Az indítás óta folyamatos a program tapasztalatainak átfogó elemzése, értékelése, az esetlegesen szükséges korrekciók elvégzése.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az indítás óta folyamatos a program tapasztalatainak átfogó elemzése, értékelése, az esetlegesen szükséges korrekciók elvégzése."

Átírás

1 Előzmények A Héraklész Bajnokprogram évi indítása óta változatlan céljait, működési elveit, munkaformáit és finanszírozási rendjét az idő igazolta. A program öt évéről az előre kiadott szempontok alapján évenként készített szakszövetségi értékelések kivétel nélkül értékesnek, hatékonynak és sikeresnek ítélték a programot. Mivel az utánpótlás-nevelés folyamatai csak hosszú távon értékelhetők, a különböző programok eredményességét, hozadékát csak évek távlatában célszerű megítélni, arra törekedtünk, hogy a program kiszámítható, állandó feltételeket biztosítson a sportágak számára. Az indítás óta folyamatos a program tapasztalatainak átfogó elemzése, értékelése, az esetlegesen szükséges korrekciók elvégzése. A program indulásakor sikerkritériumként a sportágak hosszú távú eredményességének megalapozását, a versenyzői pályafutások maximalizálását segítő képzési folyamat biztosítását, illetve azt az igényt fogalmaztuk meg, hogy kezdetben a korosztályos, évek múltán pedig a felnőtt világversenyek helyezettjeinek zöme a program tagjai közül kerüljön ki. A kiemelt nemzetközi versenyeken elért eredmények eddig visszaigazolni látszanak a kitűzött célokat. A program által alkalmazott munkaformák A program működési elvei az indulástól kezdődően változatlan formában érvényesülnek: A program egységes elvek alapján, ahol lehetséges normatív módon kialakított kereteket biztosít a sportágak számára. A sportági létszámok és programok a sportágak vezetőivel folytatott személyes megbeszéléseken alakultak ki. Valamennyi fontos szakmai döntést a sportági szakszövetségek hoznak meg. A sportágak számára biztosított létszámok alapján, illetve az egyeztetett elvek (korosztály, eredményesség) figyelembe vételével a szakszövetségek választják ki a programban résztvevő sportolók és edzők személyét. A szakszövetségek a központilag biztosított lehetőségekre építve éves (féléves) sportági szakmai programokat, illetve értékeléseket készítenek. A NUPI közvetlenül finanszírozza a sportágakat (edzőtáborok, központi edzések, edzői juttatások, tudományos és egészségügyi vizsgálatok, események egyedi elbírálású támogatása). A szövetségek már az indulásnál is kedvezően fogadták a program működési elveit, melyek alapján, folyamatos és harmonikus munkakapcsolat alakult ki a szövetségek vezetői és a NUPI között. Sportolói létszámok, a kerettagok kiválasztása A sportági szakszövetségeket az év elején tájékoztattuk a 2005 évre érvényes sportolói és edzői létszámokról, melyek a 2004-es évhez viszonyítva csak kis mértékben módosultak. A korábbi évek tapasztalatainak elemzése alapján egyes sportágaknál minimális létszám csökkentést, más sportágaknál minimális létszám bővítést alkalmaztunk. A sportágak számára biztosított költségvetési keretek csak a létszámok módosulásának megfelelő mértékben változtak. 1

2 Sportág "A" keret Sportolói létszám (fő) "B" keret Összesen Összesen Összesen Összesen Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás Öttusa Röplabda Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Torna (férfi) Torna (női) Triatlon Úszás Vívás Vízilabda Összesen A szakszövetségek a korábbi évekhez viszonyítva korábban és pontosabban, ezáltal gyorsabb feldolgozást és összegzést lehetővé tevő módon készítették el és adták le az éves szakmai programokat és sportolói kereteket. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a keretek kijelölése széles körben ismert szempontok alapján, időben, testületek által eldöntve történt meg. Egyre növekszik azoknak a sportágaknak a száma, amelyek a keretek kialakítása érdekében tervszerűen foglalkozik a program alatti korosztályokkal. Az esetek többségében ezekhez a munkaformákhoz a program is biztosított kiegészítő forrásokat. (pl. asztalitenisz reménységek keret táboroztatása, labdajátékok kiválasztó táborai). A sportolói keretet továbbra is igyekeztünk stabilizálni. A sportolók cseréjét az év illetve versenyszezon végi korosztályváltások mellett a szövetségek hivatalos levélben rövid indoklással év közben is kezdeményezhették, ezek mértéke azonban 2005-ben sem haladta meg az 5 %-ot. A sportolói keretek döntő többségét továbbra is a éves korosztály adta ( es születésűek). A fiatalabb korosztályok elsősorban az úszás és a torna sportág, sajátosságai illetve a korán kiemelkedő tehetséget mutató sportolók révén kerültek a keretbe. Az idősebb sportolók nagyobb száma a Csillag program hiánya miatt alakulhatott ki. Születési

3 év Fő % Fő % Fő % , , , ,86 1 0, ,66 4 0,3 2 0, ,6 39 2, , , ,2 69 5, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,08 Összesen , , ,7 Hiányzó adat 17 1, , ,35 Mindösszesen

4 Nemek megoszlása sportáganként a évi keretben Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong 60 0 Judo Kajak-Kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás 60 0 Öttusa Röplabda Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Torna férfi Torna női Triatlon Úszás Vívás Vízilabda Jelmagyarázat: kék (sötét árnyalat): fiú piros (világos árnyalat): lány 4

5 A program sportolói kerete örvendetes módon továbbra is számos sportegyesületből kerül ki. A sportolókat nevelő 295 sportegyesület 85 településen működik. Egyesület neve Sportolók száma (fő) KSI SE 85 Budapesti Honvéd SE 63 Újpesti Torna Egylet 46 Ferencvárosi TC 45 Dunaferr SE 40 Budapesti Vasutas SC 36 Vasas SC 35 Csata DSE 22 Jövő SC 19 Pécsi Vasutas Sport Klub 19 Haladás Vasutas SE 18 Magyar Testgyakorlók Köre 18 Budapesti Sport Egyesület 17 Győri Vizisport Egyesület 17 Alba Volán Fevita 15 Győri ETO KC 13 Szentesi Vízisport Klub 12 Tatabánya SC 12 MAC Népstadion 11 Alba Volán SC 10 Debreceni Vasutas SC Kézilabda Kft egyesületben 9 6 egyesületben 8 6 egyesületben 7 8 egyesületben 6 14 egyesületben 5 27 egyesületben 4 39 egyesületben 3 42 egyesületben egyesületben 1 5

6 Sportág Sportolók száma (fő) Százalék Egyesületek száma (db) Olyan sportolók száma, akik nincsenek egyesülethez rendelve (fő) 1 egyesületre jutó sportolók száma (fő) Asztalitenisz 30 2, ,88 Atlétika 100 7, ,55 Birkózás 105 7, ,89 Evezés 58 4, ,69 Jégkorong 60 4, ,67 Judo 70 5, ,05 Kajak-Kenu 102 7, ,55 Kézilabda 91 6, ,35 Kosárlabda 90 6, ,22 Ökölvívás 60 4, ,32 Öttusa 37 2, ,80 Röplabda 60 4, ,04 Sportlövészet 47 3, ,37 Súlyemelés 50 3, ,58 Tenisz 40 3, ,56 Torna férfi 30 2, ,50 Torna női 25 1, ,00 Triatlon 50 3, ,45 Úszás 59 4, ,05 Vívás 73 5, ,47 Vízilabda 95 7, ,63 Összesen ,05 6

7 Főfoglalkozású és szerződéses munkaviszonyú edzők foglalkoztatása Az edzők személyére tett sportági javaslatok áttekintése alapján megállapítható, hogy az edzői állományt még mindig nagyfokú állandóság jellemzi, ugyanakkor az eddigi legnagyobb fluktuációt eredményezve a évi edzői kerethez viszonyítva a 26 főállású helyen három, a 90 szerződéses munkaviszonyú helyen pedig 26 esetben történt változás. A váltások leggyakoribb oka olyan edzők beemelése a programba akiknek a keretek változása során nagy számú sportolója került be a programba. Sportág Edzői létszám (fő) F. Sz. Ö F. Sz. Ö F. Sz. Ö F. Sz. Ö F. Sz. Ö Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong Judo Kajak-kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás Öttusa Röplabda Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Torna (férfi) Torna (női) Triatlon Úszás Vívás Vizilabda Összesen F: főállású munkatárs Sz: szerződéses munkatárs Az edzőknek biztosított jövedelmek mértéke továbbra is ösztönzőnek bizonyult. A program a Gerevich ösztöndíjjal párosulva az utánpótlás-nevelés évtizedes gondját megoldva a legfelkészültebb szakemberek pályán tartását és foglalkoztatását is elősegítette, a szövetségek értékelése szerint rangot jelent a programban dolgozni. A programban alkalmazott edzők meghatározó szerepet töltenek be az adott sportág szakemberképzési és továbbképzési rendszerében. 17

8 Edzőtáborok, közös edzések A program legfontosabb szakmai törekvése a kiválasztott sportolók foglalkoztatásában a hosszú távú, folyamatos képzés feltételeinek megteremtése, amelynek érdekében 2005-ben is jelentős mennyiségű edzőtábori nap finanszírozását valósítottuk meg. Az edzőtáborokat a sportágak a továbbra is a korábban kialakított egységes rendszer alapján vehették igénybe. A rendszer eredményeként, a évről is rendelkezésre áll a személyre bontott pontos adatbázis, illetve csak a valós, kizárólag a kerettagokra, illetve a felkészítésükben résztvevőkre vonatkozó költségek kerültek kifizetésre. A korábbi évekhez hasonlóan számos programunk továbbra sem tudott bejutni a központi edzőtáborokba. Összességében több mint 350 partnerrel kötöttünk edzőtábori szolgáltatásra vonatkozó megállapodást. A számos helyszín váltakozó színvonalú lehetőséget biztosított, viszont sok esetben a központi edzőtáborokhoz viszonyítva lényegesen kedvezőbb árfekvésben. Az edzőtáborokban való részvétel minden sportágban kiemelkedő volt, hiányzások csak minimális mértékben, többnyire iskolai elfoglaltságok miatt adódtak. A közös programok zavartalan, lehetőség szerint teljes létszámú megvalósítása érdekében főleg a labdajátékoknál vált általánossá a védett héraklészes hétvégék kijelölése, illetve biztosítása. Az edzőtáborokra rendelkezésre álló források megfelelő mértékűnek bizonyultak. A szövetségi forrásokkal kiegészülve a legtöbb sportágban olyan arányú edzőtábori napot teljesítettek és annyi központi edzésen vettek részt a legtehetségesebb versenyzők, ami az iskolai elfoglaltságukat is figyelembe véve optimálisnak mondható. Az eddig feldolgozott 15 sportágban mindösszesen edzőtábori napot finanszíroztunk. A további sportágak adatai a folyamatos decemberi edzőtáborok miatt csak január második felére összegezhetők. Az edzőtáborok zömét céltudatos, a korosztály követelményének megfelelő, az egyesületi lehetőségekhez viszonyítva nagyobb mennyiségű és intenzitású munkavégzés jellemezte. Az edzőtábori foglalkoztatások mellett több sportág a program által finanszírozva, egész évben, vagy időszakosan állandó időrend szerint szervezte a közös keretedzéseket, (atlétika, birkózás, judo, öttusa, sportlövészet, tenisz, torna, úszás, vívás, vízilabda). A sportágak egybehangzó véleménye szerint a program révén a korosztályos válogatottak felkészítése a korábbiakhoz képest sokkal tervezhetőbbé, tervszerűbbé, eredményesebbé vált. Együttműködés az egyesületekkel A évben tovább nőtt a Héraklész Bajnokprogram elfogadottsága, amelyhez az is hozzájárult, hogy a kerettagokat adó sportegyesületetekkel való folyamatos együttműködésre továbbra is nagy hangsúlyt fektettünk. A sportágak egyre nagyobb számban alkalmazzák azokat a munkaformákat, melyek biztosították a klubedzőkkel való együttműködést. A sportolók felmérési eredményeinek egyesületekhez való eljuttatása a munkamegbeszélések, programegyeztetések mellett egyre több egyesületi edző vett részt a program edzőtáboraiban, vagy a közös edzéseken, amihez a program költségvetése is hozzájárult. Mind több sportágban általános alapelvvé válik a héraklész programok nyitottsága. Az év során tovább erősödött az együttműködés, a szakmai konzultáció az edzők között. A szakmai együttműködés eredményeként a sportágak sorra alakítják ki és vezetik be az egységes felkészítés korosztályos metodikáját. Tovább bővült az objektív mérésekre és adatokra is támaszkodó, sportág specifikus felméréseket, motoros teszteket alkalmazó 18

9 szövetségek száma. (asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, jégkorong, kajak-kenu, kézilabda, kosárlabda, röplabda, sportlövészet, tenisz, torna, triatlon, vívás, vízilabda) Nemzetközi eredményesség A program által több éve biztosított, rendszeresebb és tudatosabb munkavégzés, továbbá az egyesületekben folyó felkészítésnek köszönhetően 2005-ben is eredményesen szerepeltünk a korosztályos világversenyeken. Több sportág megtartotta korábbi kiemelkedő eredményességét (asztalitenisz, birkózás, judo, kajak-kenu, ökölvívás, öttusa, vízilabda) egyes sportágak pedig lényegesen előbbre léptek a tavalyi esztendőben (atlétika, kézilabda, sportlövészet, tenisz, úszás). A HÉRAKLÉSZ BAJNOKPROGRAM SPORTOLÓINAK VILÁGVERSENYEKEN ELÉRT EREDMÉNYEI 2005 SPORTÁG EB I II III IV V VI VII VIII I II III IV V VI VII VIII Asztalitenisz Atlétika Birkózás Evezés Jégkorong 0 Judo Kajak-kenu Kézilabda Kosárlabda Ökölvívás Öttusa Röplabda 0 Sportlövészet Súlyemelés Tenisz Férfi torna 0 Női torna 0 Triatlon Úszás Vívás Vízilabda Σ A triatlon címszó alatt a duatlon szakág eredményei is megtalálhatóak VB Σ 19

10 EB VB Összesen I II III IV V VI VII VIII I II III IV V VI VII VIII Összesen Tudományos mérések, kutatások és vizsgálatok Az utánpótlás korú élvonalbeli sportolók kiválasztásához, minőségi edzésmunkájuk és eredményes versenyeztetésük megteremtéséhez elengedhetetlenül szükséges a tudományos háttér. A versenyzők sportkarrierjét segítő feladatok közül a NUPI Humánbiológiai Munkacsoportja az alkati és pszichológia területet gondozza. A programban résztvevő valamennyi sportoló 2005-ben is kötelező jelleggel vett részt ezeken a programokon, melyek eredményeit igyekszünk a lehető legrövidebb idő alatt a felkészítést végző edzőkkel közösen értékelni. A pszichológiai vizsgálatok eredményei illetve a gyakorló edzők igényei alapján erőteljesen bővült a pszichológiai gondoskodás feltételrendszere. A program költségvetésének terhére a sportágak egy része a NUPI által biztosított rendszerben (birkózás, judo, kajak-kenu, súlyemelés, úszás, vívás), míg más sportágak (atlétika, kézilabda, öttusa, sportlövészet) saját kezdeményezéssel szervezték meg ezt a feladatot. A NUPI Terhelésélettani Laboratóriuma folyamatosan figyelemmel kíséri a Héraklész programban szereplő sportágak egy részében a fiatalok élettani jellemzőit, fejlődését. A Labor modern eszközökkel vizsgálja a nagy élettani energiaszolgáltató rendszerek aktuális állapotát, diagnózis állít fel sportolóink felkészültségéről. A terheléses vizsgálatok lehetőséget nyújtanak az edzésmunka korrekciójának végrehajtására, az adaptáció mértékének megítélésére, a prognózis megfogalmazására. A program finanszírozása A évi költségvetési törvényben az éves feladatok végrehajtására az utánpótlás-nevelési feladatok fejezeti kezelésű előirányzat soron 640 millió forint állt rendelkezésre (az ORV rendezvények költségeivel együtt). Egyedi igények A program kezdetétől erőteljes igény mutatkozott a szövetségek részéről arra, hogy az alapvető támogatási formák mellett (edzők foglalkoztatása, edzőtábor, központi edzés, vizsgálatok) egyéb feladatokat is finanszírozzon a program. A leggyakoribb igények: korosztályos világversenyeken való részvétel, hazai nemzetközi verseny rendezése, utazási költségek, 20

11 technikai eszközök vásárlása, külföldi edzőtáborok támogatása, a sportolók felkészítésében közreműködő egyéb szakemberek díjazása (orvos, gyúró, pszichológus). Egyre több példa van arra, hogy a sportágak a kiemelkedő jelentőségű hazai nemzetközi versenyeket Héraklész néven rendezik meg (pl.: asztalitenisz, ökölvívás, vívás, kézilabda). Ezeket a kéréseket évben is egyedi módon elbírálva, csak abban az esetben támogattuk, ha az éves folyamatos képzést nem veszélyeztette az átcsoportosítás. A tapasztalatok összegzése A Héraklész Bajnokprogram népszerűsége töretlen, mind a sportolók, mind az edzők körében, rangot jelent a programhoz tartozni. Az edzői kört továbbra is nagyfokú állandóság jellemzi, ugyanakkor az eddigi évek során 2005-ben volt a legnagyobb arányú cserélődés. Az edzők részére biztosított jövedelmek mértéke ösztönzőnek bizonyult. A program edzői javadalmazása a Gerevich-ösztöndíjjal párosulva az utánpótlás-nevelés évtizedes gondját megoldva a legfelkészültebb szakemberek pályán tartását és foglalkoztatását továbbra is segíti. Középpontba kerültek a legtehetségesebb sportolók, az egész éves, rendszeres, tervszerű és folyamatos képzésük az optimálishoz közelítő mértékben biztosított. Nagy hangsúlyt kapott a sportolókkal és a környezetükkel való közvetlen kapcsolattartás. A sportágak jelentős része az utánpótlás-nevelés átfogó rendszerét kialakítva a teljes korosztályos vertikumot igyekszik gondozni, így a Héraklész Bajnokprogramba kerülő sportolók kiválasztása egyre tervszerűbbé és hatékonyabbá vált. Megoldott a sportolók munkájának, képességeiknek és eredményeiknek folyamatos számítógépes nyilvántartása. A programban résztvevő korosztályok nemzetközi eredményessége a vártnál is gyorsabb mértékben javult, a programból kiöregedő sportolók nagy számban kerültek be a felnőtt válogatott keretekbe. Tervezet a program évi indítására 1. Az utánpótlás-nevelést minimálisan középtávon kiszámítható ciklusokban lehet hatékonyan fejleszteni. Az indulástól szereplő sportágak éltek a program kínálta lehetőségekkel és lényegesen előre léptek a legtehetségesebb fiatalok gondozása terén. Az évenkénti részletes elemzések alapján azonban célszerű a sportágankénti keretszámok és támogatási arányok évről-évre történő kiigazítása. 2. Az évenkénti sportági értékelések és a program teljes időszakáról készült elemzés alapján 2006-tól is indokolt egyes területeken a korrekció: 2.1 A sportolói létszámok optimalizálása egyes sportágakban. Ismételten megerősítjük a kerettagok differenciált támogatását annak érdekében, hogy a legtehetségesebb sportolók garantáltan magasabb és rendszeresebb támogatást élvezhessenek. 21

12 2.2 Az alkalmazott szakemberek számának alakulását a program indítása óta lassú, de folyamatos emelkedés jellemzi. A jelenleg alkalmazott 95 szerződéses munkaviszonyú edző javadalmazására fordított összeg (bérek és járulékok) a program költségvetésének jelentős hányadát jelenti, éves szinten eléri a 190 millió forintot. A sportágak jelentős része rendszeresen felveti újabb szakemberek (további edzők, gyúrók, orvosok, pszichológusok) foglalkoztatásának igényét. Az ilyen igények kielégítésére források hiányában továbbra is csak egyedi elbírálás alapján, rendkívül indokolt esetben kerülhet sor. 2.3 A korrigált sportolói létszámokat, és a korábbi felhasználásokat figyelembe véve, korrigáljuk az edzőtábori támogatások összegét. 3. A fiatal sportolók megfelelő menedzselése szempontjából a program által középpontba állított folyamatos képzés mellett a megfelelő versenyeztetés biztosítása is nélkülözhetetlen. A kezdetben kialakított munkamegosztásnak megfelelően ezt a feladatot a szövetségek finanszírozzák. A nemzetközi versenyeztetésbe bekapcsolódó, korábbinál nagyobb létszámok, illetve a nemzetközi versenyrendszerek folyamatos bővülése azonban sok esetben olyan terhet jelentettek a szövetségek számára, melyet nem tudnak megoldani. Ezt a feladatot a Héraklész program költségvetése továbbra is csak kivételes esetekben támogathatja. 4. A legeredményesebb 18 év fölötti sportolókat támogató Héraklész Csillagprogram elindításával összefüggésben, az átfedések kiküszöbölése érdekében szigorítjuk a Héraklész Bajnokprogram felső korhatárának betartását. 5. A Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet évi költségvetési törvényben elfogadott intézményi költségvetéséből (1.115,6 mft) a Héraklész Bajnokprogram finanszírozására az előző évi 640 millió forintnál magasabb összeget nem tudunk fordítani. 22

I. Héraklész Bajnokprogram

I. Héraklész Bajnokprogram I. Héraklész Bajnokprogram Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan céljai, működési elvei, munkaformái és finanszírozási rendje a 2006. évi működés során sem változtak.

Részletesebben

Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogramról

Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogramról Tájékoztató a Héraklész Bajnokprogramról 2005. Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan céljait, működési elveit, alkalmazott munkaformáit és finanszírozási rendjét a gyakorlat

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2008 Budapest, 2008. december Előzmények A Héraklész Programok 2001. évi indítása óta változatlan céljai, működési elvei, munkaformái és finanszírozási rendje alapvetően

Részletesebben

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök

Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök NEMZETI SPORT INTÉZET Dr. Szabó Tamás a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója MOB-alelnök LEZÁRULT EGY KORSZAK A tehetséggondozó programok 9-10 évesek. Új struktúra áll fel. Új források jelennek meg. HÁROM

Részletesebben

Utánpótlás-nevelési programok

Utánpótlás-nevelési programok Utánpótlás-nevelési programok Héraklész Bajnok program A sportolók kiválasztása, képzése. A felnőtt kor küszöbére a korosztályos nemzetközi színvonalat elérő versenyzők felnevelése Héraklész Csillag Program

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010

HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 HÉRAKLÉSZ PROGRAM ÉVES BESZÁMOLÓ 2010 Budapest, 2010. december A Héraklész Bajnok Program (továbbiakban: Bajnok Program) 2001-től sikeresen támogatja a legtehetségesebb 13-18 éves korú sportolók folyamatos

Részletesebben

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY

TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY Magyar Szociológiai Társaság Kongresszusa 2008. november 15. TÁRSADALMI ESÉLYEK EGY ÁLLAMILAG TÁMOGATOTT SPORTPROGRAMBAN RÉSZT VEVŐK KÖZÖTT Velenczei Attila Kovács Árpád Szabó Attila Szabó Tamás Nemzeti

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007

HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 HÉRAKLÉSZ PROGRAM BESZÁMOLÓ 2007 Budapest, 2007. december I. Előzmények A Héraklész Bajnokprogram 2001. évi indítása óta változatlan, céljai, működési elvei, munkaformái és finanszírozási rendje alapvetően

Részletesebben

Az edzők szerepe a központi utánpótlásutánpótlásnevelési. programokban

Az edzők szerepe a központi utánpótlásutánpótlásnevelési. programokban Az edzők szerepe a központi utánpótlásutánpótlásnevelési programokban 2010.04.28. Pécs Bajnokprogram 2001 14, majd 20 sportág 14 14-18 18 éves sportolók Cél A legtehetségesebb sportolók kiválasztása, képzése.

Részletesebben

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot.

HAJRÁ, MAGYAROK! Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Magyarország Kormánya 2010 óta kiemelten támogatja a sportot. Ennek eredményeként háromszor több magyar ember sportol, és több mint duplájára nőtt az igazolt sportolók száma. EGYRE TÖBB MAGYAR SPORTOL

Részletesebben

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20.

Velenczei Attila. velenczei.attila@nupi.com. 2009. október 20. Velenczei Attila velenczei.attila@nupi.com 2009. október 20. Bemelegítő kérdések 1) Hogyan nevezték az 1999-ben létrejött sportminisztériumot? 2) Ma hogy hívják a legfelsőbb állami sportirányító szervezetet?

Részletesebben

5. napirendi pont: 5. Döntés az utánpótlás nevelési feladatok 2014. évi előirányzatainak felhasználásáról

5. napirendi pont: 5. Döntés az utánpótlás nevelési feladatok 2014. évi előirányzatainak felhasználásáról MOB Elnökségi ülés 2015. február 3. 5. napirendi pont: 5. Döntés az utánpótlás nevelési feladatok 2014. évi előirányzatainak felhasználásáról Előterjesztő: Szabó Bence főtitkár./2015/eh Határozati javaslat

Részletesebben

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES

A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG (MOB) AZ EDZŐKÉRT DR. BARTHA CSABA SPORTIGAZGATÓ-HELYETTES A XXX. nyári Olimpiai Játékok nemzetek közötti összesített éremtáblázata LONDON 2012 / Éremtáblázat Aranyérem Ezüstérem

Részletesebben

Weisz Róbert szakmai igazgató

Weisz Róbert szakmai igazgató AZ UTÁNPÓTLÁS-NEVELŐ Á NEVELŐ Ő PROGRAMOK ÉS VÁLOGATOTT KERETEK RENDSZERE KAJAK-KENUKENU SPORTÁGBAN Weisz Róbert szakmai igazgató Magyar Olimpiai Bizottság NEFMI Sport Szakállamtitkárság Nemzeti Sport

Részletesebben

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro

XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro XXXI. Nyári Olimpia Rio de Janeiro A riói olimpia célkitűzései A sportfinanszírozásban bekövetkezett kedvező változások hatására a nemzetek versengésében, az éremversenyben és a nem hivatalos pontversenyben

Részletesebben

ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN

ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN ELIT SPORTÁGAK VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓ-I OLIMPIA EREDMÉNYEINEK TÜKRÉBEN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, KOVÁCS Eszter, CSURILLA Gergely Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják.

PÁLYÁZATI TUDNIVALÓK. A rendezéssel kapcsolatos részletes forgatókönyvet az Általános Versenykiírás mellékletében találhatják. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2009/2010. TANÉVI ORSZÁGOS BAJNOKSÁGOK RENDEZÉSÉRE A Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetség (MEFS) pályázatot hirdet a 2009-2010. tanévi országos egyetemi főiskolai bajnokságok döntőinek

Részletesebben

Pedagógiai Csoport. VI. Országos Sporttudományi 1

Pedagógiai Csoport. VI. Országos Sporttudományi 1 A SPORTISKOLAI RENDSZER FEJLESZTÉSÉNEK AKCIÓKUTATÁSSOROZATA Pedagógiai Csoport 1 Szakmai vezető: DR. SZABÓ TAMÁS utánpótlás-nevelési nevelési igazgató Programvezető: LEHMANN LÁSZLÓ pedagógiai csoportvezető

Részletesebben

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK

IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint

Részletesebben

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor

Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Eredmények és dilemmák 2017 Sterbenz Tamás Gulyás Erika Csurilla Gergely Juhász Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont Kutatások - 2017 - Ösztönzés és teljesítmény

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ BAJNOK- ÉS CSILLAGPROGRAM

HÉRAKLÉSZ BAJNOK- ÉS CSILLAGPROGRAM HÉRAKLÉSZ BAJNOK- ÉS CSILLAGPROGRAM Bajnkprgram 2001 14, majd 20 sprtág 14 14-18 18 éves sprtlók Cél A legtehetségesebb sprtlók kiválasztása, képzése. A felnőtt kr küszöbére a krsztálys nemzetközi színvnalat

Részletesebben

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit!

Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! Az Egri Városi Sportiskola nevében köszöntöm a sportszakmai fórum résztvevőit! A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze. /Szent-Györgyi Albert/ AZ EGRI VÁROSI

Részletesebben

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET

Előterjesztés a MOB Elnökség március 22-i ülésére TERVEZET Előterjesztés a MOB Elnökség 2016. március 22-i ülésére TERVEZET I. 2016. évi szövetségi ösztöndíj-felosztási javaslatok A MOB Közgyűlése a 2016. február 2-i ülésén elfogadta a MOB 2016. évi költségvetését.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2010. november 30-i, soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben

SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben SPORTSZAKEMBER KÉPZÉS A Békés Megyei Sportszövetségek Érdekszövetségi Egyesülete 25 sportágban 1 éves tanfolyamot indít a 2018/2019-es tanévben OKJ 54 813 02 Sportedző (szakképesítés) OKJ 31 813 01 Sportoktató

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-132/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. április 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a 2018-2021 évre

Részletesebben

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA

MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG KIEMELT EDZŐ PROGRAM SZABÁLYZATA Hatályos: 2015február 01 napjától TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK 2 BEVEZETŐ 3 I FEJEZET 4 A KIEMELT EDZŐ PROGRAM CÉLJA, HATÁLYA 4 II FEJEZET

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

2006 os operatív célok 1.

2006 os operatív célok 1. 2006 2016. Hol tartunk? 2006 os operatív célok 1. a meglévő értékek megőrzése (szellemiség, eredményesség) hagyományőrzés VB, EB éves évfordulók nevelőedzők erkölcsi és anyagi elismerésének javítása szinten

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN

A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN A HAZAI SPORTFINANSZÍROZÁSI RENDSZER HATÉKONYSÁGA AZ ÉLSPORTBAN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, CSURILLA Gergely, JUHÁSZ Gábor Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont NYERGES

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1.

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / MŰHELYTÁMOGATÁS Sorszám KEDVEZMÉNYEZETT SPORTÁG TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Abonyi Birkózó Club Birkózás szakmai feladatok ellátása 183 000

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2013. április 16. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására

J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek évi önkormányzati támogatására J A V A S L A T társadalmi sportszervezetek 2013. évi önkormányzati támogatására Ó z d, 2013. március 28. Előterjesztő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Elnöke Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda

Részletesebben

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE

A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÖSZTÖNDÍJAK RENDSZERE Előterjesztő: Jóváhagyta: MESZ elnöksége. november 8. TARTALOM I. Ösztöndíjak célja... II. Ösztöndíjak rendszere... III. Ösztöndíjra való jogosultság...

Részletesebben

A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN

A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN A MAGYAR SPORT VERSENYKÉPESSÉGE A RIÓI OLIMPIA TÜKRÉBEN GULYÁS Erika, STERBENZ Tamás, KOVÁCS Eszter, CSURILLA Gergely Testnevelési Egyetem // Sportgazdasági és Döntéstudományi Kutatóközpont OLIMPIA SOK

Részletesebben

A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004.

A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004. A Héraklész Bajnokprogram sportágankénti értékelése 2004. Tartalomjegyzék I. Éves szakmai programok megvalósítása... 8 1.1. Asztalitenisz... 8 1.2. Atlétika... 9 1.3. Birkózás... 10 1.4. Evezés... 11 1.5.

Részletesebben

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24.

Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. ,!!.-. \, Ktruict Kőbányai,. ' v.:\!,cki-testület ülése Kőbánya Sport Club 1105 Budapest Ihász utca 24. Tel/Fax: 2616710, Mobü: +36305269214 ' m QÁWA SPORT eü* www.kobanvasc.hu ksc@3cobanvasc.hu 1367 Versenysport:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Rövid történeti áttekintés

Rövid történeti áttekintés Rövid történeti áttekintés Kialakulása Európában a világháborúkhoz szorosan kapcsolódik sport, mint a rehabilitáció eszköze Oktatási intézmények (vakok, mozgássérültek) 1903. Nyomorék Gyerekek Menhelye

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. február 14. napján, a Kaposvári

Részletesebben

helyi Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Ft egyesületi támogatás

helyi Debreceni Sportcentrum Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft Ft egyesületi támogatás SPORT XXI. Program 2014. Utánpótlás-nevelési támogatások SORSZÁM KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS ÖSSZEGE TÁMOGATÁS CÉLJA MEGVALÓSULÁS HELYE SPORTÁG 1. Magyar Asztalitenisz Szövetség 10 500 000 Ft szövetségi

Részletesebben

Héraklész Bajnokprogram 2003. évi értékelése, 2004. évi terve

Héraklész Bajnokprogram 2003. évi értékelése, 2004. évi terve Héraklész Bajnokprogram 2003. évi értékelése, 2004. évi terve 1 Összefoglaló A HÉRAKLÉSZ Bajnokprogram 2003. évi értékelése, 2004. évi terve 1. A program működése 2003.január 1-től 13, majd március 1-től

Részletesebben

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015

KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI

Részletesebben

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE

/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 17479-1/2012 EMMI - MOB SZERZŐDÉS / VERSENYSPORT SORSZ. KEDVEZMÉNYEZETT TÁMOGATÁS CÉLJA TÁMOGATÁS ÖSSZEGE MEGVALÓSULÁS HELYE 1. Magyar Asztalitenisz Szövetség 1. szakmai feladatok 2. 40 428 000 orzságos

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket!

A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A 10 éves Egri Városi Sportiskola és az 5 éves Agriasport köszönti a megjelenteket! A sport minden férfi és minden nő öröksége, és hiányát soha nem pótolhatja semmi. /Pierre de Coubertin/ 2001. Az EVSI

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 4. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről

Jegyzőkönyv. a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről Jegyzőkönyv a Magyar Olimpiai Bizottság elektronikus úton történő döntéséről A Magyar Olimpiai Bizottság Elnöksége 2015. március 17-i ülésén megtárgyalásra került a 2. napirendi pont a Gerevich-ösztöndíjakról,

Részletesebben

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL

KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport

Részletesebben

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány

2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok. Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány 2014. év szakmai beszámoló 2015. évi célok Előadó: Ficsor László MESZ szövetségi kapitány Szakvezetés Szövetségi kapitány Szakágvezetők Edzők FFFFx FFksx FFksNF Sporttudományi háttér Terhelés diagnosztika

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről. Ó z d, 2015. február 19. Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület 2014 évi tevékenységéről Ó z d, 2015. február 19. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága JEGYZŐKÖNYV Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2014. február 18. napján, a Kaposvári Polgármesteri Hivatal Siposs

Részletesebben

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN

SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN SPORTÁGAK ÉS VILÁGVERSENYEK DEBRECENBEN 1. Atlétika 2. Torna 3. Sportaerobic 4. Jégkorong 5. Kézilabda 6. Duatlon 7. Cselgáncs 8. Úszás 9. Kosárlabda 10. Vívás 11. RG 12. Kendó 13. Öttusa Sportágak Esemény

Részletesebben

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ

VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM SZAKMAI BESZÁMOLÓ VAJDA PÉTER ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA OM 034931 1089 BUDAPEST, Vajda Péter utca 25-31. Telefon: (+36-1) 333 49 13; Gazdasági iroda: 313 74 17; Telefax: 477 04 27 E-mail: info@vajdaiskola.hu;

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö NY V

J E G Y Z Ő K Ö NY V KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK SPORTBIZOTTSÁGA J E G Y Z Ő K Ö NY V Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Sportbizottsága 2012. április 17-i soron következő üléséről. A bizottsági ülés helye:

Részletesebben

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása Bevezető Az intézmény figyelembe véve a Közoktatási törvényben meghatározottakat, valamint az intézmény

Részletesebben

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged A 20 évi sportcélú támogatási keret kiosztása 1 / 5 1. Kedvezményezett neve Lelkesedés SZEAC Súlyemelı Szakosztály Utánpótlás-nevelés támogatása célja összege i utánpótlás versenyeztetési, mőködési hátterének

Részletesebben

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA

FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA FELNŐTT FÉRFI NŐI VÁLOGATOTT 2013. ÉVI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA 2013. évi Fő versenyek Felnőtt Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 25-27. Felnőtt Csapat Európa-bajnokság Budapest (HUN) április 28. Felnőtt

Részletesebben

KIVÁLÓ SPORTOLÓ ÖSSZESÍTÉS 2009.

KIVÁLÓ SPORTOLÓ ÖSSZESÍTÉS 2009. I. kategória Ssz. Név Sportág Sporteredmény Iskola Egyesület 1. Andrejszki Dóra tenisz 2. Baranyi Zsófia karate 3. Benkő Zsófia karate 4. Czímer Attila karate, strandröplabda 5. Csánki Alexandra karate

Részletesebben

Tisztelt Sportvezető!

Tisztelt Sportvezető! Tisztelt Sportvezető! Bizonyára Ön is jól ismeri a sport területén képesítéshez kötött tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítések jegyzékéről szóló 157/2004. (V. 18.) Korm. rendeletet, mely alapján

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen iskolai sportnapot szerveztünk a sportiskolás tanulóknak. SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2013. JANUÁR 1-ÁPRILIS 30. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága. 21-2/2012.(11.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYE JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága 21-2/2012.(11.29.) számú határozata a 2012. évi sportcélú működési támogatási kérelmekkel kapcsolatos döntésről A Bizottság

Részletesebben

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3. Magyar Kézilabda Szövetség 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Nemcsik Balázs főtitkár úr részére Tárgy: hiánypótlás a Csepel DSE sportszervezet 15. sorszámú pályázatához hivatkozási szám: SPT 15/211/1

Részletesebben

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program

Zuglói Sasok Sportegyesület. TAO Program Zuglói Sasok Sportegyesület TAO Program 2018.07.01 2019.06.30 Az egyesületről A Zuglói Sasok Sportegyesület 1998-ban alakult azzal a céllal, hogy a kosárlabdát szerető gyerekeknek - lányoknak és fiúknak

Részletesebben

A Kiemelt Edzői Program évi támogatásának elosztása:

A Kiemelt Edzői Program évi támogatásának elosztása: Székhely: 1076, Budapest, Szinva u. 4. fsz. 2. Telefonszám: +36 30 645 2750 Honlap: www.triatlon.hu Email: triatlon@triatlon.hu 1/2017. (01.09.) SZB határozat A Szakmai Bizottság online szavazáson elfogadta

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kajak-Kenu Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Magyar Birkózó Szövetséggel ( ) FTC Birkózó Kft-vel ( )

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Magyar Birkózó Szövetséggel ( ) FTC Birkózó Kft-vel ( ) SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. MÁJUS 1-AUGUSZTUS 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai módszertani központokkal.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. 3. A Vajda Péter DSE-vel közösen az alábbi rendezvényeket szerveztük a sportiskolás tanulóknak: SPORTISKOLAI SZAKMAI BESZÁMOLÓ 2012. SZEPTEMBER 1-DECEMBER 31. SZAKMAI BESZÁMOLÓ 1. Az iskola folyamatos kapcsolatot tart a MOB Sportiskolai Program Pedagógiai Munkacsoportjával illetve a sportiskolai

Részletesebben

S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S

S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S S P O R T E D Z Ő E M E L T S Z I N T Ű S Z A K K É P E S Í T É S A Testnevelési Egyetem (TF) 1,5 éves, levelező sportedző tanfolyamot indít 2016. őszén az alábbi sportágakban*: (* Egy adott sportágat

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: PÁLYÁZAT A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: Pályázati feltételek és elvárások: Pályázatot nyújthat be minden büntetlen

Részletesebben

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft

Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft Határozat száma Sorszám Szövetség Keret Sorszám Összeg 4/2014/2 1. Magyar Kajak-Kenu Szövetség 50 000 000 Ft 1. Atomerőmű Sportegyesület 1 000 000 Ft 2. Angyalföldi Vízisport Egyesület 1 000 000 Ft 3.

Részletesebben

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018.

MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. MAGYAR MUAYTHAI SZAKSZÖVETSÉG IFMA MUAYTHAI AMATŐR VERSENYRENDSZERE 2018. I. A versenyrendszer célja: a, a Magyar Muaythai Szakszövetség (MMSZ) amatőr versenyrendszerének elsődleges célja a Muaythai (thaibox)

Részletesebben

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu

Senseimarossy Délegyházi Karate SE - www.senseimarossy.hu 2009-09-08 11:03:57 SPORTOKTATÓ KÉPZÉS SPORTOKTATÓ KÉPZÉS A Budapesti Szabadidősport Szövetség - megfelelő számú jelentkező esetén - államilag elismert, Országos Képzési Jegyzékben szereplő 1 éves sportoktató

Részletesebben

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016

Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege (adatok ezer forintban) előző év 2016 előző év helyesbítése tárgyév 2017 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. Befektetett eszközök 1 629 022 1 879 286 I. Immateriális javak 34

Részletesebben

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai

A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai A hazai rendezésű, nemzetközi sportesemények hatásai Eredményjelző: Magyar sport 2017 Nyerges Mihály emlékkonferencia 2018.01.23 2010 után: a magyar sport új rendszere Központban a nemzeti, közösségi érdekek

Részletesebben

Elnökségi határozatok:

Elnökségi határozatok: 0A/2015.11.19 számú elnökségi határozat Az elnökség elfogadta a Napirendet. 0B/2015.11.19 számú elnökségi határozat Jegyzőkönyvvezető: Balogh Borbála Elnökségi határozatok: 2015.11.19. 0C/2015.11.19 számú

Részletesebben

Beszámoló SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger

Beszámoló SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger Beszámoló 2015 2015. 01. 17. SKS-SKDUN Országos Bajnokság, Eger A január 17-i Egerben a Pásztorvölgyi iskolában megrendezett magyar bajnokságot a 2014-es esztendő lezárásaként és az idei feladatok jegyében

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető SZAKMAI BESZÁMOLÓ - a Tisza Volán SC karate szakosztályának 2015/2016-os szezonjának tevékenységéről - Készítette: Raj Pál szakosztályvezető 2016.06.09 Az előző szezont követően a nyáron került sor a Régiók

Részletesebben

Megyei Szakmai Igazgató

Megyei Szakmai Igazgató Megyei Szakmai Igazgató A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és szövetségek) szakmai önéletrajz leadása

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv

OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv OPTIMIST OSZTÁLYSZÖVETSÉG Stratégiai akcióterv 2018-2020 Stratégiaalkotás menete Milyen Optimist közösséget szeretnénk? Versenyzők Csapat és közösség # Szülők Vitorlázó életmódra nevelés Fejlődés, sikerélmény

Részletesebben

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program

Részletesebben

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team

Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek

Részletesebben

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE

A FELNŐTT MAGYAR KUMITE VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI TERVE 2014. ELŐSZÓ Bátran állíthatjuk, hogy 2013. a magyar karate egyik legsikeresebb éve volt. A korosztályos Európa- és világbajnokságokról rendre 4-5 éremmel térhetett haza csapatunk, a főiskolás Eb-n négyen

Részletesebben

Phoenix Fireball Sport Egyesület

Phoenix Fireball Sport Egyesület Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6..

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2018/1.6.. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2019. ÉVRE v.2018/1.6.. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. A Magyar Íjász Szövetség (továbbiakban:

Részletesebben

A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében

A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében A sporttudatosság vizsgálata válogatott atléták körében Dr. Kiss-Polauf Marianna Dr. Tállay András, Dr. Halasi Tamás Országos Sportegészségügyi Intézet MASZ Sportegészségügyi Konferencia 2017. november.18.

Részletesebben

HÉRAKLÉSZ GÁLA 2010. JANUÁR 29.

HÉRAKLÉSZ GÁLA 2010. JANUÁR 29. Asztalitenisz Madarász Dóra Csilla Vegyes párosban Kosiba Dániellel az ifi vb-n 2-ok lettek, az Eb-t megnyerték. Az Európa-bajnokságon csapattal a 2., egyéniben és párosban a 3. helyen végzett. Vámossyné

Részletesebben

A Talent Program. A tagokat az adott szakág szakbizottság választja. Bármely tagot bármikor vissza lehet hívni és helyére új tagot lehet delegálni.

A Talent Program. A tagokat az adott szakág szakbizottság választja. Bármely tagot bármikor vissza lehet hívni és helyére új tagot lehet delegálni. A Talent Program A Talent Program a fiatal, elhivatott lovasok és hajtók tehetség-gondozó programja, amely támogatást nyújt a Programra kiválasztottaknak lovastudásuk fejlesztéséhez és lovas ismereteik

Részletesebben

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4.

KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI ÉVRE v.2019/1.4. KIKÜLDETÉS IRÁNYELVEI 2020. ÉVRE v.2019/1.4. Ezen dokumentum a Nemzeti A Válogatott versenyzők világversenyekre történő kiküldetésének feltételeit, módját határozza meg. 1 A Magyar Íjász Szövetség, továbbiakban

Részletesebben

Feladatkörök a Bozsik programban

Feladatkörök a Bozsik programban Feladatkörök a Bozsik programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és

Részletesebben