KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 75
|
|
- Domokos Dobos
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A magyar cseh kapcsolattörténeti kutatások a két nemzet 20. század eleji progresszív gondolkodásának két szimbolikus személyiségét már több ízben is párhuzamba állították. 1 Mindkét professzor politikus tekintélyét a két ország, két nemzet alapkérdéseinek kritikai újraértékelésével vívta ki. Jóllehet mindketten kis polgári pártot is alapítottak az első világháború előtt, döntő szerephez Masaryk az első világháború éveiben, Jászi pedig csak a világháború végnapjaiban jutott. Mindketten Közép-Európa világháború utáni átalakításának kulcskérdéseire, állam és nemzet viszonyára keresték a választ és az államok etnikai jellegének, a nemzetiségi kérdés méltányos kezelésének megoldását tekintették fő feladatuknak. Jászi a világháború éveiben előbb a német Mitteleuropa-koncepció demokratikus, a térség kis nemzeteinek szolidaritására építő változatát hirdette. Amikor azután 1916 tavaszán a Friedrich Naumann-féle elképzelés pángermán zsákutcájának veszélyeit felismerte, figyelmét a Monarchia, illetve 1918 tavaszától kezdve a felerészben nem magyar nemzetek (románok, szlovákok, németek, rutének, szerbek, horvátok stb.) által lakott soknemzetiségű Magyarország államjogi reformjára összpontosította október 31-én a Károlyi Mihály által vezetett kormányban elvállalta a felbomló félben lévő soknemzetiségű ország kulcsfontosságú nemzetiségi miniszteri posztját s ő alapozta meg a kormány külügyminisztériumát is. Miniszterként az utolsó utáni pillanatban megpróbálta a nemzeti közösségek megállapodása alapján svájci, azaz helvét minta alapján kantonizálni, s ily módon legalább a békekonferencia végleges döntéséig együtt tartani Magyarországot novemberé- 1 Berkes Tamás: Masaryk és Jászi. A cseh és magyar századforduló tipológiájához. In: Mennyire hátra van még az ember. Emlékkönyv Török Endre hetvenedik születésnapjára. Budapest, ; Dobossy László: Masarykról magyar szemmel, in: Uő.: Gondban, reményben azonosan. Budapest, 1989., ; Litván György: Jászi Oszkár csehszlovákiai kapcsolatai. In: Békétlen évtizedek Budapest, 1988., ; Szarka László: T. G. Masaryk nemzetiségpolitikai nézeteinek alakulása ( ). In: Polányi Imre (szerk.): Szigetvári Kelet-Európa Konferenciák ( ) Pécs, 1984., KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 75
2 ben az aradi tárgyalásokon Erdély kantonizálásának terve, illetve a magyar román kondomínium javaslata alapján igyekezett sikertelenül megállapodni a Iuliu Maniu vezette erdélyi román politikusokkal. 2 November végén, december elején a Milan Hodža vezette szlovák nemzeti tanácsi küldöttségnek előbb a Tót Impérium néven kijelölt szlovák többségű régió autonómiáját, majd pedig a föderatív alapokon álló Magyar Szlovák Népköztársaság tervezetét kínálta megegyezési alapul, a román tárgyalásokhoz hasonlóan sikertelenül. Törvénybe iktatta viszont Ruténföld autonómiáját és a magyarországi németek önkormányzati jogait. A történeti Magyarország területeinek kétharmad részét 1919 januárjáig a csehszlovák, román, jugoszláv hadsereg elfoglalta, így a Jászi-féle kantonpolitika teljes csődöt vallott. 3 Az 1914 szeptemberétől külföldön, emigrációban tartózkodó T. G. Masarykot ezzel látszólag ellentétes célok vezérelték: az új Európán belül a köztes-európa kisnemzeti viharzónájában, a heroikus küzdelmet vívott Szerbia és Belgium erkölcsi példájára hivatkozva a nemzeti kis államok megteremtésének programját vitte sikerre. A közép-európai nemzetek közötti viszonyok rendezése azonban számára is alapkérdésnek számított. Az 1918 májusa óta az Egyesült Államokban tartózkodó 2 Jászi miniszteri tevékenységéről ld. Litván György, Jászi Oszkár, i. m ; Hanák Péter: Jászi Oszkár dunai patriotizmusa. Budapest, ; Szarka László: A méltányos nemzeti elhatárolódás lehetősége 1918 végén. A Jászi-féle nemzetiségi minisztérium tevékenységéről. Regio, Kisebbségtudományi Szemle (1) ; Vö. Pelle János: Jászi Oszkár. Életrajzi, eszme- és kortörténeti esszé. Budapest, Az aradi magyar román tárgyalásokról lásd Haslinger, Peter: Arad, November Oszkár Jászi und die Rumäanen. Wien, 1993; Szarka László: Iratok a az novemberi aradi magyar román tárgyalások történetéhez. Regio, A magyar szlovák tárgyalásokról ld. Fogarassy László: Hodža Milán és a Károlyi-kormány. Palócföld, ; Slovenský rozchod s Maďarmi. Dokumentárny výklad o jednaniach dr. Milana Hodžu ako sl. Plnomocníka s Károlyiho vládou v listopade a prosinci 1918 o ústupe maďarských vojsk zo Slovenska. Bratislava, 1929; Szarka László: Keleti Svájc illúzió vagy utópia? A Károlyi-kormány Nemzetiségi Minisztériumának működése. In: uő.: Dunatáji dilemmák. Nemzeti kisebbségek kisebbségi politika a 20. századi Kelet-Közép-Európában. Budapest, ; Zeidler Miklós: Trianon. Budapest, , KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK
3 Masaryk az Amerikában élő közép-európai nemzetek képviselőit tömörítő Közép-európai Unió október 26-i philadelphiai tanácskozásának elnökeként hatpontos nyilatkozattervezetben ötvözte a nemzetállami programot és a közép-európai nemzetek, nemzeti kisebbségek egyenjogúságát biztosítani hivatott perspektivikus föderalista elképzeléseket. Új Európa című könyvében ez utóbbira vonatkozóan a következőképpen fogalmazta meg akkori álláspontját: A nemzetek valódi föderációja csak azt követően valósulhat meg, ha a nemzetek szabadok lesznek és szabadon választhatnak. Európa ebben az irányban fejlődik. A szövetségesek programja teljesen összhangban van ezzel a fejlődéssel: a szabad és a felszabadított nemzetek szükség szerint nagyobb egységekbe szerveződnek, s ezáltal az egész kontinens is újraszerveződik. 4 A magyar és a csehszlovák kormány 1918 novemberének első napjaiban napokon belül kapcsolatot teremtett egymással: Károlyi Supka Gézát küldte Prágába a kapcsolatok felvételére. 5 Budapesten pedig előbb Emil Stodola, majd 23-tól Milan Hodža képviselte a csehszlovák államot. Az november 13-i belgrádi fegyverszüneti megállapodás nyomán Szlovákia ügyében fegyveres konfliktusig fajuló magyar csehszlovák ellentéteket sem a Károlyi és Karel Kramář miniszterelnök közötti jegyzékváltás, sem pedig a Hodža-féle november végi december eleji budapesti tárgyalások nem tudták megoldani. 6 Így azokat Beneš külügyminiszter közbenjárására a francia diplomácia számolta fel az úgynevezett első Vix jegyzékkel, amelyben Szlovákia történeti határainak kijelölésével pontosították az antanthatalmak által már 1918 őszén elismert Csehszlovákia békeszerződések előtti területét. 7 A budapesti kormány szerint a magyar nemzetiségi és külpo- 4 Masaryk, T. G. Az új Európa, i. m Supka Géza: Károlyi Mihályhoz küldött november 8-i levelét lásd Szarka László: Prágai követjelentés 1918 novemberéből. Magyar Napló (2) Hodža budapesti működésének dokumentumait közli: Slovenský rozchod s Maďarmi, i. m. A csehszlovák magyar miniszterelnöki jegyzékváltást közli: Litván György (szerk.): Károlyi Mihály levelezése I Budapest, Slovenský rozchod I. m ; Ormos Mária: Padovától Trianonig, i. m KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 77
4 litika Jászi Oszkár által megfogalmazott doktrínája alapján a határok kérdésében egyedül a békekonferencia döntését kívánta elfogadni és legfeljebb az addig terjedő provizórium kialakítása érekében volt hajlandó politikai tárgyalásokat folytatni a szomszéd nemzetek képviselőivel. 8 Masaryk elnök miután december 20-án négyévi emigráció után visszatért Csehszlovákiába, közel két éven át maximális mértékben befolyásolta az új állam bel- és külpolitikai rendszerének kialakítását. Igen szoros és sűrű kapcsolatban állott a Karel Kramář és Edward Beneš vezette párizsi csehszlovák békedelegációval, s hozzájuk hasonlóan személyesen instruálta a prágai kormány Szlovákia ügyeivel foglalkozó miniszterét, Vavro Šrobárt is. 9 Korai elnöki megnyilatkozásai a csehszlovák kül- és belpolitika mértékadó dokumentumainak számítottak, s ennek megfelelően nagy visszhangra találtak. Csehszlovákiában éppúgy, mint külföldön, elsősorban természetesen a szomszéd országokban, köztük Magyarországon is. A ideiglenes csehszlovák nemzetgyűlésben Masaryk elnök december 22-én olvasta fel elnöki beszédét. Ebben a világháború, valamint a csehszlovák államalapítás történeti értékelése mellett Kelet- és Közép-Európának a világháború tulajdonképpeni céljaként értékelt átszervezéséről, az új közép-európai államrendről, s azon belül Csehszlovákia szerepéről és jellegéről ismertette véleményét a parlament képviselőivel. Az elnöki üzenet leghosszabb része Csehszlovákia és a szomszéd államok közti viszonyról, illetve az új állam kisebbségeiről szólt. Masaryk a csehszlovák államalapítást a cseh és a szlovák nemzet önrendelkezésének aktusaként értelmezve, meglehetősen kemény hangot ütött meg a csehországi németekről kifejtett álláspontjában:...mi alapítottuk meg államunkat, s ez meghatározza németjeink államjogi helyzetét, akik az országba eredetileg mint emigránsok és telepesek érkeztek. A beszéd magyar vonatkozású részében az elnök előbb az 8 Hajdu Tibor: Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom. Budapest, Zdeněk Šolle (red): Masaryk a Beneš ve svých dopisech z doby pařížských mírových jednání v roce I II. Praha, KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK
5 osztrák-magyar kiegyezés révén megerősödő magyar államiságot minősítette mesterséges építmény -nek, amely a világháborús vereség nyomán éppúgy összeomlott, mint a Habsburgok mesterséges építménye. Ezt követően utalt a magyarországi nemzetiségek elnyomására, az évi forradalom nemzetközi presztízsére. A békekonferencia döntését megelőlegezve Masaryk leszögezte:...a Szövetségesek ma egészen világosan látják, hogy a magyaroknak csak saját nemzeti államukra van joguk. 10 Újévi üzenetében Masaryk elnök a csehszlovák kisebbségi és szomszéd országi politikát imperializmusként minősítő megnyilatkozások cáfolatára összpontosított; hangoztatta a cseh történeti közjog és a Szlovákia, illetve Kárpátalja esetében érvényesített természeti jog kombinációjának jogosultságát: Hiszen mi semmit sem kívánunk meghódítani, ami nem a miénk. Imperializmusról tehát szó sem lehet. A szövetségesek elismerték a csehszlovák államot, mégpedig magától értetődően az adott történeti határok között; a cseh országrészek határait senki sem vitathatja, mert ezek az országok olyanok, mint amilyenek mindig is voltak, történeti individualitások. Vita egyedül Szlovákia délkeleti (értelemszerűen: déli és keleti Sz. L.) határairól lehetett. Ezért ezeket a szövetségesek jelölték ki; más határokat éppen azért nem határoztak meg, mert történetileg adottak voltak. 11 Masaryk első elnöki üzenetének vonatkozásairól, azok bővebb értelmezéséről a budapesti Déli Hírlap Margitai Leó által készített Masaryk-interjújból szerezhetünk információkat. 12 Ebben a csehszlovák köztársasági elnök előbb nyoma- 10 T. G. Masaryk: Cesta demokracie. Soubor projevů za republiky. Sv Praha, , 22. Az december 23-i csehszlovák minisztertanácsi ülésen Masaryk már a hazakészülő csehszlovák légiók megérkezésétől várta a németek és magyarok lecsendesülését. Ugyanakkor hangsúlyozta a németekkel való megegyezés szükségességét, mondván, hogy azt erőszakkal úgysem lehet megteremteni. Uo. 42. ill Uo Uo Magyar fordításban közli az interjút: Tomáš Garrigue Masaryk: Demokrácia, nemzetiség. Gondolatok a kisebbségi kérdésről és az antiszemitizmusról. Budapest Pozsony, KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 79
6 tékosan elítélte a korábbi magyar nemzetiségpolitika szlovákokkal szembeni gyakorlatát, s vele együtt a kiegyezés utáni magyar állameszmét is. A Csehszlovákiának ítélt magyar kisebbséghez való jogosultságot Masaryk a csehszlovák területi hódítások imperialista jellegére utaló kérdésre válaszolva a Magyarországon maradt szlovák kisebbséggel és a Duna-vonal gazdasági jelentőségével indokolta. Ezt követően utalt a határkijelölés problémáira, a kisebbségvédelem fontosságára. Masaryk kerek-perec elutasította a népszavazás alkalmazását a vitás területi kérdések megoldásában. Az interjú végén Masaryk ismételten jelezte az államjogi változások történeti jogosultságát és visszafordíthatatlanságát. 13 A csehszlovák köztársasági elnök fent ismertetett megnyilatkozásairól a miniszteri megbízásáról harmadik ízben immár visszavonhatatlanul éppen lemondani készülő Jászi Oszkár két hírlapi nyilatkozatban mondott bírálatot. Az újévi elnöki szózatnak a kárpátaljai ruszinok Csehszlovákiához való csatlakozását bejelentő része a budapesti kormány nemzetiségi miniszterét rendkívül kellemetlenül érintette, hiszen a magyar kormány december 23-án elfogadta a Ruszka-Krajna autonómiájáról szóló évi X. számú néptörvényt és Szabó Oreszt vezetésével megkezdődött a Ruténföld autonóm közigazgatásának kiépítése. A hazai nacionalista ellenzék felerősödő bírálatának és a katonai foglalásokkal kész tények teremtésére törekvő szomszéd országok politikájának kettős támadásával szemben Jászi Masarykhoz mint a közép-európai progresszió közismert személyiségéhez, az egykori eszme- és harcostárshoz próbált üzenetet eljuttatni: Szeretném rábírni őt (ti. Masarykot Sz. L.) arra, hogy ne a haldoklóra figyeljen, hanem az élő magyar demokráciára. Legfőképpen pedig azt szeretném megmagyarázni neki, hogy egyetlen mód van csupán, amellyel ezt a haldokló magyar reakciót esetleg mégis életre lehet támasztani, most vagy tízhúsz esztendő múlva; ha az entente ahelyett, hogy figyelmére méltatná, megértené és támogatná a mi őszintén demokratikus törekvéseinket, ahelyett a maga hódító szólamaival napról napra szítja az elkese- 13 Uo. 80 KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK
7 redést egy tízmilliós nemzet szívében. Egy olyan nemzet szívében, amely a háborúban és elnyomásban bűnös urait lerázva nyakáról, friss lendülettel és teljes elszántsággal megindult a demokrácia és pacifizmus útján. 14 Jászi Közép-Európa világháború utáni rekonstrukciójának alapproblémáját nem a pángermanizmussal szembeni védelem kiépítésében, hanem az európai háború lehetőségének örökre való megszüntetésében és a minden nemzet számára egyformán biztosítandó demokratikus fejlődésben jelölte meg. Szerinte a pángermanizmussal szemben a Duna-medencében csakis akkor épülhetett volna ki hatékony védelem, ha a német nagyhatalmi érdekszférában olyan életképes államalakulatok jönnek létre, amelyek egyaránt biztosítják úgy az itt élő népek nemzeti fejlődését, mint a gazdasági forgalom egységét. A Déli Hírlapnak adott Masaryk-nyilatkozattal foglalkozó másik Jászi-állásfoglalás a magyar béke-előkészületekben központi szerepet játszó plebiszcitum elvének Masaryk részéről történt elutasítását bírálja. Jászi elhárította azt a vádat, mintha a magyar kormány terroreszközökkel kívánná a maga javára eldönteni az esetleges népszavazást. Egyszersmind kifejezte azt a reményét, hogy a nagyon is öntudatos tótság valószínűleg nem lenne hajlandó nyelvét, kultúráját, s a részükről felajánlott teljes önrendelkezési jogát a csehekkel való egyesülés kedvéért feláldozni. 15 A mind reménytelenebb nemzetközi elszigeteltségbe került magyar kormány nemzetiségi minisztere valószínűleg nem tudta, hogy a világháborús évek során maga Masaryk szintén hajlott a csehnémet és más előre megjósolható területi viták megoldásának eszközeként a népszavazás elfogadására. Így érveléséből ez az argumentum kimaradt, s a vitás területi kérdések rendezésére a plebiszcitumot mint a demokráciák gyakorlatában kipróbált és bevált technikát kínálta fel az immár teljesen reménytelen helyzetben. Aki a népek önrendelkezési jogát nem imperialisztikus törekvések közegéül akarja felhasználni, hanem azt a békés haladás érdekében teljes egészében kívánja megva- 14 Jászi Oszkár miniszter nyilatkozata Masaryk újévi beszédéről. Világ, január Jászi Oszkár nyilatkozata egy Masaryk-interjú kapcsán, Világ, január 13. KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 81
8 lósítani, az nézetem szerint egy ilyen plebiszcitumtól jóhiszeműen nem zárkózhatik el szögezte le Jászi Oszkár a január közepére gyakorlatilag az egész felvidéki terület katonai ellenőrzése alá vont Csehszlovákia köztársasági elnökének magyar terrorizmustól tartó aggodalmaival szemben. 16 Jászi nyilatkozatában bejelentette, hogy a maga részéről nem kíván hivatkozni a magyar történelmi jogra, hanem csupán gazdasági és igazságossági követelményeire annak a tényleges helyzetnek, melyet a történelem alakított ki. 17 Az telén kialakult magyar csehszlovák konfliktus és bizalmatlanság felszámolására a magyarság nevében Jászi mint a nemzet érdekében álló feladatvállalás kölcsönösen előnyös megoldására adott ígéretet. De ebben a cseheknek is, legelsősorban a kiváló szellemű Masaryk elnöknek segítségünkre kell lennie, mert különben nem fogjuk elérni a célt, amelyre úgy hiszem, ő is őszintén törekszik, a volt Monarchia népeinek egy magasabb rendű demokratikus konföderációban való egyesítését. 18 A budapesti csehszlovák követi jelentések közt nincs nyoma annak, hogy Jászi fenti két nyilatkozatáról a csehszlovák elnök hírt kapott volna. Tény, hogy a kommün elől Bécsbe emigrált Jászi az átmenetileg Csehszlovákiában letelepedett Károlyi Mihállyal együtt több ízben felkereste Masarykot a Hradzsinban, mígnem Beneš intencióinak szellemében a csehszlovák külpolitika felszámolta az októbrista magyar emigráció támogatását. 19 Jászi Masarykkal 1919 januárjában folytatott egyoldalú polémiájának tanulságait a csehszlovák elnök 80. születésnapjára készült csehszlovákiai magyar emlékkönyvben kiegészítette azzal az utólagos felismeréssel, hogy Közép-Európa évi 16 Uo. 17 Uo. 18 Uo. 19 Litván György: Jászi Oszkár, i. m Masaryk október 7-i találkozásuk alkalmával Jászi előtt is felvetette azt a többször megismételt gondolatát, hogy egy lojális és demokratikus magyar kormánnyal szemben hajlandó a határkérdést revízió alá venni. Jászi Oszkár naplója Sajtó alá rendezte Litván György, Budapest, Korábbi találkozóikról lásd uo , 118., 142. stb. 82 KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK
9 átalakulása nem vezetett a térség sokak által megjósolt balkanizálódásához. 20 Az új integráció megteremtéséhez szükséges elhatárolódás optimálisnak aligha nevezhető, de mégiscsak megkerülhetetlen és esedékessé vált megvalósulásától, mint közbülső lépcsőfoktól Jászi az új együttműködési keretek kialakítását remélte. A virtuális Közép-Európa értelmiségi bennszülöttjeit már jóval korábban és azóta is valószínűleg még jó ideig (csak) ez a remény élteti és köti össze itt, a teremtő csendre és békére vágyó európai viharzónában. Masaryknak a csehszlovák magyar államhatárok kapcsán 1919 elejére kialakult álláspontja a sikertelen nemzetiségi tárgyalások után a kölcsönös megegyezésekbe vetett korábbi reményét már amúgy is elveszített Jászit arra döbbentette rá, hogy az új szomszéd államok vezetői egyáltalán nem törekednek a méltányos megoldásokra, s eleve elutasítják a magyar békepolitika központi, az Apponyi-vezette magyar delegáció által is képviselt elemét, a vitás területi kérdések népszavazásokkal való eldöntését. Pedig Masaryk maga is tisztában volt a területi nyereségek etnikai, bel- és külpolitikai kockázataival, de látva a vesztes Ausztria és Magyarország egyre reménytelenebb helyzetét, fokozatosan maga is a Beneš által képviselt maximális határok hívévé vált. A stratégiai, gazdasági szempontok túlsúlyba kerülésével a kölcsönösen elfogadható határok helyett az új válaszvonalaknak egyre inkább a büntetésjellege erősödött fel, ami nemcsak az emigráció terveit, hanem a későbbi kormányok közeledési kísérleteit is rendkívüli mértékben megnehezítette. A 20. századi kelet-közép-európai államhatárok így váltak a regionális együttműködési, integrációs törekvések legfőbb akadályává, s a belső kisebbségpolitikai törekvésekben pedig éppen a határrégiók etnikai jellege miatt erősödtek fel időről időre a kisebbségek felszámolását ki- és széttelepítését, asszimilációját sürgető türelmetlen hangok, törekvések. 20 Jászi Oszkár: Masaryk elnök tanítása. In: Darvas Sándor Suráni Géza Várady Aladár (szerk): Masaryk G. T. életműve, működése és hatása. Bratislava, KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 83
10
MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Politikaelmélet tanszék HERCZEGH GÉZA ARDAY LAJOS JOHANCSIK JÁNOS MAGYARORSZÁQ NEMZETKÖZI KAPCSOLATAINAK TÖRTÉNETE SUB Göttingen 7 219 046 719 2006 A 6088 BUDAPEST,
1918. október július március 21. Kitör az őszirózsás forradalom. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának
MAGYARORSZÁG 1900 1918. október 30. Kitör az őszirózsás forradalom 1914. július 28. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzen Szerbiának 1919. március 21. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot 1910 1920. június
Magyarország külpolitikája a XX. században
Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei
9.1 Az Osztrák Magyar Monarchia felbomlása és következményei Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása. Trianon gazdasági, társadalmi és etnikai hatásai. A Károlyi-kormány bel- és külpolitikai mozgástere
A trianoni békeszerződés
A trianoni békeszerződés I. Út a békéhez 1918. nov. 3. Padova az OMM kapitulál A győztes hatalmak 19. jan-ban elkezdik a tanácskozásokat A négy nagy: - Wilson - Clemenceau - Lloyd George - Orlando A legyőzöttek
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik!
Ne feledd! A felvidéki magyarok üldözésével, kitelepítésével a haza egy darabja elveszni látszik! A témaválasztás indoklása Felvidéki gyökerek Felvidék-Nagymácséd-Hajós (1947) Hajósra 16 felvidéki településről
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM
20. SZÁZADI MAGYAR TÖRTÉNELEM 1900-1994 Egyetemi tankönyv / Második, bővített kiadás Szerkesztők PÖLÖSKEI FERENC, GERGELY JENŐ, IZSÁK LAJOS Korona Kiadó, Budapest, 1997 TARTALOM I. A KIEGYEZÉS VÁLSÁGJELEI
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
Cím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya
TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.
10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám:
Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 2. forduló Össz.pontszám: 50p Név: Iskola neve, címe:.. I. Az alábbi feladat az 1848-49-es magyar forradalomra
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló
TÖRTÉNELEM 8. évfolyamos tanulók számára 3. forduló 2013. január 30. Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:. Iskola neve:. Az utolsó fordulónak egyetlen témája van: a trianoni békediktátum (békeszerződés).
Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920
Csehszlovákia létrejötte és a szlovák kérdés 1918 1920 Miroslav Michela Az 1914-es szarajevói merénylet után a szlovák nemzeti mozgalom képviselıi lojalitásukról biztosították a monarchiát, és politikai
PAX BRITANNICA. Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról
PAX BRITANNICA Brit külügyi iratok a második világháború utáni Kelet-Közép-Európáról 1942-1943 OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 1996 TARTALOM ELŐSZÓ 11 BEVEZETÉS 15 I. KELET-EURÓPAI KONFÖDERÁCIÓK 43 BEVEZETÉS 43
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010
ÉRETTSÉGI TÉTELEK TÖRTÉNELEM 2010 I. Témakör: Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1. Gazdasági változások az Anjouk idején. Mutassa be Károly Róbert gazdaságpolitikájának főbb tényezőit! Tárja fel
Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
1. fejezet. 2. fejezet
Tartalomjegyzék 1. fejezet Nemzet, állam, kisebbség 13 1.1. A nemzetpolitika alapjai 13 1.2. Magyarok kisebbségben 17 1.2.1. A trianoni békeszerződés 17 1.2.2. A két világháború közötti időszak 18 1.2.3.
TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
2006 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 27. szám 3. Az R. 2. számú melléklet MÁSODIK RÉSZ AZ ÉRETTSÉGI VIZSGATÁRGYAK ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI cím TÖRTÉNELEM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI alcíme
8.osztály. 1. Egészítsd ki a szövegrészletet!
8.osztály 1. Egészítsd ki a szövegrészletet! 1914. 28-án, Bosznia fővárosában, egy terrorista pisztolylövésekkel meggyilkolta osztrák magyar trónörököst és feleségét. Az Osztrák Magyar Monarchia Szerbiának
ETE_Történelem_2015_urbán
T Ö R T É N E L E M ETE_Történelem_2015_urbán Szóbeli középszintű érettségi tételek / 2015-2016. év tavaszára / Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra 1, T é t e l A korai feudalizmus / középkor gazdálkodása
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)
A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
A Kárpát-medence politikai földrajza
Kárpát-medencei Területfejlesztési Nyári Egyetem A területi kohézió jövője Debrecen, 2010. július 26 augusztus 1. A Kárpát-medence politikai földrajza Hajdú Zoltán hajdu@rkk.hu Az előadás négy érintett
A szlovák autonómia alternatívája 1918 őszén
SZARKA LÁSZLÓ A szlovák autonómia alternatívája 1918 őszén Amikor nyolcvankét évvel ezelőtt mindenki a világháború végét várta, már az átlagos magyarországi újságolvasó is tisztában volt azzal, hogy nemcsak
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem
Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi
Integrációtörténeti áttekintés. Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220)
Integrációtörténeti áttekintés Az Európai Unió közjogi alapjai (INITB220) Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) Robert Schuman francia külügyminiszter és Jean Monnet - 1950 május 9. Schuman-terv Szén-és
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések
1. félév: alkotmányjog, közjogi berendezés 2. félév: alapvető jogok és kötelezettségekhez tartozó alkotmánybírósági döntések Alkotmány: constitutio közös állapot, közös megegyezés, hogy milyen szabályok
A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása
A szlovákok elszakadása a Magyar Királyságtól és Csehszlovákia megalakulása A szlovák politikusok figyelemmel követték a hadi és a politikai történéseket, ugyanis tisztában voltak vele, hogy ez a háború
Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):
Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani
T/ számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10397. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között az államhatáron átvezető közúti kapcsolatok fejlesztéséről szóló Keretmegállapodás
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi
Merénylet Szarajevóban LEGO
Merénylet Szarajevóban LEGO Augusztini Krisztián, Dombrovszky Borbála, Kovács-Osváth Apolka Városmajori Gimnázium A cél békés megoldás a szarajevói merénylet okozta helyzetre, és a belső konfliktusokra
Történelem adattár. 11. modul A JELENKOR. Elérhetőségek Honlap: Telefon: +3620/
Történelem adattár A JELENKOR 11. modul Elérhetőségek Honlap: www.tanszek.com Email: info@tanszek.com Telefon: +3620/409-5484 Tartalomjegyzék Fogalmak... 2 Európai integráció Globalizáció, globális világ...2
Osztályozó vizsga témái. Történelem
9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság
11917/1/12 REV 1ADD 1 lj/lj/kk 1 DQPG
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2012. október 4. (11.10) (OR. fr) Intézményközi referenciaszám: 2010/0197 (COD) 11917/1/12 REV 1 ADD 1 WTO 244 FDI 20 CODEC 1777 PARLNAT 324 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:
Tőkés László a Dalai Lámával találkozott december 03., 22:05 K Ö Z L E M É N Y
Tőkés László a Dalai Lámával találkozott 2008. december 03., 22:05 K Ö Z L E M É N Y A Dalai Láma polgári nevén: Tenzin Gyatso, Tibet indiai száműzetésben élő vallási és politikai vezetője 2008. december
NÉVMUTATÓ* Beneš Edvard Clementis, Vladimír Drtina, Prokop Ïuriš, Július Fal an, Samuel Feierabend, Ladislav Ferjenèík, Mikuláš Fierlinger, Zdenìk
NÉVMUTATÓ * Beneš Edvard (1884 1948) köztársasági elnök (1935 1938, 1938 1945, 1945 1948) Clementis, Vladimír (1902 1952) a londoni emigrációban a Jogi Tanács tagja (1942 1945), a Szlovák Nemzeti Tanács
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása
VII. Újragondolt negyedszázad. Tudományos konferencia a Horthy-korszakról.
Társrendező: Szegedi Tudományegyetem-Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Társadalomismereti és Kisebbségpolitikai Intézete A Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására 43. konferenciája VII. Újragondolt
V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA ( )
Óra sorszám V. A POLGÁROSODÁS KIBONTAKOZÁSA MAGYARORSZÁGON. A DUALIZMUS KORA (1849 1914) Az önkényuralom A kiegyezés Gazdasági felzárkózás A polgárosodó társadalom Városiasodás. A főváros fejlődése Népesedés.
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály
Megoldókulcs a Kosáry Domokos Történelemverseny 1. (helyi) fordulójához Általános iskola, 8. osztály 1. feladat: Az 1848 49-es szabadságharc eseményei a) 5. (isaszegi csata) b) 6. (pákozdi csata) c) 2.
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint
ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus
Az I. világháborúban a gyõztes
Határkijelölés, népszavazás, kisebbségvédelem Az I. világháborúban a gyõztes nagyhatalmak az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy- Britannia, Olaszország, Japán elõzetes egyeztetései után Párizsban, 1919.
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM
TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,
arculatának (1989 2002)
A Kárpát-medence rpát-medence etnikai arculatának átalakulásatalakulása (1989 2002) Kocsis Károly MTA FKI ME MFTK A Magyar Regionális Tudományi Társaság III. Vándorgyűlése (2005.11.24 26.) Sopron Kárpát
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 323-327
Jeney János 1 A MAGYAR NÉPESSÉG FELTÉRKÉPEZÉSE A 19. SZÁZAD VÉGÉN/ 20. SZÁZAD ELEJÉN Magyarország területén élő népeket ábrázoló térképek készítése a történelem során a 19. század közepétől a 20. század
Az 1918 elõtti Magyarország közismerten
Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel
TAB2107 Helytörténet tematika
TAB2107 Helytörténet tematika Tantárgyi követelményrendszer: Projektmunka és prezentáció 1. A helytörténeti kutatások elméleti háttere, diszciplináris és módszertani határai 2-3. Makro- és mikrotörténet
KISEBBSÉGKUTATÁS KÖNYVEK 39
Amikor gróf Tisza István 1918. október 17-én elmondott utolsó parlamenti beszédében beismerte, hogy az első világháború ötvenegyedik hónapjában az erőviszonyok eltolódásánál fogva a háború megnyerésére
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja. Kereszténydemokrata Néppárt 1 S% T/... számú törvényjavasla t
Fidesz Magyar Polgári Szövetség Képviselőcsoportja Képviselőcsoportja 1 S% É e :Zola MM 19. a T/... számú törvényjavasla t a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételr ől Előterjesztő : Budapest, 2010.
T/ számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20376. számú törvényjavaslat az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról létrejött megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai
Történelem 7-8. osztály. 2. Kiegyezés. Állítsd időrendbe az eseményeket! Olvasd össze a betűket, és megtudod az egyik koronázás ajándék nevét!
OM 037757 NÉV: IX. Tollforgató 2017.04.01. Monorierdei Fekete István Általános Iskola : 2213 Monorierdő, Szabadság út 43. : 06 29 / 419-113 : feketeiskola.monorierdo@gmail.com : http://www.fekete-merdo.sulinet.hu
TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák
TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
1996-os emlékbélyegek
1996-os emlékbélyegek 1. MAGYAR - AZ 1956 -OS FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC - Bélyeg rendelési kód: 1996/005 2. ENGLISH - THE 1956 REVOLUTION - Order code of the stamp: 1996/005 3. GERMAN - Die Revolution
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE
AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKÉNEK JAVASLATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS JÚNIUS 18-I (HÉTFŐ) ÉS JÚNIUS 20-I (SZERDA) RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK NAPIRENDJÉRE 2018. június 14-én 16 30 órai állapot szerint JÚNIUS 18. HÉTFŐ üléskezdés:
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A kisebbségi jogok védelmének magyar vonatkozásai Dr. Pákozdi Csaba (PhD, egyetemi docens) főosztályvezető Külügyminisztérium,
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl
A közép-kelet-európai akadémiák együttmûködésérõl Szlovák magyar együttmûködés I. KÖZÖS TUDOMÁNYPOLITIKAI LEHETÕSÉGEK ÉS GONDOK Az uniós tagság közös elõnyei Piacgazdaság és az állami fenntartású kutatásszervezet
Tisza István, Károlyi Mihály, Kun Béla értékelésének változásai és változatai. Megújuló tankönyv c. konferencia
Tisza István, Károlyi Mihály, Kun Béla értékelésének változásai és változatai Megújuló tankönyv c. konferencia 1 Bevezető megjegyzések Modern magyar történelem 1918-1920. évi szakasza egyszerre volt a
Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!
Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa
Jászi Oszkár. Európa veszélyeztetett zónája, mint a világháború tulajdonképpeni oka.
Jászi Oszkár Európa veszélyeztetett zónája, mint a világháború tulajdonképpeni oka. Az osztrák-magyar monarchia problémája az uj európai rend megalkotásának archimedesi pontjává vált. A háború logikája
ARCHÍVUM. Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére. Bárdi Nándor. (A magyar elképzelések 1918 1940) *
ARCHÍVUM Bárdi Nándor Javaslatok, modellek az erdélyi kérdés kezelésére (A magyar elképzelések 1918 1940) * E dolgozat értelmezésében az erdélyi kérdés kifejezés három nagyobb problémakört fed le: 1. Erdély
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
TRIANON. Szerkesztette ZEIDLER MIKLÓS
TRIANON Szerkesztette ZEIDLER MIKLÓS OSIRIS KIADÓ BUDAPEST 2003 TARTALOM Előszó 9 I. FORRÁSOK HÁBORÚ ÉS FELBOMLÁS Az antanthatalmak és Románia együttműködési szerződése Románia hadba lépéséről (Bukarest,
A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll.
Tantárgy: Történelem Osztály: Szakközépiskola 9-12 A vizsga szerkezete: A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll. 1.) Írásbeli vizsga Időtartama: 45 perc Elérhető pontszám: 60 pont Az írásbeli feladatok
Zavodszky Geza. Törtenelem 111. a közepiskolak szamara. Nemzeti Tankönyvkiad6,
Zavodszky Geza Törtenelem 111. a közepiskolak szamara ATDOLGOZOn KIADAs Nemzeti Tankönyvkiad6, Budapest Bevezetes.. 5 I. Az "ismeretlen" XVIII. szazad 7 Regi vihig - modem vihig. Az "ismeretlen" XVIII.
Egy kárpát-medencei sorsforduló
Egy kárpát-medencei sorsforduló Számvetés-kísérlet Raffay Ernő könyve kapcsán * I. Alig telik el egy esztendő azt követően, hogy Moldva és Havasalföld 1859-ben egyidejűleg Alexandru Ion Cuzát választotta
Írásban kérem megválaszolni:
Házi feladat! Tisza István magyar miniszterelnök álláspontja a lehetséges magyar szerb háború kérdésében! Írásban kérem megválaszolni: Tankönyv 24. oldal 3. sz. feladat (A bal alsó sarokban lévő kérdésre
Az entitásközi határ - a boszniai térfolyamatokat meghatározó választóvonal
Léphaft Á.-Reményi P.-Végh A.: Az entitásközi határ - a boszniai térfolyamatokat meghatározó választóvonal A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói,
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között
Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi
Földmérési-térképészeti munkák a magyar szlovák államhatáron
Földmérési-térképészeti munkák a magyar szlovák államhatáron Varga Norbert államhatárügyi felelős Alaphálózati és Államhatárügyi Osztály Földmérési, Távérzékelési és Földhivatali Főosztály 1149 Budapest,
AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN
Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 18. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0042 (NLE) 7417/16 COEST 78 ELARG 29 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS HATÁROZATA az
Történelem osztályozóvizsga követelményei
Történelem osztályozóvizsga követelményei 12. osztály Az érettségi vizsgakövetelmények témái 9. Magyarország története az első világháborútól a második világháborús összeomlásig 8. Az első világháborútól
A történeti Magyarország felbomlása: katonai akciók, demarkációs vonalak
Források Részlet az 1918. november 13 14-i aradi magyar román tárgyalások anyagaiból Jászi miniszter reflektál az elhangzott észrevételekre. Nagy hálával tartozik Maniu Gyulának azért a nyílt férfias állásfoglalásért,
június 10. 2009. Szociológiatörténet Szabó Nelli Lev. Szoc. III. évf. SZNOAAB.PTE Pécsi Tudományegyetem BTK Szociológia szak.
Szociológiatörténet I. június 10. 2009. Pécsi Tudományegyetem BTK Szociológia szak. Szabó Nelli Lev. Szoc. III. évf. SZNOAAB.PTE Jászi Oszkár 1875. március 2-án született Nagykárolyon. Középosztálybeli,
Hung. Monitoring 19.5.89. (Kossuth Rádió, Hírek, 16 h ) - Megalakult a magyar Helsinki Bizottság, A ma már szerencsére természetes eseményről számol be Szilágyi Gabriella. - Az alakuló ülésen Schwarzenberg
Magyarország sorsfordító esztendői:
MEGHÍVÓ A VERITAS Történetkutató Intézet és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár a Kállay-kormány megalakulásának 75. és Kállay Miklós halálának 50. évfordulóján tisztelettel meghívja a Magyarország
Jogi alapismeretek szept. 21.
Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak
A nemzetközi helyzet kemény lett
A nemzetközi helyzet kemény lett II. Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny Hakuna Matata Fehér Zsolt, Rottek Bence, Vályogos Anna 1 2015. 02. 29. A cél egy Európára kiterjedő háború elkerülése,
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
Szlovákia Magyarország két hangra
dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae
FOGALMAK felülről vezérelt átalakitás Római Klub Todor Zsivkov társad. növekvő ellenállása túlméretezett birodalom környezetszennyezés Nicolae Ceausescu Magyar Demokrata Fórum fegyverkezési verseny korl
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
Az erkölcsi nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2016
Az erkölcsi nevelés Dr. Nyéki Lajos 2016 Bevezetés Az erkölcsi nevelés lényegében magatartásformálás, amelynek során a társadalom igényeinek megfelelő tartós magatartásformák kialakítására törekszünk.
K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944
K28 Nemzetiségi és kisebbségi osztály 1923-1944 1.csomó 1.tétel. A trianoni békeszerzıdésben a nemzeti kisebbségek védelmére vállalt kötelezettségek ügyei. 1923-1925, 1930. 2.tétel Magyar és osztrák közös
T/ számú. törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/20378. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Grúzia között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodásnak a Horvát Köztársaság Európai
3. feladat Kép: (I.) (II.)
1. feladat a) B A T T H Y Á N Y K Á Z M É R b) N A G Y C E N K c) J Ó Z S E F d) K Ú R I A e) E L L E N Z É K I N Y I L A T K O Z A T f) S Z A L A Y L Á S Z L Ó g) H Ő T L E N S É G h) M A R K Ó K Á R
6783/19 it/as/eo 1 ECOMP.3
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. március 13. (OR. en) 6783/19 PV CONS 6 COMPET 202 IND 62 MI 193 RECH 140 ESPACE 17 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Versenyképesség (Belső piac, Ipar,
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PUBLIC PV/CONS 23 RELEX 402 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 13-án Brüsszelben tartott
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19
ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan