DEAR GUESTS UNSERE LIEBE GÄSTE!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DEAR GUESTS UNSERE LIEBE GÄSTE!"

Átírás

1 SIÓFOK

2 KEDVES VENDÉGÜNK! DEAR GUESTS UNSERE LIEBE GÄSTE! 1 Üdvözöljük Önt Siófokon, ahol a Balaton ezer arca és természeti adottsága mellett, 2015-ben is sokszínű és bővülő programkínálat csalogatja az idelátogatókat! Jöjjön el hozzánk Magyarország Nyári Fővárosába és tegyen egy sétát a város nívó díjas Fő terén, a Jókai park Japán kertjében vagy a Rózsakertben! E színpompás kertészeti műremekeknek köszönhetően lehetünk büszkék arra, hogy Siófok a Virágos Magyarországért verseny tavalyi nyertese lehet, idén pedig nemzetközi megmérettetésen vehet részt az Entente Floral Europe versenyén. A Balaton déli partján, a sekély víznek köszönhetően a kisgyermekes családok bátrabban merítkezhetnek meg nyáron a tó vizében. A város kulturális intézményei, a világhírű zeneszerzőről elnevezett Kálmán Imre Kulturális Központ, a Balatoni Regionális Kutatóközpont és Könyvtár vagy akár az operett szerző szülőházában otthonra találó Kálmán Imre Emlékház továbbra is színvonalas kulturális eseményekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal és előadóestekkel kínál kellemes és hasznos időtöltést az ide érkező vendégek számára. A Gyermeknap, a Siófoki Halfesztivál, a Fő tér Fesztivál, a Siófoki Nyári Esték és a nyári könnyűzenei fesztiválok mellett idén különleges komolyzenei estekkel és a Nemzeti Bor Maraton rendezvényeivel bővül Siófok szabadtéri programkínálata. A Galérus Fürdő élményei mellett továbbra is készülünk sporteseményekkel az aktív pihenés szerelmeseinek, akik akár a horgászatnak, a vitorlázásnak is hódolhatnak, vagy kerékpártúrán vehetnek részt a Balaton mellett, a somogyi dombok lábainál fekvő kerékpárutakon. Tartson velünk, pihenjen meg nyáron a Balaton partján és merüljön el a tó habjaiban, vagy egy különleges koktél elfogyasztása után vegyüljön el a part menti sétány színes, mediterrán hangulatú forgatagában! Nyári estéken Siófok kikötőjéből kihajózva kísérje szemmel, ahogy a nap az Északi part lankái között lenyugszik! Barátságos vendéglátással, színvonalas szálláslehetőségekkel, gyarapodó közösségekkel 2015-ben is várjuk Önt Siófokon! We welcome you to Siófok, where besides the thousand faces of Lake Balaton along with all of its natural wonders, 2015 entices tourists with a multicoloured and ever expanding programme offering. Visit us here in the summer capital of Hungary, and take a stroll through the attractive Main Square, the Japanese garden of Jókai Park, or the Rose Garden! Thanks to these colourful gardening masterpieces, we can be proud of the fact that Siófok is last year s winner of the Floral Hungary contest, and this year, it can take part in the international competition known as the Entente Floral Europe contest. Due to the shallow waters of the southern shores, families with small children can take a dip in the waters of the Lake with fewer worries. The city s cultural establishments continue to provide high-quality cultural events, theatre programmes, and exhibitions which insure a pleasant and valuable pastime on behalf of the arriving guests. This year Siófok s open-air programme offering is expanded with the addition of unusual classical music evenings as well as an International Wine Marathon event. Stay with us, rest this summer on the shores of Lake Balaton and take a dip in the lake, or following the consumption of an unusual cocktail, immerse yourself in the whirlwind on the walkways located along its banks with its colourful, Mediterranean atmosphere! Follow the sun setting, while sailing on boats from the harbour of Siófok on summer evenings, as it lazily disappears between the slopes on the northern shore! With courteous hospitality, high-quality accommodation options, and thriving communities, we await you in Siófok in 2015, as well! Sehr geehrte Gäste! Herzlich willkommen in Siófok, wo Besucher neben Tausenden von Gesichtern und Naturschätzen des Balatons durch vielfarbige und stetig erweiternde Programme angelockt werden können! Besuchen Sie uns, die Sommer-Hauptstadt Ungarns und machen Sie einen Spaziergang auf dem Hauptplatz mit Niveau-Preis, in dem japanischen Garten des Jókai Parks oder im Rosengarten! Dank diesen farbigen Gartenkunstwerken können wir darauf stolz sein, dass Siófok letztes Jahr den 1. Platz beim Wettbewerb Für ein blumiges Ungarn erworben hat und die Möglichkeit hat, dieses Jahr am internationalen Wettbewerb Entente Floral Europe teilzunehmen. Im Sommer dank dem untiefen Wasser an der Südküste des Balatons können die Familien mit Kleinkindern ins Wasser tapferer eintauchen. Die Kulturinstituten der Stadt bieten mit niveauvollen Ereignissen, Aufführungen und Ausstellungen weiterhin einen angenehmen und dienlichen Zeitvertreib unseren Gästen an. Das Freilicht -Angebot von Siófok wurde dieses Jahr mit speziellen Musikabenden und mit Veranstaltungen des Nationalen Weinmarathons erweitert. Halten Sie mit, rasten Sie im Sommer an der Küste und tauchen Sie in den Schäumen des Wassers oder mengen Sie sich in den farbigen, mediterranen Wirbel der Promenade entlang der Küste nachdem Sie einen leckeren Cocktail getrunken haben. Befolgen Sie mit Ihren Augen auf einer Schifffahrt aus dem Hafen, wie die Sonne zwischen den Lehnen und Hügeln der Nordküste untergeht! Wir erwarten Sie mit behaglicher Gastfreundschaft, niveauvollen Unterkunftsmöglichkeiten und zunehmenden Gemeinschaften, ebenso in 2015!

3 Jelmagyarázat / Legend / ZEICHENERKLÄRUNG 1 Mozgássérülteknek / For the disabled / Für Gehbehinderten Étterem / Restaurant / Restaurant Klíma / Air conditioning / Klimaanlage Beltéri medence / Indoor pool / Hallenbad Kültéri medence / Outdoor pool / Freibad Saját strand / Own beach/ Eigen Strand Játszótér / Playground / Spielplatz Wellness szolgáltatás / Wellness / Wellness Masszázs szolgáltatás / Massage / Massage Szauna / Sauna / Sauna Fittness szolgáltatás / Fittness / Fitness Beauty szolgáltatás / Beauty / Beauty Bankkártyás fizetés / Credit card payment / Bankkarte Konferencia terem / Conference room / Konferenzsaal Parkoló / Parking / Parkplatz Fizető parkoló / Toll parking / gebührenpflichtiger Parkplatz Lift / Lift / Aufzug Hűtőszekrény / Refrigerator / Kühlschrank Internet / Internet / Internet WI-FI / WI-FI / WI-FI Háziállat bevihető / Pets allowed / Haustier erlaubt Kerti bútorok / Outdoor furniture / Gartenmöbel Grillezési lehetőség / Barbecue / Grillanlage TV a szobában / TV in the room / Fernsehapparat Széf / Safe / Tresor Mikrohullámú sütő / Microwave / Mikrowellengerät Mosási lehetőség / Washing facility / Waschmöglichkeit Bowling / Bowling / Bowling Biliárd / Billiard / Billiard Kerékpárkölcsönző / Bicycle rental / Fahrradverleih Egész évben nyitva / days / Im ganzen Jahr geöffnet Erzsébet utalvány SZÉP kártya TARTALOMJEGYZÉK CONTENTS / INHALTSVERZEICHNIS KÖSZÖNTŐ GREETING / BEGRÜSSUNG... 3 JELMAGYARÁZAT, TARTALOM CONTENTS / INHALTSVERZEICHNIS... 4 LÁTNIVALÓK, INFORMÁCIÓK SIGHTS, INFORMATION / SEHENSWÜRDIGKEITEN, INFORMATIONEN KULTURÁLIS TÉRKÉP CULTURAL MAP/ STADTPLAN FÜR KULTURFREUNDE LÁTNIVALÓK, INFORMÁCIÓK SIGHTS, INFORMATION / SEHENSWÜRDIGKEITEN, INFORMATIONEN SZÁLLÁSHELYEK ACCOMMODATIONS / UNTERKÜNFTE VÁROSTÉRKÉP CITY MAP / STADTPLAN SZÁLLÁSHELYEK ACCOMMODATIONS / UNTERKÜNFTE ÉTTERMEK RESTAURANTS / RESTAURANTS SZOLGÁLTATÁSOK SERVICES / DIENSTLEISTUNGEN Templomok / Churches / Kirchen Római katolikus / Roman Catholic / Römisch katholisch SARLÓS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIATEMPLOM Neoromán (1903.), Fő u , siofok.plebaniagmail.com Nyári Vasárnap és ünnepnapokon 8.00, 9.00, 10.00, Július-augusztus Hétköznap Téli Vasárnap és ünnepnap 8.00, 9.00, 10.00, Hétköznap 7.00, SZENT KERESZT Modern (1998.), Darnay tér Május-június: szombat/18.00 Július-augusztus: szombat 18.00, vasárnap Szeptember-október: Szombat18.00 SZENT ANNA Modern (1942.), Akácfa u. (Balatonszéplak) Július-augusztus Szombat Vasárnap Téli Vasárnap SZENT LŐRINC Modern (1995.), Szépvölgyi út Vasárnap SZENT ISTVÁN KÁPOLNA Modern (1938.), Szabadi-Sóstó, Baross G. u. Húsvét vasárnaptól október végéig 8.30, Június-július-augusztus, Szombat19.00 Vasárnap SZENT KILIT Klasszicizáló késő barokk (1804.), Siófok-Kiliti, Asztalos J. u Kedd, csütörtök: Vasárnap: SZENT PÉTER ÉS SZENT PÁL Modern (1990.), Siófok-Töreki, Diófás u. Minden hónap első vasárnapján14.00 Evangélikus / Lutheran / Evangelisch 9 EVANGÉLIKUS Tervezte: Makovecz Imre (1990.), Oulu park siofoklutheran.hu Vasárnap és ünnepnap minden hónap 2. vasárnapján és ünnepnapokon úrvacsorás istentisztelet Református / Calvinist / Reformiert 10 SIÓFOKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG, REFORMÁTUS TEMPLOM Modern (1994.), Kele u barbelat-online.hu Hétfőnként (ősztől-tavaszig) óra között bibliaóra Csütörtök- és péntekenként felváltva nőszövetségi bibliaóra és imaóra 16 órától 11 BALATONKILITI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG, REFORMÁTUS TEMPLOM (1798.), Siófok-Kiliti, Kálvin tér kilitirefegyhazfre .hu, Vasárnap (gyermek istentisztelettelegyütt): Bibliaóra: októbertől húsvétig minden szerda Izraelita / Israelitic / Israelitisch 12 ZSINAGÓGA Modern (1984.), Széchenyi u. 4.

4 LÁTNIVALÓK / Sights / Sehenswürdigkeiten VASÚTÁLLOMÁS / RAILWAY STATION / BAHNHOF: MILLENIUM PARK A Déli Vasúttársaság Buda-Nagykanizsa közötti szakasza 1861-ben nyílt meg. Siófok 1863-ban kapott vasúti megállót. A ma álló épület 1904-ben épült. / The rail line of the Southern Railway Company between Buda and Nagykanizsa was opened in Since 1863 there has been a stop for the trains in Siófok. The building of the railway station was constructed in / Die Eisenbahnlinie zwischen Buda und Nagykanizsa wurde im Jahre 1861 gebaut. Seit 1863 halten Züge der Südbahn auch in Siófok. Das neue Bahnhofsgebäude wurde im Jahre 1904 eröffnet. H AJÓÁLLOMÁS / PORT / SCHIFFSHAFEN: MÁRTÍROK ÚTJA A balatoni személyhajózás 1846-ban, a Kisfaludy gőzhajó vízre bocsátásával indult meg. Napjainkban a siófoki a Balaton legforgalmasabb kikötője. The steamship Kisfaludy was put in operation in This moment meant the beginning of the passenger sailing in Lake Balaton. Nowadays the Port of Siófok is the busiest around the Lake. / Die Personenschifffahrt am Balaton begann mit dem Stapellauf des Dampfschiffes Kisfaludy im Jahre Heute ist der Hafen von Siófok der größte am See. 15 HAJDANI SIÓ ÉS HULLÁM SZÁLLODÁK / OLDEN HOTELS SIÓ AND HULLÁM / EHEMALIGE HOTELS SIÓ UND HULLÁM: PETŐFI SÉTÁNY 1. Mindkét épület 1891-ben épült. Jelenleg oktatási célokat szolgál. The hotels were build in Nowadays it is for educational purposes. Die Hotels wurde im Jahre 1891 gebaut. Heute ist hier eine Hochschule zu finden. 16 METEOROLÓGIAI OBSZERVATÓRIUM / METEOROLOGICAL OFFICE METEOROLOGISCHE STATION: VITORLÁS U. A Balatonon 1934 óta működik viharjelző szolgálat. A jellegzetes gomba alakú megfigyelőtorony 1956-ban épült. Az épület nem látogatható. The storm-signal service has operated since The typical observer tower was build in The building cannot be visited by tourists. / Den Sturmwarnungsdienst am Balaton gibt es seit Das charakteristische Observatorium wurde im Jahre 1956 gebaut. Das Gebäude ist nicht besuchbar. 17 JÓKAI VILLA / VILLA JÓKAI / VILLA JÓKAI: BATTHYÁNY U ben épült ban e házban töltötte élete utolsó nyarát Jókai Mór. / The famous Hungarian novelist, Mór Jókai spent his last summer in this mansion in The building was completed in At the present time the building serves as a hotel. / Das Haus wurde 1897 gebaut. Mór Jókai, der berühmte ungarische Schriftsteller, hat seinen letzten Sommer in diesem Gebäude im Jahre 1903 verbracht. 18 KRÚDY VILLA / VILLA KRÚDY / VILLA KRÚDY: MÁRTÍROK ÚTJA A villa a XIX. század végén épült, s Ellinger Ede fotóművész panziójaként működött ben Krúdy Gyula itt ismerte meg Várady-Rózsa Zsuzsát, akit később feleségül vett. A villa jelenleg panzióként működik. / The villa was constructed at the end of the 19th century and functioned as photographer Ede Ellinger s guest house. Gyula Krúdy, the great Hungarian writer and journalist met his wife, Zsuzsa Várady Rózsa here. Die Villa wurde am Ende des 19. Jahrhunderts gebaut und war die Pension des Fotografen Ede Ellinger. Der berühmte ungarische Schriftsteller Gyula Krúdy lernte 1915 in der Villa seine spätere Frau Zsuzsa Várady-Rózsa kennen. Die Villa ist heute wieder eine Pension. 19 THANHOFFER VILLA / VILLA THANHOFFER VILLA THANHOFFER: PETŐFI SÉTÁNY 4. A villát 1897-ben építtette Thanhoffer Lajos orvosprofesszor. A város tulajdonában lévő épület Siófok egyik büszkesége. / The villa was built by doctor Lajos Thanhoffer in It is not just a treasure of Siófok, also the property of the town. / Die Villa wurde im Jahre 1897 von dem Arzt Lajos Thanhoffer gebaut. Der Besitzer des Gebäudes ist die Stadtregierung von Siófok.

5 facebook.com/balatonpartfm 20 Levy Műterem-Galéria / Levy Gallery H-8600 Siófok, Bajcsy-Zs.u KORTÁRS MŰVÉSZETI GALÉ- RIA CONTEMPORARY ART GALLERY - Nem csak balatoni képekkel! Ajándéktárgyak galériája Állandó nyitva tartás, de célszerű telefonon bejelentkezni! /Levy Gallery 23 Kálmán Imre Emlékház / Imre Kálmán Museum Emmerich Kálmán Gedenkhaus H-8600 Siófok, Kálmán Imre sétány sznagyistvangmail.com E házban született október 24-én a világhírű operett szerző. Szülőháza napjainkban múzeumként működik. / Imre Kálmán the world famous operetta composer was born in this house on 24th October His birthplace operates nowadays as museum. Der weltberühmte Operettenkomponist Emmerich Kálmán wurde am 24. Oktober 1882 in diesem Haus geboren. Sein Geburtshaus ist heute ein Museum. Nyitva tartás: hétfő: szünnap, kedd-péntek: és óra, szombat: óra, vasárnap: szünnap (nyári időszakban: óra) Opening hours: Monday: closed, Tuesday-Friday: 10:00-12:00 and 13:00-16:00, Saturday: 10:00-13:00, Sunday: closed (at Summer: 10:00-14:00) 25 Ásványmúzeum / Mineral Museum H-8600 Siófok, Kálmán I. stny asvanymuzeumgmail.com Nyitva tartás: májusban és szeptemberben: 9:00-16:00, nyáron: 9:00-19:00, előzetes bejelentkezés esetén az év minden napján! Jegyárak: gyermek: 300 HUF, felnőtt: 500 HUF, családi (2 gyermek, 2 felnőtt): 1300 HUF Ingyenes belépés: 6 éves kor alattiak pedagógus igazolvánnyal rendelkezők. Opening hours: in May and in September: 9:00-16:00, at Summer: 9:00-19:00 Tickets: children: 300 HUF, adults: 500 HUF, family (2 adults, 2 children): 1300 HUF Free entrance: under the age of DÉMUTH GALÉRIA / Démuth Gallery 22 H-8600 Siófok, Kálmán udvar (Hock János köz 2.) Nyári nyitva tartás: Hétfő Péntek: 9:00 18:00 Szombat Vasárnap: 9:00 17:00 Téli nyitva tartás: Kedd Péntek: 10:00 17:00 Szombat: 10:00 13:00 Summer time: Monday Friday: 9:00 18:00 Saturday Sunday: 9:00 17:00 Winter time: Tuesday Friday: 10:00 17:00 Saturday : 10:00 13:00 Jordán Galéria H-8600 Siófok, Korányi Sándor u Jordan.unkasgmail.com Jordan & Unkas képzőművészeti alkotások - művészi képkeretezés - restaurálás Jordan & Unkas Art Gallery Jordan Hungary Works of art, Pictures framing, Restoring, portrait ordering Nyitva: H-P 9-17 / Open: Mo-Fr 9-17 /Gallery Jordan Siófok, Jordan Kitti Unkas Hírközlési Múzeum / Radio and Television Museum 24 Radio und Televison Museum 26 SZántódpuszta H-8600 Siófok, Erdei Ferenc u. 2. Siófoki Rádióklub Előzetes bejelentkezéssel! Registration necessary! Anmeldung erforderlich! Korabeli rádió vevőkészülékek a 20-as és 30-as évekből, éves telefonkészülékek, az első magyar gyártmányú televíziók, katonai adó-vevők a 40-es évekből, elektroncsövek, korabeli lemezjátszók és magnetofonok, Karádi Katalin és a Csárdáskirálynő eredeti lemezei, ellenállások, kondenzátorok és tekercsek. Radio equipment from the 20 s and 30 s, year-old telephones, old televisions, old record players and tape recorders. Rundfunkgeräte aus den 20-er und 30-er Jahren, Jahre alt Telefone, alte Fernsehgeräte, alte Plattenspieler und Tonbandgeräte. Nyitva: május 1 szeptember 30. / Open: 1. May 30. September / Geöffnet: 1. Mai 30. September Szántódpuszta, 7-es főút Szántódpuszta, Main Road 7 Szántódpuszta, Landstraße , , , , szantodpusztagmail.com Majorsági épületegyüttes a XVIII-XIX századból. Unique agricultural heritage from the 18th-19th century. Einzigartig Meierhof aus dem Jahrhundert. Nyitva tartás: április 15 - október 15-ig től ig: ig (szombat,vasárnap zárva) től ig: ig (szünnap nélkül) től ig: ig (szünnap nélkül) től ig: ig (szünnap nélkül) től ig: ig (szombat, vasárnap zárva) A téli időszakban csoportokat előzetes bejelentkezés alapján tudjuk fogadni. Opening hours: from april 15. to oktober : (Saturday, Sunday - closed ) : (without break) : (without break) : (without break) : (Saturday, Sunday - closed)

6 Siófok jelképe, a víztorony Siófok a XX. század elejére a Balaton egyik legkedveltebb üdülőhelyévé vált. A fejlődés megkövetelte a modern víz- és szennyvízhálózat kiépítését március 24-én a Veszprém Vármegye című lap (hiszen Siófok ekkor Veszprém megyéhez tartozott) a következőkről számolt be: Siófok vízvezetéke, csatornázása. A mű építésére nyilvános versenytárgyalást hirdettek. A munkálatok állnak: 7 darab fúrt kút, vízgyűjtő, vastalanító berendezés, 12 km hosszú öntöttvas csővezeték, házi csatlakozó vezetékek, 250 m³ űrtartalmú víztorony építése. Az év tavaszán meg is indultak a vízvezeték kivitelezésének munkálatai, melyről rendszeresen beszámolt a sajtó is. A Veszprémi Hírlap október 19-i számából tudhatjuk meg, hogy átadásra került a siófoki vízmű, melynek bekerülési költsége 1 millió korona volt. A lapban olvashatjuk, hogy Siófok igen kellemes ízű ivóvizet nyert. A vízvezetékkel együtt megépült vasbeton szerkezetű, 45 m magas víztornyot Guth Árpád és Gergely Jenő mérnökök tervezték. A Balatonvidék című lap áprilisában a vízmű kapcsán megemlíti: A berendezés a legmodernebb és kitűnő vizet szolgáltat. A járdák aszfaltozva vannak az egész területen ben a vízműhöz tartozó kutak elapadtak a fogyasztás jelentős mértékű megnövekedése miatt, s nem tudták biztosítani a szükséges mennyiséget. Ekkor tértek át a Balatonból való vízvételre, mivel ez mutatkozott a leggazdaságosabb megoldásnak ben építették át a vízművet Kaáli Nagy Dezső tervei alapján ben a harcok elérték Siófokot. Decembertől a vízmű áramhiány miatt nem üzemelt áprilisában indult meg újra a vízszolgáltatás a város egyes részein gőzgép segítségével. Mivel a víztorony is sérüléseket szenvedett, kezdetben naponta reggelenként és délutánonként 2-2 óra időtartamra volt víz a földszintes házakban ben a régi 150mm-es nyomócsővel párhuzamosan egy 200 mm-es vezeték is épült a vízműtelep és a víztorony között. A fogyasztás folyamatos emelkedése miatt szükségessé vált a hálózat bővítése. A munkálatok között zajlottak. Az újabb vezetékek, tisztavíz tároló és derítő mellett egy új, 500 m³-es víztorony is épült a település balatonszéplaki részén, a mai Végh Ignác téren. A tornyot 1994-ben lebontották ban kezdték meg a délkelet-balatoni regionális rendszer részeként a széplaki felszíni vízmű építését, melyet 1973-ban helyeztek üzembe. Így a belvárosban álló víztorony elvesztette jelentőségét, a vízszolgáltatásban betöltött feladatát befejezte. A torony az évtizedek során Siófok jelképévé vált s központi elhelyezkedése miatt is kézenfekvő volt, hogy az idegenforgalom szolgálatába állítsák ben a helyi önkormányzat lett a víztorony tulajdonosa, s ekkor nyílt meg az ország első vidéki Tourinform irodája a toronyban. Az iroda a kezdeti időszakban csak májustól szeptemberig működött az épületben, majd a torony 1998-as felújítását követően állandó otthonra talált falai között ben kezdődött meg az épület teljes körű rekonstrukciója. A munkálatok 2011 őszére befejeződtek. A Tourinform iroda február 10-én ünnepélyes keretek között vette birtokba megújult helyét. Az egykori víztartály helyén kilátó-kávézó került kialakításra. A víztorony megújulva, méltó környezetben várja vendégeit. Felhasznált irodalom: Siófok településtörténete (összeállította: Kenedy Ferenc), Siófok, The Water Tower, symbol of Siófok By the beginning of the 20th century Siófok became one of Lake Balaton s most preferred holiday resorts. The development required the construction of modern water and sewerage system. Installation works of plumbing system started in spring 1912, and the process was regularly reported by the press. The 45 m high reinforced concrete structure Water Tower built parallel with the plumbing was designed by the architects Árpád Guth and Jenő Gergely. The Water Tower was damaged during the Second World War and was restaured by spring In 1973 the Water Tower in the city centre was taken out of the water supply system due to the modernisation of the water system. In 1992 the local government took ownership of the Water Tower and the first rural tourist information office Tourinform in the Tower opened in the same year. The Tower s complete renovation started in Tourinform s renewed office ceremonial handover was taken on 10th February A panorama-café bar and an interactive showroom are at the place of the former water tank. The renewed Water Tower welcomes its guests in Siófok city centre. Varga Imre szobrászművész Siófok szülöttje. A Kossuth- és Herder-díjas művész elsőként lett a város díszpolgára. Művei mellett több neves művész alkotásait is megtekinthetjük Siófokon. / The sculptor Imre Varga was born in Siófok, and he is the first freeman of the city. The guests can see his works, and more statues of other artists. / Der Bildhauer Emmerich Varga wurde in Siófok geboren. Als Kossuth- und Herder-Preisträger ist er der erste Ehrenbürger der Stadt. Neben seinen Kunstwerken können in Siófok auch Werke anderer Künstler bewundert werden. 28 Bajnok Béla: Székelyhidi Szekrényessy Kálmán, Rózsakert, Varga Imre: Esernyősök, Fő tér, Varga Imre: Széchenyi István, Fő tér, Bartha Lajos: Napóra-kompozíció, Millennium park, Varga Imre: Kálmán Imre, Millennium Park, zenepavilon, Varga Imre: Vénusz születése, Fő tér, Bolgár Judit: Madár szökőkúttal, Nagystrand főbejárat, Varga Imre: Kopernikusz, Kálmán Imre Kulturális Központ előcsarnok, Varga Tamás: Karinthy Frigyes, Rózsakert, Martsa István: Zuhanyozó nő, Millennium Park, Varga Imre: Krúdy, Jókai park Varga Tamás: Könnyek kútja, Millenium park, Pjotr Sztronszkij: A béke jóságos angyala, Kikötő, móló, Székely Károly: I. Világháborús Emlékmű, Fő tér, Varga Imre: II. Rákóczi Ferenc, Fő tér, Varga Imre: Bartók Béla, Szent Miklós park Am Anfang des zwanzigsten Jahrhunderts, Siófok wurde einer der beliebtesten Erholnungsorte am Balaton (Plattensee). Der Fortschritt erforderte den Ausbau eines modernen Wasser- und Abwassernetzwerks. Die Ausführungsarbeiten der Wasserleitung fingen im Frühling des Jahres 1912 an, darüber wurde im Pressewesen regelmässig berichtet.der, mit der Wasserleitung gleichzeitig gebaute stahlbeton konstruierte 45 m hoch Turm wurde von den Architekten Árpád Guth und Jenő Gergely geplant. Während des zweiten Weltkriegs der Wasserturm war beschädigt, seine Rekonstruktion wurde im Frühling des Jahres 1945 befertigt. Während der Modernisierung des Wasserleitungssystems in 1973, der Wasserturm in der Innenstadt beendete seine in der Wasserleitung gefüllte Funktion. Seit 1992, der neue Besitzer des Turms ist die lokale Selbstverwaltung; auch in demselben Jahr öffnete das erste ungarische provinzielle Tourinform Büro im Turm. Die vollständige Rekonstruktion des Gebäudes startete im Jahre Das Tourinform Büro annektierte seinen erneuerten Platz im feierlichen Rahmen am 10. Februar Aus dem originellen Wasserspeicher wurde ein Panorama Café und ein interaktives Presentationszentrum ausgestaltet. Der modernisierte Turm wartet auf seine Gäste im Stadtzentrum von Siófok. Quellenwerk: Die Siedlungsgeschichte von Siófok (zusammengestellt von Ferenc Kenedy), Siófok, Reference: Siófok s Settlement History (compiled by Ferenc Kenedy), Siófok, DER WASSERTURM, DAS SYMBOL VON SIÓFOK 45 Vilt Tibor: Balatoni sellő, Rózsakert, Somogyi József: Halászok, Rózsakert, Séta a belvárosban Sightseeing in the city centre Spaziergang in der Innenstadt Kerékpáros útvonal Cycle path Radweg

7 KÁLMÁN IMRE KULTURÁLIS KÖZPONT / EMMERICH KÁLMÁN KULTURZENTRUM / IMRE KÁLMÁN CULTURAL CENTRE 47 H-8600 Siófok, Fő tér Fax: infokulturkozpont-siofok.hu KULTURÁLIS KÖZPONT / KULTURZENTRUM / CULTURAL CENTRE (Siófok, Fő tér 2.) FESZTIVÁL SZÍNHÁZ KONCERT IRODALOM KIÁLLÍTÁS TÁNC KONFERENCIA Festival, Theater, Konzert, Literatur, Ausstellung, Tanz, Tagung Festival, theatre, concert, literature, exhibition, dance, conference 482 férőhelyes légkondicionált színházterem, rendezvénytermek, kiállítótér / Klimatisiert Theatersaal für 482 Personen, Veranstaltungsräume, Ausstellungsraum / 482-seat air-conditioned theatre hall, event rooms, exhibition room Nyitva tartás / Öffnungszeiten / Opening hours: egész évben / in dem ganzen Jahr / all year SZABADTÉRI SZÍNPAD / FREILICHTBÜHNE / OPEN-AIR STAGE (Siófok, Jókai park 5.) SZÍNHÁZ / KONCERT / KIÁLLÍTÁS Theater, Konzert, Ausstellung / Theatre, concert, exhibition Magyarország egyik legmodernebb és legnagyobb befogadóképességű szabadtéri előadóhelye 1576 férőhellyel Eine der größten und modernsten Freilichtbühne von Ungarn für 1576 Personen / One of the largest and most modern open-air stages of Hungary with 1576 seats Nyitva tartás / Öffnungszeiten / Opening hours: egész nyáron / im ganzen Sommer / all summer JEGYINFORMÁCIÓK / AUSKUNFT ÜBER DIE ENTRITTSKARTEN / TICKET INFORMATION: Siófok, Fő tér jegyrendeleskulturkozpont-siofok.hu Online jegyvásárlás / Online Ticketverkauf / Buy online: Látogasson meg minket a Facebookon is! Besuchen Sie uns am Facebook! / Visit us on Facebook! Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház H-8600 Siófok, Fő tér 2./A, Pf.: helpkonyvtar-siofok.hu A Felnőttrészleg nyitva tartása: Hétfő 9-18 óra Kedd szünnap Szerda 9-18 óra Csütörtök 9-18 óra Péntek 9-18 óra Szombat óra A Gyermekrészleg nyitva tartása: Hétfő óra Kedd szünnap Szerda óra Csütörtök óra Péntek óra Szombat óra Rendhagyó irodalmi estek, versszínházi rendezvények, filmvetítések, gyermekkönyvtári foglalkozások, Internet, WIFI. Strandkönyvtár A Könyvtár mellett a Kálmán Imre Emlékház is szeretettel fogadja a látogatókat, ahol állandó és folyamatosan újuló, időszaki kiállítások tekinthetők meg egész évben. Látogasson meg minket a facebookon is! Ízelítő a siófoki rendezvényekből / Events in SiófoK / Veranstaltungen Siófoki Tavaszi Fesztivál (színházi-, gyermek és zenei előadásokkal) / Spring Festival (Exhibitions, concerts, dance performances) /Frühlingfestival (Veranstaltungen, Ausstellungen, Konzerte) Kálmán Imre Kulturális Központ Imre Kálmán Culture Centre Emmerich Kálmán Kulturzentrum Spuri Balaton Szupermaraton 8th Spuri Balaton Supermarathon 8. Spuri Balaton Supermarathon Balaton-part / Siófok Golden Beach Siófok Goldenufer VII. Húsvéti Fesztivál / Eastern Festival Osterfestival Hajóállomás, Rózsakert / Port, Rose Garden Hafen, Rosengarten május-augusztus/ May-August / Mai-August 2015 Szabadtéri ingyenes komolyzenei koncertek / Free open-air classical music concerts Klassische Freilichtspiele und Konzerte Jókai park vagy Millennium park Jókai Park or Millenium Park Jókai Park oder Millenium Park Majális / May Festival / Mai Festival Nyitott Balaton rendezvénysorozat Balaton + Spring / Balaton + Frühling Balaton régió / Balaton Region Balaton Region Vitorlás Szezonnyitó / Sailing Season Opening / Segel Saisoneröffnung Hajóállomás, Rózsakert / Port, Rose Garden Hafen, Rosengarten Balatoni Szezonnyitó / Balaton Season Opening / Balaton Saisoneröffnung Hajóállomás, Rózsakert / Port, Rose Garden Hafen, Rosengarten május vége / End of May Ende Mai A Nemzeti Bor Maraton eseményei Siófokon / National Wine Marathon / Nationaler Weinmarathon Siófok Tour de Pelso Hajóállomás, Rózsakert / Port, Rose Garden Hafen, Rosengarten június-augusztus / June August / Juni August Siófoki Nyári Esték (színház, koncert, kiállítás) / Summer Nights of Siófok (performances, concerts) / Sommerabende von Siófok (Vorführungen, Konzerte) Víztorony Fesztivál / Water Tower Festival Wasserturm Festival Fő tér / Main Square / Hauptplatz vagy XII. Siófoki New Orleans Jazz Fesztivál 12th New Orleans Jazz Fesival 12. New Orleans Jazz Festival Fő tér / Main Square / Hauptplatz Siófolk Fesztivál és Bor és Kenyér Ünnepe Siófolk Festival and Festival of Wine and Bread Siófolk Festival und Wein und Brot Festival Hajóállomás, Rózsakert /Port, Rose Garden Hafen, Rosengarten Nyitott Balaton rendezvénysorozat Balaton + Autumn Balaton + Herbst Balaton Régió / Balaton Region Balaton Region Siófoki Halfesztivál / Fish Festival of Siófok Fischfestival von Siófok Fő tér / Main Square / Hauptplatz Kálmán Imre Emléknapok Imre Kálmán Memorial Emmerich Kálmán Gedenktage Kálmán Imre Kulturális Központ Imre Kálmán Culture Centre Emmerich Kálmán Kulturzentrum VII. Pálinkafesztivál Pálinka Festival / Schnaps Festival Fő tér / Main Square / Hauptplatz Adventi vásár / Advent Fair / Adventmarkt A programváltozás jogát a szervezők fenntartják. További felvilágosítás és részletes programajánló a Kálmán Imre Kulturális Központban és a Tourinform irodában. Please note that the programs are subject to change. More informations in the Imre Kálmán Culture Centre and in the Tourinform office. Das Recht für Programmänderung ist vorbehalten.

8 Sights in the surrounding of Siófok 48 Töreki Természetvédelmi Terület / Nature Conservation Area of Töreki / Naturschutzgebiet Töreki Sehenswürdigkeiten in der Umgebung von Siófok A Siófok-Töreki mellett húzódó csendes völgyet 1994-ben nyilvánították védetté. A természeti értékek és a hangulatos táj megőrzése mellett fontos cél, hogy a kirándulni vagy pihenni vágyó látogatóknak megfelelő környezetet biztosítson. A tanösvény bemutatja a tavak, vizes élőhelyek, a különféle erdők és rétek élővilágát, a madármegfigyelő torony pedig bepillantást enged a gazdag madárvilág életébe. A tanösvény hossza 8,5 km, a leghosszabb túraútvonal 14 km, de lehetőség van rövidebb sétákra is. A tanösvény mentén több pihenőhelyet alakítottak ki, ahol padokat, esőházat, tűzrakó helyeket és szemét elhelyezési lehetőséget talál a látogató. This silent valley lies in Töreki. It is a protected area and has been certified in The major policy is trying to reserve the atmosphere of the landscape and all the natural values, so excellent environment is guaranteed to the excursionists and tourists, who need active recreation. The nature-trail represents plans and animals living in this ponds and wetlands and in the various types of forest and grasslands. You can get an insight into the life of this bird land using the watchtower. The nature-trail is 8,5 kilometers long, but you have a chance to walk along longer (14 km) or shorter patches. There are resting-places beside the trail, with benches, shelters, rubbish-bins and fireplaces. Das stille Tal am Stadtteil Töreki wurde 1994 für geschützt erklärt. Wichtiges Ziel ist neben dem Beschützen der Naturschätze und schöner Landschaft, den Besuchern, die wandern oder sich erholen möchten eine geeignete Umgebung zu sichern. Der Lehrpfad stellt uns die Flora und die Fauna der Teiche, Naßgebiete, verschiedener Wälder und Wiesen dar, der Vogelbeobachtungsturm lässt uns in das Leben der reichen Vogelwelt einblicken. Die Länge des Lehrpfads beträgt 8,5 km, die längste Route 14 km, es besteht aber die Möglichkeit kürzere Spaziergänge zu machen. Den Lehrpfad entlang findet man mehrere Raststätten, wo man Bänke, Regenhütte, Feuerplätze finden und Müll entsorgen kann. 7. Autóbusz-állomás - Töreki, alsó / Bus Station Töreki, alsó M.idő / M.idő / Megállóhelyek / Stops Duration Duration 0 AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS / BUS STATION 25 2 Dózsa Gy. u. / Dózsa Gy. street - 4 Városháza / City Hall 21 7 Kórház / Hospital 18 8 Koch Róbert u. / Koch Róbert street 17 9 Nefelejcs u. / Nefelejcs street Foki-hegyi iskola / Szépvölgyi street, primary school es számú főút / main road Nr Széplak felső, v.mh. / Széplak-felső railway station Töreki elágazó / road crossing to Töreki Töreki, homokbánya / Töreki sand-pit 4 23 Töreki, ABC / Töreki grocery 2 25 TÖREKI, ALSÓ / Töreki, alsó 0 AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁSRÓL INDUL / FROM THE BUS STATION: Munkanapokon /Monday-Friday: Z 5.35 i 7.05 ow oi oi ko TÖREKI ALSÓRÓL, INDUL/ FROM TÖREKI, ALSÓ: Munkanapokon / Monday-Friday: Z 6.02 i 7.32 W i oi Siófok környékének látnivalói SIÓFOK FONYÓD ZAMÁRDI Kisboldogasszony Plébániatemplom / Roman catholic church / Römisch-katholischer Pfarrkirche ( ); Fő u. 22. Üdülőtelepi kápolna (1929.) és szabadtéri liturgikus tér (2003.) / Chapel / Kapelle; Petőfi S. u. 9. Tájház (1847.) / House of local history Dorfmuseum; Fő u. 83. Kőhegyi Kilátó (2000.) / Look-out tower Aussichtturm; Kőhegy BALATONENDRÉD Kájel Csipkeház Múzeum / Lace Museum Spitze Museum; Kossuth L. u. 30. Csipkebokor Tanösvény / Educational path / Lehrpfad; SZÁNTÓD Szántódpuszta majorsági épületegyüttes (XVIII-XIX.) / Unique agricultural heritage from the 18th-19th century / Einzigartig Meierhof aus dem Jahrhundert; Zamárdi és Szántód között a 7-es főút mellett BALATONFÖLDVÁR Kikötő, vasbeton híd (1905.) / Port / Hafen; Bajcsy Zs. u. vége Kilátópont, magas-part / Look-out point Aussichtspunkt; Kelta sétány KŐRÖSHEGY Szent Kereszt Római Katolikus Plébániatemplom (XIV-XV. szd.) / Roman catholic church / Römisch-katolische Pfarrkirche; József A. u. 1. KEREKI Fejérkő vár (XIII. szd.) / Ruin of fort of Fejérkő / Burgruine von Fejérkő BALATONSZÁRSZÓ József Attila Emlékház / Attila József Museum; József A. u. 7. BALATONSZEMES Postamúzeum / Post Museum Postmuseum; Bajcsy Zs. u. 46. Latinovits Zoltán Emlékkiállítás / Zoltán Latinovits Museum / Zoltán Latinovits Museum; Bajcsy Zs. u. 52. BALATONLELLE Kapoli Múzeum és Galéria / Kapoli Museum und Gallery / Kapoli Museum und Galerie ; Kossuth L. u. 35. Rádpusztai templomrom (XIII. szd.) / Ruin of the church of Rádpuszta / Ruin der Kirche von Rádpuszta; Balatonlelle -Rádpuszta Szent Donát kápolna (XVIII. szd.) / St. Donatus Chapel / St. Donatus Kapelle; Kishegy Afrika Múzeum / Africa Museum / Afrika Museum; Kossuth L. u. 2. BALATONBOGLÁR Xantus János Gömbkilátó (1967.) Look-out tower / Aussichtsturm; Kilátó u. Kék és Vörös kápolna (1856.) / Blue and Red Chapels / Blaue und Rote Kapellen; Kápolna u. Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom (1932.) / Roman catholic church / Römisch-katolische Pfarrkirche; Árpád u. 4. FONYÓD Kripta-villa (1939.) / Crypt Villa / Krypta Villa; József u. 16. Palánkvár / Pfostenschlitzmauer; Szent István u. Várhegyi kilátó (2011.) / Look-out tower in Vár Mountain / Aussichtsturm in Vár Berg; Várhegy Sipos-hegyi kilátó (1987.) / Look-out tower in Sipos Mountain / Aussichtsturm in Sipos Berg; Sipos-hegy Fonyódi Múzeum / Museum of Fonyód / Museum von Fonyód; Bartók B. u. 3. SIÓFOKTÓL DÉLRE ÁDÁND Helyei templomrom (XIII. szd.) / Ruin of church of Hetye / Ruin von Kirche von Hetye BALATONSZABADI Siómaros: Kossuth szobor (1894.); a világ első köztéri Kossuth szobra / Statue of Lajos Kossuth / Statue von Lajos Kossuth SÁGVÁR Betyár barlang, Bújó-lik, Képes-fa TAB Nagy Ferenc Galéria / Ferenc Nagy Gallery / Ferenc Nagy Galerie; Kossuth L. u. 93. ZALA Zichy Mihály Emlékmúzeum (1790.) Mihály Zichy Museum; Zichy M. u. 20. SIÓFOK BALATONVILÁGOS BALATONVILÁGOS Panoráma kilátó / Panorama look-out point Panorama Aussichtspunkt; Csók I. sétány Szerelmesek hídja / Bridge of Lovers Brücke der Verliebten; Csók I. sétány Egynapos kirándulások One Day Trip / Tagesausflüge Budapest Dunakanyar / Danube Bend / Donauknie Gödöllő és Budapest Puszta program / Puszta programme Befizethető a Tourinform irodában! / Book it in the Tourinform Office! / Reservierung in dem Tourinform Büro! Váltsa meg balatoni horgászjegyét a siófoki Tourinform irodában!

9 Balatoni hajózási ZRT. / Balaton shipping co. / Balaton Schifffahrts AG. ÜDVÖZÖLJÜK A FEDÉLZETEN! Hajóprogramok Siófokról: Menetrendszerinti hajójáratok Gyorshajó körjárat Sétahajó, sétahajó programmal (Naplemente túra, Családi sétahajó) Balatoni Minimax hajó Buli hajó Tihany túra borkóstolóval, Levendula túra Tihanyban Hajózási ajánlatok csoportok részére Hajózási ajánlatok gyerek- és diákcsoportok részére Egyéb ajánlataink: Kompjáratok Hajóbérlés Családi- és szakmai rendezvények hajón, vendéglátással Vitorláskikötők a Balaton körül Vízparti szálláshelyek: Hotel Móló*** - Siófok Sellő kemping - Balatonboglár Hattyú kemping - Balatonszemes H-8600 Siófok, Krúdy sétány 2. Fax: Phone / Fax: forgalmibalatonihajozas.hu WELCOME ON BOARD! Programs by ship from Siófok: Liners Speed Boat Pleasure boat, pleasure boat with program (Sunset tour) Minimax children s ship program Partyboat Tihany tour, Lavender tour One day boat trips to Tihany Programs by ship for groups Other services: Ferries Shipcharter Family- and company events with on-board entertainment Yachtports around Lake Balaton Shoreline Hotel and Campsites: Hotel Móló*** - Siófok Sellő Camping - Balatonboglár Hattyú Camping - Balatonszemes SZÉP kártyát és Erzsébet utalványt (ajándék és szabadidő) elfogadunk! - Velünk teljes a balatoni nyár! BALATONI KOMPMENETREND BALATONI FERRY-BOAT / / FAHRPLAN FAHRPLAN DER FÄHRE DER FÄHRE Érvényes: január 1-től december 31-ig / Gültig: vom 01. Januar bis 31. Dezember 2015 / Valid: from 1st January till 31st December től a kompok időjárás függvényében közlekednek. / Die Fähre verkehren vom bis zum Zufrierung des Sees. Es hängt vom Wetter ab. / From depends on weather till frozen of the Lake ig / vom / from bis / till én a kompok ünnepi menetrend szerint közlekednek, Szántód Révből első indulás 10:00, Tihany Révből első indulás 10:30 órakor. Die Fähre verkehren am von Szántód Rév vom 10:00 Uhr, von Tihany Rév vom 10:30 Uhr. On 1st January 2015 from Szántód Rév from 10am, from Tihany Rév from 10:30am. Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17: ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17:30 18: ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17:30 18:30 19: ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév 7:00 8:00 9:00 10:0011:0012:0013:0014:0015:0016:0017:0018:0019:0020:00 Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:30 8:30 9:30 10:3011:3012:3013:3014:3015:3016:3017:3018:3019:3020:30 Információ: Balatoni Hajózási Zrt Siófok, Krúdy sétány 2. Tel./Fax: Szántód Rév - Tel./Fax: Tihany Rév - Tel./Fax: kompbalatonihajozas.hu ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt vom Szántódrév / Departure from Szántódrév 6:40 7:20 8:00 8:40 9:20 10:00 10:40 11:20 12:00 12:40 13:20 14:00 14:40 15:20 16:00 16:40 17:20 18:00 18:40 19:20 20:00 20:40 21:20 Tihanyrévből indul / Abfahrt vom Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 7:40 8:20 9:00 9:40 10:20 11:00 11:40 12:20 13:00 13:40 14:20 15:00 15:40 16:20 17:00 17:40 18:20 19:00 19:40 20:20 21:00 21: ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt vom Szántódrév / Departure from Szántódrév 6:40 7:20 8:00 8:40 9:20 10:00 10:40 11:20 12:00 12:40 13:20 14:00 14:40 15:20 16:00 16:40 17:20 18:00 18:40 19:20 20:00 20:40 21:20 22:00 22:40 23:20 Tihanyrévből indul / Abfahrt vom Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 7:40 8:20 9:00 9:40 10:20 11:00 11:40 12:20 13:00 13:40 14:20 15:00 15:40 16:20 17:00 17:40 18:20 19:00 19:40 20:20 21:00 21:40 22:20 23:00 23: ig / vom / from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt vom Szántódrév / Departure from Szántódrév 6:40 7:20 8:00 8:40 9:20 10:00 10:40 11:20 12:00 12:40 13:20 14:00 14:40 15:20 16:00 16:40 17:20 18:00 18:40 19:20 20:00 20:40 Tihanyrévből indul / Abfahrt vom Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 7:40 8:20 9:00 9:40 10:20 11:00 11:40 12:20 13:00 13:40 14:20 15:00 15:40 16:20 17:00 17:40 18:20 19:00 19:40 20:20 21: ig / vom/ from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 19:00 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17:30 18:30 19: ig / vom/ from bis / till Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 18:00 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17:30 18: ig / vom / from bis / till én és 31-én a kompok ünnepi menetrend szerint közlekednek, Szántód Révből utolsó indulás 15:00, Tihany Révből utolsó indulás 15:30 órakor. / Die Fähre verkehren am und von Szántód Rév bis Uhr, von Tihany Rév bis Uhr. / On 24th and 31st December 2015 from Szántód Rév till 3pm, from Tihany Rév till 3.30pm től a kompok az időjárás függvényében közlekednek. Vom hängt es vom Wetter ab. / From 2nd November 2015 depends on weather. Szántódrévből indul / Abfahrt von Szántódrév / Departure from Szántódrév Tihanyrévből indul / Abfahrt von Tihanyrév / Departure from Tihanyrév 7:00 8:00 9:00 10:00 11:00 12:00 13:00 14:00 15:00 16:00 17:00 7:30 8:30 9:30 10:30 11:30 12:30 13:30 14:30 15:30 16:30 17: én a kompok ünnepi menetrend szerint közlekednek, Szántód Révből első indulás 10:00, Tihany Révből első indulás 10:30 órakor. / Die Fähre verkehren am von Szántód Rév vom Uhr, von Tihany Rév vom Uhr. / On 1st January 2016 from Szántód Rév from 10am, from Tihany Rév from 10.30am.

10 Balaton-parti Kft. / Balaton Beach LTD. / Balaton-parti GmbH. H-8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Phone/Fax: , infobalaton-parti.hu Ügyvezető igazgató: dr. Baráth István Gazdasági vezető: Gyetvai Ildikó Üzemgazdász: dr. Szövényi András Kereskedelmi vezető: dr. Szövényi András Műszaki vezető: Mészáros Ferenc Munkaügyi vezető: Szinger Tünde A Galerius császárról elnevezett Élményfürdő és Wellness Központ a római fürdők hangulatát sugározza. Az élményfürdőben kül- és beltéri termálmedence nagyberényi termálvízzel, élménymedence csúszdával és élményelemekkel, tanmedence, gyermekmedence és pezsgőfürdő várja a látogatókat, valamint egy 88 méter hosszú óriáscsúszda ígér különleges kalandokat. A földalatti szauna világban egy nagyméretű finn szauna, egy kellemes bioszauna, tengeri levegős szoba illetve sókamra, fényelemekkel felszerelt óriás jakuzzi található. Második emeleti szauna világunkban egy finn szaunával, egy fény- és aromaterápiás szaunával, infra szaunával, gőzkabinnal valamint egy merülő medencével és egy jakuzzival várjuk kedves vendégeinket. További kényeztető szolgáltatásaink: különféle keleti masszázsok, valamint manikűr-pedikűr korszerű berendezésekkel. The Galerius Spa and Wellness Centre named after a Roman emperor (Galerius provides the athmosphere of an antique Roman bath. The Spa waits for the guests with indoor and outdoor pool with thermal water from Nagyberény, an adventure pool with a slide and adventure elements, a learning pool, a children pool, a jakuzzi, and a 88 metre long giant slide offers special adventures. In the underground sauna world a large Finnish sauna, a pleasant biosauna,a marine air room and a salt room,a giant Jacuzzi equipped with light-elements can be found. On the second floor we wait for our dear guests with another sauna world: a Finnish sauna, a light and aromatherapy sauna, an infra sauna, a steam cabin, a sinking pool and a jacuzzi. Our other therapies: various Swedish and Chinese massages, manicure-pedicure with modern equipments, a solarium. Das nach dem römischen Caesar Galerius benannte, das ganze Jahr geöffnete, klimatisierte Hallenbad und Wellness Zentrum lässt die Stimmung der ehemaligen römischen Bäder neu erleben. Die Badegäste in die Welt der Becken und Saunen führend, mit zahlreichen Wellness-Dienstleistungen bietet erlebnissreiche Entspannung und Erfrischung: 2 Sitzbecken mit Thermalwasser, Kinderbecken, Erlebnissbecken mit verschiedenen Erlebnisselementen und Wasserrutsche, Freitag der 13-te Riesenrutsche, Sprudelbecken, Lernbecken, Relaxzimmer, Spielzimmer für Kinder, Snack-Bar, 2 Sauna-Welt mit Finnisch-Saunen, Licht-und Aromaterapeutischen Sauna, Dampfkabine, Bio Sauna, Salzkabine, Wohlfühlraum mit Seeluft, Sprudelbecken, Kaltwasserbecken, Steh-und Liegesolarium, Massage. GALERIUS ÉLMÉNYFÜRDŐ ÉS WELLNESS KÖZPONT H-8600 Siófok Szent László u Fax: salesgalerius-furdo.hu Galerius Élményfürdő és Wellness Központ Nyitva tartás: minden nap 9-21 óráig Opening hours: every day 9 am 9 pm Öffnungszeiten: jeden Tag 9-21 Uhr Siófoki Nagystrand, Petőfi sétány Területe: m2 Balatoni partszakasz hossza: 670 m Siófok - Újhelyi strand, Szigliget u. Területe: m2 Balatoni partszakasz hossza: 250 m Siófok Sóstói strand, Baross Gábor u. Területe: m2 Balatoni partszakasz hossza: 320 m Siófoki szabadstrandok A fizető strandok mellett a városi tulajdonú Balaton-part szakasz mentén kialakított füves területek nagy része is igénybe vehető napozásra, pihenésre, strandolásra. Siófok Beach, Petőfi promenade Territory: m2 Shore size: 670 m Siófok Újhely beach, Szigliget street Territory: m2 Shore size: 250 m Siófok Sóstó beach, Baross Gábor street Territory: m2 Shore size: 320 m Free beaches in Siófok The administrative unit of Siófok has 17 km long shore size. More than half of this, 8 km is Siófok s property. You can use the grassy area next to the beaches to lay in the Sun or to relax. Der Hauptstrand Siófok Fläche: m2 Länge des Ufers: 670 m Siófok Újhelyi Strand, Szigliget str. Fläche: m2 Länge des Ufers: 250 m Siófok - Sóstó Strand, Baross G. str. Fläche: m2 Länge des Ufers: 320 m Freistrände von Siófok Zum Verwaltungsgebiet von Siófok gehöhrt eine ca. 17 Km lange Ufer-Abschnitt. Beinahe die Hälfte davon (ca. 8 Km) steht im Besitz der Stadt. Neben den gebührenpflichtigen Strandabschnitten, entlang der zur Stadt gehörenden Ufer befinden sich weitere Grünanlagen und Promenaden, ein grosse Teil davon ist auch zum Sonnen und Erhohlung geeignet. Szeretettel várjuk Önt és családját, barátait, ismerőseit a siófoki strandokon! We greatly welcome you, your family, friends and acquaintances at the sands of Siófok Wir erwarten Ihnen, ihre Familie und Freunden herzlich auf der Strände von Siófok!

11 Menetidő / Duration 1. Autóbusz-állomás - Széplak, alsó v.mh Bus station Széplak alsó railway station Megállóhelyek / Stations Menetidő / Duration 0 AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS / BUS STATION 15 3 Indóház u. / Indóház street 12 5 József u. /József street 10 6 Bethlen Gábor u. / Bethlen Gábor street 9 7 Bakony u. / Bakony street 8 8 Badacsony u. / Badacsony street 7 9 Perczel Mór u. / Perczel Mór street 6 10 Deák Ferenc u. / Deák Ferenc street 5 11 Fáy András u. / Fáy András street 4 13 Zichy Mihály u. / Zichy Mihály street 2 14 Fenyves tér / Fenyves square 1 15 SZÉPLAK, alsó v.mh. 0 / SZÉPLAK alsó railway station ÉRVÉNYES: VII. 9-IG, VALAMINT VIII. 21-TŐL VALID: UNTIL , AND FROM Autóbusz-állomásról indul / from the bus station: Munkanapokon /Monday-Friday: f 9.15 f f f f f Szabadnapokon / Saturdays: 6.30 f 9.15 f f f e f f f Munkaszüneti napokon / Sundays: 6.30 f 9.15 f f f e f f f Széplak, alsó v.mh.-tól indul: Munkanapokon / Monday-Friday: o 6.47 di 7.27 W f 9.32 f f f f f Szabadnapokon / Saturdays: 6.47 f 9.32 f f f e f f f Munkaszüneti napokon / Sundays: 6.47 f 9.32 f f f e f f f ÉRVÉNYES: VII. 10-TŐL VIII. 20-IG VALID: UNTIL , AND FROM Autóbusz-állomásról indul /from the bus station: Munkanapokon / Monday-Friday: Szabadnapokon / Saturdays: Munkaszüneti napokon / Sundays: Széplak, alsó v.mh.-tól indul: Munkanapokon / Monday-Friday: 5.52 o Szabadnapokon / Saturdays: Munkaszüneti napokon / Sundays: Siófoki helyi autóbuszjáratok viszonylatai / Timetables in Siófok / Busfahrpläne in Siófok 2. Autóbusz-állomás - Sóstó, Kemping Bus station Sóstó Campsite Megállóhelyek / Stations 0 AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS / BUS STATION 18 2 Kinizsi u. / Kinizsi street 16 3 Mikes Kelemen u. / Mikes Kelemen street 15 5 Tamási Áron u. / Tamási Áron street 13 6 Muzsinszki Nagy Endre u. / Muzsinszki N. E. street 12 7 Berzsenyi Dániel u. / Berzsenyi Dániel street 11 9 Darnai tér / Darnay square 9 11 Gábor Á. u. / Gábor Á. street 7 13 Aradi u. / Aradi street 5 14 Siotour Nyaralótelep / Siotour 4 15 Kenesei u. / Kenesei street 3 17 Sóstó, vá. / Sóstó railway station 1 18 SÓSTÓ, KEMPING / Sóstó Campsite 0 Menetidő / Duration Menetidő / Duration ÉRVÉNYES: VII. 9-IG, VALAMINT VIII. 21-TŐL VALID: UNTIL , AND FROM Autóbusz-állomásról indul / from the bus station: Munkanapokon /Monday-Friday: f f Szabadnapokon / Saturdays: f f f f Munkaszüneti napokon / Sundays: f f f f Sóstó, Kempingtől indul/ from Sóstó Campsite: Munkanapokon / Monday-Friday: f f Szabadnapokon / Saturdays: f f f f Munkaszüneti napokon / Sundays: f f f f ÉRVÉNYES: VII. 10-TŐL VIII. 20-IG VALID: UNTIL , AND FROM Autóbusz-állomásról indul / from the bus station: Munkanapokon /Monday-Friday: Szabadnapokon / Saturdays: Munkaszüneti napokon / Sundays: Sóstó, Kempingtől indul/ from Sóstó Campsite: Munkanapokon / Monday-Friday: Szabadnapokon / Saturdays: Munkaszüneti napokon / Sundays: Autóbusz-állomás - Szeptember 6-a tér / Bus station September 6 Square Menetidő / Duration Megállóhelyek / Stations Menetidő / Duration 0 AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS / BUS STATION 20 2 Dózsa Gy. u. / Dózsa Gy. street - 4 Városháza / City Hall 16 7 Kórház, bejárati út / road to hospital 13 8 Báthory u. / Báthory street Kiliti, felső / Kiliti felső Jegenyesor / Jegenyesor street 8 - Béke tér / Béke square 6 - Asztalos u. / Asztalos street 5 - Honvéd u. / Honvéd street 4 - Felszabadulás u. / Felszabadulás street 2 - Kosztolányi u. / Kosztolányi street 1 13 Attila u. / Attila street - 14 SZEPTEMBER 6-a TÉR / September 6 Square 0 Autóbusz-állomásról indul / from the bus station: Munkanapokon /Monday-Friday: c c 8.00 c 9.20 c c T K K BT c c c c c Szabadnapokon / Saturdays: c c 8.00 c 9.20 c c c c c c c c cz cz cbz Munkaszüneti napokon / Sundays: c c 8.00 c 9.20 c c c c c c c c cz cz cbz Szeptember 6-a térről indul / from the Semptember 6 Square: Munkanapokon / Monday-Friday: c c 8.17 c 9.37 c c K K c c c c Szabadnapokon / Saturdays: c c 8.17 c 9.37 c c c c c c c c cz cz Munkaszüneti napokon / Sundays: c c 8.17 c 9.37 c c c c c c c c cz cz Autóbusz-állomás - Béke tér / Bus station Béke Square M.idő / Duration 0 Megállóhelyek / Stations AUTÓBUSZ-ÁLLOMÁS / BUS STATION M.idő / Duration 20 Autóbusz-állomásról indul / from the bus station: Munkanapokon / Monday-Friday: T c 8.40 c c c T T c c Dózsa Gy. u. / Dózsa Gy. street - 4 Városháza / City Hall 16 7 Kórház, bejárati út / road to hospital 13 8 Báthory u. / Báthory street Kiliti, felső / Kiliti felső Jegenyesor / Jegenyesor street 8 - Attila u. / Attila street 7 - Szeptember 6.-a tér / September 6 Square 6 - Kosztolányi u. / Kosztolányi street 5 - Felszabadulás u. / Felszabadulás street 4 - Honvéd u. / Honvéd street 2 - Asztalos u. / Asztalos street 1 14 BÉKE TÉR / BÉKE SQUARE 0 Béke térről indul / from the Béke Square Munkanapokon / Monday-Friday: T c 8.57 c c c T T c c Jelmagyarázat / Legend: d a 7-es sz. főközi úton közlekedik / on the road Nr 7 i iskolai előadások napján / on school days W tanszünetben / on school holidays e V.15-ig és IX. 1-jétől / until and from f VI.14 VII. 09-ig és VIII. 21-től VIII. 31-ig / and o Somogyfok érintésével közlekedik, menetidő + 4 perc / duration + 4 minutes c Tesco áruház érintésével közlekedik / stop at the Tesco Shopping Centre, menetidő + 2perc / duration + 2 minutes K nyári tanszünetben / in the summer holiday T tanév tartama alatt / during the school year B Béke térig közlekedik/ until the Béke Square Z VII. 10-től VIII. 20-ig/ Fontos Információk / Important Information Wichtige informationen Városháza / City hall / Rathaus Fő tér / Rendőrkapitányság / Police station / Polizei Sió u / Siófoki Rendőrkapitányság körzeti megbízotti csoportjai: a Sió csatornától keleti irányba - Somogy megye határáig valamint Balatonvilágos a Sió csatornától nyugati irányba - az Orgona utcáig - elhelyezkedő városrészek, valamint Töreki, Kiliti Balatonszabadi, Siójut, Ádánd, Ságvár, Nyim, Som, Nagyberény települések Vízirendészet / Water police / Wasserpolizei Mártírok u / SEGÉLYHÍVÓ: Kórház / Hospital / Krankenhaus Semmelweis u / Éjszakai orvosi ügyelet / Night medical service / Medizinische Nachtinspektion Járási főállatorvos / Veterinary / Tierarzt Hock J. köz Posta / Post office / Postamt Fő u / Vasútállomás / Railway station / Bahnhof Millenium park / Autóbuszállomás / Bus station / Busbahnhof Fő u / Hajóállomás / Port / Hafen Krúdy stny / u Repülőtér / Airport / Flughafen Siófok-Kiliti / Fehér Gyűrű Áldozatvédő Szervezet / White Ring victim protection organization / Opferschutzorganisaition Weißer Ring / Siófoki Áldozatvédő Iroda: 8600 SIÓFOK, Sió út (a Rendőrkapitányság épületében / at the Police Station) / Ügyfélfogadás / Opening hours: május 1-október 31. / 1. May October, hétfő-szombat 12:00 18:00 / Monday - Saturday 12:00-18:00; november 1-április 30. / 1. November April, hétfő, szerda, péntek 13:00-17:00 / Monday, Wednesday, Friday: 13:00-17:00 Phone / fax: / 5226 fehergyurusiofokgmail.com Régi Gyógyszertár / Pharmacy / Apotheke Fő u Főnix Gyógyszertár / Pharmacy / Apotheke Fő tér 10/b Borostyán Patika / Pharmacy / Apotheke Semmelweis u. 1. (Kórház - Hospital Krankenhaus) Korányi Patika / Pharmacy / Apotheke Korányi S. u / Kiliti Gyógyszertár / Pharmacy / Apotheke Honvéd u Kaduceus Gyógyszertár / Pharmacy / Apotheke Zamárdi u Segélykérés / Emergency call / Notruf 112 Mentők / Ambulance / Ambulanz 104 Tűzoltóság / Fire Station / Feuerwehr 105 Rendőrség / Police / Polizei 107 A Siófoki Rendőrség ajánlásai! The Police of Siofok recommendations! Polizei Siófok empfehlt! Tisztelt nyaralni, pihenni vágyó vendégeink! / Dear guests! / Liebe Gäste! Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a Balaton-parton tartózkodásuk alkalmával szíveskedjenek alábbi tanácsainkat megszívlelni zavartalan pihenésük érdekében: / Please note that during their stay at Lake Balaton follow our advice in the interest of your comfortable holiday: /Ein ruhiger Urlaub zu haben bitte befolgen Sie unseren Ratschlag: -szálláshelyük elhagyásakor az ajtókat és az ablakokat minden alkalommal csukják és zárják be, értékeiket szíveskedjenek a hotel által kínált biztonsági szolgáltatások igénybe vételével elhelyezni; ( pl.: trezor, széf, értékmegőrzők,stb. ) / Leaving their hotel rooms close the doors and windows at all times and we kindly ask you to use the hotel security services (Eg.: Box, safe,safety deposite box, etc.). / Wenn Sie Ihren Unterkunft verlassen, schließen Sie die Türen und die Fenster zu und wenn Sie die Möglichkeit haben bitte lassen Sie die Wertvolle Sachen in einem Safe. -autójuk közeléből, ha csak rövid időre is távoznak el, minden esetben szíveskedjenek a járművet bezárni, az utastérben kívülről is látható módon értéket képviselő tárgyakat ne hagyjanak; / when they leave your cars only a short time, in each case we kindly ask you to lock the vehicle,do not leave valuable items in the car which can see from outside / Schließen Sie Ihr Auto auch wenn Sie es nur für kurze Zeit verlassen, und lassen Sie die wertvolle Sachen nicht im Auto vor allem nicht dort, wo es gut sichtbar ist. -strandra csak a legszükségesebb használati tárgyaikat vigyék magukkal, értékeiket lehetőség szerint szálláshelyükön az értékmegőrzőben hagyják hátra; / You carry with to the beach only those thing you need essential please let your values behind the box of your accommodation! / Wenn Sie zum Strand gehen bitte nehmen Sie nur solche Sachen mit die Sie am Strand brauchen und andere wertvolle Sachen lassen Sie zu Hause. -strandolás közben, a parton se hagyják értékeiket őrizetlenül; / During bathing do not leave their values on the coast unattended. / Während des Badens lassen Sie Ihre Sachen nicht unbewacht. -éjszakai városlátogatásuk és szórakozásuk során fokozott óvatossággal fogadják az alkalmi ismeretségre törekvő személyek és társaik közeledését; / During the night sightseeing and entertaining please will be very cautious with unknown people who try to make contact with you. / Während der Stadtbesichtigung am Abend oder Aufenthalt in Lokale seien Sie vorsichtig mit Unbekannten. Amennyiben nyaralásuk ideje alatt Önöket sérelem érné, az alábbi telefonszámokon tudnak a rendőrségen bejelentést tenni: / In case during your holiday get injured then call the following numbers where can you make notification / Während Ihres Aufenthaltes bei eventuellen Problemen, melden Sie sich bei der Polizei unter der folgenden Telefonnummer: Általános segélyhívó: ( mobil-, és vezetékes telefonról ) General emergency (mobile and landline phones) / Notruf: 112 ( rendőrség, mentő, tűzoltó / police, ambulance, firestation) Siófoki Rendőrkapitányság vezetékes telefonról elérhető száma: Police landline phone number Siofok available: /2754-es melléken. Kellemes nyaralást, jó pihenést kívánunk! / Have a nice holiday and a good rest! / Schönen Urlaub wünschen wir! Siófoki Rendőrkapitányság / Police of Siófok / Polizei Siófok

12 HOTEL azúr 53 A siófok központjában, közvetlen vízparton található Hotel Azúr a Balaton régió egyik legkedveltebb wellness és konferencia komplexuma. A családbarát Hotel Azúr szárnyban és az exkluzív szolgáltatásokat nyújtó Hotel Azúr Prémium épületben összesen 270 szoba, 3 különböző stílusú étterem, 2500 m 2 alapterületű wellness központ és számos szabadidős szolgáltatás áll a vendégek rendelkezésére. Located in the centre of Siófok, right on the shore, Hotel Azúr is one of the most frequented wellness and conference complexes in the region. Altogether 270 rooms, 3 restaurants of different styles, a wellness centre with a floor-space of 2500m² and several leisure services are offered to the guests in the family friendly wing of Hotel Azúr and the Hotel Azúr Premium Building providing exclusive services. Im Zentrum der Stadt Siófok, unmittelbar am Strand, befindet sich eines der beliebtesten Wellness- und Konferenzhotels der Region Balaton. Im kinderfreundlichen Hotel Azúr und im exklusiven Hotel Azúr Premium befinden sich insgesamt 270 Zimmer, 3 verschiedene Restaurants, Wellnesszentrum auf m² Grundfläche sowie viele verschiedene Angebote für eine aktive Freizeitgestaltung. 444 H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/C Fax: infohotelazur.hu Nyitva tartás: egész évben Kapacitás: Hotel Azúr**** 222 szoba Hotel Azúr Prémium**** 49 szoba

13 BEST WESTERN Janus Boutique Hotel & Spa 55 Prémium Hotel Panoráma 57 HOTEL MÓLÓ 58 HOTEL KENTAUR Premium Hotel Panoráma is the perfect place for rest and relaxation either you prefer peace and quiet or a vacation full of activity. H-8600 Siófok, Beszédes J. stny Fax: infopremiumhotelpanorama.hu 56 Diana Hotel A Prémium Hotel Panoráma 4*-os prémium szálloda a siófoki Aranyparton, a városközponttól néhány percnyi sétatávolságra, közvetlenül a Balaton partján található. A csendes vízparti környezet tökéletes pihenési és kikapcsolódási lehetőséget nyújt mind a nyugalomra vágyóknak, mind az aktív pihenés kedvelőinek. A természetes fényű, minden szükséges technikai felszereléssel rendelkező konferencia- és szekciótermek teszik a szállodát ideális rendezvényhelyszínné. 328 Egész évben nyitva. Szobakapacitás: 148 db kétagyas és 9 db családi szoba. A Hotel Móló Siófokon, közvetlenül a vízparton, a vitorláskikötő szomszédságában hangulatos környezetet nyújt egyéni vendégek, csoportok fogadásához, szakmai- és családi rendezvények megtartásához. Das Hotel Móló ist in unmittelbarer Nähe des Hafens, an einem der beliebtesten Orte des Balatons, in Siófok. Das Hotel ist ausgezeichnet für Familien, für Gruppen geeignet, aber auch zur Durchführung von Firmen,- und Familienveranstaltungen. Kicsi, családias, belvárosi boutique-hotel, egyedi dizájn szobákkal, lakosztályokkal és sok wellness szolgáltatással. A small centrally located boutique-hotel in a family atmosphere with individually designed rooms, suites and spa services. H-8600 Siófok, Fő u janusjanushotel.hu Nyitva tartás: Szobaárak: Ft Ft Open: Room prices: HUF HUF H-8600 Siófok, Szent László u Fax: diana1enternet.hu 88 Májustól október végéig várjuk kedves vendégeinket! H-8600 Siófok, Vitorlás u infohotelmolo.hu Hotel Móló can be found right next to the marina in Siófok, the most popular tourist resort on Lake Balaton. Hotel can be found right on the shores of Lake Balaton. Hotel is suitable for guests, groups, business and family events vagy több éjszaka tartózkodás esetén ajándék hajózás a Balatonon. A Hotel Kentaur hangulatos, családias jellegű szálloda, messzemenően biztosítja vendégei részére a pihenést, kikapcsolódást. Szép parkunk, napozóágyakkal, játszótérrel, homokozóval, pancsolóval, strandlabdázóval várja vendégeinket. Éttermünkben nemzetközi, magyaros és vegetáriánus konyha remekműveivel ismerkedhetnek meg. Hotel Kentaur is a lovely, friendly hotel which provides relaxation and entertainment for its guests. The vicinity of Lake Balaton and its picturesque surroundings offer several activities for having a pleasant time. Élvezze nálunk az otthoni meghittséget és a vendégség kényelmét! Kérem, látogasson el hozzánk, és mint jó ismerős térjen újra vissza. H-8600 Siófok, Akácfa u Fax: infohotelkentaur.hu Egész évben nyitva. 28 db kétágyas pótágyazható, balkonos, nagyméretű szoba és 6 db kétszobás apartman, kertre nyíló terasszal. Ár: Ft Ft / fő / éj. Áraink tartalmazzak a reggelit, ÁFA-t, IFA-t.

14 CITY HOTEL Szállodánk Siófok belvárosában található. A City Hotelben 2 emeleten 22 kétágyas szoba és 7 négyszemélyes apartman található. A szobában fürdőszoba, színes Tv műholdas programokkal, igény szerint minibár, illetve klíma berendezés áll a vendégek rendelkezésére. City Hotel is situated in the center of the town. Room prices include breakfast. Suitable for family, groups and business events. H-8600 Siófok, Szűcs u Fax: vizioenternet.hu 60 Városközpontú fekvés. Balaton-part 800 m. Szobaárak: Ft Ft/fő/éj+ IFA 60 Hotel DORIS H-8600 Siófok, Batthyány u www. hoteldoris.hu hoteldorist-online.hu infohoteldoris.hu Hotelünk a Balatontól, a Beach Clubtól, a szórakoztató centrumtól 150 m-re található. Ideális a pihenni vágyó családoknak és a szórakozást kedvelő fiataloknak is. The hotel is located 150 m from the Lake Balaton, Beach Club party center and the railway station. The great location makes it perfect for familys and pleasure-loving young people. Családias környezetben, kedvező árakkal várjuk! We offer a familiar milieu and favorable prices! 76 Jöjjön, legyen a vendégünk! Come and be our guest! 61 HOTEL NAPFÉNY 50 kétágyas szoba fürdőszobával (+pótágyak). 150 m-re a Beach Club strandtól, a siófoki Hajóállomásnál, a Jókai park mellett található családias szállodánk várja Önt. 50 Doppelzimmer mit Bad (+Zusatzbetten). Unser Familienunternehmen erwartet Sie am Balatonufer, beim Hafen von Siófok, 150 m vom Beach Club Strand, neben dem Jókai Park. H-8600 Siófok, Mártírok u Fax: infohotel-napfeny.hu 140 napfenymail.datanet.hu Szállóvendégeink részére saját parkolónkban ingyenes parkolást biztosítunk. Unser hoteleigener Parkplatz ist für Hausgäste kostenfrei. 62 Hotel La Riva szobás hotelünk a Balatontól 50 méterre, a városközponttól 10 percnyi sétára található a sétálóutcában. Szállodánk két, három és négyágyas légkondicionált, erkélyes, mozgássérültek részére is alkalmas szobákkal, vadonatúj wellness részleggel várja vendégeit egész évben. Hotel La Riva can be found 50 metres from Lake Balaton and ten-minute walk from the city centre. The hotel provides double-bedded, three-bedded and four-bedded rooms-as well as for disabled people with balcony, LCD TV, air condition during the whole year. The room prices include: breakfast, parking, entrance to the beach Beach Club and using of the Wi-Fi and the wellness area. H-8600 Siófok, Petőfi sétány Fax: infolariva.hu 60 Gyermekkedvezmény pótágyon: 0-5 éves korig 100% 5-10 éves korig 50% 64 Balaton Hotel & Restaurant H-8600 Siófok, Petőfi sétány Fax: infobalatonhotelsiofok.hu 250 PARK Hotel & Restaurant A szobaárak tartalmazzák a svédasztalos reggelit, a parkolást zárt parkolónkban, a belépést a Beach Club-ra, az ingyenes wellness és Wi-Fi használatot. H-8600 Siófok, Batthyány u infoparkhotel.hu SZERETETTEL VÁRJUK EGÉSZ ÉVBEN KEDVES VENDÉGEINKET! Közvetlenül a Balaton partján várja vendégeit az újonnan felújított Balaton Hotel. A hotel saját stranddal; új, nyitott, panorámás élménymedencével; étteremmel; erkélyes szobákkal, egész évben nyitva tart. Directly on the coast of the lake, the recently renovated Balaton Hotel is waiting for you. The hotel has a private beach; a new, panoramic adventure pool; a restaurant, and rooms with balcony. It is open all year round. 2 percre a party központtól, 2 percre a város központjától, a Jókai park mellett található, Park Hotel kedvező áraival várja a pihenni és szórakozni vágyó fiatalokat és családokat. It is 2 minutes walk to the party centre and the city centre, next to the Jókai Park you can find the Hotel Park. It is waiting for young people and families who would like to relax and have fun. 84 SZERETETTEL VÁRJUK EGÉSZ ÉVBEN KEDVES VENDÉGEINKET!

15 HOTEL Ezüstpart 66 hotel négy évszak 68 Plage-ON hostel A retro stílusú Hostel a régi idők bájával és a megújult személyzet dinamikájával 70 Touring ifjúsági hotel egyedi arculattal rendelkezik. Két emeleten ágyas szobákkal várjuk kedves vendégeinket. A szobák hidegvizes mosdóval rendelkeznek, míg a fürdőszobák és a mellékhelyiségek a folyosókon találhatók. A hostelhez ősfás kert, három társalgó és két terasz tartozik. A Hotel Ezüstpart közvetlenül a Balaton-partján zöldövezetben helyezkedik el. Szobáinkban fürdőszoba, színes televízió, hűtő található. Komplexumunk másik tagja a Youth Hotel Ezüstpart a főszezonban van nyitva és fürdőszobás szobákkal rendelkezik. A Party Strand kinti medencéivel, hangulatos beach bárjaival egész nyáron biztosítja a kikapcsolódást. Our hotel is situated in a green area directly at the Lake Balaton. The rooms have bathroom, TV, fridge. Our Party Beach awaits our guests with outdoor swimming pools and bars. Pihenjen nálunk, vegye igénybe széles körű szolgáltatásainkat! Our Hotel offers active recreation with a wide choice of services! Hotel Ezüstpart Szállodakomplexum H-8600 Siófok, Liszt Ferenc sétány Fax: ertekesitesezustpart.com Hotel Ezüstpart: 120 kétágyas, 208 háromágyas szoba / 120 double and 208 triple rooms. Nyitva/Open: 1. April 31. October. Ár/Price: Ft-tól félpanzióval / with halfboard. Youth Hotel Ezüstpart: 300 háromágyas szoba / 300 triple rooms. Ár/Price: Ft/fő/éj-től. 876 H-8600 Siófok, Bél Mátyás u hotel4evszakt-online.hu 50 A szálloda 4 km-re fekszik Siófok központjától. Szabadstrand 300 m-re. A szállodához 3 db külső teniszpálya és fedett teniszcsarnok tartozik. Autóbusz parkolási lehetőség. Vendégeink a Bohém Café-ban 20% kedvezményt kapnak. Csoportkedvezményt biztosítunk! Árak/prices: Ft Ft/fő/éjszaka (HUF/pers/night)Pótágy/extra bed: Ft/fő/éjszaka (HUF/pers/night)A szálloda egész évben nyitva tart. /The Hotel is open all year! H-8600 Siófok, Batthyány u auquahostelt-online.hu 67 Aqua Hostel/Beach Vendégház m-re a Beach Clubtól. Ideális iskolai kirándulásokra! Iskolás csoportoknak külön kedvezmény! Vendégeink a Bohém Café-ban 20% kedvezményt kapnak. Árak/prices: Ft Ft/fő/éjszaka (HUF/pers/night) Nyitva: májustól szeptemberig. Open: from May to September. Sátorozási lehetőség saját sátorral Ft/fő/éj. A PLAGE-ON Hostelben, közvetlenül a Balaton partján várjuk kedves vendégeinket. 80 H-8600 Siófok, Sirály u plageon.siofokgmail.com Áprilistól októberig várjuk Önöket, akár 80 férőhellyel 4 éj 10%, 6 éj 15% kedvezmény! 69 Viola Ifjúsági szálló Osztálykirándulás, bulinyaralás, nyári hétköznapok, hosszú hétvége, fesztiválszállás, táborok. 2 és 4 ágyas szobák (saját zuhanyzó/wc, hűtő), parkoló, foci-, streetball-, strandröplabda pályák, pingpong, ingyen Wi-Fi, biliárd, csocsó, bográcsozás, grillezés, közös konyha, csoportoknak étkezési lehetőség. Csak fiataloknak! Akciós ajánlataink 2015-ben: - Osztálykirándulás Ft / fő / éj - Bulinyaralás Ft / fő / hét 130 H-8600 Siófok, Bethlen G. u Fax: violahott-online.hu Nyitva tartás: május-október, 130 férőhely, árak szezontól függően: Ft / fő / éj. H-8600 Siófok, Egres utca (Balatonszéplak-felső megállóhely) siofoktouringgmail.com Nyaralás, szórakozás, sportolás minden korosztálynak. Szép, új rendezett környezet. Jó elérhetőség, kétágyas szobák, helyben készült finom ételek, büfé, sportpálya, internet, parkoló. Felnőtteknek félpanzióval, diákcsoportoknak teljes ellátással. Nyitva tartás: májustól szeptemberig. Nyitva tartás: májustól szeptemberig. A Müller s Panzió a centrum közelében 71 MÜLLER S PENSION fekszik, szinte minden pár perces sétával elérhető. 120 Welcome to Muller s Inn in Siófok! Our Property offers one of the most reasonable prices in Siófok. Muller s Inn can be found CLOSE TO THE DOWNTOWN of Siófok, near to shopping, dining, entertaining and transport facilites. Városközponthoz közeli fekvés. H-8600 Siófok, Fő u Fax: mullers106gmail.hu Árak/prices: Ft/fő/éj-től, from HUF/pers/night. Extra kedvezmények! Egész évben nyitva. Open all year round.

16 96 Ezüstpart 75 Belváros Újhely GPS: , Szabadifürdő Kerékpáros útvonal Cycle path / Radweg Siófok-Sóstó Siófok, Fő tér 11. Víztorony siofoktourinform.hu NYITVA EGÉSZ ÉVBEN! OPEN ALL YEAR! IM GANZEN JAHR GEÖFFNET! Viharjelzés a Balatonon I. fokú viharjelzés: 45 villanás/perc; a legerősebb széllökések meghaladhatják a 40 km/ó-t II. fokú viharjelzés: 90 villanás/perc; a legerősebb széllökések meghaladhatják a 60 km/ó-t Storm alerts at Lake Balaton I. level: 45 flash/minute; strongest gust > 40 km/h II. level: 90 flash/minute; strongest gust > 60 km/h NYITVA TARTÁS (FŐSZEZONBAN) OPENING HOURS (IN SUMMER) ÖFFNUNGSZEITEN (IM SOMMER): hétfő - szombat / Monday-Saturday Montag-Samstag: 8:00-20:00 vasárnap / Sunday / Sonntag: 9:00-13:00

17 RENEGADE HOTEL H-8600 Siófok, Petőfi sétány Fax: renegadehotelrenegadehotel.hu Szállodánkban, mely Siófokon az üdülőövezet központjában, a Balatontól néhány méterre található, családias légkörben várjuk kedves vendégeinket. Szobáink felszereltsége: zuhanyzó, WC, Sat-TV, minibár, klíma, Wi-Fi. A szállodához ingyenes zárt parkoló tartozik. Kapacitás: 24 db 2 ágyas szoba (+10 pótágy), 2 db 1 ágyas szoba. Our hotel is waiting for the guests in familiar atmosphere, located a few meter away from Lake Balaton. A szálloda fűthető, így igény esetén a téli hónapokban is tudunk csoportokat fogadni. 73 Club 218 ApartmanHÁZház H-8600 Siófok, Beszédes József sétány infoclub218apartman.hu 60 Apartmanok központi helyen, közvetlenül a Balaton partján fantasztikus panorámával, térítésmentes wellness használattal (jacuzzi, belső felnőtt és gyerekmedence, szaunák, gőzkabin). A ház lifttel felszerelt, állandó portaszolgálat, zárt parkoló. Apartments direct on the beach with free wellness services and beautiful view of Lake Balaton. Árak elő-, utószezonban: Ft Ft/fő/éj Árak főszezonban: Ft Ft/fő/éj Elő-, utószezonban min. 3 éjszaka esetén 15%, június között min. 4 éjszaka esetén 10% kedvezmény DORINA WELLNESS APARTMAN Siófokon a Balatontól 100 méterre wellness apartman egész évben nyitva. Klima, Wi-Fi, zárt parkoló, a földszinten lévő 300 nm-es wellnesst vendégeink korlátlanul használhatják. H-8600 Siófok, Köztársaság u Fax: dorinaapartmangmail.com Wellness apartman in Siófok 100 m far from Balaton open in the whole year. Unlimited use of the wellness (jacuzzi, swimming pool). We have air conditioning, Wi-Fi, enclosed parking. 11 Csak nálunk nyirokmasszázs,arcfiatalítás!mig az apukák a gyerekekkel wellnesszeznek addig az anyukákat kényeztetjük. 75 Vízpart Apartmanházak H-8600 Siófok, Szent László u infovizpartapartmanok.hu Az Aranyparton közvetlen vízparti, illetve a Nagystrand (Beach Club) közelében központi elhelyezkedésű, új építésű, légkondícionált 2-6 fős igényes apartmanokban várjuk vendégeinket. Minden apartman teljesen felszerelt konyhával, TV-vel és zárt parkolóval rendelkezik. Apartments direct ont he beach with air condition, and fully equipped kitchen. Nyitva tartás: Árak: Ft Ft/fő/éj 20 Különleges akció: között időjárás garanciával! With weather guarantee! 76 royal luxus wellnes apartman Szeretettel várjuk kedves vendégeinket minden igényt kielégítően felszerelt új apartmanjainkban, amelyeket a wellness használat koronáz meg. A partközeli és városközponti fekvés rövid, kellemes sétával elérhetővé teszi a város szolgáltatóit, látnivalóit. Royal Apartman, az elsőrangú luxus! Visitors are welcomed all year round by wellness apartman in Siófok. It s centrally located so the differents sights can also be easily approached. It is recommended for long weekends or just a short holiday as well... You can relax among luxorious circumstances. Főszezon: Elő, - utószezon: az év többi napja (other days of the year) H-8600 Siófok, Köztársaság u inforoyalapartman.hu 10 Főszezoni ár: Ft/éj/apartman+ IFA Elő, - utószezoni ár: Ft/éj/apartman+ IFA 77 BeLLA villa siófok Bella Villa, Siófok - A legjobb helyen a Jókai park sarkán a Batthyány utca 9/A alatt található. Klímás teraszos szobák és apartmanok egész évben kiadók 1-től akár 16 fő részére. Bella Villa is located in the best part of Siofok, at the corner of Jókai Park, under Batthyany Lajos street 9/A. We offer to our guests air-conditioned and balconied rooms and apartments up to 16 people. H-8600 Siófok, Batthyány L. u. 9/A bellavillasiofokgmail.com Kínálatunk: 1 szobás apartman, franciaágyas szoba, 2-3 fős apartman, 2 szobás apartman 6 fő részére és 3 szobás luxury családi apartman. Siófok a Balaton szíve, apartmanjaink pedig 78 Bálint wellness apartman Siófok szívében a Petőfi sétánytól egy utcányira, 70 m-re találhatóak, mindenhez közel, így több ideje marad a kikapcsolódásra, pihenésre és szórakozásra. Úszómedencés és wellnesses apartmanjaink családoknak és minden korosztálynak tökéletes kikapcsolódást nyújtanak! Várjuk önt, barátait és kedves családját! Apartmanjaink 4-6 személyesek, két hálószobát és nappalit foglalnak magukban, +1 főre pótágyazási lehetőséggel. Az apartmanok teljesen felszereltek, nagy terasszal, kádas fürdőszobával és mosógéppel rendelkeznek. Igény szerint svédasztalos reggelizési lehetőséget vagy félpanziót is tudunk biztosítani. H-8600 Siófok, Köztársaság u Nyitva tartás áprilistól októberig, Árak elő és utószezonban Ft/fő főszezonban: Ft/fő/éj +IFA 400Ft/fő/éj

18 NOémi wellness apartman Modernül berendezett apartmanjaink Siófok egyik legszebb családi apartmanháza 81 APARTMAN BELLA PANZIÓ 82 ANDI HÁZ A ÉS B INFO: Siófok legkedveltebb üdülő övezetében 84 origo apartmanház zárt parkolóval, mely a Balatontól 500 m-re találhatók. A vízpart, Petőfi sétány, fekszik. Minden szobához külön fürdőszoba Beach Club, Kikötő és a főbb idegenforgalmi tartozik. pontok pár perces sétával elérhe- This is one of the most beautiful, familiar Apart- tők és számos programot kínálnak. ment House of Siófok which can be Fűtött medence, klíma, WIFI, grillező, zárt found 500 meters far from the Lake Balaton. It parkoló szolgálja vendégeink élményteli, has locked parking place and every room has gondtalan nyaralását. own bathroom. Bababarát szálláshely! Ap1: 2+1 főre: konyha, fürdő, terasz, pótágyazható H-8600 Siófok, Köztársaság u. 7. Our modern equipped apartments located in the most popular Nagy ap.: 3 kétágyas fürdőszobás pótágyazható resort area at the golden beach. Beach Club, Beach, szoba hűtővel, nappali, komplett konyha, 3 terasz Port...and the main turism points are for a few minutes Andi ház A H-8600 Siófok, Sarok utca 6. Andi ház B H-8600 Siófok, Babits Mihály utca 100. H-8600 Siófok, Nefelejcs u. 5. Ap1: 2+1 p: room, kitchen, bathroom reisznikolettgmail.com walk and offer numerous entertainment possibilities.the Siófok centrumban a nagystrandtól Siófok üdülőövezetben - Balatonszéplakon Fax: Ap2: 3x2 p: double rooms, lounge, kitchen, apartment contains all the amenities of a great holiday. (Beach Club) 500 méterre. A szabadstrandtól 350 méterre. Az Apartman Bella Panzió Siófok-Aranyparton helyezkedik el, 150 m-re a Balaton partjától, bathroom varosinegmail.com 12+4 Heated POOL, BBQ, WLAN, Air-conditioning, closed a Hajóállomástól, a Jókai Parktól, a Petőfi sétánytól, a Siófoki Nagystrandtól és a a városközponttól. Apartmanházunkban 10 db teraszos, 2, 3, 4 és 5 fős, légkondicionált, főzőfülkével és fürdő- eperke69fre .hu Veranstaltungen parking place, cots, high chair are provided. origoapartmanhazgmail.com Vendégeink 15% kedvezményt kapnak a Galérius Fürdő belépő díjából. szobával, LCD TV-vel, telefonnal, ingyenes Wi-Fi internettel felszerelt apartman és főre Főszezon: Ft/Fő/éj, egyéb: Ft/fő/éj.+IFA persons Nyitva tartás: májustól októberig. Our guest receive 15% discount from the entrance fees of Galerius Bath. High season: Ft/p/n. Low season: Ft/p/n +Tourism TAX Vasárnapi kezdéssel akció. kamerával megfigyelt zárt parkoló áll vendégeink rendelkezésére. 80 ÖTÖSFOGAT PANZIÓ H-8600 Siófok, Dózsa György u Fax: infootosfogatpanzio.hu Egész évben nyitva. Ár: Ft Ft/fő/éj Panziónk Siófok központjának peremén, kertvárosi övezetben fekszik. Hat szoba és egy apartman áll vendégeink rendelkezésére szállodai felszereltséggel. A panzióhoz étterem is tartozik. Our guest house is located in a greean residential area, very close to the city centre. There are six rooms and an apartment with hotel facilities at our guests disposal. There is a restaurant as well awaiting for our guests. We are open all year round. 16 The Apartman Bella Hotel is situated in the heart of Siófok, still in pleasant surroundings at the corner of Jókai Park, only 150 m far from the city centre of Siófok, the Petőfi promenade and the Siófok Beach Club. We provide 10 apartments for 2, 3, 4 and 5 people, of various size with terrace, shower, kitchenette, air-conditioner, free Wi-Fi, LCD TV, breakfast and closed parking with video surveillance in the garden. Das Apartman Bella Hotel befindet sich im Herzen von Siófok und liegt in einer angenehmen Umgebung an der Ecke des Jókai Parks, nur 150 m vom Zentrum, der Petőfi Promenade, der Beach Club Siófok und dem Hafen. Wir bieten 10 Appartements für 2, 3, 4 und 5 Personen. Jede Appartements sind mit Balkon, Dusche, Kochnische, LCD TV, Telefon, Wi-Fi internet und Klimaanlage ausgestattet worden. Wir bieten auch Frühstückmöglichkeit und geschlossenen Parkplatz mit Videoüberwachung im Hof. H-8600 Siófok, Batthyány L. u. 14/a Fax: infosiofokbella.hu 0-24H! EGÉSZ ÉVBEN NYITVA! Siófok legkedveltebb környékén! 20 OPEN ALL YEAR AROUND! The most popular part of Siófok! 83 BALASSA HÁZ H-8600 Siófok, Erkel F. u balassa.istvan2gmail.com A Balaton partjától mindössze 100 m-re fekvő Balassa vendégház, napozóteraszos kerttel, vidéki stílusú erkélyes szobákkal várja a pihenni és szórakozni vágyó vendégeit. A Hotel Azúr Wellnessközpont 50 m-re közvetlenül a házzal szemben helyezkedik el, így lehetősége nyílik a napijegyes wellness használatra. A ház kiválóan alkalmas nagyobb baráti társaságok elhelyezésére is. The Balassa House waits for the guest with garden, country style rooms 100 meters from the lake. On the other side of the street can be found the Wellness and Conference Hotel Azúr, where the guests can buy ticket to the wellness department of the hotel. 25 A vendégház ingyenes transzferszolgáltatást kínál Siófok városközpontjába és a bevásárló központokba. 85

19 HAUS CSANAKY H-8600 Siófok, Batthyány L. u. 14/B hauscsanakyt-online.hu A Haus Csanaky Siófok szívében található. A Balatontól, a strandtól, a Beach Clubtól, a Petőfi Sétánytól, a vonat-, vasút-, és hajóállomástól mindössze 150 m-re. Csendes parkosított környezetben, zárt parkolóval, Wi-Fi használattal várjuk pihenni, kikapcsolódni vágyó kedves vendégeinket. Haus Csanaky located in the heart of Siófok. You can find it 150 meters away from the lake Balaton, from the Beach Club, from the Petőfi Promanade, from the railway station and from the ship harbour. We are awaiting our guest with closed paring place and Wi-Fi in a peaceful landscaped environment. Egész évben nyitva. Szállásdíjak szezontól függően: Ft Ft + IFA 87 MTA Üdülési Központ Siófoki Akadémiai Üdülő H-8600 Siófok, Kodály Zoltán u siofokudulo.mta.hu Nyitva tartási idő: május 1- szeptember 30. Aktuális áraink megtekinthetők weboldalunkon. Családoknak extra kedvezmények! GRÓSZ apartmanház H-8600 Siófok, Honvéd u grosz20jozseft-online.hu Családunk közel 30 éve fogadja kikapcsolódásra vágyó vendégeit az év minden napján. Házaink, apartmanjaink társalgóval, TV-vel, internet eléréssel, felszerelt konyhával szolgálják vendégeink kényelmét. Billiárd szobánkban lehetőség van arra, hogy a család, vagy baráti társaság együtt szórakozzon. Zárt udvarban parkolási, grillezési, sportolási lehetőség. Kávézónkban kávékülönlegességekkel, süteményekkel és fagylaltokkal várjuk vendégeinket Kedvezmény: 6 éves korig a szállás ingyenes 6-14 eves korig 50% kedvezmény (szülővel egy szobában történő pótágyas elhelyezés esetén) 89 BALLA APARTMANHÁZ Családias apartmanházunk 4 egységből áll. Kis apartman 2-3 fő, nagy apartman 4-6 fő, bungalow 3-5 fő és az önálló nyaraló 4-6 fő részére. Mindegyikben jól felszerelt konyha, TV sat. progr., a kertben napozóágyak, asztali tenisz, tollaslabda lehetőség. Kerékpárt lehet bérelni. Reggeli is igényelhető. Aranypart szabadstrand 1000 m. Gyermekeknek kedvezmény. H-8600 Siófok, Sziget u Fax: ballafamilieenternet.hu 2 20 fő, Ft/fő/éj. Az apartmanok egész évben nyitva, a nyaralók máj.1- okt. 1-ig. Siófok egyik csendes utcájában helyezkedik el. Kiválóan alkalmas párok, és gyermekes családok üdülésre KÁLMÁN IMRE PANZIÓ H-8600 Siófok, Kálmán Imre sétány kalmanudvart- .hu 91 Panziónk a centrumban található. A házban cukrászda és étterem működik, így étkezési lehetőséget is biztosítunk. Légkondicionált, fürdőszobás szobák, családi apartmanok és ingyenes, zárt parkoló várja kedves vendégeinket. The Pansio Kálmán is all year round open. It s situated 300 m from the beach, 100 m from the city center. Free parking. Unser Pension Kálmán ist ganzes Jahr geöffnet. Es liegt 300 m vom Strand, 100 m vom Zentrum. Parkplatz im Hof. Nálunk bankkártyával és SZÉP kártyával is fizethet! Ingyenes Wi-Fi! Egész évben nyitva, aktuális áraink megtekinthetők az weboldalunkon! Családoknak extra kedvezmények! villa mediterrana H-8600 Siófok, Sió u nellisiofok-balaton.com Siófok központjában, a Balatontól 800 m-re található újépítésű, medencés apartmanházunk. Minden szobához fürdőszoba, felszerelt konyha, tv, széf tartozik. Our new appartement house is located 800 m from lake Balaton in the center of the town but still in a quiet place. Direkt in der Stadt Siófok befindet sich unser Apartementhaus. Die mediterranen Wohnungen, unterschiedlicher Größe, für Familien von 2 bis 5 Personen, sind ausgestattet mit Dusche/ WC,eingerichtetem Küchenblock, TV und Safe. Wir freuen uns Sie als Gast begrüßen zu dürfen! 32 2, 3, 4, 5 fős apartmanok Nyitva: májustól-szeptemberig 92 NOVASOL H-8600 Siófok, Dózsa Gy. u. 1/B/12. Phone: Fax: novasolnovasol.hu Manager: Matthias Engelbrecht Magyarország első számú nyaralóház-közvetítője Több mint 800 nyaralóház és apartman az ország egész területén Kompetens és barátságos munkatársaink állnak rendelkezésre The favorite holiday cottage supplier in Hungary More than 800 cottages and apartments in the whole country Competent and friendly colleagues are ready to help you Ferienhausanbieter Nr. 1 in Ungarn Mehr als 800 Ferienhäuser und Apartments in ganz Ungarn Kompetente und freundliche Mitarbeiter

20 Siófok a kezedben! Siófok in your hands! Megmutatjuk neked a Balaton legjavát 93 Töltsd le ingyenes applikációnkat! Download our free application!

MÉDIAAJÁNLAT 2016. SIÓFOK. Siófok. Városkalauz, Szálláskatalógus Infocard Térkép Banner TV Spot. Miért éri meg Önnek nálunk hirdetni?

MÉDIAAJÁNLAT 2016. SIÓFOK. Siófok. Városkalauz, Szálláskatalógus Infocard Térkép Banner TV Spot. Miért éri meg Önnek nálunk hirdetni? SIÓFOKI MÉDIAAJÁNLAT 2016. Városkalauz, Szálláskatalógus Infocard Térkép Banner TV Spot Siófok SIÓFOK Miért éri meg Önnek nálunk hirdetni? Széles körben terjesztett kiadványok Költséghatékony hirdetési

Részletesebben

www. siofokportal. com

www. siofokportal. com 2 www. siofokportal. com Kedves Vendégünk! Ön Siófokra, a Balaton nyári fővárosába látogatott! Idén éppen 150 éve annak, hogy Siófok a magyar tenger partjának meghatározó fürdőhelyévé vált. Másfél évszázados

Részletesebben

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting

General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting General information for the participants of the GTG Budapest, 2017 meeting Currency is Hungarian Forint (HUF). 1 EUR 310 HUF, 1000 HUF 3.20 EUR. Climate is continental, which means cold and dry in February

Részletesebben

SIÓFOK. Városkalauz SIÓFOK CITY GUIDE. látnivalók érdekességek szórakozás attractions, curiosities, entertainment

SIÓFOK. Városkalauz SIÓFOK CITY GUIDE. látnivalók érdekességek szórakozás attractions, curiosities, entertainment SIÓFOK SIÓFOK CITY GUIDE Városkalauz látnivalók érdekességek szórakozás attractions, curiosities, entertainment Kedves Vendégünk! Üdvözli Önt Siófok, az ország Nyári fővárosa, ahol megannyi élmény várja

Részletesebben

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday)

Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp. 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) Tavaszi Sporttábor / Spring Sports Camp 2016. május 27 29. (péntek vasárnap) 27 29 May 2016 (Friday Sunday) SZÁLLÁS / ACCOMODDATION on a Hotel Gellért*** szálloda 2 ágyas szobáiban, vagy 2x2 ágyas hostel

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2018. (VI.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2018. (VI.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2018. (VI.01.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a településkép védelméről szóló 1/2018. (I. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Siófok Város Önkormányzat

Részletesebben

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda

2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban

Részletesebben

Siófok, a nyár fővárosa

Siófok, a nyár fővárosa SIÓFOK Siófok, a nyár fővárosa The Capital of summer Siófok 13654 nő és 11787 férfi összesen 25 441 ember nap mint nap tapasztalja, éli és érzi, amit 2000 éve már a rómaiak is tudtak: Siófok a nyár fővárosa.

Részletesebben

AKTUÁLIS AJÁNLATOK Érvényes: 2011. április 01.- visszavonásig

AKTUÁLIS AJÁNLATOK Érvényes: 2011. április 01.- visszavonásig AKTUÁLIS AJÁNLATOK Érvényes: 2011. április 01.- visszavonásig EGYÁGYAS FELÁR: MINDEN CSOMAGRA +40 %! ÉLÉNKÍTŐ NAPOK SÁRVÁRON (hétfőtől-péntekig) 4+1 AKCIÓ! 4 éjszaka áráért az ötödiket gratis kapja! Tartalma:

Részletesebben

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.

RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43. RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of

Részletesebben

Siófoki séták. Walking in Siófok Spaziergänge in Siófok

Siófoki séták. Walking in Siófok Spaziergänge in Siófok Siófoki séták Walking in Siófok Spaziergänge in Siófok 1 Köszöntjük Siófokon! KSétára hívjuk a Kedves Olvasót Siófokon, a Balaton-part dinamikusan fejlődő, sokarcú városában. Az üdülőtelep ódon villái

Részletesebben

XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA

XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA XXI. KICK-BOX VILÁGKUPA Szeged, 2015. május 21-24. Összes pénzdíj: 12.700 EUR! A VERSENY RENDEZŐJE: Magyar Kick-box Szakszövetség Tigers Kick-box Szabadidő és Sportegyesület Szeged HELYSZÍN: Szeged, Városi

Részletesebben

6. évfolyam Angol nyelv

6. évfolyam Angol nyelv IDEGEN NYELVI MÉRÉS 2016. május 18. 6. évfolyam ngol nyelv Általános tudnivalók a feladatokhoz Ez a füzet nyelvi feladatokat tartalmaz. feladatsor két részből áll. z I. részben csak a füzetben kell dolgoznod.

Részletesebben

Menetrend és vonalhálózat a Velencei-tó térségében. Timetables and line network in the Lake Velence area

Menetrend és vonalhálózat a Velencei-tó térségében. Timetables and line network in the Lake Velence area Menetrend és vonalhálózat a Velencei-tó térségében Timetables and line network in the Lake Velence area 2019. július 1-jétől (hétfőtől) új menetrend és vonalhálózat szerint közlekednek a Velencei-tó környéki

Részletesebben

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon

Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE

RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE RENDEZVÉNYTERMEK / EVENT VENUE A tökéletes választás rendezvények, csapatépítő tréningek, konferenciák és üzleti találkozók számára. Az épület a város szívében helyezkedik el kiváló tömegközlekedési csatlakozással,

Részletesebben

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.

Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade. Madách Trade Center Bt. 1075 Budapest, Madách I. út 13-14. T (+36 1) 268 1900, (+36 1) 268 1901 F (+36 1) 269 6684 www.madachtrade.hu info@madachtrade.hu bemutatkozás Bemutatkozás A Madách Trade Center

Részletesebben

OLYMPICS! SUMMER CAMP

OLYMPICS! SUMMER CAMP OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout

Részletesebben

For the environmentally aware

For the environmentally aware Környezet, tudatos embereknek or the environmentally aware A k3 a Könyves Kálmán körúton, a főváros egyik legdinamikusabban fejlődő területén felépülő új A kategóriás fenntartható ház, amelynek legfőbb

Részletesebben

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje

3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Év Tájépítésze pályázat -Wallner Krisztina 3. Történeti kertek rekonstrukciója Tatai Angolkert és Alcsúti Habsburg kastély kertje Az előző EU-s ciklus során kiírt KEOP pályázatok lehetővé tették történeti

Részletesebben

ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22.

ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22. ÁLLANDÓ AKCIÓS AJÁNLATAINK 2016.01.01. 2016.06.19. és 2016.08.29. 2016.12.22. NYUGDÍJAS AKCIÓ VASÁRNAPTÓL-PÉNTEKIG 6 NAP/5 ÉJSZAKA FÉLPANZIÓS ELLÁTÁSSAL 26.500 FT/FŐ HÉTVÉGI AJÁNLAT 4 NAP/3 ÉJSZAKAFÉLPANZIÓS

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel

Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Angol Középfokú Nyelvvizsgázók Bibliája: Nyelvtani összefoglalás, 30 kidolgozott szóbeli tétel, esszé és minta levelek + rendhagyó igék jelentéssel Timea Farkas Click here if your download doesn"t start

Részletesebben

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga

VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV. 8. évfolyamos vizsga VIZSGALEÍRÁS NÉMET NYELV 8. évfolyamos vizsga A vizsga lebonyolítása: írásbeli április 15-30 között előzetes egyeztetés szerint szóbeli május elején, az írásbeli érettségi vizsga napjaiban A vizsga részei:

Részletesebben

Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én

Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én Változó menetrend a Budapest-Esztergom vasútvonalon Szeptember 22 október 21 között, valamint november 7-8-9-én Tisztelt Utasaink! A Budapest - Esztergom vonalon tovább folytatódik a vasúti rehabilitációs

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

Nyári nyitva tartások Öffnungszeiten während des Betriebsurlaubs

Nyári nyitva tartások Öffnungszeiten während des Betriebsurlaubs Nyári nyitva tartások Öffnungszeiten während des Betriebsurlaubs Tájékoztatás a kassza nyitva tartásáról 2015. augusztus 3-tól augusztus 14-ig a szokásostól eltérő nyitva tartással működik a házipénztár

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő). Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

Our Prices. Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January

Our Prices. Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January Our Prices Off and late season from 1st November to 1st April except from 15th December to 10th January Apartman basic prices (for 1-6 nights) 3650 Ft / pers / Night. (7300 Ft / app / 2 pers) Peak season

Részletesebben

1016 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 7 13.

1016 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 7 13. 1016 BUDAPEST, HEGYALJA ÚT 7 13. SZOLGÁLTATÁSOK AMENITIES az épületben 2 szintes mélygarázs recepció és 24 órás biztonsági szolgálat biciklitároló, zuhanyzó saját teakonyha és vizesblokk kitűnő láthatóság

Részletesebben

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N

A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N exkluzív LUXUSREZIDENCIA LUXURY RESIDENCE A V Á R B Ű V Ö L E T É B E N Mi lehetne különlegesebb, mint egy Budai Vár előterében megvalósuló elegáns rezidencia? A Vienna Gate Residence egyszerre testesíti

Részletesebben

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP

ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP ENROLLMENT FORM / BEIRATKOZÁSI ADATLAP CHILD S DATA / GYERMEK ADATAI PLEASE FILL IN THIS INFORMATION WITH DATA BASED ON OFFICIAL DOCUMENTS / KÉRJÜK, TÖLTSE KI A HIVATALOS DOKUMENTUMOKBAN SZEREPLŐ ADATOK

Részletesebben

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók

Prepositions Előljárószavak, prepozíciók Előljárószavak, prepozíciók Az utánuk lévő főnevek és névmások mindig tárgyesetben állnak, pl me, him, her, us, then Idő kifejezése in hónapok in January (januárban) in évszámok in 2009 (2009-ben) in évszakok

Részletesebben

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor

TestLine - Angol teszt Minta feladatsor Minta felaatsor venég Téma: Általános szintfelmérő Aláírás:... Dátum: 2016.05.29 08:18:49 Kérések száma: 25 kérés Kitöltési iő: 1:17:27 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alaértelmezett értékelés

Részletesebben

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student:

STUDENT LOGBOOK. 1 week general practice course for the 6 th year medical students SEMMELWEIS EGYETEM. Name of the student: STUDENT LOGBOOK 1 week general practice course for the 6 th year medical students Name of the student: Dates of the practice course: Name of the tutor: Address of the family practice: Tel: Please read

Részletesebben

Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra

Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra Kőröshegy-Tab-Siófok kerékpártúra Túra hossza: 70 km Nehézsége: Közepes Terep: Dombvidék Kerékpártúránkat a kőröshegyi templomnál indítjuk(1). A Petőfi úton tekerve hagyjuk el a falut déli irányba. Utunk

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló

Német nyelv 5-6.évfolyam. 1.forduló Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ Vasi Géniusz- Tehetségsegítı hálózat a Nyugat-Dunántúlon TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0014 Német nyelv 5-6.évfolyam 1.forduló

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Kategória: Category: ...% európai / European...% USA-beli / from the USA...% egyéb / other

Kategória: Category: ...% európai / European...% USA-beli / from the USA...% egyéb / other FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI ADATLAP SZÁLLODÁK RÉSZÉRE LIABILITY INSURANCE PROPOSAL FOR HOTELS A Biztosított neve/címe: Name and address of Insured: A Biztosított a szálloda: tulajdonosa/owner of the Hotel Insured

Részletesebben

B&V. CSALOGÁNY IRODAHÁZ/OFFICE BUILDING Budapest, II., Csalogány utca 47-49. BÉRBEADÓ IRODÁK OFFICES TO LET

B&V. CSALOGÁNY IRODAHÁZ/OFFICE BUILDING Budapest, II., Csalogány utca 47-49. BÉRBEADÓ IRODÁK OFFICES TO LET The pictures are illustrative. Data published here is of informative nature only, does not constitute a contractual offer. 2008. 02. 21. BÉRBEADÓ PROJEKT- IRODÁK OFFICES BESCHREIBUNG TO LET Real Kft. Mészáros

Részletesebben

Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.- 2009.09.06. 2009.09.03-

Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.- 2009.09.06. 2009.09.03- Rendezvény neve Település Helyszín időpont információ V. Balatoni Filmfesztivál Keszthely Balaton Színház Repülő Hollandi Országos Bajnokság Balatonföldvár Fesztiválok, kulturális rendezvények 2009.09.03.-

Részletesebben

T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M

T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M T Ú R I F A Z E K A S M Ú Z E U M T ú r P o t t e r y M u s e u m M e z ô t ú r, a k e r á m i a v á r o s a A z A l f ö l d k ö z e p é n, J á s z- N a g y - k u n - S z o l n o k M e g y é b e n, S z

Részletesebben

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre

mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 51 mondat ami nélkül ne indulj el külföldre 1. Good morning / afternoon / evening. Jó reggelt / napot / estét. 2. How are you? / How is it going? Hogy van? /

Részletesebben

we supply green Garden Bonsai Collection

we supply green Garden Bonsai Collection we supply green Garden Bonsai Collection www.orienttrend.eu Tisztelt Hölgyem/Uram! A katalógus, melyet kezében tart, hét év kitartó munkájának gyümölcse. Történetem a Japán Kerti Bonsaiokkal 2006-ban kezdődött,

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész A Phrasal Verb hadsereg! 2. rész FONTOS! Ha ennek az ajándékanyag sorozatnak nem láttad az 1. részét, akkor mindenképpen azzal kezdd! Fekete Gábor www.goangol.hu A sorozat 1. részét itt éred el: www.goangol.hu/ajandekok/phrasalverbs

Részletesebben

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY

Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!

Részletesebben

Gresham Palace. Back Next Quit. Vissza Következő Kilépés

Gresham Palace. Back Next Quit. Vissza Következő Kilépés B u d a p e s t Gresham Palace Back Next Quit Vissza Következő Kilépés Four Seasons Hotel Gresham Palace Budapest ő Back Next Quit Vissza Következő Kilépés ő Back Next Quit Vissza Következő Kilépés Fedezze

Részletesebben

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ

SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER ÉS JEGYZŐ 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504 100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2018. májusi ülésére Tárgy:

Részletesebben

Vágányzári információ Track reconstruction information

Vágányzári információ Track reconstruction information Vágányzári információ Track reconstruction information Székesfehérvár állomás átépítése, valamint a dél-balatoni vasútvonal felújítása miatt 2016. május 11-én 00.00 órától 2016. május 13-án 11.00 óráig

Részletesebben

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy

(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy (Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség

Részletesebben

Kassza nyitva tartás. Kassenöffnungszeiten

Kassza nyitva tartás. Kassenöffnungszeiten Kassza nyitva tartás A házipénztár augusztus 18-tól augusztus 29-ig a szokásostól eltérő nyitva tartással fogadja a kollégákat. A Kassza Előjegyzési Rendszerben a regisztráció kötelező! Foglalható időpontok:

Részletesebben

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ

± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ƒ. ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ. ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ç å ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ä ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ± ƒ ± ± ± ± ƒ ± ± ± ƒ ± ± ƒ ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ± ±

Részletesebben

A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros

A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros TEHNICA SCHWEIZ: LÁSZLÓ GERGELY RÁKOSI PÉTER Dunaújvárosi Garázs Projekt, 2008 A Dunaújvárosi Kortárs Mûvészeti Intézet meghívására kezdtünk foglalkozni Dunaújváros legnagyobb garázstelepével 2007 végén.

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes

Részletesebben

JustareminderaboutschoolphotosonThursday2May.Summeruniformplease.

JustareminderaboutschoolphotosonThursday2May.Summeruniformplease. Newsletter DearParentsandfriendsofCherrybrookPS Tuesday 9 April 2013 Cherrybrook Public School Ican tbelievewehavecometotheendofanotherterm!wherehasthetimegone?duetothe students commencing Term 2, on Wednesday

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002

Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 Komplex tehetséggondozási program a Ceglédi kistérségben TÁMOP - 3.4.3-08/1-2009- 0002 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg Név: Iskola:

Részletesebben

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11.

Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat. 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld-Budaörs testvérvárosi kapcsolat 25 éves évfordulója 2014. május 8-11. Bretzfeld Budaörs: 25 Jahre Partnerscha 8 11. Mai 2014 Kevés olyan testvérvárosi kapcsolat létezik, amelynek enynyire mélyek

Részletesebben

Német projekt / German project

Német projekt / German project Német projekt / German project Hennef, Germany 2011. szeptember 25 október 1. 2011. szeptember 18. (vasárnap) / 18 September 2011 (Sunday) Érkezés Hennefbe, szállás elfoglalása. Arrival to Hennef, getting

Részletesebben

Negyedik feladatlap Magyar nyelv

Negyedik feladatlap Magyar nyelv Negyedik feladatlap Magyar nyelv Írj 10-12 mondatos fogalmazást az alábbi címmel! 10 pont A jövő iskolája 1. Egy kiállítás látogatóinak számáról táblázatot készítettek: Matematika hétfő kedd szerda csütörtök

Részletesebben

Angol B2 prezentáció - English B2 presentation Témák - Topics

Angol B2 prezentáció - English B2 presentation Témák - Topics Angol B2 prezentáció - English B2 presentation Témák - Topics Az angol B2 prezentáció során a vizsgázó egy rövid összefoglalást ad vizsgázópárja részére a félkészülés alatt kapott témából. A konkrét feladat

Részletesebben

35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK

35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK VEGYE IGÉNYBE KIEGÉSZÍTŐ SZOLGÁLTATÁSAINKAT! 35. NEMZETKÖZI FOLKLÓRNAPOK international folklore days» VASIVÍZ KOMPOSZT ÉRTÉKESÍTÉS Műtrágya helyett gazdaságos, környezetbarát termelésnövelés! 2015. augusztus

Részletesebben

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig.

Bakonyvasút. Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át. Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig. Bakonyvasút Érvényes 2016. február 1-jétől visszavonásig 2016 Vonattal Veszprém és Győr között, a festői szépségű Cuha-völgyön át Fotó: Szabó Bence MÁV-START / UMSZ - 07/007/2016 A Bakonyvasút története

Részletesebben

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április Közzététel: 2014. június 10. Következik: 2014. június 11. Fogyasztói árak, 2014. május Sorszám: 77. Áprilisban 14%-kal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma Kereskedelmi szálláshelyek forgalma, 2014. április

Részletesebben

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:

POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX: SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR. TELEFON +6 84 50400 FAX: +6 84 5040 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 07. 0. 06. Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző

Részletesebben

ALMÁDI NYÁRI FESZTIVÁL

ALMÁDI NYÁRI FESZTIVÁL ALMÁDI NYÁRI FESZTIVÁL 2005. Kedves Rendezvénylátogatók! Balatonalmádi Város Önkormányzata, a város közművelődési intézménye, a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, valamint a településen működő civil

Részletesebben

LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul

LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul 1 LAKATOS PATRIK Első évem a Csányi Alapítványban 2010/2011 magyarul és angolul Patrik Lakatos My first year at Csányi Foundation 2010/2011 In Hungarian and in English 2 Nagyon örültem, mikor megtudtam,

Részletesebben

3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 3. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Utazás Tájékozódás. Tájékozódás - Elhelyezkedés. Amikor nem tudod, hogy hol vagy. Can you show me where it is on the map?

Utazás Tájékozódás. Tájékozódás - Elhelyezkedés. Amikor nem tudod, hogy hol vagy. Can you show me where it is on the map? - Elezkedés Eltévedtem. Amikor nem tudod, hogy hol vagy. Meg tudná nekem mutatni a térképen, hogy hol van? Egy adott keresése a térképen Hol találom/találok? Egy bizonyos keresése...mosdó? iség...bank/pénzváltó?...egy

Részletesebben

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420

Lexington Public Schools 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 146 Maple Street Lexington, Massachusetts 02420 Surplus Printing Equipment For Sale Key Dates/Times: Item Date Time Location Release of Bid 10/23/2014 11:00 a.m. http://lps.lexingtonma.org (under Quick

Részletesebben

Travel Getting Around

Travel Getting Around - Location I am lost. Not knowing where you are Can you show me where it is on the map? Asking for a specific location on a map Where can I find? Asking for a specific Eltévedtem. Meg tudná nekem mutatni

Részletesebben

Pápa Város helyi autóbusz-közlekedési menetrendje Érvényes: december 9-től

Pápa Város helyi autóbusz-közlekedési menetrendje Érvényes: december 9-től Pápa Város helyi autóbusz-közlekedési menetrendje Érvényes: 2018. december 9-től 1 vonal: Vasútállomás Autóbusz-állomás Veszprémi út Pápakovácsi elágazó 0 Vasútállomás 19 1 Orvosi rendelő 18 2 Színház

Részletesebben

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése

1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc

Részletesebben

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17

Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17 2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni

Részletesebben

www.onlineangol.com Na de ennyire részletesen nem fogok belemenni, lássuk a lényeget, és ha kérdésed van, akkor majd tedd fel külön, négyszemközt.

www.onlineangol.com Na de ennyire részletesen nem fogok belemenni, lássuk a lényeget, és ha kérdésed van, akkor majd tedd fel külön, négyszemközt. 24. FELADATLAP COUNTABLE, UNCOUNTABLE 1. FELADAT Sok gondot szokott okozni tanulóimnak a megszámlálhatatlan illetve megszámlálható főnevek nyelvtana. Van, aki teljesen elfogadja, megérti, aztán ott a másik

Részletesebben

ADULTS CHILDREN: Győr Paid Paid KARDIREX GE GE

ADULTS CHILDREN: Győr Paid Paid KARDIREX GE GE ADULTS Location HUN Health Insurance Card (TAJ) Private insurance (UNIVE, TRICARE, etc.) Service provider for adults General practitioner Dentistry Dermatology Internal Medicine Pápa Free Paid Dr SPREITZER

Részletesebben

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY

ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a

Részletesebben

Kiadó panorámás A kat. irodák Buda szívében Cat. A Offices with a View in the Heart of Buda to Let Budapest I., Pálya u. 4-6.

Kiadó panorámás A kat. irodák Buda szívében Cat. A Offices with a View in the Heart of Buda to Let Budapest I., Pálya u. 4-6. Kiadó panorámás A kat. irodák Buda szívében Cat. A Offices with a View in the Heart of Buda to Let - 8 percre a 2-es metrótól Bel-Buda szívében - Autóval könnyen megközelíthető az Alkotás utca, Krisztina

Részletesebben

XIX. KICK-BOX VILÁGKUPA

XIX. KICK-BOX VILÁGKUPA A VERSENY RENDEZŐJE: Magyar Kick-box Szakszövetség Tigers Kick-box Szabadidő és Sportegyesület Szeged HELYSZÍN: Szeged, Városi Sportcsarnok (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.) SZABÁLYOK: WAKO előírásai szerint

Részletesebben

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -)

EXKLUZÍV AJÁNDÉKANYAGOD EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -) EXTRA BEÉGETŐS MONDATOK - HOGY NE ÉGJ BE : -) Égesd be a mondatokat az agyadba! Ez a legjobb módja annak, hogy megragadjanak egyben a mondatok és amikor beszélned kell, akkor már csak át kell húznod más

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga

Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Intézményi IKI Gazdasági Nyelvi Vizsga Név:... Születési hely:... Születési dátum (év/hó/nap):... Nyelv: Angol Fok: Alapfok 1. Feladat: Olvasáskészséget mérő feladat 20 pont Olvassa el a szöveget és válaszoljon

Részletesebben

Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup

Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup Orvosi ellátási helyszínek és időpontok a Cell-Cup ideje alatt Medical treatment places and times during Cell-Cup Kérjük csak a saját szállásának megfelelő oldalakat figyelje. Please only follow pages

Részletesebben

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez 00/2015 MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A 2014/2015. évi Somogy megyei autóbusz menetrendhez Értesítjük a Tisztelt Utazóközönséget, hogy 2014. december 14-tıl vasárnap kezdıdıen az alábbi menetrend-módosításokat

Részletesebben

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment

EN United in diversity EN A8-0206/419. Amendment 22.3.2019 A8-0206/419 419 Article 2 paragraph 4 point a point i (i) the identity of the road transport operator; (i) the identity of the road transport operator by means of its intra-community tax identification

Részletesebben

HUNGÁRIA IRODAHÁZ 1146 Budapest, Hungária krt. 140-144.

HUNGÁRIA IRODAHÁZ 1146 Budapest, Hungária krt. 140-144. ELHELYEZKEDÉS / LOCATION A Hungária Irodaház a XIV. kerületben a Hungária körút és a Thököly út sarkán fekszik, amelynek földszintjén élelmiszer-bolt (CBA), Volksbank fiók, BÁV üzlet és a Prohumán cégcsoport

Részletesebben

1H. sz. vonal Autóbusz-állomás (Szabadság u.) - Kórház - Veszprémi u. - Hirtenberger -19-

1H. sz. vonal Autóbusz-állomás (Szabadság u.) - Kórház - Veszprémi u. - Hirtenberger -19- TÁJÉKOZTATÓ a pápai helyi autóbusz-járatok számozásáról és útvonaláról 1. sz. vonal Vasútállomás - Várkastély - Autóbusz-állomás (Szabadság u.) - Kórház - Veszprémi u. - Pápakovácsi elágazó -18- 1H. sz.

Részletesebben

Befektetési lehetőségek Investment schemes

Befektetési lehetőségek Investment schemes letenye és vidéke LETENYE AND ITS REGION Befektetési lehetőségek Investment schemes Letenye Helyrajzi szám 1793 Terület nagyság 10278 m 2 Épület nagyság 2830 m 2 Víz, gáz, villany, telefon Felhasználhatóság

Részletesebben

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!

ANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

A konferencia programja

A konferencia programja A konferencia programja Csütörtök, május 10. Helyszín: HOTEL CENTRAL (Str. Nicolaus Lenau nr. 6) 17 00 21 00 regisztráció 20 00 22 00 vacsora (LLOYD étterem, Piața Victoriei nr. 2) Péntek, május 11. Helyszín:

Részletesebben

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása

2. Tavasz Kupa. Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 2. Tavasz Kupa Uszonyos és Búvárúszó Verseny Kiírása 1,/ A verseny célja: Az uszonyos-, és búvárúszás népszerűsítése, versenyzők részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2,/ A verseny rendezője: HÓD

Részletesebben

FELELETVÁLASZTÓS TESZT

FELELETVÁLASZTÓS TESZT Angol mintavizsga Megoldások FELELETVÁLASZTÓS TESZT 1. a 11. d 2. c 12. a 3. d 13. a 4. a 14. c 5. b 15. a 6. a 16. b 7. b 17. c 8. c 18. c 9. a 19. b 10. c 20. d 1. endurance 2. buoyant 3. foul 4. all-round

Részletesebben

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig

Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. Balaton déli partján kijelölt fürdőhelyek (strandok) Balatonberénytől Siófokig Somogy megye fürdésre használt felszíni vizeinek minősége 2011. A természetes fürdővizekben való fürdés feltételeit és az engedélyezés rendjét a természetes fürdővizek minőségi követelményeiről, valamint

Részletesebben

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de

Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel Dipl. Tonmeister www.tonmeister-online.de Carsten Kümmel, Starenweg 8a, 82140 Olching DATUM: 23.10.13 Tel.: 08142 6551752 Fax.: 08142 4628228 carsten@tonmeister-online.de Betreff: Beurteilung

Részletesebben

Business and fun. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of:

Business and fun. Check in, chill out. www.aquaworldresort.hu. A resort of: Busness and fun Check n, chll out A resort of: www.aquaworldresort.hu Rólunk Elhelyezkedés Az Aquaworld Resort Budapest a főváros észak részén, az -ás Megyer híd pest hídfője mellett fekszk, zöld környezetben,

Részletesebben

Minden amerikanisztika szakos vegye fel az az alábbi elıadásokat (a

Minden amerikanisztika szakos vegye fel az az alábbi elıadásokat (a Frissítve: aug 29. Tanszéki honlap: http://elteal.ieas-szeged.hu/ Tájékoztató elsıéves BA angol/amerikanisztika és angol/amerikanisztika minor szakos diákoknak az ıszi félévrıl Elıadások: Minden angol

Részletesebben

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT

ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.

Részletesebben