2017.Január Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Tej Körözött Budapest - Zugló Felnőtt 2017.Január 02. 08. Lekváros bukta Kenőmájas Karamell Fonott kalács Körözött Tojáskrém EN: 508 SZH: 69 EN: 510 SZH: 65 EN: 320 SZH: 56 EN: 456 SZH: 66 EN: 454 SZH: 68 EN: SZH:

Részletesebben

36. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Ünnepélyes tanévnyító Kedd Bableves kolbásszal Bableves kolbásszal. Kenyér

36. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Ünnepélyes tanévnyító Kedd Bableves kolbásszal Bableves kolbásszal. Kenyér 36. hét 08. 31. Hétfő Ünnepélyes tanévnyító 09. 01. Kedd Bableves kolbásszal Bableves kolbásszal Aranygaluska Brassói aprópecsenye Puncs torta 09. 02. Szerda Gyümölcsleves Gyümölcsleves Lenmagos tonhalfilé

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Karamellás tej Kalács

ÉTLAP. Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Karamellás tej Kalács Budapest - Zugló Óvoda 2016.Május 2-8. Lekváros táska Sajtkrém Kőrözött Karamellás tej Kalács Főtt,,, EN: 221 SZH: 37 EN: 216 SZH: 44 EN: 208 SZH: 40 EN: 238 SZH: 42 EN: 214 SZH: 44 EN: SZH: EN: SZH: SÓ:

Részletesebben

2019. Január Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. Hétfő Kedd Szerda Tea - sajtos croassan

2019. Január Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. Hétfő Kedd Szerda Tea - sajtos croassan 1.hét 2019. Január 02-04. Szerda 01.02 Csütörtök 01.03 01.04 Tea - sajtos croassan Rostoslé - vajas kalács Tea - Burgonyás pogácsa Összetevők En: En: En: 324,2 kcal En: 268,7 kcal En: 221,8 kcal Tz: Tz:

Részletesebben

Gyümölcstea Bundáskenyér. Karfiolleves Debreceni csirkeragu Párolt rizs Friss saláta. Stefánia vagdalt Zöldborsópüré főzelék

Gyümölcstea Bundáskenyér. Karfiolleves Debreceni csirkeragu Párolt rizs Friss saláta. Stefánia vagdalt Zöldborsópüré főzelék Jún.06-10. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Sonkás felvágott 254 Kcal 1 3 g 6 g / 1,2 g 336 Kcal Málnás tea Kenőmájas 14 g / 5, 2, 38 44 g tea Bundáskenyér 1 18 g / 2,6 g 4,3 g 425 Kcal 56 g Fatörzs

Részletesebben

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) Felnõtt Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2016.10.03. HÉTFÕ Zöldborsó leves Tarhonyáshús sertés hússból Cékla 2016.10.04. KEDD Gomba leves Csirkepaprikás Fél adag barna rizs Fél adag rizs köret 2016.10.05. SZERDA Gulyás leves Túrós tészta Körte

Részletesebben

ÉTLAP február 1-3

ÉTLAP február 1-3 2017. február 1-3 5. HÉT Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek sajtkrémes Házi barackos ivójoghurt stangli Citromos tea főtt virsli ketchup Kakaó Vaníliás tej sárgarépás tökmagos pogácsa LEVES Zöldbableves

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla Heti étlap: 2019.04.01. - 2019.04.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2019.04.01. hétfő 2019.04.02. kedd 2019.04.03. szerda 2019.04.04. csütörtök 2019.04.05. péntek 2019.04.06. szombat

Részletesebben

Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. En: 3690 KJ / 879 kc Fehérje: 36,7 gr Sznh.: 18,1 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 73 gr Só: 4,4 gr Tzs: 0 gr

Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. En: 3690 KJ / 879 kc Fehérje: 36,7 gr Sznh.: 18,1 gr Cukor: 0,5 gr Zsír: 73 gr Só: 4,4 gr Tzs: 0 gr Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.08. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 15-18 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07. szombat

Részletesebben

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 14.Hét

Gasztro-Gál Kft 4026, Debrecen, Kálvin tér 16. Étlap. 14.Hét 14.Hét. 2018. 04.02. 2018. 04.06. Hétfő: HÚSVÉT Szerda: Húsleves csigatésztával A: Főtt sertéshús, burgonyapüré, paradicsomszósz, gyümölcs B: Rakott kelbimbó, gyümölcs Csütörtök: Karfiol krémleves zsemlekockával

Részletesebben

ÉTLAP. Zsúrmóka leves Paprikás burgonya Káposztasaláta Félbarna kenyér. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 113 EN: 872

ÉTLAP. Zsúrmóka leves Paprikás burgonya Káposztasaláta Félbarna kenyér. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 113 EN: 872 2016.NOV 28-DEC4 Magyaros burgonyaleves Temesvári sertéstokány Párolt rizs Daragaluska leves Csirkepörkölt Tökfőzelék Gulyásleves Tejbedara Kakaós szórat Zsúrmóka leves Paprikás burgonya Káposztasaláta

Részletesebben

ÉTLAP. Szociális felnőtt REGGELI EBÉD VACSORA november 26 - december 2. Tej Körözött Félbarna kenyér

ÉTLAP. Szociális felnőtt REGGELI EBÉD VACSORA november 26 - december 2. Tej Körözött Félbarna kenyér Körözött Tojásrántotta Zöldpaprika szezámmag, 422 518 8,7 6,4 19,1 19,9 9,9 24,5 49,9 11,9 1,7 54,1 11,9 2 2018. november 26 - december 2. Legényfogó leves Szilvatöltelékes gombóc föllel Fokhagyma krémleves

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Kefír Stangli

ÉTLAP. Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap. Kefír Stangli Budapest - Zugló Szociális 2016.Augusztus 1. - 7. Fahéjas csiga Sajtkrém Túrókrém Stangli Sajtos párizsi Mini dzsem Májkrém EN: 350 SZH: 27 EN: 246 SZH: 48 EN: 316 SZH: 78 EN: 366 SZH: 5 EN: 300 SZH: 49

Részletesebben

Paradicsom leves Natúr sertésszelet 1/2 ad. zöldköret 1/2 ad. párolt rizs

Paradicsom leves Natúr sertésszelet 1/2 ad. zöldköret 1/2 ad. párolt rizs Zöldségleves Húsos penne Heti étlap 2019.09.02. - 2019.09.06. Paradicsom leves Natúr sertésszelet 1/2 ad. zöldköret 1/2 ad. párolt rizs Lebbencsleves Borsos sertéstokány Lencsefőzelék Húsleves csigatésztával

Részletesebben

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr

Paradicsom leves Rakott burgonya. En: 5679 kj /1352 kc Fehérje: 34,5 gr Sznh.: 133,5 gr Cuk:44,5gr Só:8,1 gr Zsír:70,5 gr Tzs:0 gr Heti étlap: 2016.09.05. - 2016.09.11. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2016.09.05. hétfő 2016.09.06. kedd 2016.09.07. szerda 2016.09.08. csütörtök 2016.09.09. péntek 2016.09.10. szombat

Részletesebben

2018. Január Iskola. Korcsoport: 7-10 év

2018. Január Iskola. Korcsoport: 7-10 év 2018. Január 01-05. 1.hét 01.01. 01.02. 01.03. 01.04. 01.05. Zöldborsó leves Krumpli főzelék, fasírt, rozskenyér Tarhonya leves Párolt sertés céklamártással Korhely leves virslivel Sonkás kocka, alma Összetevők

Részletesebben

ÉTLAP. 2015.11.02-11.06. 45. hét Étkezés Hétfő 2. Szerda 4. Péntek 6. Citromos tea Kenőmájas Zöldség, Kenyér

ÉTLAP. 2015.11.02-11.06. 45. hét Étkezés Hétfő 2. Szerda 4. Péntek 6. Citromos tea Kenőmájas Zöldség, Kenyér 2015.11.02-11.06. 45. hét 2. 3. 4. 5. 6. Kenőmájas, Kenyér Szója, tojás, Kakaós gabonagolyó Vaj, Kenyér tea Virsli Ketchup Karamell Lekvár Mini kuglóf Allergének glutén, tej, Szója, tojás, Kenyér Parajkrémleves

Részletesebben

2016. október november 06.

2016. október november 06. 2016. október 31-2016. november 06. REGGELI TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Zöldbab leves eskávé Magyaros vajkrém Borsos tokány Tk. Bulgur Vitamin saláta Magyaros burgonyaleves Gyümölcs joghurt Zöldborsó főzelék

Részletesebben

2015. szeptember 1-2.

2015. szeptember 1-2. 2015. szeptember 1-2. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Tej,, margarin, Csirkejava, Tej, fehér kenyér, parajkrém, paradicsom Daragaluska-leves Lencsegulyás, Tökfőzelék, pulyka aprópecsenye, Szőlő Császármorzsa

Részletesebben

18. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával. Hatlapos szelet

18. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával. Hatlapos szelet 18. hét 05. 03. Hétfő Csontleves daragaluskával Csontleves daragaluskával Lencse főzelék Pulykamell párizsiasan Pulykafasírt feltét Friss gyümölcssaláta Friss gyümölcssaláta 05. 04. Kedd Jókai bableves

Részletesebben

ÉTLAP. Tej Túrós táska. Allergének: diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej. Allergének: diófélék, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás

ÉTLAP. Tej Túrós táska. Allergének: diófélék, földimogyoró, glutén, szezámmag, szója, tej. Allergének: diófélék, glutén, szezámmag, szója, tej, tojás 2016.Március 28. 2016.Április 3. Pizzás csiga Gabonapehely Túrós táska eskávé, tojás szezámmag, szója, tej diófélék,, szezámmag, 265 28 202 30 273 44 301 49 0,37 11 0,23 4 0,31 8 0,38 6 Májgaluska leves

Részletesebben

Kinder F. és K. Kft. Hartyán konyha Gimnázium Étlap hét A menü B menü Salátabár

Kinder F. és K. Kft. Hartyán konyha Gimnázium Étlap hét A menü B menü Salátabár Gimnázium Étlap 2018. 04.30-05.04 18.hét A menü B menü Salátabár Hétfő SZÜNET SZÜNET SZÜNET SZÜNET Kedd Májgaluskaleves Káposztás kocka Májgaluskaleves Bolognai makaroni Szerda Sajt szórás Reszelt tésztaleves

Részletesebben

ÉTLAP. Tej Sajtos stangli. Allergének: glutén, tej. Daragaluska leves Párolt csirkecomb filé Finomfőzelék Teljes kiőrlésű kenyér.

ÉTLAP. Tej Sajtos stangli. Allergének: glutén, tej. Daragaluska leves Párolt csirkecomb filé Finomfőzelék Teljes kiőrlésű kenyér. Sajtos stangli Kakaós tej Gabonapehely, diófélék, szezámmag 253 304 4,9 4,4 T 2,4 8,9 T T 39,8 11,4 56,0 40,3 0,4 Daragaluska leves Párolt csirkecomb filé Finomfőzelék Vegyes gyümölcsleves Majorannás sült

Részletesebben

2017. március március március 01. SZERDA. Paradicsomleves betűtésztával. Rántott gomba párolt rizzsel és tartálmártással

2017. március március március 01. SZERDA. Paradicsomleves betűtésztával. Rántott gomba párolt rizzsel és tartálmártással február 27. február 28. március 01. március 02. március 03. Epres ivójoghurt zsemle párizsi felvágottal és zsemle főtt tojással Gyümölcslé teljes kiőrlésű stangli veronai felvágottal és zöldpaprikával

Részletesebben

ÉTLAP. 2015. szeptember 1-től szeptember 4-ig - - Sárgaborsó főzelék Aprópecsenye Telj. kiőrl. Kenyér. Bácskai rizses hús Uborkasaláta

ÉTLAP. 2015. szeptember 1-től szeptember 4-ig - - Sárgaborsó főzelék Aprópecsenye Telj. kiőrl. Kenyér. Bácskai rizses hús Uborkasaláta 2015. szeptember 1től szeptember 4ig 36. HÉT TÍZÓRAI EBÉD UZSONNA Sajtos kifli Sárgaborsó főzelék Aprópecsenye Zöldségleves os káposzta Aprópecsenye Lapkasajt/szelet sajt Bácskai rizses hús Uborkasaláta

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év. Karfiol leves zöldséges Tavaszi rizses hús Cékla Heti étlap: 2019.04.01. - 2019.04.07. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2019.04.01. hétfő 2019.04.02. kedd 2019.04.03. szerda 2019.04.04. csütörtök 2019.04.05. péntek 2019.04.06. szombat

Részletesebben

ÉTLAP JANUÁR 02-06

ÉTLAP JANUÁR 02-06 2017. JANUÁR 02-06 Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Kakaó, párizsis, eskávé teljes kiörlésű Házi erdei ös joghurt Gyümölcs tea házi májkrém tonhalkrémes korpás LEVES Tavaszi zöldségleves Karottakrémleves

Részletesebben

Veszprém Általános iskola alsó tagozat

Veszprém Általános iskola alsó tagozat Veszprém Általános iskola alsó tagozat 209. 02. 25. 209. 03. 03. Gabonagolyó,8, Pritaminpaprikás sajtkrém Karamellás tej Vaj Fatörzs kifli Csirkemell sonka EN:277 EN: 224 EN: 334 EN: 389 EN: 347 EN: EN:

Részletesebben

ÉTLAP. Gulyásleves Putnoki tekercs Csokoládés öntet Mandari. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 118 EN: 839 SÓ: 1,94

ÉTLAP. Gulyásleves Putnoki tekercs Csokoládés öntet Mandari. Allergének: glutén, mustár, szójabab, tej, tojás, zeller SZH: 118 EN: 839 SÓ: 1,94 2017.JAN.30-FEBR.5 (cukorral és édesítőszerrel) Főtt tojás Parajmártás Főtt burgonya Köménymagleves teljes kiőrlésű kifli karikával Azték csirkefalatok*, /kiwi Gulyásleves Putnoki tekercs Csokoládés öntet

Részletesebben

ÉTLAP. Budapest - Zugló Középiskola Január Február 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap

ÉTLAP. Budapest - Zugló Középiskola Január Február 05. Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vasárnap Budapest - Zugló Középiskola 2017. Január 30. - Február 05. Csontleves Csirkepörkölt Zöldbabfőzelék Májgaluska leves Parajmártás Főtt tojás Főtt burgonya Köménymagleves Teljes kiőrlésű kifli karika Azték

Részletesebben

Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. En: 2750 KJ / 655 kc Fehérje: 27 gr Sznh.: 13,4 gr Cukor: 0,4 gr Zsír: 54,5 gr Só: 3,2 gr Tzs: 0 gr

Tarhonya leves Tökfőzelék Fasírt. En: 2750 KJ / 655 kc Fehérje: 27 gr Sznh.: 13,4 gr Cukor: 0,4 gr Zsír: 54,5 gr Só: 3,2 gr Tzs: 0 gr Heti étlap: 2016.05.02. - 2016.05.08. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 7-10 év 2016.05.02. hétfő 2016.05.03. kedd 2016.05.04. szerda 2016.05.05. csütörtök 2016.05.06. péntek 2016.05.07. szombat

Részletesebben

10. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Rostos gyümölcslé Rostos gyümölcslé. Fokhagymás csirkefalatok feltét

10. hét DÁTUM A MENÜ B MENÜ Hétfő Rostos gyümölcslé Rostos gyümölcslé. Fokhagymás csirkefalatok feltét 10. hét 03. 02. Hétfő Rostos gyümölcslé Rostos gyümölcslé Sárgaborsó főzelék Kubai s.borda (sonka, ananász, z.borsó) Fokhagymás csirkefalatok feltét Piskóta álom Piskóta álom 03. 03. Kedd Sütőtök krémleves

Részletesebben

ÉTLAP hét. Reggeli. Ebéd Leves. Ebéd A menü. Ebéd B menü. Gyümölcs tea Sajtkrém,zöldség Félbarna kenyér Só: 0,4g

ÉTLAP hét. Reggeli. Ebéd Leves. Ebéd A menü. Ebéd B menü. Gyümölcs tea Sajtkrém,zöldség Félbarna kenyér Só: 0,4g 2016.08.29-09.02. 35. hét Étkezés Hétfő 29. Kedd 30. Szerda 31. Csütörtök 1. Péntek 2. Baromfi májas Zöldség,kenyér Só: 0,5g Sajtkrém,zöldség Félbarna kenyér Só: 0,4g Zöldbableves Borsos tokány Rizs,,

Részletesebben

Dunakeszi 1x-i étkezés 'B' menü

Dunakeszi 1x-i étkezés 'B' menü Dunakeszi 1x-i étkezés 'B' menü 2019.04.01. 2019.04.07. Lebbencs leves Fűszeres csirkecomb filé Zöldséges rizs Teljes kiőrlésű kenyér Húsgombócleves Kókuszos tejbedara Kakaós szórat Tojásleves Bolognai

Részletesebben

A

A Heti étlap: 2017.07.01. - 2017.07.02. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 19-69 év 2017.07.01. szombat 2017.07.02. vasárnap 2017.07.03. hétfő 2017.07.04. kedd 2017.07.05. szerda 2017.07.06. csütörtök

Részletesebben

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év

Heti étlap: A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / év Heti étlap: 2019.01.03. - 2019.01.06. A / Napi egyszeri étkeztetés szolgáltatása / 11-14 év 2019.01.03. csütörtök 2019.01.04. péntek 2019.01.05. szombat 2019.01.06. vasárnap 2019.01.07. hétfő 2019.01.08.

Részletesebben

2018. Április Óvoda. Korcsoport: 4-6 év.

2018. Április Óvoda. Korcsoport: 4-6 év. 2018. Április 02-06. 14.hét 04.02. 04.03. 04.04. 04.05. 04.06. Összetevők En: En: 348,6 kcal En: 167,3 kcal En: 247,1 kcal En: 402,0 kcal Tz: Tz: 0,8 g Tz: - Tz: 0,5 g Tz: 5,7 g Sz: Sz: 52,5 g Sz: 22,8

Részletesebben

Étlap ( ) A menü Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan!

Étlap ( ) A menü Étel név Korcsoport: Felnõtt Összetevõk: 1 adagra vonatkozóan! 2017.01.02. HÉTFÕ Magyaros karfiol leves Paprikás pulyka csíkok Fõtt tészta 2017.01.03. KEDD Paradicsom leves Rakott kelkáposzta darálthússal 2017.01.04. SZERDA Jókai bableves Sajtos pogácsa Narancs 2017.01.05.

Részletesebben

Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek

Heti étlap hétfő kedd szerda csütörtök péntek Heti étlap 2018.10.01. - 2018.10.05. Tej 4dl, kuglóf,csokis Citromos tea, Főtt tojás, Minivaj 20g-os, Trapista sajt 18%, Zöldpaprika, Tejeskávé, Fonott kalács, Minivaj 20g-os, Minidzsem 25g-os, különféle

Részletesebben

Ebéd 'A' Menü: Frankfurti leves, Morzás nudli baracklekvárral, Gyümölcs (egységár: Ft)

Ebéd 'A' Menü: Frankfurti leves, Morzás nudli baracklekvárral, Gyümölcs (egységár: Ft) Étlap - Vajdáné Szili Mária Iskola: Virányos Általános Iskola Időszak: 2017.10.02 2017.10.29 10-02 H 'A' Menü: Sajtgaluska leves, Joghurtos burgonyafőzelék baromfi húsgolyóval, Müzli szelet (egységár:

Részletesebben

ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály

ÉTLAP 19 69 év, 70 év feletti korosztály 2014. május 01 május 04. Májkrém Újhagyma 491 kcal, F:10, Zs:25, Ch:55, Cukor:9, Só:1,2 Diákcsemege 521 kcal, F:18, Zs:20, Ch:63, Só:1,6, Cukor:9 Zöldhagymás omlett 445 kcal, F:17, Zs:14, Ch:61, Só:1,2,

Részletesebben

BUDAPEST ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT

BUDAPEST ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT BUDAPEST ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT 2019.04.29.-2019.05.05. Zala felvágottas EN: EN: EN: EN: 326 EN: 225 EN: EN: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: TZS: FH: ZS: 11 TZS: 6,2 FH: 14,8 ZS: 3,3 TZS: 1 FH: 4,6

Részletesebben

2012. DECEMBER 31-JANUÁR 06.

2012. DECEMBER 31-JANUÁR 06. 2012. DECEMBER 31-JANUÁR 06. Csíkos kalács Kockasajt Lilahagyma Lángolt kolbász Fehér kenyér Fatörzs kifli Vajas-mézes zsemle Eidami sajt Óévi magyaros rizsleves Hideg sertéssült majonézes, hagymás burgonyasalátával

Részletesebben

ÉTLAP. Kollégium AB menü. Karamellás tej Margarin Kalács. Allergének: glutén, tej, tojás

ÉTLAP. Kollégium AB menü. Karamellás tej Margarin Kalács. Allergének: glutén, tej, tojás Karamellás tej Kalács Tojáskarika, tojás, tojás 2017. május 29 - június 4. 519 486 T T T 13 T3,6 14,8 15,1 T7,2 20,2 T T 86 37,9 1,1 66,5 19,5 1,7 Zsúrmókaleves Görög fűszeres sertésragu Kuszkusz Párolt

Részletesebben