Néhány fontosabb. A PTT Tagozat december 9-i rendezvényén elhangzott előadás
|
|
- Petra Papp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Néhány fontosabb jogszabályi változás (2011.)
2 2010. évi XCVI. tv. Címe: Egyes pü. tárgyú tv-eknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében történő módosításáról Módosított tv: - a Hpt. - a fogyasztóknak nyújtott hitelről szóló évi CLXII. tv. Főbb témák: - deviza-, illetve devizaalapú forinthitelek és kölcsönök átszámítására alkalmazott árfolyam - kölcsönszerződés általános feltételei - a fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés a fogyasztó számára kedvezőtlenül nem módosítható kivétel a kamatváltozás esete, amelyet külön kormányrendelet fog szabályozni - definiálva lett a lakáscélú jelzáloghitel, amelynek előtörlesztése esetében érvényesíthető hitelezői költségek maximalizáltak, továbbá a fogyasztó kezdeményezésére történő, a hitelező által engedélyezett futamidő hosszabbítás esetén nem lehet díjakat, jutalékokat felszámítani, ha öt éven belül nem történt futamidő hosszabbítás, - a szabályok általánosan a június 11-ét követően kötött szerződésekre, illetve kivételes esetekben a törvénymódosítás hatálybalépését követő 15. napot követő előtörlesztésekre és kezdeményezett futamidő hosszabbításokra.
3 Egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekről szóló tv-k módosításáról szóló évi CLX. tv. Módosítja: - az MFB-ről szóló évi XX. tv-t > pontosítja az MFB tevékenységi körét > az állami tulajdonú társasági részesedések feletti tulajdoni joggyakorlás feltételeit egyértelműsíti > osztalékelvonás tilalmát visszaállítja > kivételt ad bizonyos prudenciális szabályok alkalmazása tekintetében > kiveszi a banktitok alól az MFB tulajdonában, illetve a rábízott állami tulajdonba tartozó részesedésekkel összefüggő információk döntő részét - az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló évi CLII. tv-t
4 2006. évi LIX. tv. módosítása Címe: az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló tv. Módosító tv.: > évi XC. tv. > évi CXXIII. tv. > a évi CLIII. tv. - a ktgvetést megalapozó egyes tv-k mód-ról szóló tv. (77. - fontos változás) Bevezeti: > a pénzügyi szervezetek különadóját és > a hitelintézeti különadót
5 További lényegesebb jogszabályváltozások A PSZÁF-ról szóló évi CLVIII. tv. [T/1479 tv.jav.] = adatszolgáltatási rendeleteket fog alkotni = számviteli jogszabályt nem alkot = felügyeleti biztos szerepkörét a PSZÁF által létrehozott non-profit társaság látja el stb. Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló tv évi CLIX. tv. [T/1480 tv.jav.] =módosított jsz.: Hpt-t (1996. évi CXII.tv.), Tpt-t (2001. évi CXX.tv.), Bszt-t (2007. évi CXXXVIII.tv.), Ltp.(1996. évi CXIV.tv.), MFB-tv.(2001. évi XX.tv.), Bit.(2003. évi LX.tv.), Postatv.(2003. évi CI.tv.), Gt. (2006.évi IV.tv.), Pmt.(2007. évi CXXXVI.tv.), Stabilitási tv. (2008. évi CIV. tv.), Pft.(2009. évi LXXXV.tv.), Telj.tv.(2003. évi XXIII.tv.) stb. =néhány kiemelt téma: **elektronikus pénzkibocsátók szabályozása **közvetítők szabályozása **javadalmazással összefüggő szabályok **rendszerszinten jelentős fióktelep **csoportszintű felügyeleti felülvizsgálat **értékpapírosítással érintett előírások **szabályozott piacra bevezetett részvények kivezetése **szavatoló tőke levezetése **fogalmi változások (pl. konszolidáló felügyeleti hatóság) stb.
6 Nyugdíjrendszert érintő fontosabb jogszabályi változások évi C. tv. a nyugdíjpénztár választás szabadságáról évi CI. tv. a magán-nyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó tv-módosításokról évi CLIV. tv. a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad pénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes tv-módosításokról 297/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő átlépéshez kapcsolódó eljárási szabályokról a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes tvek módósításáról szóló évi CLIV. Tv. végrehajtásáról szóló jogszabály-tervezet (kidolgozás alatt)
2010. évi törvény. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosítása
Országgyűlés Hivatala iroi áfr5 ^ám.i 1.7 ]- Lrk~ett : 2010 `OK i 2 6. 2010. évi törvény egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitel t felvevőfogyasztók megsegítése érdekében
A PTT tagozat 2010. december 9-i rendezvényén elhangzott előadás. Számviteli szabályok változása 2010.
Számviteli szabályok változása 2010. Számviteli törvény módosítása Szt. módosítás Jogszabályhelye: 2010. évi CXXIII. Tv. Hatálybalépése: 2011. jan. 1-től De! már a 2010. évi beszámolónál alkalmazható.
T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3027. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter 2007. május 2007.
JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Hatályos: 2019. július 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi
Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja Ft Ft
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 17/E. -a alapján a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói
Az MSZP hét pontja a befektetői bizalom visszaszerzése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében Dr. Szekeres Imre
a befektetői bizalom visszaszerzése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében Dr. Szekeres Imre MSZP Gazdaságpolitikai Kabinetjének vezetője Mi az alapvető probléma? A magyar gazdaság fő gondja a bizalomvesztés:
Az MSZP hét pontja a befektetői bizalom visszaszerzése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében Dr. Szekeres Imre
a befektetői bizalom visszaszerzése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében Dr. Szekeres Imre MSZP Gazdaságpolitikai Kabinetjének vezetője Mi az alapvető probléma? A magyar gazdaság fő gondja a bizalomvesztés:
Árazási Elvek a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet fogyasztóknak nyújtott hiteltermékeinél
Árazási Elvek a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet fogyasztóknak nyújtott hiteltermékeinél Hatályos: 2012. április.1.-től Jelen dokumentum tartalmazza mindazon árazási elveket, amelyet a Takarékszövetkezet
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az államháztartás egyensúlyát
T/2886. számú. törvényjavaslat. a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes. törvények módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2886. számú törvényjavaslat a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter
KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. október 01 -tól/től visszavonásig KORÁBBAN ÉRTÉKESÍTETT OTTHONTEREMTÉSI KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország
T/6951. számú törvényjavaslat
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6951. számú törvényjavaslat a Magyar Export-Import Bank Zrt. és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. feletti tulajdonosi jogok gyakorlásával összefüggő egyes törvények módosításáról
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
Magatartási Kódex. pénzügyi szervezetek. Dr. Farkas Ádám
Magatartási Kódex A lakosság számára hitelt nyújtó pénzügyi szervezetek ügyfelekkel szembeni tisztességes magatartásáról Dr. Farkas Ádám PSZÁF Felügyeleti l Tanács elnöke Kérdések áttekintése I. Mi a Magatartási
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. augusztus 22. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. II. negyedévben 2,8%-kal csökkent, a félév
A Felügyelet jogalkotási jogköre november 9.
A Felügyelet jogalkotási jogköre 2012. november 9. Történeti áttekintés 2 Történeti áttekintés: A Felügyelet alkotmányos szervvé emelése 2011. január 1-jétől. A Felügyelet önálló szabályozó szervvé válása
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők Seregdi László PSZÁF 2009. november 24. Témakörök 1. Tőkekövetelmény számítás szabályozása 3. Várható hazai
Ügynöki felelősség az értékesítésben. Bánfalvi László Otthon Centrum Hitel Center
Ügynöki felelősség az értékesítésben Bánfalvi László Otthon Centrum Hitel Center PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁS KÖZVETÍTÉSE FÜGGŐ Közvetítő: ha egynek dolgozik, vagy többnek de nem versengő FÜGGETLEN közvetítő:
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
Magyar joganyagok évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 2. oldal (2) Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához
Magyar joganyagok - 2011. évi CXLVIII. törvény - a kölcsönök kamatai és a teljes hiteld 1. oldal 2011. évi CXLVIII. törvény a kölcsönök kamatai és a teljes hiteldíj mutató korlátozása, valamint az átlátható
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK. II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS KÖZVETLEN ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Közvetlen
2. oldal a) a fogyasztóvédelemről szóló törvényben meghatározott közüzemi szolgáltatás szolgáltatója, valamint a hitelintézet, pénzügyi vállalkozás ál
1. oldal 2011. évi CXXI. törvény az otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról 1 1. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítása 1. (1) Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.
A PANASZKEZELÉSI RENDELET ALKALMAZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI
A PANASZKEZELÉSI RENDELET ALKALMAZÁSÁNAK EGYES KÉRDÉSEI dr. Rigó Hedvig Szakmai konzultáció 2012. november 9./12. 5/2012. (IX. 11.) PSZÁF RENDELET a pénzügyi intézmények, a pénzforgalmi intézmények és
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 171. szám 23917
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 171. szám 23917 A Magyar Nemzeti Bank elnökének 54/2014. (XII. 10.) MNB rendelete а pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseinek érvénytelen szerződéses kikötéseire
II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelekhez kapcsolódó díjak, jutalékok III. Állami támogatások
ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank).
Lakossági Hitelek kondíciói ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN Magánszemélyek részére Érvényes: 2017. június 01 -tól/től visszavonásig A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban:
ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN. Magánszemélyek részére. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank).
Lakossági Hitelek kondíciói ÁTHIDALÓ KÖLCSÖN Magánszemélyek részére Érvényes: 2018. október 01 -tól/től visszavonásig A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban:
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. IV. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. február 27. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. IV. negyedévben 2,2%-kal, 2014. év egészében
HIRDETME NY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETME NY Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója a deviza alapú időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2016. március 18. Hatályos: 2016. március 21. napjától
HIRDETMÉNY. Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról
HIRDETMÉNY Időskori Jelzálogjáradék Hirdetmény javított Az FHB JELZÁLOGBANK NYRT. hivatalos tájékoztatója az időskori jelzálogjáradék esetén alkalmazott kondíciókról Közzététel napja: 2015. június 26.
Könyvvizsgálói különjelentések feldolgozásának tapasztalatai 2012
MKVK PTT oktatás Könyvvizsgálói különjelentések feldolgozásának tapasztalatai 2012 Szövetkezeti hitelintézetek Kis és középbankok Egyenértékes pénzügyi vállalkozások Intézményi kör áttekintése Intézménytípusok
Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal
Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. ÜGYREND Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Csoport Feladat és hatásköri
A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET AKTÍV LAKOSSÁGI ÜZLETÁGI HIRDETMÉNYE
B3 TAKARÉK Szövetkezet 8444 Szentgál, Fő u. 30. www.b3takarek.hu info@b3takarek.hu A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET AKTÍV LAKOSSÁGI ÜZLETÁGI HIRDETMÉNYE Hatályos: 2018. november 1-től 1 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...
Magyar joganyagok évi XLI. törvény - az egyes adótörvények és más kapcsolód 2. oldal 18. Hatályát veszti az Szja tv
Magyar joganyagok - 2018. évi XLI. törvény - az egyes adótörvények és más kapcsolód 1. oldal 2018. évi XLI. törvény az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról, valamint a bevándorlási
T/4824. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló évi XX. törvény módosításáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/4824. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapest,
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017.04.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású
Segédlet a befektetők Beva szempontú besorolásához
Segédlet a befektetők Beva szempontú besorolásához I. A szabályozási háttér Díjfizetési szabályzat 3.1. Az Alap tagja köteles olyan nyilvántartást alkalmazni, amely megkülönbözteti az Alap védelméből a
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
SZABADFELHASZNÁLÁSÚ JELZÁLOG FEDEZET MELLETT NYÚJTOTT FOGYASZTÁSI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.10.01.-től befogadott kérelmek esetén A Kis-Rába menti Takarékszövetkezet a Szabadfelhasználású
Tőkekövetelmények és azok. szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők. PSZÁF november 24.
Tőkekövetelmények és azok számítása a pénz és tőkepiaci szervezeteknél - könyvvizsgálói teendők Seregdi László PSZÁF 2009. november 24. Témakörök 1. Tőkekövetelmény számítás szabályozása 2. Könyvvizsgálói
HIRDETMÉNY ÉS KONDÍCIÓS LISTA
HIRDETMÉNY ÉS KONDÍCIÓS LISTA DÍJ- ÉS KÖLTSÉGTÉTELEK A Takarékszövetkezet hitelezési szolgáltatásaiért felszámítandó jutalékokról, külön díjakról, egyéb költségekről LAKOSSÁGI ÜGYFELEK RÉSZÉRE Érvényes:
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 03 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2017. szeptember 01 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön
DR. JUHÁSZ ISTVÁNNÉ NYUGDÍJBA KÜLDÖTT PÉNZTÁRAK?
DR. JUHÁSZ ISTVÁNNÉ NYUGDÍJBA KÜLDÖTT PÉNZTÁRAK? 2010. december 7. A Nemzeti Együttműködés Programja ITT AZ IDŐ, HOGY MEGTEREMTSÜK A SZOCIÁLIS BIZTONSÁGOT! Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett
TARTALOMJEGYZÉK. I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 11 A törvény célja 11 Alapelvek 11
TARTALOMJEGYZÉK EL SZÓ 9 GYAKRABBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK 10 1997. ÉVI LXXX. TÖRVÉNY A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS ELLÁTÁSAIRA ÉS A MAGÁNNYUGDÍJRA JOGOSULTAKRÓL, VALAMINT E SZOLGÁLTATÁSOK FEDEZETÉR L, A VÉGREHAJTÁSÁRA
MAGYAR KÖZLÖNY szám. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA október 28., csütörtök. Tartalomjegyzék
MAGYAR KÖZLÖNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HIVATALOS LAPJA 2010. október 28., csütörtök 165. Tartalomjegyzék 2010. évi XCVI. törvény Egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
jóváhagyását követően- nyilvántartott, így forintban törlesztett Hitelcsere Program jelzálogkölcsönei nem minősülnek lakáscélú jelzálogkölcsönnek.
HIRDETMÉNY az AEGON Magyarország Hitel Zrt. 2014. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozó deviza alapúként a forintosítás mellőzése iránti kérelem jóváhagyását követően- nyilvántartott Hitelcsere Program
Pénzügyi szolgáltatások
Pénzügyi szolgáltatások Fogalma: Pénzügyi szolgáltatás, kiegészítő pénzügyi szolgáltatás a pénzügyi intézmények (hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások) által forintban, valutában vagy devizában, üzletszerűen
LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL*
Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. február 01 -tól/től visszavonásig LÍZINGHELYETTESÍTŐ LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK, AKÁR ÖNERŐ NÉLKÜL* A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi
1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal)
Sorszám Sorkód Megnevezés 1AB Felügyeleti mérleg (Eszközök könyv szerinti bruttó adatokkal) 001 1AB0 Eszközök összesen (2+10+75+102+114+275+302+316+333+357) 002 1AB1 Pénztár és elszámolási számlák (3+
Árazási Szabályzat a fogyasztóknak nyújtott hitelek kamat, költség és díjainak módosításáról
Eger és Környéke Takarékszövetkezet Árazási Szabályzat a fogyasztóknak nyújtott hitelek kamat, költség és díjainak módosításáról A szabályzatot az Eszköz-Forrás Bizottság 2010. január 8. napján megtartott
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet. Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók
AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet Takarék folyószámlahitel és Takarék személyi kölcsön esetén alkalmazott kondíciók Kihirdetve: 2015. augusztus 24. Érvényes: 2015. augusztus 25. Jelen dokumentum nem
A MagNet Bank Zrt. fogyasztók részére nyújtott, már nem igényelhető hitelek kamatairól, alkalmazott díjairól, jutalékairól és költségeiről.
A MagNet Bank Zrt. fogyasztók részére nyújtott, már nem igényelhető hitelek kamatairól, alkalmazott díjairól, jutalékairól és költségeiről. Hatályba lépés, érvényesség: 2015. február 1-től visszavonásig
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
határozatot Indokolás
PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE HUNGARIAN FINANCIAL SUPERVISORY AUTHORITY Iktatószám: 144611-4/2011* Tárgy: határozat rendkívüli adatszolgáltatás előírásáról JÉ-I-472/2011. számú határozat A Pénzügyi
HIRDETMÉNY. A CIB UNO Lakáskölcsön és CIB UNO Szabad Felhasználású Ingatlanfedezetes Kölcsönre vonatkozó Kondíciós Lista:
HIRDETMÉNY A CIB UNO Ingatlanfedezetes Kölcsönök, CIB Végig FIX Ingatlanfedezetes Kölcsönök és a CIB Bank Új Otthon II. lakáshitelére vonatkozó kondíciós listákban történt változásokról Ezúton tájékoztatjuk
Kondíciós lista magánszemélyek részére. III/3/a. Már nem értékesített hiteltermékek - Piaci kamatozású hitelek
Kondíciós lista magánszemélyek részére III/3/a. Már nem értékesített hiteltermékek - Piaci kamatozású hitelek A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.) 2014. évi LXXVIII.
Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat
Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó
T/2940. számú. törvényjavaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/2940. számú törvényjavaslat az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő befizetésekhez kapcsolódó kedvezmények megalkotásáról és az Alap létrehozásával kapcsolatos
Érek: 2010 OKT 0 4
9r piés ll vawla rc,t,ánytzása' 1 4.1441 Érek: 2010 OKT 0 4 ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ Képvisel ői önálló indítván y 2010. évi... törvény egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a nehéz helyzetbe került lakáscélú
T/1590. számú. törvényjavaslat. egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/1590. számú törvényjavaslat egyes állami tulajdonú szakosított hitelintézetekre vonatkozó törvények módosításáról Előadó: Dr. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Budapest,
OTTHONOM lakáscélú hitel
Érvényes: 2017. március 01-től visszavonásig A kölcsön kamatlába Rendelkezésre tartási díj 8 Szerződéskötési díj Folyósítási díj 3 Teljes hiteldíj mutató (THM) 2 Elő-, végtörlesztés díja Értékbecslés /
Hirdetmény. Hatályos: november 1-től. Közzététel napja: október 28.
Hirdetmény A Sopron Bank Zrt. által a 341/2011. (XII. 29.) és a 16/2016. (II. 10.) Kormányrendeletek alapján kamattámogatással nyújtott lakossági jelzáloghitelek kondícióiról 1 Hatályos: 2016. november
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008.
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008. évi változások Seregdi László 2008. november 28. Témák I. Előzmények II. Új intézménytípusok
Részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslat
Iromány száma: T/3369/2. Benyújtás dátuma: 2018-11-21 09:28 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: VXW9M3SL0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök
A szabad pénztárválasztással kapcsolatos szabályok könnyebb értelmezhetősége érdekében Hivatalunk az alábbi tájékoztatót adja ki.
A szabad pénztárválasztással kapcsolatos szabályok könnyebb értelmezhetősége érdekében Hivatalunk az alábbi tájékoztatót adja ki. I. Szabad pénztárválasztást szabályozó jogszabályok A magánnyugdíjpénztári
V JÚNIUS 10-IG SZERZŐDÖTT AEGON-UNICREDIT JELZÁLOGHITELEK VI. DÍJMENTES ELŐTÖRLESZTÉS... 17
HIRDETMÉNY az UniCredit Bank Hungary Zrt kamatkondíciói magánszemélyek részére NEM FORGALMAZOTT TERMÉKEK HITELEK Az UniCredit Bank Hungary Zrt. 2010. december 13-ától a deviza alapú, lakáscélú jelzáloghiteleknél
Számviteli törvény 2008. évi módosítása
Számviteli törvény 2008. évi módosítása Szt. módosítás helye Egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló 2008. évi tv. A 2009. évi költségvetést megalapozó egyes tvek módosításáról szóló 2008. évi
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: április 1-től
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2017. április 1-től A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék
h a t á r o z a t o t
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának felhatalmazása alapján hozott H-FH-I-B-222/2014. számú határozat a Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezet számára A Tiszafüred és Vidéke Takarékszövetkezetnél
Intrum EUR Hitelcsere Program kölcsön Éves alapkamat 1A Jövedelemigazolással 2A THM 3A
Intrum Hitel Zrt. 1138 Budapest, Váci út 144-150. Telefon: +36 1 88 00 975 kerelem.hitel@intrum.hu www.intrum.hu/hitel HIRDETMÉNY Intrum Hitel Zrt. 2014. évi LXXVII. törvény hatálya alá tartozó deviza
Magyar joganyagok - 14/2014. (V. 19.) MNB rendelet - a hitelintézetek devizapozíciób 2. oldal 4. egyéb mérlegen kívüli kötelezettség: olyan, szerződés
Magyar joganyagok - 14/2014. (V. 19.) MNB rendelet - a hitelintézetek devizapozíciób 1. oldal 14/2014. (V. 19.) MNB rendelet a hitelintézetek devizapozícióbeli lejárati összhangjának szabályozásáról, valamint
KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA
KIEGÉSZÍTÉS A HITELEKET ÉRINTŐ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSOKRA A hirdetmény kiegészítés visszavonásig érvényes Az UniCredit Bank Zrt. a fennálló hitel-, illetve kölcsönszerződések kapcsán az alábbi lehetőségeket
A pénz és tőkepiaci törvények, és a vonatkozó számvitelt szabályozó kormányrendeletek 2012. január 1-től hatályos változásai
A pénz és tőkepiaci törvények, és a vonatkozó számvitelt szabályozó kormányrendeletek 2012. január 1-től hatályos változásai MKVK PTT Szakmai rendezvény 2011. december 9. Kéri Anna 1 Az előadás felépítése
II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén III.
II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén III.
II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén III.
II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén III.
H I R D E T M É N Y. MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL. jegybanki alapkamat + 3 %
H I R D E T M É N Y MÉG ÁLLOMÁNYBAN LÉVŐ, DE MÁR NEM FOLYÓSÍTHATÓ KÖLCSÖNÖK KONDÍCIÓI KAMAT, DÍJ-, és KÖLTSÉGTÉTELEIRŐL 1. SZABOLCS viharkár hitel 2010 Érvényes: 2010.06.23. jegybanki alapkamat + 3 % Folyósítási
Ügyféltájékoztató II. a Pannon Takarék Bank Zrt. fizetési nehézségek esetére kínált áthidaló megoldásainak hatásairól
ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ÁTHIDALÓ MEGOLDÁSOKRÓL SZÁMPÉLDÁKKAL A Pannon Takarék Bank Zrt. fizetési nehézségek esetére kínált áthidaló megoldásai hatásainak számszerű bemutatása Bevezető: A lakossági ügyfelek számára
HIRDETMÉNY. Hatályos: 2015. július 1-től
HIRDETMÉNY Az ERSTE BANK HUNGARY ZRT. hivatalos tájékoztatója a lakossági ingatlanlízing termékek esetén alkalmazott kondíciókról, díjakról, jutalékokról és ezek teljesítési rendjéről című dokumentum 1.
II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén
TÁMOGATOTT JELZÁLOGHITELEK ÉS ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK I. UniCredit támogatott lakáscélú jelzáloghitelek II. Forintra váltott késedelmes deviza jelzáloghitel kondíciói kamattámogatás igénybevétele esetén III.
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016. október 01-jétől A a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja: Takarék Személyi Kölcsön célja: A Takarék
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-143/2014. számú határozata a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. számára A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt.-nél (székhelye: 1126 Budapest, Nagy
SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján
SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. november 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. III. negyedévben 5,6%-kal növekedett,
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A
A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2002. február 6., szerda 17. szám II. kötet TARTALOMJEGYZÉK 3/2002. (II. 6.) PM r. A helyszínen kívüli ellenõrzéshez a Pénzügyi
HIRDETMÉNY. érvényes március 28-tól a hivatalosan közzétett változtatásig. Ügyleti kamat
Cégnév: ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank zrt. Székhely: 1067 Budapest, Csengery utca 31. Cg. szám: Fővárosi Bíróság 01-10-045097 Adószám: 13298962-2-44 HIRDETMÉNY az ELLA Első Lakáshitel Kereskedelmi
HIRDETMÉNY. A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél és között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN
HIRDETMÉNY A Jogelőd SAVARIA Takarékszövetkezetnél 2017.07.01. és 2017.10.31. között forgalmazott SAVARIA SZEMÉLYI KÖLCSÖN esetében alkalmazott kondíciókról Hatályos: 2017. november 01. Közzététel napja:
H I R D E T M É N Y. 2002. január 31-ig folyósított pénzintézeti hitel 12-180 16,5 1. 2002. február 1-től folyósított pénzintézeti hitel 12-180 15 1
H I R D E T M É N Y A Mohácsi Takarék Bank Zrt. által már nem forgalmazott lakossági lakáscélú forint és deviza alapú annuitásos hitelek után felszámított kamatról, kezelési ről és díjakról I. KAMAT, KEZELÉSI
A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről
A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről Érvényes: 2015. április 22-től I. Hitelekre vonatkozó általános díjtételek Díjtétel megnevezése Mértéke Hiteligérvény
A-PBT-A-5/2016. Ajánlás
A-PBT-A-5/2016. Ajánlás A Pénzügyi Békéltető Testület T.A. kérelmező (xxx) és T.An. kérelmező (xxx) (a továbbiakban együtt: Kérelmező) az ABC Bank szolgáltató (yyy) (a továbbiakban: Pénzügyi Szolgáltató)
INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK
INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás fedezete mellett nyújtott hitelek III. Egyéb hitelek IV. THM és egyéb rendelkezések I. Biztosíték
Hatályba lépés, érvényesség: 2015. szeptember 1-től visszavonásig Közzététel: 2015. szeptember 1.
A MagNet Bank Zrt. fogyasztók részére nyújtott, már nem igényelhető hitelek kamatairól, alkalmazott díjairól, jutalékairól és költségeiről 000 1. Elszámolással és forintosítással érintett a) A forintosításig
HIRDETMÉNY. A Jogelőd Kis-Rába menti Takarékszövetkezetnél október 1. és október 31. között forgalmazott
HIRDETMÉNY A Jogelőd KisRába menti Takarékszövetkezetnél 2017. október 1. és 2017. október 31. között forgalmazott Ingatlan célú nem támogatott Takarékszövetkezeti Kölcsön esetében alkalmazott kondíciókról
Megnevezés Szakterület Név Telefon, e-mail cím
Az MNB-ben felvilágosítást adó bankszakmai felelősök jegyzéke Azono -sító kód D01 Megnevezés Szakterület Név Telefon, e-mail cím Operatív napi jelentés a hitelintézetek devizahelyzetének változásáról E04
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások Seregdi László PSZÁF 2010. november 18. Témák 1. Pénzügyi szabályozás fő nemzetközi mozgatóelemei 2. Hitelintézeti szektor 3. Könyvvizsgálattal
A Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről
A hirdetménye lakossági ügyfelek részére nyújtható hitelekről Érvényes: 2016. március 12-től I. Hitelekre vonatkozó általános díjtételek Díjtétel megnevezése Mértéke Hiteligérvény díja 2.000.- Ft/alkalom
14/2014. (V. 19.) MNB rendelet
14/2014. (V. 19.) MNB rendelet a hitelintézetek devizapozícióbeli lejárati összhangjának szabályozásáról, valamint a pénz- és hitelpiaci szervezetek által a jegybanki információs rendszerhez elsődlegesen